 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
1
|
Múlt / Birtok / Re: Park
|
Dátum: 2011. 01. 18. - 13:03:25
|
 Az élet igenis igazságtalan! Miért van az, hogy én nem tudok olyan laza lenni, mint a többi lány? Miért kell nekem görcsösen ragaszkodni egy olyan kliséhez, mely egyrészt már réges-régen kiment a divatból, másrészt meg egyáltalán nem kifizetődő???! Persze mint mindig, most is csak ácsorgok, és nem tudok magammal mit kezdeni. Ha őszinte akarok lenni, ez igazán kellemetlen. Annyira szeretnék nyitottabb, oldottabbá válni! Igazi nő akarok lenni, nem csak EGY, a „lúzer”- kategóriából.
Ha tudnám, most elmondhatnám neki, hogy valójában mit is gondolok. Felfedhetném az érzéseimet, elmesélhetném, hogy hányszor figyeltem titokban az étkezőben. Bevallhatnám, hogy tetszik a mosolya, a lénye, mely állandóan emberek hadát élvezi, és tetszik a magabiztossága, a külseje. Elmondanám, hogy sokat töprengtem, milliószor átgondoltam, hogy hogyan is szólíthatnám meg és ülhetnék oda hozzá, mikor véletlenül – egy hónapban egyszer – egyedül üldögél az étkező asztalnál. Magam elé képzeltem mosolyát, kedvességét, és azt hogy utána már magától oda fog invitálni, azonban ezek csak rózsaszín ábrándok. Az igazság mindig fájdalmas! Ez is fájna! Hiszen mindenki tudja, hogy a Mardekárosok nem vegyülnek, velem meg aztán pláne nem tennének kivételt. Én nem az ő világuk vagyok, nem vagyok egy közkedvelt szereplője ennek az iskolának. Én csak egy aprócska statiszta vagyok, tele érzelmekkel, melyek egyáltalán nem számítanak. Hiszen nem olyan régen még menyasszonya volt, akiről aztán több hiedelem és pletyka is szárnyra kapott. Eltűnése nagy örömöt, tiszteletet váltott ki a diákokból. Hiszen tisztelni kell azt, aki embereket öl csak azért, mert már éppen nincs rájuk szüksége. Mindenesetre én nem dőltem be a mende-mondának. Nem tudom elképzelni, hogy ez a réveteg tekintetű és csillogóan tiszta íriszű fiú képes lenne a gyilkolásra. Lehet akármilyen tagja az iskola krémjének, nem! Hát nem látja senki, hogy valójában ő nem az az ember, akinek hiszik?
Egy pillanatra összeráncolom a homlokomat, és hagyom hogy a pici redők kockás mintával vonják be teljességében. Persze ez a Debby-s beszólásnak köszönhető, mely igazából meglepett. Vajon olvas a gondolataimban? Vagy már megint kiült minden az arcomra? Nem, azt nem hiszem! Mindenesetre nem hagyom szó nélkül kijelentését. Végre felemelem a fejemet és arcába nézek. Íriszeim az ő kékjeit keresik, majd mikor megtalálják elmerülnek abban.
- Én nem hiszem azt, hogy te kinyírtál bárkit is… - felelem halkan, szinte már suttogva. Még mondanám, még kiegészíteném azzal a mondandómat, hogy „te nem tehetted, hiszen a szemeid őszinteséget és egyenességet tükröznek” ám mégsem teszem. Úgy érzem túl sok lenne és én ismételten csapdába szorulnék, az őszinteség csapdájába. Helyette inkább ismét lehajtom a fejem és a földet fixírozom, egészen addig, míg meg nem látom a két fekete cipőt pontosan a lábam előtt. Ránézek, ő pedig rám. Szinte teljességgel ledermedek a közelségétől. Bőrének illata szinte sokkol, annyira, hogy az apró szőrszálak tűhegyesen meredeznek a karomon, a libabőr pedig végigszáguld minden egyes porcikámon.
