Azt hiszem jó teljesítményt nyújthattam, mert észveszejtő volt Reyyel szeretkezni. Nos, igen, nevezhetjük annak, mert az érzelmeink eléggé elragadtak minket, és most, mint két oxigénhiányos beteg lassuló ritmusban ugyan, de kapkodunk az éltető levegő után. Simogatom a haját és közben fésűt játszva hosszan kihúzom belőle a kezemet. A hátát találom most megfelelőnek a simogatás célpontjának, így azzal foglalkozom. Valami takarót is kerítenék, de most hat ökrös szekérrel sem tudnának elvontatni innen, így maradok reménykedve abban, hogy nem fázunk fel. Bár elég meleg van, de ki tudja, az emberi szervezet szokott furcsa dolgokat produkálni. Szívdobogásom is kezd visszaállni a normális ritmusra, én pedig felfelé görbülő ajkakkal pillantok körbe. A szemétdomb közepén fekszik a két szerelmes. ~ Fuj, ezt most kimondtam. ~  Nem zavartat minket a környezet, hiszen tényleg összeforrtunk. Nagyon örülök, hogy Reynek nem volt rossz élmény az első, vigyorgásából ítélve biztosan nagyon élvezte. Büszke is vagyok magamra, nem gondoltam, hogy ameddig kell, vissza tudom fogni magam. De sikerült, és most nagyon jól érezzük magunkat. Folytatást kíván az egész, és nemsokára meg is fogja kapni, mert nehogy már azt gondolja, hogy ennyivel elégedett vagyok. Már előre elgondolok néhány dolgot, hogy mit fog kapni, ami eddig kimaradt, de azért hagyok néhány meglepetést a következőekre is. Ő viszont megunva szívem dobogásának hallgatását hasra fordul. és fejét a mellkasomra teszi. Még arra is figyel, hogy ne nyomjon az állával, az egyik kezét alá csúsztatja. A szemeimet fixírozza, biztosan mondana néhány szót, de valahogy – meglepetésemre -  ez most elmarad. Még össze is vonom a szemöldökeim egy pillanatra, hogy: „Na mi van, mondjál valamit, ha már ennyire kikívánkozik belőled.” De csendben marad és felkelvén az alkalmi párnájáról ad egy csókot. Amiből én nem engedem ki olyan hamar, mert hátulról a hajába túrva tartom a fejét, hogy hosszabb legyen az összetapadásunk. Kérdésemre megkapom a Rey-féle választ, bár azt tudom, hogy nem volt eddig tapasztalata ebben, de Micurka ilyen. Nem számít, hogy mit nem tudott, most már ő is tisztában van néhány dologgal. De még van mit tanítani neki, úgyhogy nem sokáig fogom én húzni az időt beszéddel.
- Pedig érdekelnének, hogy hogyan ráztad le őket miattam. Biztos nagyon rossz érzés volt, hogy nem veszem észre a komolynak szánt jeleid. De ez a te hibád is Rey, nemcsak az enyém. Hiszen mennyit szórakoztunk egymással, nem tudhattam, hogy komolyak a szándékaid. Én pedig nagyon élveztem a veled való lógást, és biztosra mentem. Persze, nem akkora hiba ez, hiszen már rendben vagyunk, rájöttem a dolgokra. Nem volt könnyű, de nekem is kellett némi ösztönzés magamtól. Ez van, hisz ismersz. – vállaimat megvonva vigyorgok az szépséges szemei közé. Az arcán végigfuttatom az egyik ujjbegyem, az ösvény, amit belekarcolok még ismeretlen, de biztosan jóleső. A végén megnyomom finom az orrát, mintha egy bekapcsoló gomb lenne és elvigyorodom. A barna haja pókhálószerűen teríti be a felső testemet, finoman csiklandozva a bőrt ahol hozzám ér. Nézem őt, próbálom kifürkészni a gondolatait, de nem vagyok varázsló, mint ő, nem megy a dolog. Ekkor aztán olyat tesz, amire nem készültem fel. Megköszöni, hogy szeretem. Ez nagyon furcsa, ritkán köszönget, legalábbis ez már elég habos-babos duma volt még tőle is. Muszáj egy picit elpoénkodnom, de figyelek arra,hogy azért olyan nagyon sértő mégse legyen.
