 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3 4
|
|
2
|
Múlt / Keleti szárny / Re: Üres tanterem
|
Dátum: 2011. 09. 25. - 20:41:41
|
Bam Komoly önuralomra van szükségem, hogy ne rezzenjek össze azon a bizonyos szócskán, melyet bizonyára nem szándékosan ejtett ki a száján Bam. „Megkínoztak…” Lehet, hogy egyeseknek csak egy ártatlan szó, de Én ahányszor csak meghallom, mindig eszembe juttatja életem legnagyobb kudarcát, csalódását, de talán egyszerűen az a legjobb szó rá, hogy legnagyobb fájdalmamat, amit átélhettem ilyen kislányként. De persze külső szemlélő számára semmi sem teszi, nem teheti láthatóvá azt a mély fájdalmat, amit érzek. Egyszerűen nem tartozik senkire sem semmi fájdalmam, kivéve Fergiere. Vele mindent megosztanék. Nem kellett hozzá sok idő, hogy meg tanuljam palástolni mosolyommal érzéseimet, elhitetni a világgal, hogy igen, jól vagyok. Bámulatos, hogy a mosoly ereje milyen hatalmas. Akkora, hogy az ember meg tudja téveszteni a külvilágot. Ahogy most is. Egy azonban vitathatatlanul tény. Attól hogy másokkal tökéletesen elhitetem, hogy boldog kislány vagyok, Én még tudom, hogy nincs ez így. De Nekem bőven elég, hogy csak Én tudom, és pont. Másra nem tartozik. Miért is tartozna? Anyámtól megtanulhattam, hogy kívülállót hidegen hagyja, hogy az ember mit érez. Ezért van az, hogy külsőmből talán arra következtetnek, hogy egy naiv kislány vagyok, aki mindenkiről csak a jót feltételezi. Ez nem így van. És talán sosem lesz így. Komótos, hideg mozdulatokkal csukom be a számomra olyannyira kedves tárgyat, a tankönyvemet, majd finoman lehajolok, és a mellettem heverő táskámba helyezem. Ezt követően újfent kiegyenesedek, és hátra dőlök a széken a térbeli távolságot is látványosan tartva. Nem vagyok éppen a szavak embere. A társalgást nehezen tudom elkezdeni valamiért. Na, nem azért, mert egy antiszociális figura lennék. Egyszerűen csak nem vagyok annyira magabiztos, és nagydumás, vagyis hiányoznak Belőlem azok a tulajdonságok, amik egy igazán kommunikatív embernek elengedhetetlen alaptulajdonságai. Belül éppen ezért mélyen megkönnyebbültem, hogy Bam magasan jobb beszélőkével rendelkezik Nálam. Bár az Én kommunikációs készségemet nem nehéz überelni. E téren bárki könnyen lepipál, másban úgy sincs esélyük ellenem. Figyelmesen hallgatom Bam mondandóját. Kissé félrebiccentett fejjel hallgatom, ebből is látszik, mennyire érdekel amit mondd. Inkább a megfigyelők közé tartozok, mintsem az előadók közé. Szívesen meghallgatom az ember búját, bánatát, még akkor is, ha fél óra múlva már nem is emlékszem rá mit is mondott. Lepereg Rólam, ahogyan az ablakról is az eső. Nem marad nyoma sem a nap után, ami arra emlékeztetne, hogy nem régen esett. Volt, nincs. -Úgy érted, hogy nem fogsz többet varázsolni sem? –Nem Én lennék, ha egy ilyen komoly szófordulatot magam mögött hagynék. Érdekel, miért akarhatja valaki maga mögött hagyni az egész varázsvilágot, és főleg a mágiát. Bár tény, jelen helyzetben bárhol jobb lenne, mint a varázsvilágban. A muglik sora a jobb. Bevallom csábítónak hangzik a muglik Tudodki mentes világa. Ám nem hiszem, hogy a problémára az a megoldás, ha elmenekülünk előle, és hátunk mögött hagyjuk azt amivel születtünk, egy aberrált emberi roncs miatt. Ez nem megoldás. De a dologhoz az is hozzátartozik, hogy bizonyára megvan az oka Bamnak, ha elege lett a varázslók ármánnyal, és gonoszsággal teli világából. Biztosan rengetegen tennék ugyanezt, de akkor attól tartok nem maradna varázsló vagy boszorkány. Kivéve a halálfalókat, akiknek a táborát sajnos Anyám is erősíti. Bár kezdem azt hinni, hogy pont az ettől való félelme miatt állt be. Az Ő búráját is nyilván menteni óhajtotta a miénk mellett is. Sokszor elgondolkozom azon, hogy vajon milyen lenne az életünk, ha Anya egyszer a büdös életben összeszedi minden bátorságát, és nem áll be a halálfalók közé. A józan eszem azt diktálja, hogy most biztosan nem ilyen lenne a sorom. Szökevény lennék valószínűleg, és Donegalban várnánk a háború végét, ha egyáltalán lesz vég. Bár minden rosszban van valami jó. Akkor legalább Donegalban lennék. Sovány vigasz. Egyáltalán nem zavar, hogy Bam sokat beszél. Legalább is addig nem, amíg érdekfeszítő dolgokról beszél Nekem. Mihez volna kedvem? Például egy jó Anyához, egy boldog, felhőtlen, de legfőképpen Volditól mentes élethez. És egy helyhez, ahol minden rosszat elfeledhetek.
