~Az Ostrom~

Lábát lógázva ücsörög és gondolkodik, ahogy még iskolás évei alatt tette sokszor, mikor épp nem volt kedve a klubhelyiség tömegéhez. Rég volt már… és keserédes emlékeket idéz fel az ismerős hely ekkora közelsége. Mit nem adna, ha odamehetne csak pár pillanatra… de tudja, hogy lehetetlen. Nem is csak a világos utasítás és a tegnap elhangzottak miatt, hanem mert túlságosan is jól tudja, hogy a Hollóhát klubhelyiségét őrző, filozofikus kérdéseket feltevő sas mellett nem juthatna be észrevétlenül.
A másik hely, ahova szintén nem mehet (holott szeretne), mégpedig nagyon is érthető okokból, a Mardekár klubhelyisége. Csak aggódó gondolatokat küldhet Zoey felé, amiket most nem hessegethet el azzal, hogy ugyan már, Dumbledore biztos elintézi…
Egy: az igazgató épp tegnap mondta, hogy elmegy, tehát most nincs itt, hiába is szeretnék.
Kettő: túlságosan jól tudja, mi is folyik odakint a világban. A Rend tagjaként több olyan információhoz is hozzájut, amik a nagy közönséghez nem, máshogy vagy később jutnak el. Épp ezért tudta jól minden egyes küldetés alkalmával, hogy véresen komoly a küzdelem. Még akkor is, ha igyekezett lazábban venni, nehogy belerokkanjon. Inkább higgyék a megbeszéléseken és a magánéletben fecsegőnek, és koncentráljon, ha már pálcatörésre kerül a sor, minthogy betegre izgulja magát.
Három: valami nagyon nem tetszett neki a tegnapi napban. Mikor az igazgató kimondta, hogy figyeljenek és kiosztotta a feladatokat, végignézett mindnyájukon… hosszan, a szokásos mosolyával, de nem a legilimentor-tekintettel. Úgy, ahogy pár végzős szokott a kastélyon és a parkon, mikor az Expressz utoljára viszi haza őket. Ettől valahogy rossz előérzete támadt, mintha ez a küldetés most tényleg más lenne, mint az eddigiek.
Hogy lenyugodjon, és mert az emlékek nosztalgikus hangulatra ragadtatták, dúdolgat magában, amit hála a disaudiónak és az üres környéknek, nem hallhat senki. Ezt a dalt még a nagymamájánál hallotta.

Il revient à ma mémoire
Des souvenirs familiers:
Je revois ma blouse noire,
Lorsque j'étais écolier.
Sur le chemin de l'école
Je chantais à pleine voix
Des romances sans paroles
Vieilles chansons d'autrefois…

Már épp belekezdett volna a refrénbe, hogy Douce France… , mikor mellette, a lépcsőn feltűnik egy diák. Egy barna hajú, zöldes szemű lány, most kapásból nem tudja, hányadikos (de Zoey körül lehet, úgy tippeli), aki komolyan és kötelessége teljes tudatában (na jó, csak az igen komoly arcot látja, de valahogy akkor is hozzáképzeli ezt, talán ez t is tippeli szintén hollósnak) siet lefelé. Miután meggyőzi magát, hogy nem hallhatta és láthatta őt, eltűnődik, nem kéne-e követnie, hátha segíthet távolról- ehhez azonban már késő. Igen gyors a kislány, el is tűnt a szeme elől, annyi ideje pedig nincs, hogy megkeresse. Különben sem tudna elszámolni önmaga előtt, amiért elhagyta őrhelyét.
Nem kell sokat várnia, ismét léptek zaja töri meg a csendet, és ezúttal mintha nem is egy ember közeledne… a lépcsőn meglátva a közeledőket igen meglepődik.
Amythia? Miért épp hozzá ment a kis kékség? Megsérülhetett valaki? És Amythia vajon tudja, hogy ő itt lapul ebben az ablakmélyedésben? Nem, nyilván nem… mindenki a saját feladatára koncentrált. És még ha emlékezne is, hogy ő kapta a Hollóhát-torony környékét, akkor sem tudhatná, pontosan merre is talált ideális őrhelyet.
Akkor is… eszi az áldott-átkozott hollóhátas kíváncsiság, és aggódik is. Úgy dönt, jobb, ha ketten vannak ott, és látatlanban is megéri ezért otthagyni a posztját, így mikor biztonságosnak ítéli a távolságot, lehuppan a padlóra, és az árnyékban, zajtalanul osonva tart velük lépést. Közben igyekszik nem kiverni a fejéből egyik fiatalabb, mugli rokonát, aki ezen akciója láttán örömmel visítana fel, hogy ő is beáll nindzsásat játszani… akármi is legyen az.
Hirtelen ismét rátör a balsejtelem, és azon töpreng, jelezze-e valahogy Rend-társának, hogy itt van, de letesz erről. A diáklány már amúgy is elég nyugtalan, mintha megérezte volna, hogy követik, és a jelzést kettejük közelsége miatt ő is észrevenné… és valószínűleg félreértené.
Egyébként is, az ukáz úgy szólt, hogy senki, de senki az égvilágon nem láthatja meg az őröket.
 
