Gina


Hatalmas léptekkel haladok az erdőben miközben a szemeim forgatom ellenséges lények után kutatva, hamar magam mögött hagyva a pókhálós tisztást, majd azt a helyet is ahol az én óvatlan póktámadóim hullája fekszik. Egyáltalán nem sajnálom őket, hiszen ahogy tudom ezek az undorító dögök kannibálok, szóval nemsokára a saját kis undorító testvéreik pocakjában fogja mindaz végezni ami megmaradt belőlük.
Izgalmamban észre sem veszem, hogy milyen könnyű és soványka a kislány akit a vállamon hurcolok. Egészen addig míg meg nem ered a szája mint az eső.
Csendben halgatok egészen addig amíg rúgkapálni nem kezd. - Nyughatsz vagy, pók eledel leszel! - Mondom és rácsapok a fenekére, hogy ne izegjen mozogjon már. De amúgy nem igazán hat meg a rimánkodása, és ugyan úgy cipelem tovább magammal ahogyan eddig is. Csak akkor kezdek kissé lassítani, mikor már látom az erdő szélét.
- De igen is ostoba kis kócos vagy Gina! - Teremtem le még mindig  őt cipelve. Egészen eddig számomra is ismeretlen atyai szigorral a hangomban. - És te még nem vagy karvaly, hanem csak egy árva fióka akinek igen is kell egy nagyobb madár. NE! Nem vitatkozok! Mert valóban tökéletesen uraltad a helyzeted ha az volt a célod, hogy az estére kiszívják az összes véredet. - Mondom neki, egy pillanatra sem letéve, Csak akkor állok meg végre mikor már elég messze voltam az erdőtől, egészen a nagy tölgy tövében. Ott viszont le teszem a kislányt, és jó alaposan szemügyre veszem. Csupa folt csupa piszok csupa bőr leány. Szép is lehetne ha nem lenne ilyen elhanyagolt, ilyen mint egy kivert kutya. Nagy levegőt veszek és neki kezdek a fejmosásnak.
- Szégyelld magad! Ostoba vagy és buta! Hányszor mondtam hogy veszélyes? Sokszor! Á-Á-Á! - Tartom fel a kezem mikor látnám, hogy beleszólna és vitázna velem. - Még ha ezek után el is hinném, hogy tudsz magadra vigyázni. Akkor is ostoba és felelőtlen vagy. Mert nem csak magadat sodortad veszélybe, hanem a legjobb barátodat is Mercuriót. Mit csinálsz akkor ha miközben te abban a hálóban vergődsz egy másik pók megeszi őt? Hogy érezted volna magad? Vagy szerinted ő a kis barátod, hogy érezte volna magát ha elveszít téged? Ki gondoskodott volna róla szeretettel? Ezeken gondolkozz el! Ahogy azon is hogy nem csak neki, hanem valószínűleg másnak is hiányoztál volna. Valakinek aki aggódik érted, vagy éppen szeret! - Mondom neki és már kezdek megnyugodni. Végül egy nagy levegőt véve és lassan kifújva a lány szemeibe nézek. Riadt, dacos, és még kitudja milyen. Egyedül harcban egy egész világgal, legalábbis ezt olvasom ki azokból a szemekből. A zsebembe nyúlok és előhalászom a pálcájáét. - Tessék.. legközelebb jobban vigyázz rá, mert mégis újra eszedbe jutna a tiltott rengetegben kóborolni akkor ez az egyetlen ami megmentheti az életed. - Mondom, miközben feléje nyújtom a pálcát.

Pszichológia óra

Igaz a hetedéves tanulók számára nem kötelező, én mégis betévedek az órára. Helyet foglalok a hugrás színekben pompázó egyedek közt, és csendben hallgatom a professzort. Nem azért vagyok itt mert unatkozom, hanem azért, hogy pontokat gyűjtsek a házamnak. Már megint le vagyunk maradva a pontversenyben. Csendben hallgatom amit mondanak. De nem jelentkezek. Hiába tudom, hogy így több pontot gyűjthetnék, mégis inkább hagyom lehetőséghez jutni az alsóbb éves diákokat. Pedig nagyon is meg van a véleményem mindenről. Kedvenc szín. Ilyen nincs. Imádom az összes szint, hiszen szerencsére nem vagyok vak, és látok. Olyan előfordulhat, hogy éppen az adott pillanatban valamin egy adott színárnyalat vissza tetszést kelt bennem, vagy éppen elolvadok az elragadtatástól. De nincs se kedvenc színem sem olyan amit utálnék. Minden színnek meg van a helye az életemben.
A fehér falas kisérleten is csak mosolygok. Elég egyszerű válasz van az egészre, nem bírom ki és jelentkezek.
- A válasz egyszerű professzor úr! Még pedig az, hogy a falat bámulni határtalanul unalmas. Persze van ötletem, hogy valójában miért jön ez az egész így. Még pedig az, hogy ha a nagy fehér semmit bámuljuk, akkor becsapjuk a tudatalattink amiben az a képzet alakul ki, hogy egyedül vagyunk magányosan. Hiszen a szemünk egy nagy fehér semmibe bámul, és nem észlel mást. Csak a semmit. Vagyis egyedül vagyunk magányosak. A semmi közepén. Ez a tudatalatti gondolat váltja ki a izgő mozgó dolgot. Hiszen mindenki meztelennek érezné magát egy ilyen pillanatban. Mintha csak mi lennénk a közepén a dolgoknak. Utána jön ügye a beszédkényszer. Ami a fizikai elszigeteltség képzetéből adódik. És abból, hogy az ember szociális lény. Mint ilyen ebből az jön le, hogy az embertársaink és a barátaink határoznak meg minket. Ha viszont nem tudunk kapcsolatot létesíteni akkor egyedül vagyunk. Valóban egyedül. Ezek után nem csoda, hogy a páciens még idegesebbé, még kiszolgáltatottabbá válik érzelmileg. Hiszen a szemei még mindig a nagy semmiről a magányról adnak bizonyságot, és persze a sikertelen verbális kommunikációs kísérlet is ezt látszik igazolni. TE egyedül vagy barátocskám. Ezek után már alapban őrültnek, vagy antiszociálisnak kell lenned, ha tovább akarod bírni a fal bámulását. Szóval egyszóval. Unalmas! - Mondom el az én verziómat arról, hogy mi is áll a dolog mögött szerintem. Majd mikor tollat és tintás üveget kapok érdeklődve fordulok a teszt felé.


