Egy pillanatra sem tűnik el arcomról az az idegesítően édes mosoly, melyet a szerep tökéletes eljátszása érdekében öltöttem fel. Azt mondják, hogy a mosolygás minden gondolatot és érzelmet el tud rejteni; nem mintha utóbbiról esetemben beszélni lehetne. Az érzelmek a gyenge és sebezhető embereknek valók, akik a saját életüket nehezítik meg. Okosabb vagyok ennél, sokkal okosabb. Nem szeretek, nem is sérülök meg. A bosszúvágy persze mindig ott rejtőzködik bennem, az ereimben csörgedezik, gyilkos elegyet alkotva tökéletes véremmel, azonban ez sokkal inkább életmód, mint érzelem.

Először kissé meglepődöm, hogy ilyen... lengén öltözve fogad a „célpontom”, de ez egy másodperc erejéig sem látszik rajtam. Bár érzem, hogy szívem hevesen ver az izgalomtól, légzésem egyenletes továbbra is, nehogy feltűnjön neki valami – jól tudom, hogy egy rossz lépés, és bukom a játszmát; ez pedig nem fordulhat elő. Velem legalábbis. Tettetett udvariassággal mosolyodom el, mikor félreáll az ajtóból, és beenged a réginek tűnő, mégis szépen karbantartott házba. Az első pontot ki is pipálhatjuk, hiszen bejutottam. Most már csak roppant meggyőzőnek és megbízhatónak kell tűnnöm a férfi szemében, azt pedig tudom, hogy érhetem el. Miközben cipőm sarka ritmikusan kopog a padlón, körbepillantok a szobában: kívülről sokkal tágasabbnak tűnt, de még így is azt kell mondanom, hogy nagyobb, mint az én lakásom. Jellemző. Anwennek mindig jobbnak kell lennie.

Hellyel kínál, én pedig nem is habozok sokáig – lehuppanok a karosszékbe, majd mikor visszatér, megköszönöm az italt. Látom a férfin, hogy ideges, vagy legalábbis gyanakvó, és ez egy őszinte örömöt vált ki belőlem, úgy érzem, hogy hatalom van a kezemben – nem tudhatja, hogy mi lesz a következő lépésem, ezzel pedig máris előnyre tettem szert. Kis buta.

- Nagyon örülök. - mosolyodom el, majd megköszörülöm a torkomat. Nos, igen, le kéne szoknom a dohányzásról. Úgysem menne.

Rögtön a tárgyra tér, ezzel pedig igencsak a kedvemre tesz, nem szerettem volna nagy feneket keríteni ennek az „akciónak”. Persze, kell még egy pár mondat ahhoz, hogy meggyőzzem arról, hogy én mennyire jó szándékú és kedves ember vagyok. Fúj. Erre még gondolni is rossz. Tekintetem hirtelen villan fel, amikor gyönyörű nőnek nevez. Á, hát így állunk. Körbepillantok a szobában, és feltűnik, hogy túl nagy a csend. Ezt vagy annak köszönhetem, hogy ilyen késő van, vagy annak, hogy a doktor úr egyedülálló. Túl könnyű dolgom van...

- Az igazság az, hogy nem szeretnék sokáig kertelni. A húgomat keresem. Azt beszélik, hogy Ön nemrégiben magához vett egy lányt, akinek nem sok emléke van a múltról. Igaz ez? - kérdezem megjátszott megtörtséggel, mintha sajnálnám a testvéremet.

- Lehet, hogy az én kishúgomat fogadta be. Ha ez így van, akkor... - elcsuklik a hangom, hófehér arcomon egy könnycsepp szalad végig. - Kérem, mesélje el, hogy pontosan mikor, hogy talált rá. - nézek rá esdeklően, és le vagyok nyűgözve magamtól. Színésznek kellett volna mennem.

