Ha le akarna mészárolni, minden bizonnyal nem mutatkozott volna előtte be és nem futná itt az udvariassági köröket nekem. Fordított esetben én biztosan az ivó előtt várnám és akkor csapnék le, esetlegesen a már alkoholtól szédülő áldozatomra. Akárhogy is, de ez a fiú szimpatikus. Tudja az illemet, tudja mit akar és tuti, hogy szarban van, ha egyszer valaki egy idegen segítségét kéri, akkor ott bizony gondok vannak. Bevallom, egyre kíváncsibbá tesz, nyilván nem mindennapi dologban kell neki segítség. Annak ellenére, hogy fiatal, még lehet jól képzett. Érdekelne, hogy ki küldte, nyilván valaki aki ismer. Na ezt majd kilatolgatom, nem jó az, ha túl sok mindenki reklámoz, még a végén megint szembe kerülök a halálfalókkal. Van már elég náluk a rovásomon, nem akar fokozni az indulatokat. Igaz, hogy nem én vagyok a legfőbb gondjuk, de aki túlél egy találkozást a Sötét Nagyúrral, azzal ők is tudják: számolni kell. Van egy olyan gyanúm, hogy Craig is a halálfalókkal került kellemetlen szituációban. Ha igen, mázlija van, mert ingyen is szívesen a pokolba küldök párat, de ha fizetnek érte, akkor még jobb. Nem vagyok ugyan bérgyilkos, de ha össze lehet kötni a kellemest a hasznossal, na azt már szeretem.
Nem hajlandó odaadni a pálcáját, de még csak kiadni a kezéből sem. Hatalmas piros pont. Az első vizsgán átment, igaz nem minden esetben kell, hogy pálca legyen az ember kezében, hogy meg tudja védeni magát. Bár a mágia magasiskoláját aligha ismeri, de ha ismeri is, nem tudja alkalmazni. Magam sem vagyok egy nagy pálcaforgató, de az ellenségem fegyvere a kezemben van és emiatt vagyok én magam is olyan veszélyes.
Elnézést kér gyakorlatilag, ez tetszik. Már rég megnyerte a bizalmi csatát, de ezt neki nem kell tudnia. Jó látni, hogy kevés fiatal igaz, de van aki tiszteli a tapasztaltabb vén rókákat, mint én magam.
- Ugyan, dehogy. És kérem tegezzen, oldottabb a légkör, ha mindenki rendesen el tud lazulni.- vágok a szavába, majd az ivóban körbenézve hallgatom a további mondanivalóját.
Meghallgatva elgondolkodok. Lehet, hogy már nem akar többet mondani, de hátradőlve csendre intem. Valamit el akar pusztítani...Milyen tárggyal láncolta magához valaki? Ez az első gondolatom, lehet azonban, hogy szörnyen melléfogtam. Magas szintű fekete mágia lehet, ha egyedül vagy a barátaival sem sikerült elbánnia vele. Esetleg a tárgy ejtette hatalmába és már nem tud szabadulni tőle, de lehet valami démon is, hiszen azokat sem szokás személyként feltüntetni. Érdekel a dolog.
- Úgy látom tényleg nagy zűrbe keveredtél. Van köze a dologhoz Voldemorthoz vagy a kiskutyáihoz?- kérdezem, jelezve, hogy biztonságos a terep. Azért őszintén hittem, hogy kinéz annyit belőlem, hogy az asztalt és környékét némító bűbájjal kezeltem abban a pillanatban, hogy leültem. Lehet, hogy még taníthatok is neki egy két trükköt.