|
|
|
|
|
3
|
Múlt / Birtok / Re: A Merlin-szobor
|
Dátum: 2011. 09. 25. - 20:36:27
|
 Mostanában túlságosan gyakoriak az érzelmi kitöréseim. A külvilág felé nem mutatom ki mennyire szomorúsággal tölt el, hogy Anyám mindent elrontott. Egyszerűen mindent. Mintha lassan de biztosan szétszéledne a családunk. Az első lépcsőfok volt az, hogy Anya igencsak antiszociális lett. Elhidegült mindentől, és mindenkitől. Még tőlünk is. Tekintete üvegesebb, mint valaha, és látszólag komoly gondok gyötrik. Mintha félne. De mitől fél? Bizonyára attól, hogy nincs kiút a halálfalók köréből, különben Lord Voldemort végezne Vele is, de talán még minket sem kímélne. Vagy inkább Damona néni bosszújától félne jobban? Hisz a legkegyetlenebb MacEnroe-k egyike. Nem szerettem soha sem Damonát. Az egész lénye olyan, mint valami rossz Ómen. Úgy járkál az emberek között, mint a pokolból szabadult démon. Várja az alkalmat mikor csaphat le, és kire. Akkor most tulajdonképpen kire is kéne haragudnom? Ki tehet mindenért? Anyu vagy Damona. Hányszor próbáltam beleélni magam Anyu helyzetébe, de sosem sikerült az Ő fejével átgondolnom az egészet. Ha meg rákérdeztem pusztán hallgatásba feledkezett. Olyan, mint a legmélyebb csend, melyet semmi sem tud megtörni. Már a családja sem. Megfordult a fejemben, hogy írok Apunak, hogy sürgősen beszélnie kell Anyával, de inkább úgy döntöttem nem ártom bele magam a felnőttek dolgába. Éppen elég kínos lesz Anyának szemtől szemben elmondania Apunak a csúf igazságot. A felnőttek élete bizony nem könnyű. Volt alkalmam megtapasztalni. Bár fejem tele van a zavarosabbnál zavarosabb gondolatokkal mégis megkönnyebbülten mosolygok Fergie-re. Bár Ő is mosolyog, nem tud átverni. Látom a szemében az aggodalmat, és nem mondom, hogy nincs oka Rá. Legszívesebben azonnal elmondanám Neki, de a csókjával- ami számomra mindennél értékesebb- Belém fojtja a szót. Szinte eggyé válunk, ahogy szorosan átöleljük egymást. Mintha csak Ő lenne már számomra az egyetlen kapaszkodó az életben. De hisz így is van. Amikor kibontakozunk a csókból megsimítom arcát, és érezhetem a testéből áradó meleget. Mely mint mindig, most is nyugalommal tölt el. A szavai mosolyt csalnak az arcomra. –Persze hogy nem! Még Tudodki sem válaszhat el Tőled. –Súgom Neki hallkan, miközben homlokomat gyengéden az övének nyomom, és egy puszit nyomok gyönyörű ajkaira. Mikor eltávolodok Tőle kissé kihasználom, hogy kezem az övében pihen, és gyengéden, de határozottan a közeli padhoz irányítom, ha hagyja. Ha nem, akkor ácsingózva a szobor tövében mondom el Neki mi is az a nagyon súlyos dolog. Bevallom, félek. Mi lesz, ha elhagy? Hiszen ki akarná egy halálfaló lányát szeretni? ? –Anyám halálfaló lett. –Vágok bele rögvest a közepébe, de a mondat után el is hallgatok, és mélyen Fergie szemébe nézek, hogy lássam a szemén vajon megijesztette e amit mondtam. –Ajj Fergie! Én már tényleg nem tudom, kinek higgyek. Anya azt mondja, hogy Damona nénikém kényszerítette. Azzal fenyegette, hogy megöli Apu, és Dylant, és persze Engem is, Anyát meg az Azkabanba juttatja. –Fakadok ki halkan, de csendesen, miközben Fergie ölébe hajtom a fejem, ahogyan régen Anyám ölébe hajtottam, ha valami bántott. –Nem tudom, higgyek e Neki. Te hinnél a helyemben? –Hangzik el az igen csak fogós kérdés. A bizonytalanság csúfondárosan gyötör, mar, akár a sósav. Úgy látszik, az élet fontosabb területei kifognak rajtam még. De hát a felnőttek élete ilyen bonyolult. Még egy ok, hogy soha ne akarjak felnőni. Miután elhangzott a problémánk döntő része felemelem fejem Fergie öléből, hisz látni szeretném mi lesz a reakciója arra, amit az imént mondtam Neki. Számomra azonban nem kérdéses melyik utat válasszuk. Inkább maradjon titok a szerelmünk, még akkor is, ha így a legfájóbb. Szeretném felvállalni a kapcsolatunkat, de attól tartok Anyám nem kegyelmezne egyikünknek sem. Hiszen a családunk nemes vonalakkal van beszennyezve. Igen. Nem véletlenül használom ezt a szót. Bár Anyám vére színarany, akár a huszonnégy karátos nyaklánc, lassan rosszabb az ördögnél is. Ha híre menne a máguscsaládok körében, hogy vérfertőzés fordult elő a MacEnroe famíliában Anyám nem lenne rest gondoskodni arról, hogy megszüntesse a zavaró tényezőket, vagyis Minket. Volt idő, amikor nem hittem volna, hogy ilyesmit mondok, de már nem vagyok biztos benne ki is az Anyám. És nem tudom, valaha az leszek e újra.
|
|
|
|
|
6
|
Múlt / Birtok / Re: A Merlin-szobor
|
Dátum: 2011. 07. 29. - 14:11:56
|
Olyan titokzatos világ a könnyek országa...
