Jason kissé visszahúzódónak tűnt, mikor a húgomról érdeklődtem, s ami azt illeti, nem igazán tudtam mire vélni a viselkedését. Igaz, nem ismertem túl jól a srácot, így nem akartam a legrosszabbat feltételezni, miszerint tudhat valami rossz dolgot a húgomról, s csak falaz neki. Elhittem azt, hogy nincs túl sok emberrel jóban, ennek ellenére szívesen vettem segítő szándékát, hisz az a kevés információ is soknak számított.
- Ó igen, értem, ne haragudj, hogy így rákérdeztem. – Egy pillanatra elhalkultam, hisz pontosan tudtam, hogy Jason mire is gondolt. Nekem is eltűnt néhány kedves barátom, s olyan is akadt, akivel megromlott a kapcsolatom. Nehéz időket éltünk, és nem szívesen beszéltünk ezekről a pillanatokról. Éppen ezért teljesen megértettem Jasont, s pontosan ez miatt féltettem annyira a húgomat.
Mikor azt mondta, hogy nem tudja, merre lehet Ellie, lehangolódtam, még nagyobb görcsöt éreztem a gyomromban, s legszívesebben elordítottam volna magam, hogy megtaláljam a lányt. Jason azonban hirtelen újra megszólalt, s úgy tűnt, hogy van néhány ötlete arra, hogy merre is lehet Ells.
- Jaj de jó, mutasd meg kérlek, hogy merre. – Amikor megindult a srác, követni kezdtem Őt, mögötte lépkedtem, s közben jobbra-balra fordítottam a fejemet, hogy alaposan szemügyre vegyem a park minden zegét-zugát. Elég nagy területről volt szó, így tulajdonképp bárhol megbújhatott a lány.
- Tudod, nagyon aggódom, hogy Ellie mardekáros fiúkkal barátkozott össze, nem örülnék annak, ha bármi baja történne, aggódom érte. – Vallottam be a srácnak, miközben a sziklás rész felé tartottunk.
Odaérve kissé meredek részen kellett lépkednünk, így ügyeltem arra, hogy ne csússzon meg a lábam.
- Megnézem odalent, várj meg. – Szóltam a srácnak, majd lemásztam a sziklák rejtette részhez, s ott megpillantottam a húgomat. Ott feküdt a sziklák aljánál, kezei lehorzsolódtak, s fejéből szivárgott a vér.
- Jason, gyere gyorsan, segíts! – Olyan ideges voltam, hogy hiába próbáltam használni a gyógyító varázslatot, nem sikerült. Pedig mindig ügyesen alkalmaztam, de most valahogy nem ment.
- Ellie, hallasz? – Megpaskolgattam a testvérem arcát, úgy tűnt, mintha magához térne, kinyitotta a szemeit is, de szavai zavarosnak tűntek.
- Jason, segítened kell ,hogy elvigyük Őt a gyengélkedőre. Megsérült. – Aggódva pillantottam felfelé, remélve, hogy a srác lesz olyan kedves és segít a húgomat biztonságos helyre vinni.

Jason ránézésre egy helyes kölyök volt, s bár nem sokat beszélgettem vele és csak ritkán láttam, meg voltam arról győződve, hogy egy rendes srác és ha a húgom már annyira barátkozni szeretne a másik nem képviselőivel, inkább vele haverkodjon, mint Eric-el és a mardekáros haverjaival.
- Szia Jason - Tettem még hozzá, majd mikor a nevemen szólított, bólintottam a szavaira. Szegényre nem akartam ráhozni a frászt a kérdéseimmel, sem a nyugalmatlanságommal , de sajnos nem tudtam leplezni a dühömet és aggódásomat. Ellie - mióta elveszítettük édesanyánkat-  teljesen kifordult önmagából, eltűnt az a bájos kislány, s a helyét átvette egy flegma, mindenkinek odaszólós, órákról ellógos, bajkeverő kis tyúk. Hisztis volt, akaratos és elvesztette az eszét. Nem elég az, hogy a családunk ingatag lábakon állt, Ő még a viselkedésével is rátett erre egy lapáttal.
Pillantásommal Jason arcát fürkésztem, szegény srác nem tűnt olyannak, mint aki bármit is tudhatna a testvérem hollétéről.
- Dél óta nem? Ó, Merlinre az a lány, vajon most hol lehet! - Hangosan morgolódtam, míg végül rádöbbentem arra, hogy viszonylag rosszul veheti ki magát ez a helyzet. Nem akartam azt, hogy Jason rosszat gondoljon rólam, s nem akartam előtte flúgosnak tűnni. Ráadásul úgy tűnt, hogy Őt is érdekli, mi történhetett.
- Hálás lennék érte, ha segítenél, mert nekem mostanában semmit nem mond el. Az történt , hogy Mr. Witchburn rám törte az ajtót és Őt kereste. Állítólag Ellie már nem egyszer lógott az órájáról, de biztos vagyok abban, hogy más is van a számláján, különben a tanár nem akadt volna ki annyira. Azzal fenyegetett, hogy eltanácsolják Elliet. Mit gondolsz, hol lehet? Egyébként , ti viszonylag jóban vagytok, nem? Legalábbis voltatok. Csak néhány hónapja Ellie megváltozott. Nem tudod, hogy kikkel barátkozik, vagy merre töltheti az idejét? - Aggodalmasan fontam össze magam előtt a karjaimat, miközben pillantásomat Jason tekintetébe fúrtam.