Milyen ostobák a fiatalok. Akár csak én, abban a korban. Minden a kapkodás és a forró fej után haladva történik. Ma már belátom a saját hibáimat, amiket akkor csináltam, igyekszem az ifjúságot is megtanítani, hogy minél kevesebb hibát halmozzanak fel. A fiú felém indul. Látszik, hogy most még nem értékeli az igazán fontos dolgokat az életben. Információt kapott és pedig az információ nagyon nagy kincs. Még egy knútot sem nyomott oda szegény pultos barátomnak. Pedig ha tudná most micsoda kincset és mennyi kellemetlen nyomozgatást spórolt meg neki a kocsmáros az imént. Gyorsan hozzám ér, nincs olyan nagy tömeg, hogy dzsungel vágó késsel keljen végigvágnia magát az embernek, hogy a-ból b-be érjen. Mielőtt ideérne, én már addigra a párbajon nyert pálcámat a kezembe tartom, a régi, Ollivander pálcát pedig a talárom mélyén hagyom. Ha netán lefegyvereznek még mindig nem maradok védtelenül. Párszor már megmentette az életemet a dupla pálcás létezés, de sokszor a kétpálcás párbajozás is.
A fiú udvarias, bemutatkozik és nem ül le egyből. Helyes, ismeri az illemet, ezért egy piros pontot rögtön felírunk neki. Na bizalmat azt nem, de jó pontot azt kap. Vajon mit akarhat tőlem ez a kisgyerek?
-Az attól függ, hogy ki kérdezi.- mondom, hogy egy kicsit borzoljam az idegeit. Ha erősnek mutatom magam, akkor nem lesz tolakodó. - Az vagyok. Prospero Agaths. A pálcáját kérem tegye az asztalra. Manapság nem lehet elég óvatos az ember.- Ahogy kimondom azonnal felkészülök egy esetleges támadásra, ez azonban elmarad. Nos, úgy tűnik ma nyugodalmas estém lesz. Ahogy leül természetesen átveszem az irányítást és én szólok.
- Milyen célból keresett fel egy ilyen messziről jött fiatal titán?- nem zsánerem a sok mellébeszélés, ha lehet, akkor mindenki térjen egyből a tárgyra. Nincs nekem arra se időm, se idegzetem, hogy mások problémáit hallgassam. Mindenkiből a lényeg pontosan elég. Pipámba beleszippantva várom a fiú magyarázatát. Ha csak úgy beszélgetni akar, biztosan kiátkozom a helyről, de mivel tudta, hogy kit keres, ezért kétlem, hogy ez az eset szóba jöhet. Bár manapság semmin sem lepődök meg.

A mai estét sem sikerült úgy szerveznem, hogy otthon töltsem egy jó pohár bor mellett. Azért, hogy a komfortom meglegyen a pipámat, jó ázsiai dohánnyal megpakolva a zsebembe rejtettem indulás előtt. Nélküle még a koporsóba sem vagyok hajlandó befeküdni. Ma fontos üzletet akarok lebonyolítani, ha minden jól megy sok galleon ütheti a markom. Már ha eljön a vevő a kis kegytárgyért amit nemrég szereztem egy aljas kis fekete mágustól. Azért az aurori pályának is vannak előnyei. De hol vannak már azok az idők, mikor rettegték a nevünket. Manapság a legkisebb mitugrász is azt gondolja magáról, hogy ő a leghatalmasabb mágus a világegyetemben és mindenféle átkokat zúdít mindenkire. Amikor meg kinyiffan a saját hülyesége miatt, akkor meg meg van lepődve. Ide fajult a világ, én részemről minden ilyen kis senkivel végeznék. Igaz, hasznuk is van, hiszen sok jó kis üzletet lehet lebonyolítani a kis senkikkel.
Süvegem a fejemre veszem és pálcámat a kezembe, A hoppanálás után egy öt perces kis séta vár rám. A zajokból már tudom, hogy jó helyen vagyok. Jól ismert hely ez számomra, azért is választottam ezt a találkára, a csapossal is jóban vagyok és az itt megforduló népeket is jól ismerem. Igaz ami igaz, nem egy nyámnyilának való hely, de megvan a maga kis hangulata. Elég sok pénzt kerestem már itt. Szerencsére nem sokan mertek még itt velem kötözködni, csak egy valakit kellett kipenderítenem. Nyilvános helyen csak nem tehetem el láb alól. Annak azért még egy ilyen késdobálós helyről is híre menne és akkor a minisztérium Rám is vadászna. Az meg éppen nem hiányzik, van nekem elég gondom a halálfalókkal meg más egyéb sötét lényekkel is.
Az ivóhoz érve nem tétovázok, rögtön belépek. Nincs éppen telt ház, de azért vannak. Ez jó, ha nagy a zaj, akkor nyugodtan lehet beszélgetni, csak az tud kihallgatni, aki közel jön. Aki viszont közel jön, én azt észre szoktam venni és mielőtt eszmélne már átkot kap. Ez így megy, az az úr, aki először üt. A csaposnak biccentek és már tudja is, hogy mi a dolga. Egy üveg manó bort ránt elő és az egyik félreeső sarokasztalhoz viszi, én felé indulok, miközben zsebemből némi pénzt kotrok elő és mikor egymás mellé érünk a tenyerébe teszem a kis kerek érméket. Mindig adok borravalót. amíg rögtön megkapom amit akarok. Kényelmesen helyet foglalok úgy, hogy hátulról senki se tudjon meglepni és nagyjából az egész helyet belássam. Fontos az éberség, sose tudni, hogy honnan kapja az ember az áldást. A bor még zárva van, ahogy elvárom. Nyitott üvegből sosem iszok, kitudja ki kente meg a kocsmárost, hogy megmérgezzenek, elvégre mindenkire rá lehet licitálni. Egy pálcaintéssel kiugrasztom a dugót a helyéről és biztos, ami biztos egy ellenőrző bűbájt is használok, hogy kiszűrjem a mérgeket. Tiszta, azt hiszem ma nem kell félnem a merénylettől. Poharamat tele töltöm és előkotorván a pipámat azt is egy pálcaintéssel meggyújtom-. Megízlelem a vörös finomságot és most sem kell csalódnom. Kiváló minőség, ahogy azt elvárom.
Ahogy kortyolgatok és a többi asztalt fürkészem rá kell jönnöm, hogy már egy órája itt ülök. Az üzlettársamnak már rég itt kéne lennie. Nem igaz. Vagy átvert, és ha így van akkor megnézheti magát, vagy út közben eltették láb alól. Hát hiába jöttem ide. Sebaj, a bort azért még megiszom, így újabb pohárral töltök magamnak, mikor egy fiatal fiú lép be, körbenéz, mintha keresne valakit. A csaposhoz megy. Az öreg azonnal rám néz, tudom ez mit jelent, pálcámat a kezembe veszem, majd biccentek neki, hogy küldje csak ide. Vajon mit akar tőlem egy ilyen kis zöldfülű. Az asztal alatt tartom a pálcát, másik kezemmel pedig, miközben hátra dőlök jó nagyot szívok a pipámba.