Mostanában nem akadt túl sok okom az örömre. Apu távol van, Dylan csak magával törődik, Anyám pedig megtette a legrosszabbat, amit megtehetett. Halálfaló lett Belőle. Tudom, meg kéne végre értsem, hogy csak is a Mi érdekünket tartotta szem előtt, amikor hagyta, hogy Damona belerángassa ebbe az egészbe, de akkor is! Biztosan akadt volna valami más megoldás is. Anyám szerint ez volt az egyetlen megoldás. Valóban így van? Hinnem kellene Neki? El kéne fogadnom, hogy felemészti a sötét erő, és tétlenül néznem? Milyen naiv gondolatok is ezek. Már nem lehet visszacsinálni semmit sem. A sötét jegy ott feketéllik Anyám bal karján. Úgy tudom, Apu még nem tudja. De mi van, ha ezért elhagy minket? És Én két pártra szakadok? Nem akarom ezt! Bárcsak vissza lehetne fordítani az idő kerekét. Akkor meglehetne akadályozni, hogy Anyám halálfalóvá váljon. De már késő bánat. Fergie lágy karjaiban mindent eltudok felejteni. Minden rosszat, ami az óta történt Velünk, Velem mióta elkezdődött ez a tanév. És persze az értelmetlen háború. De egyszerre, mint ha minden rossz eltűnt volna, és csak mi vagyunk. Fergie és Én. Nincs halálfaló Anyám, tökfej bátyám, aki a csajokon és a zenén kívül másra nem igazán tud koncentrálni. És persze nincs háború. Csak ez a titokzatos hajnal, és Mi. Ideális, hogy végre elmeséljek Neki mindent. Lassan alább hagy az iménti háborgás oly’ fiatal lelkemben, ahogy arcomat két lágy kezébe helyezi, és letörli Róla a könnyeimet, és ahogy megcsókol. Bámulatos lehetne a felnőttek számára mennyi mindent jelenthet két gyermek ártatlan csókja. Ügyetlenül játszadozok ajkaival, nem olyan tüzesen, ahogy Anya szokta Apát megcsókolni, amikor azt hiszik, hogy kettejük magányában vannak. Látszik, hogy nincs nagy tapasztalatom e téren, de a szeretet szinte érezhető mindenütt körülöttünk, ahogyan szinte eggyé válunk. Kétségtelenül jól esik. Arcom szinte fellángol zavaromban, de azért mosolyom fülig ér szinte. Látod Fergie? Csak Te vagy képes mosolyt csalni az arcomra. Csak Te éltetsz. A gondolat, hogy megölelhetlek, hogy megcsókolhatlak. Hogy szeretsz.
-Én is Téged.
Hangomból csak a szinte földöntúli nyugalom hallatszik ki, ahogy annyi idő után kimondhatom végre valahára a szeretett személynek a szót, amit nem mindig, minden körülmények között mondhatok ki. És amelyet olyan jól esik ki mondani, mint talán mást sosem. A levegő ugyan szinte megfagy körülöttünk, de nem érdekel az sem, ha holnap tüdőgyulladással kell felkeresnem a gyengélkedőt. Csak Fergie-t akarom, senki, és semmi mást. A kérdést hallva gyengéden rámosolygok ismét Fergiere szép szemeiben elmélyedve. Gyengéden ujjaimat az övéibe fűzöm, ha hagyja, és rákezdek. –Azt hiszem egyszerre mind a kettő. Örömkönnyek is, mert végre találkoztunk. De sajnos rengeteg rossz dolog történt, amiről még nem tudsz. És ami a Mi kapcsolatunkra is kihatással van. –Egyszerre elhallgatok, és mélyen a szemébe nézek, hogy vajon mit gondol? Egyáltalán hallani akarja e mi az a súlyos dolog, ami megnehezíti a kettőnk titkos kis románcát? Remélem, nem ijeszti el az, hogy Anyám halálfalóvá kényszerült, és mostanában egyre furcsábban viselkedik. Eddig sem volt a kiszámíthatóság mintaképe, de már lassan még Én sem tudom merre hány méter nála. Nagyot sóhajtok, és szememmel szinte a cipőm sötétben nem látszódó orrát kémlelem. Szégyellem a dolgot. Én szégyellem. De Fergie előtt nincsenek titkaim. Benne feltétel nélkül megbízok. –Biztos akarod hallani? Súlyos lesz... –Lágy hangom halkan cseng a jéghideg hajnalba, de kellő komolysággal ahhoz, hogy Ferg is érezze: Súlyos dolgokról lesz szó.
|
|
|
|
|
7
|
Múlt / Birtok / Re: A Merlin-szobor
|
Dátum: 2011. 07. 22. - 15:02:40
|
Izgatottan szorongatom vacsora után a levelet, amit ma kaptam a bagolypostával. A klubhelyiség már üres, lassan mindenki félrevonul a hálókörletekbe, csak Én ücsörgök még mindig a klubszobában. Hamarosan takarodó. Pár perc van csupán tíz óráig. Lépteket hallok a leányhálók felől. Siettemben az átváltoztatás tan könyvem lapjai közé helyezem a levelet. Csak Violetta Archibald az. Egy meglehetősen dilinyós példány a sasok közül. Tehát nem kell tartanom attól, hogy Anyám kap azon, amint szerelmem levelét olvasgatom újra, újra, és újra. Mint valami szentírást. A klubhelyiséget titokzatosan világítja be a kandallóban andalgó lágy tűz. Tudomást sem veszek az elém lépő lányról, inkább a tűzbe bámulok a fotel rejtekéből. Violetta szavai, melyek arra figyelmeztetnek, hogy nem sokára takarodó, ideje lefürdeni, és ágyba bújni, valami messziről származó hangnak tűnik.
Rámosolygok kedvesen, majd úgy teszek, mint egyébként is szoktam. Nem akarom, hogy látsszon rajtam mennyire izgatott vagyok, pedig nagyon is. A szívem majd kiugrik a helyéről, szinte a torkomban érzem. Lüktető, pulzáló golyó a torkomban. Vigyorgok, mint a tejbetök készülődés közben. Ez az, ami nem megszokott. Én voltam a leggyorsabb, így amíg a többi lány a fürdőben pacsulizik, Én szépen át tudok öltözni pizsamából utcai ruhába. Előveszek egy egyszerű kék szoknyát, és egy hasonlóan kék blúzt. Nem vagyok valami tapasztalt randi ügyben, de azért így jó lesz, nem? Remélem tetszeni fogok Neki. Fújtatva nézek szét a tükörképemre. Sötétkék szemeimre, és epres ízű szájfénytől csillogó ajkaimra. A szájfényt Anyutól csórtam el, amikor délután meglátogattam. Szörnyű egy némber lett Belőle, de ízlése az még van. Villámgyorsan behuppanok saját baldachinos ágyikómba, majd mire visszatértek a fürdőzésből a hálótársaim úgy teszek, mint aki réges-régóta az igazak álmának határmezsgyéjén barangol. Magamban pedig szinte éneklem a levél tartalmát. Látni szeretnélek! Hajnalban, egy óra tájt várlak a Merlin-szobornál!