Jason

Jó pár könyvvel a hónom alatt lefelé caplattam a lépcsőkön, hogy elfoglaljam az egyik kényelmes fotelt, s belesüppedve a puha anyagba, újra magamba szívhassam az irományok illatát, fejleszthessem tudásomat. Egyesek szerint már-már túlzásba vittem a tanulást, s olyankor is könyveket forgattam ujjaim közt, ha épp nem kellett semmiféle vizsgára készülni. Néha azért akadt egy-két lelkes támogató is, akik hozzám hasonlóan szívesen olvasgattak, tanultak, s ha látták, hogy könyveket cipelek, azonnal megállítottak és érdeklődve futtatták végig pillantásukat a könyveim gerincén.
Ez most valahogy elmaradt, talán éppen azért, mert odakint remek idő volt, s a háztársak nagy része vagy a tó partján kötött ki, vagy az iskolaudvaron osztották meg egymással a legújabb pletykákat. Nem zavart meg senki, a nyugalom különösképp jól hatott rám, el is határoztam, hogy a délutánt hosszas olvasgatással fogom eltölteni.
Fél órája lapozgathattam már a könyveket, mikor egyszer csak az egyik oktató lépett a klubhelyiségbe, s pillantása azonnal megakadt rajtam.
- Miss Green, csak hogy megtaláltam. Nagyon remélem azt, hogy Ön tud a húga tartózkodási helyéről , képes lesz elérni Őt, és felhívni a figyelmét arra, hogy ha még egyszer nem jelenik meg az órámon, akkor nem csak pontokat fogok levonni a házuktól, hanem személyesen kezeskedek arról, hogy Ellie röpüljön az Intézményből?. Hm?- A férfi szavai csak úgy fröcsögtek, arca vörösödött a méregtől, s még a torkán is kidudorodtak az erek, olyan indulattal beszélt az én kis húgomról. Összerezzentem, váratlanul ért a tanár kirohanása, s bár szavai megleptek, természetesen azonnal Ellie védelmére keltem.
- Biztosíthatom róla, hogy Ellie részt fog venni az órákon, ma reggel már rosszul érezte magát, biztosan azért hagyta ki tanár úr előadását. - Jegyeztem meg határozottan, miközben álltam a férfi tekintetét, akinek a méregtől megvonaglottak ajkai. Látszott rajta, hogy mennyire haragszik a húgomra, engem pedig már egyre inkább érdekelt, hogy vajon mi a csudát csinálhatott Ellie, amivel ennyire magára haragította az őszes halántékú urat.
- Ajánlom, hogy kerítse elő és küldje hozzám, amint megtalálta! - Kezeit ökölbe szorította a férfi, majd sarkon fordult és sietősen távozott a klubhelyiségből. Azon nyomban felpattantam, s az összecsukott könyveket a fotel puha felületére ejtettem. A gyomrom görcsbe rándult, ideges voltam, de legfőképp dühös a tudatlanságtól, hogy vajon, már megint mi a jó eget tehetett az én kis angyali húgom.
Magamhoz kapva a pálcámat, sietős léptekkel szeltem a folyosókat, s először az épületet jártam körbe, megnéztem azokat a helyiségeket, ahol szívesen dekkolt Ellie, s mivel a falakon belül nem találtam, utam az udvarra vezetett. Felpaprikázott kedvemben szeltem a füvet tornacipőmben, s a park felé kanyarodva az arcokat pásztáztam. Jó páran lézengtek odakint, de főként első- és másodévesek. Aztán, egyszer csak feltűnt egy ismerős arc, a kis Jason, aki nem csak, hogy a húgom évfolyamtársa volt, de korábban jó párszor láttam őket együtt tanulni. Ha más nem, Ő biztosan tudni fogja, hol lézeng az én ördögi kistestvérem.
- Jason, Jason! - Már messziről kiabáltam a hugrás srácnak, és sietős léptekkel futottam felé.
- Figyelj...nem láttad...Elliet? - Lihegve támaszkodtam meg térdeimen, miközben pillantásom a srácra emeltem. Ideges voltam, s talán kissé türelmetlen is, mert tudni akartam, hogy hol van a húgom.

