 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
1
|
Karakterek / Syren Fawcett / Volare
|
Dátum: 2016. 12. 05. - 02:42:54
|
• • • • • • • • volare & cantare • • • • • • • •
Az egész nagyon furán kezdődött, ahogy az irtó furmányos dolgok szoktak.
Kivételesen otthon reggeliztem, ami nekem azért meglepő, hiába van a szomszédban, mert anyának mostanában rengeteg a dolga, és nem is hibáztatom érte, ha már hatkor elrohan valahová - mi Mikával azért ennyire nem kelünk korán. Most mindenesetre ott ültem a régi asztalunknál, és figyeltem, hogy tölt magának egy újabb adag kávét az egyik éneklő csészébe - apa egyszer megénekeltette, mikor nem figyelt - és hogy fürkész engem éppen ugyanúgy.
- Syren, hogy halad a kezelésed az orvosoddal? - kérdezte, aztán a kezébe vette az egyik napilapot, és tovább simogatta az amúgy is tökéletes választékot a hajában - Minden rendben?
Megpiszkáltam az egyik kötést a karomon, amit már megint elfelejtettem időben kezeltetni, úgyhogy most egyrészt rajtam van, másrészt megint festékfoltos. Tulajdonképpen pont úgy néz ki, mintha egy hómezőn kinyíltak volna a napraforgók, és el is tudom képzelni, hogy mutatnának egy vásznon, akrillal csinálnám, és igen, nem felejteném el a fásli alapmintáját sem róla.. De tudom, hogy anya nem szereti, ha kikerülöm a válaszait.
- Remekül! Tényleg. Miért ne lenne? - lapítok bele a saját bögrémbe, és a maradék rántottámba, amit úgy készített el, ahogy mindig szerettem. Ha hazalátogattam a szomszédba, mindig gyerek voltam, mert amíg nem újíttatta fel, ott voltak a falakon a korai vázlataim, a szőnyegeken a próbálkozásaim különféle stílusokban, és a régi kanapé alatt a Pojsziszák Társasága, amit apa talált ki nekem, mikor még néhány évesen leestem egy hintáról, és a kitört fogam miatt nem tudtam rendesen kiejteni néhány betűt. "Japjas maska dajabka" - emlékszem vissza arra a délutánra, amikor porszívóznunk kellett volna, de ehelyett kitaláltuk, hogy biztosan azért vannak olyan sokan, mert kolóniát alapítottak és hamarosan tüntetni fognak az egyenlő jogokért.
- Biztosan betartod minden szabályát, és élsz minden javaslatával? Nem szeretném, ha nem vennéd komolyan.
Tudom, hogy aggódik értem, de én is aggódom magamért éppen eleget, neki már nem kellene - de Nick néhány kérése olyan nehéznek tűnik. Szerinte sokat segítene, ha feloldanám magamban a félelmeket, és szabad lennék, de sosem magyarázza el pontosan, mit is vár tőlem, és már így is elég szabadnak érzem magam, elvégre még csak most végeztem a Roxfortban, olyan hamar történik minden..
- Kisujjeskü. De majd igyekezni fogok még jobban.
- Remek, akkor ezt meg is beszéltük. Legyen szép napod, rohannom kell.
Szóval így lehet, hogy most a széllel dacolva leballagok a pályára, markolom a seprűmet, és integetek Jamesnek, aki remélem felismer ennyi réteg sál alatt is. Hmm, azt hiszem, a két esemény között van egy kis gondolati szünet, de így értelmeztem Nick intelmeit, mert a repülés volt az egyik dolog, amitől nagyon tartottam, mióta egyszer leestem a seprűmről még az iskolában. James mindig határozottnak látszott, és persze ő volt az egyik legjobb játékos az évfolyamunkon, aki később ezen a pályán is maradt, úgyhogy küldtem neki egy baglyot, hátha lenne ideje és kedve foglalkozni velem. Még Vulkanov professzor is eszembe jutott, de ő biztosan nagyon elfoglalt, meg ciki is lenne azután, ami történt.. ő tényleg nem tehetett róla.
Lefékezek James előtt, bár a szél majdnem elvisz - vajon ez a magasságom miatt van? Pedig egész héten csak gyorskaját ettem, mert nem volt időm főzni. Hmm.. rámosolygok régi évfolyamtársamra, és megállapítom, hogy nagyon jól néz ki, jót tett neki a kinti lét. Mármint előtte is jól nézett ki, de most olyan.. férfias lett. Remélem, boldog is, mert ez a legfontosabb.
- Sziaa! Sokat késtem? Ne haragudj, de leadás volt, és későn fejezem be.. de most itt vagyok és figyelek. Nagyon. - billegek a cipőm sarkán, és felmutatom, hogy készültem egy sisakkal meg szemüveggel is, ha rosszabb lenne az idő. Már észre sem veszem, hogy csupa festék mindkét kezem, kicsit a hajam alja is, pedig direkt befontam, hogy ne zavarjon majd a gyakorlásban. Szegény James.. remélem, nem bánja, hogy az idejét egy lelkes, de traumás törpével kell töltenie.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy segítesz! Meghívhatlak utána vacsorázni? Készítek valami finomat, és Mika is biztos örülne, ha újra láthatna. - aztán kinézek mellőle, és nyelek egyet a pálya láttán - Uhm.. mivel kezdünk? Ígérem, igyekezni fogok.. |
|
|
|
|
2
|
Múlt / Hertfordshire városa / Re: Árnyas Pagony
|
Dátum: 2016. 09. 20. - 02:35:25
|
• • • • • • • • empathy is ours • • • • • • • •
Közelről még ijesztőbb a férfi, látszik, hogy sok minden olyat élt át, amit én nem fogok, és talán nem is mernék. Eszembe jut, mit olvastam róla, de megrázom kicsit a fejem, mert az biztos mind hülyeség, tavaly Harryről is szörnyűségeket firkáltak. Azért azon elgondolkozom, amit kérdez: lehet, hogy rosszul ismerem a kifejezést?
- Ajtódiktata...? Azt hiszem, autódidaktának hívják. Amikor egyedül tanulsz meg valamit nagyon jól. - magyarázom, bár most már nem vagyok biztos, hogy nem mondok én is félre valamit - Hát.. én sem mindig. Furcsa szó, de sok furcsa szó van, és néhány ellenséges az emberrel, és nem akarja, hogy megértsük.
Egyik balettcipőmről a másikra állok - egy néni elbeszélgetett velem még idefelé a buszon arról, hogy ez nem helyes és fel fogok fázni, de nem mertem neki megmondani, hogy boszorkány vagyok, nem kell félnie ettől. Amúgy is úgy festett, hogy kettőnk közül ő az, mert csak pörölt és pörölt, belekötött a hajamba, a táskámba, a szoknyámba, és aztán a cipőmbe is, mintha semmi másból nem állnék, csak kifogásolható dolgokból. Szomorú ez, szerintem mindenkinek úgy kellene kinéznie, ahogy jól érzi magát, és nekem ma ilyen hangulatom volt. Néha anya is veszekedett velem, amíg otthon laktam, hogy viseljek csizmát a hóban, de egy megérzés azt javasolta, hogy keressem meg inkább a tornacipőmet, és rajzoljak az orrára egy didergő alakot. Tudom, hogy fura vagyok, de jó érzés annak lenni: jó érzés önmagunknak lenni, Winthrop pedig nagyon is önmaga.
