Üzenetek megtekintése
Oldalak: [1] 2 3 ... 10
1  Karakterek / Freya Blood / Re: Thine face is not worth sunburning Dátum: 2025. 04. 06. - 23:26:51
t h e r e  i s  b l o o d  o n  t h e  c h a i r




16+ 

   Ahogy Freya tovább beszél róla, hosszan, hogy milyen rosszul kezeltem a magánéletemet, nem csak Minnievel, hanem szinte mindennel kapcsolatban, egy pillanatra újra a Roxfortban találom magamat mentálisan. Utoljára talán ott utalt valaki bármiféle családon belüli kapcsolatra, velem meg a nővéremmel, és az, hogy Freya ezt említi, felidézi ezt bennem. Persze tudom, hogy nem ez a mondandója lényege, hanem Minnie, akit talán tényleg nem ijesztett meg az, hogy közelebb kerültünk egymáshoz- ellentétben velem, ő biztosan nem tizenhat évesen szexelt utoljára. Vagy először.

 Tudom, hogy a haragom, amely felébred Freya felé, inkább szól a belső énemnek, az elégedetlenségemnek, a szorongásaimnak, mint neki. Soha nem gondoltam bele, hogy miért nem csináltam senkivel, pedig lett volna lehetőségem rá: hatodikban, második félévben, hetedikben a Yule bálon, és a RAVASZ vizsgáinkat követő bulin is voltak lányok, akik érdeklődtek felém, arról nem is beszélve, hogy azt követően, hogy megváltoztam, jobb lettem, felnőttként sem lenne annyira nehéz ez az egész. Főleg, hogy nem is vagyok benne rossz, még ha nem is tudom biztosan, hogy mennyire volt normális, amit Raquellel tapasztaltam. Az sem igaz, hogy nincs libidóm- inkább arról lehet szó, hogy nekem határozott elképzeléseim vannak róla, hogy mit akarok, és nem tudom elképzelni most sem, hogy igazán boldog lennék valakivel, aki nem Minnie. Az persze igaz lehet, hogy nem tudom elválasztani a szexet az érzésektől.

  - Nem tudom, mire gondolsz az alatt, hogy mi a bajom... Arra gondolsz, hogy miért nem csináltam semmit hatodik óta?- csak felhorkantok a vágyra, hogy Minnie egy csók miatt menekült el. Mármint, lehet bárki annyira borzalmas, ha konszenzuális mindkét fél részéről? Azt el tudom képzelni, hogy kiábrándul belőlem, rájön, hogy nem vonzódik hozzám, vagy ilyesmi, de tényleg nem hiszem, hogy hátrahagyott volna mindent a világon, hogy egy másik kontinensre meneküljön előlem.

  - Milyen jeleket kellett volna látnom? Nem undorodott, csókolózni akart velem, folytatni akarta. Aztán elkezdtünk beszélgetni, újra csókolóztunk. Kérdezett pár dolgot a tapasztalataimról, Raquelről, ilyesmi. Jó, értem, hogy zavarta, de ha ez lenne a baj, nem mondta volna?- nem tudom, mennyire normális ilyenkor valakinek az exéről kérdezni, de gondolom, az, ha valaki felméri a másik ember tapasztalatait. Még mindig nem vagyok meggyőzve róla, hogy ez a probléma, de ha Freya szerint nem kérdezett volna rá... azt hiszem, hogy hiszek neki.

 Egy pillanatra elkap a bizarr felismerés, hogy nem kellene erről beszélnünk, mert rohadtul behatoló az irodámban, semmi keresnivalója nincs itt, nekem pedig semmilyen magyarázattal nem kell szolgálnom számára. Bizarr, hogy ilyen közeli viszonyban lettem vele, hirtelen ilyen sokat beszélek vele, hirtelen nem is tudom, ki más lehetne ez. Finnick... maximum Finnick vagy Vita, de ők a testvéreim. Tényleg nincs egy közeli barátom sem, akivel megoszthatok bármit? Régen voltak barátaim, mikor felejtettem el találkozni velük?

 Kicsit összerándulok, ahogy felemeli a mutatóujját, amit követek a szemeimmel, és szinte ösztönösen érzem a szükségét annak is, hogy megfogjam a kezét. Tényleg problémáim vannak... muszáj lenne gondoskodnom erről az egészről. Miért nem vagyok dühös igazán, amikor ilyen lesajnálóan beszél? Dühösen felsóhajtok, legalábbis megpróbálom beleerőltetni a sóhajba a haragot, de nem haragot érzek... ez szánalmas tényleg. Pedig ez a lány lekezelő velem. Elképesztően.

  - Hát... az én leveleimre nem válaszol. Lehet, hogy ha visszajön, akkor több lehetőségünk lesz megbeszélni.- végiggondolom, amit mondott, és ami úgy hangzott, hogy hagyjam Minniet, mert ő is ezt akarja. Természetesen nem gondolom, hogy jogom van kisajátítani, vagy hogy tartozik nekem azzal, hogy találkozzon velem, amikor csak szeretném, de azt gondolom, hogy ha utál valamiért, elmondhatná.

 Csak pislogok, amikor lassan eljut az agyamig, hogy mit mondott. Vagy mit vélek, hogy mit mondott. Mi okozza ezt az egészet? Ez Freya Blood, rondán és lekezelően beszél rólam, ismerem tizenegy éves kora óta, de olyan... bizarr most az egész. Most tényleg ajánlatot tett nekem? Nem biztos, hogy jól értem... nem is kellene rákérdeznem. Ha okosabb lennék, nem is tenném valószínűleg.

 - Most... mi van a szobáddal? Nem értem...- Minnie teljesen kiakadna, joggal, ha megtudná, hogy együtt voltam az unokahúgával, amíg távol volt, még ha talán nem is tartozom neki most már semmivel, mert ő sem mondta, hogy miért hagyott ott. De akkor sem akarom ezt csinálni, azt szeretném, ha helyrejöjjön ez az egész közöttünk, akkor is, ha tényleg nagyon vonzónak találom Freyát. Akkor is, ha mugliszületésű- nem egészen értem, hogy ez miért zavart volna régen egy lányban.

  - Nem csinálok akkor semmit... de honnan tudjam, hogy visszajött? Megkeresel majd?
2  Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Roman Holiday in Ravena Dátum: 2025. 04. 06. - 03:10:40
r  o  m  a  n   h o l i d a y

     túl szép, hogy igaz legyen


  Én – mert te elmentél, ok nélkül. Anélkül, hogy megbeszéltük volna. Ez hogy az én hibám?! Szívesen hozzád vágnám dühösen, amit először gondolok, de visszanyelem a frusztráltságom, a haragom, amit számomra érthetetlen neheztelésed okoz. Talán tényleg az zavar, hogy egy napon eldöntötted, hogy túl könnyen megúsztam, hogy én voltam a bűnös a háborúban, de te szenvedsz még a következmények miatt? Akkor is, ha tudod, hogy nem vagyok felelős azokért a dolgokért, amik történtek?

 A harag nem jó tanácsadó, aki megharagít, gazdáddá válik, de most, hogy ledobom a pálcám, hogy gyakorlatilag kiprovokálom, hogy megátkozz, hogy felszólítalak rá, hogy megölj, a sztoikus racionalitásnak nem marad helye. Mintha Imperius-átok alatt állnék, mintha láthatatlan mágikus zsinórokkal mozgatott sakkfigura lennék, csak kis részben vagyok ura annak, mi történik. Azt akarom, hogy megátkozz, azt akarom, hogy ha gyűlölsz már, mondd ki, akkor ne hagyj hátra, mint egy megunt tárgyat a lépcsőházban. Tartozol a magyarázatoddal, vagy ha azzal nem szolgálsz, tartozol egy átokkal, tartozol vele, hogy kimondd végre, hogy tönkretettem mindent, már azelőtt, hogy elkezdtük volna. Akkor azt akarom, hogy gyújtsd fel azokat a közös gyerekkori emlékeket, amelyeket én már amúgy is bemocskoltam fekete mágiával.

 - Talán nem tapsolnának meg, ha itt csinálnád? Nekem mindegy, ahogy jól esik.- majdnem felajánlom, hogy felveszem a pálcám, és harcoljunk a liftből kijutva, ölj meg úgy, de elég egy pillanatra belegondolnom abba, hogy ki vagyok, hogy ez a gondolat undorral töltsön el. Elméletileg, még ha gyakorlok is, még ha járok is párbajkörbe, nem szabadna megközelítenem sem a te képességeidet. Gyakorlatilag... gyakorlatilag a lehető legrosszabb pillanatokban derült ki mindig, hogy sokkal jobb vagyok abban, hogy ártsak másoknak, mint hittem. Sok helyzetből kikerültem élve, ahonnan nem lett volna szabad.

 Csak beszívom a levegőt és a füstöt, ahogy a derengő láng fényében az arcodra nézek. Nem tudom elképzelni, hogy bántsalak, hogy bármi mást akarjak látni az arcodon, mint boldogságot, de ahogy rám nézel megvetéssel, úgy érzem, hogy méreg és jég vesz körbe. Minek menjek tovább bárhová? Mert ha az Azkabant el is kerültem, ha a társadalom jelentős részét elterelték kisstílű bűnözők undorító tettei, ennek a Rendnek nevezett olcsó másolatnak a tettei, te nem fogsz hagyni tovább lépni. Persze, nem is igazán tettem semmit, amivel kiérdemeltem volna... tudok? Helyre lehet hozni a helyrehozhatatlant?

 Összerezzenek a hamura, ami alig kerüli el a taláromat, a vádra, amely nem kerül el. Talán tényleg örökre ugyanaz leszek? Talán tényleg soha nem leszek több, mint halálfaló, gyilkos bűnöző, Voldemort nagyúr katonája egy értelmetlen háborúban, melyben senki mást nem szolgáltunk, csak őt, senki más nem nyert rajta. Sokan még most is így látnak, néha-néha még előfordulnak névtelen levelek is, még ha ritkulnak is... de miért? Akkor miért éltél velem? Hitetted el, hogy lehetünk barátok, hitetted el, hogy lehetünk többek? Nekidőlök a szemközti falnak, majd, amikor rájövök, hogy a kontrolláláshoz használt gombok vannak ott, inkább ellököm magam, és egy másiknak dőlök neki.

 - Nincsenek ügyeink... az igazat mondom, úgyhogy nem kell foglalkoznod velem többet.- csak egy pillanatra nézek a szemedbe. Ha jó lenne most a lift, ha el tudnék futni, most futnék, talán a pálcámat is itt felejteném, és soha többé nem néznék vissza. Talán most el tudnám fogadni, talán most ott tudna maradni bennem az a mérhetetlen gyűlölet, amit érzel felém, az emléke elég erős lenne, hogy ne keresselek, csak amikor már túl késő hozzá.

 A lift azonban áll, én pedig látom a lábaidat, hallom a mozdulataidat, érzem a füstös levegőt, amelyet kifújsz, amely megtölti a szűk teret, fátylat von közénk. Most nem tudok menekülni, be vagyok zárva ide, te sem tudsz elrepülni a Föld másik felére, nem kell üldözzelek az Óceánon keresztül. Most át tudom csendben gondolni, hogy miért két éve jöttél rá, hogy ugyanaz vagyok, két éve, amikor már egészen biztosan nem csináltam semmit. Miért emlegetsz fel most egy tinédzserkori románcot ötödéves koromból, amely pontosan olyan volt, mint a legtöbb ilyen dolog: nagy lánggal égett, és gyorsan elporladt, utána pedig nem maradt más, csak a gondolat, hogy az a fa talán nem kellett volna, hogy így égjen meg.

