Hogy lehettem ekkora egy idióta? Erősen benne volt a pakliban, hogy bekövetkezik, és tessék, ami késett nem múlott. Hogy mi volt a végeredmény? Nagy sokára sikerült csak elaludnom, hosszú, végtelenségig tűnő óráknak. Csak bámultam ágyon fekve a plafont és azon a pillantáson gondolkoztam. Vajon mit sugallhatott? Felnyom? És ki lehet az egyedüli hibás? Hát természetesen én, ki más. Ha kicsit elővigyázatosabb lettem volna... de nem, itt nincs ilyen, itt vagy figyelek, és nem történik gubanc, vagy nem és bukom. Biztos már kikövetkeztette, hogy kintről jövök. Az a rossz az egészben, hogy fogalmam sincs mire számítsak. De hát mardekáros... És manapság a többségük szeret szemétkedni, fitogtatni hogy ők az urak. Gyűlölöm az egész rendszert, ahogy bánnak velem, csak mert nem vagyok hajlandó azt tenni, amit egy aranyvérűtől elvárnak. Cöhh... Hova jutunk...
Nem tudtam egész éjszaka megtalálni a nyugalmam, állandóan a lehetséges variációkon rágódtam. Ha egyet végigvezettem, jött a másik. Holnap fogadjunk büntetővel kezdem a napot. Fantasztikus lesz. Ezek miatt az agyalások miatt még átöltözni is elfelejtettem, úgy aludtam el ahogy megérkeztem.
Hogy mi is történt? Egyszerű válasz. Szabályt szegtem, még pedig kettőt is. Hogy mit vétettem? Engedély nélkül elhagytam a birtokot, ráadásul egy holmit is hoztam magammal, amit senki nem nézett át. Pedig csak meglepetésnek szántam. A húgom... Büszke lehetek rá, amiért könnyebben veszi az akadályokat. Odahaza nem állnak jól a dolgok. A nagyi sokat betegeskedik, nem bírja a szervezete. Ha ő feladja, én fogok majd felelni mindenért. A vállamra terhek rakódnak. Gyám leszek, egyedüli rokonként. Az istenit, nagykorú vagyok! Nem szabad így gondolkodnom, határozottnak kell lennem, igen is meg fogom csinálni, ha úgy alakul! De ne alakuljon. Nem szeretnék még egy családtagot elveszíteni. Hugicára büszke vagyok, amiért könnyedén veszi az akadályokat. Nyitott, nem törik meg a hazulról kapott hírek. És most ünnepelhet is, szülinapja lesz hamarosan. Csak pár nap. Gondoltam meglepem. De amit még a nyáron kinéztem neki, abba talán belekötnének, hogy veszélyes, vagy meg van bűvölve. Nem akartam kockáztatni, hát így kiötlöttem egy tervet.
Tegnap egyedül megléptem a birtok egyik kivezetőútján. Gyors lelépő volt. ha nem tudom, hogy megkapom a tárgyat, neki sem indulok. De odakint van egy nagyon jó ismerősöm. Párszor baglyot váltottunk, hogy majd megveszi, és ha nála lesz, szól. Nem említettünk semmi gyaníthatót a levelekben. Az ügy simán ment. A tárgyat, amit már egy kopottas csomagolás fedett sikeresen elhoztam. Minden lépésem, mozzanatom után visszafelé körülnéztem, nem-e figyelnek. A kis dísztárgy, egy különleges megmunkálású karperec a markomban lapult, és a végét elbaltáztam. Nem figyeltem eléggé, az éjszaka egy srácba botlottam. Még időben észrevettem, és leléceltem. De egy valamit tisztán láttam, hogy mardekáros, és az arca... az arcát nem tudom elfelejteni. Tisztán előttem van ha rá gondolok, hogy mennyire meglepődött. Meglepettséget láttam, és még valamit amit nem volt alkalmam szemügyre venni. Azért tartok annyira, hogy felnyom. Látta a csomagot, erre mérget veszek! És az egyedüli akit okolhatok, az saját magam, és a figyelmetlenségem.

Másnap álmoskásan ébredtem a hálótársak zajongására. Először fogalmam sem volt, mit keres rajtam a talárom. Aztán ahogy ébredeztem, kezdett derengeni, hogy mi történt tegnap. A srác! Vajon felnyomott már? Vagy zsarolni akar esetleg? Manapság már túlságosan sokat képzelnek magukról. Azt hiszik istenek. Bármit megtehetnek az új rendszerben. Ettől félek én is. Lehet szemétkedni fog. Lassan lekászálódok az ágyról, a ládámhoz vezet az első utam. A csomagot keresem, jobb letudni, biztonságba. Ha már lelepleződtem legalább ne találják meg, na nem mint ha itt biztonságban lenne. De nincs időm elrejteni. Kapkodva veszem át a ruhám tisztábbra, és már vágok is le a lépcsőkön, hogy a reggelizők tömegéhez csatlakozhassak. A gyomrom szüntelenül korog, muszáj valamivel legalább az éhségem csillapítani. A srác ráér, még bőven van időm gondolkozni. És különben is, amíg nem vonnak kérdőre, nincs baj.
Nyugalom...
Kissé gondterhelt mosollyal az arcomon lépek ki a klubhelyiségből, biztatva ezzel magam, hogy nem lesz semmi probléma. Ugyan már, biztos elfelejtette. Nem is láthatta annyira az arcom. De én az övét igen is. A fülei nem voltak egészen átlagos méretűek, és alkatra sem az a határozott. De minél nyápicabb valaki, annál gerinctelenebb, nem igaz? Muszáj lesz megtudakolnom.
Egy pillanatra megáll bennem az ütő, ahogy a folyosón befordulva megpillantom őt. Meglepődök alaposan, közben pedig érzem ahogy a vér a nyakamban lüktetni kezd, az adrenalin pedig kíméletlen gyorsasággal terjed szét bennem. Gondolkodás nélkül ragadom meg a srác karját és az első üresnek tűnő helyre be is rántom. Szerencsémre, az adrenalin hat, kétszer olyan erősnek és határozottnak érzem magam. A cselekedetem is ennek köszönhető. És most? Hogyan tovább?
A falhoz vágom a srácot, és ugyanazzal a lendülettel szabad kezemmel előhalászom a pálcám és neki szegezem.

