Azzal, hogy magam csaltam ide, esélyt sem hagytam a Sorsnak, hogy valami izgalmasat tervezzen velem. De ha az életem korábbi eseményeit vesszük alapul, inkább nem bízom magam a véletlenek sorozatára, ugyanis semmi jó nem ért egészen addig a pillanatig, míg a kezembe nem vettem az irányítást. Azóta szinte csak pozitívan csalódtam az eddig nemlétezőnek hitt lehetőségeimben, mintha egy új világ tárult volna elém. Az újjászületéssel, mint olyan, nem mernék kacérkodni, az életem azért ilyen gyökeres változáson nem ment keresztül. Akkor minimum megérkezett volna postán annak a mocskos nevelőapámnak a halálhíre, vagy valami ehhez hasonló örömhír. De nem leszek telhetetlen, értékelem a mát, azon belül is ezt a találkozást. Ha magamnak is ütöttem nyélbe, és a módszereim nem éppen tökélyre fejlesztettek, megnyugtathatom magam azzal a klisével, hogy minden kezdet nehéz.

Vagyok annyira udvarias, hogy szánjak az önmaga lenyugtatására is időt. Na jó, hogy őszinte legyek, ennek köze nincs az udvariasságomhoz, sokkal inkább az unalomhoz, ami már hónapok óta szétfeszít belülről. Ezért kreálok kalandokat magamnak. Abba a közösségbe, ami az iskola falai között van, lehetetlen beilleszkednem. Aki behódol nekem, az iránt érdektelenné válok, aki ezt nem teszi meg, leginkább kerül a hírem miatt. Persze eszem ágában sincs ennyire kiadnom magam egy vadidegennek már az első beszélgetésünk alkalmával, és ahogyan most elnézem a gond szülte barázdákat a homlokán, nem ad majd nekem második lehetőséget. Kár érte ... Mindenesetre én minden erőmmel azon leszek, hogy elszórakoztassam magam, és remélhetőleg ezzel egyidejűleg őt is.

-Ugyan már, számolj el négyig, gondolj a napsütésre, rendelj egy pohár italt, és máris elmúlik! - vonom meg a vállam nyugtatónak szánva, mindeközben azon gondolkodom, mit tehetnék még a kedélye lecsillapítása érdekében. Hát, azt hiszem a nőies bájam bevetését kukába is dobhatom, hiszen most leginkább engem gyűlöl ezen a bolygón. A bocsánatkérés pedig nem méltó hozzám, nem is teszem meg, csak nagyon indokolt esetekben. Ha mondjuk elraboltam volna az öccsét, csak azért, hogy találkozzunk, na, az már indoknak számítana! De egy aprócska kis hazugság? Ugyan már, senkinek sem esett baja! Nyilván neki is feltűnik majd úgy öt percen belül, mennyire túldramatizálja a dolgot, de ha mindez még negyed óráig is eltart, mentem szörnyethalok! Még azt mondják, hogy a nők hisztérikusak ... Rendben, aláírom, hogy én is sokkal jobban érzem magam férfi társaságban, és hogy a nők többsége képtelenségeken is hajlamos megsértődni, de azért az "erősebbik" nemet sem kell félteni ezen a téren, nincs igazam?

-Legalább magadat ne álltasd! Még válaszra sem méltattál volna, nem hogy egy találkozásra! Bár teljesen megértem, gondolom rengeteg nő üldöz a leveleivel .... - mosolyodom el most az egyszer minden őszintétlenségtől mentesen, hiszen a mondanivalóm igazságtartalma cáfolhatatlan. Persze, nyugtatásnak szánt hízelgésből feleltem így, de legalább nem hazudtam!
-Te könnyen beszélsz, egy férfi annál vonzóbb, minél több rossz szokással bír.
S valóban remekül áll a cigaretta a kezében, ahogyan gondolom a seprű meg a pálca is, vagy egy közönséges palack víz. De annyira, hogy mindezt közöljem, még nem akarom, hogy lehiggadjon. Van egy olyan sejtésem, hogy az alaptermészete is ilyen mogorva, cinikus. Annál jobb!

