Mindenki evett mindenki édességhalmából, az ebéd pedig eseménytelenül és csendben, de kedélyesen telt. Jo örült az új barátoknak, és annak, hogy ilyen jól kezdődött az új iskolaév. Ezek után csak nem lehet rossz a többi része sem, nem igaz? -, gondolta magában az édességek csomagolópapírjait eltakarítva.

Időközben Emmeline is megetette a cicáját, és bejelentette, hogy elmegy átöltözni- erről a hugrabugosnak is eszébe jutott, hogy bizony ruhát kéne cserélni, de úgy döntötte, még várhat egy picit, miután látta az óráján, hogy még csak négy órára jár.

A kisállat-etetést viszont nem halogathatta sokáig: Ash is hangosan követelte a bagolycsemegéjét, amit hamarosan meg is kapott, és Olive is kedveskedett a levélhordójának némi elemózsiával. Erről Kathrine-nek is eszébe jutott a miniterrárium lakója, és kinyitotta a fedelét, hogy megetesse a varangyot, az azonban kiugrott, mielőtt még annyit mondhattak volna, Merlin.

Egyenest Jo fejére, mintha csak az lenne a legkényelmesebb tavirózsalevél (vagy gomba vagy bármi más, amin varangyok és békák pihennek, mióta világ a világ) a világon.

Első gondolat: Most mondjam azt, hogy szerencsére nem a macska volt?
Második: Hát, legalább az ablak nincs nyitva…
Harmadik: Csak kapja el valaki hamar, mielőtt megszökik…

A kupé legfiatalabb utasa igyekezett mozdulatlan maradni, hogy adandó pillanatban Kathrine elkaphassa a szökevényt, ám szerencsére nem sokáig kellett szobroznia- alig egy perc múlva Emmeline visszatért, és a varangy visszakerült a helyére, megkönnyebbült sóhajt csalva ki Jo-ból.

- Semmi különös… mi is megpróbáltuk etetni a kedvenceinket, és a brekusz a nyitott üvegtető csábításának nem tudott ellenállni. -, mondja apró mosollyal Emmeline jogos kérdésére, miután lenyugodott. 

Hát igen, rengetegen maradtak harcolni Jo háztársai közül is, legalábbis azok, akik ötöd-vagy hatodévesek voltak legalább, de akadt negyedéves is, aki a tanárok próbálkozásai ellenére visszaszökött- és hiába tetszett a tanároknak a kiskorú diákok jelenléte, mindenütt nem lehettek ott. Azonban szerencsére nem kellett sokat ezen gondolkodnia: Roxmortsos megjegyzése gondoskodott a téma oldásáról.

- Az jó lenne, köszi! -,mosolygott a felajánlásra, hogy az ötödéves lányok körbevezetik. – És azok alapján, amit hallottam, máris tetszik a hely.

Mert természetesen amellett, hogy a szülei is a Roxfortba jártak, a faluról már egy hónap után tudhatott szinte mindent elsős korában is, ha nyitva tartotta a fülét. Ódákat zengtek felsőbb évesek a Három Seprű vajsöréről, sokan a Zonko Csodabazárára esküdtek, a Mézesfalás portékái is közbeszéd tárgyát képezték. Sok felsőbb éves jócskán aratott azzal, hogy roxmortsi kirándulások előtt felvette az első-és másodévesek vagy a falusi látogatásoktól eltiltottak megrendeléseit, és megvette nekik, amit kértek, Valentin-napra készülődve pedig nem egy lány Madame Puddifoot kávézóját emlegette.

Természetesen a sok információ eredménye az lett, hogy, mint mindenki, Jo is alig várta, hogy maga is betehesse lábát a híres-neves Roxmortsba, és megnézze, tényleg olyan csodás-e az a hely, még akkor is, ha hajlamos volt igazat adni a pletykáknak ezen a téren. Többször elképzelte már a Három Seprű vagy épp a Mézesfalás belsejét, és irigykedve nézte azon kiváltságosakat, akik le is mehettek oda bizonyos napokon.

Gondolataiból a büfékocsi hangja zökkentette ki, és Emmeline-nel együtt ő is nyúlt a pénzéért, hogy bevásároljon ebédre, pár kondéros kekszből, csokibékából, mindenízű drazséból és csokipocakból.

- Ha kértek, vegyetek nyugodtan -, tette hozzá a három kupétársához fordulva.   

Mosolyogva vette át Emmeline-től a bűbájt tartalmazó pergament, és biztonságba helyezte a táskájában. Hát igen, neki is kellett már egyszer a gyengélkedőre mennie, amiért macskaszőr ment véletlen a szemébe, de hála Merlinnek, tényleg csak egyszer. Ash, az ő baglya is közbehuhog néha, miközben a fekete cica egy másik levélhordóval „diskurál”. Fura, milyen jól el tudnak beszélgetni a maguk módján az állatok… Révedezéséből azonban kizökkentette az új és a tavalyi évről szóló beszélgetés.

Olive megjegyzésére, miszerint a tavalyinál csak jobb lehet, bólintott: jó hallani, hogy mások is igyekeznek derűsen felfogni az új iskolaév kezdetét… Azonban a három másik lányon is látszott, hogy megviselte őket az elmúlt időszak, ráadásul ők maradtak is harcolni. Morgan szavaira a választási lehetőségről összeráncolta a szemöldökét és a cipőjét kezdte fixírozni.

