Ami a röpdolgozatokat illeti nem lettek olyan fényesek, mint számítottam, csupán egy szép és egy elfogadható született, míg kettő anomália. Az anomália alatt azt értettem, hogy valahogyan pont nulla pontosak lettek, vagyis se jutalom pont, se levonás nem járt értük. Mivel gyorsan ki tudtam javítani ezeket, és láttam, hogy van, aki még bajlódik a teleszkópjával elgondolkodtam, hogy mi okozhatta azt, hogy eme érdeklődő szívű diákok így szerepeljenek az órán. Talán a homlokom is ráncoltam bosszúsan, mikor az a nyilvánvaló tény lebegett az elmémbe, hogy mily sötét időt élünk, hiszen Tudjuk, ki újra él, és a hőn szeretett iskolánk a sötét erő markában volt. Mélyet sóhajtottam, nem engedhettem, hogy egy ilyen különóra még inkább felhőket vonjanak a diákok feje fölé, hogy szívük csillagait, legyenek azok bármik és bárkik, eltakarják szemük elől. Ezért úgy döntöttem, hogy némi bizalmat és örömet öntsek szívükbe az utolsó feladatot mindenkinek sikeresnek nyilvánítom, bár ez előfordulhat, hogy egyeseknél hazugság lesz, de ezt a lelkiismeretem el fogja viselni. A Roxfort az első! A pergameneket, mikre a dolgozataikat írták összetekertem, mialatt a teleszkópjaikat vizsgáltam, s meglepő módon nem is lett volna szükség arra, hogy eredmény függetlenül mindenkit jutalmazzak, hiszen mind jól állították be az eszközeiket. Így már nem is volt más hátra, mint eredményt hirdetni. - Mindenki igazán ügyesen állította be a teleszkópját, így örömmel osztok ki fejenként öt-öt pontot, vagyis házanként tíz-tíz pontot. Gratulálok. A röpdolgozatok eredményei alapján a hollóhát még huszonkilenc ponttal gyarapodott, míg a mardekár tizenkilenccel. Önökre a házaik büszkék lehetnek. – Ezzel véget is ért a külön óránk, már csak összepakolnunk kellett és a diákoknak visszatérniük háló körleteikbe, és erre ki is adtam volna a felszólítást, viszont valamelyik csillag, talán pont az, minek nevére rá kívántam kérdezni azt sugallta, hogy egy végső próba elé állítsam az órán legfényesebben szerepelt diákot, Miss. Flores-t. - Mielőtt még visszaengedném önöket a hálókörletükbe, lenne egy minden tét nélküli kérdésem Miss. Flores személyéhez. Kérem, kisasszony, megmondaná, hogy mely embert ábrázoló csillagképnek vöröses az egyik válla, és azt az égi ékkövet hogyan hívják? - Az Orion csillagképet alkotó Betelgeuse néven ismert csillagra kérdeztem rá, aminek azonosítása, hogyha jól sejtem még ilyen megfogalmazással se okozhatott gondot a hollóhátas lánynak. Láttam benne a tehetséget, és az egykori éjjeli találkozásunk emléke is megerősített benne, hogyha az évfolyam társam lett volna, akkor utolsó éveim nem lettek volna olyan magányosak, lett volna barátom, kivel együtt fürkészhettük volna a csillagokat, mert egyfajta szimpátiát érzek feléje, minthogyha valamilyen szinten rokon lelkek lennénk. Viszont jelenleg tanár-diák voltunk, és így csupán tanári büszkeség volt bennem, hogy egy hozzám hasonló, szintén csillagok iránt felettébb érdeklődő diák is a tanítványaim között tudható. - Köszönöm mindenkinek a figyelmet, a teleszkópjaikat összepakolhatják, és visszatérhetnek a hálókörletükbe. További szép napot kívánok önöknek. Mr. Edevéna, a teleszkópomat nyugodtan ott hagyhatja, nem kell összecsuknia se. - Mondtam búcsút a négy kíváncsi elmének, aztán mielőtt még én magam is elpakoltam volna és visszavittem volna a dolgaimat a szobámba az égre néztem, hol a hőn szeretett drágaköveim lapultak, és elgyönyörködtem bennük. Odafent minden olyan szép és halálfalótól mentes. Békesség költözött egész lényembe arra az időre, míg a jövőről suttogó fényes égi testekre szegeztem tekintetem és figyelmem.
//Off: Köszönöm a résztvevőknek a játékot. Ez egy zárás volt, erre senkinek sem kell választ írnia.//
Igazság. Halálos igazság, mit egy pletyka köde borít. Jótékony köd, minek nem szabad felszállnia. Nem a haláltól féltem, a halál elkerülhetetlen. Attól féltem, amivé első pálcám tenni tudna, és attól, hogy ékköveimet soha többé nem láthatom. Ragaszkodtam a meglévő dolgokhoz. Ahhoz, hogy csillagokkal és csillagászattal foglalkozhatok, ahhoz, hogy ezt másokkal is megoszthatom, és az új pálcámhoz. Ezektől nem akartam megválni, viszont, hogyha a pletyka hamisnak titulálódna, hogyha megdőlne és ténnyé válna, hogy csupán egy félvér vagyok, kinek apja sárvérű, anyja egy alacsonyrangú félvér. Talán pánikba esnék, és mivel ember vagyok, ezért ki tudja, hogy mily dolgokat tennék meg csak azért, hogy ne kelljen a meglévő dolgoktól megválnom. Talán képes lennék a cseresznyepálcát újra kézbe lennék, és valóra válnának az álmaim. Nem akartam ezt megtudni. - Akármit is vél igazságnak, addig, míg ő, kit nem nevezünk nevén él, arra kérem, tartsa ezt titokban. Talán a saját fejére is bajt hozhat, de az enyémre biztosan. Néha szükségszerű, hogy az igazságot rejtve tartsuk. – Csupán reméltem, hogy titokban fogja tartani, és nem fog sem a pletyka védelmébe, se a pletyka ellenébe úgy felszólalni, minek hatására amaz rossz fordulatokhoz vezetne. Valami sajnált, részvét szerű érzést éreztem a kisasszony felé. Nem lehetett jó az ájulás fenyegetésének árnyékában élni, ahogy semmilyen fenyegetésnek árnyékában nem jó élni. Sok bajt okozhat egy fenyegetés, vagy csak valami, mit annak hiszünk, nekem ezért kellett új pálcát vennem, és ezért zárkóztam el a világtól. Egy ifjú hölgynek ilyesmit még akkor se kívánnék, hogyha halálfaló lenne, ilyet senkinek se lenne szabad megélnie. - Először kérdezett valamit, vagyis kettő dolgot, az elsőre már nem emlékszem, de valami félrebeszélés volt, azután arra kérdezett rá hogy miért fog elájulni, vagy valami ilyesmit, de még mielőtt válaszolhattam volna, vagy visszakérdezhettem volna elájult. Szerencsére pont rád figyeltem, ezért eltudtam kapni, nehogy megüsse magát, és abból is baj legyen, de erre már gondolom, emlékszik. – Nem akartam gonosz tanárnak tűnni, nem ezért vállaltam el az állást, hanem, hogy az újabb generációk szívében elültessen az asztronómia alapjait, és hogyha kívánták, akkor segítsek a magból hajtott csíra nevelésében. Ezért sóhajtottam egyet, s Miss. Flores-re néztem. - Azt mondtad, hogy van gyógyszere, amit Madam Pomfrey is adna. Hogyha úgy érzi, hogy ez is olyan ájulás volt, ami sajnálatosan eddig is gyötört, akkor felajánlom, hogyha akarja, akkor a háza klubhelyiségéig visszakísérem, és az esetleges tantárggyal kapcsolatos kérdéseire válaszolok, de hogyha nem kíván élni a konzultáció folytatásával, akkor ennél a lépcsőnél további jó estét is kívánhatunk egymásnak. – Már csak néhány lépésre voltunk a lépcsőktől. - Hogyha valakivel összefutna az úton, akkor nyugodt szívvel vallja be neki őszintén, hogy velem konzultált, és ezért nincs még a hálótermében. – Adtam neki tanácsot, hogyha úgy döntött, hogy egyedül kíván visszatérni a háza tornyába.
