Miri Deccor
Kérlek, pótold a foglaló hiányosságokat a karakternél.
Amíg ez nem történik meg, nem kerülhet az élni kívánók listájára.
Esmé
Amíg ez nem történik meg, nem kerülhet az élni kívánók listájára.
Esmé
☰ profil menü
HAZUGSÁG
TÁNC VAGY ÉNEK?
Egyre kevesebb ember van a klubhelyiségben és egyre közelebb van az éjfél, amikor majd elkezdődik az igazi móka. Tilosba járkálni a folyosón fantasztikus érzés, minden árnytól rettegsz, minden nesztől frászt kapsz és mégis élvezed. Mikor az utolsó ember is elhagyja a klubhelyiséget várok még egy picit aztán elkezdem a ma éjszakai túrámat.
A folyosók ilyenkor csendesek és ridegek, a holdat használom lámpaként és arra megyek amerre bevilágít az ablakon. Bevallom nehéz így közlekedni, de úgy gondolom így nehezebben vesznek észre az éjjeli őrjárók, akiktől a Roxfort legtöbb diákja retteg, így inkább minden estéjük unalmassá és egyformává válik, nem keresik a kalandokat mert félnek a következményektől. Szerintem őrültség előre rettegni attól, hogy mi lesz ha elkapnak, elég ha csak jól tudsz bújócskázni és máris nyert ügyed van. Csak ismerned kell a kastély legjobb búvóhelyeit, és ilyen bizony minden folyosón található, minden osztályteremben és lefogadom, hogy minden klubhelyiségben is és előbb-utóbb, ha sokat keresed, megtalálod.
A hold fénye kezd eltűnni az ablakból, ez a folyosó ismeretlen így nekem, egyre nő a sötétség és halk lépéseket hallok a távolból, most kezdődik csak az igazi móka. Egy percig csendben állok egy helyben, nem tudom eldönteni merre fussak. Futamodjak meg és induljak el visszafelé vagy menjek a lépésekkel szembe és buktassam le saját magam?! Gyors gondolkodás után elindulok előre, vakmerően. Hirtelen egy kéz karolja át a derekamat, tehetetlenségemben legszívesebben sikítanák, de eltakarja a számat is és magával ránt valahova. Nem látok semmit a sötétségtől, a jobb kezemet számon lévő kézre teszem és próbálom lerántani, de sokkal erősebb mint én.
Halkan a fülembe súg valamit, a hangja megnyugtató, érzem, hogy nem vagyok veszélybe, de a szívem még így is majd kiugrik a helyéből. A léptek egyre távolodnak és mikor teljesen eltűnnek érzem, hogy az erős és hideg szorítás egyre inkább gyengül, majd elenged.
- Nézze el nekem, Miss, hogy ily hirtelen raboltam rejtekembe, de minthogy mindketten a tilosban tapodunk, úgy éreztem a bajtársiasság kötelezettsége terjed rám, hogy megosszam az árnyakat a rászorulókkal. Én most tovairamodok a dolgomra, mert bár utam rövid, buktatója megannyi, s engem sürget az idő. További kellemes estét, s ha kellemetlenre vágyik, nézze el nekem a szófordulatot.
Nagy szemekkel pislogok rá, nem igazán jut semmi értelmes az eszembe ezért inkább hallgatok egy ideig, s amikor sarkon fordul és elindul az idegen utána eredek és megfogom a kezébe lévő, hideg láncot.
- Köszönöm, hogy....- keresi a megfelelő szót- megmentett, Uram- végül is megmentett, egy büntetőmunkától, vagy rosszabbtól.
Kisebb mosoly ül az arcomra, amit a lassan előjövő hold megvilágít.
Táncolva sétálok.. nem is, inkább futok végig a folyosón egészen a könyvtárig. Szigorúan betartom ezeket a lépéseket, és ha elhibázom megállok, újrakezdem. Nagy szerencsém, hogy csak egy-két ember szállingózik a folyosón.
Széles mosollyal rohanok a könyvtár legjobb sarkába, ahonnan mindent látni és hallani lehet és be kell valljam, a kilátás se semmi. Két fotel van ebben a sarokban és egy asztal közöttük, olyan kis barátságos hely az egész. Leteszem az ablak melletti fotelbe a táskámat, azzal jelezve, hogy az a hely már foglalt és elindulok könyvvadászatra.
Nagy nehezen választottam egy könyvet, ami elég ismerősnek tűnik. Át teszem a táskámat a másik fotelbe, elhelyezkedem és elkezdem olvasgatni a könyvet.
Kilencedik oldal, majd a tizedik és még mindig nincs semmi érdekes a könyvben, rosszabb választás nem is lehetett volna. Folytatom tovább, valami csodára várva.
-Szia! Hannah vagyok. Nem baj ha leülök ide? - nagy szemekkel nézek rá, aztán hirtelen elveszem a táskámat a másik fotelből, hogy ő is helyet tudjon foglalni.Nem baj ha leül mellém, csak ne beszéljen sokat.
Nem válaszolok, csak mosolyogva mutatom neki, hogy üljön le nyugodtan, aztán a tekintetem visszavándorol a könyv soraira.
- Mi érdekeset olvasol? - kérdezi a lányka mosolyogva.
Úgy látom kénytelen leszek átváltain a barátságos Mirire, bár nem túl sok kedvem van most hozzá.
- Cassandra Vablatskytől a Jövő zenéjét, bár ha tudsz ajánlani valami jobbat, szívesen hallgatom - csapom össze a könyvet és rátámaszkodok a térdemre.
- Nem Hollóhátas vagy véletlenül? Mintha már találkoztunk volna.
Nem tudom honnan lehetek neki ismerős, én egyáltalán nem emlékszem rá.
- De, Hollóhátas vagyok, bár arra nem emlékszem, hogy valaha is találkoztunk volna - kisebb mosolyt színlelek, aztán folytatom. - Én még nem tudom melyik házhoz tartozol, szóval azt is elmesélhetnéd, a neved mellé.
Dúdolgatok csendesen magamba egy rég nem dúdolt dalt, már magam sem emlékszem a címére, csak az emlékek jutnak eszembe róla. Kicsúsztatom a jobb, majd a bal kezemet a kardigánomból és átdobom a másik székre, mosollyal fogadva, hogy nem esett le róla.
- Na és a szokásos legyen, vagy hagyod, hogy kreatív legyek...? Tartok tőle, hogy azóta nem sokat fejlődtek a konyhai skilleim, de igyekszem majd.
Arról beszéltünk a múltkor, hogy kávézót nyit, majd egyszer, szóval itt az ideje gyakorolni újra és új dolgokat felfedezni, ezért inkább hagyom, hogy kísérletezzen most egy kicsit.
