Hollóhát +20 pont Mardekár +55 pont Hugrabug -20 pont
Pontosztás oka:Mágiatörténelem óra (jelenlét, időbetartás és a próbálkozás értékelése) Pontszerzők:Draco Malfoy, Ephram Destain, Richard Grosiean ; Louise Lott, Demetrius Rhodenbarr; Cheryl Quinton
Vannak kollégáim, kik bátortalan szívvel tekintenétek a leadandó anyag halmára, és arra a következtetésre, miszerint a legjobb tanítónk a gyakorlat, de én nem tartozom közéjük! Olyan lelkesen és izgatottan haladok a termem felé, ahol aktuálisan a heted illetve nyolcadéves összevont órát kellene tartanom, mintha magam is csatába igyekeznék: tulajdonképpen eszembe is jut egy érdekes kis anekdota bizonyos Sir Everard Cromwellről, aki nem keverendő össze a varázstalanok által identifikált Cromwellel, ez az úriember mágus lévén, varázslatos módon kívánta megvívni a küszöbön álló konfliktust, azzal nem számolva, hogy ellenfelei az egyszerűbb módot választják majd, és nemes egyszerűséggel golyót röpítenek a homlokába. Tudtommal egy dal is született az esetről, ezt dúdolgatom, míg a diákokhoz érek, a szemfülesebbje (bár furcsának találom a kifejezést, elvégre a két érzékszerv ritkán lát el azonos funkciót, nélkülözhetetlenségi omnitudójukat azonban elismerem egymás kölcsönhatásában is) talán következtetni is tud a várható anyagra, mely hamarosan eléri őket. Sebesebben, mint Sir Everard Cromwellt a felismerés, hogy közkeletű kifejezéssel élve: benézte a kanyart. - Jó reggelt kívánok csoport, ma tanulmányi jellegű kalandra indulunk a kastély alagsorába! Megkérem a jelenlévőket, ne maradjanak le, valamint pálcáikat tegyék a táskájukba, ezúttal nem lesz rá szükségük. Nos, akkor allons-y! - mosolyogva intek nekik, megvárom amíg az utolsó is kisorjázik a négy fal közül, majd elindulok célpontunk, a konyha felé - Mint ahogy már említettem, szeretném ha mindenre kiterjedő ismeretekkel kezdhetnék meg a vizsgáikat pár hónap múlva, ezért úgy találtam, bizonyos ismereteket a legkönnyebben testközelből sajátíthatnak el. Jelen rendszerváltásunk és a más jellegű szemlélet csak a hasznukra válhat ezen módon, szeretném, ha ezúttal problémamegoldó készségeiket részesítenék előnyben, lehetőleg karöltve az innovatív meglátásaikkal. Ha valami elsőre fenyegetőnek is tűnik, vegyék bátran kezükbe az irányítást, az egyetlen negatívum, ami érheti önöket, csupán a tudás hiánya! Biztos vagyok benne, hogy ha annak idején ilyen bevezetővel kezdi az egyik professzor a közös munkát, őrülten lelkes lettem volna: az elődöm kizárólag hangalapú módszerei meglehetősen fárasztóak tudnak lenni az arra nem megfelelően kondícionált diákok számára, és ezt elkerülni minden vágyam. Erről az óráról olyan emlékekkel térhetnek majd vissza a hálókörletükbe, mely mindig elkíséri őket, és legjobb tudomásom szerint előttünk senki nem merészkedett erre a területre, lévén szigorúan tiltott. Az igazgatóasszony kissé ugyan meglepődött, mikor az elképzeléseimet elé tártam, de emlékeztettem, hogy annak idején hasonló kételkedés fogadta a Varázstitok Alaptörvény keletkezését is, és mégis szükségesnek ígérkezett, illetve előrukkoltam neki az Üstfenékvastagságról szóló jelentésekkel, melyek az 1700-as évektől kezdve tűntek kissé forradalmi újításnak, és nem örvendtek népszerűségnek, de ennél a pontnál egyszerűen bólintott, majd utamra bocsátott valami olyan kijelentéssel, hogy menjek, és tegyek amit jónak látok, amíg katasztrófa nem lesz belőle.. Így hát kis csapatunk lassan eléri azt a bizonyos képet, megcsiklandozásra kerül a körte, és bebocsájtást nyerünk ebbe a lenyűgöző műhelybe: a Konyhába! - Nos, kedves jelenlévők, az idei félévünknek megfelelően következő napirendi pontunk a házimanók körül bonyolódik, erre pedig természetes közegükben nyílik a legjobb lehetőségünk. Tekintsenek körbe, vegyék alaposan szemügyre a munkaeszközöket, mert később még fontosak lehetnek, illetve tartsák észben azt a bizonyos arany-ötöst, amit első órán beszéltünk meg: a kutatás és megfigyelés öt elsődleges lépését. - a hangomra időközben meg is érkezik a korábban felkeresett manó, bizonyos Alfie, és készségesen meghajol - Kérem, ismerjék meg Alfiet, aki nemcsak általános oroszlánrészt vállal az önök ellátásában, de ma még volt oly kedves, hogy a felmerülő kérdésekre válaszoljon. Amíg ez a rövid bemutatkozás zajlik - némi közjáték keretén belül, mert a manó meg van szeppenve - felteszem a három nagy kosarat az asztalra, és szétosztom a céleszközöket. Páran talán döbbenten bámulnak rám a hámozásra is alkalmas bicskák láttán, de mindig arra oktatom a diákjaimat, hogy a fennálló lehetőségek mentén oldják meg a feladatokat, és ne féljenek improvizálni, hiszen az életben sem nyúlhatnak mindig a pálcájuk után, a találékonyság olyan lángelmére vall, amelyet nem olt ki egyetlen hideg realitás-sugár sem! Elsőként Louise Lott ujjai közé illesztek egyet, biztos vagyok benne, hogy őt nem hozza zavarba a szerszám családi háttere miatt, most pedig jó példával járhat elöl, míg időközben visszaveszem a szót, mert kezd nagy lenni a csend. - Foglaljanak helyet! Kezdjük az alapoknál: mint tudják, a házimanók évszázadok óta részei a világunknak, szerepük azonban kellemetlenül degradált, és rendre eltűnik a komoly kérdések közül. Az 1582-es nagy Lénykongresszuson a második napon kerültek volna sorra, de képviseletüket nem vállalta senki, arra hivatkozván, hogy épp kötelességükben járnak el, így az akkor felülvizsgált lények között nem nyerhettek később sem besorolást, ami ismerős lehet önöknek a lényekről íródott tankönyveikben, sem nem született érdekvédelmi szervezetük. Jelenleg elenyésző számú található az országban, nagy többségében aranyvérű családoknál. - veszek egy apró levegőt, mert mintha kissé kifogytam volna belőle, közben átadom a bicskát Cheryl Quinton részére is - Sokan úgy vélik, kizárólag a vagyon vagy a vérvonal tekintetében hűségesek, ez azonban ebben a formában nem igaz: megesett, hogy bizonyos aranyvérű családok elvesztették a manójukat, esetleg hogy oly módon haltak ki, hogy a manó egy félvér rokonra szállt, és hasonló esetek. Egy kisebb populációnak ad otthont a Roxfort, illetve a Minisztérium és a Mungó, de ezek a lények, éppen