Szomorúan konstatáltam, hogy Miss. Edevéla még erre se tudott válaszolni, pedig ez tényleg egyszerű kérdés volt. Reméltem, hogy szerelmes, és így nem nagyon tud koncentrálni, ez esetben tisztelendő a lelkesedése, amit az asztronómia iránt tanúsított. - Látom nem jut eszébe, Miss. Edevéla. Ez nem is akkora baj, minthogyha elkezdene butaságokat fecsegni. A fölösleges és rossz választ adó fecsegésnek pontlevonás lett volna a vége, így ettől megkímélte a házát, ez szép. A bolygónk szatelitáján évente egyszer vagy kétszer figyelhetünk meg teljes hold fogyatkozást. Viszont változó, hogy mely helyről látható tisztán. – Sajnáltam, hogy nem oszthattam jutalom pontot, de annak örültem, hogy nem kellett levonnom egyet se. Miss. Heringtown hallgatása meglepett. Egy hollóhátas, aki nem tudott választ adni a kérdésemre. Viszont ami inkább meglepett, hogy ezt különórán éltem meg, tudtommal a Hollóhát az éles elmék háza, ezért hogyha egy tagjuk különórára jön, akkor szerintem közel annyit kellene tudnia, mint a tanárnak, jelen esetben nekem, de még egy rossz tippet se kaptam a hölgytől. - Ezt sose hittem volna. Egy hollóhátas, akinek még ötlete sincs egy kérdésre. Az ön érdekében remélem, hogy csupán elkalandozott az éles elméje, méghozzá olyan messzire, hogy nincs időnk megvárni, míg visszajön. Ezért én mondom el, hogy a holdfogyatkozás az a jelenség, mikor a hold és a naprendszer csillaga között a hold bolygója nagy részben elállja a fényt, így csak a vörös színtartományba tartozó hullámok érik el a hold felszínét.
A marsi holdfogyatkozást követően Miss. Flores kérdése felüdítően hatott, hiszen a jelenség előtt csalódnom kellett egy hollóhátasban, de úgy tűnt van még nyitott és kíváncsi elme a körünkben. - A következő esemény? Nos, Miss. Flores ez jó kérdés. Hogyha a Mars felszínén lennénk, akkor ott is évente egy-két alkalommal figyelhetnénk meg, viszont, hogy egyszerre mind a kettőt láthassuk, az ritkább, ahhoz talán öt évet is várni kellene, de ahhoz, hogy innen a Földről figyelhessük meg, ahhoz viszont vagy húsz év is kellene. Viszont olyan három-négy évente talán megfigyelhető, ahogy a Phobos, vagy Deimos a teljes holdfogyatkozás jelenségét mutatja. Természetesen ahhoz, hogy ezek a számok pontosak legyenek az is kell, hogy a Nap-Föld-Mars-Mars holdjai csoport megfelelő helyzetben legyenek, mert lehetséges, hogy pont maga a Mars takarja el a holdját, így a jelenség a bolygónkról nem megfigyelhető. Remélem, kielégítő választ adtam a kérdésére. Valaki másnak esetleg van még kérdése? – Örömmel válaszoltam volna a többiek kérdéseire is, vagy Miss. Flores egy másik kérdésére.
Ahogy úgy tűnt, hogy nincs több kérdésük a röpdolgozataikat a kezembe vettem tinta és toll kíséretében. - Lassan a különóra végéhez érkezünk. Viszont mielőtt befejeznénk lenne még egy feladatom önöknek, ami siker esetén öt házpontot ér, súlyos balsiker esetén kettő elvesztéséhez vezetne, míg tétlenség esetén öt pontot fogok levonni. – A súlyos balsiker alatt azt értettem, hogyha egy összetéveszthetetlen csillagképre állítják be a teleszkópjukat, vagy az égbolt rossz helyén keresnék a Cassiopeia csillagképet. - Szóval a feladatuk, amíg kijavítom a röpdolgozataikat, hogy úgy állítsák be a teleszkópjukat, hogy a Cassiopeia csillagkép legyen látható benne. Munkára fel! - Azzal én is belemerültem a dolgozatok kijavításába.
//Off: Ez az utolsó kötelező kör, de az utolsó előtti játék kör. Emellett ez az utolsó lehetőség, hogy akik eddig nem írtak pontot szerezzenek, vagy a pontveszteségüket csökkentsék, mivel akik nem írtak a röpdolgozatra, Miss. Harington és Miss. Edevane legalább kettő kérdésre ne adjanak választ, valamint legalább kettőre rossz választ írjanak. A röpdolgozatok eredményhirdetése, és így a pontok kiosztása a következő kör tanári posztjában lesz feltüntetve. IRL okok miatt a következő tanári poszt február 1-én lesz várható, de előfordulhat, hogy egy hetet csúszni fogok vele.//
Miközben beszedtem a röpdolgozatokat rá-rá néztem, és szomorúan láttam, hogy Miss. Edevéla és Miss. Heringtown nem tudtak minden kérdésre válaszolni. Pedig igyekeztem nem nehéz kérdéseket feltenni. Sóhajtottam egyet, és gondolataimat visszatereltem az órára, hiszen mégis csak én vagyok a tanár! - Nemsokára megkezdődik az az esemény, ami miatt meghirdettem ezt a különórát. A teleszkópjaink segítségével megfigyelhetünk egy eseményt, amit földi mértékkel mondva ritkának lehetne mondani, viszont asztronómiai mértékben gyakori esemény, valamint marsi mértékben meg megszokott. Gondolom, mindannyian láttak már teljes holdfogyatkozást. Miss. Edevéla, kérem, mondja el a diáktársainak, hogy a mi holdunkon milyen gyakran figyelhetünk meg teljes holdfogyatkozást. – Kértem meg a mardekáros kisasszonyt, hogy mondja el a többieknek, hogy évente egyszer, ritkábban kétszer figyelhetjük meg a jelenséget. Hogyha ezt eltudta mondani, akkor öt pontot kívántam a Mardekárnak adni, míg rossz válaszért csupán három pontot akartam levonni.
- Mielőtt megkezdenénk a marsi holdfogyatkozás megfigyelését, kérem, Miss. Heringtown, mondja el a többieknek, hogy mi is az a holdfogyatkozás. De kérem, csak röviden, hiszen az óra témájáról senki sem szeretne lemaradni. – Ezért a válaszért is öt pontot adtam volna, már, hogyha jól felelt, viszont, hogyha sületlenségeket hordott volna össze, akkor az ő házától, vagyis a Hollóháttól is csak három pontot vontam volna le.
- Itt az idő, aki akarja, az elővehet pergament és lejegyezheti azt, amit lát. Viszont most szemet a teleszkópra! Ahogy belenéztem a teleszkópomba, láttam is, ahogy nekünk baloldalról, a nap által megvilágított Mars árnyékos feléhez a Phobos és Deimos lassan beúszott, és az addigi szürke felszínük narancsos-vöröses színbe öltözött. Hasonlóan a mi holdfogyatkozásunkhoz, amikor teljesen sötétté kellett volna válniuk nem az történt. A marsi légkörben megtört napsugarak átfestették a szateliták felszínét, a nagyobb, Phobos sötétebb, haloványabb színezést kapott, míg a kisebb, Deimos élénkebbet. Viszont így is látható volt az esemény, bár az egész közel másfél órán át tartott. Ellenben én észre sem vettem, hogy viszonylag milyen sok idő telt el. Természetesen, hogyha valamelyik diák szólt, illetve segítséget kért, akkor nem feledkeztem meg a tanári teendőimről, és az adott diákra figyeltem, s hogyha kellett, akkor segítettem, vagy válaszoltam a kérdésére.
//Off: Miss. Edevéla és Miss. Heringtown felhasználóját megkérem, hogy mikor megírják a posztjukat, akkor egy vagy kettő kérdésre ne válaszoljanak a röpdolgozatban.