Arról, hogy Jo maradjon, másodéves volta miatt szó sem lehetett, őt egyből hazaküldték, és valahol örült is: nem tudta, mennyire állta volna meg magát harci helyzetben. Ha ötödéves, vagy idősebb, valószínűleg ő is maradt volna, de így akkor is a könnyű kiutat kellett választania, ha nem tetszett. Mindenesetre felnézett és bólintott a fiú azon mondatára, mi szerint jó, hogy a várakozás egyikükből se veszett ki.

A hatodéves időközben felállt, és szavai alapján menni készült. Igaz, még csak delelőre járt, de Jo igazat adott neki annyiban, hogy előbb-utóbb át kell öltözniük, mugli ruhában nem lehet megjelenni az évnyitón. A kupétársai meg biztos azon töprengenek már, merre lehet… Az intést és mosolyt Jo is viszonozta.

- Most jut csak eszembe, hogy idén mehetek le először Roxmortsba -,szaladt ki a száján, mielőtt észrevette volna magát. Igazat mondott: csak akkor jutott eszébe ismét, hogy a harmadévesek lemehetnek a faluba, amikor Morgan megemlítette, hogy meghívja őket egy vajsörre, ha összefutnának- mindez annak ellenére, hogy az aláírt engedély ott lapult a táskájában.

- Na az aranyvérűs sztorira kíváncsi vagyok. Szabad kérdeznem, hogy történt? -, kérdezte akaratlanul is elvigyorodva. Hiába, jó napjain még Jo-ra is hamar ráragadt Merel energiája és jókedve, a mainál jobban sikerült napja pedig már régen akadt. Ezen (mármint, hogy milyen pocsék napjai voltak az utóbbi időben, kezdve a rémálmokkal) azonban nemigen szeretne gondolkodni, mert még csak elrontaná vele a saját kedvét, ami valljuk be, csúfos egy vége lenne a kellemes élmények sorozatának.

- Nekem eléggé csendesen telt… és igen, a bájitaltan-hozzávalók űztek a patikába engem is.
Mosollyal és bólintással jelezte, hogy persze, szívesen megkeresi Merellel együtt, ami hiányzik. El is indultak a polcok mentén: többféle szárított növényrész, egy kicsi pióca… kis futóféreg-váladék… szó szerint tücsköt-bogarat összeszedetnek az ember gyerekével, és Jo még mázlistának mondhatta magát, hogy már nem maguknak kell például kiszedni a békák és halak szemét.

Össze is borzongott, amikor a békaszemek láttán ez átfutott az agyán. Szinte hihetetlen, hogy ezekből a sokszor igen undorító dolgokból használható löttyöt lehet kotyvasztani. Mintha egy négyéves főzőcskéjének eredményéről derülne ki, hogy valódi és hatása is van…

Körülbelül tíz percbe tellett, mire a lista minden elemét megtalálták. Utolsó ellenőrzéséből Merel kérdése zökentette ki Jo-t.

- A legérdekesebb, ami történt, a költözés volt, még júniusban. Városból délre, a tengerpart mellé. Beletellett vagy egy hónapba, mire megszoktuk, mit hol keressünk. Szóval elég eseménytelenül telt, de őszintén szerintem ránk fért -,fűzte hozzá azt kívánva, bár többet mesélhetne a nyaráról, de hát arról, hogy otthon voltak, anyja munkát keresett miközben megpróbáltak visszazökkenni a megszokotthoz hasonló kerékvágásba, nem lehet sokat mondani.   

Mosolyt villantva bólintott Morgan felé, mikor a fiú is egyetértett vele az ablak kinyitásának ügyében. Jó érzés, ha nem egyedül van a gondjával az ember, még ha az a gond olyan viszonylag apróbb kellemetlenség is, mint a macskaallergia. Persze nyilván bonyolulttá tudja tenni az életet, főleg egy olyan környezetben, mint a Roxfort, ahol naponta jön szembe egy szobatigris a folyosón, orrviszketést vagy tüsszentést kiváltva, de léteznek rá viszonylag egyszerű, ám hathatós megoldások. Ezek egyike volt az a bájital is, amit ma már kétszer is bevett.

Az ablakot időközben kinyitották, és a friss szellő Jo-nak legalábbis nem csak a macskaszőr miatt hoz felüdülést. Elgondolkodva figyelte a tájat, és csak akkor döbbent rá, hogy már eddig is körülbelül minden második percben megvakargatta az orrát, amikor Katherine rámutatott. Kicsit kínosan érezte magát, de inkább értetlenkedve állt az eset előtt. Hogyhogy nem hat a szokásos gyógymód?

- Igen, sajna… de ma már kétszer vettem be rá bájitalt, szóval nem kellett volna viszketnie az orromnak. A Roxfortban is mindig szoktam bevenni, ugyebár se a vonaton, se a kastélyban nem lehet nagyon kikerülni a macskákat, de eddig mindig bevált.

A hirtelen ládájában kutakodó Emmeline vonta magára figyelmét (csodálkozó tekintetével egyetemben): az ötödéves lány egy varázsigét mormolt a macskaketrec előtt, mire rövid időre halvány csillogás látszott a kiskedvenc körül. Nocsak, igen hasznos kis bűbáj… még nem hallottam róla, bár ez annyira nem meglepő. Készpénznek vettem, hogy a szokásos bájital mindig elég lesz…

- Köszi! -, mosolygott. – Leírhatom majd a varázsigét? Hátha utána tudok nézni és megtanulni.   

