Muszáj elmosolyodnom, ahogy ő is elmosolyodik egy közepesre sikerült beszólás után. Tényleg annyira kíváncsi lennék, mi van a fejében, annyira látni akarom a belsejét, tudni, hogy mitől ilyen magabiztos. Vajon miért gondolja, hogy nem feszíti túl a húrt addig, hogy megátkozom végül? Lehet, hogy már túl régen nem kötöttem össze Longbottom bokáit, és kezdik azt hinni, hogy elpuhultam? Mindegy, ezt mindenképp orvosolni kell. Biztos nem beszélne valaki így velem szemtől szembe akkor.
 - Régóta vagyok a szakmában, tudom, hogy kell elkapni valakit. Tudom, hogy ha van kint valaki, az egyszer nagy eséllyel fog errefelé jönni, mert haza akar menni, úgyhogy elkaphatom. Ellenben ha véletlenszerűen sétálgatok a folyosón, akkor csak a nagyon amatőr kis elsősöket van esélyem megfogni.- való igaz, voltam az autoritás mindkét felén, és talán senkinek nincs akkora tapasztalata az iskolában, mint nekem. Azt leszámítva, hogy McGalagony elkapott, amikor kicsi voltam még, bármikor ki tudtam szökni bárhová, és nem hiszem, hogy sokáig el tudott előlem bárki rejtőzni, ha el akartam kapni. Komoly szerepem volt már elsősként is a Potter-féle bohóckodás leleplezésében. Bármiben lefogadom, hogy ha a csaj végiggondolja, ugyanúgy le fog táborozni egy klubhelyiség elé. Gondolom, a mienk elé.
 Kicsit jobban szemügyre veszem Balmoralt, a nem túl boldog prefektust, és bizony tényleg látni lehet, hogy van valami hasonlóság. Fura, hogy soha nem beszélt a lányról, bár annyira azért nem kell meglepődni rajta ilyen modorral. Nekem is égne a képem, ha a lányom így beszélne egy nála idősebb aranyvérűvel, bár azt hiszem, többről van szó ebben az esetben. A viselkedés megváltoztatható bizonyos drasztikus eszközökkel, ha szükséges.
 - Szerintem kettőtök közül ő a kellemesebb társaság, te valahogy túlzottan közönséges vagy nekem. Feleslegesen sértegetsz, nem tudsz semmit mondani, amit nem hallottam még... A járőrtársam? Kiment a mosdóba, de mi már elég nagyok vagyunk hozzá, hogy meglegyünk egyedül. És a tied, az a Wingflores, vagy ki, ha már itt tartunk?- olyan aranyos, hogy próbál találni valamit, amit jelenthet, hogy muszáj elmosolyodnom és karba tennem a kezem, ahogy néha Pansy csinálja. Ez a kihívó találj valamit, kicsim póz most nagyon illik ide, mert úgysem fog olyasmit találni, amit ő maga nem szegett meg.
 - Amúgy hogy lehet, hogy anyád soha nem mesélt rólad a közös vacsoráknál? A modorod az oka, vagy inkább az apád?- nagyon jól tudom, mi lehet a valódi oka, egy aranyvérű varázsló soha nem hagyná, hogy a gyermeke az anya nevét viselje, és az övét eldobja, arra viszont határozottan emlékszem, hogy a Balmoral Cerys eredeti neve. Szóval, vagy egy rokonnal közösen hozta össze a gyereket, vagy az apuka nem éppen olyan, akire büszkének lehet lenni.

 - Mit?- egy pillanatra azt hiszem, hogy arra a testrészére céloz, amit most keresgélnek a lábujjaim, azután jövök csak rá, hogy a narancslére gondol. Csak megrázom egy kicsit a fejem és megvonom a vállam is, nem szoktam ilyesmit inni, meg ezzel talán csökken a hatása annak, ha leönt. Ami egyébként rohadtul nem lenne igazságos, itt ült velem szemben, kussolt, mint egy hulla, akkor meg ne csodálkozzon, ha megpróbálok szórakozni és más módon kommunikálni vele.
 Visszagyűröm a meztelen lábam a cipőmbe, és a zoknim nyomába indulok, miután egy pálcamozdulattal megkötöm a cipőm. Kicsit megpörgetem a nyakam meg csinálok pár vállkörzést, egyrészt a hosszú ülés miatt, másrészt meg kicsit talán bemelegítésnek. Több, mint valószínű, hogy egy órán belül intenzív mozgásban lesz részem. Felkészülök agyban is egy kicsit, muszáj hangolódni, régen nem dugtam már teljesen józanon.
 Talán akkor is furcsának találnám a csaj viselkedését, ha nem vittem volna haza rengeteget közülük. Valami nem stimmel Sophieval, kicsit szerintem túl magabiztosnak tűnik, nem lehet rajta látni azt a normális izgalmat, amit egy kicsit még én is érzek. Csak addigra kezdem levágni, mi az oka, mire utolérem: túljátssza. Valószínű csak próbál magabiztosnak látszani, szerintem még szűz lehet, és most rohadtul parázik amiatt, hogy fájni fog neki. Ha a barátnőm lenne, megnyugtatnám, de ez valahogy még érdekesebbé teszi az egészet, úgyhogy úgy teszek, mintha nem venném észre. Utolérem, megfogom a kezét, és finoman megállítom.
 - Dehoppanálunk a szobámba, hagyd, hogy vezessek!- megvárok valami megerősítést, mai főleg az ő érdeke. Nem nagyon jutna át a védővarázslatainkon anélkül, hogy én irányítom, azt hiszem, ez az egész már szép szimbólum ahhoz, hogy milyen lesz a következő pár órája. Ha egy tapasztalatlan csaj irányítani próbál, akkor rövid és elég unalmas végeredmény születik végül.
 Miközben repülünk át a világon, egészen Wiltshireig, végiggondolom a taktikámat. Azt hiszem, már megrugdostam azt a bizonyos ajtót, de leszek annyira jó fej, hogy nem töröm be azonnal, amint odaérünk, hagyok neki egy kis időt hangolódni. Ki tudja, talán mégis megmutatom a kis irományomat, ha megtalálom, nincs mit szégyellni rajta. Tizennégy lehettem, amikor írtam, ahhoz képest rohadtul jó. Talán még belém is szeret, ha látja, milyen sokoldalú vagyok- az pedig azt jelenti, hogy mindig lesz egy vésztervem a nyár hátralevő részére.