 - Érdekes... úgy láttad, hogy nem változom meg soha, mégis velem laktál évekig. Barátkoztál is velem.- lecsúszom a falnak támaszkodva, ügyetlenül, és magamhoz veszem a pálcámat. Tisztában vagyok vele, hogy felbosszant a kérdés, még ha tényleg nem is volt benne semmi harag, semmi neheztelés. Valami nincs rendben, az ember nem jön rá csak egyik napról a másikra, hogy gyűlöl valakit.

 - Raquel az oka? Mármint, hogy Raquelről beszélgettünk aznap éjjel?- kimondva bizarrnak tűnik, még ha Freya ezt is említette, szerinte így is volt. Mármint... ki emlékszik még arra, a legtöbb évfolyamtársunk három-négy partnerrel volt azokban az években, miért számítana neked még az, hogy én mit és kivel csináltam? De igaz, hogy sokszor nem látom megfelelően az érzéseket, az összefüggéseket.

 Felnézek rád. Kíváncsian. Látni akarom az arcodat. Tudni akarom, hogy mi az igazság. Tényleg ez zavar? Vagy tényleg felébredtél egy napon, és ráébredtél, hogy egy halálfalóval élsz?
3  Karakterek / Roman Nott / Re: Bottled storm Dátum: 2025. 03. 10. - 01:58:10
B o t t l e d  s t o r m




16+

 Érzem, hogy a vihar ott bújik, közel van, és bármikor előtörhet. Mindenki ismeri Ginny Weasleyt, és sokaknak van balszerencséjük ismerniük engem. Meglepő lenne, ha minden jól menne.

 Furcsának érzem, hogy itt ülök az irodában, tegeződünk, épületekről és felújításról beszélünk, egy olyan házban, amit a nagybátyám segített megtámadni. Amit én is segítettem volna megtámadni, ha a Roxfortnál Voldemort győzött volna, és parancsot kapok rá. Látni őt abban a székben olyan, mint egy alternatív valóságban létezni, különösen most, hogy tegeződünk, mintha barátok lennénk.

  - Nem, persze... biztonságos lesz, nem fog leomlani semmi, Ms. Weasly.- igyekszem mosolyogni, közben átfut az agyamon a gondolat, hogy az anyja az a boszorkány, aki megtette azt, amit oly sokan próbáltak, és oly sokan belehaltak: megölte Bellatrix Lestranget. Ez az ő konyhája. Furcsa, hogy valaki, aki ekkora tetteket hajtott végre, annál a pultnál fog főzni, amit most tervezek.

 Persze, én nem akarok örökre az az ember lenni, aki tinédzserként voltam, rengeteg hibát és bűnt követtem el, amelyekért fizettem, de talán nem annyit, amennyit helyes lett volna. Talán, ha ezt a konyhát meg tudom építeni, ha össze tudom hozni a közös munkát a Weasley családdal, akkor végleg lezárhatok mindent. Nem is a közvélemény felé, akkor tényleg kezelhetem úgy, mintha a múlt a múlt lenne. Soha nem hagyhatok hátra mindent, de ennél többet nem várhatok.

  - Köszönöm!- mosolygok, de még mindig próbálom kitalálni, hogy miért ilyen barátságos. Ha valamiért azt is gondolja, hogy én nem tehetek semmiről, ha meg is bocsátja a háborút, azt akkor sem gondolom, hogy Minniért nem haragszik. Ok nélkül, egyik napról a másikra tűnt el, miután a lakótársam volt. Talán sejti, hogy több is, és ha nem is gondolhatja, hogy bántottam, azt igen, hogy valamivel ártottam neki.

- Rendben, legyen akkor ez a terv. Még egy pár dolgot felírtam hozzá… és igen, a macskátlanító bűbáj kell, az enyém is mindig felugrik anélkül az étel mellé. A biztonság kedvéért rárakhatjuk, az ember soha nem tudja, mikor lesz hirtelen macskája.- viszonzom a mosolyt, de nem értem… miért ilyen barátságos? Ez egy csel?

 Persze, a háborúnak vége, ő már felnőtt nő, kviddicsező, nagyon sikeres is, ahogy hallani lehet, és talán… talán tényleg úgy van vele, hogy a háborúnak vége, és talán azt gondolja, hogy nem tartozik rá, hogy mi van velem és Minnievel. Belegondolva, én sem foglalkozom sokat Edwinnel, vagy Vita férjével, a barátaim társai még kevésbé érdekelnek. Igaz, nekem nincsenek olyan közeli barátaim.

 - A függönyminták megváltoztatása könnyű lesz… azt hiszem, inkább néhány építőanyag preferenciát érdemes megbeszélnünk. Például, hogy milyen fát használjunk a főzőpulthoz. Máris mondom az ajánlataimat.- benyúlok a fiók belsejébe a könyvemért, amiben a faanyagok vannak leírva, közben még mindig mosolygok.

 Egy pillanatra elkap az őrült, ostoba vágy, hogy kérdezzek Minnieről, elvégre, vele biztosan beszél még. Szerencsére csak a számat nyitom ki, az ostoba kérdés nem hagyja el azt. Attól még, hogy kedves és udvarias velem, én nem vagyok a barátja. 
4  Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Roman Holiday in Ravena Dátum: 2025. 03. 01. - 06:50:12
r  o  m  a  n   h o l i d a y

     túl szép, hogy igaz legyen


   A rókaképű kifejezésre felhúzom magam, készen rá, hogy ordítsak. Mintha én lennék a hibás, mintha én tudnék akármit, mintha nekem lenne fogalmam... tényleg nem érdemlek már meg egy másik életet, újabb esélyt? Nem? Akár miért nem öltek meg, ha örökre tartani fog a tárgyalásom? Miért nem zártak csak be az Azkabanba, és hagytak eltűnni, maradéktalanul, amíg bele nem ugrok abba az átkozott tengerbe? Miért kellett akkor eljátszani, hogy elég jó vagyok, miért kellett akkor úgy tenni, mintha valaha lett volna valami? Érzem, hogy megremeg a szám. Miért mentél el? Miért? Tudom, hogy rászolgáltam minden gyűlöletre, de miért hitetted el, hogy van esélyem másnak lenni, mint aminek mindenki lát.

 Mint valami ostoba verziója a Kis Hercegnek. Ostoba gondolat ez, még ostobább időben.

 - Nem voltam egy rohadt tárgyaláson sem azóta! Csak gondoltam, ha már nekik dolgozol, tudod esetleg, hogy ez átmeneti, vagy valami családtag tervezte ezeket.- tudom, hogy nem szép, nem fair a sértésem az új rezsim irányába, többet érdemel Shacklebolt kormánya annál, hogy a Szeszély, vagy bármi más ostobaság hatásait rányomja egy ex-halálfaló. Te is többet érdemelsz a haragomnál, mely megalapozott, és annyit tettem ellened, hogy száz év harag sem lenne túlzás.

 De ott van az az átkozott érzés. Az az átkozott... szomorúság. Vártam rád. Aggódtam érted. Veled akartam lenni. Hiányoztál. Csak a legszebb dolgokat gondoltam rólad, mondtam rólad, te pedig úgy gyűlölsz, mintha tegnap lettek volna a bűneim. Itt hagytál, mintha csak egy elfelejtett, régi kabát lennék, és tudhattad, hogy milyen nyomorult vagyok. Tudnod kellett, hogy sze... Elvörösödök, részben a haragtól. Az arcod annyi emléket, annyi boldogságot idéz fel, amit minden helyzetben boldog voltam látni, és most csak harag és gyűlölet szikrázik, mintha egy idegen állna mögötte. Talán ezt érdemlem, mert tényleg, nem bűnhődtem közel sem eleget mindenért, ami történt.

  - Ha halálfaló vagyok, akkor mire vársz? Fejezd be, amit Shafiq elkezdett! Könnyűvé teszem, könnyebbé, mint az iskolában!- kihúzom a pálcám, de csak két ujjal, nem is veszem igazán kézbe, csak hagyom kipördülni az ujjaim közül, le a földre, és széttárom a karjaimat. Vörös arccal kiabálom a szavakat, haragszom, haragszom a helyzetre, az összes körülményre és magamra, hogy ide jutottunk, de rád is. Nem remélek semmit, nem remélem, hogy most átölelsz, megbocsájtasz, és undorító tőlem, hogy azt várom, tégy engem az aurori túlkapás áldozatává, hogy ezáltal nyerjek feloldozást. Nem érdemlem meg az átkod... de nem érdemlem meg, hogy ott hagyj, annyi idő után, pont azután. Átfut egy gyors remegés az ujjaimon.

 Összerezzenek a sötétre, ahogy a fény kihunyt. Ostoba gondolat, de egy pillanatra újra tizenöt vagyok, a lift pedig halad: lefelé, én pedig tudom, hogy soha nem fogom látni a napfényt. Nem vagyok Draco Malfoy, akinek az anyja megváltotta a bűneit, és az én bűneim nem kísérletek, hanem nagyon is sikeresek, túl, túl sok, hogy igaz legyen. A haragom feljebb szökken, ahogyan megérzem a közelgő pánikrohamot is, amely egy ostobaság, amelyre nincs szükségem, amit nem akarok, de jobb híján csak összekulcsolom a kezem; nem imádkozom senkihez, csak élvezem a fájdalmat, ahogy a gyűrű az ujjaimnak nyomódik. Olyan könnyű lenne elsétálni. Meghalni, mire újra láthat, megmondani, hogy harcoltam érted eleget. Megmondani, hogy eddig bírtam, hogy vége van, nem tudom tovább vinni. Akkor én lennék a szent, mindenki sajnálna, még azok is, akikre nem gondolok, akik nem érdekelnek, akkor nem én vinném ezt a rengeteg szenvedést.

 De sosem tudnám ezt tenni. Igazad van, bántottalak, és jobbat érdemelsz, nem érdemled, hogy miattam szenvednek kelljen. Átfut a gyors fuvallat, a közelgő földszint emléke egy mozdulat hatására, le is maradok arról, amit mondasz, és még ha haragszom is rád, közben meg akarlak ölelni. De tudom, hogy nem lehet, az az, amit nem csak ma, de már soha nem érdemlek meg. Ha utánad jöttem volna, ha nem lettem volna kényelmes, amikor számított. Az élet két-három apró pillanaton, és a beléjük ölt erőfeszítéseken dől el.

 - Köszönöm! Nincs klausztrofóbiám.- valószínűleg van, szerencsére nem zártak be soha semmi szűk helyre, de ahogy a remegő, táncoló lángra nézek, ami megvilágítja az arcodat, ahogy felfogom, hogy akkora térben vagyunk, mint a cellám lett volna, ahol életem hátralevő részét töltöm majd. Megérdemeltem volna. Törött és gonosz vagyok, mint egy öreg kristálypohár éles széle, te pedig túl szép vagy puha arcoddal hozzá, hogy megkockáztassuk, amit veled tennék.