- Most legyél nyugodtan kreatív. Egy feltételem van csak, a végén iható kávét szeretnék kapni.
Amikor a nyári leendőbeli "lakásomról" kérdez, mosolyogva legyintek, nem hiszem, hogy szükség lesz rá, elég nagy a villánk, én az egyik felében élek majd, ők meg a másikban, vagy ha jól megy minden akkor apához költözök, na de ez még messze van, még az is lehet, hogy olyan szinten tönkre teszem ezt a nagy románcot ha újra haza megyek, hogy anya inkább nem akarja majd kimondani, azt a bizonyos "boldogító" igent.
Nem tudom mit mondhatnák neki Frederikről a nevén meg a házán kívül. Még magam sem tudom, hogy mit érzek iránta, akkor meg, hogy a fenébe magyarázzam el Minervának?
- Frederiknek hívják. Hollóhátas, szóval nem volt nehéz megismerni - ezek voltak azok a dolgok amiket eltudok mesélni róla, ennyi, kifogytam. - Magam sem tudom mit érzek iránta Minnie, szóval inkább ne is beszéljünk róla - igyekszem túl ugrani a témán, de ahogy ismerem Minervát, nem fogja ennyiben hagyni. - Rólad meg még mindig igencsak őrült pletykákat lehet hallani.
Veszek egy sütit, legutóbb amikor itt üldögéltünk képes voltam megenni azokat a sütiket amit Minnie kapott és igencsak ízlettek, ezért remélem a manók most is ugyanazt a receptet használták.
- De, elég hirtelen elhatározás és ne beszéljünk arról, hogy mennyire meglepett - ízlelgetem a sütit, aminek kissé erősebb csokis íze van mint a múltkorinak, de így is imádom. - Nem nagyon ismerem a fickót, annyit tudok, hogy még az egyetemen találkoztak és akkor is összejöttek, csak ugye később apa bekavart és emiatt nincsenek is jóban. Na szóval ez egy régi románc folytatása, ami szerintem hülyeség, mert ha akkor nem működött annyira, hogy együtt éljék le az életüket, akkor most sem fog - legalábbis remélem, de ezt már inkább nem mondom ki hangosan, még úgy tűnne, hogy nem akarom, hogy anya boldog legyen. - Sajnálom Minerva és bármit is mondasz, én még mindig nem tudom megérteni, hogy, hogy tud ilyet tenni a saját gyermekével, miféle elmebeteg az ilyen? - bármit is mond Minnie, én szívesen látnám egyszer az anyját, még ha nem is személyesen, de kíváncsi vagyok, hogy mennyire hasonlítanak, vajon ő is olyan gyönyörű mint Minerva? - Nem tudom mi a különbség a cukrok között drága, tudod a szolgálóink nem szoktak ilyenekről mesélni nekem.
Nem lehet még több az idő délután öt óránál, mégis olyan mintha már megütötte volna a nyolcat a kicsi zsebórám. Hideg és sötét van idekint, félelmetes ilyenkor a Magányos tölgy tövében üldögélni, de mi így szeretjük ezt a helyet. Nem ez a legkényelmesebb talaj amin valaha is ültem de mégis hátra dőlök és magam mellé húzom, ráfektetem a mellkasomra és hagyom, hogy a hópihék ellepjék az arcomat.
- Hiányzott már ez a csend - olyan halkan mondom, hogy ha nem feküdne ilyen közel hozzám Emily meg sem hallaná. Nem válaszol, de mégis tudom, hogy hallotta mert érzem ahogy mosolyra húzódik a szája.
Nem tudok jobb dolgot elképzelni annál mint, hogy valakinek a nővére lehetek. Kicsúsztatom a zsebemből az órámat és hunyorogva megnézem mennyit mutat, csípi a szememet a hideg levegő és kicsit könnyes is pedig rég nem sírtam már. Nincs már sok idő a vacsoráig, ezért csendben felülök, egy pillanatra sem engedem el a vállát ezért kicsit nehezen megy a felülés, de megoldom.
- Mennünk kell - megköszörülöm a torkomat. - Még végül elkésel a vacsoráról.
- Elkések? És te?- kérdezi - Te nem vacsorázol?
Elmosolyodom, de nem válaszolok, nem mondhatom neki, hogy inkább egy jó meleg kávé mellett töltöm az estét.
Mikor beérünk a kastélyba elengedem a kezét, adok egy kissé korai jó éjt puszit a homlokára és hagyom, hogy csatlakozzon a barátaihoz. Én hamar felmegyek a szobámba átöltözni, kissé átázott a cipőm, nem is csoda, elég nagy a hó odakint. Úgy látszik nem én vagyok az egyetlen aki kihagyja a vacsorát, igencsak sokan üldögélnek még idelent de igyekszem észrevétlenül elhagyni a klubbhelyiséget.
Többször is körülnézek mielőtt benyitok a konyhába, ezt már csak megszokásból. Igyekszem minél halkabban becsukni az ajtót és elmosolyodom amikor meglátom, hogy nem egyedül fogok itt ücsörögni. Lelkesen integetek vissza Minervának és gyors léptekkel megindulok mosolyogva felé.
- Na szevasz! - mosolyogva leülök mellé és integetek a legközelebbi manónak, aki amint meglát kérdéseivel halmoz el, amit én már csak mosolyogva fogadok. - Nagyon megköszönném ha kapnák egy kávét, igencsak átfáztam - rég nem beszélgettem már Minnie-vel és szerintem van mit megbeszéljünk. Neki látok válaszolni a kérdéseire bár nem történt velem olyan sok minden, vagy mégis?! - Fuu, hát, van egy pár dolog amit nem mondtam el - nagy levegő és jöhet is az információ zuhatag. - Nem rég kaptam egy levelet, hogy anyám a nyáron újra házasodik, szóval ha tudsz egy szabad szobát a nyári szünetre valakinél azt megköszönném - mondom nevetve, hogy nehogy komolyan vegye. - De nehogy már ilyen hülye családi ügyekkel zaklassalak itt, azt hiszem tetszik valaki, bár még nem vagyok biztos benne - lehet, hogy egy kicsit korán a lényegre tértem, de nincs semmi ok az időhúzásra. - Veled mi van?
Amint meghallottam, hogy párbajszakkör lesz egyből tudtam, hogy itt a helyem. Szeretem az SVK órákat de nem érzem teljesen magaménak ezt a tantárgyat és egy kis gyakorlás sohasem árt különösen a múlt eseményei után, meg legalább elütöm valami értelmessel a szabadidőmet. Nem szerettem volna egyedül jönni, de nincs egy barátom sem aki szívesen elkísért volna, az egyiket nem érdekli ez a dolog, a többinek meg nincs ideje, ma is azt érzem, hogy teljesen egyedül vagyok itt a Roxfortban.
