- Sajnálom azt a kultúrát, amelyet magadénak tudhatsz, mivel láthatóan nem nevelt semmire, semmi becsülendőre legalábbis. Vad vagy, mint a gaz a kertben, öntörvényű, hatalmaskodó, nagyképű, talán kissé ostoba is és a gaz, mint tudjuk, hiába hoz szép virágot, csak mérgezi a kertet a jelenlétével, ahogy te is teszed, Cassiopeia - mondom halkan, a kedvéért kibontva a metaforát. - Nem mondom, hogy különb vagyok tőled vagy a többiektől, de legalább nem teszek úgy, mintha az lennék, ellentétben veled - nézek mélyen a szemébe rezzenéstelen arccal. Ha pedig én felveszem valakivel a szemkontaktust, az már komoly fenyegetés részemről.

Ahogy a gyógyszer rövidtávú mellékhatásaként megjelenő kábultság kezdett eloszlani, az idegeim ismét borzongani kezdtek és nem jó értelemben. A frusztráció lassan bugyogott bennem, föl-föl csapva, szinte dühbe fordulva, mert ahogy közeledett az a bizonyos napja az évnek, egyre érzékenyebb lettem. Ez a liba pedig nem úgy tűnt, hogy hamar feladja majd a sértett büszkesége feletti acsarkodását, így kénytelen voltam most már visszavágni neki. Lehetetlenül fárasztott minden kimondott szava.

- Silencio - súgom halkan egy hirtelen mozdulattal felé suhintva a pálcám, amikor befejezi a beszédet. Ez a bűbáj egy életmentő. Több szempontból is. Először, mivel megakadályozza az alanyt akármilyen hang kiadásában, ami kettő: a legtöbb boszorkányt és varázslót megfosztja a varázslat gyakorlásától, például egy haláfalót a halálos átok kimondásától. Három: ha valaki idegesít az értelmetlen fecsegésével egy szó és elhallgat. Az a mennyei csend. Csak egy másodpercig tartott, de milyen másodperc volt az a fáradt idegeknek! Mint egy korty víz a sivatagban, mint egy tiszta pillanat az őrület szélén, hogy aztán a köröttünk összegyűltek levegőért kapkodhassanak és újra összesúghassanak a hátunk mögött azt latolgatva ki nyeri meg ezt az ostoba vitát. Szegény, Chesterfield, nem tudja, kivel kezdett, mert a sárkánynak nincs baja a hercegnővel, míg az messzire elkerüli. De, jaj, ha összetalálkoznak, valaki megégeti magát és ez a valaki ma ő lesz.

 - Ne haragudj, a te érdekedben teszem, kedvesem - mosolyogtam rá nyájasan, amikor észrevette az átok hatását, de a gesztus mögött jó adag fenyegetés is megbújt.  - Csak szeretném, ha végighallgatnál. Először is emlékszem a nevemre, de sajnos úgy gondolom, hogy ezt rólad nem mondható el. Elfelejted, hogy ez a név mit és kit takar, de szíves örömest felvilágosítalak róla, ha tovább folytatod ezt a fajta viselkedést. Lehet, hogy egy idősek vagyunk, az is lehet, hogy egy házba osztottak minket, de jobb ha tudod, hogy ez nem akadályoz meg abban, hogy megtanítsam neked, hogy kivel is állsz szemben, ha kell a varázserőm teljes kihasználásával - a hangom ekkor már a majdnem gyilkos tónust üti meg és úgy látom most már ő is felfogja a helyzet komolyságát, bár az átok hatása alatt továbbra sem tud válaszolni. - Másodszor, elég jó vagyok jóslástanból ahhoz, hogy előre lássam, hogy mi ketten soha nem leszünk jó barátok, de mi lenne, ha megpróbálnánk mindketten elfelejteni, hogy néhány perce megszólítottál és mindketten folytathatnánk napi teendőink egymás köreinek zavarása nélkül a továbbiakban? Mit szólsz?

Az ajánlat meglehetősen fair, főleg, hogy a némító bűbáj hatása is lassan feloldódik, sőt megkockáztatom, hogy még nagylelkű is, hiszen megadom neki a lehetőséget, hogy a maradék méltóságának megőrzésével távozhasson a vitából, de nem vagyok benne biztos, hogy elég okos-e ahhoz, hogy éljen is vele. Egy pillanatra elhallgatok, s közben a halántékom masszírozom. Ha ez sem működik sarkon fogok fordulni és egy szó nélkül itt hagyom. Fogok én itt szórakozni vele? Nem ér annyit...

- Akkor mi lesz? Megyünk vagy maradunk?

Érdekes, hogy az emberek mi mindent össze tudnak zagyválni, amikor visszafoghatatlan kényszert éreznek arra, hogy véleményt alkossanak olyan dolgokról, amikről semmit nem tudnak. Például rólam. Húzott a szemem, na és? Sárga a bőröm? Ugyan,  sápadtabb vagyok egy albínónál ettől a génjeimbe ivódott szörnyű szürke angolságtól, mert hát akad a felmenők között nem is egy, a szűk családomnak pedig minden tagja ezen a szigeten született, tehát éppolyan angol vagyok mint ő, s az ő kultúrája az enyém is, de már hozzászoktam, hogy ilyen megjegyzéseket tegyenek a tények teljes figyelmen kívül hagyásával, amivel valljuk be csak magukból csinálnak hülyét.

- Én pedig nem tudtam, hogy a te kultúrádban a varázslók nem használnak mágiát, ha valamit el szeretnének érni. De akkor vajon mit keres a pálca a kezedben? - fordultam vissza félig, a vállam fölött egy fáradt, szánakozó pillantást vetve rá. Talán mégis ki kellene használnom a prefektusi cím kiváltságát és még azelőtt hátat fordítani neki, mielőtt nekem esik. Hogy egyesek milyen nehezen tűrik, ha valami nem úgy van, ahogy ők akarják! Talán fel kellene világosítanom arról, hogy az élet nem erről szól? Talán jobb, ha ezt szakemberre hagyom.

- Oh, sajnálom, hogy nem hallottam, amikor illendően megkértél, hogy menjek arrébb, elvonta a figyelmem a rögtönzött földrajzórád Korea elhelyezkedéséről - fordítottam saját szavait ellene bocsánatkérő arcot mímelve, ami lehet hogy kicsit gúnyosabbra sikeredett, mint akartam, de nem érdekelt.

- Etikett és protokoll, milyen idegenül hangzik ezen iskola falai közt ez a két szó - felelem szinte önmagamnak, elgondolkodón, mivel tényleg, de tényleg nem jelentenek semmit a falak között ezek a divatjamúlt szabályok, melyek tisztelték az emberi méltóságot és a rangot. Korunkban ennek már aligha van helye. De ezt leszámítva sem veszem magamra a mondat élét, hagyom szétszóródni a tömegen a kijelentés súlyát. Nincs kedvem vitatkozni, legfeljebb csak visszavágok egy-egy jól irányzott replikával, mert ettől többre lesz szüksége ahhoz, hogy kihozzon a sodromból. Sokkal többre.

