S eljött az idő.
Eljött az ideje, hogy végre a karmaink közé kaparintsuk a Roxfortot, ezzel bizonyítva, hogy a hatalom a mi kezünkben van, és senki nem tehet ellenünk semmit. Ha kis Malfoy kölyök képes lesz végezni Dumbledore-ral, amit kétlek, akkor senki sem lesz a világon, aki veszélyt jelenthetne a Lordra. Annak a vén bolondnak már rég halottnak kellene lennie, akkor már rég vége lehetne a háborúnak, de a szerencsétlen bolondok azt hiszik, hogy van értelme a harcnak. Sajnálatra méltóak. Ahogy életüket feláldozva küzdenek a jóért... Hát nem veszik észre, mennyire szebb lesz majd a világ, ha kigyomláltuk a mocskokat? A sárvérűek a mágus világ szégyenei. Senkik. Rühes dögök, akik még könyörületet sem érdemelnek, szánalmat meg egyáltalán nem.
Örömtől ittasan lépek át a szekrényen, hogy végre a régi iskolám falai közt lehessek. Crassohoz eddig nem sok közöm volt, nem emlékszem, hogy valaha is dolgoztunk volna együtt. Ráadásul elég jelentéktelen volt a számomra ahhoz, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek vele, de természetesen tudtam, ki ő. Mindenkiről tudtam, aki csak a gárda tagja volt. Hisz az ember, tudás s információk nélkül csak egy senki.
Crasso egyelőre tökéletesen viselkedett, egyetlen szavam sem lehetett rá. Hmm... Talán ő is tudakozódott egy kicsit felőlem? Vagy talán a makulátlan viselkedésért, majd egy kis dicséretet szeretne tőlem? Na majd meglátjuk, talán ha jó fiú lesz, talán.
Az igazgatói iroda... Keleti szárny, arra még emlékszem. Nagyon jól tudom, merre fele kellene lennie, de... túl régen voltak már azok az évek, mikor ezeken a folyosókon kopogtak cipőim, ráadásul sosem törődtem olyan semmiségekkel, hogy igazgatói iroda. De nem fogom Crasso orrára kötni, hogy csak a megérzéseimet követem a céllal kapcsolatban. Azt soha. Cathrina Wolls nem mutat soha egyetlen egy pillanatra sem gyengeséget. És mit is számít, ha kerülőúton találunk csak oda? Annál izgalmasabb lesz a ma éjszaka. Nem bánnám, ha útközben belebotlanánk egy-két kószáló diákba, hogy szórakozhassak egy kicsit. Csak egy picurkát, ha már itt vagyok. S tudom, hogy a feladat mindenekelőtt, de egy kis szórakozás azért kell.
Vegyetek csak észre! Vegyetek nyugodtan észre!
Már várom a pillanatot, mikor botlunk végre bele valakibe, minden porcikám remeg, hogy pálcát szegezhessek egy bakfisra, vagy ha szerencsém van, egy eltévedt aurorra. Crassonak kéne előttem haladnia. Én vagyok a főnök, ez kétségtelen, de ha velem történne valami, az nagyobb kár lenne. Neki kéne elől mennie, de kettőnk közül egyedül én jártam még a kastély falai között. Ez igazán idegesítő… Crasso csak egy senki, egy férfi. Érte nem kár. De értem…
És végre!
Egy diák. Egy fiatal siheder, egy kölyök, pontosan olyan falat, amire vágytam. Egy kis előétel, hogy felcsigázza az ízlelőbimbóimat. Crassoval egyszerre rántottunk pálcát, és egy pillanatra már megijedtem, hogy fiatal társam egyből tönkreteszi a játékomat, mikor a jó szerencse közbeszólt a hátunk mögött felhangzó csörömpöléssel, és fiatal társam azonnal abba az irányba fordult. Legyen csak elfoglalva azzal a valamivel, vagy valakivel, én már kinéztem magamnak ma estére valakit.
Mosolyra húzódik a szám. Annyira édes ez kis mitugrász. Igaz, a jó modorra nem tanították meg, de most nem is számít. Állok vele szemben, és csak figyelem egy darabig macskaszemeimmel, és egyre több fehér fog jelenik meg vöröslő ajkaim között, miközben a pálcám egyetlen egy másodpercre sem ereszkedik lejjebb. Egyetlen mozdulat tőle, és azonnal egy szépséges átkocskával ismerkedhet meg, ami talán nem is lenne a hátrányára, mert amit tőlem kaphat, azt biztosan nem tanítják a Roxfortban.
- Szervusz, drága – köszönök vissza neki, és elindulok feléje.
Szépen lassan haladok előre, egyre közelebb és közelebb, de nem állok meg előtte. Nem. A háta mögé lépek, és a fülébe mondom a következő szavaimat:
- Mit szeretnél, mi járatban legyünk?
És szabad kezemmel beletúrok szőke fürtjeibe, majd érzékien simítom végig a nyakát, és vezetem egyre lejjebb és lejjebb finom ujjaimat az oldalán, hogy érezzem zsenge testén, ahogy beleremeg az érintésembe, és egyszerre járja át a vágy és a félelem, ahogy meztelen nyakán érezheti forró leheletem melegét. Imádok játszani.

