 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2
|
|
1
|
Karakterek / Felnőtt karakterek / Re: Jimmy Kipp Quinton
|
Dátum: 2016. 11. 24. - 13:42:54
|
Mostanában.
Bizonyos szempontból csalódtam önben, bizonyos szempontból pedig megkedveltem. Egyrészt érdekes órákat tart, és tudott újat is mutatni, igaz, nem túl sokat, és szerintem én is tudnék önnek újdonságokkal szolgálni. Másrészt pedig egészséges versenyszellemet ébresztett bennem, ami ösztönöz. Még mindig vetélytársamnak tekintem, ám ezt lehet, hogy ön nem is sejti. Mindenesetre addig tanulok meg mindent öntől, amíg lehet, utána pedig senki nem fogja vitatni, hogy kettőnk közül ki is érdemli meg a címet, amit egyébként mindketten magunkénak tudunk.
|
|
|
|
|
2
|
Múlt / Meccsek, edzések, válogatások / Re: Hollóhát vs. Griffendél - Lelátók
|
Dátum: 2016. 11. 20. - 11:12:15
|
Mindeközben a pályán
Kegyetlenül fáj a mellkasom, a tüdőm minden egyes levegővételnél nyög egy nagyot, torkomon sípoló hang jön ki. A vér édes, finom ízét érzem nyelvemen. Ez legalább ad egy kis erőt. Vulkanov mellett repülök el, németül szidom az anyját, amiért ilyen körülmények között enged minket játszani. Az elején még élveztem, kihívást jelentett, de egy mellkasba kapott vasgolyó igen gyorsan megváltoztatja az ember világról alkotott képét.
A Griffendél csapata meglepően szétszórt. Vagy lehet, hogy csak mi voltunk meglepően jól felkészítve a meccsre. Nem tudom. Megremegnek kezeim a seprűn. Előrébb hajolok, hogy a szél minél kevésbé kapjon belém. Már nem sokáig bírom, jó lenne megtalálni a cikeszt. Érzem, hogy Klaus a lelátókon most minden erejével azon van, hogy segítsen rajtam. Próbál minél több erőt átadni a kötelékünkön keresztül, a rúnafonatok a kesztyű alatt felizzanak bőrömön. Adrenalin és remény az, mit testvérem közvetít. Szívem szaporán ver, majd hirtelen éles sípszó töri meg az általános ricsajt, és a szél monoton zúgását.
Közelebb kell repülnöm, hogy lássak bármit is, s mihelyst észreveszem, szívem kihagy egy dobbanást. Tristian. Megtorpanok a levegőben, és egy hosszúnak tűnő másodpercig attól félek, hogy komolyabb baja esett. Aztán megmozdul, és bemutat annak a nagyképű, szánalmas senkiházinak, én pedig elvigyorodom. Tekintetem a csapat többi tagját keresi, ám csak Bourgh van a közelben. Bourgh és… a feje, ami különösen furcsán csillan. Ideje befejezni ezt a mérkőzést. |
|
|
|
|
3
|
Múlt / Meccsek, edzések, válogatások / Re: Hollóhát vs. Griffendél
|
Dátum: 2016. 11. 16. - 20:34:09
|
HOLLÓHÁT vs. GRIFFENDÉL SMETHWYCK seprűjét vesztetten zuhan a föld felé, és miközben DULLAHAN a könnyen jött gólnak örül, ALLEN terelői feladatait túlteljesítve a lány alá repül, és elkapja. Nem megy zökkenőmentesen, de a Hollóhát hajtójának kutya baja, vissza is kecmereg saját seprűjére, arcán pedig a pír ezúttal nem a hidegnek tudható be. A kékek csapata újrarendeződik, a korábbi alakzaton kicsit változtatnak, és úgy indulnak meg ellenfeleik ellen. A csapatkapitány arca elszánt kifejezést ölt, nyerni akarnak mind, miközben az időjárás egyre jobban nyúzza őket a magasban. Nem ez lesz a kedvenc meccsük, az már biztos. A hóvihar is sebesebbre fordul, még kevesebbet látni, így esik meg plusz öt találat a Hollóhátnak, míg az egy terelővel gravírozó Griffendél két kvaffal talált csak célba. POTTER elég furcsán repül, mintha nem igazán találná a helyét a pályán, míg MORGENSTERN kezdi egyre kilátástalanabbnak látni a helyzetet. Egyik csapat taktikája sem vezet előre, lassan állóháború alakul ki, a helyzeten pedig ALLEN változtat, aki egy közelről célzott, aljas gurkóval a lelátó falának taszítja HALE-t. A vasgolyó a lábát érte, a fiú megpróbál repülni, de fájdalom torzította arca egyértelművé teszi: a Griffendél terelő nélkül marad. Szurkolótábora büntetőért ordít, VULKANOV csak a fejét csóválja: nem jár büntető, a terelő csak a dolgát végezte. ALLEN vigyorogva kopogtatja meg koponyáját a dühös oroszlánok előtt, a büszke hollóhátas üzenete pedig teljesen egyértelmű. Ésszel az erő felett...
ÁLLÁS
100 - 70 |
|
|
|
|
5
|
Múlt / Roxmorts / Re: Szárnyas Vadkan
|
Dátum: 2016. 10. 04. - 22:42:50
|
I wish that I could be like the cool kids,
'Cause all the cool kids, they seem to fit in.
- Tristian Tayilor - Ha körül kéne írnia, nem tudná egészen pontosan meghatározni, hogy milyen érzést kelt benne a vajsör. Kicsit fura, bizsergető. Fejtájékon, mint mikor hátulról ütik meg, vagy nekimegy valaminek. Miután leteszi a poharat, kicsit szédül is, de ez úgy tűnik, múló állapot. Kellemes érzés összességében, ám mégsem tudja eldönteni, hogy neki ez most jó-e, vagy sem. Mármint ez marad végig? Vajon hány ilyen korsó tartogat még ilyen kellemes érzést, és mennyi után látná viszont, ami lement? Mert hát állítólag ez így működik. Vagy nem? Még sosem látott olyan embert, aki az alkohol miatt hányt volna.