Nincs kedvem a tömeg miatt sem épp most párbajba bonyolódni a lánnyal, de azért a nyelvem hegyén tartok egy gyors lefegyverző bűbájt, ha szükség lenne rá, elvégre prefektusként példát kellene mutatnom, nem párbajba szállni a saját háztársnőmmel annak sértett büszkesége miatt. Milyen szánalmasan megalázó lenne számára a többi Mardekáros előtt, akik habár nem szeretnek, tisztelni tisztelik legalább a címet amit viselek, ha pontot kellene levonnom tőle a megtámadásomért. Kár lenne a kis hercegnőért, ez biztos, de ha rákényszerít, nem lesz más lehetőségem.

Ma kettővel több fiolányi orvosságot kellett bevennem.
Sajnos az elmúlt hetekben egyre feszültebb voltam és gyakran ébredtem szinte mulaszthatatlannak tűnő fejfájással, amit csak az apám által küldetett bájital tompított. A reggelit elmulasztottam, ahogy az első órámat is. Amúgy is kezdem teljesen feleslegesnek érezni a bejárást.

Miután úgy-ahogy elmúlt a lüktető-szorító érzés a koponyámban kimerészkedtem a hálókörletből, hogy a konyhán némi hideg ételt magamhoz vegyek és elkezdhessem a napot. A klubhelyiségben szerencsére senkit sem találtam, a folyosón viszont többen is grasszáltak, de még köztük is csak át kellett vágnom, felismertek, széthúzódtak a kezemben tartott pálca láttán. Ez némiképp megnyugtatott és feldobott.

Azonban miközben visszafele tartottam immár jólesően eltelten, egy szűkebb folyosórészhez értem és valaki nem tért ki az utamból. Meglepő. A pálcám megemelkedett, a szó már az ajkamon volt, amikor kinyitotta a száját, hogy kiömöljön rajta egy sor felesleges szó. Milyen pazarló magatartás, nem csoda, ha a gyenge, sértésnek alig nevezhető szónoklata hidegen hagyott. Nem néztem rá, csak a pálcám egy kecses legyintésével és egy alig hallható szóval arrább toltam az útból. Nem volt hangulatom válaszolni az inzultusra, ahhoz sem, hogy egy prefektus sértegetéséért pontot vonjak le a saját háztársamtól, ami újabb konfliktushoz vezetne a több mardekárossal. Így sem szeretnek, de talán jobb, ha nem is utálnak a jelenleginél jobban.

Amint elléptem mellette kicsit szorosabbra húztam magamon a könnyű fekete talárt, amit a hálóköntösöm fölé kanyarítottam és hátrafordultam, hogy szemügyre vegyem a merész leányzót, akiben egyik évfolyamtársam ismertem fel. Visszamosolyogtam rá.
- Neked is jó reggelt, Cassiopeia! - szóltam bájosan. Ettől a legtöbben frászt kaptak volna, de tudtam nála ennyi nem lesz elég és valószínűleg már az arrébb tolástól is felkapta a vizet. Még szerencse, hogy a három üvegcsényi főzettől kellemesen bódult lett az állapotom és semmi sem érdekelt. Sarkon fordultam és kényelmes tempóban tovább sétáltam a klubhelyiség bejárata felé, mintha mi sem történt volna.

A körülöttünk álldogáló diákok várakozóan pillantottak a lányra, hogy mit lép. Elenged vagy utánam szól?

Mindig is szerettem a misztikus dolgokat, az ősi japán szertartásokat, a sárkányok meséit és mivel a múlt dicső, a jelen gyilkos és kegyetlen, már csak a jövőben bízva a jóslástan lett az egyik kedvenc tantárgyam. Ehhez az is hozzájárult, hogy a nagymamám sokat jósolt nekem, amikor kisebb voltam és látva bennem a tehetséget és az érdeklődést a születésnapomon egy rúnakészletet ajándékozott nekem. Azóta, ha nagyon unatkozom vagy a legritkább esetekben aggódom valamiért, mindig előveszem a finom selyembe csomagolt köveket és fejtegetem az eljövendő napok hálóját.

Némán érkezem meg a terembe, mint mindig, elfoglalom megszokott helyemet az egyik kis asztalnál az első sor szélén, ahonnan remekül szemmel tudom tartani az eseményeket, mégsem vagyok középpontban és senki sem zavarhat meg. Hacsak nem akar direkt módon mellém telepedni.
Az óra kezdete előtt még rajzolgatok egy kicsit a füzetem sarkára, mindig a szokásosat: azt a furcsa jelet, amit felvéstek az egyik könyvem borítójába. Fogalmam sincs mit jelenthet, mert se nem rúna, se nem írásjel, még piktogramnak sem illik be és ez frusztrál. Szánalmas, de egy unott lélek, akinek nem adatott más, minden jelre felfigyel és mindenben a Sors kezét látja, megfejteni és megérteni vágyik szándékait. Amikor megkapom a papírt, gyorsan előveszem a pennám és a legszebb, legkerekebb betűimmel a tetejére írom a kérdést, amit aláhúzok, majd bekeretezek.

Hogyan fejthetem meg a Jelet?

Egy percre elmerengek rajta, felidézem magamban a pillanatot, amikor megláttam a borító belsején a tépett szélű bőrvésetet, ahogy megérintettem és átrajzoltam az ujjaimmal. Emlékszem az illatára is, a száraz, dogszagú, megöregedett bőr szagára, ahogy lehunyom a szemem, majd magamhoz húzom a rúnákat rejtő zsákot. Sokáig kevergetem körbe a kis kockákat, míg kiválasztok hatot, amiket a markomba veszek. Ahogy újra kinyitom a szemem, magam mellé helyezem a felesleges rúnákat, majd az asztalra szórom egy arasznyi magasból a kezemben maradtakat.

Előbb a két erősebb, tehát jellel felfelé heverő kockákat veszem szemügyre, amelyek elég messze estek egymástól. Az egyik, Ansuz, másik három kevésbé jelentős kocka között helyezkedik el, melyekből kettő összeér a sarkuknál, ezek jelenthetik a középpontot, tehát a jelent. A másik fontos rúna mindtől külön, szinte az asztal sarkán állt meg, ennek a neve Mannaz. A hatodik, jellel lefelé fordult kocka az asztal belseje felé gurult, de kellően távol van ahhoz, hogy a közeli jövőre vonatkoztassam. Gyors vázlatot készítek a lapomra az elhelyezkedésükről és feliratozom, hogy melyik milyen pozícióban fekszik, hogy később megkönnyítse az értelmezést a tanár számára, ezután pedig egyesével nekilátok a vizsgálatuknak, megfejtésüknek.

Ansuz

Az Ansuz jel az alakzat közepén helyezkedik el, tehát a jelenemre utal. Általánosságban sem az igazság, sem a vezető jelentése sem állja meg a helyét, a kő a jelenlegi érzelmi kiegyensúlyozottságra utal, amely azonban súlyos hiányosságokat is magában rejt, arra hívja fel a figyelmet, hogy empátiától, külső hatásoktól elzárkózott életet élek, amely a későbbiekben negatív következményekkel járhat, viszont ennek köszönhetem azt, hogy megtaláltam a Jelet a könyvben.

Mannaz

A Mannaz jel szintén fejjel felfelé helyezkedik el, azonban nagyon távol van a többi kőtől, emiatt egyaránt értelmezhető a múltra vagy a távoli jövő esetleges történéseire, de általános jelentéséből fakadóan megmutatja az én saját hovatartozásom a társadalom és a rokonaim körében. Ebben az elhelyezkedésben, bár nagyon távol esik a szintén erős Ansuztól, megerősíti annak üzenetét: a Mannaz engem, a többi rúna az engem körülvevő embereket jelenti, megmutatja, hogy elhatárolódásom és kitaszítottságom a társadalom perifériájára száműzött.