Még nem hagyott itt. Ennél egyértelműbb jelét szándékosan sem adhatná annak, hogy annyira mégsem bőszítettem magamra. Ha valóban nagyon idegesíteném, már rám boríthatta volna az asztalt, és mint valami feldühödött troll, kisétálhatott volna innen. Ennek ellenére ugyan hol lesütött, hol az egekbe emelt tekintettel, de még részt vesz a társalgásban. Ennek köszönhetően kivételesen még a szem-maró füstről sem veszek tudomást.
-Nem szokásom túlgondolni a dolgokat. Ha így lenne, akkor a levelem sem íródott volna meg soha, ebből kifolyólag ez egy elég ostoba kérdés volt. De ahogyan te az én költői kérdésemet, úgy én is válaszra méltattam ezt a te kis meggondolatlanságodat. - felelem szinte levegővétel nélkül, és ami a meglepő, hogy nem is gondolkoztam sokat a válaszon. Az adrenalin általában csodákat művel velem, de a nyelvem nem szokott tőle megeredni. Minden bizonnyal szerény személye van ilyen pozitív hatással a neuronjaimra.

         Alapok

jelszó || "Még Harington melle is nagyobb, mint Bishopé!"
így ejtsd a nevemet || Nina Kétlín Szendford
nem || nő
születési hely, idő || London; 1981, július 24.
horoszkóp || oroszlán
kor || 17
vér || félvér, bár állítja, hogy arany
évfolyam || ötödéves


         A múlt

Lehet valaha jobb társat találni a magánynál? A magány nem kérdez vissza, nem cáfol meg, és nem, a magány még sohasem bántott meg. Nincsenek felesleges kérdései, nem akar megváltoztatni, megjavítani, kedvére formálni, hogy aztán eldobjon, mint egy véres rongyot.
Egy újabb mocskos edényt veszek a kezeim közé, még csak kesztyűt sem húztam az ujjaimra. Tudom, hogy erre vannak azok az elcseszett házimanók, és hiába utasított már nem egyszer rendre fintorgó képpel az anyám, minduntalan azt válaszoltam, hogy én ezt szeretem csinálni. Ahogy a szemem láttára eltűnik a mocsok az edényekről, megtisztulnak, és a legkisebb nyoma sem marad annak, hogy valaha is étel díszelgett rajtuk. Habos ujjaimmal a fülem mögé tűröm a hajamat, majd a bal oldalamra igazítom az egészet, így könnyen megérzem a hideg ujjakat a vállamon, a szuszogást a fülemben. Meg sem mozdulok, acélos tekintettel meredek a mosogatóra, a mocskos tányérra, s a vízsugárra, ami majd elmossa ezt az egész szennyet. Ezúttal nem megy tovább, már csak a távolodó lépteit hallom. Fellélegzek. Csak ekkor veszem észre, hogy olyan erősen szorítottam az éppen kezembe akadó poharat, hogy az megrepedt, ezzel elvágva a tenyeremet. A tiszta víz vörös színre vált, én pedig csak nézem, ahogyan az is eltűnik a lefolyóban. Ha az életemet is le lehetne ereszteni rajta, nem ellenkeznék.