Név: Sebastian Navarro
Évfolyam:7
Ház: Hugrabug a király

1. Ön általában a társaság motorja 2. Ha Ön tanár volna milyen tárgyakat tanítana szívesebben? gyakorlati jellegű tárgyakat 3. Melyik megtisztelőbb az Ön számára ha Önt az érzelmek emberének ismerik 4. Amikor Ön elmegy valahová, napi ügyeit intézni, csak úgy elindul 5. Kapcsolatai kialakításában széleskörű kapcsolatokra törekszik sok különböző emberrel 6. Ha egy kötött programhoz kell igazodnia gátlónak találja 7. Ön rendszerint kivel érzi jobban magát? álmodozó típusú emberekkel 8. Melyik nehezebb az Ön számára? alkalmazkodni a folyamatosan változó feladatokhoz 9. Az Önhöz közelálló emberek tudják hogyan érez Ön? igen, a dolgaim többségével kapcsolatban tudják 10. Ön jobban ügyel az emberek érzéseire 11. Amikor Ön társaságban van jobban szeret bekapcsolódni a csoportos beszélgetésbe 12. Ön jobban kedveli azokat az embereket akik túlságosan eredetiek, és az egyéniségüktől függ, hogy feltűnőek avagy nem 13. Ön gyakrabban hagyja, hogy a szíve vezesse az eszét 14. Ön jobban kedveli, az nyitott bármikor bármilyen szórakozásra, amikor csak alkalom adódik 15. Baráti körében mindig mindenkivel kapcsolatban jól értesült 16. Az az ötlet, hogy listát készítsen a hétvégén elvégzendő teendőiről hidegen hagyja 17. Milyen embert szeretne inkább barátként? valakit aki állandóan új ötletekkel áll elő 18. Ön inkább sikeres a váratlan események kezelésében, a megoldások gyors megtalálásában 19. Amikor Ön kényelmetlen érdeklődés középpontjába kerül megpróbálja tréfával elütni a dolgot 20. Egy nagy társaságban Ön gyakrabban mutat be embereket másoknak 21. Ön inkább ötletes, szellemes ember 22. Ön rendszerint többre értékeli az érzelmeket mint a logikát 23. Amikor előre meg van határozva, hogy Önnek egy bizonyos dolgot, egy bizonyos időben csinálnia kell, Ön ezt kellemesnek találja, mert ennek megfelelően tervezhet 24. Önnek könnyedén beszél bárkihez, olyan hosszan, amennyire csak szükséges 25. Ha Öntől megkérdeznék egy szombat reggelen, hogy mivel fog telni a napja, Ön várnia kellene és utánanézni 26. Amikor szórakozásból olvasgat élvezi ,hogy különös vagy eredeti módon magyarázhatja az olvasottakat 27. Ön jobban szereti a dolgokat az utolsó pillanatra halasztani 28. Amikor Ön egy partin van, szereti elősegíteni az események folyását 29.csinálni 30.előnyök 31.tervezetlen 32.feltalál 33.kritikus 34.beszédes 35.lenyűgöző 36.bizakodó 37.spontán 38.torony 39.puha 40.élénk 41.tervezés 42.megbocsát 43.alkalmi 44.gyakorlat 45.együttérzés 46.beszéd 47.absztrakt 48.meleg-szívű 49.ösztönzés 50.jelkép 51.békebíró 52.barátságos 53. Ha új emberekkel találkozik azok, rögtön tudják, hogy mi érdekli Önt 54.Ha olyasmit kell csinálnia, amit sok más ember is csinál, melyik mód a vonzóbb Önnek? felfedezni egy új, saját módszert 55. Melyik a súlyosabb hiba az Ön számára? ellenszenvesnek lenni 56. Ön szerint napi rutin szerint cselekedni kényelmes útja a dolgok elintézésének 57. Ha házibulin vesz részt minden esetben jól szórakozik 58. Amikor elkezd egy nagy projektet, amit a hét folyamán kell befejeznie fejest ugrik a dolgokba 59. Ön szerint, melyik képesség a fontosabb? észrevenni a kínálkozó lehetőséget egy helyzet során 60. Amikor sok apróságon gondolkodik, amit meg kell tennie, vagy meg kell vennie, gyakran elfelejti őket egy sokkal későbbi időpontig 61. Ön rendszerint szabadon kimutatja érzelmeit 62. Ön inkább támogatja a bevált módszereket, amelyekkel a munkáját jól végzi 63. Ön inkább dolgozik olyan ember irányítása alatt, aki mindig kedves 64. Amikor begyűrűdzik egy új divathullám Önt nem érdekli különösebben 65. Az, hogy időben befejez egy munkát, azon áll, hogy elkezdte időben tehát még marad is ideje a leadás előtt 66. Életstílusában Ön jobban kedveli az eredeti dolgokat 67. (itt több is megjelölhető) A napi munkája során élvezi a vészhelyzeteket, amelyeket rövid idő alatt kell megoldani 68. Elmondható-e Önről, hogy jobban képes lelkesedni a dolgaiért mint az átlag 69. Ön szerint, melyik a dicséretesebb ha valakinek látomása, ötletei vannak 70. Ön szerint melyik a nagyobb hiba ha valakiben nincs elég melegség 71. Amikor különleges munkája akad, aközben találja ki, mi a szükséges, miközben csinálja 72. Ön könnyen értesül a dolgokról 73. Napjának a megszokott rutin szerint zajló részét Ön unalmasnak találja 74.változtat 75.érez 76.ráérős 77.elmélet 78.megvitat 79.házibuli 80.ismeretlen 81.megható 82.változó 83.képletesen 84.szelíd 85.szívélyes 86.ötletek 87.hűséges 88.kényelmes 89.tárgyilagos 90.szimpatizál 91.állítás 92.igazság 93.óvatos 94.ki

