A halk zümmögést csak a diákok halk léptei zavarják meg - a tea lágy gőze felett már-már úgy tűnik, nincs ránk szükség. A gép forog, az alkotó pihen, és bár nem volt okom soha igazán kételkedni a diákjaink éleslátását, kreativitását tekintve, ha megtehetném, megmutatnám e jelenetet azoknak, akik kevesebbnek vélték őket. Talán csak a háború lenyomata közös tudatunkon, de számtalan üzenet vitatkozott, kérlelt, kérdőjelezett meg mindent, amit a tanrendben feltüntettem. Akadtak szülők, akik attól tartván, hogy rosszra nevelem a gyermekeiket, személyes találkozókhoz folyamodtak, mások véleménycikkekben adták tudtunkra, könnyebb volna a hagyományok kijelölte ösvényen maradnunk a divináció oktatásában.
- Ha kérdésük van, kérem tegyék fel nyugodtan, Ms. Brisbois és jómagam is állunk rendelkezésre. - elnézve felettük kétlem, hogy érdemes akár gondolatot áldozni a lehetőségnek, hogy ne így folytassuk. A béke évfolyamának nevezett korosztály tagjai ismerték a háborút, szenvedést, de attól már háborítatlanul élhették át iskolai éveiket - könnyű, otthonos hiba volna abba a csapdába csalnunk magunkat, hogy kihívások csupán vizsgák formájában érik majd őket. A világ nem szűnt meg kimozdulni sarkaiból, ha kiismerjük az emberi lélek hódításra való, évezredes vágyát.. Messzire ragad ez a gyanú, ez nem az a pillanat.
- Nem is akarok zavarni, de nagyon tetszik a gondolatmenet, főleg a gazdasági része. Meglepően sok a konkurenciát érintő csalás, főleg bizonyos területeken, de.. elnézést, tényleg nem is zavarok. - csak fél füllel hallgatom Ms. Brisbois segítségét Ms. Langley, Mr. Ashford és Mr. Echohawk részére - és csak így látom a függönyök behúzása közben, ahogy újabb szelet süteményért indul.
- Bárki is készítette a browniet, nem adhatnánk neki házpontokat, Professzor? Ha rajtam múlna, munkát is ajánlanék neki, még mindig az a benyomásom, hogy az osztályon kitett kávé és sütemények mérgezettek, mert normális sütemény és kávé nem lehet ennyire rossz au naturel. Oh elnézést, hangosan beszéltem, nem zavarom a munkát! - meg sem próbálom figyelmeztetni rá, hogy a diákok könnyen megjegyzik majd az iménti szavait. Páratlan naivitás volna, olyan naivitás, amelyet talán a legelső félévemben tudtam volna valóban magaménak érezni, azóta pedig.. bízom benne, hogy már nem érnek hasonló meglepetések.
- Nos, ezzel nem tudok vagy szeretnék vitatkozni, legyen akkor öt pont a Griffendélnek Ms. Tuffin nagylelkűsége okán! Látom, épp a köteteket használják, kérem, ne aggódjanak, a múltkori eset után mindent személyesen ellenőriztem, egyikük sem fog, nos.. kéretlen tanácsokat osztogatni bizonyos illetlen témákban. - bár ezzel kapcsolatban máig felmerülnek bizonyos kérdések - például melyik adományból kaphatta az iskola épp ezeket a könyveket - de bízom benne, bíznom kell benne, hogy további trágár javaslatok és viccek már nem szólnak majd a lapok közül. Egyet sem hallok, de azóta kísér még némi szorongás, főleg, ha arra az ominózus esetre emlékezünk, mely az első tanévemben esett meg, mikor az ifjú Ms. Dullahan könyvéből egy akt került az osztály szeme elé..
- Nahát, Ms. Lowe, igazán lenyűgözőek a jegyzetei! Biztosan segítségükre lesznek, bár látom, hogy remekül haladnak, csak így tovább! - lassan én is a megtett félkör végére érek, nagyjából egynegyed óránk maradhatott, mielőtt valóban meg kell tartanunk az előadásokat. Gyors intéssel megtisztítom a táblát az iménti jóslatoktól, hogy helyet készítsek a prezentációk számára, ha szemlélteni is kívánnak a diákok valamit. Talán valóban szerencsés lett volna hallgatnom Ms. Brisbois javaslatára, és a régi szertárból elhozni az érkezésemkor száműzött ezoterikus dekoráció elemeit, de a jelen foglalkozásunk inkább a szerencsés csillagzatnak köszönhette meglétét, mint a pontos szervezésnek.
- Csak egy apró kis segítség: az ehhez hasonló csalásoknál mindig ki tudjátok használni azt, az adott személy visel. Sienna és Cassia, ugye? Nagyon tetszik ez az irány, nagyon izgalmas téma! - már csupán az utolsó visszajelzéseknél járhatunk, talán némiképp aggódni is kezdek, mert kevés nagyobb csapás érhet egy hatodévest, mint pénteki utolsó órájának elhúzódása. Bár biztosan akadnak a teremben olyanok, akik nem neheztelnének a szabadidejükben keletkező apró hiányért, nem szeretnék visszaélni a kíváncsiságukkal sem.
- Rendben, kérem, mindenki vegye figyelembe, hogy öt percünk maradt, utána pedig névsor szerint következnek a megtévesztések! Ha ehhez technikai segítségre van szükségük, mint egy hangosító, visszhangosító bűbáj, világítás, félhomály, gyertyák, kérem, jöjjenek ide hozzánk és megbeszéljük a lehetőségeinket! - a tanári padnak dőlök, Ms. Brisbois is megérkezik, csillogó szemmel követi a sűrűsödő beszélgetéseket. Talán épp olyan izgatott, mint a diákok lehetnek - én biztosan az lennék, némiképp vagyok is, de nem a várható teljesítményük okán. A prezentáció ritka vendég az iskolában, holott több kollégámmal beszéltünk már róla, hogy szerencsés volna több, hasonló feladatot feladnunk, de egyelőre ez.. inkább érdekes kísérletnek bizonyult, mint gyökeret verő szemléletváltásnak.
Már nincs lehetőségem megköszönni Ms. Tuffin kedvességét, de roppant hálás vagyok - ahogy azért is, hogy mind ilyen nyílt kiváncsisággal fordultak a mai óra anyagához. Mindig különös élmény általános benyomásaink fényében megszólalni: a szorongás és meggyőződés misztikus keverékét kezünkbe szorítani. Ms. Brisbois természetesen jóval magabiztosabb, ahogy a sorok között rója köreit, arcán felderül egyre-másra öröme élénk szikrákat vetve.
- Ha szeretnék, osszák meg kérem a csoporttal is a benyomásaikat! Hamarosan időnél járunk. - magam is elindulok, míg a teát töltöm egy kissé már csorba csészébe, hallgatom a diákok gondolatait. Nem is tudnám elrejteni, milyen örömmel tölt el, ahogy maguk fedezik fel a megoldásokat, és ha nem is emlékeztet foglalkozásunk a máskor minden pillanatot tartalommal megtöltő versengésre, bízom benne, hogy csak a folyamat gyanakvóbbá teszi őket a szemfényvesztőkkel kapcsolatban. A szélső, üres padnak dőlve figyelek tovább, Ms. Brisbois pedig folytatja megkezdett körútját.
- Ophelia Langley, ugye? Olvastam a névsort a háznevekkel, és igen, igaza.. igazad van. Ha nem haragszanak, folytathatjuk tegeződve? Hátha nem vagyok még olyan öreg, és persze nem vagyok a Roxfort oktatója sem, a közvetlenség itt inkább előny. Tehát igen, Ophelia jól látja, gyakran használnak több ágat a hitelesség illúziójához. - csak bólogatok, közben elterel némiképp Ms. Tuffin és Mr. Carrow beszélgetése is, bár ahhoz nem kell látónak lennem, hogy tudjam, ezt hamarosan megosztják társaikkal is. Sokukat kevéssé ismerem, ahogy annak illúziója sem ámít, hogy házvezetőjük, professzoruk lenne a diákok legközelebbi barátja.