Jera és Fehu

A Jera és Fehu rúnák az oldalukra fordulva, de egymást éleiknél érintve estek az asztalra, így őket együttesen, összefüggésben kell értelmezni, bár azt is figyelembe kell venni, hogy jelentésük gyengébb, mint az előző két kőé. Az Ansuztól, azaz a központi kőtől körülbelül 7 centiméterre fekszenek, így a jövőt hivatottak jelezni. A Jera a változást, az idő dinamikáját szimbolizálja, míg a Fehu anyagi biztonságra utal. A titokzatos Jellel kapcsolatban azonban úgy értelmezem őket, hogy ha hajlandó vagyok változtatni, tehát túllépni és feladni az érzelmi stabilitást és nihilizmust és ezzel kockáztatom a dolgok jelenlegi rendjét és nyugalmát, akkor megtalálhatom a Jel értelmét és ezzel együtt az önbecsülésemet is visszanyerhetem, esetlegesen az anyagi biztonságot is teremthet számomra.

Thurisaz

A Thurisaz köve a központtól jobbra, majdnem 10 centire fekszik, az oldalára fordulva. Küzdelmet, próbatételt ígér a jövőre nézve, ami szükségszerű az előző kövek jelentéseit tekintve. Arra utal, hogy a Jel megfejtése nem lesz könnyű, ám nem is lehetetlen, meg kell dolgoznom azért, hogy felfedhessem a titkát, de belső, önmagammal vívott küzdelemre is utalhat, hiszen eddigi életmódom, viselkedésem nem lesz könnyű feladni a cél érdekében.

Ehwaz

Az Ehwaz rúnával megjelölt kocka fejjel lefelé fordulva, a központtól, tehát a jelentől balra, felül helyezkedik el, majdnem egy arasznyira, így jelentése és hatása gyenge, csak kis mértékben befolyásolja a jövőbeli események lefolyását, ám erőt és akaratot jelez, amely szükséges lesz a feladat leküzdéséhez. Egyaránt értelmezhető, testi, lelki illetve szellemi erőként, pozitív végkimenetelt sejtet.

Összegzés

Ebben az alakzatban a hat rúna együttes értelmezése egyértelmű és rendkívül tiszta. A jelenre vonatkozóan figyelmeztet, hogy az elzárkózottság és direkt magány bár kényelmes és a tökéletes kiegyensúlyozottság látszatát kelti, közel sem stabil állapot, sőt, sebezhetővé teszi az embert. Ha hajlandó vagyok ezt a magatartást feladni, szocializásódni és megfelelő akarattal és kitartással megharcolok önmagammal és a körülményekkel is, akkor elérhetem a célom, tehát megfejthetem a Jelet és talán önmagam rejtélyét is feloldhatom, a keresés során megtalálhatom önmagam.

Miután felírtam a nevemet a papír tetejére, összehajtottam és odavittem a tanárhoz. Egy percig csak némán álltam előtte, azon gondolkodva, hogy jósoljak-e neki vagy sem. Aztán úgy döntöttem miért is ne? Ezerszer csináltam már.

- Én is megpróbálnám a Nornákat - szólaltam meg halkan, leülve a tanárnővel szemben, a kezemben tartott rúnás zsákból pedig kihúztam az első követ, majd magam elé helyeztem az asztalra.
- Ez a Pertho. Nagyon különleges rúna, a végtelent és a Sorsot szimbolizálja, az újjászületés, a folytonos változás jele, de ezt tartják a jósok rúnájának is. Talán a tanárnő hivatására és tehetségére utalhat, ami az eddigiekben is meghatározta az életét, hiszen az első Norna a múlté. A jóstehetség olyan dolog, ami egy életen át végigkíséri az embert, ha akarja, ha nem. Vagy hisz benne vagy elutasítja és megtagadja az adottságát, de attól még nem tud változtatni rajta, alakítja az életét a kezdetektől fogva a végig. Maga azt hiszem elfogadta ezt az ajándékot.

A második húzásnál többet hezitáltam, de végül kihúztam és letettem a jobb oldalra.
- A második Norna, a jelenről mesél, ebben az esetben a Gebo. Ez a rúna a kapcsolatoké, szerelem vagy barátság kezdetére utalhat, olyan találkozásra, ami hatással lesz a további életére, amely hosszútávú és meghatározó lehet és a hűség jegyében születik. Talán a Sors és a képessége, a múltbéli élményei mind elősegíthetik ezt a kapcsolatot, talán éppen emiatt kellett Roxfortba jönnie.

A harmadik kő rögtön a kezembe akadt, ezt a bal oldalra helyeztem.
- A harmadik és egyben legfontosabb rúna, amely a jövőre és a végzetére utal a Sowulo. Változást sejtet, amely pozitív irányú, sikert és egyben útkeresést, az élet dinamikáját jelenti, ami arra utalhat, hogy itt Roxfortban és a távoli jövőben is sikere lesz, esetleg a már említett párkapcsolatban, de utalhat spirituális, lelki sikerekre is, talán egy régi sérelem vagy félelem tudatos leküzdésére, átlépésére, amely eddig útját állta és meggátolta a változásban, továbblépésben - fejezem be végül a beszédet.

Nem ismerem a tanárnő előéletét, így a jóslat némileg bizonytalan, de vagy így, vagy úgy igaz, még ha félreértelmeztem is valamit. A rúnák soha nem hazudnak, ebben biztos vagyok és a tanárnőre most szép időszak vár. Talán Roxfort teszi, talán csak a környezetváltozás, nem tudhatom, de némi elégtétellel tölt el, hogy mégis megpróbáltam.

- Köszönöm a lehetőséget - búcsúzom végül, majd míg kicsengetnek, visszaülök a helyemre és magamnak vetem a rúnákat, utána pedig távozom, hogy visszavonulhassak a könyvtárba tovább kutatni a rejtélyes Jel után.

Az ígéretemet nem tudtam megtartani.

Egyszerűen nem ment, még ha megpróbáltam volna visszafogni magam sem tudtam volna kevesebb felháborodással felpattanni a helyemről, amikor a fiú, aki feltűnően felém magasodott, hanyagul belökte az ajtót, belépett és köszönés nélkül odavetette, hogy méltóztatott megjelenni. Nem vagyok megvakulva, sikerült felismernem őt kommentár nélkül is.

Először csak tetőtől talpig végigmértem, ahogy belépett, de nem nyugtatott meg a látványa, az pedig főleg nem, ahogy levetette magát a szemközti székre és még mosolygott is! A kezem automatikusan megindult a könyvre helyezett pálcám felé, de mielőtt még elérhették volna az ujjaim megmerevedtem. A srác körülbelül 72 és fél órát késik, úgy néz ki, mint akit a csatamágusok közül rángattak elő (vagy minimum összevertek egy okos bűbájjal), nem köszön, nincs nála felszerelés, flegmán viselkedik, rám mer mosolyogni és még a LÁBÁT IS FELTETTE AZ ASZTALRA!