Sebastian gyorsan végzett a teszt megírásával. Majd míg a többiek irkáltak elkezdte tanulmányozni. Szóval én a jelek szerint  E  93% N 67%  F 84% P 92% eredményt értem el.  Vagyis ENFP személyiség lennék? Érdekes. Mik ki nem derülnek

Rowena

Ááá egy újabb Mardekáros szép virágszál. Erre utal jéghideg viselkedése, és persze az a már már szabványosnak mondható sötét tónus az öltözékében. Persze igazán a ezüst smaragd színek a meggyőzőek. Az arcomra költöztetem legbájosabb legmegnyerőbb és leg leg cukibb mosolyomat.
Pár határozott lépéssel máris mellette termek, a bal kezem az ő jobb kezét keresi, míg a jobb kezem a derekára siklik. Magamhoz vonom, és mélyen a csoki barna szemekbe nézek. Nem mondok semmit, csak megőrizve csibészes mosolyom pár keringő forgást teszek vele az ablak irányába megpörgetve párszor a lányt. Majd mikor az általam beszakított ablakhoz érünk, elengedem, pörgök még néhányat, és a pálcám felemelve a kilátó ablakra mutatok.
-Reparo! - Suhintom meg a pálcát, és a varázslatnak hála végig nézhetem, ahogy az ablak össze foltozza magát. Mintha a  betörés vissza felé vetített és lassított felvételét néznénk. Mikor ki gyönyörködtem magam a varázslatban a lány felé fordulok. De az arcomról már eltünt minden kedvesség, minden mosoly.
- Mond TE Mardekáros! Mi alapján tartod te magad íj nagyra? Mi jogosít fel téged arra, hogy így merj hozzám szólni? - Mondom neki hasonló stílusban mint ahogy ő szolt hozzám, hátha megdöbben és észre veszi mennyire nem civilizált módon viselkedett velem.
- Talán azt hiszed meg ijedek tőled mert én Hugrabugos vagyok? Vagy azért mert te meg Mardekáros vagy? Nah szállj le kicsit a magas lóról, mert itt ami igazán számít az az, hogy én végzős vagyok, te pedig ránézésre még bőven az RBF vizsgák előtt állsz. - Mondom neki még mindig az ő stílusában. Majd kifújva a maradék levegőt nagy lélegzetet veszek és újra elvigyorodom.
- De amúgy meg ki a francot érdekel az ilyen? Csak szerettem volna tudni, hogy nem esett-e bajod. Ez nem bűn. A nevem pedig Sebastian Navarro. Örülök a találkozásnak. - Mondom neki, és az etikettel vajmi keveset törődve a kezem nyújtom neki. Remélem elfogadja, és kicsit felenged. Hiszen ha pattogni kezd akkor újra vagy inkább úgy mondom, hogy végleg helyre teszem. Már elsős koromban sem voltam az aki megijedt valakitől mert a szülei gazdagok, vagy mert aranyvérűek. Sem pedig attól, ha Mardekáros. Elvégre mindenki büdöset szarik. 

