Üzenetek megtekintése
M A R A C A R O
Alapok
így ejtsd a nevemet || márá káró
nem || nő
kor || 32
vér || félvér
foglalkozás || rabló (bandatag)
funkció || szökevény; részt vett a Roxfort ostromában a Sötét Nagyúr oldalán
A múlt
- Nos, khm... Mrs Caro...
- Dehogy vagyok Mrs! - Horkantok fel. - Ez kétségtelenül arany, de nem karikagyűrű, így hát senkié sem vagyok! - Szakítom félbe a fiatal aurort, miközben a jobb gyűrűsujjamon lévő ékszerre mutatok. A csuklómat szorító vas hirtelen csörren egyet. A mozdulat kizökkenti, azonnal odakapja a tekintetét. Csak nem kényelmetlenül érzi magát?
- Értem! Ms Caro...
- Maradjunk a madamnál, ha mindenképpen ragaszkodik a formaságokhoz! - Szólok közbe újra. - De hívjon csak Maranak, ahogyan a testvéreim is. - Rákacsintok. Élvezettel figyelem a zavarát, miközben az asztalon heverő pergamenek rendezgetésébe kezd. Az ostrom után tucatjával hozták be a magamfajtákat, talán nincs is elegendő auror ennyi emberre, hiszen szép számmal hullottak el ők is. Még az is meglehet, hogy a fiú sem az. Mindenesetre fáradtnak és idegesnek tűnik.
- Madam Caro, a kollégáim már tájékoztatták arról, hogy miért...
- Igen, és ahogy már elmondtam nekik is...
- MEGTENNÉ, HOGY NEM VÁG A SZAVAMBA!? - Üvölt rám dühösen. Nocsak, milyen férfias, van ám benne tűz a kora ellenére! És igen, teljesen kimerült. Lassan magam elé emelem mindkét kezemet, megadást jelezve. Lustán zörög tőle a bilincsem.
- Végre... köszönöm! - Biccent egyet kurtán. - Szóval, amint azt tudja, súlyos bűnökkel vádoljuk: részt vett Voldemort és csatlósainak aljas merényletének előkészítésében és végrehajtásában, amelyet a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola ellen indítottak, és amelyben számos ártatlan varázsló és boszorkány, többségében szakképzett minisztériumi dolgozó és kiskorú diák, egyaránt életét vesztette. Gyilkosság vádja egyelőre nem bizonyított az ön részéről, de enyhítő körülményként tekinthető a tárgyalásán, amennyiben önként tesz arról vallomást. - Olvassa a halom tetején lévő iratból. - Tagadja az ön ellen felhozott vádakat?
- Ártatlan vagyok! - Vágom rá azonnal. - Ahogy azt már mondtam, az Imperius hatása alatt voltam. A csuklyások rajta ütöttek a táborunkon hetekkel ezelőtt. Akit nem öltek meg, vagy nem sikerült elmenekülnie, azt a szolgálatukba állították. - A mondat végére drámaivá halkul a hangom, és lehorgasztom a fejem. Néhány pillanatig magam elé meredek, majd könnyes szemmel nézek fel az engem fürkésző szempárba. Bravó! Még majdnem én is elhittem, amit mondok. Egy pillanatra talán még láttam is magam előtt a testvéreim semmibe meredő, üveges tekinteteit. A Halálfalók valóban megjelentek nálunk hetekkel ezelőtt, de a Sötét Nagyúr követeiként érkeztek. Győzelmet, pénzt és pálcát kínáltak a szolgálatunkért. A pénz mellett a lopott pálcák kecsegtettek bennünket a leginkább, amelyekkel amúgy is kereskedünk nagy haszonnal, és még többet ígértek, ha csatlakozunk hozzájuk. Persze a Sötét Nagyúr sikerében is szívesen osztoztunk volna, amely számunkra esélyt is jelentett a változásra. Ha győzünk, akkor... mindegy, hisz elbukott, és vele együtt mi is. A vágyaim szertefoszlottak, már csak az emlékeimben léteznek, és mit sem érnek a jelenben. Kár is minden múltban töltött percért. Nincsen más, csak a most és annak hatalma.
- Ha így van, akkor miért menekült el az aurorok elől? Amikor megjelentek az iskolában, az ostromlók közül többen is letették a pálcájukat, mégsem esett bántódásuk.