- Hát persze édes-drága szerelmem. Én is köszönöm. – viccelődöm, bár tudom, hogy most picit majd megorrol rám, de mivel máris harapdálni kezdi a fülemet, az is lehet, hogy meg sem hallotta. ~ Jól van na, de kis követelőző valaki! ~ hagyom, hogy újra felspannoljon, és viszonozni kezdem neki a csókjait. Pont kézre álló fehér bálnát pedig finoman megpaskolom, majd bele is markolom. Sajnos ennyire futotta a kontrolált dolgaimról és újra belevetem magam az édes élvezetekbe. Most viszont már arra figyelek egyedül, hogy neki minden jó legyen, úgyis vissza fogja adni nekem. Hevesen vetem magam bele a szeretkezésbe, és beleadok mindent, amit eddig én tudtam erről a dologról. Fantasztikus érzés vele lenni, az biztos, hogy egy darabig nem nagyon fogom kiengedni a szemétkupaca tetejéről. És újra elkezd esni a virágeső…

Ahogy felettem üldögélt, láttam rajta, hogy miket gondol. Olyan felemás érzései lehetnek, de nagyon élvezi emellett. Biztosan nagyon izgul, de ki nem izgulna a helyében? Főleg, ha egy ilyen pasi, mint én… hehe, na, jó ez csak vicc volt! Szóval tanulmányoztam a vörös csipkét, természetesen fogásra is. Mennyivel más így nézni rá, mint eddig. Eddig nem néztem benne a nőt, jó hülye voltam, hogy nem vizsgáltam meg jobban férfiszemmel. De nem is akartam valószínűleg, hiszen illetlenségnek tartottam (!) a legjobb barátomat stírölni. Bár azért néha poénból kapott néhány beszólást, de azok csak a szokásos csipkelődéseim voltak. Most viszont már egész máshogy látom őt, igazi nőként. Ráadásul a Freyás beütés is ugyanúgy megvan, továbbra is ő az irónia királynője. Szerintem nagyjából ki van kötözve belülről a nyelve, mert most is legalább húsz megjegyzése lenne. De nagyon imádom, és nem fogok vele kesztyűs kézzel bánni. Még a végén azért is beszólna. Nem mintha, úgy akartam volna, de na. Mégis csak ez lesz neki az első, megkapja az extra tiszteletet, ami ezért jár, hogy én csinálok benne visszafordíthatatlan elváltozást. Fel is nevetek egy pillanatra a gondolatra, ilyen hülyeségeket sem hordtam még össze ennyi idő alatt egyszerre, tényleg kihozza belőlem a rosszat. Jókor jön a mondata, így kicsit tudom palástolni ezzel a nevetésem, hogy nem az ő mondandóját nevetek.
- Helyes! – a fülembe suttogása egyszerre volt idegen tőle, és nagyon izgató. Sosem hallottam még ilyen hangszínnel és módon beszélni, úgyhogy egészen új érzéseket mozgatott meg bennem. Aztán hozzám simul. ~ Honnan veszi ezeket a fogásokat? Vagy ösztönös? De nagyon tetszik! ~ Élvezkedek, ahogy hozzám ér, majd átveszem az irányítást. Szinte pillanatok alatt már csak a vörös nem takaró ruhadarabjai vannak rajta. Még egyszer végignézek teljesen rajta, hogy ezután már ne csak a szemem által fogjam fel az alattam doromboló macskát. Megjegyzésemre, visszavág, de most semmi gúny nincs benne, vagy hülyéskedés. Már éppen válaszolnék újból, amikor belemarkol a fenekembe és a saját módján előadja, hogy csináljak már valamit. Egész pontosan azt, amiért idáig jutottunk, nekem pedig van, amit nem kell kétszer mondani. Ez pontosan egy ilyen. Felnyögök, ahogy belém markol, hiszen meg is lepett vele és jól is esett.
- Rendben főnök! – mondom neki viccesen és betapasztom a száját a sajátommal, hogy most már ne nagyon dumáljon, most én következem. Előbb megszabadítom a ruháitól, hogy ne zavarjanak, na meg a sajátomat is eldobom, majd óvatosan belekezdek. Mivel megkért fű alatt, hogy saját magam legyek, ezért nem bánok vele túl kíméletesen, csak, ahol nagyon muszáj. Az ajkain kijövő rendezetlen dallamok pedig igazolják, hogy jól tettem. Elmerülünk egymásban, tökéletesen összeillően járunk a kiteljesedés útján, majd mikor ez bekövetkezik, hangokkal adjuk egymás tudtára, hogy egymásra találtunk. Ezután egymás mellett fekszünk, és üdvözült mosollyal élvezem, ahogy hozzám bújva fekszik, fejét a mellkasomon pihenteti. Simogatom a haját, és amit még elérek, nagyon jól érzem magam vele. Az egész nagyon jó volt, ismétlést kíván, de nem szeretném siettetni. Nem hiszem, hogy sokáig kell várnom a következőre, ugyanis nem nagyon ellenkezett az egész miatt közben.
