 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 ... 5
|
|
1
|
Múlt / Roxmorts / Re: Állomás
|
Dátum: 2012. 03. 28. - 17:15:01
|
G i n n y Mosolyogva nézek Ginnyre, szinte iszom szavait, s közben érzem az egyre csak sürgető késztetést, mely halk szavakkal szólít elmémben. Suttog, körbevesz, és aljas módon rángatna ki a kupéból. Nem igazán válaszolok neki, csak udvariasan mosolygok, hogy azért lássa, figyelek rá. Tekintetem az elsuhanó környezetet vizslatja ismét. Kintről zsivaj hallatszik, de nem foglalkozok vele. Hiába vagyok prefektus, van rajtam kívül még sok ember, aki ügyeleteskedhet a folyosón, meg hát már év vége van. Egyáltalán kinek jut eszébe ilyesmi… rajtam kívül?
- Akkor ezt megbeszéltük. – dörzsölöm össze tenyereim, és körbenézek a kupéban, fejem körbeforgatva. Minden rendben. Mégis mi ne lenne rendben. Áh, teljesen paranoiás vagyok egyébként. Bár Trevor mellett ez érthető. Isten nyugalmazza ártatlan jószágot. – Én ’asszem most megkeresem a mosdót. – állok fel a puha székből, és küldök felé egy bizonytalan mosolyt. – Nem sokára visszajövök. – teszem hozzá csak úgy, kiegészítésképpen, tulajdonképpen fogalmam sincs miért, csak kissé kínosan éreztem magam, hogy nem mondok semmit.
A kupé ajtajához lépek, kinyitom, majd pár másodpernyi várakozás múltán kilépek a folyosóra, pár kergetőző másodikos nyomában. A kupé ajtaját lassan tolom vissza, s az elzárja a csendes fülkemagányba burkolózó lányt. Köszönöm a játékot! *-* |
|
|
|
|
2
|
Múlt / Keleti szárny / Re: Qcross professzor szobája
|
Dátum: 2012. 03. 27. - 16:11:28
|
A csengetést örömmel fogadja, még ha füleinek a hét év kastélyban töltött idő ellenére is, kissé fájó hangot hallat. Végre szabadulhat, mehet megkeresni Ginnyt és elújságolni neki a jó híreket. Mert ezek határozottan jó hírek, a bűbájtan professzor, akinek a nevét még mindig nem sikerült az emlékezetébe vésnie, új érmeket készít nekik, és csak, és kizárólag nekik. Álmában sem remélt volna ilyen, vagy hasonló eredményt, így természetesen most roppant büszke magára, még ha kimutatni fél is, a tanár előtt.
- Rendben. - bólint, s közben mosolyog a furfangos néven, bár nem igazán tudja, mennyire veheti komolyan a szavakat. Mindegy, ezen majd máskor elmélkedik, most inkább mennie kéne, nem szeretné még jobban feltartani a professzort, pláne azok után, hogy nem is kis szívességet kért, s kapott tőle.
Táskáját esetlenül, lassan, vigyázva, hogy tartalma ne boruljon a padlóra, emeli vállára, s félszegen feláll. Félig megfordul, s megkönnyebbülten látja a nyitott ajtót. Azért kicsit végig benne volt az a szorongás, mely leginkább a bezártságnak volt betudható. Nem szívesen tartózkodik idegenekkel, kettesben, zárt ajtók mögött. Főleg, hogy nincs olyan jó emberismerő, hogy megítélhesse a másik fél megbízhatóságát. Valószínűleg a bűbájtan oktatóval is így járt, ám a megismerkedésre még elég idő van.
- Itt leszek, és... köszönöm. – próbál egy kedves vigyort előcsalni, kisebb nagyobb sikerrel, majd hátat fordít a professzornak, és halk csörgés kíséretében kisétál az irodából. Köszönöm a játékot! *-* |
|
|
|
|
3
|
Ősi tekercsek / A Szükség Szobája / Re: DS számláló.
|
Dátum: 2012. 03. 04. - 11:12:47
|
Mindenkinek köszönöm, a "jelentkezést" lezártam! 
15-en maradtunk. Természetesen, aki most nem írta be magát, egy PM formájában jelentkezhet nálam, hogy szeretne újra tag lenni. |
|
|
|
|
4
|
Ősi tekercsek / A Szükség Szobája / DS számláló.
|
Dátum: 2012. 02. 25. - 17:20:57
|
Sziasztok! Van egy jó hírem: hamarosan sátrat bonthatunk, és mehetünk nomádkodni a Szükség Szobájába, Aberforth úgyis kezd dőzsölni a kajában, ideje kifosztani!  Ehhez azonban egy aktív, reagkész csapatra van szükségünk, így ebben a topicban mérném fel, hogy ki aktív, és ki nem. Aki pedig nem írja be magát az adott határidőn belül, automatikusan kilép a Seregből. Hogy miért? Lehet, hogy kicsit drasztikus megoldása ez a dolgoknak, ám akárcsak a Fakultatív tárgyak, vagy a Kviddics, a DS is egy kötelesség annak, aki jelentkezett. Ez nem csak egy titulus, amivel lehet villogni. Bizonyos fokú kötelezettséggel jár, mely leginkább annyiban mutatkozik meg, hogy néhanapján írni kell egy-egy reagot. Az eddigi egyetlen gyűlésünk során nem kellett senkinek sem megerőltetnie magát, így panaszra nem lehetett ok, ám most változik a helyzet, ugyanis a DS megmutatja, hogy nagy, és erős! Szóval a határidő:2012.03.03. |
|
|
|
|
5
|
Ősi tekercsek / A Szükség Szobája / Re: Kalandok
|
Dátum: 2012. 02. 25. - 17:10:28
|
Nos, a tanárbosszantás mehet, végül is ezzel is eléggé felhívjuk magunkra a figyelmet, akárcsak a grafitikkel, azonban nem hinném, hogy a dolognak nagy jövője lenne. Mármint, nem áll szándékomban elvenni senki kedvét sem, de ez esetben a lebukás veszélye elég jelentős, így aki bevállalja a büntetőmunkát és a pontlevonást, az nyugodtan csatlakozzon, a DS támogat bárminemű lázadást a piszkok ellen, de csak ügyesen.  |
|
|
|
|
6
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Oroszlánbarlang
|
Dátum: 2011. 12. 24. - 22:33:54
|
G i n n y & C h l o e Vajon mi lehet a különbség egy üvegcserépbe ültetett és egy agyagcserépbe ültetett mérges muskátli között? Mindkettő mindig harapós kedvében van, bármit is csinál az ember, és ugyanannyi tápanyagra van szükségük, az agyagcserépben élő viszont tovább él. Ez vajon miért van? Miért nem élhet ugyanannyit az, amelyik üvegben él? Meg kell kérdeznem Bimba professzort! Erre csak ő tud válaszolni az egész iskolában. A másik alapjáraton én lennék… úgyhogy ez bukta.
