 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 ... 6
|
|
7
|
Karakterek / Reginald Cobham / Re: Whiskey in the jar
|
Dátum: 2019. 06. 24. - 02:19:44
|
Egy sóhajjal konstatálom, hogy végre biztonságban vagyunk - bár ez a mellékutca sem egy életbiztosítás, ahogy a főúton lévő állandó forgatagot látom. Bizonyára számtalan környékbeli mágus hoppanál innen, vagy a helyi hajléktalanok néznek ki egy-egy szemetest, mint kényelmes háttámla. Bár tény és való, hogy nagyjából ilyen helyet kerestem tudat alatt, amikor menekülőre fogtuk a dolgot. Nem azért, mert ennyire lázadó vagyok, hanem mert talán erre nem keresnének bennünket. Legalábbis nagyon remélem, hogy még egy ideig fel sem kelnek, nemhogy utánunk indulnak.
Meg kell hagyni, mr. Cobham lenyűgözött. Az első alkalmak során azt hittem róla - a számtalan hajmeresztő történet ellenére -, hogy egy kedves, kellemes hangú, tehetséges mesélő, aki kiszínezi a hallomásból ismert történeteket a kollégákkal kapcsolatban, míg Ő személy szerint a papírmunkát intézi. Persze ezt sosem gondoltam komolyan, de igazán hasonlított az első pillanatban megalkotott képre, és soha nem is tudtam ettől elvonatkoztatni, akármennyire próbáltam. Számomra végig a mesélő tanár maradt, nem pedig az, aki tényleg cselekszik is, ha megkívánja a helyzet. Holott tisztában vagyok azzal, hogy auror, és ez már önmagában is azt jelenti, hogy fizikailag is bármikor képes helyt állni adott helyzetben. Nos, én ezt az imént láthattam, és talán a későbbiekben ebből is egy jó történet lesz majd a diákoknak.
Furcsa belegondolni, hogy én is a részese lehetek egy iskolai tanmesének. Mi is lehet a tanulság? Részegen is légy éber. De talán a mindig légy éber, és legfőképpen a ne részegedj le sohasem túlságosan jelmondatok hamarabb helyt állnának. Ő lenne a csodálatos példa. Merthogy rendesen bekarmolt, azt meg kell hagyni. Rég láttam bárkit ennyire ittasan, bár tény, hogy nem sűrűn járok kocsmákba, vagy részeg társaságokba, és még én sem iszok rendszeresen - általában még rendszertelenül is csak pár kortyot, ha igazán szükségem van rá.
Semmiség, hát persze. A vér nyilvánvalóan csak semmiséggel lehet egyenlő, ha egy auror látja. Főként, ha egy részeg példányról van szó. Akkor ez csak izzadság, vagy még annyival sem ér fel. De az is lehet, hogy csak én aggódom túlságosan. A maximalizmusom és az aggodalmam mindig is világhírű lehetett volna, ha a Griffendélbe kerülök, de hollóhátasként megelégszem egy könyvesbolttal is - egyelőre.
- Igen, gyönyörű volt! - hallatszik, hogy nem ájultam el az iménti akciójától, és nyilván azt is érzi, hogy ideges vagyok. Soha nem kellett még verekedésből kikerülő embert ápolnom. Sokféle dolgot láttam már, de ez valahogy kimaradt, és bár most hasznos lenne, ha tapasztaltam volna hasonlót, mégis örülök, hogy elkerültek az ilyen esetek. De azért természetesen helyeslek. Mert akármennyire idegen ez a szituáció, és akármennyire nem tudom a részeg embereket kezelni, tényleg szépen repült a pasas.
Hát tudja, hogy ki vagyok. Nem gondoltam volna, mindenesetre jól esik. Legalább olyan jól, mint most esne az alvás, de természetesen nem fogom magára hagyni... nos ilyen ramaty állapotban. Bizonyára túlaggódom, és nem is lenne feladatom, hogy vigyázzak rá, elvégre most intézett el két jóval nagyobb embert, mégis úgy érzem, hogy az adósa vagyok. Még akkor is, ha beforrasztja a sebet. És még akkor is, ha önmaga józanodik ki - félig-meddig.