- Igen, a két ág elég más megközelítést használ: almát a körtéhez, általában nem is azonos eredményt ad. Meg kell említenem azonban Mr. Ashford válaszát is - az általános, sokszor íratlan szabályok mentén a látók nem osztják meg a jövőt, de miután nincs egzakt definíció a képesség mibenlétére, ez önkéntelenül is megtörténhet. Tapasztalatom szerint.. nos, olykor annak is megvan az ideje, hogy az ember pontosan azt mondja, ami várható, ha másért nem, hogy elkerülhetővé váljon. - sóhajtok egyet, zavartan megkavarom a teát, noha erre már semmi szükség. Nem számítottam rá, hogy e szempont is felmerül majd, de roppant hipokrata megközelítés volna elhallgatnom, főleg, ha valamilyen forrásból hallották már a nevem e kontextusban is. Miután elfogadtam McGalagony professzor megismételt felkérését, megfogadtam, nem őrzök több titkot, azok eddig is csak.. tragédiát fialtak.
- Holden? Tehát Holden, remélem, senkit nem kevertem össze senkivel, mert már pontot sem nagyon lehet levonni tőlem, de Holdennek is igaza van, néha a trükk a kézzelfoghatóság. Egyszer találkoztam egy, egyébként mugli 'jóssal', aki nagyon határozottan tudta, hogy még egy évem van hátra, érdemes hát az unokatestvére cégénél gondoskodnom a megfelelő befektetésekről, hogy gondoskodjam a családomról. Mikor rákérdeztem, még egy egészen varázslatosan részletes kínhalált is kitalált hozzá, amiben több különböző fenevad is darabokra tép. Lenyűgöző volt! - elneveti magát, mielőtt elindulna vissza, a tanári katedra felé. Nehezen tudom elrejteni a mosolyom, mert bár biztos vagyok benne, hogy majd szétveti az életörömmel vegyes izgatottság kalandjainak elmesélését illetően, az apró zizegés ujjai, szoknyája, nevetése mentén elárulja, milyen erővel fogja vissza. Talán egy később alkalommal sor kerülhet rá - diákként rajongtam volna szemfényvesztők történeteit hallgatni.
- Oh igaz, még meg is kell beszélnünk a válaszokat a második feladatunk előtt! Mr. Carrow, köszönöm a felvezetést. Aki az elsőt hamisnak vélte, igaza van: egy muglik számára készült délelőtti beszélgetős műsor keretén belül hangzott el. Arra jutottunk, ez az egyik kedvencünk a drámai, de értelmetlen fokozás miatt az utolsó előtti mondatban. - szeretnék csak itt maradni, kényelmesen tovább beszélgetni, de némi ügyetlenkedést követően csatlakozom a hölgyhöz, hogy kiemeljem a megfelelő árnyalatokkal a táblára írt sorokat. Az első: fekete, a második azonban fehér. Adott volna a vörös-zöld használata, de épp a Roxfortban talán.. félreérthető is.
- A második és a harmadik, nos.. nézőpont kérdése is, de igazak. A második Nostradamus, bár nem foglalkoztunk részletesen munkásságával, de megfeleltethető egy mugli történelmi eseménynek, a harmadik azonban.. A későbbi minisztériumi nyomozásnak köszönhetően tudjuk, hogy Trelawney professzor jóslata Harry Potterről és Voldemortról. Az természetesen mindig eltérő, miként értünk egy-egy jóslatot, szimbolikus értelmét keressük-e, vagy szó szerint. - a szótagok egymás után, baljóslatúan fehérre váltanak. Talán páran ismerték utóbbi tartalmát, erre utalhatott Mr. Carrow válasza is, vagy épp Mr. Ashford meglátása. A háború közel sem távoli emlék még e teremben sem.
- A negyedik a másik kedvencem, a hold útjai kifürkészhetetlenek már-már szállóige az osztályon. Remekül működik, mikor a feletteseink határidőre kérdeznek rá, és még nem állunk ott a befejezett anyagokkal.. De igen, erre mindig érdemes figyelni. Az utolsó pedig egy Hopi prófécia, amely az ENSZ egy gyűlésén hangzott el: egy mugli, hivatalosan világbékén dolgozó szervezet gyűlésén. Függően attól, hogyan akarjuk nézni, az ő értelmezésük szerint részben megvalósult, a másik fele még várat magára. Lutece professzor, kezdhetjük a következőt? - látom a mozdulat ívét, ahogy kiveszi táskájából a pergameneket, mosolyogva fordul vissza a csoport felé. Osztozom a lelkesedésében, magam is szeretném látni, mihez kezdenek a feladattal, amelyet kitaláltunk.
- Természetesen! Szeretnék közben megítélni tíz pontot a Hugrabug, öt pontot a Hollóhát és öt pontot a Mardekár számára a megoldások mentén, köszönhetően Ms. Langley, Mr. Ashford, Mr. Echohawk és Mr. Carrow válaszainak. Második feladatunk e felvezetőre épül: párokban dolgozunk majd, feladatunk pedig az lesz, hogy a lehető legmeggyőzőbb jóslatot építsük fel, amelynek hatására a kételkedő rögtön elfelejt kételkedni hamisságunkban. Ms. Brisbois kioszt néhány írásbeli inspirációt összegző pergament, amelyet felhasználhatnak: az óra végén pedig bemutatjuk egymásnak a született jóslatokat. Kérem, ne felejtsék el, hogy ez részben azért játék is, tartalmazhat humoros elemeket, drámai kifejezéseket, hazugságot, szemfényvesztést is. - Ms. Brisbois közben gyorsan párokra osztja a jelenlévőket, a pár egyik tagjának nyújtva a pecséttel ellátott pergameneket. Az órára pillantok, de szerencsére az idő még barátunk.
- A professzorral abban állapodtunk meg, hogy a legjobb hamis jóslatokat külön jutalomban is részesítjük majd a házpontok mellett, de legyetek nyugodtan drááámaiak, a feladat célja, hogy bemutassuk, mennyire kevéssé elvont az ilyen trükkök alkalmazása. A csalóink sem próbálnak segítőkészek lenni, csak valaminek megszerzése motiválja őket. - ha szükséges, segítünk átrendezni a padsorokat a kényelmesebb megvitatást elősegítendő, de utána már békés derengésbe borulunk, míg megkezdődik a szemfényvesztések megtervezése.
-...még mindig izgulsz ilyenkor? - Természetesen! Ez mégiscsak.. - Óh igen, szerintem is! De jobb, ha te, mintha ők, nem igaz? - Úgy érzed, okuk van rá? Most még inkább izgulok, Ms.. - Annyit mondok csak, hogy ha nekem lett volna ilyen jóslástanom, lehet, hogy nem minisztériumi alkalmazott lennék minimálbérért. Csak vicceltem, akkor is őrült lennék. - Azt hiszem, az elsők már az ajtóban járhatnak. - Óh az ünnep örömére jövendölés is lesz? - Merlinre, dehogy! Csak hallom a lépteiket..
A katedra előtt állva várom őket, utoljára idegesen csak tekintettel ellenőrzöm, a tea elkészült, a teáskannákból lágyan kavargó melegség még épp kellemes - megnyugtató, ha valaki nem adja meg magát szorongásának úgy, mint én ezen a kora délutánon. Nemcsak a legutóbbi házpontok tekintetében - melyeket csak tovább fodrozott a meccs drámaisága - de a tavasz ólmos közeledtével, és persze.. előre bejelentett nyílt óránk tiszteletére. Vannak dolgok, melyek jövőnkkel ellentétben sosem változnak: minden tanóra bemutatkozás maga zsigeriségében, ezúttal a szó eredeti értelmében is, hiszen több hallgatót sosem tanítottam. Talán különösnek találják, talán termünktől elvárt, megszokott tükör-és-füstjéhez képest puritánsága, talán kíváncsiság. Szeretnék megfelelni neki.