Na sebaj. Felkészültem a csúszásokkal telített kaptatóra, s a rengeteg, sajgó, hetek múltán is meglátszó lila foltra testemen. Így is elég sebhelyem van, melyeket azoknak a brutális állatoknak köszönhetek. Lassan olyan leszek, mint egy bokszzsák. Sebezhetetlen. Vagy mindig megújuló. Az éremnek két oldala van, s az, hogy ki melyiket nézi, fakultatív. Ebben az évben… vagyis nem, az előzőben megtanultam meglátni a dolgok másik oldalát is. Azt hiszem, nagyi büszke lenne rám.
Felhúzom az itt-ott lyukas kesztyűt, hogy azért mégse legyen annyira elviselhetetlen a kinti idő, meg az a rengeteg hó. a nem mintha annyira ellene lennék a hónak, hiszen szeretem én, meg minden, de talán jobb is lehetne, ha nem én lennék a folytonos célpont. De komolyan! Mihelyst kiteszem a lábam, éhes kutyaként ugranak, és ha nem vagyok elég gyors, márpedig ez gyakran megesik, olyan vagyok a szünet végére, mint egy hóember. És akkor még csodálkozva jönnek oda: „Jé, Neville, megfáztál?” Sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de ennek a vérmániás rendszernek van előnye is, igaz elenyésző, de részemről mégis előny. Már nem érdeklek senkit. Hiszen aranyvérű vagyok. A sárvérűek… nos, ebben a tanévben ők a hóemberek a roxforti birtokon.
- Szia, Ginny! – intek neki mosolyogva, s lépnék is a következő lépcsőre, de megragadja kezem és magával ránt. Egy kis szerencsével sikerül talpon is maradnom. A levelet, amit a kezembe nyomott, csak menet közben nyílik alkalmam megnézni, ám a sorokból nem sikerül sok mindent felfognom. Így többnyire furcsálló tekintettel próbálom tartani az iramot, leginkább kevesebb sikerrel.
Mikor ő is megtorpan egy festmény előtt, én is hasonlóképpen teszek. Jé, ez a Bátor Boldizsár képe! Egész jópofa figura! És azt hiszem, valami átjárót rejt, de sejtelmem sincs, hogy lehetne átjutni.
- Nem tudom. – közlöm Ginnyvel. Mert így is van. – Voltam már a túloldalon, de akkor Seamus és Dean is velem voltak, és ők tudták, mit kell csinálni. – meg egyébként is éjszaka volt, és teljesen kómás voltam, de ezt már nem akartam mondani…
Én csak annyit tudok, hogy gyorsan és határozottan kell átsétálni, különben… hmm… hát igen. Azt hiszem, ezt nem kell firtatni. Mindig is tudtam, hogy vannak dolgok, melyeket nagyon nem akartam megtapasztalni. Soha. Seamus még ma is az én „pucér-futamomat” emlegeti. Borzalmas volt.
Némán figyelem, Ginny mit csinál, arcomra enyhe kíváncsiság ül, hiszen azért jó lenne tudni, mit is kell itt csinálni, hátha még egyszer erre vezet utam.
- Ügyes voltál. – mosolygok rá, miután megjelenik a tűz, s testemben izgatott várakozás melege árad szét, szépen, lassan befedve belső szerveim. Kicsit talán félek is, de nem tétovázok, mert azt mondták a srácok, hogy nem szabad, így miután Ginny sikeresen sétál át a tűzön, behunyom szemem, s utána sietek, minden gondolatomat magam mögött hagyva.
Szemem csupán akkor nyitom ki, mikor meghallom Ginny hangját. Egy biccentéssel üdvözlöm Chloe-t, aki miatt ugyebár itt vagyunk, vagy valami hasonló… aztán tekintetem elkalandozik a képek és a szobában lévő tárgyak között. |
|
|
|
|
7
|
Múlt / Keleti szárny / Re: Qcross professzor szobája
|
Dátum: 2011. 11. 04. - 11:02:54
|
Neville szeme sarkából figyeli, ahogyan az ajtóra különös cuccos tekergőzik. Nem, nem fordul hátra, sokkal bölcsebb ő annál. Tisztában van vele, hogy ha megtenné, elveszne nyugalma, és most legkevésbé szeretne kiborulni. Nem, nem tenne jót.
A függönyök összehúzódásának hangjára kicsit megrezdül, s mikor a kandallót is lezárja a professzor, Nev nyel egy hatalmasat, arca egészen elsápadt, s lelki szemei előtt rengeteg kép peregtt le, mind kínzásokról, és vallatásokról számolt be. De hisz ő elmondott mindent a tanárnak, megbízott benne, alaptalanul, és megtette az első lépést. Hát akkor mitől tart? Nem lesz itt kínzás, sem vallatás, hiszen nincs mit kiszedni a fiúból.
Ez némiképp nyugtató.
Ha lehet, mégjobban elsápad, és egész testében megmerevedik, mikor Mr. Qcross azt mondja… amit mond. Még szerencse, hogy a tanerő gyorsan el is neveti, s a fiú biztos lehet benne, hogy szavai nem rejtettek komoly szándékot. Nagy levegőt vesz, és arcán bosszús kifejezéssel telepszik le az asztallal szembeni székre.
- Nagyon vicces. – mormogja, de csak úgy, hogy a professzor ne hallja. Nem szeretne szemtelennek, vagy tiszteletlennek tűnni, hiszen most azért van itt, hogy szívességet kéjen a férfitól, nem lenne jó, ha most mindent elszúrna. Mennyivel jobb lett volna, ha Ginny csinálja helyette a dolgot! Ő sokkal talpraesettebb, ő nem fél mindentől.
