Legutóbbi hozzászólások: Grisam Windflower

Oldalak: [1] 2 3 4

#1 Karakterek / Felnőtt karakterek / Re: Jimmy Kipp Quinton

Dátum: 2015. 11. 08. - 20:05:00

Végre

Végre egy normális rúnaismeret tanárunk lehet, már annyira de annyira vártam erre! Teljesen el vagyok kötelezve a tanárúr iránt, nagyon sokat olvastam már róla, és az óráit is imádom. Maradjon itt jó sokáig, és akkor mindketten boldogok leszünk, hiszen a változás amúgy sem jó, ez most egy szerencsés kivétel volt.

#2 Karakterek / Felnőtt karakterek / Re: Freya Blood

Dátum: 2015. 11. 08. - 19:41:29

Szégyen

Kevés olyan taplót ismerek, mint te. Már csak az elriaszt a veled való kommunikálástól, ahogyan viselkedsz. Gátlástalanul, és véleményem szerint gusztustalanul. Túl sok mindent engedsz meg magadnak Blood, ami nagyon nem jó. Szégyen, hogy griffendéles vagy, komolyan, ha lehetne, letagadnálak. Egyszer majd eljön az idő, amikor észhez kell térned, és nagyon nem fog tetszeni, amit a hurrikán-futásod után magad körül találsz.
Én szóltam.

#3 Karakterek / Felnőtt karakterek / Re: Minerva E. Balmoral

Dátum: 2015. 11. 08. - 19:26:43

Csak a múlt

Régen, még a balesetem előtt, mikor még sokkal inkább olyan voltam, mint te és ti most, akkor egészen jóban voltunk. volt, hogy poénból kézenfogva járkáltunk a folyosón, csak hogy levakarjunk pár alsóbbévest, akik mikor melyikünk után kajtattak epekedve. Jól éreztem magam veled, szerettelek, legalábbis, mint barátot, és hiányoznak azok az idők. Sajnos ma már nem illenék a társaságodba, úgyhogy leginkább csak csendesen, lesütött szemmel köszönök neked, s közben belül a múltat siratom.

#4 Múlt / Északi szárny / Re: Dr. Dobrev irodája

Dátum: 2015. 10. 11. - 00:18:21

Van egy seb,
mely sosem gyógyul,

___________________________________________________________

   Aprókat kortyolok a teából, majd visszateszem az asztalra a bögrét, pontosan úgy, ahogyan előtte volt. Jobbra és balra is ugyanakkora szabad hely van kihagyva, tehát éppen az asztal közepén van. Tökéletes.
   Csend van, amit sosem bírok könnyen mások társaságában, így tenyereim combjaim alá dugom, vállaim kicsit feljebb húzom, és kissé előre hajolva meredek a lábaimra. Nem lennék képes ránézni. Annak örülnék a legjobban, ha most azt mondaná, hogy oké, mára ennyi volt. Emészteni szeretné a témát és a történetem, így majd legközelebb előrukkol valamivel. Valami speciálissal, meglepővel, amivel hipp-hopp visszaránt a régi önmagamhoz. Milyen jó is lenne. Vajon a varázsvilág pszichológusai mennyivel tudnak többet, mint a mugli pszichológusok?

   Ahogy megszólal, kissé összerándulok nevem hallatán, de nem mozdulok, ugyanebben a pózban hallgatom végig mondanivalóját. Büszke. Elmosolyodom. Hát hogyne. Büszke. Mégis mire? Nem büszkeség ez, sőt… elég nagy szégyen ha az ember a múltjáról csak ilyen nehezen tud beszélni. Legyen az akármilyen is. Nincsen erre mentség. Kedves, és jófej próbál lenni, hogy nekem könnyebb legyen, de nekem nem ettől lenne könnyebb. Még ki kell ismernie. Igen.
   Halkan felkacagok következő mondatait hallva, s nem törődve azzal, hogy mennyire idegesítő szokásnak tartom a dolgot, most kivételesen közbe vágok. Egyszerűen muszáj.
- Felismertem a problémát. Nem mintha nehéz lett volna. – ejtem ki a szavakat, az előzőekhez képest viszonylag könnyedén, ám még mindig cipőm bámulva. – A segítséget pedig már nagyon rég kértem. Más kérdés, hogy az milyen minőségben érkezett. – itt már rá nézek, s az előbbi mosolynak semmi nyoma arcomon. Egyáltalán nincsenek kellemes emlékeim a mugli orvosoktól, akik annyira de nagyon segíteni akartak.
   Nem akarok ellenszegülni akaratának, mert tisztában vagyok vele, hogy annak semmi értelme nem lenne, azonban azzal sem értek egyet, amit mondott. Olyan szaga van, mintha csak azért csinálná, hogy hasson rám, ahelyett, hogy ténylegesen elkezdené a kezelést, vagy tudomis én mit.
- Köszönöm. – bólintok, hangomban érződik a hála, hiszen tényleg hálás vagyok, hogy meghallgat, és foglalkozik velem, még ha neki igazából ez csak munkának is felel meg. A lényeg, hogy a lehetőséggel mindenképpen szeretnék élni, azonban nem pont azt szeretném, amit ő elképzelt most. – N-nem. – nagyot nyelek, és arcára nézek. Nem szemeibe, csak az arcára. – Nem. A semmiről nem lehet beszélni, ahogyan a semmibe sem. Nem. – csóválom meg fejem, s közben karjaim megremegnek kissé. Kényelmetlen helyzet, tekintetem el is kapom, félek, hogy megrovó pillantást fogok kapni, de nem megyek ebbe bele. Nem tudok kötetlenül beszélni, nekem ez nem megy. Ha nem kérdez semmit, akkor mégis mit mondjak? Ez nem így működik.
   Érzem, hogy szívem egyre hevesebben ver, és kezeim felhúzva, a szék karfájára markolok. Nagy levegőt veszek, s igyekszem legyűrni a rossz érzést, a betegségem, ha hívhatom így. A helyzeteket, amikor túl nagy a nyomás rajtam, még mindig nem bírom.