a varázslótársadalom kirekesztő magatartása miatt, ritkán látott vendégek. Feléjük fordítom a kosár tartalmát, így most vélhetően világos a feladat maga is: krumplit kell hámozniuk. Alfie nagy szemekkel néz fel rám, érdeklődve várom a közbevágást, de az nem érkezik. Tartok tőle, hogy fél megkérdőjelezni egy boszorkány döntését, és ez a lényegébe vág annak, amiről ma szólni akarok a diákok felé. - A házimanók társadalmunk egyik legmostohábban kezelt teremtményei, kiket lényegében vagyontárgynak és tulajdonnak tekintenek, habár mágiájuk már bizonyítottan olykor erősebb az emberekénél. Az 1631-ben aláírt Pálcaviselési törvény értelmében nem juthatnak pálcához, habár tisztában vagyunk vele, hogy annak használatát képesek lennének kivitelezni. Képesek olyan helyeken hoppanálást végrehajtani, ahol mi nem, továbbá enélkül is, csak tulajdon varázserejükre támaszkodva olyan feladatokat megoldani, melyekhez a mágusok általában pálcát húznak. - Alfie bólint egy aprót, bár még mindig kétkedve figyeli az akciót - Biztos vagyok benne, hogy tudnak még mondani hasonló lényeket.. Mr. Destain, Mr. Rhodenbarr? Közben haladjunk is tovább: a házimanókat uruk szolgálata olyannyira megköti, hogy parancsainak teljesítése érdekében az életüket sem féltik kockáztatni, sok írásos feljegyzés született rólunk, amelyben ételkostólói, vagy bájitalokat orálisan ellenőrző szerepben tüntetik fel őket. Közreműködésük sajnálatosan háttérbe szorított egyéb mágiaterületek fejlődésének történetében is, neveik azonban olykor felbukkannak lelkiismeretesebb mágusok munkáiban. Pszichológiájuk évszázados kondícionálásának köszönhetően magukra is eszközként tekintenek, és amennyiben vétenek uruk parancsa ellen, büntetéshez folyamodnak, de tudunk olyan esetekről is, mikor ez volt a tulajdonos kifejezett kérése - azonban direkt arra nem kérhetőek, hogy végezzenek saját magukkal. Szeretném, ha elgondolkoznának mindazon, hogy zsákmányoljuk ki a körülöttünk lévő világot saját boldogulásunk érdekében, a házifeladatuk pedig ennek taglalásáról szól: két tekercset várok önöktől jövőhétre, melyben a saját nézőpontjukból részletesen kifejtenek néhány hasonló szituációt, de nem kell ragaszkodniuk a mai órán elhangzottakhoz. Most pedig szeretném, ha kezükbe vennék a szituációt, és megpucolnák az ebédhez szükséges mennyiségű krumplit azzal a céleszközzel, amit az imént osztottam ki. Alkossanak párokat, és hágják át közösen korlátaikat, mindazt, amit eddig gondoltak a mágia szerepéről! Alfie időközben köhint is, így most felé fordulok, várva a közbeszólást, aminek már rég el kellett volna hangzania. - Professzor, mi szoktunk.. mágiát alkalmazni az ilyesmihez.. - vékony hangja még így is megütheti a diákok fülét - De nem szükséges, elintézzük mi is, beszéljenek csak tovább.. - Nos, rendben, ha így áll a dolog.. - sóhajtok fel, és intek a csoportnak annak reményében, hogy ezzel nem bízták el magukat - A most feltérképezett tények alapján, amennyiben szükséges, igénybe vehetnek egy kis mágikus segítséget is, de bízom benne, hogy átadják magukat a felfedezés és tapasztalás örömének. Mr. Grosiean, ne féljen attól a bicskától. Ez önnek is szól, Mr. Malfoy, csak bátran! Magam is részt veszek a műveletben, hiszen egyrészt segítséget akarok nyújtani az esetleg gyakorlatlan diákok részére, másrészt pedig izgalmasnak találom a lehetőséget: sosem értettem, miért idegenkednek csoporttársaim bepiszkolni a kezüket, mikor a legnagyobb felfedezésekhez így vezet az út! Két krumpli után látom, hogy egyikük sem került életveszélybe, így még hozzáteszem az anyaghoz az eddig kimaradtakat. - A házimanók mágiájáról már esett szó, arról azonban nem, hogy szándékaik alapján képesek megtagadni a nekik kiadott parancsokat: ha úgy kívánják, és a lojalitás nem szerepel első gondolataik között, ki tudják használni a parancs verbális logikai hézagait. Például ha azt mondanám egy manónak, 'kifelé!', és ő nem akarná követni a parancsot, dönthetne úgy is, hogy úgy értelmezi, a házból parancsoltam ki, nem a helyiségből. Egy friss, 95'-ös kísérlet folyamán kiderült továbbá az is, miszerint közösen protestálva is kifejezik olykor akaratukat: Ms. Granger fel kívánta szabadítani a Roxfort házmanóit elrejtett ruhadarabokkal, ők azonban megtagadták a takarítást a Griffendéltoronyban ennek köszönhetően. Mindazonáltal nem szeretném, ha rossz következtetést vonnának le ebből: a házimanók ruhához fűződő viszonya szimbolikus. Amennyiben uruk ilyennel látja el őket, az az elbocsájtásukat jelenti, amit a legnagyobb szégyennek tekintenek, szocializációjuknak köszönhetően. Nem véletlen tehát, hogy amíg egy családot szolgálnak, rongyokat kénytelenek viselni ennek okán, így is elszenvedve a tudatot, hogy nem vétetnek lényegében semmibe. Szeretném, ha emlékeznének arra, hogy a házimanók részt vettek a Roxfort ostromában.. és hűségesen harcoltak az otthonukért, az iskoláért. Ahogy eljött az idő arra, hogy átértékeljük az egymáshoz való viszonyunkat, a varázsvilág elhelyezkedését a varázstalanokéval szemben, úgy vélem, annak is eljött az ideje, hogy felülbíráljuk embertelen hagyományainkat, és elgondolkozzunk azon, hogyan tehetnénk ezt a világot élhetőbbé: mindenki számára. Köszönöm. Elhallgatok, és érdeklődve figyelem a csoport munkáját, remélve hogy a krumpli meghámozása közben a mondandóm is leülepedik, illetve hogy a házifeladatukat sem felejtik el - hiszen az ő érdekük a tanulmányaikra fókuszálni, de nem úgy ismertem meg a hetedik és nyolcadik évfolyam delegációját, mint akik szem elől tévesztenék a lehetőségeket és a jövőt.. bármilyen legyen is az. Még megvárom, amíg az utolsó is végez és összeszedi a holmiját, aztán visszakísérem őket a terembe, mielőtt útjukra bocsájtanám őket ezután az izgalmas közös kaland után.. Hmm, azt hiszem, ha csak egyikük is megértette a szándékomat az oktatáson kívül, megérte erre a pályára lépnem.
Szives elnézésüket kérem a fennálló technikai problémák miatti időeltolódás miatt - így természetesen a határidő is vele tolódik a pontok azonban nem változnak, ellenben nagyon örülök, ha elkészülnek a házifeladattal. Eredményes munkát és további kellemes időtöltést!
