Gyerekkor
Londonban születtem egy szép nyári estén. Anyám fiút várt mivel már volt egy nővérem, a családban pedig az volt a "szokás" , hogy egy leány és egy fiúgyermek lehet egy házban. Az anyám sosem szeretett, ahogy a nagyanyám és a nagyapám sem. Hajtotta őket a tiszta mágus vérük, melyet az apám beszennyezett.
A szüleim nem voltak házasok sem, mindig azt mondták, hogy véletlen gyermek lettem. Apám mugli ivadék anyám pedig kevély aranyvér mániásként született. A nővérem tiszta vérű ezért nem volt kérdés, hogy ő sem fogadott be a családba.
Születésem után apámhoz kerültem, aki mindent megtett azért, hogy tökéletes körülmények között nevelkedhessek. Az anyám félévente egyszer meglátogatott a nővéremmel, és nagy mennyiségű pénzt adományozott apámnak az eltartásom érdekében.
Bevallom, hogy mindig irigykedtem arra a pompára mely körülvette őket és arra, hogy egy hatalmas villában laknak a családi rezidencián. Félvérként be sem tehettem a lábam arra helyre, mert attól féltek, hogy megfertőzöm őket. Mintha a félvérség ragály volna, olyasféle mint a pestis.
Sosem voltunk szegények az én drága jólelkű apámmal, de közelébe se értünk a gazdagságnak sose.
Mindig fájt az a tudat, hogy a féltestvérem sosem játszott velem, sőt a közelembe se merészkedett, ahogy a saját anyám sem. A testvérem apja aranyvérű volt, de idős, mint az országút, ahogy az apám mondaná. De az én "kedves" édesanyám nem azért szeretett bele, mert jóképű vagy fiatal volt, hanem azért, mert elég vaskos volt a pénztárcája.
Néha reménykedtem benne, hogy ha hangyányit is, de szeret, mert ha nem érezne efféle érzést akkor biztos nem adna apának tartás díjat. Persze ez naiv ábránd volt egy egész pöttöm kislánytól.
Hét éves lehettem, amikor életemben először varázsoltam. Egy osztálytársnőmmel vitáztam valami csekélységen melynek következtében olyan dühös lettem, hogy a lány mögötti váza ezer darabra tört. Szerintem kettőnk közül én ijedtem meg a legjobban.
Kilenc éves koromban kaptam egy hófehér nyuszit melynek a Lucy nevet adtam. A nővéremet is így hívják.
Mindig is céltudatos és büszke voltam talán a bennem csörgedező vér miatt, vagy azért mert apám így nevelt. Azt tanította, hogy legyek büszke magamra mert gyönyörű vagyok és kedves a családi hátterem ellenére.




Roxfortos évek
Első év: Soha életemben nem voltam olyan boldog, mint akkor! Végre Roxfortos lehettem, és egy épületben szívhattam a levegőt a nővéremmel. Emlékszem arra, hogy milyen csodálattal néztem fel a nálam idősebb társaimra. Imádtam talárban közlekedni, a sok folyosót bejárni és megismerkedni a falakat borító festményekkel. Hóborcra oly sokszor megorroltam, mert szívesen dobálgatott engem és az évfolyam társaimat trágyagránáttal. Olyankor persze felbőszültem, akár egy bika és természetemhez híven fejjel rohantam a falnak. Emiatt sok bajom volt. A tanórákon való ülés izgalommal fogott el, kedveltem hallgatni a tanáraim határozottságát, keménységét. Az első órától kezdve imádtam a bájitaltant. Kezdetben csak a szép, színes folyadékokért, melyek az üvegcsékben ragyogtak, egy idő után pedig izgalmas tantárgynak találtam. Sajnálatos módon nem szereztem barátokat, mert a nővérem mindenféle ostobaságot terjesztett rólam, melynek következtében mindenki bolondnak tartott.

Második év: Habár élveztem a nyarat, a meleget, az erős fényt, hiányoltam a Roxfortot. Nagy örömmel tértem vissza az iskolapadba, melyen még én magam is csodálkoztam. A nővérem pletykáinak volt vízhangja, de ez oly halk volt, mintha egy párnába üvöltenék. Egyre több ember kereste a társaságom, többen beszélgetni is akartak velem, de főleg azért jöttek, hogy segítsek nekik a bájitaltan házijuk megírásában. Ha tudtam is hirtelen érdeklődésük hátterét, nem zavart. Élveztem, hogy valamiben a középpontban lehetek, ahogy azt is hogy olyankor csak rám figyeltek és csakis rám. Ez az évem mókásabban, derűsebben telt, mint az első, de néha még is vissza sírtam az előző tanév magányát, csendjét. Azt a csendet, melynek csak foszlánya maradt meg bennem.