A következő tanári poszt előre láthatóan az újév első hétvégéjén lesz várható. Vizsgaidőszak, ünnepek, valamint egyéb elfoglaltságok miatt csak Január 3-án leszek legközelebb posztképes, kivéve, hogyha a szilveszter túl erőteljesre sikerül, mert akkor még egy hétre szükségem lesz magam összeszedésére. Természetesen Baglyokat, és néha chat-et is olvasok, így nem fogok eltűnni teljesen. Előre is kellemes ünnepeket!//
Beszélni még tudott, ezzel legalább nem volt baja, mert hallottam olyat, hogy valaki ájulás után alig tudott beszélni, viszont a kérdéseimre vagy nem akart, vagy nem tudott válaszolni. Ez utóbbi aggasztott. A kérdését meg sem hallottam, mert más is aggasztott. Mégpedig az, hogy nem tudtam, hogy a kastélyban hol is vagyunk pontosan, márpedig mihamarabb a gyengélkedőre kellett vinnem, hogy Madam Pompfrey megvizsgálhassa. Néztem jobbra, néztem balra, de mindvégig figyeltem Miss. Flores-t, hátha újra el akarna nekem itt ájulni. Bár nem voltam medimágus, de úgy tűnt számomra, hogy nem akart újra összeesni. Viszont ettől függetlenül nem tudtam, hogy hol vagyunk. Bár láttam volna a csillagokat, ők mindig megmutatják a jelent, ahogy a jövőt is. De nekem most a jelenre volt szükségem, mert azt nem tudtam, hogy most hol vagyok. A gondolkodásból a hollóhátos hölgy hangja rántott vissza. Először azt hittem, hogy rosszul érzi magát, de csakhamar kiderült, hogy nem erről van szó. Egy egészen más témáról volt szó. Méghozzá egy magam által se nem megerősített, se nem megcáfolt pletykáról. Ez volt a pajzsom a halálfalókkal szemben, és menedékem a hívatlan, zaklató emberekkel szemben. Viszont mivel csupán egy kétes pletyka volt, és bűntettek nem erősítették, ezért nem vadásztak rám, de mégis ott volt a gyanú a levegőben. Szerettem egyedül lenni, mert akkor békésen gyönyörködhettem az ékkövekben. - Igen, – kezdtem a feleletadást egy egyszerű igennel, és hagytam mögötte egy pillanatnyi szünetet. Ezzel adva kétértelműséget annak, – ahogy éles elméjével rávilágított minden pletykának megvan a maga igaz háttere. Így ennek a pletykának is van valóság alapja. Hogyha azt mondanám, hogy igen, vámpír vagyok el hinné? Nem biztos, mert biztosan bízik az igazgatónőben, hogy egy ilyen veszélyes alakot nem hívna a kastélyban. Viszont, ha azt mondanám, hogy nem, a pletyka hazugságot terjeszt, az elhinné? Még itt is ott maradna a kétely, hiszen egy vámpír, akinek sikerült bejutnia egy ilyen vérben gazdag helyre, mint a Roxfort, biztosan bujkálva élne vérszeretetének, ezért mindenféleképpen tagadná a kilétét. Szóval akár mit is mondanék nem lenne elég hiteles, nem igaz? – Nevettem el magam úgy, hogy a szemfogaim, ami az átlag emberek szemfogainak jó másfél-kétszerese látszódjanak. Igazából a pletykának csak ennyi volt az igazság tartama, no meg az, hogy éjjel élek. Ennyi közös volt bennem és a vámpírokban, semmi más. Viszont ezt nem adtam volna senki tudtára, csupán remélhettem, hogy a kisasszony nem gyakorlott legilimentor. – Nekem is lenne egy kérdésem, hogyha tudja a választ a kérdésére, akkor miért tette fel? – Miközben beszéltünk véletlenül olyan helyre jutottunk, amit felismertem. Felismertem, hogy a keleti szárny negyedik emeletén vagyunk, méghozzá az egyik torony lépcsőjéhez közel, innen már tudtam az utat a gyengélkedőbe. Minthogyha természetes lenne a lépcső felé kanyarodtam. – Gyakran szokott elájulni? – Kérdeztem, mint egy tématerelésként, de csak azután, hogy az előző kérdésemre válaszolt. Bár, hogyha nem válaszolt, akkor vártam egy kicsit, hátha válaszol. Viszont ennél többet nem kívántam a rólam szóló vámpírpletykával foglalkozni.
Miss Flores a kérdésemre megfelelő választ adott, és szerencsére nem is fűzött hozzá kommentárt. Magamban egy piros pontot adtam a fejének. Ahogy azt elvártam Miss. Flores jól állította be a teleszkópját, ahogy a másik hollóhátas kisasszony, Miss. Heringtown is. A mardekáros Miss. Edevéla teleszkópján csupán egy leheletnyit kellett állítanom, bár a Mars és holdjaira volt fókuszálva, de én úgy állítottam be neki, hogy jobban láthassa. Viszont Mr. Edevéna teleszkópjánál majdnem elsírtam magam, mert messze a legrosszabbul állította be. Kérdése senkinek sem volt, vagy hogyha volt is nem tette fel azalatt, míg vártam. Viszont nekem volt kérdésem, nem is egy. Mivel még volt elegendő időnk, ezért úgy döntöttem, hogy most íratom meg velük a röpdolgozatot. - Kérem, vegyenek elő pergament és íróeszközöket. Mivel még van legalább fél óránk az eseményig, röpdolgozatot fognak írni. Akinek nincs a röpdolgozat megírásához eszköze, azt tizenöt házpont levonásával sújtom, és szóban kell majd válaszolnia a kérdésekre, de csak azután, miután a többiek beadták, így neki kevesebb ideje lesz a válaszokra. –Megvártam, míg mind kerítenek pergament, tollat és tintát maguknak, s hogyha valamelyikük nem tudott, akkor őrá szúrós szemekkel néztem, mert nagyon nem akartam szóban lefeleltetni senkit sem, főleg, hogy előre értesítettem őket, hogy mit hozzanak magukkal. – Először írják le a kérdéseket, és miután mindet feltettem, utána kezdjék meg válaszolni őket. Első kérdésem, mi a neve és a háza? – Ezt a kérdést is komolyan gondoltam, főleg, hogy csupán Miss. Flores nevét tudtam hiba nélkül. Viszont ez a kérdés csupán egy házpontnyit ért. – Második kérdés, a Naptól számolva mi a neve a hetedik bolygónak? – A Uránusz neve már három pontot ért. – Harmadik kérdésem, melyik csillagképben található meg a Polaris? – Ursa minor latin neve öt pontot ért, míg a közismert neve csak kettőt. – Negyedik kérdésem mi a Polaris közismert neve? – A sarkcsillagért három pont volt a jutalom. – Ötödik kérdés, mi az valójában az Esthajnalcsillag, és mi a neve? – Az, hogy leírják, hogy bolygó és Vénuszként megnevezik három-három, vagyis összesen hat pontot ért. – Hatodik kérdésem, itt a szigeteken melyik égi pólust látjuk, hogyha felnézünk a csillagokkal teli égre, és melyiket, hogyha nappal nézünk fel az égre? – Akár mikor nézünk az égre, mi az északi pólust látjuk, ezért kettő-kettő pontot ér, hogyha külön nevezik meg helyesen a pólust, viszont, hogyha valaki rájön a kérdés beugratóságára, akkor számára öt pontot ér a kérdés. – A hetedik, és egyben utolsó kérdésem hogy hívják azt a mágia ágat, ami ötvözi az asztronómiát és a jóslástant, és melyik mágikus lény köthető ehhez a mágiaághoz leginkább? – Az asztrológia és a kentaur külön-külön három pontot ért. Miután a kérdéseket feltettem tekintetemmel figyeltem, hogy nehogy valaki puskázzon, bár nem hittem, hogy ezekhez a könnyed kérdésekhez szükség lenne puskára. Valamint, hogyha volt olyan, akit szóban kellett majd feleltetnem, szúrós tekintettel figyeltem, nehogy lessen azokról a társairól, akik éppen a röpdolgozatot írták. Közben néha-néha bele-bele lestem a teleszkópomba, hogy tudjam, hogy a jelenségig mennyi időnk van még. - Lejárt az idejük, ennyi idő alatt kényelmesen megválaszolhatták a kérdéseket, kérem hozzák ide a dolgozataikat. Az óra végén majd megtudják, hogy mennyi ponttal gazdagították a házaikat. – A dolgozatra adott válaszokra nem kívántam pontot levonni, csak akkor, hogyha valaki túl sokhoz írt esztelenül nagy gnómságokat! Hogyha volt olyan, aki nem írt dolgozatot, akkor neki most tettem fel a kérdéseket, és azonnali válaszokat vártam tőle, így hogyha jól válaszolt, akkor pontot adtam neki, annyit, amennyit a dolgozatban is adtam volna, viszont, hogyha rosszul válaszolt, akkor lefelé kerekítve fel annyi pontot vontam le, mint ami járt volna érte, és megmondtam a helyes választ. Így, hogyha volt eszközökkel felkészületlen diák, akkor a többiek nagyjából képet kaphattak arról, hogy az irományuk milyen jól sikerült.