- Igen, akarok sétálni! – lehelem, majd a mondat végén megvillantok egy mosolyt. Arcom kipirul és kénytelen vagyok mély levegőt venni. Teljesen megrészegít.
- Mesélsz erről a gyilkolós mizériáról? – kérdezem kedvesen, majd vadul szorító ujjakkal fogom a táskámat magamhoz, mintha csak az lenne az egyetlen kapaszkodó valamilyen zuhanás előtt. Lábaim önálló életre kelnek, és elindulok a fákkal kiültetett csodálatos táj felé. |
|
|
|
|
2
|
Múlt / Birtok / Re: Park
|
Dátum: 2011. 01. 06. - 11:26:20
|
Mintha meg sem hallaná mit mondok, úgy csinál… vagy talán mégis?
Könyvemet szorongatva áll egy pillanatig és meredten az arcomba bámul. Persze ez megint csak egy olyan tett, mely újabb pirulásra és zavarra ad okot. Nem tudok vele mit csinálni, egyszerűen ezt váltja ki belőlem. Fejem lehajtom, majd a hófehér földet kezdem vizslatni. Szemeim egyáltalán nem látják az eltakart fűszálakat, szemeim elé képek tolulnak, és szívemet melegség önti el. Mi ez ha nem valami különleges? Vagy nem is a helyzet különleges, hanem ő itt, velem szemben?! Hiszen neki van a világon a legszebb orgánuma, neki van a legbabonázóbb illata, soha senkinél nem éreztem ilyet. És egyébként is, miért ver ilyen gyorsan a szívem, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból? Furcsa.
Mondd valamit, de nem értem mit. Igazából úgyis lényegtelen, hogy mi az. A lényeg abban van, hogy hozzám beszél, hogy szavait felém intézi. Felkapom a fejem a földről mintegy hihetetlen sebességgel, és azonnal találkozik a pillantásunk. Először csak elkerekedett szemekkel nézem íriszeit, melyek egyáltalán nem sugároznak mást, csak kedvességet. Azért elgondolkodtató, hogy valaki hogy kerülhet a Mardekárba, ha igazából egyáltalán nem oda való jellem! Ő legalább is semmiképpen sem az!
Nézem őt, próbálok picit tettei mögé látni – vagy legalább is próbálom felfogni, hogy mi áll ennek a hihetetlen kedvességének a hátterében. Persze hiába telnek el gyorsan a másodpercek, a rejtélyt nem tudom megfejteni. Mindenesetre pár lépés távolságot érdemes tartani, még akkor is, ha ezért a segítségért most szívesen a nyakába ugranék és fulladásig csókolnám.
- Köszönöm! – ejtem ki hangosan, majd veszem el tőle a drága könyvet! Fedelét, és az összes lapját szorosan magamhoz szorítom. Vetek rá pár pillantást, megszemlélem, hogy nem e szakadt el, majd mikor mindent rendben találok, a táskám mélyére süllyesztem. Ekkor ér a következő meglepetés.
Keze felém nyúlik, majd lágyan, ám mégis határozottan elkapja ujjaimat és bemutatkozik. A már említett végtagra finom csókot lehel, nekem pedig megremeg a térdem. A világ hirtelen tótágast áll, azt sem tudom, hogy hol vagyok. Nem, ez nem lehet igaz! Nem csókolhat nekem kezet, még akkor sem, ha az illem jobb helyeken ezt követeli meg. Már nem abban a korban élünk! Nem kell, hogy ezt tegye! Sejtjeim szinte óriási erővel tiltakoznak ez ellen a lágy gesztus ellen. Nem lehet ilyet tenni, vagyis Ő nem tehet ilyet! Hiszen milyen jogon szórakozik ő a nőkkel? Miért akar behálózni a hízelgő modorával? Hiszen pontosan erre készül! Le akar venni a lábamról! Persze tény, hiába tiltakozom teljes erővel ez a fajta közeledés azért csak megdobogtatja a szívemet. A szerv, mely eddig is vadul lüktetett, immár mellkasomban zakatol… vagy a torkomban? Mindenesetre ezeket mellőzve egyáltalán nem viselkedem gorombán. Talán valamivel visszafogottabban…
- Szia! Kelly vagyok.. – suttogom, majd mit sem törődve az eddigi visszafogottságommal, bátran és vöröslő fejjel elhúzom kezemet ujjai közül.
