Hideg van: ez az egyetlen, rövid mondat mozgolódott a fejemben attól a pillanattól kezdve, hogy el kellett hagynom a kényelmes és meleg szobát amiben szunyókáltam edzés előtt. De legalább egy dolog tartotta bennem a lelket a reszketésemen és a fogaim vacogásán kívül… első edzés. Érdekes lesz életemben először csapatban játszani, de meglepő higgadtsággal érkeztem meg zsebre vágott kézzel, sállal az arcomban és a fejemben járkáló két szót mormogva, de megérkeztem. Csak ismerős arcok vesznek körül… végül is nem meglepő hisz ez a mi edzésünk… nyeh… bár van akivel talán csak futva váltottam egy két szót van akivel egy egész délutánt töltöttem már el. Beállok mindenki közé és ahogy Minerva megemlíti a nasit azonnal leveszem a táskám és átnézem… jó itt a forrócsokim… életmentő!
  Alexis után senki nem megy hirtelen bemutatkozni, így kapok a lehetőségen és előrelépek az emberek közül majd elkezdem a bemutatkozást.
  - Quinn vagyok, az új terelő. Már régóta érdekel a kviddics de most fogok először csapatban játszani. Remélem senkit nem fogok hátráltatni – lejjebb húzom a sálam és beletúrok a hajamba egy pillanatra – de azért majd legyetek szívesek számolni a seprűről lecsapott ellenfeleket. - vigyorgok mindenkire.
  Amint végeztem a rövid szövegecskémmel visszasétáltam mindenki közé és folytattam a végetnemérő mormogásom.
  Hallgatom a többieket arra a pillanatra várva, hogy végre seprűre szállhassak. Ez nem is olyan sokára megtörténik… Kesztyűmmel erősen rámarkolok a seprű nyelére és felszállok egyből magasabbra. Fenn erősebb a szél és meggondolatlanságból túl magasra röppentem így megbillentem. Még abban a pillanatban visszaszereztem az egyensúlyom és folytatom a mormogást. Majd megérzem a friss levegőt és az enyhe szelet ami mosolyt csal az arcomra amit természetesen a sálam takar. Számolni sem számoltam… már jó pár hete nem ültem seprűn. Kezdésként három kör? Kevés az tény… de mégis meglepő koncentráció fogott el mikor elindultam… Amiből természetesen a második kör elején egy lány kizökkentett…
  -Mi mi mi? - billenek meg a seprűn ahogy Alex majdnem nekem jön – Igen még mindig ugyanannyit csavarog az szőrcsomó. Na és Matthew? - ja és a vicc kedvéért – Ma édesebb a kávé amit hoztam magammal. - mondom kicsit nevetgélve elvégre ezelőtt majdnem kiköpte azt a kávét amit ittam.

Ahhoz képest, hogy hogyan letámadtam a törpét elég érdekesen reagál… végül is abban a pillanatban el is cibált egy csendesebb helyre.
- Miiii? Neked is van vala… - megörültem a pillanatnak hisz úgy néz ki, hogy még a törpe is tudja a szülinapom elvégre adni akar valamit! Yeaah… természetesen a boldogságom addig tartott amíg meghallottam mit is mond pálcát szegezve a gyomromhoz… - Hé! Ne már! Törpe nehogy már! - mondogatom reménykedve… de nem… nem tévedtem… úgy feszül a karom mintha most készülnék egy testépítő versenyre… természetesen egy idő után elkezd fájni de ez várható volt… -
Mond, hogy csak viccelsz… könyörgöm mond, hogy ez csak egy vicc. - nevetgélek kínomban – Ezt még egyszer visszakapod…
- Az egyik ok lehet az is végül is… de akár az is lehet, hogy már rég láttalak… vagy lehet akár ez is, – mutatom neked a pici dobozt amibe pontosan tudom is, hogy mi van de a poént nem jó egyből lelőni nemde? - de legnagyobb valószínűséggel mindhárom.
Biztos voltam ebben… nem megy bele egyből hisz majdnem hogy kerültük egymást az elmúlt hónapban… vagyis... én voltam aki nem kereste a társaságát de igazából magam sem tudom, hogy miért egyszerűen nem volt téma amit fel tudtam volna hozni… nem vagyok jó az ismerkedésben ez tény… de megpróbálhattam volna legalább… Na majd most.
Először a törpe rövid előnyt szerzett de hamar utolértem és elkaptam a kezét a bal kezemmel… elvégre a jobbat még mindig feszegetem…
- Ötletem sincs arról, hogy mivel tudnálak meggyőzni de na. Most az egyszer kérlek. - próbálok örömtelien mosolyogni rá úgy hogy konkrétan izzadok a kezem feszegetésétől ami kifejezetten kellemetlen érzés…
- Hidd el tetszeni fog. - vigyorgok Merelre remélve, hogy beadja a derekát és eljön velem kipróbálni az ajándékom.