Szerencsére most nem késtem el, de nem is én vagyok az első. Az egyik sarokba meghúzódva hallgatom Mr. Fawcett mondandóját, a szememmel pedig végig mérem, hogy kik vannak még itt. Nagy mosollyal fogadom, hogy Frederik is eljött, gondolhattam volna, hogy itt lesz, ha jól emlékszem a múltkor azt mondta, hogy szereti a SVK-t.
Nem indulok el magamnak párt keresni, nyugodtan álok tovább a sarokba és várom, hogy valaki odajöjjön hozzám, én nem fogadok el nemleges választ, így jobbnak látom ha más jön oda és ha nem tetszik akkor én nyugodt szívvel visszautasítom.
Kissé megijedek amikor megszólít egy hang, nehéz lenne nem felismerni, hogy kié ez a mély de mégis kedves és különleges hang.
- M-miri! Hát te?! - kérdezi kissé meglepetten Frederik.
Hát nem igazán tudom mit válaszoljak, én sem tudom már pontosan, hogy miért is jöttem ide. Unaloműzés céljából vagy tényleg többet akarok tudni erről az egészről és gyakorolni szeretnék, hogy felkészült legyek abban az esetben ha megint felerősödne az ellenség, mert én tudom, hogy nincs még vége, nem élhetünk nyugodtan, tudom, hogy van még kitől félnünk és tudom, hogy nem lesz sokáig ilyen csend és béke és ha újra megismétlődne az egész háború akkor megakarom védeni azokat az embereket akik fontosak nekem, mert félek, hogy nem élném túl ha elveszítenék még egy olyan embert aki fontos nekem.
Végül csak ennyit válaszolok:
- A gyakorlás sosem árt
Magabiztosan mosolygok és már nyitom is a számat, hogy megkérdezzem, hogy lenne-e a párom, de ő megelőz. Kissé furcsa lesz azzal az emberrel párbajozni akit szeretek, de ő nem tudhat az érzéseimről addig amíg nem tudom biztosan, hogy ő is azt érzi-e amit én.
- Természetesen leszek a párod - bólintok és elhelyezkedem.
Megvárom, hogy ő is elhelyezkedjen, aztán meghajlok és rászegezem a pálcámat, magabiztosan küldök felé egy Stuport.
Míg Irina Liroffal beszélget én oda surranok az italos asztalhoz és töltök magamnak egy pohár vörös bort. Igen, tudom, a bor és a whiskey nem igazán illik össze, de most nem foglalkozom ezzel. Visszasétálok a helyemre és kisebb kortyokkal igyekszem elfogyasztani az italomat, széles mosollyal fogadom Irinát, inkább nem kérdezek semmit az előbbi ’’botlásáról’’.
- Van itt valaki, aki tetszik neked? Például ő egész helyes. És ő is. – mutat az egyik griffendéles majd a mardekéros fiúk felé.
Kissé meglepett a kérdése, nem igazán gondoltam volna, hogy ezt fogja kérdezni, nem beszéltem még senkivel a fiúkról, de hát akkor itt az ideje, hogy elkezdjem.
Nem ismerem a fiúkat személyesen, annyit tudok róluk, hogy a mardekárost Dominiknak hívják és prefektus. Kissé összerezzenek amikor valaki hátulról hozzáér a vállamhoz, folyton megijedek amikor valaki hátulról szólít meg vagy hozzám ér.
- Szia Zane! Téged nem mondanálak helyesnek.
Tényleg nem csúnya gyerek ez a Zane, de nem szabad a tudtára adni mert akkor teljesen elszáll magától. Mosolyogva hallgatom amikor Irina bemutat a fiúnak aztán gyorsan kijavítom mert nem igazán szeretem ha a teljes nevemen szólítanak.
- Miri, elég csak a Miri.
Szerintem Irinának bejön Zane, lesem tagadhatná, de én ennek csak örülök, tényleg.
- Az elsőre nem igazán emlékszem már. Sőt azt sem tudom már, hogy mi volt az első – nevetem kissé el magam.
Az igazat megvallva én még soha nem láttam kecskét, annyit tudok róla, hogy fehér és farka van, de ebben sem vagyok teljesen biztos. A kecskék nem villába való állatok. Igazából gyermekkoromban csak képeken láttam az állatokat a lovakon kívül, azokkal is csak a lovaglóleckék miatt találkoztam.
- Akkor mindenképp megyek kecskét simogatni. Olyan fura állatok, de bírom őket nagyon. – nem igazán értem, hogy Minerva hol találkozott kecskékkel, ezeket az állatokat nem igazán lehet minden útszélen látni, még az állatkertben is elég ritkán fordulnak elő. - Persze, nem is úgy értettem, hogy holnap mutasd be a leendő Mr. Deccort. A bonyolultat arra értettem, hogy semmit nem tehetsz igazán egyedül, valahogy mindig tudnak olyan dolgokat rólad, amiket megtartanál magadnak legalábbis nekem rendszeresen van ilyen jellegű problémám. Nincs is értelme semmit elsietni, nem faggatózni akartam tényleg. Igazából nincs ebben semmi furcsa, mi tesszük azzá.. mindig kicsit meglep, ha valaki tizenévesen azt mondja, megtalálta élete szerelmét. Lehetséges persze, hogy nem vagyok túlságosan romantikus, és annak köszönhető ez a vélemény, de szerintem nem éltünk eleget ahhoz, hogy ilyen téren egy életre előre döntsünk valamiben bármi más ismerete nélkül. Mit gondolsz?
Nem hiszem, hogy itt a Roxfortban tudnának rólam olyan dolgokat amik igazak és inkább megtartanám őket magamnak, az is csoda ha tudják a nevem.
- Szóval azt mondod, hogy tudsz segíteni nekem abban, hogy megtaláljam az első barátomat? – kérdezek rá furcsán mosolyogva Minervára - Egy tizenéves még azt sem tudja mi az a szerelem, én sem tudom még, hogy mi az, de van még időm arra, hogy megtudjam.
A karórámra pillantva rájövök, hogy egy átlagos estén én ilyenkor már rég az ágyamba szoktam olvasgatni, de ez nem egy átlagos este, egy este és egy nap sem átlagos ha egy új emberrel ismerkedek meg.
- Mennyi ideje ülünk már itt vajon? Nem vagy még álmos?
Csendben figyelem az érkező embereket és kissé félrenyelek amikor meglátom, hogy Aubrey lép be az ajtón. Sok mindenkire számítottam de őrá pont nem, belőle nem igazán nézem ki azt, hogy szeret bulizni.
- Miriam! Neked ezt nem kéne meginnod. Nem félsz, hogy rosszul leszel?