Csendben hallgatja végig a férfi szavait, melyek részben tartalmaznak újdonságokat is. Mikor az eredeti galleont említi, Neville szemei elkerekednek, s kezei ökölbe szorulnak ölében. Fogalma sincs, hol lehetnek az eredeti galleonok, valószínűleg Hermionénál, vagy Harrynél, de nem tudhatja biztosan, igazság szerint eszébe sem jutott ilyenek után érdeklődni, hisz sosem volt fontos. Hogy lehettek ilyen ostobák?!
- Nem tudom, kinél lehet az eredeti. – válaszol csendesen, és kerüli a professzor tekintetét, inkább az egyszínű falakra mered. Szerencsére a férfi nem hagyja túl sokáig gondolataiba mélyedni, előáll a megoldással, ami tulajdonképpen tökéletesen meg is felel, Neville-nek. Arca egy pillanat alatt derül fel, és kúszik halvány mosoly, az imént még komor ajkak közé.
- Igen, ez jó. – mondja, némiképp élénkebben. – Csináljunk új galleonokat! – a zsebébe túr, mármint abba, ahol az eredeti pénzek vannak, és előránt párat. – Ööö… van nálam pár eredeti. – nyújtja tanácstalanul a tanár felé őket, az asztal fölött, és kérdő tekintettel mered a férfira. Nem igazán tudja, mi is következik, vagy hogy neki most mit is kéne csinálnia. Lehet, hogy elhamarkodja a dolgokat, de szeretne már minél hamarabb túlesni ezeken a dolgokon.
Vagy csak neki olyan kínos ez az egész? |
|
|
|
|
8
|
Időn kívüli játékok / Vakrandira fel! / Re: Kedves találkozás
|
Dátum: 2011. 10. 01. - 14:25:54
|
Dakota • • • „So please give me a sec to catch my breath.” Mikor engedélyt kapok rá, a kis cserepet gyöngéden kezeim közé fogom, s vizsgálgatni kezdem tekintetemmel, ám nem igazán tudok teljes figyelmet szentelni neki, mert a lány sokkal inkább vonzza gondolataim. Kicsit még mindig feszült vagyok, hiába is próbálom tagadni, vagy úgy viselkedni, mint aki nem. Persze, előbb utóbb ez javul.
Vagy nem.
Meghallgatom, mit mond a növényről, s mihelyt befejezte, lassan visszateszem a cserepet a kútra, tekintetem pedig Dakotára függesztem, s szinte csüggök szavain. A lány, dallamos hangot el tudnám hallgatni egy ideig, így nem, egyáltalán nem zavar, hogy sokat beszél. Sőt! Szerintem nagyon elbűvölő.
- Különös… - motyogom félig meddig mosolyogva. Én egész biztosan nem találtam volna rá egyedül.
Úgy teszek, ahogyan mondja. Szemeim lehunyom, s próbálok nem gondolni semmire, próbálom kizárni a gőzölgő tea illatát, a lány hajának finom, csiklandozó illatfoszlányait. Teljesen kiürítem fejem, s csak a növényekre koncentrálok. Halk zümmögést hallok, a levegő mintha pár fokkal melegebb lenne, s az illatok is megváltoznak, amit eddig dohosnak éreztem, mint tavaszi kert, ontja illatát. Lassan, óvatosan nyílnak szemeim, kissé félek az eredménytől.
- Ez csodálatos… - nézek körbe, tágra nyílt szemekkel. Egy egyszerű ember nem sok csodát látna egy ilyen gyönyörű kertben, sőt, egy egyszerű ember számára talán meg sem mutatta volna valóját, ám én látom, s mindennél jobban megbecsülöm. Hirtelen azt sem tudom, hova nézzek, annyi minden van itt. Húúú…
Mikor folytatja, rámosolygok, biztatón, és a teába kortyolok, de csak óvatosan, nehogy megégesse nyelvem. Meglepő, de elsőre egész finom. Mármint nem olyan, mint a többi tea, kicsit édesebb, és van benne valami különleges, valami egyedi. Szeretem.
Kicsit hirtelen ér, ahogyan megragadja karom, de végülis nem ellenkezek, ujjaim ujjai közé fonom, a bögrét otthagyom, s szapora léptekkel tartom a tempót, a mosoly pedig le sem hervad arcomról, még mit nem! Izgatottam nézelődök, tekintetem ide-oda cikázik a színes növények között, elég sok olyan van, melyet még én sem ismerek.
- Nézd, ez milyen szép! – mutatok rá egy nagy, türkizkék, tulipánszerű virágra, mely szemünk előtt kezd kinyílni, s belsejéből aranysárga pókok másznak ki.
Furcsa, ám időközben teljesen megfeledkeztem gátlásaimról, még az sem okozott különösebb gondot, hogy Dakota kezét fogjam. Teljesen természetesen jött, é úgy gondolom most már jól is van ez így.
Ragyogó mosolyt vetek a lányra, és kicsit közelebb hajolva hozzá, halkan suttogni kezdek.
- Köszönöm, hogy megmutattad nekem ezt a helyet. – mosolygok vidáman, s észre sem veszem, mennyire megfogyatkozott a tér köztünk. Kicsit lendítek összefonódott ujjainkon, így kezünk ide-oda lebeg a levegőben.
Boldog vagyok. |
|
|
|
|
9
|
Múlt / Roxmorts / Re: Állomás
|
Dátum: 2011. 09. 10. - 18:36:03
|
G i n n y Bánatos arckifejezéssel bólintottam, de inkább tűnhetett sima fejlehajtásnak, mint bármiféle reagálásnak. Tessék, itt vagyok, és már megint játszom a pesszimistát, holott ebben az időben pont erre nincs szüksége senkinek, főképp nem Ginnynek. Lelkesednem, és lelkesítenem kéne az embereket, nem pedig a nyomott hangulatommal lehúznom mindenkit, máskülönben a rolót húzhatom le rövidesen. Nem túl szép kilátások, lássuk be.
