Némi kétséggel tölti el ikreink szívét ennek az újszülött rendbontónak a buzgólkodása. Még hogy mindent tud róluk! A fiúk cinkosan összepillantanak hordóikról, s ennyi is elég ahhoz, hogy pontosan tudják, mire gondol e pillanatban a másik. Hát hogy a sajtszagú sárkányleheletbe tudhatna mindent róluk ez a parány, amikor néha napján még önmaguknak is meglepetéssel szolgál egy-egy merész ötletük avagy világmegváltó fejlesztéseik. Két ilyen elme zsenije örök titok a nyilvánosság előtt, tehát kézenfekvő gondolat, hogy Artie füllent. Vagy legalábbis erős túlzásokkal él. Egyszer bizony még hasznos tagja lesz a társadalom haszontalanjainak, de a mohóság még senkinek sem vált előnyére. És mindez a két Weasley furmányos agyán tökéletesen egyszerre fut át. Bizonyára sokat segítenének a fiúcskának, ha hangosan is megosztanák vele a tanulságot, de akkor eloroznák Artie elől a felfedezés célját és örömét.
   - Ezer köszönet, Artie fiam, fogalmad sincs róla, micsoda nagyszerű érzés példaképnek lenni – mondja talán Fred, miközben leszökken a hordójáról és lassan visszaténfereg a pult mögé.
   - De szorítunk neked, hogy mihamarabb megtapasztald te is – tódítja valószínűleg George, s ő is követi testvérét. Aztán a pultnál elmatat valamin, de mikor ismét Arthur felé fordul, már a kezében tart egy aprócska dobozt.
   - Viszont ha a profik szintjére akarsz lépni, akkor végig kell másznod a szamárlétrán. Te sem gondolod komolyan, hogy betérsz a sátrunkba, aztán egy kis hízelgés után a kezedbe nyomjuk a siker kulcsát, hogy azonnal a profik között mókázhass…
   - Épp a lényeg felett siklasz el. Talán ócska dumának tűnik, de az odavezető út az, ami profivá érlel. Gyakorlat nélkül csak egy lelkes rajongó maradsz, barátocskám. Egyébként melyik hülye adja ingyen a titkait?
   - És mivel te a kulcshoz vezető első lépést hárítottad el az előbb – Mr Weasley beszéd közben a köténykék és az eladásra váró holmik felé billenti a fejét –, így ezennel átadtunk minden tudást, melyet a választott utad végett kiérdemeltél. A többit magad kell megoldanod. De azért nem engedünk el üres kézzel.
   - Szent igaz. Ebben a dobozban egy üveg Fluxi Maximo nevű olaj van. Ez még csak a termékminta, de elhiheted, hogy nagyon hasznos lesz, ha egyszer olajra kellene lépned, de úgy tűnik, nincs menekvés a helyzetből. Nincs más dolgod vele, mint hogy valami szilárd felületre öntöd, és átcsúszol rajta, miközben a kívánt célállomást vizualizálod lelki szemeid előtt.
   - Tehát nagyjából úgy működik, mint a Hop-por, csak nem kell hozzá kandalló, és a Minisztérium sem tudja lekövetni a helyváltoztatást – Fred halkan megköszörüli a torkát, és suttogva folytatja – Valójában éppen ezért nem egészen legális a szer, de ez csak a kormány miatt van így. Reménykedjünk benne, hogy egyszer, ha naposabb idők járnak felettünk, a kis Fluxi is törvényes utakon folytathatja nagyszerű pályafutását. Addig pedig csak fű alatt áruljuk, de megnyugtatlak, horribilis összegért.
   - Úgyhogy becsüld meg jobban az ajándékunkat, mint a munkát. Most pedig kifelé a sátorból, ha nem segítesz, akkor legalább ne hátráltass! Gyerünk-gyerünk – csettintget szabad kezével George, hogy indulásra ösztönözze a fiút, s elhaladtában a kezébe nyomja a dobozkát.

   - Ez rendkívül szép gesztus volt tőlünk – sóhajtozik meghatottan Fred, mikor ismét maguk maradnak a sátor hátsó részében. Elégedetten figyeli, ahogy a szegény segédeladójuk készül összeroppanni a munka súlya alatt, majd kissé fáradtan keresztezi lábait egy sistergő fadoboz tetején.
   - Így van, Freddie, nem győzöm hangsúlyozni, hogy túl jók vagyunk. Ahh… meg tudnám szokni ezt a „munka” dolgot, vagy hogy is nevezik mások – folytatja George a székén hintázva, és henyén a szájába hajít egy fejetlen csokibékát.
   - Remélem, Artie fiacskánk lassanként felnő a küldetéshez. Végtére is nem akármilyen pályát választ az, aki a Weasley ikrek nyomdokaiba lép.

