~ Julia~

Talán Julia ütődöttnek nézheti a lányt, amiért az elárulta a titkát. Persze, azt nem tudhatja, hogy Roxanne csak egyetlen embernek mesélte el és az illetőt nem itt ismerte meg, hanem még a régi iskolájukban és mondhatni, hogy ott a legjobb barátnők voltak. Ám ezek szerint az a bizonyos baráti kötelék mégsem létezik, már csak az a kérdés, hogy a mardekár házába került lány miért tette ezt Roxyval. Talán azért, hogy bevágódhasson a többieknél? Nagy valószínűséggel ez lehet az indok, hisz a lány soha semmi rosszat nem követett el ellene…

Roxanne figyelmével követte háztársát, aki néhány lépéssel távolodott, s kezein ismét felvillant a nem túl szép heg.  Bár nem akart tudomást venni róla, tekintete egy pillanatra mégis megakadt a hugrabugos lány sérülésein. El sem tudta képzelni, hogy mi történhetett a lánnyal, de a szemeiből látta, hogy nem túl kellemes emlék fűződhet hozzá és ezért sem kérdezett rá, hogy mi az, hogyan keletkezett, s mi történt…A fintort is észrevette, de ettől függetlenül egyáltalán nem érezte magát hibásnak és az sem igazán érdekelte, hogy a háztársa most mit gondol róla…Hisz nem volt ott, nem érezte át ezt és nem tudhatja, hogy mi történt…Bár, abban valóban igaza van, hogy nem kellene erről beszélnie Roxy-nak, s a lány ezt átgondolva most már biztos, hogy soha senkinek nem mesél erről és már a pletykák sem fogják érdekelni, majd csak megszokja valahogy…

Ekkor érte a lányt a kérdés, s Roxy csak biccentett. Persze, hogy látta a sérülést, elég feltűnő látvány a lány karján.

-Igazad van, valóban, nem mindig célszerű elmesélni az ilyen dolgokat, de tudod, az emberek különbözőek, más érzésekkel…Van akit nem viselné meg annyira egy ilyen eset, nos, én nem ebbe a kategóriába tartozom…Így , visszagondolva akár megbántam, hogy beszéltem, akár nem…jól tettem, legalábbis a lelkemnek jót tett az, hogy valakinek elmondhattam…* mesélte el saját gondolatait ezzel kapcsolatban…Kicsit furcsa volt ez , hogy egy számára mondhatni vad idegennel beszélget ilyen komoly dolgokról…

-Tény, most már semmit sem tehetek, de nem fogom magamat hagyni…inkább tudomást sem veszek az ilyen bajkeverőkről, ez lesz a legjobb…és majd próbálok megkeményedni, valamennyire…

Ugyan ezeket mondja, de úgysem lesz ebből semmi. Érdekes környezetben nevelkedett, mindig barátságra nevelték, s arra, hogy senkivel se szítson viszályt és ne legyen ellenséges…már csak az a kérdés, hogy ha vele fognak így viselkedni, akkor azt legközelebb hogyan fogja lereagálni…

Közben, ahogy hallgatta a lányt, érezte rajta a ridegséget, egyfajta tűzfalat, amit senkinek sem enged áttörni. Talán valamilyen fájdalom emelhette mindezt, de egyértelműen látszott rajta a távolságtartás. Roxanne úgy érezte, hogy a mai beszélgetés és események ellenére ők sosem lehetnek igazi jó barátnők és ez nem a lányon múlik, hanem a háztársán. Próbálta elképzelni, hogy milyen hasonló szörnyűség történhetett Julia-val, de csak találgatni tudott, azt meg nem akart..Csak abban reménykedhetett, hogy azért a beszélő viszony megmarad közöttük és egyszer , talán megváltozik Julia természete és ő is többet mesél magáról…

~ Áh, könnyű mondani….de, nem őt akarta a nevelőapja…az a r..adék…nyugalom Roxanne, az a dög nem érdemli meg, hogy felhúzd magad, inkább felejtsd el….ezt az egészet, s kezdj új életet…igen, az lesz a legjob…~