Amint meglátta Angelát, azonnal apró mosoly ült ki ajkaira, éppen csak jelezve barátnője felé azt, hogy örül a találkozásnak. Sosem volt ujjongó, sikongatva karokba boruló lány, Maggiet általában a visszafogottság jellemezte és egy halvány mosoly, ennél több nem.
- Sajnos csak ilyen kevés, pedig rég nem láttuk már egymást. Úgy hiányoztál és a többiek is, olyan távol vagytok. - Sóhaj hagyta el Magg ajkait, arcát szomorúság szőtte át, egyik kezével gyorsan megigazgatta a hajszálait, hogy továbbra is rendezettnek tűnjön, s ne látszódjon az, hogy bármi is megingathatja őt.
- Úgy lesz, ne aggódj! Már tudom is, hogyan járok túl a prefektusok eszén. - Biztatta barátnőjét, hogy ne legyen olyan aggodalmas, bár lelke mélyén ő is félt, aggódott azért, hogy mi lesz, ha egy szökevénnyel találják együtt. Nem tudná kimagyarázni, ezzel veszélybe keverné saját magát, a húgát, de talán még az apját is. Ahogy ezekre gondolt, hirtelen a gyomra diónyivá szűkült, de aggodalmát nem akarta barátnőjével is megosztani, épp elég volt neki az, hogy beosont az iskolába, mikor mindenhol nyüzsögnek a halálfalók és azok pártolói.
- Remélem, hogy hamarosan megoldódik a helyzet, rossz abban a tudatban élni, hogy üldöznek titeket és a bátyád...sajnálom. - Sóhaj hagyta el Maggie ajkait, mert átérezte Angela helyzetét, ő sem örült volna, he ezekben az időkben nem tart össze a családja, s ami azt illeti, náluk is kezdett szétszakadni a család.
- A húgom, Ellie is elkezdett feléjük kacsintgatni, ő vígan éli itt az életét, kezdek érte aggódni, nem akarom, hogy rossz kezekbe keveredjen. Ő nem ilyen, csak .. egyszerűen csak meg van zuhanva. - Mesélte némi gondolkodás után.
- Elvagyok. - Körbepillantott, nem-e fülel valaki, majd ahogy meggyőződött arról, hogy minden biztonságos, közelebb hajolt és egész halkan beszélt.
- Próbálok színlelni, nem kötekszem, mindent megteszek, amit kérnek, nem húzom a számat semmilyen kérésre, beolvadok. De mi mást tehetnék? A szökés értelmét nem látom, mert úgyis tudom, hogy azt a húgomon, vagy az apámon vernék le. Megtalálnák őket, akár még az életükkel is zsarolhatnának, ki tudja? Én ezt nem kockáztathatom meg, inkább elfogadom a helyzetet. - Sóhaj hagyta el ajkait ismét.
- Nem tudom, mennyit tudsz arról, ami itt folyik, de akik maradtak, azokat igyekeznek átnevelni. Nagyon szigorúan fognak minket, az iskolát el sem hagyhatjuk, és elvileg nem érintkezhetnénk senkivel. Nem tudom, meddig fog ez tartani. - Vállát megvonta, majd leengedte és Angelára pillantott.
- Mond csak Angela, van értelme a szökésnek? Mi a helyzet odakint, van valami megoldás, vagy ez örökké így marad?- Kíváncsiság hajtotta őt, tudni akarta, mire számíthat, hogyan alakul majd a jövő.
// elnézést, hogy megvárakoztattalak//

