Rohadtul nem volt kedvem ehhez a mai naphoz. Na jó, az ez utániakhoz sem, de ha nem látják a képemet, nem fogy a könyv, és ha nem fogy a könyv, akkor barátom mocskos egy világ jön.
Már majdnem két hete folyt ez a véget nem érő, idegborzoló rémálom, amit Larry, az ügynököm csak dedikálásnak becéz. Anyád.
Egész nap mást se csinálok, csak elhízott, középkorú boszorkányoknak és picsogó kamaszlányok garmadáinak írom alá azt a szart, amit ezzel a két kezemmel gépeltem le.
Nincs rá jobb szó, undorító egy nyomtatvány volt, én speciel a z íróasztalom lába alá tettem be, hogy az a nyomorult bútor ne billegjen annyira, de vannak olyan elvetemült lelkek, akik képesek voltak ELOLVASNI. Komolyan mondom, egyik se normális.
Szokatlan lehet, hogy egy író ennyire gyűlöli azt a regényt, ami híressé tette a nevét, de ez volt az igazság. Kibaszottul rühelltem, elmondhatatlanul gyűlöltem minden egyes betűjét. Azért, mert mindegyik igaz. És mások ezt élvezik, ha a kényelmes szobájukban halk zene mellett, egy kellemes kis karosszékben olyan elbaszott életekről olvashatnak mint az enyém... nincs igazság a földön.
Na de a shownak mennie kell tovább, én pedig keserű grimasszal nézem a tükörképemet a flaska oldalán, majd nagyot húzok a kesernyés italból.
- Uhh, hát ennek aztán van ereje! -csettintek elégedetten a nyelvemmel, ahogy kedvtelve méregetem az üveget; a 66 féle összetevő között volt minden, amit csak el lehet képzelni.
- Akkor legyen elég ennyi -veszi ki a kezemből a szeszt az emlegetett, bolond Larry- Nem akarom, hogy megismétlődjön az, ami a múlt héten történt Walesben... -aggodalmaskodik a pasas.
Én nem tudtam elnyomni a széles vigyort, mikor eszembe jutott az eset; kicsit többet sikerült benyakalnom abból a gyomorkeserűből és a dedikálás sokkal „oldottabb” hangulatúra sikerül, mint ahogy ez a hájas pacák szerette volna.
- Miért? Szerintem az a nő még élvezte is, mikor megfogtam a seggét -sandítok szemtelen vigyorral az ügynökömre. Az lemondóan sóhajt és legyint, mire röhögnöm kell.
- Na ne aggódj, hájfej, jó kisfiú leszek, becsszó -teszem a pálcám a szívem fölé komolykodó képpel.
- Attól tartok én is... -morogja az orra alatt, de már nem figyelek rá; egy újabb éjszaka és egy újabb üveg ígérete lebeg a szemem előtt, ami ez után az emberkínzás után vár rám.
- Színpadra, Max! -tapsol egyet lelkesítőleg Larry; mit ne mondjak, egy sellő is lelkesebben ugrott volna partra, mint amennyire én akartam kimenni a szűkös hátsó szobából, de ha menni kell, akkor menni kell, nincs kifogás.
Egy utolsót sóhajtottam, aztán felvettem a legprofibb bájmosolyomat. Olyan volt, mint a muglik villanykörtéi; üres, de szemkápráztató. Pálca a farzsebbe, pipa a másikba és már mehettem is a hívők elé én, az áldozati bárány.
Ahogy megjelentem az ajtóban, a tömeg -Merlinre, de még micsoda tömeg!- felmorajlott; minden izgatott arc és szem felém fordult. Kezdtem úgy érezni magamat, mintha egy mutogatnivaló fenevad lennék egy kibaszott cirkuszban. Egy percig csak némán méregettük egymást, én és a gyerekek. Mert a kocsmát megtöltő közönségem ezúttal nem borzongásra vágyó, unott háziasszonyokból állt, ma a picsogó kamaszlányok és a nagyfiúk uralták a pályát. Micsoda változatosság.
- Hölgyeim... ki lesz az első? -kérdeztem finoman, de sokat sejtetően, a helyiséget pedig egykettőre betöltötte az az idegesítő, undok női csivitelés, amit a férfiak annyira utálnak. Kurva életbe.
Körülbelül öt percnyi zajos tömegverekedés után immár egy rendezett, egyenes sor kígyózott az ajtótól az asztalomig, a csacsogás pedig halk duruzsolássá mérséklődött. Helyes.
Lány jött lány után; mindegyik fiatal, üde és kívánatos... és persze ne felejtsük el, hogy rajongó. Már attól is összepisilték magukat, ha csak rájuk néztem. Tucatáru voltak egy mugli futószalagról, semmi egyediség, semmi fűszer nem volt bennük. Csinosak voltak persze, lett volna velük egy-két ötletem egy másik helyzetben, de bármennyire is megnéztem magamnak a formás kis kezeket, melleket és virgácsokat, ugyanolyan üresfejű cicamica maradt mindegyik. Néha egy-egy fiú szakította meg a sort; őket többnyire a börtönévek érdekelték a regényből. Ilyenkor mindig önkéntelenül is az alkaromon sötétlő bélyegre tévedt a kezem; szerencsére a ruhám ujja eltakarta szem elől.
Larrynek nem lehetett panasza rám; mosolyogtam, kedveskedtem, már amennyire tőle telt és mélyen belül tele volt a tököm az egésszel. Nem való ez nekem; túl antiszociális vagyok én az ilyesmihez. Én csak gondolkodom, gépelek aztán leadom a kéziratot; a többi már az ő dolga. Baszki, minek tartom egyáltalán, ha még arra se jó, amiért felvettem? Megjegyzem magamban, hogy ezt a témát okvetlen meg kell beszélnem vele, amikor megakad a szemem valami rohadtul szokatlan dolgon.
Reflexszerűen nyúltam az előttem ácsorgó fiatal lány felé, akinek sikerült súrolnom az ujjait, amikor kivettem a kezéből a dedikálásra átnyújtott művet. Abból hirtelen kicsusszant a tucatnyi könyvjelző egyike, rajta valami fura címerrel.
- Egyedi darab -jegyzem meg, miközben találomra visszateszem a lapok közé, majd felnézek a lány arcára és meglepődve pislogok rá vörös szemeimmel. Csak nem egy metamorfmágushoz van szerencsém? Vagy csak valami egyszerű bűbáj az unatkozó boszorkánypalántáknak?
- Mondd csak, a hajad mindig percenként változtatja a színét, vagy csak akkor mikor zavarban vagy? -teszem fel a kérdést széles, pimaszul magabiztos vigyorral, kinyitva a kötetet. Addig is, hogy valami hasznom is legyen a pillanatnyi szünetből, az oldalamon lógó dohányoszacskóhoz nyúlok és komótosan tömni kezdem az ugyancsak előkerült pipámat.
- Na és kinek ajánlhatom a könyvet? -nézek kérdőn a lányra, hogy mondja a nevét.
Végre egy szikrányi változatosság!

- Hát, ha nálatok a „rámenős” azt jelenti, hogy disznó szerencsével megáldott ördögfióka, akkor igen -vágom rá, ahogy a lány csengő hangon kacag, aztán megint rászívok a gyorsan pusztuló dohányra. 
- Sokkal jobban csípem az „eleven” kifejezést -vigyorgok veszettül a lányra, majd kitöltöm az újabb nyelet szeszt.
- Mondjuk minket nem csak a rombolási ösztön, hanem a versenyszellem is hajtott  -magyarázom Angie-nek- az évfolyamunkon az volt a legvagányabb, aki a legtöbb garázdaságot követte el. Az volt ám az igazi személyi kultusz! -merengek el egy kicsit, majd lehúzom a vodkát, a pipát a szám sarkába téve.
- Aki nem hordta naponta a cukorpennát a győztesnek, azt nagyon csúnyán megb.szta a sleppje. Látod ezt itt? -húzom fel a gyűrött, kockás ing ujját, hogy látni lehessen a karomon a fényes, régi égésnyomot.
- Ezt azért kaptam, mert beszóltam nekik -magyarázom a csaj szemébe nézve. Ha elég figyelmes, észrevehet a karomon valami mást is: kicsivel a könyök alatt, a belső oldalon ritka tetoválás csücsül. Egy háromszög, benne egy torony képével, körülötte felirat: „A nagyobb jóért”.
Micsoda f.szság! Még hogy a nagyobb jóért... azok a g.cik megérdemelnék, hogy őket is lecsukják pár évre.
Ha engedik, visszatűröm az ingujjamat, s a pipát visszatéve az őt megillető helyre, tovább pöfékelek, majd a lány morfondírozását hallgatva perverz vigyor szalad a számra.
- Hát, ezt csak egyféleképpen deríthetjük ki, galambom -nézek rá komolyan, de huncutul csillogó szemekkel, kivéve a pipát a számból.
- Ha megcsókolsz, és én írni kezdek, akkor meg -hajolok kényelmetlenül közel, orrom szinte összeér a fruskáéval.
- Nem a f.szt nem! A kocsma a lehető legjobb, mert azonnal le lehet mosni a bajok ízét egy kis vodkával -töltök újabb kört, majd a teli kupicát újra a bakfis kezébe adom, mint az előbb is- de ha nem, hát nem...
Az ajánlatomra csak a fejét rázza, a szőke hajában táncol a lámpafény, hogy egész begerjedek tőle.
- És mit vakeráltam egészen eddig azokról a nyomorult korlátokról? Ne ábrándíts ki, azt hittem, belevaló csaj vagy -kacsintok rá, majd füstfelhőt bodorítva folytatom:
- Nem is rossz ötlet... bár a raktár k.rvára kényelmetlen hely, egyszer aludtam ott két összetolt asztalon...  -pontosabban nem aludtam, hanem éppen dinasztiát alapítottam Rosie-val. Egészen hajnalig.