Visszarogytam a székemre a kisebbfajta agyvérzéstől szenvedve, amit a fentebb említett, jobb szó híján lény okozott a puszta megjelenésével és a halántékomat kezdtem nyomogatni, ami valószínűleg a fejemet próbálta minden erejével egyben tartani. Fiatal vagyok még a halálhoz, de ha ezek után megkérdezi, hogy miért masszírozom a fejem, hát esküszöm, hogy a saját kezemmel fojtom meg!
Néhány némaságba burkolózó másodperc után úgy döntöttem kegyes leszek és teszek egy utolsó próbát, mielőtt végzek vele.
- Örülök, hogy végre megjelentél - kezdtem higgadtan felpillantva rá, ahogy a nyakát tekergette, mintha máris elgémberedett volna, bár azt a bosszúságot, amit éreztem nehezen lehet elrejteni, de legalább megpróbáltam.

- Leszel szíves megfogni az egyik pennát és körmölni, mert amíg én itt vagyok, te is itt leszel és míg a feladat nincs kész, én nem megyek el. A feladat a humán transzformációk csoportosítása, jellemzése, tied a kényszeres és a varázslattal végrehajtott, enyém a képesség és a bájital általi átváltozások. Kezdj hozzá, ha végeztél összesítjük - mondtam annyira semleges és érzelemmentes hangon, amennyire tudtam. Ha kötözködni vagy hőbörögni kezd, hogy ne mondjam meg mit csináljon (ami valószínű), meg fogom átkozni. Nem érdekel, hogy hány hét büntetőmunkába fog kerülni, biztosra veheti, hogy megteszem, méltán vagyok híres arról, hogy ha valamit el akarok érni, nem nézem milyen színű az illető nyakkendője (amit ő jelen esetben nem is visel).

- És persze, míg el nem felejtem: pennát, pergament, a témához kapcsolódó könyveket a nekem jobb, neked bal oldaladon elhelyezett kupacban találsz - mosolyogtam/vicsorogtam rá, kezemmel a félreértések elkerülése végett a könyvek felé intettem, majd visszatemetkeztem a saját olvasnivalómba. - Jó munkát! - tettem hozzá fel sem nézve, remélve, hogy most az egyszer valaki megteszi amit kérek tőle és gyorsan átesünk ezen a feladaton.

Ásítottam. Bosszús szemöldökráncolásom és állkapcsom szoros összezárása, a fogcsikorgatás rettenetesen fárasztott. Még az olvasás sem tudott igazán lekötni. És nem, nem azért vagyok ideges, mert elnézést a kifejezésért, le sem sz*r, hanem mert nem csak az ő jegye, de az enyém is ezen múlik. Soha nem értettem, hogy miért szeretnek a tanárok csapatmunkát meg páros feladatot adni, azt meg főleg nem tudom ép ésszel felfogni, hogy miért egy hetedévessel osztanak össze. Valószínűsítettem, hogy értelmileg nem sokban különbözhetünk, mégis úgy tűnik, hogy tévedtem. Hétfő óta legalább háromszor üzentem neki egy hálótársával, kétszer kértem személyesen és tegnap este még baglyot is küldtem neki, hogy legyen olyan kedves és vonszolja el magát az olvasóteremig, üljön le velem egy fél órára és oldjuk meg a ránk bízott feladatot, de nem. Nem használ. Talán nem tudja hol a terem?

A falióra mutatója már elhagyta a kilencest, pedig azt írtam félre jöjjön ide. Ha legközelebb összefutok vele, megesküszöm az égre, hogy leátkozom a... nem. Én nem pazarlom a drága időmet idiótákra. Megírom egyedül a beszámolót átváltozástanra és kész. Nem fogok arra várni, hogy meg méltóztasson jelenni. Feleslegesen strapálom magam, hiszen tudnom kéne, nem lehet mindenki olyan, mint én. Pedáns vagyok, persze, szeretem mielőbb megcsinálni, amit muszáj, aztán túl vagyok rajta, de azért képes vagyok kompromisszumra, nem szoktam a partnereim agyára menni, de a jövő héten le kell adni és sehol sem tartunk. Mikor akarja elkezdeni? Hétfőn reggeli helyett? El akarja egyáltalán kezdeni?

Felsóhajtottam és lapoztam. A kelta druidák ennél bonyolultabban nem is fogalmazhatták volna meg, hogy hogyan kell lefejteni a keresztes vipera mérgét, de a módszer kiválóan alkalmazható, ez kétségtelen. A bájitaltan oktatásban persze nem csoda, hogy nem tanulunk ilyesmiket, különben még valamelyik szerencsétlen megmaratná magát. Kár. Pedig a gyakorlati oktatás nagyon fontos lenne, főleg bájitaltanból, hiszen a hozzávalók nem jönnek házhoz, rájuk kell találni, preparálni kell őket, kiszárítani, feldarabolni, őrölni, előfőzni, stb. Itt jön a képbe a Legendás Lények Gondozása meg a Gyógynövénytan. Többek azt mondják, minek vesződni ezzel a pepecseléssel, amikor mindent meg lehet venni készen az Abszol úton vagy a Zsebpiszok közben. Ez hülyeség. A mai kereskedelemben nem lehet megbízni, soha nem tudhatod, hogy milyen szakértelemmel vagy körültekintéssel állították elő az adott terméket. Lehet, hogy hamis és átvernek és csak akkor jössz rá, amikor a jégfű (ami alapesetben meg sem gyullad) lepörköli a szemöldököd.

A teremben csend honol, csak az a bizarr, zöld szemgolyó mozdul meg néha, amikor valaki néha betéved, körbepillant és távozik. Imádom ezt a termet. Csönd és nyugalom, könyvek és tudás, maga volna az idill, ha nem frusztrálnának a mellettem felstócolt átváltozástan könyvek és az üres pergamenek. Ha találkozunk higgadt maradok. Ígérem.