Harmadik év: Egy újabb unalmas, forró nyár után, elkezdődött egy újabb csodálatos tanév, a Roxfort falai között. Az év első napján minden egyes falfestménynek próbáltam köszönni, kisebb - nagyobb sikerrel. Új tantárgy volt számomra a Rúna ismeret és a jóslástan. Na a jóslástan... Igazán figyelmeztethettek volna arra, hogy ez egy NAGYON unalmas tantárgy. Leadni viszont nem akartam, azt nem tudom, hogy miért, de valamiért biztosan. Ismét népszerű voltam a diáktársaim körében, mely hatalmas örömmel töltött el. Most már tudtam, hogy nem csak azért örülök, mert én vagyok a középpontban, hanem azért, mert segíthetek nekik. Ez jó érzéssel töltött el. Ez év viszont nehezebb volt a többinél, mert ekkor kezdődött el a HÁBORÚ. Apámmal menekülésre kényszerültünk, ezért el kellett mennem a Roxfortból, ami talán jobban meggyötört, mint a küzdelem.




A klubhelyiségben ültem, az átváltoztatástan könyvemmel a kezemben, hallgatva a tűz lágy pattogását. Egyszer csak egy lány tartott felém, aki ismerős volt, talán az egyik évfolyam társam.
- Szia! - köszönt halkan.
- Szia! - mondtam, kissé ridegen.
- Tudnál nekem segíteni? - cincogta.
- Persze! Miben állhatok segítségedre?
Az alsó ajkát rágicsálta, én pedig nem tudtam, hogy mit kell ilyenkor tennem. Óvatosan leraktam magam elé a tankönyvet, majd felálltam. Elsős gyereknek tűnt, aki megijedt egy másod évestől. Óvatosan megfogtam a vállát, majd biztatóan ránéztem.
- Mi a baj? - tettem fel a kérdést gyengédebben.
- Elvágtam az ujjam egy pergamen darabbal... - mondta csöndesen, majd megmutatta nekem. A mutató ujjából ömlött a vér, ezért egy kissé megijedtem. Nem tudtam, hogy mit csináljak, ezért az első ötletet mondtam, ami eszembe jutott.
- Most rátekerek egy zsebkendőt, aztán felkísérlek a gyengélkedőbe, rendben? - kérdeztem halvány mosollyal.
Előhúztam a már kissé rongyos ruhazsebkendőmet, majd a törékeny kis ujjára tekertem, aztán egy erősebb csomót kötöttem rá.
- De ugye ott nem fognak bántani? - kérdezte rémült arccal.
- Hogy bántanának? Kimondta neked azt a butaságot, hogy ott árthatnak neked? - kérdeztem félig felemelt szemöldökkel.
- Az egyik évfolyamtársam... - mondta kissé elpirulva.
- Na most felmegyünk, meglátod, hogy semmi gond nem lesz, aztán, majd megmondom annak a kis... lánynak, hogy ilyet nem illik csinálni, oké?
- Igen! - mondta mosolyogva.
- De most már tényleg menjünk, mielőtt itt elvérzel nekem! - nevettem, ő pedig velem nevetett, csilingelő kis hangján.



Háború

---

---

         A család

apa || William Turner, 35 év, félvér: Imádja az édesapját, nélküle nem bírná az életet.
anya || Maria Hablas, 33 év, aranyvérű: Nem ismeri.
testvérek ||  Lucy Hablas, 15 év, aranyvérű: Nem igazán ismeri.
állatok || Lucy, a puha fehérnyuszi és Aphrodite a gyöngybagoly.

Családtörténet ||
A Hablas család az 1800 - as évekig csöndben volt, majd Arthur Hablas magas rangra emelte, az addig szegény aranyvérű családot. Mindig kevélyek és utálatosak voltak mindenkivel, az aranyvér és a vértisztaság náluk létfontosságú tényező volt, ezért minden egyes mágust a vére alapján ítéltek meg. (Nem keltenék azzal csodálatot, ha azt mondanám, hogy jó páran Voldemort követői voltak a családban.) Most is tekintély és gazdagság veszi őket körbe, ez nem változott. Az 1800 - as évek előtti információkat még Arthur égette el, ezért semmit nem tudni a család előéletéről, de az biztos, hogy kalózok is vannak a felmenőik között.
A Turner család pedig alap mugli család volt, semmi érdekes, addig a napig, amíg William Turner meg nem született. Attól kezdve varázslat került a család életébe, a szó szoros értelmében. Egy gyermeke született, akit a dédnagyanyjáról nevezett el az ifjú William, akit nagyon szeret és mindennel elhalmoz. Ez meg is látszik a lány viselkedésén.  


         Külsőségek

magasság || 165 cm
testalkat || Tökéletes, felnőttes csípővel rendelkezik.
szemszín || Csokoládé színű
hajszín || Gyönyörűséges barna
kinézet || Gyönyörű, kedves lánynak tűnik, a fösvénység fel se tűnne az első pillanatban. Igazán nőcis, egy ideje sminkeli magát. Aranyos, szép arca mindenkit ámulatba ejt.



         A tudás

varázslói ismeretek || Imádja a bájitaltant, a későbbiekben ezzel akar foglalkozni. A többi tantárggyal nincs igazán baja, csak egyel; a Jóslástannal. Ki nem állhatja, de még sem képes le tenni, és nem tudja, hogy miért. Amúgy tényelg átlagos jegyei vannak, nem a legjobbak, de nem is szörnyűek.
felvett tantárgyak ||
                      * Rúna ismeret
                      * Jóslástan
pálca típusa || tulipánfa, sárkányszívizomhúr mag, 10 hüvelyk, merev
RBF ||



         Egyéb

avialany|| Martina Stoessel