         Alapok

jelszó || "Ha az igazságra vagy kíváncsi, lapozz bele a Hírverőbe!"
teljes név || Prospero Agaths
becenév || Pros bácsi
nem || férfi
születési hely, idő || London; 1930, január, 07
kor || 67
vér || fél                
iskola || Roxfort
évfolyam || -
szak || -
munkahely || szabadúszó , auror


         A múlt

 
Gyerekkor

Történetem a messzi Transylvániában kezdődött, ahol apám éppen munka ügyben átutazóban volt. Nagy gazember hírében állt akkoriban, de bármit be tudott szerezni. Ezért vette is a fáradtságot, hogy sokat utazzon. Nos egy ilyen kaland során ismerkedett meg az én szeretett anyámmal, aki akkoriban egy gazdag nemesnél dolgozott házvezetőként. A sors úgy hozta, hogy apámnak a nemesnél volt dolga. Gazdag volt, és sok-sok pénzért vette meg anyámat. Elég bizarr, de így történt. Ezután visszatértek a ködös albionba és közös életet kezdtek. Apám továbbra is nagy gazfickó hírében állt, de anyámat nagyon szerette, akár a legféltettebb kincsét. Mire Londonba visszaértek anyám már terhes volt, persze ezt csak hónapok után tudták meg. Majd 1930-ban megláttam a napvilágot. Nem volt kérdés, hogy én is varázsló leszek, már nagyon kis koromban tárgyak gyulladtak fel, s repkedtek fel alá.
Az öcsém Jonathan két évvel születésem után jött a világra. Eleinte nagyon imádtam, ám hamar be kellett látnom, hogy őt szereti apám jobban. Anyám mindkettőnket egyformán imádott, rá nem lehetett szavam, mégis egy csecsemő több figyelmet igényelt, mint én. Több okból is. Az általános etetés stb. dolgok miatt valamint azért, mert én már a születése után egy évvel szaladgáltam és eléggé jól megvoltam magamban. Igaz rendszerint nagy pusztulás jelezte létemet, hiszen sokszor sikerült a fél házat összerombolnom, eleven gyerek voltam.
Jonathan nyugodtabb gyerek volt, mint én- Sosem volt el a maga egyszerű világában, sok figyelmet igényelt. Mire 7 éves lettem már szépen olvastam és írtam. Anyám tanított minderre, mikor volt ideje foglalkozni velem. Mikor az alapok már megvoltak, nem volt probléma, képeztem én magam egyedül is. Így esett, hogy rátaláltam apám rejtett könyvgyűjteményére. Volt ott mindenféle könyv, de sok sötét varázslatokról és sötét dolgokról szóló is. Gondolom üzletelt velük, hiszen nem igen lehet ilyet mindegyik könyvesboltban beszerezni. A gyerek számára pedig  a legédesebb gyümölcs a tiltott gyümölcs. Mivel elvoltam én magammal, órákon át volt időm mindenfélét tanulmányozni, jegyzeteket készíteni magamnak. Alig vártam hát, hogy a roxforti levelem megérkezzen és végre ami elméletben megvan, azt a gyakorlatban is kipróbálhassam. Tíz éves koromra annak rendje és módja szerint megjött a várva várt levél. Talán azóta sem voltam olyan boldog, mint akkor. Végre kitörhettem a szobám magányából.
Legjobban anyámtól való elválás viselt meg, mikor a Roxfortba kerültem. Igaz, hogy Jonathannal többet kellett foglalkoznia, de vele mégis meg tudtam beszélni a dolgaimat, valamint megértett engem akkor is, ha éppenséggel magányra vágytam.