- Hát… -néz a kis kupicára, majd barátjára, felvont szemöldökkel. Ezt most komolyan megkérdezte? Elneveti magát ahogyan a másikat nézi, majd két ujja közé fogja a whiskyt. Még ő is tisztában van vele, hogy az ehhez hasonló italokat egy kortyra szokás meginni, nem véletlen osztják csak ilyen kis adagokban. – Tudod Tristian, ha iszol, vicceseket mondasz. – felé emeli a poharat, ismét ő a soros jókívánságokban. – Prosit. Barátom. – néz a másik szemébe, és jelenleg sokkal bizalmasabbnak értékeli ezt a pillanatot, mint az kívülről látszódhatna. Talán még Tristian sem érzi ennek a jelentőségét, csak ő, akinek világ életében csak egyetlen igaz barátja volt. Most is érzi Klaus jelenlétét, és tudja jól, hogy ez viszont is így van, de megbeszélték a mai napot, így társa nem fog aggódni miatta. Megtanult bízni Tayilor csapatkapitányban. Bárcsak Jeremiah-nak is ilyen könnyen menne a bizalom osztogatása, de végtére is ez nem olyan meglepő, hiszen Klaus és Tristian nagyon hasonlítanak egymásra. Sokkal jobban, mint ő.
A Lángnyelv whisky sokkal húzósabb ital, mint a vajsör, ezt már a szaga alapján is meg tudta volna mondani, de az íze abszolút igazolta a teóriát. Hangosan koppan a kis pohár feneke az asztalon, ő pedig köhögve küzd levegő után. Most sajnálja csak igazán, hogy a vajsör elfogyott, hiszen milyen jó lett volna ezt a szörnyű keserű ízt öblíteni vele. Szó szerint érzi, ahogy az ital forró lávaként végigkúszik torkán, egészen gyomráig. Ez már sokkal intenzívebb, sokkal másabb érzés, mint a vajsör. Ez borzongató, félelmetes, és egészen különleges. Veszélyes. Tetszik neki, nagyon is!
- Kérnénk még egy kört! – fordul félig hátra, s int a bozontos csapos felé. Arcán a vigyort le se lehetne törölni, miközben újra Tristian felé fordul, lehámozza magáról kabátját, hirtelen mintha melegebb lett volna a kuplerájban. – Egyébként igen. – kezd bele bőszen. – Én is hallottam, hogy pár éve Potter meg az egész bandája itt nyomatta. Szerinted ma is itt lesznek? Az azért jó lenne. Mármint nem konkrétan miatta, sosem értettem, mi olyan nagyszám benne, de azért mégis csak legenda szinten kering Dumbledore Seregének a sztorija. Megnézném én azokat a srácokat. – jelenti ki, majd nagy vagányan előkapja egyik tőrét csizmájának szárából, és ujjai között kezd játszani vele. A vésett rúnák simogatják bőrét, a vérszomjas élek pedig régi ismerősként üdvözlik ujjbegyeit. Mindig is ez volt ő. Jeremiah Morgenstern, aki jobban értette a fémet, mint az embert. Furán nosztalgikus érzés tölti el, a penge felett pedig Tristianra tekint, szemében kihívás és játékos incselkedés csillan. Kimondottan élvezi ezt a helyzetet. |
|
|
|
|
6
|
Múlt / Meccsek, edzések, válogatások / Re: Hollóhát vs. Griffendél
|
Dátum: 2016. 09. 25. - 12:45:22
|
HOLLÓHÁT vs. GRIFFENDÉL
JONES a Hollóhát karikái felé indul, mindeközben pedig a pályán, mintha másik dimenzióban lennének, a terelők egymással harcolnak. WILLIAMSON és ALLEN egymás közt tartják a gurkókat, HALEpedig próbálja valamelyiket elcsaklizni, de ki fogja megvédeni társait a kegyetlen vasgolyóktól? TAYILOR és HARROW JONES nyomába szegődnek, a lány nem passzol, magabiztosan repül O'BRIAN karikái felé, mindeközben a vörösek másik két hajtója is készenlétben áll. Mindkét csapat szépen összedolgozik, és a Griffendél mintha kezdene visszatérni. A játékosok nem csak a kvaffra, hanem a gurkókra is odafigyelnek, ügyesen kerülgetik őket, ezzel egyensúlyozva a terelőhiányt, míg a Hollóhát játékosai kicsit jobban biztonságban érezve magukat, magabiztosan játszanak. TAYILOR és HARROW próbálják JONES útját szegni, de hiába! A lány fantasztikusan repül, most látszik csak igazán, milyen családból is jött, bizony, erre a nagynénje, Gwenog is büszke lenne! O'BRIAN is készül, a lány céloz, lő ééééééééééés csodálatos védés a Hollóhát ifjú őrzőjétől, bár mondjuk azért nem sokon múlott. Mindeközben HALE egyre kevésbé bírja tartani a tempót a Hollóhát terelőpárosával...