-Mindenesetre köszönöm…-*mondta utoljára, majd az órájára pillantott és látta, hogy hamarosan kezdődik az óra, s még az előtt szeretne beszélni a tanárral, ezért felállt a padról és Juliara pillantott…*
-Örülök, hogy megismertelek, köszönöm, hogy meghallgattál…*ekkor közelebb lépett, s ismét a kezét nyújtotta a lány felé.*
-Remélem, egyszer te is leküzdöd a problémádat és megszabadulsz a lelkedet súlytó terhektől…-*felelte őszintén, mert biztos volt abban, hogy valami Julia lelkét is nyomja és abban is biztos volt, hogy a lány ez miatt olyan rideg és távolságtartó… A kézfogás után elindult, hogy megkeresse a tantermet… *

Könnyed, napos idő köszöntött a birtokra. Roxanne még alig néhány hete volt az iskola tanulója, hisz csak márciusban vették át előző iskolájából és máris egy vizsgára kellett készülnie. Már dél körül kivonult a plázsra, ahol kovácsoltvas padok és asztalok vártak arra, hogy diákok töltsék köreikben a szabadidejüket. 3-4 könyvet is szétterített maga előtt, s mindhármat végignézve jegyzeteket készített magának, amik megkönnyíthetik a tanulását…Ez különösen fontos volt , hisz mágiatörténetre tanult, amiből köztudottan rossz eredményei voltak. Nem kedvelte a tárgyat, hülyeségnek tartotta megtanulni mindazt, ami a múltban volt. Őt inkább a jövő foglalkoztatta…Persze, csak a történelemmel állt így, a többi tantárgyat nagyon szerette…Örült  annak, hogy kikerülhetett a régi közegből, ahol nevelkedett…Ahogy a hetek teltek, úgy egyre jobban próbálta elfelejteni a múltját, de a pletykák még mindig terjedtek róla, amibe lassan már beletörődött…Rájött, hogy mindegy az, hogy mások mit mondanak, az a lényeg, hogy ő tudja, mi történt valójában. Eszébe jutott az a nap, amikor 3 mardekáros kerítette körbe és zaklatni kezdték a múltja miatt és az , amikor Julia segített rajta…

~Igaza van, nem lehet a titkainkat elmesélni senkinek sem, senkiben sem bízhatunk…de , mégis jó, ha az ember békében élhet…eh, ez a tananyag. Rémes, miért kell nekem ennyi évszámot megtanulnom? Elegem van…~

A nap sugarai áttörtek a fák levelein, s betöltötték  a plázs egész területét. Mivel megunta a tanulást , otthagyva a könyveit átült az egyik sakktábla mintás asztalhoz és játékostárs híján egyedül kezdett játszani...

~ Julia~

Vége , elmesélte az elejétől a végéig. Most már nincs titok a háztársa előtt, fellélegezhet. Persze, ez mégsem megy neki olyan könnyen, hisz az emlékek fájdalmasak, kínzóak és újra előidézik azt, ami miatt a lány idejött, amiért elhagyta régi otthonát. Roxanne felejteni érkezett Skóciába, mégis , már az első napokban lerántották róla a leplet, ezzel csak bosszúságot okozva szegény lánynak. Felsóhajtott és úgy pillantott Julia-ra. Arca tükrözte a fájdalmat, s a szomorúságot…mégis , a lelke mélyén valahogy kicsit jobban érezte magát, azért, mert elmesélhette mindezt. Már csak az a kérdés, hogy vajon megfelelő emberre bízta a titkát, ami tulajdonképp már nem is titok, hisz régi iskolatársai bizonyára kiszivárogtatták. Ennek már a gondolatára is dühös gondolatok futottak át Roxanne fejében. Nem mintha bosszúálló típus lett volna, de biztos volt abban, hogy ha összefut társaival , lesz hozzájuk néhány kéretlen szava…Közben figyelte Julia-t, próbálta kitalálni, hogy vajon most mit gondolhat róla a lány? Egy utolsó senkiházinak könyveli el vagy talán megérti , hogy a lány miért cselekedett így? A lány szavai kissé megdöbbentették őt. Háztársa nem gúnyolódott, nem szólt be neki rosszízűen, de a mondatában mégis érezhető volt némi szemrehányás…Közben figyelte háztársát, akinek ismét elővillant a heg a kezén, ezzel kérdéseket szülve Roxanne fejében, azonban a lány nem kérdezett. Jelenleg amúgy is megvolt a maga baja…Majd ismét egy tanáccsal gazdagodott. Azonban nem érezte úgy, hogy most oly nagyot hibázott volna azzal, hogy elmesélte azt, ami már nem is titok, éppen ezért megszólalt.