- Köszöntöm önöket a megszokott helyszínen a nem megszokott körülmények között: és külön köszöntöm az alkalomból hozzánk csatlakozókat, köszönöm megtisztelő érdeklődésüket! Ahogy jeleztem is azt, a mai óránk rendhagyó lesz természetében Ms. Brisbois közreműködésével. Amennyiben kérnek, teát ezúttal is készítettem, az ablak melletti asztalról tudnak hozni maguknak az óra hangulatát.. árnyalandó? - szerencsére épp elég csészével rendelkezünk az alkalomra. Az órára járók bizonyára megszokták már, mostanra talán közös viccünk eme megmutatkozását: semmi másban nem idéztük egy, a divinációt hagyományos esztétikája szerint ismerőben azokat.
- A korábbi foglalkozásaink után, melyek először részletezték a mágiaágak kapcsolatát a jóslástannal, majd kitértek a tudatmódosítók szerepére is, a mai órán egy új területre lépünk. Említettem önöknek olykor, hogy egész iparág épül a jóslástan gyakorlatára, amelynek célja legritkább esetben a valóság, vagy épp a jövőképek, az idő kutatása. Most azonban átadom a szót Ms. Brisbois számára. Ezt követően pedig megkezdjük az órai munkát, ami, ahogy ígértem, nem igényel előzetes tudást önöktől. - csak óvatosan merek az asztal szélének dőlni - a nyikorgást megannyi vidám pillanat sem juttatja eszembe, mikor épp tehetnék is ellene. Ms. Brisbois előadása, úgy sejtem, amúgy is jobban megragadja a diákok karizmatikus oktatókhoz szokott képzeletét.
- Nehéz ilyen felvezető után megszólalni, igaz? A nevem Briséis Brisbois, és bár nagyon szórakoztató lenne a névadási szokásokról beszélgetni, azért vagyok itt, hogy a Minisztérium Varázsbűn - üldözési Főosztályát képviseljem, illetve ha kevésbé hivatalosak vagyunk, hogy elmondjam, hogyan dolgozunk azon, hogy azokat, akik anyagi vagy más befolyás megszerzésére akarják használni a divinációt, leleplezzük. Milyen módszereket használunk, hogyan vesszük észre a csalókat, és bár nem ez a hivatalos címem.. mindig szerettem a 'leleplező' kifejezést rá. - míg beszél, felbűvölöm a bemutatkozása alatt a legfontosabb tudnivalókat a táblára is, mintegy emlékeztetőül. Ms. Brisbois nem viselt jelvényt, ahogy korábban javasoltam azt, de ez talán elősegítette a közvetlenség auráját, amely körbelengte, míg megindult a sorok között. A módszertanra a gyakorlatban talán amúgy is jobban ráérzünk, mintha csupán elmondanám azt előre.
- A leleplezésnek egész történelme van, mint ahogy sok más vizsgálati területnek, de nekünk most elég belőle annyi, hogy a háború után erősen megszaporodtak azok az egyének, akik a korábbi módszereik mellé már a varázstalanok divatos kifejezéseit, gesztusait is használják. Persze, nem mindegyikük akar direkt ártani, a legtöbbjük úgy van vele, hogy ha már a jövőt nem ismerheti meg, a zsebünk tartalmát azért igen - vannak köztük profik, akik szervezettek, egész híresek is, akik megélnek a nyilvánosság rajongásából, személyes brandjükből, és egészen szerencsétlen alakok is, akik pár knútért megmondják, mi fog történni, ha a fiastyúkba ér a merkúr retrográdunk. Nos, a tapasztalatok alapján kizsebelnek, ez történik. Lutece professzorral közösen összeállítottunk néhány ilyen jóslatot, és szeretnénk, ha megpróbálnátok kitalálni, melyek lehetnek ezek a hamisak között! Úgy tudom, még adnak itt is házpontokat, ugye? Remek! Illetve persze kíváncsi vagyok, mi lett gyanús abban a szövegben, amit kiválasztotok, mi volt különös, mi árulta el? - a kibővített táblának köszönhetően a feliratok nem fedik egymást, bár épp akkorára bűvöltem a szavak, sorok összességét, hogy az a félkörben elhelyezett padok bármelyikéből olvasható maradjon.
Bízom benne, hogy a kötetlen, gyakorlati jellegű óra meghozza a vendéghallgatóink kíváncsiságát is - szokatlan, de ragaszkodtam hozzá, hogy a kurzus ezen alkalma legyen nyílt. A rengeteg visszaélés, melyről egyre gyakrabban cikkezik a Próféta, óvatosságra int, és ahogy megbeszéltük már Oakley professzorral, az idei lehet az első tanév, amelyben megpróbáljuk a valódi életre is felkészíteni a diákjainkat a közelmúlt eseményei után.
J'ai bâti une maison au milieu de l'Océan Ses fenêtres sont
es fleuves qui s'écoulent de mes yeux
E székben ülni óhatatlanul előcsalja a gyermeki nosztalgiát, reményét a hosszabb téliszünetnek még az olyan sokszor óhatatlanul megkeseredett, öreg bútordarabokból is, mint akit Mr. Ashford láthat most. Talán sosem bíztam, mertem bízni igazán saját diákságom idején oktatóimban, a problémáim kicsinyesnek, idejük pedig kevésnek tűnt, miközben.. Nos, épp ezen szeretnék javítani. Hiába voltam már részese talán hasonló beszélgetéseknek - azok nem lettek egyszerűbbek, minden alkalommal leküzdeni kínos kéretlenségem a kihívás részét képezvén húzódott meg köztünk. Talán sosem illett rám nagy elődeim talárja, nem tanultam meg valóban hinni benne, hogy 'mindig igazam' volna, vagy akár mindig megérthetem a bennem bízók kínjainak mintáit - de nem szűntem meg remélni, törekedni felé. Minden mentor maga is számot ad alkalmasságának mértékéről baj idején.
- Távol álljon tőlem, hogy értelmetlenül hosszú magyarázatokba bocsájtkozzam problémáját orvoslandó, Mr. Ashford, megpróbálom csak a legszükségesebbek mezsgyéjén tartani a.. mondandóm. Kérem, mondja nyugodtan, ha valamit túl absztraktnak talál. - talán ez a nap, hét, félév kevés volna hozzá, hogy mindenre kitérve felöleljük a tapasztalataim által is megtámasztott divináció teljességének.. prima esszenciáját, teljes lényegét mégannyira sem volna bölcs háborgatnom. Rossz szokásaim egyike volt a nem megfelelő kifejezések elismétlése, és mert oly sokáig gondoltam úgy a saját képességemre, mint szigetre, ha nem is egy kellemes, látogatandó szigetre, kapcsolatot teremteni általa még mindig idegen. Talán még inkább nehezemre esne, ha nem segíteni akarnék vele.
- A tudomány mai állása szerint a jövőbe látni minden esetben egyéni elbírálás alá esik: egy-egy látó képessége, lehetőségei, módszerei között mindig találhatunk hasonlóságot, de nincs egyetlen egzakt értelmezés. Akadnak köztünk olyanok, akik számára számtalan jövőkép jelenik meg gyors egymásutánban, míg mások motívumokat látnak - precedenseket ugyan ismerük, következtetni is tudunk belőlük, de abban vagyunk a legbiztosabbak, hogy nem vagyunk igazán biztosak semmiben. - valami egyszerű kis köhögés megbújik a torkomban: a megszokott félelem a tehetetlenségtől, pedig megígértem magamnak, hogy nem engedek teret neki. Leöblítem a kávéval, a hideg, a fekete, kavargó hideg csillapítja régi barátomat, a szorongást. Mára értem, a pillanat, mikor felnőve elérjük a gyermekként vágyott tökéletességet, illúzió, ha édes is - könnyebb a keserűség, úgy kell, mint egy korty levegő a fuldoklónak.
- Tudom, hogy nem ismer régóta és nem is szeretném, ha most úgy érezné, hogy mély, személyes titkait kívánom feltárni, de Mr. Ashford.. látta önt szakértő? Megerősítették a diagnózisát? - szinte hallom, milyen ostoba kérdés ez, de okkal tettem fel - amely természetesen meg nem véd a hülyeség lehetőségétől. - ...azért kérdezem ezt öntől ilyen körülményes módon, elnézést, mert akkor talán ráláthatnánk, ön vélhetően melyik formájával rendelkezik a képességnek. Mr. Ashford, most jól.. jól van? - gyorsabban állok fel, mint számítok rá, vagy mint bölcs volt, térdem megint az asztal lapjának ütközik alulról, fájdalmas decrescendot játszik fa és csont. Végül valahogy elkerülhetem, hogy bántóan ügyetlennek tűnjek, de sikerül legalább a pálcámat megtalálnom az iratok alatt.