Név: Sence Mai Islington
Évfolyam: V.
Ház: Mardekár

1. Ön általában
 a társaság motorja
inkább csendes és visszahúzódó
2. Ha Ön tanár volna milyen tárgyakat tanítana szívesebben?
gyakorlati jellegű tárgyakat
 elméleti jellegű tárgyakat
3. Melyik megtisztelőbb az Ön számára
ha Önt az érzelmek emberének ismerik
ha következetesen gondolkodó, logikus embernek ismerik  
4. Amikor Ön elmegy valahová, napi ügyeit intézni,
eltervezi mikor, mit fog csinálni
csak úgy elindul
5. Kapcsolatai kialakításában
mély barátság kialakítására törekszik de csak néhány emberrel
széleskörű kapcsolatokra törekszik sok különböző emberrel
6. Ha egy kötött programhoz kell igazodnia
ezt vonzónak találja
gátlónak találja
7. Ön rendszerint kivel érzi jobban magát?
álmodozó típusú emberekkel
reális típusú emberekkel
8. Melyik nehezebb az Ön számára?
alkalmazkodni a mindennapi rutinfeladatokhoz
alkalmazkodni a folyamatosan változó feladatokhoz
9. Az Önhöz közelálló emberek tudják hogyan érez Ön?
igen, a dolgaim többségével kapcsolatban tudják
nem, csak ha valamilyen oknál fogva én elmondom nekik
10. Ön jobban ügyel
az emberek jogaira
az emberek érzéseire
11. Amikor Ön társaságban van
jobban szeret bekapcsolódni a csoportos beszélgetésbe
jobban szeret egyszerre csak egyvalakivel beszélgetni
12. Ön jobban kedveli azokat az embereket akik
eléggé konvencionálisak, sohasem kirívóak, feltűnősködők
túlságosan eredetiek, és az egyéniségüktől függ, hogy feltűnőek avagy nem
13. Ön gyakrabban hagyja, hogy
a szíve vezesse az eszét
az esze vezesse a szívét
14. Ön jobban kedveli, az
előre megszervezett találkozókat, partikat stb.
nyitott bármikor bármilyen szórakozásra, amikor csak alkalom adódik
15. Baráti körében
Ön a legutolsó aki megtudja, hogy valakivel történt valami
mindig mindenkivel kapcsolatban jól értesült
16. Az az ötlet, hogy listát készítsen a hétvégén elvégzendő teendőiről
tetszik Önnek
hidegen hagyja
kifejezetten lehangolja
17. Milyen embert szeretne inkább barátként?
valakit aki állandóan új ötletekkel áll elő
valakit aki két lábbal áll a földön  
18. Ön inkább sikeres
a váratlan események kezelésében, a megoldások gyors megtalálásában
a régi jól bevált módszerek alkalmazásában
19. Amikor Ön kényelmetlen érdeklődés középpontjába kerül
megpróbálja tréfával elütni a dolgot
megpróbál más tárgyra térni
napokkal később is azon gondolkodik, mit kellett volna mondania
20. Egy nagy társaságban
Ön gyakrabban mutat be embereket másoknak
Önt mutatják be gyakrabban más embereknek
21. Ön inkább
gyakorlatias ember
ötletes, szellemes ember
22. Ön rendszerint
többre értékeli az érzelmeket mint a logikát
többre értékeli a logikát mint az érzelmeket
23. Amikor előre meg van határozva, hogy Önnek egy bizonyos dolgot, egy bizonyos időben csinálnia kell, Ön ezt
kellemesnek találja, mert ennek megfelelően tervezhet
kellemetlennek találja, mert kötve érzi magát
24. Önnek
sok a mondandója, de csak bizonyos embereknek, bizonyos körülmények között
könnyedén beszél bárkihez, olyan hosszan, amennyire csak szükséges
25. Ha Öntől megkérdeznék egy szombat reggelen, hogy mivel fog telni a napja, Ön
képes lenne egészen pontosan elmondani
túl sok dolgot sorolna fel kétszer
várnia kellene és utánanézni  
26. Amikor szórakozásból olvasgat
élvezi ,hogy különös vagy eredeti módon magyarázhatja az olvasottakat
pontosan azt mondja amit az író mondani akart
27. Ön
jobban szereti a dolgokat az utolsó pillanatra halasztani
idegesítőnek találja ha az utolsó pillanatban kell a dolgait megtenni
28. Amikor Ön egy partin van,
szereti elősegíteni az események folyását
hagyja a többieket, hogy a saját módjukon szórakozzanak
29. csinálni
létrehozni  
30. előnyök
áldások
31. menetrendszerű
tervezetlen  
32. feltalál
épít
33. kritikus
kritikátlan
34. beszédes
visszahúzódó
35. ésszerű
lenyűgöző
36. óvatos
bizakodó
37. szisztematikus
spontán
38. torony
alap
39. puha
kemény
40. élénk
nyugodt
41. gyártás
tervezés
42. eltűr
megbocsát
43. rendszeres
alkalmi
44. elmélet
gyakorlat
45. együttérzés
előrelátás
46. [/b]beszéd
írás
47. konkrét
absztrakt
48. hideg-fejű
meleg-szívű
49. elhatározás
ösztönzés
50. jelkép
jel
51. békebíró
bíró
52. barátságos
különálló
53. Ha új emberekkel találkozik azok,
rögtön tudják, hogy mi érdekli Önt
csak azután tudják mi érdekli , ha igazán megismerték Önt.
54.Ha olyasmit kell csinálnia, amit sok más ember is csinál, melyik mód a vonzóbb Önnek?
az elfogadott módszer szerint csinálni
felfedezni egy új, saját módszert
55. Melyik a súlyosabb hiba az Ön számára?
ellenszenvesnek lenni
ésszerűtlennek lenni
56. Ön szerint napi rutin szerint cselekedni
kényelmes útja a dolgok elintézésének
fájdalmas tevékenység, még akkor is ha szükségszerű
57. Ha házibulin vesz részt
néha előfordul, hogy unatkozik
minden esetben jól szórakozik
58. Amikor elkezd egy nagy projektet, amit a hét folyamán kell befejeznie
időt áldoz arra, hogy listát készítsen az elvégzendő dolgokról, és azok sorrendjé¬ről
fejest ugrik a dolgokba
59. Ön szerint, melyik képesség a fontosabb?
észrevenni a kínálkozó lehetőséget egy helyzet során
igazodni a tényekhez, ahogy azok adódnak
60. Amikor sok apróságon gondolkodik, amit meg kell tennie, vagy meg kell vennie,
gyakran elfelejti őket egy sokkal későbbi időpontig
rendszerint felírja őket, hogy emlékeztesse magát
mindig pontosan emlékezik mindenre, papír vagy egyéb emlékeztető nélkül is
61. Ön rendszerint
szabadon kimutatja érzelmeit
megtartja az érzéseit magának
62. Ön inkább
támogatja a bevált módszereket, amelyekkel a munkáját jól végzi
kutatja, hogy mi az ami még nem tökéletes, és megoldatlan problémákat keres
63. Ön inkább dolgozik olyan ember irányítása alatt, aki
mindig kedves
mindig korrekt
64. Amikor begyűrűdzik egy új divathullám
Önt nem érdekli különösebben
Ön az elsők között van aki kipróbálja az újdonságot
65. Az, hogy időben befejez egy munkát, azon áll, hogy
elkezdte időben tehát még marad is ideje a leadás előtt
az utolsó pillanatokban sokkal gyorsabban képes dolgozni
66. Életstílusában Ön jobban kedveli
az eredeti dolgokat
a konvencionális dolgokat
67. (itt több is megjelölhető) A napi munkája során
élvezi a vészhelyzeteket, amelyeket rövid idő alatt kell megoldani
utálja az olyan helyzetet ahol nyomás nehezedik Önre
rendszerint előre megtervezi a munkáját, emiatt sosem kell „nyomás alatt” dol¬goznia
68. Elmondható-e Önről, hogy
jobban képes lelkesedni a dolgaiért mint az átlag
kevésbé jön izgalomba a dolgai miatt mint az átlag
69. Ön szerint, melyik a dicséretesebb
ha valakinek józan esze van
ha valakinek látomása, ötletei vannak
70. Ön szerint melyik a nagyobb hiba
ha valakiben nincs elég melegség
ha valaki túl sok melegséget mutat
71. Amikor különleges munkája akad,
óvatosan megszervezi mielőtt nekikezd
aközben találja ki, mi a szükséges, miközben csinálja  
72. Ön
nehezen értesül a dolgokról
könnyen értesül a dolgokról
73. Napjának a megszokott rutin szerint zajló részét Ön
nyugalmasnak találja
unalmasnak találja  
74. elfogad
változtat
75. gondolkodik
érez  
76. pontos
ráérős
77. elmélet
bizonyosság
78. egyetért
megvitat
79. házibuli
színház
80. ismert
ismeretlen
81. meggyőző
megható
82. állandó
változó
83. képletesen
szószerint
84. szelíd
erélyes
85. szívélyes
csendes
86. tények
ötletek
87. elszánt
hűséges
88. rendszerető
kényelmes
89. képzelgő
tárgyilagos
90. szimpatizál
analizál
91. állítás
fogalom
92. igazság
kegyelem
93. óvatos
gyors
94. ki
mi

Pontosan érkezek, mint mindig, bár nem szolgál túl nagy örömömre, hogy olvasás helyett agyturkászásra kellett jönnünk, ahelyett, hogy végre valami hasznosat is tanulnánk. A párbajszakkörön legalább jóízűen kacarásztam és bosszankodtam, hogy a használható varázsigék körét olyan primitív ártásokra korlátozták, mint a Pecificus Totalus. Mindegy.