//A dal címe Douce France, elég ismert francia chanson, és mivel Lizzie nagyanyja mugli származású ill. a francia ágon vannak mugli rokonok, így szerintem elég elképzelhető, hogy hallhatta.//

~Jack... *süllyed szégyenében, amilyen sokára érkezett...* ~

Kicsit kényelmetlennek kezd tűnni a helyzet. Nem is kicsit. Alig bírja mozdulatlanul tartani a kezét- legszívesebben legyezné magát. Lehetetlen, hogy csak a helyiség fűtöttsége és a vajsör legyen? Neki is elég új szituáció úgy ülni egy pasival szemben, hogy foglalt. Reméli, hogy az arcán nem látszik zavartsága, mert egyáltalán nem Jacknek köszönhető.
-Persze? bocsánat? -szabadkozik. ~Kár volt lemagáznom?~ szidja önmagát, attól tartva, hogy udvariatlannak, elutasítónak tartják. Igaz, hogy nem akart kifejezetten flörtölni, de azért ez sem volt a célja?
Szeme sarkából észreveszi Robin akcióját, Jack megjegyzésére pedig elmosolyodik. Kedves kis jelenet, emellett valahogy ismerős- az ő Ashley cicája a tonhal-falatokért van így oda. Szerencsére csak ritkán van otthon ebből a finomságból, ráadásul a cirmos szőrgombóc gondoskodik a saját testmozgásáról, így egyáltalán nem látszik meg rajta.
A férfi kérdésére beszélgetőtársára tekint, arcán még mindig mosollyal.
-Igen, egy macskám? ami kicsit érdekes, mert Robin nagyon nyugodtnak látszik, pedig biztos érzi rajtam a szagát. ?teszi hozzá gyors, érdeklődő pillantást vetve a gazdája mellett ücsörgő házőrzőre, majd meglepett-együtt érző hangon szólal meg.
-Hát igen, a jól neveltség sem mindig hoz eredményt? pedig okos, egészséges, ez látszik rajta.
Újabb korty a vajsörből. Próbálja elhessegetni aggódó gondolatait, de nem igazán megy. Néha szívesen a föld alá kívánná magát, amilyen esetlen. Pedig nem ilyen szokott lenni?
-És? mi a munkád? ?kérdi végül.   

~Jack... bocs, hogy ilyen későn... ~

-Liza Cleve… de mindenki csak Lizzie-nek hív. –mutatkozik be, viszonozva a kézfogást. Közben kicsit elgondolkodik, miért is a jobb kezén hordja Jack az óráját… de hát ez nem lényeg.
Mielőtt leülne, észreveszi a kutya mozdulatát. Macskatartó mivolta jól összefért azzal, hogy a többi állattal is elvolt, így egy mosoly kíséretében a jól nevelten bemutatkozó ebbel is kezet- akarom mondani, mancsot –ráz. Szép, gondozott állat, látszik rajta, hogy törődnek vele. Aki pedig az állatokat szereti…
Na jó, ezt itt kell abbahagynia, és most. Ő már foglalt, és attól, hogy az új dolgokra nyitott, még hűséges. Ami annyit tesz, hogy semmi komoly nem sülhet ki ebből az egészből. Őszintén, Jack sem úgy néz ki, mint aki barátságnál vagy kellemes beszélgetésnél többre számít…
Ami persze csak jó. Így mindkettejüknek könnyebb.
Helyet foglal, és belekortyol a vajsörbe. Ugyan nincs se a szabadban, se bent a kocsmában rossz idő, mégis jól esik neki a meleg ital. A férfi tréfás kérdésére elöljáróban mosollyal reagál, majd érdemi választ is ad.
-Csak nosztalgiázom és kikapcsolódom… semmi egyéb. És…
Meg akarja kérdezni, hogy Jack miért jött, de nem tudja, tegezze, vagy magázza-e. Őt minden gond nélkül lemagázták, és most fogalma nincs, felajánlja-e a tegeződést.
Ha tegeződésre váltanak, az fesztelenebb beszélgetést von maga után, a magázás távolságtartást és tiszteletet sugall.
Mindkettőnek megvan az előnye.
Mivel tudta, hogy ebből kellemes csevelyen kívül semmi nem lesz, úgy döntött, marad a magázódásnál.
-És önt mi szél hozta errefelé, ha szabad kérdeznem?
 

