|| Adam||

Leila csak nevet az egész fagyasztósdis dolgon, majd kutatni kezd a táskájában, és előveszi a fekete rajzfüzetféleségét. Azt pedig a fiú felé mutatta. Lei közben tekintetével elkalandozott a holdra, így egy kicsit olyan, mintha álomba szenderült volna, és nem figyelne a körülötte történtekre, és a külvilágra. Miután már Ad megnézte a rajzokat, a lány is gyorsan visszafürkészte a táskájába. Furcsa módon kicsit meglepte, hogy a griffendéles fiúnak már melege van. Bár nem mintha hideg lenne, vagy meleg, de tud ez is néha meglepődöttséget okozni. És ekkor vette észre a fiú pulóverét.

- Azta!! Te is szereted a Slipknotot? Én úgy imádom, hogy nem tudom elmondani. Örülök, hogy rajtam kívül vannak még, akik szeretik. Legalább ebben nem vagyok egyedül.- eresztett el egy gyengédebb mosolyt.
*Hú, de jó. Na...este megint nem fogok aludni.*
- Nekem meg az egyik pólóm Slipknotos. Kár, hogy nem az van rajtam most.- vigyorodott el, mostmár kicsit jobban, hiszen még mindig nem tudott hova kapni.
*Lassan már Slipknotos fehérnemüt is elkezdenek gyártani. Azt majd megnézem.*

Mikor már végre kitombolta magát a sok nevetéssel, lenyugodott, illetve ahogy szokás mondani azt, amikor már nem nevet annyit.
- Hé. Van kedved egyet járni? Úgyértem...nem egy helyben itt ülni, mert az unalmas, és pont az unalom a "nem szeretem" közé tartozik. Nos?
*Ha jól nézem, akkor olyan 8 körül lehet, szóval lassan takarodó.*- gondolta még, majd várta a válaszokat.

 //Adam//

- Nem gond. Mellettem mindig tárva van a hely.- ereszt arcára egy aranyos mosolyt.
*Éjszaka mászkálni? Akárcsak én szoktam. Sose tudok megnyugodni egy helyben.*- gondolta, majd még egy kicsit csendben maradt, és csak utána válaszolt a kérdésekre.
- Nekem mindig éjszakára jön az ihlet. És amugy is, annyi sok rajzolnivaló van, hogy nem telnék be minddel. Nem férne a füzetembe.- egy kisebb kacaj hangzik el.

Kissé hideg van, de mégsincs annyira, hogy Leila fázna vagy ilyesmi. Hiszen megszokta a hideget, és éppen, hogy ekkor szokott mindig így kijönni. De régen is volt, mikor odahaza mindig egy szál pólóba kergették egymást a bátyjával. Szóval, egyáltalán nem fázott.
- Hűvösnek hűvös, de azért...- ekkor hallotta meg csak a kérdést.- Oh, köszi, kedves vagy, de nem fázom. Megszoktam. Gyerekkorom óta így vagyok éjszaka. Szóval semmi fázás. Még soha sem voltam beteg, remélem, hogy nem is leszek.- eresztett el még egy halványabb mosolyt, ami a halványnál kicsit élénkebb volt.

- Ha nálam lenne, akkor talán meg te fáznál.- most már tényleg, hogy egy élethűbb mosolyt csalt ki arcára. De elég legyen ebből a sok mosolyból, arról van szó, hogy nem tudjuk miről.
- Megnézed a rajzom?^^
*Azért kikérem valaki véleményét a rajzaimról. Nehogy azt higgyem, hogy még a rajzhoz sem értek.*

//Adam//

Valami tényleg volt ott, vagy talán csak a szél suhogása. De aztán, mikor még Leila nyugisan ült, a másik pillanatban már meg is szólította egy hang. Félig ismerős volt, félig nem. A lány oldalra nézett, nem volt ott más, mint egy griffendéles fiú, aki vele volt egy idős. Adam. Adam James? Igen. Ő az.
- Öhm. Szia. Nem. Nem zavarsz, csak rajzolgattam.- bökött ki rövid szavas mondatokat. Éjszakára nem az a beszédes kiscsaj marad, mint reggelente, illetve délutánra.

- Mit keresel idekint éjjel? Ha szabad kérdeznem.
Azért még pár kérdésre futja, ha már beszélgetésbe elegyedett vele a fiú. Eközben Leila fejében ütött a ritmus, mivel megint zenélgetett magának. A muglik között azért tanult gitározni is, és azóta nagyon jól csinálja.
*Ma estére más program? Nincs, azt hiszem. Egy kis esti alvás, ami sose megy, mert helyette mindig mást csinálok.*-eresztett el maga mellett egy halovány mosolyt. Majd ránézett Adamre még a választ várva költői kérdésére, ami nem is volt annyira költői kérdés, de megválaszolható, már ha megválaszolják egy értelmes és kissé rövid válasszal, vagy hosszabbal.

Pontosan félhold van ma este, és már lassacskán jelennek megfele a csillagok is az égen.
*Ha jók az időszámításaim, akkor mához  2-3 nappal telihold lesz. Remek! Vagy ez most holdfogyatkozás? Mindegy. Nem is érdekel.*- gondolkodott magában, majd újra csak a zenét fújta gondolatban, de közben oda is figyelt a beszélgetésre.

                                        ||Más idősík||

Vidám léptekkel halad előre Lei az udvaron, egy kis fekete vékony könyvecskével a kezében. Valójában egy kis rajznotesz volt, amiben a rajzait tartotta. Nagyon vidám volt valaminek, az ok rá pedig az volt, hogy...hát még én sem tudom. Ez egy megszokás, amiért mindig boldog, és sosem unatkozik. Most is megjött a kedve egy kis friss levegőhöz, és a szabadban rajzoláshoz. Egy darabig megáll egy helyben és kinyújtózik, mivel kifáradt a sok mai kószálgatástól.

