Hogy nem tudott kitérni előle, a gurkó telibe kapja a Mardekár csapatkapitányát, aki házának dühös zúgása mellett kezd zuhanni seprűjéről, szerecséjére azonban ZABINI és PIERCE gyorsan cselekednek, alárepülnek és még mielőtt földet érne, elkapják DEANt. A Mardekárosok dühösen merednek EVERFENre miközben DEAN visszakászálódik seprűjére. Haja kócos, arca sápadt. Ez a gurkó azért fájhatott.
A meccs folytatódik, a két fogó egyelőre céltalanul repked a pályán, úgy tűnik ez a kis közjáték mindkettejüket megzavarta. A kvaff a sárgák csapatánál, FINCH-FLETCHLEY és CLARK egymás között passzolgatva halad előre, LOWSLEY pedig inkább a mögöttük siető zöldek útjába vág, amikor csak tud, ezzel is lassítva őket. A Mardekár védelme kissé összeesett, a terelők keményen dolgoznak, ám EVERFEN és DENALIE taktikát váltott: nem engedik őket gurkóhoz jutni. A Mardekár karikái előtt DESTAIN most csak magára számíthat, társai lemaradva követik a két hugarbugos hajtót, CLARK FINCH-FLETCHLEY-nek passzolja a kvaffot, a fiú kiszámíthatóan céloz a bal karika felé, DESTAIN már készül a biztos védésre, majd FINCH-FLETCHLEY egy elegáns mozdulattal a középső karikába hajítja a labdát, ami éppen csak elsuhan DESTAIN keze mellett. Közel volt, de a Hugrabugnak sikerült az egyenlítés!

---

A Hugrabug csalódott zúgása hamar elveszik a Mardekárosok ujjongása közepette, a gól pedig teljesen el is terelte a nézők figyelmét a két fogóról, akik legutóbb még fej-fej mellett repültek az ég felé. Csak pár ember hiányolja őket, keresni is kezdik tekintetükkel alakjukat, ám eltűntek, ki tudja merre vezette őket a cikesz... Látszólag azonban csapattársaikat jobban foglalkoztatja a hat karika közötti küzdelem. A kvaff ismét PIERCE kezében, ám DENALIE gurkója a seprűje végén találja, a lány teljesen kiesik az egyensúlyból, forogni kezd a seprű, de meg tudja tartani, a kvaff viszont veszett téma, azzal már CLARK száguld a túloldali karikák felé. DEAN szemből támadja, a lány viszont számított a cselre, úgy tesz, mintha elejtené a labdát, ám LOWSLEY figyelt, és alulról begyűjtötte. Egy gyors kanyarral kikerüli CREWE felé küldött gurkóját, majd PIERCE és ZAMBINI kettősét EVERFEN gurkója felé vezeti. A két hajtó még időben kitér, ám LOWSLEY már a zöldek karikája előtt. DESTAIN figyel, LOWSLEY céloz, és...