- Ki vele, köptél valakinek? - az hirtelen meg sem fordul a fejemben, hogy mi van ha mégsem. Ha így van, talán ideje lesz bevetni az improvizációs képességem.

Ahogy fürkészem az elhaladó emberkéket, egyre inkább az az érzetem támad, talán kicsit korán jöttem. Pedig azt hittem Rick majd jó alaposan megszívat, én pedig szabadkozhatok, amiért késtem. Egy lányt nem szabad megváratni. Az már csak a hab a tortán, hogy ennek tetejében én is hívtam el. Remek lett volna, igazán. Viselkedésből csillagos egyes, plusz rossz pont a csajnál, plusz nem jó benyomás alapból. A várakozás közben kicsit előre szaladok az időben, megindul a fantáziám, vajon hogy fog sikerülni az este. Nem igazán ismerem még, hisz pár szót váltottunk, amikor elhívtam a bálra. De nem nagyon visszakozott ahogy láttam, ami jó jel. Legalább nem fogunk elücsörögni egymás mellett, és figyeljük ahogy mások szórakoznak. Vagy esetleg elmászkálnánk másfelé. Szeretném tényleg megismerni minél jobban, már amennyire engedi. Sok lány titokzatos szeret maradni, legtöbb tapasztalatom szerint én nyitok jobban, aztán szoktak a dolgok alakulni. Most nem tudom mi lesz, majd meglátjuk. Amit osztanak a lapok, de amilyen néhány esetben tudok őrült lenni, belemegyek olyanba is, amin sok lány megbotránkozna. De most kit érdekel, egyszer élünk, nem? Akkor pedig olyan dologba is bele kell a fejszét vágni, ami első ránézésre veszett ügynek tűnik. Mert ha nem teszünk semmit csak tétlenkedünk, azzal nem érünk el semmit. Nincs is rosszabb az életben, mint céltalanul bolyongani és harminc évesen rádöbbenni arra, hogy semmi olyat nem tettünk, ami akkor és ott adott lett volna csak elszalasztottuk, mert a közvélemény úgy kívánja ne tegyük meg. Én nem akarok olyan lenni, és teszek is érte, hogy elkerüljem.
Alaposan elkalandozok még attól a témától is, amit eredetileg a fejembe vettem, mire Joanne keze meglendül előttem. Csak akkor esik le, hogy ő is megérkezett. Most ilyenkor mit is kellene csinálni? Szégyenszemre szabadkoznom mint egy tizennégy éves zavarban lévő kamasz? Áh dehogy, felejtős. Különben is, ahogy megszólít, egyből rájövök, hogy mennyire is szabadszájú. Hogy is mondják? Felvágták a nyelvét. Bírom az ilyen belevaló csajokat, kivételt azok képeznek, akik emellett még oltári nagy egoval is rendelkeznek és azt hiszik tőlük származik a spanyol viasz.

- Woow, gyönyörű vagy ebben a ruhában! - elégedett vigyort eresztek meg, ahogy végig mérem. Ha valaki azt mondja, hogy hülye vagyok, hogy miért így indítok, hisz válaszolnom kellett volna, akkor annak azt mondanám, teszek rá. A látvány magáért beszél, és aki nem helyesli a reakcióm, az vagy egy másik lány, aki mellékesen nyugodtan lehetne féltékeny is, vagy pedig szimplán homokos az ipse, esetleg túl zöldfülű. Bókolni egy lánynak mindig illik, még ha történetesen ez most egész egyszerűen csak kibukott belőlem. Tényleg lehengerlő ebben a ruhában, a hozzá passzoló frizurával és egyebekkel. Igazából kicsit érdekes a helyzetünk, hisz ugyan elhívtam a bálra ami randinak számít, legalábbis elméletben. De hát ugye nem mindenki fogja fel randinak, én hajlok afelé, hogy igen. Fogalmam sincs, van-e barátja, vagy valami esélyes a láthatáron, de azt hiszem azzal, hogy igent mondott a felkérésemre, nem azt sugallná, hogy várna valaki máséra. Vagy rossz a logikám? Szóljon valaki, ha nem így van.

- Igazad van, nem vagyok. De csak mert épp azon gondolkoztam, vajon mi vonta el így a figyelmed az óráról. - na persze ez zavar a legkevésbé, a jókedv az arcomra is kirí. Kis csipkelődés sosem árt, főleg, hogy ha nem gondolom komolyan. Teszem azt, ő sem szántszándékból mondta azt úgy, ahogy. Egy biztos, ettől az estétől jót várok, ha már ennyire könnyedén veszi az akadályt, és nem borul a nyakamba mint egy szerelmes csitri. Na persze, az hiányzik csak, hogy olyanok vegyenek körül. Magamat azért jobbra tartom, mint hogy kis visítozó tinilányokkal üssem el az időm, hisz tőlük az égvilágon semmi mást nem várhatok, mint vinnyogást, nyálcsorgatást, csöpögést és szüntelen helyeselést.
A karom nyújtom neki illedelmesen, hisz talán majd be kellene néznünk a műsorokra is. De őszintén szólva bármire nyitott vagyok, ha úgy adódik, leléphetünk bárhová. Nem feltétlenül a buli és a piálás a fontos.

- Örülök, hogy eljöttél. - váltok szolidabb hangnemre, de ugyan ott bujkál az arcomon a virgonc mosoly is.

- Arra gondoltam, hogy lazára veszem az ábrát és bármiféle ötletre nyitott vagyok, ha esetleg nem a programok szerint szeretnél haladni. Szóval ha olyasmi megfordult a fejedben, akkor ne kímélj. - a mosoly most már vigyorrá formálódik.