- Mr. Ashford, nem tudom, hogy most tört-e önre egy látomás, de figyeljen a hangomra! Itt vagyok önnel, látom önt! El fog múlni, gyorsabban, mint hinné: ha szüksége van rá, fogja meg a karom, kezem, a ruhám ujját! Vegyen egy mély levegőt, itt vagyok önnel, Mr. Ashford, nem hagyom egyedül, nincs egyedül, itt vagyok önnel, itt vagyunk, minden rendben lesz! - talán-biztos túlreagálom, nem ez volna az első eset, épp csak szörnyen emlékeztet arra, hogy gyermekként hallgattam volna, míg a félelem magába zár. Nem merem megérinteni, mert ha csak nyomokban is úgy éli meg, ahogy akkor én, ronthatok vele - és ha röhejesnek is láthat, inkább lásson annak, minthogy épp én.. ne segítsek valakinek, akinek annyi éven át nem hittek, akinek elvonuló frontként zuhantak alá kapcsolatai barátaival, rokonaival, hogy végül a semmi maradékán tort a halálvágy üljön.
A játék a megbeszélteknek megfelelően nem itt folytatódik a megtartandó jóslástan óra okán
Vers ta main Vers ta main, tes cheveux Vers ta main, tes cheveux, tes yeux
Pissenlit, que deviendras-tu?
A tavasz örömtelisége egy pohár hűvös kávé, mellette vázában virágok, a rajtuk megtörő bátortalan fény első sóhajtásai. Olyan sokáig figyeltem a váratlan csendéletet, hogy már-már zavarbaejtő lett magam előtt is, felvettem a poharat, jégkockák ütköztek, a fekete épp olyan ügyetlenül keveredett az évszakkal, ahogy én tenném, ha kérdeznék, élvezem-e, várom-e esőit, melegét. Könnyű a várakozásban elmélázni. Félbehagytam az épp írt pergament, alján néhány tintavonás jelezte figyelmem szétszóródását az asztallapon. Nehezebben ment, mint eleinte, mert a nevető megjegyzések mellett már azokban kételkedő hangok is felbukkantak, a Próféta mellett a Hírverő meg is jelentette őket. Elismerésre nem vágytam, az megérkezett néhány keresetlen jelző formájában, itt volt előttem, kezdenem kellett vele valamit. Talán a kíváncsiság, talán valami több - nem mintha nem lett volna alkalmam merengeni ezen is, épp csak naivitásomban remélhettem, hogy nem most következik be, talán örökké várat magára. Micsoda skandalum, ha a látó nem látja előre a maga végzetét - mások érdeklődését maga felé.
Nyitva felejtettem az ablakokat, január, majd február is hosszan időző vendég maradt, március még nem üzent, bár talán nem kellene úgy bíznom az értékítélemben, ami dolgok érkezésére vonatkoztatható. A párkányon ütemesen kopogó eső otthonos volt, megbocsájtó akkor is, ha nem jutottam előrébb két mondatnál a munkámban. - Mi az, Maccavity? Meguntad a társaságom? Nem mintha hibáz.. oh? - a macska egészen eddig kényelmesen aludt a számára fenntartott párnán, de ezúttal rövid várakozásra sem vesztegetve perceit leugrott a kanapéról, és az ajtó felé iramodott. A pálcaintésem követően hátra sem nézett, csak a körmeinek visszhangját hordta a huzat hirtelen - és a zongoráét. Sosem tiltottam meg a házimanó számára, hogy használja azt, de mindig tartózkodott tőle, így ez csak a nővérem lehet, aki a szokatlan napszakot kihasználva akar bizonyára meglepni, vagy épp megijeszteni. Nem osztoztam rajongásában a kísértettörténeteket illetően, de igyekezete megmosolyogtató volt, így abbahagytam a munka mímelését, és Maccavity után indultam.
- Psszt.. - a meglepetés valóban találó kifejezés, mikor megtudom, vendégünk ezúttal nem Rosie, hanem Ms. Weasley, ő játszik önfeledten. Maccavity már egészen közel került hozzá, hogy felugorjon egy általa természetes magaslatra, épp a zongorázó ölébe, de biztos vagyok benne, hogy ez egy kifejezetten egyoldalú élvezete volna a dallamoknak.. Megpróbálom a lehető leghalkabban visszacsalni, mielőtt megzavarhatná Ms. Weasleyt. Valóban rég találkoztunk, ez azonban nem különös: Ms. Weasley egészséges, boldog, teljes életét élő, népszerű ifjú hölgy, naptára lapjai bizonyára jobbnál-jobb programokkal követik egymást vidám egymásutánban, az én unalmas társaságomra nincs szüksége. Talán történt valami, talán elmulasztottam ennek részleteit? Az utolsó látogatása után tartózkodtam attól, hogy a róla szóló hírek hasábjait is átfussam a Próféta számaiban, az valahogy udvariatlannak tetszett azután, amit megtudtam tőle.
- Nahát, Ms. Weasley, sosem említette, hogy zongorázik is! Ennek köszönhetjük a látogatását, kedvet kapott egy kis délutáni játékhoz? - remélem, nem hangzottam tolakodónak, bár rögtön elfog a szorongás efölött. Maccavity tüntetőleg felugrik a zongora tetejére, ott kezd mosakodni - nem tudom eldönteni, az ő tetszését elnyerte-e a kérdésem, kevéssé megbocsájtó a modortalanságot illetőleg. Szerencsére ezúttal legalább az öltözékem nem olyan rendezetlen, mint legutóbb. - Hozhatok önnek valamit inni, és hozzá egy szelet süteményt? Ami azt illeti, nos.. lehetséges, hogy van egynéhány lehetőség e téren, mert valaki, nos.. szívesen töltötte ezzel az idejét az elmúlt napokban. - miközben lázasan igyekezett befejezni a cikket. Lehetséges, ha hallgatunk az univerzum szavára, inkább receptekről kellene álnéven publikálnom gazdasági fejtegetések helyett?
J'ai bâti une maison au milieu de l'Océan Ses fenêtres sont
es fleuves qui s'écoulent de mes yeux
Sok kétségemnek tudnék hangot adni, ha magammal találkoznék a katedrán: az ügyetlenség, szürkeség bocsánatos bűnök, de nagy elődök nyomában lépni, számot tartani rokonszenvükre, diákjaik rokonszenvére nem mindig az. Talán csak számomra nem az, diákjaim közül még senki nem élt nyílt kritikával, pedig az ajtóm mindig nyitva áll azelőtt - már McGalagony professzor is elfelejt felém pillantani az asztal felett, már bizonyára úgy tartja, meg kellett volna szoknom kiváltságos helyzetem, örülni eredményeinknek, a közös jövőnek. Nem tudom, mit tartok a közös jövőről, az egyénitől is tartok - a Griffendél vezetése úgy ért szeptemberben, mint későn ébredőt az első meleg napsugár. Már nem hiszem, hogy akaratlanul is bántanám a rám bízottakat.. vagy csak szeretném hinni, hogy jelenlétem nem egyszerű romlása a békének ismét, a maga értelmében természetes. Intek még a távozó diákoknak, szerencsére nem látják a mozdulatot, különben remek szórakozással szolgáltam volna vacsoráig. Szívesen vagyok a mindig kicsit szerencsétlen professzor, sokkal szívesebben, mint az, aki olykor még a tükörből pillant vissza rám.