Az óra első tíz percében vegetálok, igyekszem ráhangolni magam  az elkövetkező percekre, jó képet vágni a dologhoz. Kötelező óra, túl kell esni rajta, ha szenvedek, az csak nekem fáj. Kár, hogy ezt a felfogást más témákra nem tudom átültetni, alkalmazni. Szakadék van az iskolai és az otthoni életem között, lehetetlenség volna azt a nihilizmust mutatnom a családom körében is, amit itt képes vagyok fenntartani. Az otthon hűvösében levedlem megfáradt pikkelyeim és nyugodt szívvel sziszegek mindenkire. Kígyó vagyok, egy álnok hüllő, aki csizmának sem jó, csak hogy anyám oly kedves hasonlatát használjam, mellyel legtöbbször Karácsonykor és születésnapokkor ajándékoz meg, amikor kénytelen elviselni a társaságom.

A férfi bemutatkozik, és bár szakasztott olyan, mint Vulkanov professzor, egyáltalán nem fedezek fel sok hasonlóságot bennük, az pedig, hogy ikrek a legkisebb mértékben sem izgat. Nekem is van két tesóm akik ikrek, mégis különböznek, nem értem miért akadt fenn ezen a dolgon a fél Roxfort. Mindenesetre, valami érdekesnek gondolt házi feladatot próbál előadni, ami roppantul aranyos és szórakoztató. Vagy nem tanított még soha, vagy már nem sokáig fog, csak hogy rövid legyek. Az viszont lenyűgöző, hogy az iskola még mindig talál lelkes embereket, akik élvezik, hogy ilyen időpocséklásra vehetnek rá minket... Nagyon jól ismerem magam, nincs szükségem tudományos alapra ahhoz, hogy megállapítsam, gyermekkori traumáim (egy nagymama véletlen meggyilkolása és egy elforduló, hideg édesanya) miatt soha nem leszek képes igazán beilleszkedni a társadalom azon rétegébe, akik a szociális aktivitás alapján mérik az ember érdemét. A zsenik mind magányosak. Apám legalábbis ezzel nyugtat, amikor látja hogyan bámulok ki a könyvtár ablakán, ha elfáradt a szemem az olvasástól. Még olyan szerencsém sincsen, hogy viselkedésem egykeségre kenjem. Négy testvérem van, gyűlölnek. Vagy ha nem, nagyon jól mímelik.

De legalább lelkes. Mármint a tanár. Legalább az látszik rajta, hogy ő élvezi, amit csinál, hogy mindent megtervezett a nagy belépőjére: bemutatkozás, közvetlen hangnem, érdekesség, feladat, segítségnyújtás felajánlása. A baj csak annyi, hogy rajtam Merlin sem segít. Ami megtörtént, azon nehéz vagy egyáltalán nem lehet változtatni, makacsságom, elutasításom csak csökkentik annak az esélyét, hogy valaha is hagyjam magam kiismerni, átsegíteni a sérelmeken. Nem felejtek. Nem bocsátok meg. Ez elvi kérdés. Nem tudnék őszintén boldog lenni, vagyis inkább nem hiszem, hogy képes vagyok magam gúny nélkül boldognak képzelni. A rózsaszín felhők, a tündérmesék nem nekem valók.
A másik pozitív dolog (optimizmusom a mai napon túlteng), amit megjegyeznék az új tanár úrról vagy pszichológusról vagy nevezzük akárminek, hogy leváltotta azt a rémes nőszemélyt. Ms. Swan maga volt a megtestesült... borzalom. Nem gyakran pazarlom az érzelmeim olyan ismeretlen emberekre, akik nem szimpatikusak, de őt őszintén gyűlöltem, igazán felemelő érzés tudni, hogy eltűnt. Ha szabad azt is megkockáztatom, hogy örömmel venném, ha halálhírét hallanám. Mindegy, maradjunk annyiban, hogy nem bírtam a nőt.

A teszt egyáltalán nem átláthatatlan: van az életvidám, közvetlen, spontán válasz és van a szabálytisztelő, konzervatív válasz. Nem tudom melyiket vegyem magamra. De tényleg nem. Egykedvűen sercegtettem a pennám, miközben megállapítottam, hogy egyszerre vagyok pedáns és rejtett újító, aki vágyik az elismerésre. Természetesen névtelenül. A hírnév nem nekem való, utálom, ha mindenki rám figyel, kivéve, ha azok olyanok, akiket kedvelek. Kevés ilyen ember van. Mármint akit kedvelek. Próbálok őszinte lenni magamhoz, ahogy a penna végével az orramat cirógatom gondolkodás közben. Gyorsan átfutottam a sorokat, megoldottam a feladatot, aztán beadtam. Érdekel az eredmény, bár nagy meglepetéseket nem fog okozni, hacsak nem cseréli össze a tanár valamelyik griffendélesével. Akkor egészen biztosan egy világ omlana össze bennem.

Mindenesetre az óra véget ér, mielőtt unatkozni kezdenék, amit kellemes csalódással konstatálok és halkan elbúcsúzva kilépek a Nagyteremből, hogy aztán úgy-ahogy kieresszem a hangom és átkokat szórva visszavonulhassak egy üres terembe olvasni. Érdekel, hogy mennyi rétigurmóhéjat is kell reszelni az Átokverte Rútkarc főzetbe...

 
- Tévedés - jelentem ki. - A bölcsesség nem a korral jár. Nem attól függ hány éves az ember, hogy mennyi mindent lát, hanem attól, hogyan gondolkodik. A bölcsesség az, amikor az ember megérti az élet apróbb darabjait és aztán egybefűzi őket, gondolkodik és megéli azt, amire született. A bölcsesség mindenkiben ott rejtezik, csak elő kell idézni a jelenlétét. Bölcs vagy - ismétlem meg határozottan, majd egy flegma mosollyal hozzáfűzöm. - És jobban teszed, ha nem vitatkozol velem. Úgyis nyernék - vigyorodok el.

Ritkán csinálok ilyet, de ez egy ilyen nap. Ritka emberrel ritka módon viselkedek egy ritka napon, ez így van rendjén. Az ilyen pillanatokat meg kell becsülni. Túl könnyen okoznak csalódást. A csalódást pedig mindig igyekszem elkerülni. Törékeny vagyok én ahhoz, hogy csalódni merészeljek, mert beláthatatlan következményekkel járhat és azok soha nem jók. Általános tapasztalatot vonok le belőlük és csak egyre üresebb és üresebb leszek, egy igazi lelketlen valami, ami nem akarok lenni. De nem tudok változtatni. Egyedül nem megy.