Rendben elfogadlak

Irány játszani!


A házad pedig... Hmm... Hova is rakjalak?

GRIFFENDÉL

üdv az oldalon

ha bármi kérdésed lenne nyugodtan fordulj hozzám, szívesen segítek
az előtörid nem rossz, de néhány változtatásra szorul:
1. a Jelszó nem megfelelő. Nem a karaktered mottóját kell ideírni, hanem a Törvénykönyvekben található Jelszót, ami azért van, hogy elolvasd a szabályzatot.
2. Szeretném, ha néhány szóban megemlítenéd hogyan viszonyult Voldemorthoz és a háborúhoz. Hogyan befolyásolja ez az életedet, hisz jelenhelyzetben ez egy elég fontos kérdés.
3. Hiába érdekel az Animágia, még nem vagy képes vagy rá. Nagyon bonyolult varázslatról van szó, amit egyedül biztos hogy nem tanulhattál meg, ráadásul folyamatos gyakorlást igényel és otthon biztos, hogy nem gyakorolhatsz, hisz még csak néhány hónap múlva leszel 17 éves.
4. Ki az a Tom? Egy zárójeles részben említed, hogy ő segített beszerezni a könyveket az Abszol úton. De ki ő?
5. Az előtörténet mintát töltsd ki kérlek!

És akkor apróságok:
- A Kviddics csapat jelenleg telt házas. Hiába vagy jó játékos, nem vagy a csapatban. Maximum csereként játszhatsz, de ennyi. Talán a jövő évtől.
- Felszerelés. Felesleges. Ez az oldal nem egy szokványos szerepjátékos oldal. Itt kialakítod a saját kis világod és játszol. Maga az írásélmény a lényeg, és a társaság. Nem kell annyira komolyan venni azt hogy, mennyire drágák a könyvek, vagy hogy mit viszel magaddal a Roxfortba. Örülök hogy leírtad, mert ennyivel is többet tudni a karakteredről, de nálunk ez nem kötelező.

Ha változtattál szólj és visszanézek. Addig is az előtörténeted nem fogadom el.