- Igen, visszahoztam. Nagyon hiányoztak? - megszeppenek picit, mikor közel hajol, de talán csak így akarja kifejezni, hogy mennyire boldog - Szerintem nem gorombaság, ezek kedves dolgok. Szoktam, és a... szivárvány. És neked?
Leülök mellé, billegtetem kicsit a megszólt rózsaszín balettcipőket, elmosolyodom még a térdemet tarkító fehér csíkok miatt - épp lemázoltam az erkély lépcsőjét, mikor csörgött a telefon, és hopp. Az ilyen hoppok gyakoribbak, mint hinnénk, csak eltitkoljuk őket..Nick keresett, hogy mit csinálok, és annyira örültem a bordós hangjának, hogy el is felejtettem lemosni a pettyeket, így most kis glóriát alkotnak rajtam. Megkínálom megint a férfit sütivel, közben előhalászok egy almát, és megdörgölve beleharapok, míg Gréti jobb társaságot keres nálunk egy etető bácsinál.
- Hát... kicsit szomorúan, azt hiszem. Találkoztam ma egy nénivel, aki végig azon problémázott, hogy hová tart a fiatalság, de szerintem semmi rossz irányba. - felnézek a fa koronájára, ami halkan susog nekünk - Az embereknek el kellene engedniük a félelmeiket.. Az apukám azt mesélte, hogy az ő apja is mindig aggódott, hogy semmi nem lesz belőle, és megoldódott minden. Talán ha nem ragaszkodnánk a régi dolgokhoz, boldogabbak lehetnénk.. És te hogy vagy? Téged is nyomasztanak ilyen dolgok? |
|
|
|
|
3
|
Múlt / Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája / Re: A Mérges Pocok Kávézó és Étterem
|
Dátum: 2016. 09. 20. - 02:20:06
|
• • • • • • • • durcás pocokok • • • • • • • •
Bűntudatom van, ezért a napraforgós sálamat vettem fel, pont azt, amit együtt vettünk még évekkel ezelőtt Olaszországban, és apa szerint a fejem is egy nagy virág benne.. De nem lett jobb. Gondoltam, akkor itt az ideje a lóherés barátság-karkötőnek is, de amikor az arcomat figyeltem az előszobában, tudtam, hogy így is haragudni fogsz rám, nem értem el vele semmit. Majdnem sírni is kezdtem, de akkor arra gondoltam, hogy talán nem késő még, ha bocsánatot kérek, és érteni fogod az egészet... azért elmorzsoltam néhány könnycseppet. Nick szerint a változás jó, és követnem kellene az utat, amin elindultunk, de én mégis félek, mert minden nagyon ismeretlen még... De az én talpraesett unokanővérem mindig ott volt, mindig tudta, mennyit szabad kockáztatni, és főleg, mindig volt valaki körülöttem, aki segített a nehéz dolgoknál. Nehéz szívvel jövök el a pszichológusomtól, ő sem nyugtatott meg túlságosan.
- Szia! Egy..  ... Egy csilis forrócsokit kérek, és egy áfonyás kekszet. Köszönöm. - integetek a pincérnek amikor megérkezem, mert szerintem nem látszom ki a pultja alól - Izé.. helló! Igen, én voltam a hang, az belőlem jött ki. Igen, köszi.
Mosolygunk egymásra, őt biztos nem bántom azzal, hogy ritkán találkozunk. Nick nem is örülne, hogy itt vagyok, de nem tudja, mert nem árultam el neki, a telefonomat pedig kikapcsoltam. Már majdnem olyan érzés, mintha megszöktem volna, de kell ez a pici csend Esmével, és olyan rég láttam őt, teljesen jogosan fog megenni a kávéja mellé. Tudom, hogy aggódik, de mostanában egy szabad percem sincs, mert.. de nem akarok erre gondolni. Egyensúlyozom a csokit és a sütit az asztalhoz, ahol őt látom, és le is parkolok, csak kicsi megy félre. Most látom csak, hogy még mindig lilák az ujjaim a délelőtti tájkép miatt, de teljesen megérte, Argentína még sosem volt ilyen boldog a lila gyöngyhomokba helyezett mosolygó szarvaskoponyákkal. El ne felejtsem lefújni lakkal, ha hazaérek.
- Ciao, Esmé. Bocsi, igen, tudod a metró.. - kezdem is a magyarázkodást, de te rögtön lerohansz, így csak pislogok, aztán idegesen nyelek egyet - Baj van? Valami van az arcomon? Tudom, a lila, de hát muszáj volt befejeznem a tájképet, és elaludtam.
Remélem, csak ezt vetted észre, de túl jó a szemed, összehúzom magam a széken, és csendesen majszolni kezdem a sütimet. Ha lehetne, elbújnék a kicsit csorba bögre mögé, de ott is megtalálnál, és kezdem úgy érezni, hogy rosszabb, hogy féltesz, mintha mérges lennél. Hogy fogom neked megmagyarázni, mikor annyira jól ismersz, hogy hamarabb tudod, mikor fogok ügyetlenül hazudni, mint én?
- Izé... balesetek. Sok baleset, sok ügyetlenkedés. - felnézek rád, megijedek, hogy máris menni akarsz - Várj...! Menned kell? Én már kértem.. bár azok a gránátalma alakú sütik pusztítóak.
Most ezt megúsztam, de mi lesz még? Lehúzkodom a ruhám ujját a csuklómra, a fehér kötést elborítják a színes maszatok, mert nem hazudtam, tényleg nem volt időm szinte semmire ma. Reggel csak én hurkoltam körbe, mert ott is lila volt, utána leültem rajzolni.. Tudom, hogy nem direkt volt, előfordul az ilyesmi, van még rajtam máshol is, de te nem értenéd őt, vagy azt, hogy miért csinálja. Néha engem is megijeszt, de ő nem gonosz.
- Tudom, hogy haragszol rám, Esmé.. - kezdek bele, pedig nagyon nehéz mindenkinek ez - Inkább mondd ki, látom rajtad.. aggódsz értem, ugye? De minden oké, becsszó. Talán nem úgy tűnik, de minden az. |
|
|
|
|
4
|
Karakterek / Syren Fawcett / Re: The Fat Fairy
|
Dátum: 2016. 09. 20. - 01:55:33
|
• • • • t h e f a t f a i r y
Annyira izgatott vagyok, hogy vissza kell mennem a lakásba, mert ott felejtettem a kulcsomat.. aztán a lépcsőházból azért, mert a táskámat is, úgyhogy borzasztó késésben hoppanálok a kukák mögül, és még láttam is, hogy a szomszéd egyik kövér macskája csúnyán nézett rám, amiért megzavartam a sziesztában. Szerettem volna megsimogatni bocsánatkérésül, de tényleg oda akartam már érni Madisonhoz, és még megadni az elérhetőségeket a szüleinek, hogy ne aggódjanak. Mikor megígértem neki tavaly, hogy elviszem arra a helyre, ahol néha sütni szoktam, meg ha az időm engedi, dolgozni is, nem gondoltam hogy ennyi bonyodalommal fog járni, de eljött a nagy nap, a táskámban zörögnek a hozzávalók, remélem ez a kis morzsolódás nem a mandulaliszt volt...!