Ahogy felkelek, kómásnak érzem magam…
- Nem akarok felébredni ma reggel… ugyanolyan unalmas nap lesz, mint a többi… - gondolom, addig a pillanatig, amíg a drágalátos macskám telibe rá nem vetődik a gyomromra. Aminek hatására hangos kiabálás közepette dobom fel a mellkasom.
- Cooole! - kiabálom, de szerencsére senki nincs már a szobában, így nem égetem le magam… meg amúgy is… Cole mióta csinál ilyeneket?
- Te szemét - simogatom a cicám – ez nagyon csúnya húzás volt – vigyorgok, majd gyorsan felugrok felöltözni… amikor…
- Ez mégis mi? - látom az apró vöröses dobozt aranyszínű szalaggal az ágyam mellett, amibe majdnem beletalpaltam. Jaaaaa, szülinapom van… tényleg… el is felejtettem… félreteszem a pici dobozt, majd felöltözök.
- Szóval ezért kínoztál meg a reggel, te szőrcsomó! - vigyorgok rá a szemtelen kis jószágra, aki pár unott nyávogás közepette tovább is áll.
Ezután felöltözök… felkapom a legmelegebb cuccaim, és zsebre vágom a pici dobozt. Már most megöl a kíváncsiság, mi lehet benne… de nem egyedül akarom kinyitni… Ezzel a gondolatommal ki is rohanok az ajtón, minden könyvem és füzetem hátrahagyva, van jobb dolgom a tanulásnál ebben a pillanatban...
Körberohanok, és egy bizonyos személyt keresek… de valahogy sehol nem találom… sárga sál… sárga sál. Még egy… és még egy…
- Mégis merre lehetsz, törpe?… - agyalok magamban… hol nem kerestem még?… de nemááár… eh.
Mindjárt kezdődnek az órák, de sehol nincs meg… Ebben a pillanatban éreztem úgy, hogy feladom a  keresést, amikor a távolban megláttam… könyvekkel a kezében megy éppen órára… vagyis próbál…
Odarohanok, és elkapom az egyik kezét, majd halkan odasúgom neki, miközben próbálom elhúzni.
- Gyere, lógjunk el egy órát! - vigyorgok az ismerős törpére.

Igaz hogy már itt kopogtat a tél az ajtónkon… de ennyire hideg nem szokott lenni még ilyenkor. Esküszöm rossz ránézni a lányra… ha próbálja is megjátszani, hogy nem fázik, reszket, feltűnően. Nem mintha én jól bírnám a hideget… de ha így haladunk akkor meg fogok szabadulni a kabátomtól. Inkább fázzak meg minthogy valami nagyobb baj történjen… Fura… ritkán vagyok ilyen… nah mindegy is…
- Nem tudom én ezek után azért átgondolnám hátha mégis. - vigyorgok, végül is egy ilyen lehetőséget nem lehet elszalasztani, mindegy miért vagy hogyan… ez majdnem gondolatolvasás vagy jövőbelátás volt – Jah és… néhány órája?! És még nem fagytál szét?
Nem tudom, hogy Cole és Matthey együtt vannak-e valahol… az biztos hogy megkönnyítené a keresést ha egy helyen császkálnának.
- Nem kell megköszönni. Viszont… de igen azért pár fokkal szerintem mégis csak jobban fel vagyok öltözve. – vigyorgok rád majd picit elhallgatok, hogy beleihass a kávéba.
 Ahogy belekortyoltál a hasamra tettem a kezem a másikkal pedig a számat takartam és halkan kuncogtam.
- Ezt az arcot soha nem fogom elfelejteni! Látnod kellett volna! - ugyanúgy halkan nevetgélek közben – Nincs értelme ha felcukrozom az egészet… de ha legközelebb is fagyoskodni tervezel akkor édesebbet hozok. - mosolygok rád becsukott szemekkel.
 Amikor a levelet nézte amiről kérdeztem egyből kicsit másmilyen lett Alex viselkedése… hirtelen komolyabb lett és nem látszott annyira vidámnak… mi történhetett?
 Mielőtt bármit mondhattam volna már el is terelte a témát… de.. oké ha nemszeretne róla beszélni inkább akkor nem erőltetem… lehet hogy így mindkettőnknek jobb.
- Cole? … Gyakran? A gyakran nem szó arra, hogy ez mennyiszer eltűnik… Már hozzászoktam de van, hogy a legrosszabbkor gondolja úgy, hogy nem fog kelleni… - forgatom a szemeim mosolyogva… így jobb mintha itt elkezdenénk depizni… inkább ez… talán legközelebb elmeséli de semmiképpen nem akarok rossz benyomást kelteni így… nem akarok még egy embert elüldözni…
- Azta! Ilyet ez a lustaság nem csinálna… leülne egy helyben és megvárná amíg odaérek… nah mindegy remélem azért egy macska is képes változni… bár ő változni… fuh ha megtörténne megenném a kalapom. De amúgy hogyan talált vissza olyan messziről? - itt is elvetek egy mosolyt amint észreveszem, hogy jobb kedvre derült. Ennek örülök…
- Semmi baj, nálad maradhat… ha meg tudod inni. - Vigyorgok rád kicsit gonosz tekintettel hisz még mindig megvan fejben az az arc. Azonnal újra kuncogni kezdek, majd felállok a kőröl - Én tökéletesen megvagyok de így is fagyoskodsz… hmm – kigombolom az öltönyszerű kabátom és nyújtom feléd – Vedd fel… legalább addig amíg fel nem melegít picit. Így rossz rád nézni ahogy fagyoskodsz… Ja és nem fogadok el nemleges választ. - vigyorgok rád pimaszul… ha nemet mondasz rád dobom a kabátot. Lassan mennünk kéne mert fel fogsz fázni ha tovább üldögélüsz azon a sziklán.