- Nos, akkor már nem haragszol? – kérdezem hamiskás vigyorral. Muszáj egy picit húzni, mert nehogy már azt higgye, hogy minden fenékig tejfel. Várom a reakcióit, de továbbra is simogatom őt, a szavaimmal ellentétben.

Szerencsére Rey megfogadja a tanácsom és nem szól vissza. Ez nagyon örömmel tölt el engem, végre én győztem, és nem kell még három-négy kört futni, mire megadja magát. Persze tudom, hogy direkt szokta csinálni, csak, hogy idegesítsen. Imád piszkálni, én meg imádom, ha piszkál, azt azért tegyük hozzá. Most azonban nem lett volna jó, ha még tíz percig szórakozunk egymással, mert kezdhettük volna az egészet elölről. Mikor felette ténykedek és nézem simogatni kezd, ami tőle igazán jól esik. ~ Utállak Freya Middleton, hogy ilyen hatással vagy rám! ~ mosolygok magamban, mert szavaimmal ellentétben pont, hogy imádom őt. Viszont nem kell sokáig tanítgatni, mert már ki is gombolja a nadrágomat. Nem sokáig teketóriázik az biztos! Sajnos későn jut el a tudatomig, hogy mondani szeretett volna valamit, mert az ajkai hívogatóan intettek felém, akár a hajósokat elbűvölő nimfák szívbemarkoló éneke. Én azonban nem kötöttem be a szememet – nem is akartam -, ahogy a Homéroszi hős Odüsszeusz, hanem rögvest elcsábultam és már csókoltam is mézzel telt ajkait. Ekkor jutott eszembe a gondolat, hogy hemperegjünk egy picit, csak azért, hogy a testünk szinkronba kerüljön egymással. Meg érezni akartam őt, ez az igazság, és már nem nagyon volt kedvem várakozni. A nem nagyon is túlzás, rohadtul utáltam bármire várakozni, akár a boltban, akár ilyen helyzetben. Egy önző pasi vagyok, követelőző beütéssel. A végén ő kerül nyeregbe, a szó legszorosabb értelmében is, és egy olyan természetes módon hajítja el a pólóját, mintha minden nap ezt csinálná. Úgy értem, hogy tudja, hogy most az jön, hogy ő eldobja a pólóját, vagy ilyesmi. Felvonom a szemöldököm, mert meglep, amit látok. Vörös csipkés melltartóban van, gyanúsan méregetem az arcát, azonban nem sokkal ezután, széles elismerő vigyorral fixírozom az újdonsült barátnőmet. Eddig is az volt, de most máshogy… Ebbe inkább nem kellett volna belemennem.
- Wow! Ez aztán…. – hagyják el a számat a szavak, pedig nem akartam semmit mondani, csak úgy megszöktek a hangszálaimról. Persze aztán csak kimond egy megjegyzést, amire még jobban elvigyorodom, lebuktatva magam ezzel. valóban elképzeltem, de hát ki nem képzelné el őt, ha ott üldögél a medencecsontján.
- Még jó! Remélem, hogy nem csak képzelődnöm kell… – válaszolom, csak, hogy ne kelljen most kombinálnia, meg agyalnia azon, hogy miket gondolok. Tényleg nem szórakozik sokat, máris a cipzáramat kezdi el húzni szép lassan, vigyázva, hogy nehogy valami baleset történhessen. Tény, hogy nem hagy hidegen a dolog, szóval a látható jelek kezdenek kibontakozni a fogas dolog lehúzásakor. Azonban a nadrág már más tészta, könyörgő szemekkel kér segítséget. Olyan édesen bénázik, hogy „telibeszáj” vigyort kap ajándékul.  Kicsit megemelem a csípőmet – még szép, hogy szenvednie azért kelljen érte – és segítek egy picit neki. Rövid időn belül lekerül a nadrág, úgy néz ki, hogy rajtam a sor. Izgalmamban csak későn veszem észre, hogy újra varázslatos szirmok kezdenek hullani a plafonról. ~ Csak nem a saját virágjának szirmai? Milyen költői lettem ma basszus… ~ mosolygok, de inkább a felettem üldögélő Reyre figyelek. A kezeim vándorútra indulnak, és a gömbölyded formáknál kicsit elidőznek.