Morgan szólalt meg pár perc múlva, egy érdekes kérdéssel. Hát igen, maga Jo is vegyes érzelmekkel várta az új tanévet, egyrészt reménykedett és azt mondta magának, a tavalyinál csak nem lehet rosszabb, másrészt a tavalyi év után kicsit ódzkodott is visszajönni a tömegbe, az iskolába. Rendben, már első tanéve előtt felhívták rá a figyelmét, hogy ahol ennyien sajátítják el egyszerre a mágiát, ott bajok és balesetek mindig lehetnek, de az első éve azért egész jól sikerült ahhoz képest. Már legalábbis az első tanév végéig.

- Hát, várom is, meg nem is… az új tárgyaimra mindenesetre mindenképp kíváncsi leszek.

Hát igen, minden unikornis-szarv és hasonló egzotikum-kuriózum ellenére a patika csak legfeljebb a bájitaltan imádói között népszerű hely, és Jo is sok más boltot tudott, ahol szívesebben időzött (például a Czikornyai, vagy az Uklopsz…), de hát, ami muszáj az bizony muszáj. A bájitaltan az egyik tárgy, amiből nem szerepelt túl fényesen (de gyógynövénytannál jobb belőle, ami azért valami), így nagy érdeklődést nem szentelt az áruknak, inkább csak unatkozott, míg a bevásárlást elintézték.

Vagyis, unatkozott volna, ha nem találkozik össze Merellel. Jó, rendben, annyira közel nem álltak, de azért valamennyire mégiscsak ismerték egymást, már ahogy ház-és évfolyamtársak szokták: ahhoz legalábbis jobban, hogy azt lehetett volna mondani, csak arcról-névről ismerősök. Arról meg már nem is beszélve, hogy kisnövésűek voltak mindketten, sőt, egy harmadik ház-és évfolyamtársuk is, Madison Clark, akivel Merel egész jóban volt.

Lehet, Jo sokszor elmélyült a könyvében vagy hasonló, de ha őszinte volt magához, néha irigyelte Merel energiáját. Helyzettől függött, hogy hogyan áll hozzá, mint annyi minden úgy általában. Mindenkinek vannak ilyen és olyan napjai, időszakai, senki sem lehet folyton marakodó, de folyton elnéző sem.

- Igen, rég láttuk egymást – bólintott egy mosollyal, közben azon töprengve, vajon az az „is” azt jelentette-e, hogy Merel mással is összefutott a Roxfortból. Nem kizárt, végül is mindenki vagy már eljött ide bevásárolni a nyáron, vagy még most fog. Meg amúgy is, vádlóan hangzana, ha megkérdezném… mintha nem lenne szíve joga azzal találkozni, akivel akar.

 - Hogy telt a nyarad?
Kézenfekvő a kérdés, még ha banálisnak érzi is valahol. Azért az időjárásnál legalább egy fokkal jobb témát hozott fel... de csak eggyel.

Biccentéssel nyugtázta a vallomást, miszerint a három másik lány ötödéves: nagyjából erre tippelt. A fiú időközben lehuppant az ablak mellé, épp Jo-val szemben. Bizony, sokan gyanakodva néztek volna, hogy miért rontott be csak így hirtelen, szó szerint lihegve és minden poggyász nélkül, állapította meg a srác hálásnak tetsző arca láttán, miközben Emmeline macskája egyre hangosabb nyávogással adott hangot nemtetszésének- erre Ash, Jo baglya néha rosszalló huhogással reagált.

A két év Roxfort alatt volt ideje többé-kevésbé megszokni a szabadon mászkáló macskákat, de azért a Roxfort egy kastély, rengeteg folyosóval és lépcsővel és ablakkal, amin friss levegő jöhet be. Egy ilyen zárt kupéban kicsit nagyobb gondot okozhat számára egy szabad macska... bár nem sokkal többet mint egy bezárt.

Hacsak meg nem kérem őket, hogy résnyire nyissuk ki az ablakot… talán az segít. Ha ez még sokáig így megy, tuti ki fogja engedni, még én is tudom, hogy a bezártság miatt ilyen hangos… és amilyen az én mázlim tuti az ölembe is ugrik majd…

Katherine időközben felteszi azt a kérdést, ami mindannyiukat talán a legjobban foglalkoztatja: ki vagy mi elől menekült ennyire legújabb utastársuk? A válasz pedig meg is érkezik egy Jo-nak csak halványan ismerős név formájában. Szóval a lány kicsit túlságosan is rászállt… így már érthető. A harmadéves is inkább menekülőre fogta volna, mint hogy párbajjal kezdje a tanévet, még mielőtt megérkezne a kastélyba. Fanyar grimasszal konstatálta az aranyvérűek tavalyi státuszára tett megjegyzést. Hát igen, ha tavaly tett volna a lány ellen bármit is, akár csak annyit, hogy megmagyarázza, hogy kicsit túl messzire ment, a lánynak adtak volna igazat…

E gondolatok elhessegetése után (Minél kevesebbet gondolok a tavalyi évre, annál jobb…) azonban újabb bomba jött: ahogy Jo előre érezte, Emmeline ki akarja engedni a kedvencét. Jo arcán egy pillanatra riadt kifejezés tűnt fel, ahogy a szavakat kereste, szerencsére azonban a srác volt az első, aki ellenvéleményt nyújtott be, mondván, hogy baja van a macskaszőrrel- igaz, hozzátéve, hogy ő úgyis megy hamarosan. Nyilván csak arra vár, hogy tiszta-e a levegő.