Amikor már mindenki az igazak álmát alussza, halkan elhagyja ajkaimat a lumos bűbáj, és ránézek egyszerű kivitelű órám számlapjára. Még fél órám van hajnali egyig, de jobb lesz, ha időben elindulok, hiszen a kilopódzás innen így is hatalmas manőver lesz. Szerencsére van egy kevés perui instant sötétség porom, ha minden kötél szakad a lebukás létráján jól jöhet még. Fekete dzsekim zsebébe bújtatom a kis csomagot, majd szép csendben kioldalazok a másodéves leányhálók ajtaján. Lábujjhegyen közlekedek, mégis szinte keresztül rohanok a portéig, melyen át kiszabadulhatok a kastély folyosóira. De a prefektusokkal így is jó lesz vigyázni, hiszen van éjszakai őrjárat. Sőt, a tanárok valamelyike is strázsálhat a kastély bármely pontján. Pálcám végén fény gyúl ismételten, ahogy elhaladok a folyosókon. Igyekszem a lehető legrövidebb úton kijutni a kastélyból. Szerencsére úgy Tűnik, nem erre felé tarthat az éjszakai járőr osztag. Elfutok a portrék mellett, akik a fénytől hunyorogva fel ébrednek álmukból, de szerencsére nem rikkantják el magukat személyemre vonva a figyelmet. Mikor kiérek a levegőre kicsit megnyugszok.
Nagyot sóhajtok, és már nyugodtabb léptekkel haladok a Merlin szobor felé. Mosolyogva nézek fel az éjszakában csak egy tátongó fekete valaminek tűnő szoborra, ami most számomra a világ legnagyszerűbb helye. Hiszen ott vár, aki a legfontosabb számomra, pár lépés választ el csupán Minket egymástól. Mégis yardoknak érzem. Hosszú, hosszú yardoknak. A fény szerencsére világítja az utat, amerre Őt találhatom. Ahogy közeledik a pillanat, egyre jobban érzem, ahogyan párolog Belőlem minden rossz, aminek terhét azóta kell hordjam, hogy Fergie-t nem láttam év elején a Roxfort expresszen. December van, nagyon hideg, de ebből szinte semmit sem érzek. Fűt belülről a lelkesedés, és az öröm, hogy nem sokára újra látom. Aztán a szobor tövében végre megpillantom. Egyenesen felé futok, és egyszerűen a karjaiba csuklok, akár egy mennyből száműzött angyal. Olyan sérülékenynek, és védtelennek tűnök az óvó karjaiban. Könnyeim záporoznak, és jó szorosan átölelem, ahogyan csak bírják gyenge, vékonyka karjaim.
-Nagyon hiányoztál.
–Suttogom bele kabátjába, és mélyet szippantok édes illatából.
|
|
|
|
|
8
|
Múlt / Északi szárny / Re: Üvegházak és a kert
|
Dátum: 2011. 07. 15. - 19:47:54
|
|
Gyógynövénytan ::
Ahogy a folyosókon sétálok egyes egyedül, néha belefészkel hallójáratomba néhány diákcsevej, amiket alapvetően nem vennék komolyan, de hát sosem tudhatja, az ember lánya mikor mondanak igazat, és mikor nem. Éppen ezért eldöntöttem, hogy senkinek sem hiszek. A mai nap aktuális pletykája az ötödéves mardis tiniluvnyák körében az új gyógynövénytanár. Milyen jó képűű!! Aww de cuki. És ehhez hasonló hányingert keltő dolgokat mondanak az új tanárról. Szokványos, mindennapos jelenség, hogy egyedül bóklászom a folyosókon, mivel barátom az nem sok akad. De úgy vagyok vele, hogy inkább egy sem legyen, ha nem igazi barát. Bőven elég Nekem Fergie, és Tökfej Dylan. Anyámról már régen letettem. Igazából már rég nem érdekel, hogy mi van vele. Pedig azt mondtam Neki, hogy megbocsátottam, hogy Tudjukkit kell szolgálnia, a valóság távol áll ettől. Talán meg kéne értenem Őt. Talán az Ő szemszögéből is megkéne „vizsgálnom” a helyzetet. De képtelen vagyok Rá. De hogy mondhatok ilyet? A saját anyámról van szó. Támogatnom kéne Őt. Vajon Fergie mit tenne a helyemben, ha az Ő Anyukája is halálfaló lenne? Megbocsátana Neki? Bár csak újra találkoznék Vele. Megkérdezném Tőle mit tegyek. Ő megmutatná a helyes utat. Ugye meg? Ugye így van? Folyosót folyosó követ, majd kint találom magam a hófödte udvarokon. Bár hideg van szerencsére a meleg talárom és a sál megvéd ezektől a viszontagságoktól. Komótosan, csendesen ballagok a ropogó hóban a talpam alatt az üvegházakhoz, ahol a gyógynövény óráink szoktak lenni. Útközben még elő is veszem a jegyzeteimet a táskámból, és olvasgatni kezdem a pergamen lapokra írt gyöngybetűimet.
A mandragóra (Mandragora) a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó nemzetség. Szőrös levelű, fekete bogyótermésű, évelő.
Tulajdonságai
Gyökere alkaloidtartalmú; gyökere és levele is nyersen mérgező, idegrohamokat kiváltó hatású. A középkorban a termékenység jelképe volt, fájdalomcsillapítóként is alkalmazták. Bogyóit az arabok az „ördög almájának” nevezték.
Számos hiedelem és babona fűződik a mandragórához, többek között szelleműző hatást tulajdonítottak neki, szerencsehozó amulettként a kandallópárkányra helyezték. A mandragórából kinyert Mandragóra sziruppal meggyógyítható a dermesztőátokkal súlytott ember. Ugyanakkor veszélyes, hisz ha valaki meghallja a kifejlett Mandragóra sikolyát, szörnyet hallhat.
