Legutóbbi hozzászólások: Hannah V. Selwyn

Oldalak: [1] 2 3

#1 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: A rejtett ereklye története

Dátum: 2017. 12. 31. - 21:47:18

Ahogy a pánikrohamom kezdett eltűnedezni, úgy erősödött és lassan temetett maga alá az aggodalom. Látni Elliotot egy kupac törmelék alatt ájultan, egy életre mély nyomot hagyott bennem. Belül rettenetesen sajnáltam, hogy miattam keveredett ebbe a legkevésbé sem kellemes helyzetbe, legszívesebben ott helyben bocsánatot kértem volna tőle. Gyötört a lelkiismeretem kőkeményen, és azt is irtó nehéz volt megállni, hogy sírva ne fakadjak.
Elliot szerencsére sokkal erősebb nálam és tudom, hogy nem lenne vevő a sajnálatomra. Ezt valahol meg is értem, hiszen én is nehezen viselem, ha nagyon körbeugrálnak mikor bajom esik.
Egy pillanatra elgondolkozom, hogy ez itt talán egy balesetnek álcázott csapda lett e volna, vagy tényleg a ház rossz állapotának a következménye. Szemeimmel végigpásztázom a helyiséget, de nem látom annyira romosnak a házat, inkább csak a rendetlenségnek köszönhetően tűnik annak.
- Mi az, hogy egy dolog! - mordulok egyet, miközben a táskámban kotorászok.
Nem is mondok többet ennél, még a végén kihozom a sodrából. Az ő élete is olyan fontos mint akárki másé, és eszem ágában sincs itthagyni még akkor sem, ha az én életem is veszélybe kerül. Neki köszönhetem azt is, hogy nem sérültem meg a nap folyamán komolyan.
Közben furcsa motoszkálásra lettem figyelmes. Aggódva pillantottam fel, miközben igyekeztem Elliotot ellátni. Azonban nem láttam semmi különöset. A gyűrű és a nyaklánc mágikus kisugárzása egyre erősebbé vált és vészjóslóan lüktetni kezdtek a benne lévő kövecskék. Ötletem sem volt, hogy mi fog történni. Csak az járt a fejemben, hogy ki kell jutnunk innen, minnél előbb.
Elliot hirtelen kiáltása zökkentett ki a gondolkodásból, úgy megijedtem, hogy a pillanat hevében még a kezemet is elkaptam.
- Mindjárt kész! - mondtam, hangomat - akaratom ellenére - kicsit megemelve.
Miután sikerült bekötnöm a sebet végre sikerült megnyugodnom kicsit. De mint minden jónak ennek a nyugalomnak is hamar végeszakadt.
- Nem akarok így kinézni. - adta a tudtomra Elliot, és meg is értettem, hogy így gondolja, hiszen én is ugyanezt éreztem volna a helyében.
- Tudom, de jobb lenne ha... - rajtahagynád. Mondtam volna, de egy mozdulattal fogta, és elhajította a szalagot. - Hé! Ezt most miért kellett? Nincs nálam más kötözőanyag! - mordultam fel, majd halkan, szinte úgy, hogy csak én halljam, hozzátettem: - Mellesleg az a legjobb szalagom volt.
Most már egy koppanást is hallottam. - Mégis mi a fene történik itt? Miért nem lehet egy ház kevésbé veszélyes? - Háborogtam magamban. Próbáltam kitervelni valami hatásos menekülési tervet, de egyenlőre nem jutottam semmire.
- Igen, egy patikát. De gyorsan! - mondtam, kicsit siettetve magunkat.
Sügősen szükségünk lenne valami hatásos csodaszerre, mielőtt súlyosbodna a helyzet. Másfelől kezdtem kicsit pánikba esni, és örültem volna ha azonnal elindulnánk kifelé ebből az épületből. A kövek, a hangok, mind előre kell hogy utaljanak valamire.
Miközben segítettem Elliotnak felállni, akkor vettem észre, hogy az egyik bútor megmozdul. - Nem, ez nem létezik. Csak a szemem káprázik vagy hallucinálok. - Futott végig a gondolat az agyamon. Pislogtam kettőt, és újra abba az irányba néztem, ahol előbb az egyik komód épp úgy döntött, nem érzi jól magát a helyén.
- Elliot... - suttogtam. - Létezik, hogy egy ház támadást indítson ellenünk? - intéztem hozzá ezt a kissé komikusan hangzó, de ebben a helyzetben mégis helytálló kérdést.
Ott álltam a folyosó közepén egy elvarázsolt, (talán) csapdákkal teli bezárt házban, varázslástilalommal, és egy sérült társsal az oldalamon. Sosem éreztem még magam ennyire elveszettnek. Vagy talán túldramatizálom a helyzetet? - Akkor is kijutunk innen. - Határoztam el, majd rápillantottam a mellettünk lévő homályos ablakra.
- Ha betörjük... Ki tudsz mászni?

#2 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: A rejtett ereklye története