Roxfort

Izgalommal töltött el az odaút és meglepő módon már ott örök életre szóló barátságok indultak el. Könnyen ment a beilleszkedés. Esküdni mertem volna, hogy Mardekáros leszek, mint egykoron apám, de kellemesen kellett csalódnom, hiszen a süveg a Hollóhátba osztott be. Akkor nem értettem, hogy miért, de ma már azt hiszem tudom. Ennek ellenére is úgy hiszem, hogy túl korán osztják be az embert a házába. Ez az egész életre kihatással van. Barátságok, szerelmek köttetnek házon belül. Mikor a Roxfortba kerültem, akkor volt harmadéves egy varázsló ifjonc, akit a világ ma már más néven ismer. Voldemort járt oda az én időmben. Már az első évemben megtanultam, hogy nem szabad újat húzni azzal a bandával. Amolyan sötét mesék lengték be és magam is nem egyszer voltam szemtanúja, mikor egy-egy diák csak a hecc kedvéért átkot kapott tőlük. Bevallom, csodálattal néztem és hallgattam a Tom Denemről szóló híreket, hogy micsoda lángész. Annak ellenére, hogy milyen hírben állt ő és a bandája, mindenki csodálta a tehetsége miatt. A tanárok folyton vele példálóztak, ők is rajongással beszéltek róla.
Először vágytam mellé, hogy ellessem a trükkjeit, tanuljak tőle. De mivel én még kicsi voltam és felsőbb éves körökbe így nehéz bekerülni, ezért elhatároztam, hogy  keményen tanulok azért, hogy rólam is kialakuljon ugyanez a kép. Azt akartam, hogy mindenki rólam beszéljen és kiemelkedjek a többiek közül. Jutalmam nem maradt el. Mire harmadéves lettem, engem is sokat dicsértek a tanárok. Ekkor történt a titkok kamrájának kinyitása. Félelmetes idő volt az. Az iskola léte volt a tét, azé az iskoláé, amit úgy megszerettem, hogy már otthonomnak éreztem. A kamra kinyitásával végül  Hagrid barátunkat vádolták meg, de mint az ma már ismeretes a tettes valójában Voldemort volt.
Ezek után Roxforti éveim és vizsgáim remekül sikerültek. Barátaim voltak, a tanárok nem győztek dicsérni, úgy éreztem, hogy tündöklök.
Hetedikben a RAVASZ vizsgáim után következett életem legrosszabb időszaka. Éjjel volt, én arra eszméltem, hogy a házvezető tanárom kétségbeesett arccal kelteget. Nehezen tértem magamhoz, hiszen jó alvó vagyok. Azonnal utasított, hogy öltözzek fel és rögtön az igazgató úr irodájába siettünk. Nem értettem az egészet, féltem, hogy rossz fát tettem a tűzre, vagy esetleg öcsém csinált valamit, hiszen ekkor volt ő másodéves a varázslóképzőben. Mint kiderült nem Jonathan és nem is én voltunk rosszak. Az igazgatóiban apám testvére Brook várt engem is és Jonathant is. Szomorú arcáról azonnal tudtam, hogy nagy baj van. Elmondta, hogy apám rossz emberekkel húzott újat és ma hajnalban holtan találták őt is és anyát is. A tettesek valószínűleg sötét varázslók és boszorkányok lehettek. Összetörtem teljesen, de igyekeztem nem kimutatni, hiszen Jonathannak kellett, hogy valaki támogassa. Jonathant Brook bácsi vette magához.
A gyász és a fájdalom megmutatta az utam. Tudtam, hogy tennem kell valamit azért, hogy ez mással ne történhessen meg. Brook bácsi magához vett mindkettőnket, én azonban nem éltem a lehetőséggel. Felesküdtem, hogy felkutatom szüleim gyilkosát és annyi sötét söpredéket fogok elintézni amennyit csak lehet. Meg akartam védeni másokat, a barátaimat, a szeretteimet. Egyáltalán nem akartam, hogy ez bárkivel is megtörténhessen.