Közel a cél. Már nem kell sokat várnom, és enyém lehet végre mindaz, amit olyannyira vágytam. Szokták mondani, hogy a bosszú mindennél édesebb, és tudom, hogy amit tenni fogok, még annál is édesebb lesz. Nem fogom kímélni, nem fogok megbocsátani, nem leszek könyörületes. Évekkel ezelőtt kellett volna megtennem – talán minden másképp alakult volna.

Ajkam akaratlanul és egy sötét mosolyra húzódik, szemeimben valami furcsa fény csillan meg; sosem voltam még annyira határozott a dolgomban, mint ebben a pillanatban. Elmélyülten veszem végig ismét tervem minden egyes apró részletét, miközben észre sem veszem, hogy hosszú percek óta némán bámulok ki a kávézó hatalmas ablakán. Miután ismét megállapítom, hogy a lehető legalaposabban kieszelt tervem nem vallhat kudarcot, elégedetten pillantok körbe a helyiségben. Egy férfi összevont szemöldökkel figyeli minden mozdulatomat, és a másodperc erejéig elfog a kétkedés és a gyanú maró érzése; talán figyelnének? Nem túl feltűnően végignézek az embereken, akik a közelemben ülnek, végül jobbnak látom, ha máshol várom meg az ideális időpontot. Felhörpintem a whiskeym maradékát, majd határozottan kilépek az ajtón, és az izgalomtól remegő kezekkel azonnal cigarettám után kutatok. Sietősen gyújtom meg, majd mélyet szippantok belőle, és csak lassan engedem ki a füstöt. Érzem, ahogy ereimben szinte azonnal végigszáguldoznak a nyugalom cseppjei, majd elindulok egy sötét sikátor felé.

Útközben elgondolkodom, hogy vajon miért is gyűlölök valakit ennyire, amikor látszólag semmit sem ártott nekem – az én drága testvérem, aki életem megrontója. Egy álszent kis féreg, aki nem érdemli meg, hogy boldogan élhessen. Elvett tőlem mindent, ami számított nekem, mellette én sosem lehettem igazán fontos, csak másodikként tengethettem a napjaimat. Sosem fogom megbocsátani neki. A kis tökéletes angyalka, hát persze. Mennyire, mennyire vakok voltak mind, hogy nem látták, mit is rejt a szende külső...

Ismét remegni kezdek, egyik pillanatról a másikra fog el a hányinger, szédülni kezdek. Még időben nyúlok a fal felé, hogy nekitámaszkodhassak. Messzire hajítom a cigarettacsikket, majd végigcsúszom a fal mentén, és leülök az egyik lakáshoz vezető lépcsőre. Lassan szívom be a levegőt, szemeimet lehunyom – most nincs helye a dühnek, hiszen tökéletes színjátéknak leszek ma a főszereplője. Ránézek az órámra, és megállapítom, hogy ideje indulni. Óvatosan tápászkodom fel, és hoppanálok, egyenesen egy alig kivilágított, tengerparti ház előtti feljáróhoz. Napszítta hajamat bosszúsan borzolja a hirtelen feltámadt nyári szellő, vékony kabátomat lazán húzom összébb magamon. Nagyot sóhajtok, majd kihúzom magam, és elindulok a ház ajtaja felé. Világosság van odabent. Helyes. Függönyt fel.

Az ajtó elé lépek, és óvatosan kopogok be, miközben kihúzom magamat, és megpróbálom megregulázni széltépte tincseimet. Nem túl sokáig kell várakoznom, az ajtóban megjelenik egy férfi – rögtön azonosítom, hogy ő feltehetőleg az a férfi, aki úgymond örökbe fogadta Anwent. Milyen megható történet.

- Jó estét, elnézést a késői zavarásért. Leena Rastole vagyok. Beszélhetnénk valami fontosról? Halaszthatatlan. - kérdezem egy széles, már-már nyájas mosoly kíséretében, és várom, hogy beengedjen. Elkezdődött.