Gina

zene

Annak ellenére, hogy tél van ma fényes nap sütés volt, az erdő szélén szinte vakító sok fénnyel ahogy a havon a fény vissza tükröződött. Most azonban ahogy egyre mélyebbre hatoltam az erdő fái között bicegve a kislány nyomát követve a fény egyre halványodott. Az évszázados fák eltakarták a napfényt, és mintha még a hideg is maróbb lett volna. A csend pedig ami körülvett hallosan ijesztő miközben szinte csak a saját szuszogásomat hallottam, és azt ahogy a hó ropogott a lábam alatt. Nem hiszem hogy valakinek varázslónak kell lennie ahhoz, hogy ennek az erdőnek a mélyét halálosnak és veszedelmesnek érezze. Nem kell ahhoz különösebb mágia az ember vérkeringésébe, hogy ezt érezze. De a jelek szerint az kislány ki karvalynak nevezte magát nem értett ebből semmit sem.
Talán az én hibám, nekem kellet volna kicsit radikálisabb eszközökhöz folyamodni, hogy azt a kis tacskót eltántorítsam a veszélyektől amik egy ilyen erdő mélyén várhatnak rája.
Az egyre sötétebb erdőben szinte be alkonyult, mintha csak egy szimpla holdvilágos éjszaka lenne, én pedig a saját párává csapódó leheletemen, és a lány nyomain kívül nem sokat láttam. Én azonban vele ellentétben jóval óvatosabban haladtam előre, és elővont előkésztet pálcával.
- CONFRINGO!!! - Kiáltottam fel szinte ösztönösen cselekedve mikor a magasból a fák közül egy hatalmas soklábú szőrös valami vetette rám magát. A varázslatom persze célt talált, és egy robbanás következtében hanyatt lökte a nekem támadó dögöt. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy talán egy az iskola határait őrző halálfaló fenevadba botlottam. De mikor a szemeim végre rá fókuszálnak a támadómra, végre felismerem mi is ugrott nekem. Egy Akromantula, ezt még legendás lények gondozása tan nélkül is felismerem. Amivel pedig itt dolgom van egy kicsike szinte még gyerek példány, de máris akkora mint azok a mugli közlekedési eszközök. Azt hiszem automobil a nevük.  Mindegy is, nem álok meg nézegetni ezt az ocsmány óriás pókot, ha egy van akkor többnek is lennie kell. És akkor bizony a kis kócos komoly veszélyben van. Lépteim meg szaporázva követem a nyomokat a hóban, miközben a szemem idegesen járkál az erdő sötét fái közt újabb pókot keresve. Még nem láttam, mikor már hallottam a kétségbe esett kiáltásokat és szitkozódásokat. Az előttem lévő domb mögül jöttek a hangok. Kizártam a makacs sajgást a sípcsontomból, és teljes erőből kezdtem felfelé szaladni a domboldalon, míg nem felértem rá. Az ereimben a vér rögtön megfagyni látszott ahogy a szívembe jeges ujjak markoltak a látványtól. A Karvaly hatalmas nagy pókhálóban vergődött s szitkozódott. Fegyvertelen volt a kis ügyefogyott, és a patkánygörényének vagy minek Tifusz-nak ordibált, hogy hozza már azt az átkozott pálcát. Ettől még nem is fagyott volna meg az ereimben a vér. De attól már igen, hogy a pókháló tetején lustán egy hatalmas akromantula üldögélt, és kényelmesen arra várt mikor is fárad ki teljesen a kapálózó kislány. Olyan volt ahogy ott kuporgott ez az undorító ízelt lábú szörnyeteg, mint a mugli mesék gonosz öreg banyái. Szinte még azt is láttam, ahogy a fekete csáprágókon már türelmetlen csillog a méreg amivel végleg lebéníthatja majd meg ölheti a szerencsétlen kislányt.
Nem vagyok Grifendéles, nem vagyok a bátorság a hősiesség igazi mintaképe, hiszen általában a haszon mozgatja a cselekedeteimet. De gyáva lidérc sem vagyok. A pálcámat előre szegezve rontottam le a domboldalon a pókháló felé.
- OBSTUCTO!!! - Kiáltom a pók felé suhintva, akit meglep a nem várt társaság, és az hogy a varázslatomnak hála lerepül a pókhálóból. Méterekre a lány mögé. Szerencsémre a varázslattól el is kábul egy kicsit, mert a földön marad még a nyolc lábával az ég felé kalimpálva.
- CONFRINGO! - Küldök felé egy robbantás átkot, hiszen már nem veszélyeztetem a lányt. Nincs már okom gyengéden bánni a pókkal. Az ilyen undorító dögnek jobb ha a pokolban a helye. A varázslatom ezúttal sem téveszt célt, és mint az előző pók esetében ez a pók is egy csúf robbanás áldozata lesz, széjjel szórva egy kevéske pók trutyit. Csak ekkor állok meg, de szinte azonnal, és gyorsan körbe fordulok új ellenséget, új pókot kutatva a környéken.
Nem láttam új ellenséget, azonban tisztában voltam vele, hogy ez nem azt jelenti, hogy nincsenek is itt. Nem jelenti azt, hogy nem csak az alkalmas pillanatra várnak, hogy a félhomályos szinte sötét erőd fái közül rám vessék magukat. Jelen pillanatban azonban elmúlt a közvetlen fenyegetés a közvetlen veszély. Óvatosan folyamatosan körözve új pókok után kutatva közelítettem a háló felé.
Félúton persze majdnem ráléptem a lány idomított hörcsögére a Pestisre. Ahogy pedig lenéztem, észre vettem, hogy a Pestis mellett ott a lány pálcája. Felkaptam a pálcát is és a patkányt is, és a hálóhoz siettem velük.
- Ó te ostoba kis kócos! - Mondom neki féltő szigorral a hangomban, miközben elkezdem kiszabadítani őt a háló fogságából. - Majdnem pók vacsora lett belőled. Örült volna ez a nyavalyás akromantula az biztosan. Egy friss és ropogós Gina, pók selyemben tálalva. Szép lettél volna mondhatom... - Sziszegem neki az aggodalomtól dühösen. Majd mikor már kiszabadítottam a karját és a lábait is elkapom a derekát és magamhoz szorítva félig a hátamra dobom.
- Most pedig nincs vita! Irány vissza a suliba! - Mondom, és elkezdek vele vissza felé hátrálni el amerre jöttünk. Közben pedig magamban Merlinhez fohászkodom, hogy ne legyen több vad találkozásunk az erdőben.