ÁLLÁS
20 - 10 |
|
|
|
|
7
|
Múlt / Meccsek, edzések, válogatások / Re: Hollóhát vs. Griffendél
|
Dátum: 2016. 09. 21. - 19:14:47
|
HOLLÓHÁT vs. GRIFFENDÉL Nem csak a cikeszt, vagy a fogókat lehet nehezen látni, de a gurkó is veszélyesebben száguldozik ilyen időben, így nem is csoda, hogy HALE előbbi erőteljes lendítését nem az ellenfél, hanem saját csapattársa, COOPER kapja telibe. Aki látta az esetet felszisszen, aki nem, arra figyel, hogy a többiek mit figyelnek. A közelebb ülők kiabálni kezdenek, és egy pillanatra megáll a meccs. COOPER a földön van, VULKANOV jelzi: a fiú nem tudja folytatni a meccset, a Griffendél tehát emberhátrányba került! Tökéletes helyzet áll most fenn a Hollóhát csapatának az egyenlítéshez. Mérges oroszlánok villantják szemeiket HALE felé, aki persze nem tehet a balesetről, közben pedig TAYILOR orozza el a kvaffot DULLAHAN karmai közül, szépen kitér JONES szemből jövő támadása elől, majd a mélybe ejtve a labdát passzol HARROW-nak, aki előredőlve gyorsul seprűjén, s BALMORAL elé érve elhajítja a labdát, ám nem a karikák, hanem a balján lévő SMETHWYCK felé, aki könnyűszerrel szerez pontot az üresen hagyott oldalon! Hölgyeim és uraim, ilyen az, amikor egyenlít a Hollóhát!
ÁLLÁS
10 - 10 |
|
|
|
|
8
|
Múlt / Meccsek, edzések, válogatások / Re: Hollóhát edzés
|
Dátum: 2016. 07. 03. - 14:13:55
|
Csak addig törd magad, amíg lehet.
- csapat -
-16+ trágárság - Kényelmesen hosszú a táv közte és a mögötte loholó társai között. Mindig is tisztában volt vele, hogy gyorsabb az átlagnál, az azonban mindig örömmel tölti el, ha láthatja, hogy társainál mennyivel jobb. Ezért is kacag, mikor az öt kör végére ér, és lehuppan hátsójára szusszanni egyet. Bőven ráér, amíg mindenki más befejezi, jut neki legalább három perc. Ülve hallgatja Tristian további utasításait is, ám a mosoly gyorsan lefagy arcáról, ahogyan meghallja, hogy mégis milyen nagy baromságra kapott éppen parancsot. Megvárja, amíg a két terelő elindul a pálya túlsó vége felé, meg amíg a hajtók is megkapják az utasításaikat, és felpattan, hogy barátja mellé siessen.
- Te totál megzakkantál? – suttogja mellé érve. Apja mindig azt tanította neki, hogy a vezető tisztelete az alattvalóitól ered, meg hogy ezt a fajta tiszteletet a legnehezebb felépíteni, és a legkönnyebben úgy lehet ledönteni, ha az alattvalók előtt kérdőjelezzük meg a vezért. Nem akar hát ártani szobatársának, így arrébb is vonszolja kicsit a kíváncsi fülek elől. – Kikerülöm én neked azt a szart kétszázszor is ha akarod, de a földön? Futkározzak, mint valami ostoba majom? Fogócskázni véletlenül nem akarsz? Jó móka volna. – szúrja oda neki gúnyosan, úgy, hogy sejti, hogy fáj neki, de muszáj valahogy kitöltenie a dühöt rajta. Mérgesen csóválja meg fejét, majd megpaskolja a hátát, csak úgy barátilag és talán kicsit erősebben is, mint az jól esne bárkinek is, majd válaszra sem várva megiramodik a terelők felé.
Még hogy szaladgáljon a labda elől. Baromság. Még ha a levegőben csinálnák, akkor meg tudná érteni ezt az egész cirkuszt, de ma még rohadt seprűre nem tudtak ülni. Mintha büntetésül kapta volna. Mintha bármi rosszat csinált volna, amivel ezt érdemelte. Az már csak a másik, hogy most lefáraszt mindenkit, és aztán akarja reptetni őket. Biztos nagyon jó lesz.
- Bocs. – szúrja oda Williamsonnak meg Allennek, majd közéjük áll. – Nyomjátok. – emeli fel kezeit Allen felé fordulva, és arcán még mindig dühödt kifejezéssel hajol ki a labda elől. Nagy levegőt vesz, hogy némiképp lenyugodjon, koncentrálnia kell majd, hogy ne találják el ezek a seggfejek, akik amúgy azon kívül, hogy itt vannak, nem ártottak neki semmit, csak ha haragudni kell, akkor ő haragszik mindenkire akire csak kell vagy lehet.
|
|
|
|
|
9
|
Múlt / Meccsek, edzések, válogatások / Re: Hollóhát edzés
|
Dátum: 2016. 04. 05. - 17:01:35
|
Csak addig törd magad, amíg lehet.
- csapat - Ha most azt mondaná, hogy várta az első edzést, hazudna. Amellett, hogy teljesen semlegesen érintette ez az egész edzés dolog, Jeremiah semmi kedvet nem érzett magában ahhoz, hogy lemásszon a pályára, és számára öt másik, egyébként antiszociális létének köszönhetően idegen emberrel repkedjen két órán keresztül. Vagyis kettő és fél órán keresztül, ugyanis Tristian igen nagy edzést tervezett. Ő már csak tudja, számos estén át hallgatta a fiú, hát… leginkább agymenésnek nevezhető ötleteit. Persze nem kritizálta, csak mosolygott, néha bólintott egyet, hogy ő aztán figyel, és ennyi. Tudta jól, hogy Tristian kedvét gyorsan le lehet törni ilyesmivel, arra meg nem akart időt fecsérelni, hogy helyette tervezze meg a csapat edzését. Egyébként is épp elég volt a tény, hogy ő a Hollóhát fogója, és közben Klaus - aki amúgy már ötödjére jelentkezett – idén sem jutott be a csapatba, neki pedig elsőre sikerült. Csont nélkül.