 Elfordítom a fejem, hogy megnézzem a lányt áll felől, sok griffendéles fruska van, akit inkább hátravetett fejjel láttam sokat. Néhány másodperc alatt eldöntöm azonban, hogy nem ismerem, szóval csak divatból utálhat. Hasonlít valakire, de túl jól néz ki hozzá, hogy elfelejtsem. Talán a húgát döntöttem meg, és azért van kiakadva rám? Ki tudja, lehet.
 Intek egyet a pálcámmal, mire a felrajzolgatott dolgok eltűnnek. Lehet, hogy még megpróbálta volna rögzíteni őket, körbenyalnák ezt a csajt, ha elintézne nekem egy büntetőmunkát, jobb, ha nem kockáztatunk. Igaz, hogy rongálás nem volt, de az új őskövület igazgató biztosan berágna arra a karikatúrára. Nem hiszem, hogy idén túl sokáig feszíthetem a lécet, nagyon szeretnének kirúgni.
 - Ismerlek téged, vagy csak divatból utálsz, kislány?- egy viszonylag kedves mosolyt és aránylag kedves hangszínt erőltetek magamra, persze nem azért, mert valóban barátkozni akarok. Kíváncsi vagyok, hogy képes-e valaki elszégyellni magát, ha egy nagyon kicsit arrafelé lökjük, ha kicsit másnak mutatom magam, mint amilyen lenni szoktam. Lehet, hogy egyszer társadalomtudós lesz még belőlem, nagyon érdekelnek az ehhez hasonló kísérletek.
 - Amúgy járőrözök a folyosón, mára engem osztottak be, nyugodtan kérd el a ma este a folyosóra osztott prefektusok listáját! A kreativitásom meg teljesen rendben van.- belenézek a csaj szemébe, jó hosszan, várom, hogy elfordítja-e a fejét egy idő után. Az én szemeimben most inkább egyfajta pofátlan játékosság csillog, nem az a lenéző undor, ami többnyire a griffendélesek irányába süt belőlem, szóval akár tarthatja is a szemkontaktust. Aki pedig nyolc vagy kilenc vagy ilyesmi másodpercig a szemedbe néz, tudat alatt le akar feküdni veled. Kivéve esetemben, meg akik tudják, hogy ez így működik.
 Miután elszakítja a tekintetét az enyémtől, vagy én unok már rá, elfordulok, és vetek még egy pillantást hátra, nehogy azt higgyék nekem, hogy sunyi módon így hagyok griffendéleseket kiszökni. Pottert ismerve, feltennék rá egy nagyobb összeget, hogy most sem ül meg a seggén, és ezekben a percekben is a folyosón grasszál. Bár neki talán azt is elhinnék, ha lehugyozna egy padot óra közben.
 - Amúgy téged hogy hívnak? Csak mert akkor már én is ránézek arra a listára, hátha, így korrekt.- nem fogok ránézni, aki elég vakmerő hozzá, hogy kiadja magát prefektusnak, és odamenjen kötekedni egy igazi prefektussal, az megérdemli, hogy megússza. A neve más okból érdekel, tényleg emlékeztet valakire, aki rohadtul sokat volt a házunkban. Kevés a griffendéles halálfaló, és annak a valakinek nem is tudtam, hogy van gyereke, de mégis érdekes a dolog. Legrosszabb esetben lehet vele szívatni, egy ilyen kis tejfölös szájú mégsem szólhatja le csak úgy a rajzaimat, vagy bármit, amit csinálok.
 - Rohadtul emlékeztetsz amúgy valakire, aki pár hónapja még a házunkban lakott. Benne több volt a jó modor.- egészen az utolsó mondatomig megtartom a barátságos hangsúlyt, de azután kicsit kimutatom az igazi érzelmeimet, az enyhe sértettséget és lenézést. Más talán túlzásnak érezhetné, hogy ilyen durván, ilyen mélyre szúrok valaki pici lelkébe, de aki kötekedni szeret, az vállalja ezt be. Én is lenyeltem anyáról meg apáról egy rakat ronda dumát, pár barátomat még vérfertőzéssel is vádolták tök alaptalanul, szóval ez természetes. Aki határokat tart be, amikor valakivel konfrontálódik, az nem fog túl sok tiszteletet nyerni.