Mikor ujjaival csettint arcom előtt, nem rezzenek össze, sőt, úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna. valahogy most nem hat meg, sem az, ha paprikás hangulatba kerül, sem semmi más. Jobb szeretnék inkább egyedül maradni, persze ez nem úgy értelmezendő, hogy őket háttérbe akarom szorítani, vagy akár elfelejteni. Eleget lehetek majd egyedül otthon, ezért is utálom a nyarakat – emlékeztetem magam.
Ráadásul semmi kedvem Ginnyvel vitatkozni, egyrészt azért, mert igaza van, másrészt mert lassan kezd fenyegetni a fejem leharapásának veszélye, harmadrészt pedig azért, mert úgysem tudnám meggyőzni. meggyőzni, de miről is…? Hiszen itt én vagyok az, akinek hinnie kéne a dolgokban, nem pedig ő.
Végre valahára felnézek rá, és egy savanyú grimasz után erőltetett, de legalább mosoly mutatkozik arcomon.
- Jó, használjuk a régi érméket. – mivel újat úgysem tudnánk csinálni. – És aki akar, jön, aki meg nem akar, az marad. Maximum majd azt is megüzenjük, hogy hozzanak magukkal embereket. Akkor talán lennénk elegen, hogy ennek az egésznek értelme is legyen. – hirtelen jött kedélyingadozás. Megesik, na. Vele is tutira előfordult már.
- De kétlem, hogy Vikitria kidobta volna. Mindegy is, hiszen nem tehetünk mást. Bíznunk kell benne, még akkor is, ha erre egyáltalán nem ad semmiféle okot. Hülyeségnek tűnik, de van jobb ötleted? – fejtem ki álláspontom, ám a válaszra nem figyelek, mert gondolataim elkalandoznak a Rend felé, és valami olyasmit ötlök ki, mely tőlem egészen új, sőt, merész! Nofene, talán Neville Longbottom is képes a pozitív irányú változásra?
Ebben Ginny lelkesedése csak megerősít, s a mosoly immár önként vánszorog arcizmaimra, s mozgatja meg azokat.
- Amiről nem tud, az nem fáj neki. – vonok vállat, talán túlságosan is könnyedén, s már meg is bántam, amit mondtam. Túl könnyen kicsusszantak a gondolataim, ezt nem hagyhatom. Elvörösödött fülekkel, s kipirult arccal, elég szégyenlősen nézek a lányra, a bűntudat kissé mar, hiszen ki vagyok én, hogy arra biztassam, hazudjon az édesanyjának? Jó, én könnyen vagyok, de a lánynál egészen más a helyzet. – Bocsi. |
|
|
|
|
10
|
Időn kívüli játékok / Vakrandira fel! / Re: Kedves találkozás
|
Dátum: 2011. 08. 29. - 18:08:53
|
Dakota • • • „So please give me a sec to catch my breath.”
Még tartom a távolságot tőle, elvégre nem régóta ismerjük egymást, és nem is beszéltünk túl sokat, így nem igazán tudom, mire is számíthatok. Jó, persze, ez egy randi, s mint a randik többsége, nyilván egy célt szolgál: két ember intim közelségbe kerüljön egymással, de nekem már az intimnél gondjaim vannak, nem hogy a közelségnél. Jézusom, hogy lehetek ilyen parás? Nem csoda, hogy taszítok magamtól minden csajt.
Mikor a tea felé mutat, tekintetem én is arra fordítom, végtagjaimban különös, talán kicsit izgatott bizsergés fut végig. Elégedett mosollyal hallgatom végig beszámolóját a még számomra is újnak számító növényről. És nem, egy cseppet sem zavar, hogy a gyógynövényekről beszél, hisz nekem ez hazai terep, így csak könnyebb lesz ellazulnom, mert hát valljuk be, ez eddig nagyon nem ment. A társaságában meg pláne nem, hiszen olyan vonzó, és kedves, és szimpatikus, és úgy látszik, még engem is kedvel. Hol találnék még egy ilyen lányt?
Ahogyan mutatja, leülök, és apó mosollyal figyelem, amint teát tölt. Felém nyújtja a csészét, én pedig automatikusan nyúlok érte, gondosan odafigyelve, nehogy valamit elszúrjak, s kezünk egy pillanatra összeér, tekintetünk találkozik, belülről pedig ismeretlen melegség fojtogatja szívem, és egy hívogató érzés szinte megbolondít, de nem teszek semmit. Zavaromban elmosolyodok, és lesütöm szemem, ahogyan azt tenni szoktam, a teát pedig magam mellé teszem. Az illata finom, de még nem kóstolom meg.
- Nem, még sosem. – válaszolok kérdésére, és tekintetemmel direkt kerülöm, ahogyan a termet vizsgálom, ám miután megunom a berendezés alapos felmérését, az általa hozott növényre pillantok. – Megnézhetem? – nyúlok felé jobb kezemmel, de amíg rá nem bólint, nem nyúlok hozzá a cseréphez. Valóban érdekes növény, így nem szalaszthatom el ezt a lehetőséget. Bárcsak le is rajzolhatnám!
Nem! Neville, térj már magadhoz! Ez egy randi. Normálisnak kell lenned! Nem állhatsz le a gyógynövényekkel édelegni, mikor ugyanerre a feladatra itt van veled szemben egy lány, méghozzá nem is akármilyen lány.
- És te honnan ismered ezt a helyet? – nézek fel rá, a különös pillanat óta először, és valahogy nem esik nehezemre mosolyogni, és szemébe nézni. – És ami még különösebb… - szólok töprengve - … hogy jutottál be ide? Engem Bimba professzor sosem engedett be ide. Talán az új gyógynövénytan tanár ilyen vajszívű? – próbálok viccelni vele, vagy csak egyszerűen társalogni. |
|
|
|
|
11
|
Időn kívüli játékok / Vakrandira fel! / Re: Kedves találkozás
|
Dátum: 2011. 08. 18. - 19:17:29
|
Dakota • • • "Lehetséges egyszerre igent és nemet mondani valamire? Úgy vágyni valamire, hogy közben rettegek tőle?" - Hé, Neville! Ez mi?
- Micsoda?
- Hát ez. - Seamus lefordul ágyáról, és az enyém alá nyúlva elővesz valami levélszerűséget. - Egy levél. - közli, majd mosoly terül szét képén, s fel is tépi a borítékot.