-Ez volt az előző óra anyaga. Lehet, hogy visszakérdez Belőle. De egyébként is. Ismétlés a tudás anyja. Olvasom a sorokat kedélyes mosollyal az arcomon, miközben néha néha a lábam elé is nézek, hiszen, sosem lehet tudni alapon, eleshetek egy kisebb hóbuckában, ahogy ez hamarosan meg is történik. Hoppá! Hamarosan a hóban fetrengek, betemet a hó rideg páncélja. –Damnaigh –Hagyja el számat egy kisebb káromkodás az anyanyelvemen. Majd feltápászkodom, és mielőtt felszedném a többi cuccomat, lesöpröm magamról a hóréteget, ami szép rendben befedte elől a taláromat, mivel hasra estem, ezért csak elől lettem havas. Elnevetem magam, majd kisimítom a hidegtől kipirult arcomból a rakoncátlan sötétbarna tincseimet, felveszem a jegyzeteimet, amik egy apró bűbájt követően ismételten csont szárazak. Folytatom utam az üvegházak felé. Nem kenyerem a késés, így hát evidens, hogy időben érkezem. Látok egy két háztársat, évfolyamtársat, és ismeretlen egyedet. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen összevont óra van első évfolyamtól negyedikig, Griffendélestől Mardekárosig. A Griffendélesekkel még lazán lespannolok. A Mardekárosokat kerülöm, mint a bubó pestist. Rühellem őket. Hiszen köztudottan innen kerül ki a legtöbb halálfaló. Üreges szemekkel átnézek az aljanépen. Sötétkékjeimmel átpásztázom a kissé átalakított helyiséget, nyilván a tanár úr a könnyebb jegyzetelés érdekében alakította át az üvegházat. Kedélyesen az ajtó melletti fogasra tűzöm kissé nedves taláromat, majd felzárkózom a többiek mellé, menet közben megigazítom táskám szíját apró, vékony vállamon. A tanár úrat csak is jóindulattal végigmustrálva valami menő rock zenész jut eszembe, kissé talán marcona tekintete van. De attól még jó ember lehet. Egyik nem zárja ki a másikat. Miközben bemutatkozik az újdonsült tanerő elfoglalom helyemet az egyik pad nélküli asztalhoz, majd magam mellé ejtem a táskám, és figyelek. Ez az egyik nagy erősségem. Leginkább hallomásból értek meg dolgokat, de igazándiból vizuális alkat vagyok. Sokszor rajzolgatok, ha éppen olyan az óra. Ez pedig határozottan az az óra. Növényeket lerajzolgathatok csak úgy. Egy kis szöveg a rajz köré, és kész is a profi jegyzet. Számomra. A tanárok talán elleneznék, de ha egyszer Nekem így könnyebb, nem érdekel, mit mondanak! Engem érdekel a gyógynövénytan, szívesen járok be órákra, de nem csak erre. Mindegyikre szívesen bemegyek. Szeretek tanulni. Számomra ez az egyetlen lehetőség egyelőre, hogy széleskörű ismereteket szerezzek. A bemutatkozó, bevezető beszédet követően végre jöhet az elmélet, a dolgok lényegi lényege. A táskámért nyúlok, majd pergament, tintát, és pennát veszek elő abból, és jegyzetelni kezdek. Szép gyöngybetűimmel formálok minden egyes szót. A másodikosok, vagy a mi évfolyamunk anyaga a Febrisis nevű növény. Miután leírtam az elméletet le is rajzolom a pergamen sarkába a táblán megjelenő példányt a szóban forgó növényből. Miután végeztünk az elmélettel a Tanár úrral az élen átsétálunk az üvegház hátsó részébe, ahol több példány is fellelhető a Febrisisből. Egy cseréphez fordulok, és elkezdem róla lepattintani az erre érett levelet. Munka közben nem dumálok, csak átszellemülten végzem a feladatom, azért éberen figyelve. A tanár úr kérdésére pedig erősen gondolkodóba esem. Mire jó, és mire használják a Zingiber Officinalet? Magasba lendül a kezem, majd ha szóhoz jutok, megválaszolom a kérdést. A múltkor olvastam erről valamit a könyvtárban.
-A Zingiber Officinale vagy közismertebb nevén gyömbér. Az influenzavírusok elpusztításában is szerepet játszik, valamint erősíti az immunrendszert, és a lázat is mérsékli. A megfázást kísérő hörghurut és az influenzával járó izom- és mellkas-fájdalom enyhítésében is segít. Kísérletek azt is kimutatták, hogy a koleszterinszint és a magas vérnyomás csökkentésében és a szívinfarktust kiváltó belső vérrögképződés megelőzésében is segít, és hatásos növényi véralvadásgátló. Csökkenti az emésztési gondokat, az émelygést, kitűnő étvágyjavító. Étvágyserkentő főzetbe emiatt nagyon jó alapanyag. De egyed helyeken szerelmi bájitalokba is keverik.
-Fejezem be mondandóm, nagyot nyelek, hiszen kicsit félek a beégéstől. Remélem jó könyvben olvastam az információt. Egy nagy gyógynövény határozóban láttam. Madame Cvikker ajánlotta még. Szent Patrik mekkorát éghetek…
|
|
|
|
|
10
|
Múlt / Keleti szárny / Re: Üres tanterem
|
Dátum: 2011. 06. 28. - 19:56:37
|
Bam A pad mögött ülve a könyvemet serényen lapozgatva figyelem a fejleményeket. Bízok benne, hogy Lucy hajlandó kijönni a srác ruhaujjából önszántából, de hamar rá kell jönnöm, hogy nem. Úgy látszik, bekell Őt írassam valami golymók idomító suliba. Már ha egyáltalán létezne ilyesmi, de a képzeletemen kívül nem hiszem, hogy a valóság teret adna efféle baromságnak. Kissé haragosan fújtatok, majd a fejem búbját vakargatom keresés közben, de nem találok olyan bűbájt, ami használhat. A Lumos tuti nem jó. Nem fényt akarok Szent Patrikra is. Hanem megszabadítani szerencsétlen srácot egy szégyenlős törpegolymóktól. A muterokra tett megjegyzésére nem mondok semmit, magamban viszont lenne pár keresetlen szavam. Ha ez a srác ismerné az anyámat, biztosan nem így vélekedne. Odil Watson, a Roxfort számmisztika tanára maga a sátán! Hiába az anyám, már egy jó ideje nincs jó véleményem róla. Mondandója utolsó részére megeresztek egy parányi mosolyt.