Dátum: 2017. 07. 21. - 15:41:24

-Nincs szükségem ostoba varázslatokra!
Jó, oké, megértettem! Ha nem kell a segítségem, akkor nem segítek! – pattogtam magamban, és még abban a pillanatban ott hagytam, ahogy kimondta ezeket a szavakat. Egyszerűen most nem tudott érdekelni, hogy udvariatlanul viselkedem. Az ember jó szándékkal fordulna a másikhoz, erre csak negatív válaszokat kap. Ideges voltam, nehezemre esett uralkodni magamon, így inkább egy darabig nem szóltam semmit, nehogy egy dühlavinát zúdítsak rá, mert akkor tényleg vége lesz mindennek. Elérte a célját, sikerült kiborítania engem is, remélem most ezzel boldog lesz.
Hátborzongató volt minden bent a házban. Volt valami mágikus az egészben, bár lehet, hogy csak az ékszerek erejét éreztem. Vagy a kettőt együtt, ahogy taszították egymást? Csak abban vagyok biztos, hogy az ékszereknek védelmező ereje van, a házról sajnos nem tudok semmit.
Mikor becsapódott mögöttünk az ajtó, hallani lehetett, hogy kattant a zár. - A varázslóvilágban ennyire védenek mindent, vagy csak itt történik mindez így? – járt a fejemben. Mindenesetre furcsa volt, hisz amíg a szüleimmel laktunk, ritkán, sőt, szinte sosem használtunk mágiát. Nagynénéméknél már más a helyzet, de ilyennel ott sem találkoztam.
-Az alapján, ahogy kérdezed, inkább a nemleges válasz felé hajlanék. – mondtam halkan és nyugodtan, hisz a pillanatnyi pánik után nem tudtam idegeskedni a korábban történteken.
Megszorongattam a medálomat, azzal a kezemmel, amelyiken a gyűrű volt. Sosem éreztem ekkora mágiát bennük, nem tudtam elképzelni, mi erősíti fel őket ennyire. Olyan volt, mintha a házat megbűvölték volna.
Alaposan körbenéztem, minden részletet megfigyelve. Az egyik fiók nyitva volt, tömve volt mindenféle papírokkal és iratokkal. Belenyúltam és kotorászni kezdtem közöttük, s mikor ki akartam venni őket onnan, a fiók rácsapódott a csuklómra. - Au! – hangzott el a számból, majd addig addig rángattam a fiókot, hogy kiszabadítottam a kezem, és még néhány papírt is kiszedtem onnan, amit aztán beraktam a táskámba. Ezeken talán találhatunk valamit később.
Elliot után indultam, miután sikerült utat varázsolnia a ház további részeibe. Ezt-azt összegyűjtögettem a polcokról, és a szekrényekből, ahogy elhaladtunk mellettük. Szerencsére a többi bútor nem lendült úgy akcióba, mint a papírokat rejtegető fiók. Elraktam egy-két fényképet, és egy levelet a borítékkal együtt.
-Menjünk. – néztem az említett szoba felé, ahol legalább volt egy kis fény.
Mikor elindultam volna, csak azt vettem észre, hogy ellöknek, és már a padlót szemlélhetem közelebbről. Közben valami nagy hanggal dőlt, vagy omlott le, nem láttam mi és hol. Mikor felültem, akkor pillantottam meg Elliotot a törmelékkupac alatt. Hirtelen sokkot kaptam, és reflexből a táskámba nyúltam volna a pálcámért. – Nem varázsolhatok! A fenébe már! – morogtam, majd nekiestem a kupacnak, és elkezdtem ledobálni róla a kisebb-nagyobb – de inkább nagyobb - vakolatdarabokat. Mire végre kiástam alóla, kinyitotta a szemét, és érdeklődött, hogy jól vagyok e.
-Nemár. Te most komolyan értem aggódsz, mikor te fekszel a földön sérülten? – mondtam kicsit mérgesen, bár érezni lehetett a hangomból egy kis meghatottságot is.
A táskámban kezdtem kotorászni, és előhúztam egy csomag törlőkendőt, meg a fertőtlenítőt, amit Mimette rakott be, erősködve, hogy az a biztos, ha nálam van. Ebben a pillanatban fogadtam meg, hogy innentől kezdve, mindig hallgatni fogok rá.
-Kérlek, maradj nyugton, ez nem lesz kellemes. – mondtam, majd elvettem a kezét a homlokától.
Óvatosan letöröltem a homlokáról a vért, majd lefertőtlenítettem, de a vérzés aligha akart csillapodni. Magamat okoltam az egészért, és mindenféle negatív gondolatok jártak a fejemben. Az arcomra kiült az aggodalom, és a bizonytalanság. - Valamivel be kellene kötözni a sebet. – járt a fejemben. Fogtam néhány darab textilcsíkot, majd óvatosan rányomtam a homlokára. Ekkor jutott eszembe, hogy ma a szaténszalagommal kötöttem fel a hajam, ami nem csak elég hosszú volt, hanem elég széles is, ahhoz, hogy most használni tudjam. Szétszedtem a hajamba kötött masnit, és a szalaggal leszorítottam a sebet és a rajta lévő textilt, hogy csillapodhasson a vérzés.

#3 Múlt / Nyugati szárny / Re: A Szükség Szobája

Dátum: 2017. 07. 18. - 17:27:28

Örülök, hogy végül nem haraggal fordult velem szembe a lány. De valahogy nem akartam, hogy ilyen hamar elmenjen. Az olyan gáz lenne. Bár be kell valljam, én sem vagyok valami bulizós típus, de úgy érzem, ezt nem kellene kihagyni. Egyrészt, mert pontszerzési lehetőség, másrészt pedig, mert itt lenne az ideje kikapcsolódni.
-Mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra. Biztosan neked is. Nehogy már elmenj!
Mondom Oliviának, hisz én is azért vagyok itt. Ha a hálóban vagy a klubhelyiségben volnék, biztosan csak azt mondogatnám magamnak, hogy tanulni kellene, egészen addig, hogy hozzá is fogok. Így viszont sikerülhet elfelejtenem az egészet, és nem pánikolni azon, hogy esetleg dolgozatot írunk.
-Én sem vagyok az a fajta, aki szívesen jár bulikba. De úgy voltam vele, hogy eljövök. Hátha jól sikerül majd. - mondom el végül én is a véleményem. – A rózsaszínért én sem. – mosolyodom el. – Nem ábrándítasz ki. Én sem vagyok oda a Valentin napért.
Szerencsére ez az ötletem, hogy marasztaljam Oliviát nem fulladt kudarcba, sőt egész jól elkezdtük a beszélgetést. Remélem ez így megy ezután is, ki tudja, lehet, jóban leszünk. Úgysem ismerem a suli zömét, legalább majd most megismerek néhány embert.
-Nem tudom, de lehet jobb is így. De jól látod, szerintem is külön van nekik ital készítve. – nézek feléjük, majd ismét beszélgetőpartneremhez fordulok. – Köszönjük… - mondom bizonytalanul, és kissé talán megilletődve. Sok közöm nincs ahhoz a magas pontszámhoz, és meg is lep, hogy ilyenért gratulálnak. – De ti is fel fogjátok hozni biztosan. – mosolygok rá. – Még rengeteg lehetőség lesz év végéig.
Most komolyan a fránya pontokról beszélgetünk? – gondoltam, miközben válaszoltam. Nem vagyok az a típus, aki minden áron győzni akar mindenben, így az sem tör le túlzottan, ha nem az első helyen végzünk év végén. Persze örülök a győzelemnek, de bennem versenyszellem végképp nincs. Sokszor csak azért próbálok pontot szerezni, mert a közösség részeként, részt kell venni az ilyenekben is. Másrészt én is kellemetlenül érezném magam, ha pont miattam csúsznánk lentebb, csak mert nem csináltam semmit. Bár ez a tesztlap, vagy minek is nevezzem, jó ötlet volt, szívesen kitöltöttem.
-Hát… Ebben rossz emberhez fordultál. – mondom neki, miután meghallgattam a mondandóját. – Én sem tartozok azok közé az emberek közé, akik az iskola nagy részével tartják a kapcsolatot. De teljesen jó ez az alkalom arra, hogy ezen változtassunk. Másfelől a leckében szívesen segítenék, de te felsőbb évfolyamba jársz nem? Én még csak ötödéves vagyok. De amiben tudok, szívesen segítek.
Olivia még két másik lányt is odahív közénk. Ebből az egyiküket egyáltalán nem ismerem, a másikat is csak láttam valahol, de nem tudok róla semmit különösebben.
-Mit szeretsz csinálni szabadidődben? Olvasni, rajzolni, esetleg sportolni? – kérdezem, hogy fenntartsam a beszélgetést.
Talán ezt a hobbi témát ki is tudjuk tárgyalni, ha van benne közös pont. Ha nincs, akkor pedig keresünk egy másikat. Így talán kicsit jobban megismerjük egymást is.