- Egy szobát, ahol aludhatok. - azt nem teszem hozzá, hogy csak egy hétvégém van arra, hogy itt legyek, mert bármikor el tudom intézni, hogy tovább maradjak. Persze ezek után nagy valószínűséggel hazahoppanálok, és sutba dobom az egész kirándulást, elvégre így már nincs hozzá túl sok hangulatom, és talán a környékbeliek is elkönyveltek rendbontónak. Ha itt maradok, csak erősítem bennük ezt az elgondolást, és a végén az az ember leszek, akinek soha sem elég. És ez igaz is, csak nem a verekedéssel kapcsolatban.
- Sajnálom, hogy miattam belekeveredett egy verekedésbe. Nem esett a vágáson kívül semmiféle komolyabb baja? - aggódva remegő hangomat a diszkrécióm teljes hiánya fogja kézen, hisz a kérdéssel egyidejűleg szemeimmel és kezemmel egyaránt vizsgálni kezdem a férfi arcát és nyakát, hogy van-e még rajta bármiféle seb vagy zúzódás. Kellett nekem kimozdulni otthonról! Ha nem teszem, Ő sem került volna bajba... |
|
|
|
|
9
|
Karakterek / Reginald Cobham / Re: Whiskey in the jar
|
Dátum: 2019. 05. 05. - 23:50:24
|
Számomra tökéletesen megfelel ez a hely a maga lepukkantságával, és a rozoga berendezéssel. Nem zavar, kicsit otthonosnak is érzem, hisz azt hinné az ember, hogy ide a kutya sem térne be aludni, mégis pár alak vesz ki szobát. Pár olyan alak, akik nem ismerkedni járnak ide, hanem önös érdekeiktől vezérelve, ezért sem kell aggódni általában a zaklatás lehetőségétől. Persze, ez az elmélet olykor hamar megdől. Jelen esetben egészen hamar, a szoba kibérlése és kifizetése előtti pár órában, ami némiképpen kiábrándító, ha azt nézzük, hogy mit fejtegettem az imént.
Próbálom lerázni magamról a két tagbaszakadt férfit, ám úgy tűnik, túl nagy falat számomra egy pár kétajtós szekrény. Pedig otthon is ilyenből öltözködtem, ezért sem kifejezetten értem, miért jelent most nagy gondot számomra a becsukásuk, és az ajtók nyikorgásának elhallgattatása. Talán túl fejlettek már az ilyen jellegű karbantartáshoz, bár inkább elképzelhető, hogy kapva kapnának az olajozás gondolatán – és mindezt természetesen nem a legjobb értelemben. Ettől függetlenül egyébként érzem, hogy még egy kevés esélyem talán van velük szemben, mégis…
Szerintem érdemes tisztázni, hogy nem szálltam el teljesen a fél év aurorképzéstől. Sosem éreztem magam többnek emiatt a többieknél, mert nem is ezért mentem oda, hanem azért, hogy segítsek a társadalmon. Nem az én utam, mint kiderült, és ezt tudomásul is veszem, ettől függetlenül viszont megtanultam pár hasznos varázslatot és mozdulatot, amit jelen helyzetben használhatnék, és nem azért nem használom ezeket, mert az felvágás lenne. Persze, utána büszke lehetnék magamra, HA egyáltalán sikerül a terv, de túlzottan gyanús lenne, hogy egy „törékeny hölgyemény” mikre is képes alig nagykorúként.
Meg persze az is segít a nagy döntésen – védekezzek-e fizikai értelemben, avagy inkább hagyjam magam elrabolni, leteperni, majd minden bizonnyal rövid úton megerőszakolni, esetlegesen szörnyet halni ez előtt vagy után? -, hogy egy ismerős alak a védelmemre kel. Bár nem jut eszembe egyből, hogy ki ő, és ez felettébb zavar, mégsem szeretnék alkalmatlankodni, ha már ilyen gálánsan a segítségemre sietett. Azért valljuk be, akármit is tanultam fél év alatt, valószínűleg leblokkoltam volna, ha el is szerettem volna kezdeni prezentálni.