Valami zavar, a valami pedig nem sieti közölni jöttét, távolról villámlik, míg vöröslik az ég alja. Szokatlan az évszakban, kevéssé szokatlan a helyiségben. Bár kérvényezhetném, cseréljék le a berendezéseket valami.. egyszerűbbre, de félek, az igazgatónő irányomba érthető módon fogyatkozó rokonszenve nem terjedne ki néhány színes, hímzett puffra és faragott szekrényre. A füstölők abban várják most is, hogy új gazdájukra találjanak: talán valakinek örömöt okozhatok vele, de egyelőre senki nem tett szóvá a hallgatóim közül, hogy hiányzik az számára közös foglalkozásaink során. - Igen, Mr. Ashford? Miben segíthetek? - szinte biztos voltam benne, az órán történtekről kérdezne, talán arról szeretne beszélgetni. Megszokni jelenlétem, az óráim eltérő jellegét előző oktatóiktól nem lehet egyszerű egyikük számára sem - eleinte azért is kínzott a szorongás, hogy nem vezetem-e túl messzire a tanultaktól a csoportjaimat. Bizonyára abban bízva szerezték be ezévi tankönyveiket, hogy ott folytatják a divinációról szerzett ismereteik fonalát, ahol azokra árnyékot az RBF réme vetett, ebben pedig kellemes, vagy épp kellemetlen meglepetés érte őket. Talán olyasmi miatt aggódom, ami értelmetlen, de nem tudom elképzelni önmagam enélkül már - diákként is reméltem azon területen számomra megismerhetőségét, melyekhez nem volt tehetségem, a látás képessége pedig ritka, jóval ritkább, mint a hallgatóim száma.
- Természetesen, Mr. Ashford. Parancsol valamit inni? Kérem, foglaljon helyet, ha nem siet következő órájára, a következő csoport csak úgy másfél óra múlva érkezik. Ha nem tévedek.. remélem, nem tévedek. - eleinte remek ötletnek tetszett levenni a falról az ódon szerkezetet, amely inkább az előző oktató ízlését hivatott mutatni az idő helyett, és be kellett ismernem vereségem e tekintetben, miután folyton elvonta a figyelmem méreteivel, színeivel, ütemes kattogásával. Szerencsére remek otthonra lelt az egyik helyiségben, melyet diákok számára alakítottak ki az alkotás örömét elősegítendő, így bízom benne, hogy ami nekem némi.. fejfájást okoz, nekik csupán inspirációt fial. A zsebórámra pillantva megnyugodhatom abban a tudatban, hogy valóban nem ígértem könnyelműn - neki is látok a tea elkészítésének, mely természetesen racionalitás ide vagy oda, nem hiányozhat épp egy jóslástan tanteremből. Mióta nem oktatjuk, nincs értelme kihasználni a hatalmas és részletesen megmunkált rekeszeket, csupán három féle teafűvel tudom megkínálni Mr. Ashfordot. Ha kávét óhajt - ami szokatlan volna a Roxfortban, de nem példátlan, vidám percek ígéretével kecsegtető pedig biztosan - azt is el tudom készíteni, a nővérem remek ötlete mellett, mely kifejezetten dekadensnek tűnik most megannyi hagyomány közt.
- Minden, amit mondani fog nekem, kettőnk közt és leginkább e falak közt marad, Mr. Ashford, ezt előre mindenképp megígérhetem önnek. Remélem, segíteni is tudok, megtisztelő, hogy hozzám fordult. - végül mikor Mr. Ashford kérésének megfelelően az uborkás-citromos víz is asztalra kerül az üvegpohárban, magam is helyet foglalok a túloldalon. A nyekergős szék elfedi a mozdulatot, mellyel majdnem elvétetem a lépést, és ha enyhén is, de beverem a bokám egyik alul meglazult fiókba. Bízom benne, hogy ez az alkalmatlankodás nem szegi kedvét abban, hogy őszintén kérdezzen tőlem.
Booker? Are you afraid of God? No. But I'm afraid of you.
deer hunter
Mikor leveleimre eleinte nem érkezett válasz, csupán egy távozó lépteinek halk visszhangja - melyet nem nekem szántak, hallani azt mégis megrendítő volt - tudtam már, vannak bűneim, melyeket szándékkal jóvátenni nem lehet. Talán sehogy nem lehet, és vezeklésem éveiben meggyőződésemmé tettem, hogy nem létezhet feloldozás arra, amit elkövettem. Azt azonban még most, az első üzenetre, mely tőle érkezett, és amelyet remegő kézzel bontottam fel, holott ismerős volt a kézírás, az időzítés.. még most sem bántam meg, ami a tragédiát szülte. Gyors választ firkáltam inkább, mint írtam, és a távozó bagoly után üres kétségek maradtak, a jól ismert magány nem nyújtott többé megnyugvást, hogy másnak nem árthatok többé. Az irodám kandallójának tüzénél az árnyékok ismerősek maradtak, arcuk azonban már nem beszélt nekem egy lehetséges jövőről, melyben ámíthatom magam a csendes feloldozás ígéretével. És még akkor sem gyakoroltam bűnbánatot, mikor tudtam, más nem vezethet a vezekléshez.
Két éjszaka nem aludtam, mire megérkezett: úgy, ahogy mindig tette, sejtelmesen, számomra alig-alig érthetően, egyszerre vidáman és borúsan. Hiába akartam magammal akár elhitetni, ura vagyok a helyzetnek, hiába készültem jöttére, váratanul ért, ahogy az embert olykor nyári zivatarok - a lépcső tetején álltam, pár lépés csupán, mégis úgy tűnt, mintha az óceán túloldaláról mosolygott volna rám. Rettegve szorult össze bennem mindaz, amely idáig kereste benne a megbocsájtás reményét: a leendő auror feketében akkor is a bírám volt, ha a karjait ölelésre tárta volna előttem, a pillanat összesűrűsödött és úgy lebegett köztünk, mint óév éjfele előtt az utolsó perc. - Ms. Balmoral.. Minnie... én.. nem számítottam rá, hogy... - gyakorlatias mozdulattal nyújtotta át a dobozt, szinte észre sem vettem rajta a feliratot, a szemeit figyeltem, míg milliárdnyi kép és pillanat zuhogott alá körülöttünk. Nyeltem egyet ügyetlenül, a köhögés felriasztott, vagy talán a szavai, mielőtt átadtam volna magam ismét a látomásoknak, melyek mellette mindig könnyen és részletesen történtek. Semmi mással nem tehetnék még rosszabbat, minthogy ismét magammal kínozzam.
- Sok mindenre emlékszem, de... - megállok, idegesen a tenyerem a másikba törlöm, holott nem izzad egyáltalán. Most beszélünk majd róla, most azonnal? Nem tőlem tudta meg, legalábbis a történtek eredetét nem: mikor elmondtam, amit elmondhattam, egyetlen szó nélkül távozott ebből a helyiségből, még az ajtót sem csapta be, hogy aztán évekig elrejtőzzön nemcsak előlem, mások elől is. Eleinte abba a lázálomba ringattam magam, hogy talán Nott.. a Nottal való kapcsolata játszhatott közre, de mára kellően öreg és elgyötört vagyok, hogy gyermekeknek való bájitallal nyeljem le azt, ami nyilvánvaló. Megmondom neki, lélekszakadva, egyetlen szavára: nem bántam meg, amit tettem. A fájdalmát, álmatlan éjszakáit, könnyeit igen, ezerszer, milliószor, és fogom is még életem végéig, de ha ő is látta volna.. ha ő is tudta volna, amit én, vajon áldozatra mindig kész biológiai képlete nem kockáztatta volna a bűnbeesést? Ilyet mondani természetesen káromlás volna, és anyám szavai jutnak eszembe, míg Minnie engem figyel, kezében kés: a Balmoralok mindig tudják, hogyan ismerjenek fel egy csodálatos tragédiát, hiszen az összeset maguk írták. Minerva Balmoral talán hordozta magában ezt a fénytől, örömtől való rettegést, és oly.. sokáig láttam mosolyogni ennek ellenére, de talán a velem közös pragmatizmusnak is vannak tünetei. Fejet hajtok a gyönyörű tragédia előtt, magam írtam karaktereit, elfogadom a keserű poharat is.