 Viszonylag gyengéden rácsapok az ablaküvegre a lovag kezéből kivett buzogánnyal, azután a másikban tartott pálcámmal megérintem a repedést, beforrasztva azt. Ahogy gyakorolgatok, és egyre jobban megszokom ezt a pálcát, rájövök, hogy felesleges volt attól félnem, hogy az Olivanderes után nem fogom ezt megszokni. Tényleg azt hiszem, hogy ez jobb is, mint a régi, azzal valahogy mindig voltak problémáim.
 Leteszem a buzogányt a páncél mellé, és a pálcám a kezemben tartva teszek pár lépést az ablak előtt, kibámulok rajta a sötétségbe. Még így is látom a ködöt az erdő felett, de mást nem igazán tudok kivenni. Unalmas minden. Pont az első hét első péntekén osztottak be éjjeli folyosószolgálatra, ez egyszerűen hihetetlen. Persze, jobban belegondolva, annyira nem az, McGalagony utál, Vulkanov utál, úgyhogy most ott fognak szívatni, ahol csak lehet. Muszáj találnom valakit, aki ezt ellensúlyozza, de nem lesz könnyű, mostanában valami divat lett, hogy utálni kell engem és a családomat.
 Teszek pár gyors lépést, amikor hangot hallok egy irányból, egy kicsit el is mosolyodom, ahogy felkészülök rá, hogy valaki kis griffendéles takony mindjárt halálra rémül, de ahogy bekanyarodok, csalódok: csak egy nagyon kövér macska kaparja a bejáratot fedő festmény bejáratát, biztosan kizárta valaki. Persze, túl egyszerű lett volna. Mióta Longbottom agya képes befogadni a három szótagos jelszavakat, ilyen könnyen nem lehet griffendélest találni éjszaka. Bár abban sem vagyok biztos, hogy van ma kint griffendéles, a maiak már lehet jobban tisztelik a szabályokat. Sok rosszat lehet mondani Potterékről, de azt nem, hogy unalmasak voltak.
 Elsétálok egy mellékfolyosóra, ahol még nagyjából látom a bejáratot, és zsebre tett kézzel nekidőlök a falnak. Bárhol is jártak ma éjjel a kis nyomik, az biztos, hogy ide fognak visszatérni, és akkor bizony megnézhetik magukat. Biztosan sokáig kell várni, de nem tudok annál felemelőbb érzést elképzelni, mint hogy valakit a célvonalból ránts vissza. Sok várakozás, nem biztos jutalom, de a díjért megéri, nehogy már csak én szívjak ma.
 Várakozás közben a pálcámmal készítek egy mozgó rajzot egy disznóról és egy oroszlánról, ahogyan az oroszlán megerőszakolja a disznót. Azután megy mellé egy karikatúra McGalagonyról, a harmadik rajzom viszont megpróbálom élethűre csinálni, egy független falfelületre. Nem túl szép, soha nem volt ehhez tehetségem, de időelütésnek jó a nagy, vörösen világító hippogriff készítése. Azért persze vetek egy-egy oldalpillantást, nehogy elszalasszam az áldozatom, és felkészülök arra is, hogy ha tanár vagy Friccs járna erre, egy suhintással eltüntessem a rajzokat. Viszont a sarkon magabiztosan, legalábbis nem lopakodva bekanyarodó diák elől nem takarítom le, még akkor sem, ha majdnem biztos, hogy ő prefektus. Távolról kiszúrom a vöröset, úgyhogy nem tisztelem meg azzal sem, hogy félbehagyjam a munkát.
 - Ezt a folyosót én felügyelem.- persze lehet, hogy aludni megy, vagy vécére, vagy csak kell neki valami elfoglaltság, és hoz valami szórakoztató eszközt a szobájából, ebben az esetben felesleges volt ezt közölni vele. Vissza is térnék a rajzomhoz, miután egyértelműen meglátom a jelvényt, de az arca miatt mégis rajta marad a tekintetem. Határozottan ismerős, legalábbis hasonlít valakire. Viszonylag csinos is, úgyhogy nagy kár, hogy pont griffendéles lett. Kicsit megdöntöm a fejem, miközben az arcát nézem, hátha más szögből ismerős lesz, beugrik a neve, vagy ilyesmi, de ez nem segít sokat.