   - Arthur Bellefleur. Arthur Bellefleur – visszhangozza Fred, mintha csak a sátor szegényes akusztikáját kívánná orvosolni. – Nos, kedves Arthur. Vagy legyen inkább Artie, ugye nem bánod? – ki bánja, ha bánja? – Artie, elmesélek neked egy rövid, de tanulságos történetet.
   Az ikreknek, akárha előre megbeszélték volna, úgy csengnek össze mozdulataik; ketten, kétfelől ragadják vállon a pöttöm fiúcskát, és kíméletes céltudatossággal kormányozzák a szedett-vedett raktárhelyiség hátsó régióiba.
   - Mikor egyetlen ikremmel bekerültünk a Roxfortba, mi is csak „az újabb Weasleyk” voltunk a sorban. Mit tudtak rólunk?
   - Csak amit láttak: vörös haj, szeplők, meg a szokásos. – Bólogat nagy helyeslőn George is, aztán mintegy vezényszóra, egyszerre nyomják le Artie-t egy háromlábú, alacsony székre. Igen félelmetes körülmények ezek egy fiatal varázsló számára, főleg, ha korábban sok mugliféle thrillert és akciófilmet nézett. Persze a fiúk mindezt nem tudhatják, hisz odahaza náluk nincs televízió.
   - Aztán megmutattuk nekik. Vége – rántja meg hetykén a vállát Fred, s olybá tűnik, a mese valóban a végéhez ért. A két Weasley úgy köröz Artie körül, akár a lecsapni készülő keselyűk. – Mi a tanulság?
   - Nos, kérhetsz segítséget – paskolgatja meg George a kölyök feje búbját, de minden barátságosság ellenére nem sok gondolkodási időt hagynak a vallatottnak. – Áh, inkább megmondom: mi is a legalján kezdtük. Bizony ám, öcsi.
   - Úgyhogy nagy trollság lenne rögtön a profik szintjén tetszelegni, egyet értesz, Artie?
   - Nincs más, amit csinálhatnál. Az ingyen tanács pedig nem jó tanács, úgyhogy fontold meg ezt még egyszer.
   Az ikrek a fiúcska feje fölött összekacsintanak egyszer, aztán úrias közönnyel maguk is helyet foglalnak egy-egy termetes hordó tetején. Csak a bölcs Merlin a megmondhatója, mi lötyög azokban a hordókban.

   Az ikrek sokat sejtetőn összenéznek, de egyelőre nem adják a thestrált a kisfiú alá – az összetegeződéshez még korán van, alig este nyolc. Talán majd ha a szöszke herceg kiállta mind a hétpróbás nyolckalandot...
   Úgy tűnik, mintha mellre szívná a becsmérlő feltételezést, ám minél bosszúsabb a bors, annál csípősebb hatást ér el. Nem is habozik soká; követi a Weasley fiúk instrukcióit, és beljebb fárad a sátor kénköves bugyraiba.
   - Szerinted tudja, mire vállalkozik? – súgja oda kérdését George a képmásához, hangjában jóval kevesebb aggodalommal, mint ahogy az illenék ilyen körülmények között.
   - Abszolút nem. De ha valaki a nyomdokainkba szándékszik lépni, vállalnia kell a kockázatot. Nagy felelősséggel jár, tudod, a reflektorfény, a személyi kultusz és a sok kölnit pössentő lány… Emlékszem ám, mikor egyszer az egész karodat adtad a sikerért – filozofál Fred is, tekintetével végigkövetve a buzgó rajongó minden mozzanatát. – Csak várjuk ki a végét.
   - Várjuk. Formára azért elmenne Weasleynek. Azok az integető fülek, mintha csak Percy bátyót látnám.

   A fiúcska minden bizonnyal a Griffendél Ház egy reményteljes tagja, legalábbis Fredék erre mérget vennének – mondjuk egy fiolányi Kamu Kanyarót a legutóbb piacra dobott Maximuláns szériabővítményekből –, az erre utaló jelek eltéveszthetetlenek. Merész és tettre kész természet, a mohó ostobaságot igazoló, ám épp az ebből nyert adrenalin-löketért sóvárgó, ifjú lélek… annyira griffendéles. Oh, a régi szép idők. Tehát a fiú rendre elvégzi a kapott utasításokat, és nem időzik holmi haditervek kiötlésével. Improvizál, és ez jó. Már majdhogynem nyakon csípi az ízbazárnál káráló, emberevő banya, de a srác még ezt az akadályt is viszonylag kreatívan oldja meg. Aztán visszaspurizik az ikrek elé, és haptákba vágja magát.
   - Hmm – summázza egyikük.
   - Elsőre nem rossz – bólint a másik is.
   - De ettől még nem hajt ki a babér a füled mögül.
   - Rendbontónak lenni kiváltság, nem osztogatják minden sarki standon ezt a címet, fiacskám. Először is, áruld el becstelen neved!
   - Aztán – ismét összepillantanak a Weasleyk, s valami vad szomjúság csillan a szemükben – segíts be a pultnál.
   Azt hogy, hogy nem, nem teszik hozzá, hogy teljesen ingyen, és az ő közreműködésük nélkül. Legalább Minney, az eladó kisasszony örül majd a társaságnak.
   - Parancsolj, az egyenruhád – ránt elő Fred a pult mögül egy komplett leprikónjelmezt, melyet pár pálcasuhintással a kis bajkeverő méretére igazít. – Persze nem kényszer a trolltalp-tor.