 Beszélni akarok újra, magabiztosan, frusztráltan, ahogy az a helyzethez illik. Megismételhetném, amit Ravennáról mondtam, vagy azt, amit a levelekről, kikérhetném a vádakat, visszatámadhatnék méltatlan dolgokkal. Annyi lehetséges pont, amit megvághatok, két évtized közös emlék, közös félelem, szakadt cipőktől viharfélelmen át családjaink viselt dolgaiig. Haragszom... de főleg, mert nem értem, miért járjuk most ezt a táncot.

 - Mi bajod van egyáltalán? Mit csináltam?- nem hiszem, hogy várhatok egyenes választ, olyat, ami nem cinizmussal és elutasítással átitatott, de ha mégis... talán tudni fogom. Évek óta tudod, hogy ki voltam, mivé lettem, és még ha meg is repedtek dolgok, ha túlélte a barátságunk Raquelt és azt az ostoba második listát, mi vezethetett idáig?
5  Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Roman Holiday in Ravena Dátum: 2025. 02. 09. - 20:12:34
r  o  m  a  n   h o l i d a y

     túl szép, hogy igaz legyen


  Kiráz a hideg, ha belegondolok, hogy miért várhatta Minerva Ceryst. Egy pillanatra megérintem a gyűrűmet az ujjamon, szinte ösztönösen, mintha menekülni tudnék azon keresztül a helyzetből. Annyira sok szörnyű dolog történt, és annyira, annyira sok pótolhatatlan lehetőséget elvesztegettem. Lehettem volna kedvesebb vele, elhagyhattam volna az ostobaságot, amit követtem, lehettem volna jobb ember, és akkor biztosan megvédhettem volna néhány dologtól. Rengeteg volna, ami behálóz mindent, ami lettem. Így is több, mint amit érdemlek.

 Ha belegondolok mindenbe, nincs jogom haragudni rá, hogy most gyűlöl engem. Elrontottam mindent, amit el lehetett rontani, a háború után, az első, gyerekes szerelmi fellángolásom hatása miatt rátapostam arra a kegyelemre, azokra az esélyekre, melyeket amúgy sem érdemeltem meg. Másfél évet töltöttem azután együtt a Roxfortban, közel Minniehez, és egyszer sem döntöttem úgy, hogy megpróbálok többet elérni, hiába éreztem vele a legjobban magam- talán még mindig bennem volt, hogy én egy rohadt, ostoba aranyvérű dinasztia tagja vagyok, talán inkább az volt az oka, hogy bűntudatom volt, és eldöntöttem, hogy nem érdemlek meg még egy esélyt. Minervát mindig, mindenki szerette, mindenki a barátja volt, és az biztos, hogy jobbat érdemel valakinél, aki embereket ölt, mert más a vérük- egy hazugság, mert bőven volt lehetőségem látni belőle. A vér csak vér.

 Követem a bólintást, talán nem is hiszem, hogy kiengednek. Úgy érzem, hogy itt ülök már hónapok óta, és merevek a tagjaim, ahogy felállok, és kissé meg is vagyok zavarodva, ahogy újra, másodszorra is bólintok feléjük, azután elindulok kifelé. Talán betudhatják valamilyen zavartságnak, idegességnek, elvégre nem voltak túl jó élményeim a tárgyalótermekkel, de az is könnyen lehet, hogy belelátnak valamit. Talán valamiféle gyanút, talán mégis titkolok valamit. Az utolsó szabadlábon élő halálfalók egyike vagyok, természetes lenne, hogy Minisztérium ellenes összeesküvések esetén én vagyok az első, akire gyanakszanak.

 Bólintok az aurornak is, aki jön, és csak röviden figyelek a beszélgetésükre. Nem tudom, hogy milyen más Yaxley-ügy lehet még, de nagyon furcsa a gondolat, hogy azok a tárgyalások még mindig zajlanak, és bizonyos értelemben a háború nem tudott véget érni. Talán nem is fog igazán, amíg mi emlékszünk rá. Minerva pedig nem futott el, most is ott van a frontvonalon, ismeri ezeket az embereket, ezek az emberek a kollégái, velük együtt fog harcolni az olyanok ellen, mint én. Talán jól is teszi. Látom már most rajta, hogy utálja azt is, hogy közösen megyünk a lifttel.

 Meglep, ahogy megszólít, ahogy Nottnak nevez. Soha nem hívott így, kivéve talán hivatalosan, órákon, már csak azért sem, mert nem lett volna praktikus, mert barátja volt a testvéreimnek, akik ugyanezt a nevet viselték. A vád maga is meglepő, nem azért, mert olyan jó ember vagyok, hanem mert feltételezi, hogy Ravenna rábízná az életét, a szabadságát valakire, aki annyira távol van hozzá, mint én.

 - Nem tudom, hogy hol van! Milyen... tütyiróka előadás?- a kifejezés kicsit zavarba hoz, mert nem egészen értem a jelentését, bár biztos vagyok benne, hogy már volt szerencsém hasonlót hallani, és talán nem csak tőle. Sokan mondták, hogy róka képem van, ugyanolyan sunyi vagyok, ugyanúgy odapofátlankodom mindenhová, mint ők.

 Nincs jogom dühösnek lenni rád, mégis kicsit felszívom magam, ahogy az irányodba fordulok. Annyi rossz dolgot csináltam, egy jelentős hányadukról tudhatsz is, de a vádak attól még igaztalanok, és nem értem, miért gondolod, hogy közöm van bármihez. Miért akarnék nosztalgiázni? Tudod, hogy mennyire utáltam az egészet, hogy mennyire szabadulni akarok tőle, úgy, hogy soha nem kerülhet már erre sor.

   - Semmi közöm a levelekhez! Semmi! Fogalmam sincs, hogy hol van...- a listára, melyben teljesen igazad van, nem tudok reagálni, mert hirtelen elveszítem az egyensúlyom, és nekivágódom a falnak. Ijesztő a vörös fény, ahogy kapkodjuk a levegőt, egy pillanatra azt várom, hogy egy halálfaló mászik át a lift falának szilárd plafonján, de végül nem marad más, csak a vörös fények, a gyorsan vett, ijedt lélegzetek. Nem voltam itt túl sokat, te talán tudod, hogy mégis mi ez, próba van, sztrájkolnak a koboldok, akik üzemeltetik a lifteket (ha ők üzemeltetik), vagy esetleg valamelyik bolond, aki Voldemort helyét próbálja átvenni, intéz éppen támadást a Mágiaügyi Minisztérium ellen.

 Ahogy eltelik néhány másodperc, kinyitom a szám, hogy egy viccel oldjam a helyzetet. „Soha nem történne ilyen, ha Nott Mágikus Építészeti Társasággal dolgoztatna. Nott – bizalom, minőség, kedvező árak.”  „Tessék, bezzeg a teljesen felesleges miniszteri autókra meg Mr. Shacklebolt drága talárjaira volt pénz.” „Úgy tűnik, hogy a Yaxley-tárgyalás nem ment jól. Reméljük, hogy jobbak lesznek az elkapásában, mint amilyen ő volt Potterében ugyanitt.” Legalább annyi eszem van, hogy ezeket a szörnyű vicceket, melyek inkább ostoba megjegyzések, megtartsam magamnak.

 - Szerinted mi történt... ez gyakori?- körülnézek a vörös fényes liftben, de nincs ötletem, hogy mit tudnánk tenni, vagy hogy veszélyben vagyunk-e. Valószínűleg nem lenne a legokosabb dolog nekiállni kivarázsolni magunkat innen, mert fogalmam sincs, hogy milyen mágikus megoldásokat építettek bele az épület belsejébe, különösen a liftbe. A Mágiaügyi Minisztérium épülete az egyik legkomplexebb az egész országban, talán a Roxfort és a Gringotts az a két hely, mely bármilyen szempontból képes vetekedni vele biztonsági szempontból.

 Teszek azért néhány kört, most tényleg olyannak láthatsz, mert egy nagyon hülye, ideges, bezárt rókát, amely valamiféle kijáratot próbál találni, és nemsokára idegesíteni fog téged, rád ugrik, pánikrohamot kap. Tudomásom szerint nincs klausztrofóbiám, de nagyon rosszul viselem a bezártságot, pedig nagyon rövid ideig voltam az Azkabanban. Ahhoz képest mindenképpen, amit érdemeltem volna.

  - Tényleg fogalmam sincs ezekről a levelekről. Nem állok kapcsolatban egy halálfalóval sem.- megigazítom a gyűrűmet, egy pillanatra eszembe jut egy baromság arról, hogy ha sokáig nem mentenek ki minket, lehet, hogy elmondom neki, hogy van benne méreg, azután hagyom, hogy megegyen, de megérintem a homlokom az ujjaimmal, hogy megszabaduljak ettől a gondolattól. Ez ostobaság, perceken belül kivisznek innen minket.
6  Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Le Roumain Dátum: 2025. 02. 02. - 04:42:03
r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

     az ifjú roman nott szenvedései


   Mélyen, dühösen beszívom a levegőt a vád hatására. Még hogy én, Roman Mordred Nott, aranyvérű varázsló, ne tudnám használni a javító bűbájt?! Ez a legsértőbb feltételezés, amit valaha hallottam. Ismerem a varázsigét, a kézmozdulatot, olvastam róla, nem lenne másra szükségem, csak egy varázspálcára. Nagyon könnyen meg tudnám csinálni... anya biztosan kölcsön fogja adni a sajátját, mielőtt lesz egy sajátom. Biztos az lesz a legerősebb varázspálca a világon, erősebb lesz még annál a mesebeli pálcánál is, amit a Halál csinált.

 - Tudom használni. Majd meglátod! És tényleg láttam valamit.- karba fonom a kezem, mielőtt a fejmozdulatom hatására majdnem leesik a sötét mezőkön mozgó sötét futó korona a fejemről, és meg kell igazítanom. Biztos, hogy anya kölcsön fogja adni a javításhoz a pálcáját, mert olyan nincs, hogy nem javítom meg Minnie cipőjét azután, ami történt. A Nottok aranyvérű úriemberek!

 - Akkor is megjavítom. Majd meglátod.- durcásan követem őt abba az irányba, amerre Vita és Finnick mehettek. Talán... szégyellem is magam. Nem kellett volna ennyire megijednem, most biztosan azt gondolja rólam, hogy gyáva vagyok, és talán önző és gonosz is, amiért tönkretettem a cipőcskéjét. Tudom, hogy milyen fontos a lányoknak a szép cipő, különösen Minnienek, aki Cantankerus dédapám szerint nem olyan gazdag- és nem is aranyvérű. Azt is mondta, hogy nem kellene vele barátkoznom, de ezt biztosan csak azért mondta, mert nem látta őt gyakorolni a játékpálcával, amikor párbajt vívtunk egymással. Majdnem olyan jó, mint én, ami különösen lenyűgöző, mert én egy napon jobb leszek, mint Albus Dumbledore.

 Bólintok, és követem, de még mindig azon a cipőn gondolkozom. Igazságtalan, hogy még szülői felügyelettel sem vesznek nekem pálcát, hogy nem oldhatok meg varázslattal olyan problémákat, melyeknek könnyen megoldhatóaknak kellene lenniük. Tudom, hogy otthon megoldják majd, de nem lovagias, hogy így hagyom, hogy nem segítek neki. Látom, hogy nagyon bántja, már majdnem mondok is valamit, amikor összerezzenek.