#5 Múlt / Északi szárny / Re: Dr. Dobrev irodája

Dátum: 2014. 11. 09. - 15:48:37

Az a baj, hogy nőnek az árnyak,
Feketén a falról néz a félelem.

___________________________________________________________

   Nincs olyan, hogy nem normális. Igen. Nagyon sokáig én is ezzel nyugtattam magam. Rengeteg könyvet olvastam az elme betegségéről, minél jobban próbáltam kapaszkodni abba, hogy ez csak egy betegség, ami egyszer majdcsak átfut már rajtam. De az ember nem rohanhat örökké a félelmei elől, főleg ha milliónyi van neki. Parányinak érzem magam, ahogyan a székben ülök. Soha nem voltam még ennyire jelentéktelen, nem számítok senkinek sem. Lassan csóválom fejem, miközben beszél. Nem értek egyet vele. Hiába mondja, neki ez a munkája, ezt kell mondania.
   Haimón említése meglep, nem sokan ismerik a muglik mitológiáját a mágusok között, ez némiképp növeli a tiszteletet Dobrev iránt. De még így sem könnyű. Sosem lesz az. Viszont a példái szörnyűek.
- Nem érti. Én nem vagyok hős. Nem kényszerít semmi, és senki, és nincs is miért feláldoznom magam. Én egyszerűen csak félek… mindentől. – mondom neki halkan, mint aki hitét vesztette. Alapvető esetben nem beszélek ilyenekről másoknak, főleg nem tanároknak. De ez az ember azért van most itt, hogy segítsen nekem, s egyre inkább megbízok benne, ahogyan a szoba, és a környezet is egyre szimpatikusabbá válik. Kezdem kényelmesen érezni magam a székben, míg nem jön az újabb kérdése. A baleset.
   Senkinek nem meséltem még róla. Nem mertem, nem tudtam. Tudják, hogy történt valami, valami súlyos dolog, de a részletekről senki sem tud. Nagy levegőt veszek, szóra nyitom ajkaim, majd kifújom a levegőt. Nagyon nehéz felidéznem. Az orvosok úgy tudják, nem is emlékszem semmire, de sajnos ez hazugság. Minden egyes percére emlékszem, mintha csak tegnap történt volna.
- A nyáron történt. – mintha hangszórókból hallanám hangom vissza. Egészen idegennek tűnik, csupán a sztori melenget belülről. De ez nem az a jó fajta melengető érzés. Ez az, ami mindent felborít maga körül, és felemészt. – Volt egy lány… Lilynek hívták, és már több hónapja együtt voltunk. Nagyon szerettem… - szeretem. – csak hogy ő mugli. Egy este átmentem hozzájuk, a ház oldalán másztam fel hozzá, az egyik tetőtéri ablak volt az övé. Úgy terveztük, hogy akkor este megtesszük… tudja. – mosolygok rá esetlenül. Biztosan érti, elvégre tinédzserekkel foglalkozik. Ez a munkája. – Minden rendben ment, egészen addig, amíg meg nem találta nálam a pálcám. 9¾ hüvelyk, vörösfenyő, egyszarvúszőr. – nem tudom miért mondtam el ezt is. Arcomon enyhe zavartság tükröződik, de egy fejcsóválás után az is eltűnik. Talán kellett egy biztos pont az életembe, amit elmondhatok hangosan is. Valami, ami nem hagyott cserben, amit nem vesztettem el azon az éjszakán. – Már korábban próbáltam neki elmagyarázni a Roxfortot. De egy szót sem hitt el belőle. Azt tudta, hogy valami különleges iskolában tanulok, de amikor az igazat mondtam el neki, egy szavam sem hitte el. Konkrétan nevetséges bolondnak nevezett, és kijelentette, hogy ha mégegyszer meglátja a pálcát, akkor ne is reménykedjek benne, hogy velem marad. Persze akkor még nem zavart, akkor még nem voltam ténylegesen bolond. – megvonom vállaim, és folytatom. – Próbáltam kimagyarázni magam, de azt mondta, nem akar egy dilissel járni, és hogy menjek el. Azt mondta, hogy a többiek röhögnek rajtam, amiért magamnál hordom a „vacak botot”, és ő megvédeni sem tud, mert úgy gondolja, igazuk van. Nem tudtam neki megmagyarázni, meg sem akart hallgatni. Kijelentette, hogy vége, így összeszedtem magam, és elmentem. – nagyot nyelek, érzem, hogy arcomról egy újabb könnycsepp folyik le. – Mikor kiléptem az ablakon, már esett az eső. Még mielőtt elértem volna a következő ablakig, megcsúsztam, és leestem a tetőről. A következő emlékem már az, hogy a kórházban vagyok, és mikor felébredek, bepánikolok egy csokor lufi láttán. – ruhám ujjával törlöm le arcom és kiegyenesedve a férfira nézek. Ez volt a történetem.
- Súlyos koponyazúzódás és agyrázkódás. Személyiségzavar. Azóta mindenhol jelen van a félelem. Teljesen más ember lettem, és fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, hogy újra a régi önmagam lehessek. Egyetlen barátom sem maradt, ami érthető. Mégis kinek lenne szüksége egy ilyen szánalmas, idegbajos nyámnyilára? – kérdem, bár választ nem várok rá, sőt. Nem akarom, hogy válaszoljon. Inkább megragadom ismét a bögrét, s nagyot kortyolok a teából, megelőzve, hogy újra elsírjam magam.

#6 Ősi tekercsek / Pletykafészek / Re: A Roxfort falai közt...