- Ne, Seamus! Az az én levelem, én kaptam! - nyúlok felé, de hátrál.
- Kedves Neville Longbottom. Húúúú! - néz rám elkerekedett szemmel, és a kórushoz csatlakozik Elliot, az egyik új szobatársunk is. Milyen jó nekem. A magánéletem a szobánk egyik legújabb témája. Remek.
Hátradőlök az egyik nagyobb párnára, és karjaim mellasom előtt összefűzve, várom a folytatást. Mert mégis mit tehetnék? Esélytelen, hogy én azt a levelet visszaszerezzem. Ha pedig szerelmeslevél, akkor büszkén hallgatom, elvégre ha én becsajozok, akkor legalább valakinek lesz barátnője a szobából.
- Én, mint a Boszorkányszilveszter vakrandivonalának felelős szervezője, ezúton örömmel értesítem önt, hogy egy nevén meg nem nevezett hölgy... - a pimaszul csillogó szempár pár másodpercre rám villan. - ...titkos randevúra invitálná, pontban éjfélkor, egy nevén meg nem nevezett helyszínre. A levélhez csatoljuk a zsupszkulcsot. Kérjük Mr. Longbottom, ne felejtse el megérinteni! - összehajtja a levelet, és felém nyújtja, arcán a csodálkozás jelei látszanak, ahogy az enyémen is. Nem, az enyémen inkább valami olyasmi lehet, hogy " totál beszartam, most mit tegyek?"
- Húú, Neville randira megy! - rikkant fel Seamus, és vállba vereget, mire arcom egyre fehérebb árnyalatot ölt. Én? randira? De hát azt sem tudom, hogy kell azt csinálni! És mi lesz ha megcsókol? Jesszusom! Nem! Neville, hisz neked kell megcsókolnod, te vagy a pasi! De mégis kit kéne megcsókolnom. Ajj... nem tudom! • • • Összehúzom a cipzárt egyik kedvenc pulcsimon, és grimaszolva tekintek a tükörbe. Áh, borzalmasan nézek ki, de nem tudok mit tenni! Hiszen ilyen vagyok! De a hajammal azért csinálhatnék valamit... nyaljam hátra? Nem! Aki elhívott, az úgyis tudja, milyen vagyok. Nem fogok annyira kiöltözni, hogy rám se lehessen ismerni.
A mágikus térkép mellettem pihen, s jobb felső sarkában pár órája megjelent egy kis visszaszámláló-óra. Egy bűnös pillantást vetek felé. Már csak fél óra van hátra, úgyhogy lassan indulni kéne már. Csak az a fránya talár. Már vagy két éve megvan, és egyébként jó is, de valahogy most nem ér be, és ez roppantul zavar. Eddig semmi problémám nem volt vele, de mintha egyszerre összement volna. Várjunk csak. Bosszús sóhaj, és jön is a kiabálás. Oh, ez az!
- SEAMUUUUS!
- Elliot ötlete volt! - hallatszik a fiú hangja az ágyak felől, majd egy fájdalmas kiáltás, és Elliot is csatlakozik.
- Ööö... nem is igaz. Ron mondta. - próbálkozik a mentéssel, de elég sikertelenül. Hagyjuk, inkább magamra erőszakolom, mert már nincs időm visszacsinálni, és egyébként sem tudnám. majdcsak nem fulladok meg benne.
- Hülye. - hallom Seamus hangját, majd kilépek a fürdőből, és az ágyamhoz sétálok. Nagy levegővétel, és tekintetem a térképre függesztem.
Menni kéne. Az idő vészesen fogy.
- Itt ne felejtsd a virágot. - szól rám Seamus, s csak hálásan bólintok felé. Asszem ha kinyitnám a szám, elhánynám magam idegességemben. komolyan. Nagyon ideges vagyok, a szívem úgy ver... úgy ver... nem is tudom, hogy ver, de nagyon. Az éjjeliszekrényemen egy kisebb csokor rózsa volt, természetesen vörös, hiszen állítólag az ilyen bejön a lányoknak.
- Sok szerencsét Neville. - fordul felém Elliot, és nézi végig, ahogyan megragadom a térképet. Ujjaim erősn szorítják a papír szélét, karom kicsit remeg, de túl kell ezen esnem. Nagyot nyelek, és cseppet sem határozottan bólintok. Hát akkor menjen a menet! • • • Egyre gyanakvóbb leszek, ahogy a térkép valami ismeretlen tájra visz. Az elején még azt gondoltam, hogy majd kivezet a Roxfortból, de most már nem hiszem azt. Az Üvegházak mellett vezet el, de arra visz, amerrre még nem jártam. Bimba professzor egyszer sem engedett még ide belépni. Valami növényekről beszélt, amik saját tenyésztésűek, és roppant veszélyesek, így úgy voltam vele, hogy jó. Elvégre nekem már bőven kijutott a veszélyből, és szemernyit sem vágytam újabb kockázatos helyzetekbe kerülni. Nem nem. Csak reménykedhetek, hogy ez nem egy kamu-tájoló, és nem az egyik Mardekáros akar szívatni úgy, hogy a halálos növényekhez küld, máskülönben nekem végem, és átkozhatom naivitásom.
A kezemben kifeszített térképre lesem. Be kéne mennem az ajtón. Felnézek, és megvan a keresett ajtó, csupán egy problémám maradt. Ha itt bemegyek, onnantól nincs visszaút. Ha ezt a lépést megteszem, talán megtalálom a boldogságot, de az is lehet, hogy totál beégek, és meg lesz a következő pletyka suliszerte. Ha meg nem teszem meg egész életemben azon rágódnék, hogy mi lett volna... Meg kell tennem. Ha másért nem, hát magamért.
Muszáj.
Remegő jobbom az átfagyott kilincsre tapad, s lenyomom azt. A benti illatok egyből megcsapják orromat, s az ismerős érzéssel lépek be, mintha csak egy hőn szeretett gyógynövénytanra mennék. Ez az én terepem, igen, itt máris jobban érzem magam, mint kint a hidegben.