   A nagy zűrzavarban azt sem tudni, hol áll a fejük, de csak addig, míg a furfangos Mr Weasley kalapot nem emel vendégei előtt – végre lekerül kobakjáról a Fejnyelő Fejfedő, s ím, manifesztálódik korunk feltaláló-zseniduójának egyik fele. Feje.
   Tehát most mindkét fejes ugyanazzal a tekintettel bámul a Tökmagra, és telepatikusan azon tanakodnak, vajon milyen nyelvet is használhat a kis rajongójuk. Amaz emberfeletti sebességgel pörgeti a nyelvét, tán még bele is izzad egy kicsit a tempóba, legalábbis ezt igazolja a mély, kontrollált sóhaj, amit két blabla közé ékel.
   - Maga… – ismétli egyik ikrünk némi sértett éllel, mintha bántaná az egóját, hogy a maga nem ő maga, de végül is ki tudja, ez az apró majmocska egészen biztosan nem. Néha napján még a saját anyjuk se képes különbséget tenni a fivérek között, olyan egyformára sikerültek.
   - Ugyan, kedves testvér – legyint rá a másik iker, aki nem az egyik – Hát illik így üdvözölni a jó szót? Egy reménybeli rendbontót? Kérlek, Magonc uram, fáradj beljebb.
   S Mr Weasley egy láthatatlan pálcasuhintásának köszönhetően a sátor szája előtt felállított tömör fapult kígyózó ködfelhővé válik, mikor a mágus keresztülnyúl rajta, és szelíd erőszakkal vállon fogva vezeti be a kulisszák mögé a kisembert. A pult kerek fél perc múlva visszanyeri szilárd halmazállapotát, tehát ha a fiú megfutamodna a hatalmas lehetőség, Fred és George Weasley aranyat érő tanácsai elől, úgy megteheti még e fél perc alatt. A továbbiakban a sorsa az ikrek kezében nyugszik.
   - Éles meglátás. Nem hagyhatjuk parlagon az új generációs bajkeverőket, hacsak…
   - …nem egy szájhőssel van dolgunk. Mielőtt kooperációról beszélnénk, tarts nekünk egy rövid bemutatót a repertoárodból, közlegény.
   - Látod azt az emeletnyi dobozt a sarokban? Ott nyílik a sátor hátsó bejárata, mögötte pedig a $hodălatos $védasztal. Légy kreatív!
   - És láthatatlan…

   Fantasztikus forgatag, egész álló nap csak úgy özönlenek a vásárlók, az ikrek alig győzik a munkát! Még szerencse, hogy a samhaini biznisz előtt ismét tartottak egy kis meghallgatást, méghozzá asszisztensi állásra, oda hozzájuk. Elkél a segítség, és mára már bőven van is miből fizetni a személyzetet. Sőt mi több, Fred ebben a pillanatban úgy gondolja, túlságosan is alábecsülték a karnevált, mikor csak egyetlen kisegítői posztot hirdettek meg az újságokban. De legalább Minney, a szöszke boszorkány nem vonakodott, mikor megtudta, hogy leprikónnak öltözve, miniszoknyában kell majd árulnia a Weasley fiúk világhírű termékeit.

   - Elnézést, a Rókázó Rágcsa mennyibe kerül?
   - Ma csak öt sarló, és hat egy percen belül!
   - Szép napot és egy telefület!
   - Fél áron a tied, ha a párját is viszed!
   - Kapható még a Sikító Párna?
   - Neked, drága, egy csók az ára!

   És így tovább, hosszú órákon keresztül, a fiúkat valósággal ki kellett menekíteni a standjukról, mikor ebédszünetre kongattak. Szerencsére szusszanhattak egy keveset, mikor a nagyszínpad elé hömpölygött a tömeg, mert megkezdődött a „Famulus ki mit tud”. Épp elég idő arra, hogy Fred és George kihordják a sátor hátsó raktáraiból a dobozolt termékeket.
   - Tudod, Georgie, szerintem a szervezők talán mégsem voltak olyan körültekintők, mint ahogy azt ők hiszik – mondja az egyik vörös ördög pakolás közben, egy kihajtható kempingszéken ülve.
   - Becsempészted a kóstolók közé a Sodró Sörkorcsolyát? – kapja fel lelkesen a fejét George, és valósággal szikrák pattannak ki a szeméből.
   - Nem.
   - Akkor jó, mert én igen.
   - Viszont Lee utánajárt pár dolognak, például a színpadi kelléktárnak meg ilyesmi. Azt mondta, a hátsó karzat legtetején nem felügyel senki, és van akkora hely, hogy elférjen egy doboz Futótűz Fantázia… teszem azt. – Vakargatja meg az állát a pálcájával Fred, és mindezt olyan könnyeden ejti fivére elé, mintha csak az időjárásról csevegnének. Bár ahogy az ikreket ismerhetjük, egy kis csíny nálunk alapvető, akár az időjárás.
   - Feldobná a miniszter beszédét egy kis dirr-durr. Micsoda látványelem, nem utolsó sorban remek reklám.
   - No és Samhain napján mindenki szívesen pukkangat. Gyanúsíthatnának éppenséggel mindenkit a merénylet elkövetésével, de az érdem akkor is minket illetne.
   - Ó, Fred, belőled nem elég egy!