Az ajtó felé veszem az irányt, és egy félreeső asztal, valamint a pult között állok meg, ahol már védve vagyok a verekedést illetően, valamint biztonságosan tudok varázslathoz folyamodni, ha arra van szükség. Erre azonban nem kerül sor, és mikor az egyik asztal recsegve és annál inkább ropogva törik össze egy mérhetetlenül sokáig munkált szekrény alatt, kezd beugrani, kivel is lehet éppen dolgom. Mintha Reginald Cobham mesélt volna hasonló történeteket hasonló vehemenciával, mint amilyennek ezt az úriembert láthatom, és egyre nyilvánvalóbb, hogy ő az, mikor végre alkalmam nyílik jobban is megnézni az arcát. Kétség kívül megilletődök, hiszen egyre csak ömlik a vér az arcáról, mint a megáradt patak, nem tervez csillapodni.
- Jobban, mint ahogy Ön fest – és ezzel a mondattal megfogom a kezét, hogy az ajtó felé húzhassam. Igaza van, nem lenne szerencsés tovább itt maradnunk, és nem is terveztem ezek után szobát kivenni. Majd alszok egy padon, mert az is legalább ennyire biztonságos. Egyébiránt csoda, hogy van annyi lélekjelenlétem, hogy kimeneküljek ebből a nagyra nőtt káoszból. Egyrészt a két „úriember”, másrészt mr. Cobham viselkedése megdöbbentett, és ezen érzem, hogy még most sem léptem túl, mégis előre török a káoszban fizetés és köszönés nélkül. Pedig én nem ezt akartam…
Az ajtón kiérve akármit csinál, nem figyelek rá, csak a sebre, és arra, hogy még mindig vérzik. Nem állok meg, kicsit távolabb lépek még mindig a kezét fogva az épülettől, és csak egy mellékutcában döntök úgy, hogy talán biztonságosabb vizekre eveztünk. Táskámból előveszem az elsősegélycsomagot, ami az utazás miatt van nálam. Egy fehér, steril kendőt keresek, és akár tetszik, akár nem, az arcához emelem, hogy felitassam arcáról a vért. A nyakáig nem megyek, mert ott van, ami felfogja az eddig lefolyt vérmennyiséget. Remélem, hogy nem veszi zokon. Ő is segített, most rajtam a sor.
- Köszönöm, amit tett, Mr. Cobham – rámosolygok hálám jeléül, de arcomon leplezetlenül ott ül a férfi iránti aggodalom. Mégiscsak miattam vérzik éppen! |
|
|
|
|
10
|
Karakterek / Reginald Cobham / Re: Whiskey in the jar
|
Dátum: 2019. 05. 03. - 21:55:43
|
Persze a sors iróniája, hogy jelenleg már nem tanulok az Akadémián, hanem próbaidős eladó vagyok egy mugli könyvesboltban. Mindez persze nem eredményez csalódottságot, a bukott diák és ember érzését, ellenben legalább megbizonyosodhattam a fél éves aurorképzésem alatt, hogy nem nekem való ez a hivatás. Még ha minden egyes könyvet betűről betűre megtanulok, akkor sem. Nagy lemaradásom volt a gyakorlati órákon, akárhogy is igyekeztem, bár tény, hogy akik igazán tehetségtelenek voltak, mégis felvételt nyertek, azok már az első pár héten felmondtak a nagy álommal, vagy jelezték nekik, hogy ideje volna. Véleményem szerint engem is csak az elméleti anyagok ismerete miatt nem küldtek el melegebb éghajlatra.