Túl sok idő telt el azóta, hogy látta eltűnni barátait, túl hosszú idő telt el ahhoz , hogy ne hiányozzanak neki legkedvesebb barátnői, akikről ezekben a baljós pillanatokban mit sem tudott. Miközben az óráira készült, vagy épp professzorait hallgatta, amint élvezettel oktatták az általuk tanított tárgyakat, gyakran gondolt arra, hogy vajon mit csinálhatnak Ők? Szökevény társai vajon merre bújkálhatnak, kell-e félniük, veszélyben vannak-e, mire gondolhatnak, mit csinálhatnak éppen? Van fedél a fejük felett, nem leselkedik rájuk Halálfaló valamelyik sötét sikátorban? Ehhez hasonló gondolatok többször is átfutottak a fejében, néha az órai anyagra sem tudott koncentrálni, de mindig sikerült kimagyaráznia valami egyszerű bugyutasággal, amin jobb esetben csak mosolyogtak tanárai, diáktársai. Inkább mondta, hogy émelyeg az édességtől, mit korábban fogyasztott, vagy csak kedvenc regényének részletei jutottak eszébe, mint sem bevallotta volna, hogy barátaiért aggódik, s az életüket félti. Ezekben a napokban, hetekben még csak arra sem volt esélye, hogy kimenjen a Roxfortból és találkozhasson velük, de túlságosan nagy kényszert érzett, hogy legalább az egyikükkel felvegye a kapcsolatot, főleg azután, hogy néhány információ birtokába jutott. Még aznap este el is küldött egy baglyot egyik legkedvesebb barátnőjének, Angelanak, de az üzenet aljára csak egy keresztnevet írt, hogy ha esetleg valaki megszerezné az üzenetet, véletlenül se tudja, ki küldhette azt.
Egy nap telt el, hosszas várakozás, legalábbis annak tűnt, Maggie várta a pillanatot, hogy találkozhasson végre a barátnőjével, már el is indult a lim-lomos helyiség felé, a megbeszélt találka helyszínre, s valószínűleg oda is ért volna időben, ha útközben nem állítja meg egy szemtelen alak. Mély lélegzetet vett, tekintete szikrázott, ahogyan sötét íriszeit a magas, széles vállú és piszok jóképű Willre emelte. Magában már többször is elátkozta a fiút, amiért olyan jóvágású és helyes, hogy képes volt annak idején elcsábítani őt.
- Bármit is akarsz, nem érdekel, dolgom van. - Ridegen közölte a fiúval, kezeit ösztönösen vonta össze mellkasa előtt, mintha csak attól tartana, hogy újra sebezhetővé válna, tekintetét pedig a folyosó végére vezette, ezzel is jelezve, hogy neki halaszthatatlan dolga van.
- Várj már - A kéz, melynek érintése régen kellemes érzéseket ébresztett Maggieben, most inkább csak a menekülési kényszert növelte benne, szúrós pillantása megakadt a fiú kézfején.
- Vedd le rólam a kezed! - Sajátjával le is söpörte Willét, majd egy lépéssel hátrébb araszolt.
- Ejj de durci ma valaki. Nos, ne aggódj, eszem ágában sincs megzavarni az esti programodban, bár nem hinném, hogy randira sietsz, de..szóval, csak érdeklődnék, hogy a húgod merre van, mert egész nap nem találom. - Ezt a pofátlanságot is csak Ő engedhette meg magának, Maggie megfeszült ,s erős késztetést érzett arra, hogy pofon vágja a fiút.
- Szállj le a húgomról, ő nem játékszer, keress magadnak mást. Nem fogom hagyni, hogy Ellievel szórakozz. - Fogai közt sziszegte oda a mardekáros fiúnak, aki láthatóan kiválóan érezte magát, még a háborús időkben is. Látszott rajta, honnan pottyant a földre.
- Cöhh..p***csa - Morrant fel a fiú, de ezt már csak Maggie hátával közölhette, ugyanis a lány úgy robbant ki álló helyéből, mintha csúzliból lőtték volna ki. Elviharzott, már csak azért is, hogy lecsillapodhassanak kedélyei és ne akarja pálcáját előkapva megátkozni a fiút. Sebes léptekkel közelített a Lim-Lomos helyiség felé, odaérve körbepillantott, hogy nem-e lát nem kívánatos személyt a folyosón, majd óvatosan lenyomta a kilincset, belépett az ajtón és behúzta maga mögött azt.
- Ne haragudj, késtem. - Mondta kissé nyugodtabban, s közelebb lépdelve már az arca is feltűnhetett Angela előtt.
- Szia - Látva a lányt , megfordult a fejében, hogy magához ölelje kedves barátnőjét, de aztán ezt a gondolatot is elvetette, hisz sosem volt ölelkezős fajta, főleg azóta nem, hogy elveszítette az édesanyját. Ellenben, ha őt megölelték, akkor visszaölelt.
- Köszönöm hogy eljöttél, minden rendben van veled, veletek? Mesélj! - Ült le barátnője mellé, közben abban reménykedett, hogy senki nem fog rájuk nyitni ilyen késői órán a lim lomos helyiségben.

   Alapok

jelszó || "Nincs más, ha játék kell, játszunk nekik!"
így ejtsd a nevemet ||Meggi Grín
nem || nő
születési hely, idő || London, 1979. 09. 17.
horoszkóp || szűz
kor || 18
vér || fél
                