Lázas készülődés. Ez jellemezte a bál napját. Az egész suli felbolydult. Mint valami hangyakolónia. Akadtak akik még mindig azon sopánkodtak, mit vegyenek fel, mi nem lenne annyira ciki. A lányok többsége egész nap erről témázgatott. Legalábbis a hangfoszlányokból, amik az összeverődött csoportokból kiszűrődött, ezt vontam le. Mások arról méláztak nagy izgatottan, ki kivel megy el. Mintha ennek nagy jelentősége lenne. Persze vannak akik mint hivatalosan is párként mennek, de én nem tartozom azok közé.
A lelkesebb tagokon kívül nem maradtak ki a negatívabb egyének sem, akik épp amiatt morogtak, hogy mi értelme van ekkora hajcihőnek. Nem tudom megérteni, hogy a besavanyodott emberek miért nem tudnak akár egy picit is jól szórakozni. Ha másért nem, legalább jól éreznék magukat, kikapcsolódnak és volt egy remek estéjük. És pont. Mit kell ezen túlragozni? Én is inkább azért gondoltam, hogy elmegyek, mert egy.. ott a helyem, kettő.. kell egy kis buli, főleg hogy ihatok is akár, három.. mert lesznek bőven csajok. Már csak ezekért megéri elmennem.
A készülődés... az hamar megvolt. Vagyis... némi kis bonyodalommal, ami valahogy így zajlott:
- Rick add már vissza azt a gatyát! - nagyban röhögtem a kezdés előtt fél órával a hálóban az ingben és egy szál alsóban ácsorogva. Idióta haverom, meg aki természetesen fel volt öltözve, két ágy tetején terpeszben ácsorogva idiótán röhögve a nadrágomat szorongatta és nagyban rázta a fejét.
- Gyere és vedd el. - bájosan vigyorgott, amiért szívesebben most bemostam volna. Hogy miért? Mint említettem a bálra készültem, és még szép hogy nem egyedül. Joanne rábólintott, mikor elhívtam. Nem tudom hogy jutott az eszembe, hogy pont őt, csak épp azon agyaltam kit hívjak el, akkor jött be épp a klubhelyiségbe, én pedig odamentem hozzá egy isteni sugallatra és elhívtam. Ha pedig már elhívtam, pontos is akarok lenni.
- Na jó Rick, add ide, majd máskor ökörködhetsz. - grimaszoltam felé, ahogy a kutyára is néznek mikor felforgatja az egész lakást. Meglódultam felé, ő pedig ugrott volna át a következő ágyra de a sarkát elcsíptem, ő pedig vetődött egyet a levegőben, és félig a padlón kötött fel. Egyből ott termettem és elhalásztam a nadrágom.
- Kösz szépen. - már vettem is fel, nehogy megint csak úgy kikapja a kezemből. Ez a kis hajsza bő tíz percet vett el az időmből és igencsak sietnem kellett. Némi gyors intézkedés a mosdóban, fogmosás, hajat belőni, arcszesz, meg egy kis férfiillat a sprayből aztán máris harcra készen.
A bejárati csarnoknál már tolonganak. Rengetegen lesznek ahogy látom, buliból nem lesz híján, mindenki itt van aki számít. Aki nem meg olvasson könyvet a kandalló előtt. A különféle illatok is már megcsapják az orrom, az illatszerek erős elegye, ami ekkora tömegben nem túl előnyös. De már kivehető az egyéb rágcsálnivalók illata, ami édesen hívogat. Imádom ezeket a kis összeruccanásokat, alkalmakat. Elfeledteti az emberrel, hogy a nap minden percében halálfalókkal van körülvéve, és egy rossz húzás is elég lenne a problémák tömkelegéhez. De ez most nem az az alkalom, mikor ezt kellene ecsetelni. Most szigorúan csak szórakozni szabad, kitáncolni a lábam, inni is ha már van lehetőség, de talán a legfontosabb, hogy a partnert gond nélkül megismerni minél jobban. Joanne szép lány, és eddig nagyon nem volt rá alkalmam megismerni igazán. Talán most, ha ténylegesen lesz rá lehetőség. Márpedig lesz. Csak találjam meg időben, nem hiszem, hogy örülne egyből egy ötperces késésnek.
Na szóval akkor ideje bevetnem magam a tömegbe, hogy megtaláljam Jo-t, mielőtt még az idő elüti a hetet. Igazából ide beszéltük meg a találkozást, nem tudom miért nem a klubhelyiségben. De nem probléma, megtalálom, csak ki kellene találnom, mégis milyen rucit vett fel, aztán onnét már gyerekjáték az egész.

Hannah


Még szép, hogy megnehezíti... Elvégre másra nem nagyon tudnánk ezt kenni. Abban meg már megint igaza van, hogy ketten meg tudnánk oldani. Neki valahogy mindig igaza van egyes dolgokban.
Na de most nem is ez a lényeg. Ez az egész meg annyira nem is hangzott nyálasnak, mint amilyennek maga a szöveg értelme tűnik. Én meg kibírom a nyálas szövegeket is. Máramennyire tényleg nyálas. Ez meg nem volt annyira az.^^

- Nem tűnt túlságosan nyálasnak, de annál inkább igaznak. Tényleg rendesen össze kéne hangolni az órarendeket és egyebeket.- indítottam meg én is egy mosolyt, de leesett, hogy visszatértünk az alaptémához: na ne már megint a suli? Komolyan ha ennyire főtémán marad a tanulás, még jobban iszonyodni fogok. Amugy sem vagyok valami nagy stréber, hát még ha rá lehet fogni, hogy emiatt nem jönnek össze dolgok. A tanulás sablonszöveg és akkoris unalmasnak hangzik, ha valami érdekes dologról van szó. Kivéve a kviddics, mert az... az jó és kész!  A kviddicsről akár órákig is képes vagyok megunás nélkül beszélni, mert annál jobb sport nem is nagyon létezik.
Nade...
Alighanem kezd beborulni nálam. Komolyan ilyen rossz a hallásom, vagy Hannah pont azt hajtogatja, hogy inkább tanuljak, mint hogy vele legyek? Jó igaza van, tényleg mindjárt végzek és a szokásos bla bla bla...

- Ugyanmár. Ne a vizsgák miatt görcsölj, meg fogom csinálni és kész. Kevesebb tanulással is bírni fogom a tempót. Afelől nem kell félteni. - Viszont... Abban már teljesen igaza van, hogy ha én elvonom a figyelmét, akkor meg ő ront. Meg az sem biztos, hogy én annyira tudnám tartani a frontot.
És akkor már megint ott tartunk, hogy tanulás. Hát igen, a tanulás szent és hanyagolhatatlan. Nade ennyire? Így is a fél napot áttanulom, tudok abból egy-két órát hanyagolni.
A másk meg ami fontos...
Nem pont a tanulási dolgokat kéne megvitázni mikor végre van egy kis időnk egymásra. Ez közel sem a leghelyesebb. Igaz nem emeltem fel a hangom, meg semmi sem volt, hisz én már higgadok le(legalábbis próbálok), de akkor is kissé lelkiismeretfurdalásom lett ettől az egésztől. Na jó ne is húzzuk annyira az időt.