Kissé kialvatlan vagyok, bár remélem, a kollégámat ez nem zavarja túlságosan, elvégre szellemi teljesítőképességem nem kerül befolyásolása általa - valamiért sokan gondolják, hogy a hosszú alvásfázisok hatékonyak kielégítik az ember igényeit, de a legújabb értekezéseket olvasva arra jutottam, hogy inkább hatékonyan fogok aludni, ezzel is több időt megtakarítva az igazán fontos ügyeknek. Egyelőre nem tökéletes a módszerem, mivel az ébresztéseket rendre hangos káromkodással honorálom (bár tegyük hozzá, arra már ráneveltem magam, hogy legalább ilyenkor az általam beszélt nyelvek emlékeit felfrissítsem, hiszen például a hegyi troll dialektus igen gazdag az efféle szókincsben, nem is hinné az ember, milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek benne), így most szükségem van a kávéra. Bólintok a kárminra, nem kíván további megerősítést, addig békésen kortyolok a háttérben, serkentve az agyam a lehetőségekre. - Nem tesz semmit, nem is lényeges különösebben. - integetek még kicsit féli teli szájjal, és ugyan ezt sem illik, nem köthetnek gúzsba az illem hurkai, ha épp egy ilyen jelentőségteljes helyzetben vagyok - És főleg ne sajnáld. Olyan elcsépelt frázis, főleg, ha mondjuk nem is egészül ki a testbeszéd erre utaló jeleivel. Most nem rád értem, de sokan tették a hétköznapi szókincsük részévé, és mindenért elnézést kérnek, de ezzel csak a bizonytalanságukat kívánják állandóan visszaigazolással ellátni. Milyen különös szokás, nem igaz? De csak amolyan érdekesség, térjünk is vissza a fontos dolgokhoz. Amikor megemlíti, felemelem a termoszt, és megnézem a nyulakat újra, de nem értem az összefüggést. Mind rendelkezünk bizonyos szociális hátrányokkal, én például olykor mások szerint karakteridegen módon ragaszkodom ahhoz a szocializációs időszakomhoz, amikor egykeként a szüleim osztatlan figyelmét élveztem, és amikor még nem gondolták, hogy az ásatásokon csak szórakozom. - A nevelésem kihívásokkal teli volt. - zárom ennyivel rövidre, nyilván megérti, bár más környezetben nőttünk fel, összehasonlíthatatlanul az ő előnyére - Hát, ez nem szokatlan jelenség. Úgy értem, biztos vagyok benne, hogy nem igazán fogadják el ezt a jelzőt, és még én sem gondoltam rá, hogy használjam, éppen amiatt, mert az ember személyisége nem tud működni azzal, hogy átlagos, ha ezt erősíted benne, mindenképp kifogást fog rá keresni, pedig mi is lehetne átlagosabb, mint az igény, hogy ne legyünk azok? Ezt a jellegű viselkedést azonban egyelőre nem tudjuk kiküszöbölni, és valahol szükséges is, azonban ez csak egy nehezíti körülmény, fogd fel így, Jimmy. Nem kerülte el a figyelmem a hangsúly, és tiszteletben tartom a kérését, mert megértem, milyen kényelmetlen lehet, ha a saját megnevezésünkre nincs befolyásunk. Ha már itt tartunk, én is gondolkoztam az utóbbi hónapokban, így kívánom e használni a nevem a kellemetlen érzelmi ráhatás miatt, és arra jutottam, hogy most meg is osztom kiváló kollégámmal az eredményét. - Kérhetek valamit, Jimmy? Megtennéd, hogy Valának szólítasz? A második keresztnevem, és inspirálódva az iméntiekből, mostantól ezt használom. - egy bólintással jelzem a szándékom komolyságát, remélve, hogy eltűnik végre a név, amin Ő is szólított - És akkor most a lényeg. Nem fizikai erő híján gondoltam a dolgot kockázatosnak, hanem mert hamar fókuszt vesztek. Úgy értem, azt hiszem, egy ilyen léptékű munkához túlságosan aprólékos vagyok. Legalábbis ezzel a kritikával illettek annak idején az ásatásokon, de szerintem az alaposság nem éppen hátrány, de mindig az volt a válasz, hogy ha rám bízták volna, még az unokáink is amellett a gödör mellett játszanak. Szokatlan emberi reakció, nem igaz? Ha ilyen bőséges forrása lehet a felfedezéseknek, érdemes akár egy egész élet munkáját és minden idejét is rááldozni. Tényleg ezt gondolják? Aggasztó olykor, hogy az emberek milyen tévhitekben élnek. Például az édesanyám, aki szokta homokozásnak nevezni a munkámat, és olyan finomsággal viszonyul néhány elég fontos régi kötetemhez, hogy már épp csak nem asztaltámaszként végezték. Szörnyű, tényleg. Megnézem a tenyerét, aztán hallgatom tovább a szavait, és elfogyasztom a következő korty kávét is.
- Engem mindig kicsit taszított a jóslástan, mint tantárgy, bevallom, a közkeletű elképzelés miatt, de a tanulmányaim során a korábbi korszakokban sosem volt ilyen a megítélése, így néztem jobban utána, és nem bántam meg. Habár a legkevesebb tehetségem sincs ezen a területen, igaz, én is szeretem Leont hallgatni, leginkább talán a szokatlan megközelítések miatt. - mikor a tantárgyi kihívások kerülnek szóba, meglepetten nézek rá, elvégre sosem hittem volna, hogy lesz, aki barbár módon feleslegesnek tarthat egy olyan fontos dolgot, mint a rúnamágia - Feleslegesnek? Tényleg? Mintha csak azt mondanánk, hogy felesleges megtanulnunk olvasni, holott az évszázadok remekül bizonyítják a létjogosultságát és a benne rejlő lehetőségeket, valamint a hiánya olyan lenyomatot hagy egy-egy közegen, amely ordító hiányként jelzi az emberi hozzá nem értés mértékét. Mindig meglep, ha valamilyen tudásra így tekintenek, főleg azokra, amelyeknek komoly múltja van, és megkérdőjelezik a létjogosultságukat a tantárgyak listáján, holott remek bizonyítékaink vannak a velük elérhető eredmények formájában. A legjelentéktelenebbnek látszó tudás is értékes, és megőrződik, ennek gátja csak az emberi ostobaság lehet. Kicsit kifújom magam a monológom után, és megcsóválom a fejem még végszóként, mintegy le is zárva a gondolatmenetet. Remélem, még most sem gondolja, hogy feleslegesen sokat beszélek, bár egy ilyen elme, mint Jimmy, könnyedén el tudja választani egymástól az értékes dolgokat. - Valóban. Köszönöm, például az évszámokban nem voltam biztos ez esetben, de így tisztábban látom. - közelebb sétálok, de nem érek hozzá, csak elgondolkozva követi a szemem az alakzatot - Tehát olyan profilt állíthatunk ki az alkotóról, amely szerint minimum büszke a munkájára, és nagyjából behatárolhattuk az időszakot is. De amennyiben valóban nem veszélyes semmilyen szempontból, és szerette volna, ha figyelmet kap, miért ide helyezte? Majdnem nem hallom meg a kérdést, de végül végiggondolom a jelentős neveket ezen a területen, és felderülve ütöm össze a tenyeremet, ami már tiszta por a helyiség miatt. Igazából már az egész ruhám az, de ez lényegtelen amellett, hogy talán megfejthetjük a személy kilétét! - Három lehetséges személy jut eszembe, a negyedik kissé kakukktojás ebből a szempontból, de őt is érdemes megemlíteni. Ebből viszont csak az egyikükről tudjuk, hogy legalább érdeklődött a rúnamágia iránt, és végül ő is egészen más terülten szerzett hírnevet. - a bal kezem ujjait felemelve kezdek számolgatni, a módszer segít koncentrálni, bár mások furcsának tartják - Florence Lestrange, a kalapkúra bájital 'feltalálója', mert bár így emlegetik, utólag bebizonyosodott, hogy a receptet máshonnan szerezte be, viszont elvitathatatlan a bájitaltudása a mások munkáihoz fűzött gúnyos megjegyzések valóra válása után. A rokonsága kifejezetten örült a halálhírének, tele is volt akkoriban a Próféta vele, miszerint egy fúriával kevesebb, tehát róla tudjuk, hogy nem volt sem visszahúzódó, egész életét és halálát a nyilvánosság előtt élte, már persze a családja hagyományain belül. Kortársa volt a híres-hírhedt sárkánylovas Edwin Huntington, aki fiatal éveiben a kiváló szakértelme miatt vált emlékezetessé, ugyanis a feljegyzések alapján pálca nélkül is képes volt lehiggasztani a fenevadakat. Ő azonban még a huszonötödik életévét sem élte meg - egy sajnálatos baleset végzett vele, mikor az egyik nevelt sárkánya, nos.. a túlvilágra segítette, de ettől még nem kisebb az érdeme, amit a sárkányok nevelésében az utókorra hagyott. A harmadik pedig Aileen Lanstark, a hölgy, akiről elnevezték a Mungó egyik látogatóktól elzárt termét, kifejezetten mérgezéses eseteknek kialakítva. Hosszú és sikeres karriert futott be, bár akkoriban a szakterületén gyanúsan sok haláleset történt, ezt tulajdonították tévesen a 'Métely' nevű, később bizonyíthatóan feketemágiában használatos átoknak, és eleinte kezelni próbálták, többek között maga Lanstark is, de miután ez egy vissza nem fordítható folyamat, komoly áldozatokkal járt... Úgy tudjuk, a holttestek reanimálásához köthető, de erről érthető módon nehéz tájékozódni. Mindenesetre Lanstarkot perbe fogták, gyanúsítva őt a terjesztésével, és dementorcsókra ítélték a tiltakozó gyógyultak ellenére. Évtizedekkel később derült ki, hogy a rúnák iránt is fogékony hölgy ikertestvére, bizonyos Marion Lanstark volt a tettes, ekkor jöttek rá továbbá arra is, hogy nem fertőzésről vagy járványról volt szó, de az akkor már leszármazottakkal rendelkező, feketemágiát űző boszorkányt sosem sikerült elkapniuk. Tehát ők a legjelentősebb alakjai a szóban forgó korszaknak, kíváncsi vagyok, mit gondolsz, melyikük illik leginkább a képbe?