-Ebben igazad van, ha visszapörgethetném az időt, soha senkivel nem osztottam volna meg…neked is csak azért mondtam el, mert szemtanúja voltál az esetnek és jobb, ha tőlem tudod az igazat, mintha különböző pletykákból értesülnél róla…Engem már az is meglepett, hogy idáig nem hallottál róla…szerencsés eset, de azok a srácok, ők tudtak róla és sajnos van egy olyan érzésem, hogy nem csak hárman hallották…-*mondta kissé keserű szájízzel, nem hitte volna, hogy a jövőjét a múltjával kell elkezdenie…*
-Fogalmam sincs, hogy mi lesz….remélem , hogy hamar elvonul a pletykaözön és egy idő után a homályba vész…- *mondta ki  a szavakat, mintha csak saját magában akarná megerősíteni ezt a dolgot, pedig a lelke mélyén jól tudta, hogy ezzel a problémával még egy ideig küszködnie kell…Talán pár pillanat is eltelt, ahogy így ücsörgött és maga elé nézett, de valahogy terelni akarta ezt a témát , minél messzebbre, ezért egyszer csak felpillantott Julia-ra.
-Fantasztikus volt, ahogy elbántál azokkal a srácokkal, nekem nem ment volna…nem is értem, hogy volt ilyen lélekjelenléted…

~ Julia ~

A válaszok úgy tűnt, nem nyerték el a háztárs kegyeit, hisz újabb és újabb fintorok jelentek meg az arcán. Roxanne számára Julia ridegnek tűnt, mintha egy maszkot viselne, azzal elrejtve az érzelmeit. Ahogy alig pár perccel az ezelőtti bemutatkozásukkor, most sem látott rajta semmi különöset, de érzett valamiféle távolságtartást, ami nem igazán oldódott az elmúlt pillanatokban. Másrészt azonban az is észrevehető volt, hogy ennek ellenére a lány mégis kíváncsi, mintha tudni akarná, hogy miért történt ez az előző incidens…Persze, ez természetes dolog, hisz ki ne akarná tudni, főleg, ha segített megoldani az ügyet…Roxanne kíváncsian hallgatta, hogy miket pletykálhatnak róla, de úgy tűnt, hogy Julia semmiről sem tud…

~ Hm, ezek szerint még nem mindenhol terjedt el…csak tudnám, ki mondta el és egyáltalán honnan tudta…remélem, hogy nem Jesse volt, egyedül neki meséltem el, de ő sem tudott minden részletet pontosan…~

Gondolataiból hamar kizökkentette a másik lány, s így most figyelme ismét rá terelődött…A következő kérdésre csak sóhajtott egyet, majd körbepillantott és látta, hogy senki sincs a közelben…

-Na jó, elmondom…már úgyis mindegy…jobb, ha tőlem hallod az igazat, mintha pletykákból tudnád meg …- *kezdett bele Roxy, bár jól tudta, hogy ennek akár az is lehet a vége, hogy Julia kigúnyolja, vagy egyből itt hagyja és szóba sem áll vele többé, sőt attól is aggódhatott, hogy a lány majd a háztársakat is uszítani fogja rá, s pszichoterrorizálni fogják őt…Persze, az is lehet, hogy megértő lesz…Nem teketóriázott tovább, folytatta, miközben a háztársára pillantott…*