 - Én jól meglennék, ha egyáltalán nem is találkoznék velük többet, de kicsi rá az esély.- tényleg kevés dolog érdekel most jobban, mint Granger és Weasley, és nem is igazán érik meg az időmet, de azért végül mégis megérte felhozni. Pansy figyelmét legalábbis látszólag eltereli ez az egész egy kis időre. Fogalmam sincs, hogy az-e a jobb, ha egyben túlesel az egész gyászon, vagy próbálsz minél kevesebbet bánkódni, új vagyok ebben a dologban, de mégis azt hiszem, hogy jó, ha Pansy mosolyog legalább egy kicsit. Mindig irigyeltem egy kicsit, amiért olyan apró dolgokon is olyan jókat tud nevetni.
 Hirtelen egy kicsit furává válik, hogy Pansyba karolva sétálok ugyanezen a folyosón, pont mint tizennégy évesen. Akkor persze még nem jártunk, akkor még csak ismerkedtünk az ilyen dolgokkal, akkor vált gázból menővé, ha volt valaki, akivel kézen fogva jártál. Akkor még gyerekek voltunk teljesen, mostanra pedig annyi mindenen túl vagyunk. Tényleg nagyon rövid idő volt, ami azóta eltelt, de mégis aránytalanul gyorsan kellett felnőnöm. Ha minden megy a normális kerékvágásban, nagyon valószínű, hogy ő lett volna az első, jelenlegi és talán egyetlen barátnőm egyben.
 - Hát, én nem voltam rá kíváncsi, úgyhogy nem kérdeztem meg.- ki tudja, mit szólt volna? Talán nem is érdekelte volna, annyira lefoglalta akkoriban az, hogy rettegjen a Nagyúr visszatérésétől. De mégsem örülnék, ha sima kis kviddicsező lett volna belőlem, aki játszogat valami csapatban. Egyszerűen csak zavart, hogy veszítek a Griffendél ellen újra és újra, ezért akartam bebizonyítani, hogy jó vagyok. Valahogy mindig ellenem dolgoztak a körülmények mindenben, de túl sokszor lettem vesztes, második hozzá, hogy sokáig elhiggyem még.
 - Szerintem ezeket a napokat töltsd most pihenéssel, azután a végrendelet kihirdetése jön. Remélhetőleg azzal nem lesz semmi baj, ha mégis, akkor meg kell támadni. Érdemes lenne még beszélni a család könyvelőjével, azután tudatnod kell a vállalkozásaid vezetőivel, hogy mindenkitől elvárod a jó munkát, ha meg akarják tartani az állásukat. Elképzelhető, hogy amíg apád gyengélkedett, valaki elkezdett sikkasztani. Amennyiben ilyesmire fény derül, ki kell rúgni, legalább annyit, hogy a többi ne próbálkozzon ezzel többet. Szívesen segítek átnézni a számokat.- amíg apa börtönben volt, segítettem anyának még ebben is, és a tavalyi évem itthon töltött idejéből is sok telt azzal, hogy elintéztem az üzleti ügyeket, egyszer még levélben jeleztem is az egyik borászatunk vezetőjének, hogy ha tovább csökken a profit, akkor talán mondok róla néhány csúnya dolgot Bellatrix nénikémnek. Most már csak az állás elvesztésével lehet fenyegetőzni, hasonló levéllel nyilván futna már mindenki a minisztériumba, de a legtöbbször az is elég. Általában nem a szegények lopnak, hanem azok a férgek, akiket kiemeltél a többi közül. - De ez egyelőre ráér, néhány napot kibír a vállalkozás. Most tényleg az a legfontosabb, hogy kipihend magad.

 - Nem, jó lenne, ha együtt játszhatnánk.- mosolygok, de inkább furcsának, mint felhőtlenül boldognak találom a gondolatot, hogy együtt játsszak Emilyvel. Még ha nincs is sok szerepe a fogó játékára másnak a csapatból, akkor is fura, hogy annyi minden után ugyanannak a csapatnak a tagjai leszünk. Ez persze csak apróság ahhoz a rengeteg dologhoz képest, ami megváltozott.
 Egy kicsit elcsendesedek, csak bólintok egyet, mert úgy érzem, ez a változás nem is a kávézókra vonatkozott. Egyre gyakrabban látom úgy, hogy bizonyos helyeken rossz kanyart választottam, és hiába hittem, hogy jó úton járok, ma egyre többször érzem úgy, hogy teljesen eltévedtem. Régen nem érdekelt, mennyire sokan mondják rám, hogy utálnak, az sem érdekelt volna, hogy mindenki utál a világon, de valami mégis elromlott, mert most már úgy érzem néha, hogy teljesen rossz helyen járok. Egyszerűen keserűvé, unalmassá váltak a számomra régen fontos dolgok, néhány apróság pedig, ami teljesen lényegtelen, valamiért érdekelni kezdett. Annyira sokan mondták már, hogy változzak meg, hogy még az olyan dolgokat is rossznak látom egy-egy pillanatra már, amiben mindig sziklaszilárdan hittem.
 Ilyen dolog a család is, amiről hagyom, hogy Emily elterelje a témát. Egyre nehezebb tévedhetetlennek és erősnek látom apámat, bármennyire is azt mutatom, hogy hiszek benne. Hogy hihetnék benne, amikor annyira szétesett, és amikor még azt sem tudta megakadályozni, hogy mindenféle csőcselék költözzön a házunkba? Még a börtönt sem tudta elkerülni két éve, pedig elég pénzünk volt hozzá, hogy ha kell, megvásároljuk a teljes rohadt Wizengamotot. Bár talán nem is akarta megúszni.
 - Hát, gondolkoztam rajta, de valahogy nem jött be. Túl sok tanulnivaló és munka, és nem vonz a gondolat, hogy a Wizengamot tagja legyek.- talán a prefektusi kinevezésem után gondoltam, hogy jó lenne jogra menni, mert jól esett, hogy betartathattam szabályokat, de a Wizengamot azért más, mint kiadni egy büntetőmunkát. Meg hát esélyem sem lenne az én előéletemmel bekerülni oda.
 - Nem, nagyon szívesen táncolok veled. Nincs ebben semmi kellemetlen.- ez persze nem igaz, de ennyi kellemetlenséget azért bevállalok valakiért, aki annyit tett értem. Fogalmam sincs, hogy éltem volna túl nélküle, lett volna erőm egyáltalán felkelni reggelente hatodikban, egy utolsó tánc pedig, azt hiszem, a legkevesebb, amit érdemel. Meg egy nálam őszintébb férjet, aki majdnem olyan jóképű, mint én.
 Muszáj megpiszkálnom a szemem, hogy elfedjem az akaratlanul is kiszökő rövid mosolyt, amit a szakítás híre váltott ki. Nem érdekel a többi része, hogy mi van Cassiusszal, csak az érdekel, hogy neki sem jött össze. Ez valahogy örömmel tölt el, örülök neki, hogy nem fogja Emilyvel leélni az életét. Azt hiszem, nem azért, mert tudom, hogy Emily jobbat érdemel, inkább mert remélem, hogy ő soha nem fog fele olyan kedves és szép barátnőt találni. Egyszerűen nem érdemli meg, hogy ne valami bányarém legyen a felesége.
 Elhúzom a szám egy kicsit, miközben azt figyelem, hogy Emily a szalvétát gyűrögeti. Kellemetlen, ha az ember hirtelen nő fel, hirtelen kényszerül teljes önállóságra, hirtelen kell eldöntenie, merre fogja folytatni az életét. És akkor még ott van az, hogy a mi életünkben mennyi dolog ment félre. Nem tudom pontosan, mire gondolt Emily- a Roxfortra, arra, hogy barátok legyünk, egyáltalán az egész életünkre, de hasonlóan tanácstalan vagyok mindegyikhez. Azt hiszem, a legjobb, ha csak fejest ugrok, és remélem, hogy jó helyre sodródok. Néhány kapaszkodóm még mindig van.
 - Nem tudom.- hátradőlök a székben, és hosszan beszívom, majd kifújom a levegőt, miközben a lányra nézek. Még mindig olyan furcsa, hogy vége van, hogy nem vagyunk együtt, nem tudom, hogy ezután lehet-e bármi változás a kapcsolatunkban. Lehet, hogy nem is lehetünk barátok. Pansynál talán működött, de az mégis más, kettőnkben rengeteg közös volt, az átmeneti vonzalom után is jól megvoltunk együtt. Emily és én viszont annyira mások vagyunk.