                                             Athalea


Nem tudom mi is üt belém mikor ilyen mértékben rá támaszkodom Athaleára. A lány kisebb vékonyabb és törékenyebb mint én, mégis olyan jó és megnyugtató a tudat, hogy ő most itt van mellettem, és megóv az eleséstől. Még akkor is ha ez a megóvás nem is az én személyemnek szól igazán, hanem lehet a közös ismerősünknek Dinának. Bár a szívem mélyén szeretném, ha ezt a szinte féltő gondoskodást, ezt a szinte emberfeletti önfeláldozást azért csak is én egyedül érdemeltem volna ki. Hiszen valljuk be közismert tény, hogy Lea nem szereti a Hugrásokat. Viszont jelen pillanatban az is tény, hogy minden pillanatot imádok amit belém karolva engem támogatva eltöltünk. Az illata, mint általában mindig most is fenséges, és itt nem valami drága parfümről beszélek, hanem az őt körülvevő természetes nőies illatról. Lágy és vadvirág illatú, talán egy kis citromos beütéssel. Az egész egyszerre felkavaró és frissítő, kimondottan tetszik, hogy végig élvezhetem a gyengélkedő felé.
- Ohh Dina... - Mondom és számtalan dolog eszembe jut, hogy végül is mit is mondhatnék. Az igazságot nem tudom neki elmondani, hiszen azért itt helyben kivágná a szívemet tűnjön bármilyen gyengének kis. Inkább maradok a féligazságoknál. Bár egy bölcs barátom azt mondta egy fél igazság már egy teljes hazugság. De nem tudok mit tenni. Nagy levegőt veszek és beszélni kezdek.
- Dina tüneményes lány. Nem vagyunk együtt, már nem. Barátok vagyunk, úgy mint mielőtt randiztunk volna. Ha este rosszkedvű, és nem tud hozzád rohanni akkor ugyan úgy hagyom, hogy hozzám bújjon a klubhelyiségben. Keressük egymás társaságát, de ennyi. Semmi baráti csók semmi baráti tipitapi. - Mesélem neki, és remélem meg elégszik ezzel a válasszal. Elvégre nem mesélhetem el neki, hogy Dina bizonyos rossz ómenek miatt, és mert bántotta az, hogy Leának nincs senkije javasolta a randik beszüntetését, és a kapcsolatunk visszahelyezését csak baráti alapokra. Én pedig egyet értettem vele, mert közben kezdtem megismerni Athaleát, és a mardekáros lány egyre nagyobb hatást gyakorolt rám minden egyes találkozó alkalmával.
- Igazán sajnálatos, ugyanis Dina csókol az egyik legjobban azok közül akikkel valaha is csókolóztam. Olyan mintha valakinek az ajkairól nektárt szedegetnél. Érzéki megrázó, és wáháháá. - Mesélem, nem tudom ugyanis Dina mennyit mesélt neki arról meddig is jutottunk el mi ketten.
- A csókja talán azért olyan különleges, mert beleadja az összes kedvességét és szeretetét. Az ajkai pedig pedig lágyak. A bőre selymes és … - Harapom el a mondanivalóm mikkor mintha valami gyilkos indulat villanna Lea szemében, bár lehet én láttam rosszul. Biztos ami biztos alapon inkább nem részletezem tovább milyen különleges is Dina. Félek még a végén ki gáncsolja a lábamat, és otthagy a folyosó közepén, vagy még le gurít a lépcsőn is. Hiszen igazi Lestrange nehéz kiszámítani, vagyis én nehezen tudom kiszámítani.
- De úgy csacsogok, mint egy szerelmes kislány. Mesélj! - Váltok gyorsan témát. - Mi a helyzet veled? Sikerült már szemet vetned valami neked való aranyvérű srácra? Azt pletykálják bizonyos körökben, hogy a testvéred már gőzerővel keresi a jövendőbelidet. Bár ez csak pletyka, olyanokra meg nem adunk.  - Az ember meg hall ilyen pletykákat ha éppen halálfalókkal üzletel, és persze nyílt titok, hogy a halálfalók mind aranyvér mániásak. Persze erről van egy saját elméletem, de bolond lennék ezt bárkivel is megosztani. S bármennyire is bizonygatom, hogy a pletykákra nem adunk, engem mégis rettenetesen izgat ennek az egynek a valóság tartalma.
A beszélgetés közben azonban szépen lassan megérkezünk a gyengélkedőre, és még csak nagyon össze sem véreztem közben a lányt.
A jó Amythia Lixfise a javasasszonyunk azonnal kiszúrja a sebesüléseimet, és anyatigrisként vesz a védő szárnyai alá miközben már rángatja is le rólam a felsőt újabb sérülések után kutatva.
- Auuu! - Szisszenek fel egy fájdalmas érintés után.

Rowena

Szél, édes hűvös bőrbe maró. Száguldás, eszeveszett löket. Zuhanás, szívbe markoló. Kezdem érteni, hogy miért nem ajánlják a mugli tárgyak házilagos megbűvölését a minisztériumban. Pedig  az egész olyan jó móka! Kihagyhatatlan buli, csak egy kicsit óvatosabban kellene kísérletezni.
Az egész csak pár héttel ezelőtt kezdődött mikor egy egy mugli származású Hugrabugos kis srácnál egy érdekes mugli tárgyat láttam. Ő rollernek nevezte. Engem viszont lenyűgözött az egyszerű, de mégis mulatságos találmány. Két kerék, egy lapra erősítve, és az egészet egy primitív kormányszerkezettel lehet irányítani, miközben az ember az egyik lábával rajta áll a másikkal, pedig előre hajtja magát. Pár perc próbálkozás után beleszerettem a szerkezetbe, és pár galleon rá áldozásával máris tulajdonjogot cserélt a roller.
A kihaltabb folyosókon napokon át száguldoztam vele, máshol nem mertem, hiszen hiába vagyok jó üzleti kapcsolatban a halálfalókkal, még a végén mugli pártolásnak vennék a dolgot ha egész nap így közlekednék a suliban.
Azonban pár nap rollerezés után azt is elhatároztam, hogy ideje kicsit feldobni a dolgot. És persze hogy megbűvöltem a rollert, amit rögtön át is kereszteltem ördög szekérnek. Hiszen ezentúl már egy lökésre iszonyat gyorsan száguldott, és nem is kellett többé hajtani, amíg meg nem álltam újra. Hehe, de itt jön a csavar. A muglik nem tettek rá féket, szóval pár necces megállás után újra bűvöltem a járgányt. Most már száguldottam, és fékeztem, és átkereszteltem démon hajtánynak az ördögszekeret. Az egész még élvezetesebbé tette a dolgot, azonban egy pár napja új ötlet jutott az eszembe. Miért nem tud repülni az én démon hajtányom? Nos mára már ezt is megoldottam. Legalábbis ezt hittem.
Zuhanás közben azon töröm a fejem, vajon mit rontottam el, hiszen eddig simán ment minden. Az az átkozott torony pedig egyre csak közeledik, és közeledik. Végül kapcsolok. A pálcám a Démonkirály paripám vázához nyomom, és sorolni kezdek pár idézetet. Épp időben végzek ahhoz, hogy mint a seprőm felkapjam a démonkirályparipát, és elkerüljem a becsapódást. Oldalra rántom a kormányt teszek egy szűk ívű kanyart, és beszáguldok a kilátótorony ablakán. Az egészet mindeközben egy hang követi.
- Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!! – Igen ez az én hangom ahogy fordulok és becsapódok.
Az istenek pedig igen is szeretnek engem, hiszen karcolás és sebesülés nélkül úszom meg az egész helyzetet. Majd nagyot farolva megálltam a kilátó közepén. Egy pillanat, és meg nyugodva felkiáltok.
- IGEEEN!! Ez ám a száguldás! - Ujjongok, és ekkor veszem csak észre, nem vagyok egyedül a kilátóban. Sőt a jelek szerint lehet el is gázoltam valakit kissé. Aggódva nézek előre.
- Óóó jól vagy? Nem sérültél meg? - Kérdezem miközben realizálódik, bennem hogy egy hosszú barna hajú lány volt a majdnem áldozatom. Nem vagyok nyúlszívű, de nem szeretem ha mások miattam szenvednek, ezért kissé aggódva lépek közelebb.