Ezer meg egy éve, végtelennek látszó hónapja és főleg, megszámlálhatatlan perce nem ültem seprűn, egész pontosan azóta, hogy elköszöntem akkori csapattársaimtól, és addigi kedves céleszközömet a kint még mindig értetlenül várakozó öcsém kezébe nyomtam azzal a megjegyzéssel, hogy 'vége van'. Leszálltam tehát a fellegekből, ahogy a művelt ember mondja, de élhetnék olyan kis viccekkel is, hogy már nem voltam elszállva magamtól, illetve inkább a képességeimtől, és újult lendülettel vethettem bele magam abba, ami tényleg a szenvedélyemmé vált. Azért még mindig szerettem figyelni a suhanó alakokat, elemezni rajongókkal a legújabb seprűmodelleket, de mostanra inkább az kötött le, hogy milyen izgalmas, hogy nem is olyan régi találmány csak a párnázóbűbáj, és a kiállításon, amit a Kviddics Évszázadainak legújabb dedikálásán szerveztek, a látogatók kipróbálhatták anélkül is a seprűket, és rögtönöztem nekik egy kis előadást arról, milyen káros az emberi szervezetre az efféle alkalmatosság. Sokan megkérdezték, itt dolgozom e, páran felismertek még régről, de mindkettőre csak ingattam a fejem, elvégre nem az a fontos, én személyszerint mit tettem korábban, őket hogy nem nyűgözi le ez a meglátás? Mikor beléptem a jól ismert stadionba, elkap a nosztalgiának is nevezhető szemkönnyezés - Gwenog megint önmaga, és még mindig hatékonynak tartja az edzési módszereit, holott már a távozásom előtti hónapokban estéket és éjszakákat töltöttem el azzal, hogy összeállítsam a tökéletes technikákat, de végül mindig a sárkányfűárus dédanyámat emlegette, aminek eleinte örültem, mert azt hittem, esetleg azt várja tőlem, hogy a bájitaltan gyökereihez nyúlva, alternatív utakat keressek a fejlődéshez, és így megismerkedhettem pár addig számomra nem felfedezett növénnyel, amelyek használatában az öccseim elég felvilágosultnak bizonyultak, és váltig állították, hogy néhány slukk, és tényleg repülni fogok... Gwenog ábrázata azonban nem arról árulkodott, hogy kielégítőnek találta az újabb jegyzeteimet, így most nyugtázom, hogy még mindig nem történt meg az áttörés ezt illetően, még ha én rá is jöttem, hogy a marihuánáról van szó. Azóta kicsit körültekintőbb vagyok, ha valaki növényekkel és hatalmas felfedezésekkel közeledik felém, de mindent a tudományért, nem igaz? Integetek Regannek, kicsit azért összébb húzom magamon a csapat emblémájával díszített sálamat, remélve, hogy hamarosan befejezik, mert én igencsak elkényelmesedtem, ami a zord körülményeket illeti. Azzal szórakoztatom magam, hogy sorra veszem a kedvenc kviddics-történeti eseményeimet, és mivel van néhány, szinte alig hallom a sípszót. Még annak a muglinak a szórakoztató történetén merengek, aki hetekig tartotta lázban a saját közösségét azzal, hogy az égből a vallási értelemben vett sátán jelei hullanak alá, mert a közeli pálya védőbűbájai elgyengültek, így a gurkók meglátogatták a szomszédos faluban lakó férfit, aki persze még sosem látott ilyesmit. Nos, a tizenhetedik században még nem volt olyan kiforrott a módszer, mint manapság, de remek precedens lett belőle, elmesélhetném majd a diákjaimnak az erre kitalált órán, bár ha esetleg lesznek érdeklődők, nagyon szívesen tartok nekik külön foglalkozást is a témáról... De hol is tartottam az imént? Áh, igen, az edzésnek vége, és megkeresem barátnőmet, aki nyilván még készülődik.
Eleget teszek a társadalmi kötelezettségeknek, megtörténik a puszik kiosztása, az üdvözlés aktusa, de mindenki elég fáradt, így nem is tartom fel őket. Türelmesen várakozom, hátha Regannek több időre van szüksége, addig a biztonság kedvéért, meg persze a mókáért megint átszaladok az iménti listán, különös figyelemmel adózva a karikák kialakításáról szóló kis történeteknek, mikor a folyamatos sétálgatás közben mégis bepillantok a helyiségbe, és látom, hogy az utolsó simításokat végzi már. Lelkesen integetek, még ha valami különös ugrálást is hajt végre, de megérteném, ha esetleg valami szertartás része lenne, olvastam hasonlókról, esetleg beszélgethetünk róla egy kávé mellett. - Vagy kezdetre? Dehogy mentem el a köszönés megszokott és szociálisan megkövetelhető aktusa nélkül. - szorosan megölelem, és örülök, hogy ő már ismer annyira, hogy ne akadjon fel a dolgon - Hová szeretnél menni? Tudom, olyan helyre, ahol Gwenog sípja nem hallatszik.. tartok tőle, hogy az egyetlen biztonságos hely erre csak a Mágiaügyi Minisztérium hermetikusan elzárt helyiségeiben lehetséges, és nagy szomorúságomra engem is csak egyszer engedtek be szemügyre venni a jól őrzött bűbájt, amiről azt gondolnád, közönséges disaudio esetleg ügyesen kasztolva, de nem, valóban a legtökéletesebb némasággal bír. Öhm.. várj... igen, kávé. Ráérek egész délután és este, mehetünk bárhová, válassz te, és ígérem, semmi értekezés a kviddics csodálatos történelmi tényeiről.