Fél év elúszott az életemből, de szerencsére ez nem a világ, és bár jelenleg nincsenek nagyra törő céljaim, a munkahelyen olykor tudok novellákat írni, amiket egyszer talán kiadatok. Persze nem egyből, nem csak vaktában. Szeretnék egy valamire való szakmabelit is megkérdezni, hogy érdemes-e kiadóhoz fordulnom, esetleg tud-e ajánlani valakit, esetleg forduljak inkább az újságírás felé. A könyvesbolt nem fizet túl jól – nem ez a legfőbb okom a novellákra, érdekelnek a világ problémái, eseményei, és széles körben tájokozott vagyok, ami bizonyára az újságírást segítené legjobban, mégis számomra túl kötött a műfaj. Egy novellában az ember sokkal könnyedebben, közvetlenebben szólalhat meg, és képes a kibontakozásra, illetve a történet részletes kibontására, míg egy újságcikkben nincs lehetőség oldalak teleírása. A házi dolgozatoknál is csak nehezen fogadták el, ha másfélszer olyan hosszan írtam le a mágia keltette folyamatokat, mint kellett volna.
A mugli könyvesboltok hangulata kevésben hasonló a mágikus verzióhoz. Nem olyan népszerű az iskolások számára, inkább a felnőttek és az idősebb generáció látogatja a londoni üzletet, de még így is csak nehezen lehet az Ezerszínűre azt mondani, hogy népszerűtlen. Tankönyvekben, ismeretterjesztő kiadványokban bővelkedik, könyvtárként is funkcionál néhány részleg, és sokszor hétvégén is nyitva van – főként vizsgaidőszakok és évkezdések idején, de számtalanszor előfordul, hogy év közben is. A mostani hétvége nem ilyen, így lehetőségem van végre az eddigi munkám és túlóráim utáni, rövid pihenésre. Nem szabom hosszúra, csak Kentbe megyek Egyedüli utazásnak tervezem, és pár települést szándékozok csak megnézni a két nap alatt, amik közé be tudok építeni egy-egy vendéglőt vagy kocsmát, hogy ehessek is valamennyit.
Szerencsére ma Doverben vagyok, ami Londonhoz képest viszonylag nyugodt hely, és itt is tervezek egy éjszakára szobát bérelni, abban a kocsmában, amiben épp feszengve ülök. Ki ne érezné magát rosszul, ha két tagbaszakadt alak stírölné szünet nélkül? Ez még nem is lenne probléma, ám pár perc telik csak el így, aztán elkerülhetetlenül megindulnak felém, ami természetesen nem tölt el nyugalommal, bár nem kezdek el kétségbeesetten forgolódni. Amennyiben szükségesnek érzem, majd sikítok, ütök, harapok – utóbbit a kezük sterilitását figyelembe véve talán inkább mellőzöm.
Nos, a fenti védekezési formulákat sajnálatos módon kénytelen vagyok elővenni, és bár ránthatnék pálcát is, legfeljebb leszúrhatom vele őket, elvégre jó eséllyel csak muglik vannak a kocsmában. Annyira azért nem tűnik nagynak vagy jónak, hogy sok ember megforduljon itt, persze soha nem tudhatja az ember fia – esetemben az ember lánya -, hogy merre is találhat olyan embert, akinek az ereiben mágusvér csörgedezik. De ebben a helyzetben nem is ez a fontos, hanem az, hogy valaki a közelemben erőt vegyen önmagán, és ha érez magában némi emberséget, akkor segítsen, és utána ne éljen vissza a „megmentőnek jár a jutalom” helyzettel, és ennek megfelelően ne ő raboljon el. Persze, önvédelemből szíves örömest használom a pálcám, de érzem, hogy ennek mindenképp lenne következménye, amit a túlzott bürokrácia nem szabna rövidre és egyszerűre, mint az eddig sem volt kedvelt szokása. Na lássuk csak, most vagy soha!