~Jack~

Úgy határozott, kicsit bekukkant Roxmortsba is. Nosztalgiázni, emlékezni a régi, roxfortos időkre… megnézni, mi változott és mi nem… meg kicsit lazítani. Na nem mintha azt otthon nem lehetne… de beülni valahova mégiscsak más. Itt egyedül van, elgondolkodhat, anélkül, hogy a családja kérdéseire kéne válaszolnia. Szerette őket, csak néha el kellett mennie, kicsit „kalandozni”. Per pillanat ehhez Roxmortsot ideális helyszínnek érezte.
Megállapíthatta, hogy maradt minden a régiben, a járókelők kivételével. Haladtában nevető, hangoskodó diákokkal találkozott, meg pár komolyabb felnőttel is. Hát igen- tanév alatt a falut az iskolások foglalták el. Szerette az új dolgokat, de ez meghitt ismerősség az otthon érzéséhez hasonlót ébresztett benne. Zonko csodabazára és a Mézesfalás dugig volt, ha akart volna, sem tudott volna bemenni. Ő azonban nem boltba szándékozott betérni, hisz semmit nem kellett vennie.
Nem sokkal korábban kitűzött célja, a Három seprű elé érkezve az ablakon szeme sarkából bepillantva megállapíthatja, hogy ez a hely is megtelt. Ez egy ideig elveszi a kedvét, de végül megvonja magában a vállát. Legfeljebb a söntésnél áll, vagy elhozza az italt és megissza valahol…
Belép.
A tágas, világos helyiségben tisztaság, jókedvű csevely és természetesen tömeg fogadja. Mikor a bárpulthoz lép, Madam Rosmerta, a tulajdonos szívélyesen üdvözli, és elárasztja kérdéseivel. Hiába a haj levágatása és a sok év, valahogy azonnal felismerte…
Igen, jól van, köszöni szépen. Rég járt erre, bizony… a munkája messze tartja. Ó, jó munka, nem panaszkodhat, épp hozzá való. És, bár persze messze nem ez a végső érv, jól is fizet.
A beszélgetés végeztével a vajsörrel kezében megfordul, majd helyet keresve körülnéz. Megpillant egy asztalt, ahol egy maga korabeli férfi ül- nem egyedül, mert kutyája a közelében lefetyeli táljából a vizet.
-Elnézést, leülhetek? -Kérdi udvariasan, miután sikerül a tömegen át odajutnia.
 
 

A reklámok bugyutaságáról, avagy: mit szólnának a HP könyvek szereplői egy-egy elcsépelt szlogen láttán?

A PANZANI NEM RAGAD! (Tészta)
A fél tégla se ragad, mégse főzöm bele a levesbe. (Mrs. Weasley)

HOZD EL ANYÁDAT IS! (Sziget)
Még ki kell ásni ugyan a földből, de megoldható…(Harry Potter)

TE MINDENRE GONDOLSZ! (Konyhai felszerelés)
Mondj valami újat. (Albus Dumbledore)

A TÁJÉKOZOTTSÁG MAGABIZTOSSÁ TESZ! (Újság)
Köszi, akkor már nem halok meg hülyén. (Féregfark)

MINÉL INKÁBB CSOKI, ANNÁL INKÁBB BOCI! (Csokoládé)
A kakaó az nem egy növény…? (Ron Weasley)

EGY JÓPOFA SÖR! (Sör)
Viccet mesél? (Fred és George Weasley)

JOBBAN CSÚSZIK! (Sör)
Nálam biztosan nem… (Baziliszkusz)

EGYSZER ÉLSZ! (Sör)
Na ne röhögtess! (Voldemort)

LIFE’S GOOD! (Elektronikai eszközök)
Mondd ezt egy csövesnek, hisz ő is ember! (Remus Lupin)

BÍZZA MR. PROPERRE A MUNKÁJA NEHEZÉT! (Tisztítószer)
Jó, akkor főzzön, mosson, takarítson, etesse meg a macskát… (Argus Frics)

LEGYÉL TE IS MODELL! (Modell-ügynökség)
270 centivel, 180 kilóval? Máris indulok! (Rubeus Hagrid)

AMI BELÜL VAN, AZ SZÁMÍT IGAZÁN! (Sör)
Én is ezt vallom! (Egy azkabani dementor)

HOSSZAN TARTÓ, TERMÉSZETES FRISSESSÉG! (Öblítő)
Etesd anyádat! (Félig Fej Nélküli Nick)

SZABADSÁG. SZERETEM. (Autó)
*Nyálcsorgatva nézi a plakátot* (Dobby)

HA A WC-D BESZÉLNI TUDNA… (WC-illatosító)
…akkor öngyilkos lennék! (Lucius Malfoy)

A TIÉD MEKKORA? (Mp3-lejátszó)
A f*szomra gondolsz? (Draco Malfoy)

TÁNCOLJ A MOBILODDAL! (Polifónikus csengőhang)
Most viszem táncórára, a keringőt tanuljuk! (Harry Potter)

BŐRE OLYAN LESZ, AKÁR A BABAPOPSI! (Kozmetikai termék)
Kakis? (Lucius Malfoy)

ÉLJ SZÍVBŐL! (Jégkrém)
Hamar éhen halnék… (Voldemort)

AZ EGÉSZSÉG FONTOS, KEZDJE A BŐRÉNÉL! (Kozmetikai termék)
Jókor szólsz. (Alastor Mordon)

JOBB VELED A VILÁG! (Mobilszolgáltató)
Én is mindig ezt mondom, de senki sem hiszi el. (Voldemort)

TISASEN, ÉREZD A RITMUST! (Hashajtó)
Majd gondolok rá! Bár a citrompor még mindig jobb… (Albus Dumbledore)