   Az, hogy az ikrek Futótűz Fantáziája valóban a színpadon várakozik-e robbanásra készen, csak a jó ég tudja, meg talán Lee Jordan, akit mindig is érdekelt a csempészet és a kémsztorik. De a pihenőnek vége, az első vásárlók ismét rázzák a rácsokat, ez most a kiszolgálás ideje. Főként, hogy egyiküknek akadt egy lelkes rajongója is.
   - Mondja, mi a gondja… tökmag? – sétál előre a pulthoz Mr Weasley, és meredeken lefele tekint, egyenesen a koboldképű fiúcska szeme közé. Már csak az a kérdés, hogy vajon tényleg a megszólított áll-e rendelkezésre, vagy ez is csak egy újabb trükk?

a z     e l ő z m é n y e k



Lassan fordul testvére felé, és mintha az valami csúfat mondott volna, úgy ölti magára legkomolyabb kifejezését.
- Hát persze, hogy tökéletesek. Nézz csak körül, drága George, itt minden, ami a kezünk alól kikerült, egész egyszerűen tökéletes! – atyai szeretettel tekint végig az egyforma kartondobozokon, mintha csak ránézésre meg tudná mondani, mi mit rejt. Korábbi fáradtságát meghazudtolva pattan fel ültéből, és az egyik doboz tetejét kíméletlenül feltépi. Elérzékenyülten emel ki belőle egy fiola döglött pörgencset, és szórakozottan meglötyögteti az üveget.
- Még az is tökéletes, amit csak megrendeltünk – simít végig a parafa dugón, majd kevéssé óvatosan mozdulattal visszahajítja a dobozba az alapanyagul szolgáló tetemet. – És éppen ezért nem is fogunk segítséget kérni senkitől! Jól mondod, az áttörés szagát érzem a levegőben. – Újult erővel a levegőbe markol, és szorosan az ökle közé zárja az áttörés jellegzetes aromáját. Nincs szükségük tanácsokra vagy útbaigazításra, már rég kinőttek abból a korból. Csakis az ernyedtsége vezérelte ilyen értelmetlen megjegyzésre. Még hogy Zonko..

Az ajtófélfát támasztva figyeli ikre ténykedését, és felvont szemöldöke ívéről csúszdáznak a szeplői az arccsontja felé. Sejthette volna, hogy Lupinnak más dolga is akad, mintsem hogy a WVV-ben múlassa az idejét, de ha egyszer megígérte, hogy beugrik és beszámol a fejleményekről..
- Legutóbb a karácsonyi szünetben találkoztam vele, de ezt még nem hallottam – célozgat az erősen kódolt mondatra – Helyén van az esze, tudja, mit kell mondani az olyan embereknek. – jelenti ki határozottan, és látszik rajta, hogy a Lupinba vetett hite megingathatatlan. Akár egy egész falkát képes lenne szelíd szóval jobb belátásra téríteni, épp csak idő kérdése. Tehát az elmaradt látogatás ezennel bocsánatot is nyert.
- Hé, megkergült a Disaudio? Úgy volt, hogy csak egy irányba működik – vált villámsebességgel témát, mikor feltűnik neki a szokatlan csend. A bűbáj ugyan elzárja a raktár hangjait a külső tértől, de ugyanez visszafele nem érvényes, így tehát egészen mostanáig a Weasleyk rejtett birodalma a vásárlók zsivajától és a kassza rezes csöngésétől volt hangos. Monic elüldözte talán a vevőiket?
Alighogy erre a gondolatra jut, Monic – akit valójában Margie-nak hívnak – sutácska szemei villannak meg a nehéz és bűbájjal felvértezett függönyök rése között. Majd a szemeket követi a szöszke buksi, és a máskor csendes, jámbor lány szorongva pislog a két testvérre.
- Segíthetünk valamiben? – teszi fel gúnyolódva a kérdést Fred, cseppet sem rejtve a célzást, hogy ugyanezt a lánynak kellene kérdezgetnie a vásárlóiktól.
- Éppenséggel, Mr. Weasley… egy úr keresi magukat. Bármelyikjüket – szepegő hangja zavarában elcsuklik, de úgy tűnik, nem Fred dorgálása hat rá így – Bezárta az üzlet ajtaját, és azt mondta, sietős dolga van. Kérem, Mr. Weasley, hagy ne menjek ki hozzá megint, én annyira… – a mondatát nem fejezi be, de mindkét fiú sejti, mire gondol a reszkető eladó. Ezekben a vészterhes időkben minden újonnan felbukkant idegen, akinek sietős dolga van, gyanús jelenség. Talán épp egy Halálfaló tévedt be a fiúk boltjába? De hát mit akarhat? Több tucat szemtanú előtt mutatná meg a „vérárulóknak”, hogy hol is van a helyük?
Fred tanácstalanul hátrapillant George-ra, és még a vállát is megvonja. Biztos benne, hogy testvére – hozzá hasonlóan – nem jutott okosabb következtetésre, különben már sorolta volna a megérzéseit. Melyekben általában osztoznak egymással.