- Jó, beismerem már megint igazad van. De a koránkelés nem lenne probléma. Ha miattad kell korábban kelni, akkor az felér egy jól kialudt éjszakával.- a mondat végén már egy kis pimasz mosoly is megjelent a szám szélén és leesett a tantusz, hogy itt az alkalom a sulis dolgokról elterelni a témát jó messze... Minél messzebb, annál jobb...
Így aztán gyors tempóval agyalni kezdtem, hogy mit is csinálhatnánk.
Előszöris...
Jó, lehet kicsit túlzás, de nekem kezd puszihiányom lenni. És ezt nyugodtan rákenhetem arra, hogy keveset látjuk egymást. Ami mellesleg igaz is. Így aztán mielőtt még mondtam volna valamit, egy kis "csókocskát" adtam Hannahnak.(biztos unja már ezt a kis nyálaskodást^^)
Aztán végülis jött az a válasz is. Vagy valami olyasféle.

- De oké, rendben felfogtam. - újabb kis mosoly, majd félig átkaroltam a lányt és elindultam a parkban valamerre. Csak hogy ne egyhelyben ácsorogjuk végig a nap hátralevő részét, mert idáig csak ezt csináltuk.
Közben felnéztem az égre és tényleg lassacskán kezdett sötétedni. De olyan fél óránk még biztos van. Bár az hamar el fog repülni az az érzésem.

- Alighanem tényleg nem kéne már Roxmortsba menni. Viszont akkor már mit szólnál, ha kicsit elengednénk magunkat? - suttyonban körbenéztem, a park kezdett kihalni és már csak itt-ott volt pár diák, valószínűleg csak unalmukban sétálgattak. - Mondjuuk... ezt.- széles vigyor terült el az arcomon, ahogy megfogtam Hannah derekát és csak úgy felkaptam. Mire feleszméltem magamban, hogy mit is csinálok, már javában a hátamon volt és én meg csak mentem előre és mentem és mentem és mentem. Valószínűleg kikapcsolhattam, mert ilyen dolgot nem igazán csinál egy hatodéves. De hát egyszer élünk és fiatalok vagyunk. Nem véletlenül igaz a mondás: "Fiatalság bolondság."
És ez úgy igaz ahogy van...^^

*Hannah*




Ebben a szabadidő dologban van igazság...
Végre itt a jó idő és akkor pont most kell a tanulnivaló felett görnyedni. Bár nem mintha annyira sok kedvem lett volna hozzá. Inkább tűztem volna ki, csak azt azért mégsem engedhetem meg magamnak, hogy ne tanuljak semmit. Ha meg nekikezdek, akkor meg sem állok, amíg nem végzek az összessel és hopsz, már el is telik a nap. De valami ötletnek, vagy kibúvónak akkor is kell lenni. Hisz mindenre kéne időt szánni, főleg ha egy kapcsolatról van szó. Én is ezen a véleményen voltam, így aztán ezerrel agyalni kezdtem, hogy milyen megboldást kéne találni. Talán az úgy jó ötlet lenne, ha mondjuk segítenék neki én a tanulásban? És emmellett még marad időm is és legalább a találka is meg van oldva és akkor többet is tudjuk egymást látni. Végülis... nem tűnik hülyeségnek és legalább semmi sem lesz elhanyagolva.

- Ebben a dologban egyetértek, mert én is azt próbáltam megoldani, hogy hogyan tudjunk találkozni és hogyan tegyem arrébb a tanulást. - hát a hatodév már csak ilyen. Nehéz és sok hanyagolást igényel. Nade azt mégsem csinálhatom, hogy egy hülye lecke miatt mindent mellőzzek. Főleg ha az a dolog egy tali a barátnőmmel. Végülis haverokkal más, ők megértik, de azzal csak ellaposítom ezt a kapcsolatot, ha nem találkozok Hannah-val. Azzal meg csak életem lehet legnagyobb alkalmát szalasztanám el. És ezt nem akarom. Kicsit sem. Így aztán egy megnyugtatni próbáló mosolyt vágtam le és belenéztem a lány szemébe. - Ahhoz mit szólnál, ha mondjuk néha összeülnénk, hogy mondjuk segítsek a leckében? Végülis ha máshogy nem jön össze, akkor ez is egyfajta lehetőség. De próbálkozok rövidebbre fogni a tanulást.

Sóhajt.
Talán fellélegzik?
Vagy csak bizonytalan valamiben?
Nem tudom.
De ha akarja, úgyis az orromra köti, hogy mire gondolt épp. Úgyis megteszi. Mindig megtette idáig, elvégre megbeszéltük már, hogy nincs semmi sumákolás. Lehet kicsit, vagy pont nagyon megviselte ez a kis kimaradás. De próbálom mostantól ezt rövidebbre fogni és több találkozást besűríteni. Elvégre egy klubhelyiségben vagyunk, éppen csak elkerüljük egymást. Ha más házban lennénk, akkor persze, hogy nehezebb lenne, de így szinte pofonegyszerű lenne minden. Talán csak mi vettük kicsit túl bonyolultnak. Legalábbis én igen. De hát ilyen vagyok. Néha nem ártana hallgatni a hugomra, hogy változzak kicsit...

- De az is megoldható, hogy egyszerűen csak megvárjuk egymást lent a klubhelyiségben. Legalábbis ha az időnk engedi. - ezen kicsit el is gondolkoztam, végülis mindig én szoktam elaludni a napokat, így aztán jó későn kelek. Ilyen alapon persze, hogy már nincs senki sem, vagy csak néhányan a helyiségben és kapkodhatok is, hogy ne késsek az óráról. Ezen kicsit el is mosolyodtam. - Majd megpróbálok korábban felébredni. - Na meg korábban ledőlni és nem hajnalokig fent tátogni és bámulni a plafont. Azzal úgysem megyek semmire, csak az időt pocsékolom és persze, hogy később kelek ilyen kevés alvás mellett.
Ez jó megoldásnak tűnik...