Forrás: lba.hu

*Logan Lennon...  (jóéjtpuszi )*

Valahogy természetesnek tetszik ez a szájában hirtelen támadt keserédes érzés. Azt mondják, az igazán boldog pillanatainkba mindig egy kis bánat vegyül… így történt ez most is, bár nem értette az okát. Hogy mindig akkor kell lelombozó dolgoknak az ember agyába fészkelniük magukat, mikor a legkevésbé vágyunk rájuk… és hogy nem lehet tőlük szabadulni… Hirtelen a kettejüknek meleget adó ágy úgy tűnt, mintha veszélyes tengeren hánykolódna egyedüli mentsvárukként… Igyekezett elhessegetni ezeket a gondolatokat- hisz ki fenyegeti őket? Per pillanat senki… és próbálta elhitetni magával, hogy a jövőben sem fog senki így tenni. Azonban Logan aggodalmaskodása, kétkedése kicsit átragadt rá is… és csak nehezen tudta levetkőzni.
A húga… ugyan eddig senkijét nem kritizálta (se őelőtte, se az anyja előtt), ez tényleg merőben eltérő helyzetet szül. Hisz… a tanáráról van szó… de ismeri annyira Zoeyt, hogy ne aggódjon különösebben. Ha akad is valami gondja, nem csinál nagy patáliát. Legalábbis remélhetőleg… De jelenetet nem fog rendezni, az biztos. És haragban sem lesz egyikükkel sem. Van benne büszkeség és tartás ehhez.
Damian már más eset… őt nem ismeri annyira. De ő is megérti majd…
A tétovázó hang… A férfi hangot ad aggályainak. Felsóhajt- szeretné megnyugtatni, ám ő is bizonytalan. Egész addig, amíg Logan meg nem kérdi, hogy mi lesz, ha nem fogadják el őt. Lehetséges olyan? A feltevésre elmosolyodik magában.
-A szüleink szerintem elég megértők ahhoz, hogy elfogadják a helyzetet. Ők is voltak a mi korunkban és helyzetünkben… úgyhogy miattuk nem kell aggódnod. Meg egyébként sincs mit szégyellnünk.
Majd elhangzik a másik probléma- amitől már jobban tartott, és amire már nehezebb válaszolni…
-Tény, hogy kicsit furcsa lesz nekik, lévén, hogy a tanáruk vagy… De bele fognak törődni, érzem- és egy idő után még drukkolnak is majd nekünk, hidd el.
Az utolsó mondatra halványan elmosolyodik.
-Az ember mindig aggódik, mikor rájön, mit veszíthet… -suttogja, majd viszonozza a puszit. A férfi szuszogása ébreszti rá, hogy az elaludt… A meleg ágy, a halk lélegzés, és az őket körülvevő illatok (meg a meleg takaró) hatására először zsibbadt kábulatba, majd álomba merül ő is.   

*Logan Lennon  *

A nevetéstől már könnyek szöknek a szemébe, arcizmai görcsölni kezdenek, úgy érzi, nem bírja tovább… épp, mikor Logan bejelenti a tűzszünetet. A pár másodpercnyi szünet alatt alig van ideje kifújnia magát- a következő „támadás” váratlanul éri, de nem haragszik érte… Bár persze lebegőhöz nem jut, hogy ezt ki is mondja.
Mikor vége ennek is, kapkodva veszi a levegőt- a tartós nevetés, főleg ilyen testi erőkifejtés mellett, bizony kicsit kipilleszti az embert… A férfi megjegyzésére ismét felkacag, közben pedig nem veszi zokon az ölelést és a betakarást. Jó volna kicsit még szundítani… de a csikizés teljesen kiverte az álmot a szeméből, és ezzel lefogadná, hogy a tanár is így van.
A következő mondat derült égből a villámként éri- de jó értelemben. Örül neki, hogy máris elhangzott ez a szó… Fura, ahány történetet hall, olvas vagy lát filmen az ember, valahogy a bűvös kijelentés a nő szájából hangzik el először- és kellemes meglepetés, hogy a valóságban ez másként van. De persze Logan sem átlagos…
-Én is szeretlek. –mosolyog a férfira.
Boldognak érzi magát, mint talán még soha életében… ám gondolatban kérleli az időt, hogy hadd maradjon így minden… és érzi, hogy nem fog. Soha, egy pillanat sem tart annyi ideig, ameddig mi szeretnénk… És persze megfordul a fejében egy aprócska probléma.
A családja miatt nem aggódik- tudja, hogy idővel elfogadják majd Logant, a szülei sosem szóltak bele, hogy kit mutat be nekik. A húga pedig… ugyan lehet, hogy eleinte furcsállni fogja majd a helyzetet, de majdcsak megszokja. Mivel a tanár lényéhez az udvariasság (ezt már tapasztalta) hozzátartozik, csak (rövid) idő kérdése, mikor nyeri meg magának őt is. Hogy más mit gondol…
Irigykedők, féltékenyek mindig akadtak. Az ilyenek bárkire képesek acsarkodni, aki csak egy kicsivel is többet vagy jobbat kapott (vagy ért el) életében, mint ők. Tehát semmi értelme ezen aggódni.
Akkor mégis, miért teszi ezt? Fogalma sincs. Elégnek kéne lennie, hogy a férfi itt van… és mégis, előre retteg attól, hogy valaki elveszi tőle.
Magában megrója magát. A családunk kölcsönösen el fogja fogadni ezt a kapcsolatot- hisz akik ilyen fiút neveltek, maguk is csak kedves emberek lehetnek. Más pedig nem számít. –hajtogatja, és sikerül lenyugodnia. Addig ismételgeti ezt a mondatot, amíg teljesen nem hisz benne, és elhallgat a kétkedés gúnyos hangja a fejében. Valahogyan megérzi a sóhajokból, hogy Logan is ezen rágódott (pedig közepes legilimentori tudását engedély nélkül nem használja), és azon töpreng, hogy tudná megnyugtatni… de mivel semmi nem jut eszébe, hallgat. Kikérné a véleményét, hogy a nagyvilágnak mikor újságolják el a kapcsolatukat, ha elújságolják egyáltalán, de nem akarja megtörni a hangulatot. Majd később eldől… csak az itt és a most számít. Nem tudja, mit mondhatna, így inkább csak közelebb bújik a mellette fekvő Loganhez.
   