- Na igen, a vén Voldynak sokkal élénkebb a fantáziája, mint a többinek -fojtott hangon válaszolok , közelebb hajolva a lányhoz. Láttam már pár randa dolgot mióta az országban vagyok, és az a gebasz k.rvára nem hiányzott a nyakamba. Azért a letörölhetetlen csupafog-vigyor továbbra is masszívan ragaszkodik a pofámhoz, úgyhogy igyekszem úgy fordulni, hogy lehetőleg ne bökje senki szemét. A pipafüst illata ilyen közelségből könnyeket csalhat az óvatlan szagolgatók szemébe, úgyhogy Angie-től elfordulva fújom ki a maradékot a tüdőmből. Remélem értékeli. A „Nagyúr” említéséről eszembe jutott az a csöppet sem felhőtlen öt év, amit a toronyban voltam kénytelen eltölteni, hála az ízlésficamos muffválasztásomnak. Hajmeresztő dolgokat tudnék mesélni ennek a kislánynak, erről a hirtelen elkomorodó tekintetem is tanúskodik, de nem akarom megijeszteni. Elég sokk lehet már az is, hogy pont egy ilyen idiótaság kellős közepébe sikerült belecsöppennie, mint ez a háború. Aranyvér, f.szom... mintha igazán jelentene bármit is.
A felcsillanó, kacér pillantás azonnal jobb kedvre derít, vissza is térek a lassan égő dohányhoz.
- A magam részéről én sose fáradtam igazán a kiskapukkal, inkább egyszerűen a nagyokat döngettem -mélázom el egy percre.
- Egy időben többet voltam büntetőmunkán, mint órán -nevetek fel harsányan, ahogy eszembe jut a második évem a Durmstrangban. Olyan verést, mint azon a nyáron még nem kaptam apámtól, de megérte. Figyelmesen hallgatom a lányt, szemeimet a pohár szélén köröző ujjacskán nyugtatva, majd a takonypóc tanárról hallva vele nevetek.
- Hát ez jó! Ti sem vagytok piskóták itt Angliában! -a röhögéstől könnyek szöknek a szemembe, ahogy felsejlik előttem a tetőtől-talpig trolltakonyba mártott tanerő képe.
- Mi egyszer megátkoztuk az egyik tanár kesztyűjét, majdnem leharapta az öreg nagyujját -nosztalgiázom- harmadévben pedig a kviddicscsapat öltözőjét fullasztottuk sárkányganéba. Azok voltak a szép idők... -szívok újra nagyot a pipából, arcomon ukrán ábrándossággal.
- Egyszer meg Eternifix ragasztóbűbájjal raktunk fel egy karikatúrát a bűbájtan-teremben a tanárról... egy hónapig jártam büntetőmunkára a kifutókhoz.
A sztori végére megkaparintom az üveget, majd tovább hallgatom az Angyalkámat, aki elég tanárnénisen magyaráz, de ettől csak még szeretni valóbb lesz.
A bókra újra elpirul, amit nem állhatok meg szó nélkül:
- Megint elpirultál, ami vagy azt jelenti, hogy nagyon jól nevelt vagy, vagy azt, hogy nem sűrűn szoktak neked hízelegni, bár az utóbbit nem tartom valószínűnek -mérem végig újra a lányt, majd nagyot kacsintok rá miközben az utolsó pamacsokat is kifújom. A dohány lassan teljesen elég.
- Ez hízelgő aranyom -köszönöm meg a bókot én is mosolyogva. A hangja kicsit ellágyult mikor a nevemhez ért, ez újabb jó jel.

Nem váratom sokáig az üres poharakat sem, újabb kört töltök ki magunknak. Angie meglepődni látszik, amit aztán a szavai is alátámasztanak.
- Nem tudhatod. Még az is lehet, hogy te leszel a Múzsám -válaszolom komolyan. Egészen eddig csak egy újabb lyuknak láttam ezt a lányt, egy strigulának az ágy támláján. Most viszont komolyan kezdett érdekes lenni a beszélgetés. Persze még mindig nem tettem le róla, hogy megfektetem, de talán nem kell olyan érzelemmentes dugásnak lennie, mint a többi. Lassan kezdett érdekelni ez a szép szőkeség, és ez változtatásra sarkallt.
A kutyakölyökszemek biztos meghatották, mert még pirosabb lett, sőt, a válasszal még biztatott is!Nekem se kell kétszer mondani.
- Az utóbbin könnyen segíthetek -húzódok egészen közel hozzá, székestől- ami pedig az előbbit illeti... szívesen meghallgatlak, ha szeretnéd.
Felmarkolom a két teli poharat, majd az egyiket átnyújtom a csajnak, olyan vásott fejjel, mintha egy titkos gyerekkori pucér fotó lenne Nagyurunkról, majd a koccintás után ledöntöm a piát. Miután csinos társaságom is elpusztítja a fejadagját, kiveszem a kezéből az immár üres kupicát, visszateszem a testvére mellé a pultra, majd óvatosan megkérdezem:
- Esetleg elmehetünk valami kevésbé népes helyre, vagy ha már elállt az a rohadt eső, sétálhatunk egyet a faluban. Amit csak akarsz, virágom -mosolygok rá újra. Azt nem teszem hozzá, hogy én a magam részéről Roxmortshoz sem ragaszkodom, de ugye nem akarom elrettenteni a lányt.

Az együtt töltött hónapokból jobbára csak az időre emlékszem. Kurva hideg volt ott Északon, alig győztem aprítani a francos tűzifát. De volt még valami. Egy vörös nő, akit csak azért nem próbáltam fel, mert… nem is tudom, általában nem fogott vissza se barát, se férj, se semmi.
Smoke, vagy Mark, kinek hogy tetszik, meg sem érzi a vodka erejét. Nem csalódtam benne. De mi a faszért bámulja az ajtót? Vár még valakit? Hirtelen átfut az agyamon, hogy talán Anja embere… nem, itt biztosan nem találnának meg, ugye? Közben Smoke lehunyja a szemét, és ismerős mozdulatokat ír le pálcamentes kezével az ajtó felé. Ennyire paranoiás lenne? Már akkor se volt teljesen százas, mikor megismertem, de ez már határozottan kóros fokozatnak tűnik. A falusiak fejében is ez cikázhat, mert egyre bizalmatlanabbul kezdik méregetni a flúgost.
- Semmi gáz, megviselte a háború –magyarázom a focidrukkereknek. Remélem beveszik. A délszáv gebasz nem volt olyan régen, és úgy vettem le, hogy a háborúkban meggárgyultakat mintha külön tisztelnék a muglik. A tömeg szemöldökvonogatva tér vissza a meccshez, Nick papa viszont felcsillanó szemmel fordul felénk.  
- Nem, Borgin inkább egy pár hetes dögkútra hajaz –töltöm újra a cimbora poharát fintorogva. Életem egyik legrosszabb élménye volt az a másfél hónap, amíg nála melóztam. Mikor eltisztult a színről, mindig buborékfej-bűbájt szórtam magamra.  Smoke közben a pultra könyököl, megkezdve a pipát. Én sem maradok le ami a füstölést illeti, pipaszurkálómat előkapva élesztgetem a tüzet.
- Nem panaszkodom. Látom a tiéd kurvára nem –nézek végig újra a szakadt fazonon- Mi történt veled? Sosem voltál tisztaságmániás, de most aztán baromira elhagytad magad –a kritika kemény, de őszinte. Egy ukrán faszfej már csak ilyen- Pedig azt hittem, a te szakmádból vígan meg lehet élni.
- A faszt, onnan nem lehet elszakadni –válaszolom fojtottabb hangon, de vidáman. Sosem tudnám feladni a varázsvilágot, túlságosan is hozzám tartozik a mágia- és te?
A pohártörölgetésből felsandítva várom a választ, orromon-számon át füstöt eregetve. Pont olyan lehetek, mint egy francos sárkány. Elismerő fejcsóválással süllyesztem a kasszába a gyűrött bankjegyet.
- Ennyire be akarsz rúgni? –kérdezem nevetve, majd közelebb hajolva visszaadok 25 fontot- Ez sok pénznek számít a mugliknál, bánj vele csínján. Szerencséd, hogy jóban vagyunk és köt a betyárbecsület –figyelmeztetem , majd minden lelkifurdalás nélkül teszek zsebre 5 fontot.  A maradékból ihat hajnalig, ha akar.
- Hogyne volna! Hátul a raktárban van abszint, pálinka, amit akarsz… úgyis be kell hoznom pár üveget, gyere segíts –invitálom beljebb, miközben felhajtom a pult oldalát és előreengedem a polc közepén nyíló ajtóhoz. Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, nekivetem a hátamat és nekiszegezem a kérdést a borostásnak.
- Mi a faszt keresel itt? –a kérdés nem bizalmatlan, inkább kíváncsi, és kicsit döbbent is.  