Dátum: 2014. 06. 01. - 11:59:43

- Nézd már Lucy, mit keres ott Dobrev?
- Az nem Dobrev, hanem Vulkanov.
- Jó, de attól még nem kéne ott lennie, azok azok a folyosók... tudod.
- Te még nem hallottad? Azt mondják összespanolt Friccsel és ha valaki büntetőmunkára megy hozzá, akkor leviszi őket oda, és a régi kínzóeszközökkel neveli meg őket. Tudod, fellógatja a hüvelykujjánál fogva, satöbbi...
- Merlinre, és McGalagony ehhez mit szól?
- Mit szólna? Josh, tudod a kis szőke, negyedévről azt mondta, az igazgatónőnél lett volna büntetőmunkája, helyette az elküldte Vulkanovhoz. Összepaktáltak.
- Jaj, ne. Lucy, mi lesz ha....?
- Nyugi már, te sosem mész büntetőmunkára, bármit ráfoghatsz arra, hogy be vagy kattanva.
- Hééé!

megbízhatóság mérő: 20%

#7 Karakterek / Grisam Nutty Windflower / Re: Kórlapok.

Dátum: 2012. 10. 27. - 13:16:42

#8 Karakterek / Grisam Nutty Windflower / Kórlapok.

Dátum: 2012. 10. 26. - 14:43:05

"Talán menekülök. Mindentől. Válogatás nélkül. A boldogság maszatos lehetőségétől, a félelem fagyos ölelésétől."

#9 Múlt / Északi szárny / Re: Dr. Dobrev irodája

Dátum: 2012. 10. 23. - 20:49:33

Az ismeretlen csak addig rémisztő, amíg meg nem ismétlődik.

___________________________________________________________

Pár pillanatig sütkérezhet gyanútól perzselő tekintetemben, aztán úgy döntök nincs értelme bizalmatlankodni, még ha alapot találnék is neki igen rendesen. Inkább csak leülök az egyik székre, pontosan szemben az asztallal, és egy sóhaj keretében nyugodtan fújom ki a levegőt. Máris egy fokkal jobban érzem magam. Mármint már nem vagyok annyira ideges, ettől függetlenül ölemben fekvő ujjaim sorra tördelik egymást.
- Teát. – válaszolom kérdésére, szinte azonnal, talán már túl hevesen is rávágva. Gyűlölöm a kávét, egyszerűen nem tudom elviselni. Egy hónapja hánytam, pusztán a szagától… ha itt is megtenném, Dobrev kivágna, mint macskát… igen. Mint macskát gumicukrot tolni.

   Mikor visszatér, vékony ujjaim a bögre köré fonom, s magamhoz húzom. Tekintetem a teán tartom, mintha akár így is kiolvashatnám összetevőit. Vagy a jövőmet. Bár ebben sosem hittem, mindig is olyan bizarr volt az egész. Az én sorsomban ne turkáljon senki, főleg ne teafüvön keresztül. Gusztustalan. és mi van akkor, ha a sorsom nem szennyezi semmiféle, elázott, kidobásra ítélendő ízesítőanyag? Hah? Akkor mégis mit olvasnak ki abból a csészéből?
   Szemeim hirtelen szakadnak el a bögrétől, s gondolatban gyorsan próbálom meg összeszedni magam, mielőtt a belső dühöm, és misszióm a jóslások ellen végleg, nos... végbemenne. A fészkes fenét, hogy ennyire szóismétlek fejben. Le kell szoknom róla. Még jó, hogy a férfi beszél, különben teljesen elvesznék.
   Inkább belekortyolok a teába. Félénken, bizalmatlanul, az ízlelés puszta látszatát tartva fent. Szemöldököm enyhén megemelkedik, s konstatálom – méghozzá igen elégedetten – hogy Dobrev ért a teakészítéshez. Ritka ebben az iskolában az ily adottság. Nos, inkább lássuk, hogy a „szakmáját” mennyire érti.
   Kezem megremeg, ahogyan a bögrét az asztalra helyezem. Pontosan középre, velem szemben. Arcomon erőltetett mosollyal hallgatom végig, miről beszél, mindeközben elnézek feje mellett, s a fal egyenetlen réseit tanulmányozom. Elképesztő, és egyben idegesítő, mennyire lyukas ez a kastély!
   Amikor hosszabb monológja végéhez ér, hálásan elmosolyodok, de ez sem őszinte érzelem, csak az, amit szeretne látni. Éppenséggel valójában sokkal könnyebb lenne, ha csak beszélnem kéne kötetlenül. Igen, tudom, hogy az elég hosszúra nyúlna és nagyon sokszor nagyon messzire kalandoznék, de már készültem erre. Ráadásul úgy, hogy most ki fog faggatni, erre
   … a kedvenc színem?!
   Ismét mosolygok. Nem is, elnevetem magam, halkan, visszafogottan csak, de nevetek. Más esetben jól esne, de most csak kínomban nevetek.
- Nem.. én… nem tudom. – ránézek. Nem a szemébe, csak az arcára. A nevetés ellenére arcomon szenvedés tükröződik. – Tudja, ezen már rengeteget gondolkoztam a balesetem óta, de nem tudom. Tényleg… azt hiszem nekem nincs olyanom. – vonom meg vállam, mintha evidens lenne, de érzem, hogy valami nincs rendben, mármint a szokásos szorongáson és félelmen felül van valami. Nem tudom abbahagyni a nevetést, s ez egyre rosszabb. Halkan csinálom, szaporán kapkodom a levegőt. Megpróbálok légzőgyakorlatokkal élni, ahogy azt szoktam, de nem segít. Úgy érzem nem tudom leállítani, csak jön, csak… - Egyik szín sem tetszik igazán. – inkább beszélek, úgy jobb. – Mindegyik olyan… rossz. – ráncolom homlokom, mintha én magam sem hinném, de az egész hiteltelen, görcsös, hisztérikus nevetésem miatt. A szék karfájára szorulnak ujjaim, s érzem, hogy arcomon könnycseppek peregnek le. Lehunyom szemeim, mintha azzal mindent feledhetnék, de nem ilyen könnyű. Fogaim összeszorítva visszatartom a levegőt.
   Egy percig.
   Aztán újra levegőt veszek, s lassan fújom ki.
   Eltelik még egy perc, s a gyomromban a szorítás, az egész görcs kezd enyhülni.
   Mikor vége, teljesen vége szakad, arcom kezeimbe temetem, s térdemre támaszkodva nézek a férfi szemeibe.
- Úgyis tudja, miért vagyok itt. Ha eddig nem tudta, hát most látja. - Közlöm vele ridegen, minden vele kapcsolatos félelmet feledve, mintha az egész eltűnt volna a világról a teával együtt. – Nem vagyok normális. – suttogom a szavakat, melyek már fél éve megállíthatatlanul üldöznek.
   S melyek végre most utolértek.