Elmosolyodom amikor Aub aggódó hangját hallom, rég volt már, hogy valaki azért aggódott értem mert megittam egy pohár whisky-t. Nem szándékozom ma berúgni életemben először, de egy pohártól nem lesz semmi bajom. Nagy mosollyal fogadom, hogy Irina is megérkezett végre, így nem igazán leszek egyedül, Aubrey is jó társaság lenne, de ő szerintem nem sokkára visszamegy a kastélyba.
- Lazíts egy kicsit! Nem lenne semmi bajom tőle bár elég erős ital ezért nem igazán ajánlom.
Nagy mosollyal fogadom Irinát és egy kicsit közelebb megyek hozzá amikor megszólal mert a zenétől nem sok minden hallatszik pedig ő már jóval hangosabb mint Aub.
- Remélem, hogy nem bántad meg, hogy eljöttél! Mit iszol?
Csak most veszem észre, hogy Minnie is itt van, intek neki aztán kortyolok egy nagy korttyal eltüntetem a poharamban lévő kis csodát.
- Hogy bántam volna meg? Whisky-t ittam - nevetem el magam. - Igazán csinos vagy!
Igazán jó ízlése van Irinának bár nem nekem való ruhadarabok ezek de azért nagyon szépek. Leteszem a poharamat és visszasétálok a kis helyemre és szélesen elmosolyodom amikor Irina leönti Lirofot, nem igazán hiszem el, hogy véletlen volt biztos vagyok benne, hogy van valami terve, de az is lehet, hogy így akar bepasizni, bár erre elég kevés az esély.
Már nem igazán lep meg, hogy Minervát gyerekként fröccsel itatta az anyja, még mindig alig hiszek a füleimnek bár ez a sebhely mellett csak egy kisebb, lényegtelen dolog, amit lehet, hogy még néha pár mugli ember is megtesz a gyermekével nem teljesen józanon. Nem igazán tudok mit hozzá fűzni vagyis amit mondanák az nem biztos, hogy szép lenne ezért inkább csak a kérdésére válaszolok.
- Az első azt hiszem tizenhárom évesen volt Franciaországban, de az csak egyetlen korty bor volt, de az is lehet, hogy kettő.
Az elsőre már alig emlékszem pedig csak egy éve volt, bár azt kívánom, hogy arra nyaralásra senki sem emlékezzen, akkor vesztem úgy össze apával, hogy anya értem küldte a sofőrünket mert nem voltam hajlandó tovább vele együtt maradni. Az az este volt életem egyik legrosszabb estéje, összevissza szidtam apát csak azért féltékeny voltam a mostohalányára, de volt okom a féltékenységre, sokkal jobban törődött vele mint velem, olyanokat mondtam neki amit teljesen megbántam másnap.
- Ennek örülök. Enélkül is elég sok olyan dolog történik, amin az ember nem mindig kellemesen elmélkedik.. Szóval úgy érted, belőlük nem szeretnél egyet? És lányokból? Kecskékből? Kifejtenéd ezt bővebben? Már ha publikus. Ha gond van, hátha tudok segíteni. Tudom, hogy a Roxfortban ez az egész elég... bonyolult.
Szerintem elég sok időm van még ahhoz, hogy eldöntsem, hogy szeretnék-e gyereket. Először szeretném ha lenne egy biztos állásom és lakásom, persze ezek a dolgok nem lennének fontosak mert anya bármikor segítene és a villa amúgy is az enyém lesz, de nem szeretném ha felnőtt koromban is ő tartana el.
- Amint végeztem a Roxforttal alapítok egy kis farmot és ott lesz sok-sok kecském - nevetem el magam. Kecskék? Miért kellenének nekem kecskék? - Akarok gyereket, egy kislányt de majd idővel, egyszer legyen egy férfi mellettem. Bonyolult? Mennyire bonyolult? Annyira, hogy nekem soha nem lesz itt barátom? Itt a Roxfortban még nem igazán beszélgettem fiúkkal, pedig már itt vagyok négy éve.
Üzenetek megtekintése
Dátum: 2019. 11. 20. - 15:34:54
HAZUGSÁG
TÁNC VAGY ÉNEK?
Dátum: 2018. 09. 03. - 17:14:45
Miriam Deccor
Dátum: 2018. 02. 28. - 14:48:01
Miriam Deccor
Dátum: 2017. 07. 19. - 15:29:44
~the silence of the voice is beautiful
Egyre kevesebb ember van a klubhelyiségben és egyre közelebb van az éjfél, amikor majd elkezdődik az igazi móka. Tilosba járkálni a folyosón fantasztikus érzés, minden árnytól rettegsz, minden nesztől frászt kapsz és mégis élvezed. Mikor az utolsó ember is elhagyja a klubhelyiséget várok még egy picit aztán elkezdem a ma éjszakai túrámat.
A folyosók ilyenkor csendesek és ridegek, a holdat használom lámpaként és arra megyek amerre bevilágít az ablakon. Bevallom nehéz így közlekedni, de úgy gondolom így nehezebben vesznek észre az éjjeli őrjárók, akiktől a Roxfort legtöbb diákja retteg, így inkább minden estéjük unalmassá és egyformává válik, nem keresik a kalandokat mert félnek a következményektől. Szerintem őrültség előre rettegni attól, hogy mi lesz ha elkapnak, elég ha csak jól tudsz bújócskázni és máris nyert ügyed van. Csak ismerned kell a kastély legjobb búvóhelyeit, és ilyen bizony minden folyosón található, minden osztályteremben és lefogadom, hogy minden klubhelyiségben is és előbb-utóbb, ha sokat keresed, megtalálod.
A hold fénye kezd eltűnni az ablakból, ez a folyosó ismeretlen így nekem, egyre nő a sötétség és halk lépéseket hallok a távolból, most kezdődik csak az igazi móka. Egy percig csendben állok egy helyben, nem tudom eldönteni merre fussak. Futamodjak meg és induljak el visszafelé vagy menjek a lépésekkel szembe és buktassam le saját magam?! Gyors gondolkodás után elindulok előre, vakmerően. Hirtelen egy kéz karolja át a derekamat, tehetetlenségemben legszívesebben sikítanák, de eltakarja a számat is és magával ránt valahova. Nem látok semmit a sötétségtől, a jobb kezemet számon lévő kézre teszem és próbálom lerántani, de sokkal erősebb mint én.
Halkan a fülembe súg valamit, a hangja megnyugtató, érzem, hogy nem vagyok veszélybe, de a szívem még így is majd kiugrik a helyéből. A léptek egyre távolodnak és mikor teljesen eltűnnek érzem, hogy az erős és hideg szorítás egyre inkább gyengül, majd elenged.