- Köszönöm hogy visszaadtad a könyvemet! - köszönöm meg biztos ami biztos alapon és szememmel kutatni kezdem a menekülés útját.
Nem hagyhatom, hogy valami bűbájjal behálózzon… nem vagy tucatlány Kelly… te több vagy ennél… - mondogatom magamban, majd hátrálok egy lépést, hogy talán ezzel is kiszakadjak a varázsból. |
|
|
|
|
3
|
Múlt / Birtok / Re: Park
|
Dátum: 2010. 12. 25. - 00:28:54
|
Tincseimbe lágyan belekap a szél, én pedig azt a néhány kósza szálat egy ideges mozdulattal a fülem mögé simítom. Mit tehetnék ellene? Nincs kedvem még most a külsőmmel is foglalkozni, pláne azok után, hogy a földön fetrengés meghozta a kellő hatást és valójában hótól ázottan állok a nagyvilágban. A sötét csuklyás alak pedig a könyvemmel, nos, nem éppen biztató jövőképpel kecsegtet. Először egyáltalán nem látom arcát, csak azt a sötét aurát, mely körüllengi. Kék szemei szinte rikítanak hófehér bőrével együtt, melyet még jobban sápaszt a sok fekete színű ruhadarab. Csuklyája szorosan az arcába van húzva, engem pedig önkéntelenül is kiráz a hideg. Borzalmas időket élünk, már-már annyira, hogy nem csoda, ha elkap mindennemű félelem. Hiszen sosem lehet tudni, hogy ki támad rá az emberre! Sosem lehet tudni, hogy ki fogja a másikat hátba támadni, pont akkor, mikor épp nem várják. A világ tele van álnok kígyókkal, olyanokkal, akik nem szégyellik azzal a förtelmes és szennyes belső képpel a világot bemocskolni. Sőt! Ártatlanokat ölnek hidegvérrel, kegyetlenül, és nem foglalkoztatja őket, hogy azt a másikat is anya szülte, vérrel, verítékkel az életet adva a számára. Mit érdekli őket a szépség, a kedvesség, a világ bárminemű csodája? Egyáltalán nem! Csak a vér számít, nem pedig az, hogy lehet különböző ez, azok az apró kis vérlemezkék mégis ugyanazok! Csoda hát hogy egy ilyen jelenben valahogy félelemmel fordulok az idegen felé?
Mindez persze nem igazán tart sokáig. Szinte minden úgy történik, ahogy csak a mesékben. Kellemes parfüm illatot hoz magával a lágy szél, barna tincsek csillannak meg a sápadt napsugár egyre elhaló sugarain. Talár libben, egy erőteljes fellépés következik, majd a sötét árny pont úgy foszlik semmivé, mint a köd, friss tavaszi zápor után.
Egy percig csak a számat tátom, úgy nézem az eseményeket.
Vizslató pillantások cikáznak végig énemen, majd végre azt is felfogom, hogy ki az, akit az utamba hozott a sors…
És ez tényleg pont olyan mint a filmekben!!!!!
A szép fiú elkergeti a csúnyát, és a csúnya ám annál kedvesebb lány – aki titokban pont ezért a lovagért epekedik – végre elnyeri megérdemelt csókját, kedves szavát és a hőn áhított figyelmet.