Vár az ismeretlen

Brook bácsi egy jól menő bájital boltot vezetett ekkoriban, így anyagi gondunk ezután sem volt. A szülői házba én maradtam egyedül. Brook bácsi felajánlotta ugyan, hogy elvégezhetem az aurorképzőt, én azonban nem akartam kihasználni, úgy éreztem, ha összegyúl a munkából elég pénzem, akkor gonosz mágusokra vadászva és más kultúrákat és idegen varázslókat megismerve többet megtanulhatok és erősebb lehetek, mint addig bármikor. Ahhoz, hogy valakit legyőzhess ismerned kell a fegyvertárát és a saját fegyvereivel kell ellene harcolnod. Két évig dolgoztam a boltba, mikor összejött annyi pénzem, hogy szedhessem a sátorfámat. A lakást kiadtam egy mugli házaspárnak meghatározatlan ideig. Ingyen lehettek ott, az egyetlen feltételem az volt, hogy tartsák rendbe a házat, amíg én távol vagyok.
Az első úti célom a távoli Afrikára esett. Hogy miért? Úgy éreztem ez a legjobb hely arra, hogy bennszülött sámánoktól és papoktól tanuljam el az ősi varázst. Itt nem folyik törzseken belül a hatalmi harc, legalábbis nagyban nem. Nincsenek az emberek megmérgezve a hatalom vággyal és nem a galleon áll mindenek felett. Utam Afrika szívébe vezetett. Elszörnyedtem látva a szegénységet és bűnűzést. Egy kis, eldugott törzshöz érkeztem, ahol az akkor sámán egy varázsló volt. Szolgálataimat felajánlottam neki, intéztem az ügyes bajos dolgait, segítettem a falubelieknek a vadászatban és a mindennapos tennivalóban. Cserébe Awukay (a sámán) átadott nekem mindent, amit tudott és segített abban, hogy animágussá válhassak. Ő maga hiénává tudott alakulni, azonnal lenyűgözött a tudásával. Rengeteget tanultam tőle.
Itt történt, hogy először szerelmes lettem. Egy bennszülött lányba, egyszerűen gyönyörű volt. Silvana a neve. Ő nem volt teljesen fekete, csak félig. Amíg a nyelvet nem beszéltem, addig nem próbáltam meg közeledni felé, de amint sikerült elsajátítani és használni azt, rohamozni kezdtem. A  munka elnyerte a jutalmát, hiszen egymásba szerettünk és később el is vettem feleségül. Még ott, a faluban. Már öt éve éltem ott, barátokat szereztem, rám talált a szerelem, úgy éreztem, hogy megtaláltam az otthonom. Boldog voltam, úgy igazán.
Erre felé más volt az igazságszolgáltatás, mint Angliában. Aki ölt, vagy súlyos vétséget követett el, azt nyilvánosan bekarózták. Awukay-al sok sötét erőre vadásztunk az országban, ketten elég erősek voltunk, hogy jó pár sötét papot és sámánt legyőzhessünk. Ekkor esett, hogy egy roppant veszélyes törzs támadott ránk sámánjuk vezetésével. Hála nekünk a varázstalanokat hamar a földbe döngöltük, azonban a barátom megsérült. Egyedül kellett hát a sötét erővel felvértezett sámán ellen vonulnom. Életem legnehezebb párbaja következett, még a későbbi Sötét Nagyúrral való harcom sem viselt meg ennyire, mint ez. Hosszú ideig tartott, sok sérülést szereztem, aminek még ma is megvannak a nyomai, de egy pillanatnyi figyelmetlenségét ellenfelemnek kihasználva ráküldtem a halált. Ekkor egy furcsa dolog történt. A pálcája egyenesen a kezembe röppent, azóta ezt a pálcát használom. Azonnal tudtam, hogy most már engem szolgál. Nem tudom hány ember vére szárad rajta, de jobbnak érzem, mint a régit. Így történt, hogy ma az az egyedi pálcám van, ami.
Akkor éreztem igazán, hogy felnőttem, mikor Silvana terhes lett. Egy csodálatos kislánynak adott életet, akit Ogonnanak kereszteltünk. Apa lettem és ezzel teljesen megváltoztam. Féltve családomat rögeszmémmé vált, hogy minden gonoszt, ami csak árthat el kell pusztítanom. Ekkor tanultam meg hidegvérrel gyilkolni, mindent félresöpörtem, ami fenyegetést nyújtott.
Felénk, még a távoli, eldugott helyre is eljutott a hír, hogy egy sötét varázsló régi hazámban hatalomra tör és eszméletlen ereje van. Tudtam, hogy itt az idő, amikor minden bizonnyal szükség van minden segítő kézre, hogy hazatérjek. Meggyőztem Silvana-t, hogy költözzünk Londonba, hiszen a gyereknek is jobb lesz, ha modernebb helyen nő fel és persze a Roxfortba járhat. Így fájdalmas búcsút vettem barátaimtól és mentoromtól is, de reméltem, hogy nem örökre távozunk.