-Sárvérű vagyok…ezt talán tudod…Kaliforniában születtem….és ott is éltem a tengerparton, egy lakókocsiban…Apám meghalt…anyám hozzáment egy autókereskedőhöz…hozzáköltöztünk…mivel Kanadában tanultam, ritkán voltam otthon, s nem tudtam, hogy a családommal mi történik…Tavaly…- *Ekkor egy mély lélegzetet vett, látszott rajta, hogy most jön a zűrösebb rész…ismét Juliára pillantott, s folytatta..*

-Tavaly történt minden…anyám férje meg akart erőszakolni…nem sikerült a disznónak…kiderült, hogy anyámat és az öcsémet rendszeresen verte…el kellett költöznünk, de semmi pénzünk sem volt…anyámat sehol nem alkalmazták…az öcsém még csak 11 volt…nekem kellett megoldást találnom a helyzetre…és….-*Újabb sóhaj, újabb fájó emlék, ami miatt a mai napig szégyellte magát a lány..*

-Egy bárban dolgoztam…táncoltam pénzért…vetkőztem…még most is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy mennyi kaján vigyorú, pénzes férfi csorgatta a nyálát…-*Amikor ezt mesélte, látszott rajta, hogy már az egész gondolatától is rosszul van, szemei megcsillantak, de nem engedte, hogy könnyek csorduljanak ki szemeiből…*

-Szörnyen szégyellem, hogy ezt kellett tennem…ott úgy bántak az emberrel, mintha k…va lenne…minden nap erőt kellett vennem magamon és leküzdenem a gátlásaimat…azért, hogy segíthessek a családomon…sikerült, de ez örökre mély nyomot hagyott bennem…egyedül csak egy embernek meséltem el…és , amióta itt vagyok, észreveszem, hogy néha összesúgnak a hátam mögött…s most láthattad, tudják…valaki elmesélte és még ki tudja, milyen pletykákat hintenek rólam…*mesélte csalódott, s szomorkás arccal…*

-Hát , ennyi lenne a történet…-*Pillantott fel Juliára, s várt valamilyen reakciót, közben arcát tenyereire támasztva dőlt előre, majd nézett egyenesen maga elé..

~ Julia ~

Szinte már kétségbeesetten állt a fiúk által alkotott lánc közepén, nem tudta, hogy mitévő legyen. Pálca ugyan volt nála, de ebben a pillanatban eszébe sem jutott volna, hogy használja. Még , ha felmerült volna ennek a gondolata, akkor sem biztos , hogy cselekedett volna, hisz még nem volt tisztában a szabályokkal…

Arcán kiült a félelem és vele együtt a gyűlölet, legszívesebben nekiugrott volna a gúnyolódó srácoknak, de tudta, hogy ezzel csak az ő igazukat erősítené és talán még boldogítaná is őket hisztis kirohanásával. Amúgy sem volt dühöngő fajta, aki képes lenne vulkánszerű kitörésekre…Kezei ökölbe szorultak, gyomra görcsbe rándult az idegességtől, s amikor rángatni kezdte az a srác, akkor ismét előjött egy újabb emlék a múltból, egy számára igen kellemetlen pillanat, amikor nevelőapja molesztálni akarta őt..

-Nee, engedj el!...-*szólalt fel erőteljesebben , de hangjában érezhető volt a remegés, amit az idegesség és a félelem egyvelege váltott ki belőle…Ekkor, s talán a legjobb pillanatban lépett közbe a háztársnő, aki egy igen hatásos belépővel elővette a pálcáját és a lány karját rángató srácot találta el varázslatával. Roxanne megszabadult a langaléta ujjai által font bilincstől, s kissé riadtan pillantott a zöldekre, majd Julia-ra, aki határozott fellépésével elérte, hogy a srácok arrébb lépjenek …Roxanne igazából kissé leblokkolt és fogalma sem volt, hogy mi fog történni a következő pillanatokban…Szerencsére az évfolyamtárs ezt is megoldotta, szépen kiosztotta a társaságot, a maga gúnyos stílusában, s Roxanne már csak annyit vett észre, hogy most egy másik kéz fűz gyűrűt a karjára, majd már húzzák is el őt, távol a mardekárosoktól…A srácok, úgy tűnik kissé megszeppentek a harcias hugristól, s talpon fordulva tovább indultak útjukra, hangos morgásokat hallatva , s ezzel sérelmeiket és szitkozódásaikat kinyilvánítva…