Mikor kikászálódott az ágyból, a csapatkapitányt már nem találta szobájukban, de szinte biztos volt benne, hogy a korábban a fürdőből kiszűrődő hangok tőle jöttek. Ő sosem értette, hogy mégis miért kell ennyit izgulni azon, ha valaki CSK. Most ugyanazt kell csinálni így is, repülni. Maximum többen ismerik az ember nevét, és akkor mégis mi van? Személy szerint sosem érdekelték mások, sem a rajongásuk, úgyhogy neki semmiféle változást nem hozott az, hogy bekerült a csapatba, ahogyan az sem, hogy egyébként a kapitány egyik legjobb barátjává nőtte ki magát. Hirtelen történt, és még mindig furcsa volt. Nem akarta firtatni, mert még így is elég kínosan érintette a tény, hogy Klauson kívül hajlandó volt többet mutatni egy másik embernek is.
A frissítő zuhany után felrajzolta a gyorsaság és az éleslátás és az egyensúly rúnáját, ezeket gondolta érdemesnek, és kellő segítségnek az edzéshez. Mindig is szerette volna kipróbálni, hogy a kviddicsben ezeknek mennyi hasznát veheti, hiszen az utóbbi három évben egyre többször gondolkozott el rajta, hogy miért nem használ senki rúnákat az iskolai meccseken. Leginkább arra tudott következtetni, hogy egyik diáktársa sem olyan művelt a rúnatan területén, mint ő, ahogyan a tanárok sem számítanak ilyesmire, így nem is tiltják meg. Elvégre nem ad semmi pluszt, csak felerősíti a már meglévő tulajdonságokat.
Kicsit furcsa volt számára, hogy Tristiant reggelinél sem találta, de aztán arra jutott, hogy idegességében biztos sokkal hamarabb lement már a pályára. Nem bízott semmit sem a véletlenre. Jeremiah, miközben a parkon vágott át, seprűjét hónalja alá csapta, lehúzta csuklójáról a gumit, majd hajának hosszabb részét egyszerűen felkötötte hátra, hogy repülés közben ne zavarja. Csak pár tincs maradt elöl, amik kuszán itt-ott arcába lógtak, de azokkal már nem foglalkozott, ismerős érzés volt számára. Ehelyett kissé jobban feszélyezte a viselet, amit még határozottan szoknia kellett. Nem csak az zavarta, hogy ennek hatására sokkal több kíváncsi szempár szegeződik rá, mert azokat ki tudta zárni, reggelizni is a szokásos magabiztosságával vonult be, hanem inkább az, hogy abszolút nem volt kényelmes számára a mellvért. De hát valamit valamiért, szokták mondani. Elvégre ő sem akarja, hogy a gurkó maradandóbb sérülést ejtsen rajta. Persze megtehette volna, hogy az öltözőkben öltse magára a felszerelést, de egyelőre ettől az ötlettől a hideg rázta. Így is le szokta tagadni, hogy rúnák vannak a testén, nem ezeknek az embereknek akarja majd közszemlére bocsájtani. Az állandó rúnáit pedig takarja a haja és a kesztyű.
A pályára érve már többen is jelen vannak a csapatból, párukat már a nagyteremben is látta, de nem foglalkozott velük. Most sem teszi, köszönés nélkül lépked oda hozzájuk, a seprűjét hanyagul Tristiané mellé hajítja, majd mellkasa előtt összekulcsolt kezekkel a lelátó falának dől.
Nem fog hazudni, elvégre nem szokott: a szobatársáén kívül egyik csapattársa nevét sem tudja. Ami azért kissé feszélyezi, de a világért sem lenne hajlandó végigmenni, és bemutatkozni nekik. Elvégre nem az ő dolga, neki csak az a kötelessége, hogy elkapja a cikeszt. Nincs szüksége még csapatmunkára sem hozzá.
Amikor Tristian elkezd beszélni, ellöki magát, elvégre megadja a kellő tiszteletet, karjait leereszti, és mikor elkapja a fiú tekintetét, elmosolyodik. Próbál egy kis biztatást vinni a gesztusba, de nem igazán érzi úgy, hogy sikerült. Mosoly terén nem ő a legjobb segítség, ezzel tisztában van. Mondták már páran, hogy inkább ijesztő a mosolya, úgyhogy nem is csinálja sokszor.
A csapatkapitány bénázását figyelmen kívül hagyja. Így is épp elég kínos a másik számára ez az egész, és még ha nem is érti, hogy miért, moderálja magát. Ellenben a magas melákkal, aki halkan felhorkant mellette. Most először sajnálja, hogy nem terelő, mert egyébként jól megsorozná nyolcadéves háztársát, akiről eddig is csak annyit tudott, hogy tavaly beleverte valaki fejét a falba.
Az erőnlét résznél viszont ő a soros a gúnyos mosolyban. Erről már beszéltek korábban, tudja jól, hogy miatta nem kell aggódnia. Sőt, ha csak rajtamúlna az egész, akkor minden meccsünket nyernék. De sajnos ne… HOGY MI? A mosoly úgy fagy arcára, ahogyan jött. Ismerkedjenek. Meg. Ha ezt tudja, inkább késik erről az egész perpatvarról. Mert másnak nem tudja nevezni. Hogy meséljen magáról pár szóban… még ha csak a nevét kell elmondania, az rendben van, de hogy itt csegevni kezdjenek. Arckifejezése mindent elárul, kezdve a „Mi a fészkes fenétől a Ne már Tristian, komolyan úgy csináljuk, mint valami tízéves Hugrabugosok?” -ig. Hitetlenkedve kezd hátrálni, és közben direkt úgy helyezkedik, hogy a számára unszimpatikus srác vele szembe kerüljön.