Semmi kétségem a felől, hogy a Mirol-Wolls párosítás remek ötlet volt. James hiába egyben olyan mentorféleségem is, hisz az én stílusom korántsem diszkrét, amihez tény és való, hogy kell valaki, hogy visszafogjon, de ugyanakkor James is sokat tanulhat ám tőlem. Hisz mégis csak az első húsz legkeresettebb gyilkosok közé sorolják a "Fekete Özvegyet". És a mai napig fogalma sincs senkinek a gárdán kívül, hogy vajon kit is rejt az álnév. Ki is gyanakodna rám? Egy kiscica szemekkel tudó néző fiatal nőre, aki képes a bajbajutott kisasszony szerepkört is briliánsán alakítani.
Hirtelen áll fel James, de ahhoz hogy engem meglepjenek, több kell, ennyi nem elég. Még a fejemet sem emelem meg, úgy nézem mi is lesz a következő lépése, de le nem venném róla szemeimet. Azt soha.
Elsétál mellettem. Oh, még csak hozzám sem ér, milyen kár. Pedig már ideje lenne az ő részéről is egy kicsivel több láng. Hol az a férfi, akiről annyit hallottam?
- Igen, köszönöm - válaszlom a kérdésére.
És miközben nyújtottam a felém faragott kristályt, hogy átvegye tőlem, szinte érezhetetlenül, hozzá ért a kezemhez. Aprócska érintés volt, akár érzéki csalódás is lehetett volna a részemről, de hideg bőrömet szinte perzselte az ő forrósága, aminek köszönhetően azonnal végig futott a borzongás a testemen. Ah…Mégis csak tud valamit ez a férfi.
Egy csábos mosoly a bókomra. Igazán megnyerő, kár hogy nem tudja takargatni, hogy nagyon jól tudja magáról, mennyire vonzó. De szeretem az ilyeneket. Akik tisztában vannak adottságaikkal vissza is élnek vele, de mégsem kérkednek, csak egyszerűen kihasználják, amit a természet adott nekik. Hisz az élet már csak ilyen, azzal kell gazdálkodnunk amink van, és ha jól használjuk, akkor még többünk lesz.
Előre dől, és egy pillanatra felmerül benne, hogy talán ebből a mozdulatból több is kisülhet, de megint csak csalódnom kell. Ejnye James, miért nem szerzel nekem egy kis örömöt?
Mindenre kíváncsi… Hmm… Vajon valóban meg akarja ismerni a meztelen Cathrinát? Ha a testemről van szó, bármikor állok a rendelkezésére, de a lelkem… az meg úgy sem létezik. Egy démonnak olyanja nincs.
- Nem gondolod, hogy az még túl friss a kapcsolatunk, hogy eláruljam a legféltettebb titkaim? – kérdezem játékosan – De jó legyen, egyetlen apróságot megsúgok neked, de nem áruld el senkinek – és közelebb hajolok hozzá, mintha egy titkot akarnék megsúgni neki – A pletykák valóban igazak – és csak egy kihívó tekintet.
Szórakozom.
Tudom mik terjengenék rólam, és be kell valljam élvezem. A csábító démon, akinek élve még egyetlen férfi sem szabadult a karmai közül. Azért az elég szánalmas, hogy pont olyanok mondják ezeket, akik már megízlelhették a csókjaim ízét, de a férfiúi büszkeség határtalan… és röhejesen szánalomra méltó.
Szóval menni készül. Oh a kis balga, hát fogalma sincs hogy tőlem csak akkor szabadulhat férfi ha azt én akarom? Még akkor is, ha nagy James Mirolról van is szó. Soha nem kaptam még nem leges választ egyetlen felkérésre sem, és bizony ez ma éjszaka sem lesz másképp. Én leszek az aki az útjára bocsátja, nem pedig fordítva.
Felállok, hogy ezzel is jelezzem, ha akar, távozhat, nem fogom visszatartani. Az persze más kérdés, hogy mi is jár valójában a fejemben, milyen ocsmány kis tervet eszeltem ki az ellen, hogy forduljon a kocka és én legyek az aki a végén közölheti: ideje lenni menni...
Vagy ki tudja? Még az is előfordulhat, hogy macska-egér játék ami jelenleg zajlik köztünk, ahol a szerepek folyamatosan változnak, még kellemesen is alakulhat. Vagy inkább hagyjuk a bennünk izzó szenvedélyt egy következő alkalomra és mondjak ellen önmagamnak, megcáfolva a pletykákat? Hmm... Igazán kecsegtető ötlet. Egy nő, aki végre mer nemet mondani a hírhedt nőcsábásznak.
- Remélem, minél hamarabb találkozunk - mondom kacéran - hisz akármilyen találkozó lesz, biztosan élvezni fogom - nézek rá kihívóan.
Akármi vár ránk a következő alkalommal, igazán élvezetes lesz, hisz ha éppen egy feladatot kell teljesíteni, akkor azért, ha éppen valami más, valami, ami csak felnőttekre tartozik, akkor pedig azért... Alig várom.
Szándékosan köszöntem már szinte el. Ha menni akar, menjen, nem tartom vissza, de a búcsúnál ráfogom venni a maradásra és akkor...
Élvezem ezt a kisjátékot. Ahogy szórakozgatunk, ahogy a másik határait feszegetjük, ahogy apróságokkal próbáljuk csábítani a másikat, de egyikünk sem adná be a derekát. Rólam köztudott, hogy a testem a legnagyobb fegyverem, Jamesről pedig, hogy nem csak nem veti a meg a nőket, de még neki sem akadt olyan áldozata, aki ne alélt volna a karjaiba. Most pedig két kegyetlen mágus próbálja felhasználni a másikkal szemben a csáberejét. Vajon ki fog győzedelmeskedni? Vajon melyikünk lesz az aki, végül hamarabb adja fel ezt a kis kimondatlan csatát? A legcsodásabb az lenne, ha döntetlen lenne.
Nem jellemző rám, hogy hasonló kompromisszumot kössek, de Jamesben van valami, ami talán még ezt az áldozatot is megérni, hogy egyenlő félként kezeljem.
Kikísérem vendégemet az ajtóig, hisz ha már onnan jött... (ha esetleg a kandallón át akarna távozni, akkor természetesen odáig) és mielőtt útjára bocsátanám, megteszem azt az egyetlen lépést, ami a ma estéből nem hiányozhat. Aminek köszönhetően elérhetem, hogy én nyerjek. Az természetesen meg sem fordul a fejemben, hogy James talán elutasítana, az nem történhet meg. Túl sok aprósággal csigáztam már a fantáziáját, és hát ő csak egy férfi...
Könnyedén s elegánsan lépek oda hozzá, hogy ideje se legyen reagálni és netalántán elutasítani. De azt minek is tenné? Egy főnyeremény vagyok. Ujjaim puhán tapadnak az izmos férfi mellkasra, melyet több réteg ruha véd, nehogy ragadozóként belevájhassam a körmeimet. Enyhén lábujjhegyre állok, hogy egy szintre kerüljenek az ajkaink és érzékien csókolom meg, egy pillanatig az alsó ajkait harapdálva majd majd a felsőket, hogy aztán egymásba forrhasson a két száj.