- Nem akarok Önöktől semmit! – emelem meg immár sokadik megszólalásra a hangomat, azzal felállok, és a pult felé indulok. A szoba kikéréséhez egyébként is szükségem van egy személyzetre - talán a FIZETŐ vendég tudatában megszán. Mozgásomat és menekülési útvonalamat sajnálatos módon a két alak is követi, ám a pulthoz érve az az érzés fog el, hogy itt valamivel nagyobb biztonságban vagyok, mint az eldugott, kis asztalomnál. Talán ez egy jó érzés, talán hallgatnom kell rá, és itt kel maradnom. Az univerzum bizonyára segít, elvégre az univerzumnak miért is lenne érdeke, hogy ártson nekem? Hisz eddigi életem során is segített. Szóval akkor most ülünk, és reménykedünk…
- És igazán remélem, hogy Önök sem akarnak tőlem semmit, uraim. – meg persze még utoljára beszélünk is, ahogyan az előbb – a kelleténél hangosabban. |
|
|
|
|
11
|
Múlt / Roxmorts / Re: A falu melletti hegyek
|
Dátum: 2017. 05. 16. - 00:08:31
|
Elliot O’Mara Sosem vártam még ennyire, hogy kiszabaduljak az iskolából. Az volt a nagy tervem, hogy sikeresen leteszem a RAVASZ-t, és tovább tanulok, de a lelkesedés elmúlt. Már nem érdekel az auror szakma. Sem más, amihez RAVASZ szintű vizsga szükségeltetik. Belefáradtam a tanulásba, a hajtásba. Hogy mindenkinek meg akarjak felelni a tanáraim közül. Nem sikerült sosem, és nem is fog. Nem lehetséges. Hálát adok az égnek, amint kiszabadulok a birtokról a vadkanok őrizte kapun át. Végre egy kis szabadság. Már rég éreztem magam ennyire bezártnak, hét és fél év után éppen ideje volt. Már tegnap elkészítettem egy hátizsákot, amibe egy iránytűt tettem, valamint reggel egy kevés elemózsiát. Túrázni készülök a Roxmorts melletti hegyre. Oda még szabad mennünk, és tudtommal nem olyan forgalmas, mint bármely más hely a falu közelében. Ideális hely a kikapcsolódásra. Az elsők egyikeként érek a közeli faluba, és még gyors beszaladok a Három Seprűbe venni két-három üveg vajsört, elvégre fogalmam sincs, meddig maradok. Ezután kezdődhet is a túra. Soha nem jártam még a hegyekben, érdekesnek ígérkezik a mai nap. Főleg, hogy nem tudom használni az iránytűt, melyet magammal hoztam. Majd az ösvényre hagyatkozom, és reménykedem, hogy nem lesz sok útelágazás arra, amerre én megyek. Csupasz fák, szürke táj és csupa élettelenség vesz körül. Főleg a sápadtabb színek dominálnak a természet festővásznán, a hangulatomat mégsem roncsolja ezen műalkotás. Nekem már az is elég, hogy lépésről lépésre egyre távolabb kerülök a kastélytól - még ha estére vissza is kell mennem. Ahogy nő a távolság, nő a nyugalmam is. Mintha végigsétáltam volna a gondtalanság útján, egyre inkább úgy érzem magam. Csodás érzés, hogy nem kell aggódnom a jegyeim miatt. Nem kell aggódnom a mínuszban lévő jó híremért. Nem kell aggódnom a házi dolgozatok hossza miatt, vagy bármi más miatt. Egyszerűen csak nyugalom van. Nem zavar senki és semmi… Kis idő múlva úgy tűnik, elhamarkodottan ítéltem meg a helyzetet, ugyanis egy kisebb csapat állja utamat. A középpontban egy vastagon mázolt boszorkány beszél nagy lelkesedéssel valami tojásokról, de különösebb figyelmet nem akarok az alakuló csapatnak szentelni. Ügyelve arra, hogy senkit se zavarjak meg, kerülőútra indulok az idős nőtől minél távolabb, de még úgy, hogy lássam az ösvényt, melyről pár pillanatra szándékozom csak letérni. Már majdhogynem vissza tudnék menni a számomra biztonságot nyújtó, kitaposott útra, mikor is egy ingerült, dühös felszólítást követően nekem ütközik valaki. Egyensúlyom meginog, mégis állva maradok, még ha egy kicsit kellemetlen is az ütközés. Hátrébb lépnék pár lépést, hogy szemügyre vegyem a másik embert, ám megragadja a csuklómat, s várakozási időt egy percet sem hagyva már húz is el, minél messzebb az úttól, az utolsó szalmaszálamtól. Még hallom, ahogy a csoportból, kiket ki akartam kerülni, valószínűleg a nő elkiáltja magát. És amit hallok, nem feltétlen tetszik. Bűntársa is van! - visszhangzanak fejemben a