- Mit szólsz, George, meglessük, mi a helyzet odakint? – biccent a fejével a függönyön túlra, bár ez az ajánlat sokkal inkább beillene valami tervnek. Legjobb lesz, ha ketten, egyszerre fogadják a különös látogatót, úgy legalább megvan a túlerő adta lehetőség.
- Te meg gyere be ide, és maradj itt, amíg mi tárgyalunk – tessékeli be a raktárhelyiségbe a könyökénél fogva a szöszkét, mire az engedelmesen (és érezhetően remegve) követi az utasításokat. Fred leülteti a lányt az egyik vasveretes láda tetejére, és összeszedi minden komolyságát. – Hozzá ne nyúlj a cuccokhoz! Veszélyesek. – teszi hozzá a biztonság kedvéért, hogy még a kíváncsiskodás gondolatát is elriassza Monic-Margie fejéből.
Aztán fivérét bevárva félrehúzza a nehéz függönyt.

- Cedrah Lupen! Váratlan látogatás egy olyan elfoglalt személytől, mint ön. Miben segíthetünk? – szavai cseppet sem tükrözik a jól ismert Fred Weasley kedélyét, bár a sétapálcás férfinak talán nem tűnik fel a gunyoros negédesség.

Piheszemeivel végigköveti, amint testvére kényelembe helyezi magát ? elismerésre méltó, hogy még akkor is képes tökéletesen ellazulni, mikor senki se kérte fel erre, és egyébként is egy kórterem kellős közepén diskurál holmi függönnyel elszeparált zugban súlyos bőrelváltozásokat szenvedett hasonmásával. Mindezt egy felháborítóan rózsaszín köntösben. Igen, George Weasley majdnem utánozhatatlan.
- Hagyd a pizsumat, a Mungó 1920-as kollekciójának egy időtálló darabja. Igazán megérdemel egy kis tiszteletet ? pirít rá a hórihorgas rózsaszín golymókra, majd révedő kifejezéssel fülel a függönyön túlról jövő hangokra. Arca a vidám lilából egészen elhalványul, a zsenge levendulák színét ölti.
- Hogy a manó rúgja meg, ha ilyen tempóban csandázik az öreg, lőttek az öt zsák Bogoly Bertimnek! De figyeld meg, a csiganyál előbb kifekteti, minthogy megnyerné neked a fogadást! ? kocogtatja meg fémujjaival reménykedőn az éjjeliszekrény lapját, ahova George olyan készségesen vési be helyette is a rovátkákat.

- Hát.. van egy olyan érzésem, hogy anyáék nem lennének elragadtatva, ha ilyen állapotban látnának minket. Tudod, milyen besavanyodottak néha, nem is értem, kitől örököltük a nagyszerű karizmánkat. De az biztos, hogy Percyt találták a kukoricásban, nem minket ? rosszmájú vigyor terül szét a képén, ahogy idősebbik bátyjukra gondol, de a következő jelenet hatására, ami villámsebességgel pereg le lelki szemei előtt, egyből az almazöld egy beteges árnyalatát ölti magára. ? Remélem, anyáék nem állítanak be vizitálni!

Mélázva figyeli, ahogy ikre gondolatfonadékról gondolatfonadékra ugrál, s élvezettel taglalja a karjára tett megjegyzést. Tény és való, ilyen megvilágításból Fred sem a sajátját, sem Georgét nem látta még, de eddig úgy hitte, ez így van rendjén. Mennyi mindenen változtat egy balul elsült kísérlet eredményeként leszakadt végtag! A vörös fiúnak rá kell döbbennie, hogy a sok ládatologatás, színes nyálkákkal teli, nehéz hordók emelgetése bizony megerősíti az izmokat. Még egy érv Molly Weasley sopánkodó kampánya ellen, amit a fiai pályaválasztási tévedésük ügyében indított. Az ikrek a mai napig nem értik, miért aggasztja annyira az anyjukat, hogy a Varázsvicc Vállalattal foglalkoznak. A családban, a tág baráti körben és a vevőik több százas létszámú fergetegében mindenki támogatja a WVV-t, de ? még ha ez nem is lenne elég ? akár meglebegtethetnék a havi eladási listát is. Az tanúskodik mindenről.

Aztán képszakadás, földindulás, azaz az elkerített kis Weasley-birtok új látogatót fogad, méghozzá egy szorgos kis nővér személyében, akin az egyenruha kétségtelenül sokkal jobban áll, mint Miss Rosen nővéren. Persze ez nem olyan meglepő, tekintve, hogy a lányka ránézésre ?40 kilóval fiatalabb?, mint Miss Rosen. George azonnal kapcsol, s egy rossz ripacs képességével csapja a homlokára mobil karját, hogy megindítónak éppenséggel nem mondhatóan adja elő a hattyúdalát. Fred komisz vigyorral fogadja a belépőt (akinek a kórterembe érkezését valószínűleg a saját hangjától nem hallotta), majd látványosan elkékül.
A szőke nővérke szemmel láthatóan nehezen rejti el feltörni vágyó kacaját, ami teljes mértékben megérthető. A két mister röhejesen festhet, pláne így egymás mellett.