- Na de addig is... Nem lenne kedved mondjuk Roxmortsba leugrani, valami kis édességre, vagy bármire. Vagy van ötleted? - na ez egészen jó kis terv. Megjelent a szokásos széles vigyor is, amit valami oknál fogva a lány provokál ki mindig. Ennek persze örülök is. Mellette mindig jó kedve van az embernek, még akkor is, ha már aznap rosszabb nem is érheti. Egyszerűen csak a kisugárzása csinálja. Ez rám különösebben hat, talán mert tudatlanul is kötődöm hozzá. Egyszerűen csak... szeretem.
És már megint csak önálló életre kelt a szám. Bár most nem lett gond, nem mondtam semmi rosszat. Csak remélem, hogy Hannah kedvet kap valamire.^^

Hannah

A dogák és felkészülések mind, mind nagyon fontosak. Ebben igazat is adok neki. Sőt teljes mértékben egyet is értek, hisz ha jobban belegondolok, nekem még hátra van az utolsó év is. Nade még előtte egy csomó vizsga, ami jószerével ittvan a sarkamban, jóformán minden gondolatomban. Egy ideig Hannah-t néztem, először csak mélyen a szemébe, aztán eltűnődtem rajta, hogy milyen szép lány is ő. Talán mázlim van, hogy pont én jövök be neki, de én az elmúlt pár hétben, hónapban egyre jobban belezúgtam.
A pillanatnyi elnézelődésemből Hannah kérdése rázott fel. Hogy velem mi történt?

- Tanultam, tanultam és tanultam. Emellett egész nap szinte rád gondoltam.
Alig mondtam ki ezeket, rögtön jött a következő kérdéssel. Hát igen, mindig kíváncsi és minden érdekli. Ezen csak elmosolyodtam, aztán megfontoltan erre is válaszoltam. 

- Ma valahogy nem bírtam felnyitni egy könyvet sem, mindet száműztem csak az utazóládába és gondoltam a haverokkal eljátszhatnánk a pályán. Hisz eddzés épp nem volt, a pálya meg épp üres volt. Pont alkalmas volt egy jó játékra. Már úgyis hiányzott a kviddics. Eleinte nagyon jól élveztük, és egész szépen játszottunk. Csak ugye elég meleg van ahhoz képest, hogy fúj a szél kicsit. És egy idő után már fárasztó volt emiatt játszani. Egyik haverom hagyta abba először, aztán mi is. Utána meg az öltözőből idefelé összefutottam veled, pontosabban inkább megláttalak. És odamentem hozzátok. A többit onnéttól te is tudod.
Ez után a mondat után barátságosan rákacsintottam Hannah-ra, majd egy puszit nyomtam a szájára.  Közben a szellő kicsit gyengült, már nem fújt olyan erősen. Látszott mindenen, hogy egyre jobb idő lesz, ahogy én is egyre jobban kezdem megszeretni ezt az új helyzetet, hogy végre van egy tartósabb kapcsolatom, aminek remélhetőleg nem mostanában lesz vége.

/bocsika a naagyon késői reagér, de sok volt az elmúlt időben a tanulás és ez elvette az írói kedvem is ^^"/

 ¤..:<Hannah>:..¤


„Hogy ráérek-e? Hát persze! Végül is azért álltam meg nemde? Na meg hát… nem nagyon tudunk összeegyeztetni a tantárgyak és egyéb dolgok miatt. Sajnos. De most pótolunk.”
Dan csak bólintott a kérdésre, vagy legalábbis valamit hümmögött is, aztán várta mi történik. Tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy mi fog ezután lezajlódni. Hannah alighanem búcsút int barátnőinek.
És így is lett.
 Pár perc búcsúzkodás és máris elindulnak a kis társaságtól.
Milyen nehéz is az egyeztetés, most is csak véletlen futottak össze a parkban. De az idő legalább már azt sugallja, hamarosan itt lesz a nyári szünet és akkor  többet is tudnak együtt lenni, nem csak olyan hetente egyet, vagy kettőt.
De most végre egy kisebb ideig tudnak egymásra időt szakítani.
Dan pedig nem is habozott. Átkarolta a lány derekát és úgy sétáltak tovább. Közben mosolyogva nézett Hannahra.

- Hiányoztál. Komolyan már az órákra sem tudok rendesen koncentrálni, tegnap is büntetőt kaptam. – mosolyodott el, majd aztán felpillantott az égre. Az ég kitisztult, talán csak néhol voltak felhők. A srácnak ez azokat a pillanatokat idézte elő, mikor még kisebb volt és a kertben, vagy a vidéki birtokon elnyúlt a fűben és a felhőket nézegette, miközben fügyült a gondjaira.
Most is hasonló érzése támadt, majd aztán pár másodperc nézegetés után ismét a lányra pillantott. Az most érdekelte, hogy mivel ütötte el a napjait a legutóbbi tali óta. Ami.. jópár napja volt.

- Na de mi van veled mostanában? Mesélj.- mosolyodott el a srác ismételten, majd várta Hannah válaszát. Közben egy pillanatra körbenézett, hátha akad valami ülőalkalmatosság a közelben, hisz azért csak nem ácsoroghatnak egész nap…

Csendes, nyugodt nap ez a mai. Talán mert nem történik semmi, vagy talán azért is, mert most jó idő volt, hétágra sütött a nap. Illetve azért ennyire mesebeli mégsem volt, pár felhő néha bezavart, de aztán ki is ment a képből. Egyszóval tökéletes idő volt egy kviddicsjátékra, mikor épp nincs az embernek órája.
De ezt is el lehet egy idő után unni, főleg ha már kifulladásig játsszák a pár személyes meccseket.
Dan is épp a barátaival gyakorolgatott már egy jó ideje és ketten azóta ki is szálltak, mert nem bírták az iramot. Egyszerűen elfáradtak. A végére már csak Dan és egyik haverja passzolgatták egymásnak a kvaffot. Aztán Dan végül el is unta. Mondván így már teljesen fölösleges az energiát pazarolni. Ahogy leszálltak a pályára, rögtön az öltöző felé vették az irányt. A fiúk mindig hoztak magukkal váltóruhát, számítva a tényre, hogy rendesen meg fognak izzadni.