–Nem mondom el, mert nem lesz mit elmondanom. Lucy életben fog maradni ugyanis. –Jelentem ki, mintha valami ősi igazságot árulnék el, pedig nem. Nem mószerolnám be Anyám előtt, különben ki tudja, mit művelne Vele? Már régen nem tudni mire számítson az ember fia Anyámtól. De mostanában valahogyan minden ilyen zavaros. Lassan azt sem tudom, hogy holnap felébredek e egyáltalán. Mikor lesz már vége ennek a bizonytalanságnak? Akarva akaratlanul is elmosolyodom a fiú láttán. Milyen laza, fesztelen tud lenni, még ilyen időkben is. Épp nyújtaná felém a golymókok, amikor Lucy hirtelen úgy dönt, mégis Nála marad, és szégyenlősen belebújik a ruhaujjába. Mivel azonban ugrabugrálni kezd, és vadul mocorogni, csak olaj a tűzre, ugyanis még beljebb megy, nem marad nyugton. Elnevetem magam, ahogyan a fiú próbálja kihalászni a törpegolymókot, és furcsa táncba kezd lévén, hogy az állatszerűség bizonyára csikizi. Jaj, mit tegyek? Gyorsan találnom kéne valami jó bűbájt. De ez a könyv úgy látszik hasznavehetetlen. Esetünkben legalábbis. Ha fényt akarnék, vagy tüzet jól jönne, de szerintem ez a Srác egyiknek sem örülne igazán. Talán a fénynek igen, de a tűznek már bizonyára kevésbé. Sőt, zárat sem akarok kinyitni. Első dolgom lesz beszerezni valami komolyabb bűbájokkal teli könyvet. Az tuti. Ekkor azonban megérkezik a várva várt segítség magától a „sértettől”. Invito? Olvasni már olvastam róla, de még használni nem igen használtam. Itt az ideje, ez talán működni fog.
–Invito törpegolymók!
–Suhintok egyet az időközben kezem ügyébe került pálcámmal, és várom a hatást. Lassan, de biztosan az ingujjon át utat tör magának a kis teremtmény, és a fiú végre fellélegezhet. Még egy bűbájjal magához inti a törpicseket, és az asztalra helyezi, bár inkább kéne rá valami póráz, amin a kutyákat szokták sétáltatni. Igazán viccesen festene a pici lény pórázon. Bizonyára azok a mugli plázaluvnyák erre cserélnék a csivavájukat. Mert hát a törpegolymók igazán édibédi. Biztosan csipáznák a plázacicák. Amikor már úgy vélem, végre sikerült „levakarnom” a parányi jószágot a fiúról, úgy döntök ideje valamivel kellemesebb vizekre evezni. Felállok a padtól, és a könyvet becsukom, majd a másik elé lépek. –Morrigan Summer Watson vagyok, Sunny. Téged hogy hívnak? –Néztem rá fel kedvesen, és a kezemet nyújtottam felé, ahogy anyukám tanította. –Remélem nem okozott bajt a kis mihaszna. –Nevetek fel, majd kényelmesen ráülök a pad tetejére, és lógatom a lábam.
|
|
|
|
|
11
|
Karakterek / ::Morrigan Summer & Odil Watson:: / Re: °°Sunny naplója°°
|
Dátum: 2011. 06. 23. - 13:15:35
|
|
1996. Január 1.;;
London;;
Kedves Naplóm!
Tegnap volt Szilveszter, bájbáj-t intettünk 1995-nek. Mi írek ugyanúgy ünnepeljük a szilvesztert, akár az összes többi család itt a Brit szigeten. Kicsit álmos vagyok, mert hajnalig fent voltunk az unokatesóimmal. Délelőtt Anya átvitt Fergieékhez, hogy az unokatesóimmal tölthessem a Szilvesztert egész nap, mert Anyuék, és Fergie szülei együtt mennek ünnepelni, bizonyára valami ultramenő klubba. De Én nem bánom, hogy elmennek. Jól fogom érezni magamat Fergievel. Nagyon szeretem Őt. Túlságosan is. Ami talán nem egészséges. Saoirse ebédre mulligatawnyt főzött, amit mi írek nagyon szeretünk enni ebédre. Desszertnek pedig ír whisky torta volt. Mondanom sem kell, nem bírta ki éjfélig a finom édesség. A kis rögtönzött házibulin nem voltak sokan. Brigit, és annak barátja, Fergie, és Én. Társasoztunk, gyerekpezsgőt ittunk. Mugli filmeket néztünk. Nagyot csodálkoztam a TV nevű találmányon. Saoirse rajong a mugli dolgokért, így hát a házukban szinte szériatartozék a TV, és a video. Vacsi után valami lüke vígjátékot néztünk meg, és pattogatott kukoricát ettünk közben. Utána beraktunk valami zenét, és táncolgattunk. Tök jó este volt összességében, de a java csak ezután következett. Brigit, és a barátja félrevonultak enyelegni, és mi pedig kettesben maradtunk Fergussal. Mindketten hirtelen igen csak zavarba jöttünk. Mindketten csak hosszú percekig bámultunk magunk elé pironkodva. De sem Ő, sem Én nem szólaltunk meg. Aztán hogy bénán mégis csak társalgást kezdeményezzek megszólaltam. –Fergie Én… -Próbáltam ügyetlenül egy épkézláb mondatot összehozni, de mintha a torkomra fagyott volna a szó. Fergie pedig, mintha megérezte volna mit szeretnék már percek óta kinyögni, közelebb húzódik mellettem a kanapén, és a térdemen nyugvó kezemre helyezi az övét. Nem merek a szép szemeibe nézni. Nem megy. Mert amikor meglátom önmagam bennük, egyszerre vagyok erős, és gyenge. Szinte a hatalmukba kerítenek. Anyám… Tisztára, mint a nyálas hülye regényekben, amiket azért elolvastam. Próbálok nem elgyengülni, de végül is Fergie győz. Lassan felé fordulok, Ő pedig nagyon vigyázva helyezi egyik kezét az arcomra, mintha valami porcelánbaba lennék, és félne, hogy összetör. Egyre gyorsabban kalimpál a szívem, mintha ki akarna szakadni a helyéről. Lassan közeledik felém Fergie arca, szinte a bőrömön érzem a lélegzetét. Nem