- Nézze el nekem, Miss, hogy ily hirtelen raboltam rejtekembe, de minthogy mindketten a tilosban tapodunk, úgy éreztem a bajtársiasság kötelezettsége terjed rám, hogy megosszam az árnyakat a rászorulókkal. Én most tovairamodok a dolgomra, mert bár utam rövid, buktatója megannyi, s engem sürget az idő. További kellemes estét, s ha kellemetlenre vágyik, nézze el nekem a szófordulatot.
Nagy szemekkel pislogok rá, nem igazán jut semmi értelmes az eszembe ezért inkább hallgatok egy ideig, s amikor sarkon fordul és elindul az idegen utána eredek és megfogom a kezébe lévő, hideg láncot.
- Köszönöm, hogy....- keresi a megfelelő szót- megmentett, Uram- végül is megmentett, egy büntetőmunkától, vagy rosszabbtól.
Kisebb mosoly ül az arcomra, amit a lassan előjövő hold megvilágít.
Dátum: 2017. 07. 14. - 17:16:24
Hannah
Jobb, bal, jobb, bal, körbeforog és újra kezd. Jobb, bal, jobb....Táncolva sétálok.. nem is, inkább futok végig a folyosón egészen a könyvtárig. Szigorúan betartom ezeket a lépéseket, és ha elhibázom megállok, újrakezdem. Nagy szerencsém, hogy csak egy-két ember szállingózik a folyosón.
Széles mosollyal rohanok a könyvtár legjobb sarkába, ahonnan mindent látni és hallani lehet és be kell valljam, a kilátás se semmi. Két fotel van ebben a sarokban és egy asztal közöttük, olyan kis barátságos hely az egész. Leteszem az ablak melletti fotelbe a táskámat, azzal jelezve, hogy az a hely már foglalt és elindulok könyvvadászatra.
Nagy nehezen választottam egy könyvet, ami elég ismerősnek tűnik. Át teszem a táskámat a másik fotelbe, elhelyezkedem és elkezdem olvasgatni a könyvet.
Kilencedik oldal, majd a tizedik és még mindig nincs semmi érdekes a könyvben, rosszabb választás nem is lehetett volna. Folytatom tovább, valami csodára várva.
-Szia! Hannah vagyok. Nem baj ha leülök ide? - nagy szemekkel nézek rá, aztán hirtelen elveszem a táskámat a másik fotelből, hogy ő is helyet tudjon foglalni.Nem baj ha leül mellém, csak ne beszéljen sokat.
Nem válaszolok, csak mosolyogva mutatom neki, hogy üljön le nyugodtan, aztán a tekintetem visszavándorol a könyv soraira.
- Mi érdekeset olvasol? - kérdezi a lányka mosolyogva.
Úgy látom kénytelen leszek átváltain a barátságos Mirire, bár nem túl sok kedvem van most hozzá.
- Cassandra Vablatskytől a Jövő zenéjét, bár ha tudsz ajánlani valami jobbat, szívesen hallgatom - csapom össze a könyvet és rátámaszkodok a térdemre.
- Nem Hollóhátas vagy véletlenül? Mintha már találkoztunk volna.
Nem tudom honnan lehetek neki ismerős, én egyáltalán nem emlékszem rá.
- De, Hollóhátas vagyok, bár arra nem emlékszem, hogy valaha is találkoztunk volna - kisebb mosolyt színlelek, aztán folytatom. - Én még nem tudom melyik házhoz tartozol, szóval azt is elmesélhetnéd, a neved mellé.
Dátum: 2017. 07. 05. - 16:43:58
Miri Deccor
Dátum: 2017. 01. 21. - 19:05:04
Every time is coffee time
Dúdolgatok csendesen magamba egy rég nem dúdolt dalt, már magam sem emlékszem a címére, csak az emlékek jutnak eszembe róla. Kicsúsztatom a jobb, majd a bal kezemet a kardigánomból és átdobom a másik székre, mosollyal fogadva, hogy nem esett le róla.
- Na és a szokásos legyen, vagy hagyod, hogy kreatív legyek...? Tartok tőle, hogy azóta nem sokat fejlődtek a konyhai skilleim, de igyekszem majd.
Arról beszéltünk a múltkor, hogy kávézót nyit, majd egyszer, szóval itt az ideje gyakorolni újra és új dolgokat felfedezni, ezért inkább hagyom, hogy kísérletezzen most egy kicsit.
- Most legyél nyugodtan kreatív. Egy feltételem van csak, a végén iható kávét szeretnék kapni.
Amikor a nyári leendőbeli "lakásomról" kérdez, mosolyogva legyintek, nem hiszem, hogy szükség lesz rá, elég nagy a villánk, én az egyik felében élek majd, ők meg a másikban, vagy ha jól megy minden akkor apához költözök, na de ez még messze van, még az is lehet, hogy olyan szinten tönkre teszem ezt a nagy románcot ha újra haza megyek, hogy anya inkább nem akarja majd kimondani, azt a bizonyos "boldogító" igent.
Nem tudom mit mondhatnák neki Frederikről a nevén meg a házán kívül. Még magam sem tudom, hogy mit érzek iránta, akkor meg, hogy a fenébe magyarázzam el Minervának?
- Frederiknek hívják. Hollóhátas, szóval nem volt nehéz megismerni - ezek voltak azok a dolgok amiket eltudok mesélni róla, ennyi, kifogytam. - Magam sem tudom mit érzek iránta Minnie, szóval inkább ne is beszéljünk róla - igyekszem túl ugrani a témán, de ahogy ismerem Minervát, nem fogja ennyiben hagyni. - Rólad meg még mindig igencsak őrült pletykákat lehet hallani.
Veszek egy sütit, legutóbb amikor itt üldögéltünk képes voltam megenni azokat a sütiket amit Minnie kapott és igencsak ízlettek, ezért remélem a manók most is ugyanazt a receptet használták.
- De, elég hirtelen elhatározás és ne beszéljünk arról, hogy mennyire meglepett - ízlelgetem a sütit, aminek kissé erősebb csokis íze van mint a múltkorinak, de így is imádom. - Nem nagyon ismerem a fickót, annyit tudok, hogy még az egyetemen találkoztak és akkor is összejöttek, csak ugye később apa bekavart és emiatt nincsenek is jóban. Na szóval ez egy régi románc folytatása, ami szerintem hülyeség, mert ha akkor nem működött annyira, hogy együtt éljék le az életüket, akkor most sem fog - legalábbis remélem, de ezt már inkább nem mondom ki hangosan, még úgy tűnne, hogy nem akarom, hogy anya boldog legyen. - Sajnálom Minerva és bármit is mondasz, én még mindig nem tudom megérteni, hogy, hogy tud ilyet tenni a saját gyermekével, miféle elmebeteg az ilyen? - bármit is mond Minnie, én szívesen látnám egyszer az anyját, még ha nem is személyesen, de kíváncsi vagyok, hogy mennyire hasonlítanak, vajon ő is olyan gyönyörű mint Minerva? - Nem tudom mi a különbség a cukrok között drága, tudod a szolgálóink nem szoktak ilyenekről mesélni nekem.