- Mint miden áldott nap… a legjobbkor tűnsz el… - jár fejemben, hisz Cole megint eltűnt… pedig szükségem lenne rá…
 Már napok óta nem alkottam semmi érdemlegeset… Kezd unalmas lenni. Nélküle viszont ebbe nem kezdek bele. Végül is… nincs jobb dolgom…
 Felvettem egy vastagabb pulcsit és egy vékonyabb kabátot… utálom a hideget! Miért pont most kellett eltűnnie ennek a kis szemétnek?! Ahogy kiléptem a kapun elkapott egy hidegebb fuvallat, abban a pillanatban felállt a szőr a hátamon! Lehet, hogy kibírnám csak a pulcsiban is… De így kellemesebb.
 Egy jó fél óra kutatás után elegem lett így szereztem egy forró kávét mielőtt folytattam volna… közben sokszor arra gondoltam, hogy ha ez a macska épp a szobámban vár felrúgom… tudtam, hogy nem lettem volna képes rá de mégis megfordult a fejemben…
 Újra elindultam és ezúttal egy olyan utat választottam amerre elég ritkán járnak diákok… de most mégis találtam valakit. Nem is akárkit…
- Szia Alex! - intek a lánynak akit valamennyire ismerek is… - Nem is tudtam, hogy látnok vagy… vagy ennyire egyértelmű, hogy megint eltűnt Cole? - vigyorgok egy pillanatig aztán közelebb lépek és felé nyújtom a papírpoharas kávét tartó kezemet – Még meleg… - eltekintek oldalra és úgy folytatom a mondanivalómat – Gondolom fázol picit… vaaagy nagyon. - nézek vissza mosolyogva.
 Semmi melegebb ruhát nem vett fel… megőrült? Nah jó az tudom, hogy mindenki jobban bírja nálam a hideget… de ennyire? Mindegy igazából… ha fázik nekiadhatom a kabátom… talán kibírom a pulcsiban…
 Elvette a kávét, vagy sem leültem mellé a kőre, majd megkérdeztem.
- Mi az a levél? Ha szabad kérdezni. - mosolygok… próbálok jó benyomást kelteni és barátokat szerezni… mint mindig… bár ritkán sikerül...