A padhoz érve elengedte őt, s Roxanne fellélegezhetett. Vetett még egy utolsó pillantást a távozó mardisok után, s közben összefonta maga előtt karjait, mintha valami védelmi pajzsot vonna maga köré…Visszapillantott megmentőjére és ajkai már éppen bocsánatkérésre nyíltak volna, amikor a szavakat teljesen belé fojtották…A lány meglepődött a másikon, úgy érezte, hogy dejavu-je van, ezért fejében gyorsan lepörgette az eddigi eseményeket és rájött, hogy ez már megtörtént…ettől függetlenül kezet fogott a lánnyal és ismét megakarta próbálni a köszönetnyilvánítást, azonban Julia-nak másodszor is sikerült beléfojtania a szavakat, ráadásul most számára kellemetlen kérdéseket intéztek Roxanne felé…

-Öhm, semmi…vagyis…- *Ekkor ledobta magát a padra, de még mindig összefont karokkal ült, s így pillantott fel háztársnőjére.*
-Ez egy hosszú történet….és …elég kellemetlen a számomra…- *mondta ki őszintén, s szomorkásan a szavakat. Néhány pillanatig azon gondolkodott, hogy vajon most mondjon valamit? Adjon erre az egészre magyarázatot, vagy  inkább ne mondjon semmit? …Ekkor azonban az jutott az eszébe, hogy az rosszabb lenne, ha a lány különböző pletykákat hallana Roxy-ról…*

  - Tudod, most érkeztem Kanadából, egész pontosan Californiából…hallottál már rólam valamit?...-*Kérdéssel felelt a kérdésre, előbb tudni szerette volna, hogy Julia vajon mennyit is tudhat Roxanne-ről…*

// Julia //

Figyelte a másikat, akin látszott az érdektelenség és valami olyasmi, hogy nem szívesen kommunikálna a lánnyal. Roxanne ezen kicsit meglepődött, mert régebben, a másik iskolájában elég sok barátja volt, de itt idáig még egyet sem talált. Elgondolkodott azon, hogy vajon mi válthat ki ilyen ellenszenvet a másikból.

~ Megzavartam, igen…biztosan azért, vagy…talán azért, mert angol…Ők nem túl barátságosak, kivéve, ha az időjárásról kell beszélgetni…Igen, csak ez lehet….Azt nem hinném, hogy a sárvérűségem miatt, vagy mégis?? És ha a pletyka miatt? Nem, ezt nem akarom…Csak tudnám, hogy ki és miért terjeszti és egyáltalán honnan tudja….~

Gondolatok cikáztak a fejében, miközben szemből fintorokat és közönyösséget kapott, próbálta megfejteni a helyzet titkát, de annyi oka lehetett, hogy elveszett a válaszok rengetegében…Ekkor jött a válasz és egy apró mosoly, amiből Roxanne nem tudta, hogy barátságos, avagy inkább gúnyos, netán lenéző…Válaszként az ő arcizmai is megrándultak, s egy apró mosolyt viszonzott, ami olyannak tűnhetett, hogy „oké, vettem a lapot, már megyek is”..

-Érdekes, úgy tűnik, a mai napon senki sem tudja, merre van a tanterem…- Tette hozzá mosolyogva, hátha sikerül megtörnie ezt az erős közönyösséget a másik részéről.

~ Pedig háztárs és évfolyamtárs is egyben…jó lenne valakivel összebarátkozni, hogy elmondja, hogy mennek itt a dolgok…nem akarok senkivel rosszban lenni…de most komolyan, miért barátságtalan mindenki? A mai napon mindenütt csak ezt az arckifejezést kaptam…~

Roxanne bár próbálta titkolni, látszott rajta némi csalódottság, ami az egész napját az arcára festette. Nehéz egy új diáknak beilleszkednie egy új közösségbe, főleg olyankor, ha egyáltalán nem könnyítik meg a dolgát. A lány ezekre is csak az okokat kereste és a végén mindig csak oda lyukadt ki, hogy bizonyára a múltja miatt történik ez…szinte már beképzelte ezt a hülyeséget, aminek tény, hogy bizonyos körökben valóban volt alapja, de ez nem volt jellemző az egész közösségben…