- Most még visszakozhatsz… - itt kivárok egy pillanatig, némi komoly arcot kínkeservvel erőltetve az arcomra, ami nem is nagyon sikerül szerintem, de még meglepheti.  - Egy fenéket! – mondom nevetve és magamhoz húzom, újabb csókokkal ellátva, ahol csak érem. Majd én kerülök felülre és megnézem mit tehetek azért, hogy az erénytelensége napvilágra kerülhessen. Megnézem a gombokat, majd szépen elkezdem kigombolni. Ha nagyon nem megy, akkor majd meg kell varrni, mert egyszerűen letépem a makacs gombot, amelyik nem akar kibújni, és közelebb engedni a tiltott gyümölcshöz. Amint megszabadítottam a rövid farmerjétől, újra felmegyek az ajkaihoz.
- Szeretlek, te kis hülye! – mondom a rám jellemző őszinteséggel és megnézem, hogy hogyan lehetne eltüntetni a vörös dolgokat, amik még elfedik a drága szemérmességét. Óvatosan kezdek neki, figyelek rá, biztos nagyon izgul. Valószínűleg sokkal jobban, mint én. Remélem, hogy nem vesztem el a fejem és tudok vigyázni rá végig, vagy legalább addig, amíg kell.

Úgy néz ki, hogy nem ellenkezik, pedig azért szépen elbántam vele a szavaimmal. Más esetben talán folytatódna a szájkarate kettőnk között, ami tettlegességig fajulhatna. Jó kis bunyó lenne az biztos, mással még lehet, hogy bele is mentem volna. De talán rájött, hogy most kár lenne visszaszólni, főleg, hogy engem nem érdekelne. Már nem tud meghatni a húzásaival, bármit mondhat, nem fogok leállni a kedvéért. Ő kell nekem, senki más, úgy, ahogy van. Lehet, hogy nem a legtökéletesebb lány a világon – hiszen hangyás, akárcsak én, ezt tudjuk -, de ki az? Inkább legyen ilyen, mint egy hülye picsa. És különben is, én választottam barátomnak, azóta barátnőmnek. Vagy fordítva történt és én sétáltam bele a „csapdába”? Végül is az eredmény ugyanaz, a lényeg, hogy most hagyja magát az ágyig elvinni, egy csepp ellenkezés, de annyi sem jön belőle. Most nem vagyok annyira kíméletes, egy laza mozdulattal lelököm az ágyra, remélhetőleg nem veri be a falba a fejét véletlenül. Már felette vagyok, hallom a lélegzetét, nézek a csodálkozó szemeibe, amik lassan váltanak át elégedettségbe. Még szép, hogy tetszik neki, visszakapta a régi Jeremyt, akibe ezek szerint már régóta szerelmes volt. Kicsit kényeztetem – már ha az, hogy szinte egyben lenyelem kényeztetésnek számít -, majd belassítok, ahogy terveztem. Azonban, amikor megállok, hogy mondhasson valamit, sajnos mond is, pedig nem számítottam rá. Egy picit el szeretné venni a mondandója élét, ezért átkarol, és a hajammal szórakozik ~ Na, ezt miért is olyan jó? ~, ami ugyan jó, de mástól biztos nem tűrném el. Újabb szemtelenség, valamiért nem tudta kihagyni.
- Freya Middleton inkább fogja be, ha jót akar! – fenyegetem meg játékosan, még az ujjaimmal is megfedem. Gyorsan – szinte egy mozdulattal – lekapom a pólóm és kajánul rávigyorgok. ~ Na, most akkor én leplek meg te kis dög. ~ A szemeim kissé lejjebb is vándorolnak a nyakáról, bár tény, hogy láttam már fürdőruhában – meg egyszer véletlenül félmeztelenül is -, úgyhogy nagy változás nem történhetett, de azért… Most őszintén, ki ne látná újra?
- Szóval, hol is tartottunk nem is olyan rég? – kérdezem tőle mosolyogva és gyorsan megcsókolom, és ránehezedek. testem finoman ráhengeredik a testére, vélhetőleg nem fogom agyon nyomnyi, még senkinél sem csúszott hiba a számításomba ezzel kapcsolatban. Nem túl hosszú az ágya, de egy kis játék belefér, úgyhogy átfordulok, hogy ő legyen felül, majd tovább, hogy én. Elhúzódom, majd vissza – közben csókok hada árasztja el pofiját – majd megint őt hozom felülre. ~ Na, most kéne valami okosat mondani neki, vagy mutatni, hogy…~ gondolom elpirulva, ami még engem is meglep. Ez a lány engem kikészít. Elpirulok, te jó Isten. Ilyen gyenge lennék, ha ő van a közelemben? Félre is nézek, nehogy észrevegye, de már lehet, hogy késő. Ez ciki, de hát mit tegyek? Csak hagyom magam és várom, hogy mi fog történni. Belekapaszkodom a pólója nyakába és magamhoz húzom. Nem tudok az ajkai nélkül jelenleg élni, de nem is akarok.