Izgatottan nézek Kippre, szerintem ő is épp azt a felvillanyozódást éli át, amit én szoktam nagy felfedezések közelébe kerülve. Nem véletlenül választottam épp ezt az állást, és a legkevésbé sem lepett meg, hogy benne is hasonló erők mozognak. Megtudni még többet Anglia egyik legősibb, és mágiával mélyen átitatott épületéről olyan lehetőség, amely csak keveseknek adatik meg, főleg szakmai szemmel. A diákoknak még persze az a dolga, hogy tanuljanak és magukba szívják a légkört, mi azonban már teljességében látjuk a képet, akár az a művészetkedvelő, aki először láthatja élőben kedvenc festményét, felismerve benne a rég imádott vonásokat. Mint egy Mona Lisa a műértőknek, egy hieroglifákkal díszített fal az értőknek, egy ismeretlen tekercs... mint azok, melyeket Görögországban volt szerencsém kézbe venni. Elsőre kifogtak rajtam az írásjelek, és a szüleim naphosszat nyüstöltek, hogy nyaralni vagyunk ott, vagy mi, de engem csak ez érdekelt, szinte lángra gyújtott a lelkesedés. Azóta is őrzöm az emlékét, mert sajnos később be kellett szolgáltatnunk egy helyi múzeumnak, mivel ragaszkodtak hozzá, hogy oda tartozik.. Hol tartottam? - Úgy gondolod, több évszázada jártam ide? - mosolygok a félreérthetőségen, nagyot kortyolva a kávéból - Néha én is úgy érzem. Bár ha ennek megfelelő tudással is rendelkeznék az épületről, tényleg nem bánnám. Míg elfordulok, hogy tovább nézelődjek, és újabb nyomokat hagyjak a porban, hallom magam mögött kattanni a termosz tetejét. Remélem, nem hiszi, hogy valami ártó szándék vezérelt, amikor neki is hoztam.. Néha nem vagyok benne biztos, mikor vagyok túl barátságos, ahogy a lakótársaim mondják. Szerintük ha az éjszaka közepén kávét viszek nekik, hogy felébredjenek, az nem teszi jóvá, hogy felkeltettem őket - de ha egyszer olyankor jut eszembe valami megbeszélnivaló? A költözésem előtti éjszakán például az északi fényre adható lehetséges magyarázatok a muglik szemszögéből. Mégis, ők nem voltak annyira boldogok, mint én.
- Nincs gyerekem.. Az öccseim ugyan úgy viselkednek, de egyébként biológiai értelemben véve nincs gyerekem. - fordulok meg csodálkozva. Ez azért elég intim téma, és bármennyire ügyetlen vagyok a hétköznapi beszélgetések terén, ez azért nem szokott előkerülni. Nem mintha azt hinném, hogy célozgatni akar valamire, csak azért meglep. Vagy ez amolyan... helyi szófordulat? Mint amikor megkérdezzük, hogy lebabáztál? - Kipp, egy hölgytől nem illik megkérdezni a korát. - csak aztán jövök rá, hogy még mindig a nemlétező gyerekről beszél - Jaaa, a gyerek. Nincs gyerek. Nincs férj sem, mielőtt megkérdezed. Csak a tudomány és a történelem, de erre tettem fel az életem. Honnan jutott az egész eszedbe? Történt valami, amit szeretnél megbeszélni? Kicsit úgy érzem most magam, mint amikor Mars ült le velem megvitatni a lányos problémáit. Mára persze boldog házas, amit nehéz elhinni valakiről, akit láttál még a kismotorján hasítani, de a lényeg úgyis az, hogy megtalálta a számításait, még ha furán is indult. Nem csodálom, én is kikosaraztam volna a lány helyében, ha azzal kezdik, hogy égitest vagyok e, mert a testem földöntúli. Hát, vannak férfiak, akik ügyetlenül udvarolnak, talán Kippnek is hasonló problémája adódott. Mindegy, szívesen meghallgatom.
- Azt én is. Gondoltam rá, hogy jelentkezem, de mindig inkább a szellemi renoválásban jeleskedtem, mint a fizikaiban. Tartottam tőle, hogy több hátrányt jelentenék, mint előnyt. - szemügyre veszem én is a rúnákat, és elfog a lelkesedés megint - Hmm. Érdekes elmélet, és szerintem helytálló is, azonban elképzelhető, hogy a később kimondott, nagyobb léptékű védővarázslatok és az alapkövek mágiájának ütközése is generált később néhány hibát. Elképzelhetőnek tartom, elvégre lehetséges megbontani bizonyos helyiségek védőburkait, például magát a Nagytermet is, és a megfelelő módszerrel, bár kevesen tudják, a hoppanálást gátló védőhálót is lehetséges megbontani. Ezekhez persze komoly szakértelem szükséges, valamint a felelősség, hogy azokat visszaállítva esetleg zavar keletkezik a működésben. Ez is egy lehetséges magyarázat arra, mi történhetett itt. Közelebb hajolok a nevezett rúnákhoz, egy kicsit hunyorgok ugyan a fényben, de jónéhányat el tudok olvasni így is. Nem vagyok teljesen járatlan ebben a témakörben, bár most szégyellem magam, amiért nem azonos szinten vagyunk. - Az alkotók sok szempontból meghaladták a korukat. - vonom le a következtetést - Például a Roxfort történetének harmadik kiadásáig szerepelt a történetben néhány látó is, akik munkájukkal segítették az építkezést... ez egészen a huszadik századig szokás volt egyébként az országban, bár leginkább csak az ekkora jelentőségű épületek esetében, azóta nem veszik figyelembe az építkezés alkalmával, mivel magát a tudományágat is lebecsülik. A negyedik kiadástól módosítottak a kötet szövegén, és azóta ez a részlet mindig kimarad mindenhonnan. Akkor volt szerencsém felfigyelni rá, amikor egyszer ellátogattam a központi könyvtár őrzött alagsorába. Ne is kérdezze, még tőlem is hosszú lenne, ha elmesélném... De arra akartam utalni, hogy az építők rendelkezhettek későbbi tudással is, mivel készítés közben minden akkor fontos mágiaágat fontosnak tekintettek.
Követem az ujja útját, amikor elhúzza, és meglepetten adok igazat neki. Ez merőben szokatlan, még akkor is, ha tudjuk, hogy a közelmúltban esett át az épület renováláson. Mi okuk lett volna ilyen nyomokat hátrahagyni éppen itt, ahol nem is történt lényegében semmi? - Különös... ez tényleg különös. Egyébként később is átesett renoválásokon az épület, de sosem akkora mértékben, mint legutóbb, de például 1553 nyarán elszenvedett egy sárkánytámadást, amiről maradtak fent leírások. Elég szórakoztató a nyelvezete, de... erről majd később. - pedig tényleg szörnyen vicces, hogy egy akkori, talán már elbocsájtásra megérett professzor megpróbálta kis csengőkkel elhessegetni a sárkányt, mivel úgy gondolta, ez annak a hatékony módja - Emellett a Trimágus Tusa több próbatételét tartották az épületben az évszázadok alatt, mielőtt lemondtak volna a hasonló rendezvényekről. Sok könyv és forrás hivatkozik ezekre úgy, mint halálos kimenetelő próbatételek, és nem is mind bestiák által esett meg, de akadt köztük olyan, amely örökre bezáródó szobákról beszél, ahonnan a résztvevőknek ki kellett volna jutniuk különböző módszerek kombinálásával. Még az is elképzelhető, hogy az megbolygatta a helyiséget, esetleg egy próba hatással volt erre a helyre. Lényegében azt hiszem, abban mindenképp igazad van, hogy ez utólag módosult, ehhez kétség sem fér, csupán az a kérdés, miért. És természetesen az, miért hagyták így. Mit gondolsz?