Állam a padlót verdesi! Szinte fel sem tudom fogni, hogy itt áll előttem teljes valójában!
Richard Richard Richard!!!! Az én egyetlenem!!!
Ha tudná, hogy már milyen régóta vágyom arra, hogy megmentsen, hogy változzon meg annyira, hogy végre én legyek az, aki tényleg felkelti a figyelmét! Epedek minden egyes szaváért, hangjáért, bár tény, hogy még nem nagyon hallottam. Valahogy a könyvtárban lévő idő elveszi az ilyetén felfedezésektől a reményt, és azt is, hogy megízlelhessék füleim eme édes búgást, lágy baritont. Kérlek, légy te a lovag, mentsd meg a te békabőrbe bújt hercegnődet és lágy csókkal illetve változtasd őt hercegnővé…
Az álom mely másodpercek alatt kezdett csöpögő rózsaszínné változni most hirtelen darabokra törik. Valahogy nem így képzeltem, valahogy nem erre számítottam. Azt szerettem volna ha kedvessége, figyelme, segítőkészsége kinyitja azt az apró kis ajtót, és elhessegeti bentről a félénkség mumusát. Azonban nem ez történt. Kulcs fordult a zárban és az az egyetlen apró kis fa ajtócska fémmé változott. Erős, masszív fémmé, melyen képtelenség áttörni. Vajon ezek után, hogy fogom a könyvemet visszaszerezni? Vajon van értelme egyáltalán annak, hogy próbálkozzam? Hiszen én nem az a lány vagyok, aki harcol a tulajdonáért! Én az vagyok, aki mindent tökéletesen tud, aki mindent varázslatot, bűbájt ismer! Én olyan vagyok mint Hermione Granger.. na jó, félénkebb, gyengébb kiadásban! De bárcsak olyan lehetnék, mint ő…!
- Visszaadnád, kérlek!? – suttogom magam elé, majd teszek a fiú felé pár lépést. Nincs közöttünk nagy távolság, egy karnyújtásnyi, ám arra elegendő mégis, hogy a hőn szeretett könyvem kellő távolságban legyen.
- Én nem szeretném elvenni..! Én nem akarok harcolni érte! Az az enyém, kérlek add vissza! – ismétlem meg még egyszer, majd hajtom le a fejem és kezdem el meredten nézni a földet. Igazából zavarba vagyok, nagyon, és ha lennének apró kavicsok, most valószínűleg azokat piszkálnám egészen addig, míg a vöröslő szín el nem tűnik arcomról… |
|
|
|
|
4
|
Múlt / Birtok / Re: Park
|
Dátum: 2010. 12. 22. - 01:13:33
|
Igazából nem hiszem el, hogy mindez velem történik meg!
Az égiek nem igazán rajonghatnak értem, ha már megint sikerült összehozniuk a számomra egy kellemes kis morcosságot. Máskülönben hogyan lenne lehetséges az, hogy ismételten a legrosszabb helyen és időben vágtam egy akkora hátast, mint az állat?!
Gondolataim teljes egészében kiülnek arcomra. Általában kiengedett hajam most összefogva simul a tarkómra, vagyis simulna, ha nem fetrengenék még mindig a földön. Pár kósza tincs az arcomba hullt, melynek hála az orromat kellemetlen érintésekkel ingerlik egy orbitális tüsszentésre. Nem, nem, visszafogom magam és megpróbálom nem átadni magam ennek a kellemes és egyben kellemetlen érzésnek. Jobb kezem felemelkedik a földről, majd egy lágy mozdulattal sepri ki arcomból a sötét szálakat. Kesztyűs kezemet a művelet elvégzése után még pár másodpercig nézegetem, majd elmélázva és még mindig feküdve, megpróbálom retusálni a történteket.
Egy levél érkezése.. anya írt!
Rossz hírek, mert maradnom kell karácsonyra...