- Bátor? Kösz, bár a lektorok szerint nem volt valami jó húzás... először ki is akarták venni -fűzöm hozzá a monológhoz, miközben felidézem a szitut. Rég üvöltöztem már olyan jót.
- Érdekes, mindenki másnak vagy az eleje tetszett, vagy a börtön -mutatok körbe pipás kezemmel, majd visszadugom a számba az eszközt és tovább rontom a levegőt. Az újságírók persze sokszor emlegették azt a pár sort, de őket igyekeztem lerázni, amikor csak lehet- ezek szerint te is rokonlélek vagy?
Azt mondja, lehúzza. Tényleg belevaló csaj, ha megteszi. Majd meglátjuk...
- Szóval te is szabályszegő vagy? Üdv a klubban -nyújtok kezet vigyorogva- de nem hiszem, hogy dinka lennél. A szabályok kijátszásához sokkal több sütnivaló kell, mint a betartásukhoz. Igazából mi kópék sokkal dörzsöltebbek vagyunk, mint a többiek -a kijelentéshez komolyan bólogatok, majd nagyot kacsintok a bakfisra. A lényeg az ideológia, mindig ezzel a hájjal kenegetem a kis lelkemet. A biztonság kedvéért még a combját is megpaskolom.
- És mondd csak, neked mi van már a rovásodon? - érdeklődöm cinkosan. Talán itt máshogy keverik a sz.rt mint a Durmstrangban, meg én se mostanában voltam már kis taknyos. Az angyalka mély hangon kuncog, nekem meg libabőrös lesz tőle a hátam. Remélem, mással is ki lehet csikarni ezt a hangot, mint a szabályszegések emlegetése.
Megjött a szesz. Rosie mindkettőnknek töltött, aztán visszaindult a pult túlsó felére, kezében az üveggel.
- Hová viszed, te habókos nőszemély! -szólok utána, mire ő megtorpan és úgy néz rám, mintha egy pohár tejet kértem volna a szokásos vodkám helyett.
- Hozd csak vissza szépen, úgy ni! -bólogatok, ahogy a tyúk visszatolat hozzánk. Kiveszem a kezéből és az asztalra teszem a világ harmadik legszebb dolgát, -egy pár méretes csöcs után- éppen csak nem cirógatom meg.
- Na zdorivjá! Egészségedre! -koccintunk, aztán lesem, ahogy a kislány lehúzza a piát, majd a kézcsók után piros lesz, mint a pipacs. Talán túlzás lett volna? Kit érdekel, akarom ezt a libát és kész. Ilyenkor k.rvára nem vagyok beszámítható.
- Nem? Pedig ti nők igazán jók vagytok benne az eddigi tapasztalataim alapján - úgy issza a vodkát, mint az igazi vizet, oda meg vissza van a könyvemért és még magáról se szeret beszélni; ilyen mocskos nagy mázlim nem lehet.
- Mondd csak, sok átlagos gyerkőc keveredik bele ilyesmibe? - rázom meg kétkedve a fejem- Nem, tényleg nem lényeges... - túljátszott flegmasággal legyintek, majd kiürítem a poharat. Max kontra vodkás üveg, 2:0.
- Azért nekem el kell ismernem, piszkosul jól nézel ki -jelentem ki ellentmondást nem tűrően, egy minden eddiginél sűrűbb és illatosabb füstpamaccsal megtoldva a dolgot.
- Még egy kör? -teszem fel a kérdést, majd észreveszem, hogy valami nem stimmel. Azok a zöldek mintha nem ragyognának már annyira.
- Miért ne? Éppen ihletet gyűjtök egy új regényhez -magyarázom, majd közelebb hajolok és megfogom a fruska kezét.
- Bánt valami, aranyom? -nézek rá kiskutyaszemekkel, homlokomon éppen csak nem kezd el villogni a „Sírj a vállamon, én megértelek”- felirat. Ha igen, majd én jól megvigasztalom, az hétszentség.

- Miért érdekel, virágom? –kérdezem csintalan pillantással, mikor a nevem kezdi érdekelni az angyalkát. Nem tökmindegy? Így használom és kész. Bár ha jobban meggondolom, ezeknek az angoloknak minden furcsa, ami idegen eredetű, még az ilyen lezüllött firkászok is.
- A teljes név Maksim, de a Max sokkal egyszerűbb mindenkinek –válaszolom végül, ahogy újabb füstfelhőt küldök az előzők után, majd elvigyorodom, ahogy eszembe jut a kiadóm álláspontja a témában- és legalább könnyen ráfér a borítóra.
Látom rajta a hitetlenkedést, ahogy az őszinte önkritikámat hallgatja, majd lelkesen részletezi, hogy ez mennyire nem igaz.
- Hát, ha másnak nem is, elrettentő példának legalább jó vagyok –viccelem el a dolgot, pedig a csajnak k.rvára igaza van. Nem így kellene lennie- Kevesen mernének ennyire komor történetet megírni, én is meglepődtem, milyen bazi nagy siker lett.
Ahogy a könyvről beszélek, az a rohadt k.rva megint kísérteni kezd, alig bírom elüldözni; iszom is gyorsan egy kortyot, nehogy visszajöjjön, de tudom, az üveg is kevés lesz hozzá, hogy visszatartsa, ha jönni akar. Olyan, mint a hányás.
- Melyik volt a kedvenc részed? –nem tudtam ellenállni a kísértésnek, meg kellett kérdeznem. Legalább kiderül, mivel lehet bevágódni nála. Most megint megnyalta a száját. Merlin trottyos gatyájára, azok az ajkak! Elnyalogatnám őket…
Ahogy a pulthoz fordul, leveszem róla a kezem –egyelőre- és újra megszurkálom a dohányt.
- Nem lesz az erős egy ilyen kislánynak, he? –sandítok fel, mikor megüti a fülem a rendelés- Ha megiszod tisztán húzóra, minden elismerésem a tiéd.
Ez a kedvenc játékom. Vedd rá, hogy leigya magát, aztán onnan már egyszerű a dolog. Ahogy elnézem a kis boszorkányt, nem kell neki több 3-4 kupicánál, hogy elintézze magát. A pirulás alapján már így is jócskán sikerült zavarba hoznom, miért ne tennék rá még egy lapáttal?  Integetek Rosie-nak, hogy az én poharamat is töltse meg.
- És mond csak, milyen itt az élet? Unalmas? Mámorító? Fogadni merek rá, hogy legalább annyi hülye szabály van itt is, mint a Durmstrangban… és ti is alig várjátok, hogy megszeghessétek őket –kacsintok cinkosan a fruskára. A régi szép idők, mikor még az volt a legnagyobb gondom, hogyan szegjem meg a házirendet a leglátványosabban… mindig perverz öröm fogott el, mikor felrúghattam azokat a kib.szott szabályokat, néha még a dugásnál is jobb volt. Na jó, annyira azért mégsem, de majdnem.
- Emlékszem, mikor az első trágyagránátot robbantottam a folyosón, majdnem elkaptak –mesélem fojtott hangon, közelebb hajolva a kis angyalkámhoz. Ilyen közelről még szebb volt a szeme. Rosie pedig éppen ekkor ért oda az üveggel.
- Fenékig! –emelem koccintásra a hazait, majd legurítom a szeszt és élvezem, ahogy marja a gyomromat. 
- Elárulom, jól gondolod –bólogatok sötét tekintettel, miután egy mugli édességnek becéz. Beszarás. Ilyen még nem volt.
Ahogy a keze megcirógatja a borostámat, biztosan tudom, hogy a bőre tényleg olyan hamvas mint amilyennek kinéz. A fiatalos üdeség szinte ordít a csajról, én pedig mindennek ellen tudok állni, csak annak a mocskos kísértésnek nem. Mielőtt még elhúzná a kezét, elkapom és csókot nyomok rá, ahogy gyerekkoromban tanultam az apámtól. A folytatás csak a lánytól függ: ha elhúzza, elengedem; ha nem, akkor nem eresztem.
- De nem azért vagyok itt, hogy olyasmiről rizsázzak, amit te is tudsz. Inkább mesélj magadról! –bíztatom. A nők szeretik, ha meghallgatják őket, tehát bármennyire is nem érdekel, meg fogom hallgatni. Egyrészt meg kell tudnom, mivel lehet teljesen megfogni ezt a libát, másrészt talán ad valami ihletet is a következő regényemhez.