*Logan Lennon *

Logan kicsit nyűgös hangja mosolyra készteti. Mintha csak most keltené az ébresztőóra legszebb hajnali álmából, és nem akarna suliba menni…
- Nem kell… megvagyunk anélkül is… feküdj még csak nyugodtan… -mosolyog, puszit adva a férfi fejére (és remélve, hogy az nem értette félre a megjegyzést gitártudása leszólásának...). Valahogy neki sincs kedve már elmenni… kellemes itt, kettesben, a puha ágyon… Nem akarja, hogy ez a varázslatos pillanat véget érjen… de sajnos a Zoey-téma ismét kissé illúzióromboló hatással van rá- amint Logan ismét felhozza, valahogy mintha fázni kezdene- a külvilág beférkőzött a gondtalan, boldog, lebegő hangulatot árasztó szobába, ahol mintha megszűnt volna az idő, és szétpukkasztotta (időlegesen legalábbis) a buborékot. Nem reagál semmit, csak ő is próbálja elképzelni húga válaszát- nyilván felháborodna, és azon kezdene parázni, hogyan megy majd be ezentúl számmisztikára.  Meg hogy mit szólnak mások… fél majd attól, hogy ha elterjed  hír, a tanár úr kis kedvencének fogják tartani, és őt fogja ezért hibáztatni, ha netalántán bekövetkezik… És az iskolában hallott történetekkel próbálja majd elrettenteni a férfitól. Biztosra vette, hogy nem egy tanítványa titokban beleszeretett a jóképű számmisztika-tanárba… de ez nem zavarta. Mindenesetre, ahogy Logan már mondta: mindkettejük érdekében jobb lesz, ha Zoey később szerez tudomást a részletekről.
Az oroszlánbajszos megjegyzésre ő is felnevet- de nem tudja abbahagyni a csiklandozás miatt. Sajnos azok közé tartozik ő is, akiknek elég egy enyhe próbálkozás, és máris vihogni meg fickándozni kezdenek…
-Na… csikis vagyok!! –nevet egy nagyot, majd amikor ideje akad rá, próbálja visszaadni a kölcsönt. Nagyon reméli, hogy Logan ugyanúgy csiklandós, mint ő…     

*Logan Lennon...  *

A kávés ötletre mosolyogva bólint- arra azért kíváncsi lenne, hova mennek majd- reméli, hogy tényleg az Abszol útra és nem Roxmortsba… az ottani, giccses kávézóról tárolt pár nagyon rossz emléket diákkori randijai apropóján… Már egyáltalán nem törődik azzal, hogy mi van a konyhával, csak hallgatja a férfit. Nő létére ugyn az ő dolga lenne a mosogatás meg a takarítás- de hát most nem otthon van ugyebár… Mikor Logan az éjszakára utal, enyhén elpirul, és elmosolyodik. Hát igen, a kettőt össze sem ehet hasonlítani… de tény, hogy mélyen aludt. A párnát csak úgy az ölébe vette, megszokásból- vagy nem is tudja, miért. Betakarózni nincs ismét kedve, és valamivel szeretné melegíteni magát… De nem is számít. Ami számít, az a tanár közelsége, viselkedése és mondandója, semmi más…
Csak hallgatja a gitárról szóló értekezést. Magában elismeri, hogy a másikon talán könnyebb megtanulni, bár francia rokonságának mugli tagjainál csak akusztikussal találkozott… Magában elképzeli önmagát (vagy a fellelkesült Zoeyt) a dobok mögött, amint kicsit elszalad velük a ló… egy-két ütéstől elszakad a membrán, és lehet új dobszerkót venni… Na persze nem állítaná, hogy nagy hozzáértő, de egy időben érdekelték a hangszerek is a kviddics mellett. Kellemes ez a kis összebújás, orrát csiklandozza Logan samponjának illata. A kérdés hallatára azonban visszatér a valóságba, és kissé elkomorodik.
-De, szólnunk mindenképp kell… de nem mondjuk el a teljes történetet. Szerintem egyelőre elég azt elmondani, hogy összeismerkedtünk és elbeszélgettünk. Majd idővel jobban beavatjuk… de per pillanat szerintem kicsit sok lenne neki, ha mindent elmondanánk.
És persze nem szabad úgy lejönnie, hogy a bizalom hiánya miatt hallgattuk el… -tette hozzá gondolatban. Most kifejezetten örült, hogy Zoey az év nagy részében távol van a szüleiktől- őket külön tudja beavatni, és megkérheti, hagyják rá, mit mond el a húgának és mit nem.
Közben szórakozottan borzolgatni kezdi Logan elérhatő közelségben lévő haját.     