- Jó napot kívánok...! - köszönök a kopogás után: három dallamos, két egyszerű. Bemutatkozom személyesen, aztán odaadom a kis lapot, amire felírtam a saját elérhetőségemet és a helyét is, a biztonság kedvéért. Tudom, hogy az én apukám milyen óvatos volt mindig, cseppet sem szeretném, hogy aggódjanak esetleg, még ha késő délután vissza is jövünk majd - utána viszont lelkesen mosolygok Madire, és tényleg annyira várom már, hogy bevezessem a sütés művészetébe!
Nem messze hoppanálunk a cukrászdától, ami most még zárva van a nyáriszünet utolsó napjai miatt, de bíbelődöm kicsit a kulcsokkal, aztán bent is vagyunk már. Felragyog a szemem a régi ismerős kellékek láttán - jobbra tőlünk a hatalmas, égszínkék sütő, úgy foglalja el a konyhát, mint egy királynő. Mikor először láttam, úgy éreztem, talán pukedliznem kellene előtte, vagy meghajtanom a fejem, de Rob, a tulajdonos csak annyit mondott, ha tisztelettel bánunk vele, (és nem felejtjük nyitva véletlenül) akkor biztos nem akarja majd lecsapni a fejünket. A pulton most semmi nem sorakozik, de a szélén a matricák a régiek: egy smiley, a peace jel, és az itt dolgozók aláírása. Most már nem látnak minket, bekapcsolhatom a rádiót, és úgy mutatok körbe a konyhán, mintha csak haza jöttem volna.
- Hát ez lenne az...! Nem olyan hatalmas, mint a Roxforté, de várj csak.. mutatok valamit. - mivel én is alacsony vagyok, a pálcámmal intek a plafon felé, ahol a tetőablak feltárul, és láthatjuk az eget - Nem is vagyunk olyan messze a természettől. Rob, a tulajdonos azt szokta mondani, ha lehetne, odakint sütne csak.. ő a legnagyobb hippi, akit ismerek.
Szinte eltörpülünk a habkrémre emlékeztető falak között, a kellékeink csupa meggyszínbe öltöztek: Madi kezébe adom először a habverőt, aztán elúsztatom magam előtt a fakanalat, mintha csak hal lenne.. Egy kicsit merev hal, de még korábban rajzoltam rá egy szemet, úgyhogy nem is nehéz elképzelni. Lassan előkerül minden szükséges a táskámból, le is támasztom a földre, és körbemutogatok, mint egy bolondos karmester.
- Csokis kekszet fogunk használni hozzá: elkészítettem már tegnap este, de úgyis a legnagyobb buli benne, hogy össze fogjuk törni. - a zacskót elé rakom, a kis sütik megreszketnek a gondolatra - Hoztam még... étcsokit, de úgy tűnik, az szökésben van. Milyen jó nyomozós történet lenne..! A megszökött étcsokoládé esete a szakácsokkal. Hmm, na és itt a nutella. Azt hiszem, ez annyira hiányzott néha a Roxfortban, hogy gondolkoztam rajta, hogy magamnál tartok majd mindig egy üveggel, és ha nagyon rossz napom van, csak belekanalazok. - nosztalgikus mosollyal kipakolom ezt is, lépegetek tovább, közben a háttérben valaki olaszul énekel éppen - Ő itt a bevonó, ő is csoki, de sűrűbb lesz, mert kabátot készítünk belőle a sütinek. Színes cukorkák.. de abból van itt is némi, ha mondjuk keverni szeretnéd.
Közben ellenőrzöm a hozzávalókat, feltűröm az ingem ujját - felbukkan a csuklómra a biztonság kedvéért ide is felrajzolt recept - kis kacskaringók, de szerencsére nem mosódtak el. Mióta ketten vagyunk Mikával, rájöttem, hogy szeretek mosni is, csak már nem fognak kijönni a színek a ruháimból. Nem mintha aggódnék miatta, csak eleinte féltem, hogy Nick, a pszichológusom majd valami furmányos ötletre jut belőlük, de úgy tűnik, hogy őt nem zavarja. Összefogom a hajam, gyorsan egy kis fonattal és egy cseresznyés gumival, a kimaradó kis tincsek szállnak az arcom körül.
- Szeretnéd, ha neked is befonnám? Olyan szép hosszú hajad van.. - felmutatom a másik cseris hajgumit - Úgy könnyebb dolgozni, mert nem lóg bele semmibe.. bár egyszer azt hallottam, a Nutella jót tesz a hajnak, de kimosni biztos nem könnyű.. Mivel szeretnéd kezdeni? |
|
|
|
|
7
|
Múlt / Hertfordshire városa / Re: Árnyas Pagony
|
Dátum: 2016. 08. 10. - 00:31:55
|
• • • • • • • • empathy is ours • • • • • • • •
Ma is esett, holnap is fog, és azután is: szeretem a változatlan dolgokat, mert olyan, mintha a világ mindig ugyanolyan maradna, miközben forog körülöttünk. Ilyesmiken szoktam gondolkozni az ilyen szünetekben, most nincs itt senki, azt hiszem, csak én meg a furcsa gondolataim - bár nem is igazán furcsák, mert mindenkinek vannak, csak senki nem mondja ki őket hangosan, mintha az rossz dolog lenne. Szerintem minden csak a színektől függ, attól, milyennek akarjuk látni őket, mert igazán nem a szemünk alkalmas rá, hanem a fejünk és a szívünk... Megint elkalandoztam, attól tartok. Kiveszem a tollat a fülem mögül, most szerencsére nem akadok bele mint a múltkor, az nagyon kínos volt Nicknél, de ő mindig kedves velem és nem nevet ki az ilyen kis bénaságokért. Tehát lássuk csak, házifeladat a pálcatípusokról és személyiségekről. Emlékszem, gyakran mondogattam a Roxfortban, hogy a lehetetlen dolgok lehetségesek, de ezt elkészíteni most tényleg lehetetlennek tűnik, mivel nincs itt most senki rajtam kívül, és legalább öt embert ki kellene elemeznem holnapig. Lássuk csak.. Mika lesz az egyik, Noel megmutatta már a pálcáját, ő a második.. aztán Esmé.. nem, ő még biztos most is haragszik rám. Szomorúan felnézek, és dobok egy kis morzsát Grétinek, a galambnak, aki bökdösi a bokámat szemrehányóan. Tulajdonképpen nem tudom, tud-e Gréti igazán szemrehányó lenni, vagy csak a kis gombszemei teszik, de most úgy látom, és így ebben a pillanatban igazam is van, nincs itt senki, aki másképp gondolhatná..
