Örülök, hogy Fergus kedvesen szólt hozzám. Kicsit hiányoltam valakinek a társaságát. A többiek biztos a klubhelyiségben vannak, és egymással társalognak. Kicsit már kezdtem unni az ottani levegőt, ezért jöttem ki. Szimpatikus volt ez a srác, lehet, hogy menőzhetek azzal, hogy van egy felsőbb éves barátom. Különben sem vagyok olyan rég óta itt. Idősebbeket is kell ismernem. Máris azt szeretné, hogy becézzem. Úgy látszik, túl jól választottam. A tanulás pedig még várhat. Nem kell túlságosan sietni.
- Én Christopher Godfrey vagyok. Elsőéves, Hugrabugos. Engem meg nyugodtan hívhatsz Chrisnek. Gondoltam, kicsit kijövök a friss levegőre. A tanulással nem kel annyira sietni. Különben sem adott sok tanulnivalót egyik tanár sem.
Próbálok kicsit lazának tűnni, hátha így menőbbnek tűnök.
- Mikor megérkeztem az iskolába, ez volt a első hely, amit felfedezés közben kiszúrtam magamnak. Közel van a legtöbb számomra fontos helyhez, a hangulat is kellemes. Amikor kicsit elegem lesz a barátaimból, kijövök ide, nézem a gyerekeket, és összeszedem a gondolataimat. Nem úgy ülsz itt, mint aki csak szeretne itt kicsit nyugodtan lenni. A felsőbb éveseknek nincs kicsit több órájuk? Esetleg ellógsz egyről?
Mondjuk vicces elképzelni, hogy ennyi varázslatos dolog mellet miért akarna bárki is lógni óráról. Mondjuk, ez is csak egy iskola. Egy idő után minden iskola megunható. Ki tudja, lehet, hogy őt otthon is körbeveszik a varázslatok. Vagy csak szimplán lusta egy kicsit, mint én, hiszen, ha neki is valami olyan órája van, amit nem szeret, miért ne szökne meg előle?
- Csak nehogy elkapjanak a tanárok - mondom viccesen arra célozva, hogy nem gondoltam teljesen komolyan a lógást.

Megkönnyebbülve léptem ki az ajtón, és örömmel konstatáltam, hogy kitűnő idő van. Nem mintha sokat zavarna az időjárás, jókedvemet még az a tudat sem rontja el, hogy holnap kezdődik a tanítás. A hétvégéket mondjuk mindig kihasználják a tanárok, hogy a gyerekeknek sok házi feladatot adhassanak, ezért  szinte az egész szombatot a könyvtárban, a vasárnapot pedig az udvaron tölthettem. Miután kész lettem a házi feladatok megírásával, úgy döntöttem, egy kis pihenő nekem is kijár, ezért lejöttem ide az egyik kedvenc udvaromra. A diáktársaimon is lehet látni, hogy nem várják a holnapot. Bár, a felsőbb éveseken nem látom azt, hogy nagyon zavarná őket ez a tény. Mindenesetre leülök egy padra, amin már egy látszólag negyedikes vagy ötödikes ül. Valamiért beszélgetni van kedvem, ezért megszólítom:
- Szép időnk van, igaz?
Bár nem tudom miért egy ilyen klisés szöveggel indítottam, de valószínűleg nem fog leordítani egy elsőst, amiért egy ilyen kérdést feltett neki. Mellesleg, az egész tele van gyerekekkel.
- Téged hogy hívnak?

         Alapok

jelszó || "Száz szennyes álom ég bennem és füstölök."
így ejtsd a nevemet || Krisztofer Gádfréj
nem || férfi
születési hely, idő || London; 1987. 03. 14.
horoszkóp || Halak
kor || 11
vér || mugli
évfolyam || Első