#4 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: A rejtett ereklye története

Dátum: 2017. 07. 18. - 17:08:37

Elliot elégedett mosolya láttán legszívesebben mondanék egy jó hangos, Hé-t, de ezúttal inkább visszafogom magam, és szót fogadok. Nekem semmiképpen nem származna hasznom abból, ha összevesznék vele. Elvégre ő segít nekem kideríteni, hogy kik tartoznak a családomba, és ha tovább tudunk jutni, talán arra is rájövünk, miért ölték meg a szüleimet. Másfelől pedig őt sem lenne jó a saját makacsságommal bajba keverni, hogy aztán Henry forduljon ellene, így is eléggé ellenezte, hogy eljöjjek Roxmortsba.
Látni is lehetett Ellioton, hogy sokkal nyugodtabb volt, mikor minden karcolás nélkül felbukkantam a fa mögül. Most vagy értem aggódott, vagy Henry miatt, de a lényeg az, hogy valahol bízhatok benne.
Nem is én lennék, ha nem idegesítem fel egyik pillanatról a másikra a túlzott aggodalmammal, ami rendszerint mindig előkerül, ha valami olyat csinálok, vagy valami olyanba keveredek, amibe nem volna szabad. Ettől pedig a legtöbb ember kiakad, ahogy – mint látom - Elliot is. Igazából jobb lett volna meg sem szólalni, de most már ugyan mindegy. Meghökkenek mikor rám mordul, de hiába próbálok kipréselni magamból bármit, egy gyenge Ööööh… csúszik ki csak a számon.
-Semmi gond. – mondom sokkal halkabban a megszokott hangerőmhöz képest, és mosolyt erőltetek az arcomra.
Ugyanezt elsuttogom magamnak is, úgy, hogy lehetőleg Elliot ne hallja meg. - Semmi gond… Az égvilágon semmi gond nincs… - nyugtatom magam, bár feleslegesen. Semmivel nem leszek nyugodtabb ettől. Inkább csak kívülről próbálok nyugalmat és magabiztosságot sugallni a másik felé. De belülről szüntelenül az járt a fejemben, hogy már megint elrontottam.
-Minden rendben? – kérdezem, amikor a karját vizsgálgatja.
Majd én is vetek rá egy pillantást. Kisebb karcolást vélek felfedezni, be is ugrik, hogy mivel lehet helyrehozni. Ez a helyzet tereli el a gondolataimat az előző pár percről, és old fel egy kicsit. Szinte örülök, hogy most talán én tudok majd segíteni.
-Valetudo – mondok elsőre csak ennyit. – Azzal rendbe lehet hozni, egy könyvben olvastam róla. Vagy ha gondolod, van nálam fertőtlenítő, és törlőkendő is. Csak az egy kellemetlenebb megoldás. Persze a választási lehetőség a tiéd. – mosolygok rá.
Majd miután ezt a problémát orvosoltuk, elindultam az ajtó felé, ahol megtorpantam egy kicsit.
- Ezt is felrobbantsam? – kérdezi tőlem, néhány sikertelen próbálkozásom után.
-Lehetőleg ne. – válaszolok nevetve.
Mikor kattant a zár és kinyílt az ajtó, minden gondolkodás nélkül megindultam volna befelé, de visszatartott, hogy haladjak mögötte inkább.
-Rendben. – mondom, majd elállok az útjából.
Mikor belép, követem én is. Odabent káosz fogadott minket. Minden tiszta mocsok volt, és szanaszét volt az előszobában. Az ablakot kissé eltakarták a ránőtt borostyán levelei, csak azok között, és a bejárati ajtón keresztül világította meg a helyiséget a nap fénye. Nem is mentünk még az ajtótól pár lépésnél messzebb, mikor az becsapódott mögöttünk. Hirtelen sokkal sötétebb lett. – Fantasztikus. Lehetne ennél kísértetiesebb? – mondogattam magamban.
-Szerinted ez normális? – teszek fel egy újabb kérdést puszta aggodalomból, majd körbenézek a félhomályban úszó szobán.

#5 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: Tavaszi hétvége

Dátum: 2017. 07. 18. - 16:58:10

-Mindenesetre nagyon hasznosak ezek az utak. – mondom végül, és megköszönöm, hogy adott néhány tippet a felderítésükre.
Mennyivel könnyebb is lenne, ha tudnám ezeket az utakat. Bár így is odaérek még éppen időben a következő óráimra, viszont a nagy rohanás közepette tényleg semmi időm nem marad a szünetből. Most legalább megismerek egyet-kettőt közülük, és majd egy szabad hétvégén körülnézek mindenképp, hátha találok más utakat is. Elvégre, most már tudom, hol keressem őket. Az biztos, hogy megkönnyítené a dolgomat az elkövetkező években. Nem is kicsit.
-Nos igen… Így nézve a könyvtár környéke tényleg nem jöhet szóba.
Belegondolva tényleg nem tűrnék ott sokáig lovagunk hangoskodását. Ahogy Merel is mondta, Madam Cvikker biztosan elkergetné onnan.
Ismételten átvágunk az egész épületen, hogy megkeressük azt a festményt, ahol elvileg Cadogan tartózkodik. Nem is kellett keresgélnünk sokáig, az üres folyosókon már messziről hallhattuk a lovag hangját. Hirtelen feldobódok, hiszen nem csak megtaláltuk Sir Cadogant, hanem innentől fog mókássá válni a helyzet. Főleg, ha segít is nekünk a cél elérésében. Rámosolygok Merelre, és befordulunk a négy évszak terme előtti folyosóra, ahol meglátjuk a festményt, és azt, akit kerestünk.
-Sir Cadogan! Szükségünk lenne a segítségére. – szólítom meg, majd miután idefordul, átadom Merelnek a szót, hiszen sokkal jobban ismeri a lovagot, mint én.