évfolyam || Hetedév

         A múlt

- Nem érti meg, hogy nem kaptam semmilyen értesítést? De… hallgasson meg, befizetem a számlát, csak adjanak még egy hetet, kérem!- Apám kétségbeesett szavait még a konyhában is hallani lehetett, jól tudtam, hogy nehézségekkel küzd, de azzal is tisztában voltam, hogy nem tudok neki segíteni, legalábbis nem úgy, ahogy én szeretnék. Anya halála óta nem találta a helyét, nem tudott megfelelően koncentrálni a munkájára , amiben sorozatos hibákat követett el. Rosszul állt a szénája a cégnél,  ő mégis arra törekedett, hogy felnevelje lányait, Elliet és Engem. Féltett és óvott minket, próbált nekünk mindent megadni és a lehető legjobb nevelésben részesített minket. Anya elvesztése miatt mégis minden a feje tetejére állt, mindegyikünk másként dolgozta fel a veszteséget. Míg apa a munkába temetkezett, Ellie pedig teljesen kifordult magából, addig én egy falat húztam magam köré, megkomolyodtam, úgy is mondhatnám, felnőttem és másként látom a világot.
- Csesszék meg, csesszék meg! – Apám őrjöngve püfölte odakint a telefont, mire összerezzentem és egy pillanatra megtorpantam a kakaó kevergetésében, amit pár perccel korábban készítettem zsírszegény tejből. Lecsúszva a konyhaszékről, kezembe fogva a bögrémet a nappali felé lépkedtem, ott láttam meg apámat, aki fejét lehajtva, halántékát masszírozva ücsörgött a fotelben.
- Mi történt?- Kérdeztem alig hallhatóan, miközben közelebb sétáltam, s letelepedtem mellé, az ülőalkalmatosság karfájára, majd egyik tenyeremmel megérintettem Apa vállát. Felpillantva rám, halvány mosolyt küldött felém, de szomorú tekintete mindent elárult, s akkor már tudtam, hogy az anyagi helyzetünk miatt történhetett valami rossz.
- Nincs baj kicsim, majd minden helyre jön, ne aggódj. – Mosolyogva simította meg arcomat, homlokomra egy puszit nyomott, majd felállt és megropogtatta a csontjait.
- Ne idegeskedj apa, előbb-utóbb minden helyre jön és mi mindig itt leszünk neked Ellievel.- Rámosolyogtam, próbáltam elkapni tekintetét, s addig el sem eresztettem, míg válaszmosoly nem érkezett. Apám kicsit összeborzolta a haját, s feltűrte pulóverének ujjait.
- Jól van, most pedig kezdődjön a munka, a dolgozószobámban leszek, ha kell valami, nyugodtan szólj. Apropó…a húgod még mindig tanul? Ma egész nap nem láttam, aggódom érte. – Összeráncolt homlokkal pillantott rám, nem akartam neki hazudni, de az igazat sem akartam bevallani. Ó, ha tudná  hogy Ellie az utcákon lófrál este nyolc után, akkor a végén még ez is felidegesítené őt és nem tudna a munkájára koncentrálni.  
- Igen,  még tanul. – Füllentettem a béke és nyugalom érdekében, egy erőltetett mosolyra támaszkodva, de én magam rettentően ideges voltam, egyrészt azért, hogy hazudnom kellett apának, másrészt azért, mert féltettem a húgomat, s haragudtam is rá. Egy éve még teljesen átlagos lány volt, rendesen tanult, a Roxfortban is jól teljesített, de pár hónapja megváltozott. Csak a jó ég tudja, hogy miféle dolgokat csinálhatott a haverjaival, de féltettem attól, hogy szörnyű galibába keveri magát, s tudtam jól, hogy a muglik közt ez hamarabb bekövetkeztet, mintha varázslókkal együtt élnénk.

Elgondolkodva kortyolgattam a kakaómat, tulajdonképp nem is értettem, hogy annak idején apáék miért döntöttek úgy, hogy Londonban éljünk. Mindketten varázsló családból származtak, anyám Roxmortsi születésű, Roxfortot végzett boszorkány volt, aki élete végégi a Mágiaügyi Minisztérium alkalmazásában állt. Apám is varázsló család sarja volt, de ő sosem mutatott  tehetséget a varázslatok terén, így a megfelelő vizsgáit sem tudta teljesíteni annak idején a varázslóképző intézményben.  Nyilván csak ez lehetett az ok, hogy apa ne érezze magát félembernek, ő tarthassa el a családot.