Dátum: 2016. 12. 15. - 21:16:25
Every time is coffee time
Nem lehet még több az idő délután öt óránál, mégis olyan mintha már megütötte volna a nyolcat a kicsi zsebórám. Hideg és sötét van idekint, félelmetes ilyenkor a Magányos tölgy tövében üldögélni, de mi így szeretjük ezt a helyet. Nem ez a legkényelmesebb talaj amin valaha is ültem de mégis hátra dőlök és magam mellé húzom, ráfektetem a mellkasomra és hagyom, hogy a hópihék ellepjék az arcomat.
- Hiányzott már ez a csend - olyan halkan mondom, hogy ha nem feküdne ilyen közel hozzám Emily meg sem hallaná. Nem válaszol, de mégis tudom, hogy hallotta mert érzem ahogy mosolyra húzódik a szája.
Nem tudok jobb dolgot elképzelni annál mint, hogy valakinek a nővére lehetek. Kicsúsztatom a zsebemből az órámat és hunyorogva megnézem mennyit mutat, csípi a szememet a hideg levegő és kicsit könnyes is pedig rég nem sírtam már. Nincs már sok idő a vacsoráig, ezért csendben felülök, egy pillanatra sem engedem el a vállát ezért kicsit nehezen megy a felülés, de megoldom.
- Mennünk kell - megköszörülöm a torkomat. - Még végül elkésel a vacsoráról.
- Elkések? És te?- kérdezi - Te nem vacsorázol?
Elmosolyodom, de nem válaszolok, nem mondhatom neki, hogy inkább egy jó meleg kávé mellett töltöm az estét.
Mikor beérünk a kastélyba elengedem a kezét, adok egy kissé korai jó éjt puszit a homlokára és hagyom, hogy csatlakozzon a barátaihoz. Én hamar felmegyek a szobámba átöltözni, kissé átázott a cipőm, nem is csoda, elég nagy a hó odakint. Úgy látszik nem én vagyok az egyetlen aki kihagyja a vacsorát, igencsak sokan üldögélnek még idelent de igyekszem észrevétlenül elhagyni a klubbhelyiséget.
Többször is körülnézek mielőtt benyitok a konyhába, ezt már csak megszokásból. Igyekszem minél halkabban becsukni az ajtót és elmosolyodom amikor meglátom, hogy nem egyedül fogok itt ücsörögni. Lelkesen integetek vissza Minervának és gyors léptekkel megindulok mosolyogva felé.
- Na szevasz! - mosolyogva leülök mellé és integetek a legközelebbi manónak, aki amint meglát kérdéseivel halmoz el, amit én már csak mosolyogva fogadok. - Nagyon megköszönném ha kapnák egy kávét, igencsak átfáztam - rég nem beszélgettem már Minnie-vel és szerintem van mit megbeszéljünk. Neki látok válaszolni a kérdéseire bár nem történt velem olyan sok minden, vagy mégis?! - Fuu, hát, van egy pár dolog amit nem mondtam el - nagy levegő és jöhet is az információ zuhatag. - Nem rég kaptam egy levelet, hogy anyám a nyáron újra házasodik, szóval ha tudsz egy szabad szobát a nyári szünetre valakinél azt megköszönném - mondom nevetve, hogy nehogy komolyan vegye. - De nehogy már ilyen hülye családi ügyekkel zaklassalak itt, azt hiszem tetszik valaki, bár még nem vagyok biztos benne - lehet, hogy egy kicsit korán a lényegre tértem, de nincs semmi ok az időhúzásra. - Veled mi van?
Dátum: 2016. 10. 14. - 18:33:17
Frederik Thorin
Amint meghallottam, hogy párbajszakkör lesz egyből tudtam, hogy itt a helyem. Szeretem az SVK órákat de nem érzem teljesen magaménak ezt a tantárgyat és egy kis gyakorlás sohasem árt különösen a múlt eseményei után, meg legalább elütöm valami értelmessel a szabadidőmet. Nem szerettem volna egyedül jönni, de nincs egy barátom sem aki szívesen elkísért volna, az egyiket nem érdekli ez a dolog, a többinek meg nincs ideje, ma is azt érzem, hogy teljesen egyedül vagyok itt a Roxfortban.
Szerencsére most nem késtem el, de nem is én vagyok az első. Az egyik sarokba meghúzódva hallgatom Mr. Fawcett mondandóját, a szememmel pedig végig mérem, hogy kik vannak még itt. Nagy mosollyal fogadom, hogy Frederik is eljött, gondolhattam volna, hogy itt lesz, ha jól emlékszem a múltkor azt mondta, hogy szereti a SVK-t.
Nem indulok el magamnak párt keresni, nyugodtan álok tovább a sarokba és várom, hogy valaki odajöjjön hozzám, én nem fogadok el nemleges választ, így jobbnak látom ha más jön oda és ha nem tetszik akkor én nyugodt szívvel visszautasítom.
Kissé megijedek amikor megszólít egy hang, nehéz lenne nem felismerni, hogy kié ez a mély de mégis kedves és különleges hang.
- M-miri! Hát te?! - kérdezi kissé meglepetten Frederik.
Hát nem igazán tudom mit válaszoljak, én sem tudom már pontosan, hogy miért is jöttem ide. Unaloműzés céljából vagy tényleg többet akarok tudni erről az egészről és gyakorolni szeretnék, hogy felkészült legyek abban az esetben ha megint felerősödne az ellenség, mert én tudom, hogy nincs még vége, nem élhetünk nyugodtan, tudom, hogy van még kitől félnünk és tudom, hogy nem lesz sokáig ilyen csend és béke és ha újra megismétlődne az egész háború akkor megakarom védeni azokat az embereket akik fontosak nekem, mert félek, hogy nem élném túl ha elveszítenék még egy olyan embert aki fontos nekem.
Végül csak ennyit válaszolok:
- A gyakorlás sosem árt
Magabiztosan mosolygok és már nyitom is a számat, hogy megkérdezzem, hogy lenne-e a párom, de ő megelőz. Kissé furcsa lesz azzal az emberrel párbajozni akit szeretek, de ő nem tudhat az érzéseimről addig amíg nem tudom biztosan, hogy ő is azt érzi-e amit én.
- Természetesen leszek a párod - bólintok és elhelyezkedem.
Megvárom, hogy ő is elhelyezkedjen, aztán meghajlok és rászegezem a pálcámat, magabiztosan küldök felé egy Stuport.