---

   A diáksereg zsibongása nyomottá tette a kedvem. Kihúzott, egyenes háttal ültem a már megszokott padon, velem szemben az egyik szobatársam, Matt, de nem igazán figyeltem rá. Hogy őszinte legyek, nem igazán figyeltem semmire sem. Tekintetem a távolba révedt, Matt feje mellett el, valahogy a szemben lévő asztalon túlra, de nem is igazán valamire, csak úgy ki, a fejemből. Mármint nem révedt ki semmi sem a fejemből, ez a megfogalmazás így nem túl precíz. Én révedtem ki a fejemből, de ez sem jó, mert egy helyben ültem végig. Nem is tudom, mi lehet erre a legmegfelelőbb szó.
   Mindenki izgatottan beszélgetett a másikkal, s valóban, én is váltottam már pár szót a mellettem ülő lányokkal. Csak az általános kérdések hangzottak el, hogy milyen volt a nyár, hogy érezzük magunkat, mire számítunk, milyenek lesznek az elsősök. Most viszont nem beszélgettem senkivel sem. Csendesen vártam a ceremónia kezdetét, amire szerencsére nem is kellett olyan nagyon sokat várni. Qcross professzor bekísérte az elsősöket, a zsivaj hangosabbra váltott, s én is felfigyeltem az érkezőkre. Aztán közülük is a magasabb fiúkra és lányokra, akik körülbelül olyan idősek lehettek, mint mi, plusz-mínusz pár év. Ők mégis hogy kerültek oda? Érdeklődve felvonom szemöldököm, s tekintetemmel végigkísérem őket a székig. Aztán a megszokott mondóka jön a fejfedőtől. Odafigyelek szavaira, de annyira nem vagyok oda a versekért, meg hát nem is mindig értem őket. Nem értem, miért nem lehet világosan megmondani, amit mondani akarnak, ha nekem itt ködösen fogalmaznak, azt nem fogom soha sem megérteni. Bármennyire is legyen az fontos. A Hugrabug említésekor elnevetem magam, hallván társaim éljenzését, és közben tekintetemmel az elégedetten mosolygó Bimba professzort keresném a tanári asztalnál, azonban akárhogyan is nyújtogatom a nyakam, nem találom. A beosztás során, az idegen nevek említése mindenképpen furán hat. Egyiket sem hallottam még soha. Félszegen bár, de tapsolok nekik, hiszen semmi rosszat nem csináltak. Nekem is tapsoltak régen, holott én sem csináltam semmit, amiért kiérdemeltem volna, így én is tapsolok nekik. Had legyen jó kedvük kicsit, ha már egyikük sem annyira mosolygós alkat.
   McGalagony feláll, majd belekezd a beszédébe. Erre vártam. Izgatottan mocorgok, s figyelem az igazgatóasszonyt. Amikor éljenezni kell, akkor éljenezek én is a többiekkel. A közösség ereje mindig magával ragad, s boldoggá tesz. Boldogsággal tölt el a többiekkel lenni. Kellemes érzés. A fehér kripta említésekor kissé elkomorul arcom, s elhatározom, hogy hetente el fogok oda látogatni, hogy hagyjak ott valami kedves dolgot, mikor mit. Egyetlen közeli ismerősöm sem távozott el a háború során, ám mindenki megérdemli a megemlékezést, aki elszenvedte az egyenlőtlenség kegyetlen erejét.
   Az új tanárok felsorolásánál mosolyogva tapsolok nekik. Egytől egyig kedves embereknek tűnnek, s az új házvezetőnk, Reed Lancaster is elégedettséggel tölt el. Azt hiszem ismét mi kaptuk meg a legjobb házvezető tanárt az iskolában. Mondjuk ha Vulkanov lenne, nem érezném magam olyan kellemesen. Az a férfi néha igazán kellemetlen helyzeteket tud teremteni, és elég otrombának tűnik. Anya és Apa mindig azt mondták, hogy az ilyen embereket jobb elkerülni. Úgysem értenének meg minket.
   Ezután már nem sok maradt hátra, a lakoma említése pedig egyenesen meglepetésként érint, annyira magával ragadtak az igazgatónő szavai, hogy el is feledtem a közelgő étkezést. Kellemes érzéssel fordulok az asztal felé, ahol már a jól ismert módon megjelentek a jól ismert ízek. Rámosolygok Mattre, aki hasonlóképpen boldognak tűnik, majd megragadom a villám és elhalászok egy fánkot előle. Mintha csak összebeszéltünk volna. Kuncogva rakom a tányéromra, s mindeközben cseppet sem zavarnak vagy foglalkoztatnak a rejtélyes „elsősök”.
   

         Alapok

jelszó || Csak a baj meg a szégyen…
így ejtsd a nevemet || Esör Rívsz Voren                              
nem || férfi
születési hely, idő || London; 1981.szeptember.17.
horoszkóp || szűz
kor || 17
vér || aranyvérű
évfolyam || Hatodév