csukom be a szemem, lélekben nem egyszer felkészültem már rá, hogy ez is meg fog történni egyszer. Hogy nem csak egymás kezét fogva sétálunk titokban persze, nehogy egyikük is rájöjjön hogy mi nem csak szimpla unokatesók vagyunk, hanem… Hanem szeretjük is egymást a magunk gyermeteg módján. Finoman puszit nyom az ajkamra, aztán csak egyszerűen elfut. Fel az emeletre, valamerre a szobája irányába. Én meg csak ott ülök lángoló arccal, és nem is csinálok semmit. Mit kellene tennem jobban mondva? Menjek utána? Beszéljük meg ezt az egészet? De hát… Én nem is értek a fiúkhoz. És nincs itt senki, akitől tanácsot kérhetnék. Merlinre. Amilyen csodásan indult ez a Szilveszteri ünneplés, olyan ratyi most a kedvem. A tanácstalanság árnyéka csendben vetül az emeletre. Unokatesóm ajtaja elé állok, és bekopogok finoman. –Fergie ne csináld ezt! Gyere ki kérlek. –Szűrődik be vékonyka hangom a masszív fából készült ajtón az ágyán tanácstalanul önmagát ringató Fergie fülébe. A hideg ajtónak vetem homlokom, fürtjeim pedig tanácstalanul hullnak alá, akár csak jó magam. Én is ilyen tanácstalan vagyok. Mit kéne tennem? Vígaszt nyújtanom. Ez az, amit tennem kell? Azt hiszem ezt kéne. Még egy utolsó próbálkozás. –Fergie. Gyere már ki, és beszéljük meg! Én… Én szeretlek. –Kimondtam a varázsszót, csendben leülök az ajtó mellé, nem tágítok. Előbb utóbb kénytelen lesz kijönni onnan. Nem sokára nyílik az ajtó. Felé fordulok, Ő pedig leül elém csendesen. Ránézek, Ő pedig elkapja tekintetem. És ismét hagyom, hogy hatalmukba kerítsenek szép szemei. –Mit mondtál? Szóval szeretsz? –Kérdez vissza pont olyan hangon, mint aki nem hiszi el, amit hallott. Már válaszolnék, de belém fojtja a szót ajkával. Elpirulok, mint a vörös rózsa, de szeplőim szinte ragyognak a sötétben. Arcomat két tenyerébe helyezi, ügyetlennek hatunk. Hogy is ne hatnánk annak? Két kisgyerek első csókja. Amikor ajkaink elvállnak megragadja a kezem, és mellém ül a falnak vetve Ő is a hátát. Nem szorít, de úgy fogja a kezem, mint aki sosem eresztené el. Beszédesebb ez a pillanat az össze eddiginél. Hát valahogy így kezdődött tulajdonképpen a viszonyom a saját unokatesómmal. Tudom, tudom. A felnőttek erre azt mondanák, hogy nem egészséges ez, de Engem nem érdekel, ki mit mondd. Én csak a szívemre hallgatok.
|
|
|
|
|
12
|
Karakterek / ::Morrigan Summer & Odil Watson:: / -Repül a repül a... Sunny? -Repüüüül! ::
|
Dátum: 2011. 06. 04. - 19:28:53
|
|
-Repül a repül a... Sunny? -Repüüüül! ::
Sunnyyy!! Sunnyy! Kelj már fel a csudába is!! Elfelejtetted, hogy ma van a kviddics válogató? Azonnal kecmeregj ki az ágyadból, különben lekésed. Hangik a másod éves leányhálók ajtaja felől az éktelen dörömbölés, és az azt kísérő kiabálás. Felnyitom fél szemem, és vasvilla minőségű szúrós tekintettel figyelek az ominózus irányba. Válaszolni nem válaszolok, csak a párnámat kapom elő a fejem mögül, és hajítom homlokegyenest az ajtónak. Nagyon gyermeteg, és persze hatástalan lépés volt ez, de hát ilyen vagyok. Még csak egy gyermek. Hangosan fújtatok, majd villámgyorsan nekilátok készülődni a válogatóra. Nagy mázlim van; anyám ugyanis jelenleg nem tartózkodik az iskolában, úgyhogy legalább ma, a nagy napon nem kell Őt elviselnem. Az ügyes bajos reggeli dolgok elintézését követően már rohanok is a pályára, ahol már nagyban zajlik a válogatás. Remélem nem késtem el. Ugye nem… Szerencsére úgy tűnik, még időben vagyok. Kissé komikus látvány lehetek, ahogy lihegve rohanok a seprűvel a hátamon. Lihegve fékezek le a csapatkapitány előtt, aki vigyorogva adja meg Nekem az itinert, hogy hol a helyem. Felteszem az őrzőkesztyűket apró kacsóimra, magamhoz veszem a Jólsep-R 6 osomat, és teszek pár bemelegítő kört a pályán. Aztán elfoglalom helyemet az őrzőkarikák előtt. Hamarosan kezdetét is veszi az igazi banzáj. A cikeszt kiengedik a ládából, és a kvaff is a magasban van. Az idő kellemes, mindössze egy kis szellő fújdogál a pályán. Szorgalmasan körözök a csapatunk karikái körül úgy látom az ellenfél megkaparintotta magának a kvaffot, és most az egyik háztársam sebesen közeledik felém. Mindeközben egy gurkót, ami felém repült a terelő könnyűszerrel szerepéhez híven elterelte az irányomból. De nem lélegezhetek fel. Hisz a lány ügyesen mentette ki a gurkót a három hajtó előtt. Nincs messze az őrzőkarikáktól. Amikor már arra számítottam, hogy rádob, hirtelen átpasszolta egy másik üresen maradt hajtónak a csapatából. Az a másik viszont elhajítja a kvaffot, nagyon oda kell figyelnem. Rántok egyet a seprűn, és a seprű részével sikerül megakadályoznom, hogy átjusson a karikák valamelyikén a legnagyobb labda. Nagyot sóhajtok. Ez meleg helyzet volt. Nem sokon múlt, hogy gól legyen. De nincs idő ilyeneken mélázni. Hamarosan újabb támadás indul a mi csapatunk karikái felé. Ez sem lesz könnyű eset. A gurkók ráadásul ma igen indulatosak, adnak Turneréknek munkát bőven. Már majdnem háromszor fejbecseszett az egyik. Hogy az anyája kapná be a menetét. Saoirse