Seraphin
Kérdések. Értelmetlen kérdések, hiszen mindre rájöhetett már. Viszont a tény, hogy hozzám beszél, minden kétséget elűz, tényleg itt van, ez nem álom. Remélem, azért nem csíp meg. De szép volna! Megcsípne, hozzám érne…majdnem megrázom a fejem, hogy kiverjem a fejemből a gondolatot, de a józan eszem hamar megállít a mozdulatban. Még a végén tényleg dilisnek fog tartani, nem mintha eddig nem adtam volna rá okot.
Ijedten kapom a fejem az ajtó irányába, szívem rémületemben, vagy éppen reménységem jelképeként dobban meg. Egyelőre nem tudom eldönteni. Vajon azért zárja be az ajtót, mert most itt véget akar vetni mindennek, vagy épp ellenkezőleg? Viharosan, álmaimba illően, szintén véget akar vetni, mondjuk a köztünk lévő távolságnak? Nyelek egy nagyot. Lassan, megfontoltan válaszol a kérdéseimre. Nincsen semmi hirtelenség a mozdulataiban, a hangjában. Mintha minden szót megízlelne ezerszer, mielőtt válaszolna bugyuta kérésemet illetően.
Ajkaim furcsa fintorba zsugorodnak. Vagyis inkább csak a bal oldala. Mintha bűnbánó mosoly és lemondó szomorúság próbálna egyszerre megjelenni vonásaimon. Ránézek. A szemeibe. Nyitott könyv vagyok. Ugyan Seraphin! Hiszen tudod ki áll veled szemben. Lauren Hús Garside. Soha nem rántottam még pálcát életemben, nem próbáltam harcolni az ellenkező dolgokért, elfogadtam a kudarcaimat. Láthatod, nem fogok agresszív, vérimádó, kegyetlen, dühöngő állattá változni, hogy lecsapoljalak, majd áldozatommá tegyelek. Bemutassalak a termékenység istenségének. Ma legalábbis biztosan nem.
- Ne haragudj. Nem úgy gondoltam. Én…én csak…
Eddig bírtam. Elfordítom a fejemet, újra. Vagyis inkább a cipőmet kezdem fürkészni. Nézd Seraphin! Van rajta egy folt. Nem nézed meg? Valószínűleg por lehet. Hiába mormolom, megváltó mantraként, hogy nem emelem fel a fejemet, nem emelem fel a fejemet, testemet úgy látszik, már nem én irányítom. Tekintetem tétován, félőn simogatja pillantását.
- Örömmel adtam. Nem kértem érte semmit. Most sem kérek.
Megrántom a vállam. Ezzel a mozdulattal próbálom leplezni hihetetlen szorongásomat. A pálcám, valahol a talárom zsebében lapul. Fogalmam sincs, hogy nálam van-e egyáltalán. Ez most nem is lényeg. Csak az, hogy hallgathatom a szavait. Csendesen, fájó térdemmel hátrébb lépek, leülök az egyik padba. Talán ez a legjobb, amit tehetek.
- Okos vagy Seraphin. Nagyon okos.
Áhítattal ejtem ki a nevét. Mintha valami fantasztikus varázslatot szórnának ajkaim. Nem kell gondolkoznom azon, amit mond. Nem játszok, nem tagadok. Soha nem kerültem az útjába, csak távolról szerettem. Csak a hálókban álmodoztam az esküvőnkről! Esküszöm, csak ott! Még a tanórákon sem! Ha ez bűn, akkor mérhetetlenül bűnös vagyok. Pokolba kerülök.
- Tudtam, hogy tetszeni fog!
Kislányos hangszínnel, lelkendezve kapom fel a fejemet, szemeimben megcsillan az öröm. Tudtam, hogy örülni fog neki. Néha lopva ránéztem a kezeiben tartott könyveire, vagy a folyosón hallgatóztam. Tudom, nem szép dolog a hallgatózás, de roppantul hasznos. Főleg akkor, ha valakinek örömet szeretnék okozni.
- Akkor örülsz neki, igaz?
Nem tudom leplezni a gyermeki izgatottságot, ami úrrá lett rajtam. Nem akarok tolakodni, Merlin mentsen tőle, talán még meg is átkozna! De sokat álmodoztam arról, ahogy lassan artikulálja az átkát, amit csak nekem szán! Ne álmodozz Lauren, nem szabad! Rossz kislány!
- Seraphin, én…én nem akarok semmi rosszat.
Sose volt rossz az, amire én gondoltam! Ha tudná…egy pillanatra el is pirulok a kétértelmű kifejezésemtől. Megint csak utólag gondolkozom, hiszen nem pironkodásra ösztökélő gondolatnak szántam. Ismét elfordítom a fejem. Olyan lehet ez az egész, mintha egy mugli teniszmérkőzést néznék. Egyszer ide nézek, egyszer oda.
- Az lesz a legjobb, ha elmegyek, igaz?
Lemondóan pillantok fel rá, hiszen eddig a cipőm vált ismét érdekessé. A por, ami a padból telepedhetett rá. Igen érdekes alakzatokat tudnak felvenni a porszemek. Mintha külön világban léteznének. Bár én is megtehetném, hogy most egy másik világba kerüljek, ahol nem kell elmagyaráznom semmit.
- Szeretlek boldognak látni.