- Hogy az? Igen, azt hiszem, az elméletem helyes volt. Bizonyítani nem tudnám, de.. nevezzük tapasztalatnak. - a két tányér a fán kihívásnak tűnik, egyenesen az édenkerti almának. Ha elfogyasztom, én is olyan tudás birtokába kerülök, melyet nem bírok majd el? Mintha vízből próbálnék lélegzethez jutni, minden szusszanásnyi levegő lassúnak, elkínzottnak tűnik. Könnyebb volna, ha üvöltene, ha sírna, ha átkozódna, de nem azért vagyunk itt, hogy nekem könnyebb legyen. Bűnhődni vagyunk itt. - Nos... ebben nem vagyok biztos. Azóta hogy.. próbálom elkerülni, hogy.. az olyan látomásokat, amelyekben ismerhetek valakit. Minden módon próbálom elkerülni. - hallom a hangom ügyetlen tördelését, a szúrás előtti félelem remegését. Nem akarom megkóstolni a süteményt, mégis megteszem, bármit megtennék, ha ezzel végre haladhatnánk kettőnk fájdalmában valahová, talán olyan dolgokra is könnyen ragadtatnám magam, amelyekről megfogadtam, többé nem teszem. Itt van valahol a merengőm, elárulhatnék neki mindent, feltéphetném összes közös sebünket, és talán valóban így kellene tennem, bármennyire rettegek a fájdalomtól, innen más út ki már nem vezet.
- Minerva.. Minnie, én.. - akaratlanul gyorsan csapom le a tányért az iménti helyére, a torkomhoz kapok ügyetlenül. Talán félrenyeltem, talán a jelenléte valóban fokozza a látomásaimat, és.. És látom a tekintetét, a vöröset a mélyén. Tudom, hogy van szépség az őrületben, de eddig sosem láttam még. - Minnie! Minnie, sajnálom! Tudom, hogy...! Nem akartam, de nem érted.. bocsáss meg! - lecsúszom a székből, tenyerem a koponyámra szorítom, míg megrohannak a látomások: színek, hangok, illatok, képtelen vagyok kizárni őket. Sírni kezdek, már nem is értem egészen, miért kérek éppen bocsánatot - mert közel engedtem magamhoz, holott tudtam, ki vagyok és mit tehetek vele? mert a boldogsága útjába álltam féltékenyen, remélvén, hogy engem választ, az én társaságom elég ahhoz? mert kegyetlenül töröltem minden utolsó emlékét is Fawcett elméjéből, mikor reméltem, ezzel megmentem az életét? - és miért ne tenném. Itt áll felettem, magas szőke nő fekete talárban, az külön égő fájdalom a homlokom alatt, ahogy néz, engem néz, és pontosan engem lát, takaratlanul, büntetlenül.
- Mi ez?! Mi volt benne?! Hogyan...?! És te... - a pánikszerű köhögés és sírás között nem vettem észre, ahogy letérdelt mellém, a tenyere, ujjai, bőre lángok rajtam, bennem, el akarok húzódni, de szorosan tartanak, mögöttük.. mögöttük van valaki, akit még nem ismerek, és akit látok - azAbszolútonmígesikaszürkeónosesőéskopogamacskakövekenvanszépségazőrületbencsakmégnemláttameddig - levegő után kapkodva próbálok megsemmisülni a padlón kuporogva-vergődve. Sosem éltem át hasonlót, mintha az elmém egyszerre szűnne meg létezni és értene meg mindent.. nem vagyok többé biztos semmiben. - Minnie.. Minnie... kérlek, Minnie.. nagyon szeretlek, kérlek, Minnie... azt... azt akartam, hogy.. itt maradj, hogy... velem maradj, és.. hogy életben maradj... meg kell értened, kérlek, Minnie, kérlek, megkellértened, megkellértened, kérlekkérlekkérlekkérlek... bocsánatot kérek, bocsánatot kérek mindenért, kérlek, Minnie! - megérzem a keze hidegét, és mintha izzó vas volna, míg nekem nyomja: de megragadom, ez az utolsó biztos dolog az életemben, a számhoz nyomom, homlokom a mellkasának, a szűkölő hang nem belőlem jön, nem jöhet belőlem, ez nem az én arcom, nem az én testem, nem én.. nem én vagyok. Ez te vagy, csak te vagy, csak téged ismerlek, csak te maradtál.. csak te maradtál itt, csak te voltál mindig.
It's only existentialism if it comes from the existentialism region of France, Otherwise, it's just sparkling anxiety.
Les chênes de Léon
Talán annak veszélyétől már eltekinthetünk, hogy úgy tűnjön, szándékom szerint megmérgezem Oakley professzort, aki bizonyára már a bűnös szándékot felismeri mások tekintetében szakterülete okán - olykor elhiszem, talán hasonló berögződések értelmetlen mivoltát nem magyarázza más az évszázad felett érzett szorongásnál. Ezen alkalmakkor mindig megcáfol az élet, mások ideges gesztusai, félelemről árulkodó sorai a szaklapok hasábjain, vagy épp a tárca, melyben nem említenek bennünket név szerint, de melynek szerzője elvéthetetlen utalásokkal emlékezik meg McGalagony professzor tévedéseiről. Óvatosan öntöm az egyik kikészített csészébe előbb a fekete italt - aromája párássá teszi a porcelán karimáját, nyomot azon úgy hagy, akár bennem a beszélgetés - és csak aztán a növényekből nyert tejet. Mintha vizsgáznék, olyan kínban vagyok ismét: a bájitalok művészete sosem tárult fel előttem úgy, akár üveggömbök kényszerű, átkozott prizmái, félek a benyomástól, mely kollégámat éri általam, főként az iménti téma miatt.
Úgy tűnhet a szemlélődő számára, ötletem hirtelen és megfontolatlan tört utat magának a gratuláció kevéssé érthető óráján, vagy mert annak nem tőlem kellene elhangzania, vagy mert nincs ok rá, nem is volna tudható, és mégis.. számtalan pillanat bánja, míg eligazodni igyekszem az elfogadható gesztusok labirintján. Érzem, amint az arcom kigyúl, akár ügyetlen diákok önkéntelen mágiája után a tankönyv előtük a padon, holott Oakley professzor kedvessége több, mint megnyugtató. - Oh kétlem, hogy jellemezhető volna kedvességként, ha valaki az igazat mondja. Emlékszem a Romanov-lány betegségének természetére, és emlékszem arra is, hogy még Madame Pomfrey is sziszüphoszi küzdelemként jellemezte azt. - hálás vagyok, amiért most nem találkozik a tekintetünk, a férfié is csak azt mérheti fel, mennyire precízen próbálom végrehajtani a kávé elkészítésének minden mozzanatát. Ha Madame Pomfrey természetéről kellene számot adnom, bizonyára használnék olyan jelzőt is, melyet utóbb megbánok, ha azzal nem is képességeit, alkalmasságát illetném - tagadhatatlan azonban, hogy többünknek is megerősítette gyógyítói véleményét olykor.
- Öhm, nos.. igen.. igazán nincs mit. Nos. - remegő kézzel átnyújtom a csészét, mint kezdő tanársegédek első kézirataikat, épp csak a szemem nem sütöm le közben. Arra számítottam, talán rideg fogadtatásra talál a valóban ügyetlen gratulációm, hálára igazán nem készültem, és talán.. nehezen is fogadom el hirtelen azt. Rosa szerint valóban ellenszenves szokás, mégsem hiszem, hogy kiérdemelném mások megbecsülésére érdemes kollégáim legapróbb tiszteletét is azok után, ami.. történt pár évvel ezelőtt. Önkéntelenül is a szívem fölé helyezem az egyik kezem, megpróbálván a pillanatot elleplezni, mintha egy tollat, zsebkendőt keresnék talán, csakhogy nem viselem sem a zakóm, sem a mellényem, az ingemnek pedig épp nincs zsebe. Nagy igyekezetemben majdnem leverem ismét a poharat az asztalról, de ennek most is sikerül elejét vennem.