         A múlt

   Az életben nagyon fontos szabályok vannak, és ezek szerint kell élnünk. Ha nincsenek szabályok körülbelül mindenre, akkor honnan tudnánk mégis, hogy mit szabad és mit nem? Hogy mi a helyes? A szüleim szerencsére már korán elkezdték nevelésem ebbe az irányba vinni, így esélyem sem lett volna rebellióra. Tökéletes és csodálatos gyermekkorom volt, én mondom neked! Négy nagyon fontos szabályunk volt, a többi pedig már csak hab volt a tortán. Azok esetlegesek voltak, szituációból adódóak, de a négy nagy szabály állandó volt.
   Először is, mikor már megtanultam rendesen beszélni, megtanították, hogy mindig precízen kell fogalmazni. Apának volt egy vékony pálcája, és valahányszor elrontottam egy tárgy nevét, vagy rossz kifejezést használtam, a lábamra ütött vele. Volt, hogy fájt, de megtanultam precízen fogalmazni, és ez vált a leginkább hasznomra. Hiszen precíz fogalmazással bármi megérthető. Tényleg bármi. Azután megtanultam, hogy nem szabad hazudni. Soha senkinek semmiről. Sosem éreztem szükségét, így igazából ezzel a szabállyal is teljesen ki voltam békülve. A harmadik szabály, hogy a kiosztott ruhában kell járni. Ez annyit tesz, hogy azt kell felvennem minden nap, amit Anya kikészít nekem, többnyire napról napra ugyanolyan ruhák. Ez képezi az egységet, ettől lesz rend az életünkben. Ja igen, az egység, hát arról még nem is meséltem neked!
   Az életünk alapja a családegységünk, melyben igazi egyenlőség van. Nincsenek nálunk különbözőségek, nincsen népszerűség vagy hírnév, és egyikünk sem törekszik ezekre, nincsenek vesztesek sem és győztesek sem. Nem ismerjük a félelmet, a fájdalmat, az irigységet és a gyűlöletet. Ezek csupán üres szavak, jelentés nélkül. 17 vagyok és még egyiket sem tapasztaltam meg soha. Persze éreztem már fizikai fájdalmat, ám a lelkem még sosem sérült. Azt hiszem ez a tökéletes nevelés titka. Hiszen egészséges lélekkel élhetek. Biztosan felmerült benned pár kérdés a családegységünkkel kapcsolatban. A legfontosabb az lehet, hogy miért élünk így, miért törekszünk az egyenlőségre. Nos, azért, mert az egyenlőtlenség, és az előbb említett dolgok mind konfliktusokat szülnek. A szabályok pedig azért kellenek, mert az ember alapjáraton gyenge. És egoista. Ha az emberek maguk döntenek, akkor rosszul döntenek, minden egyes esetben. Viszont ha a szabályok szerint élnek, ez elkerülhető. Hiszen ezek terelnek minket a jó irányba. Így nem fogunk hibázni soha. A szabályok biztosítják az egyenlőséget, és ha a világban mindenki egyenlő, ha nincsenek társadalombeli különbségek, akkor konfliktusok sincsenek.
   A szabályokhoz visszakanyarodva, jöjjön a negyedik. A heti bájital. Minden nap innunk kell egy-egy adagot a bájitalból, amit a szüleim készítenek el. Ez tart minket egészségben, segít leküzdeni a bolydulást és valahogy könnyebb betartani a szabályokat, hogy ha megiszom. Kétszer hagytam ki eddig, Marley unszolására, és valahogy fura volt az egész. Olyan… különös dolgokat éreztem. Rengeteg meleg érzés ért egyszerre, és néha pedig olyan volt, mintha sírnom kéne. Szomorú lettem, és nem értettem miért. Nagyon intenzív lett minden, tele lettem érzelmekkel. Marley legalábbis ezt mondta. Mert ő felfedezte Anyu és Apu titkát, ahogy ő fogalmazott. De erről majd később, most inkább mesélek a gyerekkoromról.