- Tulajdonképp nekem is… de ha résnyire kinyitjuk az ablakot, csak annyira, hogy levegő jöjjön be, megleszek -, mondta kicsit tétován, reménykedve, hogy Emmeline nem veszi rossz néven a felvetést. Végül is, a friss levegő egyikünknek sem árthat, nem igaz? -, gondolta, miközben újra bemutatkozott: a fiú ugyanis elárulta a nevét.   

Kezet fogott a három lánnyal, közben próbálta megjegyezni a nevüket, majd pár percig mindhárman néma csendben ültek, és Jo esetében legalábbis a tájat nézték. Ebből nem más zökkentette ki őket, mint egy negyedik utastárs érkezése, ezúttal egy szintén ötödévesforma fiúé. Láthatóan menekült valaki elől, mert szinte szó szerint beesett a kupéba, nem sokkal később pedig Jo a kupé ajtajának üvegén keresztül egy elrohanó lányt pillantott meg. Szája enyhe mosolyra rándult.

Arról már nem is beszélve, hogy csak úgy, minden poggyász nélkül jött- nehéz nem észrevenni, hogy nem húz maga után ládát és nincs nála háziállat. Végül is ládával a nyomában ilyen gyorsan nem juthatott volna be a kupéba, nem igaz?

- Semmi baj… -, mondta még mindig mosolyogva a fiúnak, aki még most is mintha azon töprengene, hol nem látják meg a folyosóról. Mintha ismerős lenne… nem az egyik kviddicscsapatban játszik? Miközben Jo azon töpreng, ismételje-e meg a bemutatkozást, amiről a fiú lemaradt, vagy várjon, Emmeline-ék elővették az édességeket. Egy mosoly kíséretében köszönte meg a csokibékát, amit el is fogyasztott (a hozzá való Morgan le Fay-es kártyát pedig nagy örömmel eltette a gyűjteményébe). Ha jön a büféskocsi, el ne felejtsen venni ő is pár dolgot és megkínálni őket, már csak az illendőség kedvéért is… már bánta, hogy nem pakoltatott semmi ennivalót, mondván, hogy úgyis tud venni.   

- Én kérnék -, felelt megkésve Katherine felajánlására, és ha engedélyt kapott, szemezgetni is kezdett a mindenízű drazsék közt. Épp kiválasztott és kivett egy színe alapján meggyeset, mikor Emmeline kérdése megütötte a fülét. Erre felnézett a zacskóból. Egy kicsit megkönnyebbült, hogy az évfolyamát kérdezték, nem a házát. Ha lehet, azt a témát kicsit elhalasztaná, egyelőre legalábbis.

- Nem veszem annak, nyugi. Harmadéves vagyok -,válaszol, miközben visszaül a helyére. – És ti?

Két hét van még hátra a Roxfort kezdéséig, így Everdeenék egy meleg napon elindultak a szokásos évi bevásárló-körútra. Némi szervezés árán eljutottak a Foltozott Üstbe, amelynek hátsó udvarából az Abszol út nyílt, majd elkezdték a listán szereplő tételek megvételét. Új talár az idénre nem kellett, Jo ugyanis szemmel láthatólag aligha akart nőni elsős kora óta, de a bagolycsemegéből és pergamenekből például kifogyott, egy új penna sem ártott, és persze ott voltak az új könyvek. A Czikornyai és Patzában töltötték el a legtöbb időt, szokáshoz híven, a kis könyvmoly ugyanis hosszasan szemezgetett a kötetek közt, bár megvenni nagy szívfájdalmak árán ugyan, de csak azt vette meg, ami a listán szerepelt. Alig várta, hogy belenézhessen a rúnatan és a számmisztika könyvekbe, szinte viszketett az ujja, ahogy kiléptek a bolt ajtaján és a nagy hőség miatt pihenésképp a Fortescue fagylaltszalon felé vették az irányt.

Mentás-csokis fagyiját eszegetve figyelte az utcai forgatagot. Idén többen járkáltak és több bolt állt nyitva, mint tavaly vagy tavalyelőtt, állapította meg magában ébredező optimizmussal. Azt hallotta, hogy az iskolát is renoválták már, így minden gond nélkül elkezdődhet a következő tanév… amiről csak remélni tudja, hogy jobb lesz, mint az előző. Ami igaz, az igaz, annál csak jobb lehet…

Igyekezett gondolatait elterelni erről a témáról, mert nem akart ismét lehangolódni, így, mivel a fagylalttal már úgyis végzett (még szerencse, különben elment volna a kedve tőle az emlékektől) anyja és apja már korábban megették az övükét, a szüleinek pedig megígérte, hogy majd csak otthon olvashat, úgy döntöttek, elindulnak a patika felé, hogy feltöltsék a bájital-hozzávalók készletét. Útközben Jo szemével keresett valamit vagy valakit, aki lekötheti a figyelmét. Hátha egyik évfolyamtársa is épp ezt a napot választotta, hogy idejöjjön?

Figyelmét siker koronázta, mikor felismer egy lányalakot a sok közül: Merel Everfen, évfolyam-és háztársa az. Egy mosollyal intett neki, és ha Merel észrevette, oda is ment (ha ugyan Merel nem jött Joékhoz). 
- Szia!