             

Merlinnek hála a lány végül befékez, és utolérve arra számítok, hogy észérvekkel meg tudom győzni arról, hogy ne menjen még mélyebbre az erdőbe, mert tényleg nem biztonságos. Azonban még szinte oda sem érek hozzá mikor rá kezd. Esküszöm a csajszi úgy kikelt magából mint akinek megjött. Bár ezzel lehet nem állok annyira messze az igazságtól, hiszen már alapban agybajosan viselkedett. Azonban ahogy hallgatom a dühös kifakadását csak félig tudok vele egyet érteni, hiszen engem tényleg a jó szándék vezérel, és nem az hogy kötözködhessek csak úgy valakivel. Nem vagyok az a kötözködős fajta, és soha nem is értettem Malfoyék mit is élveznek ebben annyira. Ahogy azt sem értem miért kell a jó szándékú segítség nyújtási kísérletet kötözködésnek felfogni. Elvégre nekem abból semmi hasznom, ha neki segíteni akarok. Mikor végre befejezi a panaszáradatát amibe nem kevés kioktatást kevert éppen látványosan nagy levegőt vesz. Szinte biztos vagyok benne, hogy az egészet egy szuszra hadarta el, ami nem kis teljesítmény. Már éppen rá szánnám magam a válaszra, mikor egy halálfaló alattomosságával alaposan lábon rúg. A bokámat célozza, azonban a lába elcsúszik és a sípcsontom szenved el egy hatalmas nagy rúgást. A fájdalom pedig olyan hatalmas és olyan hirtelen borít el, hogy csoda, hogy össze nem esek ott helyben. Minden esete kissé megrogyok, és szitkozódva a lábam dörzsölve próbálom elűzni a fájdalmat. Mire a tekintetem kitisztul és a alattomos kislány felé nézek ő már tetemes előnyre tett szert. De a lány még mindig az erdő mélye felé tartott, így szitkozódva a lábam kissé húzva vetem magam utána. - Hééé várj! Ez veszélyes!

                   Athalea

A hátamon feküdni ezekben a pillanatokban nem is tűnik olyan rossz ötletnek. A fájdalom már múlóban van, de a jelek szerint nem éltűnőben, és még mindig nem tudom meg állapítani, hogy mim is fáj úgy igazán, hiszen a fejem is lüktet, mintha egy sziréna lenne. Így Athalea ajánlata egyre vonzóbbnak tűnik a gyengélkedőt illetően. Azonban jelen pillanatban mégis inkább a maradás mellet döntök. Mozdulatlanul feküdni nem fáj annyira, mint meg mozdulni.
 - Azt hiszem várjunk még egy kicsit a gyengélkedővel, amíg nem fáj a levegővétel, és belőled is csak egy lesz.  - Sóhajtom, nem mintha tényleg többet látnék belőle, de a fejem lüktetése mellet akár tényleg láthatnék belőle többet is.
 - Micsoda szégyen, hogy egy ilyen szép lánynak senki nem mondta ma még, hogy milyen gyönyörű. Hiszen olyan vagy mint egy kivételesen szép rózsaszál. Elsőre mindenki csak a tüskéket látja rajtad, de én tudom, hogyha túl nézek a tüskésségen akkor egy csodát találok. - Sóhajtok fel és lehunyom a szemem. Tényleg akkora tapló voltam, hogy azt mondtam neki, hogy tüskés? Nem ez nem lehet igaz, ekkor viszont hallom az újabb szavait.
 - Ó pedig milyen jó is lenne ha alattam nyöszörögnél, vagy pedig rajtam sikoltoznál. Biztos csatlakoznék hozzád a nyöszörgésben, és a lihegésben.  - Mondom ki reflexszerűen azt ami elsőre eszembe jut a szavairól. És lehunyt szemeim előtt valóban megjelenik egy fantázia kép ahogy Athalea és én együtt élvezzük a test kínálta örömöket.
Sietve elhessegetem a fantáziaképet és próbálok kicsit magamhoz térni és összeszedni magam. Reménykedem, hogy a sérüléseim olyanok mint egy jól sikerült bájital főzet, ami idővel megnyugszik le csillapodik. Nem pedig olyan, mint amit régebben Piton professzor óráin láttam egykét háztársamtól, hogy inkább csak robbantak.
Veszek egy mély lélegzetet, és érzem, hogy kezd csökkenni a fejemben a zúgás és a nem oda való kazalnyi vadló patadübörgése. Bár sejtem, hogy szó sincsen vadlovakról, sem pedig dühösen zümmögő méhekről. Ahogy a zúgás és lüktetés múlik úgy érzem meg a testem különböző pontjáról érkező fájdalmakat. Erről viszont egy gondolat jut eszembe amin muszáj vigyorognom minden fájdalom ellenére is. Úgy érzem ezt meg kell osztanom a lánnyal is.
 - Olyan most a testem mint egy csatatér, és rémült futárok tájékoztatnak hol történt katasztrófa. Az agyam, pedig mint valami zavarodott vezérkar próbál rá jönni, hol is kell a legsürgősebben cselekedni.  - Mondom lassan miközben végre kinyitom a szemem. Örömmel nyugtázom, hogy a látásom is már rendesen éles, és cseppet sem homályos, vagy zavart. Azonban valami kellemetlen érzés kerít újra a hatalmába s a hajamba túrva meg szemlélem a kezem.
 - Aha... jól éreztem, hogy valami csurog. - bámulok az ujjaim hegyén vöröslő friss vérre. - Legalább nem fáj. De talán még is jobb lenne a gyengélkedőre menni egy kicsikét. - Mondtam, és végre megmozdulok és végre teljes valójában érezem, hogy mi mindenem fáj is. Térdek boka, a bal kezem, és a csípőm. Rendesen oda vertem magam a lelátóhoz. Ahogy állok felfelé, hirtelen megingok, és tuti újra hatalmasat esek, ha hirtelen nem érzem meg magam köröl azt a két apró, de határozott női kezet. Csodálkozva nézek Athaleára. Majd a szememben és a szívemben rögtön végtelen hála lobban a lány iránt.
 - Köszönöm! - Mondom neki őszinte hálával, mikor már a saját lábaimon állok. Nagy levegőt véve meg nyújtóztatom magam, és hallom csak úgy recsegnek az ízületeim, és érzem a bal kezemben valami a helyére is ugrik könyéktájon, de újra egyensúlyomat vesztem, és újra megingok. S mint előző alkalommal most is a mardekáros lány az én támaszom, aki elkap és nem hagy elesni.
 - Köszönöm! - Rebegem újra halkan, de ezúttal már nem merek a szemébe nézni, mert félek attól, hogy mit is látnék a lány szemeiben. Félek attól, hogy aggodalmat látnék, félek attól hogy lehet csak szánalmat. Félek ha, ha most belenéznék azokba, a sötét kávé barna szemekbe minden más kimenne a fejemből, kivéve az, hogy meg kellene őt csókolnom. Tükrözzön az a szem akár haragot, akár gyűlöletet. Inkább hálásan hagyom, hogy segítsen nekem egyensúlyomnál maradni, és messze űzök minden vágyat ami a puha ajkak meghódítására ösztönöznek. - Azt hiszem nagyon hálás lennék most neked, ha elkísérnél a gyengélkedőre.