#6 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: A rejtett ereklye története

Dátum: 2017. 07. 07. - 19:23:49

Sosem láttam még felnőttet így fagyit enni. Az biztos, hogy nem szokványos látvány volt, bár ez még a jobbik eset, legalábbis a leveses helyzethez képest. Ezzel ugyanis nem öntheti és áztathatja el magát teljesen.
- Ne adjak inkább egy zsepit? – kérdezem kicsit már nevetve.
Előhúzok a mindent elnyelő táskából egy csomaggal és odanyújtom neki, hogy vegyen belőle. Inkább abba törölje a száját, mint a kezébe.
Ahogy mondja, mi történt vele, kissé kiráz a hideg és olyan mintha az én lábam is fájni kezdene. Már csak a puszta gondolattól. Mindenképp oda kell majd figyelnünk, semmiképp sem lenne jó sérüléseket gyűjtögetni. Meg aztán... kereshetek magyarázatot rá Mimettenek.
- Te jó ég! – fakad ki belőlem hirtelen, majd nyomban el is hallgatok.
Ilyenkor gondolkozom el, hogy biztosan a gyógyítás felé orientálódjak e, vagy sem. Mert bizonyos helyzetekben igencsak rám jönne a pánik. Mint például most? Bár még két évem van hátra Roxfortban, addig majdcsak el fogom dönteni, hogy mit akarok. Max addig tartanom kell az átlagom. - Ááh... Majd lesz valahogy. – gondolom aztán.
- Nem tűnsz annak a kilógós típusnak. – mondja Elliot. Ezt nem is próbálom megcáfolni, ugyanis én sem hinném ezt el magamról. Pedig tényleg benne voltam egy két dologban és néha én voltam az ötletadó is. Főleg Alexis esetében. Ott abszolút minden az én ötletem volt.
- Akkor most remélem megleptelek. Ugyanis mindkét esetben én voltam az, aki feldobta a kilógást, mint programot. Bár a második alkalommal inkább együtt találtuk ki, és korábban tényleg nem csináltam ilyet. Legalábbis magamtól nem. Úgyhogy mondjuk azt, részben jól gondoltad.
Már-már sokadszorra ugrik be Kiara aki mindig belekevert hasonló helyzetekbe és Vanilla, aki váltig azt állította, hogy rossz hatással van rám. Elég hátrányos tulajdonságom a befolyásolhatóság, ami szinte mindig előjön, mikor olyan emberek közt vagyok, akik közel állnak hozzám. És a legjobb, hogy emellett még naiv is vagyok...
- Most miért, mit vártál tőlem? Hogy rombolni akarok majd? – fakad ki belőlem. – De ha így gondolod, akkor figyelek a te ötletedre. – mondom és megállok kicsit mögötte.
Kicsit érezhető volt a sértődöttség a hangomban, ami egyáltalán nem zavart, és inkább nevetségesen hangzott. Ha problémája van velem, úgyis szóvá fogja tenni, de inkább legyen őszinte, minthogy hazudjon. Igaz, az alohomoranak sok esélye tényleg nem lett volna, de akkor is. Kevésbé látványos, mint bármi más módszer. Még akkor is, ha ez egy igen masszív és erős kapu. De jó, meg se próbáljuk, mégis minek? És ha működött volna?
Törmelék!? – kapom fel a fejem és gyorsan körbenézek, hogy megbizonyosodjak róla, nincs senki az utcán. Egy árva lelket sem látok. Viszont nem remélném, hogy senkinek nem fog feltűnni, hogy mi itt betörni készülünk. Mert tulajdonképpen azt csináljuk. Bebújok a fa mögé és épp az utolsó pillanatban jut eszembe valami:
- Várj! – kiáltom már túl későn. – Talán kinyílik ha... – kezdtem el, de el kellett forduljak.
Rengeteg törmelék repült szét, és hatalmas porfelhő lepte el a ház előtti teret. Ha ez nem feltűnő, akkor semmi. Aggódni kezdek, hogy mi lesz ezután, az eddigi nyugodtságomnak itt, ebben a pillanatban lett vége. Ide-oda kapkodom a fejem, pásztázva az utcát, közben bizonygatva magamban: A falu szélén vagyunk, nincs itt senki.
- …használom a párszaszót. – fejezem be, mikor végre eltűnt a porfelhő.
- Igen jól vagyok! – mondom aztán.
Előjövök a „búvóhelyemről” és a kapu felé veszem az irányt. Szinte semmi nem maradt a helyén, még a kőkerítés jelentős része is törmelékként szóródott szét a derékig érő gazban. Elképesztő látvány volt, az biztos.
- Hát... Ez nem volt semmi. – mondom szemlélve az eredményt. – Szerinted felfigyelt a hangokra valaki?
Elindulok befelé, kezemmel elsöpörve magam elől a gazt, amely egy két vágást is ejt rajta. Ez legyen a legnagyobb gondom, úgyis gyorsan begyógyul majd. Eljutok az ajtóig és meg sem lepődöm rajta, hogy az is zárva van. Most azonban kipróbálom korábbi ötletemet, és párszaszóul elmondogatom az összes lehetőséget, amire kinyílhat az ajtó. És várom, hogy kattanjon végre a zár. Elvégre ez is egy Selwynek lakta ház volt, meg van az esélye, hogy ezzel védték.