 Arra nézek, amerre Minnie mutatja, de ezúttal nem látok semmit. Nem is tudom, hogy mi lehet az pontosan, és egyre kevésbé tetszik ez nekem. Szívesen maradnék kivilágított helyen, mert rengeteg teremtmény van, ami vadászhat ránk, még ilyen közel a birtokhoz is. Amúgy is, tönkremehet a jelmezem... de nem akarom azt a látszatot kelteni megint, hogy félek, az első alkalom is éppen elég kellemetlen és megalázó volt utólag visszagondolva. Nem ismételhetem meg, akkor rám fog égni, hogy bátortalan vagyok, gyáva egyenesen, és nem vagyok gyáva.

 - Jó... de csak egy kicsit. Nem biztos, hogy meg tudlak védeni, ha van ott valami.- hiába érintem a kardom helyét, mert azt elorozták, és ha mantikór vagy sárkány bújik vérre éhesen a bokorban, nem tudnék harcolni ellene. Igaz, ezeknek az állatoknak a megjelenése itt elképesztően valószínűtlen volna, és a Minisztérium, bármilyen haszontalan is sokszor, jelzett volna nekünk róla, ha lenne itt valami veszély.

 Elindulok, elől, mert nem akarom, hogy egy ifjú hölgy kerüljön előbb veszélybe, mint én. Én fiú vagyok, és több lehet bennem a mágia, még ha nem is kaptam pálcát, talán így is tudnék varázsolni, ha előremutatnék az ujjammal, és elkiáltanék valamilyen veszélyes igét, veszélyesen. Persze, egy sárkány ellen azok a varázslatok nem sokat érnek, de talán csak valami kevésbé veszélyes.

 Fel vagyok készülve a rémre, ahogy lassú, csendes léptekkel elérem a bokrot, és átnézek rajta. Vicsorgó pofára, éles fogakra, sárga szemre számítok, valamire, ami aranyvérű varázslókat akar megenni, mint én, és amely utána bántaná Minniet is, akit meg kell védenem. Felemelem a kezem, készen rá, hogy kimondjak a kábító átkot, és ujjaim hegyéből, életemben először kilőhessem, ha ott van. Tudom, hogy ezúttal, amikor igazán számít, sikerülne. Mindig akkor sikerül minden, amikor igazán számít. Azonban így is megugrok kissé, ijedten, ahogy meglátom a lényt, ami nem az, amire számítok.

 Fehérbundás állat néz rám vissza, nem is olyan messziről, egyszerre kíváncsian, egyszerre ijedten. Nem az, amire számítottam, a szívverésem azonban nem lassul le- szerencsére nem átkoztam meg. Nem olyasmi, ami veszélyes rám. Vagy Minniere, aki felé intek, hogy óvatosan jöjjön közelebb, csendben, mintha éjjel lopóznánk ki a rádióért, amikor anyu elvitte Vita szobájából, és mi ketten lopóztunk érte a nappaliba.
7  Karakterek / Elfelda Hall / Re: Rye Dátum: 2025. 01. 28. - 21:45:00
home is where you feel peace




    - Egyedül.- nem mondok többet az egész ügyről, miközben a nő mellett sétálok. Szerencsém van, hogy láthatóan nem hallott semmiről, és nincs okom rá, hogy tönkretegyem az üzletet, amit éppen megkötni készülünk. Talán arra sincs okom, hogy felhozzam ezt az egész ostobaságot, a bűneimet, amik alól felmentettek, de amelyektől soha nem leszek igazán szabad.

 - A városi életet jobban kedvelem. Szeretem Londont, hogy olyan sok az ember.- nem igazán szoktam persze a legtöbb emberrel beszélni, de valahogy mégis megnyugtató az a tömeg, ahogy mindenki rohan, siet a saját dolgára, és legalább rövidebb időszakokra lehetőségem van látni őket, együtt lenni velük. Talán túl sokat voltam egyedül, talán csak megszerettem a muglikat, ahogy napról napra újabb dolgokat mutatnak. Néhány év alatt olyan, mintha egy másik világot hoztak volna magukkal.
 Talán egy napon megunom persze én is Londont. Még nem volt túl sok időm távol élni a szüleim házától, de egy napon elképzelhető, hogy nem fogom már azt érezni, hogy szükségem van a muglik nyüzsgésére, és talán én is egy ilyen kedves, kellemes és otthonos vidéki helyet akarok magamnak. Végülis, London csak három gyors fordulat és néhány másodperc, nem kötnek már kandallók vagy a mugli közlekedés.
 
 - Oh, ez igazán nem nagy dolog... persze, mutatom is.- talán én sem akarnék más növényeket, elvégre nem véletlen minden bizonnyal, hogy ezt a helyet választotta, ha nem szeretné a táj növényeit, nem ide jönne. Sok mágikus otthon tartogat egzotikumokat a világ minden tájáról, de még nem tudom, hogy mi lehet az a jellemző, ami alapján az emberek eldöntik, hogy inkább erre vágynak-e, vagy valami egyszerűre, hétköznapira.
 Ami engem illet, megszoktam az angol vidék otthonosságát. Láttam más országokat, de nem érzem úgy, hogy folyamatosan a francia, a spanyol vagy az indiai növények között szeretném tölteni az időmet. Talán nem is vagyok annyit otthon, hogy megérje ezzel foglalkozni, egyelőre nem érzem elég kényelmesnek az üzletet hozzá, hogy megtehessem, hogy otthon tervezek. Nagyon sokat jelent az Abszolon egy iroda, és az, hogy az emberek bármikor, akár az utcáról is bejöhetnek érdeklődni, lényegesen segíti az üzleti törekvéseimet.

 Ami a dolog pénzügyi részét illeti, még ha megkerülhetetlen is, mindig érzek némi késztetést rá, hogy ne kerüljön elő. Persze, komoly és felnőtt boszorkányok és varázslók nem az asztalon átcsúsztatott papírokon és borítékokon kötnek üzletet egymással, és természetesen semmi nincs ingyen, úgyhogy nincs semmi szégyellnivalóm a pénzben sem.
 Emellett, bármennyire megbízom az ügyfeleim jelentős részében, tény, hogy jelenleg a vállalkozásomnak nincs akkora tőkéje, hogy kibírjam, ha esetleg valaki utólag ki szeretne bújni a fizetési kötelezettségei alól.

 - Három vagy négy részletben intézhetjük az anyagi részét, ha Önnek is megfelel így, Ms. Hall. Természetesen pontosan kikötnénk szerződésben, hogy pontosan mikor történnének ezek a törlesztések, és addigra hol kell tartania az ingatlannak.- találkoztam már olyanokkal, akik szeretik előre letudni az egészet, és vannak régi évfolyamtársaim, akik ezt meg is szabták a vevőiknek, de ez egyrészt nem szimpatikus, különösen egy névtelen vállalkozó által előírva nem, másrészt magára a vállalkozóra is jóval nagyobb terhet rakhat ez menet közben felelősség szempontjából.
8  Ősi tekercsek / Tanácsadó / Re: Ötletelde Dátum: 2025. 01. 20. - 18:53:58
Kedves Macskamaffia,

szeretnék két dologgal kapcsolatban javaslatot tenni: a multiszabállyal kapcsolatban, és az IC idő haladásával kapcsolatban.

1. A multiszabály a jelenlegi formájában nagyon megkötő jellegű, egyrészt a karakterek felső maximum száma miatt, másrészt a nagy mennyiségű reag követelmény miatt. Az előbbi kifejezetten korlátozza az új játékosokat. Érdemesebb lenne szerintem egyedileg visszajelezni azoknak a játékosoknak, akik sok karaktert írnak, de nem játszanak a korábbiakkal, mint egy kötött multiszabály. Más oldalakkal ellentétben nálunk nem három perc a karakteralkotás az ET sablon komplexitása miatt, ezért nem jellemző amúgy sem annyira, hogy egy inaktív user alkotna indokolatlan multit. Ha marad a kötött szabály, a felső korlátot érdemes lenne megszüntetni, és lényegesen lecsökkenteni az elvárt reag számot, pl. 10-re, illetve egyértelműen azt jelezni, hogy ez összesített 10 reag a karakterek között.

2. Az IC idő haladását szerintem érdemes lenne a valódival egybekötni, egyrészt, hogy a karakterek történetei haladjanak érdemben, másrészt, mert egy IC karácsonyi vagy halloween-i játék valószínűleg népszerűbb lenne abban a szakaszában az évnek, ahol a valódi is megtartásra kerül. Természetesen érthető, hogy ez túl sok adminisztrációval járna, ezt esetleg úgy lehetne elkerülni, ha hónap helyett az évszak lenne kiírva, és három havonta módosítva (pl. 2005 március helyett 2005 tavasz, vagy 2005 január helyett 2004-2005 tél). Ha valaki lassabban ír, sem érinti ez hátrányosan, egyrészt kincsesben lehet régebbi játékokat írni, másrészt nem határidős egy megkezdett játék befejezése.

Köszönettel,
Roman
9  Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: Roman Holiday in Ravena Dátum: 2025. 01. 18. - 17:56:38
r  o  m  a  n   h o l i d a y