Bitch please...

Már akkor röhögnöm kellett, amikor én ötödikes voltam, te meg harmadikos, és figyeltem, ahogy napról napra közelebb pofátlankodsz az asztalunkhoz. Előbb csak úgy ülsz a hülye könyveiddel, hogy beláss, aztán közelebb, és szép lassan teljesen oda is ültél, de akármennyire vártam, a képed azt nem nyitottad ki. Pedig akkor talán felülírtad volna, hogy két évvel fiatalabb vagy, és egyszer leégettél apám előtt, amikor veszítettem ellened sakkban, de így megmaradtál a bandám periférianyomijának, aki csak az unokatesói miatt ülhet egyáltalán oda.

Na de aztán...

Tudom, hogy szívás, ha az ember akarata ellenére bele lesz rángatva valamibe, de tudni kell stílussal, méltósággal kilépni. Nekem volt kínos, amikor olvastam a tárgyalásodat, hogy mennyire mélyre süllyedtél, amikor egy kis gondolkozással kiszállhattál volna gond nélkül az egészből. Ez a griffendéles "aranyvérű" csaj meg feltette az i-re a pontot.

Nem fogom a szemedbe mondani, hogy mekkora lúzer vagy, mert jónevű családod van, nem kell még több ellenség, és Pansy sincs veled rosszban. Ki tudja, talán még valami üzleti ügyünk is lesz, de gondolom, az egyértelmű, ki fog kormányozni abban az üzletben.

 Tisztelt és kevésbé tisztelt olvasók,
 1998. augusztus 31-től hétfőnként megjelenik szerénységem saját hetilapja, az Arany Varangy.

 Hogy miért ez a címe? Miért ne? Az arany a legnemesebb és legtisztább fém, ez a fizetőeszköz, tehát groteszkül ellentétes dolog a lúzerek háziállainak jelzőéül használni. De lendüljünk is túl a néven, mert sem a békákról, sem az aranyról, aranyvérről, galleonokról nem fog szó esni.

 Időről időre feldobok majd különböző témákat, főleg olyanokat, amik Roxfort előtt álló, Roxfortos vagy frissen végzett diákok idegeit borzolhatják, remek példa erre az első szám, ami arról fog szólni, hogy mi a bölcsesség, pontosabban szólva, hogyan látszódjunk okosabbnak választottunk, tanárunk, szüleink, barátaink vagy épp vadidegenek előtt. A további cikkek témái nem feltétlenül kötöttek, lehet javaslatokat tenni majd róla.

Hogy hogyan?

 A cikkek rövidek lesznek, negyven oldalas füzetben mindössze az első oldalakat fogják elfoglalni. A további oldalakra írt üzenetek, amiket az olvasók írnak bele, megjelennek majd minden más füzetben, így diskurzus (gyengébbek kedvéért: eszmecsere) alakulhat ki az adott témákban, illetve a lehetőség lesz rá, hogy saját témát javasoljatok. (Az üzenet csak akkor kerül be, amikor elhatározod magadban, hogy megmutatod másoknak, szóval ezügyben ne reklamáljatok! Ezenfelül bizonyos következményekkel számolhat, aki rondán beszél, nem a témába tartozó dolgokat ír le, sértegeti a többi olvasót vagy a szerzőt).

 A havi előfizetés potom huszonöt galleon, az előfizető a neve megadásával jogot formál rá, hogy írjon a füzetbe. Az érdekes témák mellett minden héten kisorsolok három szerencsés előfizetőt, aki visszakapja a pénzét, egy negyedik pedig értékes ajándékokat nyerhet. Előfizetni a Reggeli Prófétában lehet Arany Varangy jeligével a szeptemberi hónapra, melyhez ajándékba jár az egyetlen augusztusi szám.