- Meg is van… - mormogtam magamban ahogy a folyadék lila színűvé vált. Elkezdtem kevergetni a kívánt irányba és állítottam a lángon.
 Amint hetet számoltam, és meggyőződtem róla hogy a kellő vörös színt vette fel, megkevertem a másik irányba is a bájitalt… ezzel együtt állítottam a lángot egész kicsire… amíg várakoztam a narancs színre, észrevettem a professzort amint épp körbenézett a teremben. Látszott rajta a meglepettség… egyből körbenézett van e valahova elrejtve pár „apróság”. De meglepetésére semmi se volt sehol… mára nem készültem semmire… vagy legalábbis erre az órára.
- Ilyen is előfordul néha tanár úr. - válaszoltam picit pimaszul… hát igen… ilyen sem lesz sokszor. De Oakley mosolya eléggé meglepett… ennyire fura, ha csinálok valamit az órákon?
 Ekkor vette fel a bájital a kívánt színt. Kilencedik lépés igaz? Csak várnom kell tovább… tökéletes…
Várakozás közben csak körbenéztem… körülbelül mindenki ott tart mint én… ez picit megnyugtatott. Ezzel együtt idegessé is tett… ha most valamit elrontok… Esélyem sem lesz visszahozni idáig. Hát akkor figyeljünk. Visszafordultam a bájitalhoz ami már majdnem lila színt vett fel.
 Amíg várakoztam kimértem a következő lépéshez szükséges porított unikornisszarvat. Mikor megjelent a lila beleöntöttem a port és továbbvárakoztam, míg ugyanazon a kis lángon főtt az ital.
 Felvette a rózsaszínes árnyalatot, ezzel együtt elkezdtem kevergetni is… mikor újra felvette a házam színét felnéztem a táblára és észrevettem, hogy megint várakozhatok… miért kell ennyi lépésben várakozni? Valahogy jobban élvezném ha pörgősebb lenne… nah mindegy amúgy is érdekelnek az ilyesmik… ennyi unalom még elmegy.
Közelített a lila színhez… ebben a pillanatban nyúltam jobb kezemmel a holdkőért… mivel nem néztem oda egyből így majdnem az unikornisszarvat fogtam meg… kellemetlen lenne ha most rontottam volna el…
 Elkezdtem adagolni a holdkövet amitől szép lassan szürke színt vett fel a bájital pont ahogy a táblára van írva. Újra alacsony láng, újra várakozás, újra narancssárga… Ekkor folytattam az előző por adagolását. Itt nagyon megrémültem… az üst tartalma sokáig csak piszkos fehért volt hajlandó felvenni… majd egy hatalmas kő esett le a szívemről mikor előjött a hófehér…
 Utolsó lépés… az igazság pillanata… Lassu keverés az óramutató járásával ellentétesen… itt ugyanúgy megugrott a pulzusom mint az előző lépésnél… De amint megláttam a halványan csillogó ezüstös párát elégedetten hagytam abba a bájital kavargatását… Le volt írva a táblára minden amire szükség volt, jobban értek a bájitalokhoz mint más dolgokhoz… de ez még így sem volt egy könnyű szülés. Vettem egy mély lélegzetet és a tarkómra tettem a két kezem… Ez még jobban sikerült mint a szeptemberi…

- Mennyiben fogadunk, hogy még a szoknya is jól állna? - vigyorgok Merelre… hihi nem én leszek az aki nagyon kiakad egy kis cukkoláson.
- Kár… Majd legközelebb én leszek a lovag! - kuncogok picit, bár már tényleg jólesne egy picit a figyelem középpontjában lenni… Nah mindegy.
- Nicsak ki beszél… Én legalább tudok még beszélni… Még~ - viszonzom gyorsan a pimasz vigyort, ha már elkezdted nem én leszek aki abbahagyja.
A családról szóló beszélgetésbe még mindig nem szólok bele… látszik rajta hogy ő sem szívesen beszél róla… Inkább megvárom amíg befejeződik a beszélgetés.
- Merel olvashatsz a gondolataimban… épp erre gondoltam én is. - vigyorgok a felsőbb éves srác felé, aki akkor még oda sem nézett ránk még.
Csak ekkor vettem észre a mögöttem álló Frederiket. - Csááááá~~ - hát… ez a köszönés egy lelkes pacsizásnak indult… amíg rá nem jöttem, hogy egyik hollóhátas osztálytársamról van szó… - Te itt? Hogyhogy? - Nézek egy pillanatra a szemeibe majd fordulok vissza a lányokhoz. Nemtudom hogy a fura szemei miatt fordultam meg olyan hirtelen... vagy attól a tudattól, hogy egy hollóhátas áll mögöttem...
- Mi a baj? - kérdezem a Aubreytól aki hirtelen máshogy kezdett viselkedni… várj… neee… Az nem lehet, hogy…  mikor megszólalt egyből rájöttem, hogy igazam volt… Tudtam, hogy félreértette… De miért?! Miért történnek ilyesmik mindig velem?! ÁH! … Jó igazából mindegy, már rég tisztában vagyok vele hogy sokszor nem azt mondom amit akarok… aztán ez lesz a vége...
- Ha már felajánlottam egy fogadást… itt van még egy! Mit kapok ha félreértette amit mondtam? - mondtam vigyorogva a törpének… hehe ebből lehet, hogy csak abból a félreértésből valami még érdekesebb lesz? Hmmm…
Ahogy Merel leült a székre átgondoltam mit is mondjak… lehet vicces lesz az előző kimenetele… de nem akarok több bajt hozni a fejemre…
- Látom… Akkor csináljunk valamit ami eltereli a figyelmed – letérdeltem elé… – Mégis mihez lenne kedved? - mosolygok a lányra kedvesen. Szeretném ha jobb kedve lenne, és nem kellene azokkal a dolgokkal foglalkozni amik eleve elrángatták ide…
Amikor megindult felénk a Mardekáros aki megpróbált elküldeni minket, mögötte Aubreyval… tudtam, hogy miről van szó. Elé álltam mikor megpróbált közelebb kerülni Merelhez… majd Aubreyra néztem…
- Ennyire félreérthető volt amit mondtam?… Sajnálom, sokszor történik ilyesmi… Tudom mire gondoltál… pedig nem arra céloztam. – világosítottam fel a lányt mosolyogva majd visszanéztem a srácra – A piából elég is volt… - emelem fel az üveget ami pár perce még Merel kezében volt… talán még láthatta is… ezt letettem egy karnyújtásnyira lévő asztalra majd folytattam a mondanivalóm - De először is szeretném tisztázni a dolgokat… - közelebb hajoltam a sráchoz, hogy Merel ne hallja amit mondok – Semmi olyasmit nem akartam tenni ezt most leszögezem… sejtem mit mondott… utólag rájöttem, hogy félreérthető dolgot mondtam, de meg sem fordult a fejemben bármi hasonlót tenni. A lényeg amúgy is most ő... Ahogy te is látod elég rosszul van… túlzásba vitte az italt… azért jött ide hogy kiengedje a gőzt… Elmesélte mi történt ma vele és kellemetlen családi ügy, amiről nem nagyon akar beszélni… Most szüksége van erre a bulira… tehát ha lehet először hagy, nyugtassam vagy nyugtassuk meg... jobb ha nem azzokkal a dolgokkal foglalkozik amik miatt alapból is idejött... aztán úgy is visszakísérjük majd az iskolába miután kibulizta magát… Rendben?