- Jeremiah Morgenstern. – jelenti ki, kissé még mindig meglepetten, majd sóhajt egyet, és úgy dönt, inkább gyorsan túlesik a dolgon. – Ötödév, ebből első a csapatban. A kedvencem a rúnatan, és egyébként királyul tudok szaltózni. – forgatja meg a labdát két keze között, majd egy határozott dobással a nemrég még röhögő, idősebb fiú felé dobja, aki látványosan meglepődik az erős dobás fogadásakor, szemében a düh szikrája csillan, amire Jeremiah csak egy lenéző pillantással reagál.
Sejti, hogy Tristian nem fog örülni az erőfitogtatásnak, de ő nem fogja elvilseni, hogy ez a hülyegyerek itt játssza az eszét előttük. Hallott már róla, hogy a csapat játékosai felgyújtották az öltözőt, lehet, hogy ők lesznek a következők a sorban. Kissé unottan bár, de végighallgat mindenkit, és már nincs is meglepve, mikor a csapatkapitány újabb körre hívja őket.
- Én vagyok a fogó. – von vállat. – Gyorsabb vagyok mindőtöknél, és rendíthetetlenül biztos a seprűn, viszont nem szeretek csapatban dolgozni. Ez utóbbi a posztom tekintetében inkább előnyként szolgál. – mosolyodik el magabiztosan, és közben örül, hogy végülis sikerült kikerülnie a gyengeség részt. Körülnéz, hogy kinek dobhatná, ezúttal Jasper – mint megtudta a nevét is – már nem jöhet számításba, hiszen már korábban sorra került, így félig a mellette lévő Emmeline felé fordul, aki a csapat egyetlen női tagja. – A számom az ötös. – jelenti ki egyszerűen, és könnyedén átadja a szomszédos lánynak a labdát.
A többséggel ellentétben megkönnyebbült mosollyal üdvözli a tényt, hogy futniuk kell majd, hiszen ez sokkal inkább az ő terepe, mint a beszéd és az ismerkedés. Bemelegítésként meglendíti párszor a karjait, és csinál pár bemelegítő-gyakorlatot, amíg aki akarja leszedi magáról a vértet. Ő nem akarja, elvégre a plusz súly nem jön rosszul futásnál, segít fejlődni. Igaz, ez az öt kör aztán senkin nem fog kifogni, rajta legalábbis biztosan nem. A többiekről egyelőre nem tud nyilatkozni, bár gondolja, hogy őket nem úgy nevelték, hogy esténként a naplementét a családi birtok körüli futkározással töltötték. Elvégre a napi edzést valahogy le kellett vezetni, és az apja ehhez mindig is remekül értett. Tekintete Jasperre téved, aki úgy látszik már korábban is őt nézte, és aki – valószínűleg dacból – szintén magán hagyta a vértet. Jeremiah elmosolyodik, túl jól ismeri már az ilyen fiúkat. Tudja jól, hogy amíg nem abszorválhat pár pofont, a felsőbbéves nem fog leszállni róla, és igazából ezzel nincs is problémája. Sőt, már várta, hogy valaki megpróbálja megtenni!
A két szempár találkozik, az ötödéves szemtelenül kacsint, majd futni kezd a többiek után.
|
|
|
|
|
10
|
Múlt / Roxmorts / Re: Szárnyas Vadkan
|
Dátum: 2016. 02. 02. - 23:50:41
|
I wish that I could be like the cool kids,
'Cause all the cool kids, they seem to fit in.
- Tristian Tayilor - Normális esetben utálta az ehhez hasonló lepratelepre hajazó helyeket. De most itt kellett lennie. Eldöntötték, nem volt mese. Az apja sokszor mondta neki, hogy az embert a barátai viszik bele a legnagyobb hülyeségekbe. Ezzel ő is tisztában volt, mikor Klaus mondjuk nekiment annak a hetedévesnek még tavaly előtt, és neki is segítenie kellett, hogy aztán mindhárman a gyengélkedőn kössenek ki. Vagy mikor tavaly nyáron a Társaság erődjében beszakadt alatta az egyik folyosó, és találtunk egy pincét, tele furcsa páncélokkal és csontvázakkal, és elhitette vele, hogy az egyik rámarkolt a csuklójára, aztán pedig a fél alagsort felgyújtották. Véletlen. Hát hogyne. Viszont arra még nem biztos, hogy fel volt készülve, hogy az új barátai mibe fogják belerángatni. Rángatni. Igazából nem is volt szükség arra, hogy rángassák, már vagy másfél hónapja nincsenek látomásai, csak a jelet látja, a feje sokszor borzalmasan fáj, heti kétszer megy a gyengélkedőre emiatt, és már Madame Pomfrey-nak is muszáj volt elmondani, hogy látó. Pedig ennél jobban semmit sem utál közölni az emberekkel. Mindenesetre a boszorkány nem kezelte rendkívüliként a helyzetet, teljesen hétköznapi információként tárolta el. Szerencsére.
A lényeg, hogy most a Szárnyas Vadkanban ült Tristiannal, és mindkettejük előtt egy korsó vajsör és egy kupic lángnyelv whisky állt. Szinte már szemeztek a poharakkal, s érezhetően egyikük sem volt teljességgel elkötelezett az elhatározás iránt, miszerint ma berúgnak, de úgy istenesen. Nem mintha annyira hiányzott volna nekik a felsőbbévesek által leírt érzés, viszont szerették volna már megtapasztalni. Hiszen az mindig olyan felnőttes volt, olyan… menő. Minden valamirevaló Roxfortos rúgott már be életében egyszer, és most már ötödévesek, ez az RBF év. Mikor kezdjenek el élni, ha nem most, nem igaz? Elmosolyodott, s félszegen a kisebb pohár felé nyúlt, ám mihelyst felidéződött benne, hogy milyen szaga volt az italnak, inkább a vajsör felé terelődtek ujjai, s felemelte a korsót, majd barátjára nézett.