A fürdőszobában guggolok a kád mellett, a tenyeremen az éles vágást már kötés fedi, így mikor végighúzom azt a kád oldalán, nem sokat érzek. A csapból váltakozva engedek bele forró, majd hideg vizet, hogy aztán beállítsam a testemnek megfelelő hőmérsékletet. Az ép kezemmel belenyúlok a vízbe, hiszen szinte már tele van a kád. Megfelelőnek találom, így elrugaszkodom a földtől, és kezemmel azon vagyok, hogy letekerjem magamról a törölközőt. Kopognak. Dühösen fordítom a fejem az ajtóra, csak azt bánom, hogy ilyen nagy sugárral engedtem a vizet, így le sem tagadhatom, hogy idebent vagyok.
-Mi van?
Ordítom, és a legnagyobb hülye is leszűrheti a hangerőből, illetve a választéktalan fogalmazásból, hogy véletlenül sem akarom, hogy a kopogó illető megzavarjon. Szerencsére leesett neki, nem is felel, várok pár percig, hogy megbizonyosodjak róla, elment, majd letekerem magamról a törölközőt, és a székre dobom. Először csak a jobb lábam teszem a kádba, ez amolyan babona nálam. Beleereszkedem teljes testemmel a tiszta vízbe. Semmi hab, semmi illatos olaj, csak a színtiszta víz. Elmerülök benne, egészen le a fenekéig, és addig maradok a víz alatt, amíg még bírom levegő nélkül. Kétségbeesetten bukkanok a felszínre, levegő után kapkodva: ezúttal is túl sokáig maradtam odalent. Hátrasimítom csurom vizes hajam, tenyeremmel szemeimet törölgetem. A kötés teljesen átázott. Remek. Fejemet hátra hajtom, elég lassan ahhoz, hogy ne okozzon különösebb fájdalmat, mikor a kád élével találkozik. A plafonra meredek, órákig el tudnék így lenni.
Újabb kopogás.
-Mondtam már, hogy hagyj békén!
Üvöltöm teljes hangerővel, az egész fürdőszoba visszhangzik. Anyám nincs itthon, fogadni mernék rá, hogy valamelyik barátnőjénél mulatja az időt késő estig, és az sem érdekli, feljöttem-e a víz alól fürdés után. Miért is érdekelné? Csak apámra emlékeztetem, aki egy ’”lusta léhűtő”, hogy őt idézzem. Persze ezt a lusta léhűtőt ő kergette öngyilkosságba, mert képtelen volt ellenállni a kísértésnek. És most együtt él ezzel a féreggel. Mivel lenne ő jobb, mint az én apám volt? Hogy aranyvérű? Hogy van pénze? Pénzen nem lehet boldogságot venni, anya, hát nem tudtad? Anya… Hányingerem van, ha így kell szólítanom, megkeseredik a szó a számban, s mint valami keserű szirupot, köpöm ki, akárcsak egy átok lenne. Anya.