~ Hűha. Ez most nagyon kiakaszthatta. ~ ijedek meg egy pillanatra. Látszik, hogy teljesen kikészült, hogy visszautasítottam. Fel is pattan és el is fordul. Ebből még baj lehet, de én csak jót akartam. Az a baj, hogy kezdem azt érezni, hogy hiba volt olyat gondolni róla, ami eddig teljesen elképzelhetetlen volt tőle. Amint felöltöztem, visszafordul, láthatóan sötét fellegek lebegnek felette, félő, hogy villám csap ki belőlük és halálra sújt velük. Közelebb jön és csípőre teszi a kezét, fortyogó indulatai majd kiesnek belőle, de mégis visszafogja magát legalább annyira, hogy kézzel-lábbal nekem essen. De nem tehetek róla, elbizonytalanított a hülyéskedéseivel. Ki tud kiigazodni egy nőn? Lehet, hogy ha csak barátok vagyunk, nem veszem fel és kezdek el kombinálni. Akkor valószínűleg semmi sem történt volna, csak nevetés és virág leszakítás. De már így sikerült, nem tudok visszamenni az időben, ő pedig itt áll előttem vádlón, elzárva a menekülési útvonalakat, és még csak muszáj is ránéznem, különben még bunkó is lennék emellett. Sokáig gondolkodik, hogy mit mondjon, már előre tartok tőle. Régebben nem érdekelt volna, hogy miket vág majd a fejemhez, hiszen előbb-utóbb kibékültünk, főleg előbb, mint utóbb. De most akár a nyúlfarknyi kapcsolatunknak is hirtelen vége lehet. És akkor nekikezd…
- De… - nem engedi, hogy válaszoljak arra, hogy észrevettem. Csak azt hittem a szokásához híven csak tesztel valamiben, én meg nem voltam hajlandó beugrani a cseleire. pech, hogy nem csel volt, de honnan tudhattam volna? Persze már jön is a következő, amivel már felhúz igazán, hogy nem, érdeklem őt. Felpattanok, hogy ha kell, felpofozzam, hogy térjen észre.
- Rey… - mondom indulatosan, felemelve a hangomat, de nem engedi, hogy válaszoljak erre, sőt még egy kézmozdulattal is leszögezi, hogy bármit is mondok, nem fogja érdekelni. Kezdett elborulni az agyam és kezdett úgy kinézni, hogy vagy kinyírom, vagy elmegyek és levezetem a fölös energiám, bár ilyen állapotban motorra szállni sem túl jó ötlet. Itt meg nem kezdek el tombolni, mert kábé szétverném a szobáját, ami igen súlyos következményekkel járhatna. De nem érdekel mi lesz, csak az, hogy nem akarom bántani. Persze, még kihozhatja belőlem azt is, tudja, ismeri a gyenge pontjaim, de remélem az arcom változása észhez fogja téríteni. Nem úgy tűnik, mert jön a kegyelemdöfés. Persze szerencsém van. A harmadik, amit a végére hagyott, már túlságosan a lelkemre akar apellálni, ami a dühöm miatt lepereg rólam. Nem érdekelt volna, ha már nem ártatlan, szinte el is vártam tőle.
- Tudod mit? – kicsit közelebb lépek hozzá. Szinte már belemászok a képébe, abba a bájos, szemtelen arcocskába. ~ Most majdnem kimondtam, de ha ő ilyen hülye, legalább én ne hagyjam veszni az egészet. ~ Próbálok lenyugodni, nézem a dühös arcát, majd a szemeire fókuszálok. Inkább nézem azt, azzal nehéz gúnyolódni, vagy dühöngeni, még akkor is, ha most kissé össze van húzva. A szempillái szépen katonásan libbennek egyszerre, ahogy megnedvesíti reflexszerűen a szemgolyóit.
- Te egy akaratos, manipulatív, önző, rohadék, szemtelen kis dög vagy! De én így szeretlek! – mondom és megcsókolom vadul. ~ És még milyen kedves is voltam! ~ Minden dühöm, és energiám beleadom a csókba, közben szorosan magamhoz ölelem. Sőt, ha már itt vagyunk, rohadtul nem érdekel, hogy most ágyékon rúg-e majd, vagy éppen ő is ezt szeretné. Az ágy felé tolom és erősen az ajkába harapok, majd a nyakába csókolok. Most nincs esélye ellenkezni, le is teperem az ágyára. Nem fogom megerőszakolni nyilvánvalóan, vadságom egy kissé lassulni kezd, majd megállok felette. Nézem a szemeit és megpróbálok elveszni a kéken hullámzó tengervízben. Itt lenne az idő, hogy mondja még valamit, alkalmas a pillanat rá. Megvárom, hogy megszólal-e – hagyok neki pár másodpercet – majd újra megcsókolom és lesz, ami lesz alapon elengedem magam, de azért figyelembe véve, hogy ő még nem volt fiúval.