*Logan Lennon...  *

Zoey ügye az ő fejében is megfordult… Majd idővel ő is megtudja. Egyelőre elég annyi, hogy találkoztak, és elbeszélgettek. Mindent a maga idejében- úgysem sietnek, nem igaz? Olyan békés és csendes itt minden… Finom a rántotta és a baracklé, amit hamar eltakarítanak. Közben elmosolyodik a kérdésre.
-Jól, köszi… mint akit fejbe vertek… gondolom, te is… -mosolyog még mindig Loganre.
Végeznek a reggelivel, Lizzie neki akarna látni mosogatni, de mivel megállítják, a mosatlan marad az asztalon. Bár persze nem az a vérmes tisztaságmániás, és e pillanatban egyáltalán nem zavarja. Érdeklődően néz az őt átölelve tartó tanárra, mikor az ötletéről beszél. Igen, tényleg korán keltek fel…  és az ágy tényleg meleg, puha…
-Még én sem vágyom sehova se menni… jól hangzik, hogy később üljünk be valahova. –válaszol mosolyogva. Érzi, hogy Logan nem arra gondol, amire első pillanatban gyanakodna az ember, és ez nagyon is tetszik neki. Nem áll ellen, mert egy kis beszélgetésnek ő is örülne, így felérnek Logan szobájába, ahol Lizzie azonnal helyet foglal kényelmesen, egy párnával az ölében az ágy szélén.
-És… hogyan kaptad a gitárt meg az erősítőt? –kérdi a hangszerre, majd onnan ismét a férfira nézve. Elsőre ez kérdés jutott eszébe, lévén, hogy árgya szinte kibökte a szemét… remélte, hogy más is fel fog majd ötleni.   

*Logan Lennon... nemigen jött a végére ötlet...*

A reggeli persze nem ég oda, Lizzie valahogy a csókok és a bók közben is tud figyelni a kevergetésre, tehát a rántotta tökéletesen kerül az asztalra. A tréfás kérdésre elmosolyodik, és, bár a férfi maga is nyilván felismerte a készülő ételt, válaszol.
-Csak rántottát… kicsi szalámit raktam bele, meg reszelhetünk rá sajtot. –mutat a reszelőre és a sajtra.
A hűtőben végül talál egy doboz baracklevet, vesz mellé elő ásványvizet, és a teríték mellé teszi. Ő is leül, szed magának és Logannek is, majd nekilát. Büszke magára- finomra sikerült, pedig nem épp a szakácsművészetéről híres. Mint általában a kezdőknek, neki is ez az egyik specialitása, bár magától már sokféle ételt megtanult főzni. A férfira kérdőn nézve emeli fel egy ügyes lebegtető-bűbáj segítségével a két üveget, és amelyikből az kér, abból tölt- ha kér egyáltalán-, ő maga pedig a barack mellett dönt. Épp egy korty felénél tart, mikor meghallja a kérdést. Hát igen… a program. Ezen már ő is gondolkodott félig-meddig… de nem sokra jutott. Valahogy nem érzett kedvet, hogy valahova szórakozni menjen- az estére megfelel, de reggelre… Le merte volna fogadni, hogy Logan hasonlóan érez. De akkor mivel üssék el az időt? Az órára nézve rájön, hogy elég korán ébredtek mindketten- ki tudhatja, mennyi ideig maradnak kettesben. És addig nem lehet kínos csend… De semmi sem jut eszébe.
-Épp ezt akartam én is kérdezni… -vallja be.     