         A múlt

- Christopher! Christopher! Kelj fel, mert elkésel az évzáróról! - dörömbölt édesanyám a szobám ajtaján. Szemüvegemet az orromra téve még fel sem fogtam, hogy hol vagyok, hiszen a furcsa álom, ami aznap éjjel gyötört, nem hagyott aludni. Azok a fura, öltönyös emberek... Az egész olyan ijesztő volt. Édesanyám a konyhában várt frissen sült palacsintával, majd rögtön megállapította, hogy borzasztóan nézek ki. A hajam égnek állt, a szemem karikás volt.
- Úgy nézel ki, mintha most szabadultál volna egy hullaházból - mondta az apám, aki egy széken ülve a napilapot olvasta. Szerettem volna velük tudatni, hogy igen rosszul aludtam, de nem volt hozzá erőm. Az asztalhoz támolyogtam, a palacsintát gyorsan elfogyasztottam, majd indultam az évzáróra. Az utcán egy ugyanolyan furcsa embert láttam, mint amilyen az álmomban is volt. Mivel ez lehetetlen, gondoltam, csak káprázik a szemem. Mikor félre néztem, majd vissza, megnyugodva láttam, hogy már nincs ott. Az évzárón minden a legnagyobb rendben zajlott. Miután vége lett, és elindultam haza, a furcsa öltönyös megint ott volt. Csak most közvetlenül előttem. Megállt, és ezt mondta:
- Öhm, gratulálok! Felvételt nyertél a Roxfort Boszorkány és... elnézést, be sem mutatkoztam. Stephen E. Bolden vagyok, a Mágiaügyi Minisztérium egyik küldöttje, és ezt a levelet át kell nyújtanom neked - mondta, majd egy régi stílusú borítékot nyújtott át. Kibontottam, és azt hitte, megint káprázik a szemem:
Tisztelt Godfrey úr!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk. Tisztelettel: Alexander D. Qcross igazgatóhelyettes
Miután elmúlt a kezdeti sokk, csak ezt tudtam kérdezni:
- Ez valami vicc?
- Nem, kérlek! Benned megtalálható az, ami csak keveseknek adatik meg. Te egy varázsló vagy... vagyis leszel, ha ebbe az iskolába fogsz járni.
- De hát... mi lesz a mostani sulimmal? Mi lesz a barátaimmal és a tanulmányaimmal?
Olyan kétségbe voltam esve, hogy úgy éreztem, mindjárt elájulok.
- Beszélni szeretnék a szüleiddel erről az egészről.
Mivel nem tudtam mit mondani, és arra számítottam, hogy a szüleim elküldik a fenébe, vagy valami elmegyógyintézetbe, csak ezt tudtam mondani:
- Kövessen, megmutatom, hol a házunk.

 Gyerekkor
Valószínűleg nekem volt a világon a legegyszerűbb gyerekkorom. Nem voltam kirívó semmiben, teljesen átlagos életet éltem Londonban, egy kertvárosi részen. Azért nem volt teljesen unalmas a korai években. Hétéves koromban elkezdtem iskolába járni, amit örömmel fogadtam, hiszen barátkozós típus vagyok, ebből kifolyólag örültem, hogy sok barátra tehetek szert. Mindig kerestem a többiek társaságát, meglepően jó viszonyban voltam a tanáraimmal is. A tanulás is sok izgalmat jelentett számomra, bár a matematikával például nem voltam jóban, így az első évemet majdnem kitűnő tanulóként végeztem. Nyáron elmentünk Olaszországba, ahol megismerkedtem egy nálam két évvel idősebb fiút, Alessandro-t, aki törve beszélte az angolt, mert az iskolában azt tanult. Sokat beszélgettünk, azóta levelezünk egymással. Másodikos koromban az életem fordulópontja érkezett. A szüleim bejelentették, hogy kistestvérem lesz. Ennek nagyon örültem, mivel egyke voltam, és sokszor éreztem magam magányosan, ha nem volt mellettem senki. Néhány hónap múlva megszületett Esther, a húgom. Nagyon szerettem őt, hiszen akármilyen kicsi is volt, jól lehetett vele játszani. Aztán furcsa dolgok történtek velem: mikor a harmadik osztályba léptem, éppen a helyemen ültem az osztályban. Az egyik mellettem ülő gyerek egyfolytában köpőcsövezett, és egy idő után elkezdtem izzadni. Már majdnem ráordítottam, hogy fejezze be, amikor éreztem, hogy megemelkedik alattam a székem. Aztán egyszer csak leborított magáról. Később megtudtam, hogy ez azért van, mert dühös lettem. Miután a minisztériumi küldött odaadta a levelet, és a szüleimmel is beszélt, elindultunk begyűjteni a dolgokat, amik az iskolába szükségesek voltak. A szüleim eleinte nem akartak elengedni, de miután a Stephen nevű emberrel beszéltek, úgy döntöttek, elengednek. talán életem legjobb élménye volt, amikor először az Abszol Útra kerültem. Teljesen lenyűgözött, hogy minden, amit addig tanultam, semmit nem ért, mert az egész világ csakis varázslatokból áll. A Roxfortba indulás előtt pedig fájó szívvel búcsúztam el a szüleimtől, és elkezdődött az új életem.


Roxfortos évek
Miután megérkeztem az iskolába, tátva maradt még a szám is. Az az épület, azok a fenséges építészeti megoldások... Minden olyan varázslatos és nagyszerű volt. A mellettem álló gyerek, akinek máig nem tudom a nevét, azt kérdezte tőlem:
- Hogy tudták ezt csak varázslatokkal megépíteni?
- Fogalmam sincs, de majd kiderül - válaszoltam, pedig még azt sem tudtam, hogy varázslatokkal építették volna az iskolát. Miután a Nagyterembe értünk, az igazgató köszöntött minket, majd minden fontos dolgot elmondott, amit elsőre tudnunk kellett. Aztán az egyik gyerek azt mondta mellettem, hogy nehogy elérjem, hogy a Mardekárba kerüljek, mert ott tanult minden idők egyik leggonoszabb varázslója, Tudjukki. Miután a nevemet mondták, a fejemre tették a Teszlek süveget, az pedig beosztott egy házba.