 

Fokozódó figyelemmel lesem a csajt, ahogy az ennivaló domborulatai egyre gyorsabb ütemben mozognak fel-le, fel-le... mint egy mugli jojó, ha sokáig nézem beleszédülök.
Ez jó jel. Azt jelenti, hogy valaki nem is olyan biztos magában, mint amilyennek kinéz. Ígéretes kezdet.
A nőcske a türkizkék mérget figyelte, én meg a szemét. Szép, kellemesen csillogó zöld szemei vannak, elnézném őket egész este... persze nem itt, inkább valami meghittebb helyen... mondjuk az ágyamban. És az a finom kis mosoly... összefutott a nyál a számban.
- Uhh, ne sértegess -vonom össze morcosan a szemöldököm a magázásra- szólíts csak Maxnak, a magázódás k.rvára hivatalos egy kocsmapult mellé -köhögve fújom ki az újabb adag dohányfüstöt.
- Meg öregít is... mintha valami vén f.sz lennék. Egyébként is, nem kell feltétlenül egyedül iszogatnom... ha a hölgy megtisztel a társaságával -hajtom meg a fejemet a leányzó felé. A tanítóm jó munkát végzett annak idején; apám is büszke lehetne rám, a gesztus kifogástalan volt. Sőt, kifejezetten lovagiasan viselkedtem. Néha a legjobbakkal is megesik. A vigyort csak dörzspapírral lehetett volna lesikálni a képemről.
Érdeklődve figyel, mintha jól meg akarna jegyezni magának. Minden bizonnyal így is van, nem vagyok egy mindennapi látvány -a májam minden másodperccel egyre kövérebb lett, és most nem csak a szesztől.
Szemöldökeim egyre feljebb csúsznak, ahogy a knútot érő ponyvám rövid összefoglalását hallgatom. Kiveszem a pipát a számból, és a zsebemből előhalászott pipaszurkálóval a dohányt kezdem piszkálgatni.
- Ezt jól látod, aranyom, sosem voltam átlagos -bólogatok somolyogva- de az ellenpéldák... szerintem elb.szták a borítót és te egy másik regényt olvastál. Az enyémben semmi normális nincsen, egy rakás őrültségről szól. A rosszfiús beütést meg mindenki döntse el maga -diadalittasan a számba dugom a pipát, és kihúzom magam a széken.
- Szóval megfogtalak, mi? Akkor nem is engedlek el -paskolom meg a zsenge combokat, hogy aztán „véletlenül” a kiscsaj térdén felejtsem a kezemet. Ősrégi trükk, de mindig besz.pják. Zavartan kortyol a vajsöréből, nekem meg felcsillan a szemem, ahogy megnyalja a száját. Az enyémet nem akarja nyalogatni kicsit?
- Mi a franc, a fejemre van írva? -szemmel láthatóan mulattat a dolog. Közben megjön a második kör vodkám, élvezettel kortyolok bele. Az önpusztítás mindig élvezet.
- Ja, hogy ez -lóbálom meg az említettet. Az ilyen okos és szemes kislányoknak biztosan feltűnik a szekrényem sarkának a nyoma, ami alatt az elmúlt 3 hónapot töltötte. Meg persze a megszámlálhatatlan kávéfolt is az oldalán- Most biztosan azt hiszed, mekkora beképzelt p.cs vagyok, hogy a saját könyvemet olvasom.
Ne mutogass, mert rászoksz a lopásra, nem mondták még? Nem szívesen sütnék pitét a pálcához, még egy ilyen csinos lánynak sem -ahogy a nyomdák szégyenére mutat, elkapom a kezét, majd elengedem. Remélem, ismeri a mugli közhelyet a reszelőről és a pitéről, kár lenne egy ilyen jó poént elpazarolni.
- Szóval rajongó vagy? Ez hízelgő... -intek a viseltes könyv felé, ahogy újabb adag vizecskét küldök a süllyesztőbe.
- Hetedikes? Az mit jelent pontosan? Sosem jártam a Roxfortba -közben leakasztom az övemről a dohányos zacskómat, kitisztítom a pipát, majd újra megtömöm a walesivel.
- Angie... -ízlelgetem a nevét a művelet közben, kezeim gyakorlott mozdulattal dolgoznak- egy ilyen angyalkának nem is lehet más neve. Kaján pillantással lesem, hogy sikerül-e zavarba hoznom.
- Jó a kérdés, angyalom -hagyom rá, ahogy nagyot szippantok, orromon-számon dől az illatos füst- te mit gondolsz?

- Ó, hogy az a trollhájjal kenegetett, kiméraszagú bagolyfészek szakadna rád... -morgom halkan, de érzéssel. Kisöpröm az a nyavalyás levélkupacot a képemből, és végre benyitok a Seprűbe.
Körülnézek: minden asztalt elfoglaltak a kölykök. A francba. Ezeknek is pont most kellett kimenőt kapniuk a majomketrecből. Rázni kezdett a röhögés; a Durmstranghoz képest ez tényleg csak egy szaros kis  majomketrec volt.
Talán a röhögés, talán az ellenállhatatlan vonzerőm miatt, de hirtelen mindenki k.rva érdekesnek találta, ahogy ott ácsorgok az ajtóban és a tömeget vizslatom. Van egy- két csinos darab, de ha nem akarok visszamenni a sittre, ma este vissza kell fognom magam. Piros betűs ünnepnap.
- Mit bámultok? Nem láttatok még szakadt írót? -mordulok rájuk ingerülten, majd a pulthoz sétálok és kényelembe helyezem magam. Fekete bőrdzsekimet a mellettem levő székre teszem -hogy ott is marad, azt a zsebében rejtegetett mugli egérfogó garantálja- majd kigombolom a kockás ingemet. A magammal cipelt könyvet a kabátom tetejére lököm.
- Max! Micsoda kellemes meglepetés! Mit adhatok? -a kellemesen csivitelő hang hasonlóan kellemes emlékeket idéz, amiktől ide nem illő film kezd pörögni a fejemben. Lenne pár ötletem...
- Amit mindig, Rosie -kacsintok a csajra egy szívdöglesztőnek szánt vigyorral megspékelve. Rosie fülig pirul, majd nekiáll kitölteni a vodkámat. Szigorúan tisztán; csak a b.zik és a puhap.csök isszák keverve.
Csodálkozva vonom össze a szemöldököm, mikor Rosie szó nélkül teszi le elém az italt. Semmi szemrehányás? Semmi pofon? Legutóbb, mikor erre jártam -kábé egy hónapja- ismeretségünk 15. percében már tajtékzott a dühtől; rettenetesen b.szta a csőrét, hogy Rosie -nak hívtam, meg a többi szokásos női szarság... aztán őt is megfektettem. Jó kis numera volt; ez a tyúk egy igazi virtuóz az ágyban. Tenyérbemászó mosoly folyik szét a pofámon, ahogy felrémlik a sikoltozása...
Belekortyolok a vodkába; kellemesen csiklandozza a torkomat ebben a szar, hideg időben, aztán előkapom a pipámat. Walesi Kékkel tömöm meg -az a kedvencem- majd pálcám hegyével begyújtom a dohányt. Kicsit pöfékelek, amíg rendesen begyullad, aztán eleresztem útjára az első türkiz füstpamacsot. Az illata jellegzetes, aromás, gazdag... ku.rvajó. Most, hogy adtam az életérzésnek, előcsapom a könyvet a pultra.
- Varázsló a Toronyban: egy kisiklott élet története. Micsoda szépítés! -olvasom fel félhangosan a címet intenzív fejcsóválással, aztán felcsapom nagyjából a közepén és elmerülök a saját szellemi végtermékemben. Már éppen kiszabadultam volna a börtönből, mikor egy finom, női hang a rohadt könyv legnagyobb igazságát citálta elő.
Oldalra fordulok és szemérmetlenül végigstírölöm a spinét: mugli farmer, jó szoros, harapnivalóan vastag combokat mutat; a narancsszín póló alatt tenyérbevaló dudák. Kezdett szorítani a farmerom.
- Baromira paradox ezt pont egy nőtől hallani, nem gondolod? -kérdezem újabb füstfelhő kíséretében, majd kortyolok a lassacskán kiürülő pohárból.
- Ezek szerint olvastad ezt a szart -vigyorodom el- kár volt pénzt kiadni érte, nekem elhiheted.
Szép is, szőke is, még a regényemet is olvasta, ráadásul felismert; amilyen mákom van, tutira kiskorú. Pedig azok a dudák rohadtul könyörögnek egy kiadós markolásért...
Határozottnak látszik ez a kiscsaj és erről Anja jut eszembe. Ő is pont ilyen volt.
- És? Hogy sikerült kiszúrnod? Általában nem ismernek fel -próbálom elterelni a gondolataimat arról a szukáról. Közben egyre sűrűsödik a füst, és a poharam is kiürül.
- Rosie, löttyents ide még egy pohárral! -kiáltok át a pult fölött, majd visszafordulok a csinibabához- Apropó, még be sem mutatkoztam: Max Domogarov, lecsúszott író és munkanélküli. Bár ezt nyilván te is tudod. És te ki vagy, aranyom?
Becsukom a könyvet és teljesen a jövevény felé fordulok; ez ezerszer jobbnak ígérkezik, mint egy Varázsló a Toronyban.