Feltápászkodott, amilyen gyorsan csak tudott, visszahúzta a cipőjét, majd hátizsákjából előkereste az allergia-orvosságot. Még jó, hogy fontos dolgokat, mint a pálca, pénz, egy könyv, innivaló, meg egy öltözet talár, ide raktak… pár másodperc és a gyógyszer már ismét a táska mélyén lapul. Mély lélegzettel igyekezett lenyugtatni magát az apróbb malőr után, amit Merlinnek hála senki sem látott. Legalább ezt a blamázst megúszta. Már épp a könyvét vette volna elő, amikor hirtelen rátört a tüsszögés, és csak az orrtörlés és a papír zsebkendő eldobása után jött rá az okára: A nyitott kupéajtóban (tüsszögése biztos elnyomta a kopogást) három, ötödévesforma lány állt, egyikük macskával.

Na nem mintha tényleg meglepődött volna, dehogy is. Tudta, hogy ezen az úton is legalább egy utastársa macskát fog hozni: nyolcülésesek a kupék, háromféle állatot lehet behozni (négyet, ha a levélben nem említett, de megtűrt patkányokat is számítjuk, de egy kezén meg tudja számolni, azokból hányat látott már az iskolában), nyilván elég kicsi az esélye, hogy mind a nyolc ember egy kupén belül baglyot tartson, főleg a varangyok ritkasága miatt. Csak azt tudta remélni, hogy további tüsszögés nélkül kibírja az utat. Igazából már most sem kellett volna tüsszögnöm, végül is már kétszer bevettem azt az izét... ez az én szerencsém.

- Igen, persze -, bólint, közben azon töprengve, hogy hallomásból ismeri-e a három lányt, arra ugyanis emlékszik, hogy egyszer-kétszer látta őket étkezéseknél. Amilyen az arc-név memóriája, az is csoda, hogy az utóbbira emlékezett.

- Jo Everdeen vagyok. -, tette hozzá egy apró mosollyal az udvariasság kedvéért, mikor három új kupétársa leült. Gondolkodott, hogy az évfolyamát és a házát említse-e, de végül úgy döntött, mégsem. Lehet, hogy lenézőnek vennék, vagy azt hinnék, kérkedik a házával, vagy épp sokatmondóan összenéznének. Mindenki ismeri a Hugrabug renoméját, mindenki tudja, hogy sokak szerint azok kerülnek oda, akik nem elég jók a másik három házhoz: nem elég bátrak, vagy okosak, vagy ambiciózusak. Persze, ha kérdik, nem fogja eltitkolni vagy letagadni a házát.   

Az ébresztőóra hangos berregése törte meg a kis tengerparti ház egyik szobájának csendjét. Fáradt nyögés kíséretében bukkant elő egy kéz a takaró alól, hogy elhallgattassa a zajt, majd a szoba gazdája felült és a fali naptárra nézett.
Szeptember elseje. Hetek óta erre a napra készültek, kezdve az Abszol úti bevásárlás megszervezésével (az új házból új útvonalat kellett tervezniük, ugyanis itt a kandallót nem kötötték a Hop-hálózatra, ellentétben a yorki házzal, ami a hálózat része volt nyolcéves kora óta) és lebonyolításával. A könyvek bújása és a pakolás közben Jo esze egyre csak az új tanéven járt. A tavalyinál csak jobb lehet, ezt tudta, ahogy azt is, hogy az iskola renoválásával végeztek, mégsem volt könnyű féken tartani az idegességet.
Nyugodj meg, idén minden más lesz… már csak azért is, mert rendszeresen levelezhetsz a szüleiddel -, mondogatta magának most is, öltözködés alatt, és ezzel sikerült kicsit lenyugodnia. Valóban, a legrosszabb az volt a tavalyi évben, hogy nem válthattak egyetlen levelet sem, a biztonság kedvéért, pedig félvérként Jo postáját nem vizsgálták át olyan szigorúan, mint mugli születésű társaiét.
Gyors reggeli, majd egy utolsó ellenőrzés után indultak is, és 10:40-kor meg is érkeztek a King’s Crossra. A kilenc- és háromnegyedik vágányon várakozó tömeg izgatottabb volt, mint tavaly, vagy akár mint tavalyelőtt, ezt pedig merte jó jelként értelmezni. Ráadásul idén új tárgyai is lesznek, rúnatan és számmisztika… a könyveket máris érdekesnek találta.
-  Akkor, ahogy megbeszéltük, holnap baglyot váltunk, oké? És ne felejts el bevenni még egy adagot az allergiára felírtból…
- Persze! Én sem szeretném végigtüsszögni az utat -, bólintott Jo egy apró mosollyal, mire anyja arca is nyugodtabbnak tetszett. Az igazat megvallva a rengeteg macska szőre az indulás előtt bevett adag ellenére már most is csiklandozta a harmadéves hugrabugos orrát, de addig mindenképp kibírja, amíg el nem indulnak. Még egy utolsó puszi és ölelés, és a lány már fel is kapaszkodott a vonatra, hogy helyet keressen magának és Ashnek, a baglyának. Pár kabin mellett elment, mire a kettes számút meglepetésére üresen találta: ez még sosem fordult elő, eddig mindig megelőzték. Gyorsan bement és apró termete miatt küszködve feltette a poggyásztartóra a ládáját meg a ketrecet, leesve az ülésről (ahova cipő nélkül felállt, hogy könnyebben elérje a poggyásznak szánt helyet), mikor a vonat nagy zökkenéssel elindult. Ennél már csak az lenne égőbb, ha most toppanna be valaki…

      Alapok

jelszó || "A jellem amelytől ember az ember, porból és szennyből a jellem emel fel."
így ejtsd a nevemet || Dzsó Evördín
nem || nő
születési hely, idő || York; 1985. április 10.
horoszkóp || Kos
kor || 13
vér ||  fél                
évfolyam || Harmadév