Valami azonban mégis történt, a lány fogadta a kézfogást. Roxanne ennek örült, mert úgy tűnt, hogy talán mégsem olyan rossz a helyzet, mint ahogy gondolta. A kézfogást egy apró mosollyal díjazta, de a mosoly pillanatok alatt el is tűnt az arcáról, amikor megpillantotta a hegeket. Nem azért, mert megrettent volna, hisz a mugli világban számtalan szörnyűséget látott már…inkább csak azért, mert nem szokványos hegnek tűnt…Felpillantott Juliára, de nem hozta szóba, nem tett fel kérdéseket, hisz semmi köze sincs hozzá…Úgy érezte, hogy most lenne a legjobb pillanat távozni, bár ezzel nem akarta megsérteni a másikat, de már kezdetek óta , a másik gesztusaiból és mimikáiból megítélve tudta, hogy a fél nem szívesen kommunikálna vele…

-Örülök, hogy megismertelek, még biztosan találkozunk és köszönöm a segítségedet…- Búcsúzott el, utoljára megengedve egy apró, barátságos mosolyt a  másik felé, majd hátat fordított és lassan elindult a tanácsolt irányba. Alig tett a padtól néhány lépést, talán 1-2 méternyire került onnan,  amikor szemből három mardekáros fiúba botlott.

-Öhm, bocsi…-*mondta a szokásos, barátságos , kellemes hangján, egy apró mosolyt megeresztvén és próbálta őket kikerülni, de a fiúk körbeállták.*

-Nocsak Roxanna, ugye szólíthatunk így? Hová sietsz ennyire? - *szólalt meg az egyik langaléta alak.*

-Biztosan van egy kis időd, hogy mutass nekünk valamit…- *mondta a másik, alacsonyabb, hátrazselézett hajú fazon, aki talárját lazán, kigomboltan viselte.*

Roxanne csak nézett és pillanatok alatt tudta, hogy miről van szó. Egy pillanatra előjöttek az emlékei, a kivilágított színpad, a sok kaján vigyorú, ittas, nyálcsorgató férfi, akik alig várták, hogy elkezdődjön a show…Rox dühös volt, mindig is utálta a pletykálkodásokat…Arcára hirtelen kiült a komolyság és némi düh…

-Sajnálom, nem tudom, miről beszéltek, elengednétek?..- *kérdezte és próbált valahogy kiutat találni, de a három fiú körbeállta és bárhová is nézett, nem volt menedék…*

-Még nem, előbb hadd lássunk egy kis műsort…- *szólalt meg a harmadik, egy pufók és elég magas gyerek…Roxanne nem tudta, hogy mit tegyen, teljesen tanácstalan volt, s ismét körbepillantott, hogy merre is mehetne, vagy kitől kérhetne segítséget, de rajtuk kívül csak Julia ücsörgött a padon…A lány háztársára pillantott, de ekkor a langaléta megfogta a kezét és ráncigálni kezdte…

-Na, nem hallod? Mutass valamit…Van pénz, ha ez kell…- *Kaján vigyor húzódott a magas srác arcára, miközben a zsebéből kihúzva pénzt kezdett lobogtatni, aminek a varázsvilágban nincs sok értelme, de a srácok tisztában voltak azzal, hogy a lány sárvérű és azzal is , hogy a családja a muglik között él…*

// Julia //

Kérdésére első körben egy erőteljes könyvbecsukás volt a válasz, amire Roxanne kicsit meg is riadt, bár ez csak a szempillája rezzenésén látszódhatott. Figyelte háztársa arcvonásait, s úgy érezte, hogy most rossz emberhez fordult kérdéssel, valaki olyanhoz, aki inkább elzavarná, mint válaszolna. Már majdnem úgy döntött, hogy inkább válasz nélkül tovább áll és megkérdez valaki mást, amikor megkapta a szavakba öntött választ is.