- Nos, Tristian. – sosem becézte. Eleinte furcsának találta, illetve a kapcsolatuk sem volt olyan szinten, azonban már eltelt egy kis idő, a viszonyuk engedte volna a tegezést, az esze azonban nem volt hajlandó engedni. A Tristie mindig olyan komolytalannak hangzott, a másik pedig már abszolút nem volt kisgyerek, s nem akarta éreztetni vele azt, hogy ő gyerekként tekintene rá. Mert hát amúgy nem. Tudja jól, hogy mennyire mocsok érzés, ha az embert gyerekként kezelik, holott rég nem látja annak magát. – Váljon egészségedre! – mosolyodott el, s szájához emelte a korsót. Egészen finom illata volt az italnak, ez pedig kellemes érzéssel töltötte el, így gyorsan bele is kortyolt párat, ám annak ellenére, hogy elhatározta, pár korty után a korsó helye ismét az asztalon van, tovább itta. A vártnál jobban esett és jobban is csúszott az ital, és mégis miért kellett volna megállnia? Úgy sem fog lerészegedni olyan gyorsan, keményebb fából faragták őt!
- Mennyivel jobb érzés. – sóhajtott fel, s kapott levegő után, mihelyst végzett a korsóval. Kissé megszédült, ahogyan az üres pohárra nézett, ő maga sem gondolta, hogy ilyen mohó lesz, és mégis. Kíváncsian tekintett Tristianra, remélvén, hogy kettejük közül nem csak neki ment ilyen könnyen a dolog.
|
|
|
|
|
11
|
Karakterek / Felnőtt karakterek / Re: Jimmy Kipp Quinton
|
Dátum: 2015. 10. 23. - 01:30:54
|
Rivális. "Minden idők legfiatalabb rúnamágusa. Egy igazi zseni! Quinton olyat művel a rúnamágiával, mint még soha senki."
Bah... olcsó, ostoba újságírók, akik minden hülyeséget leírnak, amit hallanak, pusztán azért, mert nem tudják az igazságot. Nem ismerik a Társaságot, az apám kézben tart mindent, ezáltal nem is sejthetik, hogy Quinton professzor, akit még mindig nehezemre esik magázni, abszolút nem a valaha volt legifjabb rúnamágus. Mert az bizony én vagyok. Egyelőre többnyire ellenszenvvel viseltetek iránta, noha nem is biztos, hogy tehet arról, amit mások megírtak, másrészről cseppnyi rokonszenvet érzek iránta, a rúnák szeretete némiképp összeköt majd minket, úgy hiszem. De leginkább a riválist látom benne, a cím bitorlóját.
Kíváncsian várom az első órát, hogy kiderülhessen, mégis mennyit tud nekem tanítani. |
|
|
|
|
12
|
Múlt / London mugli része / Re: King's Cross Pályaudvar
|
Dátum: 2015. 07. 15. - 22:07:56
|
Feketén a falról néz a félelem. Jeremiaht erős fejfájás gyötörte már reggel óta, ezért elég nyűgösen ment számára az összepakolás, és a készülődés. Még az sem segített, hogy érezte Klaus izgatottságát, és várakozásteli boldogságát. Kettejük közül mindig is Klaus szerette jobban a Roxfortot, Jeremiah sokkal inkább a küldetést és a lehetőségeket figyelte, nem pedig azt nézte, hogyan élvezhetné diákéveit, ezt pedig barátja nagyon sokszor felrótta neki, s a nyár folyamán megígértette vele, hogy mihelyst lehet, jelentkezik majd a kviddics csapatba, hiszen mindig is jól repült, meg amúgy is szüksége van a társasági életre. Jeremiah ezt erősen megkérdőjelezte, ám végül beleegyezett.
Nem sok kedve volt visszatérni a kastély ismerős falai közé. Szeretett ott lenni, és szeretett tanulni is, azonban a rossz időszak számára nem ért véget a háborúval. Talán egy hét nyugta lehetett, és utána kezdődtek is a látomásai. Szokatlanul sok jött, és még érintésre sem volt szüksége. Előre látta, hogy meghal a szomszéd kutyája, előre tudta, hogy az édesapja elégedetlenkedni fog a háború miatt, és azt is tudta, hogy késni fognak az indulással a mai napon. De ezek csak apróságok, és teljesen szokványos dolgok lennének, ha nem lenne folyton ott az a jel, ami mindent zavar. Nem tud rendesen aludni sem már, mert folyamatosan a jellel álmodik, és idegesíti. Utána nézett. Tudja ő, hogy mit jelent, és azt is, hogy milyen szerepet játszottak az ereklyék a háború alatt. És elég rendesen idegesíti is a dolog, ám az apjának nem szólt egy szót sem. Nem okozhat neki csalódást, nem hiheti azt, hogy az egyetlen fia gyenge. Még Klausnak sem szólhatott róla egy szót sem. Azt olvasta, hogy Trelawney helyett valami fiatal pasi lesz az új jóslástan tanár, majd őt megkeresi. Hátha ő is olyan, mint ő. Hátha tud majd segíteni.
A pályaudvarról természetesen késtek, mindezt Klausnak köszönhetően, bár Jeremiah nem lepődött meg, tudta, hogy így fog történni. Apja nem ment be velük a peronra, sosem szokott. Nem érezte volna ott jól magát, ő nem szerette a Roxfortot, sosem járt még ott. Nem érthette.
Miután elköszöntek tőle és Nick bácsitól, a két fiú egymás után lépett át a falon és néztek körbe. Rengetegen voltak, mindenki a szüleivel beszélgetett, vagy búcsúzott. Klaus izgatottan hadovált valami lányról, meg hogy keressék meg Annabeth-t, állítólag foglal nekik helyet, ám Jeremiah nem figyelt rá teljesen. Nem tudott, a feje szörnyen hasogatott, és igazából csak arra koncentrált, hogy normális arckifejezése legyen, ne lássa rajta barátja, hogy szenved. Persze nem is kellett neki. Klaus is érezte, ám elég jól ismerte ahhoz, hogy ne szóljon róla semmit sem. Csak egy megértő pillantást vetett rá, majd intett neki, hogy menjen, adják oda a bőröndjeiket.