- Hahó. - dörzsölöm meg átfázott vállam, és a térképet zsebem,be gyűröm. Félszegen lépkedek beljebb, mígnem meg nem pillantom a szökőkútnál álló angyali alakot. - Öhm... Szia. - vörösödök el, és pár pillanatra le is hajtom fejem, rejtve hirtelen jött zavarom. Dakota az. Ez az egész pedig valamiféle tévedés lehet. Igen, tutira csak tévedés, hiszen egy ilyen szép lány mégis miért akarna randizni velem, itt, a sötét, büdös, koszos kis télikertben? Mindenesetre ez roppantul imponál.
- Köszönöm, hogy meghívtál. - hálálkodok, szemébe nézve, kicsit felbátorodva azon, hogy ő kezdeményezett, vagyis a szándék egyértelmű. - Ezt neked hoztam. - nyújtom felé a kis csokrot, és egy boldog mosolyt engedek arcomra.
Úgy néz ki a ma este egész jól fog alakulni. Álmomban sem gondoltam volna... |
|
|
|
|
12
|
Múlt / Keleti szárny / Re: Qcross professzor szobája
|
Dátum: 2011. 08. 03. - 13:19:36
|
A griffendélest nagy ritkán hívják tanári irodába, így nemigen tudja, milyenek is azok. Eddig McGalagony professzor irodájában járt, még ötödikben, a pályaválasztási tanácsadásnál, aztán meg ott van Bimba professzor magánlakosztálya, amit csak jó szándékkal nevezne lakhatónak, és biztonságosnak, na meg Hagridról sem szabad megfeledkezni, kinek házában már nagyon sokan megfordultak. Ám a bonyolult nevű tanerő irodája egészen más volt, a szigorú McGalagonyétól. Inkább a gyógynövénytan tanárnő rezidenciájának berendezését idézte. Kicsit nehezére esett bevallani, de Neville otthonosnak érezte az irodát. Úgy gondolta, hogy ha egyszer talán tanár lenne, ő is hasonlóan rendezné be, csak kicsit kevesebb könyvvel, és több növénnyel. Meg valami menőbb székkel.
Ettől eltekintve a professzor szobája egészen szokványos volt. Mint egy sima iroda, amit ugyanúgy rendeztek be, mint amilyen az otthoni berendezés lehet. Azért a sarokban lévő kalitkán pár percre elidőzött tekintete, s csak aztán nézett a férfira.
Nem vesztegeti az időt, hiszen pár perc múlva neki is kezdődik az újabb órája. Nem lehet mindig olyan jó dolga, hogy minden második órája lyukas. Azért a hetedéveseknek sem olyan jó ám.
Miután bemutatkozik, nem figyel a professzorra, Neville sosem volt az a fajta fiú, akit érdekel, hogy mit szólnak a nevéhez, hogy fogadják, vagy, hogy bánnak vele, miután megtudják, ki is ő valójában. Ő egyszerűen sosem volt büszke aranyvérű származására. Igaz, sosem szégyellte, de neki nem számít semmit sem a vér, sőt, ha lehetne, ő ezt az egész arany- vagy sárvér baromságot eltörölné. Hiszen minden baj, ezzel a problémával kezdődött, azért tart ott a varázsvilág, ahol.
Miután a férfi választ ad kérdésére, Nev csak bólint, jelezvén, hogy viszont, vagy… valami hasonló. Nem bízik a tanárban, pedig az mosolyog, kedves, mugli ruhában jár, ami azért jelent valamit, és úgy tűnik, ugyanolyan szerencsétlen, mint ő. A sors nem szerethet mindenkit, s úgy tűnik Mr.Qcross ezt ugyanúgy átérzi, mint Neville. Ám miután kérdezősködni kezd a galleonokról, a griffendéles felvonja szemöldökét, s pár percig csak hüledezik, persze belül, nehogy már a professzor azt higgye, hogy leesett az álla, pedig ja. Fogalma sincs, honnan tudja, hogy azok nem valódi galleonok. Még a bátorító kacsingatás sem jön át Neville-nek. Gyanús neki ez az egész, ha nem tudná, hogy nem így van, azt hinné Hermione Granger küldte rá a tanárt, hogy kényszeredetten bár, de segítse az ők lázadását, de ez eleve hülyeség, mert Hermione nem tud semmiről. El is hessegeti a gondolatot, inkább összeszedi magát, és válaszol.
- A galleonok egyfajta kapcsolattartást szolgáltak… eddig. – válaszol, végülis elmondva az igazat, mert hát ezért jött, és úgy gondolja, mindenki megérdemel egy esélyt, így a professzor is. Ha majd visszaél az információval, Neville tudni fogja, hogy kár volt ily korán megbízni benne, most viszont jobb inkább a rábízott feladattal foglalkozni. – Az, hogy ki csinálta őket, mindegy. Már nincs itt, és éppen ezért lenne szükségünk magára. – von vállat, arca kissé elpirul. – Szeretnénk, ha segítene levenni a bűbájt a galleonokról. – Zsebébe túr, amiben a hamis érmék vannak, és tenyerébe vesz egyet, majd kettejük között széttárva ujjait, mutatja meg a professzornak. – Látja… nem igazi, csak másolat. – mutat ujjával a pénzérme szélére, ahol még a legutóbbi üzenet volt olvasható: „Kellemes szünidőt mindenkinek. A remény még él.”. – Sajnos olyanok is kaptak belőle, akik ma már nem érdemlik meg a bizalmat, így szeretnénk, ha a régi galleonokra tett bűbáj megszűnne, viszont… - kis szünet, mert elfogyott a levegő - … szükségünk lenne újakra is, mert jöttek új tagok is. – fejezi be, de neki még kicsit zavaros. Mármint, úgy gondolja, a professzor nem értheti, mert nem tud a DS-ről, így egy perc hallgatás után folytatja.