Tisztelettel:
Draco Malfoy

 Eltelik egy perc. Eltelik kettő, a mosolyom pedig kezd egyre kínosabbá válni, ahogy csak némán tükrözzük egymás arcát. Nem azért, mert nem szoktam kiváltani nőkből a teljes csendességet, hanem azért, mert ő nem is pirult el, nem is tűnik feszültnek. Csak kortyolgatjuk az italt, de még a kérdéseimre sem válaszol, még egy-egy szóban sem.
 Sokan lennének, akik visszakérdeznének, hogy most akkor mi van. Sokan vannak olyanok is, akik egyszerűen megsértődnek rajta, hogy látszólag figyelmen kívül hagyják őket. Nekem viszont tetszik, hogy nem kell vele annyit csacsogni. Ki tudja, ez talán valami elborult türelemjáték, a hollóhátasok imádnak kussban ülni és olvasni. Sophie sem lehet kivétel, gondolom, a bulis ivós dolgot is csak azért mondhatta, hogy ne nézzem lúzernek.
 Az asztalra könyökölök, és egy darabig a behajlított csuklómon nyugtatva az állam tanulmányozom az arcát. Bánom nagyon, hogy a legilimencia megtanulására már nem volt időm, és nem is tudom, kitől fogom elsajátítani ezt a tudást Bellatrix néni és Piton professzor halálával. Rendkívül hasznos eszköz lehetne a kezemben, ha tényleg olvasni tudnék másokban. Most be kell érnem azzal, amit látok a saját szemeimmel. Nem elég, de úgy döntök, hogy kockáztatok. Legrosszabb esetben leönt vagy felpofoz, egyik sem olyan reakció, ami ismeretlen vagy elviselhetetlen lenne számomra.
 Alig észrevehetően lépek rá a bal lábammal a jobb sarkamra, hogy óvatosan kiszabadítsam a lábam a cipőmből úgy, hogy közben ne vegye észre a felszínen látható testemből a ténykedésem. Alig észrevehetően nyújtom elő a lábam, miközben őt nézem, egyrészt a reakciókért, másrészt meg hogy nagyjából jól célozzak. Sikerül is a lábammal megtalálni az egyik combját, és elkezdem piszkálni a meglehetősen rövid nadrágja szárát a lábujjammal a zoknin keresztül. Remélhetőleg ezt a nyelvet már beszéli, és értékeli, hogy nem kezdek el köntörfalazni meg verselni, mint valami korszakot tévesztett Petrarca.
 - Elkezdtem amúgy írni egy könyvet, nincs kedved eljönni hozzánk? Megmutatnám.- valahol még valóban megvan az a hatoldalnyi címtelen pergamen, amit egy nyáron körmölgettem arról, hogy mennyire elviselhetetlen a szegény, okos, népszerű fehér holló élete a sok ostoba, sáros és irigy varjú között, de mindketten tudjuk, hogy a könyv senkit nem érdekel. Ennél egyértelműbben már körülbelül csak akkor fogalmazhatnék, ha nyíltan megkérdezném, hogy van-e kedve kipróbálni az ágyamat, vagy inkább leönt. Az utóbbiból nem biztos, hogy jól jön ki hosszú távon.

 - Nem lesz.- nem kevés akaraterőm kell bevetnem, hogy visszanyeljem a megjegyzést, amit hozzácsatolnék. A mardekárosok tudják, mit akarnak, de korántsem biztos, hogy griffendélesből ugyanannyit láthatunk. Ők most azt hiszik, hogy bármit elérhetnek, ha túlélték az elmúlt időszakot, pedig háborúk mindig voltak, és nem csak túlélni kell őket, tudni kell visszatalálni a normális világba is. Ami a hollóhátasokat illeti, belőlük sem hiszem, hogy hiány lesz. A legtöbben szerintem ezer évig is ellennének a könyvtárban.
 Egyelőre abbahagyom a lány nézését, láttam, amit akartam. Mindig meg tudtam állapítani már ennyiből is, melyik lány milyen típus. Van, aki zavarba jön, van, aki dühös lesz, és van, aki még lejjebb is csúsztatja kicsit a ruháját. Sophie köztes kategória lehet, bár azt nem tudom, melyik irányba húz inkább, a könnyen kaphatóba vagy a prűdbe.
 - Hát, csak röviden az, hogy mi volt áprilisban. Nem nagyon voltam órákon.- igaz, testben azért ott voltam pár órán, sokat nem igazán sikerült ott elérni. Elég csúnyán elhagytam magam, és abban a világban a tanulmányi eredmények nem számítottak semmit. Persze, én most is tökéletesen meglennék nélkülük, inkább magam miatt akarok jó eredményeket, mint a jövőm miatt. A valóságban a papírok úgysem számítanak. Rengeteg neves pálcakészítő tanult keményen, ért el úttörő eredményeket, Olivander viszont a kapcsolataival mindet tönkretette, másodsorba taszította, pedig ő sem különleges. A Nagyúr kérdéseire legalábbis nem tudott felelni, és az új pálcám éppen olyan jó, ha nem jobb, mint az, amit ő csinált.
 Sikerül úgy elmosolyodnom, hogy ne láthassa benne a gúnyt. Még egy auror. Egy év anarchia elég hozzá, hogy az összes üresfejű gyermek azt higgye, hogy jó auror lenne belőle, de arra egyik sem gondol, hogy a tengernyi griffendéles mellett, aki elözönli azt a területet a következő években, esélyük sem lesz bekerülni. Eddig sem volt könnyű, de most brutális túljelentkezés lesz. Az olyanok, mint Potter, kétségtelenül bekerülnek, nekem sem hiszem, hogy gondot okozna, ha érdekelne a bűn elleni harc, de az átlagosoknak esélye sincs. A legtöbben túl naivak még ahhoz is, hogy tudják, a legtöbb auror még mindig valakinek a zsebében van. Nem egy volt, aki gyakran megjelent kiskoromban az ebédlőasztalnál, néha még a gyerekét is elhozta, hogy játsszak vele, amíg üzletel apámmal. Néhány száz galleonért mindig tudta, ha razzia készül valahol.
 - Milyen kicsi a világ. Én is az aurori pályán gondolkoztam, bár lehet a jogot próbálom meg inkább, és megpróbálok bekerülni a Wizengamotba.- rengeteg tervem volt a felnőtt Draco Malfoyra, nyolc éves koromtól mostanáig talán több száz is. Eszembe jutott a Wizengamot, a politikai pálya, de amikor apámnak említettem, eloszlatta az illúzióimat ezeknek a szerveknek a működéséről is. Meg tudta vásárolni Caramelt, és valaki biztosan megvásárolja Shackelboltot is. A Wizengamot sem más, még az olyan emberek, mint Kupor, sem teljesen tisztességesek. Ha azok lennének, akkor néhány hónapja, a börtönben találkoztam volna először apámmal. - Akkor gondolom jól megy az SVK.
 Bólintok egy cinkos mosollyal az arcomon, de mégis azt hiszem, hogy felvág ezzel a másnaposság dologgal. Nem emlékszem, hogy láttam volna bármelyik bulin, én pedig elég sokon voltam a nyáron, úgyhogy nem valószínű, hogy egyáltalán volt már részeg. Kivéve, ha muglikkal szórakozik, de az ő italaik sokkal gyengébbek, nem olyan jó ízűek, és nem is ütnek igazán nagyot. Aki nem Lángnyelv Whiskeytől rúg be, az nincs berúgva.

