Mire elérem a fürdőt az összes ruhadarab lassacskán elhagyja testemet, s amint belépek a fürdőbe lányos zavaromban elcsúszom a hideg és vizes kövön, hogy felnyaljam a padlót. Na jó csak poénkodom, de a kép mindenképp vicces, így egy halvány mosoly kerekedik az arcomon, ahogy belépve a helyiségbe a gyertyák elhalványulnak, hogy meleg, kellemes színekbe burkolják a szobát. A helyszín kétségtelenül a legalkalmasabb hely a kúriában a pihenésre, mert tágas, gazdagon felszerelt és majdnem olyan melengető, mint Demona karjai. Becsúszok a kádba a szőkeség mellé a habokban, melyeken megcsillannak a gyertyák fényei. Nem vagyok romantikus alkat, de ha valamit csinálok, azt szeretem stílusosan csinálni. A kád mellett álló vázãból kiemelek egy darab hófehér liliomot, az arcomhoz húzom, belészagalok és utána Desdemona gyönyörû szempárjába nézek, melyek élénken csillogva teljesen megőrítenek. Tudom, hogy nem szabadna, mégis ezt teszik. Minden egyes alkalommal újra és újra anélkül, hogy bármit is tehetnék ellenük. - Te vagy a valaha volt legbecsesebb és leggyönyörűbb nő, akivel életemben találkoztam - suttogom és beleillesztem kusza tincsei közé a virágot. A kezem azonban nem húzom el onnan, ott tartom a hajkoronájában, majd gyengéd mozdulattal végighúzom az arcán, mindvégig tartva a szemkontaktust. Kicsivel közelebb húzódóm, ám még így is elférünk a forró, habos vízban, ami körül ölel minket. Gyengéden megemelem az állát és úgy suttogom. - My darling - mert tudom, hogy mindig, amikor kimondom kirázza a hideg és úgy megnyugszik, mitha ez a két jelentékten szó és kilenc betű azt tudatná, hogy nincs veszély, hogy minden rendben lesz. Még akkor is ha ez egy óriási hazugság. Mert mindketten tudjuk, hogy bármelyik pillanatban ránk törhetik az ajtót, elhurcolhatnak, kivégezhetnek. BÁRMELYIK PILLANATBAN. Épp ezért kell kihasználnunk minden egyes másodpercet. Ha már elpatkolunk, legalább mondhassuk, hogy csináltunk valamit, aminek értelme is volt és nem csak célja. Mert ennek, ami köztünk van se oka, se célja. Megmagyarázhatatlan. Egyszerűen csak van. Nem mondanám, hogy szeretet, mert az csak egy lánc, ami visszafog és földhöz bilincsel. Nem mondanám, hogy ragaszkodás, mert az nem késztetne csókra, érintésre. Nem mondanám, hogy szövetség, mert abban nem lenne semmi tűz. Nem mondanám, hogy kihasználás, mert az nen nyúlna ilyen hosszúra. Nem mondanám, , hogy törődés, mert akkor csak érzelmek rabja lennék. Őszintén? Nem tudom mi ez, nincs rá válaszom, csak annyi, hogy AKAROM, AKAROM! Megcsókolom a nyakát, s jobb kezemmel átkarolom, hogy vizet 'szórjak' a hátára, hogy végigsimítsam, mint a puha ágy, hogy megnyugtassam, mint a képzeletvilág. Gyakran eszembe jut, hogy ennek nem így kéne lennie. Hogy nem kellene Demonának is így élnie. Hogy nem kellene nap, mint nap menekülnie, hogy nem kellene egyáltalán ölnie. Hisz miattam teszi, jól tudom, mert én rontottam el az az igazság, pedig csak egy törékeny lány volt, aki megbízott bennem, s mostanra, ha összetépve is, de nem kellene másnak lennie, mint egy törekvő ifjú hölgynek, aki retteg tőlem. Mert soha meg sem érdemeltem, hogy egyáltalán törődjön velem. Hisz én egy szörny vagyok, aki nem tud adni, csupán elvenni. Olyan törēkeny a teste, hogy csak egy kézzel kettéroppanthatnám, de Őt nem tudom csak simogatni, mert bántani képtelen vagyok. Megcsókolom a nyakát, majd vonzó ajkait, hosszan, gyengéden, mintha nem létezne idő, amikor nem tenném ezt szívesen. Kezeim gyengéden átkarolják, magamhoz húzzák. Megcsókolom a nyakát, majd dús kebleit. Közelebb húzom, hogy ölelésemből ne szabaduljon, s kezeim kedvesen cirógatják puha bőrét a habokban, elrejtett pontokban, úszva a kéj forró mámorában.