         A múlt


 Gyerekkor

Hatéves kislány ült édesanyjával egy yorki ikerház zsebkendőnyi kertjében. A hintaágy kellemesen ringatta őket, kicsit megnehezítve Jo dolgát, aki Sarah ujját követte a könyvön. A mese (és az azt követő kérdésözön) után a lányka még egy ideig mintha töprengett volna, aztán hirtelen felpattant és szinte leugrott a hintaágyról, hogy épp hazatérő apja elé rohanjon.
- Hé, hé, mit mondtunk a hintaágyról? -, kérdezte tréfálkozva Logan Everdeen az ölelés és puszilkodás közben.
- Hogy mindig csak óvatosan meg lassan száljak le róla.
- Pontosan. Na gyerünk, farkaséhes vagyok, gondolom, ti is.

Odabent a konyhaasztalnál ülve Jo lelkesen hadonászva mesélte a napját.
- És akkor a labda majdnem kigurult a kapun, de gyorsan odafutottam és becsuktam a kaput! De amikor felkaptam a labdát és visszafordultam, hogy odadobom anyunak, elbotlottam a cipőfűzőmben. Semmi baj! -teszi hozzá gyorsan. - Nem estem el! Aztán ebédeltünk, aztán segítettem anyunak elmosogatni, és majdnem lejtettem egy csészét, de képzeld, megállt a levegőben és lebegett!
Logan kérdő, de büszke tekintettel fordult Sarah felé, aki mosolyogva bólintott.
- Nagyon ügyes kislány vagy! Ez már a harmadik alkalom hogy hasonló történt, ugye?
Jo arcán még szélesebbre húzódott a büszke vigyor, ahogy visszaemlékezett a korábbi esetekre. Két hete behozta magához a szobájába a poharát, egy hete pedig magától elindította apja varázsvevőjét. Anyja majdnem megrémült a hirtelen hangzavarra!
- Bizony! Te, apu, ma péntek van, ma is nézünk csillagokat? Na, légyszi!  

Aznap este alvásról szó sem lehetett: kislánya izgatott tekintetétől kísérve Logan kihozta a teleszkópját, és felállította a kertben. Fáradtsága ellenére Jo ezeken az éjszakákon sosem panaszkodott vagy kérte, hogy menjenek be éjfél előtt: túl ritkán volt erre idejük és túl izgalmas volt mindez, hogy bármit is elmulasszon. Apja minden szaván csüggött, és kérdései egyre inkább kezdtek Logannek gondot okozni, ahogy a kislány egyre többet jegyzett meg és tudott.
- Pár hónap múlva már olvasni is tudok majd! Akkor kölcsönadsz nekem pár könyvet a csillagokról meg bolygókról?
Miután Logan beleegyezett, még vagy fél órát beszélgettek a csillagok alatt. Hiába az izgatottság, kíváncsiság és érdeklődés, egyszer mindenki elfárad, és még a legnagyobb tudásszomj is megadja magát az alvás szükséglete előtt.

Jo Everdeen Yorkban született és nőtt fel, szülei révén mind a mugli, mind a varázsvilágba betekintést nyerve. Sokan mugli iskolába küldték volna a Roxfort előtt, de Sarah és Logan tartottak attól, hogy az ösztönös mágiahasználat bajbasodorhatja Jo-t, így otthon tanították. A kíváncsi kislány, bár szüleihez igen közel állt, idegenekkel szemben legtöbbször hallgatott, és ahogy egyre többet olvasott, egyre több időt töltött otthon is egyedül. Ezt azzal kompenzálta, hogy élénken mesélt olvasmányairól és amikor csak idejük volt rá, apjával továbbra is az eget fürkészték, sőt, egy idő után már egyedül is egyre többször előhozhatta a teleszkópot. Ez mindig lenyugtatta a lányt, még akkor is, ha nem tudta kifejezni, mi bántja. Szobáját asztronómiai felvételekkel és tengeres képekkel dekorálta ki.

Roxfortos évek

- Akkor végre mehetünk bevásárolni?
- Igen, igen, máris indulunk.
Jo boldog kiáltással nyitotta ki az ajtót. Magában sorolta a sok új, izgalmas dolgot, amit kapni fog. Odaérve az Abszol út nem volt olyan színes és vidám, mint amilyennek gondolta, sok bolt ablakait bedeszkázták, de ez neki nem számított: pár nap, alig egy hét, és mehet a Roxfortba! Vagy két órai séta és vásárlás után fáradtan ültek le egy kis pihenőre a Foltozott Üstben, Jo pedig két korty tea között máris az egyik új könyvét olvasgatta. Alig vette észre, milyen sietősen indulnak haza szülei, miután mind végeztek az italukkal.

Otthon éjszakába nyúlóan bújta a bűbájtan- és átváltoztatástan könyveket, másnap a bájitaltanba és a mágia történetébe nézett bele, már amikor nem áradozott róluk szüleinek. Ez így ment amíg csak el nem jött az idő az indulásra. Izgatottan várta, melyik házba fogják beosztani.

Az első év jól sikerült, az akadályokat egész könnyen vette és rendszeresen levelezett szüleivel. Kicsit néha nehezére esett barátokat szerezni, de nem igazán bánta. Az asztronómiaórát és a bűbájtant élvezte a legjobban, a gyógynövénytant a legkevésbé. A repüléshez nem volt túl nagy érzéke, de nem is esett le azonnal a seprűről. Nagy reményekkel szállt volna fel a hazafelé vivő Roxfort Expresszre, ha nem sújtja napokkal korábban tragédia az iskolát...
  