szavak, és mardosni kezdenek. Mit csinált ez az ember? Kirántom a kezemet szorításából, és megallok, amint ő is így tesz. Nem néz ki úgy, mint aki menekülni tudna bármi elől is. -Mit tettél? - szegezem neki a kérdésem némi szuszogást követően. Nem fut gyorsan… Bizonyára lábával van valami baj, de ez esetben mért kísérletezik? - És mért rángattál bele engem is? - szilárd meggyőződésem, hogy ha nem rángat el magával, akkor nem is gondolná abból a csapatból senki, hogy Vele vagyok. Elmentem volna mellettük, fel az útra, és tovább azon. Semmi izgalom, semmi aggodalom. Úgy látszik, ez ma nem jár nekem. Nincs túl jó bőrben az akció vezetője. Kicsit talán meg is sajnálom, de megjegyzést az állapotára már nem igen tudok tenni, mert ismét futásnak ered, én pedig gondolkodás nélkül utánamegyek. Ki tudja? Az is lehet, a végén ez lesz a kikapcsolódásom a mai napra. Hátra-hátranézek futás közben, s mikor megbizonyosodok arról, hogy senki sincs a közelünkben, most én kapom el a csuklóját. - Leráztuk őket! - és most válaszokat akarok hallani! |
|
|
|
|
12
|
Múlt / Abszol út / Re: A főút
|
Dátum: 2017. 02. 06. - 02:22:57
|
Draco Hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem azt, amit csinálunk, ugyanakkor nem engedhetem, hogy megtörténjen. Nem, szerintem nágyon felesleges lenne magyaráznom, hogy mire gondolok, elvégre elég nyilvánvaló. Kizártnak tartom, hogy vele csináljam először. Rendben, biztosan most mindenki lehurrogna, hogy tizennyolc évesen még nem voltam férfivel ágyban, de nem értem, mi ebben olyan nagy dolog. Legalább nem kell figyelni a védekezésre, rosszabb esetben a gyerekre. És őszíntén szólva, engem nem is igazán vonz a dolog. Mármint vele biztos nem. Meghagyom az arisztokrata ágyát más lányoknak, nekem nincs rá szükségem. Persze a remény még él, hogy tényleg van valamiféle irománya. Nem mintha ahhoz sokkal inkább értenék, de kellemesebb terület lehet. Érintése nem lep meg nagyon. Szinte éreztem, hogy utánam jön. Ha másért nem, legalább a zoknijáért - nem mintha mosás során egy se veszne el. Annyi páratlan zokni van otthon, hogy már gyújteménynek is lehetne nevezni. A mugli mosógépek pedig még többet nyelnek el. Szóval, ha felesleges zoknijaidat eltüntetnéd, csak kéretszkedj be egyhez, tedd a mosógépbe, és bízz benne, hogy elnyeli. Persze, ha az egyszerűbb módszert választanád, csak gyújtsd fel egy egyszerű varázsigével. A tervére csak bólintok, bár abban a pillanatban szinte meg is bánom, amit tettem. Nincsenek előítéleteim, de egy exhalálfaló lakásába repülök éppen a teret figyelmen kívül hagyva. Ez több, mint ijesztő számomra. Rendben, mostmár imádkozhatnék, hogy tényleg legyen legalább egy kis firkálmánya. Engem az se érdekel, ha egy házidolgozatát adja ide, azt is szívesen elolvasom. Mikor megérkezünk a fiú szobájába, körülnézek, és kissé megnyugszok. Nem egy félelmetes hely, ahol attól kell tartani, hogy melyik sarokból ugrik elő az első óvszer, de mint tudjuk, a látszat nem minden, és néha csal... Csak most ne játsza jól a szerepét! - Szép szoba. - jegyzem meg, és az ablakhoz lépek, hogy kinézhessek rajta. A látvány rideg és nyomasztó, ezért inkább felé fordulok, és várok, bármennyire is kérdéses, hogy mire - csak sajnos nem igazán kérdéses. |
|
|
|
|
13
|
Karakterek / Sophie Flores / Re: Strand
|
Dátum: 2016. 10. 14. - 20:40:39
|
|
Őszintén szólva a válaszuk már nem is igazán érdekel, hanem elindulok a medence felé, és a rajtkőről egy nem túl szép ugrással, de fejjel előre érkezek a vízben. Ennek meg is van a hatása, fürdőruhám felső része fél perce talán látni engedi azokat a csodás domborulataimat, amelyek nem léteznek. Igyekszem visszaráncigálni normális állapotához a ruhadarabot, de nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyet nem vesz észre senki. Lényeg, hogy nem szabad magam felizgatni emiatt. Megtörtént, de tíz év múlva már semmit sem fog számítani, és ez a lényeg. Ennek kell előttem lebegnie!