Olyan jó elnézni a sok okos fiatalt, amint belemerülnek a feladatba - körbesétálok, és ha valahol szükség van rám, besegítek, bár azért látom, nem szorulnak sokan a segítségemre. Nem lesz itt semmi probléma, főleg, ahogy az elkészített névtáblákra pillantok. A kreativitás fontos tulajdonság, és sokan nincsenek híján a jelenlévők közül. Alig várom, hogy beszámoljak Kippnek minden tapasztalatomról, vagy hogy írjak volt mentoraimnak, akik féltek attól, hogy az összes ötletem, ahogy ők fogalmaztak: 'értelmetlen és felesleges'. Hogy lenne valami értelmetlen és felesleges, ami gondolkodásra késztet, problémát old meg, és közben segít felfedezni saját képességeinket? Az első néhány lépés egy kedves arcú hollóhátas lányhoz vezet, aki egy édes kis hollót pingált a neve mellé. Rebecca Bennet, a betűk tanúsága szerint, névkeresés szempontjából nagyon ideális. - Nagyon cuki a holló. - jegyzem meg kicsit közelebb hajolva - És látom, jól halad, nem is zavarom tovább. Kíváncsi leszek a soraira, elvégre legalább annyit lehetne beszélni a nevéről, amennyit az enyémről, ha egyszer tényleg belemelegednék, de nem akarom lerohanni őket, ennek köszönhető ez a tanulságos, de pihentető feladat is ezen az órán. Lássuk csak: ennek a hugrabugos kislánynak hihetetlenül kidolgozott névtábla jelzi a jól felkészültségét. Álmélkodva állok meg mellette, még egy mosoly kíséretében el is kérem, hogy izgatottan megszemléljem. - Csak nem tengwar? Kisasszony, plusz tíz pont a Hugrabugnak a szellemességért, és remélem, később lesz alkalmunk elbeszélgetni az olvasmányairól. Kiváló, tényleg követendő példa! A mellette ülőre is felfigyelek, ő szép színes névtáblát készített, aminek a szélén az egyik virág szomorúan elmosódott - de ettől az összkép még elragadó, és ötletes. - Ms. Clark, az ön munkája öt ponttal gazdagítja a házukat, és én a helyében elgondolkoznék egy művészeti jellegű képzésben, ahol kiteljesedhet. Egyébként vegyen nyugodtan sütit, és megnyugtatom, nem késett el. Mosolyogva haladok tovább, megszemlélve még jó néhány diák munkáit, az óra pedig lassan telik. Szinte vallásos hevülettel figyelem, ahogy lapozgatják a régi oldalakat, talán felismerve benne saját magukat.. Nekem is épp ilyen csodálatos érzés volt rájönnöm, hogy tulajdonképpen miért is tanuljuk a történelmet. Habár már akkor is tudtam, Binns kiváló szaktudása nem elhanyagolható tény, az ember mégis szereti közel érezni magához az őseit, hiszen ettől válnak a múlt eseményei jelenné és valósággá. Odaérek az egyik későn érkező, de még nem késő hollóhátas fiúhoz, aki elfogadta a süteményt már először is, és most az egyik társával dolgoznak. Mintha kicsit tanácstalan lenne, bár bevallom, az ő nevét a listáról kell majd megnéznem, mert elfelejthette elhozni a névtábláját. Sebaj, nem volt kötelező, valahol kicsit a saját feledékenységem ellen is akartam dolgozni vele, de hát annyi baj legyen.
Amikor lejár az idő, amit egy aranyos, csipogó hangot kiadó óra jelez az asztalomon, egy széles mosollyal magamhoz intem a pergameneket, és kis halomba rendezem őket. Szerencsére senki sem késett el, így nem kell pontot levonnom: mondtam az igazgatónőnek, hogy nem kell majd ilyen csúnya eszközökhöz folyamodnunk, elvégre a drákói szigor sosem vezet jóra, még magánál Drakónnál sem. Már az ókori Athén varázslói is gyakran voltak kénytelenek valamely módon ellenszegülni a törvényeinek, de szerintem sem célravezető minden kihágást egyből halálbüntetéssel honorálni... Nem mintha itt erről lenne szó, a jelenlévők bebizonyították rátermettségüket. Mindenkit megkínálok sütivel, aztán neki is ülök az értékelésnek - bár van köztük olyan, ahol azért megállásra késztet egy kicsit vagy a hossz, vagy a külalak. Hmm, erről még el kell beszélgetnünk a jövőben, elvégre az íráskép egy személy lenyomata.. bár így kissé érdekes, hogy az én, privátban használt, általában felfedezésekkor előkerülő betűim, anyám szavaival élve olyanok, mintha egy macska végrángásai. De vissza a lapokhoz. - Köszönöm a munkájukat, és gratulálok, önök egytől egyik büszkék lehetnek magukra, elvégre ma nemcsak elsajátították a keresés alapjait, hanem saját magukról is megtudtak valamit. A házi feladatuk pedig következő órára elhozni a kedvenc könyvüket, legyen az varázstalan vagy varázslók világához tartozó, és hogy mihez kezdünk vele, majd akkor elárulom. Kifelé menet nyugodtan vegyenek süteményt, a pontozást pedig hamarosan láthatják, ahogy kijavítom a munkáikat! Viszontlátásra!
A pontozás a következő:
Hollóhát: +10 pont órán való megjelenésért, +20 pont határidőn belüli reagért Résztvevő diákok: Rebecca Bennet, Fergus O'Brian Hugrabug: +10 pont órán való megjelenésért, +20 pont határidőn belüli reagért, +10 pont órán tanúsított kiváló eredményért Résztvevő diákok: Merel Everfen, Madison Clark Köszönöm szépen a munkájukat!
Hihetetlenül izgatott vagyok! Remélem, azért nem veszik észre, hogy aludni sem tudtam, mert annyira lekötött a lehetőség, hogy nekik tarthatom az első órámat! Biztos, hogy ők is annyira várják már a találkozást, mint én! Na jó, ideje lehiggadnom egy kicsit, nem akarom megijeszteni a kicsiket rögtön először, abban volt részük az elődöm alatt is. Emlékszem, még az én tudásszomjam is apadt egy kicsit, ha őt hallgattam azokról az egyébként felvillanyozó témákról nyilatkozni. A koboldlázadások egy nagy pacává olvadtak össze az emlékeim között, és mindig el kellett mennem a könyvtárba, ha rá akartam jönni, pontosan miről is beszéltünk eredetileg. Unalmas volt, szörnyen lélekölő, de ez most más, egészen más. Egy kis cetlire jegyzeteltem, mit kell észben tartani: csak semmi ásítást generáló szövegelés, semmi evés, semmi túllelkesedés. Még mindig kicsit remeg a kezem a pad alatt, de egyelőre nem értek ide, nem is tudják, mennyire szeretettel várom őket. Csodálatos óra lesz, biztos vagyok benne, elvégre a mágiatörténet olyan, mint egy hatalmas tükör, amibe belenézve önmagunkat is megláthatjuk - tényleg, olvastam a minap egy elképesztő értekezést Edevis tükréről, lehet, hogy a felsőbb évfolyamoknak ilyen jellegű érdekességeket is beiktatok majd a tanév folyamán, persze az lenne a legjobb, ha arról beszélnénk, ami őket érdekli. Vajon mi foglalkoztatja manapság a fiatalokat? Ha az öcséimből indulok ki, a kviddics biztosan. Nem baj, imádom a kviddicset is. Talán szervezhetnék rövid is túrákat a pályára, ahol elmesélem nekik az erről szerzett értesüléseimet, és megoszthatjuk egymással a rajongás mellett a tudást is. A kviddics évszázadai amúgy is a kötelező olvasmányok közé tartozik idén, bár azt mondták a kollégáim, hogy akit érdekelt, már úgyis elolvasta, akit meg nem, azt lasszó-átokkal kell majd befognom elé. Tényleg, az is milyen izgalmas téma...