- Rendben, Quennel. Hogyan? - a barátságos másodpercből kérdése riaszt fel, most fordulok felé ismét, miután az üveget biztonságba helyeztem. Rettenetes hazug vagyok, minden titkomat előbb tudták nálam az iskolában is: Le Lion létezése csak említésében lelepleződne, még ha Oakley professzor.. Quennel nem is követi a gazdasági és nemzetközi híreket szorosan. Zavartan iszom egy nagyobb kortyot, fájdalmasan ismerem fel, milyen jól esne pótcselekvésként egy cigaretta is, mennyire.. könnyű egyik függőségünk karjaiból a másikba zuhanni. - Nos... igen, bár ez egyelőre.. az egyik órám vázlata lehetne inkább. A japán és koreai ökomágiai felismerések összefüggéseiről szól, különös tekintettel a.. geológiai változások makro és mikroökonómiai vonatkozásaira, némi kiegészítéssel a fiskális politika terén. - szórakozottan pakolni kezdek a lapok közt: nem hazudtam azok tartalmát illetően, valóban ezt a témakört illetik, de még egyetlen kurzusomban sem részleteztem ehhez hasonló összefüggéseket vagy mintákat. Nem volna azonban hiábavaló, épp azt is mondhatnám hallgatóimnak, a Próféta és más lapok cikke ihletett meg, nem volna feltétlenül egyértelmű azok forrása..
- Ön.. illetve te is azon készültél dolgozni itt, mielőtt megzavartalak benne? - talán mindketten vágyjuk valahol e terem ünnepélyességét, annak grandiózus hátterét születő gondolataink bölcsőjeként. Szinte kísértés a gondolat is a Roxfort terei után, de ott valóban óhatatlanul gyakran színezi a kutatás csendjét egy-egy betoppanó ismerős, kolléga, aki kávészünetét épp némi csevegéssel tenné vidámabbá. - Azt hiszem, meglepő módon épp az irodáink adják a legkevesebb lehetőséget ezen tanulmányok elkészültéhez, főleg mert.. Nos, ezzel kapcsolatban kérdezni szerettem volna tőled valamit, bár a hivatalos kérvényt már elkészítettem eredetileg. - eleinte remek ötletnek tűnt felkeresni a pergamennel, de aztán a döntő pillanatban mindig megfutamodtam, a kávé és a tea magányos nyugalmára hivatkozva felmentettem magam az elutasítás lehetősége alól. Most azonban, hogy az említettek bizonyítást nyertek, biztos vagyok benne, hogy Quennel támogatni fogja a felvetésem.
- Egy kérvényt szeretnék benyújtani McGalagony professzorhoz a házvezetői kandallók átjárhatóságáért. Sokban megkönnyítené a.. társasági élet fenntartását, és azt hiszem, a családi élet pillanataiét is. Egyeztettem már Flithwick professzorral, de ő arról biztosított, hogy amennyi társasági és családi élete van, azt levelek formájában is fent tudja tartani. - kihúzom a székeket az asztal mellett, és elteszem az utolsó mappákat is. A felület nagysága arra talán nem alkalmas, hogy mindketten dolgozzunk rajta egyszerre, de a levelem egyelőre jóval kevésbé aktuális, mint egy kellemes beszélgetés és némi bajtársiasság élménye. - De ha.. ennek találtál már más módot, akkor megkérhetlek rá, hogy.. osszd meg velem? - rémesen zavarban vagyok már csak a felvetéstől is, de tudom, hogy elkerülhetetlen. Tanártársaim többsége a kérdésem lényegét sem igazán értette, válaszaik pedig a humorostól az érthető értetlenségig terjedtek. Talán korai az egész, talán jobb volna hallgatnom róla, de félek a további titkok terhétől, a bűntudat hosszú árnyékától a katedrára vetülvén.
Vent frais, vent du matin Vent qui souffle au sommet des grands pins
L'un soleil et l'autre lune
Kínos kötelességgel emlékeztetem magam minden pillanatban, mennyire nem láthatom át Ms. Weasley nehézségeit: egy szerető, szoros család súlya sosem nyomta a vállam, ha lehetek magamban némiképp ironikus egy pillanatra. Nem, az ezzel kapcsolatban megfogalmazható félelmek valósak voltak, ha tartottam tőle, hogy kérdéseim nem találnak válaszokra, nem volt szükség a látás képességére, hogy tudjam, igazolhatóak hamarosan. Ms. Weasley kétségei azonban épp az ellenkező helyzetből adódtak, amellyel szemben épp ezért elnézőbb voltam, akár már túlságig is. Most sem voltam benne biztos, hogy elkerültem-e annak veszélyét, hogy általánosítsak jóhiszeműen, vagy tiszteletem Weasleyék felé felhőzze mindazt, amit mondani tudok róluk így, a baj óráján. Minden boldog család a maga módján hasonló, és talán ennek a boldogságnak az alapkövét legjobb szándék helyezte a közös évtizedek elé, ettől még válhattak az ebből fakadó elvárások olykor elviselhetetlenné.
- Sokat nem ér az elme, ha a kéz maga cselekszik. - állapítom meg elutasítóan, mikor bölcsnek nevez: más ügyében könnyen esik a tanács, holott számtalan példa bizonyítja, jobb volna csendben maradnom az adódó pillanatokban. Vajon ha Ms. Weasley látná a fent készülő újabb levelem.. ha látná a kutatásaim hosszú sorait, és tudná, hogy talán a hangom már enyém, de a név.. a nevem nem, vajon elítélne, amiért őt másra bíztatom? Ha magam volnék a helyében, és így tudnám meg egy egykori mentoromról, hogy bort iszik, míg vizet prédikál, miként viszonyulnék hozzá? A kérdés is abszurd, hiszen mindketten tudnánk, hipokrata vagyok, akinek nehezen esik az önvizsgálat, holott szenvedéllyel űzi azt: ha található feloldozás, megtalálnám, megragadnám, hinni akarnék benne. - Kérlek, javíts ki, de mióta világ a világ, a kviddics népszerű sport volt, büszke és magabiztos Ms. Weasley-k sportja, akik több, mint megérdemelték a kivívott figyelmet. Említetted korábban, hogy a Hárpiák sok nő számára jelent példát, és sokat tesz az egyenlő jogok elősegítésére is. Talán ez a figyelem a valódi eszköze a változásnak ott, ahol másra vakok. - megkísértem a szerencsém az iméntiekkel, de nem hallgathatok ott, ahol biztos összefüggést vélek felfedezni, olyan összefüggést, mely talán segíthet Ms. Weasley dilemmáján. Számomra érthető, hogy a figyelem, és csinos, büszke, népszerű lányok természete úgy elválaszthatatlanok egymástól, ahogy az angol tájtól a ragyogó, szürke esőfüggöny. Emlékszeim az iskolai évekre, a sajátjaimra, az övéire, és tudom, igazam van: aminek saját fénye mindent betölt, örökké ég a tekintetünk szélén, zsinórmértéke lesz a szép dolgoknak az életben. Lehetetlen volna, hogy Ms. Weasley a tömeg részévé váljon, véleménye pedig mindannyiunkké - nem, ezt a háború ígérhette csupán azok számára, akik a mágiát is csak eszközüknek látták.
- Nem, annyira nem vagyok bátor, de a helyiségben voltam, amíg készült.. - ok nélkül, ahogy szinte most is. Ms. Weasleynek nincs igazán szüksége rám, vagy arra, amit mondani tudnék - lehetnék a teáskanna is a pulton, az talán jobb hallgatóság nálam. Nem voltam kiváló barát, bölcs tanító mégannyira sem, jobban tenné, ha nehéz kétségeit nem bízná valakire, aki üres csészénél hangosabban visszhangozza félelmeit. Olyan közel ülünk egymáshoz, és olyan távol vagyunk: magányosak együtt. - Ms. Weasley.. van valamilyen oka annak, hogy ezt.. velem osztotta meg? - eleinte észre sem veszem, hogy óhatatlanul visszatértem a magázódás ismert nyugalmába, töltök még egy csészével, áldozom a pótcselekvések istenének néhány mozdulattal. A saját félelmeimnek hangot adni nehezebb, mint elismerni, az övéit is visszaigazoltam az imént, de épp látogatásai azok, amelyek arra késztetnek, hogy mégis megtegyem, mégis a sebre illesszem az ujjam. Attól már nem tartok, amitől korábban tettem volna, nem diákom, egyedül jön, változatlanul udvarias és bátorító: de attól igen, hogy újra meg újra csalódással távozik, egy ponton pedig, mikor a kötél szakad majd, többé nem látom majd. Kicsinyes, ostoba félelem ez, amelyen nem segít a halk sóhaj sem, amelyet hallatok gondolván rá, az pedig végképp nem, hogy tudom, kettőnk közül mégis nekem lehet nagyobb szükségem ezekre a beszélgetésekre. Mikor megfogadtam, hogy eltűnök a világból, kitéptem volna az életem lapjait mások könyveiből, ha erre lehetőségem adódik - és itt ülük, centiméterekre attól, aki őszinte aggodalmában felkeresett, és azon merengek, hogyan ér majd véget ezúttal.