Várható volt Rey reakciója, ellökött, mikor összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Lassan zuhantam hátra, a derekam alá csúszott valami cucca. Azt hittem, hogy most biztos valami vicces akcióba megy át, hogy elterelje a figyelmemet valamivel. Mondjuk Cowboyosdit játszik és pörgeti a nem létező ostorát. vagyis nem tudom, hogy van-e neki, bár az eddigiekből kiindulva még mindig normális lánynak tűnik, úgyhogy biztosan nincsen. Mosolyogtam, mert nem tudtam rá tovább haragudni, de azért jó, ha tisztában van azzal, hogy azért nem mindig az van, amit ő akar. Persze magának rendet csinál – magyarul mindent lesöpör az ágyról, ami nem oda való – és már le is gördül rólam. Mindig fel tud piszkálni valamivel, néha gonoszkodik is direkt. De ma szerintem maga sem tudja, hogy mit csinál, vagy, hogy kit kéne csinálni. Odabújik és elmondja, hogy velem akar lenni, hogy ilyen egyszerűen fogalmazzak. Nem tudom mit várt, látszik az arcán, hogy a válaszom nem tetszik neki. ~ Ez van Rey, nem magyarázkodom. ~ talán ha tudom, hogy ő miket tervez, vagy ilyesmi, akkor talán…. áh, biztos, hogy nem. Sőt az a furcsa inkább, hogy ő még letépetlen virágszál még. Hiszen dögös, nem félénk, sőt inkább nagyszájúbb, belevaló. Nagyon meglepett ezzel, sőt ez a romantikus izéje is elég furcsa. Remélem, hogy én nem nagyon fogok ennyire szétesni, mert most eléggé el van varázsolva. Nem, mintha én magamhoz képest nem lennék, de ő nagyon. Aztán megmozdul, én meg elfogadom a kecses kacsóját, és felküzdöm magam ülőhelyzetbe. Nagyon hülyén nézek rá, de várom, hogy mi lesz. Biztos jól megmondja, hogy akkor húzzak a francba. Aztán egyszerűen leül mellém és megcsókol. Akkor ezek szerint mégsem nagy gond, hogy nem ő nekem az első. Észre sem veszem és már lekerül rólam a póló. Mivel elég fülledt a helyzet nem fázom, még a réseken beszüremlő huzat sem borzolja fel a szőrszálaim.
- Igen jó. De szerintem ma nem kéne… Valahogy… Elmúlt a pillanat. – nézek a szemébe komolyan. Remélem, hogy nem hiszi, hogy viccelek, mert nem. Nem tudnék most vele úgy, főleg a kis játszadozásai után. Bár biztos elfelejteném, de akkor legyen tökéletes, ha már annyira romantikusan erre vágyik. Márpedig egy szemétkupacban elveszteni a dolgot, nem túl romantikus.
- Majd kárpótollak és igazi romantikus éjszakát csinálok neked. Nem érzem most helyénvalónak. – sütöm le a szemem, mert nem tudom, hogy mit fog szólni hozzá. Az is lehet, hogy elküld a sunyiba, meg az is, hogy beletörődik. Átölelem gyorsan és mélyen beszívom az illatát. Szívesen megharapdálnám a fülét, de inkább csak óvón ölelem át. Majd kiengedem a karjaimból és a pólóm felkapva leülök a fotelbe. Nézem őt, az ajkam beharapom, nem igazán tudok megszólalni most okosan. Tovább pedig nem rontanék a helyzeten. Sosem fogja megtudni, hogy ez milyen nehezemre esett, és még az is lehet, hogy én jövök ki belőle rosszul. Bízom benne, és bízom abba, hogy felülkerekedik önmagán és megértő lesz. Olyan sok mindent mondhatnék, de mindet egyesével húzom ki, a láthatatlan listából. Aztán csak felveszem a felsőmet, és Reyt nézem. ~ Na, mondjál valamit, mielőtt még megőrülök! ~ nézek rá enyhe mosollyal az ajkaimon. Valami bátorítónak szántam, aztán lehet, hogy félreérti. Ez nem az én napom.