Az órámra pillantva aggodalmam még inkább nőtt, sóhajtva kortyoltam bele a kakaómba, mikor nyílt a bejárati ajtó, s átlépte a küszöböt füstös szemű húgom, aki úgy nézett ki, mint egy sztriptíz bárból szalajtott ribanc. Még a kakaót is félrenyeltem, mikor megláttam a szerelését és azt, hogy dülöngélve lépdel beljebb.
- Merlinre Ellie!- Suttogva, szemöldökömet dühösen ráncolva léptem mellé, miután letettem a kakaómat, megragadtam karját és gyorsan a konyhába húztam őt.
- Teljesen el vagy ázva és mi ez a ruha rajtad? És ez a füstszag. Apa már keresett, azt mondtam neki, hogy tanultál. Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Azonnal menj fel a szobádba, utánad megyek! – Dühös voltam rá, bár csöndesen, mégis lekorholtam őt, amiért ennyire felelőtlenül viselkedett az utóbbi időben. Rá sem ismertem arra a lányra, akit a húgomként ismertem, döbbenetes, hogy mit tett vele az a pár hónap.
- Nem vagy az anyám, szállj le rólam! – Kirántva karját a kezemből felsietett az emeletre, s hallottam, ahogy bevágta az ajtaját. Megrezzentem a puffanásra, egy pillanatra elgyengültem, szemeimben egy könnycsepp csillant fel, de nem hagyhattam, hogy úrrá legyen rajtam a félelem, és a kétségek, melyek jó ideje gyötörtek. Tudtam, hogy erősnek kell lennem, nem csupán magam miatt, hanem az apámért , s a húgomért, aki csak most töltötte a tizenhatot. Mindig is féltettem őt ettől az élettől, el akartam kerülni azt, hogy hibákat kövessen el, úgy mint én, de hirtelen attól féltem, hogy már nem tudom megmenteni Őt. Idegesen felsiettem utána, erőt véve magamon, leküzdve a  gyengeségeimet, bekopogtattam, próbáltam bejutni a szobájába, de elküldött. Mélyet sóhajtva, némi gondolkodás után léptem csak el az ajtajától, majd célba vettem saját szobámat. Egyedül éreztem magam, tudtam, hogy apám dolgozik, s nem zavarhatom, tudtam, hogy a húgom látni sem akar, mert azt hiszi, át akarom venni anyánk szerepét. Pedig én csak jót akartam neki, semmi mást.


A szobámba lépve, becsukva magam mögött az ajtót kicsit fellélegezhettem. Odabent nem látta senki, ha sírok, ha nehezen veszem a levegőt, s ha magányosan kémlelem a csillagokat az ablakból. A széles , párnákkal fedett párkányba mászva felvettem szokásos pozíciómat, hátamat egy párnának döntöttem, egyik lábamat felhúztam, másikat kinyújtottam, s kipillantottam a Baker Streetre, ahová kövér hópelyhek varázsoltak egyre vastagabb takarót. Eszembe jutott, mikor megérkezett a levél, melyben közölték, hogy felvételt nyertem a Roxfort Boszorkány-és Varázsló Képző Intézménybe. Anyám ujjongott és szorosan magához ölelt, apám csöndes mosollyal fogadta a hírt, Ő is büszke volt rám, még ha ezt nem is mondta. Mindketten azt akarták, hogy anya nyomdokaiba lépve én is elvégezzem az iskolát, s később majd a Mágiaügyi Minisztériumban töltsek be fontosabb szerepet. Ez volt a cél, s olyan könnyedén hangzott akkoriban, ezzel szemben a jövő közel sem tűnt ennyire biztatónak.
A nevén nem nevezett úr szinte mindenütt átvette a hatalmat, nem csak a Roxfortban, hanem a Minisztériumban is. Olyan elveket követett, s vallott, melyekkel sem anyám, sem én, de a családunk sem tudott azonosulni. Mégsem beszéltünk erről, nem mutattuk nem tetszésünket, egyszerűen csak tűrtük a változásokat. Nem volt elég az, hogy a családunk anyagi gondokkal küzdött, még a jövőnk is bizonytalanná vált. Sok barátomat vesztettem el , mióta a háború tart, sokakat, kiket szerettem, egyesek az ellenszegülésbe haltak bele, mások elszöktek. Én ott maradtam, mert nem láttam értelmét annak, hogy feladjam az életem, s ellenszegüljek a nagyobb erőknek. Bármennyire is megviselt lelkileg ez az időszak, nem akartam, hogy lássák rajtam, az iskolában sem mutathattam ki valós nézeteimet, hisz kinek hiányzott az, hogy büntetésből apámmal vagy a húgommal végezzenek?

Csak tűrtem és tűrtem, bejártam az óráimra, részt vettem az átnevelő programban, s azt hiszem, rideg stílusommal és nemtörődömségemmel talán sokakat megtévesztettem. Néhány barátom biztosan megharagudott rám, kik mugli származásúak voltak, s nem támogattam őket, de számomra sokkal fontosabb volt a család. S ha már a család, gondolataim ismét visszakanyarodtak Elliehez, miközben egy ablakra tapadt, kövér hópelyhet figyeltem.  A háború őt is megváltoztatta, s mai napig változtatja, úgy tűnik, őt könnyebben átcsábították a rosszabb oldalra. Talán ő is csak trükközik, s valójában más véleményen van, vagy valóban elhiszi azokat a dolgokat, amiket a fejébe tömnek?