- Miután megszűnt az átok, és magamhoz tértem a révületből, azonnal tudtam hol vagyok, és kinek az oldalán harcolok. Féltettem az életemet. - Dől belőlem a hazugság. A klánom már a Sötét Nagyúr első felemelkedésekor is hűséget fogadott mellette, mert tisztelte és egyben félte is a nevét. Hitték, hogy többek lehetünk általa. Megtűrt kutyákként bántak velünk mindig is, őt támogatva viszont sohasem éreztük a bordáinkba kapott rúgást. Nélküle semmi esélyünk nem volt. Miután meghallottam, hogy a Kiválasztott legyőzte, tudtam jól, hogy vége mindennek. Tudtam, hogy menekülnöm kell.
- Ha jól tudom... - lapoz bele az aktámba - ...származását tekintve varázshasználó, azonban nem volt diákja sem a Roxfort, sem semelyik másik boszorkányképzőnek. Mégis azonnal tudta, hogy hol van. Honnan?
- Nem kellett egyszer sem a kastély küszöbét átlépnem ahhoz, hogy felismerjem. A hiedelmekkel ellentétben pedig tudunk írni-olvasni, még ha nem is olyan cifrán, mint az iskolázottak. Az igazság az, hogy nagyon gyatrán olvasok, bár végtére mindegy is, mivel a népem a mágiát sohasem könyvekből tanulta. A jártasság számít, ha nem akarsz hamar elpatkolni az erdőben, amely egyszerre gyönyörű és mostoha, de megtanít mindenre, amire az életben szükséged lehet. A túlélés volt eddig a legnagyobb tanítóm.
- Tehát azt állítja, hogy mivel korábban olvasott a Roxfortról, így az Imperius átok megszűnése után azonnal felismerte azt? - Csűri tovább a szavaimat.
- Nem! - Sóhajtom. - Egy újságban láttam egy képet a kastélyról.
- Milyen újságban?
- Arra már nem emlékszem. - Röviden jegyzetel, majd mintha egy-két dolgot áthúzna a pergamenen. Süt róla, hogy ezt most nem hitte el nekem.
- És a pálcája? - Szegezi nekem a kérdést.
- Mi van vele?
- Honnan szerezte? - Megvetést érzek a kérdésében.
- A nagyanyám öröksége. Tudomásom szerint, még nem tiltott a népem számára, hogy pálcát használjon. Így nem teljesen értem, hogy mire gondol. A pálca persze lopott volt, azok közül választottam, amiket a Halálfalók hoztak nekünk ajándékba. Szép kis darab volt, nagy kár, hogy nincs már meg. - Feljegyzi az információt.
- Az elfogásakor nem találtuk meg magánál. Szeretném, ha elmondaná, hogy miért.
- Sajnos egy átok eltalálta és kettétört. - Csóválom a fejem. - Tudja, pálca nélkül rettenetesen védtelennek érzem magam, így gondolom már érti, hogy miért fogtam menekülőre a dolgot. - Gondolkodás nélkül tör fel belőlem a hazugság. Valójában magam törtem ketté, amikor az aurorok üldözőbe vettek. Hirtelen döntés volt, de szorult helyzetbe kerültem. Mivel a pálcák képesek emlékezni a korábbi varázslataikra, nem kockáztathattam. - Hosszasan jegyzetel.
- Köszönöm Madam Caro, egyelőre végeztünk. A kollégáim most visszakísérik a fogdájába. A tárgyalása előtt még számíthat újabb kihallgatásra.
- Dehogy vagyok Mrs! - Horkantok fel. - Ez kétségtelenül arany, de nem karikagyűrű, így hát senkié sem vagyok! - Szakítom félbe a fiatal aurort, miközben a jobb gyűrűsujjamon lévő ékszerre mutatok. A csuklómat szorító vas hirtelen csörren egyet. A mozdulat kizökkenti, azonnal odakapja a tekintetét. Csak nem kényelmetlenül érzi magát?
- Értem! Ms Caro...