Lehet, hogy nem is hallja a mondatomat, túl halkan, szinte csak dörmögöm. A csend, mindig a barátom volt. Most is, jótékonyan elnémítja a szavaimat. Jobb, ha nem derül ki a titkom. Ennél is jobban. Létezik egyáltalán ebben a helyzetben az, hogy ennél is jobban?
A fenébe…miért nem tudok elfutni?
Ijedten kapom a fejem az ajtó irányába, szívem rémületemben, vagy éppen reménységem jelképeként dobban meg. Egyelőre nem tudom eldönteni. Vajon azért zárja be az ajtót, mert most itt véget akar vetni mindennek, vagy épp ellenkezőleg? Viharosan, álmaimba illően, szintén véget akar vetni, mondjuk a köztünk lévő távolságnak? Nyelek egy nagyot. Lassan, megfontoltan válaszol a kérdéseimre. Nincsen semmi hirtelenség a mozdulataiban, a hangjában. Mintha minden szót megízlelne ezerszer, mielőtt válaszolna bugyuta kérésemet illetően.
Ajkaim furcsa fintorba zsugorodnak. Vagyis inkább csak a bal oldala. Mintha bűnbánó mosoly és lemondó szomorúság próbálna egyszerre megjelenni vonásaimon. Ránézek. A szemeibe. Nyitott könyv vagyok. Ugyan Seraphin! Hiszen tudod ki áll veled szemben. Lauren Hús Garside. Soha nem rántottam még pálcát életemben, nem próbáltam harcolni az ellenkező dolgokért, elfogadtam a kudarcaimat. Láthatod, nem fogok agresszív, vérimádó, kegyetlen, dühöngő állattá változni, hogy lecsapoljalak, majd áldozatommá tegyelek. Bemutassalak a termékenység istenségének. Ma legalábbis biztosan nem.
- Ne haragudj. Nem úgy gondoltam. Én…én csak…
Eddig bírtam. Elfordítom a fejemet, újra. Vagyis inkább a cipőmet kezdem fürkészni. Nézd Seraphin! Van rajta egy folt. Nem nézed meg? Valószínűleg por lehet. Hiába mormolom, megváltó mantraként, hogy nem emelem fel a fejemet, nem emelem fel a fejemet, testemet úgy látszik, már nem én irányítom. Tekintetem tétován, félőn simogatja pillantását.
- Örömmel adtam. Nem kértem érte semmit. Most sem kérek.
Megrántom a vállam. Ezzel a mozdulattal próbálom leplezni hihetetlen szorongásomat. A pálcám, valahol a talárom zsebében lapul. Fogalmam sincs, hogy nálam van-e egyáltalán. Ez most nem is lényeg. Csak az, hogy hallgathatom a szavait. Csendesen, fájó térdemmel hátrébb lépek, leülök az egyik padba. Talán ez a legjobb, amit tehetek.
- Okos vagy Seraphin. Nagyon okos.
Áhítattal ejtem ki a nevét. Mintha valami fantasztikus varázslatot szórnának ajkaim. Nem kell gondolkoznom azon, amit mond. Nem játszok, nem tagadok. Soha nem kerültem az útjába, csak távolról szerettem. Csak a hálókban álmodoztam az esküvőnkről! Esküszöm, csak ott! Még a tanórákon sem! Ha ez bűn, akkor mérhetetlenül bűnös vagyok. Pokolba kerülök.
- Tudtam, hogy tetszeni fog!
Kislányos hangszínnel, lelkendezve kapom fel a fejemet, szemeimben megcsillan az öröm. Tudtam, hogy örülni fog neki. Néha lopva ránéztem a kezeiben tartott könyveire, vagy a folyosón hallgatóztam. Tudom, nem szép dolog a hallgatózás, de roppantul hasznos. Főleg akkor, ha valakinek örömet szeretnék okozni.
- Akkor örülsz neki, igaz?
Nem tudom leplezni a gyermeki izgatottságot, ami úrrá lett rajtam. Nem akarok tolakodni, Merlin mentsen tőle, talán még meg is átkozna! De sokat álmodoztam arról, ahogy lassan artikulálja az átkát, amit csak nekem szán! Ne álmodozz Lauren, nem szabad! Rossz kislány!
- Seraphin, én…én nem akarok semmi rosszat.
Sose volt rossz az, amire én gondoltam! Ha tudná…egy pillanatra el is pirulok a kétértelmű kifejezésemtől. Megint csak utólag gondolkozom, hiszen nem pironkodásra ösztökélő gondolatnak szántam. Ismét elfordítom a fejem. Olyan lehet ez az egész, mintha egy mugli teniszmérkőzést néznék. Egyszer ide nézek, egyszer oda.
- Az lesz a legjobb, ha elmegyek, igaz?
Lemondóan pillantok fel rá, hiszen eddig a cipőm vált ismét érdekessé. A por, ami a padból telepedhetett rá. Igen érdekes alakzatokat tudnak felvenni a porszemek. Mintha külön világban léteznének. Bár én is megtehetném, hogy most egy másik világba kerüljek, ahol nem kell elmagyaráznom semmit.
- Szeretlek boldognak látni.
Lehet, hogy nem is hallja a mondatomat, túl halkan, szinte csak dörmögöm. A csend, mindig a barátom volt. Most is, jótékonyan elnémítja a szavaimat. Jobb, ha nem derül ki a titkom. Ennél is jobban. Létezik egyáltalán ebben a helyzetben az, hogy ennél is jobban?
A fenébe…miért nem tudok elfutni?