- Ez így igaz - bámulok ismét a vízbe, hiszen a szemeimmel talán túl sokat mondanék, az arcomról lefoszlik a mosoly, mint mindig, ha eszembe jut önnön szerencsétlenségem. - Édeset ritkábban, keserűt többet éreztem és azt hiszem ezért is bújok el inkább és bölcselkedek olyasmiről, amiről semmit sem tudok - mondom ki, majd inkább elhallgatok. Ez a dolog igazán nem való ide.

- Sence, Sence Islington - válaszolok halkan. - Örvendek a találkozásunknak, Evan - mosolygok rá, óvatosan a szemébe nézve, várva mi jön ez után, mert nekem hirtelen semmi nem jut az eszembe, pedig az üres, udvarias locsogás mindig jól ment a politikáról meg a történelemről és a gazdaságról. De az a baj, hogy ez a beszélgetés nem erről szól, nem erről akarok beszélni. Valami értékeset találtam, nem akarom rögtön elereszteni. Nem akarom elszalasztani.

Elgondolkodtat, amit mond. Sorsszerű volna mindaz, ami történik, belefásulunk abba, hogy várjuk a halált? Apám azt mondja, mindenre képes vagyok és azt hiszem, igaza van, hiszen már csak kevés olyan dolog maradt, amitől félek és veszélyt jelentene rám ebben a létben. Legyőztem azt az erőt, amit mások soha nem tudnak: a Halált. Nem gátol a tudat, hogy valamibe belehalhatok, valamiért szenvednem kell, mert talán már üres is vagyok.

Mi történne, ha meghalnék? Egy újabb lélek a porba hullana, csöndesen elmúlna ebben a sötétségben, ami beszippantja és szaggatja, míg él. Elmerülnék. Egy szavam nem volna, nem kapaszkodnék semmibe, senki nem venné észre, hogy már nem vagyok. Nem lenni… Érdekes két szó. Megszűnni létezni annyi, mint megtalálni azt, amire eddig a választ kerestük. Az élet értelmét, azt hiszem. Igen, a földi élet egyetlen értelme: a halál és ami azon túl van, ez az egyetlen cél, melyben minden lény összeforr. Furcsa. Élni azért, hogy meghaljunk. Értelmetlen, mondanák, de még sincs, mégsem lehet igazuk.

- Bölcs vagy – mondom halkan, most már teljes valómmal felé fordulva, megfigyelve az arcát, a szemeit. Valahogy ő is komoly most, pedig az az érzésem, hogy ez nem jellemző rá. Nem sok olyan embert ismerek, aki komoly és még beszélni is lehet vele. A mi házunkban a legtöbben, akik csöndben figyelik az eseményeket és a harsányságot megvetve burkolóznak magányba, általában csak túl felsőbbrendűnek érzik magukat, ahhoz, hogy beszéljenek akárkivel is. Én remélem, hogy nem vagyok ilyen. Ha mégis…

… most bebizonyítom, hogy nem.

- Egyébként… - kezdem kicsit bizonytalanul a mondatot. – Hogy hívnak?

- Az emberek már rég nem veszik a fáradtságot arra, hogy megismerjék egymást. Elég egymásra nézniük és azt mondani, látom, bemutatkozott, tudom a nevét, ismerem ezt az embert, pedig nem. Mindenki megelégszik azokkal a sztereotípiákkal, amiket magunknak találtunk ki. Vegyük csak azt, hogy ha valaki aranyvérű. Ha az aranyvérű vagy, rögtön mindenki azt hiszi, hogy fenn hordod az orrod és el vagy kényeztetve. Néha persze igazuk van, de hiba lenne minden aranyvérűre rányomni a bélyeget, hogy sznob. Ebben az iskolában pedig ebbe nevelnek bele minket. "Melyik házba is jársz?" "Aha, értem, akkor te biztosan ilyen meg ilyen vagy." Semmi sem rosszabb ettől az előítéletesedéstől - mondtam halkan, a víztükörbe bámulva. Nem voltam felháborodva, nem éreztem dühöt, egyszerűen kinyílvánítottam a véleményem.

Ijesztő, hogy mennyire bekebelez minket egy-egy skatulya, amiből nem tudunk megszabadulni. Ez a téma különösen rosszul érint. Nyolc éves korom óta a saját anyám nem hajlandó a közelembe jönni, nem hogy megismerni! Nem mondom, hogy valami nagyot és csodálatosat hagy ki, de beteges ahogy gyűlöl. Bár... ha megváltozna sem biztos, hogy én is képes volnék még szeretni őt. Túl sok sérülés, túl sok törés és karcolódás van azon a tükrön, amibe belenézünk, mint ahogy most én a vízbe. Megígértem magamnak már számtalanszor, hogy nem fogok sírni. Csak némán remegek a súly alatt.

- Miért jöttél ide hozzám? - kérdezem ránézve. Sorsszerű lenne, hogy idelépett vagy csak szórakozik? A Mardekárban nem ritkán próbálkoznak palira venni, de túl átlátszó a mosolyuk, a gesztusaik, nem tudok megbízni bennük. Már nem. Vajon ezzel a sráccal is megégetem magam, ha hagyom magam kilesni a pajzs mögül? Néha szükséges elviselni a kockázatot, azért, hogy felfedezzünk valami újat? Valaki újat. - Soha ne köszönd, még minden megfordulhat. Ki tudja nem fogok-e holnap pálcát nyomni a mellkasodhoz és azon kapni magam, hogy meg akarlak ölni? A sors útjai kifürkészhetetlenek. Soha nem szabad megköszönni, amit tegnap kaptál, különben holnap könnyedén elveszíted... - suttogtam. Ha tényleg komolyan gondolja, nem fog megrémülni. Ha tényleg olyan érdekes, akkor nem ijed meg ennyitől. Üres szavak, némi púder és az egyszeri varázsló minden csodát elhisz. Hiba. Végzetes hiba.

Unottan üldögéltem a Bűbájtan teremben a helyemen már a szünet elején. Az átkok és a tolóvarázs mesterévé képzem magam ebben az iskolában, azon kívül pedig lassanként kezdenek hozzászokni az emberek, hogy a folyosón a lehető leggyorsabban igyekszem haladni. Minden évben egyre könnyebb akadálytalanul eljutni A-ból B-be és ez igazán kellemes számomra. Utálom a tömeget, a lökdösődést, ahogy hozzámérnek az idegenek, a szagok, a hangok, minden inger csak tovább borzolja amúgy sem épp nyugodt idegeim. És még a Papa csodálkozik, hogy amikor reggel megsimogatja az arcom, majdnem megátkozom őt is? Néha egy-két óvatlanabb házimanó is áldozatomul esik, de persze nem veszik nagyon zokon. Anyám sokkal durvábban bánik velük, mint én, ebben biztos vagyok.
Mindenesetre a megszokottól eltérő módon, a mai napon Qcross professzor hamarabb érkezett, majdnem 10 perc előnyt tudhatott magának, ami meglepett. Máskor mindig késik… Még az sem mentség, hogy dolgozatot írunk. Vagy ennyire fontos volna neki, hogy hajlandó volt hamarabb érkezni. Érdekes.
És furcsa. Egy óvatos pálcaintéssel magamhoz intettem egy Bűbájtan tankönyvet a tanári asztal melletti szekrényről és végigpillantottam a tartalomjegyzék igézetein. Néha nem árt tudni, mik a követelmények, lehet, hogy gyanús lenne, ha egy egyszerű Alohomora helyett a jóval erősebb és hatékonyabb Frangere varázsigét vagy Piroinito helyett az Ignitum Draco-t alkalmaznám.
Mire a többiek beértek és a harang jelt adott az óra kezdetén nagyjából felfrissítettem az ötödikes tananyag rég feledésbe merült alapjait és magabiztosan vettem magamhoz a felém szálló papírt.
Miután felírtam a nevem és a házam a pergamenre, nekiveselkedtem a feladatoknak. Igyekeztem arra koncentrálni, hogy olyan igék jussanak eszembe, amik kellenek, ne olyanok, amiket talán még a professzor sem ismer…



1.   feladat

Asszociáció. Hm.
   