Hirtelen lesz csend, és felnézek, mert Gréti is egy hang irányába fordul: valaki énekel, méghozzá gyönyörűen.. Olyan hátborzongató, kicsit úgy érzem magam tőle, mintha a régi iskolám alagsorában sétálgatnék egyedül és kiutat keresnék. Intek a madárnak, jöjjön ha kedve van, nekem muszáj megtudnom, kihez tartozik a dal, át is ugrok néhány pocsolyát, végigsimítok néhány fa törzsén, osztozom az ő kíváncsiságukban. A fák tulajdonképpen egy helyben álló bölcsek, ha beszélsz a nyelvükön, mindent elmesélnek neked: hatalmas szemekkel hallgatom mindig a titkaikat, és az első alkalommal, amikor fatanon a kezembe adták őket, egészen más szemmel láttam a világot. Mennyi minden van, amit nem értünk, és nem ismerünk, ezért félünk tőle, pedig az ismeretlen nem rossz dolog.. ha árthat nekünk, ebből is tanultunk, de ahogy mondtam: csak a lelkünk szereti a biztonságot, a tudatunk szabad madár.
Felismerem az arcát, azt hiszem az újságban láttam, de itt a parkban már biztosan. Így közelről nem is olyan fenyegető.. jó, talán egy kicsit, de nem hiszem, hogy igaz lett volna mindaz a rossz, amit állítottak róla. Ismerem az embereket, akkor köd szennyezné a hangját, és talán azt gondolják rólam, buta vagyok és naiv, ettől még hallom a földöntúli vágyat a hangjában, ami hív magához, gyógyulni akar.
- Szia.. Te Winthrop Hardy vagy, ugye? Ne haragudj, leülhetek melléd? - kérdezem, mikor a végére ér, kicsit közelebb is lépek, intek Grétinek, aki purrogva követett eddig - A nevem Syren, és egy egyetemre járunk, csak más szakra. Nagyon tetszik a hangod.. tanultál valahol énekelni, vagy autodidakta vagy?
Biztos vagyok benne, hogy őt szeretném megkérdezni harmadikként: egy ilyen érdekes életet élt embert öröm lenne kielemezni, és így kicsit talán össze is barátkozhatnánk, biztosan magányos a Mungó után. Tudom, milyen rossz, amikor az emberek valami másnak látnak, mint ami vagy.. Egy kis dobozt veszek elő a táskámból, és ugyan szenvedek egy darabig a fedelével, mert megint túlságosan rázártam a morzsák ellen reggel, de végül meg tudom kínálni a friss ismerőst mogyoróvajas sütivel.
- Kérsz sütit? Tegnap készült, még friss.. csak szólj, ha allergiás vagy valamire. - leszórok egy kis morzsát Grétinek, aki most csipegetni kezd, és hagyja, hogy megsimogassam a hófehér hátát - Vegyél nyugodtan, ígérem, nem mérgező. |
|
|
|
|
8
|
Karakterek / Futottak még / Syren Fawcett
|
Dátum: 2016. 07. 11. - 23:06:11
|
Syren Saoirse Sorel Fawcett • • • • • • • • • • When the moon is in the seventh house
And Jupiter aligns with Mars
Then peace will guide the planets
And love will steer the stars
jelszó ❁ Az elme összetett, sokrétegű dolog - legalábbis a legtöbb ember elméje az.
így ejtsd a nevemet ❁ szájrön szorsa szorel fószett
nem ❁ nő
születési hely, idő ❁ Belfast, 1980. július 31
horoszkóp ❁ oroszlán
kor ❁ 18 éves
vér ❁ félvér
Ezek itt apa dobozai, épp most érkeztek, és még szinte érzem rajtuk a keze melegét, vagy azt, hogy milyen svunggal csapta volna le elém, azt kántálva, hogy 'Syren, hagyd a pakolást az anyádra, elvégre engem is milyen gyönyörűen összekészített anno egy éjszaka alatt!', nevetnénk, megkínálnám teával, firnyogna, aztán azt mondaná, ilyen szó nem is létezik és megint kitaláltam valamit, majd megint nevetnénk. Csakhogy apa nincs itt már, apa elment, és most ez a feladat csak az enyém. Egyedül maradtam a csorba fülű bögrémmel, amire egy télen, még régen, amikor gyerekek voltunk az unokatesómmal, napraforgókat festettem, itt még kicsit el is van maszatolva. A hátam mögött ugyan az a lila kaktusz megint elkezdte dúdolni azt a kis dallamot, de ettől még tudom, hogy nincs itt igazán senki, főleg mióta... mióta apa elment. Jobb lesz hát, ha elkezdem.
Mennyi hűtőmágnes...! Amíg a szüleim együtt voltak, rengeteg felé utaztunk, bár ezeket az utakat leginkább mi ketten élveztük, anya sosem szerette a kalandokat, ragaszkodott a biztonsághoz, amin meg apa firny... kiakadt, tehát mindig volt néhány veszekedés, de ettől függetlenül imádtam ülni a kocsink hátsó ülésén, fagyit meg ilyesmit majszolni, és csak figyelni a világra körülöttünk. A szüleim annyira különböző emberek, mintha valaki egy komédiás jelenetet talált volna ki és beleültette volna őket egy kisgyerekkel annak idején, és ők ugyan becsülettel nevelték is, csak közben egymást is kellett volna, arra meg nem maradt idejük - a babaágyam fölött még bőven vitatkoztak a nevemen, mert apa valami egyszerűt szeretett volna, és mint a mellékelt ábra mutatja, nem sikerült neki. Pici lakásunk volt, kicsit zsúfolt is, nem is igazán jutott benne hely egy gyereknek, itt egy festőállvány, ott egy szerelni való motorrész, tehát mondhatjuk, hogy beleszülettem a bohém légkörbe, ez is vett körbe, és bár a szüleim tényleg igyekeztek jó példával elöl járni, azért az én délutáni alvásom elmaradt időnként egy-egy kiállítás vagy hasonló érdekében. Tulajdonképpen élveztem, mert kicsit a barátaim is voltak, és melyik másik gyerek mondhatta volna el akkor, hogy megtanult magának kakaót készíteni, amíg az anyukája leszervezett egy bankettet? A jó dolgoknak persze mindig vége szakad, így ők is szétmentek, de biztosították róla az akkor ovis korú Syrent, hogy ettől még ugyanúgy szeretni fogják. Ezt tényleg betartották, csak mivel annyira különböző emberek voltak, egészen máshogy képzelték el...
Hat éves lehettem, mikor úgy döntöttek, jobb lesz nekünk külön, apa pedig elköltözött - egészen a szomszéd lakásig, ami épp akkor üresedett meg. Hallottam őket veszekedni, de akkor még a szavak nem jelentettek olyan sokat nekem, most pedig már csak anyát tudom megkérdezni, hogyan érzett az egésszel kapcsolatban.
- Mégis hogy a francba képzeled ezt, Gary?! Amikor azt mondtam, hogy meg akarok szabadulni tőled, nem úgy értettem, hogy egy falnyira! - anya szopránja mindig idegesen cseng, ha fél, tudtam, hogy most is így van - Mégis mit csinálod már megint ezt?! Pár éve még vicces lett volna, ahogy vicces volt a motoros lányszöktetés meg az egymásnak készített tetoválás, de az istenért, felnőttünk, fogd már fel! Nem élhetsz úgy, mintha még mindig tinédzser lennél, van egy gyerekünk, és ő többet érdemel egy suhancnál!