//Off: Elnézést a késésért, de júzerként csöppet eltévelyedtem az élet útvesztőjében. Ebben a kőrben a jelentkezők még becsatlakozhatnak úgy, minthogyha eddig is itt lettek volna, viszont az első tanári posztban adott esély, hogy kérdést tegyenek fel, arról lemaradtak. A következő tanári poszt nem az eheti szombat(XI.15.), hanem a rákövetkező szombat(XI.22.) estéjén várható, remélem a különórán résztvevők mind írnak addig, és nekem sem fog semmi közbe jönni, és most sikerül tartani magunkat az ütemhez. Természetesen, hogyha a megjelőlt időpont előtt mindenki írt, akkor én is összeszedem magam és igyekezni fogok hamarabb írni!//
Négyen jelentkeztek, legalább senki sem bosszankodhat, hogy ő miért nem jöhet az órára. Csütörtök éjjel, ami már péntek hajnalba hajlott megírtam a leveleket, és meg címezve a baglyomra bíztam, hogy mikor a diákok reggeliznek a négy érdeklődőnek vigye oda a levelét. A szombati reggelinél, ami a diákságnak és a tanári kar többi részének vacsora volt, álmosan, de mosolyogva ültem az asztalnál. Miért is ne mosolyogtam volna, hiszen előző hétvégén még úgy látszódott, hogy ezen a szombaton tavaszi esőzést kapunk, de szerencsére nem így lett. És ez boldoggá tett. Nyugodt szívvel hagytam a csillagnaptáramat a helyén, s helyette csak a teleszkópomat vittem. Amit mutatni akartam a diákoknak, ahhoz többre nem volt szükség. Az égbolt ékkövei, mint minden ezelőtti éjjel, most is fent ragyogtak. Kellene ennél több? Oh! Igen! Még szerencsére nem léptem ki a kastély folyosóira, bár fél lában már ajtón kívül volt. Visszafordultam, és még kettő teleszkópot a hónom alá vettem. Hiszen mégis csak azt ígértem, hogy kettő diáknak kölcsön tudok adni egyet-egyet erre az órára. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Én be is tartottam. Ahogy terveztem huszonkettő órakor már a Mars felé nézett a teleszkópom. A mások kettő egy félreesőbb helyen vártak arra, hogy valaki beléjük nézzen. Azért reméltem, hogy nem lesz munkájuk, és mind a négyen hozzák a sajátjukat. Amíg vártam, hogy felérkezzenek a diákok a csillagképeket néztem, s elképzeltem, ahogy én is ott állok közöttük, egy röpke táncot leejtek Cassiopeia-val, Ursa Minor-ral és Ursa Maior-ral három lovagot játszunk, akik a sárkánnyal viaskodnak, s ez utóbbi szerepében Draco tetszeleg. S aztán ott kell hagynom, mert megérkeztek a kíváncsi diákok. - Jó napot! Örülök, hogy idetaláltak. – Fordultam feléjük kedvesnek szánt mosollyal, de a szemeim még nem fókuszáltak rájuk. – A teleszkópjaikat állítsák fel oda, ahonnan úgy érzik kényelmesen figyelhetik a csillagokat. A teleszkópjuk a Marsra nézzen, úgy, hogy a holdjaikat is lássák. Aki véletlenül nemhozott magával teleszkópot, ott talál kettőt. – Mutattam arrafelé, amerre a pót teleszkópjaim voltak. Újra felnéztem az égre, de most azt kutattam a szemeimmel, hogy számíthatunk-e felhőkre, valamint, hogy a Mars mindvégig látható lesz-e. Közben eszembe jutott, hogy tanár vagyok és most valami órafélén vagyunk. – Miss. Flores! Kérem, sorolja fel a többieknek a Mars holdjainak nevét. – Hogyha nem tudta, akkor erre még nem akartam pontot levonni, hiszen ez még csak bemelegítő, ismerkedő kérdés volt. Türelmesen vártam, hogy felsorolja mind a kettőt. Phobos-t és Deimos-t. - A Phobos és a Deimos. – Akár helyesen válaszolt, akár nem, én is elmondtam a nevüket, hogy tudják, hogy miről is beszélek. – A félelem és a rettegés. A Marssal együtt járják a hármas táncukat a Nap körül. – Miközben beszéltem, sorra végig jártam a diákok teleszkópjait, hogy lássam, hogy jól állították-e be, hogyha nem, akkor igazítottam rajta. – Mint a szerető apa a két fiával szüntelen járják a táncukat. Phobos, a nagyobb gyermek, de mégis ő kering a Marshoz közelebb, míg a kisebb Deimos, aki a Naprendszerünk legkisebb holdja, ő távolabb kering. Mindig is az ifjak a kíváncsibbak. Az oka, amiért ezt a különórát meghírdettem nem más, mint, hogy most éjjel olyat láthatunk a szomszédos bolygónkkal kapcsolatban, mint amilyet idehaza, a Holdunkon már sokszor láthattunk. A Nap, és az előbb említett hármas olyan pozícióban lesznek, hogy röpke egy-másfél órás megfigyelés alatt láthatunk marsi holdfogyatkozást. Mielőtt bármihez is hozzá kezdenénk, még itt az elején van esetleg kérdésük? – Néztem végig mind a négyükön, bár Miss. Flores-en csupán átsiklottam. Még túlzottan is aktívan emlékeztem arra az éjszakára, amikor őrszolgálat alatt belém botlott. Reméltem, hogy a tantárggyal kapcsolatban tesznek fel kérdést, már, hogyha tesznek fel. Egyáltalán nem akartam semmi másról beszélni, miért is akartam volna, hiszen itt voltunk a csillagok alatt, a Csillagvizsgáló toronyban. Itt csak csillagokról kapcsolatban lehet beszélni, nem?
//Off: A következő tanári poszt azután fog érkezni, hogy mind a négyen írtatok, de legkésőbb a következő szombat este. Valamint, megkérlek titeket, hogy lehetőleg a latin neveiket használjátok az égi testeknek, kivéve, hogyha a karakter jellemből, vagy előéletből adódóan másképpen nevezi őket. Ez alól a csillag, bolygó, hold, stb. köznevek kivételek. Jó játékot mindenkinek!//
Sophie Flores, Sophie Flores, Sophie Flores. Próbáltam gyorsan memorizálni a nevét. A csillagok közül, miknek volt neve, azt tudtam, könnyen megjegyeztem, s bármikor felnézek az égre tudom, hogy kiket látok. Viszont a diákok nevei... Valahogy nem igazán akartak a fejemben maradni. Miss. Flores már első ránézésre sem tűnt olyan diáknak, aki csak úgy heccből szabályokat szegne. Aztán még mondta is, hogy nem volt még büntető munkán. Ez is körejátszhatott, hogy inkább a szívemre hallgattam az eszem helyet. - Megnyugtatom, nem jött igazán nekem. – Hogyha nekem jött volna, hogy borulok, akkor rögtön vittem volna a házvezetőjéhez, de nem, alig jött nekem. Nem is értettem, hogy miért esett le a földre.
Első ízben fel sem tűnt, hogy mit is kérdezett. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy miért is lehetek jóképű egyesek szemében, valamint azon, hogy gondolkodtam-e már ezen. Nos, egyikre se találtam meg a választ, mert felébredt bennem a gyanú és lenéztem a Miss.-re. Szememben gyanakvás volt, hogy valamit félre érthetett. Igaz, hogy három emberi nyelven beszéltem folyékonyan, de legjobb tudomásom szerint egyáltalán nem volt akcentusos az angolom, sőt nem is törtem a nyelvet. - Nem a gyengél... – ...kedőre kellene inkább menni, Miss. Flores? Akartam volt kérdezni, de alig, hogy elkezdtem a kérdést, mint valami rongybaba felém dőlt. Mivel sosem voltam egy nemtörődöm ember, ezért rögtön átkaroltam a vállát, nehogy nekem itt be is verje a fejét. Már csak egy baleset hiányzott volna ebbe az éjszakába. Nem lett volna elég, hogy a csillagokban nem gyönyörködhetek, de még egy diák sérülését is magyarázhattam volna. Nem, minthogyha most sokkal jobb lenne a helyzet. Miért is vállaltam a tanári állást? Oh, igen, hogy az új nemzedékeknek megmutassam a csillagok világát. Akkor még nem tudtam, hogy ehhez hasonló helyzetbe kerülhetek. Tudtam, hogy néha majd őrszolgálatot is el kell majd lássak, hiszen én is itteni diák voltam, nem is annyira régen. De erre a helyzetre nem voltam felkészülve. HÓBORC! FRICS! Csapott belém kettő név és kettő arc, amiknek felbukkanását most nem kívántam. Biztosan félreértenék, és vámpírból perverzzé válnék, legalábbis pletyka szinten. Nem! Ez még inkább nem hiányzott nekem! Óvatosan lefektettem a Miss. Florest a földre, és aggodalmas arccal legyezgetni kezdtem az arca előtt a levegőt. Egy alélt diák! Ez kellett nekem, igen, naná, hogy nem. Már nyúltam a pálcámhoz, hogy egy lebegtető bűbájjal felviszem... leviszem... Hol is voltam? Nos, igen, ezt se tudtam. Szóval, hogy elviszem a gyengélkedőre, mikor kinyitotta a szemét. - Az asztronómia tanár vagyok, Lazlo Night. Elájultál, de szerencsédre elkaptalak, ezért nem verted be semmitdet sem. – Feleltem a kérdéseire, s azt követve rögtön én tettem fel neki kérdéseket. – Tudod, hogy ki vagy? Hogy melyik házba osztott be a Teszlek Süveg? Emlékszel, hogy hol vagy? Jól érzed magad? Gyakran szoktál elájulni? Nem kellene a gyengélkedőre menned? – A kérdések egy része arra kellett, hogy ellenőrizzem, hogy az emlékezete rendben van-e, bár az, hogy hol van, arról nem igazán tudtam volna megmondani, hogy jól emlékszik-e, vagy sem, lévén, hogy nem tudtam én sem, hogy hol vagyunk. Viszont a többit tudtam. A maradék kérdés meg magáért beszélt. Bár lehet, hogy jobban tenném, hogyha késlekedés nélkül el vinném Madam Pomfrey-hez. - Kérlek, állj fel! – Nyújtottam felé a kezemet, hogy felsegítsem a földről. Nem lett volna szabad idekint lennie, vagy a gyengélkedőre, vagy a klubhelyiségébe, de mennie kellett. Ennek viszont az első lépése, hogy talpra áll.