Az ebédlőben ülünk, hárman, együtt, mint minden egyes nap, amikor itthon vagyok, s nem az iskolában. A tányérom mellett egy pohár víz, melyet most magamhoz húzok, és unottan húzom végig szélén ujjaim, hogy aztán valami különös hangot adjon ki, amivel az őrületbe kergethetem majd őket. A műveletből csak annyi hasznom származott, hogy anya kígyó szemeivel a kezemre mered, amin már a friss kötés díszeleg.
-Már megint mit műveltél magaddal, te szerencsétlen? Pontosan ugyanolyan vagy, mint az apád. Gondtalan, óvat…
A vizes pohár hatalmas csattanással törik szét az ebédlő csempéjén, megszakítva ezzel a kis monológot.
-Látod, most is mennyire ügyetlen voltam.
Mosolygok rá cinikusan, mintha nem is direkt műveltem volna az egészet, holott csak képtelen voltam tovább hallgatni ezt a mocskolódást. Az apám az egyetlen ember, akit pozitív figuraként tudnék megnevezni az életemben, és ha még most is mellettem lenne, talán egy egészen más ember lennék.
-Ne zavartassátok magatokat, majd én feltakarítom.
Végre egy indok, aminek köszönhetően felállhatok az asztaltól. Szerencsére anya nem szeret annyira, hogy alantasnak találja, amire éppen készülök, társaságban úgysem hozok különösebb szégyent rá a viselkedésemmel. Barátai előtt azonban pironkodva mindig bevallja, hogy a lánya fura módon vonzódik az alantas munkákhoz, és ez neki milyen kellemetlen.
Sietős léptekkel megyek a kamra felé, ahol a seprűt meg a lapátot tartjuk, ám hallom magam mögött nevelőapám nyájas hangját, ahogyan azt ajánlgatja, majd segít nekem, mert iszonyú sötét van a kamrában. Felkavarodik a gyomrom, az undor olyannyira a hatalmába kerít, hogy szinte futok odáig. Engem itt úgyis őrültnek néznek, de ő nem futhat majd, hiszen az feltűnő lenne. Sokkal hamarabb beérek a kamrába, mint ő, és kétségbeesetten keresek valami  gyertyát, meg gyufát, mert erre elfelejtettem gondolni. Hamarosan megvilágosodik az egész helyiség: ő lép be, egy égő gyertyával a kezében. A kamra polca felé húzódok, jobb kezem a hátam mögé teszem, úgy matatok a polcokon valami kemény tárgy után. Egy befőtt! Meg is teszi.
-A seprű a bal sarokban van, itt, mögöttem.
Sziszegi, én pedig képtelen vagyok elereszteni az üveget. A levegőt olyan szaporán veszem, hogy az elég feltűnő legyen, a mellkasom is fel-le jár. Úgy tűnik, ez a ház mégsem elég nagy ahhoz, hogy el tudjam kerülni, amikor csak akarom.
Elengedem az üveget, veszek egy mély levegőt, és megindulok felé.
-Takarodj az utamból.
-Hogy beszélhetsz így az apáddal?
Undorodva húzom el a számat, és próbálom odébb lökni, de olyan masszívan áll a seprű előtt, hogy kicsit sem sikerül kibillentenem az egyensúlyából. Csalódottan szuszogok egyet, az orromon azonban olyan lendülettel áramlik ki a levegő, hogy sikeresen korom sötétet teremtek a gyertya elfújásával. A szemeim elkerekednek, hallom a gyertya puffanását a földön, hátrálnék, de a keze már a derekamon, az ujjai pedig egyre lentebb vándorolnak.
-Anya!
Sikoltom utolsó megoldásként, és meglepetten konstatálom, hogy annyira megijedt, hogy a kamra ajtót is becsapta maga mögött. Egy percig még némán állok ott, a sötétben, majd összeszedem magam, és megkeresem a földön  a gyertyát, de meggyújtani már nem tudom, így én is elhagyom a helyiséget. Az ebédlőn keresztül vágtatok, hogy eljussak a lépcsőig, és az elcsípett szófoszlányoknak köszönhetően már össze is áll a fejemben a kép: azt mondta, megint voltam olyan ügyetlen, hogy még a gyertyát is kiverjem a kezéből, és milyen szerencse, hogy elég gyorsan kapcsolt ahhoz, hogy még időben eloltsa. Hősnek tünteti fel magát, anyám pedig egy hiszékeny liba, hogy is ne hinné el neki, hogy megmentette az egész házat a tűzvésztől? Fintorgok egyet, amikor elhaladok mellettük, keresztüllépek a szilánkokon, és vetek még egy utolsó pillantást a víztócsára, mielőtt felmennék a lépcsőn.