#7 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: Tavaszi hétvége

Dátum: 2017. 07. 02. - 21:13:08

-Azért jogosan voltál kiakadva. Engem is nagyon idegesített, amit művelt. Csak nem vagyok annyira bátor, hogy szembe forduljak egy tanárral. Néha csodálkozom is hogy Griffendéles vagyok. – mondom és sietek Merel után.
A Hugrás lány bevezet egy rejtett járatba egy falikárpit mögé. Így az utunk szinte a felére csökken. Teljesen le voltam nyűgözve. Még csak harmadéves, de már most jobban ismeri a kastélyt, mint én. Éppen itt volt az ideje, hogy kicsit megismerjem a helyet, amiről eddig csak hittem, hogy ismerem.
-Hogyan fedezted fel ezeket az utakat? – teszem fel a kérdést.
Jól megfigyeltem, hogy hol mentünk be és hol jöttünk ki. Ki tudja, ez az út még hasznos lehet. Jobb nem megfeledkezni róla.
Miután észreveszem, hogy a portré üres, tanácstalanul nézek körbe. Tényleg jó lenne, ha képben lennék a dolgokkal, és tudnám, hol keressem ezt a Sir Cadogant is. Szerencsémre Merel abszolút nem ebben a helyzetben van, el is indul a szomszédos festményekhez, én pedig követem.
Bólintok néhányat, amíg a lány a festményekhez beszél. Örültem, hogy most olyasvalakivel kalandozhatok, aki ura a helyzetnek és mindenre talál megoldást. Abszolút tisztában volt azzal, hogy mikor mit kell csinálnunk. Így kevésbé – sőt egyáltalán nem – voltam feszült, mint a karácsony előtti szabályszegésnél, ahol egyikünk se tudta pontosan mit tegyen. Én is többnyire csak arra támaszkodtam, hogy tudom az utat és a bejutás módját a konyhába. Igaz, így kicsit szerencsétlennek érzem magam most, de ez még akkor is a jobbik eset.
Szerencsére, de főképp Merelnek köszönhetően, kaptunk segítséget a két udvarhölgytől. Ekkor jön a kérdés, hogy hol keresnék diófa festményt Roxfortban. Elsőre be is ugrik, hogy a könyvtár előtti folyosón, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Arra biztosan emlékszem, hogy ott rengeteg festmény van.
-Megnézhetnénk a könyvtár környékén. Vagy a négy évszak szobája felé. Ez a két ötletem van csak. Melyik reálisabb szerinted? – kérdezem meg a véleményét.
Remélem, hogy most már tényleg megtaláljuk Sir Cadogant és hogy utána simán fog menni minden. Bár amíg idebent mászkálunk, addig talán nagy baj nem történhet.

#8 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: A rejtett ereklye története

Dátum: 2017. 07. 02. - 21:06:06

Úgy veszem észre Elliotot kicsit összezavartam a külsőjére tett megjegyzésemmel, de talán mindketten így jártunk a legjobban. Maximum a pillanatnyi csend az, ami kínos lehetett, de inkább ez, minthogy elkezdjem itt dicsérgetni. Szeretek kétértelmű válaszokat adni az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben, amikor nem tudom, hogy lenne jó reagálnom. Az utóbbi pár hónapban volt esélyem megtanulni, milyen jó is, ha a mondandója vagy varázslása előtt az ember végig gondolja, mégis milyen következményeket várhat el a helyzettől. Erre a legjobb példa az a februári este, amikor Salamander szabadjára engedte a drágalátos kis állatait, megzavarva a nyugodt esténket. Bár még mindig maradt valami a meggondolatlanságomból, de ahhoz már krízishelyzet kell. Többnyire legalábbis.
Fel is tűnik, hogy mikor témát váltok, kicsit megnyugszik. – Ez az, nem szúrtam el megint! – örülök kicsit. Majd elkezdem a helyeket sorolni. Persze, az erdő az, ami Elliotnak is felkeltette az érdeklődését. Bár engem is az fogott meg leginkább.
- Úgy gondolod? Remélem igazad lesz.
Ahogy Elliot sorolni kezdi az erdőket, elkezdem írni őket egy újabb oldalra, sorban egymás alá, némelyikhez odakaparva, hogy miért gondolja azt esetleges búvóhelynek. Mindenesetre mind logikus, bár fogalmam sincs, melyiket lenne a legcélszerűbb jó alaposan átfésülni.
Megvártam Elliotot és megindultam a falu szélén lévő ház irányába. Milyen jó is lehet itt lakni Roxmortsban. Főleg ha az ember Roxfortos diák. Minden hétvégén meglátogathatja a szüleit, és ha az itt lakó varázsolt gyerekként, bizonyára inkább megünnepelték, minthogy véka alá rejtették volna.
Lehetetlen hogy ne történjen valakivel semmi sem több hónap alatt. – gondolom mikor választ kapok a kérdésre. Pedig Elliot abszolút nem annak a típusú embernek néz ki, aki otthon ül, és nem csinál semmit. Vagy csak nagyon nem rám tartoznak a történtek. Nyilván én sem mesélek el bárkinek akármit. És így a legjobb, hogy minden embernek megvannak a saját titkai...stb.
Azért kicsit jobban éreztem magam, miután mondott is valamit, bár kezdtem azt érezni, hogy ez a beszélgetés hamar véget ér, ha így folytatjuk.
- Miért mi történt? – kérdezek vissza, részben kíváncsiságból, részben azért, hogy ne álljon be a csönd.
Nekem is hasonló volt a reakcióm, mikor Mimette odaállított elém ezzel a jól megtömött táskával csodálatos kirándulást kívánva. Rosszul érzem magam, hogy hazudnom kell neki, hiszen mindig mindent megbeszéltem vele. Azonban kénytelen voltam belátni, hogy ezt azért mégsem engedné, így maradt az a megoldás, hogy azt mondtam, Vanillával megyünk kirándulgatni és lehet, ha jól érezzük magunkat, több napig maradunk. Mivel nem varázsolhatok, még egy mobilt is nyomott a kezembe, hogy tudjam hívni, ha baj van. Én pedig hoztam a fényképezőgépem, hátha szükség lenne rá, és a biztonság kedvéért a pálcám is itt lapul a táska oldalzsebében.
Kicsit elmosolyodom, mikor meglátom kalandor társamat fagyival teletömött szájjal, vizet kérve, amit természetesen adtam is neki.
- Egészségedre. – mondtam, már majdnem nevetve, de igyekeztem visszafogni magam, nehogy megsértsem.
Öööh... Mit mondhatnék, abból, ami történt? – gondolom magamban. Az első, ami beugrik az Valentinék elköltözése New Yorkba, ami előtt Március óta értetlenül állok. Mindennél jobban hiányzik a társasága, az, hogy szorosan átöleljen... Indul el a lavina a gondolataimban, és inkább elhessegetem, mielőtt sírva fakadnék. Inkább elmesélem a kalandozást Merellel, vagy a Viharmadaras sztorit.
- Hát... Többnyire sulis dolgok. RBF, kilógások, harc egy hatalmas viharmadárral és buli a Szükség szobájában... – kezdem el sorolni. - Megismertem néhány diákot, például Merelt. Nem tudom, hogy állsz a Roxfortosakkal. – mosolygok rá.
Nemsokára oda is érünk a házhoz. Rosszabb állapotban van, mint gondoltam. Bár tény, hogy Tiberius sem kímélte meg nagyon. A bokrok és a hatalmas gaz szinte a ház falára, a kerítésre tapadva-tekeredve próbálták visszaszerezni az uralmukat az egykor emberek lakta telek fölött. A ház maga nem is volt olyan borzasztó állapotban, így nem féltem bemenni. A gond az volt, hogy nem tudtam bemenni. Hiába rángattam a kaput, zárva volt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bemászok, de aztán rájöttem, hogy van velem valaki, aki tud varázsolni.
- Meg kellene próbálni egy Alohomora-t. – jeleztem Elliotnak.
Nem lennék meglepődve, ha a kapu nem nyílna ki egy varázsütésre. Elvégre akkor semmi értelme nem lenne annak, hogy itt van, ha működne. Hiszen akkor ebben a faluban boldog-boldogtalan bemehetett volna ide. De egy próbát megér. Legfeljebb átmászunk.
A kérdés az, hogy ennek mégis lesz e értelme, mert nem lehetünk biztosak abban, hogy nyomot is találunk odabent. – Próba szerencse. – mondom magamban, és várom a varázslat sikerét vagy épp sikertelenségét.