[Negyed órával később]
Jó idejükbe beletelt, mire rendesen végeztek az öltözéssel és a többi mellékes dologgal. A srácok most már felfrissülve léptek ki az öltözőből és a park felé vették az irányt, hogy azon átvágva az iskolaépületben kössenek ki. Szép nyugodtan sétáltak egymás mellett a nap melegítette füvön és közben a nemrég lejátszott játékot tárgyalgatták. De ahogy egyre közelebb jutottak az épülethez, úgy egyre hangosabban és tisztábban lehetett hallani néhány lány nevetését. A fiúktól nem messze álltak és pont mellettük kellett elhaladni is. A lánycsoportban volt mindenféle. Jópár griffendéles, néhány hugrabugos és talán még mardekáros is volt. Ahogy a fiúk egyre jobban ki tudták benni az alakjukat, illetve pontosabban az arcukat, lassan rájuk ismertek. Dan még külösn el is mosolyodott, mikor megpillantotta Hannaht a társaság középpontjában, amint épp valamit nagyban magyaráz. Hát igen, a lánynak mindig is nagy volt a szája, szeretett beszélni. De ez jobbára senkit sem zavart. Legalábbis még nem céloztak rá, hogy kicsit vegyen vissza.
Dan biccentett barátjának, hogy ő most itt megál, míg a srác továbbhaladt, lépteit megszaporázta és a bejárati ajtó felé vette az irányt. Ám Dan megállt a lányoknál, pontosabban Hannah mögött. Majd mosolyogva hátulról átölelte.
- Sziasztok, mi a téma? - vigyorodott el végül, majd egy puszit nyomott Hannak arcára. Már megszokta, hogy néhányan furcsán néznek rá, ha a harmadéves lánnyal látják, hisz azért nem mindennapi volt, hogy egy tizenhat éves srác egy ilyen fiatal, mondhatni még szinte kislánnyal kavar. De Dant ez teljesen hidegen hagyta. Nem érdekelték a pletykák, hisz idővel majd úgysem fog számítani az a három év korkülönbség. Persaze ez csak rajtuk múlott, de idáig úgy tűnik jól bírják a rossz véleményeket. De szerencsére akadtak olyanok is, főképp a baráti körökből, akik csak mosolyogtak az egészen.

Hannah végre úgy tűnt hisz a fiúnak. Ettől ő meg is nyugodott, hisz ha a lány még most sem hitt volna, akkor nem tudta volna mit csináljon. De így már megnyugodott. Végre fellélegzett és úgy érezte most magát, mintha könnyű lenne és akármikor képes lenne elszállni. Felpillantott az égre. A felhők lassan, nyugodtan haladtak, de a nap is már  nhétágra sütött.

* Hmm... Mintha az időjárás is nekünk kedvezne. *

A fiú ezen elgondolkozva arra jutott, hogy kicsit most túl... nyálas hangulata lett. Így hát megpróbált ismét régi, voicces önmaga lenni.

* Most már értem, miért mondják, hogy a szerelem elveszi az ember eszét.*

Hannah ekkor kijelentette, hogy már nem érzi jól magát iss fent. Nos Dan is kezdte már unni a helyet, így rögtön benne volt a dologban, hogy lemenjenek. Elindult a lány után és mikor pár lépés után beérte, megfogta a kezét. Hannah ekkor szaladni kezdett lefelé a lépcsőn.

* Végülis miértis ne? Kell egy kis szórakozás is. Asszem elég a komolyodásból, így is túlontúl komoly vagyok. Most majd többet fogok gyerekeskedni. Ahogy most is.*

Dannak is tetszett ez a rohangálós ötlet, legalább jól érzik magukat. Félúton már nem is bírta tovább, csak elnevette magát és úgy is értek le a lépcső aljára. A fiút teljesen hidegen hagyta, hogy most látja őket valaki. Na és? Gondoljanak amit csak akarnak, de ők most nagyonis jól érezték magukat.

Dan a válaszra csak elmosolyodott. Már le is nyugtázta magában, hogy most már minden rendben, és remélte a válaszával Hannaht is megnyugtatta végre. De ahogy a lány a szemébe nézett... Az a pillantás.... Mintha még némi kétség, vagy félelem lenne a szemében, de inkább kételkedett. Legalábbis a fiú ezt állapította meg magában. Az a pillanatnyi csend egyre jobban idegesítette a fiút. Vagy nem is igdegesítette, ide nem az a szó illik, hanem inkább az, hogy kissé elbizonytalanította. Nem tudta most mi fog jönni.

* Talán valamit rosszul csinálhattam? Meglehet. Nem vagyok jártas az ilyen dolgokban még igazán és lehetséges, hogy túl korán léptem? Talán még várnom kellett volna?*

Mikor látta, hogy a lány megszólalni készül, egy pillanatra ismét parányira zsugorodott a gyomra, de ez nem tartott sokáig, csupán pár pillanatig. Tényleg csak egy pillanat műve volt az egész, mert mikor Hannah megszólalt, a fiú ismét halál nyugodt lett. Igaz ez a hirtelen hangulatváltozás olyan gyorsan következett be és múlt el, hogy nem látszott az arcán. Legfeljebb kicsit a szemében. de miután úrrá lett rajta a nyugalom, már csak a lányra figyelt és amit mond. 

*Szóval nem győztem meg eléggé. Hát akkor teljesen, de most tényleg teljesen meg kell nyugtatnom afelől a dolog felől, hogy nem csak egy hónapra gondolom. Én nem olyan vagyok, mint a többi velem nagyjából egykorú. Ők tényleg olyanok többségben, hogy felszednek valakit, elvannak egy ideig, megunja a lányt, aztán dobja. Ugyanmár... Én ahhoz már felnőttem. Én már túlvagyok azon a korszakomon és nem is vagyok rá büszke.*

Miközben a lány beszélt, ő csak türelmesen hallgatta. Nem akarta félbevágni, hisz az illetlenség lett volna, ha már ennyire elmondja mi bántja, na meg lehet azzal csak megbántotta volna és akkor faképnél hagyja. Így hagyta, hogy a lány abbahagyja a mondandóját, majd egy kis mosoly jelent meg a szája sarkán. De ez a mosoly hamar elillant és helyette megkomolyodott arccal megszólalt. Pontosabban megfogta Hannah kezét és úgy kezdett bele.