A hajam izzadtan tapad a nyakamhoz, a hátam a mosdó falának vetem. Kilégzés, majd be. Pánikszerűen menekültem ide a kérdezősködések elől, melyek mind arra irányultak, mi ez a lila folt a karomon. Vajon mi? Nem igazán örült az a féreg, amikor gyomorszájon vágtam, s mikor el akartam futni, karon ragadott. Ezt persze mégsem mondhatom el nekik, hiszen akkor kitudódna az egész, és oda lenne a tökéletes álca. Mert valamiért páran felnéznek rám, s ha nem is kedvelnek, legalább tartanak tőlem. Ez így van rendjén. Akkor hát most miért nem féltek kérdezni? Túlságosan gyenge voltam az utóbbi időben, túlságosan szentimentális. Még egy pillanatnyi csend a mosdó fülkéjében, majd kicsapom az ajtaját, és a kagylóhoz sétálok. A tükör előtt már ott áll a lány, aki annyira kíváncsi volt még az imént.
Megnyitom a csapot, a hideg víz már találkozik is a tenyeremmel, a pólusaimmal. Ha tehetném állandóan csak egy kád vízben ücsörögnék. Egyesek szerint ez a bűn motívuma, jele lehet. Én viszont nem tettem semmit…
-Na, Nina, jobban vagy már?
-Mi közöd hozzá?
Ismét mogorva vagyok, legalább annyira, hogy ne merje tovább csűrni-csavarni a témát. Ezek a lányok annyira rémesen gyerekesek. Ha valami szenzáció gyanús dolgot látnak, addig faggatóznak, míg meg nem tudják az igazat, hogy aztán heves sugdolózások közepette tovább adhassák a Nagyteremben. Pont nem adok nekik pletyka alapot.
Látom a tükörből sértődött arcát, ahogyan grimaszol,és a szemeit forgatja. Ha nekem is az lenne a legnagyobb problémám, hogy a barátnőm bunkón viselkedett velem, egy sokkal boldogabb ember lennék. Az ő családja tökéletes, ő maga mondta. Vagy ha nem is, hozzájuk hasonult a tökéletlenségben, így teljesen megértik egymást. Litániákat szokott zengeni arról, mennyire szereti, és elkényezteti őt az édesanyja. Hát ezzel meg mégis mi a francot tudok én kezdeni? Egészségére…
-Csak úgy gondoltam, megkönnyebbülnél, ha elmondanád.
Persze, hogy nem hagyta ennyiben az egészet. Öt éve járok ebbe az iskolába, de ez a csaj mindig itt liheg a nyakamban. Mindig mindenről tudni akar, és ugyanúgy mindent meg is oszt velem, pedig soha egy kedves szavam nem volt hozzá. De ha ő élvezi ezt a kapcsolatot, akkor nyugodtan loholjon utánam még a mosdóba is. Arra mindig jó volt, hogy megtudjak tőle ezt-azt, ráadásul néha még a leckémben is segített. Bár az sem hatott volna meg különösebben, ha nem kapom meg a kívánt osztályzatot, elsős koromban voltam utoljára motivált.
Félre értés ne essék, imádom ezt a helyet. Itt nem kell elviselnem a családomat, itt van tekintélyem. Csak azt mondom el, amit akarok, olyan képes festek magamról, amilyenhez éppen kedvem van. Persze nem vagyok megrögzött hazudozó, csak kicsit pozitívabb képet festek az igazságnál. Sokkal pozitívabb képet. De melyik ember ne hazudozna, nem igaz? Mindannyian szeretjük beállítani magunkat tökéletesnek, ha kitudódna itt mindenki nyomora, máris kevésbé megnyerő személyiségek lennénk. Ezt veri az anyja, az lefeküdt a szobalánnyal. Ezekre senki sem kíváncsi.
-Ha meg akarok könnyebbülni, meghánytatom magam. Hallanád, mennyire nevetséges vagy …
Vigyorgok rá a krokodil fogaimmal, és elzárom a csapot, mielőtt még ezt is nehezményezné. Azt hiszem nincs több keresnivalóm itt, ha csak nem akar még pár süteményt is elővenni a táskájából, és lelki fröccsöt tartani nekem a barátságról. De inkább nem festem az ördögöt a falra…
-Tudod nagyon gyanús vagy te nekem!
Felröhögök. Hozz szépen pár aurort is a nyakamra, és zárass az Azkabanba, mert gyanús vagyok. A gyanú semmihez nem elég, néha még a bizonyítékok is kevesek ahhoz, hogy valakire rábizonyítsuk a bűnösségét. Éppen ezért nem is hozakodnék soha fel anyám előtt azzal, amit élete szerelme művel velem. Művelne, ha hagynám. A nyári szüneteket sikeresen kihúzom valahogy a társasága nélkül, és ha tehetem, még a téli szünetben sem megyek haza. Ha tehetném, mert többnyire hazarendelnek, elvégre ki mást lehetne véres rongyként kezelni, ha én nem lennék ott? A házimanók erre a célra nem felelnek meg.
-Nem akarod ellenőrizni az alkarom, nem virít-e rajta a Sötét Jegy? Mindezt egy lila folt miatt? Hát te tényleg nem vagy komplett.
Vállrántás, mintha valami piti ügyről lenne szó. Mintha csak valamelyik ötödikes fiú szorongatta volna meg a kezem egy csók hevében. Mintha minden rendben lenne.
Pedig nem mondhatnám, hogy a dolgok tökéletesen alakulnának. Sem otthon, sem itt, az iskolában. Egyre kevésbé biztonságos ez a hely, és hiába állítom magamról, hogy aranyvérű vagyok… Ha egyszer  kitudódik, hogy ez a nevelőapám, és az igazi hamvait már a Temzébe szórták, máris valóban gyanús leszek. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Ha kell, inkább én magam állok át a sötét oldalra, mielőtt ők maguk kezdenének kutakodni utánam. De tényleg, csak ha kell, nem vonz ez a halál-falás dolog, mostanság amúgy sincsen jó étvágyam. A béna viccet félretéve túl önálló vagyok ahhoz, hogy bárkinek a kis küldetéseit teljesítgessem, elég elviselnem ötödik éve a tanárokat.
-Szóval mehetek, vagy akarsz még beszélgetni a tündérmanókról és a barátság eszméjéről? Én is így gondoltam.
Azzal gyors léptekkel hagyom egymagára a gondolataival, és csak remélni tudom, hogy kiverte a fejéből az utánam való nyomozás eshetőségét. Emberek…