Dátum: 2016. 08. 25. - 15:38:37
Nem hiszem, hogy van olyan diák ebben a suliban aki ne félne Friccs úrtól és a hátborzongató macskájától. Bár szerintem Friccs úr is tud kedves lenni csak nagyon jól titkolja. De ugyanez nem mondható el arról a kis rózsaszín sátánfajzatról aki az igazgatói székben ül. Sokszor gondolkoztam azon, hogy Umbridge és Friccs úr miért nem házasodik össze? Annyi közös van bennük. Mindkettő gonosz és kegyetlen, mindketten imádják a cicákat és nem igazán szeretik a gyerekeket, vagyis én ezt vettem észre. De ha utóbbi igaz akkor nem értem, hogy mit csinálnak egy iskolában.
- Igazából Friccs úr sem olyan vészes. Pedig mindig fenyeget, hogy a kisujjunknál kéne fellógatni minket. De biztosan csak úgy mondja. Ellenben Umbridge igazgató asszonnyal. Nem hiszem el, hogy nincsen senki, aki tenni tud ellene. És az előző diri meg csak úgy itt hagyott minket. Ez nem igazság -mondja Aubrey.
Én is furcsának találtam, hogy Dumbledore itt hagyott minket, pedig nekem úgy tűt, hogy szereti ezt a sulit és a gyerekeket is. De úgy látszik tévedtem, vagy az is lehet, hogy elkergették vagy elrabolták. Ja nem, biztos nem, egy akkora varázslót mint Dumbledore nem nagyon lehet elrabolni, túl nehéz lenne. Sokszor elfelejtem, hogy nem Londonban vagyok és itt nem lehet olyan könnyen elrabolni egy embert.
- Én sem örülök, hogy itt hagyott minket az előző diri, de nem hiszem, hogy szándékosan tette, vagyis, hogy na...érted, nem? - próbálom elmagyarázni, hogy mit akartam mondani, de em nagyon sikerül.
- Igazából nincs kedvencem. Vagyis mindegyik a kedvencem. Bár sok bogár tényleg undi. De nyáron egy varangyot vettem. Macskát akartam, vagy baglyot, azt mondták, azzal tudok írni levelet haza, de akkor megláttam Doyle-t, akit senki nem akart magával vinni, és megsajnáltam. De nem bántam meg.
Nem csodálkozom, hogy Aubrey minden állatot szeret, nagyon állatbarátnak tűnik, Én viszont nem így vagyok vele, csak a kutyákat meg a macskákat szeretem igazán meg a madarakat, valamennyire, viszont rágcsálókat utálom de ezzel a családom többi tagja is így van.
- Egy varangyot vettél? - nézek rá tágra nyílt szemekkel. - Hogy, hogy nem undorodsz tőle?
- Igazából Friccs úr sem olyan vészes. Pedig mindig fenyeget, hogy a kisujjunknál kéne fellógatni minket. De biztosan csak úgy mondja. Ellenben Umbridge igazgató asszonnyal. Nem hiszem el, hogy nincsen senki, aki tenni tud ellene. És az előző diri meg csak úgy itt hagyott minket. Ez nem igazság -mondja Aubrey.
Én is furcsának találtam, hogy Dumbledore itt hagyott minket, pedig nekem úgy tűt, hogy szereti ezt a sulit és a gyerekeket is. De úgy látszik tévedtem, vagy az is lehet, hogy elkergették vagy elrabolták. Ja nem, biztos nem, egy akkora varázslót mint Dumbledore nem nagyon lehet elrabolni, túl nehéz lenne. Sokszor elfelejtem, hogy nem Londonban vagyok és itt nem lehet olyan könnyen elrabolni egy embert.
- Én sem örülök, hogy itt hagyott minket az előző diri, de nem hiszem, hogy szándékosan tette, vagyis, hogy na...érted, nem? - próbálom elmagyarázni, hogy mit akartam mondani, de em nagyon sikerül.
- Igazából nincs kedvencem. Vagyis mindegyik a kedvencem. Bár sok bogár tényleg undi. De nyáron egy varangyot vettem. Macskát akartam, vagy baglyot, azt mondták, azzal tudok írni levelet haza, de akkor megláttam Doyle-t, akit senki nem akart magával vinni, és megsajnáltam. De nem bántam meg.
Nem csodálkozom, hogy Aubrey minden állatot szeret, nagyon állatbarátnak tűnik, Én viszont nem így vagyok vele, csak a kutyákat meg a macskákat szeretem igazán meg a madarakat, valamennyire, viszont rágcsálókat utálom de ezzel a családom többi tagja is így van.
- Egy varangyot vettél? - nézek rá tágra nyílt szemekkel. - Hogy, hogy nem undorodsz tőle?
Dátum: 2016. 07. 07. - 00:47:50
Irina és Zane
Míg Irina Liroffal beszélget én oda surranok az italos asztalhoz és töltök magamnak egy pohár vörös bort. Igen, tudom, a bor és a whiskey nem igazán illik össze, de most nem foglalkozom ezzel. Visszasétálok a helyemre és kisebb kortyokkal igyekszem elfogyasztani az italomat, széles mosollyal fogadom Irinát, inkább nem kérdezek semmit az előbbi ’’botlásáról’’.
- Van itt valaki, aki tetszik neked? Például ő egész helyes. És ő is. – mutat az egyik griffendéles majd a mardekéros fiúk felé.
Kissé meglepett a kérdése, nem igazán gondoltam volna, hogy ezt fogja kérdezni, nem beszéltem még senkivel a fiúkról, de hát akkor itt az ideje, hogy elkezdjem.
Nem ismerem a fiúkat személyesen, annyit tudok róluk, hogy a mardekárost Dominiknak hívják és prefektus. Kissé összerezzenek amikor valaki hátulról hozzáér a vállamhoz, folyton megijedek amikor valaki hátulról szólít meg vagy hozzám ér.
- Szia Zane! Téged nem mondanálak helyesnek.
Tényleg nem csúnya gyerek ez a Zane, de nem szabad a tudtára adni mert akkor teljesen elszáll magától. Mosolyogva hallgatom amikor Irina bemutat a fiúnak aztán gyorsan kijavítom mert nem igazán szeretem ha a teljes nevemen szólítanak.
- Miri, elég csak a Miri.
Szerintem Irinának bejön Zane, lesem tagadhatná, de én ennek csak örülök, tényleg.
Dátum: 2016. 07. 07. - 00:18:10
Nothing in the world is a problem we cannot solve a cup of coffee 
- Az elsőre nem igazán emlékszem már. Sőt azt sem tudom már, hogy mi volt az első – nevetem kissé el magam.