- Syren minket érdemel, Oni. Neki ránk van szüksége, nem egy szuperanyára vagy szuperapára. - apa pedig mindig mosolygott, még ha ijedt is volt - Az élete része akarok maradni, és ezt neked is el kell ismerned, még ha bámulhatod is majd a csinos képemet minden reggel a lépcsőházban. Működött eddig, működni fog most is.. az a tinédzser, aki benned él, és akibe beleszerettem annak idején, ő biztos érzi ezt. Hallgass rá, mert bölcsebb nálad.
Nem tudom, anya hitt-e neki, vagy csak úgy alakultak a dolgok, de apa ott maradt a szomszéd lakásban, mi pedig egy család maradtunk, csak kicsit két részben. Anya elkezdett végre ott dolgozni, ahol mindig is akart, kicsit megszabadult a varázsvilágtól is a legnagyobb örömére, apa pedig megint szabad volt, ahogy ő fogalmazott. A gyerekkorom burkán nem igazán keletkezett seb, és habár tudtam, hogy tulajdonképpen két világban lakunk, zavarni kicsit sem zavart, mert tudtam, hogy az oviban és a játszótéren nem beszélünk olyan dolgokról, minthogy apa motorja elfér bármekkora dugóban, pálcát hord magánál és tulajdonképpen igazi varázsló. Nagyon boldog voltam a többi kicsi között a napsugár jelemmel, a körülöttünk élő családdal, ami magába foglalta Timothy nagypapát, Miller bácsit, Greta nénit, és persze a bajkeverő unokatesómat, Esmét, akivel mindent megosztottam, még azt is, amit lehet, hogy nem kellett volna - ő valahogy mindig sokkal bátrabb volt nálam, és olyan dolgokat is mert csinálni, amiktől én tartottam, vagy amikről tudtam, hogy kikapunk majd érte. Csodáltam és csodálom ezt a tulajdonságát, belőlem hiányzik, de irigyelni nem tudom - de most látom csak, apa megőrizte a roxfortos levelemet is. Emlékszem, hihetetlenül boldog volt, hogy a lánya boszorkány, anya már kevésbé, de persze ott álltunk Esmével azon a peronon, hónunk alatt mindenféle fura könyvvel és állattal és felfedeznivalóval. Képben voltam a varázsvilággal, csak nem igazán voltam része sokáig, így kicsit én is úgy éreztem magam, mint a mugli közegből érkező gyerekek, hamar össze is barátkoztam néhányukkal, és küldtem hetente haza a leveleket a dolgok alakulásáról. Ezek is mind itt vannak, az ügyetlen balkezes kézírással és kis illusztrációkkal... de abba kell hagynom a sírást, nem akarom tönkretenni őket.
A süveg akkor a hugrabugosok közé osztott, és én nagyon jól elvoltam ezzel a döntéssel, bár a család egy kicsit meglepődött, mert ha jól tudom, a Fawcettek mind mardekárosok voltak, de ez nem befolyásol semmit, voltak barátaim innen is, onnan is. Olyanokról meséltem haza, minthogy leestem az egyik órán a seprűmről, meg finom volt a tökös pite halloweenkor, tehát csak olyasmikről, amik egy tizenegy éves gyerek életében számottevőek, közben pedig ott volt az az ijesztő eset az év végén... Ahogy aztán majdnem az összes többi alkalommal. Apa mindig úgy ölelt magához, mintha az lenne az utolsó, és tudom, hogy a mosolya mögött nagyon is rettegett, közben valahogy kezelnie kellett Willow bácsi ügyeit is, és falazott a világunknak anyával szemben, aki nem engedett volna vissza mondjuk második után, mikor az a bestia bántotta a diákokat, vagy mikor harmadikban egy sorozatgyilkos szökött be hozzánk. Ezek mind izgalmas történetek, de kicsit olyan, mintha vonzottuk volna a bajt, sajnáltam is érte Harry Pottert és a barátait, nem érdemelték meg ezt az egészet, bár ezt senki sem.
- Kiscsillag, te nem szoktál félni az iskolában? Tudom ám, hogy lenne rá bőven okod.. - kezdett bele apa egy ilyen beszélgetésbe az egyik nyáron, mikor Olaszországba utaztunk a negyedik tanévem után, és egy kocsiparkolóban ettünk valami bűnrossz hamburgert - És azt is tudom, hogy te az én nagy és erős kislányom vagy, de tényleg, icipicit sem szoktál félni?
- De, persze... egy icipicit mindig szoktam. - bólogattam, és közben megpiszkáltam a paradicsom egyik szeletét a szalvétán - De tudod, mire gondolok, ha nagyon félnék? Amit mondtál még régen. A hat képtelenség még reggeli előtt, és azokat a képtelenségeket meg is lehet valósítani. Képtelen vagyok nem félni, úgyhogy nem félek.
- Becsszó és kisujjeskü, Kiscsillag, hogy így van? - hajolt közelebb, és megint ott ült a száján az a mosoly, amit szerettem - Így görbülj meg?
- Becsszó és kisujjeskü, és te görbülj meg! - nevettem fel, mert végül persze ellopta a paradicsomot, úgy tett, mint aki hatalmas gaztettet hajt végre, pedig tudta, hogy utálom...
Ötödikes lehettem, amikor tényleg megijedtem egyszer - azon az estén készítettem ezeket a bögréket, amiket apa aztán elkért, mert szeretett volna valami közöset a lakásába, és hiába mondtam, hogy festek neki valami egyedit, ezekhez ragaszkodott. Az egyiket elfelejtette elmosni, kicsit még ragad, érzem benne a méz és a tea illatát... valahogy nagyon tetszett neki a gondolat, hogy a festékvizes bögréből fogja reggelente inni a kávéját, de apa mindig hóbortos volt, és én sosem kérdeztem vissza, hogy komolyan gondolja-e. Volt valahol egy rajz is, amit korábban készítettem, és ő a Kalapos rajta - de az ijedtségnél tartottam. Közeledtek a vizsgák, és elkezdtem pánikolni, hogy fogalmam sincs, mit fogok csinálni az iskola után. Tudtam, hogy valami módon a művészettel akarok foglalkozni, de ötletem sem volt, miben vagyok jó, mihez van tehetségem, és kínomban elkezdtem magam mindenre rákényszeríteni, hogy ne ezzel foglalkozzam - elképzeltem magam tanárként, háztájőrzőként, medimágusként, és sosem értettem, a többiek miért néznek ezért furcsán rám, bár tudom, hogy köztük mindig kicsit gyerekes voltam.. de miért akartam volna idő előtt felnőtt lenni? Láttam, hogy milyen nehéz nekik, és apa szemében is megcsillant néha valami nosztalgia, mikor arról beszélt, milyen gyerek volt. Végül nem lettem tanár, mert szerintem nem tudom olyan sokáig fenntartani az emberek figyelmét, hogy tanuljanak is tőlem valamit, háztájőrzőnek kicsi vagyok, a vért pedig nem bírtam volna, de úgy maradt meg ez az időszak, hogy nagyon kerestem valakit vagy valamit, ami meghatároz engem, közben csak ugyanúgy alkotnom kellett volna. Mikor hazahozott a vonat, behúztam a függönyöket a szobámban, és átadtam magam mindannak, amiben hittem... még ha a világ odakint közben darabjaira is készült esni, én lassan egész lettem.