- Mi egy diákokból alakult társaság vagyunk, Dumbledore Serege. Harryék alapították, tavaly, hogy új varázslatokat tanulhassunk meg, melyeket aztán a halálfalókkal szemben használhatunk.- tekintete a férfi alkarjára kúszik, mintha a halálfalók elhíresült ismertetőjelét, a sötét jegyet keresné. – Ezeken az érméken keresztül értesítettük egymást a következő találkozókról. – úgy gondolja nem szükséges az értesítés módját magyaráznia, mert ha a Prométheusz bűbájt felismerte, akkor ezt is fel fogja. – Remélem, tud nekünk segíteni. – nyel egyet, és tekintetét ismét a professzorra fordítja. Nem tud mást tenni, csak várni, és remélni, hogy a megfelelő személyhez fordult. |
|
|
|
|
13
|
Múlt / Roxmorts / Re: Állomás
|
Dátum: 2011. 07. 29. - 12:16:29
|
G i n n y Az ajtóba kapaszkodok, s aprócska mosollyal arcomon húzom el. Hisz szünet van. Ennek örülni kell, egy ideig nincs suli. A folyosó hangjai hirtelen felerősödnek. Izgatott zsivaj hallatszik mindenhonnan. A kisebbek várják a találkozást, szüleikkel, az idősebbek, mint mi is, nyilván a jövőről beszélnek. Egy fekete bagoly reppen el arcom előtt, és egy különös macska kergeti. Na, szép.
Vidáman rikkantok a boszorkánynak, aki az egész folyosót eltorlaszoló kocsi mögül, kedves mosolyt villant felém. Van, aki nem változik. Hat éve is pont ugyanilyen volt.
- Egy csokibékát kérnék. – visszanézek Ginnnyre, s meggondolom magam. – Inkább kettőt. – mosolygok az öreg boszorkányra, aki már nyújtja is a kért anyagot, én meg fizetek. Pár szóval búcsút is veszek tőle, majd a kupé ajtaja lendül mögöttem, ismét elzárva minket a külvilág zajaitól.
- Ez a tiéd. – dobom oda a lánynak az édességet, sajátomat pedig egy laza mozdulattal bontom fel. Kezem a megbűvölt béka felé tartom, az pedig kimászik dobozából, egyenesen tenyerem közepébe. Hálásan brekeg, mire számhoz emelem, és leharapom fejét. Bocs, haver. Ennyi volt. Ezután kiveszem a kártyát, és apró mosollyal zsebre teszem.
Albus Dumbledore mosolya, s hatalma halhatatlan. Bárki bármit is mond.
- Na szóval. Most, hogy ettünk… - folytatom mosolyogva, s betolom a maradék csokit. Pár másodpercig rágódok rajta, aztán befejezem a mondatot. – Folytathatnánk is. Dumbledore Seregét jövőre feltámasztjuk. Ez eddig jó, de szerinted attól, hogy talán nem lesz ott Harry, akar majd bárki is csatlakozni? - hiszen kit érdekel Neville Longbottom, és Ginny Weasley. Nem azért, de valóban nem vagyunk valami nagy látványosság. Harry szuper volt, de mi!? Jó. Tudom, megint pesszimista vagyok. Hagyjuk.
- És ha jön is valaki… mi van, ha nem leszünk elegen? Legalább tizenöten kellenének ahhoz, hogy jó legyen. Kevesebb emberrel nem éri meg kockáztatni szerintem, hiszen azért mégis csak illegális dologról van szó. – fejtem ki véleményem, kezeim kényelmesen keresztbe fonom mellkasom előtt, és halk sóhajt hallatok.
Nem lesz könnyű évünk. Nem tudhatjuk, pontosan mi vár ránk, és félek. Most, hogy nincs Dumbledore, bármi jöhet. Persze, bízok McGalagonyban, de mi van, ha ez nem elég? Mi lesz, ha az átváltoztatástan tanárnő, az eddigi igazgatóhelyettes nem lesz elég ahhoz, hogy megfékezze a suliba behatolni kívánkozó gonoszt? Mert ha elfoglalják a Roxfortot, akkor aztán leshetünk…
- Szerinted hogy kéne újra összeszedni az embereket? Tartsunk egy újabb gyűlést a Vadkanban, vagy használjuk a régi érmeket, még akkor is, ha nem biztonságosak? – az érmek valószínűleg az elballagott tagoknál is megvannak. Azoknál is, akik már… - A Főnix Rendje. – csillan fel szemem. – Mi lenne, ha kapcsolatban lennénk a Renddel? Tudod, mint valami roxforti kirendeltségük? – a lány szemébe nézek. – Milyen szuper lenne! |
|
|
|
|
14
|
Múlt / Keleti szárny / Re: Mágiatörténet tanterem előtti folyosó
|
Dátum: 2011. 06. 28. - 13:54:57
|
Dakota • • Lelkesen lépdelek Dakota mellett, aki épp véleményét nyilvánítja ki a tanári szakmáról. Tetszik a véleménye, de tényleg. Ritkán adok mások szavára, vagy hallgatom meg őket, mert már rég hozzászoktam, hogy elzárkózok, így megvédve magam az esetleges rosszindulatú szavaktól, de ez most más, meg egyébként is, tetszik amit mond… meg amit csinál, meg ahogy kinéz, szóval… ja.
Mikor végez, csak bólintok, majd felteszem a kérdést, aminek megválaszolására elég sokat kell várni, de hát velem is megesik, hogy néha elkalandozok, vagy csak fogós kérdést kapok, és jól meg kell fontolnom a választ, nehogy valami hülyeséget mondjak, így nem zavarom meg a lányt, csupán zsebre tett kézzel, apró, bujkáló mosollyal szám szegletében sétálok.
Egészen hamar kiértünk a parkba, ami nálam rekordnak számít, nála nem tudom. Ma ez volt az első alkalom, hogy sikerült rontások és egyéb beszólások nélkül végigvonulnom a folyosókon. Ennyire láthatatlan leszek, ha van mellettem egy csaj is? Egy átlagos csaj? Nem lúzer, nem elit, hanem csak egy normális lány. Azt hiszem, ezentúl csak lányok társaságában fogok mászkálni a folyosókon. Hehe, milyen jó is lenne… hisz még egyet sem tudok magam mellé vonzani, nem hogy minden szünetre egyet. Azért szép álmok.
A park füvén sétálva már nem tapasztalhatom az előbb említett hatást, úgy látszik a szabadban máshogy hatnak a lányok. Elég sokan bámulnak meg, ami nem zavar, de az ebből származó pletykák, melyeket később majd hallani lehet, s melyek oly egetverő baromságok lesznek, hogy a fülem kettéáll majd, mikor visszahallom őket, azok majd zavarnak, és úgy vélem a lányt is. Elpirulva intek oda Seamusnak, aki elismerően füttyent egyet, s oldalba böki Dean-t, hogy nézze már. Jézusom, inkább oda sem nézek! Tiszta gyerekesek… mintha én nem ezt csinálnám.