A vodka zamatos, égeti a belemet rendesen. Nem olyan jó, mint az otthoni, de az önpusztításhoz ez is megteszi. Újabb pohárral teszek le Cherry elé a borzalomból; az igazán kemények mindig tisztán isszák az alkoholt, akármilyen fos íze legyen is.
- Hol hagytad Billt? Én tuti nem engednék egy ilyen jó nőt egyedül mászkálni ennyi fasz között... -Bill a tyúk férje volt. Amióta itt vagyok, jó párszor sikerült már összeakaszkodni vele. A kis geci nem állhatta a külföldieket. A csaj megfúrása nem csak eszményi bosszú, de jó buli is lenne. Szóval miért ne kössem össze a kellemest a hasznossal? Túl sokáig rohadtam már ebben a porfészekben, előbb- utóbb úgyis le kell lépnem. Miért ne tehetném legalább a távozásomat emlékezetessé?
- Még nem jött vissza a városból - a csaj aprót kortyol a narancslével  elbaszott szeszből. Te huncut kis kurva, szóval innen fúj a szél!- nem is maradok sokáig, haza kell érnem , mire megjön... -a szemében tükröződő félelem elmossa a jókedvét.
Nem tudom sajnálni: ő ment hozzá ahhoz a tohonya faszfejhez, csak magát okolhatja, ha eljár a keze egyszer- kétszer. De majd én jó alaposan megvigasztalom...

Újabb nyikordulás: újabb alkoholista. Vigyorogva -nem mellesleg némi jatt reményében-  vizslatom a besomfordáló alakot. Sötét, mosatlan sörény... valahonnan ismerős...
A vigyor még szélesebb lesz, ahogy eszembe jut, honnan olyan ismerős ez a szakadt pöcs. Pár döbbent pillanatig úgy nézünk farkasszemet, mint a muglik westernfilmjeiben a cowboyok, aztán a torzonborz fazon rám förmed. Mélyet szívok a pipából és hitetlenkedve rázom meg a még mindig viruló fejemet.
Smoke Smokeold személyesen. Ha másról lenne szó, már rég pépesre vertem volna a szarházi fejét, de Smoke... olyan régen láttam már, hogy az már francos történelem. És pont most tűnt fel, mikor szükségem volt rá!
- Sose venném a számra a mocskos nevedet, te paraszt! -nyugtatom meg a cimborát, majd látható örömmel viszonzom a kézszorítást.
- Lehet azokra a fetrengésekre nem emlékezni? - veregetem meg a züllött fasz vállát. Úgy szemezett velem, mintha azt akarná, hogy őt dugjam meg Cherry helyett; a gondolattól röhögnöm kellett. Bár nem látom rajta, de szerintem boldog , hogy éppen az én kocsmámba ette a fene.
- Hát te meg mi a faszt keresel itt? Úgy nézel ki, mint egy leharcolt trágyadomb -mérem végig. Mikor utoljára összehozott minket a balsors, határozottan többet adott magára. Vagy csak én voltam nagyon beb.szva?
- Mit adhatok inni, haver? -kérdezem, de már kapom is elő a tisztára suvickolt poharat, hogy most vodkával kenjem össze- Emlékszel, mikor legutóbb együtt ittunk? Éppen nagyban imádkoztam a Porcelánistenhez, mikor megtaláltál... bazmeg, de régen téptem már be annyira!
Az emlék könnyeket csalna a szemembe, ha az a céda nem tépte volna ki a szívemet. A fazont fenn Lappföldön ismertem meg, és nem egy Iszunk- Hányunk- Belefekszük házibuliban dorbézoltuk szarrá magunkat egyesült erővel. Akkoriban vad volt az élet arrafelé.
Magamat is megkínálom a szeszből, majd koccintásra nyújtom a poharat. Egy menetben döntöm le a májmérget, majd nagyot szívok a pipámba, miközben még  mindig elképedve bámulom ezt a rakás szart a pult előtt.
- Olyan a szagod, mint egy nyilvános klotyónak -élcelődöm, ahogyan Cherry fintorogva elfordul- mi történt veled? Nincs aki mosson rád? -a röhögés köhögésbe fullad, ahogy kifújom a füstöt. Csak nézem ezt a szarházit, és nem tudom elhinni, hogy ekkora mákom legyen. A pultra könyökölve mérem végig újra, jó alaposan, mintha használt kocsi lenne amit meg akarok venni. Az idő vasfoga rendesen megrágta, az látszik. Remélem, engem nem csócsált meg ennyire; egy világ omlana össze bennem, ha csak egy kicsit is hasonlítok rá. Vele ellentétben én mindig is adtam magamra: igaz, a farmerom és a rajtam lógó kockás ing is gyűrött, de legalább tiszta. Bozontos hajamba itt- ott már ősz szálak vegyülnek, de az elmaradhatatlan borosta még mindig ugyanolyan sötét, mint évekkel ezelőtt.
- Dohányt? -kérdezem, miközben előhúzom a tartalék pipámat. Ha elfogadja, megtömve nyújtom át; ha nem, igazi puhapöcs lett belőle.