Otthon, édes otthon

Londonba érve azonnal felkerestem Brook bácsit és tájékozódtam a helyzetről.Beszámoltam neki a dolgaimról. Arról, hogy közel kerültem a fekete mágiához, de mindenki azzá válik, hogy mire használja a tudását. Én ezt fegyverként használom azok ellen, akik magukat halálfalóknak hívják. Eddig is beszéltünk, bagolyposta segítségével. Brook elmondta, hogy háború van, emberek tűnnek el és mindenki retteg. Beszélt a halálfalókról, és magáról Voldemortról is. Ha csak a fele igaz volt annak, amit mondott, tudtam, hogy helyes döntést hoztam azzal, hogy visszatértem, hiszen a helyzet tényleg nagyon súlyos. Nem csak az angol varázslótársadalom és persze a muglik voltak veszélyben, hanem ez világméretű problémává nőtte ki magát. A feleségem és a lányom, aki ekkor már hét éves volt, nem féltettem, tudtam, hogy velem biztonságban lesznek. Olyan állás után kellett néznem, ahol nap, mint nap van lehetőséges hallani a legújabb híreket és ahol vadászhatok a halálfalókra, hiszen a rögeszmém itt is tovább égett bennem, hogy mindent, ami gonosz el kell pusztítani. Megtudtam, hogy egy ellenállás vezetője Albus Dumbledore. Felkerestem hát a Roxfortban, beszámoltam neki múltamról és jelenemről és örömmel vett be engem is az ellenállásba. Minden segítő kéz jól jött. Munkát aurorként kaptam, nap mint nap haltak meg a fekete mágus vadászok, így hiába nem volt képesítésem, felvettek. Hamar bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztak, hiszen remekül párbajoztam és nem voltam ijedős típus. Hamar eljutottam oda, hogy elő akartak léptetni és saját csapatot akartak alám rakni, én azonban sose vágytam felsőbb körökbe. Igaz kémkedés és hírszerzés céljából kiváló lehetőség lett volna, de nem vonzott az állás. Így maradtam egyszerű katona, aki előtt nem volt félelem. Most végre eljött az idő, hogy bosszút állhattam a szüleimért. Ha nem is azokon, akik a valódi tettesek voltak, de olyanokon, akik több család életét tették tönkre.
Silvana és Ogonna szépen beilleszkedtek. Sok barátot szereztek és mindketten remekül belejöttek az angolba is. Boldogan éltük, annak ellenére is, hogy a háború egyre hevesebb és durvább lett. A Rend tagjai is fogyatkoztak, vesztésre álltunk.
Ognnoa tíz évesen megkapta a Roxforti levelét, nagyon büszke voltam rá. Kiválóan tanult és az iskola elvégzése után a gyógyászat területén tanult tovább és helyezkedett el. A süveg a hollóhátba osztotta be.
1981 a dátum, amit sosem felejtek el. A háború mindenkit megviselt már, családok hullottak szét, jó barátok estek el. Egy este azonban megtört Voldemort hatalma, de hatalmas áron. A Rend fontos tagokat vesztett el, de a fiúk élt. Harry Potter legyőzte csecsemőként a valaha élt legfélelmetesebb mágust. Ámulattal gondoltam akkor a fiúra, úgy hittem hihetetlen erejű varázsló lesz belőle. A háború véget ért, de Dumbledore óvva intett minket attól, hogy hátradőljünk. Tudta, hogy a Nagyúr vissza fog térni és akkor minden megismétlődik.
A béke idejét a családommal töltöttem, időközbe Jonathan is megházosodott és két fia született Jamie és Brooklyn a bácsikánk után. Főleg velük töltöttük szabad időnket, nincs is jobb, mint egy kellemes beszélgetés a jó bor és a finom dohány mellett.
Nem is kellett sok idő, hogy újra elkezdődjenek a baljós előjelek. Az egész azzal kezdődött, hogy valaki betört a Gringottsba és észrevétlenül is távozott. Ilyen még senkinek sem sikerült a tudomásom szerint. Jó sok fejfájást adott nekem ez abban az időben. Mindenki azonnal Voldemortról kezdett el suttogni, az emberek még mindig rettegtek. A baj éppen ez volt, hogy csak suttogtak. A minisztérium sem vette a fáradtságot többé, hogy kutasson utána, úgy hitték, hogy hatalma végleg megtört. Én sosem voltam ilyen optimista, ha sötét erőkről van szó. Ha nem ő, akkor egy másik sötét varázsló próbálja meg ugyanazt, amit ő anno. A béke mindig csak időleges. Mindig van egy, aki elég erős és hatalomvágyó ahhoz, hogy ne féljen életeket tönkretenni és ha van egy vezér, akkor a gyöngék és kirekesztettek követni fogják. Gyanúm beigazolódott, hiszen Voldemort visszatért. A minisztérium hozzáállása a dologhoz nevetséges volt, mégis Dumbledore kérésére nem hagytam ott az egészet, minél több emberünk van a minisztériumban, annál jobb. Jól emlékszem milyen hatalmas volt Voldemort, mikor először hatalma teljében volt, de most még félelmetesebb. Szerintem egy kicsit be van gőzölve, amiért a hűséges halálfalói sosem keresték. Remélem elvégzi helyettünk a piszkos munkát és a halálba küld pár semmirekellőtt. Mert bizony a söpredék is nagy gondokat tud okozni.
Dumbledore meghalt, a Potter fiú eltűnt. Remélem tudja mit csinál, én feltétlenül belé helyeztem a bizalmam, mint mellettem sokan mások. Bízom benne, hogy nem hiába.
 