   Anya a nappaliban állt, s figyelte, ahogyan a ruhák kiteregetik magukat, a csipeszek a szárítóra rögzítik őket. Szerintem még sosem teregetett a saját kezeivel. Ott álltam mögötte, és ujjaim direkt végigsimítottam egy felreppenő lepedőn. Hat éves voltam, és a születésen gondolkoztam, manapság nagy téma volt ez a többiekkel. A lányok is mást mondanak, meg a fiúk is, a szülők pedig konkrétan semmit sem, úgyhogy eldöntöttük: megkérdezzük, most akkor mi is a helyzet.
- Anya, hogy lesznek a gyerekek? – kérdem félősen, halkan. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mi számít tolakodó kérdésnek, és mi nem. Csak annyit tudtam, hogy ami tolakodó, azt nem szabad kimondani. Anya meg sem fordul, csak megcsóválja fejét, és megkér, hogy fogalmazzak precízebben. – Hogy születnek a babák? – próbálkozom, véleményem szerint immár jól, s nem is kapok helyesbítést, helyette Anya megfordul, és leguggol, hogy egy magasságban legyen arca az enyémmel.
- Ehhez még kicsi vagy. – közli, majd visszatolja magát, és leül a kanapéra.
- De én tudni szeretném. – fordulok utána. Tényleg nagyon érdekel.
- Na jó, gyere ide. – int magához, s elégedetten ugrok fel mellé. – A gyerekek úgy lesznek, hogy… - kezd bele, s látom rajta, hogy nem kellemes beszélnie erről, így inkább nem nézek az arcára, hátha nem szeretné. – hogy… - dadogja, s hirtelen ötlettől vezérelve bebújok az asztal, s így a terítő alá.
- Most mondhatod. – kiáltok ki. – Mintha itt sem lennék.
- A gyerekek úgy lesznek, hogy két ember nagyon szereti egymást. – foglalja össze tömören. – És házasok.
- Tehát ha én összeházasodok valakivel, akkor utána lesz is rögtön gyerekem? – kérdem, s még mindig nem jövök elő az asztal alól.
- Hát… ahogy mondod, Asher. – vágja rá. – És most gyere ki onnan, nem illik az asztal alatt bujkálni.


   Nyolc évesen találkoztam először azzal a szóval, hogy szeretlek. És nem használtam azóta sem. Nehéz egy fogalomról van szó, nem tudnám pontosan körülhatárolni, éppen ezért nem is használjuk. Egyáltalán nem percíz.
- Apa? – nézek fel rá a déli étkezés alkalmával. – Ti szerettek engem? – kérdem meg nagy nehezen. Sokáig gyűjtöttem a bátorságot ehhez a kérdéshez, hiszen tudom jól, hogy szabályba ütközik ilyen pontatlanság. De az iskolában ma ez volt a téma, és a többiek mind azt mondták, hogy az ő szüleik mindig mondják nekik. Apa és Anya azonban csak elmosolyodnak, s kedvesen néznek rám.
- Precízen fogalmazz Asher! – Anya hangja dorgáló, s már nem is értem, hogy kérdezhettem ilyen butaságot. Lesütöm fejem.
- Ha azt kérdezed, hogy élvezel-e engem, akkor a válaszom igen. – veszi át a szót Apa. – Vagy ha az érdekel, hogy anyáddal büszkék vagyunk-e rád, akkor szintén azt kell mondjam, igen. De a szeretlek szóban már rég nincsen annyi pontosság, hogy használni lehessen ilyen helyzetben. – néz rám kitartón, felemelem fejem, és bólintok, megértettem.
- Bocsánatot kérek. – duruzsolom a szokásos mondókát, közben Marley-ra pillantok, aki mosolyog.
- Megbocsátunk, Asher. – zúgja kórusok, majd mindannyian csendben folytatjuk az étkezést.


   Mikor a Roxfortba kerültem, az életem, ha lehet még csodálatosabb lett. Eddig is tökéletes és hiánytalan volt, hiszen a szüleim a lehető legjobbat tették velem. Egy jobb világba vezettek, megmutatták, hogy hogyan lehet jól élni, minőségi módon. A Roxfort pedig csodálatos volt, rengeteg új szabály volt, amit egytől egyig imádok, és örömmel tartom be mind. Azonban sokszor nehéz is, hiszen itt nem mindenki él úgy, ahogyan mi. Az egyenlőség sokaknak nem mond semmit, s ez elégedetlen érzéssel tölt el.
- Hey, Warren! – Dennis volt az, hatodéves és hollóhátas. Párszor már segítettem neki, úgyhogy megjegyeztem az arcát. – Add csak ide a lóvét, ami nálad van. – szívta meg orrát, s megállt előttem, furcsamód kihúzva magát, mintha bizonygatni akarná, hogy magasabb nálam. Nekem aztán nem kell.
- Ajh, a múltkor tök sokat adtam, hova költötted? – sóhajtok bosszúsan, majd zsebembe túrok, és markába nyomom az összes galleont, ami most nálam van.
- Csak ennyi, te kis buzi? – néz az arany érmékre. – Kajád van? – barátai röhögnek mögötte, meg az egyikük, mintha rám mutogatna. Vajon mi lehet vicces? Magam mögé nézek, de semmi, úgyhogy inkább csak vállat vonok, és közlöm Dennissel, hogy nem, nincsen. Általában kibírom vacsoráig plusz étkezés nélkül.
   