- Egy korsó almabort, fiam! -hallom a jól ismert, roskatag hangot a hátam mögül. A kezemben tartott poharat törölgetve megfordulok; Nick papa a szokásos széken ül, én pedig a szokásos mozdulattal töltök tele neki egy korsót. Jóval 50 fölött jár már, de szívós, mint a bőrszíj amivel apán szokott elkalapálni gyerekkoromban. Ha látná, hogy a fiacskája egy nevesincs mugli falu kocsmájában dolgozik... az lenne csak a kurva nagy buli!
Vigyorogva teszem le a szeszt Nick papa elé, majd komótosan nekiállok megtömni a pipámat az oldalamon lógó dohányos zacskóból. Az öreg hálásan kortyol bele a félhomályban aranyló nedűbe.
- Még mindig szarakodik a traktor, papa? -sandítok fel, majd hosszan pöfékelni kezdek, amíg a dohány be nem izzik. Általában leszarom mások piti gondjait, de az öreg más volt. Kedveltem.
- Ne is mondd, fiam. Tegnap egy órát bütykölte az unokám, de reggel megint nem indult el.
- Na, holnap majd megnézem, papa - a fényesre kopott pultra könyökölök, majd elengedem az első sűrű, nehéz füstfelhőt az emelet felé. A walesi kéket jobban csípem, de a francos muglik között csak francos mugli dohányt szívhat az ember, ha nem akar lebukni. Én meg pláne nem akartam.
Kerek 8 hónapja élek ebben a kihalófélben lévő tetűfészekben, ahol már csak 50 és a halál között van élet, egy-két kivétellel. Ideális terep a magamfajtának.
- Egészségedre, fiam! -nyújtja a korsóját Nick papa.
- A holnapra, és hogy mindig lehet szarabb -koccintom a pult alól előbányászott vodkámat a korsó üvegéhez, majd egészségtelenül nagyot kortyolok belőle. Valamiben meg kell halni.
- Ugyan, fiam -rázza meg a fejét az öreg- te fiatal vagy még, előtted az élet. Ne mondj ilyeneket. -még a pulton felejtett kezemet is megpaskolja. Szép tőle, de engem ez nem vigasztal.
Éppen rávágnám, hogy mennyire hányingerem van az optimizmusától, de nem akarok a lelkébe gázolni. Fogalmam sincs, mi van velem, de tényleg kedvelem az öreget. Sokat látott, tapasztalt fószer, megjárta a muglik nagy háborúját is. Olyan életbölcsesség rejtőzött abban a kopaszodó fejében, ami előtt még nekem is le kellett borulnom. Csak az a baromi nagy naivizmus ne lett volna mellette.
Szóval inkább kussoltam és néztem, ahogy a lakosság férfirésze elkortyolja a bambiját a tévé előtt. Be kell ismernek, fasza egy találmány ez a tévé, ennél jobban csak az írógépet szerettem. Meg a kocsikat. Éppen a tegnapi meccs ismétlése ment: ha jól értettem, a foci a kviddics mugli megfelelője volt. Baromi unalmas egy játék, ha engem kérdezel: 20 pasas kerget egy tök egyszerű labdát 90 percig, és próbálnak betalálni a másik csapat kapujába. A kviddicsben legalább bárki eltörheti valamijét bármelyik percben.
Élvezettel szívom meg a pipát, majd a nyikordulásra a bejárat felé tekintek. Magas, kellemesen telt szőke nő lép be rajta, az a fajta, aki még nem túl kövér, de kellemesen lehet rajta mit fogni. A látványt a világos szemek és az apró, csókos száj tetőzte be, na meg a mélyen kivágott pólója. Megköszörültem a torkomat, miközben mohón bámultam a tüneményt. Kezdett szűk lenni a nadrágom.
A nő mosolyogva ült le a pulthoz Nick papa mellé.
- Helló, Max -csicseregte, miközben fülig pirult. Már vagy egy hete jött be rendszeresen fél nyolc körül, hogy semmitmondó hülyeségekkel traktáljon.
- Cherry, virágom -fújom ki a következő adag füstöt- a szokásosat?
- Igen, de ma dupla adag vodkát tegyél bele -idétlenül rezgeti a szempilláit. Nem tudom, miért hiszik a nők, hogy ez sejtelmes. Szerintem b.szottul idegesítő, de ezt persze nem kötöm Cherry orrára. Eleve milyen épeszű anya ad ilyen nevet a lányának? Mintha valami kurva lenne...
Leteszem elé az italt, majd pofátlanul végigmérem, bunkó módon elidőzöm a ruha kivágásánál, végül mélyen a szemébe nézek, miközben az ujjaim véletlenül az övéihez érnek.
A feje még vörösebb lesz, gyorsan belekortyol a vodka-narancsba. Látom a libabőrt a karján: ez jó jel. Talán még ma este megdöntöm.
- És mi járatban? Csak nem a meccsi érdekel? -a hangok durvák, darabosak ahogy kiejtem a szavakat. Kiérezni belőlük az idegen szülőföldet. Tovább törölgetem a nemrég letett poharat, miközben a pipát a számban tartva füstbe borítom a környéket. Cherryre kacsintok.
- Hát, öhm... igazából hozzád jöttem -az egyik szőke tincset kezdi csavargatni- elromlott a mosogatógépem és nincsen pénzem szerelőt hívni... meg tudnád nézni? Nem lennék hálátlan...
Felcsillan a szemem. Ha nem is ma, de holnap biztosan meglesz a csaj. Nem lenne hálátlan... ajánlom is, te kis perverz! Ingyen én sem dolgozom.
- Hát... megnézhetem éppen, de csak Nick papa gépe után -bökök borostás állammal a szomszédos széken ücsörgő öreg felé. Az sumák módom elvigyorodik: mondom én, hogy dörzsölt egy fazon!
- Ne aggódj, szívem -hajolok már-már kellemetlenül közel- értek a mosogatógépekhez.
Intenzíven szemezek a libával, majd őt is füstfelhőbe burkolom. Gyorsan lehajtja a pohár alján lötyögő maradékot, majd rendel egy újabb adagot.
Miközben kitöltöm, a saját poharamba kortyolok. Talán ez a holnap mégse lesz olyan szar.

Figyelem! A következőkben durva szavak hangzanak el, a megtekintés csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott!


        Alapok

jelszó || „It's so fluffy”
teljes név || Konstantin Maksim Ivanovics Domogarov/ Константин Максим Иванович Домогаров
becenév ||Max
nem || férfi
születési hely, idő || Kijev; 1969, február 5.
kor || 28
vér || fél               
 iskola || Durmstrang;
munkahely || Elég sok volt belőle…

       
A múlt
Nem fogom a sablondumával kezdeni. A dátum, mikor erre a világra szartak, teljesen lényegtelen, egyedül a hely ami fontos nekem: Ukrajna. Persze ilyen formájában csak nemrég született meg, a '60-as évek végén még az orosz „testvérhez” tartozott. Ma Kelet- Európa egyik legnagyobb állama, zord fenyvesekkel és szeszélyes folyókkal. Ahová még nem ért el a nyugati romlás utolsó hulláma. Szerencsémre oda kellett születnem, a híres-neves Kijev városába. Szerettem ott élni, mindig el lehetett csavarogni valahová, hogy halálra rémítsem az anyámat.
Az anyám. Kvibli volt a szerencsétlen, bár a vére kék volt, mint a nefelejcs. Igazi csodának tartották, mikor apám elvette. Persze azt nem tudták, hogy akkor már rég úton voltam a földi pokol felé. Nem sok öröme telhetett a házasságban egy aranyvérű, erőszakos tahóval, de ugye az élet nem lehet fenékig tejfel. Apámmal rettegtek, hogy az egy szem fiuk is kvibli lesz, de az dolgok máshogy alakultak, úgyhogy akár jól is élhettünk volna. Nem mintha nagyon panaszkodni akarnék, az anyagiak rendben voltak, és egyébként sem vagyok az a nyafogó kis gennygombóc. Nem, a gond csak az volt, hogy az apám a fejébe vette, hogy mindenáron úri gyereket farag belőlem, akármibe is kerül. Tanítókat fogadott mellém, mikor olyan 5 éves lehettem, anyámat pedig szinte a közelembe se engedte. „Ugyan mit tanulhat tőled?”- mondogatta az öreg Ivan. Nekem nem hiányzott igazán. Sosem voltunk olyan közel egymáshoz. Most felkaphatnád a fejedet és szajkózhatnád a szokásos szeretet-szöveget. Én mindent az apámtól, a bigottan vérmániás apámtól kaptam. Eltökélte magában, hogyha már megkeserítettem azzal, hogy el kényszerült venni egy olyan szutykot, mint anyám, valamit profitál is belőle. Szóval felfogadta a tanítókat, én pedig szívtam magamba a tudást. Egyrészt, hogy örömet okozzak vele az öregnek, másrészt érdekelt is, amit tanultam. Az etikett persze rém unalmas volt, úgyhogy egy idő után már csak azért figyeltem oda rá, hogy önkényesen átléphessem a megfelelő magatartás határait. Amit apám rendszerint meg is torolt rajtam egy bőrszíjjal, de megérte. Így telt el életem első jelentéktelen évtizede tanulással, veréssel és dicsérettel, erdei kóborlásokkal. Sosem volt testvérem; nem is éreztem szükségét. Voltak persze más gyerekek is a környékünkön- egy nagy, régi házban laktunk -de barátaim nem voltak, csak alkalmi pajtásaim a bajkeverésben. Abból elég sok volt, bár valamennyire fékeztem magamat, hogy apám kedvében járjak.
Az egyik nyáron aztán megjött a levél, hogy mehetek a Durmstrangba. Biztos vagyok benne, hogy az apám intézte el valahogy, mert nem túl sok félvér rohangál arrafelé a folyosókon. Emlékszem, hogy odavoltak az ősök. Én is odavoltam. Szerettem a mágiát már akkor is, fontos résznek tartottam az életemben, és végre professzionálisan is művelhettem...
 