A háború úgy köszöntött be az életünkbe, hogy a családunk fele tulajdonképpen nem is tudta, hogy félnünk kellene, pedig éppen ők voltak a legnagyobb veszélyben: Miller bácsi felesége és anya is muglik voltak, csak azt érzékelték, hogy feszültek lettünk és aggódók, de hogy pontosan mi történik...? Néha nagyon kínos volt, de abban bíztunk, hogy talán ők így kimaradhatnak belőle mindenképp, és ekkoriban anya újra elkezdett komolyan randizni is, a karrierje is virágozni kezdett, nem volt szüksége még több velem kapcsolatos kételyre. Sokszor töltöttem egyedül a nyári estéket, és ugyan nem voltam magányos, mert ha az lettem volna, elég átkopognom apához, és ő kifesti a világot nekem, de tudtam, hogy soha nem lesz már olyan semmi, mint korábban. Aztán a következő évben ott álltunk a torony alatt, és emlékszem, hogy a hálótársaim hangosan zokogtak, és nem értették, mi történt, pedig Dumbledore professzor azt akarta volna, hogy erősek legyünk és összefogjunk, de nem ez történt: mindenki félni kezdett és gyanakodni, és úgy szálltam le a vonatról a temetést után, hogy mindenben segíteni fogok a többieknek, hogy együtt átvészeljük ezt a nehézséget. Apa látta rajtam, hogy vörös a szemem, anya allergiának gondolta, de ahogy korábban mindig, elmentünk az egyik kedvenc olasz helyünkre, mintha még kicsi lennék és minden rendben lenne... de most nem volt semmi, és ez tapinthatóvá vállt, mert apa bemutatta nekünk az új barátnőjét. Korábban is voltak kapcsolatai, de őket elzárta előlünk, mintha egy képes album lennénk, amiben emlékek vannak, és amit meg akarunk védeni a valóságtól hogy minél tovább őrizhessük boldognak. Roxana eleinte kedvesnek látszott, bár anyán rögtön láttam, hogy megvan róla a véleménye, mert olyankor mindig tikkel picit a bal szeme, de nem hiszi el nekem soha. Próbáltam belesüllyedni a pasta puttanescámba, de attól nem lett kevésbé szomorú, hogy anya törtető libának nevezte Roxanát, aki úgy mosolygott ránk, mint aki úgyis felettünk áll. Nem volt nehéz megjósolni, hogy apának innentől kezdve jóval kevesebb ideje maradt rám, amiért nem haragudtam rá, mert szerettem volna, ha boldog lehet valaki mellett, de nem tudtam nem észrevenni, hogy a nő megpróbálja kisajátítani magának.
- Arra gondoltam, lehetne hogy most csak ketten megyünk nyaralni? Találtam egy isteni partmenti házat, pont olyat, amilyet kinéztél a múltkor, de csak két személyes. Syrennek is jót tenne egy kis pihenés egyedül, biztos úgy érzi hogy csak rángatjuk ide-oda. - félálomban feküdtem apa kihúzható kanapéján, az arcomat az egyik plüssbe fúrtam, mert nem akartam hallani, de túl hangosan beszélt - Mindig úgy hivatkozol rá, mint egy kislányra, de tizenhat éves... nem is láttam még ilyen gyerekes tizenévest, te ennyi idősen már mindenfélét csináltál, ő pedig...?
- Syren pont olyan, mint egy átlagos tizenéves lehet biztos háttérrel, és nem is akarom, hogy hirtelen kelljen felnőnie, Roxana. Megfogadtam, hogy megvédem mindentől és mindenkitől, és lehet, hogy te most naivnak látod, de nem ostoba. A mi világunk hamar felnőttet csinál a gyerekből. - fel akartam kelni, hogy megpusziljam és megköszönjem mindazt, amit rólam mondott, de rögtön érkezett is a válasz.
- És ha te nem leszel...?
Nem is szerettem volna ebbe belegondolni, nekem apa mindig ott volt, mint egy gyerekkori mesehős, akiben nem kellett csalódni - bárhogy mondogatta utána anya, hogy utáljam a döntéseit, mert kirekesztenek maguk közül, láttam hogy apa tényleg szerelmes, és mind szeretni születünk, nem gyűlölni. Olyan jó volt megint önfeledtnek látni, úgy nézett Roxanára, mintha soha nem látott volna gyönyörűbbet... talán szeretném, hogy valaki engem így nézzen egyszer, de még soha nem történt velem ilyen. Az utolsó beszélgetésünk is erről szólt.. tudtam, hogy el szeretné venni, és örültem nekik nagyon. Apának tovább kellett már lépnie, felnőttem, és annyi éven át én voltam neki az első, mennie kellett... de azt nem gondoltam, hogy így.
Az utolsó évünk egy véget nem érő rémálom volt, aminek a falán hiába kopogtattunk, nem találtuk a kiutat: elvesztettük lassan egymást a barátaimmal, mert volt aki nem jött vissza az iskolába, volt aki eltűnt, és minden annyira megváltozott, mintha soha nem is léteztünk volna együtt. Próbáltam az alkotásra figyelni, de háborúban hallgatnak a múzsák, a leveleimet pedig ellenőrizték, főleg ha apának írtam, mert ő aurorként küzdött ellenük. Igyekeztem elbújni a többiek között, eltűnni és feloldódni, betartani az összes szabályt amit szabtak, de még így is végigsírtam minden éjszakát... Nem is szégyelltem, sosem szégyelltem az érzéseimet, még akkor sem, ha mások szerint ez gyengévé tesz minket. Magamhoz öleltem azokat a leveleket, amik most itt vannak a kezemben, és reméltem, hogy minden rendben lesz, vége lesz és hazajöhetnek a szökevények, begyógyulnak a sebek - de apának igaza volt, nem voltam naiv. Próbáltam neki megírni, mi mindent láttam odabent, mert egy kis hugrabugost nem tartanak sokra, ha a szavát sem hallani, a saját nyelvünket pedig nem értette rajtunk kívül senki: mikor eljött az ostrom éjszakája, tudtam, hogy apa eljön értünk és együtt fogunk harcolni a szabadságért. Féltem, mikor bekövetkezett, butaság lett volna azt mondani, hogy egyáltalán nem, de ez nem állított meg, segítettem a kicsiknek elmenekülni, és aztán visszamentem..
- Ne féljetek, minden rendben lesz, a felnőttek mindent elintéznek! - álltam a kandallóknál, és mosolyogtam a sorjázó alsóbbévesekre - Hamarosan otthon lesztek, semmi baj nem történhet.
- Honnan tudod?! Meg tudod ígérni?! - állt meg előttem egy dühösen a könnyeivel küzdő lány - Ez egy háború! Emberek halnak meg!
- Tudom. - szorítottam meg a kezét, akkor láttam, hogy még kicsit tintás vagyok a hirtelen megírt levelem miatt, amiben üzentem apának - De bízom bennük. Rossz dolgok mindig történhetnek, de tovább kell tudnunk menni, és hálával elköszönni, elengedni, ha vége van.