- Kérem, hölgyem, hallhatta fivérem tömör, de lényegre törő beszámolóját ? széles kézmozdulattal int George felé, s mintha félig fekvő, félig könyöklő pózában még meg is hajolna egy leheletnyit. ? Egy kis háztartási baleset az egész, mindennapos ? legyint újból, mit sem törődve a lehetőséggel, hogy egy óvatlan pillanatban esetleg ki találná bökni valakinek a szemét. Nem kizárt, hogy akár a sajátját.
A lány pennája megcsiklandozza fémesen fénylő ujjait, de Fred ebből mit sem érez. Sunyi tekintettel követi végig, ahogy ápolójuk a kórlapot bújja ? felmerül benne a gondolat, hogy előbb-utóbb tényleg be kell számolniuk a történtekről, s lehetőleg oly módon, amit a köznapi ember némi ciccegés után egyszerűen elfogad, mint két idiótától várható minimum teljesítményt. Nehéz a feladat, ugyanis egy csomó tabu szó van már így is a listában; a Rend, fontos kísérletek, titkos laborok.. áh, ezek a szavak nem valók a Mungó kórtermeibe.

- Már hogyne lenne igazi! Ha akarod, ki is próbálhatod ? tódítja meg behízelgő vigyorral, majd laza karlendítéssel belevágja a szóban forgó villát az éjjeliszekrényén száradó kistányérnyi kovászos uborkák egyikébe. Az ispotály aznapi menüjének maradéka. Felettébb gusztusos, ahogy az uborka végső erejével felszörcsen, majd undokul kileheli ecetes lelkét a fém halálos döfése nyomán. Fred pedig sugárzó (egészen eleven-kék) arccal dugja a fiatal nővérke orra alá a leharcolt zsákmányt.
- Egyébként.. nem találkoztunk mi már korábban? ? ismerős lenne neki az angyali pofi, szöszkén tündöklő haj és csinos, ápolói garnitúrába bújtatott alak? Őszintén szólva nem. De egyesek szerint ez egy jóféle csajozós duma.

Ó, igen, egy újabb görcs! Valahol a terem végében megint felharsan az öblös bloah, majd ezt követően a már megszokott undok toccsanás egy lavór matériával töltött alján. Tényleg semmi máshoz sem hasonlítható a meztelen csiga-rontástól öklendező hangja, mint mikor az ember a szó szoros értelmében csigát hány.
A terem átellenes végében ugyanekkor, az ágy melletti éjjeliszekrény megpuhult lapján egy újabb strigula sorakozik be tisztelettudóan a többi mellé, melyek az utóbbi fél óra alatt elérték a húsz fölötti létszámot. Fred elégedett vigyorral teszi félre az alkalmi vésőként funkcionáló csorba villát, és úgy kezd el fülelni az okádáson túlról jövő hangokra. Mintha csak megsejtette volna, hogy közeledik az ő tökéletes mása; George Weasley.
A következő pillanatban a kórterem ajtaja feltárul, és pár másodpercen belül a Fred ágya köré kerített sterilszagú függöny végre arrébb libben.
- Öregem, hát én nem is hiszek a szememnek! Te most csak viccelsz, ugye? Hogy jöhettél végig a Mungón egy ilyen ízléstelen köntösben?! Még a végén összekevernek bennünket ? köszönti falfehérre sápadt arccal ikrét, és széles mozdulatokkal megrázza a levált végtagot. Egy aprócska grimasz nem sok, de annyi sem suhan át a képén, mikor az élettelen testrészt szorongatja, s olyan természetességgel nyújtja vissza azt a tulajdonosának, mintha ez egészen megszokott dolog volna. Valami azonban mégis megváltozik.. mintha Fred előbb még fehér orcája egyre kékülne, míg kisvártatva indigószínben nem pompázik. Aztán átveszi a párnája textúráját, és szélesen felfújódik, mint akinek tollal tömték ki a fejét.

- A böklenc érti Mordonékat, hogy miért kell két ilyen menő balesettel rögtön gyógyítóért kiáltani. Azt még nem tudom, hogy lehet irányítani ezt a kaméleonosdit, de ezt figyeld ? azzal Fred maga elé emeli mindkét tenyerét, és párnafejével szúrós tekintettel fixírozni kezdi őket. Pár másodpercig semmi sem történik, de ahogy a szomszédos ágy felől még egy adag csiga placcsan a padlóra, a vörös fiú ujjai hosszú kígyókként kezdenek vad tekergőzésbe, végül mind a tízen felveszik a sublóton heverő villa alakját és anyagát.
- Pöpec! Soha többet nem kell megteríteni az ebédhez ? vidoran meglengeti testvére előtt a fémujjait, és a hatás kedvéért meg is nyalogatja őket. ? Na de ha látnád, hogy mit csináltak az előbb a lábaim!