#9 Ősi tekercsek / Archivum 98/99 / Re: ZOMBISZÁZALÉKOLÁS

Dátum: 2017. 06. 28. - 16:03:46

Hannah V. Selwyn

#10 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: Tavaszi hétvége

Dátum: 2017. 06. 28. - 11:22:16

Mikor azt mondja, hogy ő sem figyelte merre vittek minket, kicsit azt érzem, hogy ugrott is az egész kalandozás, kicsit pedig azt is, hogy akkor magának az útnak a megkeresése is micsoda kaland lesz majd. Igazán odafigyelhettem volna azon a napon, amikor a suli rejtett útjain vittek ki minket. Milyen hasznos is volt a legutóbbi alkalommal, hogy Kiarával régen bejártuk az egész sulit! Sebaj, majd most nyitott szemmel járok, ha már nem kell aggódnom mindenféle dolog miatt, mint az ostrom napján. Most nem fogok összefutni minden sarkon sötét varázslókkal és nem fenyeget az az életveszély sem, hogy talán rám omoljon valami.
- Öööö… Ő az a lovag, aki a festményen van a… – gondolkozom el - hol is? 7. emeleti folyosón talán?
Már el is felejtem, hogy a birtokra akartam menni. Hamarosan irányt váltok és elindulok Merel után, megkeresni a portrét. Közben folytatjuk a beszélgetést.
- De, de igen. Katasztrófa, ami ott volt. Én mentem be másodikként a Nagyterembe, rögvest… utánad. Óh, hogy ez hogy nem jut eszembe! Hát azért voltál olyan ismerős! – tör rám a felismerés.
Bár így utólag már kicsit viccesnek hat a történet. Akkor azonban nagyon nem tetszett, hogy késő este vadakat kellett hajkurászni és szembeszállni egy igencsak nem békés Viharmadárral. De legalább már tudom mire számítsak LLG órákon.
- Kaptunk is érte egy-egy nyaklevest… - mondom és elmosolyodok. – Bár lehet a kint ácsorgók jobban megérdemelték volna.
Meglepődöm, mikor Merel azt mondja, csak egyszer volt kint eddig Roxmortsban. Hát akkor most, ha kijutunk, bőven lesz programlehetőség.
- Hogy lehet, hogy még csak egyszer voltál kint?
Hamarosan odaérünk a portréhoz és meglepetten látom, hogy üres. – Hát ezt nem hiszem el! – morgok kicsit magamban, aztán szétnézek a környező portrék között. – Hova a fenébe tűnhetett? – Bár sokszor járja a kastélyt betolakodva más portrékba. Ki tudja, talán most is ezzel szórakoztatja magát, újabb kihívásul adva nekünk, hogy találjunk rá és nehogy véletlenül könnyű dolgunk legyen.

#11 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: A rejtett ereklye története

Dátum: 2017. 06. 27. - 19:46:30

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire vártam már ezt a napot. Annyira örülök, hogy újra találkozunk Elliottal és végre elkezdhetjük a nyomozást. Úgy érzem azért változott is kicsit. Közvetlenebbnek és kedvesebbnek tűnik, mint a múltkori találkozásunk alkalmával. Mintha kicserélték volna. Mikor nálunk járt, tagadhatatlanul feszült voltam az egész beszélgetés alatt, de be kell látni, hogy a helyzet maga is elég frusztráló volt akkor. Kezdhetjük rögtön azzal, hogy Mimette nem tudhatott semmiről és Henry is ellene volt az egésznek, de a hab a tortán mégis az, hogy Elliot is feszítette a húrt amíg csak tudta. Talán puszta élvezetből. Idézem fel magamban a találkozás emlékeit. S mindezek ellenére mégsem állok hozzá negatívan. Ami számomra is furcsa. Bár nem tartom magam sem ellenszenvesnek, sem haragtartónak, sőt, még nagyon is toleránsnak mondhatom magamat. Így talán még érthető is miért vagyok jó viszonyban az emberek nagy részével.
Szerencsére Elliot nem akadt ki, hogy letegeztem, és ez nagy megnyugvást jelentett számomra. Talán még lazább is mint volt? Biztos hogy ez ugyanaz az Elliot? Gondolkozom el ténylegesen s jót mosolygok mikor a szépítő fagyit említi.
- Mézesfalás? – kérdezem. – Ott láttam fagyit, bár annyira nem figyeltem hogy milyen.
Hihetetlen, hogy a varázsvilágban miket ki nem találnak. Egy pillanatig gondolok arra, hogy visszamegyek és veszek magamnak is egyet, de aztán lemondok a tervről és majszolni kezdem a csokimat.
A következő kérdésre hirtelen nem tudom mit válaszoljak, hogy ne hozzam se magam, se őt kínos helyzetbe. Inkább végig gondolom villámgyorsan az esetleges válaszlehetőségeket, és utána szólalok csak meg:
- Szerintem a külsőd miatt nem kell aggódnod. – mosolygok rá.
Hamar el is hadarom amiket Henryből – mondhatni fogóval – kihúztam, s várom a reakciót. Érzem, sőt tudom, hogy annál azért jóval többet tud, mint amit elmondott. De lehet ennyi is elég ahhoz, hogy el tudjunk indulni, na meg az az egy-két apró információ, amit az utóbbi időkben szereztem innen-onnan. Átlapozgattam régi újságokat még a háború idejéből és azelőttről is, és találtam egy helyet, amit köthetünk a családhoz. Tiberius feldúlt egy házat itt Roxmortsban, de senki nem tudja mit keresett ott, s a család tagjainak pedig nyoma veszett.
- Egy helyszínt tudok mondani, ami talán biztos hogy köthető a Selwynekhez. És az itt van Roxmortsban. Nem véletlenül javasoltam ezt találkozóhelynek. Ugyanis Tiberius itt a település szélén dúlt fel egy házat, az ott élők pedig eltűntek.
Bizonyára nem lesz nehéz megtalálni. Az eset két éve történt, nagy valószínűséggel az épület és annak környezete azóta elég tragikus állapotban lehet. Ami azért elég feltűnő. És ha alaposan átkutatjuk, lehet még valami hasznos nyomra is bukkanhatunk.
- Komolyan mondod? – dob fel teljesen. És ekkor ugrik be még két másik dolog. – Ha szükséges, benne volnék, hogy a régi házunkat is átkutassuk. Ha jól tudom, korábban is volt Selwynek birtokában, lehet találunk valamit. Illetve megkereshetjük Tiberius rejtekhelyét. Csak annyit tudok hogy egy erdő mélyén van, úgyhogy sorba vehetnénk a lehetséges erdők listáját.
Még gyorsan feljegyzek néhány dolgot a naplóba, hogy később nyomon követhetőbb legyen, hogy mire jutottunk eddig. Bár ahogy magamat ismerem, mire belevágunk, úgyis elfeledkezem az egészről és aztán nem folytatom majd a jegyzetkészítést. Úgyis felpörgök majd és minden fog érdekelni csak ez nem. Be is csúsztatom hát a táskámba a tollammal együtt, és felállok.
- Nos, mit gondolsz, indulhatunk? Miközben keressük a házat, mesélhetnél hogy mi történt veled mostanában, vagy hogy jutottál e valamire a kutatásokkal. – mondom hatalmas lelkesedéssel. – Kérsz valamit inni? Hoztam vizet és üdítőt. És van egy kis házisüteményem is. – nyitom ki a válltáskámat és mutatom meg annak bőséges tartalmát.
Milyen hasznos is, ha valaki varázsló családban él. Így a táskába nem csak rengeteg minden belefér a tértágító bűbájnak köszönhetően, hanem még csak nem is olyan nehéz, hogy rossz legyen cipelni.