Az igazat megvallva én még soha nem láttam kecskét, annyit tudok róla, hogy fehér és farka van, de ebben sem vagyok teljesen biztos. A kecskék nem villába való állatok. Igazából gyermekkoromban csak képeken láttam az állatokat a lovakon kívül, azokkal is csak a lovaglóleckék miatt találkoztam.
- Akkor mindenképp megyek kecskét simogatni. Olyan fura állatok, de bírom őket nagyon. – nem igazán értem, hogy Minerva hol találkozott kecskékkel, ezeket az állatokat nem igazán lehet minden útszélen látni, még az állatkertben is elég ritkán fordulnak elő. - Persze, nem is úgy értettem, hogy holnap mutasd be a leendő Mr. Deccort. A bonyolultat arra értettem, hogy semmit nem tehetsz igazán egyedül, valahogy mindig tudnak olyan dolgokat rólad, amiket megtartanál magadnak legalábbis nekem rendszeresen van ilyen jellegű problémám. Nincs is értelme semmit elsietni, nem faggatózni akartam tényleg. Igazából nincs ebben semmi furcsa, mi tesszük azzá.. mindig kicsit meglep, ha valaki tizenévesen azt mondja, megtalálta élete szerelmét. Lehetséges persze, hogy nem vagyok túlságosan romantikus, és annak köszönhető ez a vélemény, de szerintem nem éltünk eleget ahhoz, hogy ilyen téren egy életre előre döntsünk valamiben bármi más ismerete nélkül. Mit gondolsz?
Nem hiszem, hogy itt a Roxfortban tudnának rólam olyan dolgokat amik igazak és inkább megtartanám őket magamnak, az is csoda ha tudják a nevem.
- Szóval azt mondod, hogy tudsz segíteni nekem abban, hogy megtaláljam az első barátomat? – kérdezek rá furcsán mosolyogva Minervára - Egy tizenéves még azt sem tudja mi az a szerelem, én sem tudom még, hogy mi az, de van még időm arra, hogy megtudjam.
A karórámra pillantva rájövök, hogy egy átlagos estén én ilyenkor már rég az ágyamba szoktam olvasgatni, de ez nem egy átlagos este, egy este és egy nap sem átlagos ha egy új emberrel ismerkedek meg.
- Mennyi ideje ülünk már itt vajon? Nem vagy még álmos?
Dátum: 2016. 06. 11. - 17:44:38
Aubrey & Irina
Csendben figyelem az érkező embereket és kissé félrenyelek amikor meglátom, hogy Aubrey lép be az ajtón. Sok mindenkire számítottam de őrá pont nem, belőle nem igazán nézem ki azt, hogy szeret bulizni.
- Miriam! Neked ezt nem kéne meginnod. Nem félsz, hogy rosszul leszel?
Elmosolyodom amikor Aub aggódó hangját hallom, rég volt már, hogy valaki azért aggódott értem mert megittam egy pohár whisky-t. Nem szándékozom ma berúgni életemben először, de egy pohártól nem lesz semmi bajom. Nagy mosollyal fogadom, hogy Irina is megérkezett végre, így nem igazán leszek egyedül, Aubrey is jó társaság lenne, de ő szerintem nem sokkára visszamegy a kastélyba.
- Lazíts egy kicsit! Nem lenne semmi bajom tőle bár elég erős ital ezért nem igazán ajánlom.
Nagy mosollyal fogadom Irinát és egy kicsit közelebb megyek hozzá amikor megszólal mert a zenétől nem sok minden hallatszik pedig ő már jóval hangosabb mint Aub.
- Remélem, hogy nem bántad meg, hogy eljöttél! Mit iszol?
Csak most veszem észre, hogy Minnie is itt van, intek neki aztán kortyolok egy nagy korttyal eltüntetem a poharamban lévő kis csodát.
- Hogy bántam volna meg? Whisky-t ittam - nevetem el magam. - Igazán csinos vagy!
Igazán jó ízlése van Irinának bár nem nekem való ruhadarabok ezek de azért nagyon szépek. Leteszem a poharamat és visszasétálok a kis helyemre és szélesen elmosolyodom amikor Irina leönti Lirofot, nem igazán hiszem el, hogy véletlen volt biztos vagyok benne, hogy van valami terve, de az is lehet, hogy így akar bepasizni, bár erre elég kevés az esély.
Dátum: 2016. 06. 10. - 15:55:31
Nothing in the world is a problem we cannot solve a cup of coffee
Már nem igazán lep meg, hogy Minervát gyerekként fröccsel itatta az anyja, még mindig alig hiszek a füleimnek bár ez a sebhely mellett csak egy kisebb, lényegtelen dolog, amit lehet, hogy még néha pár mugli ember is megtesz a gyermekével nem teljesen józanon. Nem igazán tudok mit hozzá fűzni vagyis amit mondanák az nem biztos, hogy szép lenne ezért inkább csak a kérdésére válaszolok.
- Az első azt hiszem tizenhárom évesen volt Franciaországban, de az csak egyetlen korty bor volt, de az is lehet, hogy kettő.
Az elsőre már alig emlékszem pedig csak egy éve volt, bár azt kívánom, hogy arra nyaralásra senki sem emlékezzen, akkor vesztem úgy össze apával, hogy anya értem küldte a sofőrünket mert nem voltam hajlandó tovább vele együtt maradni. Az az este volt életem egyik legrosszabb estéje, összevissza szidtam apát csak azért féltékeny voltam a mostohalányára, de volt okom a féltékenységre, sokkal jobban törődött vele mint velem, olyanokat mondtam neki amit teljesen megbántam másnap.
- Ennek örülök. Enélkül is elég sok olyan dolog történik, amin az ember nem mindig kellemesen elmélkedik.. Szóval úgy érted, belőlük nem szeretnél egyet? És lányokból? Kecskékből? Kifejtenéd ezt bővebben? Már ha publikus. Ha gond van, hátha tudok segíteni. Tudom, hogy a Roxfortban ez az egész elég... bonyolult.
Szerintem elég sok időm van még ahhoz, hogy eldöntsem, hogy szeretnék-e gyereket. Először szeretném ha lenne egy biztos állásom és lakásom, persze ezek a dolgok nem lennének fontosak mert anya bármikor segítene és a villa amúgy is az enyém lesz, de nem szeretném ha felnőtt koromban is ő tartana el.
- Amint végeztem a Roxforttal alapítok egy kis farmot és ott lesz sok-sok kecském - nevetem el magam. Kecskék? Miért kellenének nekem kecskék? - Akarok gyereket, egy kislányt de majd idővel, egyszer legyen egy férfi mellettem. Bonyolult? Mennyire bonyolult? Annyira, hogy nekem soha nem lesz itt barátom? Itt a Roxfortban még nem igazán beszélgettem fiúkkal, pedig már itt vagyok négy éve.