Aprócska mosoly bújkált a fiú arcán, majd követte társát. Sosem szerette egyébként odaadni a csomagjait, mindig az a fajta volt, aki inkább felviszi magával a vonatra a hatalmas táskákat, ám erre nem volt most lehetőség. Csak azért szurkolt, hogy ne keltsenek feltűnést azzal, hogy mikor oldalra fordítják a táskát, abban a fegyverei hangos csörömpöléssel jelzik ittlétüket, ám szerencséjére jól rögzített mindent, és úgy sikerült rendeznie dolgait, hogy ez ne következhessen be.
Ezután Klaus már meg sem várta, felsietett a legközelebbi lépcsőn a vonatra, s csak akkor nézett vissza, mikor Jeremiah nem követte. Elmélázott kicsit, legalábbis ezt mondta. Igazából a szemben lévő falon a Halál ereklyéinek jelképét látta. Újra. Ám ezúttal egy sötét alak is volt ott, aki valami vörös festékkel rajzolta a vastag oszlopra az egyszerű jelet, ez pedig eléggé ráijesztett a fiúra. Senki más nem vette észre. Senki más nem látta.
Annyi kérdése lett volna, és tudta, hogy a legtöbbre aligha tudnak válaszolni.
Egész úton nem szólt egy szót sem. |
|
|
|
|
13
|
Múlt / Északi szárny / Re: Gyakorlópálya
|
Dátum: 2014. 01. 05. - 19:41:11
|
Felszegte állát, és hátát a hűvös kőfalnak vetette. Nem igazán váltott ki belőle semmiféle érdeklődést, vagy érzelmet, hogy a másik mire is vágyott mindig. Mindenkinek álmai vannak, sőt, mindig csak az álmaikkal jönnek. Én auror akarok lenni, én gyógyító, abba senki sem gondol bele, hogy erről nem is ők döntenek. Illetve dönthetnek, de az esetek több mint felében úgysem rajtuk múlnak a dolgok. Hiszen őt sem kérdezte meg senki a hatodik születésnapja előtt, hogy szeretne-e rúnamágus lenni, hogy szeretne-e egy titkos szövetség tagja lenni. Egész egyszerűen csak rárajzolták a jeleket, s ő tudomásul vette, hogy ez a sorsa. Az apját fogja követni a Társaság élén, ő erre született.
Jobb kezén az összetartozás örök rúnája enyhén melengette bőrét. Egészen halovány volt, Klaus nyilván nincs a közelében, gyengén is érzékeli a fiú érzelmeit. Elfordította fejét, miközben Giacomo jót derült szavain. Egy pillanatra megállt a fiúban az ütő, és kedve lett volna nekirontani a másiknak. A fejéhez vágni, hogy ez nem vicces, hogy ő már hat évesen úgy bánt a késsel, mint egy képzett vadász, hogy ha lenne nála egy penge, két mozdulatba telne csak neki, hogy elvegyen tőle mindent, ami az életet jelentette. Ez volt az élete, őt erre nevelték, és gyűlölte ha mások csak ostoba viccként, vagy fenyegetőzésként tekintették amit mond. Hiszen ő sosem hazudott.
- Nem. Sosem vadásztam még… állatokra. – jelenti ki halkan, de azért még épp elég hallhatóan. Akarta, hogy a hugrabugos fiú meghallja szavait, akarta, hogy egy kicsit féljen tőle. Nem szólt többet, kezeire vékony bőrkesztyűt húzott, majd a sarokban álló ládához baktatott, kikapta belőle a kvaffot, majd jobbjában a labdát tartva, baljával lába közé vette a seprűt, s kecsesen, akár egy nagyobb ragadozó, ráült. Pár perccel később hanyag tekintettel állt meg a karikákkal szemben. Elhatározta, hogy nem fogja kímélni a fiút.
Nem melegített be, de bízott annyira az érzékeiben, hogy tudja, nincs is rá szüksége. Lehet, hogy a mágiában nem volt jobb a másiknál, de fizikailag mindenképpen jobbat tudott produkálni, ezzel még úgy is tisztában volt, hogy ez a második alkalom, hogy jobban megfigyeli Giacomot.
Zsebéből előkapta pálcáját, majd a kvaffra kacskaringós, egymásba kanyarodó, egyenes vonalakkal tarkított jelet rajzolt. Ha el akarta volna olvasni a rúnát, akkor annyit jelentett volna, hogy visszatérés.
- Rendben. Tízszer fogom bedobni a kvaffot. Utána stratégiát váltunk, és nehezítünk a dolgokon. – mondta hangosan, majd meg sem kérdezve, hogy kezdheti-e, hirtelen lebukott, jóval a fiú alá, s mihelyst visszatért, egyből megcélozta a bal szélső karikát, mintha át akarna rajta repülni, arra számítván, hogy a fiú az útjába fog állni, s mikor már csak alig pár centi választotta el tőle, a kvaffot a középső karikába hajította. |
|
|
|
|
14
|
Múlt / Északi szárny / Re: Gyakorlópálya
|
Dátum: 2013. 04. 28. - 22:49:31
|
Talán ezért is ment oda valamelyik nap ahhoz a fiúhoz. Giacomo, ha jól emlékszik a nevére. Levert egy mardekárost pálcás párbajban. És elég jól csinálta, vagyis mindent megtett, amire Jeremiah sosem lesz képes, tudat alatt viszont mégis vágyik rá. Hogy ne csak fegyverekkel, és rúnákkal érhesse el azt, amit akar, hanem pálcával is. Alkut ajánlott neki, tudta, hogy mire van szüksége a fiúnak, és a birtokában lévő tudását felhasználta. Kizárólag így gondolhat erre az egészre.