- Tudom, hogy gonosz volt… de ahogy látod meg sem ijedt. - mondom picit letőrve… végül is minimum egy sikolyra vagy ugrásra számítottam. Csalódtam magamban… Na majd legközelebb.
- Igen elég rég… - megemelem a kezem amiben a pohár van, aztán két ujjam felemelem és megbillentem mintha intenék. Szerencsére semmi nem ment ki a pohárból – De most itt vagyunk! - vigyorgok újra.
Amúgy a lányoknak feltűnik, hogy én is itt vagyok?
- Ez fájt! - Vigyorgok de kicsit eljátszom, hogy fájdalmat érzek… Amúgy… - De legalább ő tudja, hogy jól nézek ki! - mutatok rá Aubreyra a pohárt fogó kezemmel.
Halkan végigkuncogtam ahogy Aubrey próbálja a székre ültetni a törpét. Már ugrottam volna elkapni Merelt ahogy megbotlott, de szerencsére ráhuppant a székre így megnyugodtam… Látszik mennyire figyelek a dolgokra körülöttünk.
- Nem kell kétszer mondani… - fogom meg az üveget… ami a címkét elolvasva elég erős lehet… egy korty nem árthat végül is…
~ Aztak… huh ez erős… - mondtam volna… ha nem lenne olyan erős hogy most épp nem tudom kinyitni a szám… - Éget! Ebből ittál Merel? … így nem csodálom hogyan is rúgtál be ilyen gyorsan. - vigyorgok a kisebbik hugrásra, kezemben az üveggel amiből egy elég tisztességes adag tűnt el hirtelen…
A családos beszélgetésbe nem akartam beleszólni… inkább picit el is fordultam mert eszembe juttatták két testvéremet… nem akarok rájuk gondolni… nem ezért vagyok itt!… inkább gyors lehúztam a finom whisky-t ami a poharamban maradt.
Meglepett a kis Merel ahogy belekapaszkodott a kezembe… kicsit megemeltem a kezem, hogy jobb fogása legyen rajta, készen álltam elkapni ha összeesik. Itt esett le hogy picit túlzásba vitte a törpe… Lehet haza kellene vinnünk a háztársával…
- Mire gondoltál? Mit csináljunk? Vaaagy mi lenne ha valahol máshol csinálnánk valami érdekesebb dolgot. - mosolyogtam rá majd gyorsan felnéztem Aubreyra… remélem leesett neki mire gondoltam.