#10 Múlt / Északi szárny / Re: Dr. Dobrev irodája

Dátum: 2012. 09. 18. - 20:36:04

Az ismeretlen csak addig rémisztő, amíg meg nem ismétlődik.

___________________________________________________________

Zavartan, szaggatottan fújtam ki a levegőt a vastag tölgyajtó előtt. Idegesen tördeltem ujjaim, szemeim csukva voltak, s lassan, próbáltam minden mást kizárni a fejemből. Elvégre elhatároztam magam, menni fog! Ha változtatni akarok a dolgokon, nincs más választásom, nemigen tehetek mást, márpedig igenis akarok változtatni! Nem hihetek benne, hogy nincs megoldás, hogy örökre ilyen maradok. A régi életem kell.
   Megigazítom a csíkos, házam színeivel mintázott nyakkendőt, feljebb húzom, kevesebb szabad teret hagyva nyakamnak, majd kinyitom szemeim. Mindig gyűlöltem a kötelezően elvállalandó dolgokat, foglalkozásokat, de ezúttal nem csupán arról van szó, hogy valaki beutalt a pszichológushoz - az utóbbi tanévben számtalan próbálkozás volt rá, - így egyrészt kezdtem sejteni, hogy van valami alapja is a dolognak, másrészt - nem voltam hajlandó bemenni annak a nőnek az irodájába. Egyetlen egyszer beszéltem vele, jobban mondva ő beszélt velem. Két napot töltöttem a gyengélkedőn. Nem bántott, csak elájultam, ami alapesetben gyorsan kezelhető tünet lett volna, a két nap viszont azért volt, mert nem votlam hajlandó eljönni. Inkább betegségek sorozatát színleltem, amit persze sorra bebuktam.
   Most viszont Jonathan Dobrev az iskolapszichológus, s mint a pszichológusoktól általában, tőle is félek. Megmagyarázhatatlan, de igenis tartok tőle, és most mégis erre az elbeszélgetésre készülök. Egyet már megfogadtam: ha arra kér, hogy feküdjek le egy robosztus, idegesítően kényelmetlen ágyra, elmegyek. De előbb adnom kell neki legalább egy esélyt. Amíg nem próbáltam, nem tudhatom milyen. Demetrius is mindig ezzel jön.
   Jó. Bemegyek. Nagy levegőt veszek, majd előkapok egy selyemzsebkendőt, hogy a kilincsre helyezve lenyomjam azt, majd beléphessek az irodába. Természetesen a szokásos formalitásnak is engedek.
- Jó napot! - köszönök illedelmesen, és óvatosan visszacsukom az ajtót, vigyázva, hogy talárom véletlenül se kapja be. A múltkor már megjártam vele, bár szinte biztos vagyok benne, hogy abban pár mardekáros keze is benne volt.
   Nem nézek a szemébe, sőt, még nagyon rá sem nézek, inkább a szobát kémlelem, valamilyen gyanús, szokásos pszichológus irodai berendezést keresek. Igen, az ágyat! S meg is találom! Szugerálom kicsit, nagyot nyelek, majd pár perc fejforgatás után a férfire emelem tekintetem, s észreveszem nyújtott kezét. Nagyot nyelek, s ádámcsutkám szórakoztatóan ugrál. Most kell megtennem. Nem lesz több lehetőségem.
   Fintorogva bár, de megragadom kezét, és próbálom határozottnak mutatni magam, ám ez már az első mozdulatnál megbukott. Remegő ujjaim elárulják valódi érzelmeim, így miután elengedi a kezem, gyorsan keresztbe is fűzöm őket mellkasom előtt, s próbálom minél kisebbre összehúzni magam. Bizalmatlanul nézek a férfi mögé, az asztal felé, remélvén, hogy a beszélgetés ott fog lezajlani, s nem áll módjában az ágyra invitálni.
   Nem akarok nyugágyat.

#11 Múlt / Keleti szárny / Re: Nagyterem

Dátum: 2012. 03. 02. - 19:26:45

Pszichológia.