Háború/Béke

Alig volt másodéves, mikor elkezdődött a háború. Aggodalom légköre ült az egész házra, és ez csak súlyosbodott, mikor bejelentették, hogy mivel a mugli-származásúaknak tudvalevőleg nincs varázsló vagy boszorkány felmenőjük, varázserejüket nyilván lopniuk kellett valahonnan, és tárgyalás folyamán kellett bebizonyítaniuk, hogy a családfájukban volt legalább egy nem túl távoli felmenő, aki képes volt mágiára. Hála Logan státuszának, Jo számára ez nem jelentett problémát, de Sarah már más helyzetben volt: könnyek közt búcsúztak el otthon szeptember elsején, mert csak Logan merte kikísérni Jo-t a King's Crossra.
- Még egyszer búcsúzz el anyutól a nevemben, jó? -suttogta Jo ölelés közben. Logan csak bólintani tudott: ő sem tudhatta, mikor látják egymást ismét.
Fent a vonaton a lány igyekezett féken tartani a könnyeket és a rettegést. Mi van ha édesanyját behívják s elítélik? Mi van ha menekülniük kell és nem kaphat hírt róluk? És ha történik velük valami menekülés közben? Könyvbe merülve próbálta elterelni a figyelmét, de nem sikerült, keze görcsösen szorította olvasmányát, szemei pedig perceken át ugyanazt a mondatot pásztázták, anélkül, hogy megértette volna, mi is áll ott.

Kalandozó gondolatai az elmúlt nyár eseményei felé vették az irányt, és próbált a jó emlékekre koncentrálni. Fanyar mosoly terült szét az arcán, mikor eszébe jutott a két héttel ezelőtti eset: már új tankönyveit bújta, pálcáját fogva (látta, hogy szülei mindketten maguknál hordják a magukét a nap huszonnégy órájában, így lassacskán ő is rászokott idegességében: biztonságérzetet adott, még akkor is, ha tudta, nem használhatja az iskolán kívül), és épp egy dalt dudorászott, miközben a konyhából szálló illatok tanúsága szerint anyja épp elkészült az ebéddel. Kezében a pálca jobbra-balra ingott a zene ütemére, és amikor hozzáért a maga elé támasztott könyvhöz, annak borítója színt változtatott. Azonnal megijedt, az almafa vessző kiesett a kezéből. Gyorsan felkapta és egy intéssel visszacsinálta a bűbájt, majd görcsösen hallgatózni kezdett. Vajon érte jönnek-e? Vagy baglyot küldenek először? Tíz percig várt kalapáló szívvel, de semmi sem történt. 

Élete legszörnyűbb éve következett tele átkokkal, félelemmel és bizonytalansággal, utólag nem is tudja, hogy bírta ki, de mint mindennek, ennek is vége volt váratlanul egy napon. A megkönnyebbüléstől alig fogta fel, mi történik vagy hol van, mikor szülei megmutatták neki az új házat a déli parton: a családjának sikerült elbújdosnia, együtt lehetnek a jövőben is, új életet kezdhetnek...

Mikor a család hírét vette a mugli-származásúakat regisztráló bizottságnak, Logan és Sarah úgy döntött, Jo-t elküldik a Roxfortba, ők pedig megoldják a helyzetet, ahogy tudják. A lány számára ez szörnyű búntudattal járt: míg őt elküldték a viszonylagos biztonságba, anyjára ki tudja, mi várhat majd? Levelet sem kapott abban az évben, biztonsági okokból, közben pedig igyekezett túlélni és meghúzni magát, több-kevesebb sikerrel.

A lány csak akkor tudta meg, mi történt, mikor hazaküldték a Roxfortból és a szüleit meglátta. Logan elvitte új házukhoz. Azóta a lány, aki a csillagok mellett a tengert szerette mindig is a legjobban, rengeteg időt töltött a parton, de az elmúlt évről szüleinek sem sikerült mindent kiszedniük belőle. Jo nem akar panaszkodni, tudván, hogy örülhetnek, hogy mindannyian életben vannak. Vegyes érzelmekkel készül harmadik évére, és csak remélni tudja, hogy az jobb lesz...  


         Jellem

Az utóbbi év hatására magába fordulóbb és töprengőbb lett, mint valaha, és ha megszakítják az olvasásban vagy zenehallgatásban, elképzelhető, hogy ingerült lesz. Hogy az ingerültség feltűnik-e és hogy az eredménye egy vasvilla-tekintet, egy éles megjegyzés vagy ordítás-e, az a helyzettől függ, és attól, hogy mennyire feszült aznap. Néha nehezen bízik azokban az emberekben, akiket nem ismert másodév előtt is, és máig is lappangó félelmét mindenhogyan igyekszik palástolni, akár kifakadásokkal, akár azzal, hogy kisebbnek tünteti fel a problémát, mint amilyen, és azt tetteti, hogy minden rendben van.

Ez a titoktartás sokszor vezet olyan megjegyzésekhez vagy tettekhez, amiket később megbán, bocsánatkérése azonban általában sutára sikerül. Azokhoz, akiket régről vagy nagyon jól megismer, nagyon ragaszkodik, ők jelentik számára a biztonságot, vagy legalábbis annak illúzióját: hálás minden egyes percért, bár ezt kimondani nem meri. Beidegződéssé vált számára, hogy a félelmet és a szomorúságot el kell rejtenie, mert ha kimutatja, abból csak még nagyobb baj lehet.