#12 Múlt / Nyugati szárny / Re: A Szükség Szobája

Dátum: 2017. 06. 27. - 16:12:25

Eléggé vártam már ezt az esti buli dolgot, úgyhogy kicsit szaporább léptekkel indultam meg a Szükség Szobája felé, mint ahogyan általában szoktam. Mikor beléptem az ajtón, így elsőre az üresség volt szembetűnő számomra, utána vettem észre a diákokat váró két tanárunkat, majd egy papírlapot kitöltögető Hugrabugos lányt. Utána tűnt fel minden más: a dekoráció – amely azért igen szépre sikerült - és a finomságok a Mézesfalásból.
Talán túl korán jöttem? – kérdezem magamtól. Bár tény, hogy nem vittem túlzásba a szépítkezést, s talán mások épp azért nincsenek itt, mert mondjuk készülődnek. Egy egyszerű virágmintás fekete harangszoknyában és egy egyszínű fekete felsőben voltam, illetve egy szintén fekete balerinacipőben, amit rózsaminta díszített. Ezeken legalább nem feltűnőek a foltok. Ki tudja, lehet, még előnyömre válik, hogy nem a fehér egyberuhámat vettem fel. A hajamra szántam kisebb időt, elől mintha hajpánt volna, egy fonatot készítettem, majd hátul egy ízléses kontyba kötöttem a hajtömeget.
Mosolyogva köszöntem először a két tanárnak, majd a lánynak is, és lehuppantam az egyik babzsákfotelbe és elkezdtem kitöltögetni a papírt. „Honnan lehet megszerezni a bezoárt?” - olvasom az első kérdést. Szinte gondolkodás nélkül bejelölöm válaszul, hogy a „Kecske gyomrából”. Hamar továbbsiklok a második kérdésre, bár ezen már el kell gondolkodnom kicsit. „Melyik az az átok” - kezdem az olvasást, s már érzem, hogy ez nem egy nekem való kérdés lesz – „amivel elérhetjük, hogy a célszemély kihagyja a következő kviddics meccset lábvesztés miatt?” Öööh. Hát a Lumos és az Aguamenti biztosan nem, a Rictumsempraról pedig nem ugrik be hogy mi, de tutira nem erre való volt, úgyhogy kizárásos alapon a válasz csak a „Cano Flessia” lehet. Jelölöm be végül. Végre két Gyógynövénytanos kérdés következik a sorban. „Melyik az a növény, amelyből főzetet készítve pattanásmentesen…” végig sem olvasom teljesen, s már bejelölöm a „Furunkulát”. „Egymagában öl és ment életet. Sikolya halálos fegyver, főzete gyógyszer.” „Mandragóra” mi más? Jelölöm be az utolsót is, majd ráírom a lapra a ház nevét, és miután összehajtom, belecsúsztatom az erre szolgáló dobozba, hátha tudok még szerezni néhány pontot a Griffendélnek, bár már így is nagyon előre vagyunk.
Közben feltűnik, hogy a Hugrabugos lány, ha jól tudom Olivia, már is kifelé igyekszik a teremből. Pedig még ide sem ért mindenki. Meg sem várja, hogy egyáltalán elkezdődjön a buli. Felpattanok és utána indulok, amikor hirtelen felkap egy vizes lufit és elhajítja. Gyorsan kitérek az útjából, nem is figyelve arra, hogy eltalált e valakit.
-Hé, hová sietsz? Még el sem kezdődött igazán a buli. – nézek rá kérdőn, figyelmen kívül hagyva az imént felém dobott vizibombát. – Legalább várjuk meg míg jön valaki, lehet még jó is lesz. – mosolygok rá – Addig mondjuk üljünk le és beszélgessünk valamiről. Mit szólsz? – kérdezem meg és visszahívom a babzsákfotelekhez.