Gondolataimból hangos csörtetés szakított félbe, odalentről hallatszódtak a neszezések, s mondanom sem kell, hogy rettentően megijedtem, összerándultam egy pillanatra ott az ablakban. Pár pillanat kellett csak, hogy erőt vegyek magamon, majd talpra szökkenjek és lerohanjak, hogy megnézzem, mi történt apával. Ő az irodájában állt, hófehér arccal, nyakkendőjét lazítva dőlt a falnak, úgy tűnt, mintha rémet látott volna. Én a futástól pihegve támaszkodtam meg az ajtóban, s kérdő tekintetem reá szegeztem.
- Mi történt? Apa, jól vagy? – Aggódva léptem közelebb hozzá, de egy szó sem jött ki a torkán, nagyon megijesztett. Le kellett őt ültetnem, gyorsan vittem neki egy pohár vizet, s kellett néhány perc, mire annyit tudott kinyögni, hogy jól van. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett, s valószínűleg ő sem akarta elmesélni azt, hogy Halálfalók keresték fel aznap éjjel…

Az eset óta pár hónap telt el, húgommal a karácsonyi szünet végeztével visszakerültünk a Roxfortba, s azóta sok minden történt. Többek közt volt szerencsém újra találkozni Will Carsonnal, akit mérhetetlenül gyűlöltem ötödik óta. Ő volt az a fiú, aki kihasználva a naivitásomat , lelkemben oly érzéseket nevelgetett, amitől különlegesnek éreztem magam. Ő elhitette velem, hogy fontos vagyok neki, naivan bedőltem a trükkjeinek, s elég volt két hónap arra, hogy rájöjjek, ő maga a sötétség. Csak addig törődött velem, míg megszerezte azt, amit akart, utána ott hagyott, eltaszított magától, teljesen összetört. Most pedig úgy tesz, mintha semmi se történt volna , ráadásul, szemet vetett a húgomra. Gyűlölöm Willt, hogy nem képes elkerülni minket, azért pedig még jobban, hogy most Elliet szeretné becserkészni magának. Nem tudom, mi tévő legyek, a húgom nem hallgat rám, azt sem tudja, mi történt velem annak idején. Félek, ha bármit is mondanék neki, azt hinné, hogy kitaláció, s még inkább Will karjaiba sodornám őt. De ez csak egy gond a sok közül. Mióta visszatértünk Skóciába, azóta sem tehettük ki a lábunkat az Intézmény falai közül. Sajnos a helyzet egyenesen lehangoló, senki sem beszél, nem lehet apró pletykafoszlányokat sem elkapni arról, hogy mi lett a szökevényekkel, hol lehetnek. Akik maradtunk, némán tűrjük és engedelmeskedjük az új szabályokat, de hogy mi lesz a jövő, arról halvány lila fonalam sincs. Egyetlen dolog biztos, volt egy jövőm, s egy álmom, de az elveszett…


   Jellem

Maggie annak idején, amikor a Roxfortba került, elsős éveiben kicsit visszahúzódó volt, de néhány háztársának köszönhetően gyorsan beilleszkedett és sikerült feloldódnia is. A visszahúzódó lányból egy életvidám, barátságos és segítőkész lány lett, aki imádta a társaságot, szívesen töltötte idejét barátaival, s még a tanulást sem vitte túlzásba, bár azért arra ügyelt, hogy mindig a lehető legjobb eredményeket produkálja.  Kedvessége mellett intelligens leányzónak bizonyult, aki próbálta elkerülni a vitákat, s inkább ésszel oldotta meg az elé gördülő problémákat, mint sem hirtelen haraggal. Tanulmányaiban jó eredményeket ért el, nem volt kiváló tanuló, akadtak tantárgyak, melyekben kevésbé jól teljesített. Ilyen volt például a repüléstan, attól az órától mindig rettegett, főként a tériszonya miatt, amit sajnos nem sikerült leküzdenie az évek során. Bénázásaira a háztársai is felfigyeltek, a Mardekár tagjai közül többen gúnyolódtak is, hogy ő az a boszorkány, aki hat seprű hátáról is leesne, de Maggie sosem törődött a rosszindulatú megjegyzésekkel. Kíváncsi természet révén párszor már megkapta az „aki kíváncsi, hamar megöregszik” című mondatot, de ezt egy legyintéssel tudta le, nem zavarta, hogy sokan ezt gondoltál róla.