Durmstrangos évek
Lenyűgözött a hely hangulata. Valahol a lelkem egy sötét zugában mélyen romantikus alkat lehetek, mert rettenetesen szerettem a komor, titkokkal teli, borostyánnal fojtogatott épületet. A vörös uniformis pedig úgyszólván a szívem csücske lett, piszkosul jól néztem ki benne.
Az oktatásra sem volt panasz, bár zavaróan sokat foglalkoztunk sötét varázslatokkal. Persze izgalmas téma és rengeteg csibészséget is ellestem, de kiegyenlítetlennek, felemásnak éreztem a tantervet. Úgy döntöttem, önszorgalommal hozom be a „lemaradást”, és valósággal beköltöztem a könyvtárba. Faltam a könyveket szinte minden témában, a történelmet és a bűbájtant különösen szerettem, és a szépirodalom is belopta magát a mindennapjaimba.
A könyvtárban ismerkedtem meg Anjával. Mindig az a könyv kellett neki, amit éppen olvastam. Véletlen? Ma már nem hiszek a véletlenekben, és már akkor se kellett volna...de fiatalság, bolondság, szokták mondani. Anja szintén sokat időzött a könyvtárban, és szépen lassan összemelegedtünk annyira, amennyire ez lehetséges fiú és lány között. Ostoba voltam, észre kellett volna vennem, hogy csak játszik velem, hallgatnom kellett volna a társaimra. A szerelem vak, de hogy süket is legyen?
Tényleg szerettem. Igazán. Ő pedig csúnyán rászedett.
Egy évig szépen alakultak a dolgaim, jól ment a tanulás, és apám is büszke lehetett rám, mert igazán jól viseltem magam. Nem akartam rossz benyomást tenni a lány szüleire, vagy akár magára Anyjára. A családja kedvesnek tűnt, egészen addig, amíg ki nem derült anyám kviblisége. A drága „elfelejtette” közölni velem, hogy a rokonai erősen Grindelwald- pártiak voltak, én meg ugye nem reklámoztam az anyámat...
Az a büdös kurva ezek után szépen bevádolt apucinál, hogy én kényszerítettem bizonyos...khm, dolgokra, és pár hét múlva már egy nem túl tágas, keletre néző cellában találtam magam a tengeren. Magából a Nurmengardból csak annyit láttam, amennyit a bevitelemkor megfigyelhettem, plusz a cella repedéseit.
Öt tartalmas évet töltöttem abban a 6 négyzetméternyi dobozban, különböző koholt vádak alapján. Az ősök persze felém se néztek; az apám ki is tagadott, anyám meg meghalt amíg én a kényszerszabadságomat töltöttem a „tengerparti nyaralóban”. Nem rázott meg, csak a kitagadás fájt. Nem nagyon persze, hiszen az utóbbi pár évben egyre nehezebben jöttem ki a vénséggel. Ahogy idősödnek, úgy hülyülnek el.
A hűvösben volt időm gondolkodni a dolgokon. Elhatároztam, hogy megfizetek minden fázva, éhesen és félve eltöltött éjszakáért és nappalért. Mikor a fentről jövő ordítást és káromkodást hallgattam, Anját képzeltem magam elé, ahogy előttem térdepel én meg csak ütöm és ütöm... mágiával könnyebb lett volna elintézni, de vannak dolgok, amiket egy férfinak a puszta két kezével kell megtennie.
Dédelgettem, formáltam a bosszúmat, az melegített hideg hajnalokon, az adott erőt, mikor már úgy éreztem, végem és a teljes nihil osztrigaként szippantja be az agyamat, hogy egyben nyeljen le. Az adott erőt, hogy az egyik tárgyalásnak csúfolt színielőadáson arcul köpjem az egész rohadt, degenerált famíliát és utána röhögjek...az a vegytiszta kéj, amit akkor éreztem, mindent felülmúlt, még az átkokat és ütlegeket is könnyebb volt elviselni. Csak a fulladást nem. A tárgyalás végeztével visszavittek a sziklapengére, a toronyba, de még mielőtt visszazártak volna a patkánylyukba, a tengerbe löktek, hogy „lehűljek” kissé. És bizony összekötött végtagokkal gyorsabban merülsz el, mint egy ágyúgolyó... hiába kapálózol, tiltakozol, véged van. Szerencsére- vagy talán épp ellenkezőleg- még épp idejében kihúztak a vízből.

Aztán eltelt az idő, és már nem volt vizes lepedő, amit rám húzhattak volna. Egyik napról a másikra szabad lettem.
Nem tudtam mit kezdeni vele; az utolsó évet nem fejeztem be a Durmstrangban, főiskolára gondolni se mertem, a család kitagadott. Ott álltam a víz mellett 21 évesen, a tornyot néztem a távoli sziklán és egyszerűen nem tudtam, mihez kezdjek. Egyvalami volt csak biztos: az önpusztítás édes és akaratos bilincse, ami egyre szorosabb lett minden pillanattal.
A következő években bebarangoltam az egész kontinenst. Dolgoztam a megélhetésemért, bármilyen munkát elvállaltam, amit találtam: voltam sárkányidomár Romániában, kovács Toledóban, kitartott szerető Párizsban, pincér Olaszországban, könyvkötő Berlinben, eladó az Abszol úton, halász az Északi- tengeren,gulyás Mongóliában, favágó Finnországban és még sorolhatnám. Sehol nem töltöttem pár hónapnál többet, folyamatosan mozgásban voltam. Ami állandó volt az életemben az az alkohol, a dohány és a különböző tudatmódosítók- mugli és varázsvilági egyaránt- mámora volt, és a könyvek. Meg a megfizetés ígérete. Az hajtott előre, nap nap után, városról városra, ágyból ágyba. Voltak nők, hogyne lettek volna, nem is kevés. De Őt egyik sem tudta pótolni. Akármennyire gyűlöltem is azért amit velem művelt, nem tudtam kiheverni. Egyszerűen nem ment; néha azt kívántam, bár kivághatnám magamból mint egy rákos szervet.

Hosszas nyomozás és töméntelen szívességtétel után sikerült kiderítenem, hogy a kis kurva a pereputtyával együtt Nagy- Britanniába emigrált '95-ben. Micsoda véletlen, a Sötét Nagyúr visszatér és ők pont akkor költöznek be az országba... mint már mondtam, nem hiszek a véletlenekben. Engem eddig teljesen hidegen hagyott ez a mizéria a Nagyúr miatt. Leszarom, hogy ki győz a végén, amíg én békében tehetem a dolgomat és forralhatom a mézédes elégtétel tervét. Szóval követtem a nyomot és újra a szigetországban találtam magam.

Időközben megírtam a történetemet, és valami barom ki is adta. Meglepően sikeres lett komorsága ellenére, és a summából amit kaptam, jó pár átmulatott éjszakára tellett. De lassan ez is elfogy, úgyhogy azt tervezem, felkeresek egy régi ismerőst. Smoke ugyanolyan simlis mint én, muszáj lesz segítenie, így diktálja a nincstelen gavallérok íratlan szabálya. A fickót még fenn Lappföldön ismertem meg,mikor egy névtelen kis falucska becsületsüllyesztőjének csaposaként ténykedtem, titokban pedig a készleteit pusztítottam. Akkoriban nagyon egy hullámhosszon voltunk, aztán kiderült a turpisság és meglehetősen sietősen kellett távoznom. Ez a szimpatikus úriember segített meglépnem a tulaj elől is.

Háború
Kurvára elegem van belőle. Miért nem tudunk felülemelkedni végre a témán? Ki a faszt érdekel, hogy kinek milyen a vére? Vannak sárvérűek, akik ezerszer inkább emberségesek mint az aranyvérűek, és viszont. Sok energiát és időt spórolna magának a társadalom, ha végre belátnák, mennyire felesleges ez az egész cécó...


        Jellem

Egy ribi egyszer azt mondat nekem, hogy érzéketlen kis pöcs vagyok. Valljuk be férfiasan, nem tévedett nagyot. Nagy pöcs vagyok. Egy kiégett, bunkó tirpák vagyok, akit nem érdekel más saját magán kívül. Ott pusztítom magam, ahol és amivel csak tudom. Én döntöttem így, és senkinek semmi köze az okához. Sokszor vagyok keserű és ironikus, durvaság határát súrolóan szókimondó és őszinte. Kivételt csak akkor teszek, ha egy csinosabb nőstény kerül a közelembe, de azzal is csak addig vagyok olyan megértő, amíg szét nem teszi a lábát. És valamelyik ostoba picsa mindig szétteszi. Komolyan nem értem, mit esznek rajtam; nem vagyok se túl barátságos, se túl jóképű. Lehet, hogy pont az igénytelenségem vonzza őket? Azt mondják,a jó fiút választó nők legbelül igazából a rossz fiúra vágynak...talán van benne valami.