         Jellem

Prospero mindenek fölé helyezi családja biztonságát. Ha sötét varázslók vadászatáról van szó, akkor nem ismer kontrollt, minden eszközt, legyen az tiltott vagy szabályos, bevet. Alapvetően egy jó humorú, a fiatal kori önmagához képest társaságkedvelő ember. Szereti a jó beszélgetéseket, a jó humort. A munkájának él, ha kell haza se megy, csak hogy egy kicsit kevesebb rossz legyen a világban. Ellenségeivel irgalmatlan, barátait és szeretteit az élete árán is megvédené. Egyenes ember és mindig kimondja amit gondol, ugyanakkor néha rejtvényekben beszél. Van, hogy nem a tényeket közli, hanem ködösít, ha azzal megóvhat valakit a szenvedéstől, vagy  a rossztól. Nehezen lehet a bizalmába férkőzni, de akinek egyszer sikerült, az haláláig fogja élvezni a bizalmát. Bátor és önzetlen, az anyagi javak nem érdeklik. Neki az a fontos, hogy a családjának mindene meglegyen, se több, se kevesebb.

Mottója: Rettegjenek tőlem az ellenségeim, úgy ahogy a gyengék rettegnek tőlük.

         Apróságok

mindig ||
+ szivar
+ pipa
+ jó társaság
+ könyvek
+ egy jó beszélgetés
+ fekete mágus vadászat
+ tiltott eszközök alkalmazása
+ jó bor
+ család
soha ||
- halálfalók
- Tom Denem
- hatalom
- családtag elvesztése
- gyengeség
dementorok ||  A pillanat, mikor megtudta, hogy szülei halottak.
mumus || Felesége és lánya holtan.
Edevis tükre ||  Egy fekete mágia mentes világ.
százfűlé-főzet ||  Fekete, kávé izű
titkok ||
- Nem fél gyilkolni.
- Vágyik egy unokára.
- Minden vágya visszatérni Afrikába, de mivel ott is látta, hogy a zsarnokok mekkora szenvedést tudnak okozni másoknak, szívügyének érzi, hogy segítsen a gyengéken és támogassa a Voldemort elleni harcot.
rossz szokás ||
- Gyakran többet iszik, mint kéne.
- Szinte állandóan szivarozik vagy pipázik.
- Gyanakszik mindenkire, ezért csak saját ételből és bontatlan dolgokat hajlandó szigorú ellenőrzés után elfogyasztani.
                        

         A család

apa || Jonathan Agaths (már elhunyt) (félvér)
anya || Salma Juraskov (elhunyt) (mugli)
testvérek ||  Jonathan Agaths ( 61)
testvérek || Ogonna Agaths (31)
családi állapot || házas, felesége Silvana Anyukyn
állatok ||  Bagoly, akit Rose-nak hívnak.
Családtörténet ||
Apán, Jonathan egy középosztálybeli családból származik, székhelyük London. Anyám egy Transilvaniai paraszt lány, apám pártfogásában jutott el Angliába és kezdett új életet.

         Külsőségek

magasság ||180 cm
tömeg || 77kg
szemszín || kék
hajszín || fehér
különleges ismertetőjel || Hosszú, fehér szakáll és haj.
kinézet || Mint egy öregember. Mindig ad a megjelenésre, haja kifésült, elegáns talárokban öltözködik. Tulajdonképpen bizalomkeltő a megjelenése.
egészségi állapot || A Nagyúrral való párbaj óta folyton fáj a dereka.