Sietős indulás a könyvtárból, hiszen a válasz és a kérlelés nem várhat sokat! Nincs kedvem egyedül itt maradni, pláne, hogy az a pár ember ki szívemnek kedves is hazamegy. Mit kezdek majd magammal? Mondjuk a könyvtár nem zár be, biztos találnék valami érdekes olvasnivalót, amit még nem olvastam.
Lábam alatt ropogó hó..
Betemetett jégpáncél...
Lábak az égben, én pedig elterülve.
Remek!
Egy lemondó sóhajt hallatok, majd kezemet testem mellé helyezem. Szemem szorosan összezárom és próbálok arra gondolni, hogy ez nem velem történt meg. Nem, nem én vagyok az a lány, aki a csúszós jégen hátast dobott és szétszórta azt a töménytelen mennyiségű könyvet a világ valamennyi égtája felé... és az a lány sem én vagyok, aki csak fekszik a földön és hagyja hogy a hó szép lassan betemesse.
Újabb sóhajt hallatok, majd kesztyűs kezemet immár ténylegesen is megmozdítom. Felkönyökölök, majd ülő pózba tornázom magam, ezzel is elérve azt, hogy lássam, mit honnan kell összeszednem, és hogy vajon hányan röhögnek a kínjaimon. Ahhoz képest, hogy arra számítottam, hogy körbe fognak állni, nos... nincs itt senki sem. A könyvek igaz, elég messzire potyogtak, de igazából ez a legkevesebb, ha már a fejem túlélte a földdel való találkozást. Lassan felguggolok, majd felállok. Tekintetem végigjárja a körülöttem lévő hófehér tájat és az elhagyott dolgaimat. Nem kapkodva elindulok, majd mit sem törődve a jéggel, és immár biztos lábakon állva mindent összeszedegetek. Egyetlen könyvet kivéve...
- Vajon hol lehet? Hisz az előbb még itt volt! - mondom ki hangosan a gondolataimat, majd hátrafordulok.
Döbbenetem határtalan, hiszen egy fekete csuklyába bugyolált alak szorongatja a Bűbájolás Művészete c. hihetetlenül fantasztikus alapművemet, melyet pár hónappal ezelőtt vettem. Vajon mit akarhat? Ellopni? Na, azt már nem! Hónapokig spóroltam rá, nem adom olyan könnyen. De ha mégsem ezt akarja, akkor vajon mit? Hiszen egyáltalán nem volt segítőkész. Nem hallottam a hangját, nem próbált feltámogatni a földről... vagy csak szimplán ő is a Mardekárosok táborát erősíti, aki azon humorizál, ahogy más szenved?
- Visszaadnád a könyvemet, kérlek?! |
|
|
|
|
5
|
Karakterek / Futottak még / Kelly Mayflower
|
Dátum: 2010. 08. 06. - 17:39:56
|
KELLY MAYFLOWER
Alapok
jelszó || "Gerzson, te ittál? Lehelj rám!"
teljes név || Kelly Vanessa Mayflowe
becenév || Kelly ; Lyll
nem || nő
születési hely, idő || Egy Anglia mellett kis faluban, 1979. december. 04 -én
kor || 18
vér || sárvérű
iskola || Mugli iskola & Roxfort
évfolyam || Hetedik évfolyam
A múlt
-Tudod, az élet mindig meglepetések sorozata! Sosem tudhatod, hogy jó vagy rossz sül ki belőle. De egy dolgot, muszáj megtanulnod: Bírd a meglepetéseket!Kedvesem, és drága lányom!
Ragyogó napsütés van itt Amerikában, de mégis hideg szeles az idő. Gondolom otthon minden rendben, Kelly is még a hasadban van. Azt mondta az építkezés vezetője, hogy még egy hónap és haza mehetünk, így ha minden jól megy pont, mire megszületik a kislány otthon, leszek.