Vannak akiknek akár a buja meztelenség, de akár a piszkos arc is jól áll, hisz a szépséget nem tudja beskatulyázni semmi, még a ráncok sem. S bárhogy is nézem Desdemona akárhogy szép nekem, olyan, mint egy démon, aki mesterien gyönyörű álcába bújt és játszadozik velem, szegény, halandó emberrel, aki minden percében rágondol. Persze ez csak emberi gyengeség, melyet olyan mélyen elrejtek magamban, hogy az ne irányíthasson engem. Mert képes Demona képes rá, még a gondolataimban is. Ezt persze igyekszem legyőzni valahogy, hisz képtelenség, hogy egy nő uralja a gondolataim. Tulsagosan szabad lélek vagyok ahhoz, s ezért élvezem az élet apró pillanatait, mint halálfaló, hisz habár azt mondják bűnös élvezet ez, tanít nekem, s a szenvedőnek, aki halálfélelmében jön csak igazán rá, hogy az élete sz.rt se ért, mert bábu volt egy színjátékban, amit ő maga írt. Nos, ez az ember, aki falakat épít, hogy újra és újra ledöntse azokat, s felhalmozza a hülyeségeit, melyek nagy bölcsességszámba mennek, miközben sikkesek és ironikusak... Esetenként a dolgaim latolgatom egy alkohol társaságában, vagy hagyom, hogy szórakoztassanak a nők, akik minden alkalommal bizonyítják, hogy milyen gyengék és könnyen megszerezhetőek. Persze Demona többet jelent számomra, mint ezek a szajhák együtt véve, de csak így őrizhetem meg tekintélyem, szabadságom... Ez a nyitott kapcsolat ára, mely szinte megfizethetetlen, még számomra is. De Demona maga a méreg mely nap, mint nap megfojt, mert kívánom, akarom óráról - órára, percről - percre, de ő olyan mint én: független és makacs. De benne ez a szép, s az, ahogy megpróbálja forró tüzét leplezni a higgadtság jegével, azonban nála mindig felolvad a jég, s ő maga is erre panaszkodik. - Megtanulni uralkodni, vagy elfojtani önmagad? - teszem fel az ironikus kérdést, amikor már befejezte mondandóját. Nem tetszik, hogy nem mesélt és az sem, hogy visszautasított, de hát mit lehet tenni? Ezek a nők... Felállok a fotelből, s odasétálok hozzá. Belefúrom megbabonázó tekintetébe az enyém, közben átfonom a derekát, s megcsókolom, hosszan, gyengéden. - Menj a fürdőbe, mindjárt megyek én is! - suttogom neki kedvesen, miközben kisimitok egy kósza tincset az arcából, úgy, hogy megérintsem finom, puha arcbőrét is, amelyet most némi por fed. Aztán, mintha semmi sem történt volna elsétálok mellette egyenesen a folyosóra. Ott célirányosan elkanyarodom balra, s megyek egyenesen, majd egy magas, íves ajtónál megtorpanok és bekopogok. - Tessék! - hallom az ismerős hangon csengő választ, s azonnal besurranok a szobába. Ott a húgom fekszik egy antik stílusú heverőn, kecsesen, mint az előkelőségek. Kérdőn emeli rám a tekintetét egy könyvből. - Tiéd lehet - közönyösen szólok hozzá. Habár ez másnak semmit mondó, számunkra annál többet jelent, s lényegesen összefügg Demona küldetésével. A lány arcára sejtelmes vigyor ül ki, melyet túl jól ismerek ahhoz, hogy tudjam milyen veszélyes. - De csak figyelj rá! - fejezem be az ajtóhoz lépve. - Remek, végre egy kis izgalom - feleli miközben távozom a szobából. Visszasurranok a szobámba halkan becsukva az ajtót, majd egyenesen a fürdőbe veszem az irányt, útközben elhagyva ingemet...