     túl szép, hogy igaz legyen


   Megremeg kissé a szám, ahogy Carrow „professzor” nevét hallom, ahogy újra eszembe jutnak azok a végtelen, sötét napok, melyek a Roxfortra zuhantak évekre. Talán meg lehet magyarázni néhány bűnömet, amit a háború alatt követtem el, talán még a legrosszabbak alól is kimoshat az, hogy a családom túléléséért tettem mindent. Őszintén rettegtem tőle, hogy ha kudarcot vallok, ha megölnek, vagy teszek valamit, Voldemort egyszerűen csak megöl, és lecserél valamelyik testvéremre. De korábban, amikor Carrowék Piton vigyázó szeme alatt átkokat szórtak a diákokra, amikor az elsősök, Freya Blood és Neville Longbottom célpontok lettek, én nem ezért fogtam be a szám.
 Nem féltem akkor tőle, hogy bármit tennének, a Huszonnyolcak közé tartozó család tagja voltam, aranyvérű, több családtagom is hűséggel szolgált, és ha tényleg jó ember lettem volna, segítettem volna nekik. Nem tettem, és nem azért, mert egyetértettem mindennel, egyszerűen csak nem gondoltam, hogy számít bármit. Kényelmes indokok, amelyekkel megvédtem magam a nehézségektől. Sokszor jobban szégyellem magam azokért a dolgokért is. Ahogy megérintem a gyűrűt óvatosan a hüvelykujjammal, egy pillanatra eszembe jut a gondolat, hogy ha másért nem, ezért egészen biztosan megérdemelném a halált.
 Még most is csak mérgezek mindent. Gyorsabban ver a szívem, amikor rájöttem, említetted, hogy auror akarsz lenni, mintha már most beszennyeztem volna ezt az ambíciót azzal, hogy közel vagyok hozzád, hogy összekötöttek minket emberek, mint Ravenna, és most te is részesülsz talán a büntetésből, amit sosem kaptam meg. Talán azért nem löktél el hatodiktól, mert még mindig láttál valamit a régi énből- valamit, ami talán soha nem létezett, mert gonosz és kiállhatatlan gyerek voltam.
 Bármennyire fontos volt nekem a másodunokatestvérem, bármennyit szenvedhetett a száműzetésben, ami a menekülésben élő halálfalók sajátja, most úgy érzem, hogy feladnám érted. Ha segíthetnék, ha tisztázhatnálak, hajlandó lennék rá, mert annyira kedves minden, ami vagy, hogy nem kockáztathatom, nem tehetem tönkre a karrieredet és az életedet még jobban. Talán tényleg előlem futottál a világ másik felére. Talán fel kellett volna szállnom arra a repülőre. Olyan sok volna, mely már soha nem lesz volt és lesz sem, de ez még itt van. Még ha nem is tudok túl sok valódi dolgot adni.
   - Nem láttam Ravennát azóta. De a mugli rádión azért dolgozott, mert hallottak... hallottunk róla, hogy valamilyen tudósítás történik. Azt hiszem, hogy sikerült is feltörnie a frekvenciát, nem sokkal azelőtt, hogy megtörtént a csata a Roxfortnál.- nem emlékszem, hogy kinek mondtam ezt, és lehet, hogy a többi halálfaló, aki ott volt, és túlélte a csatát, nem említhette ezt a részletet a kihallgatásán. A legtöbben nem is érthették pontosan, hogy mit csinál, a legtöbbünknek fogalma sem volt a muglikról. Ironikus, hogy ennyire szerette a mugli kütyüket, és mégis egy rezsimet szolgált az elnyomásukért- talán nem tette másért ő sem, csak az apjáért.
 Vetek rád egy oldalpillantást. Nem tudom, hogy értékeled-e, hogy próbálok együtt dolgozni, együtt működni, számít-e neked ez még bármit, vagy mindörökké egy undorító halálfaló, áruló leszek a szemedben, amire aznap este ébredtél rá végleg. Hogyan tudnék annyit építeni, hogy helyrehozzam azt a sok rombolást, ami eddig a nevemhez kötődik? Hiába vagyok fiatal, most, hogy visszanézek a Minisztérium képviselőire, realizálom, hogy már túl késő így is.
   - Ravenna nagyon értett a mugli dolgokhoz mindig. Közöttük bújhatott el. Nem tudom, hogy kapcsolatban áll-e bárkivel.- sajnos nem tudok többet, pedig tényleg elmondanám, talán akkor is, ha utána kiderülne, hogy évekig segítették, hogy én írtam azt az ostoba listát, hogy már rengeteg dolgot tettem azért, hogy elveszítsem a második esélyemet.
 Gondolkodom rajta, hogy megerősítsem, hogy Ravenna valóban rendkívül tartott Cerystől, ahogy egyébként nagyon sokan mások is, közöttük én is. Először nem tűnt többnek szigorú anyánál, aki haragszik a szakadt cipők miatt, de ahogy megérintettem csak a felszínét annak, hogy ki is lehet ő, milyen ember is lehet valójában, azonnal megsemmisült annak illúziója, hogy bármennyire hasonlít bármelyikünkre. Ironikus, hogy te lettél a jó ember, a normális ember, a hős, akit mindenki szeretett, és én szerető családtagok között is hagytam, hogy egy holdkóros portréja befolyásoljon gyerekkoromban, és rosszabb lettem szinte bárkinél a generációnkból.
10  Karakterek / Roman Nott / Re: Bottled storm Dátum: 2024. 12. 08. - 20:57:40
B o t t l e d  s t o r m




16+

  Annak ellenére, hogy közeli barátok voltak Minnievel, soha nem voltam közeli viszonyban Ginny Weasleyvel, aki valószínűleg kifejezetten utált minden mardekárost- különösen azokat, akik Draco Malfoy körébe tartoztak. Különösen a halálfalókat, akik megölték a bátyját, és megszámlálhatatlan alkalommal megpróbálták megölni őt és a barátait. Egyszer még az egyik nagybátyám is részt vett az üldözésében a Minisztérium folyosóin, és természetesen jól emlékszem rá, hogy akkor hogyan alakultak a dolgok.

 Nem emlékszem rá, hogy ilyen közelről mikor láttam őt utoljára, de a ruha, amit visel, pont olyan, amit a személyisége alapján elképzeltem. Amit az ember társítana valakinek, aki randizott a Varázsvilág talán valaha élt legnagyobb hősével, és kidobta. Valakinek, aki barátkozott Minnievel, akin szintén könnyen el tudnám képzelni ezeket a ruhákat. A mosoly hiányát is könnyen el tudnám képzelni most Minnie arcán ismét. Meglep, hogy egyáltalán elfogadja az italt, amivel megkínáltam, nem számítottam rá, hogy akár ilyen mértékben betartjuk az írott és íratlan udvariassági szabályokat. Intek a pálcámmal, a teás asztalon pedig az előrebűvölt edények elkezdik forralni a vizet.

 Megállok a szék kihúzása közben, örülök, hogy éppen háttal vagyok a megjegyzése alatt, mert még ennyi év után sem tudom elrejteni, hogy mennyire zavar, hogy kikerültek azok a történetek. Még azóta sem tudom elhinni, hogy Raquel mindenkinek arról beszélt, hogy milyen módon csináltuk, különösen úgy, hogy tudomásom szerint egyáltalán nem volt nagyon közeli viszonyban Minniékkel. Szívesen fognám egy pletykás barátnőjére, de túl sok jel mutat arra, hogy ezek az információk nem másodlagos forrásból származnak.

  - Nos... rendben, persze, tegeződjünk.- mire leülök, és szembefordulok vele, ki tudok préselni egy mosolyt, miközben elmém egy rejtett szegletében valami kicsinyes sértettség bököd tovább, próbál rávenni, hogy valahogy mondjam meg neki, hogy rajta meg köztudottan a fél iskola végig ment (legalábbis ezt pletykálták), de ellentétben velem, neki egy olyan partnere sem volt, aki arról beszélt volna másoknak, hogy milyen pózban élvezi a legjobban, vagy milyen hangot ad ki közben. Az is lehet, hogy pletyka az egész, tekintve arról, hogy Pansy mesélte a legtöbb sztorit, amit hallottam, ő pedig nem volt éppen a legjobb mentális állapotban azokban az években, és biztosan sok dolgot hozzáköltött. Különösen, mert sokan Ginnynek tulajdonítják, hogy a női mosdóban agancsokat varázsoltak rá.

 Egy másik, még kicsinyesebb, még sértettebb részem pedig bizonygatni akarja, hogy igenis igazak azok a hülye történetek, melyek mindig zavartak, de valahogy most az is zavar, hogy elvitatják őket tőlem. Nem tudom, miért számítana, milyen voltam az ágyban hat éve, mert ennyi év kihagyás után amúgy is tökmindegy, biztos nem emlékszem semmire, és amúgy sem kellene számítson, hogy mit gondol. Talán attól tartok, hogy leírja Minnienek, hogy balfaszként viselkedtem, de kétlem, hogy ennél mélyebbre még áshatna, úgyhogy a félelem meglehetősen ostoba és irracionális.

 Miközben hallgatom őt, könnyen elkapom a pillanatnyi idegességet, ahogy látom rajta, hogy rosszul érzi magát amiatt, hogy ha csak sejtetve is, de említette az anyagi helyzetüket. „Vörös haj, mások levetett talárja. Csak egy Weasley nézhet ki így.” A magam részéről nem ítélem el, különösen, mióta több gyerekkori barátom is elszegényedett a háború miatt (van, aki nagyon szélsőségesen), de megértem, hogy nem akar beengedni. A Nottok köztudottan a legvagyonosabb családok közé tartoztak, soha el sem tudtam volna képzelni, hogy anyám bármilyen okból főz a hobbit kivéve, nemhogy a konyhában együnk.

 Bólintok, és benyúlok a fiókomba a tervrajzokért, amelyeket készítettem. Egyelőre két dimenziósak, de miután kiterítem őket, egy-egy pálcakoppintással megjelenítem a helyiségek miniatűr változatát. A méretnövelésről kaptam már igényt, amely a legnagyobb problémát jelenti majd, ha úgy néz ki az a ház, ahogyan páran mondják, hogy kinéz, nem vagyok benne biztos, hogy biztonságosan kibonthatóak a falak. A tértágító bűbáj jóval drágábban megoldható úgy, hogy stabil legyen, és ne történjen semmilyen körülmények között olyasmi, hogy megszűnik, a bútorok pedig összecsapódnak a szűkebbé vált téren.

  - Bármelyik terv megoldható ezek közül akár tértágító bűbájjal is, anélkül, hogy az ingatlan alapjait megváltoztatnánk. Persze lehet, hogy célszerűbb lenne inkább bővíteni a falakat, de az természetesen érintheti a többi helyiséget is.- nyitva hagyom a kérdést, és a világért sem szeretném azt a benyomást kelteni, hogy bele akarok nyúlni az otthonába. Tudom, már az is nagyon személyes lehet, amit most csinálunk, különöse azután, hogy az egyik bátyja ott tartott esküvőjére is betörtek a halálfalók, többek között a rokonaim is.

 Az első terven egy modern amerikai konyha helyezkedik el pulttal, hosszú étkező asztallal kicsit arrébb, a megszokottnál kétszer több férőhelyet biztosító szekrényekkel a tányéroknak és evőeszközöknek. A második tervnél készítettem egy ajtóval vagy függönnyel elválasztott, nagyobb étkezőhelyiséget, a konyhát pedig külön hagytam, igaz, ellátva a legegyszerűbben használható segédbűbájok működéséhez szükséges térrel. Fogalmam sem lenne több apróság jelentőségéről, ha azóta is a házimanók végeznék nálam a házimunkát, de mióta magamnak főzök (még ha nem is túl magas szinten), tudom, hogy milyen sokat számít, hogy magától megtörténjen a mosogatás, és egyszerre több dolog is tudjon készülni. A harmadik változatnál meghagytam, ahogy most kinéz az általam kapott tervek szerint a hely, egybenyitott konyhával és étkezővel, ahol a modernizálás mellett főleg arra fókuszáltam, hogy elég hely legyen az egész családjuknak, és vendégeiknek- akár egyszerre húsz embernek is.

  - Viszonylag gyorsan tudok új terveket készíteni, ha bármi nem felel meg azon, ami neked a legjobban tetszik. Talán a harmadik lenne a legkisebb változás az édesanyádnak az alapján, amit édesapád átadott nekem, de persze lehet, hogy ki akar próbálni valami újat. Mindháromba beépítettem ingyenesen egy bűbájt, ami meggátolja, hogy egy macska felugorjon a pultra vagy az étkezőasztalra.- az utolsó részt azért sem tudom, hogy miért teszem hozzá, mert fogalmam sincs, hogy tartanak-e macskát, különösen azután a patkányos dolog után, amiről annyira híressé váltak.

 Egy pillanatra eszembe jut, hogy talán mondanom kéne valamit, hogy nekem biztosan nem kell őt kioktatnom a konyhai munkából, de még időben ráébredek, hogy meglehetősen szexistán hatna, úgyhogy csak öntök a teából neki, és még mindig mosolyogva, a kentauros megjegyzést távol tartva a gondolataimtól tolok elé azért némi teasüteményt is.