        Apróságok


mindig ||
Mágia
Alkohol
Dohány
Nők
Anja
Borosta
Bulik
Brutális őszinteség


soha ||
Nurmengard
Ostobaság
Félelem
Nyílt víz
Anja
Aranyvér-mánia

dementorok || Bezártság
mumus || Anja
Edevis tükre ||  Megbélyegezni Anját, mint a középkori cédákat szokták
százfűlé-főzet ||  Áttetsző, tiszta acélkék, apró, fekete szemcsékkel. Nagyon keserű, és nem csak a torkot égeti, mikor lenyeli az ember, hanem utána egy jó darabig a gyomrot is.

titkok ||
Még mindig szereti Anját
Nurmengard-bélyeg a bal alkarján
Fél a nyílt víztől
Rettenetesen vágyik egy normális, rendezett életre

rossz szokás ||
Mikor csak teheti, pipára gyújt(esetenként cigarettára)
Nem gyengén alkoholista
Az etikettet elég szabadon értelmezi
 


        A család

apa || Ivan Vladislav Fyodorovics Domogarov; 52; aranyvérű
anya || Oxana Katerina Marakulinova; meghalt ; kvibli
testvérek || Nincs testvérem
családi állapot || Na ne röhögtess! Egy igazi szerelem volt, de az már régen a múlté...és amíg keresem az újat, miért ne szórakozhatnék jól a jelöltekkel?

állatok || Nincsenek

Családtörténet ||
Anyai ág:
Drága jó anyám tősgyökeres ukrán volt, méghozzá aranyvérű családból. A szóbeszéd szerint a család egyik őse volt Ivan Bohun is, a Sólyom, a kozák szabadságharc talán legjelesebb alakja. A család eredetét a 860-as évig vezeti vissza, legelső ősapánk jelen volt Kijev megalapításánál, tehát ez az ág varég, pontosabban svéd eredetű.

Apai ág:
Ez már kicsit izgalmasabb, bár mikor be kellett magolni ,baromira utáltam. Apám orosz származású, távolról rokona a Romanovok vesztét okozó Raszputyin-háznak(talán ezért lett az öreg is olyan defektes vénségére). Az eredetünket itt is a korai középkorig lehet visszavezetni, ősapám a Rurik-dinasztia fegyveres szolgája volt. Tehát ez az ág is kapcsolódik a varégokhoz, de ez szláv ág, nem északi, ahogy ezt az öreg Ivan is fennen hangoztatta.


        Külsőségek

magasság || 187 cm
tömeg ||88 kg
szemszín ||kék
hajszín ||barna
különleges ismertetőjel || Nurmengard-bélyeg, borosta/szakáll, pipa/cigaretta

kinézet ||
Olyan ez, mint egy borkóstoló. Először ott az első benyomás: magas, izmos férfi már-már szakállba hajlóan többnapos borostával, kezében az elmaradhatatlan tüdőméreggel. Aztán ahogy az ember forgatja a szájában, újabb és újabb aromák törnek a felszínre. Gyűrött arc, komoran, kiégetten csillanó szemek. Előtűnnek a ruházat részletei is: alapvetően átlagosnak mondható holmik, kivéve ha viselőjük úgy akarja, hogy jól öltözöttnek tűnjön. Ősz szálak a sötétek közé vegyülve. Markáns, férfias vonások; jóképű, érezz férfiember, talán a harmincas évei elején járhat. Unott úrinők vágyálma.És végül az utóíz. Zavaros, nyugtalanító aura marad Max után. Vajon mi történt ezzel az emberrel, hogy ilyenné vált?
egészségi állapot || Súlyosbodó alkoholizmus, de a drogokkal már leállt


        A tudás

varázslói ismeretek ||
Kb. 6 és fél év Durmstrang, tehát a tanmenetből nem sok maradt ki. Rengeteg dolgot tanult meg magától, amire az iskolában úgy érezte, nem fektetnek kellő súlyt. A börtönévek után a megélhetési gondok megkövetelték, hogy a muglik között is elboldoguljon, és a változatos állásai miatt sok gyakorlati dologhoz is ért.
Beszéli az ukránt, az oroszt, az angolt elég tisztességesen és az alapvető kifejezéseket több nyelven is elsajátította a vándorlás során( szomjan biztosan nem halna).

mugli képzettségek || Elég sok szakmához ért, pl. asztalosság vagy könyvkötés, hogy csak párat említsek. Igazából nehéz lenne olyat mondani, amihez ne konyítana valamennyire. Tud autót vezetni is.
pálca típusa || 13 és háromnegyed hüvelyk, kőris, sárkányszívizomhúr maggal



        Szerepjáték-példa

Fény... ki a rák hagyta széthúzva a függönyöket? Majd' kisül a retinám.
A párnám alá nyúlnék a pálcámért, ha nem feküdne valaki a karomon. Lassan kinyitom a szememet, de percek kellenek, míg megszokom a fényárt a szobában. Legalább délután három óra lehet. Újra megpróbálom megmozdítani a kezem, mire a rajta fekvő valaki legördül róla. Végre. Ahogy odapillantok egy csontos, girhes nő csípőjének vonala tűnik elém. Amilyen parti volt, örülnöm kéne, hogy nem egy pasas. Vagy egy kutya.
Benyúlok a párna alá, de a pálcám nincs a megszokott helyén. Miért is lenne, végül is csak épp szükségem lenne rá.
Fekszem még egy darabig a luvnya mellett, aztán mikor eléggé hozzászoktam már a verőfényhez, felülök és körülnézek a szobában: mindenfelé üres üvegek, könyvek, tányérok és alvó emberek hevernek rendezett összevisszaságban. A helyzetváltoztatástól kavarogni kezd a fejem, úgyhogy újra lezárom égő szemeimet, és a közeli asztalon fekvő pipámért nyúlok. Olyan régi társak vagyunk már,hogy csukott szemmel is meg tudom tömni, és mire az első illatos, bíborszín füstfelhők kiszabadulnak a dohánylevelek fogságából, a szédülés is elmúlik.
Felkelek az összetúrt ágyról és konstatálom, hogy egy szál faszban ácsorgok az ablak előtt. Kit izgat? Voltam én már nagyobb szarban is, de azért a közfelháborodás elkerülése végett húzok egy alsót meg egy inget a legközelebbi ruhakupacból. Ahogy elindulok, valami reccsen a padlón: a világ szegényebb lett egy kupicával. A zaj nyomán nyűgös morgást hallok az ágy másik feléről.
- Neee, már megint füstölsz? Oltsd el azt a szart...
- Te meg takaríts ki, bazmeg -hangzik a replika. Ha már itt van, vegyem valami hasznát is.
Az embereket kerülgetve kimászok a konyhába, ahol a már ismerős rumli fogad. Meg Alex, a szomszédom szintén elég zilált állapotban.
- Mi az, Alex, hogy tetszett a buli? -kérdezem csibészes vigyorral, ahogy a következő adag füstöt eresztem szét a plafon alatt.
- Igazából nem tudom. Nem emlékszem túl sok dologra -mondja kissé megszeppenve a srác.
- Na nem baj, mindig azok a legjobbak, mikor másnap lehet találgatni, ki mit csinált. Gyere, igyál egy kis narancslevet, az majd helyretesz -a pulton álló kancsóért nyúlok, és töltök neki a lakás talán egyetlen tiszta poharába. Átadom az italt, majd én is jól meghúzom a kancsóból. A vodkabélés kellemesen csiklandozza a májamat ezen a korai órán.
- Bláh, ez tele van vodkával! -hallom az ifjú titánt.
- Aki éjjel legény, legyen nappal is az, barátom -ajándékozom meg számtalan életbölcsességeim egyikével, egy nevetés-félét elfojtva.
- Az nem az én ingem? - kérdezi most a hátam mögül egy álomittas hang. Megfordulok, és egy vadidegen pasassal találom szembe magam. Lenézek az említett ruhadarabra: nem ismerős, de ez nálam nem meglepő.
- Bocs haver, mindjárt visszaadom -kezdem el komótosan levenni a ruhát.
- Áh, hagyd csak, nem fontos -mondja a jövevény enyhe undorral a hangjában- Nem láttátok a barátnőmet? 170 cm magas, vékony, barna hajú...
Fapofával az ágy felé sandítok, és beigazolódik a gyanúm.
Éljenek a másnapok...


       
Egyéb
Lilianne D'Alambert - multi

avialany||   Gerard Butler