_________________________

Az idő tökéletes alkalmat nyújt arra, hogy sálat vegyek fel, ahogyan azt telenként többnyire szoktam is, hiszen az ily gondatlanságból fakadó betegségek, különösen nyűgössé, s ezáltal pedig elviselhetetlenné tudnak tenni. Ez pedig kiváltképp ad különleges alkalmat az egyéb élősködőknek, hogy a szokásos, "sálas b*zi" megszólítással illessenek, megjegyzem, roppant intelligens, és felnőtt emberekhez méltó módon. Habár aligha titulálhatnék itt bárkit felnőttnek. Igen. Nem kell szokatlanul nyűgösnek lennem ahhoz, hogy egyesek ne tudjanak elviselni, olybá tűnik, bőven elég megjelennem valahol. Persze volt időm hozzászokni, senki sem gyanúsíthat felkészületlenséggel.
Ezt tekintetbe véve pedig egyáltalán nem kell csodálkozni, hogy még a szokásosabbnál is csendesebb vagyok, ahogyan belépek az átrendezett nagyterembe. A hideg fut végig hátam vékony bőrén, ahogyan szemeim végigfuttatom a befejezetlen kör alakban hagyott asztaleggyüttesen. Először a szimmetrikus elrendezésbe fektetett gondosság szúrt szemet, mely el is nyerte volna tetszésem, ha ez az egész nem hasonlított volna annyira az előző években RBF vizsgák alkalmával látott berendezéshez. Volt alkalmam bepillantani, párszor, mikor ajtók csukódtak, nyíltak, az évek során, így tudom, milyen berendezésre várhatok az év végén eljövő, s január lévén egyre közelgő, hatalmas megmérettetésen, mely miatt leginkább még csak én parázok. Mindenki más a hátra lévő hónapokat emlegeti, én pedig csak arra tudok gondolni, hogy milyen keveset tudok.
RBF ide, vagy oda, ez most csak egy egyszerű, agyi korlátokat semmilyen módon nem feszegető pszichológia óra lesz, mely az eddigiek során nem mozgatott meg bennem túl sok mindent, hiába is lenne ez, az elérni kívánt cél, noha lehet, hogy az oktató sem nyerte el túlságosan a tetszésem. Konkrétan rettegtem attól az elmebeteg nőtől, így nem csoda, hogy nem sokat tudott átadni, még ha volt is neki miből. Most viszont azt rebesgetik, Vulkanov ikertestvére áll a katedra mögött. Vagyis, ahogyan azt látom, ül a katedrán. Félelmetes, hogy mennyire hasonlítanak, ők, ketten. Persze láttam már ikreket, a Roxfortban nem is annyira ritka az ilyesmi, de még mindig megijeszt a hasonlóságuk, mely akár hajszálakig visszavezethető lenne. Látszólag, legalábbis.
Pontosan a középső asztalnál foglalok helyet, így jobbról is, balról is ugyanannyi asztal, ezáltal majd ugyanannyi diáktársam is vesz majd körül. Ez mindenesetre megnyugtató. Egyedül vagyok. Ez egy olyan nap, mikor nincs kedvem különösebb társasághoz, még Demetriushoz sem igazán, legyen a kapcsolatunk bármilyen felfelé ívelő is manapság.
Nem nézek a tanárra, még mikor beszélni kezd, akkor sem. Inkább a kikészített tárgyakat fixírozom, mindenféle érdekbeli cél nélkül, csak bambulok, s agyam közben a hallott szavakon átzúgva zakatol. Az igazság az, hogy félek a pszichológusoktól, így mikor megtudtam, hogy a pszichológia óra kötelező érvényű lesz, eléggé berezeltem, ám a kötelesség aztán felülkerekedett a félelmemen, ami azért nagy szó. Már fél éve járok be, s szerettem meghúzódni, ahogyan azt ebben a tanévben egészen jól alkalmaztam, nemrég pedig már sikerült elérem, hogy csak a tanártól félek, magától az órától már nem. Ez pedig mindenképpen haladásnak számít, Jonathan viszont más. Ő kedves. És furcsa. Nem vagyok hozzá szokva, hogy így beszéljenek velem, és ez az ütemes beszéd, a lágyan simogató, körülvevő szavak… Ha lehunynám a szemem, egész biztosan magam előtt látnám, ahogyan egy szűk szobában fekszem, a kényelmetlen, magas talpakkal felszerelt ágyon, ami a pszichológus munkahelyek jellegzetessége. Ettől pedig csak ideges leszek.
Fejem lehajtom, s kezeimmel végigdörzsölök halántékomon. Enyhe zúgást hallok füleimben, és a lábaim idegesen járnak az asztal alatt. Leállíthatnám, de nem akarom. Nem akarom, mert jó. Feszült vagyok, és próbálom visszaszorítani a félelmeim. Tudom, mit kell tennem, az elmúlt félévben megannyi pánikrohamom volt, nem ez az első, és nem is ez lesz az utolsó. Az ismeretlentől, a tömegtől, a pszichológusoktól, a melegtől, és a bezártságtól való félelmem felnövekedett, s vegyült az amúgy is feszült hangulatommal. Érzem a szokásos, fojtogató érzést, homlokomról izzadságcseppek serkennek, de csendben maradok, fogaim erősen szorítom össze, tüdőm felgyorsul, ahogyan a levegőt kapkodom. Szemeim csukva, nem nézek fel, így keltem az egyedüllét látszatát, mely nyugtató hatással bír.
Érzem a kiserkenő könnycseppet, tehetetlenségem áldozatát, s mély levegőt veszek, még mielőtt bárki felfigyelne csendes szenvedésemre. Már nem is olyan rossz. Nem hiába vettem be a gyógyszereket.
Jó.
Kinyitom a szemem. Mély levegőket veszek, és az asztal lapján futó ereket nézem, ahogyan a fát bedolgozták, kivégezték. Az örök nyomokat, melyek felett diákok százai sínylettek már.
Kezeimmel eltakarom szemeim, s nyugodt lélegzetvételekkel hallgatok, majd mikor a tesztekre kerül sor, elhúzom kezeim, s nem nézek fel. Még mindig a kísérlet jár a fejemben a fehér fallal kapcsolatban. Nem tudom, meddig bírnám ki, abban azonban biztos vagyok, hogy a normálisnál sajnos tovább.
Jobb kézzel nyúlok a lapért, és fáradtan húzom magam elé. Megragadok egy pergament is, s íriszeim máris a sorokat pásztázzák, a szükséges helyekre információkat karcolok, ha kell, megjegyzéseket.

Név: Grisam Nutty Windflower
Évfolyam: Ötödik
Ház: Griffendél

A teljes nevem írom, elvégre nem titkos, s szép, dőlt betűket használok.