         A tudás

varázslói ismeretek ||
+ a Roxfortot jó eredményekkel végezte el
+ nonverbális varázslás
+ Mentora a mágia sok ágába bevezette (animágia, fekete mágia, felsőbb szintű mágia)
+ Folyton igyekszik képezni magát.

mugli képzettségek || Kiválóan főz.
pálca típusa || Afrormosia fa, 11 hüvelyk. szfinxszőr mag
különlegesség || Animágiát eltanulta mentorától, párduccá tud változni. Patrónusa is párduc alakban jelenik meg.


         Szerepjáték-példa


 A Nagyúr már hatalma teljében volt, még első bukása előtt. Miért mondom azt, hogy első bukása? Minden zsarnok megbukik egyszer, ha kétszer van hatalmon, hát akkor kétszer jön el az, aki legyőzi. Én ezt már jól megtanultam. Én nem buktam meg, igaz zsarnok voltam, de a szörnyű lélekfájdalom, amiben azóta élek, rosszabb, mint a hatalom elvesztése. Történt, hogy éppen szolgálatban voltam, mikor is bejelentés érkezett, hogy valahol felküldték a sötét jegyet. gyakori volt ez akkoriban, így ez ezen az estén már a harmadik riasztás volt. A többiek már nem voltak bent, így egyedül indultam a helyszínre.
 Nem kacsa volt, valóban felküldték a sötét jegyet és volt egy olyan gyanúm, hogy nem fogok élőkkel találkozni. Sajnos ez nem jött be. Ugyanis valaki még kínozta áldozatát, információt akart kicsikarni belőle. Ez a valaki pedig Voldemort volt. Eddig csak hírből ismertem, de mire beléptem az udvarba szemtől szembe is láthattam. Erejét azonnal megéreztem, még csak hozzá foghatót sem láttam soha. Tudtam, hogy még Dumbledore sem ilyen hatalmas. Megborzongtam. Kiút már nem volt. Nagy szerencsétlenségem, hogy nem épp a kis pincsi kutyáival, akik halálfalóknak nevezik magukat, mint tudjuk végeztette el a munkát. Vagy nagyon fontos volt, vagy csak épp ölni akart. Pontosan tudom, milyen az, ha ölni akar az ember, elsodor és magával ránt, nincs előle menekvés.
- Nocsak, nocsak. Egy auror a vendégem ma este.- szólt, de még mindig háttal állt nekem. Bevallom beleborzongtam a szavaiba. Eltelt már az az idő, mikor az én szavaim rettegték mások. Nem, nem megijedtem, csak beleborzongtam. Átéltem olyanokat, hogy tudjam, van rosszabb a halálnál. A halál pedig egyenesen előttem állt.
- Már megint nem bírtál otthon ülni Tom?- meglepte, hogy tudom a valódi nevét, azonnal megfordult. Nem hiába én szeretem ismerni az ellenséget, így Dumbledore-t kifaggattam Tom Denemről.
- Vesztedre jöttél ide öreg, nem kegyelmezek. Gyönge vagy, nem győzhetsz le.- mondta hideg, érzelemmentes hangon.
- Majd meglátjuk.- ahogy az utolsó szavam is elhagyta a számat, hihetetlen erejű átkot küldött rám. Talán még sosem tapasztaltam iylet, akkor sem, mikor Selesté elpusztította saját magát. Meglepett, de tudtam kivel van dolgom, így a legerősebb védőbűbájt használtam amit csak lehetett. Ez egyszer már megmentett. És most is. Igaz, hogy a földre kerültem, de éltem. Nem voltam már a régi. A nagy hatalom illata újra megkísértett és én sem tétováztam, hamar talpra álltam és kissé meglepett ellenfelemre zúdítottam mindent, amit valaha régi mentorom tanított. Itt a zárkózott minisztériumi módszerekkel semmi sem mentem volna. Hiába is szajkózom folyton, hogy az ellenséget csak a saját fegyverével lehet legyőzni. Látszik, hogy még sosem voltak kint a fronton, akik a bársonyszéket melengetik.
Voldemort visszatámadott, tudtam mivel, gyilkos átkot szórt rám. Erőnk találkozott és hatalmas robbanás hallatszott. Mindketten hátrarepültünk, igaz én nagyobbat repültem. Azóta fáj a hátam. Feltápászkodtam, hogy újra támadásba lendüljek, de a Nagyúr eltűnt. Pár pillanattal később egy egész auror osztagjelent meg. Tudtam, hogy nem előlem menekült, hanem tudta, hogy rövid időn belül megérkezik a segítség számomra és úgy már nem volna tanácsos újat húznia velünk. Így történt a találkozásom Tom Denemmel.


         Egyéb

avialany||  Ian McKellen

Javítva, átdolgozva!