Mikor az első diák megérkezik, boldog mosollyal köszöntöm, és megkínálom egy csokis sütivel, amit a manók voltak kedvesek biztosítani, mivel én nem tudok sütni. Ha nem egy kastélyban élnék teljes konyhai segítséggel, mostanra nyilván szörnyen elhíztam volna a készételektől, de egyszerűen nem jut mostanában időm ilyesmikkel foglalkozni, mikor a háború után egyre több új információ lát napvilágot...! Ahogy szép sorban megérkeznek, érzem, hogy remek lesz ez. Emlékszem, mikor én voltam ennyi idős, más nem is érdekelt, csak az, amit megtudhatok erről a világról, minden íze új volt számomra. Elképzelhető, hogy nem mind szorgalmasak, nem akarom becsapni magam, de abban biztos vagyok, hogy mindegyiküknek találunk majd valamit, amivel gazdagodhat a szelleme. A névsorra pillantok, remélve, hogy nincs késő, mert nagyon szomorú lenne, ha rögtön az első órát ezzel kellene kezdenem... - Jó reggelt mindenkinek! Salve! - nem tudom megállni, hogy ne használjak latin szavakat, de végül is ez egy történelmi jellegű óra - Bonam Fortunam minden kedves jelenlévőnek! A nevem Annmarie Dalton, de önök Dalton professzorként fognak megismerni. El sem tudom mondani, mennyire jó találkozni önökkel, remélem, jól aludtak, és készen állnak arra, hogy együtt felfedezzünk valami újat! Intek a pálcámmal, mire a szépen lemosott táblán, amelynek szélére egy gondos kéz apró integető oroszlánt, sast, kígyót és borzot rajzot, halványlila kézírás tűnik fel. Mindig rajongtam a rejtővarázslatokért, amellett, hogy szörnyen hasznosak, egy kis trükkel látványossá is tehetőek. Mosolyogva nézek a diákokra, remélve, hogy teljesítették a kérésemet a névtáblákat illetően. Növeli a kreativitást, segíti a ráhangolódást, és nem utolsó sorban megment engem is attól, hogy folyton azzal kelljen húznom a drága időt, hogy a nevüket bámulom a pergamenen. - Kezdjük is rögtön az elején. Úgy tudom, önöket is ugyanaz az úr tanította, aki annak idején engem is, és Mr. Binns páratlan tanerő, - főleg, hogy halott, teszem hozzá magamban - én kicsit szeretném máshogy megközelíteni a tantárgyat. A történelem mi magunk vagyunk, és aki erre időben rájön, nemcsak arról tanulhat itt, hogy csatároztak elődeink, hogyan foglaltak el területeket vagy építettek társadalmat, hanem saját magáról is, elvégre ők is emberek voltak, akik döntései a mostani életünket befolyásolták. A mágia mindig létezett, mindig formálta a férfiakat és nőket, ugyanakkor ők is formálták azt, a saját képükre alakították... Csakhogy, ahogy látni fogják, a rendszer emberi tényezővel olykor instabillá válik. Talán azt képzeljük, igába hajtottuk a tapasztalataink által, a miénk az ereje, mert átkokat küldünk, gyógyítunk és átváltoztatunk vele, ugyanakkor valahol mind szolgái is vagyunk a szükség okán. A táblán olvasható idézetek a következőket jelentik: "Nincs is édesebb, mint mindent tudni", illetve "Nincs is keserűbb, mint mindent tudni". A tudás hatalom, de ha rosszra használjuk, megbosszulja önmagát. Kis levegőhöz juttatom őket, végignézve a tábláikat. Remek, van, aki egészen csodálatos kis művet tett ki maga elé, így egy újabb mosollyal jutalmazom az ügyes munkákat. Ha az összes előkerül, akár még pontokat is adhatok érte, elvégre dolgoztak vele, és megtették, amire kértem őket. Élmény lesz így tanítani őket!
- A mai, bevezető órán szeretném közel hozni önökhöz a tantárgyamat, és megmutatni, mi mindenre is szolgálhat biztos kezek között. Maguk előtt látnak néhány tankönyvet, lexikont és hasonlókat. Azt szeretném, ha kezdésnek egy egészen egyszerű dolgot tennének meg nekem : keressék meg a saját nevük eredetét. Természetesen nem várom el, hogy pontosan sikerüljön, azonban mindig fontos, hogy tudjuk, mit hol érdemes keresni, emellett pedig meg kell tanulnunk lenyúlni a dolgok gyökeréig. Később természetesen honorálom a fáradozásaikat, és hogy megmutassam, mire gondoltam, a példát is bemutatom önöknek. Belépek a két padsor közé, kicsit lesimítom a számomra idegenül elegáns talár gyűrődéseit, és magamhoz intem az egyikük előtt elhelyezett vastag kötetet. Kedvtelve simítok a lapok közé, amelyek már sárgák a sok használattól - az egyik kedvenc könyvem, bár latinul íródott, mindig szeretettel forgattam. Körbenézek rajtuk, aztán egy rövid kuncogás kíséretében bele is kezdek. - Az első keresztnevem, mint tudják, az Annmarie, két tagból épült fel, bár mostanában viszonylag ritka formája a névnek. Az első tag, az Ann, angolszáz változata, úgymond rövidítése az Anne-nek, ami pedig az Anna egy mutációja. Ezzel először a görög és latin ótestamentumokban találkozhatnak, emellett kedvelt volt már a Bizánci birodalom berkeiben is. A másik korai változata a Hannah, bár sokan csak kiejtésbeli különbségnek tekintik, a két név nem ugyanaz. A tizennyolcadik században vált elterjedté leginkább, gyakori az előfordulása a nemesi vérvonalak gyermekei között is, bár viselték irodalmi alakok is, például az 1877-ben íródott Anna Karenina szomorú sorsú főszereplője. Szinte az összes nyelvben fellelhető helyi változata, ezek közé tartozik az orosz Ania, a magyar Panni, az ír Nainsí, a skót Annag, és így tovább. A nevem második fele, a Marie szintén komoly múltra tekint vissza, bár ez is a francia és cseh változata az eredeti Maria-nak. Meglehetősen büszke vagyok rá, elvégre osztozom vele a méltán híres Marie Curie-vel, aki, mint tudják, páratlan felfedezéseket tett az úgynevezett hasadó anyagok terén, mielőtt szomorú sorsra jutott volna. Érdekes módon a Maria az uniszex nevekhez tartozik, például az újlatin nyelvek előszeretettel adják fiúgyermeknek. Eredetileg szintén görög és héber, és komoly mitológiával rendelkezik a varázstalanok katolikus vallásában. Kedvelt volt továbbá szintén az európai uralkodóházak listáján: gondoljanak csak Mária Teréziára, aki annak idején félelmetes dominanciára tett szert egy elsősorban patriarchális társadalomban... de erről majd később. Rendelkezem ugyan egy második keresztnévvel is, de azt hiszem, sikerült érzékeltetnem, mennyire messzire nyúlnak vissza az olyan egyszerű dolgok is, mint egy név, így most szeretném, ha önök is belemerülnének a keresésbe, és megkeresnék a saját nevük származását. Jó munkát kívánok, és ha valaki esetleg megéhezne, bátran szolgálja ki magát a sütiből, ígérem, ez a legfrissebb dolog a teremben. Bonam fortunam!