Ahogy az ölemben ül, minden jónak tűnik. Kérdésére azonnal éhező kobraként csaptam le, talán egy kicsit meggondolatlanul. Ugyanis egyből látszott a meglepődés a pofiján. ~ Lehet, hogy arra gondolt, hogy ilyenkor van egy nagy snitt, és reggel már egymás mellett fekszenek a jelenet résztvevői. Hát igen, talán én is elhamarkodtam ezt kissé. ~ húzom el a számat, miközben nagy gondolkodásban van Rey drága. A csók egy kicsit talán eltereli a figyelmét, de végül is rászánja magát a válaszra. Kényelmetlenül üldögélek alatta, bár próbálom titkolni, hogy ez bizony pasis húzás volt tőlem. Bármennyire is szeretném, az ő beleegyezése nélkül biztosan nem, igaz, nem is engedné. Nem, mintha erőszakoskodtam volna bármikor is vele, de azért ez már egy komoly lépés lenne. Az is lehet, hogy még nincs felkészülve erre, ki tudja? Így hát az ajkaim beharapva hallgatom a válaszát.
- Szóval… Igen? – meglepődöm, mert nagyon komolyan néz és fúrja a tekintetét az enyémbe. Nem gondoltam volna, hogy ennyi, ilyen gyorsan belemegy a dologba. Már éppen mondanék valamit neki erre, amikor folytatja, és a mosolyom lehervad az ajkaimról. Kissé durcás arcot is vágok, amiért átejtett. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen.
- Ó, mindig is egy szenya kis dögevény voltál! – mondom morcosan, és elengedem, majd a karjaimat keresztbe fektetem egymáson a mellkasom előtt. Persze, most simán ellökhet, de nem érdekel. Én meg már azt hittem ő a komolyabb kettőnk közül… Persze ez így is van, de most jól átverte a fejemet. És akkor ne legyek megsértődve, igaz? ~ Megérdemeltem, egy-egy, de most már aztán befejezni! ~ Üzenem szavak nélkül, bár valószínűleg, ha nem gondolatolvasó, nem fog rájönni… A következő kérdésnél elfelejtem, hogy mérgesnek kéne lennem épp, mert nagyon személyes kérdéssel jön elő. Persze az ilyen dolgokat még csak véletlenül sem említettem a levelezéseinkben. Egyrészt mert biztosan nem érdekelte volna, hogy én kivel bújok ágyba, vagy mit csinálok az aktuális barátnőmmel, másrészt én sem tartottam fontosnak az orrára kötni az ilyen dolgokat. De most, némileg jogosan rákérdez, bár nem tudom miért. Miért nem mindegy, hogy voltam-e már lánnyal előtte? Legalább nem fogok tapasztalatlanul hozzáérni. Így is, amióta összejöttünk, annyi romantikusság jött elő belőle, mint amennyit egész életében nem láttam tőle… Vagy nem vettem észre… Zavartan nézek rá, de megpróbálom összeszedni a gondolataim és nem megbántani őt a szavaimmal.
- Voltam. – nézek lefelé a keblei felé, és nem is tudom, hogy miért szégyenkezem egy kicsit.  Úgy döntöttem ennyit mondok neki, végül is minek részletezzem, vagy miért magyarázkodjak. Ezen már úgysem tudok változtatni, nem mintha akarnék. Remélem, azt nem fogja megkérdezni, hogy hány lánnyal, mert az kizárt dolog, hogy most elmondjam. Hátradőlök az ágyon és úgy figyelem a reakcióit. Majd a plafont kezdem tanulmányozni és azon gondolkodom, hogy Rey, hogy a fészkes fenébe nem volt még fiúval.
- Tudod, össze vagyok zavarodva. Első csókod az enyém, és enyém lehet az első… az. – ennyire szánalmasan nem is mondhattam volna, de már mindegy, kimondtam. – Remélem, hogy én vagyok az tényleg, akire mindig vágytál… - fejtem ki a véleményem, mert megijedek. Mi van, ha valamilyen okból szétmegyünk, és akkor majd felróhatja nekem. Amúgy meg mi az, hogy ezeken gondolkodom? Csak simán túl kéne tennem magam rajta. Lehet, hogy én leszek az első, de az is lehet, hogy nem az utolsó. Ilyen az élet, mi a francnak lelkizek. Rey teljesen kifordít néha önmagamból… túlságosan szeretem, úgy néz ki.