Egy dologra szeretnélek megkérni…S a toll megcsúszott a papíron, krikszkrakszos betűket, tintapacákat hagyva maga után. Apámnak ekkor ütközött neki egy kocsi mely megcsúszott a jégen, s egyenesen felé száguldott. A sofőr nem tudott mit kezdeni a kocsival irányíthatatlanná vált, s már nem is tudta volna elkapni a kormányt. Édesapám meg annyira belemerült a levél írásába, hogy nem hallotta a közeledő gépet. Halálát okozta. Később a levél anyámhoz került, aki természetesen sírva olvasta minden sorát, majd agya azon kattogott vajon mi lehetett az, amit férje kérni akart tőle. Lényegében már mindegy is volt, csak csalódott volt. Igaz nem apám tehetett a balesetről, de mindig átbeszéltük, hogy együtt nevelnek fel, s majd ha kicsit nagyobb leszek egy kistestvérrel boldogítják majd életemet. Hát nem így sikerült. S ezután jöttem én a képbe. Decemberében hozott anyám világra, hisz úgy volt vele férje nélkül de akkor is fel fog nevelni. Egészséges voltam, olyan gyerek, akit elképzelt magának s olyan, aki sokkal inkább hasonlított apjára, mint anyjára. S ez mindig valamilyen szinten elszomorította, hisz csak egy pillanatra is másra szeretett volna gondolni édesanyám, csak rám kellett néznie. De ő sosem bánta, sőt örült, hogy vagyok neki, mint egy igazi anya. Gyermekéveimnél leragadnék szívesen kicsit. Azok voltak az olyan idők mikor csak játszol, csak élsz egy kicsit a semmibe. Anyám amióta csak az eszemet tudom abban a faluban, ahol születtem könyvtáros volt. Imádta a könyveket s valószínűnek, tartom, hogy ezt a tulajdonságot tőle örököltem. Minden lében kanál gyerek voltam. Imádtam a sok kis mugli gyerekkel játszani, rohangálni, homokozni, vagy csak szimplán LEGO-t építeni, aminek semmi haszna nem volt, de együtt voltunk s gondtalanul élveztük a tündérmesénket. 10 évesen kezdtem el a könyvtárba járni én is. Először csak besegíteni aztán azon kaptam magamat, hogy minden nap iskola után a könyvtárban vagyok, s már nem csak rakosgatom a poros papírtömegeket, hanem teljesen az álomvilágukban élek. Hogy először csak a 20 oldalas mesék foglalnak le, majd az egyre hosszabb s komolyabb könyvek is, elvarázsolnak. Ekkor kezdtem el azt az életet folytatni, amiben most élek. Lemondtam a barátokról, inkább a könyvekkel foglalkoztam s anyám nem tudott ebben megakadályozni, pedig próbált, mindhiába. Lépjünk egyet tovább az életemben, csak egy év de sok minden változott. Leginkább a levél volt az, ami nagy port kavart életemben. -Anya mi ez az egész?- kérdeztem meredten nézve a kis papírra, melyre gyönyörű betűkkel írták a nevemet, s a hívást, a tankönyvlistát s miegymást. Felpillantottam anyámra, aki zavarodottan nézett rám. Ő pontosan tudta, mert az ő ágáról voltak varázslók a családban nem apáméról. -Ezek szerint…- sóhajtott egyet s én csillogó szemekkel néztem Őt, mintha most kapnám meg életem legnagyobb ajándékát. -…örökölted nagyapád tudományát.--Tudományát?