”Professzor”. Kicsit még mindig fura volt ezt a szót a nevemmel együtt hallani. Nem voltam én igazi professzor, csupán egy csillagász voltam tanári köntösben. A kisasszony pálcája fényétől hunyorogva néztem rá. Én hittem neki, hinni akartam neki, hogy csupán az esti égbolt varázsa miatt szegte meg a szabályokat. Ejj... bár én nézhetem volna az ékköveimet! Nem, helyette a diákokat kellett figyelnem, hogy ne mászkáljanak az éjszaka közepén a kastélyban. Mindig voltak tanárok, és prefektusok, akik járták a kastélyokat. No, meg ott volt Hóborc is... Hóborc! Brr... nem kívántam vele összefutni, kellemetlen alak volt mindig is. Emlékeztem, még élénken emlékeztem a diákéveimre, hogy akkor is voltak éjszakai sétára vágyók. Viszont mostanság más idők jártak, veszélyes idők jártak. Szivem és eszem kétfelé akartak szakítani. A szívem aztmondta, hogy tegyek úgy, mintha meggyőzött volna, hogy engedéllyel járkált a kisasszony a folyosókon, az eszem viszont Tudjuk, ki és csatlósaitól félve aztmondta, hogy hagyjam a fenébe, és adjam át a házvezetőjének. Halványan láttam, ahogy a pálca mögött a kisasszony is kétségbe volt esve. Még nem tudtam, hogy mi legyen, de a csönd, a hosszú csönd nem volt jó. - Oltsa el, Miss... ömm... – Nem jutott az eszembe a neve, sok diákot még nem ismertem névszerint, pedig igyekeztem, legalább a tehetségesebbeknek megjegyezni, akiktől egy hasonló éjjeli látogatás kitellene. Hogyha elárulta a nevét, akkor azon szólítottam, hogyha nem, akkor anélkül folytattam a kérésemet. – a pálcáját, vagy fordítsa a földfelé, kérem. – Kértem meg zsémbes hangon. A fényhez kedvem nem volt, és hogyhamár egymásba futottunk ne vakítsuk meg egymást, no meg a képeket sem lett volna szerencsés felébreszteni, mert akkor kénytelen lettem volna az eszemre hallgatni, de nem tettem, mert egy ötletem támadt. Rögtön azután, hogy felismertem az arcát. Okos lány volt, és az asztronómiához is konyított, és ebből született az ötletem. - Remélem, nem kellett sokat keresnie. Szívesen válaszolok a kérdéseire, de közben, kérem haladjunk, mert mint látja őrszolgálatot bíztak rám. – Egy rögtönzött korrepetálás, még hihető mese is lehet, hiszen a kisasszony hollóhátas, rólam meg köztudott, hogy sötétedés előtt fel nem kelek. Ez utóbbiban az volt a legjobb, hogy a diákok fölösleges zaklatásaitól mentesültem. Én megindultam, de nem igazán tudtam, hogy merre, és hova. Tekintetemet újra a csillagok felé irányítottam, így arra mentem, amerre a „korrepetált” Miss. Hollóhátas haladt.
Erre az estére mindenképpen folyosói őrszolgálatot kellett betöltenem. Az igazgató sehogy sem fogadta el, hogy én bizony a csillagok tanulmányozására akartam volt szánni ezt az éjjelt is. Az orrom alá morogva, de kénytelen voltam a drágaköveim helyett lézengő diákok körmére néznem. A keleti szárny folyosóit róttam, hogyha jól emlékszem, akkor a hollóhát klubhelyisége is valamerre errefelé lehetett. Különösebben nem érdekelt, csupán egy gondolat erejéig fillibuszter csillagszórót gyújtottam a hollóhátasok szerencséjére, amiért engem raktak ide. A sötét folyosókat elhomályosult tekintettel jártam, s arra gondoltam, hogy nem is olyan régen még én is diák voltam. Egy árnyat véltem elsuhanni magam mellett, de nem törődtem vele, azt hittem, hogy a vén gondnok az. Egy vállrándításra sem méltattam a jelenséget, az ő dolga volt, hogy mikor és hova siet. A gondolataim az elmúlt diákéveimről, annak minden örömteli és fájdalmas pillanatáról csakhamar újra a drágaköveimre, a szépséges csillagokra terelődött vissza a gondolatom. Fejemet a plafon felé emelve az ott nem lévő csillagokat kémlelve lépkedtem előre, ki tudja, hogy a Keleti-szárny mely részein. Így volt lehetséges, hogy nem vettem észre egy siető, vagy legalábbis először annak gondolt személyt, aki merő figyelmetlenségből, vagy csupán a véletlennek – vagy a sorsnak? – köszönhetően nekem jött. - Ejj, Mr. Frics! Legalább ön figyelhetne... – Morogtam rá a gondnokra, vagyis arra a valakire, akire azt hittem, hogy a gondnok az. Viszont, ahogy ráemeltem a tekintetemet, egy ilyen közeli dologra, láthattam, hogy valami nem stimmel, nem igazán úgy nézett ki, mint akire számítottam, de mondatomat befejeztem, bár a címzés nem volt megfelelő, de helyén való volt, legalább ő figyelhetne! – ...az orra elé. – Egy diák volt az, tört rám a felismerés, de, hogy melyikük, azt nem tudtam. Fényhez nem volt kedvem, azok mindig elhomályosítják a csillagokat. – Csak nem büntető munkára igyekszik? Így megkésve, vagy talán éppen azt végezte el, és aludni kívánna? – Kicsit még szokatlan volt ez a tanári szerep, majdnem tegezőviszonyban kérdeztem rá, valahogy még itt kísértett mögöttem az elmúlt diák éveim emléke, majdnem azt hittem, hogy még diák vagyok. - Mielőtt tova sietne, kérem, feleljen a kérdéseimre, vagy rögtön a házvezetőjéhez kísérem! – Tettem még hozzá gyorsan, hiszen mégis csak tanár vagyok, ő meg diák, és hogyha nem mind a két kérdésemre a válasza, akkor szabályszegő.