Minden bonyolult, pedig milyen egyszerűnek tűnik. Sosem így képzeltem el, hogy lesz egy kapcsolatom, majd lesz félnivalóm is. Az eddigi csajaimmal – ahogy ezt a szép szemű itt megmondta – más volt a helyzet, azokat nem vettem ennyire komolyan. De Freyával más a helyzet, ő szinte a lelkem egy darabja, ő az, aki mindig mindenről tud és én is tudok róla mindent. Neki még csak megjátszani sem tudom magam, mert egy mozdulattal elárulhatom, hogy igazat mondok-e vagy sem. Viszont pont ez a legjobb is benne, hogy nem kell beszélnem, hogy megértsen. Erre tessék, elég volt egy mondat és szétverhettem volna az egészet, barátságostul, boszorkányostul. Megváltozni nem igen fogok, de úgy néz ki, hogy vissza kell mostantól fogni magamat néhányszor. Rey érzékenyebb ebben a témában, mint általában, még az is lehet, hogy ha mással történt volna nekem adna igazat. A nagy fenéket! Biztos nem… De mindenestre nem lenne ilyen heves, ugyanis valószínűleg nagyon szeret és félti az alig elkezdődött kapcsolatunkat. Megértem őt, mert én is féltem, csak… Nekem ez nem olyan egyszerű, mint neki. Vagy nem tudom, hogy neki milyen, de nekem nagyon nehéz kilépnem saját önmagamból. Ezt hívják állítólag egymáshoz csiszolódásnak… Igen, hülye voltam, hogy szórakoztam, de máskor nem kapta volna fel a vizet ennyire. Valószínűleg én sem reagálok túl hevesen, ha még mindig csak barátok lennénk. A szerelem buta dolog, viszont van. Ezt el kéne fogadnom. Nem könnyű, de ha erre a barnára nézek, akkor egyszerűen elveszítem az önkontrolom. ~ A fene vinné el. Leszek én a fene! ~ Mielőtt kilépnék, előveszi a lefegyverző és egyben olyan sokszor alkalmazott pillantását, amivel meg szokott állítani. Nem tehetek mást. Meglepődik, látszik rajta. Nem hitte volna, hogy valaha kimondom ezt a mondatot, pedig én sem vagyok egy lélektelen alkat, maximum az én hangszerem húrjait máshogyan kell hangolni. Mire ezt végiggondolom, már az ágyon ülünk, egymás ölében. Nagyon élvezem, hogy a karomban tarthatom Őt. nem is tudom mióta vágyok már erre, bár sokszor volt részem az ölelésében, de az másmilyen volt. Ez pedig nagyon jó, és nem tudom benyomni a „macsó on” gombot, mert egyszerűen nem akarok kikerülni ebből a bűvöletéből. Szavaimra válaszol is, a maga stílusában, most az egyszer igazat adok neki. Az megint más dolog, hogy elő fog-e fordulni még. Én bízom benne, hogy nem, de biztos nem vagyok. A puszija jól esik, és ez is más húrokat penget meg a már említett lélekhangszeremen.
- Úgy legyen picinkém. – újabb hülye becézés, ettől viszont már úgy látom nem fog szabadulni. Vannak elviselendő dolgok Jeremy Stonetól, amikről nem lehet leszoktatni. Remélem, értékeli kivételesen, hogy nem valami tulajdonságára hajtottam rá, hanem csak kedves voltam vele. A filmes hasonlatára felvonom a szemöldököm és ránézek. Ajkaim ravasz mosolyra húzódnak, miközben felmérem a terepet. Az ajtó zárva, ő pedig vigasztalásnyira áll tőlem. Megvallom őszintén az a hülye gomb, valahol eltűnhetett az egész dolog miatt, mert nem gondoltam erre. Most viszont, ahogy a kék szemeit bámulom, és az arcát simítom az egyik kezemmel, valóban olyan a pillanat. Kérdés, hogy akarja-e komolyan, vagy sem. Ebben a helyzetben nem szívesen kockáztatnék, még az is lehet, hogy húzza az agyam, bár a szemei nem ezt sugallják. Az orrom az állára helyezem és elindulok fölfelé. Az ajkain áthúzva találkoznak a nózik, de erre nem figyelek, csak arra, hogy elvesszek a tengerkék vizében. Ajkaimat az övére tapasztom és lágyan megcsókolom, hosszúra nyúlva az ajkaim érintkezését.
- Igen, sejtem. – harapom be egy pillanattal később már az enyémeket és élvezem a csókja maradványát, felgyorsuló szívveréssel.
- Szeretnéd? – kérdezem, majd megnyugtatom az én gondolataimmal, amit a helyzetről gondolok. – Én nagyon. – mosolyodom el, mert azt hiszem, ha az megtörténik, örökre a szíve rabja leszek. Vagy ha ez nem is következik be – mert eddig nem nagyon volt rá példa - mindenestre a láncaink összefonódását nagyban előrelendítené.