1. Ön általában
inkább csendes és visszahúzódó
2. Ha Ön tanár volna milyen tárgyakat tanítana szívesebben?
Kezdjük ott, hogy sosem lennék tanár. A tanári pálya ijesztő! De ha már választani kell, akkor az elméleti tárgyak nyugisabbak, például a mágiatöri.
elméleti jellegű tárgyakat
3. Melyik megtisztelőbb az Ön számára
ha Önt az érzelmek emberének ismerik
4. Amikor Ön elmegy valahová, napi ügyeit intézni,
eltervezi mikor, mit fog csinálni
5. Kapcsolatai kialakításában
mély barátság kialakítására törekszik de csak néhány emberrel
Nem is igazán tudnék többet…
6. Ha egy kötött programhoz kell igazodnia
ezt vonzónak találja
7. Ön rendszerint kivel érzi jobban magát?
reális típusú emberekkel
8. Melyik nehezebb az Ön számára?
alkalmazkodni a folyamatosan változó feladatokhoz
9. Az Önhöz közelálló emberek tudják hogyan érez Ön?
nem, csak ha valamilyen oknál fogva én elmondom nekik
Ami nem szokott előfordulni.
10. Ön jobban ügyel
az emberek jogaira
11. Amikor Ön társaságban van
Eleve a felvetés, hogy én társaságban vagyok, röhejes.
jobban szeret egyszerre csak egyvalakivel beszélgetni
12. Ön jobban kedveli azokat az embereket akik
eléggé konvencionálisak, sohasem kirívóak, feltűnősködők
13. Ön gyakrabban hagyja, hogy
az esze vezesse a szívét
14. Ön jobban kedveli, az
előre megszervezett találkozókat, partikat stb.
15. Baráti körében
Milyen barátaim?
Ön a legutolsó aki megtudja, hogy valakivel történt valami
16. Az az ötlet, hogy listát készítsen a hétvégén elvégzendő teendőiről
tetszik Önnek
17. Milyen embert szeretne inkább barátként?
valakit aki két lábbal áll a földön
18. Ön inkább sikeres
a régi jól bevált módszerek alkalmazásában
19. Amikor Ön kényelmetlen érdeklődés középpontjába kerül
megpróbál más tárgyra térni
20. Egy nagy társaságban
Társaságban?! Még egyszer…
-
21. Ön inkább
gyakorlatias ember
22. Ön rendszerint
többre értékeli a logikát mint az érzelmeket
23. Amikor előre meg van határozva, hogy Önnek egy bizonyos dolgot, egy bizonyos időben csinálnia kell, Ön ezt
kellemesnek találja, mert ennek megfelelően tervezhet
24. Önnek
sok a mondandója, de csak bizonyos embereknek, bizonyos körülmények között
25. Ha Öntől megkérdeznék egy szombat reggelen, hogy mivel fog telni a napja, Ön
képes lenne egészen pontosan elmondani
26. Amikor szórakozásból olvasgat
pontosan azt mondja amit az író mondani akart
27. Ön
idegesítőnek találja ha az utolsó pillanatban kell a dolgait megtenni
28. Amikor Ön egy partin van,
hagyja a többieket, hogy a saját módjukon szórakozzanak
29.
létrehozni
30.
áldások
31.menetrendszerű
32.feltalál
33.kritikátlan
34.
visszahúzódó
35.ésszerű
36.óvatos
37.szisztematikus
38.torony
39.puha
40.
nyugodt
41.
tervezés
42.eltűr
43.rendszeres
44.elmélet
45.együttérzés
46.
írás
47.konkrét
48.hideg-fejű
49.elhatározás
50.jelkép
51.
bíró
52.
különálló
53. Ha új emberekkel találkozik azok,
csak azután tudják mi érdekli , ha igazán megismerték Önt.
54.Ha olyasmit kell csinálnia, amit sok más ember is csinál, melyik mód a vonzóbb Önnek?
az elfogadott módszer szerint csinálni
55. Melyik a súlyosabb hiba az Ön számára?
ésszerűtlennek lenni
56. Ön szerint napi rutin szerint cselekedni
kényelmes útja a dolgok elintézésének
57. Ha házibulin vesz részt
néha előfordul, hogy unatkozik
58. Amikor elkezd egy nagy projektet, amit a hét folyamán kell befejeznie
időt áldoz arra, hogy listát készítsen az elvégzendő dolgokról, és azok sorrendjéről
59. Ön szerint, melyik képesség a fontosabb?
igazodni a tényekhez, ahogy azok adódnak
60. Amikor sok apróságon gondolkodik, amit meg kell tennie, vagy meg kell vennie,
mindig pontosan emlékezik mindenre, papír vagy egyéb emlékeztető nélkül is
61. Ön rendszerint
megtartja az érzéseit magának
62. Ön inkább
támogatja a bevált módszereket, amelyekkel a munkáját jól végzi
63. Ön inkább dolgozik olyan ember irányítása alatt, aki
mindig kedves
64. Amikor begyűrűdzik egy új divathullám
Ön az elsők között van aki kipróbálja az újdonságot
65. Az, hogy időben befejez egy munkát, azon áll, hogy
elkezdte időben tehát még marad is ideje a leadás előtt
66. Életstílusában Ön jobban kedveli
az eredeti dolgokat
67. (itt több is megjelölhető) A napi munkája során
utálja az olyan helyzetet ahol nyomás nehezedik Önre
68. Elmondható-e Önről, hogy
jobban képes lelkesedni a dolgaiért mint az átlag
69. Ön szerint, melyik a dicséretesebb
ha valakinek józan esze van
70. Ön szerint melyik a nagyobb hiba
ha valakiben nincs elég melegség
71. Amikor különleges munkája akad,
óvatosan megszervezi mielőtt nekikezd
72. Ön
nehezen értesül a dolgokról
73. Napjának a megszokott rutin szerint zajló részét Ön
nyugalmasnak találja
74.elfogad
75.gondolkodik
76.pontos
77.elmélet
78.egyetért
79.
színház
80.
ismeretlen
81.
megható
82.állandó
83.
szószerint
84.szelíd
85.
csendes
86.tények
87.
hűséges
88.rendszerető
89.
tárgyilagos
90.szimpatizál
91.állítás
92.igazság
93.óvatos
94.ki

Az utolsó válasz aláhúzása után a lapot az asztalon hagyom, hátrébb húzódok, és vissza sem nézve, csendesen sétálok ki a nagyteremből. Egy újabb pszichológia órát éltem túl, és meglepő módon ez volt az eddigi legjobb.