 Némán figyelem Emily arcát, aki a pálcámat tanulmányozza, különösen az apró mosoly kelti fel a figyelmem. Azt hiszem, az ő arcáról már tudok olvasni annyira, hogy megtippeljem, mi járhat a fejében. Sok mosolyt szoktam mások arcára csalni, sokan vágynak rám, de kevesen vannak azok, akik bármiféle szívből jövő érzelmet táplálnak irántam, valamit, ami igazi, és nem csak a testnek azt a parancsát követi, ami egy erős utód létrehozására utasít egy erős társsal közösen. Akármennyire magamhoz rántom a nőket, nem hiszem, hogy hosszú távon szeretni tudnának. Nem is vágyom igazán most szeretetre, de mégis jólesik látni azt annak a kevés embernek az arcán, aki valami ilyesmit mutat felém.
 - Kár is rá több szót vesztegetni.- örülök, hogy végre valaki osztja a véleményem arról az ostoba vén kecskéről, még ha francia is, és emiatt a véleménye nem teljes értékű. Otthon tényleg ő a legjobb, különben anya nem azt választotta volna, de a munkája alsóbbrendű, mint az előző generációké. Mind anya, mind apa örökölte a pálcáját, mindkettő volt a kezemben, és mindkettőben éreztem valamit, ami felülmúlja az ő tudását. Ez a pálca is ilyen lesz remélhetőleg, és nem csak azért remélem, mert annyira vágyok rá, hogy a varázserőm felülmúlja másokét. Annak nincs igazi jelentősége. Inkább azt akarom, hogy Ollivander menjen tönkre, amikor a varázslók rájönnek, hogy külföldön sokkal jobb pálcát szerezhetnek.
 - Szeretném megpróbálni még egyszer, igen.- a kviddics és Emily talán ugyanazt a szerepet játszották az eddigi életemben. Vágytam rájuk, édessé tettek mindent, amikor hozzájuk jutottam, azután keserűvé vált, elveszett, ami az enyém volt. Remélhetőleg még szép búcsút vehetek a kviddicstől az utolsó évemben, és remélem, hogy még Emily is lehet a barátom, ha több nem is lesz már köztünk. Az a hajó elment. Az énem egy nyugodtabb része, aki nem akar mindenáron szabad lenni, nem fél a kötelezettségektől, sajnálja is, hogy nem szállt fel rá.
 - Én is túlzottan ragaszkodok ahhoz, amit megszoktam, de már gondolkoztam a változtatáson. Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindig mindent ugyanúgy tegyek.- az én koromban kevesen vannak, akik ilyen közelről látták, mennyire könnye meg lehet halni, függetlenül attól, hány éves vagy, mennyi pénzed van, milyen tiszta a véred. Ők nem is érthetik igazán, mennyi mindenről maradnak le, amikor kihagynak egy éjszakát, mert fáradtnak érzik magukat. Végtelen idő áll rendelkezésükre az alváshoz, az élet viszont egy pillanat. Talán ezért is nem merek még igazán felnőni, félek, hogy azzal felgyorsítanám. Még mindig úgy érzem, mintha csak tegnap lett volna, hogy Pansyval, Greggel és Vinceszel valamelyikünk házának kertjében múlattuk a végtelennek tűnő nyári délutánokat.
 Megpróbálom annyira elrejteni a gondolataimat, amennyire csak lehet, ahogyan a legilimentorok elől is elfedném magam, így remélhetőleg az arcom sem ad ki többet a szüleimről szóló beszélgetéshez köthető érzelmeimről. Egyáltalán nem örülök, hogy rájuk terelődött a beszélgetés, mert látom, egyáltalán nincsenek jól valójában. Ezt senkinek nem kell tudnia, még neki sem.
 - Nem hiszem, hogy apámnak probléma lenne elérnie bármit.- tényleg nem hiszem, hogy egy ilyen pozíciót ne tudna bezsebelni. Láttam, hogy messze nem mindenható, de minden eszköze megvan hozzá, hogy ezt a célját elérje, és tudom, hogy nem az ő ligájában játszanak azok, akiket le kell győznie.
 Amikor megkapom a visszakérdést, bele kell kortyolnom az italba, hosszan, lassan, hogy legyen időm kitalálni a választ. Nem is gondoltam mást Emiről, mint egy ilyen komoly szakmát, velem ellentétben, neki jó előre megvannak a tervei, még ha azt is mondja, hogy bizonytalan. Nekem viszont soha nem voltak más terveim, mint a Malfoy ház vezetése és a politikusok zsebre vágása, amivel egy életre biztosítom a hatalmamat és a vagyonomat, és még ezerre. Egy húzásra elfogy az ital, még sincs igazán kielégítő válasz.
 - Szerintem átveszem a családi vállalkozást, és lehet pénzügyi vonalon folytatom a tanulást. Még én sem döntöttem igazán.- leteszem a poharat, de gyorsan újra a kezembe is veszem, hogy lassan forgatni kezdjem az alátéttel együtt. Régen nem jöttem zavarba, talán az első csókom volt az ami utoljára egy kicsit ilyen hatást váltott ki belőlem, de most érzek valamit, valamiért furcsának találom a kérését, hogy táncoljak vele. Néhány másodpercig gondolkozok is, hogy elfogadjam-e a felkérést, de nem esne jól neki, ha elutasítanám. Emi is biztosan tudja, hogy bármit is teszünk, köztünk már nem lesz többé semmi olyan, mint régen, ez pedig csak egy ártatlan tánc.
 - Szívesen táncolok veled, már régen nem táncoltam. De még nem biztos, hogy prefektus leszek, McGalagonynak rá kéne bólintania, és finoman szólva sem voltam a kedvence.- nyíltan nem mutatta ki, ha nem adtam rá okot, mégis éreztem a professzor ellenszenvét már szinte az egész elejétől. Talán természetes is, hogy ha Piton professzor utálta és hátráltatta a Griffendél egyik vezető diákját, azt én visszakapom az ő házvezetőjüktől.
 - És hogy van Cassius? Rég nem hallottam felőle.- nem állítom, hogy hiányozni fog nekem, nyilván tudja Emily is, hogy ez a kérdés udvariasságból jött inkább. Sok ellenséget szereztem még a házamon belül is, de azt hiszem, ő az, akinek soha nem fogok megbocsájtani, mert elvette tőlem Emilyt. Még ha tudom is, hogy az inkább volt az én hibám, sem hiszem, hogy lesz olyan, hogy nem kívánom őt a Pokolba.