jelszó || "Ez az élet egyik nagy tragédiája: hogy valami mindig történik." így ejtsd a nevemet || Lázló Nájt nem || férfi születési hely, idő || Szent Mungo, London, Egyesült Királyság; 1971, augusztus 20. 21:00 horoszkóp || Oroszlán, Bika aszcendenssel kor || 27 vér || fél munkahely || Roxfort Varázsló- és Boszorkányképző Szakiskola
A múlt
Varázslók tünedeztek el, sötét pletykák keringtek. A közhangulatra kezdett rátelepedni a sötét hangulat. Viszont még ezekben az időkben is történtek oly csodás dolgok, mint egy-egy új élet kezdete. Mondják, ahogy, hogy valami új elkezdődhessen, valami régebbinek vesznie kell, hiszen, ahogy, hogy zamatos almába haraphassunk, előtte az almafa virágának le kell hullania. Voltak, akik meghaltak, s voltak, akik megszülettek. Mr és Mrs Night második gyermeke is, Lazlo is ezekben az időkben született. Három teljes évig sikerült elkerülniük, hogy a halálfalók, vagy más csatlósok őket is eltüntessék. Viszont azon a nyáron, melyen az apró Lazlo a harmadik születésnapja volt Anna-t Judith szüleinek adták, s a csecsemővel eltűntek. A baj elől menekülve, mielőtt megölték volna a „sárvérű” Adam Night-ot és félvér feleségét, Judith-ot eltűntek a mágusok térképéről. Ő maguk nem rendelkeztek komoly varázserővel, így inkább muglik közé vegyülve, inkognitóban letelepedtek Erdély egy falujába, Biharkövesbe. Itt – természetesen mágia mentesen – gyümölcs termesztésből és varrásból éltek, s várták a baglyot, ami majd elmondja, hogy újra biztonságos a szigetek. Adam a faluban komisz, rakoncátlan, de segítőkész, nyíltszívű kisfiúnak volt ismert. Bár minden igyekezetével kerülte a bajt – vagyis csak az átlagnál nagyobb és több bajt – ahogyan csak tudta, viszont mivel mágus vér folyt az ereiben, és nem lett kvibli, ezért olykor-olykor történtek furcsa dolgok, balesetek, mint például egy őket kergető kutya hirtelen nyávogni kezdett, vagy hirtelen valamivel arrébb találta magát, mint ahol volt, vagy egy kerítés deszkája csak neki lazult ki... Szóval muglik számára mondhatni átlagos gyermek kora volt, hiszen ő is játszott a többiekkel, és az iskolát is elkezdte, ahogy a többiek. Csupán néha furcsa dolgok történtek körülötte, ami miatt – Night-ék szerencséjére – komisznak tartották, sem mint az ördög fiának. Lazlo, amiben tudott, segített otthon, mind anyjának, mind apjának, s iskolába is elkezdett járni, ahogy betöltötte a hetedik életévét, szóval ebből a tekintetből is átlagos volt, de sajnos a legjobb barátjával sem lehetett eléggé őszinte, mert volt egy titok, amin csak a szüleivel osztozhatott: mágus. Otthon, esténként, délutánonként, mikor nem más gyerekekkel játszott, a szülei tanítgatták arra, amit egy ifjú mágusnak tudnia kell. Esti mesének eleinte mágusok körében elterjedt meséket olvasott, vagy mondott az anyukája, viszont hat évesen azt kérte, hogy a csillagokról meséljen neki. Szerette a csillagokat, az égbolton nyugvó drágaköveket, amik felé hiába nyújtotta a kezét minduntalan, egyszer sem érhette el. A nyolcadik születésnapjára olyan ajándékot kapott, amit elképzelni, remélni se tudott. Megismerhette nővérét és anyai nagyszüleit, más mágusokkal is találkozhatott végre. A születésnapját követő napon, Anna-val erdei kirándulásra mentek. Lazlo vagy százszor bejárta azt az ösvényt, amin a közeli csúcshoz tartottak, akár bekötött szemmel is oda talált volna, csupán észak felé kellett menni a falut keresztező út mentén, öt fával arrébb és még két lépéssel kezdődött, kicsit kanyargott, de azt a bokrok, fák szegélyezték. Kisvártatva a „vén tölgy”höz értek, aminél újra jobbra fordult az ösvény, itt vigyázni kellett, mert meredekebb lett az út, annyira, hogy a fákban kellett kapaszkodniuk. Az út közben, mivel csak ketten voltak, a nővére szabadon csacsogott a Roxfort-ról, ahova járt. Beszélt még a különféle édességekről, a nagyterem varázsosságáról, a mozgó lépcsőkről, a különféle tanórákról. Ez utóbbiak közül az asztronómia felkeltette a figyelmét, ezért hátra nézett a meredek rész vége felé, s megkérte, hogy részletesebben, többet meséljen erről neki. Mikor előre fordult az ösvény utolsó kanyarulatát is jelző, mugli babonás kereszten koppant egyet. Nővérével jól kinevették, hogy annak ellenére, hogy azt mondta Lazlo, vogy csukott szemmel is végig tudna menni, mégis nekiment a vén keresztnek. Lazlo odalépett a nővéréhez, hogy felsegítse az újra egyenletes talajra, mikor valami reccsent egyet. Lazlo kíváncsian nézett körbe. - Újabb keresztet keresel, aminek neki mehetsz, öcsém? – Kérdezte viccelődve Anna, miközben tovább haladt az ösvényen. - Csupáááá! – „Csupán a zaj forrását kerestem, nehogy ránk essen egy ág.” Akarta volt mondani, de az első szón sem jutott tovább. A vén kereszt, amire a babonás mugli öregasszonyok fokhagyma füzéreket aggattak, rá borult. A nővére, a kirúgását kockáztatva előkapta pálcáját, s remegő, ijedt hangon elkiáltott egy „vingardium leviosa” igét, minek hatására a kereszt megemelkedett, de nem eléggé. Anna-nak arra sem volt ideje, hogy kihúzza az öccsét a kereszt alól.
Lazlonak hetekig, hónapokig lázálmos éjszakái voltak keresztekről, fokhagymafüzérekről és a vér szagáról. A baleset hatására bizalmatlanabbá vált az emberekkel, a magányt kereste, s egyre több időt töltött a kincseivel: a csillagokkal. A kereszt okozta traumát az első pálcája kézbevétele feledtette vele. Mikor nővére és a nagyszülei visszamentek a szigetekre, az apja is velük ment. Sosem látta őt újra.
1980 nyarán Lazlo anyja nem tudta egyedül tovább bujkálni Erdélyben. Ennek elsődleges oka az volt, hogy az ottani muglinyelvet nem beszélte. Mivel egy ottani mágust sem ismert, akitől segítséget kérjen, ezért amit csak tudott és nem volt rendelkezett mágikus erővel, eladott a mugliknak, így a muglipénz segítségével hazautazott a szüleihez, csak bennük bízott és a gyermekeiben. Angliában Lazlo már nem járhatott mugli iskolába, helyette nagyszülei gondoskodtak róla, hogy azt a minimális tudást, amit el kell sajátítania, azt megkapja. Ezért eshetett meg, hogy a következő nyáron bagoly érkezett hozzájuk, miszerint Lazlo felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Így Lazlo iskolatársa lehetett nővérének, bár csak egy évre. Az Abszol úton az első bolt, ahova Lazlo és az anyja betértek az Ollivander pálcakészítő boltja volt. Bár nem volt sok pénzük, és nem voltak igazán tehetősek, Lazlo szülei mégis úgy gondolták, hogy a gyermekeiknek a legjobb pálcát kell kapniuk, ezért ügyesen és okosan spóroltak az évek folyamán, hogy a gyermekeik Ollivander-féle pálcájuk legyen. Lazlo csodálkozva nézte a bolt tulaját, ahogy méregette, ahogy egyik pálcát a másik után adta a kezébe. Mikor Mr. Ollivander kicsit hosszabb időre tűnt el a pálcák között, mint eddig, Lazlo véletlenül rápillantott a félretett pálcák kupacára, s megijedt. Az a gondolat rémisztette meg, hogy bár nem kvibli, mégis olyan selejtes, hogy egy pálca se választaná. - Lehet, hogy mégsem vagyok varázsló? – Kérdezte kicsit elhaló, s kétségbeesett hangon. - Miért ne lennél az? – Kérdezett vissza szelíden, meleg mosollyal az arcán az anyukája. - Mert egy pálca sem akar engem választani... – - Az ifjú Mr. Night pálcaszakértő lett? – Kérdezte félig csodálkozó, félig viccelődő hangon Mr. Ollivander, mire Lazlo megingatta a fejét. – Hogyha nem, akkor miből gondolja, hogy egy pálca se akarja magának választani? Abból a pálca halomból gondolja? – Erre bólogatással felelt Lazlo. – Elhamarkodott ítélet, ez csupán annyit jelent, hogy ezek a pálcák másra várnak. Ez itt cseresznye, egyszarvú szőre maggal, ezt próbálja meg. Ahogy a kezébe vette a tíz hüvelykes pálcát, enyhe szélmozgás támadt a boltban, s Lazlo meglepetésére fenyő illatot érzet, s az arcára ülő mosoly elárulta, hogy hirtelen újra jól érzi magát, minthogyha a Biharköves fenyvesében járna. A pálcája elsőrangú volt, hiszen