   Már másodéves voltam a Roxfortban, mikor először találkoztam a bojdulással. Az ágyamban feküdtem, s a többiek már aludtak egy ideje, mikor gondolataim elkalandoztak. Arra gondoltam, milyen kellemes lehet megérinteni valakit. Ez szigorúan tilos volt ugye, hiszen ez tolakodásnak számít, a fizikai kontakt nem megengedett, a szüleimnél sem láttam soha. Szörnyű érzéssel töltött el már csak a gondolat is, hogy tolakodó legyek, egész életeben óva intettek ettől. De mos kivételesen az érintésen gondolkoztam, mikor valami furcsa érzés kerített hatalmába, s valami keményet éreztem ágyékom tájékán. Kitapintva felfedeztem, hogy nemi szervem duzzadt meg, s elsőre nagyon megijedtem, azonban pár perc alatt elmúlt a dolog, s másnap egyből írtam levelet a szüleimnek, hiszen jól tudtam: a bolydulást kezelni kell, ezt már gyermekkorunkban megtanultuk, s óva intettek tőle mindig is. Másnap kaptam egy nagy dobozt, benne rengeteg fiola bájitallal. Onnantól kezdve minden nap egy cseppet kellett tennem reggel és este a töklevembe, hogy többé ne legyen gondom a bojdulással.


  Negyedéves voltam, mikor Marley megelégelte a szüleink által fenntartott rendszert, s ahogy ő fogalmazott: rájött arra, az élet sokkal jobb, mint amit mi ismerünk.
   A délutáni mozgás után izzadtan értem haza, odakint a nap már lemenőben volt. Először észre sem vettem, csak mikor finoman köhintett, s ijedten kaptam fel a fejem.
- Merlinre Marley, megijesztettél. – néztem rá, s vártam, hogy bocsánatot kérjen, de nem tette. Helyette izgalommal telve közel lépett hozzám, és megragadta csuklóim. Nagyon furcsa volt, ahogyan az is, hogy a lépcső aljában két bőrönd állt. Talán elutazik valahova? Nem volt róla korábban szó. Próbáltam kihúzni kezeim, ő azonban kitartóan szorított.
- Ash, nyugi már. – teljesen izgatott volt, nem tudtam mire vélni viselkedését. – Rájöttem, hogy mit csinálnak anyáék. Megmérgeznek minket. – suttogta, mintha bárki is hallana, ám a szüleink még dolgoztak. Senki más nem volt a házban. – Bizony. – bólintott kétkedő tekintetem láttán. – A bájitalok, amiket itatnak velünk. Nem tudom elmagyarázni, hogy pontosan mit tesznek velünk, csak… - megcsóválja fejét, s mosolyog. – Már két hete nem iszom, Asher, és fantasztikus! Annyi meleg érzés, annyi élmény, és érzelem. És vérzek is. – suttogja ismét, mintha ez a világ legizgalmasabb és legkellemesebb dolga lenne. Engem azonban felzaklat. – Végre úgy érzem, hogy élek. – néz rám, s végre elengedi kezeim. – Figyelj, öcsi. Holnap ne cseppents a bájitalból, jó? Próbáld ki, legalább a kedvemért, rendben? Meg fogod látni, sokkal jobb, annyira… intenzív lett minden, annyira jó!
- A bojdulás… - csóválom meg fejem, de szavamba vág, s ismét nem kér bocsánatot.
- Ne foglalkozz vele. Azt sem tudod mi az. – néz rám, s mikor már szólnék megcsóválja a fejét. – Ismerni a dolgok nevét és megtapasztalni őket, nem ugyanaz, Asher. Hiszen ez lenne a természetes! Mindenkin átfut a bojdulás, és annyira gyönyörű egy dolog. – nevet, s örömében megfordul maga körül a szobában, majd újra elém áll, s mosolyog. Nem tudom, minek örülhet ennyire. – A lényeg az, hogy tényleg ne vedd be holnap. Csak egy napot próbálj ki, nem fogsz belehalni, nyugi. Ha nem tetszik, utána folytasd ahogy akarod.
- Marley, ne legyél rebellis. Ha Anya és Apa megtudják…
- Nem érdekel, Asher. Ez fontos nekem. Így a helyes. – szakít félbe ismét. – Elköltözök. Sam tudott szerezni nekem egy lakást itt, Londonban.
- Ha fontos és helyes. Hogy lehet szabályellenes? – nézek rá értetlenül. Ő csak mosolyog, majd a csomagjait felemelve az ajtó felé indul. Még nyom egy puszit az arcomra, s a fülembe suttogja, hogy szeret, majd kisétál az ajtón.