-Aaah basszus… - mondtam magamban amikor ránéztem az órámra… elterveztem, hogy ízlésesen kések a buliról… de nem ennyire!!
-Mindegy is, a lényeg, hogy ott leszek… … ez megteszi… - halásztam elő egy táskából egy-két üveg italt, köztük apám kedvenc whiskyét.
Ahogy kiléptem vissza is futottam egy kabátért… nagyon hideg van! Főleg nekem… Átok rám, hogy ennyire nem bírom…
Visszatértem egy ballonkabátban vörös sállal a nyakamban. Szép lassan cammogtam át Roxmortson, nem akartam feltűnést kelteni. Amikor elértem a rozoga épülethez átgondoltam kik lehetnek ott… nincs kedvem unatkozni! Jól akarom magam érzeni. Ezért vagyok itt… nem azért hogy hülye vitákba keveredjek… inkább hagyom mára a sok csínyt.
Ahogy beléptem intettem mindenkinek… Tényleg itt van minden bajkeverő a suliból… na jó vannak ártatlanabbak is… vagy legalábbis akikről nem tudnám elképzelni, hogy itt legyenek…
-Halóka! - intettem mindenkinek, majd odasétáltam a piákhoz és a kabátomból kivettem a két üveg piát. Fel is bontottam apám whiskyét és töltöttem magamnak egy pohárral. Kicsit mászkáltam és figyeltem ki mit csinál… de látom felesleges hisz még Dom is itt van… egy két pohár után felengedtem és melegebbnek is éreztem a helyet… levettem a kabátot és egy szék támlájára dobtam.
Ekkor vettem észre Merelt, akit ugye a nyári után nehéz lenne elfelejteni. Mosolyogva intettem neki vissza. Majd észrevettem az előtte álló lány arcán az aggodalmat… eldöntöttem, hogy ma nem lesznek csínyek… nah mindegy ennyi belefér!
A lány háta mögé lopóztam mikor épp Merel egy csokit lóbált a feje előtt… a válla fölé hajoltam és olyan mély rekedtes hangon szólaltam meg amilyenre csak képes vagyok.
- Látom hallottál rólunk! Minden ide tévedő halandó meg fogja bánni, hogy feldúlja az otthonunkat! Mindannyian!! MUHAHAHA! -nem tudom, hogy reagált de amint befejeztem, a saját hangomon intettem a lány mögül a törpének.
-Amúgy szia Merel! - vigyorogtam.

-Mi?! – kérdeztem vissza riadtan... Hirtelen fel sem tűnt milyen hülyeséget mondtam... – Hát, végül is nem is vagyok túl jó nyelvtanból... – ugyan már... Egyszerűen azt sem tudtam mit akarok mondani.
-Hát van akinek nem... – nézem ahogy szenved azzal az egyetlen tinccsel- A fésű a barátod! Főleg ilyenkor. – nevetgélek az egészen visszagondolva.
- Várj... Szerinted alien vagyok?... Azta! – húzom végig a mellkasomon a kezemet mintha épp átvizsgálnám magam. Na jó már tuti retardáltnak néznek a körülöttünk lévők... Kiknek jutna eszébe akár csak hasonlót csinálni?... Nyilvánosságban! Idáig nem ismertem még egy olyan idiótát mint én... Mellesleg... hol nézett ilyen filmet?...
- Mi ez a vigyor? … Csak tudod… én tudtam, hogy biztosítva van a hely. Az én fejembe pedig belelátnál. - kacsintok egyet, hogy tudja… nem volt igaza.
- Megfogtak és elvittek… nem tehetek róla… Bár mindegy is addigra úgy is segítettem már az embereinknek. -Vigyorgok büszkén.

-Az előbb megkérdtem meg. -forgatom szemeimet- De mindegy is.
-Hát igen… Főleg amit most csinálsz, -kuncogok- Ízlési ficam… ha mondhatom annak – erősen bámulom azt a kesze-kusza tincset. - Egy fésű azért nem ártana.
-Nincs… de kitudja. Egy két apróbb varázslattal meglehet oldani és neked is lesz. -nevetek fel… A muglik meg a varázslat szóra csak kozmetikai trükként gondolnak… a kis tudatlanok. - Nekem a törpe és a manó jobban tetszik… De mivel bírlak így még belemegyek a hobbitba is.
Annak ellenére hogy látom nem nagyon zavarná ha másnak hívnám egy ideig még hobbit marad.
-De terveztem… és elég a tervezésből hobbit… Túúúl sok volt ez egy mondatban. Fogadjunk, hogy a végére már te is csak úgy mondtad a szavakat és nem is gondolkodtál mi jön ki a szádon. - nevetgélek.
Még egyszer utoljára –Na? Na?… na mindegy -vonom meg a vállaimat- Egyikünk sem telepata… van egy sanda gyanúm, hogy te sem. - Mármint... ahhoz én sem vagyok elég idióta hogy mindezek után bevegyem. - Meg amúgy is… ha telepata lennél nem lettél volna betojva a kamerák miatt.
A mondataiból lejön, hogy ő sem olyan ártatlan mint amilyennek kinéz… eskü azt hittem, hogy egy hiperaktív kisangyal állt itt eddig.
-Engem „kimentettek” mielőtt Potter nyert volna. :T - Ilyenkor gondolkozom el azon mennyivel jobb lenne pár évvel idősebbnek lenni már? Annyival jobb lett volna ha tavaly nem visznek el onnan.