 Egy barátságosnak szánt mosollyal válaszolok a köszöntésre, de nehezen rejtem el a szám szélében megbúvó gúnyt, és talán meglepettséget. Tíz éves koromtól senki nem szólít Draconak, aki nem a közeli barátom, vagy legalábbis nem egy felnőtt, úgyhogy ez meglepő számomra. Máskor lehet megjegyzést is tennék erre, de most nem teszem. Különben is, én is a keresztnevén szólítottam őt.
 - Igen, visszajövök. Gregory Monstro, Blaize Zambini, Emily Dean és Pansy Parkinson, akikről biztosan tudom, hogy visszajönnek.- viszonylag gyorsan elkönyvelem, miért is nem emlékezhetek Sophie vezetéknevére. Nem úgy tűnik, hogy ismerne ő bárkit az évfolyamából, bár azért az furcsa, hogy egyetlen embert sem kérdezett meg. Én sem ismerek sok hollóhátast az évfolyamból, aki beugrik, az Wolf, Goldstein és Boot, de én nem is vagyok hollóhátas. Igaz, biztos sokan megvoltak már, de névről nem ugrik be.
 Egy másodperccel a végigmérés után úgy döntök, ez engedélynek minősül, én is végigfuttatom a szemem a lányon, különös tekintettel a melleire, a combjaira, próbálom elképzelni, mi rejtőzhet a ruha alatt, de ez persze mindig csalóka. A képzelet mindig ferdít, midig tökéletesnek képzel el mindent, amihez képest azután a valóság csalóka. Kicsit mintha kinyitnék egy zsákbamacskát, egy karácsonyi ajándékot, ami vagy tetszik, vagy nem, de az mindenképpen jó, hogy kaptam valamit. Amit a csomagoláson keresztül meg tudnék állapítani, ez az ajándék nem lenne ellenemre.
 - Jó, hogy szólsz, a múltkor is napszúrást kaptam. Nincs kedved meginni valamit? Lenne pár kérdésem az iskolai dolgokról.- elsősorban a RAVASZ-ra lenne jó felzárkózni, siralmas volt a teljesítményem, talán át sem mentem volna még abból sem, amiből a legjobb vagyok, ha nincs az évismétlés. Másodsorban azért szeretnék egy kicsit ismerkedni is.
 - Nem nagyon beszélgettünk még, ugye? Mik a terveid iskola utánra, Sophie?- mindössze negyven méter séta után megérkezünk a napernyővel védett teraszra, amit kinéztem magunknak. A selyemtalárom összehajtom, és leülök az asztalhoz. Nem futom át, mik vannak, valami egyszerű, szokásos italt fogok kérni. - Mi legyen, üdítő vagy valami erősebb?