Sosem volt kacér, kirívó teremtés, a fiúkkal mindig jól kijött, de haverságon kívül  Ő sosem mert tovább lépni. Tizenhat éves korában mégis úgy alakult, hogy összeismerkedett egy Mardekáros fiúval, aki egyébként is nagyon tetszett neki. A srác kihasználva Maggie akkori naivságát teljesen megbolondította őt, aztán, miután megszerezte, amit akart, a lánynak is búcsút intett. Lelke először akkor sérült igazán, akkor fogadta meg, hogy soha többé nem dől be senkinek és legközelebb kétszer is meggondolja azt, hogy mikor mit tesz. Magába zárkózott, mire édesanyja elvesztése is rátett egy lapáttal. A lány az esetet követően egy falat vont maga köré, azóta sokkal komolyabban viselkedik, nem sokat mosolyog, ha tetszik neki valami, azt is csak egy halvány mosollyal nyugtázza, nem szívesen mutatja ki az érzéseit. Nyugodt jellem, kerüli a balhés helyzeteket, azonban, ha valaki bajban van és úgy érzi, hogy segítenie kell, akkor határozottan lép fel és kiáll a gyengébb védelmében.
Kedveli a mugli dolgokat, erről persze soha, senkinek nem mesélne. Nagyon szeret olvasni, énekelni és táncolni, valamint imád bájitalokat kotyvasztani. Anyja halála óta sokkal jobban odafigyel a húgára és az apjára, anyáskodó viselkedést vett fel, s ez miatt megromlott a kapcsolata Ellievel. Nehezen viseli el azt, ahogyan a húga viselkedik, szeretne segíteni rajta, de sokszor nem találja a megfelelő megoldást. Könnyű őt megbántani, érzékeny lélek, de ha valaki megsérti, azt próbálja elfojtani magában.


Erősség || határozottság, megfontoltság, irányító jellem
Gyengeség || nehezen működik együtt másokkal, negatív szemléletmód, kritikus


         Apróságok

mindig || palacsinta, kakaó, könyvek, zene, macskák, virágok és növények, család.
soha || karamella, kígyók és pókok, kétszínűség, hazugság, Will Carson.
hobbik || olvasás, éneklés, tánc, úszás
merengő ||Legjobb emléke, mikor megkapta a Roxfort levelét, legrosszabb emléke, mikor elveszítette édesanyját.
mumus || kígyóktól és pókoktól
Edevis tükre ||  Mágiaügyi Minisztériumban szeretne dolgozni egy napon, magas pozícióban.
százfűlé-főzet || Kesernyés, lilás-kékes színű.
Amortentia || Fűszeres illatokat.
titkok || Előfordul, hogy ha nagyon maga alatt van, akkor nyugtatót vesz be.
azt beszélik, hogy... || Azt terjesztik róla, hogy prűd lány és gonosz banya, pedig erről szó sincs, egyszerűen csak óvatos, és sokkal megfontoltabb a Will Carson eset óta.


         A család

apa || Jonathan Green; 45; félvér , normális apa-lánya kapcsolat.
anya || Caithleen Bennett Green; elhunyt; félvér, nagyon jó kapcsolatuk volt.
testvérek ||  Ellie Green; 16 , veszekedős korszakukat élik.
állatok || Belzebub, egy éjfekete perzsamacska.  

Családtörténet ||

A családban mindenki félvér származású, nincs semmiféle extra kapcsolatuk a halálfalókkal, hétköznapi varázslócsalád.


         Külsőségek

magasság || 170cm
testalkat || sportos testalkatú, rendszeresen mozog, fut és úszik.
szemszín || barna
hajszín || sötétbarna
kinézet || Maggie első látásra szigorú, már-már katonás jellem, visszafogott elegancia jellemzi ruhatárát. Csak alapsminket használ, ritkán mosolyog, vonásai szigorúak, elsőre egy munkafelügyelő jutna róla eszünkbe, vagy egy utálatos igazgatónő. Haját hol összefogva, hol kiengedve viseli.



         A tudás

varázslói ismeretek ||
Maggie kezdetek óta remekül tanult a Roxfortban, bár akadt néhány tantárgy, melyekkel azért megküzdött az évek során. Ezek közé tartozik  a rúnaismeret, az alkímia és a repüléstan. Ezeket leszámítva minden egyéb tantárgyat zökkenőmentesen átvészelt, kedvenc tárgyai a bűbájtan, bájitaltan, mágiatörténet , számmisztika és a legendás lények gondozása.



felvett tantárgyak ||
                      Mugliismeret, Legendás Lények gondozása
pálca típusa || 12,4 hüvelyk , sárkányszívizomhúr mag, kőrisfa
RBF ||
Asztronómia  - Elfogadható
Átváltoztatástan – Elfogadható
Bájitaltan – Kiváló
Bűbájtan – Várakozáson felüli
Legendás Lények Gondozása - Kiváló
Mágiatörténet – Várakozáson felüli
Mugliismeret - Kiváló
Sötét Varázslatok Kivédése – Elfogadható
                      

         Egyéb

avialany||  Troian Bellisario