  - Nagyjából egy nap alatt elkészülök bármelyikkel, ha megvan az időpont előre... gondolom, édesanyád nem tud róla, hogy kap egy új konyhát. Van esetleg a régi konyhában valami, amit mindenképp megtartsunk?- megérintem a negyedik lapot, ami az Odú Ginny által bizonyára jól ismert konyháját hozta fel, és inkább magam miatt, mint miatta hoztam elő. Mindenkinek vannak szentimentális értékeket őrző darabjai a házukban, és nem szeretném tönkretenni akaratlanul ezt. Örülnék neki, ha minden jól menne..
11  Karakterek / Freya Blood / Re: Thine face is not worth sunburning Dátum: 2024. 12. 07. - 14:11:46
t h e r e  i s  b l o o d  o n  t h e  c h a i r




16+ 

  Nem adok azonnal választ, nem is tudok annak súlya alatt, hogy mennyire kimondhatatlanul, visszavonhatatlanul ostoba vagyok. Miért beszéltem Raquelről? Értem, ő kérdezte, de akkor is egy idióta vagyok; én sem akarnám hallani, hogy egy kitalált Darius hogyan és mit csinált egy nővel, közvetlenül előtte. Nem értem, hogy mi a baj velem, miért nem jövök rá erre magamtól, miért nem működik jobban az empátiám, miért van ekkora sötétségben az elmém. Könnyen veszek szinte minden kihívást, de az ilyen egyszerű helyzetekben, amit a legostobább idióták is meg tudnak oldani (úgy hallottam, hogy még Greg Monstro is talált magának valakit), olyan vagyok, mint egy troll.

 Nem hiszem, hogy Freya Blood segíteni akar nekem, azok a kifejezések, amit mond, főleg, ahogy mondja, nem árulnak el semmilyen baráti szándékot, de mégis úgy érzem, hogy már az segítség, hogy ezt elárulta. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy tudok valamit, amit eddig nem tudtam, mintha megfejtettem volna egy bonyolult feladványt- most nem is érzem, hogy ha ezt nem tudtam, akkor talán semmi mást sem tudok. Most jó ötletnek tűnik mégis elmenni Amerikába, és megtalálni őt, elmondani, hogy mennyire sajnálom azt a rengeteg ostobaságot, amit aznap este elkövettem.

  - Nem hiszem, hogy nálam ezek külön vannak. Úgy értem, hogy a szex meg a kapcsolat. Szerintem... úgy éreztem, hogy mindkettőre nemet mond, de nem vagyok biztos benne.- tekintettel arra, hogy az utolsó kapcsolatom mikor volt (és mennyire lett akaratom ellenére nyilvános minden részletével együtt), ebből Blood biztosan összerakja azt, hogy mikor lehettem utoljára nővel. Tudom, hogy várhatok pár sértő megjegyzést emiatt tőle. Bizarr módon, bármennyire nem választottam el soha a kettőt, most abszolút el tudnám képzelni azt, ahogy a hajómodell a kis üvegben leesik a földr... megszakítom a gondolatot, mielőtt tovább menne. Ostoba ötlet lenne, arról nem is beszélve, hogy mit mond el rólam, hogy vonzónak találom a gondolatot, hogy valaki sérteget. Talán abból fakad, hogy az előző partnerem még akkor sem szólt egyetlen rossz szót sem, amikor igazán, mérhetetlenül faszfej voltam.

 Fogalmam sincs, hogyan jutottunk odáig, hogy ilyen könnyen, ilyen természetesen beszélek a lánnyal az érzéseimről, a nemlétező kapcsolatom problémáiról, arról, hogy hogyan sikerült egy részeg csókolózásból eljutni odáig, hogy egy óceán választ el a lánytól, akit akarok. Hogyan jutottam el odáig, hogy a szeme helyett az álla, az arcéle vonalát nézem, hogy elképzelem, milyen érzés lehet megfogni a nyakát. Közben pedig betört ide, a székemben ül, és úgy beszél velem, mint régen, csak most már mintha ő lenne hatalmi pozícióban. Nem értem, hogy ez az egész hogyan történt, mert biztos, hogy nem vagyunk barátok.

  - Nem csináltunk mást. Csak csókolóztunk.- végig nézem a lány arcát, miközben felidézem a pillanatot, amikor biztos voltam benne, hogy nemsokára minden megvalósul. Azt képzeltem, hogy ha ilyenkorra már nem is tartunk előrébb, de jegyben járunk majd Minnievel, együtt megyünk helyekre, és minden probléma, minden hülyeség ellenére megvalósul minden, amire vágyom. Nem voltam elég határozott, magabiztos, zavart voltam, ostobaságokat beszéltem, és ezzel együttesen sikerült mindent elrontani. Most pedig itt ülök az unokatestvérével szemben, és ahogy megmozdul, elképzelem, hogy nézne ki ruha nélkül abban a székben.

 Megpróbálok nem fókuszálni a zavartságomra, inkább felidézni valami jelet, amit láthattam. Lefoglalt akkor is, hogy próbáljam valahogy elérni, hogy randevúzzunk, hogy próbáltam helyre hozni azokat az éveket, amelyek nyilvánvalóan törést jelentettek, és úgy éreztem, hogy sikeresen haladok előre. Minnie Minnie volt, valóban nem volt jellemző rá, hogy bármit elmondjon, amit a cipőpánt óta tudhattam volna, ha figyelmesebb vagyok, ha kevésbé vagyok idióta. Nem voltam teljesen vak a problémáira, tudtam például, hogy az anyja, még ha valószínűleg már régen a tenger fenekén, a föld alatt, vagy savban feloldva be is fejezte a földi pályafutását, továbbra is szenvedést okoz neki. De nem is láttam, hogy mi más lehet, és ha mosolygott, nevetett, Minnie volt, nem is kerültek a gondolataim közé a problémái.

  - Nem tudom... nem láttam jeleket. Biztos, hogy sokat rontottam rajta, de nem láttam más jeleket.- magunkhoz idézek egy újabb üveget, még ha a jelenlegi gondolataim mellett nem is a legbölcsebb dolog inni, különösen, hogy egy újabb korty után még csábítóbb a gondolat, hogy megragadjam a nyakát, és felborítsam a székkel együtt. Nem egészséges, hogy nem voltam senkivel, igaz, az főleg nem lenne egészséges, ha engednék most ennek.

 Leteszem a poharat, mielőtt ihatnék egy második kortyot, nem akarok még ennél az enyhe szédülésnél durvább részegséget elérni. Így is vége mára a munkának, pedig meg akartam tervezni egy olyan épületet, ami egyszer talán jövendőbeli kúria lehetne, ahol találkozik a gótika, a barokk és a rokokó, de ma maximum az ágyamig vezető utat tervezhetem meg. Felelőtlen és ostoba dolog így inni.

  - De úgy döntöttem, hogy megkérdezem. Holnap... szerzek holnapra egy repülőjegyet. Tudni akarom, hogy mi baja van. Köszönöm!- nem tudom, hogy miért mosolygok Freya Bloodra, akivel jóval barátságosabb vagyok most is, mint kellene, és akitől talán csak egy pohárra, egy ostoba fizikai kontaktusra vagyunk attól, hogy valami elfogadhatatlan, elképesztő ostobaságot csináljunk. Tényleg kellene partnereket keresnem, de nem Minnie unokahúgát.
12  Karakterek / Magnum Opus / Re: Uranus, the Magician Dátum: 2024. 12. 07. - 13:36:08
u r a n u s

     2004 nyara


   Nem kerüli el a figyelmemet, hogy Mr. Romanov a karomat nézi, és az első gondolatom természetesen, hogy talán mégis nyoma maradt a Jegynek a varázslatomon keresztül. Talán a nyomait keresi. Kellemetlenül érzem magam emiatt, még akkor is, ha tudom, hogy ő nem volt soha áldozata a rezsimnek, amihez tartozott, soha nem kellett egyetlen percet sem félelemben töltenie halálfalók miatt. Pontosan olyan, mint azoknak a kíváncsisága, akik más bűnszervezetek maradványaival találkoznak.

 Egy pálcaintéssel elkezdem elkészíteni a teát. Tejet nem készítettem elő, még ha én magam nehezen is tudom elképzelni, hogy az ital bárki számára élvezhető hatást kelt a tej hozzáadott, édesítő érzése nélkül. Természetesen senki nem tökéletes, és egészen biztos, hogy Ázsiában máshogyan isszák a teát, az ő számára biztosan otthonosabbnak hatnak most a Kelet ízei. Egyelőre mással nem is kínálom, nem tudom, hogy mennyire érzi magát otthonosan- vagy én mennyire érzem magam otthonosan. Meglehetősen furcsa volt a beszélgetés, amit az unokahúgával folytattam.

   - Természetesen a bagolytorony nem kötelező hozzá.- mosolygok, miközben elkönyvelem magamban, hogy valószínűleg nem fogad annyi levelet, mint én, vagy hozzám hasonlóan szintén az irodájába kérte a címzésüket. Az ő munkája talán nem is igényel annyi levelezést, esetleg még nem szembesült a bagolytartás kellemetlenségeivel első kézből, különösen, ha olyan baglyot kíván tartani, ami nem őshonos az Egyesült Királyságban. A muglik is észreveszik, de ők betudják kuriózumnak, inkább akkor lehet probléma, ha egy rosszindulatú varázsló rájön, hogy egy szomszédjához tartozik az állat.

 Nehezen állom meg, hogy ne nevessek, de megállok egy mosolynál. Nem akarom, hogy tiszteletlennek gondoljon, mert végeredményben én mondtam hülyeséget, én közöltem egy olyan viccet, olyan dolgot, melyet nem érthet. Bánom is kicsit, hogy ezt az ostoba, furcsa megoldást választottam rá, hogy megpróbáljam feloldani a feszültséget, amit talán nem is kell feloldani. Ez csak egy üzleti megbeszélés, és ha kicsit is hasonlít a húgára, aki megkérdezte tőlem évekkel ezelőtt, hogy milyen érzés ölni, kétlem, hogy azok szerint a szabályok szerint lehetséges vele beszélgetni, ahogyan egy másik emberrel.

   - A Tejesember egy... azt hiszem, mitológiai teremtmény, nem tudom, hogy létezik-e tényleg. Egy mugli, aki üvegben tejet hoz mindenkinek reggelente, és ha nyitva hagyod az ajtót, bejön. Rémmese.- a koncepció, hogy a Tejesember talán tényleg létezik, meg sem fordul a fejemben. Gazdaságilag nem lenne kifizetődő, különösen nem Londonban, mert manapság már bárhol, bármikor könnyen lehet tejet vásárolni.

 Bólintok, nem bánom, hogy a második koncepció sem sikerült, még ha ezt a nem kívánt látogatót, kéretlen vendéget nem is lenne nehéz távol tartani egy riasztó bűbájjal a háztól. A harmadik koncepció talán valóban jobban megfelel, és véleményem szerint ez a Varázsvilág jövője is, úgyhogy nem lep meg, hogy egy kortársam is azt választja. Távol a mugliktól, mégis praktikusan közel hozzájuk.

   - Természetesen, könnyen be tudunk kötni kandallót. Az egyetlen dolog ebben az esetben természetesen, amire érdemes figyelni, hogy el kell nevezni a házat, hivatalosan be is kell jegyeztetni az ingatlan nevét a Minisztériumnál a por biztonságos használatához. Természetesen a hagyományos hoppanálás is megoldható, ehhez érdemes viszont egy olyan erkélyt beépíttetni, amire könnyű gondolni. Minél jellegzetesebb, annál egyszerűbb.- a seprűket nem is említem, mert tudom, hogy Londonban az manapság közel életveszélyes, pedig még nem is jöttek forgalomba azok a repülő gördeszkák, amelyekről hallottam, hogy nemsokára elárasztják a főváros utcáit. Nem is túl praktikus folyamatosan megújítani a bűbájt, ami elrejti a muglik elől.