Ollivander-féle pálca volt, ellenben a talárja, könyvei és eszközei mind-mind használtak voltak. Viszont ez egyáltalán nem zavarta. Örült, hogy tényleg varázsló lesz, hogy van pálcája, és szeptembertől egy olyan helyen fog tanulni, élni, ahol nincs se kereszt, se fokhagymafüzér, és elindulhat a felejtés útján, valamint a nővérén kívül más mágusgyerekeket is megismerhet. A beosztási ceremóniáig a jókedvén, elvarázsoltságán semmi és senki sem tudott áthatolni, mert tudta, hogy legyen bármi, ő egy új világba lépett be, a mágusok világába, és a legjobb iskolában tanulhat majd még többet a drágaköveiről. Mikor a Nagyterembe kísérték őket, akkor szembesült vele, hogy semmit sem tud arról, hogy mi alapján osztják be a négy házba a diákokat. A nővére semmit sem mondott erről, csupán annyit tudott, hogy Anna a Griffendél ház tagja. Fejében mindenféle gondolat keringet a tesztvizsgától, pálcahasználaton keresztül, rájuk mondott varázsig. Viszont arra nem gondolt, ami történt, egy öreg, kopottas fejfedőt, amiről később megtudta, hogy Teszlek Süveg névre hallgat, ezt kell a fejébe húznia. - HUGRABUG! – Kiáltotta a süveg kisvártatva, ahogy a fejébe húzta. Annyira megörült, hogy mégis be lett osztva, és ilyen könnyen, hogy majdnem magával vitte a hugrabugosok asztalához a süveget, de szerencsére a második lépésnél eszébe jutott, hogy ott kellene hagynia. Az első évben újra nyitottá, barátkozóvá vált, minthogyha mi sem történt volna három évvel azelőtt. Szeretett varázsolni, és eléggé ügyesnek bizonyult, viszont a kedvenc tárgya az asztronómia volt, amiből csak kiváló értékelései voltak a hét év során, akár csak bájitaltanból, ellenben a mágiatörténetet nem igazán kedvelte, bár az első órán még érdekesnek találta, hogy egy szellem a tanáruk, de csakhamar érdeklődését vesztette. A kviddicset nézni szerette, de játszani nem, bár nem volt sem tériszonyos, sem repülés fóbiás, és még a seprűvel bánni is tudott, a sport mégsem érdekelte annyira, hogy agár röpke gondolatig is megforduljon a fejében, hogy a házcsapat tagja legyen. Pedig már az első évben megkörnyékezték a kviddics csapat tagjai, hiszen a nővére ügyes hajtó volt a griffendélnél. A második évben, bebizonyosodott, hogy a hugrabug egy igazán tehetséges mágussal lett megáldva a személyében, mert a rövid pálcájával alig volt ige, amit legalább harmadjára nem sikerült megfelelően végrehajtania. Viszont hiába is volt ügyes a varázslatok terén, mégsem érdekelte ez igazán őt. Mivel tudta, hogy van olyan, hogy csillagjóslás, illetve csillaghoroszkóp, ezért, hogy minél többet tudjon az égi drágakövekről, ezért a választható tárgyak közül a jóslástant rögtön megjelölte. Míg másodiknak a számmisztikát választotta, mert hogyha már tudatosan kell a jövőjét terveznie, ezért a jóslástan mellé olyat választott, aminek szintén valami köze a jósláshoz, és a csillagokhoz. Harmadikban és negyedikben az új tárgyakból is nagyon jól szerepelt, s háztársai viccelődve meg-megjegyezték neki, hogy a hollóhátasnak kellene lennie. Ötödévben prefektusi kinevezést kapott. A Rendes Bűbájos Fokozat vizsgákon négy kíválót kapott, kettő várakozáson felülit és egy elfogadhatót kapott. Rosszabb eredményre számított, mert azt hitte, hogy nem tudott elegendő időt fordítani a tanulásra és a gyakorlásra a prefektusi kötelezettségei ellátása mellett. A tavaszi napéjegyenlőség éjjelén álmot látott, egy valóságszerű álmot, amiben lángolt a Roxfort és látta az anyja, a nővére és Emily, a barátnője halálát, ahogy sok más emberét, köztük a háztársaiét is. Emiatt az állom miatt egy kurtát káromkodott a „bajsza alatt” magyar-román vegyes nyelven, s úgy határozott, hogy auróri pályára akar lépni. Mint megtudta, szerencsére azokkal a tárgyakkal is megcsinálhatja, amiket felvett RBF-re. RAVASZ szintű képzésre SVK-ból, Átváltoztatástanból, Bűbájtanból, Bájitaltanból, Jóslástanból és Asztronómiából jelentkezett. Az ötöd és hatod év közötti nyáron, Szent Iván éjjelén újabb víziós álma volt, amiben önmagát látta, ahogy szabadon ereszti a cseresznyében lakozó erőt és olyanoknak is árt akaratlanul, akiknek nem akart. Megrémült saját magától. Hatodévben is még prefektus volt, bár a tanév elejétől kezdődően romlani kezdtek a tanulmányi eredményei. Már nem tudott ugyan olyan ügyesen varázsolni, mint az RBF vizsgákon, vagy azok előtt, még az üst kiürítése is nehezére kezdett esni. A tanárok és a háztársai ezt betudták annak, hogy szerelmes, de ő maga tudta jól, hogy Emily iránt érzett szerelmének semmi köze nincs ahhoz, hogy romlik a mágikus teljesítménye. Ezt a lány is tudta, ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy Lazlo-t a jóslástani dolgok, a jövő aggasztja annyira, hogy a bájitalok elkészítésén és a csillagokon kívül csupán Emily tudott némi nyugalmat hozni a fejére. Hetedévre leváltották prefektusi pozíciójából, mivel az előző évet záró vizsgái, amiken pálcát kellett használnia hajszál híján lettek sikeresek. Az őszi napéjegyenlőség előestéjén szakított vele a barátnője, mivel Lazlo a csillagokon kívül majdnem elhanyagolt mindent, mondhatni Emily-t megcsalta a csillagokkal. Emily furcsa mód hízni kezdett bánatában, ami alapját adta egy pletykának, miszerint terhes, de Lazlo nem akar felelősséget vállalni érte. Újra visszahúzódó lett, senkivel sem akart többet beszélni a kelleténél, s kerülte a tömeget amennyire csak tudta. Karácsonyra haza ment, s mikor visszautazott a Roxfortba a saját pálcája helyett megboldogult dédapja tizenhárom hüvelykes tölgyet sárkányszívizom húrral rendelkező pálcáját vitte, mivel a tiz hüvelykes egyszarvú szőre magos cseresznye pálcája, a sajátja „eltört”. Legalábbis ezt mondta mindenkinek, még a rokonainak is. Félt – és még mindig fél – bevallani, hogy nem tudja használni az első pálcáját. Ahogy azt már elsős korában sejteni lehetett, hogyha asztronómiából RAVASZ-ozik, akkor abból kiváló minősítést kaphat, s ez így is lett. Ámbár ez lett az egyetlen tárgya, amiből ilyen minősítést kapott. Ezen kívül csak a bájitaltan és jóslástan vizsgája lett sikeres.
Iskola után rögtön hirdetést adott fel mind a muglik, mind a varázslók újságjában, hogy megrendelésre csillagjóslást, csillaghoroszkópot készít, valamint beadta jelentkezését a Csillagmező Asztrológiai és Asztronómiai Vállalatnak az Asztronómiai osztályára, ahol először csupán csillagász gyakornoknak vették fel, így legfeljebb csak asszisztensi feladatokat láthatott el ritka alkalmakkor. Viszont két év alatt bizonyított annyit, hogy elismerjék csillagászati tehetségét, így a Vállalatnál eltöltött harmadik évét már teljes körű csillagászként töltötte. Közben életmódot változtatott. A nappalt és a nappal nyüzsgő tömegeket maga mögött hagyta az éjjel nyugalmáért, ami egy csillagásztól annyira nem is lenne meglepő, ellenben ő nappal aludt, s éjjel élt. Így lassacskán felütötte a fejét egy pletyka, ami még mindig árnyékként követi, hogy ő egy vámpír. Azért, hogy ne zaklassák fölöslegesen nem cáfolta a pletykát, bár nem is igazolta. Még abban az évben, mikor kinevezték asztronómusnak, a dédapja pálcáját visszaadta nagyszüleinek, s ellátogatott Ollivander boltjába, hogy új pálcát vegyen, mert az előző, sajnálatos módon „teljes egészében ketté tört”. Mr. Ollivander talán megsejthette, – vagy megtudta? – hogy nem a cseresznyepálca kettétörése az igazi ok, amiért Lazlo-nak új pálcára lett szüksége. Az új pálcájának és kiemelkedő asztronómiai ismereteinek segítségével megalkotta a Night-féle Hordozható Planetáriumos Csillagnaptár első prototípusát, ami aztán a Vállalat új terméke lett. Emellett magának is készített egy különleges darabot, aminek egy Fibelius-bűbáj által rejtett fiókja is van, ahova a cseresznye pálcáját helyezte el. A bűbájt a főnöke, kollégája és jó barátja, Edward Elrich mondta ki, Lazlo-t megtéve titok gazdának. A fiókról csak ketten tudnak.