A katasztrofális eredménybe fulladt kísérlet ellenére úgy tűnik, a fivérek a legkevésbé sem bánják, hogy a Mungóban kötöttek ki, mindenféle cifrasággal megpakolva, a gyógyítók és medimágusok nagy örömére.
- Egyébként azt hiszem, hogy komolyan finomítanunk kéne még ezen a Vakcinán ? mélázva kapargatja meg egyik villájával a fakólilává színeződött, pihe-puha fejét ? Na de hűha, ebből a szögből piszkosul izmosnak tűnik a bicepszed, George!

>>> Istenkirály²


- El sem hinnéd, mennyire rossz volt – legyint erőtlenül, és nekiveti a hátát a mögötte lévő doboznak, aminek csak a szállító a megmondhatója, milyen holmit tárolnak benne. Az érintéstől ugyanis halványkék felhőfoszlány nyer szabad utat a karton résein át a raktár amúgy is sokszagú levegőjébe.
Fred a világ terheitől összerogyva nézi könnyező fivérét, akit szemmel láthatóan nem az empátia vezérelt ilyen őszinte érzéshullámra. Ebben az állapotában úgy tűnik, még az sem zavarja különösebben, hogy az egyik kis liliputi teremtményük halált megvető bátorsággal igyekszik leteríteni őt a haszontalan kis átkaival. Nem mintha a kis törpének lenne bármi esélye is teremtőatyjával szemben, de azért lankadatlanul próbálkozik tovább. A negyed fogpiszkáló méretű pálcából pici gőzcsíkok törnek elő, és ugyanazzal a lendülettel vegyülnek a TM lakópark simogató, vegyi úton sterilizált levegőjébe.
- Mit kaptak ezek ebédre, hogy ilyen agresszívak lettek? – a költői kérdést követően Fred előregörnyed ültében, és a könyökével megtámasztja a térdét. Az előbbi morbid akció, ahogy csúzli módjára kilőtt a kisember feje a vállai közül, túlságosan is eseménydús pillanat volt ahhoz, hogy a fáradtságra hivatkozva ne figyelt volna fel rá ő is. Bár a jelenet közel sem villanyozza fel annyira, hogy a szemhéját a mesterséges utat kikerülve tudná lecsukódásmentesen megtartani.

Fred lassan lehunyja mindkét szemét, és egy utolsó, mély lélegzettel messze taszítja magától gondolatban a hálószobája képét. Ha másként nem megy, hát átmegy a Seprűbe egy pintnyi kávéért, de most, hogy már délután négyre jár, ideje lenne felébrednie végre. Mire ismét élesben látja maga előtt fivérét, az már könnyedén csusszan a székével egyenesen a dobozok felé. S mintha a görgős szék láthatatlan kormánnyal lenne felszerelve, George olyan lenyűgöző manőverrel kanyarodik éppen mellé.
- Levél? Hah, milyen levél? – a nap során már másodszor emeli hanyag legyintésre a kezét, ezzel jelezve, hogy a szóban forgó információkkal telerótt pergamen még várat magára legalább egy hetet. Van annál nagyobb gondja is, mint hogy a költségvetésről cseverésszen az otthoniakkal. Helyette vigasztalón megveregeti George hátát.
- Ilyen formában viszont feltálalhatnánk egy-két kedves barátunknak… de komolyra fordítva a szót – itt Fred egész egyszerűen röhögésben tör ki, hogy aztán pár zaklatott másodperc után visszanyerje az arcizmai fölött az uralmat – lehet, hogy az öreg mestertől, Zonko-tól kell tanácsot kérnünk. Ezzel a Vérszem Vakcinával már vagy egy hónapja bajlódunk. Néha tényleg azt hiszem, hogy jobban megérné, ha a csalipálcákat fejlesztenénk tökélyre.
A fiú a használt, pontosabban a haszontalanná vált áruk dobozára pillant, s reméli, hogy testvére érti majd a célzást. Az elmúlt hónapban majdnem színültig töltötték a pikszist a hajthatatlanul ciripelő fejek, megbokrosodott végtagok és förtelmes behatásokat elszenvedett egyéb testrészek. Hiába megy jól az üzlet, a pocsékolás semmilyen szempontból nem kifizetődő.

Pár másodperces néma tanakodást engedélyez ikrének Fred, majd jó hangosan összecsapja a tenyerét, és szinte felvakkant, ahogy az újabb nevetőgörcs megrohamozza. Ha ezt hallaná a szóban forgó egyén, bizonyára önként mondana fel most azonnal a Varázsvicc Vállalatnál. Hála és köszönet azonban a vastag térelválasztó függönynek – no meg a derék Disaudionak –, a raktárhelyiség tökéletesen hangszigetelt, így a munkaerő végkimerülésig próbálkozhat Mr Weasley és Mr Weasley kedvében járni.
- A látogatási index ma is a felhőket nyaldossa, úgyhogy szegény Mandy… vagy Micky… Monic? Szóval nem henyélhet ma sem. Talán segítenünk kéne neki. – a fiú sötéten összevonja a szemöldökét, és elgondolkozva megvakarja az állát. Bizony úgy lenne fair, ha nem dobnák a lányt egyből a mélyvízbe. Úgy lenne…
- Inkább csicseregd el, mi jót hallottál Lupintól? – vált hajtűkanyarral újabb témára, s az arca egyből felderül, mintha az előző probléma nyom nélkül elpárolgott volna az agyából – Csak azt ne mondd nekem, hogy elfelejtett benézni hozzánk! Direkt figyelmeztettem rá, hogy ugorjon be egy gyors csevelyre a Re… rengeteg tennivalója után – Fred jelentőségteljesen fivérére pillant, és hangtalan köszönetet mond magának, amiért sikerült még idejében féket vetni a nyelvére. Védőbűbájok ide vagy oda, általános alapérvényű szabály; a falnak is füle van. És ezt pont az ikrek ne tudnák!