A mai reggel… nincs ehhez fogható. Olyan jól aludtam mint a bunda, és kipihenten ébredtem, nem úgy mint egy félholt, aki éppen a legközelebbi kávéforrás felé vonszolja el a testét. Cole, miután megetettem már el is tűnt… Mi dolga lehet mindig ennek a szörzsáknak?
Mikor beültem első óráimra, úgy döntöttem ma senkivel nem cseszek ki. Ma inkább csak figyelek… arra ami érdekel, a többin alszok. Aztán elérkezett a bájitaltan óra… már vártam! Legalább egy óra van amire szeretek készülni, és boldogan cammogok le a terembe. Mikor benyitottam már többen benn voltak, csak intettem és köszöntem nekik, majd leültem a helyemre és előkészültem az órára.
 Meg mindig nem utáltam meg a bájitaltant… Még vele sem. Megakar ijeszteni azzal, hogy becsapja az ajtót? A terem széléből is hangosan, élesen lehetett hallani.
 Ma semmi segítség? Hm van akinek problémája lesz ezzel… Még jó, hogy nem tartozom közéjük. Receptet is kapunk? Ez így túl könnyű… Vagy nem? Tizenhat lépés… Ez egy hosszú óra lesz, és ma én sem lazsálhatok… Béke elixírje, legalább valami olyat adott ami tényleg kihívást jelent mindenkinek.
 Összeszedtem az alapanyagokat, és szép nyugodtan nekiálltam. Első lépés… Begyújtottam az üst alá, ami már meg volt töltve vízzel és hagytam, hogy alacsony lángon melegedjen. A zsebórámon mértem az időt, hogy minél pontosabb legyek. Hetvenöt másodpercnél két uncia porított unikornisszarvat adtam hozzá, majd elkezdtem adagolni a holdkövet is. Felvette a zöld árnyalatot és elkezdtem kevergetni óramutató járásával megegyező irányba, szép lassan ahogy a táblára van írva… így tényleg nem lesz nehéz… csak az a baj ha valaki elrontja az már nem biztos, hogy újra tudja kezdeni… Fel is vette közben a kívánt kék színt. A másik kezemben már benne is volt a holdkő és el is kezdtem adagolni. Elég hamar felvette a lila színt. Figyeltem, hogy alacsony lángon legyen, és hagytam hét percig hevülni. Zsebre vágtam az órámat aztán az előbbihez képest ellentétes irányba kevertem a már rózsaszínes löttyöt. Három… számoltam magamban, majd belecsöppentettem a megadott mennyiségű hunyorszirupot. Itt kezdtem el kicsit jobban odafigyelni a dolgokra… ha eléri a türkizkék színt… és elrontok valami akkor már csak nagy szerencsével tudnám időben befejezni… Fú… azért remélem idáig sem rontottam el semmit.
 A bájital fel is vette a türkizkék árnyalatot, ezzel együtt el is kezdett közepes lángon főni az üst tartalma. Miközben hevült körbenéztem… nem vagyok lemaradva szerencsére… és úgy néz ki jól is haladok. Mikor visszafordultam a bájital már majdnem azt a lila árnyalatot vette fel. Mindjárt kész vagyok a hatodik lépéssel… és eddig jónak tűnik.