 Egy pálcaintéssel eltüntetem a másik két makettet, és a felszabadult helyre reptetem a teás kannát, hogy kiöntsem a csészékbe a teát. A magaméba természetesen kerül tej is, Mr. Romanovnak csak a többi ízesítőt kínálom fel, hogy válogasson. A beszélgetés általában legtöbb időt felemésztő része meglepően gyorsan lezárult.

   - Egyszemélyes ingatlant tervezzünk elsőre?- a kérdés természetesen meglehetősen személyes, de feltételezem, hogy összeköltözik a testvérével, akár egy partnerével, mely esetben minimálisan máshogy tervezném meg az épületet. Különösen, ha gyerekei is vannak, vagy lesznek a közeljövőben.

 Ahogy nézem az arcát a makett és a tea fölött, eszembe jut, hogy mennyit gondolkodtam rajta, miért, hogyan történt az az egész, miért tanácsolták el pontosan. Rengetegen tettek rengeteg dolgot, de egészen kevesen tudták elérni, hogy kirúgják őket, és nehéz nem politikai okokat látnom az egész mögött. Talán okkal, talán ok nélkül, de meglepő, hogy itt van újra, az Egyesült Királyságban. A kérdésem talán árt az üzletnek, talán túl személyes, de túlzottan fúrja a kíváncsiság az oldalamat, és valahogy úgy érzem, hogy ezt a kérdést megengedhetem magamnak, cserébe azért, hogy elmondtam az ikertestvérének rengeteg személyes és sötét dolgot a saját múltamból.

   - Természetesen nem rám tartozik, de muszáj megkérdeznem: miért ez az ország? A Roxfort nem volt éppen barátságos Önnel... elnézést, ha túl személyes. Csak meglepett, hogy azután, ami történt, ugyanezek között az emberek között szeretne élni és dolgozni.- tudom, hogy ha velem tennének valami ilyesmit, igazságtalanul, úgy, hogy nem tettem érte semmit, soha nem bocsátanék meg, soha nem térnék vissza közéjük. Talán egy konferencia erejéig sem.
13  Karakterek / Elfelda Hall / Re: Rye Dátum: 2024. 12. 07. - 12:44:19
home is where you feel peace




  Bólintok egyet a válaszra, ami egyértelműen megkönnyíti a munkát. A mugli eszközök beszerelése mágikus otthonokba mindig is nagyon nehéz volt, és nagyon nehéz lesz számomra, nem olyasmi, amivel szívesen megpróbálkoznék kezdőként. Persze, nem utasítanék vissza egy megrendelést, a karrierem ilyen korai pontján, úgyhogy bevontam volna természetesen egy külsőst a munkálatokba.

 Egy pillanatra zavarba jövök tőle, hogy ő fizet, és gondolkodom is rajta, hogy talán elutasítom, átvállalom legalább a saját részemet, vagy akár az egész számlát, de végül csak mosolyogva, egy bólintással megköszönöm. Amikor üzleti kommunikációt tanultam az egyetemen, tanultam, hogy nem minden ilyen esetben jó, elfogadható egy ajándék elutasítása, akkor sem, ha az általam tanult normákkal szembe megy, hogy hagyom, hogy ő fizessen.

 - Köszönjük, viszontlátásra!- mosolygok a pincérnőre, miközben követem Ms. Hallt az utcára. A telek megtekintése valóban nagyon fontos része lesz a munkafolyamatnak, úgyhogy jó is, hogy ennyire korán elkezdjük, esetleg észreveszek-e bármi olyasmit, ami problémát jelenthetne. Kétlem persze, hogy ezen a helyen találni fogok bármilyen olyan mágikus hatást, körülményt, ami lehetetlenné tenné a tervet, amit kitalált.

 - Nem probléma. Néhány éve átgyalogoltam egyszer az országot, edzésben vagyok.- a mosolyom nem árulja el, hogy mikor, milyen körülmények között történt az eset, hogyan menekültem hazáig a Roxfortból, a Rengetegen, mugli városokon át, egészen a Windsor közelében álló kúriánkig. Tekintettel arra, hogy a legnagyobb fizikai teljesítmény, amit korábban elértem, tíz könyv együttes cipelése volt, utólag meg vagyok lepve, hogy ez ilyen jól ment.

 Nagyon szépnek látom ezt a területet, könnyen meg tudom érteni, hogy miért dönt valaki úgy, hogy ide szeretne költözni, az országnak erre a részére. London gyönyörű, van valami megnyugtató a zajban, abban, hogy soha nincs csend, soha nem maradok igazán egyedül az emlékeimmel, rémálmaimmal.

 - Most éppen Londonban élek, de a szüleimnek egy kis, Windsortól nem messze lévő falu mellett van a háza.- szándékosan nem használom a kúria szót, szándékosan nem emelem ki, hogy milyen társadalmi közegből származom pontosan, mert tudom, hogy rossz fényt vetne rám. Tudom, hogy akkor talán összekötné azokat a pontokat, akkor talán eszébe jutnék valami régi újságcikkből, ahol rövidebb hajjal, sápadtabb és fiatalabb arccal, de egyszer a címlapon is voltam, mint a felmentett halálfaló, szabadon engedett gyilkos.

 Nem is szakítom ki Ms. Hallt a gondolataiból, inkább figyelem a narancsszínű leveleket, ahogy a fák, az erdő felváltják a házakat, elmaradnak mögöttünk az emberi civilizáció nyomai- persze, soha nem teljesen. Most is ott vannak a fehér csíkok az égen, most is látok táblákat, és most is hallok a távolból valamilyen járművet, talán egy hajót vagy autót a városkából. Könnyű elképzelni, hogy egy ilyen helyen nevelek gyereket, hogy egy ilyen helyről ömlenek a csontvázak, kísértetek és macskák a városra Halloweenkor, hogy ezen az úton megyek végig a karácsonyi vásárba.

 - Ó, egyáltalán nem probléma. Ezeket a varázslatok amúgy is elsődlegesek, már az építési munkálatok is súlyosan sértenék a Varázstitok törvényt, úgyhogy jó, ha rejtve van a birtok. Ami az elrendezést illeti, ebben rugalmasak tudunk lenni.- egyelőre nem árasztom el a hölgyet kérdésekkel, tudom, hogy megterhelő lehetne számára most kitalálni, hogy hány lépés hosszú legyen a hálószoba, pontosan hol szeretne mellékhelyiséget, szükséges-e egész külön helyiség a ruhák tárolására.

 Teszek néhány lépést, körülnézek a birtokon, és fejben elképzelem rajta a házat. Több különböző elrendezés is eszembe jut, de a birtok elég nagynak tűnik, és egyáltalán nem látok semmilyen problémát, ami gátolhatná a munkálatokat. Eszembe jut a történet arról az építészről, aki végül kártérítést kellett fizessen, mert nem vette észre a trollbarlangot a birtok közvetlen határában, és a ház csak egy napig maradt állva, utána pedig a tulajdonosnak kellett fizetnie bírságot, mert a Minisztérium kompenzációt ítélt meg- a trolloknak. Természetesen nem hiszem, hogy itt fennállna ennek a veszélye, és én soha nem hagynám ki azt a lépést, hogy egyeztessek a Minisztérium nyilvántartásával, hogy spóroljak a költségeken.

  - Az üres tereket könnyen ki tudjuk tölteni fákkal, úgyhogy csak emiatt nem kellene megnövelni a ház méretét. Természetesen készítek terveket nagyobb alaprajzú házra is.- csendben magam elé képzelem a házat, ahogy az általam látott illusztráción szerepelt, és fejben elképzelem az első változatot, eredeti mérettel, fákkal. Furcsa, hogy a Roxfortban nem tanították a varázslatot, amit az egyetemen tanultam, de néhány másodperc előkészület után egy nonverbális pálcamozdulattal megteremtem azt a halvány, szinte ködszerű képet, ahogy a ház ott állna, a birtok közepén, fákkal szegélyezve. Néhány másodperc után kicsit fordítok az illúzión, hogy pontosan az észak-dél tájolás felé állítsam. Mágikus szempontból könnyebb lenne sok dolog így.

  - Így nézne ki valahogy az eredeti méret. Megnézzük a kétszer ekkorát? Illetve természetesen bármilyen, az éghajlaton természetesen előforduló fát tudunk ültetni lényeges költség különbség nélkül, legfeljebb egzotikusabb növények esetén szükséges némi felárral számolnunk. 
14  Karakterek / Minerva E. Balmoral / Re: When in Rome, do as the Romans do Dátum: 2024. 12. 07. - 02:32:23
a s  t h e  R o m a n s  d o




18+   

  Nem voltam biztos benne ma este sokszor, hogy valaha visszatérek ebbe az épületbe, ebbe a lakásba, és tudom, hogy még rengeteg ideig fog tartani, mire eléggé leülepedik a sokk, hogy felfogjam, mennyire közel voltam hozzá, hogy nyom nélkül eltűnjek. Mennyire közel voltam hozzá, hogy soha többé ne lássam Minniet. Egy részem azt hiszi, hogy még mindig valamiféle gusztustalan illúzió, talán be vagyunk zárva, de a szédülés, a részegség túl valós, ahogy a fájdalom enyhe maradványai is a karomon, ahol a mágia megsebezte a bőrömet.

 Mégis mosolygok. Nem vagyok olyan harsány, mint Minnie, nem ittam annyit a rejtett üvegből, mint ő- nem is kérdezem meg, hogy miért hord magánál ilyesmit. Csak nézem őt, újra hozzáérek, és úgy érzem, mintha semmi idő nem telt volna el, mintha azok az évek csak egy rossz álomban lettek volna, mintha csak egy hétig intenzíven tanult volna, és most újra itt lennénk, folytatnánk, ahonnan abbahagytuk. Soha nem éreztem még ennyi... telítettséget? Boldogságot? Túl erős hozzá, hogy az elmém bármilyen figyelmeztetése a legkevésbé érdekeljen.

   - Na... nem is sok a becenevem... nem több, mint neked...- mosolygok most is, még ha nem is jut eszembe egyetlen becenév sem, amit mondhatnék, kitalálhatnék, még mindig azon gondolkodom, hogy hogyan kellene csókot nyomnom a térdére. Most még gyönyörűbbnek látom, mint korábban, talán túl gyönyörűnek hozzá, hogy el merjem hinni, hogy ez a valóság. Hogy megérdemlek egy harmadik, negyedik, századik esélyt rá, hogy helyrehozzam azt a rengeteg hibát, rengeteg elvesztett lehetőséget. Veled.

 Nevetek a vicceden, annak ellenére, hogy ritkán nevetek, szinte soha nem nevetek. Triviálisnak érzem, amin átmentünk, lényegtelennek érzem, hogy az a valami, amivel találkoztunk, tényleg a Halál volt-e a gyerekmeséből, az a valami, az az entitás tényleg ugyanaz a lény-e, ami minden elmúlásért felelős, vagy csak valamiféle ősi mágikus teremtmény, ami úgy döntött, hogy betölti ezt a szerepet. Ugyan, hogyan is számítana, amikor itt vagy, boldogan és vidáman, egészségesen? Ledobom a kabátomat a földre, csak egy pillantással nyugtázom, hogy a macska azonnal kihasználja a lehetőséget, hogy beleköltözzön, nem vesztegetek több figyelmet másra rajtad kívül.