Sok olvasása és kíváncsisága miatt gyakran a könyvekbe menekül, ha feszült, de ez azzal is jár, hogy sokrétű tudásanyagra tett szert elméleti téren. A tenger látványa vagy a csillagos ég (annak hiányában egy éggömb is megteszi) figyelése általában lenyugtatja. Bizonyos fokú ingerlékenység, magába burkolózás és a kíváncsiság és kitartás régen is jellemző volt rá, de ennyire titkolózó nem volt.  

Erősség || Kíváncsiság, tudásszomj, hogy nem engedi meg magának az összeomlást.
Gyengeség || Ingerlékenység, bizalmatlanság, titkolózás.


         Apróságok

mindig || Csillagnézés/asztronómia, olvasás, sós péksütemények, tea, tenger.
soha || Macskaszőr (allergia miatt), kávé, pókok, keserű dolgok, csípős ételek, ha félbeszakítják amikor valamiben elmerült.
hobbik || Asztronómia, olvasás, zenehallgatás (főleg Walpurgis Lányai), otthon a tengerparton sétálni.  
merengő || Legjobb emlékei az apjával töltött csillagfigyelős éjjelek. Legrosszabb emléke amikor el kellett mennie a Roxfortba, miközben tudta, hogy mugli származású anyja bármikor tárgyalás elé nézhet vagy menekülni kényszerül.  
mumus || Egy arctalan minisztériumi képviselő, amint elítéli az anyját mágikus képességek bitorlásáért.
Edevis tükre || Hogy továbbra is együtt maradnak a szüleivel.
százfűlé-főzet || Türkizkékes színű, az íze kicsit mint a halé.
Amortentia || Tengeri levegő, tea, friss papír, épp sülő sós süti, levendula.
titkok || Egyszer varázsolt otthon elsőéves kora után. Máig sem tudja, hogy csak azért kerülte el a büntetést, mert édesanyja otthon volt. (A Minisztérium pedig csak a varázslat helyét érzékeli ugyebár...)
azt beszélik, hogy... || ... egyszer másodéves korában elkábított valakit, aki felidegesítette, mikor már amúgy is feszült volt. (Nem igaz, csak lefegyverzés volt.)



         A család

apa || Logan Everdeen, 40 éves, félvér, közepesen jó vele a viszonya.
anya || Sarah Everdeen (szül. Henson), 36 éves, mugli származású, igen jó vele a viszonya.
testvérek || Nincsenek.  
állatok || Roxfortba kerülése előtt, 11 évesen kapott egy baglyot, akit Ashnek nevezett el.
Családtörténet ||
Az Everdeenek nem túl régi família, csak a 19. századig tudnak varázslókat és boszorkákat felmutatni. Ennek megfelelően az aranyvérű gyökerükre számot tartó régi családok nem szentelnek nekik figyelmet, vagy ha igen, azt is csak megvetés formájában, Logan szülei pedig nem voltak túlságosan ellenére annak, hogy Logan Sarah-t, egy mugli-származásút vesz el, akit még a Roxfortban ismert közelebbről meg ötödéves korában. Általában véve nyílt családról van szó, akik a muglikat a legrosszabb esetben is csak könnyen megtéveszthetőnek tartják (amire van is némi ok, tekintve hogy milyen egyszerű egy hozzáértőnek elsimítani egy kisebb incidenst: Logan édesapja is obliviátorként dolgozott). A felmenők között volt bájitalmester, kitűnő kviddicsjátékos, minisztériumi osztályvezető is.
Miután Jo-t elküldték a Roxfortba, Sarah és Logan elbújtostak: inkább nem várták meg, hogy Sarah pálcáját elvegyék, és nem bíztak az igazságszolgáltatásban. Nagy nehézségekkel, de sikerült átvészelniük azt az évet, és mikor Jo-t hazaküldték a Roxfortból, Logan fogadni tudta: a hazaküldött gyerekek szüleit értesítették a Roxfortból, hogy fel tudjanak készülni fogadásukra. Jelenleg egy kis tengerparti faluban élnek, és igyekeznek begyógyítani a háború okozta sebeket. Sarah új munkát keres, Logan pedig visszatért a régi állásába a minisztériumban.


         Külsőségek

magasság || 150 cm
testalkat || Átlagos.
szemszín || Zöld
hajszín || Fekete
kinézet || Rövid, borzas haj, egyenes orr, sápadt arc tűnik fel elsőnek. Alkata átlagos, talán kissé vékonynak is mondható, hála annak, hogy a sportokat nem nagyon szívleli.



         A tudás

varázslói ismeretek || Most kezdi majd a harmadik évet a Roxfortban. Bűbájtanból és természetesen asztronómiából eddig kiválóan teljesített, átváltoztatástanból azonban sokszor küszködik a gyakorlattal. A bájitaltan viszonylag jól megy neki, ellenben gyógynövénytanból gyatrán áll. Felvett tárgyait majd csak szeptemberben kezdi.
felvett tantárgyak || Rúnaismeret, számmisztika.
pálca típusa || 11 hüvelyk, almafa, főnixtoll maggal.
RBF || Még nincs.



         Egyéb

Ahhoz képest, hogy mennyire szereti a tengert, úszni nem tud: csak nyár elején költöztek a tengerpartra.
avialany||  Maisie Williams

(Zoey Cleve és Calypso Galway usere voltam^^)