- kérdeztem vissza. Egyszerű kérdés volt, de mindent tudni akartam. -Boszorkány vagy kislányom. Varázserővel rendelkezel! Ez az iskola megtanít arra, hogy használni is tudd.- megsimította a fejemet de én még mindig meredten néztem rá majd a levélre. Én? Varázsló? Bámulatos. Iskolás éveimben, az elején semmi nem történt. Nem is volt csoda, hisz áttörhetetlen falat építettem magam köré. Nem akartam megismerkedni senkivel, nem akartam barátkozni, inkább csak ülni a könyvtárban s olvasni. Bár nagyon sok figyelmemet az kötötte le, hogy anyámtól kaptam egy karkötőt mikor elmentem otthonról, mely ezüst láncos, s rajta egy medál lóg melyen valami ismeretlen eredetű dolog van írva. Azt közölte velem, hogy apám, hordta mindig, de ő nem mondta el senkinek a jelentését, így csak egyedül ő tudta s mikor meghalt ezt a titkot is magával vitte a sírba. Tehát ez foglalt le, hogy kiderítsem, sikertelenül. Így elzárkóztam mindenkitől barátaim sem lettek. Mikor másodévben a Roxfort felé robogtunk a vonattal, egy fiú beült a kupémba, mert máshol már nem volt hely. Ő is sárvérű volt, mint én így nem kellett attól tartanom, hogy ő lenéz, mint a legtöbb diák. De őt sokkal lágyabb szálak fűzték hozzám, melyeket én képtelen voltam viszonozni. S ez megrémített, így ismét visszahúzódtam a kis csigaházamba. Az évek teltek s egyik évfolyamtársam jelentette nekem azt, amit én jelentettem annak a fiúnak. De Richard sosem vett észre, nem is akart s mivel én meg tisztában voltam vele, hogy az én kis plátói szerelmem hihetetlenül aranyvér mániás sosem fog felfigyelni egy sárvérűre így nem is próbálkoztam. Az életem megtelt egy idő után félelemmel, gyűlölettel Voldemort iránt. S mikor kitört a háború a legrosszabbat reméltem, hisz sárvérű voltam az Ő ellensége, védtelen diák, egy senki ellene. Sosem voltam az a félős típus de mikor a háború elején megláttam Tudjukkit, úgy éreztem apám már tárt karokkal vár. Mégis túléltem. De minden egyes percemet rettegve élem le, csak azért mert nem neves varázsló szülők gyermeke vagyok. Hetedik évembe kezdtem bele az idén s a Richard iránti vonzódásom még mindig nem múlt el pedig tisztában vagyok vele, hogy semmi esélyem. Voldemorttól is ugyanúgy félek, de a rettegés nem változtat semmin…S barátok? Ugyanúgy, nincsenek! Jellem
Egy kedves, barátságos, jó humorú lánynak mondják. De ez van a felszín alatt, viszont akkor mi rejlik a tetején?
Mindenki máshogy ismeri, mert nem ugyanazt az énét adja. Igaz nem sok barátja van, akinek másképpen kéne mutatnia magát. Sosem volt az a nagyon barátkozós típus, aki csak úgy odamegy valakihez. Inkább az a fajta ember aki magában ül egy eldugott helyen, olvas, álmodozik, gondolkodik az élet nagy dolgait. Aki nem ismeri azzal visszafogott, visszahúzódó, magába forduló, aki nem szívesen beszélget az emberekkel. Csak néha szól, ha kérdezik amúgy nem szívesen nyitja ki száját.
Mivel barátai, sincsenek, s nincs kivel beszélgetnie gyakran így nem hallani gyakran a hangját, és mosolyogni is csak ritkán lehet látni.