- Hehe… nekem még most sem megy. – mosolyodok el, majd a lány szemébe nézve folytatom. – Ez nagyon érdekesen hangzik, én is szívesen csinálnám, csak… bátorság kéne hozzá. – elpirulok vallomásomon, mellyel most tuti elástam magam nála, mondjuk egész biztosan észrevette, hogy milyen nyúlszívű vagyok. Ez van, ezt kell szeretni. Jobb esetben.
Tekintetem megragad arcán, s egy pillanatig megigézve nézegetem tincseit, szempilláit, szája vonalát. Ritkán kerülök ilyen közel egy csajhoz, legalább had nézzem meg magamnak rendesen. Jó, Ginny meg Luna nap, mint nap ott vannak mellettem, de ők nem olyanok. Dakotával akár még lehet is valami… ha nem szúrok el, talán…. a lány szavai kizökkentenek ábrándozásomból, és zavartan bólintok egyet. Őszintén bevallva nem figyeltem oda, így nem tudom, mit mondott, de a bólintás általában jó módszer. Remélem most is beválik.
A lány megáll, én pedig mennék tovább, kicsit később veszem észre, hogy megérkeztünk. Elmosolyodok, s ezzel együtt el is pirulok, saját hülyeségemen merengve.
- Nagyon szívesen… máskor is. – felelem neki halkan, bánatos tekintetem a közeledő pocakos professzoron nyugtatva. Kicsit feszélyeznek a ránk tapadó szempárok, de igyekszem nem oda figyelni rájuk. Megfogom puha kezét, s kivételesen nem pirulok el, de ezután megpuszil, s arcom rákvörösben kezd játszani. Na jó, ezt azért nem gondoltam volna. Neville, te egy isten vagy! – Én is. – csak ennyit tudok kinyögni. – Oké. – meg ennyit. De ez így nem jó, nem lehet így vége. Olyan gyorsan véget ért, én folytatni akarom.
- Remélem még találkozunk. – szólok utána, boldogan elmosolyodva, majd visszaintek neki, megfordulok, és gondolataimba mélyedve – melyek legfőképp Dakota körül járnak – indulok vissza a kastély felé… aztán lehet, hogy leragadok Seamuséknál a parkban. Biztos is.
Köszönöm a játékot! *-*
|
|
|
|
|
15
|
Múlt / Keleti szárny / Re: Mágiatörténet tanterem előtti folyosó
|
Dátum: 2011. 05. 14. - 18:49:29
|
Dakota • • Jobb markom játékosan húzom végig táskám szíján, miközben a lányt nézem. Tekintetem néha elkalandozik másfelé, de általában visszatér Dakotára. Az arcára, a testére, a… szóval rá. Sosem árt alaposabban megvizsgálni az embereket, hiszen – habár nem a ruha teszi őket, de – sokat meg lehet tudni a külsejük alapján a személyiségükről. Hogy én mit tudtam meg ez alapján róla? Semmit. Sosem voltam jó emberismerő. Nehezen bízom meg emberekben, elég naiv vagyok, s barátságom könnyen megszerezhető. Ez az egyik nagy problémám. A másikat hagyjuk.
- Nekem most nem lesz órám. – húzom ki magam mosolyogva. Hát igen… vannak azért előnyei is, hogy már végzős vagyok. – Elkísérlek. – közlöm vele, talán kicsit hirtelen. Talán úgy tűnhet, mintha le akarnám támadni, pedig erről szó sincs. Csak valamilyen formában meg akarom hálálni az életmentő életmentését. Tudom, hogy nem túl kellemes egyedül bolyongani a kastélyban, vagy éppen a kastélyból ki, órára menet. Kicsit monoton, unalmas, habár én általában jól megvagyok a gondolataimmal, mindig viszont nem lehetek egyedül. Nem is szeretnék. – Persze… csak ha te is szeretnéd. – egészítem ki elvörösödve magam. Még jó, hogy mindig zavarba jövök. Mit gondolhat így rólam?
Próbálok kicsit normálisabban viselkedni. És nem beégetni magam, mert így ugye csak azt érem el. Nagy levegőt veszek, felnézek és mosolygok. Nem viszem túlzásba, de azt hiszem mosolyom kedves. Legalábbis én annak szánom. A napfényben kicsit hunyorognom kell, de nem akadály. Táskám szíját eleresztem, s kezeim lazán zsebre teszem. Feszült vagyok, de próbálom nem kimutatni. Nem könnyű.
- Hát… - kezdem, holott tudom, „hát”-tal sosem kezdünk mondatot, de éppen nagyon igyekszem, hogy jó képet mutathassak, nehogy már nyelvtani formákkal vesződjek. - … a választott tárgyaim a mugliismeret és a legendás lények gondozása. És még nem igazán tudom, illetve mindenképpen a gyógynövénytannal szeretnék foglalkozni, de hogy azon belül milyen formában, még nem tudom. Talán tanár leszek. – vonok vállat. Azt hiszem most mondtam ki először, hogy tanár szeretnék lenni. Eddig senkinek nem beszéltem róla, bár mintha Luna már említette volna, hogy milyen jól festenék a katedra mögött. Lehet, hogy van benne valami. Akaratlanul is elmosolyodok, s fejem elfordítom, majd miután élveztem a kellemes emlékeket, ismét ránézek, ám látom, elindult, így gyorsan mellé szegődök. Ha már elhatároztam, hogy elkísérem.
- És te? – kérdezek vissza. Ez a téma mostanában, hogy már én is közelebb állok a pályaválasztáshoz, kezdett érdekelni, így sokak álláspontját hallgattam már meg erről a dologról. Luna például különleges legendás lényekkel szeretne foglalkozni, melyeket a mai varázslótársadalom még nem ismert el, vagy éppen fel. Nem tudom… szerintem az túl veszélyes meló lenne nekem. Még a tanári pályától is tartok. Kiállni egy csomó diák elé… áh, nagyon nehezen tudnám megszokni, viszont szívesen jönnék vissza a Roxfortba. Hú, meg amit összebénáznék nekik… szörnyű lenne, de valahogy mégis ezt tartom a legreálisabbnak. |
|
|
|
|