„Huss és pöcc”, ezt ismerem. A nővérem rajtam gyakorolta a lebegtetést, a kedvenc szórakozása volt, hogy a fejem fölé lebegtet dolgokat, aztán véletlenül megszakítja a varázst. Néha persze az én pálcámból is kiszaladt egy-két Capitulatus és Cuferion. Nem bírom, ha szórakozik velem, Seya pedig amúgy sem a kedvencem.
      „Vin gardium leviosa.”
   
   „Bazibumm-bűbáj”. Ez becsapós kérdés, fogalmam sincs, miért kell ilyen beceneveket adni a bűbájoknak… Ha óra előtt nem olvasom át a könyvbeli igéket, biztosan azt írom, hogy Bombata. Az tényleg „bazi” és „BUMM”.
      „Baziteo.”

   „Szívóbűbáj”. Ez egyszerű, gyakran használom, amikor portalanítok. Még szerencse, hogy allergiás vagy rá, ha poros a cuccom.
      „Tergeo.”
   

2.   feladat

Szituációk. Ezt szeretem Qcross profban, hogy kreatív. Nem unom halálra magam az óráin és még a dolgozatokon is jókat szórakozok. Gyakorlati oktatás a javából. K, mint Kiváló.

   a.)
Hát igen, ennyit erről. A feladat megoldása egyszerű: nem hagyom magam bezárni, amúgy meg nem mászkálok elhagyatott, sötét és veszélyes kunyhókban. És ha bezárnak, miért hagyják bent a kulcsot? Mindegy. Éles helyzetben valószínűleg nem foglalkoznék a kulccsal, egyszerűen feltörném a zárat a fentebb említett „Frangere” bűbájjal. Kényelmes és hatásos. Zárójelben azért ezt is odaírom az „Invito” meg a többi mellé.

   b.)
Anyám meg is ölne, ha ilyen történne. Összetörni egy vázát? Én? Hát nem elég, hogy az anyját eltettem láb alól, még az emlékét is tönkre akarom tenni? Nem is gondolna rá, hogy a dolog helyrehozható, örülne az alkalomnak, hogy bánthat.
Mindenesetre a legegyszerűbb, ha „Reparo”-t, „Immobilius”-t és valami takarító igét használok. A doxycidet meg nem árt jobban eltenni, hogy egy alkalmatlankodó gurkó (amiről szintén nem tudom, mit keresne a lakásban, amikor a kvidics szót sem szabad kiejteni otthon) nehogy kárt tegyen benne.

   c.)
Na szép. Most már férfi is vagyok. Teljes képtelenség hogy velem akármelyik ilyen képzelt szituáció megtörténjék. Vajon egy átlagemberrel megtörténhetnek?
Szóval… randevú. Oh, hogy az, amikor… értem. Az, ami nekem soha nem lesz. Ezt a tényt félretéve azt hiszem, egy transzformációs bűbáj megtenné a hatását, a tisztítóbűbáj kivesz minden foltot és a pattanás… Nos, a pattanás nehéz ügy, mert én nem küzdök ilyesmi problémákkal. Az én arcom sima, mint egy maszk. Lényegében az is, abszolúte semmit nem árul el rólam és legtöbbször a pattanásos problémákat megelőzve bájitalokkal szoktam kezelni a bőröm.
Néhány perc fejtörés után arra jutottam, hogy egy randevúra igyekvő, épeszű férfi azzal is megelégedhetne, hogy minimálisra csökkenti a probléma okozóját, így egy kicsinyítő bűbájt javasolnék.


3.   feladat

Definíciók. A legkönnyebb része a dolgozatnak. Örömmel írtam be apró gyöngybetűkkel a pontozott részre a legjellemzőbb bűbájokat.


Ahogy végeztem a dolgozattal mégegyszer átfutottam rajta, hátha valamit elírtam, de ha hibáztam, is nem tűnt fel. Mindenesetre szimpatikus kis dolgozat volt, remélem a többi is hasonló lesz. Az RBFen pedig úgy fogok átrepülni, mint egy hippogriff.
A 45 perc leteltét jelző ajtónyíláskor felálltam a helyemről és kivittem a tanári asztalhoz a dolgozatomat majd kifele menet magamhoz vettem egy csokibékát. Imádom a csokibékát, régebben a kártyákat is gyűjtottem. A maival együtt már hét darab Vanliar Kyzeliny-esem van...

.

A sárkány fül-le szárnyalt a levegőben. A csuklóm folyékonyan mozgott, finoman és kecsesen, hogy a mítoszi lény is úgy hullámozzon, mint a szél. Magamat is gyönyörködtettem ezzel a játékkal, talán még el is mosolyodtam, igazándiból nem figyeltem rá. ismét csönd telepedett háborgó lelkem és elmém egészére, elhallgattatva minden aprócska hangot odabenn. Úgy éreztem még az alkalmatlankodó fiú is része a csendemnek, hálás voltam, hogy nem szólt egy szót sem. Szeretem elfelejteni ezt a világot. Ritkán sikerül, akkor sem tart sokáig.

A sárkány olyan erővel csapódott a vízbe, hogy az felcsapott és főleg a fiút érte el. Nem a látszólagos kontrollvesztés, inkább egy hirtelen jól irányzott és megdöbbent mozdulat okozta a játék végét. Meglepett amit mondott és ha ostobának is tűnik a feltételezés, én úgy éreztem, nem a sárkányról hanem rólam beszél. A gyilkosság és a valóság különbségéről. a félreértettségről és az előítéletekről. Először fordítottam teljességgel felé a figyelmem.

- Igen, ez így van - szólaltam meg halkan a szemébe nézve. Ritkán veszem fel ilyen nyíltan a kapcsolatot akárkivel is, de ez egy ritka pillanat volt. Egy ritka, gyenge pillanat. Annyira viszont nem kontrollálatlan, hogy megmutassam, érdeklődök felé, hogy a szavai megérintettek. Közönyösen nézek rá, ahogy mindenki másra is, a szájam szorosan összezárom, a fejem felszegem, más csak a magasságkülönbség miatt is. A hangom semmilyen érzelemről nem árulkodik, nem esik nehezemre elfedni mindent, ami csak egyetlen mozdulatban is mutatná ki vagyok. Csak a kötést nem tudom elfedni, a talár ujja túl rövid. Sokan hiszik biztosan, hogy a Sötét Jegyet takargatom ilyen nyilvánvalóan, nem is sejtik, hogy én ettől okosabb vagyok. Nem hódolok be holmi jött-ment csonknak, aki többnek képzeli magát.

A Végzetem hordom a kötés alatt. Halálomig.