Jellem

Többnyire csendes, visszafogott személy, legalábbis az iskola társai ezt állítják róla. Nem beszél sokat, de ha egyszer megszólal, akkor biztos, hogy mindenki felfigyel a szavára. Nem jellemzőek rá az érzelmes kirohanások, a dührohamok, vagy éppen a hisztériásak, az esetek többségében képes hidegvérrel viselkedni az adott helyzetben. Persze a visszafogott nem éppen találó jelző, elvégre ha kell, nagyon is képes elengedni magát, ugyanakkor ezt a szabadabb oldalát nem sokan ismerik.
Az érzelmekkel bajban van, nem mindig tudja, egy adott helyzetben hogyan is kellene viselkedni egy síró, vagy éppen boldog emberrel, és mikor szorul a másik egy kis hátba veregetésre, elismerés gyanánt. Ugyanakkor másoktól elvárja, hogy mindig igazodjanak a hangulatához.
Ha szeretet kellene kimutatnia, elég kényelmetlenül érzi magát. Nem a testiségekre gondolok, egyszerűen nem tudja, hogyan kell bánnia egy olyan emberrel, aki közel áll hozzá. Akarata ellenére is mindig megbánt másokat, még ha erősen is ragaszkodik ahhoz a személyhez. Viszont ha legyőzte a zavara korlátait, akkor idővel kitapasztalja, hogyan is támogathatja a másikat pusztán szavakkal, vagy tettekkel.
Sokszor képtelen nyugodtan és ésszerűen gondolkodni, ez legfőképpen akkor fordul elő, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt ő szerette volna. Örömmel hibáztatja saját magát a bukásért, nem keres felelősöket, még ha a szavai néha az ellenkezőjét is tükrözik. Ilyenkor képes, és elvonul akár órákra is.
Logikus és ésszerű, nem kedveli az elvont eszméket, teóriákat, feltételezéseket, gondolatokat. Amikor valaki elkezd neki papolni a szeretetről vagy családról, többnyire szkeptikusan reagál rá, csak mert neki sohasem volt benne része. Saját tapasztalatlansága kárhoztatta tehát a földhöz ragadtság talajára.
A stresszkezelés többnyire nehézkesen megy nála, ha valaki felhúzza az agyát, elmegy futni, tulajdonképpen elmenekül a probléma elől. Nem kedveli a változásokat, vagy ha irányítani akar. Döntéseit nehezen hozza meg.
De hogy pozitív tulajdonságokat is említsek, jól tud bánni az emberekkel, ha megerőlteti magát, akár még jó társasággá is válhat. A felfogóképessége jó, az esze gyorsan vág, ha már a természete néha a kibírhatatlan kategóriát súrolja. Persze ő sincs kőből, vannak gyenge pillanatai, amikor némi kedvességet is fel lehet fedezni szavaiban, tetteiben.