Gina

A mosoly most már tényleg ki költözik az arcomra. Nem tehetek róla, oda vagyok a kis csitri elevenségéért. Elég nagy összeget mernék rá tenni egy bukméker irodában, hogy ez a ránézésre harmadikos kisördög az egyetlen az alsóbb évfolyamokból aki nem reszketve engedelmeskedik egy hetedéves végzős fiúnak, hanem egyenesen vissza pofázik neki, és illetlenül ellenkezik. Szemérmetlenül nagy összeget. A mosolyom pedig egyre csak szélesedik miközben lassan csóválni kezdem a fejem. A mosoly pedig az sem tudja letörölni az arcomról, hogy gyávának nevez. A mardekárosok szokása folyton gyávának nevezni az embert, noha ők azok akik nem kifejezetten szeretnek egyenlő feltételek mellet küzdeni. Mielőtt bárkit is meg sértenék, nem azt mondom, hogy ők gyávák, hiszen ahhoz az úthoz is bátorság kell amit ők mostanában választanak maguknak, hogy a Sötét nagyúr visszatért.
- Ó kicsike! Imádom mikor úgy neveznek gyávának, hogy még nem volt lehetőségük tesztelni a bátorságomat. Különben is, inkább neked kellene vissza menni abba a biztonságos és meleg klub helyiségbe mert már kezd ki fehéredni az arcod a hidegtől, és kékülni az ajkad. - Rázom le magamról a sértéseit, hiszen tényleg nem tudnak mélyre hatolni bennem szurkálódó szavai. - És még valami. Miért baj az ha valaki okos, és megvan a magához való esze? Ha neked is meg lenne akkor nem vacognál itt kint mint egy borotvált macska. Hééé hova mész? - Kiáltok fel mikor látom, hogy elindul az erdő mélye felé. Merlin szent szakállára esküszöm, hogy ez a csaj tényleg csapágyas. Vagy tényleg nincs tisztában miféle veszélyek is rejtőzhetnek egy mugli mentes igazi varázs erdőben. És itt nem a énekes madarakra gondolok, hanem az itt kószáló különféle valóban halálos mágikus szerzetre, és errefelé növő valóban halálos mérget termelő, és valóban ember evő növényekre. Egy pár pillanatig csak nézem, hogy egyre beljebb sétál a fák közé. Majd a mosolyom végre lehervad. A kis csaj nem normális. S ha valami történni fog vele akkor totál engem fognak hibáztatni mert hagytam az erdőben mászkálni. Még akkor is hogyha mugli születésű. Magamban elnyomok egy szitkot. És utána indulok. - Hé várj meg te kis kócos! Ne menj beljebb tényleg nem biztonságos! Inkább fogd a kis patkányod és vidd be a melegre! - Próbálom rá beszélni, hogy fordúljon vissza, miközben a nyomában is próbálok maradni. Senki nem érdemli meg, hogy tudatlanság vagy éppen ostoba dacosság miatt haljon.

Gina

Sebastian igen csak segítőkész és türelmes srác. Lassan kezdem belátni annak idején a teszlek süveg nem véletlenül tett engem a Hugrabug házába. Hiába vagyok bátor, hiába tőrök babérokra, hiába vagyok okos. A béke igen is fontos a számomra. Ahogy mások épsége is. Ezért szóltam rá a fiúra, nem pedig azért mert én olyan hú, de nagyon szabályokhoz ragaszkodó alak lettem volna. Mégis talán pont ezért, mert nekem is van egy lázadó énem egy kis bűntudat fog el mikor a fiú rám nézett azokkal bánatos nagy sötét szemeivel. Majdnem elmosolyodom, mikor tényleg egy kis csimpánz módjára leszaltózik a hóba fel verve maga alatt a csillogó fehérséget. És ekkor jön a meglepetés!