*Logan Lennon *

Másnap reggel. A közeli parknak, és a ház kertjének hála, Lizzie a forgalom zaján és a mellette fekvő férfi szuszogásán túl némi madárcsiripelést is hallhat, ahogy felébred Logan szobájában. Az elhúzott függönyök ellenére, hála a hétágra sütő napnak, elég világos van a helyiségben. A függöny és az ablak közti kis résen kiláthat a felhőtlen, nefelejcskék égre, és derűsen állapítja meg, hogy az időjárás mintha tulajdon jókedvét tükrözné, vagy vele örülne. Nyújtózkodik egy nagyot a takaró alatt, miközben újra és újra felidézi tegnapi találkozásuk és a vacsora élményeit. Még mindig szinte túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen… de ezt a gondolatot hamar kiűzte fejéből a tanár lélegzésének hangja. Megfordult a fejében, hogy felébreszti… de elvetette. Olyan édesen alszik… Majd felkel, amikor akar.
Ő maga, Lizzie is legszívesebben visszaaludt volna még egy kicsit, de megismerkedésük óta úgy érezte, bármily közhelyes is, mintha ébren is álomban járna, így maradt az eredeti tervnél- fent maradt. Óvatosan kikászálódott az ágyból, majd felöltözött. Ha már ő ébredt fel előbb, úgy határozott meglepi Logant egy kis reggelivel.
Halkan betette a szoba ajtaját maga mögött, magában félig további szép álmokat, félig mihamarabbi felébredést kívánt az alvó férfinak. Nagyon örült, hogy a férfi szülei per pillanat nincsenek itthon- így még egy darabig maguk lehetnek, és nem kell aggódniuk, hogy bárki megzavarhatja őket.
Amint belép a konyhába, elhúzza a függönyt, és (már pálcával a kezében) belenéz a hűtőbe, mit lehetne összeütni, vagy marad-e még valami készétel-féleség. A torta még ott áll a polcon… de az kevés lesz kettejüknek. Tojás van elég, sajt meg szalámi is… miért ne üthetne össze egy kis rántottát? Felvidulva kiveszi a hozzávalókat, miközben zsebre vágja szükségtelennek ítélt pálcáját, tojást ugyanis szerencséjére mágia nélkül is tud sütni, hála francia nagyszüleinek. Előkeres egy serpenyőt a lehető legkevesebb zajjal, a tűzhelyre teszi, olajt bele, majd feltör egy tányérba hat tojást- hármat-hármat mindnyájuknak. Megsózza, felveri, majd jöhet a szeletelt szalámi. Mikor kész, egy gyors pálcaintéssel meggyújtja a gázt, majd a már elég forró olajban sütni kezd. Hamarosan kész is, ekkor reszelőt keres, és odakészíti az asztalra, miközben a serpenyőre fedőt tett, hogy lassabban hűljön ki. Megterít (tányér, villa, kenyér, szalvéta, pohár), majd épp innivaló után néz a hűtőben, mikor nyílik a konyhaajtó. Vidáman megfordul, hogy mosollyal és sziával és röpke csókkal üdvözölje a felébredt Logant.     

*Logan Lennon  *

Türelmesen végignézi, ahogy Logan becsukja az ajtót, és egyetért vele- ő sem szereté, ha megzavarnák őket. Észrevette, hogy a csók közben közelebb húzták, és ez a megerősítés jól esett neki… ahogy az elfogadott ölelés, és a kedves szavak is. A kezdetektől érezte, hogy jó kezekben lesz, és itt volt a végső bizonyíték. Elfojt egy kis mosolyt. Tetszett neki ez a kedvesség, a gyengédség- ebben a percben Logan kicsit egy kisfiúra emlékeztette, persze pozitív értelemben. Igen, lehet, hogy a tempó gyorsnak hat… nem kerülte el a figyelmét, hogy nem szimpla, hanem franciaágy terpeszkedik nem messze tőlük… de már végiggondolta. És minél többször gondolunk valamit végig, akármennyire éreztük is magunkat késznek rá az elején, annál jobban elbizonytalanodunk csak. Semmi baj nem lehet belőle… mással nem ment volna el idáig az első randin (már ha ezt lehet randinak nevezni), de biztosra vette: a férfi sem egy éjszakára tervezett. A parkban amilyen arccal nézett maga elé… most már biztosan tudta, anélkül, hogy elmondták volna: őket kettejüket ugyanaz az érzés űzte oda. Így, mivel nem találta a megfelelő szavakat, csak lassan nemet intett Logan kérdésére, egy újabb csókkal toldva meg a választ. Időközben pedig észre sem vette, de lassan az ágy felé araszoltak.   

*Logan ennon  *

Időközben (ezt csak most veszi észre) átölelte Logan nyakát. Ő is elismeri, ez az iram lehet, hogy gyors… de mikor visszaemlékszik a vacsorára, a találkozásukra, és főleg az érzelmeire, valahogy nem marad benn több kétség. Ha tényleg van mindenkinek tökéletes párja valahol a Földön, ahogy azt néhányan váltig állítják, ilyen lehet megtalálni… Csak az nem fért a fejébe, hogy mehettek el egymás mellett annyi ideig, miért váratott ennyit a nagy találkozás. Bár… lehet, hogy el kellett telnie néhány évnek, mire mindketten rájönnek, mit és kit akarnak… és hogy felismerjék, ha velük szemben áll.
Erre ismét kételkedő gondolat fut át az agyán. Azt mondják, a sors (vagy Isten, nevezzük, ahogy akarjuk) nem lehet kegyetlenebb annál, mint mikor megadja, amire legjobban vágyunk, mert az ember butaságok, rossz dolgok után ácsingózik…
Magában megrázza a fejét. Lehet-e az bárki szemében is helytelen, ha valaki csak szerelmet kér, és semmi mást? Hogy szeressen, viszontszeressék, és hogy ez a paradicsomi állapot (ha nem is örökké, de) sokáig tartson? Ha ez helytelen, nem tudja, mi mást várhatna az ember jogosan. Ha pedig semmit nem várhatnánk az élettől, az (nézet szerint legalábbis) a legnagyobb igazságtalanság lenne a világon. Hisz mi értelme az egésznek, ha már reménykedni sem szabad miben, vágyakozni is tilos mire? Ez a kettő, a remény és a vágyódás teszi elviselhetővé az életet legnehezebb időszakainkban. Ha ezt a kettőt elvesszük, dementorok nélkül is eltűnik minden jókedv és öröm a láthatárról… És bár némi kétség még mindig maradt benne, tudta, hogy annyi mindig maradna, bármeddig is töprengene- így válasz gyanánt csak újabb csókot adott Logan szájára. Ismét az a varázslatos, egyedi érzés, amit az előbb is tapasztalt, és tudta, hogy jól döntött.   