- Mi lenne, ha...talán. Nem is tudom. Igen! Megvan!- mondta csendesen, halk szavakkal magának, mivel most azokat döntötte el, hogy mit is fog rajzolni. És amiért már meg is volt, hogy mi lesz az a nagy művészi dolog, szembefordult a Roxforttal, és azt kezdte a pennájával pingálni. Szerencsére a grafikát jobban szerette, így most csak szépen és lassan, vagy kicsit gyorsabb tempóval rajzolni kezdte. Az időt kicsit borúsnak rajzolta meg, így az égbolt kihozta belőle a feltűnést. Leilának hirtelen volt egy olyan érzése, mintha valaki a háta mögött volna. Hátranézett, de nem volt ott senki.
*Ez jó. Már halucinálok is.*
Még pár húzás, satír itt-ott, és már kész is volt a remekmű.

- Ezzel meg is volnánk.
Belevéste a dátumot, és a rajz nevét, ahogy szokta, mert csak nem fogja otthagyni étlenkedni. Eltette az írószert és a füzetét a táskájába, majd ölbetette a kezeit, és úgy figyelte tovább a későbbi alkotásokat.
*De jól esne most egy forró csoki.*

Csendben ül, még csak meg se mukkan, de kezd unatkozni, ami nála nem minden napi. Egy darabig még csak elmélkedik, majd elnyúlik a padon, mint valami részeg, aki nem aludt volna három napja. Aztán lassacskán feltápászkodik a nagy nyugis elhelyezkedésből, és előkotorászik a holmijai közül egy papírdarabot, amit külön tartogatott a többi kitépett lappal. Mindig van nála üres lap, amire tud rajzolni majd, vagy valami hasonlót, de minek az, ha ott a füzet? Bár...mi mindenre jó az is?

Mindegy. Az már rendben van, hogy kikotorta azt a szerencsétlen lapot, amit aztán kettéhajtott és letette magával szemben a padra. És most el kellett végeznie azt a varázslatot is, amit a többiek, hogy már azért ne unatkozzon, és ne is maradjon hátra. Először az elméjében kezdte mondogatni a varázslatot, és elképzelte, ahogyan birizgál a pálcájával a levegőben, majd ezt kísérelte is megtenni. Lendül a pálca, majd elhangzik a varázsszó is.
- Efflorescota!- azzal a papír helyén már ott virított a vörös rózsa.
*Hoppsz. Ez mélyvörös. Nem így gondoltam, de jobban szeretem az élénkebb színeket. És a mélyvörös… hát, nem is olyan rossz.*

Miután végzett a kis "bemutatóval", a rózsát odébb tologatta a pad szélére, lehajtotta a fejét, és már csak a plafont kezdte el bámulni. Nem volt rajta semmi érdekesség, ugyanúgy, akár ebben az órában. Hasznosabb dolgot is lehetett volna tanulni, mert, ugyebár ha harc lenne, vagy valami nagyobb baj, akkor csak nem egy rózsával fogunk harcolni, tegyük fel, hogy egy kard helyett. Milyen nevetséges is volna!
*Milyen kényelmetlen tud lenni valamikor a ...a valami.*

                                                       Folyosón

Gyors léptek zaja töri meg a hosszú folyosó csendjét, amint Lei az Átváltoztatástan tanterem felé siet. Még csak most veszi észre, hogy elfelejtett valamit, de ha már itt jár, nem fog visszafordulni. Talán hamar ki is megy a fejéből, hogy hiányzik valami. Miközben lábait kapkodja egymás után, van egy kis ideje körülnézni. Végiglesi a falakon a képeket. Milyen rég is volt?! De míg a képeket nézegette menet közben, így azt sem vette észre, hogy elhagyta a termet. Csak most állt meg hirtelen. Fújt egy kicsit, majd lassan hátratolatott.
Megáll az ajtó előtt kicsit elbizonytalanodva.
*Húha. Remélem, hogy még nem késtem el.*
Lassan emeli kezét az ajtó felé.

                                                            Átváltoztatástan tanteremben

Nyílik az ajtó, és belép rajta Lei. Éppen jókor jött...vagy talán rosszkor? Most kicsit megzavarta a koncentrációt, mivel egy varázslás közepette jelent meg. Egy gyors tekintetet vet mindenki felé, majd mély levegőt vesz.
- Elnézést, professzor...- motyogta ki halkan, aztán hátra indult helyet foglalni valamerre a sorok között. Figyelmesen nézte a lány "produkcióját", majd csak ekkor vette észre azt, hogy rózsák hevernek néhány asztalon.
*Ohh, szóval rózsát varázsolgatnak! Király. Második kedvenc virágom. Méghozzá vörös. Mily nagy meglepetés, bár nincs ínyemre. De...azért...*- mondogatta fejében, majd a többieket nézte. Hátradőlt kényelmesen a székben szokásához híven. Ha tehette volna még most kixsid dűlöngőzött is volna, de nem az a típus, aki megzavarja az órákat némi zajjal vegyítve azokat. Így inkább csendben kuksolt és figyelte a körülötte lévő dolgokat, na meg a sokaságot.
*Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor kerülök én a sorra. Thihh.*

Javítottam, amit tudtam.  Ja és bocsánatot kérek, amiért ennyi ideig tartott, de hétvégenként nagyon belassul a netem és nem küld be semmit. De azért a leírtak alapján mindent elkövettem.