Tudjuk, ki visszatérése bár nem lepte meg, mert így megértette álmait, és egyéb jóslatait, ellenben félt, s az tervezte, hogy elmenekül a szigetekről, vagy leglább is Londonból, de anyja és jó barátja tanácsára nyugton maradt. A róla terjengő pletykára építettek, hogy talán egy vámpírra nem akarnának rátámadni, hanem inkább beszerveznék a soraik közé. Nem igen tetszett neki az a gondolat, hogy halálfaló vagy csak csatlós legyen belőle. Viszont a pletyka, főleg mivel nem cáfolt rá jó pajzsnak bizonyult. Viszont a felkérés, hogy Roxforti tanár legyen meglepte annyira, mint másokat Tudjuk, ki visszatérése.
Jellem
A csillagok megszállottja, aminek van neve, azt fejből tudja, s álmából ébresztve is tudja, hogy hol vannak. A csillagászaton kívül a térképészet érdekli, vagy legalábbis ez a kettő dologért van a legjobban oda. Mivel becsületességre és elfogadásra nevelték a szülei, ezért hogyha valamire szavat adja, valamit megígér, ahhoz tartja magát, és hogyha még önnön hibájától függetlenül nem sikerül megtartani, akkor is lelkiismeret furdalása lesz. Ezt a tulajdonságát jellemhibájának érzi, s azzal kezdett el védekezni ellene, hogy lassanként megszakította az emberi kapcsolatait a minimálisra, aminek következtében majdhogynem antiszociális lett. A családi háttere okán semmivel szemben sincs hatalmas igénye, sem étel, sem ital, sem szállás, sem ruha ügyén. Ellenben nehezen viseli a változásokat, viszont majdnem bárhol kényelmesen tudja érezni magát, csupán ne ázzon el, és láthassa a csillagokat. Bár morog, zsémbeskedik, mégis rengeteg türelemmel van megáldva, talán emiatt is olyan jó csillagászatban és térképészetben. Gyerekkori traumájának okán fokhagyma (főleg fokhagyma füzérrel szemben) és kereszt fóbiája van. Emellett gyermek kora óta megmagyarázhatatlan ok miatt nem bírja a vér látványát.
Erősség || Szavatartó, titoktartó, türelmes, alacsony igényű Gyengeség || Magányszerető, haragtartó, zsémbeskedő, kényelmes/merev, alacsony igényű
Apróságok
mindig || Csillagok, csillagképek, asztronómia, éjszaka, piros, fekete, pálinka, hegyek, tisztások, nyugalom, térképek soha || Nappal, felhők, fokhagyma, keresztek, wiskey-k, burgonyás ételek, tömeg, sok ember, zaklatás, vér(főleg a szaga), cseresznye pálca hobbik || csillagászat, csillagokban való gyönyörködés, térképészet, éjjeli állatok merengő ||
Legjobb emléke: amikor először gyönyörködött a csillagokban, s minden csillagképet, amit anyja bemutatott neki meg akarta fogni.
Legrosszabb emléke: egy kereszt, ami fokhagyma füzérekkel volt teli rakva, rá dőlt.
mumus || önmaga, a tízhüvelykes, egyszarvú szőre magos cseresznye pálcával a kezében Edevis tükre || Önmagát látja, ahogy minden bánattól mentes arccal ott áll - vagy talán lebeg? - a csillagok között, és gyönyörködik a "drágaköveiben". százfűlé-főzet || Csillámló pontokkal teli szórt, éjsötét kék színű, olajos állagú folyadék, aminek az íze hideg fűpálinkára hajaz, míg az illata sötét ürességű. Amortentia || fenyő, kamilla. titkok ||
Nem vámpír.
Önmaga a mumusa.
Hogyha vért lát, akkor elájul.
Nem eltört az első pálcája, hanem már nem képes vele varázsolni, és a pálca a saját használatában lévő Night-féle HPCs-ben van elrejtve.
Nem csak másodgenerációs szigeteki, hanem másodgenerációs varázsló is a családjában. Apja volt az első varázsló a családban, akinek ezért kellett elköltöznie otthonról.
Az anyja, amikor várandós volt vele, akkor megijedt egy kutyától, s ijedtében a szájához nyúlt.
azt beszélik, hogy... ||
… vámpír.
… X számú gyereke van...
... a mumusa egy foghagyma füzéres, keresztfüggős rózsafüzért tartó ember.
[/font]
A család
apa || Adam Night; 60 éves lenne; mugliszármazsú, elhunyt anya || Judith Aspen; 54 éves; félvér, szoros (legalább heti szinten váltanak baglyot) testvérek || Anna Night; 35; baráti nagyapa || Brian Aspen; 80 éves; félvér, jónak mondható anya || Gabriel; 77 éves; félvér, jónak mondható gyermekek || még nincs, pedig vannak, akik az ellenkezőjét állítják állatok || Zosma, erdei fülesbagoly
Családtörténet || Lazlo apja, Adam az első Night, aki a román, mugli családnevét, a Noapte-t angolosította, mikor a szigetekre kötözött. Adam a munkahelyén, egy már bezárt, kis hírű varrodában, a Tű és Cérnában ismerte meg Judith-ot, aki később a felesége lett. A varrodában Adam segédként dolgozott, míg Judith varrónőként. Judith, Lazlo anyja családja, az Aspen-ek félvérű varázslók. Bár Adam-nek az otthoni muglikkal rossz emlékei voltak, mégsem volt előítélete sem a muglikkal, sem a félvér, „sárvérű” varázslókkal szemben.
Külsőségek
magasság || 185 cm testalkat || sportos szemszín || barna hajszín || sötétbarna kinézet || A bőre színe születése óta az átlagnál napbarnítottabb az apja vérvonala miatt, viszont egy kissé sápatag, mivel évek óta napfény alig érte. Ruházata egyszerű, kissé viseltes és sötét tónusú, amivel csak erősíti a róla terjengő pletykát, miszerint vámpír. A tekintete általában unott, hogyha a holdnál közelebbi, vagy pergamenénél távolabbi dologra néz. Születése óta a fogai ki az átlagnál kicsit hegyesebbek, valamint a szemfogai nagyobbak.
Tudás és karrier
pálca típusa || 6 és háromnegyed hüvelyk, fenyő, egyszarvú szőre maggal, kissé merev végzettség || Roxfort Varázsló- és Boszorkányképző Szakiskola RBF:
Sötét Varázslatok Kivédése: V
Átváltoztatástan: V
Bájitaltan: K
Mágiatörténet: E
Asztronómia: K
Bűbájtan: V
Gyógynövénytan: V
Jóslástan: K
Számmisztika: K
RAVASZ:
Sötét Varázslatok Kivédése: B
Átváltoztatástan: T
Bájitaltan: V
Asztronómia: K
Bűbájtan: T
Jóslástan: E
foglalkozás || Csillagmező Asztrológiai és Asztronómiai Vállalat – Csillagásza. Megrendelésre mind mugliknak, mind varázslóknak készít horoszkópot, csillagjóslást. Jelenleg főállásban Roxfort-ban tanár. varázslói ismeretek || A háztartástan bűbájokhoz és azok mugli változatában van gyakorlata. Viszont ezen kívül leginkább RBF szintű bűbájokat ismer, viszont mióta új pálcája van rájött, hogyan tudja az asztronómiai és földrajz ismereteit és bűbájismeretét összehangolni – aminek eredményében hordozható, mágikus planetáriumszerű csillag naptárat alkotott. Emellett non-verbális varázslásban is van alapszintű jártassága. Figyelemre méltóan ügyes bájital keverő, főző. Középszerű jósképességgel rendelkezik, viszont csillagjóslásban, főleg az asztronómiai ismereteinek köszönhetően pontosabb jóslatokat tud készíteni.
Üzenetek megtekintése
– gyümölcs termesztésből és varrásból éltek, s várták a baglyot, ami majd elmondja, hogy újra biztonságos a szigetek.