A srác nem srác, hanem egy suhanc külsejű fiatal borzas hajú lány. Nem gyengén döbbenek meg, hogy a vörös kis srác az kislány. Na persze nem olyan kicsi, de még jó fiatal. Ránézésre éppen csak kinőve a gyerekkorból. Ekkor újra meg döbbenek. Nem egy megszeppent alsóbb éves riadt válaszát hallom. Hanem egy makacs dühös akaratos lány válaszát hallom. Majdnem felnevetek, hiszen az első dolog ami be villan erről a dühös kirohanásról az az, hogy egyszer valakinek nagyon tüzes kis felesége lesz ez a szenvedélyes lány. Nevetséges nem? 

- Hó hóóó! Lassíts kicsike! Meg ne harapj! Én csak szóltam. Remélem tudod, hogy ez a hely nem véletlen tiltott, hanem azért mert tényleg veszélyes. A tiltott rengetegben számtalan veszélyesebbnél veszélyesebb lény lakik. - Mondom neki miután végig néztem, hogyan is mászik a görény a lány nyakába. - Mellesleg a majmozáshoz annyit tennék hozza fiatal hölgy, hogy nem én lógtam fejjel lefelé majom módra egy fáról pucér hassal, hanem te. Ezek után gondolkozz el rajt a melyikünkre is illik inkább az a bizonyos majom jelző. - Mondom utána lépve ahogy az erdő felé hátrál. - Amúgy nem kell tőlem félned nem harapok, de tényleg jobb lenne ha vissza mennél a kastélyba, és nem itt fagyoskodnál kint. Még ha szerinted sületlenség is a megfázástól tartani. - Próbálom rá venni az okosságra miközben egy szél roham hátba kap és én fázósan húzom összébb a kabátomat.

GINA

Nem, nem nagyon szokásom a tiltott rengeteg környékén kószálni, hiszen jómagam varázslócsaládból származom. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy miféle vérszomjas kis és nagy dögök lehetnek egy mugliktól távoli varász erdőben. A kisebbek is elég zavaróak tudnak lenni, azonban a nagyobb lények egyértelműen az étlapjukra vesznek mindenféle gyanútlan és óvatlan varázslót is. Már pedig nem akartam fő fogás lenne semmi ocsmányság napi lakomáján.
Miért voltam mégis itt? A dolog egyértelmű. Üzlet és kis tapogatózás.
Mióta Harry szökésben van bizonyos egyének, vagy mondjam inkább az, hogy bizonyos körök? Mindegy is. Szóval egyesek szerint vissza fog térni a Roxfortba, ezért így vagy úgy de őrzik a határokat. A csempészés lehetőségeit keresve ellenőriztem hát a bírtok határait. Nem nem Harryt akarom vissza csempészni, amúgy sem hiszem, hogy ő bízna bennem. Már ha egyáltalán tudnám, hogy merre van. Pedig ha valaki belém erőltetne egy adag veritasszerum bájitalt hamar kiderítené, hogy szimpatizálok a villám homlokúval. Szerencsére senki nem tervez ilyesmit. Így továbbra is tudok üzletelni mind a két féllel.
Azonban ahogy a körutam járom és a hó ropog a lábam alatt fura dologra leszek figyelmes. Bár az idő olyan, hogy a fagy és a hideg aprócska kis tűszúrásokkal  döfködi folyamatosan az ember arcát, és a lehelet is messziről látszik mégis ami az arcomba villan nem is olyan messze egy hófehér has. Egy hófehér fedetlen pocakocska. Először nem is értem mi az amit látok. Majd szép lassan össze áll a teljes kép. Egy fiatal srác lóg fejjel lefelé az egyik fáról. Először kicsit meg is mosolygom, hogy milyen életvidám egy fiú is, hogy még ilyen cidriben is csimpaszkodik mint egy kis majom. De utána kapcsolok, hééé ez már a tiltott rengeteg!
- Háhé te öcsi! Nem lenne szabad itt lenned! Mit keresel erre? - Mondom neki ahogy közelebb lépek a fiúhoz. - És tűrd be a pólódat mert meg fogsz fázni ebben a cudar időben. Mit fognak szólni a szüleid ha azt hallják, hogy te le betegszel? Nah! Gyere csak le onnan! - Mondom neki a felsőbb éves diák magabiztosságával.

Ez erdő..tudjátok melyik.

Szabályzat!


1 szabály. : Egy kocsmában maximum fél órát töltünk.
- Ezt az időtartamot, csak a versenyzők, wc használata miatt lehet túllépni.
2 szabály. : Egy kocsmában csak egyfajta italt ihat a versenyző.
- Minden versenyzőnek választania kell, hogy az adott helyen, mi az az ital amit kizárólag fogyaszt.
- A választott ital mennyisége nincs korlátozva, de az elfogyasztása bele kell férjen a 30 percbe.
3 szabály. : A két kocsma közti útra maximum csak 1 üvegsör vihető, mint túlélő csomag.
- Kocsmákat tesztelünk, de ez nem akadályoz minket abban, hogy útközben szomjazzunk.
- Viszont a szabadtéri parkokban való leragadást meg előzendő fejenként maximum 1 sör engedélyezett.
- Út közben, ha a saját sörünk elfogyott, más versenyző sörét/italát elvenni/megszerezni/meg inni szigorúan tilos.
4 szabály. : Minden kocsmában írni kell a vendégkönyvbe, és osztályozni a helyet.
- Osztályozni egytől ötig terjedő skálán kell.
- Az osztályzásba bele számít.:
       A) Az ital minősége.
       B) A kiszolgálás
       C) A bútorzat. Vagyis a székek kényelmessége.
       D) Az ital ára.
       E) A kocsma alap hangulata/dizájnja
- Extra dicséret adható a szexi pultos és pincér fiúkért/csajokért