- Maradjunk a madamnál, ha mindenképpen ragaszkodik a formaságokhoz! - Szólok közbe újra. - De hívjon csak Maranak, ahogyan a testvéreim is. - Rákacsintok. Élvezettel figyelem a zavarát, miközben az asztalon heverő pergamenek rendezgetésébe kezd. Az ostrom után tucatjával hozták be a magamfajtákat, talán nincs is elegendő auror ennyi emberre, hiszen szép számmal hullottak el ők is. Még az is meglehet, hogy a fiú sem az. Mindenesetre fáradtnak és idegesnek tűnik.
- Madam Caro, a kollégáim már tájékoztatták arról, hogy miért...
- Igen, és ahogy már elmondtam nekik is...
- MEGTENNÉ, HOGY NEM VÁG A SZAVAMBA!? - Üvölt rám dühösen. Nocsak, milyen férfias, van ám benne tűz a kora ellenére! És igen, teljesen kimerült. Lassan magam elé emelem mindkét kezemet, megadást jelezve. Lustán zörög tőle a bilincsem.
- Végre... köszönöm! - Biccent egyet kurtán. - Szóval, amint azt tudja, súlyos bűnökkel vádoljuk: részt vett Voldemort és csatlósainak aljas merényletének előkészítésében és végrehajtásában, amelyet a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola ellen indítottak, és amelyben számos ártatlan varázsló és boszorkány, többségében szakképzett minisztériumi dolgozó és kiskorú diák, egyaránt életét vesztette. Gyilkosság vádja egyelőre nem bizonyított az ön részéről, de enyhítő körülményként tekinthető a tárgyalásán, amennyiben önként tesz arról vallomást. - Olvassa a halom tetején lévő iratból. - Tagadja az ön ellen felhozott vádakat?
- Ártatlan vagyok! - Vágom rá azonnal. - Ahogy azt már mondtam, az Imperius hatása alatt voltam. A csuklyások rajta ütöttek a táborunkon hetekkel ezelőtt. Akit nem öltek meg, vagy nem sikerült elmenekülnie, azt a szolgálatukba állították. - A mondat végére drámaivá halkul a hangom, és lehorgasztom a fejem. Néhány pillanatig magam elé meredek, majd könnyes szemmel nézek fel az engem fürkésző szempárba. Bravó! Még majdnem én is elhittem, amit mondok. Egy pillanatra talán még láttam is magam előtt a testvéreim semmibe meredő, üveges tekinteteit. A Halálfalók valóban megjelentek nálunk hetekkel ezelőtt, de a Sötét Nagyúr követeiként érkeztek. Győzelmet, pénzt és pálcát kínáltak a szolgálatunkért. A pénz mellett a lopott pálcák kecsegtettek bennünket a leginkább, amelyekkel amúgy is kereskedünk nagy haszonnal, és még többet ígértek, ha csatlakozunk hozzájuk. Persze a Sötét Nagyúr sikerében is szívesen osztoztunk volna, amely számunkra esélyt is jelentett a változásra. Ha győzünk, akkor... mindegy, hisz elbukott, és vele együtt mi is. A vágyaim szertefoszlottak, már csak az emlékeimben léteznek, és mit sem érnek a jelenben. Kár is minden múltban töltött percért. Nincsen más, csak a most és annak hatalma.
- Ha így van, akkor miért menekült el az aurorok elől? Amikor megjelentek az iskolában, az ostromlók közül többen is letették a pálcájukat, mégsem esett bántódásuk.
- Miután megszűnt az átok, és magamhoz tértem a révületből, azonnal tudtam hol vagyok, és kinek az oldalán harcolok. Féltettem az életemet. - Dől belőlem a hazugság. A klánom már a Sötét Nagyúr első felemelkedésekor is hűséget fogadott mellette, mert tisztelte és egyben félte is a nevét. Hitték, hogy többek lehetünk általa. Megtűrt kutyákként bántak velünk mindig is, őt támogatva viszont sohasem éreztük a bordáinkba kapott rúgást. Nélküle semmi esélyünk nem volt. Miután meghallottam, hogy a Kiválasztott legyőzte, tudtam jól, hogy vége mindennek. Tudtam, hogy menekülnöm kell.
- Ha jól tudom... - lapoz bele az aktámba - ...származását tekintve varázshasználó, azonban nem volt diákja sem a Roxfort, sem semelyik másik boszorkányképzőnek. Mégis azonnal tudta, hogy hol van. Honnan?