~Na stopp…~ Akadt meg Roxy gondolata egy pillanatra. ~ Honnan tudta, hogy mit akarok kérdezni? Hm, de most komolyan, honnan? ~ A lány körbepillantott, hogy rájöjjön a trükkre, hátha saját maga adott valami segítséget , de nem. Akkor viszont honnan tudhatta , hogy a segítség kérése pontosan mire irányulna?...Roxy visszanézett, majd talán kicsit csodálkozva, de megszólalt.

-Öhm, köszi szépen…Nem, mást nem akartam, de …honnan tudtad, hogy a mágiatörténeti tantermet keresem? Mondtam volna? …-* Továbbra is ott állt, kíváncsian, tudni akarta, hogy milyen jelekből jöhetett rá erre a háztársa…*
-Oh, amúgy Roxanne Davies vagyok, de szólíts csak Roxy-nak, évfolyamtársak vagyunk…-*mutatkozott be és nyújtotta a kezét a másik hugrabugos lány felé. Nem ismerte őt, sőt , tulajdonképp még csak alig ismert néhány diákot az iskolából…

// Julia //

Mindennek megvan az oka, ebben egész biztos volt Roxanne, azt azonban még sem tudta megérteni, hogy miért kell az embereknek átélni szörnyűségeket és olyan dolgokat, amit egyáltalán nem akartak. Miért vannak rossz dolgok, miért nem lehet elkerülni az ostobaságokat és kikerülni a végzetes hibákat. Próbatétel lenne, esetleg tanító célzattal alakulnak így a körülmények? Egy biztos, a lány élete sokaknak lehet tanmese és okító példa arra, hogy hogyan ne éljük az életünket…

Ezen rágódva sétálgatott a belső udvaron, újonnan beszerzett talárjában, ismerkedve a környezettel, amibe alig néhány napja csöppent bele. A sötét talár könnyedén suhant utána, barna színű sportcipőjében könnyedén lépkedett a folyosó padlózatán. Tekintetét körbevezette a belső udvaron, nézegetve, hogy melyik ajtó, melyik tanterembe nyílik.

Mégis, gondolatai visszaugrottak az elmúlt évre, a szomorú pillanatokra, melyeket Bow elvesztése okozott. Roxanne-nek a mai napig bűntudata volt az miatt, amit tett, annak ellenére, hogy tudta, cselekedetével és saját maga feláldozásával a családján segített…Szeretettel gondolt vissza édesanyjára és öccsére, azonban dühöt is érzett, főként anyja hibái miatt…

A folyosón diákok zaja törte meg a csendet és ez rángatta Roxanne-t vissza a valóságba. A múlt képei eltűntek és most ismét a kerengő képsorai tárultak elé…

 ~ Mit is kerestem? Oh, persze, mágiatörténet…melyik is volt az? Kellemetlen, még csak azt sem tudom, hogy hívják a tanárt…~

Roxanne megállt a kerengő egy pontján és tanácstalanul pillantott körbe, hogy vajon kitől is kérhetne segítséget, amikor az egyik padon ücsörögve megpillantott egy ismerős arcot .Egy lány ült ott egy könyvet olvasván. Néhány pillanat múlva leesett Roxynak, hogy a lányt a hálótermeknél és a klubhelyiségben látta.

~ Áh, egy évfolyamtárs, talán ő tud nekem segíteni…~

A lány megindult a másik felé és a padhoz érve megszólította őt:
- Szia, elnézést, hogy zavarlak, tudnál nekem segíteni? –
Tette fel a kérdést és remélte, hogy nem zavarják el őt, hisz tisztában volt azzal, hogy a sárvérűeket nem kedvelik, ráadásul, még ha a múltjáról is tudnak, az egy újabb ok lehet arra, hogy ne szimpatizáljanak vele…Nos igen, ugyan Roxanne nem oly rég került a Roxfort-ba, alig néhány napja, máris érdekes pletykák kerültek róla a napvilágra, természetesen minden szó a valóság 10x-es nagyításában és elferdítésében jutott a lány fülébe….Már csak az a kérdés, hogy ki indította és egyáltalán honnan tudott róla, hisz ő senkinek sem mesélte el az életútját…