Az óra csendesen megüti a 11-et, mely azután halk kongásba kezd, hogy jelezze számomra, Demonának már itt kellene lennie. Halkan sóhajtok egyet és a fotelom mellett álló kis asztalra emelem a kezem, s az ott elhelyezett Cognac-ből töltök egy keveset a kiürült poharamba. Ebben a pillanatban egy vijjogásra leszek figyelmes, amit már nem az óra ad ki, hisz annál sokkal figyelemfelkeltőbb, élesebb, de csak a fokozati létra alján áll, jelezve azt, hogy valaki átlépte a birtok határát. Feltehetően egy galamb, vagy bagoly, vagy egy törpe, de ez utóbbit kétlem, mert ezek a mócsingok félnek tőlem. Rápillantok a falra felfüggesztett óriási, mágikus képre, amely a birtok lekicsinyített mintája, de mivel semmi látnivaló nem jelenik meg rajta egy pillanat alatt elhallgattatom. Szeretem ezt az eszközt, mert pontos és hű képmása a valóságnak. Tökéletesen meg lehet figyelni és hallgatni minden négyzetcenti történéseit. Egy pillanat múlva egy erős szárnysuhogást hallok, s a félig kinyitott ablakon át egy bagoly ereszkedik be, bedobja a szerzeményét és sietősen távozik. Gyorsan kinyitom a borítékot, s egy pillanat alatt átfutom a tartalmát. Habozás nélkül bedobom a levelet a kandalló tüzébe, s meghúzom az alkoholt. A finom nedű végigszalad a torkomon, s nyugtatja a levél által gerjesztett indulataimat. Ezután a kép újra rikoltozni kezd, s végre egy ismerős alakot ismerek fel benne. Hmm, az az alak... Ennek ellenére meg sem mozdulok, ugyanolyan higgadtsággal ülök a fotelban, mint eddig, még akkor is, amikor nagy csörrenés hallatszódik a folyosóról. Az ajkam felfelé görbül, hisz számomra csodálatos Desdemonat idegesnek tapasztalni. Akkor olyan tüzes. Meghallom a hangját, ahogy franciául káromkodik, s ehhez rakoncátlan léptei párosodnak, ahogy beér a szobámba. Itt mintha megtorpanna, visszafojtja dühének káprázatos lángját, s e mögött felfedi magát az elkeseredettség. - Hibáztam! - szólal meg. - Tudom - válaszolok rá röviden, sejtelmesen, majd megpördülök a székemmel, hogy láthassam az arcát. Ugyanolyan elbővülő, mint általában. De ez az általánosság még nem teszi unalmassá, hisz képes szépségének minden árnyalatát kijátszani és elkápráztatni a halandó férfit a kis trükkjeivel. Imádom rajta a feketét, mely kiemeli tejföl szőke haját, gyönyörű szemeit, de legfőképp ínycsiklandó domborulatait. Ám látszik rajta, hogy ideges, hiszen tekintete is árulkodik fortyogó dühéről és kócos haja is, mely erősebbé teszi a feketével alkotott szimpátiámat. - Tudnom kellett minden lépésedről, nehogy ténylegesen elronts valamit. Ez így szokott működni. Minden kezdőnek van egy afféle mentora és szerencséd, hogy pont én ügyelek rád – vigyorodtam el halványan. – Két lehetőségünk van. Levadászod azt a mocskot, vagy adunk Roxinak némi szórakozási lehetőséget, hisz már ígyis nagyon unatkozik szegényem - mondom miközben dobpergés szerűen végigtáncoltattam az ujjaim a bőrfotel karfáján. - Most pedig meséld el szépen, hogy mi történt! – szólalok meg kellő higgadtsággal és a combomra paskolok, jelzésül.
Síri csend. Világtalan sötétség. Az emberek félnek tőlük, mondván, hogy sötét titkokat rejtenek, amitől jobb félni, mint megijedni. De ennél nagyobb baromságot nem hallott még a világ. Szerintem a dolog egyszerűbb: az emberek ostobák, ügyetlenek és irgalmatlan besz.riak. Mindenféle felsőbbrendű gondolatokat hirdetnek, amiben a jót látják, mégis a sötétben képtelenek meglátni az igazságot. Miért bántana téged a sötét? Miért ugorna ki karmai közül rád egy szörnyű gyilkos, hogy ellopja az életed? Ez hülyeség... Ha kell, nappal is megöllek. Szerintem a sűrű fekete éj sem más, csak nyugalom. S valójában benne is a fény, s talán több is rejtőzik benne, mint a kétbalkezes muglikban. Hisz mi van, ha a sötét nem ijeszteni, vagy gyilkolni akar. Mi van ha csupán magányos, ereje vesztett, gyenge akaratú, mint egy kisgyerek, akit kihasználnak. Az emberek túl felszínesek ahhoz, hogy az ilyesmit meglássák, hisz a levegőbebeszélés sokszor könnyebb mint tenni. Valahogy a sötétről, s az éjszakáról eszembe jutnak emlékek, melyek kígyóznak, fodrozódnak a fejemben. De talán pontosabb a kifejezés, ha azt mondom, hogy egy nő jut eszembe róla, aki olyan, mint az éj. Könyörtelennek látszik, kiismerhetetlennek, mégis van benne egy lényegében teljesen más személyiség. Talán ez fogott meg benne. A különleges kettőssége, amelyet még gyerekkoromban ismertem meg és mintha csak olyan természetes lett volna visszasétált az életembe. Őszintén? Nem tudom miért segítettem neki. Nem vagyok az a segítkező típus, inkább veszek, mintsem adok, mert ebben lelem kedvem. Imádom a játékszereim és habár kezdetben Desdemona is csak játékszer volt, most már idegesít ha nem a szabályaim szerint játszik. Valljuk be, a nyitott kapcsolatok izgalmasak, addig amíg meg nem tudom ki az illető. Mert ha megtudom, talán nem éli meg a másnapot. Persze ezen ügyleteimet csak csendben intézem, inkább csak a magam szórakoztatására. Most is csupán a szórakozásom kedvéért ülök ebben a szobában, s kémlelem a des Pres birtok növényzettel beborított domborulatait. De nem igazán kenyerem a várakozás. Persze néha muszáj, de néha jobb csak belecsapni a közepébe, mert valljuk be az unalom csak a sörhasú mugliknak való. Én élvezetekre vágyom... Hosszú, kéjes élvezetekre...