Háború
A háború, amiről oly sokat hallottam, mióta a Roxfortba járok, úgy hatott rám, hogy közben észre sem vettem. Egy egyszerű nyári estén sétáltunk a szüleimmel, és az akkor még kisbaba húgommal. A levegő hirtelen fagyos lett, és úgy éreztem, ilyen rossz kedvem még sosem volt. Az érzés hamar elmúlt, de egyikőnk sem tudta hová tenni a dolgot. Mikor hazaértünk, további esetekről hallottunk a televízióban is. Néhány ismerősünk indokolatlanul eltűnt, és azóta sem került elő. A városban lehetett érezni a feszültséget, az utcákon is kevesebb járókelő volt. Talán mindenki azt hitte, hogy eljött a világvége.

         Jellem

Mivel nem tartom magam kitűnő gyereknek, azt mondom, átlagos vagyok. Nem gondolom, hogy sokban különböznék bárkitől. Mint minden gyerek, én is érdeklődő vagyok. Ha elsőre meglátnak, barátságosnak tartanak, ezt próbálom is kihasználni. Szeretem az embereket, ezért elvárom, hogy ők is szeressenek. Talán néha lusta vagyok, volt, amikor az iskolában sem tanultam semmit, órán is csak aludtam. Próbálom mindennek a jó oldalát nézni, optimista vagyok. Szeretek a középpontban lenni, ezért sokszor vagyok feltűnősködő. Egy dolgot, ha elrontok, nem akadok ki, hanem próbálom újracsinálni. Őszinte vagyok az emberekhez, de azért tudom, hol a határ. Mióta a húgom megszületett, felelősségteljes is vagyok, tudok vigyázni bárkinek a dolgára. Mindig a saját fejem után megyek, öntörvényű vagyok, nem szeretem a kötöttségeket.

Erősség || kitartó, érdeklődő, barátkozó
Gyengeség || néha lusta, feltűnősködő, öntörvényű


         Apróságok

mindig || felfedezés, zene, filmek, varázslás, olasz ételek
soha || keserű íz, sötét, gonosz emberek, bájitaltan, tanárok
hobbik || Általában könyveket olvasok, és zenét hallgatok.
merengő || legjobb: a húgom születése legrosszabb: a barátaim eltűnése
mumus || a fűnyirónk, mindig féltem a hangjától
Edevis tükre ||  sikeres ügyvédnek lenni, mert az apámnak szeretnék eleget tenni
százfűlé-főzet ||  kék szín, keserű íz
Amortentia || csokoládé, rózsa
titkok || Csak kétnaponta szoktam fogat mosni.
azt beszélik, hogy... || a székemen lebegést csak a feltűnési viszketegségem miatt csináltam


         A család

apa || Thomas Godfrey; 39; mugli jó viszony
anya || Rebecca Washington; 37; mugli jó viszony
testvérek ||  Esther Godfrey; 2; mugli testvéri
állatok || nincs

Családtörténet ||
A családom egy egyszerű londoni família. Az apám egy jól működő cég főkönyvelője, édesanyám jelenleg a húgomra vigyáz otthon.
Apám egy kemény, izmos ember, aki szeretné, ha jogi pályára mennék.
Anyám egy melegszívű ember, aki bármit megtesz azért, hogy jól érezzük magunkat a húgommal.
A nagyszüleim az apai ágról Írországból költöztek Londonba, apám ott ismerte meg anyát. A húgom, Esther két éves, és már tud beszélni. Az apám szeretné, hogy ügyvéd legyek, édesanyám pedig nagy varázslót akar belőlem látni. Mikor megtudták, hogy Roxfortba megyek, teljesen meglepődtek, de azóta lenyugodtak, és sok levelet küldök nekik a Roxfortból.


         Külsőségek

magasság ||167 cm
testalkat || vékony
szemszín || barna
hajszín || barna
kinézet || Mikor elsőnek meglátnak, talán azt hihetik, hogy egy egyszerű fiúval van dolguk, aki kitűnő tanulmányi eredménnyel, és egy szigorú családdal rendelkezik. Mindig mosolygok, mert azt vallom, hogy ettől a körülöttem lévők is boldogok lesznek. Egyszerű ruhákban járok, a farmereket szeretem, nem veszek fel feltűnősködő ruhákat.



         A tudás

varázslói ismeretek ||
A bájitaltant egyáltalán nem értem, de a sötét varázslatok kivédése tantárgy számomra még egyszer sem okozott problémát. A Gyógynövénytan tantárgyból jeleskedem, a többi nagyjából átlagos szinten van.
felvett tantárgyak ||
                      roxfortosok: kötelező órák
pálca típusa || 10 hüvelyk, Kőrisfa, Főnixtoll

         Egyéb

avialany|| Peter DaCunha