Matt csobbanása elégedettséggel tölt el, de az, hogy bíró lesz, már annál kevésbé. Egy igazi, nagy, egész csapatos verseny kellene ide, de ha nem, hát nem. Laza mellúszással a medence széléig megyek, hogy bevárjam a többieket is. Brian habozás nélkül követi a példámat - nem a ruhás incidensre gondolok, bár ki tudja -, s hamarosan mellettem terem. Az ő ugrása látványosabb és technikájában is sokkal szebb, már amennyire én értek hozzá. Nyilván nem vagyunk szinkronúszók, meg toronyugrók és hasonlók, nem tudhatjuk ezeket olyan jól.
- Amennyiben készen álltok, le kellene tisztázni a szabályokat. Hány kör legyen, illetve ugye a nyertes mit érdemel jutalmul? - kérdőn nézek rájuk, hátha van ötletük.
Körök tekintetében van egy gondolatom, de az nem lenne ide való, és az egy olyan versenyhez illene, amit még Briannel találtunk ki. Abban aztán tényleg mindent lehet. Püfölheted a másikat, maximum tíz másodpercig le lehet nyomni a versenytárs fejét, és még sok más van a "szabályzatban", amire már nem emlékszem, és a kis füzetet sem hoztam el, amibe a versenytípusaink vannak. Kár, pedig gondolhattam volna rá.
- Egy vagy két kör megfelel nektek, fiúk?
|
|
|
|
|
14
|
Általános / Társalgó :: Vicces dolgok / Re: Aranyköpések
|
Dátum: 2016. 03. 27. - 20:22:30
|
Caelius Edevane versikéje
Floor ass
My legs, my legs, split the left and right
My legs, my legs, and between Lazlo Night
I thought, I thought I can see like Delphoi
But I never ever hoped that I'll be laid by Malfoy
I hexed, I hexed a little helpless orphan
She stripped me nude as answer for this offense
I dance on the board instead on the flooooor-
ass
It's decorated like a cavehome. |
|
|
|
|
15
|
Általános / Társalgó :: Vicces dolgok / Re: Aranyköpések
|
Dátum: 2016. 03. 16. - 19:59:23
|
Sophie Flores [18:52]: Mr. F, ön mióta is ilyen... khm... jól van, kimondom. Mióta ilyen perverz? Merel Everfen [18:54]: Lehet, hogy amióta adják alá a lovat Merel Everfen [18:54]: Vagy ő adódik... alá... mint ló?  Caelius Edevane [18:55]: Flores meg zsoké próbál lenni? Merel Everfen [18:55]: *elugrik gyorsan Georgiába reagot folytatni * Merel Everfen [18:55]: Nem Flores Merel Everfen [18:55]: Faci bá annyira nem szuicid Minerva E. Balmoral [18:55]: Ennyi törődés Sophienak is jár. Willow Fawcett [18:56]: Nem vagyok perverz, de láttam, amit láttam. |
|
|
|
|