Imádom az éjszakákat. Ilyenkor nincsenek szabályok, feloldódnak a korlátok és olyan dolgok történnek meg, amik nappal sosem következnének be, de még egyetlen ilyen eseményt sem bántam meg. Vajon ezen az éjszakán mi fog történni? Mert, ahogy haladnak a percek a hangulat egyre forróbbá válik, és ez igencsak az ínyemre való.
Hírnév, előrelépés, jutalom…
Remekül hangzik és főleg a jutalom… azt már ma éjszaka magaménak akarom tudni. Oh,milyen régóta vágyom már, egy ilyen kívánatos fogásra, egy igazi különlegesség lehet James, akit meg akarok kóstolni. És talán még azt sem bánnám, ha rászoknék, végül is társak vagyunk. És a társ viszony bizony, nem csak a munkára értetendő, főleg nem nálam.
- Ebben biztos vagyok – válaszolom és elmosolyodok én is akárcsak James.
Vajon az ő fejében milyen gondolatok járhatnak?
Leveszi a zakóját.
Ejnye James, ezek szerint hasonló gondolatokon merengsz, mint én?
Nagyon ínycsiklandozóan fest a piros fekete összeállításban, de nálam bizony ennél több kell. Egy vérbeli vadmacska nem támad akármilyen áldozatra, akkor sem, ha az direkt a legcsábítóbb öltözékét öltötte magára.
Bókol.
Oh, milyen kedves. De inkább cselekedne, mint beszélne, az sokkal inkább a kedvemre lenne. Igen, egyre inkább akarom végre a hálómban tudni. Még soha senki nem volt képes kikerülni a karmaim közül és ez alól James lesz kivétel.
- Igazán köszönöm – felelem neki – Te sem panaszkodhatsz, igazán megnyerő a külsőd.
Mintha csak udvariaskodás lett volna, úgy hangzanak a szavaim, pedig annál jóval több volt. Valóban fessnek találom, és a legszívesebben még kevesebb ruhában látnám, úgy sokkal tetszetősebb lenne a látvány. Bár tisztában vagyok vele, hogy Jamesben egy igazán nehéz esetett fogtam ki, de csak annál élvezetesebb lesz, mikor már nem lesz menekvés a számára.
Hmm… Szóval még nincs konkrét feladatunk. Nem is baj. Nem is baj. Igazán kecsegtető csak a gondolat, hogy innentől kezdve Minden feladatunk közös lesz.
Mikor egy néhány másodperces szünetet hagy, kíváncsian tekintek rá. Mit is javasolt a Nagyúr? Kevesen múlik, hogy elhagyja a számat egy kacaj. Szóval jobban ismerjük meg egymást… Felőlem semmi akadálya, alig várom, hogy jobban is megismerjem James Mirolt, kívül, belül…
Előrehajolok az asztalhoz, ahol lassan száll fel a kellemes illatú füstfelhő, az ott pihenő szivaromból. A pongyolám, amely nincs szorosra megkötve, enyhén előre esik a mozdulat következtében, de nem zavar, sosem zavartak az effajta apróságok, most pedig pláne nem. Játszunk, és ebben a játékban nincsenek szabályok, pont ez benne az izgalmas.
Ujjaim közé zárom a szivarom, és miután felegyenesedtem és beleszívtam, ahogy egy igazi nemes nőnek illik. Majd kacéran James szemeibe nézve megszólalok.
- És mit szeretnél tudni rólam? Talán fényt szeretnél deríteni a pletykákra?
A kérdést akárhogy értelmezheti, egyiket sem bánom. Ha akarja mesélek, ha akarja be is mutatom neki ki is vagyok…