#13 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: Tavaszi hétvége

Dátum: 2017. 06. 27. - 14:20:38

- Kár, hogy lemaradtam róla. Biztosan fantasztikus volt. Bár így utólag nézve lehet jobb is így. De legalább tekintettel lehetett volna a házak közti kapcsolatokra. Régebben úgyis széthúztak, nemhogy örült volna most ennek. – értek egyet.
Mikor megkérdezte, hogy hogyan megyünk ki, nagyon feldobottá váltam, egyszerűen örültem annak, hogy ismét kalandozhatok valakivel. Az viszont még inkább boldoggá tett, hogy nem problémázott az ötleten, hanem elmesélte, hogyan járt a legutóbb. Ismételten felesleges volt paráznom, megtanulhatnám végre, hogy nincs miért.
Elgondolkozom, hátha eszembe jut, hogy hol mentünk ki a suliból az ostrom napján, de sehogy nem akar derengeni. Tudom, hogy vannak alagutak, és hogy körülbelül hol kellene keresni egyet-kettőt, de nem tudom pontosan meghatározni, hogy hogyan lehetne bejutni bármelyikbe is. Így Merelre kell bízzam magam, remélve, hogy ő képben van és tud valahol egyet, amit használni is tudunk.
- Szerintem mehetünk. – mosolygok a lányra.
De mégis merre menjünk? – kérdezem magamtól és körbenézek. Az lehet, hogy magát az iskolaépületet jól ismerem, de az alagutakat aligha. Bár az is igaz, hogy eddig soha nem volt szükségem rájuk. pár pillanattal később ismét megszólalok:
- Te tudsz valami biztos kiutat? Be kell valljam, nem nagyon mászkáltam még a suli rejtett alagútjaiban az Ostrom napját leszámítva. De inkább azt mondom, hogy egyáltalán nem. – kezdek bele már viszonylag halkan, mert itt a falnak is füle van.
Viszont nagyon oda kell figyelnünk, ahogy az előbb említette is. Ott van Frics, a tanárok és a perfektusok is, akik mind könnyen rajtakaphatnak minket.
- Ha ki is jutunk, te mit szeretnél csinálni Roxmortsban? – kérdezem aztán.
Bár nyilvánvaló, hogy ott is kerülnünk kell a feltűnést. Nálam van a kisebb gond, mert van kimenőm, de majd megoldjuk ezt a problémát is. Előbb ki kell jutnunk a suliból.

#14 Karakterek / Hannah V. Selwyn / Re: Tavaszi hétvége

Dátum: 2017. 06. 24. - 14:57:56

Most már elteszem a könyvemet. Igazából be kell valljam tényleg nem túl ismert a szerző sem még, hiszen még csak most kerülnek be az első könyvei a boltokba. Nem is csoda ha nem ismeri még a többség.
-Lehet hallottam valamit, mert valaki mesélte hogy sokaknak megtiltották a Roxmortsos kirándulást.
Ahogy elkezdi mondani a történteket, fel is rémlik, hogy tényleg hallottam róla. Bár én valami frissebb okra számítottam, valamire, ami nem rég történhetett.
-Egész évre visszavonta? Az kicsit túlzás nem?
Jó, nyilván megbüntetnek diákokat hasonlóakért, de ez már azért elég sok. Azért ebben a félévben igazán kimehetnének már, nem értem miért kell ilyet csinálni.
Elindulok lefelé az udvarra. Azon gondolkozom, mit lehetne itt csinálni egy hétvégén. Eddig többnyire én is a roxmortsi kiruccanás mellett döntöttem, vagy ha itt is maradtam, akkor az azért volt, mert tanulnom kellett. Valamit igazán kezdeni kéne a helyzettel, és úgy döntök megkérdezem van e kedve valamihez.
-Te mit szeretnél csinálni? Mert az egy dolog, hogy lemegyünk. Ha úgy gondolod, kimehetünk Roxmortsba is, bár nem igazán ismerek rejtett utakat.
Ha megkérdezhetném Kiarát, ő biztos tudna mondani párat, de hiába is keresném, nem találnám meg. Ennek a barátságnak a helyreállításáról lemondhatok, az már biztos. De új lehetőségek mindig vannak és ez tökéletesen megnyilvánul az Alexissel kötött barátságban is.
Az is tény, hogy nem célszerű egy új kilógással ismét rossz fát tennem a tűzre, és talán Merel sem értékeli az ötletet, aki már így is büntetésben van.- Ha nem akar menni, nem megyünk, ennyi az egész, Hannah ne ezen parázz már... – nyugtatom meg magam.

#15 Karakterek / Hannah V. Selwyn / A rejtett ereklye története

Dátum: 2017. 06. 23. - 10:44:15

Már nagyon régóta vártam a végre elérkező nyári szünetet, s hogy végre kutathassak a családom és az ereklyék története után. Henry még mindig haragszik, de már kezdi elfogadni, hogy elmegyek akkor is ereklyéket kutatni Elliottal, ha neki nem tetszik. Mimette ebből csak annyit tud, hogy elmentem barátokkal találkozni, és még örül is, hogy nem itthon fogok punnyadni egész nyáron. Ma is Roxmortsba készülök menni, és végre nem a baglyokon keresztül fogunk beszélni Elliottal a kiderített infókról.
Be is lépek a kandallónkba, majd hamarosan elnyelnek a zöld lángok. Mire feleszmélek, már egy roxmortsi üzlet kandallójából lépek ki. Kimegyek az utcára, ami talán forgalmasabb most, mint eddig valaha. Rengeteg varázsló és boszorkány jön-megy, vagy ül be a Három seprűbe beszélgetni. A Mézesfalás, ahonnan kiléptem szintén tömve van, s ha már ott jártam vettem is egy kis édességet magamnak. Bolyongok kicsit az utcán, mivel még korábban is jöttem mint kellett volna. Bár mit is vártam el magamtól, hisz ha nagyon mennék valahova, mindig sikerül odaérnem jóval hamarabb és várakoznom egy csomót. Majd nemsokára kisétálok a környéken lévő hegyekhez, ahová megbeszéltük a találkozót és ledobom magam egy közeli padra. Előveszem a noteszem amibe az infókat gyűjtögettem, s nekiállok hozzáírni még azt a néhányat amit nem rég tudtam meg.
Ekkor történik, hogy rám köszönnek, s mikor meglátom hogy Elliot az, a nevét kiáltva a nyakába ugrok.
-Úgy örülök hogy látlak! - mondom neki, s talán kicsit meg is lepem ezzel. - Izé... látom magát. - javítom ki magam. – Kér csokit? – kínálom meg.
Remélem nem sértettem meg, hiszen mikor nálunk voltak is sikerült letegeznem.
-Szóval... – kezdek is bele – Végre sikerült kifaggatnom a bácsikámat. Umbridgeről mesélt, és egy másik családi ereklyéről, bár eléggé szűkszavú volt. Annyit tudtam meg tőle, hogy az az ereklye hatalmas erővel bír, illetve, hogy több másolata is volt. Az egyik Voldemorté, a másik Umbridgé volt. Az eredetit pedig nem tudja hol van. Magáról Umbridgeről és a rokonságáról pedig azt mondta, hogy Tiberius ágáról tartoznak a rokonságba, bár ezzel nem mondott újat, ahogy azzal sem, hogy Tiberiusék tartják az arany vérvonalat. – hadarom el gyorsan, s most már hagyom őt is beszélni, hátha kiderített valamit.

Oldalak: [1] 2 3