#12 Karakterek / Grisam Nutty Windflower / Belőlem.

Dátum: 2012. 01. 27. - 19:17:43

Belőlem.

   Szorít. Rossz.
   El. Akarom. Fojtani. Elnyomni, akár a mocskos aszfalton kígyófüstöt eregető cigarettacsikket. De nehéz. Sokszor érzem lelkem erősnek, testem földi hüvelye tévesztő homályba burkolja érzékeim sasszemét, s csal ostoba, ködös képek labirintusába, addig, egészen addig, míg már magam sem tudom mit teszek, s mégis hányadán állok. Összezavar. Megtéveszt. Mintha büntetni akarna egy sohasevolt rossztettért. Csak kínoz némán. Némán, hisz szavak nélkül tűrök mindent, én bolond! Hisz hagyom hanyatló lelkem a pokol égető tüzéhez süllyedni. Nem csoda, hogy nem kapok levegőt! Kérdések gyötörnek, melyeket én magam lehetetlenítek el. Érzések gyötörnek, melyeket én magam éltetek, táplálok, mígnem gyomokként nőnek a rózsák közt, megállíthatatlanul szorítva ki a nemes virágok tüskéit a világból, fertőzve minden zöldet, minden földet. Eget. Életet. Levegőt.
   Számra saját büszkeségem, s gyávaságom szorít szakíthatatlan tapaszt, az istenek haragja lenne tán képes tépni. Pusztán a gondolat fertőz, hogy életem érdekében nem tudok szólni. Egyedül ez ront meg mindent, az életet, a gondolatokat, a kalandozó érzelmeket, hol erre, hol arra borítva a létezhetetlen mérleg vasnyelvét.
   Már rég kavarták meg lelkem tavát hasonlóan finom dolgok. Ki kell mondanom, hiába is tagadnám: érzelmek. Régmúlt, hogy ily édes dallamokat pengettek volna hárfán, rég elmúlt, hogy hasonló dallamok csendültek volna a zongorán, s mióta vágyok mégis rájuk, mióta epekedik szívem ily sovány vigasz iránt, most pedig, hogy nem hagynak nyugtot, legszívesebben űznék mindent. Egyre kérdem csupán, hogy mégis miért velem kell így kibaszni? Hát MEGÉRDEMELTEM? „Szerelemre vágytál, tessék, hát megkaptad!” – veti oda gúnyos felhangján jövőbeni kívánságok ezüstben pompázó tündére. Hisz így szokott lenni, ha a kívánság pontatlan, nem? Miért is vártam, hogy sorsom fordulata jó irányba kanyarodjon, miért is reméltem bármit, én naiv?! Miért nem vagyok képes felnőni az érzelmeimhez? Miért szenvedtetem ki magam visszafojtott könnyekig? Miért nem lehet egy csapásra minden sokkal egyszerűbb?
   Mert akkor jó lenne.
   Ostoba álmok száműznek helytelen érzelmet romlottak helyére. Mert ez nem szerelem. Ez keserű, túlzásba vitt vágyálom.
   Nem csupán akkor lelhetek boldogságra, ha lelkem lenyugván érzelmeim beteljesülnének.
   Hanem ha egy pillanatra mind megszűnne.

#13 Múlt / Keleti szárny / Re: Mágiatörténet tanterem előtti folyosó

Dátum: 2012. 01. 07. - 17:32:30

Euphemia
_________________

ruha.

   El kell jutnom a gyengélkedőre! Méghozzá minél hamarabb.
   Én ezt nem értem. Hogy lehet ilyen?
   Miért mindig én vagyok ilyen szerencsétlen, miért mindig csak én szopok? Ajj és már megint ez az idióta mugli szleng! Ez a hátránya, ha huzamosabb ideig vagyok otthon. A szünetben ugyanis a drága Charles, és kiöregedett kalózbarátai gondoskodtak róla, hogy ne unjam halálra magam. Azért régi kalózok társaságában csak ragad valami az emberre, nem igaz? Sajnos én ezt azért annyira nem tudom értékelni, pláne, hogy bármikor olyasmit ejtek ki a számon, amit itt, a Roxfortban nem értenek, úgy néznek rám, mint egy rekettyebokorban fészkelő rákra. A mugli szlenget pedig abszolút nem értik. Olyan, mintha a videojátékokról mesélnék nekik, vagy a telefonról, és társairól.
   Épp ezért járnak mendemondák, miszerint sárvérű vagyok. Én pedig csak meghúzom magam és nem feleselek. Mert félek. Igen, Demetrius néha megvéd, de ő sem lehet ott mindig, nem igaz?
   Mustráló tekintetem csuklómra, azon is az éktelenkedő, sajgó kiütésekre szegezem. Igen! Tudom. Ismét allergiás tünetek. A hónapok alatt már hozzászoktam, hogy heti rendszerességgel jelentkezik valamelyik allergiám, s valahányszor megjelentem a gyengélkedőn, a javasasszony megállapította a problémám, és valami gyógyszert tömött belém. Fantasztikus. Mint kiderült, összesen huszonöt féle allergiám van. És ki tudja, ezúttal melyikkel állok szembe. Nem azért, megjegyeztem mindent, de esküszöm, hogy nem simogattam kutyát, nem ittam tejet, nem mentem fenyőfák közelébe, semmilyen tünetnek nem szabadna jelentkeznie, és mégis!
   Jobb vállammal kicsit tornázok, hogy a táska szíja ne csússzon lejjebb, miközben tekintetem még mindig karomon tartom, a talár alá nyúlva feljebb húzom a kardigán ujját, s látom, hogy minimum könyékig – mert tovább nem is mertem megnézni – gusztustalan, apró pöttyök mintázzák karom. Neeee!
   Esküszöm, még azt is érzem, hogy arcomból kifut a vér, s sápadt leszek, akárcsak egy vámpír. Egészen kétségbeesett kifejezéssel suhanok el a mágiatörténet tanterem előtt, közben fel sem nézek, ha jön valaki, majd kikerül. Jobb napjaimon gyakran vagyok előzékeny, illedelmes, meg ilyenek, de most kifejezetten rosszul érzem magam. Mintha hányingerem lenne. Ez tutira az allergia miatt van. Hányni fogok. Sietni kell, hohohó, nagyon sietni kell!
   Lehunyom szemem kicsit, és próbálok mélyeket lélegezni, hátha segít, közben pedig csak kapkodom lábaim. Nincs vesztegetnivaló időm, mi van, ha ez ilyen gyilkos allergia, vagy valami?! Nem, az…
- Húúú… - kiáltok fel meglepetten, ahogyan valaminek nekimegyek, s táskám kiejtem kezemből, a tankönyvek, pennák, s pergamenek pedig szanaszét gurulnak a folyosón. Még csak ez kellett! Kinyitom szemem, s látom, hogy nem valaminek, hanem valakinek mentem neki. És ismerem is a lányt. Euphemia, hatodéves, hugrabugos. Jól tudom, öhm… igen. Ami azt illeti, a lány egyike volt azoknak, akiket nem is oly rég, még előszeretettel zaklattam a folyosókon. Talán épp ezen a folyosón is kapott egy-egy gusztustalan megjegyzést.
   Ahogyan arcára nézek, úgy érzem, még rosszabbul vagyok, s ha az lehetséges, még jobban elsápadok.
- Öhm… bocsi. – vakarom meg félszegen tarkóm, s próbálok valami mosolyt összehozni, ám túlságosan leköt, hogy a talár ujja felcsúszott, és az egész, kiütéses, allergiás kezem kilátszik. Hát jó, most aztán nagyon jókat gondolhat rólam. Ez az Grisam! Hogy is volt az az újrakezdés?