   Nagyon sokat gondolkoztam Marley rebellióján, és azon, hogy pontosan mit is érzek vele kapcsolatban. Talán elégedetlenséget. De nem, hiszen az nem elég konkrét ehhez a helyzethez, ez annál sokkal rosszabb. Nem vagyok sértett sem, hiszen ellenem nem követett el semmit. Arra jutottam végül, hogy csalódott vagyok a nővéremmel kapcsolatban. Nem szabadott volna neki ezt tenni, nem kellett volna eldobnia a tökéletes életet. Persze nagyon élvezem a társaságát, és kedves nekem, ezért megtettem, amit kért. Másnap kihagytam a bájitalt, s olyat éreztem, mint még soha. Rengeteg meleg érzés öntött el, és a gondolataim kicsapongóak voltak. Nem tudtam, hogy mégis mit kéne tennem, céltalanul járkáltam a házban, s sokszor magától megkeményedett a nemi szervem. Féltem, hogy mi fog történni Marley-val. A szüleim felkeresték őt, és azt mondták, megbeszélték a dolgokat, ám a nővérem mostantól külön fog tőlünk élni. Zavarodott voltam, és nem tudtam, hogy mi történik velem, fogalmam sem volt a saját testemről. Végül nem bírtam tovább, és az esti étkezésnél bevettem a bájitalt. Soha többé nem akarom kihagyni.


- Ashie. – szólt hozzám Melinda, aki egy évvel fiatalabb volt nálam, de nagyon élvezte a társaságom, és egyszer sem szalasztotta el a lehetőséget, hogy velem lehessen.
- Igen? – néztem fel rá a pudingom fölött. A nagyterem zsongott a sok diák esti étkezés közbeni ricsajától.
- Szeretlek. – szól, s várakozón néz szemembe. Kissé elmosolyodok, de nem szeretném egyáltalán megbántani. Az egyik szemöldöke máshogy áll, mint a másik, de inkább nem foglalkozom vele. Hiszen tapintatlanságnak számít felhívni a figyelmet egy másik ember zavaró vagy eltérő tulajdonságaira.
- Te is kedves vagy nekem. – válaszolok, majd újra megfogom a kanalam, s folytatnám az evést, de a lány dobbant egyet egyik lábával, s zaklatottan figyeli arcomat.
- Azt mondtam, hogy szeretlek.
- Igen, tudom. – nézek rá kerek szemekkel. – Én pedig, hogy te is kedves vagy nekem.
- De nem szeretsz.
- Nem. A szeretlek, az egy rettentően pontatlan fogalom, Melinda. Nem használom ezt a szót, mert nem bír konkrét jelentéssel. Kedves vagy nekem, és élvezem a társaságod. Ez minden, amit irántad érzek, és ezek a tökéletes szavak, amiket használni tudok.
   Nem elégedett, ez látszik rajta, s miután az asztalra csapott, majd elküldött a Tiltott Rengetegbe thesztrált keresni, otthagyott, s soha többé nem szólt hozzám. Csak később jöttem rá, hogy én nem is látom a thesztrálokat.


   A háborúban a szüleim nem vállaltak szerepet, igyekeztek semlegesek maradni, már amennyire ez lehetséges volt. Én nem tudtam eldönteni, hogy kit pártoljak, sokat gondolkoztam rajta, és meg tudtam érteni, hogy Tudodki miért is volt olyan csalódott, hogy ilyesmiket kellett csinálnia, azonban sajnáltam az embereket, amiért szenvednek. Nem foglaltam állást végül, s az ostrom előtt is azok között voltam, akik elhagyták a kastélyt.