*Logan Lennon  *

A gombóc a torkában feloldódik, mikor Logan készségesen elfogadja az ajánlatot, és körbevezeti. Nagyon remélte, hogy nem tűnik se maflának, se túl rámenősnek- és nagyon is megnyugtatja a tény, hogy nem nézték egyiknek sem.  Távozni egyáltalán nem áll szándékában, legalábbis még jó ideig. A férfi arcának felvidulásából megérzi, hogy már vártak erre a kérdésre, de a vacsora alatt idejük volt kicsit átgondolni egyet-mást. Nagyon remélte, hogy ez az egész közte meg Logan közt (mert azt senki sem tagadhatja, hogy valami határozottan kialakult köztük) nem ér véget azzal, hogy majd, az egyelőre még ködös (ám sajna közeli…) jövőben kilép a ház ajtaján. Lehet, hogy naiv… de valamiért többet vár futó kapcsolatnál. Feláll, még mielőtt a gyertyát elfújnák, és óvatosan elindul kifelé a konyhából, a lépcsőn leszűrődő fény felé. A figyelmeztetés nem volt teljesen felesleges- az egyik székban majdnem elbotlott. Hiába, sötét és ismeretlen szobában nehéz a manőverezés…
Az emeleti folyosón már világosabb van- pislog párat, hogy szeme hozzászokjon. Újból kis tarkóbizsergést vált ki belőle, mikor eszébe jut a kettejük közti igencsak kis távolság, és ez valahogy a hűtő előtti jelenetre emlékezteti. Most is szívesen megfordulna… de úgy dönt, hogy a szobáig vár.
A folyosó. Kék szőnyeg, bézs fal, a falon itt-ott képek. Otthonos, látszik, hogy gondos válogatás és latolgatás eredménye, de nem hat erőltetettnek, mint egyes nagy kúriákban. Bár persze ő olyanban csak kirándulás alkalmával volt… nekik hasonlóan néz ki a házuk. Mikor bebarangolták Angliát és Franciaországot, sok gazdag helyen, kastélyban-kúriában megfordultak, és mindegyikben mesterkélt légkört tapasztalt. Talán azért, mert azokban nem is laknak igazán…
Fürdő. Itt is a mugli dolgok túlsúlya jellemző- felismeri a tisztítószereket a polcon. Nem lepi meg, hogy hagyják anyjukat kiteljesedni itt és a konyhában- ahogy az sem, hogy azért besegítenek… Hát igen, mindenkinek megvan a maga rigolyája… A francia nagyi nagypapit a konyha közelébe sem engedné, ha nem ott lenne az ebédlőasztal is… -jut eszébe. Azonban most fontosabb dolgokkal kell törődnie…
A vendégszoba. Na, ennek tényleg mesterkélt légköre van, de hát egy ideiglenesen használt vendégszobától mit várjon az ember- az mindenütt ilyen… Tetszik neki azért ez is, de a lakás többi részét, úgy érzi, jobban belakták.
A szülők hálója. Kicsit meglepődik a tévén (a varázsló apuka érdekesen nézheti ki távirányítóval a kezében… csoda, hogy ennyi varázslat mellett működik…), de eszébe jut, hogy francia nagyszüleinél is volt, és egyáltalán nem zavarta az adást nagyija mágisuk tevékenysége.
Henriette szobája. Elvigyorodik a poszter láttán- Zoey már sikongatva odarohant volna, amennyire imádja a Walpurgist, és főleg a frontemberét… De hát ő nem Zoey, így marad nyugodtan a férfi mellett. Ezen a szobán is érződik, hogy már ritkábban alszanak benne, mint korábban, de hát ez lesz a felnövő gyerekek lakrészével…
Végül, az úti cél: a férfi szobája. A színkombináció azonnal elnyeri tetszését, és elsőre az elektromos gitár is meglepi. Félrehúzódik, mikor Logan belép, majd követi. Igen, nagyon is otthonos a kis szoba… de ez jelen pillanatban mellékes. Ismét ugyanaz az érzés keríti magába, mint lent a hűtőnél, csak most ő áll a tanár mögött, nem fordítva. Odalép mellé, és megfogja a kezét. Meleg és puha… majd ismét belenéz a kék szempárba, ami időközben felé fordult, és hirtelen már csókolóznak is. Mintha erre várt volna azóta, hogy meglátta az utcán… mennyei érzés, sokkal jobb, mint azok a csókok, amikre emlékszik- úgy érezte, most szerelmes életében először igazán…