Vent frais, vent du matin Vent qui souffle au sommet des grands pins
L'un soleil et l'autre lune
Ezek az évek mégis megtanítottak valamire, ha olykor a bűntudat el is fedte ennek felismerhető jelenlétét: természetes, hogy az emberek eszközt találnak félelmük, fájdalmuk, elégedetlenségük megragadhatóságához. Mint a rossz hírek gyakori hozója, ez csak fele időben szól nekem - bár nem kétlem, hogy megérdemelten. Nincs okom frusztrációnak hangot adni a Prófétával kapcsolatban, nem is feltétlenül amiatt, mert egyetértenék moráljával, az olvasóinak tálalt hangnemmel, csupán.. érthetőnek tűnik. Érthető hétköznapi áldozatnak, mellyel nehézségeink nevet, arcot kapnak a háború után. Talán valamiképpen megtisztelő is játszani a bolondot, hiszen tudom, amíg a figyelem a gúnyhoz jár megpihenni, egy hangos nevetésnél nem érhet rosszabb. Kényelmes azok után, ami.. De ennek nincs itt az ideje ezen a békés délutánon. Nem érzem úgy, hogy ki kellene javítanom Ms. Weasley meglátásait, vagy elvitatnom érzéseit, számára a Próféta ugyanis egészen mást képvisel. Ha magam is híres volnék, nem adatna meg az a csendes luxus, hogy más szempontok mellett érvelhetek a saját bőrömre - egyelőre névtelenül is. Csak kortyolok egyet, engedvén a témát a maga medrében folyni tovább. Itt van például az ügy, amely nyomja a lelkét, és amelyet nehéznek érez, ha elém helyezi le: az én vélt vagy valós problémáim aligha érhetnének fel valakiéhez, aki ilyen fiatal, és a sötétség évei után annyira élni kíván, mint az élet maga.
- Nem bántottál meg. Ami Ms. Granger eljegyzését érinti Mr. Weasleyvel, arról kivételesen olvastam még, de már nem esküdnék meg rá, hogy tudom, melyik lapban. Küldtem egy baglyot némi gratulációval, remélem, hogy jó egészségben találta őket. - vajon mikor is tettem ezt, mikor történhetett? Már hetekkel, vagy csak napokkal ezelőtt? Olyannyira lefoglalt a legutóbbi elemzés, hogy szinte elvesztem bele, és még ha eufóriát is okozott róni a sorait, most bajban volnék, ha pontos dátumra kellene hivatkoznom. Erre kevéssé hiszem, hogy szükség lesz, bizonyára rengeteg üzenetet kaphattak, sokan láthatják bennük az új korszak réményét. Talán ez a korszak éppúgy a házasságok számának növekedését hozza majd, mint a háború első évei tették: ezt bizonyára Ms. Weasley sokkal személyesebben élheti meg nálam. - Talán ez volt a szándéka.. - csak óvatosan merek hozzátenni valamit, a beszélgetés fonala ugyanis nem erre kanyarodik most. Aligha tudnám pontosan eltalálni, mi történik otthon Weasleyék körében, talán többről van szó, mint az interjú miatti szorongás, vagy a kihagyott születésnap.
- Az utóbbi dolog.. meglepően precíz. - először egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a legmegfelelőbb társaságban van ennek megosztására, tekintettel arra, hogy bár Ms. Weasley gyakori vendég volt nálam, Harry Potter aligha. Bízom benne, hogy hasonló témában nem történt utalás abban az interjúban, azt még a Próféta időnként személyeskedő riportereitől is túlkapásnak tudnám be, de valamiért mégis elhangzott ezen formájában. Úgy tűnik, még annál is jóval kevesebbet értek a közélet sportbéli részéhez, mint hittem volna. - Én.. nem tudom, milyen lehet pontosan ez a helyzet, sosem voltak olyan érdemeim, amelyekről cikkek születtek volna, de.. - mit is mondhatnék, ami gyógyírrel szolgál, főleg úgy, hogy magam nem olvastam az interjút? Nem is fogom, hiszen erre kért - azt megkérdezni, miért válaszolt a kérdésekre, ha azok ilyen személyesnek bizonyultak, még kevésbé volna megnyugtató valaki számára, aki ilyen reménytelennek látja nyilvános karakterét. Talán meg sem érthetném, talán lehetőség sincs visszautasítani az ilyesmit.
- Lehetséges, hogy nem értem a probléma természetét, mélységét. Nincs lehetőség arra, hogy ne válaszolj ezekre a kérdésekre? A rajongók igényeinek kergetése nem lehet a magánélet szentsége felett még egy olyan lapnál sem, mint amilyen a Próféta, vagy a Szombati Boszorkány. - megkockáztatom mégis, ha azért is, hogy kijavítson végül. Ez a világ távol ringott a birtok határain innen, ismeretlen szabályai és törvényei alkalmat adhattak arra, hogy értelmetlen tanáccsal szolgáljak még a legjobb szándékkal is. Az ikertestvérem ismertsége más természetű volt, és az ő botrányokat mindig könnyen viselő jelleme nem azzal küzdött meg, hogy egy háborús hős neve mellett említik minden kiadásban a sajátját. - Tudod.. eszembe jutott egy különös gondolat. Talán a legkevésbé sem hasznos, de azt nem mondanám, hogy nem.. nos, kipróbált. Több szempontból is. - idegesen összefonom az ujjaimat, hogy aztán elengedjem őket. Amilyen hirtelen remek ötletnek tűnt felvezetni, most annyira esetlennek, talán bántónak érződik, és tartok tőle, hogy cserben hagyom majd Ms. Weasleyt azok után, hogy ilyen őszintén kiöntötte a lelkét. Magam ellen azonban nem beszélhetek, a hallgatás évei pedig keserűvé aszalják az igazságot. Mégis lehet valami sorsszerű abban, hogy épp a levelem ragadta meg a figyelmét: hallgatnom kellene a tanácsra, amelyet meg kell osztanom vele.
- Ms. Weasley, azt hiszem, hogy vissza kellene venned a hangod. Ez talán túl forradalmi gondolatként hangzik most, bizonyos értelemben valóban az, a következményei pedig egyelőre beláthatatlanok. Távol álljon tőlem, hogy szenvedélyes kihágásokra inspiráljalak, de talán.. közel sem olyan lehetetlen, hogy sikerre vezessen a szándék. - nem tettem másként annak idején, még az unokahúgom.. még Minerva előtt sem, a következményeit pedig máig viselem alkalomadtán. Mégis, jobb, tisztább jelenem alapjait képezik azok az emlékek, melyekben az izoláció ellen foglaltam állást - az akkori kiálltás most csak suttogás napilapok hasábjain, de Ms. Weasley valódi letéteményese Griffendél Godrik szellemiségének. Talán maga is erre jutna nélkülem előbb-utóbb. - Úgy értem, hogy beszélned kellene erről a saját szavaiddal, a nyilvánosságban különösképp. Bizonyára lesznek ellenzői, de milyen nagyszerű találmánynak nincsenek? Biztos vagyok benne, hogy Mr. Potter megérti majd, hiszen abban a Hírverős interjúban ő maga is így tett a Minisztérium róla formált képével. Én ismerem önt.. ismerlek téged, és úgy gondolom, ha valakit meg kellene ismernie a rajongóinak is a maga szabályai szerint, az Ginevra Weasley, a kviddicsező. - félve mondom ki az utolsó szavakat, holott hiszem a tartalmukat. Mégsem tanácsolhatok mást, mint amit tennék.. mint amit teszek, és mint amit tennem kellene már oly régóta.
Üzenetek megtekintése