Azon az éjszakán köszöntem el apától is, mert többet már nem találkoztunk. Azt mondták, hősként küzdött és halt meg, de azt akkor nem hallottam, mert olyan hangosan zokogtam a kezét szorongatva. Tudtam, hogy nem fog válaszolni, de ő akkor is az én apukám volt, az ujján még ott a gyűrűje, órákkal korábban még élt és értem jött ide.. Valaki fogta a vállam, simogatták az arcomat, de az akkor nem volt fontos, azt akartam hogy kacsintson rám, nevesse el magát, és mondja, hogy csak kipróbálta, nem félek-e tényleg annál jobban, mint mondtam. Ő elment, mi itt maradtunk, és a világ sokkal sötétebb lett akkor...
Megtaláltam a dobozok alján a régi krétáimat is, meg annyi minden képtelenséget, amit anya kidobatott volna velem, pedig mind nagyon szép. Csorba bögrék, meggyűrődött origami-állatok, kis üzenetek, játékok. Furcsa lesz itt lakni, de ez a lakás most már az enyém, az emlékek pedig megédesítik majd. Nyomok egy apró puszit az utolsó karton fedelére, aztán belekortyolok a teámba: senki nem akarná, hogy némán szenvedjek itt magamban tovább. Az élet gyönyörű, és még annyi mindent fel kell benne fedeznem, még annyi kaland vár rám. Túlságosan elgondolkozom, felrúgom a félredobozolt dobozokat, és kiesik az egyikből egy piros cetli.
Kedves Kiscsillag!
Nagyon boldog születésnapot! Valószínűleg azért írom ezt a levelet, mert nem tudtam személyesen köszönni, nézd el öreg apádnak, hogy megint túl bohém akart lenni..
Minden dolgot megtudsz hamarosan, most a fontosakról akarok neked írni: lehet, hogy felnőtt leszel, de mindig a kiscsillagom maradsz majd, bárhogy is alakuljon az életünk, és ha valaha is hullócsillagot látsz, jusson eszedbe, hogy én dobom neked: csillagot a csillagnak. Kívánj valamit mindig, Syren, bármilyen képtelenség is legyen, mert a képtelenségek általában teljesülnek.
Kissé őrült apád
Már az erkélyen nézem az augusztusi eget, és tudom, hogy apának igaza volt: a képtelenségek lehetnek valóságosak, elvégre ő is üzenhetett nekem még azután is, hogy elment. Mosolyogva iszom a bögréből, ami már kicsit törött, firnyogna is miatta, de a legnagyobb kívánságom úgyis teljesült, most pedig itt van előttem az egész élet tele minden jóval, amit nem is sejtek még - illetve most csak az alvó város, néha pislognak a fényei, de én nem vagyok egyedül. Egy icipicit fogok ugyan félni, de becsszó és kisujjeskü, hogy megoldom majd valahogy.
Olyan még úgysem volt, hogy nem történt semmi, nem igaz?
• • • • • • • • • • Jellem ❁
Mint egy csepp méz az íztengerben: Syren mindig hiszi és reméli a jót, még a legnagyobb veszély kellős közepén is, és ugyan szereti úgy képzelni, hogy egyáltalán nem naiv, ez azért még sok döntésére igaz, de eltart egy ideig minden módon elengednie az apja emlékét, aki bármitől megvédte volna. Ennek köszönhetően tényleg sokáig őrizhette a gyermeki világát, ami ugyan nem tökéletes, de ábrándokkal teli, most pedig szépen átfolyik a realitásba - nem mintha Syrent félteni kellene emiatt, az anyja előzetes jóslatai ellenére jól feltalálja magát az örökölt lakásban. Mindkét szülője közvetlen ember, így ő maga is, gyakran elegyedik beszélgetésbe idegenekkel, akár a kutyát sétáltató szomszéd néniről, akár egy részeg hajléktalanról van szó, bár inkább hallgatni szereti a történeteket, mint mesélni, de ha valakit igazán megkedvel, biztosan lelkesen megoszt vele ezt-azt. Nem tartja magát érdekes embernek, szeret inkább csak a háttérbe húzódni, elszórakozni a kedvenc apróságaival, és bár melankolikus jellemnek látszik, a problémáit is jól fel tudja dolgozni külső segítség nélkül, csak ehhez időre van szüksége, és leginkább csendre. Kreatív projektjeiben látszik igazán szivárványszín valója, abban éli ki teljesen magát: egy hosszabb munka során teljesen el tud szakadni a realitástól, és akkor magába szippantja az éppen adott elfoglaltság. Ezt a kicsit megszállottságot még máshol nem tapasztalta, bár nem érzi úgy, hogy lekésett volna valamiről, nem is siet el semmit.
Sokan gondolják, hogy Syren folyamatos figyelemre és törődésre vágyik, de ez elég távol áll az igazságtól: feltalálja magát a hétköznapokban, képes komoly döntéseket meghozni, illetve igyekszik kitörni a békés komfortzónájából, több vagy kevesebb sikerrel, attól függően, az anyja mennyire erőlteti. Szeret barátkozni, jóban van a sarki fűszerestől a régi évfolyamtársakig mindenkivel, nem is igazán találna senki olyan alkalmat, amikor tényleg összeszólalkozott bárkivel. Egyelőre próbál rájönni, pontosan mit is szeretne az életben, de mindig kíváncsi volt a világra, szeret belefeledkezni olyan pillanatokba is, amelyek elsőre nem tűnnek jelentőségteljesnek: innen meríti az inspirációt is az alkotáshoz. A fejében élő mesevilág néha kissé elvont, bohókás és élénk, de Syren sosem jön zavarba, ha erről kell mesélnie, vagy ezt akarja megjeleníteni valaki más számára - könnyen magával tud ragadni az egyszerű kedvesség, amivel megosztani igyekszik. Hatalmas álmokat dédelget, és bár könnyű alábecsülni, mindig meg is valósítja őket.
Erősség ❁ romlatlanság, empátia, kreativitás
Gyengeség ❁ magának sem elismert naivitás, vakmerőség, makacsság
Apróságok ❁
mindig ❁ kreatív életszemlélet, inspiráció, szeretet, csodák, felfedezések, mások megértése, önkifejezés
soha ❁ kegyetlenség, erőszak, rasszizmus és kirekesztés, bezártság, egyhangúság, intrika, a halál gondolata
hobbik ❁ bármi, ami kreatív és kifejező
merengő ❁ a legrosszabb az apja halálhíre - a legjobb pedig valamelyik vele töltött nyaralás
mumus ❁ az apja vagy más szerettei inferusként
Edevis tükre ❁ látja az anyját büszkén mosolyogni rá, az apját életben, körülöttük pedig boldog és beteljesült emberek
százfűlé-főzet ❁ az elkészítéstől számított tíz percen belül kemény habállagot vesz fel, mely lágyan csillogó füstöt ereszt - ízre és színre a napfényt juttatja a használó eszébe, az illata azonban mézes-levendulás jegyeket visel
Amortentia ❁ frissen felkent festék, mangó és koriander illata
titkok ❁ a családja ösztönzésére pszichológushoz jár, aminek gondolatával egyelőre nem tudott mit kezdeni - a pszichológusáról pedig furcsa álmai vannak
azt beszélik, hogy... ❁ beleőrült az apja elvesztésébe, bár eleve sem volt normális ; nyilván élénken hallucinál a műveiből ítélve ; a sztereotip művészek kicsapongó életét éli
A család ❁
♰apa ❁ Gary Fawcett, félvér (39) - a lehető legszorosabb a halála pillanatáig...