      Már csak tíz perc volt hátra bájitaltanig, s én élveztem a hűvös őszi levegőt az udvaron, hozzám hasonlóan pedig elég sokan tettek még így. Mindenfelé diákok járkáltak, nyüzsögtek, az elsősök bizonytalanul kóvályogtak, az újonnan érkezett idegenek pedig kerülték a nagyobb csoportban tartózkodó briteket. Ezt nem is bántam, bár nekem semmi problémám nem volt velük, hiszen nem tettek ellenem semmit sem. Tekintetem elkalandozott az embereken, s mosolyogva nyugtáztam sokak boldogságát, a háború után kedves volt nekem látni a többiek boldogságát. Annyi megpróbáltatáson esett át mindenki.
   Szemben, az egyik boltíves ablakban egy fiú ült. Évfolyamtársak vagyunk, csak ő mardekáros. Kezében egy vékonyka könyv volt, s ő is ugyanúgy nézelődött, mint én, s mikor meglátta, hogy őt nézem, elmosolyodott. Tekintetünk találkozott, és percekig csak egymást néztük, a mosoly arcomon változatlan volt, s belül valami meleg érzés furakodott előre, amit nem tudtam hova tenni. Annyira fura volt, még senkinél nem éreztem ilyesmit. A fiú sápatag arca láthatóan elpirult, majd lesütötte szemét, s felkelt. A könyvet visszadugta táskájába, majd egy félénk pillantást még vetett felém, látszólag szomorú volt valami miatt, majd elsietett. Én még percekig ültem ott a kemény kis padon, azon merengtem, hogy vajon honnan jött az a meleg érzés, és miért pont most, hiszen a bájitalból rendszeresen cseppentek italomba.
   A mosoly megmagyarázhatatlanul arcomon maradt még akkor is, mikor már csak egymagam voltam az udvaron.


         Jellem

   Asher jellemesnek gondolja magát. Egy alapvetően jó szándékú és kedves fiú, aki mindig igyekszik mások elvárásainak megfelelni, s fenntartani a békét, az egyenlőséget. Modora kifogásolhatatlan, önmagával szemben szigorú, és teljes mértékben önzetlen, bármit megosztana társaival. Könnyen barátkozik, és áll le beszélgetni emberekkel, sokat mosolyog, aminek köszönhetően pozitív kisugárzása kellemesen hat az emberek számára. A precizitás nagyon fontos neki, hiszen ez az egyik, ami leginkább meghatározza az életét. Érzékeny, a barátaiért bármit megtenne az ésszerűség határain belül és szeret segíteni is másoknak.  
   Kissé önfejű, a saját elveitől senki nem tudja eltéríteni. Hajlamos a hanyagságra is, volt már, hogy házi feladattal késett, vagy elfelejtette. A ruháit gyakran hagyja szanaszét. Van humorérzéke, ám sokszor nem érti, ha viccelnek vele, vagy ha gúnyolják. Mások szándékait gyakran félreértelmezi, mindenkitől az alapvető legjobbra számít, s nem gondol abba, hogy vannak, akik rossz szándékkal közelítenek felé. Akaratlanul, de könnyen befolyásol másokat. El tudja érni, hogy a társai szimpatizáljanak álláspontjával.

Erősség || Modoros; Szigorú; Önzetlen; Precíz; Őszinte; Érzékeny; Segítőkész; Barátságos;
Gyengeség || Önfejű; Hanyag; Naiv;

         Apróságok

mindig ||
- szabályok szerint élni
- időbeosztás
- precíz fogalmazás
- megismerni dolgokat
- udvariasság
- viccek
- vaskos regények
- zöld tea
- kviddics
soha ||
- bojdulás
- rebellió
- hazugságok
- különbözőség
- erőszak
- elégedetlenség
- félelem
- versengés
- egoizmus
- történelem
hobbik || Kviddicsezek, olvasok. Egyelőre megengedhetem magamnak a hobbikat, az iskola után azonban már csak azzal fogok foglalkozni, ami valóban hasznos is, vagy ha nem is az, de a munkám megköveteli.
merengő ||
A legkedvesebb emlékem, mikor szüleimtől megkaptam Wes-t, a baglyomat, a jól teljesített gyermekkoromért cserébe. Közel került hozzám az állat, és igazán elégedett vagyok vele.
Marley veszekedése a szüleimmel, majd távozása.
mumus || Sosem félek. Általános félelmeim természetesen vannak. Halál, fulladás. De konkrét dolog aligha lehet. Amikor legutóbb találkoztam mumussal, SVK-n, akkor Apa és Anya képét vette fel. Mindketten inferusok voltak.  
Edevis tükre ||  Önmagam látom, mint a Wizengamot tagját, s sokkal jobban hasonlítok a tükörben Apára, mint a valóságban.
százfűlé-főzet ||  Rezzenéstelen a felszíne, szürke és olyan íze van, mint a csapvíznek.
Amortentia || Zöld tea, jácint, menta, fenyő, narancs, erdő.
titkok ||
- Színtévesztő vagyok. Titkolom, mert nem szeretem, ha különbözök másoktól, ha nem vagyok valamiben normális.
azt beszélik, hogy... || …vernek otthon. Ennek természetesen semmi alapja nincsen, a pletykára az ad okot, hogy különös mód tisztelem a szüleimet, így egyesek azt gondolják tartok is tőlük.