Erősség ||  gyors felfogókészség, türelmesség, kitartás, ravaszság
Gyengeség ||  rossz stresszkezelés, nem tudja kifejezni az érzelmeit, nehezen hoz meg komoly döntéseket

         Apróságok

mindig ||
- egyedüllét
- víz
- Roxfort
- felszínesség
- fehércsokoládé
soha ||
- nevelőapja
- anyja
- üres beszélgetések
- buta emberek
- baglyok
hobbik || olvas
merengő || legjobb: amikor először járta körül a Birtokot
legrosszabb: amikor beköltözött hozzájuk a nevelőapja
mumus || nevelőapjától
Edevis tükre ||  saját, önálló életet kezdeni
százfűlé-főzet ||  kék színű, eső illatú
Amortentia ||  minden bizonnyal virág illatokat, de inkább ne szagoljon bele
titkok ||nem aranyvérű, még ha mindenkinek ezt is mondja
azt beszélik, hogy... || van egy barátja, aki rendszeresen veri



         A család

apa || William James; 33 évesen hunyt el; félvér
nincs kapcsolatuk.
anya || Janette Sandford; 40; aranyvér, minősíthetetlenül rossz kapcsolat
testvérek ||  nincs testvér
állatok || -

Családtörténet ||
Az apja családját nem ismeri, annyit tud, hogy a nagyszülei még élnek, és van egy kis üzletük egy kis faluban. Az anyja családja viszont aranyvérű, eléggé szép múlttal rendelkeznek. A család vágya, hogy valaki végre a Minisztériumban is dolgozzon, mert eddig erre nem volt precedens. Az ükszülei seprűkészítők voltak, ezt a vagyont örökölték Janette szülei is.
Sandford-ék háborúban nyíltan a sötét oldalon álltak, éppen ezért nem örvend valami jó hírnek a  név varázsló körökben. Praktikussági szempontból Nina már nevelőapja nevét kapta, így nem volt akkora szégyen a családban az eset.



         Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat || átlagos
szemszín || kék
hajszín || szőke
kinézet || A kinézetem a rokonaim szerint egészen vállalható, de azt hiszem a család sohasem hozhat helytálló ítéletet egy rokon kinézetével kapcsolatban, elvégre pozitív vagy negatív irányba, de elfogultak. Eddigi tapasztalataim és a visszaigazolások alapján a külsőmmel az ég világon semmi probléma nincsen, ugyan egy több száz fős tömegből nem valószínű, hogy kitűnnék, de azért az átlagos kategóriát szerintem súrolom. Nincsenek különösebb problémáim az arcommal vagy a testemmel, ennyire nem szoktam elmerülni a magam elemezgetésében, sem a tükörben.


         A tudás

varázslói ismeretek || Ötödik éve koptatja már az iskola padjait, többnyire unott ábrázatával találkozhatunk az első sorban. A kedvenc tantárgya értelem szerűen a SVK, illetve a bájitaltan. Oda van a legendás lényegért, éppen ezért választotta ezt fakultatív tantárgyaként. Rengeteg ilyen témájú könyvet olvasott már el az iskola könyvtárában, otthon valahogy nem díjazzák a vonzalmát.
felvett tantárgyak ||
                      jóslástan, legendás lények gondozása
pálca típusa || 6.5 hüvelyk, magyal, sárkányszívizom húr
RBF ||  még nem végzett

Egyéb


avialany||  Irina Shayk