  - Hát, hogy igazak-e, vagy csak valami... valami más, azt nem tudom... Yeppi Yeppi... kicsit illik hozzád.- soha máskor nem jött ennyire könnyen a mosoly, a jókedv, soha máskor nélküled. Talán az élet folyamatosan arról szól, hogy haladunk előre, hogy minden változik, de nem akarom, hogy bármi tovább folytatódjon, azt akarom, hogy örökre maradjunk a pillanatban, együtt, soha ne keljen fel a Nap.

 Nem zavar az utalás értelmetlensége, hogy nem értem most a neveket, túl részeg vagyok attól a finoman szólva sem gyenge alkoholtól, amit a zsebedben hordozol magaddal. Amint számon kérsz, ledobom a mellényt is, és mosolyogva letérdelek a kanapé mellé, amire lehuppantál, ezúttal arccal előre. Egy pillanatra eszembe jut, amikor hazaérkezés után érkeztél ide, akkor elegánsabban, több kontrollal, de a mozdulat kedvesen ismerős, kedvesen hasonlít ahhoz, amit megismertem. Az egészhez csak az kellett, hogy egy pillanatra griffendéles legyek, hogy megragadjam a kezedet, hogy elvigyelek, hogy azt tegyem, amire vágytam éveken át.

 Mélyen a szemedbe nézek, hallgatom, ahogy beszélsz, érzem, ahogy a lélegzeted eléri a bőrömet. Itt vagy. Ez a valóság. Ez az a pillanat, az a lehetőség, amiért esküdöztem mindenféle nem létező sorsbéli dolognak, hogy bármit megadnék, és most úgy érzem, hogy még sokkal többet is megadnék bárminél. A mosolyom meghatottabb, még ha az elmém valahol mélyen még jelzi is, hogy nem vagyok teljes belátóképességem birtokában, hogy te sem vagy a legkevésbé sem, hogy a whiskey említése nem azt jelenti, hogy most még több alkoholt kellene hoznom.

 - Igen...- egyszerű és semmiféle romantikát, regényességet nem hordoz az egyszerű szó, amit kimondok a kérdésre, mielőtt megcsókoljuk egymást. Édesek az ajkaid, sokkal édesebbek és puhábbak, mint emlékeztem rá, és ahogy leveszed az ingemet, megjelölöd a bőrömet, évek elfojtott, eltemetett szenvedélye szakad fel egy felszakadó sóhajban. Nincsenek most gátlásaim, nem érdekel előtted a Jegy maradványa, a sérülés, nem félek tőle, hogy milyennek láthatsz, mit gondolsz majd később. Megragadom a tarkód, hogy ne tudj elhúzódni a csók elől, becsúsztatom a kezem a ruhád  alá, az oldaladra, miközben tovább csókollak. Azt akarom, hogy az enyém legyél, örökre, hogy talán legyen egy napon egy Rowan nevű gyerekünk, bármilyen furcsa is a név hangzása az enyémmel együtt. Hogy örökre maradj itt, minden éjjel az én ágyamban aludj, hogy nekem add a tested, a félálmos reggeleket, a kimerült késő estéket, az álmos aranyfényű szabadnapokat. Meg akarlak csókolni mindenhol. Ahogy föléd kerülök a nem erre kitalált kanapén, ahogy félmeztelenül fekszem rajtad.

 Megragadom a combodat, miközben csókollak, a másik kezemet pedig lassan, óvatosan feljebb csúsztatom, egyelőre a lapockádig. Soha nem akartam még ennyire, és most, hogy itt vagy, tudom azt is, hogy nem bánom, hogy nem voltam mással. Tudom, hogy azt akarom, hogy felejts el mindenkit, akit Amerikában találhattál, hogy soha ne is emlékezz rájuk, felejtsd el őket. Felnyögök, ahogy hozzád érek a szöveten keresztül, az egyetlen dolog, ami kizökkent, az ostoba kanapé ostoba kicsiny mivolta.

 Hirtelen ötlettől vezérelve állok fel, széles mosollyal felragadlak, a karjaimba veszlek. Könnyű vagy, még akkor sem nehéz vinni téged, ha valaki soha nem sportolt, mint én, jól esik a karjaimban, vállaimban, mellkasomban az enyhe fájdalom, ahogy a hálószoba felé indulok veled. Eszembe jut, ahogy felkaptalak téged gyerekkorunkban, hogy megmentselek téged, ahogy alig tudtam pár lépésre jutni, de most még arra is jut elég figyelmem, hogy kikerüljem az ajtófélfát, és alig néhány másodperc után már a megvetett ágyra tegyelek.

  - Megkapod a gyógypuszidat... és igen... akarlak!- halkan mondom a szavakat. Óvatosan a térdedhez érintem az ajkaidat, egyelőre a ruhán keresztül, azután ismét az ajkaidra tapasztom a számat. Érezni akarlak, nem érdekel, hogy ki mit gondolhat rólam, hogy mi lesz holnap. Ma csak csókolni akarlak, miközben a kezem feljebb vándorol, a hasadról a lapockádra, a lapockádról a melledre. Azt akarom, hogy sóhajtsd a nevemet a fülembe, hogy nyögj, hogy vágyj rám, úgy, ahogy én rád.
15  Karakterek / Roman Nott / Bottled storm Dátum: 2024. 11. 30. - 22:35:39
B o t t l e d  s t o r m




   Sokáig gondolkodtam rajta, hogy talán bölcsebb lenne elutasítanom a Weasley család felkérését kapacitáshiányra hivatkozva. Persze, Mr. Weasley levele alapján a munka, megrendelés, amit keresett nálam, meglehetősen csekély, talán egy hétvégémet sem emésztené fel teljesen, legalábbis az előzetes terveim alapján, de nem találom bölcs gondolatnak a közelükbe kerülni. Nem azután, ami az elmúlt években történt.

 Még ha soha nem is keresztezték az útjaim közvetlenül a Weasleykét, Harry Potterhez való közeli viszonyuk miatt igazán valószínűtlennek tartottam, hogy ugyanúgy véget ért a háború számukra, mint mások számára hat évvel ezelőtt. Nem azután, hogy egy meghalt közülük a háborúban, nem azután, hogy évekig ők voltak a vérárulók vérárulói, a közellenség. Nagyon jól tudniuk kellett az én családom politikai állásáról, különösen azután, hogy a társadalmi körüket talán az én ősöm által írt lista határozta meg, miattuk jutottak el a Roxfort igazgatóhelyettesi pozíciójától a szakadt talárokig. Kétlem, hogy ilyen sérelmeket el lehet felejteni.

 Ahogy végzek az előkészületekkel az irodámban, azon gondolkodom, hogy egy bölcsebb ember visszamondta volna ezt a találkozót, nem próbált volna ilyen ostoba, valóban autista módon ragaszkodni magasztos eszmékhez, mint a megrendelők egyenlősége politikai állásfoglalástól függetlenül. Nem is igazán attól tartottam, hogy talán rossz megjegyzéseket hagynak, hogy nem lesznek jó megrendelők, inkább féltem attól, hogy ezúttal tényleg konfrontálódnom kell majd a múltammal. Bármennyire nem gondolták magukat a Weasleyk aranyvérűnek az elmúlt évtizedekben, aligha nevezhetjük őket ennél kevesebbnek sok szempontból, és egy aranyvérű család számára a sérelmek tintafoltok a kárpiton, melyet sokszor csak a vér mos le. Kétlem, hogy a nagylelkűségem, a szerény svédasztal, egy csinos öltöny, és az ígéret, hogy megváltoztam, segít bármin.

 Ahogy Finnick szól, hogy Ms. Weasley megérkezett, még nagyobb csomó ugrik a gyomromba. Ő biztosan jól emlékezett rám, jobban, mint az apja, mint a bátyjai, neki Raquel és Minnie közel voltak, túl közel hozzá, hogy ne emlékezzen minden nap a létezésemre, a tényre, hogy a testvére halála után, két évtized háború után, a Sötét Jegy után boldogan élek, távol a következményektől. Persze, most már nem dobhatom ki, nem vállalnám a következményeket, és való igaz, hogy nem is érdemlem meg, hogy elmeneküljek. Nem tudom elképzelni azt sem, hogy Minnie valaha szóba állna velem, ha rosszul bánnék a barátnőjével (na nem mintha így túl sok esélyem lenne még rá), ettől függetlenül mosolygok, miközben kinyitom neki az irodám ajtaját. Halványabban, természetesebben, de mosolygok.

 - Örülök, hogy látom, Ms. Weasley! Fáradjon beljebb, kérem!- a csinos vörös lány láttán eszembe jut, hogy furcsa, hogy Arthur Weasley legkisebb gyermekét, lányát küldte üzletről tárgyalni, mielőtt emlékeztetem rá magamat, hogy Vita a mi esetünkben is sokkal jobban képviselné a család érdekeit, és talán Finnick is hajlamosabb lenne békét kötni nálam. Emlékszem Ginevra Weasley roxfortos karrierjére, hogyan dominálta két évig a kviddics pályát, hogyan átkozta meg azt az ostoba hugrabugos fiút vagy Dracot, még azt is láttam fél szemmel, hogy kihívta Bellatrix Lestranget, mielőtt valakinek sikerült engem elkábítania. Kétlem, hogy Arthur Weasley féltené attól, hogy megijed egy hozzám hasonló alaktól.

 Felajánlom, hogy elveszem a kabátját, de nyitva hagyom a lehetőséget számára, hogy maga akassza azt fel a fogason lógó vállfák egyikére, ahogy a székét is kihúzom, de nem tartom rajta a kezeimet a támlán. Valószínűleg azt kívánja, hogy velem is éppen úgy elbánhasson, mint Malfoyjal vagy Smithszel, úgyhogy nem próbálok kedvesebb lenni a szokásosnál. Felesleges, és bármit teszek ma, nem fog változtatni a múltunkon.

 - Kérem, nyugodtan fogyasszon bármit az asztalról! Nincs... illetve ha van bármi, amit szeretne még... csak szóljon nyugodtan! Mit szeretne inni?- a mosolyom megremeg kicsit, miközben magamat korholom, amiért majdnem ostoba módon megjegyeztem valamiféle fogyatékosként, hogy nem mérgeztem meg az ételt. Ki mondana ilyet? Miért jutnak eszembe ostoba viccek, anekdoták arról, hogy Aggravaine Nottot hogyan mérgezték meg a saját ostobasága miatt az átkozott középkorban? Ha valakitől rosszul, akár fenyegetésként hangzana egy efféle ostobaság, az pont én lennék.

 Tudom, hogy gyorsan meg akar szabadulni tőlem, ettől az egésztől, gyorsabban, mint az átlag varázslók a Gringotts koboldjaitól egy összetett hitelfelvételi kérelem során, úgyhogy úgy döntök, hogy a tárgyra térek. Az alapján, amit azzal a pódiummal csinált, amikor nem tetszett neki, amit a bemondó csinált, kétlem, hogy csendben és gyorsan fog történni, hogy csak letudja, de talán nem kizárt még, talán nem késő reménykedni.

 - Az édesapja megírta, hogy mit szeretnének. Csak néhány részletet szeretnék tisztázni. Milyen mértékű felújításra gondoltak?- egy kicsit arrébb tolom a kis modell hajót az üvegben, amivel nemrégen sikerült pótolnom az előzőt, és eszembe jut, hogy talán ma jött el a nap, hogy ez is alászáll a képletes mélybe.
Oldalak: [1] 2 3 ... 10

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.136 másodperc alatt készült el 25 lekéréssel.