#14 Múlt / Főépület / Re: Rúnatorony

Dátum: 2011. 09. 24. - 12:32:43

rúnaismeret.

- Hey, Grisam, mindjárt becsöngetnek, neked meg rúnaismereted lesz! Mit csinálsz?
- Félek.
- Mégis mitől?
- Attól, hogy elkések. – egyre gyorsabban kapkodom lábaim a hűvös folyosószakaszon, kezeim vastag talárom zsebében, s az anyagot magam előtt dideregve húzom össze, mintha ez megállítaná a behatolni vágyó hideg levegőt. Pedig nem. Ez marhaság.
- Jesszusom. – csóválta fejét, s a következő elágazásnál ő balra, én meg jobbra kanyarodtunk.
   De Crasso professzor szerintem már így is pipa rám, a dolgozatom a szünet előtt nem sikeredett a legjobbra, ráadásul a mai órára sem készültem, és még késésben is vagyok. Hát ez remek. Felmosórongyot varázsol belőlem, és egész nap fürödhetek a koszban, meg piszokban. Hisz azt rebesgetik, ismeri az emberek legsötétebb titkait, tud a félelmeikről…

   Az ajtón kicsit idegesen, kapkodva lépek be, nem nézek semerre, egyenesen a helyem felé lépdelek, s mihelyt befoglalom, az órához szükséges cuccok már az asztalon is sorakoznak, gyönyörű, katonás rendbe, nagyság szerint rendezve, és a színük is pontosan szét van válogatva. Mert a legfontosabb a precizitás. Az asztal szélére pontosan két ugyanolyan pennát csúsztatok, a tintásüvegek is egymás ikerpárjai. Semmi nem vonhatja el a figyelmem.
   Kezeim keresztbe fonom mellkasom előtt, és tekintetem a professzorra függesztem, s nem csinálok mást, csak a szükséges helyeken bólintok, vagy csak szimplán megrándul ajkam. Mikor felszólít, összerezzenek, de gyorsan nagy levegőt veszek, majd kifújva, teljesen nyugodt arckifejezéssel válaszolok kérdésére, hisz erről írtam dolgozatot. Az meg már más kérdés, hogy az álláspontomban cseppet sem vagyok biztos.
- Úgy vélem, hogy a szövegnek sokkal inkább pontosnak kell lennie, máskülönben a varázsige nem érheti el azt a pontos hatást, amit el akarunk érni. Ha a szöveg értelmét adnánk meg, lehet, hogy egyes részletek elvesznének, és a bűbáj már nem is úgy hatna, ahogyan kellene. Úgyhogy pontosabb varázsige mindenképp a pontosabban lefordított szövegből lesz. – válaszolok, majdhogynem beadott dolgozatom lapjairól idézve.
   Ahogyan a professzor folytatja, tartásom megmerevedik, hátam egyenesre húzom. Pont az, amire vártam. Már évek óta csak erre a percre vártam. Varázslatalkotás! Izgatottan mocorgok, majd mikor érkezik a felszólítás, szinte elsőként pattanok fel helyemről, és csődülök a padok alkotta kör belsejébe.
   Érdeklődve figyelem, a többiek próbálkozásait, szemöldököm némely magyarázat hallatán felszalad, ám mikor rám kerül a sor, habozok. Mi lesz, ha engem beenged? Mit mondok akkor? És mégis mit mondok, ha nem? Hmm… szerintem a legegyszerűbb, ha nem is mondok semmit, minek? A többiek éppen eleget beszélnek helyettem is, nem? Hát jó. Lesz, ami lesz!
   Közelebb lépek, és mutatóujjam előre tolom, a rúnák fölé, ám valami láthatatlan erő nem enged tovább, így egy vállrándítással konstatálom, hogy akárcsak a többiek, én is kudarccal jártam, ám többször nem próbálkozom. Valószínűleg senkit nem fog beengedni, minek hát erőlködni?

#15 Időn kívüli játékok / Boszorkányszilveszter / Re: Névcsere

Dátum: 2011. 08. 02. - 19:01:57

Grisam Nutty Windflower = Dilis Szélrózsa Grisam

Oldalak: [1] 2 3 4