Simmons pedig egyre közeledik a kvaffal. A lány taktikát vált az előzőn okulva, és megpróbálja kijátszani a gyenge pontomat. Hogy alacsony vagyok. Ezért a fejem fölött próbálja meg bejuttatni a karikába a keze ügyében lévő kvaffot. A csudába is. Hirtelen feljebb húzom a seprű nyelét, ennek következtében magasabban helyezkedem el a levegőben. Egy pár pillanatra elengedem mindkét kezemmel a seprű nyelét, és felnyúlok a sebes iramban támadó kvaffért. Ismét sikerült megakadályoznom egy gólt minden erőmet megfeszítve. De az állás még mindig döntetlen. Harington is valahol sebesen cikázik a levegőben az ellen fogóval viaskodva. Csak nem előkerült a cikesz? De bizony elő. Nem sokára megszólal a jelző síp. Vulkanov professzor pedig lefújja a mérkőzést. Mivel Sol megszerezte az aranycikeszt. Nem tudom mennyire lesznek Velem megelégedve, hisz nem Én vagyok az egyetlen, aki jelentkezett a Hollóhát Kviddics csapatába őrzőnek…
|
|
|
|
|
15
|
Időn kívüli játékok / SAMHAIN / Re: Melegedő és Teaház
|
Dátum: 2011. 05. 09. - 12:17:46
|
Rick, aki nem Erik, de Cartmen.  Továbbra is kissé falfehér arccal eszegettem a szendómat, miközben várom, hogy Rick vajon mit lép erre a meglehetősen bunyuta indokra, amiért mennünk kell. Sajnos nem mondhatom el Neki, miért is kell dobbantanunk az örömtűz előtt. Ha elmondanám Neki, akkor nyilván érdekelné (vagy nem) hogy honnan tudok a halálfalók akciójáról, és akkor már nem tudom, hogy a csudába is vágnám ki magam a szorult helyzetből. Nem kockáztatom meg, hogy csőbe húzzon, inkább vállalom, hogy komplett hülyének nézzen. Beérem azzal, ha biztonságban tudom Őt, hisz valószínűleg nem tud arról mi is van készülőben. Különben nem ilyen választ kaptam volna. Majd nem sokára megtelik bendőm a szendviccsel, és úgy érzem, nem tudok már több falatot lenyelni. Kár volt könnyelműen kijelentenem, hogy letudom gyűrni. Ez túl nagy falat Nekem. A szó legszorosabb értelmében. Megtörlöm apró szám az odatapadt morzsáktól, majd megiszom a bögrében maradt ír krémteát. Nagyot sóhajtok, majd hátradőlök a süppedős fotelszerűségben. Már nincs kedvem nevetni. Inkább hallgatagságba burkolózom, szemeim pedig teljesen hallgatagok hozzám hasonlóan.
-Én nem feltételeztem Rólad ilyesmit. Habár ha nagyon akarnád bizonyára képes lennél Rá.-
Jelentem ki teljes meggyőződéssel Rick képességeit méltatva. De a korábbi mosoly helyét már rég átvette a kifejezéstelenség maszkja. Az a bizonyos semmit mondó tekintet. Pedig ha a tekintetemet nem tudnám fékezni úgy ahogy akkor most némi aggodalmat lehetne felfedezni rajta. Nem magam miatt aggódom, hisz ha úgy sikeredne, hogy itt rekednék, Anyám bizonyára megvédene. Rick miatt aggódom inkább. Nem szeretném, ha újdonsült barátomnak baja esne. Majd némi mosolyra húzódnak apró rózsás ajkaim, amikor kijelenti a nyilvánvalót: Sokkal lógok neki. Pedig ha tudná milyen borzalomtól védem meg bizonyára nekem lenne hálás. Talán. Bár nem várnám el Tőle a hálát. Úgy érzem, ezt kell tennem. Biztonságban tudni mielőtt az egész borzalom a kezdetét venné. Bár tudom, hogy holnap bizonyára ezzel lesz tele a Reggeli Próféta. És Rick nem hülye. Rájön majd, miért is akartam ennyire sietősre venni a távozást. De Hollóhátas vagyok. Vagyis ravasz, és okos. Csak kifundálom majd a magyarázatot, ha Rick kérdőre vonna esetleg majd Samhain után. Egész biztosan kifogom. Ez legyen a legkevesebb. Addig is. Nem szólok egy szót sem, és még csak meg sem próbálom Neki elmagyarázni miért is sérülhetünk meg. Vagy akár rosszabb is bekövetkezhet. Megölnek Minket. Hiszen a halálfalókról köztudott, hogy gonoszak. Nem kegyelmeznek. Még akkor sem, ha az erőviszonyok nem éppen kiegyenlítettek. Az Ő javukra. Hisz Mi csak maximum sóbálvány átkot tudnánk rájuk szórni, ami alapvetően frankó is lenne, csak fennáll a veszély, hogy könnyűszerrel kivédenék. Egyszóval teljesen reménytelen lenne felvenni a harcot ellenük.
-Szégyen a futás, de hasznos…
Jelentem ki, miközben a pincért magamhoz intem, hogy fizetni szeretnék. A pincér nem is sokára kihozza a számlát, majd kifizetem a rám eső részt. Kifizetném szívesen az egészet, de nem akarom cinkes szituba keverni a barátomat. Úgy tudom, a fiúk nem nagyon szeretik, ha alájuk pakolnak a lányok, és nyilvánosan kicsesznek Velük. Majd felállok a széktől, és újból Rickre szegezem kifejezéstelen kékjeimet.
-Akkor…Velem tartasz…?
Szám amolyan féloldalas mosolyra húzódik, fejem is kissé félrebiccentem a kérdés feltevése közben. A döntést meghagyom Neki, bár látom szükségtelen volt feltennem a kérdést, hisz pakolásba kezd. Ez azt jelenti, visszajön Velem a Roxfortba. Ennek örülök. Majd elindulok a fogas felé, magamra öltöm kabátomat, sapkámat, sálamat, kényelmesen, hogy Rick könnyen utolérhessen. Majd kilépek a sátor ajtaján, és elindulok a Roxfort felé vezető útszakaszon. Hideg van, nem sokára itt az este. De még annyi időnk van, hogy visszatérjünk a suliba mielőtt kezdetét venné a borzalom itt a faluban.
Köszönöm a játékot! 
|
|
|
|
|