anya ❁ Oni Brook, mugli (36) - vitákkal teli, de szeretetteljes, még ha elsőre nem is látszik
állatok ❁ Dr. Jekyll és Mr. Hyde - jól szituált tengerimalacok ; rengeteg élénk öntudattal bíró kaktusz ; Loulou, az ennek kevésbé örülő kneazle
Családtörténet ❁
A Fawcett család eklektikus halmazában Syren könnyen eltűnik, mivel a sok erős személyiség között szeret inkább a háttér része maradni - ez viszont egyáltalán nem jellemző a szüleire, még ha külön utakon is folytatták. Fiatalkori szenvedélyükből nem igazán sikerült stabil házasságot tető alá hozniuk, mind Gary Fawcett, mind Oni Brook szabad szellemek, akik ugyan bármit megtennének a gyermekükért, de olyan alapvető dolgokban nem értettek egyet, mint az elköteleződés meghatározása, vagy Gary öccsének helyzete a családban - Oni sosem szerette a Fawcettek makacsságát, ritkán értett egyet bármelyikükkel, ez pedig folyamatos feszültséggel járt együtt, végül pedig nagyban közrejátszott a válásban is. Volt férjének sógornőjével a mai napig összejár, ha ideje megengedi, de Syrent igyekezett a lehető leginkább kivonni a szerinte káros közegből, és inkább a maga családjába beilleszteni, pechére azonban mind a bátyja, mind a szülei szerették Gary társaságát, és rendszeresen meghívták magukhoz Olaszországba, ahol a Brook família egy hirtelen ötlettől vezérelve telepedett le.
Gary számára a lánya mindig az első volt, ennek köszönhetően sokáig elhanyagolta a saját magánéletét, a szabadidejét igyekezett vele eltölteni. Mikor Syren iskolás lett, több lehetősége maradt egyedüliként kapcsolatot tartani az öccsével a Fawcettek közül, bár Garyt mindenki szimpatikus, barátkozó személyiségnek ismerte. Szeretett összejárni a két bátyjával is a háború kezdetéig, és bár megviselte annak idején az édesanyjuk halála, nem maradt benne igazán mély tüske ezzel kapcsolatban, igyekezett egyensúlyt teremteni a felek között, még ha esélytelennek is látta időnként a küzdelmet. Voltak ugyan nők az életében, de igazi szerelmet másodszor Roxana iránt érzett, el is jegyezte, de a házasságra már nem jutott ideje, mert elhunyt a Roxfort ostromakor egyelőre tisztázatlan körülmények között. Az ezt megelőző év alatt folyamatosan Silas nevű bátyja után kutatott, illetve igyekezett a lánya által jelnyelven elküldött levelekből tájékozódni a halálfalók rokonságát illetően.
Syren mindig szoros kapcsolatot ápolt apai ágról unokatestvérével, Esmével, ami nem is különösebben meglepő a köztük lévő elenyésző korkülönbségnek köszönhetően - egyszer egy egész nyarat is eltöltöttek Syren 'olasz' rokonságánál. A köztük lévő összhang a mai napig megmaradt, egy helyen is folytatták tanulmányaikat, bár ez mostanában megváltozni látszik...
Külsőségek ❁
magasság ❁ 157 cm
testalkat ❁ 'éhező művész'
szemszín ❁ meghatározhatatlan, de a zöldhöz/kékhez áll a legközelebb
hajszín ❁ gesztenye
kinézet ❁ Az első, ami feltűnik az első találkozásnál, az a valószínűleg éppen szivárványra kent, vagy mintákkal kidekorált kézfeje, melyet mosolyogva nyújt oda bárkinek egy szégyellős kis mosollyal. Ritkán látni 'rendezetten', többnyire valamelyik látszó testfelülete festékes, olyan ruhákat szeret viselni, amelyek távol állnak az elegánstól, a haja pedig bohém hullámokban repül utána, mert vélhetően megint dolgozik valamin, csak megfeledkezett róla...
Az alkatát tekintve még nem nőtt ki a gyerekkorból, nagy szemekkel pillant fel a világra maga körül, kihívást okoz számára minden magas polc, el nem ért magaslat - a nagy igyekezetben most már a csuklóján és bokáján látszanak a tetoválásai is, ha pedig segítséget kap, az illető megcsodálhatja a kicsit hegyesen csorba bal szemfogát. Pozitív kisugárzása sokakat vonz, de ő maga nincs tisztában a hatásával, direkt csábító még sosem próbált lenni, saját bevallása szerint nem is menne neki - a jelenlegi egyetlen udvarlóját is jó barátnak nézi, abban a hitben él, hogy senkiben nem ébresztene soha erotikus gondolatokat.
Tudás és karrier ❁
pálca típusa ❁ 18 hüvelyk, juhar, egyszarvúszőr maggal, markolata spirálszerű, nyelén különböző vésett motívumok, melyek a szavaktól egészen a kidolgozott virágokig terjednek. Kellemesen rugalmas, sokat forgatott és gondozott pálca, melyet gyakran díszít különféle szalag vagy hasonló.
végzettség ❁ Ravasz: Gyógynövénytan K, Bűbájtan E, Mágiatörténelem E, Átváltoztatástan E, Jóslástan E, Bájitaltan V
foglalkozás ❁ tanuló és művész
iskola ❁ Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
szak ❁ Noach Merton Godfrey Pálcakészítői Kar -pálcakészítő
felvett tantárgyak ❁ A Pálcakészítés alapjai I., Formatan I., Fatan I. , Magtan alapjai,Pálcaevolúció I.,Varázslók történelme I.,Pálcamágia alapjai I.
varázslói ismeretek ❁ Bármi és minden, aminek a kreatív dolgokhoz van köze: biztos kézzel fon, varr, készít használati tárgyakat, az ehhez kapcsolódó anyagokkal való foglalkozás is közel áll hozzá. Szeret a konyhában foglalatoskodni, a bájitaltan hétköznapi alkalmazásában jeleskedik, de sosem vonzották a bonyolultabb főzetek - az igazi tehetsége a növényekkel való elfoglaltságokban rejlik, illetve az olyan apróságokban, mint a szép, de haszontalan látványmágiák, háztartási bűbájok és hasonlók. A családjának köszönhetően beszél olaszul, ez olykor bele is zavar a varázslataiba, kiejtés szintjén mindenképpen, így néha különös eredménnyel zárulnak a kísérletei, de ezt a kultúrkört is igyekszik hasznosítani a pálcakészítési folyamatoknál.
avialany ❁ Astrid Berges-Frisbey
• • • • • • • • • • |
|
|
|
|