Verőfényes, édes virágillattól nehéz levegőjű reggel, madárcsicsergés közel s távol, meg persze a lanyha szellő hintáztatta függöny. Tökéletes összhang, költői klisé, ám mégis olyan kép, ami minduntalan bekúszik Fred Weasley lelki szemei elé, ahogy laposakat pislogva igyekszik megállni, nehogy egy óvatlan pillanatában lefejelje a kasszát.
Egy emelettel a hálószoba alatt, a bolti helyiségnek kijelölt földszinten, az általános forgalomnak köszönheti Fred, hogy még egy fél percre sem bóbiskolhat el a pult mögött. A vevők megállás nélkül jönnek és mennek, valóságos kígyóként tekergőzve a pénztár előtt.
Nincs még két hete, hogy az ikrek megnyitották második boltjukat is, történetesen Roxmorts falu főterén, pontosan szemközt a Három Seprű kocsmával. Tökéletes helyet találtak maguknak; egyelőre kérdéses ugyan, hogy a szerencsés földrajzi fekvés, vagy a bolt híre hozta-e meg a sikerüket. Ha Fred a józan eszére hallgat, nyilvánvalóan az utóbbira tippel.

- Két galleon és nyolc knút lesz – jegyzi meg álmatagon a soron következő szeplős fiúnak, mikor az felmutatja a csalipálcákkal, telefüllel és egyebekkel megtömött papírzacskót. A fiú engedelmesen előkapja az erszényét, és hamar kipengeti a díjat. Fred pedig újfent felriad édes álomképéből, mikor az érmék csilingelve letáncikálnak az asztalról.
- Merlin gatyájára, ez nem az én napom – jegyzi meg sötéten az orra alatt dörmögve, s már kúszik is a pult alá, hogy összegyűjtse a szanaszét gurult pénzt. Amint lehajol, és a világot teljesen a feje tetejére állítva látja, úgy világosodik meg előtte a figyelmetlenségéből fakadó hibája. Talán a szép lassan arcába toluló vér taszítja távol tőle vágyai ágyát, mindenesetre már egyáltalán nem kívánkozik az emeletre. Ebben a pillanatban még örül is neki, hogy kicsit elrejtőzhet a tömeg elől – kizárólag az ő érdekükben. Hiszen hogy lehetett olyan csökött agyú, hogy kiengedje azt a kölyköt egy halom áruval mindössze pár petákért! Nem lenne szabad kiszolgálnia a vevőit, ha ébren tartani is alig tudja magát.
Fájdalmas grimasszal az arcán magasodik ismét a pult fölé, s reményvesztetten keresi a szemével a nap legszerencsésebb vásárlóját. Akinek ugyebár legfőbb ismertetőjele a színig szeplős arca… ám a tarkója olyan tökéletesen átlagos, hogy Fred egy másodperc alatt elveszti szem elől.

- Te légy a következő kísérleti nyulunk, piszok mázlista – suttogja átkait a bejárat felé, ahol az ajtóra szerelt csengettyű fáradhatatlanul jelzi az érkezők és távozók ritmustalan cserélődését. A langaléta Weasley egy hetyke fejmozdulattal jelez az egyenruhás kisegítőmunkásnak, hogy most kénytelen lesz egyedül tartania a frontot, ugyanis a főnökúrnak megkezdődött az első szünete. Ami természetesen közvetlenül a második szünetig tart…
Fred reflexszerűen végigsimít a drága anyagból szőtt talárján, s ugyanezt a mozdulatot megismétli szélfútta vörös tincsein is, majd belép a pult mögött látható – illetve nem látható, lefüggönyözött ajtón. Az illetéktelenektől védőbűbájokkal elzárt helyiség a raktár szerepét hivatott betölteni.
- George, kérlek, küldj meg egy Avadával…

A Weasley fiúk a humorukról híresek? A merész, bántó, néha egészen ízléstelen vicceikről? Pontosan. Épp ezért is kéri Fred most azonnali hatállyal a jobb létre szenderülését. Ha egyszer bal lábbal kelt ki az ágyból, nincs mese. Ilyen a felnőtt élet. Kemény, de igazságtalan!
A fiú fáradtan lezuttyan az első útjába kerülő doboz tetejére, és elcsigázottan felhörög. És egyre csak az jár a fejében, hogy miért kellett olyan elhamarkodottan megígérnie az apjának, hogy a héten mindenképp küld levelet otthonra. Semmi ereje nincs már, még egy nyamvadt pennát se tudna megtartani az ujjai között…

[Csüt 21:55] <Rubeus Hagrid> *elmegy hajatmosni* pápá