- Én nem olyan vagyok, mint a korombeliek. - itt egy kicsit elhallgatott, pár másodpercre, majd folytatta - És átgondolnom sem kell semmit. Amit az előbb mondtam, azt a lehető legkomolyabban gondoltam. És nem holmi egy hónapokra. Ha ez megnyugtat, akkor most valószínűleg egyre gondolhatunk, mert ezt a kapcsolatot nem szeretném elpackázni, sőt még hanyagolni sem. És én igenis szeretném, hogy tartós legyen. - a végén Dan elmosolyodott és úgy várta a lány válaszát. Remélte, most már elég meggyőző volt, amit mondott és Hannah is megnyugodik végre.

* Ha szakítani is akarnék, az sem most következik be, sőt egy hónap múlva se, meg később se. Azt, hogy a suli után mi lesz, azt még én sem tudom, majd az idő eldönti. Mindenesetre míg ide járok, addig szeretném, ha minden úgy maradna, ahogy most van.*

Ahogy a lány visszacsókolt, Dan már biztos volt benne, hogy ő is érez iránta valamit. Ennek késztetésére még át is ölelte Hannaht, majd miután véget ért a csók, mosolyogva a lányra pillantott.
- Háát... Azt hiszem.- mondta kicsit elgondolkozva, majd vigyorogva még hozzátette. - Igen, az én részemről járunk, persze ha te is akarod. Tudom kicsit korai volt az egész, de én már napok óta arra készülök, hogy ezt valahogy elmagyarázzam. De ebben a témában sajnos nem a szavak embere, de mindinkább a tetteké vagyok.

* Hát úgy tűnik a nehezén túlvagyok. Illetve túlvagyunk... Mert nagyon úgy tűnik, hogy Hannah is ugyanarra jutott, mint én. De innéttől akkor hogy lesz? Mert én idáig terveztem. Na de hogy innéttől akkor mi lesz? Marad minden a megszokásban, csak több közös programmal? Úgy tűnik ez a jó megoldás, márha ő is benne van...  Ajmár Daniel! Kapd össze magad, persze, hogy benne van, mivel ő rá is kérdezett, hogy akkor járunk-e. Vagyis az biztos azt jelenti, hogy akkor  ugyanarra gondolhat. Sőt, gondol is. Vagyis akkor most minden b izonnyal olyanok leszünk, mint egy normális párocska. Csak bírjam ki... Mivel már csak egy évet leszek itt ezen kívül. *

Dan gyorsan lefuttatta ezeket a gondolatokat a fejében, hisz tényleg csak pár másodpercet vett igénybe, közben Hannah-t nézte. Aztán csak ismét elmosolyodott és adott egy puszit a szájára. Rég, vagy talán még sosem érzett ennyire mélyen egy lány iránt és most remélte, hogy ez tartós lesz. Nem mintha az előzőek rajta múltak volna.

A lány arcára kicsit kiütközött a meglepettség, mikor Dan feltette a kérdést és a srác még észrevett valami más is, csak maga sem tudta eldönteni, miért vág ilyen arcot Hannah.  Ebben a pillanatban úgy érezte, bár ne tette volna fel a kérdést, bár visszaforgathatná az idő kerekét a kérdés feltevése előttre és ne tette volna fel a kérdést. Mi lesz, ha van már valakije? Ezen töprengett Dan is és közben magában imádkozott, bár ne lenne. És ahogy Hannah kimondta, hogy nincs, valahogy érezte, hogy az a feszültség egyszerűen szertefoszlik, ami idáig a torkát fojtogatta és a görcs a gyomrában is kezdett megszűnni. De mikor a lány feltette a kérdést neki, hirtelen nem tudott mit válaszolni. Egyre csak gondolkozott, mit is lenne jó válaszolni erre, de nem jutott semmi sem az eszébe. Aztán mégiscsak valami beugrott neki.

* Komolyan nem értem magam. Nem tudom mit válaszolhatnék erre, de előbb azt kéne kiderítenem magamban, hogy mi a fenének tettem én fel ezt a kérdést? Hisz most lehet tolakodónak néz, vagy, hogy akarok valamit. De nem. Vagy... mégis? Nem tudom, teljesen elbizonytalanodtam. De ha ránézek... Akkor valahogy úgy érzem magam, mintha semmi sem számítana. Furcsa, hogy idáig mikor láttam, akkor semmi sem történt. De mióta szóba elegyedtünk a hídon, akkor valami megváltozott. Nem vagyok teljesen biztos benne, de érzem, hogy valami más lett. *

És ekkor a fiúnak leesett az egész, hogy miért érzett gombócot a torkában, hogy miért gürcölt annyit, mikor a bálra készült és hogy miért várta ennyire a találkát. Már teljesen lehiggadt és Hannahra mosolygott. Már megértette végre, miért viselkedett mostanában ennyire furcsán, ha csak a lányra gondolt. Egyszerű az egész, csak ő bonyolította kicsit túl. Egész idáig azon töprengett, hogy mitől viselkedik ennyire furcsán, de most rátalált a válaszra. Hannah nagyonis bejön neki, de nem mint barát, hanem.... Ez egészen más. Most döbbent rá, hogy belezúgott a lányba. Viszont azt még mindig nem tudta eldönteni, hogy mondja el ezt. Hát az igaz róla, hogy nagy a szája, de ebben a témában teljesen kezdő. Csak egyet tehetett, ha a szívére hallgat. Így hát feltett mindent egy lapra, behunyta a szemét és közel hajolva a lányhoz, hosszan megcsókolta. Nem számított most neki semmi, Hannahra bízta a dolgot. Ha visszacsókol, akkor valószínűleg Dan nagyon boldog lesz, ha félbeszakítja és talán még fel is pofozza, akkor a srác így járt, majd megpróbálja túltenni magát rajta, vagy esetleg megpróbálja meghódítani a lányt. De abban most már egészen biztos volt, hogy szerelmes.