Imádom Kippet! De tényleg, ő az egyik kedvenc kollégám... Nem mintha a többi kollégámat nem imádnám, tényleg, de talán ő volt az első, akire felfigyeltem, és rögtön meg is kérdeztem, tényleg jól látom e, hogy rúnákat visel a talárján..? Milyen csodálatos ötlet. Sosem merültem el igazán kellőn ebben az ágazatban, amit egyből nagyon bántam is, ahogy elkezdtünk eszmét cserélni, bár mintha a többiek felsóhajtottak volna... Biztos ők is épp azon gondolkoztak, hogy ugye nem felejtették el bepakolni a rúnaszótárukat, ha már ilyen csodálatos szerencse ért minket, hogy épp Kipptől tanulhatunk róluk. Amikor hallottam a felfedezéséről, rögtön otthagytam az irodámat, főleg, hogy megint kezd egy kicsit rendetlenség lenni bent, de ez annak köszönhető, hogy megérkeztek a könyveim, amiket nem hoztam magammal. A barátnőim voltak olyan kedvesek, hogy utánam hozták a dobozokat, szóval most nem nagyon lehet lépni odabent, de hát végül is nem sok látogatóm volt még, aki meg jön, legfeljebb leülhet rájuk. Laktam már rosszabb körülmények között is, például mikor Romániában dolgoztunk egy projekten, és végül meglettek ugyan a keresett sárkánycsontok, de ezt két hetes esőzés előzte meg, mivel tavasz volt, és hát mondanom sem kell, nem voltunk túl szalonképesek. A többiek végig panaszkodtak a morálra, de nem tudom, én élveztem, hogy nem hátráltat minket igazán semmi a munkában, hiszen ki törődik a külsejével, ha a sátorból való kilépés pillanatában biztos lehet benne, hogy elázik majd? Hol is tartottam... Igen! Kipp! Rögtön átöltöztem, mert gondoltam, hogy fiatal kollégám nem a pizsamás kiadásomra kíváncsi, még ha olyan aranyos rénszarvasos is a nadrágom, amit azért viseltem, mert ebben az órában már soha nem keres a kutya sem. Szóval a felfedezés vágyától égve loholtam utána, remélve, hogy valami igazán izgalmasat fogok látni, bár kizárt volt, hogy nem erről van szó, Kipp is épp olyan elhivatott, mint én magam vagyok, rénszarvasos pizsama ide vagy oda. A kezemben még ott a termoszom, mert hátha valami olyanba botlunk, ami miatt az egész éjszakát is érdemes ott tölteni, és akkor jobb, ha van nálunk meleg kávé és egy kis sütemény, amit a manók voltak szívesek felajánlani nekem. Bár azért csodálkoztak, amikor megemlítettem, kivel és hová megyek, de szerintem biztos félreértettük egymást. Nincs ebben a szituációban semmi különös.
- Tényleg, téged nem nyűgöz le a Nagyterem újra meg újra? - kérdezem a magyarázat kezdete után, kihasználva a lehetőséget - Úgy értem, már diákként is imádtam a mennyezetet mozgató mágiát, de amikor felfedeztem, pontosan mit is használtak hozzá, egészen elhűltem. Csodálatos, és mára sajnos nagyrészt feledésbe merült varázslat, a maga nemében páratlan! Bár igazából maga a Roxfort egy műalkotás, például ott van a felfordult terem, ahol a gravitáció egészen máshogy működik, esetleg az a végtelen folyosó... azokat láttad már? Kicsit ki is fulladok a végére, de annyi mindent át akarok adni az engem ért benyomásokból, hogy nem tudom visszafogni magam. Még szerencse, hogy Kipp azok közé az emberek közé tartozik, akikkel bátran el lehet diskurálni a plafont tartó mágiáról is, hiszen épp annyira vágyik tudni a minket körülvéve környezetről, mint én. Haladunk a folyosón, és még mindig alig hiszem el a szerencsét, hogy egy ilyen kiváló elmével indulhatok felfedezni valami egyedit. Hallgatom továbbá a magyarázatát arról, hogy keveredett oda, az első beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy ő nem járt ide... Különös, habár nem váratlan teljesen. Mikor megosztottam vele, hogy milyen nagy gondolkodók NEM jártak még az iskola falai közé, biztos vagyok benne, hogy felderítettem egy kicsit. Nem mintha nem hinnék a közoktatás erejében, elvégre én is az egyik eszköze vagyok, de az iskola alapítása óta legalább száz diák volt, akik úgymond magánúton végeztek, és szinte mind kiválóak a saját területükön a ránk maradt iratok alapján. Ott volt például Maberic Ollivander, az egyik legnagyobb pálcakészítőnk a történelem folyamán. Igaz, kicsapongó szexuális életet élt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy tökéletesítse a pálcák anyagainak kezelését. Hmm, mintha kicsit elkalandoztam volna...
- Csak úgy besétáltál ide? - pislogok be először az ajtón, mielőtt belépnék - Nem voltam itt még soha. Annak idején sem volt használatban, amikor ide jártam, bár sosem gondoltam rá, miért nem. Mielőtt megint elszalad velem a hippogriff, ezúttal féket teszem a nyelvemre, és nem osztom meg vele az elméleteimet, hagyom kibontakozni. Nem lehet könnyű dolga mellettem, bár talán ő azok közé a ritka kivételek közé tartozik, akik képesek elviselni a rossz szokásomat, hogy elárasztom információval a hallgatóságot. Mikor végez, a kezébe nyomom az egyik termoszt a kettőből, remélem, értékeli, hogy ő kapta az aranyosabbat, azon kis nyulak integetnek, az enyém csak simán pöttyös. Most, hogy megvan a megfelelő táplálék a testnek, jöhet a szellemé is. - Hát itt személy szerint nem jártam még soha, de azért valamit hozzáfűzhetek a dologhoz. - teszek néhány lépést előre, a lépteim kopognak a rég nem használt deszkán - Elég jó oka kellett legyen, hogy pont ezt a termet nem használták többet, ugyanis általában nem szokott olyan kár keletkezni a tanítás folyamán sehol, amitől használhatatlanná válnának a helyiségek - ezt többek között fontosnak tartották az alapítók, elvégre nem lehet folyton a javításokkal vesződni. Ha jól tudom, a speciális helyiségek, mint például a bűbájtan helyiség, rúnák mellett egyéb eszközökkel is el vannak látva, egyrészt a hatások némi erősítéséért, a kezdők számára, ugyanakkor limitált erő fejthető ki bennük a védelem érdekében. Lehetséges, hogy itt valamilyen módon ezt a korlátozást sikerült feloldani, de ez csak egy következtetés. Korábban utaltam neked arra a tönkrement teremre, ott például a gravitációt befolyásoló tényező romolhatott el, de megtartották abban a formájában, mintegy emlékként... Tényleg, lehetséges, hogy ez is amolyan emlék az utókornak, csak nem rendelkezik egyértelműsítő irattal. Esetleg a könyvtárban utána nézhetnénk. Belekortyolok a kávémba, aztán körbejárom a helyiséget - kis csalódás ér, mikor egy kipróbált apró bűbájom nem hoz különösebb eredményt, de ettől még nem adom fel, pont, hogy élvezetesebb lett a kihívás. Mihez is kezdenék, ha minden elméletem igazolást találna az elhangzása utáni két percben...?
Üzenetek megtekintése
a pontok azonban nem változnak, ellenben nagyon örülök, ha elkészülnek a házifeladattal. 