-És mi történik hogyha annyira árnyalod már az árnyalt árnyaltat, hogy semmi igazságtartalma nem lesz? - Fuh ezt jól megaszondtam. - De ha nekem tetszik? - még egyszer dobom a hajam.
Olyanok vagyunk itt kint a strandon mint két tiniku… igen… Elég vicces lehet végignézni ahogy egy colos srác baromkodik egy törpével… ha mást nem azt hiszik rokonok vagyunk, vagy, hogy pedó a srác.
-A colos kifejezést jobban szeretem. - vigyorgok – Miért pont hobbit? Ha nagyon akarod akkor hívhatlak annak, csak szólj! Méretben ugyanaz… -Mutatom közben a kezemmel, a mellkasom alatt, a magasságot.
-Léteznek… - forgatom közben a szemeimet-  …Milyen véletlenre? Minden meg volt tervezve… Csak egy törpe „hátbatámadott” most meg itt röhögünk egymáson. Ez a véletlen… -megdöntöm közben a fejem-

-Honnan tudod, hogy nem vagyok telepata? Na? Na?
Meglepett hogy közelebb hajolt… ilyenkor hátra szoktak lépni az emberek. Elkezdtem mégjobban vigyorogni… Akkor kezdjük hát.
-Megtörtént… de hogyan csináljak képet a roxfortban? Vagy ha csináltam volna, hogy lebuktassam magam akkor miért hoztam volna magammal? … Tudom, arra gondolsz, hogy bármekkora hülyeséget mondok, túlozhatok vagy hazudhatok… De majd egyszer rájössz. - Mondom kicsit úgy mintha egy újoncal beszélgetnék.
-Lehet hogy még nem a legnagyobb hír… de majd egyszer! Mindenképpen! Nem feltétlenül egy csínnyel. Mindegy mivel… csak mindenki tudja… mindenki aki oda jár!
-Volt sok tettem! Sok jó és sok rossz! Bár kétes hogy kinek a szemszögéből mi… Na mindegy! Csak egy kettőre nm vagyok büszke… -Mondom kicsit komolyabban elfordulva.

-Igen! Mi más lennél? - legyintek egyet a középhosszú hajammal ugyanúgy ahogy te is. Ha már elkezdtünk hülyéskedni nem én leszek aki abbahagyja.
-Kis töpszli! - nevetgélek – Ha játszani akarsz akkor nyugalom… Még csak most kezdünk. Bár nemtudom hogy a hozzád hasonló manók hogy bírnák... - vigyorgok rád. Nem hiszem el, hogy egy nálam ennyivel fiatalabb lány kihozza belőlem ezt a viselkedést…  kit érdekel? Jól érzem magam!
-Most minden zsír… - forgatom a szemeim- Annyira hülye még én sem vagyok, hogy gondolkozás nélkül belemenjek ebbe a hülyeségbe.

-És mit csináltál volna ha rájövök rávezetés nélkül? Na? Na?
Lehajolok közben hozzád, derékra tett kézzel. Úgysem láttalak még arcmagasságban… a pult alatt pedig nem láttalak rendesen. Végül is felülnézetből is gyönyörű a világ de néha más szemszögből is meg kell vizsgálni.
-Nem nagy szám? Fenébe! Még nem derült ki hogy én robbantottam fel a bájitaltan termet… meg, hogy ki próbálta felgyújtani Galagony professzort mikor épp… nem a saját formájában volt.
Hirtelen nem akartam kimondani, hogy animágus… pedig az már a második utalás lett volna a varázsvilágra… na mindegy… amúgy is csak hülyének néznének.
-Csak azért hallani rólam keveset mert kimászok a tetteim alól. Fúh ha mindet tudnák a diákok… már nem élnék. Vagy csak nem mernének a közelembe jönni… -gondolkozok el hirtelen, milyen jó lenne ha tényleg mindenki tudná ki vagyok és mit csinálok… majd jövőre!

-Sosem voltam jó a titkolózásban… Na mindegy. - elfordulok… most megfogott a törpe.
-Ha ha ha, nagyon vicces! - mondom szarkasztikusan – Ha hazudni próbálsz akkor nem vagy valami jó benne! - jelentem ki kicsit kuncogva, vigyorogva – Előbb vagy utóbb minden kiderül, fölösleges játszani.
Hmm… Rendesnek tűnik, de akkor sem akarom fölöslegesen bajba keverni… csak akkor megyek bele rossz dologba ha tényleg ki tudom magunkat juttatni belőle.
-Hát, nem úgy néztél ki! - gyors fejmozdulatokkal aggódó arcot vágva nézegetek körbe – Valahogy így! - nevetek.

-Mintha nem lenne igazam… - nézek fel szemem sarkába.
Király! Ezt is tudni rólam! Ennek kifejezetten örülök… bár biztos vagyok benne hogy nem lennék itt ha a tanár máshol lett volna. Ahhoz még én sem vagyok elég erős hogy legyőzzem az osztályt… Kettőt-hármat talán… de ennyi embert nem.
-Igen! Az ott dolgozók kedvence! Csak a fele tanári kar akar kirúgatni! - mondom vállat vonva – De szerencsére a néhai jótettek miatt, és a két testvérem híre miatt maradhatok… Kár lenne pont onnan kirúgatni magam.