         A család

apa || Connor Warren; 49; aranyvér; élvezem, elégedett vagyok vele, és a kapcsolatunkkal, kedves nekem
anya || Eleonore Warren (Penn); 48; aranyvér; élvezem, elégedett vagyok vele, és a kapcsolatunkkal, kedves nekem
testvérek ||  Marley Warren; 23; csalódott vagyok vele kapcsolatban, amióta rebellis, nem tartjuk a kapcsolatot
állatok || Wes, a gyöngybagoly

Családtörténet ||
   Családunk Amerikából ered, azon belül is Marylandből. A családi legendák szerint őseink ott voltak az első telepesek között, akik Nagy-Britanniából érkeztek az akkoriban még újnak számító kontinensre. A Warrenek tehát végig szerepet vállaltak az amerikai történelemben.
Sosem számítottunk gazdag, vagy kiemelkedő családnak. A szigor mindig is egy fontos szempont volt nálunk, s az egyenlőséget is generációk óta belénk nevelik. A szüleim már angol földön születtek, s itt is ismerték meg egymást, méghozzá a Mandragórában, ahol mindketten bájitalkészítőként végeztek, azonban pár kutatáson és elhanyagolható tudományos eredményen kívül nem sok hasznuk vált belőle, így protectorként szereztek végzettséget később a Griffendél Godrik Akadémián, ezután mindkettejük felvételt nyert a Wizengamotba.
   Édesanyám családja szintén Amerikából származik, ők azonban kicsit rövidebb múltra tekintenek vissza. A családjának hatalmas ültetvényei voltak a kontinensen, s a későbbiekben is gazdag famíliaként maradtak fenn. Ők pár évvel később telepedtek át Nagy-Britanniába, családi viszály miatt állítólag. Anya nővére és családja a mai napig New Yorkban él, a kapcsolatot nemigen tartjuk.
   A minisztériumi munkának köszönhetően családunknak nem kell nélkülöznie, így életünk teljesen kielégítő lehet.


         Külsőségek

magasság || 172 cm
testalkat || Teljesen átlagos.
szemszín || barna
hajszín || barna
kinézet || Teljesen átlagos vagyok, nem hiszem, hogy kitűnnék a többiek közül, s igyekszem is, hogy ne legyek feltűnő. Nem vagyok túl magas, hajam, s szemem is barna. Nyaranta sokat futok otthon, vagy edzek kicsit, a Roxfortban erre kevesebb időm van, azonban sportos testalkatom ennek köszönhetem.


         A tudás

varázslói ismeretek || Egyáltalán nem szeretek tanulni, mégis jól teljesítek, mert ez az elvárás otthon. A szüleim megmondták, hogy ha őket akarom követni, akkor nem bukhatok semmiből, és ehhez tartanom is kell magam. Nem akarom a nővérem példáját követni, a családnak így is elég nagy veszteség volt Marley. A repüléstan és a mugliismeret egyébként a kedvenceim. Bűbájtanból inkább készségszinten vagyok jó, megerőltetés nélkül megy jól, így az elmélet már nem nagy kunszt. Ahol tényanyagot kell bemagolni, az jobban megy, mint mikor gyakorlat is párosul hozzá.
felvett tantárgyak ||
Repüléstan; Mugliismeret;
pálca típusa || 9 hüvelyk, nyárfa, főnixtoll
RBF ||
ÁTV: V
SVK: V
Bájitaltan: V
Bűbájtan: K
Mugliismeret: K
Repüléstan: K
Asztronómia: E
Gógynövénytan: V
Mágiatörténet: K


         Egyéb

avialany||  Francisco Lachowski