nem ||férfi kor || 25 vér || fél foglalkozás ||főállásban halálfaló, mellékállásban auror oldal ||rossz funkció ||Szilárd személyiségével fontos pontja Desdemona Lamoureaux és Roxana V. des Pres jellemfejlődésének. [/font][/box][/center]
A múlt Sanyarú életem volt. Mondjuk ki: ritka szar. Apám egy egyszerű író volt, s az alázatos mugli hivatása mellett hűségesen követte a Nagyurat. Anyám egy mugli eladó volt, akit a család nem vett emberszámba. Már a kezdetek kezdete maga volt a pokol, hisz a család mindig züllött volt, így mi árvaházba kerültünk. Szüleim kihulltak az évek folyamán és nyomorúságos éveim falakra véstem volna, amit a mocskos muglik között kellett élnem. Két dolog tartott életben: a harag és a húgom. Roxana, sosem volt rendes kislány, habár követett el hibákat - amiket legtöbbször én sínylettem meg-, de ő volt az egyetlen, akit még kis sután is őszintén szerettem. B***tt nagy csoda volt, amikor végre kiszabadultunk abból a varázstalan börtönből és nagyapánk magához vett. Az öreg katonás személyiség volt és azt akarta, hogy sokra vigyük. Talán ezért is utálta meg őt Roxana, hisz ő a saját feje után akart menni. Engem pedig a bosszú hajtott és valójában könnyen szót értettem Lucas nagyapánkkal. Évekbe telt, mire kikerültem a nagyvilágba. A Roxfortban jó helyem volt. Kialakítottam a saját világom, az egyéniségem és egyenes úton törtem céljaim felé. Aki az utamba állt, az eltapostam. Miután nagyapám meghalt és Roxana elment Európába utazgatni, tanulni elkezdtem járni a saját utamat, melynek első állomása az volt, hogy beálltam a Nagyúr szolgái közé. Azt mondják ez árulásnak számít az aurorok között, de ha a dolog naposabb oldalát nézzük: áldozat egy nagyobb célért. Ám a céljaim mit sem változtak. Küzdök, utolsó csepp véremig Voldemort oldalán, de nem fogom hagyni, hogy bárki megtudja ki vagyok, s mit akarok. Csak árny leszek, akit senki sem ismer fel, még azok sem, akiket igazán szeretek.
Jellem Damon kifejezetten nagy önkritikájú ember, akinek saját elvei vannak. Folyton edzi magát, mert sohasem elégedett magával, egészen a külsejétől az elméjéig. Olyasfajta ember, aki harcra van teremtve. Szótlan, fegyelmezett és kíméletlen. Bármilyen feladatot kap, azt rendítetlenül teljesíti. Ugyanígy van a saját céljaival is. Akaratos, ravasz és kiváló megfigyelő. Kifejezetten nyugodt, habár mélyen szenvedélyek lapoznak benne. Például imád kínozni és játszani az áldozataival. Ettől függetlenül neki is vannak érzései, de ezek örök titkok maradnak mások előtt. Egyik kedvenc szórakozása a csábítás, hisz szabad elvű ember, így imád így szórakozni másokkal, manipulálni.
Kapcsolatok
Roxana Vivian des Pres- Az egyetlen testvére és családtagja. Őszintén szereti, ámbár kemény hozzá. Desdemona Lamoureaux- Már gyerekkorában megismerte és a sors nagy csodája volt az, mikor újra találkoztak. Az elesett lányt elcsábította, mint, ahogyan minden ellenkező nemű személyt szokott, s meg is rontotta a Halálfalók világával. A nő szépsége azonban őt is megbabonázta, de mivel mindkettőjük imád játszadozni, jelenleg se veled, se nélküled kapcsolatban állnak.
Azt beszélik… Azt beszélik, hogy ő ölte meg a nagyapját bosszúból.
Üzenetek megtekintése