Talárban indult el a folyosókon a gyakorlópályák felé. Manapság veszélyes vállalkozás volt talár nélkül kilépni a folyosóra, nem egy esetről hallott, mikor a tanárok pontokat vontak le diáktársaitól, mert nem viseltek talárt, megfelelő viseletet. Alá egy kényelmes farmernadrágot, és egy sötétkék inget vett fel, melynek felső három gombját kigombolva hagyta, az ing alja pedig csálén lógott le, sosem szokta begyűrni a nadrágba, csak ha nyakkendőt is vesz fel hozzá.
Meleg, tavaszi nap volt, így egy kellemes mosolyt megengedett magának. Imádta a tavaszt, igazából ez volt a kedvenc évszaka mind közül. Persze nem a sok nyáladzó szerelmes miatt. Mintha meglőtték volna az embereket, mihelyst kihajtanak az első virágok, a Roxfort népe felbolydul, s ő ezt nézi már három, sőt, most negyedik éve. Igen, érti, hogy, s miként mennek a dolgok, hiszen ő sem elveszett gyerek, sőt, látta a lényeget már azelőtt, hogy évfolyamtársai akár olvasni tudtak volna. Egy látó előtt nem sok minden maradhat titokban, még ha az sokkal jobb is lenne az említett számára.
Nagyot sóhajtott, s mélyet szívott a friss levegőből. Tavasszal idekint volt a legjobb minden. A kőfalak közt egyre csak olyan érzése volt, mintha az élet történéseitől zárnák el egy-egy óra alkalmával, noha ilyenről szó sem volt, egyszerűen csak sokkal jobban élvezte volna a tanórákat a szabadban, s biztos volt benne, hogy ezzel diáktársai mind egyet is értenének.
- Szervusz. – köszönt kimérten a fiúnak, mikor a pályára ért. Elégedetten nyugtázta, hogy az hamarabb érkezett, gyűlölt várni, ahogyan a későket sem szerette jobban. Az eddig vállán átvetett seprűt most leemelte, s maga elé állította, mint egy sétabotot szokás. Nem az övé volt, a szobatársától kölcsönözte. Nimbusz 2000. Nem egy mai gyártmány, de a célnak megfelel. Tekintve, hogy a saját seprűjével még ennyire sem ment volna, ugyanis neki sosem volt hivatalosan seprűje. Mindig kért valakitől, amikor pedig először repült, az az apjától örökölt seprű volt, és az vagy húsz évet porosodott a sufniban.
- Őrzőnek készülsz, igaz? – néz a felsőbbévesre, arca nélkülöz mindenféle érzelmet, ahogyan a hangja is az igazi érdeklődést. Csak eszköz, a jobb jövő érdekében. Egyedül ez lebeg szeme előtt. – Nálam jobbat nem találhattál volna a gyakorlásra, ugyanis pontos vagyok. – tekintetét elfordítja, az eget kémlelve folytatja mondandóját. – Nem. – csóválja meg fejét mosolyogva. – Haláli pontos vagyok. Képes lennék leszedni egy íjjal bármilyen madarat, ami elrepül felettünk. Tíz alkalomból körülbelül…  … tízszer. – a fiúra néz, s pökhendin mosolyog. – Kezdhetjük? |
|
|
|
|
15
|
Múlt / Főépület / Re: Kijárat a konyhából - bejárat a szobába
|
Dátum: 2012. 10. 30. - 11:09:58
|
Ez nem azt jelenti, hogy nem kommunikált velük, természetesen megtette, hogy mily szájízzel, s stílusban, az pedig már másik kérdés. Maradjunk abban, hogy nem csak azért tartanak tőle távolságot, mert rideg külsőt mutat. Vannak, akik tartanak is tőle, s ő ezt élvezi, s egyben kielégítőnek is találja. Nincs szüksége senki sajnálatára, együttérzésére vagy akár barátságára. Neki van barátja, s tökéletesen boldog így.
- Roppant logikus következtetés. – húzza össze szemeit, s gúnyosan elismerő kifejezést villant arca, bár félő, hogy mindezt hiába teszi, hisz a fiatalabb egyed valószínűleg fel sem fogja, mégis mire, hogy akart célozni gondosan illusztrált mimikájával.
A leányzó ujjai mentén tekintete is a készülékre csusszan. Pár másodpercnyi néma csönd után úgy dönt szokásához híven, nyersen és kíméletlenül az igazsághoz nyúl. Amúgy sem hazudna, hisz sosem teszi.
- Hmm… szerintem ha rád tartozna, nyilván már felvilágosítottalak volna, sőt, ha a segítséged kellett volna, szóltam volna… azt hiszem. – vágja a gondolkozó arcot. – Vagy nem. – vonja meg vékony vállait, s mosolyra hajló szemekkel tekint vissza a csöppségre.
Nem csak azokat a diáktársait nem szereti, s már taszítja ösztönösen, akik túl sok fizikai kapcsolatot igényelnek, akiknek az érintés jobban számít a verbális kommunikációnál. Nem, azokat a diáktársait sem szereti, akik kotnyeles módon mindenbe beleütik orrukat, főleg olyan dolgokba, melyek aztán végképp nem tartoznak rájuk. Épp ezért nem kell csodálkozni elutasító, s bunkó modorán.
- De talán jobb kérdés lenne az, hogy te mit csinálsz itt, nem igaz? – néz rá szúrósan, a felsőbbéveseknek kijáró alapvető tiszteletből kiinduló magabiztosság érzetében fürödve. |
|
|
|
|