- Nem kellett egyszer sem a kastély küszöbét átlépnem ahhoz, hogy felismerjem. A hiedelmekkel ellentétben pedig tudunk írni-olvasni, még ha nem is olyan cifrán, mint az iskolázottak. Az igazság az, hogy nagyon gyatrán olvasok, bár végtére mindegy is, mivel a népem a mágiát sohasem könyvekből tanulta. A jártasság számít, ha nem akarsz hamar elpatkolni az erdőben, amely egyszerre gyönyörű és mostoha, de megtanít mindenre, amire az életben szükséged lehet. A túlélés volt eddig a legnagyobb tanítóm.
- Tehát azt állítja, hogy mivel korábban olvasott a Roxfortról, így az Imperius átok megszűnése után azonnal felismerte azt? - Csűri tovább a szavaimat.
- Nem! - Sóhajtom. - Egy újságban láttam egy képet a kastélyról.
- Milyen újságban?
- Arra már nem emlékszem. - Röviden jegyzetel, majd mintha egy-két dolgot áthúzna a pergamenen. Süt róla, hogy ezt most nem hitte el nekem.
- És a pálcája? - Szegezi nekem a kérdést.
- Mi van vele?
- Honnan szerezte? - Megvetést érzek a kérdésében.
- A nagyanyám öröksége. Tudomásom szerint, még nem tiltott a népem számára, hogy pálcát használjon. Így nem teljesen értem, hogy mire gondol. A pálca persze lopott volt, azok közül választottam, amiket a Halálfalók hoztak nekünk ajándékba. Szép kis darab volt, nagy kár, hogy nincs már meg. - Feljegyzi az információt.
- Az elfogásakor nem találtuk meg magánál. Szeretném, ha elmondaná, hogy miért.
- Sajnos egy átok eltalálta és kettétört. - Csóválom a fejem. - Tudja, pálca nélkül rettenetesen védtelennek érzem magam, így gondolom már érti, hogy miért fogtam menekülőre a dolgot. - Gondolkodás nélkül tör fel belőlem a hazugság. Valójában magam törtem ketté, amikor az aurorok üldözőbe vettek. Hirtelen döntés volt, de szorult helyzetbe kerültem. Mivel a pálcák képesek emlékezni a korábbi varázslataikra, nem kockáztathattam. - Hosszasan jegyzetel.
- Köszönöm Madam Caro, egyelőre végeztünk. A kollégáim most visszakísérik a fogdájába. A tárgyalása előtt még számíthat újabb kihallgatásra.
A Mara Caro ellen felhozott vádpontok a tárgyalásáig nem nyertek bizonyítást, így a Wizengamot testülete szavazás útján döntött a sorsáról, és végül felmentést nyert. Két hónapnyi megfigyelés után azonban, a Mágiaügyi Minisztérium nyomát vesztette Spanyolországban. Holléte máig ismeretlen.
Jellem
Nagy családba született, ahol az összetartás a jelszó. Amit az egység mond, az úgy is van, ezért soha nem kérdőjelezte meg az okot, amiért a Sötét Nagyurat követik. A tisztesség és a becsület mindig is távol álltak tőle, de ez nem meglepő; világ életében úgy boldogult, ahogy tudott, és csak az volt az övé, amit megszerzett magának. A vándorélet megkeményítette. Ha valamire nemet mond, akkor azt úgy is kell érteni. Forrófejű, öntörvényű, élvhajhász, erőszakos és manipulatív. Kizárólag a klánjához és a bandatagokhoz lojális. Vad nő, szeszélyes és veszélyes. Tombol benne a gitano temperamentum. Hűtlen szerető, a férfiakat a játékszereinek tekinti éppúgy, mint fordítva.
Külsőségek
szemszín || sötétbarna
hajszín || sötétbarna
kinézet || Erős, spanyolos vonásokkal rendelkezik, éppen ezért a férfiak egzotikusnak és vonzónak találják; a nőiségét adottságként használja. A kultúrájának megfelelő az öltözéke, amely szintén az idomait hangsúlyozza.
Kapcsolatok
Piper Walsh régi/új szövetségese.
Azt beszélik…
Egyes feltételezések szerint Caronak köze volt Fred Weasley halálához.
A Minisztérium parancsára likvidálták.
Életben van, és több évnyi bujkálás után visszatért Angliába.
Bejegyzetlen animágus.
Egyéb
avialany || Noomi Rapace