* Fogorvoshoz? Most komolyan gondolja? Én még mindig úgy érzem magam, mintha a torkomban a gombóc meg akarna fojtani, és a gyomrom is úgy érzem, mintha miniatűrre, ökölnyire zsugorodna. Nagyon rossz érzés és ráadásul rettentő zavarban is vagyok, nem tagadom. Olyan, mintha... mintha valami kis pisis lennék, aki az első randján van. Várjunkcsak... Ez most komoly? Tényleg úgy érzem magam, mint az első randimon, ami elég rég történt. Akkor sem bírtam kinyögni egy árva kukkot és ugyanígy csak ültem ott, míg aztán lassan feloldódtam. Na jó, csigavér. Nem vagyok szerelmes, sem pedig hasonló. Meg különben is, ő csak a háztársam és... talán nevezhetem barátomnak, de semmi több. Vagy.... már magamban sem vagyok annyira biztos. *

A fiú gondolatban azon kezdett töprengeni, hogy mi a helyzet is most vele, de Hannah nevetése visszazökkentette a valóságba. Kicsit zavartan ő is elmosolyodott és közben kicsit úgy érezte, mintha valami kezdené oldani a nyelvét. Talán a lány közelsége, vagy a kis enyhe idő, vagy talán a madarak? Apropó, madarak! Dan a kérdésre már a fiú is egy nagyobb vigyort eresztett meg, majd beszédre nyitotta végül a száját. Érezte, most végre majd képes lesz megszólalni rendesen is.

- Az állatokat szeretem a legjobban a kviddics után. Mikor nyáron a rokonaim birtokán szoktam időzni, akkor mindig a hugommal és a haverokkal valamerre ellógtunk a birtokot körülvevő hegyekben és mindig valami varázslény után kutattunk. Hol a mondákra hagyatkozva, hol valami kis elmesélt történetből, de állandóan azok után kutattunk, hogy meggyőződjünk róla, igazi-e.

Miközben Dan egész könnyedén kifejtette a véleményét, valami kezdte piszkálni az orrát. Ismét kezdte úgy érezni magát, mint egy randin és ez valahogy felkeltette az érdeklődését valami iránt. Az a bizonyos dolog annyira furdalta az oldalát, hogy míg a lány beszélt, addig ő végig ezen gondolkozott.

* Gyerünk nagyfiú! Talán félsz tőle megkérdezni? Pont te, aki mindent kimond, de most becsődöltél? Térjen vissza az önbizalmad és kérdezd meg. Ha már úgy érzed magad, mintha randid lenne, akkor csak van valami abban a lányban, amitől talán több neked, mint barát? Ha nem kérdezed meg, sose tudod meg.*

Dan addig győzködte magát, míg aztán nagy nehezen meg zs szólalt. Igaz nem akarta félbeszakítani a lányt, így megvárta, míg abbahagyja a beszédet és csak úgy tért rá a témára. Mélyen belenézett  Hannah szemeibe, hisz ha most a padlót bámulja zavarában, akkor a lány azt hiheti, hogy csak viccel, vagy csak simán hülyét csinál belőle.

- Öhm...  Hannah... Lehetne egy kérdésem? - a fiú nyelt egyet és kis erőt gyűjtve, hogy leküzdje a zavarát, kibökte. - Lehet most hülyén jön ki az egész, vagy túlságosan magánügy, de.... Van barátod?

Dan ma szokatlanul ébredt. Mikor legutóbb beszélt Hannahval, megyegyeztek egy helyben és egy időpontban, ami ma elérkezett. Igaz még el kellett jutnia a déli kilátóig, de valahogy most szörnyen lassan ment az ébredés, pedig általában elég hamar kipattant az ágyból. De most másfélpercenként noszogatnia kellett magát, hogy ébredjen fel. Aztán végül sikerült is neki ez a "bravúr". Lassan kicammogott a fürdőbe és még lassabban kezdett neki a fogmosáshoz és a többi dologhoz. Elvileg még volt fél órája a találkához, de ő úgy érezte, mintha most hirtelen felgyorsult volna az idő. Valahogy úgy érezte, minden egyes perc után egyre szorosabb gombóc keletkezik a torkában, de nem tudta miért.
Aztán miután tíz percig tétlenkedett a fürdőben, végre elérte az utazótáskáját és valami normális ruhát szedett elő.

*Gondolom most nem fúj a szél, de azért nem árt, ha pulcsit veszek fel...  Csak ne lenne eggyire gyomoridegem. És érteném is, hogy mitől van.... Lehet mert nem ettem ma még? Vagy csak valami kezdődő betegség? Kitudja... *

Míg a fiú ezen mélázott, a tekintete az éjjeliszekrényén heverő óra mutatóira tévedt, ami bizony már jócskán a megbeszélt időt mutatta. Talán csak pár perc. Dan elkerekedett szemekkel, hirtelen felébredve összekapkodta a megmaradt holmit és kirohant a szobából. Egyenesen levágtázott a klubhelyiségen és ahogy szabad utat kapott a Dámától, nekivágott teljes sebességében afolyosóknak. Nem érdekelte, hogy a haja úgy fog állni, mire megérkezik, mint a szénaboglya, de félt, ha nem rohan, akkor a lány valószínűleg nem várakozik tovább rá, hanem elmegy.  És ezt a srác nagyon nem akarta. Valami furcsát érzett, ha látta a lányt, de nem tudta eldönteni, hogy mit. Csak egyvalami járt a fejében.

* Csak érjek oda időben, csak nehogy elmenjen....*

Teljesen elfeledkezett a torkában a gombócról, csak arra figyelt, hogy odaérjen.
Aztán végül elérte a tornyot is, és kiment a szabadba. Ahogy megpillantotta háttal állva Hannaht, ismét elszorult a torka és egyre gyorsabban kezdett a szíve verni. Mintha... ideges, vagy túl izgatott lett volna. Miközben odaért a lányhoz, lelapította nagyjából a haját, hogy ne tűnjön annyira kócosnak és kifújta magát.

- Szia... - mosolyodott el végül, majd ránézett Hannahra. Ekkor ismét hatalmába kerítette az a furcsa érzés és hirtelen elborult az agya. Teljes sötét. Lassan összeszedte magát és válaszolt a lány kérdésére.
- Mostanában nem sok. Csak.... Nem tudom hogy vagy vele, de.... - egyre próbálta normálisan kimondani a gondolatait, látva, hogy Hannah sincs túlságosan a toppon beszélgetésben. Kicsit mintha segítséget várt volna a lánytól, de aztán csak leült mellé és bátortalanul elmosolyodott. - ... én nagyon vártam ezt a találkát valamiért.

* Na jó, így kell, hajrá.... Mi a fene van ma velem? Mintha komolyan citromba haraptam volna... Nem értem. De remélem, hogy hamar feloldódok és akkor minden rendben lesz. *