Nagyon nehéz a bizalmába férkőzni, mert megtanulta anyjától –hisz erre nevelte- , hogy ne bízzon mindenkiben, csak ha már sokkal jobban megismerte a másikat. Nem mindenki kitartó, hogy rájöjjön milyen is valójában Kelly. Így mindenki első megállapításra azt hiszi egy szótlan, nyugodt lány, közben, aki már kihámozta ebből a kis burokból, amit maga köré növesztett a pontosan tudja, hogy kedves, figyelmes, remek humorérzékkel megáldott lányzó. Aki nem másért él ebben a kis burokban, csak, azért mert úgy véli úgysem lesz jobb…pedig csak szeretetre vágyna, aki tényleg tiszta szívéből rajong érte, úgy ahogy van. Apróságok
mindig ||
&& csokoládé
&& varázslat
&& álmok
&& magány
&& karkötők
&& olvasás
soha ||
&& madarak
&& rovarok
&& Voldemort
&& dementorok
&& gyógyszerek
dementorok || Első találkozása Voldemortal
mumus || Hogy Voldemort végez vele, mert sárvérű
Edevis tükre || Újra látni apját
százfűlé-főzet || színe: élénk piros ; íze: eper
titkok ||
&& Akármennyire is tagadja magának is de oda van Richardért
&& Fél a sötétben
&& Utálja, hogy sárvérű...
rossz szokás ||
&& Ha ideges, néha elkezd dadogni
&& Könnyen és kisebb lelkifurdalás nélkül képes hazudni A család
apa || Adam Victor Mayflower ; 43 ; mugli; elhunyt
anya || Cassandra Mayflower ; 40 ; mugli
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló
állatok || Egy fekete hosszúszűrű macska, Iris.
Családtörténet ||
Édesapám még születésem előtt veszítette életét egy építkezési balesetben. Anyám amióta eszemet tudom a kis faluban könyvtáros, ahol születtem s éltünk. Sosem voltunk az a nagyon gazdag kis család főleg, hogy csak engem s magát kellett eltartania. Az eszébe sem jutott, hogy egyszer újra férjhez menyjen, s esetleg legyen rajtam kívül gyereke. Ebből több vita is adódott közöttünk, mert utáltam nézni, hogy minden nap csak a könyvtárban ül, s nem csinál semmit. De beleszoktam…
Sosem mesélt apámról, mert úgy vallotta, ne háborgassuk a szellemét. Viszont én nem akartam úgy felnőni, hogy semmit nem tudok róla, mégis így történt. Külsőségek
magasság || 165 cm
tömeg || 53 kg
szemszín || világoskék
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || Nagyon szereti a karkötőket. Egy van, amit sosem cserél le. Ezüstláncon egy darab medál melyen furcsa betűk vannak s még senki nem tudta megfejteni.
kinézet || Mindig úgy beszélt magáról, mint aki egy átlagos lány. De senki nem tudta felvilágosítani nézeteiről. Kicsi termetű, hisz csak 165 cm, s ez kevésnek mondható egy 18 éves lánynak. Testtömege ehhez igazodik. Sosem szeretett enni, mert úgy volt vele, hogy semmi értelme nincs.
Haja hullámokban omlik vállára. Ez szereti kombinálni, hol hosszúra hagyva esetleg rövidre vágva. Azért nem fél az olló vagy varázslat használatától, mert tudja, hogy úgyis visszanő vagy csak egy pálca intésébe, kerül. Szemei világoskékek, melyek néha sötétebb néha világosabb árnyalatot vesznek fel. Ha száját nem is nyitja ki, de lélektükreivel is képes beszélni. Nagyon sokat elárulnak íriszei, ha csak belenéz valaki.
Öltözködésében olyan amilyet anyja meg tud engedni neki. Igaz nagyon szereti a csinos, előkelő ruhákat, selymeket s hasonló ruhadarabokat. A szoknyás stílus közelebb áll hozzá, mint a nadrág, de ha egy jó pólóval párosíthatja, akkor annak sem tud ellent mondani. Bár sosem érdekelte annyira a divat, hogy jobban beleássa magát, így ha nem volt a divatnak megfelelő ruhája nem dőlt soha a kardjába.
egészségi állapot || teljes mértékben A tudás
varázslói ismeretek || 7. évében jár. Kedvenc tantárgya a Bűbájtan és Bájitaltan. A LLG az amit viszont rühell. Sosem volt az a nagy állatbarát. Ha egy-két négylábúval összefut, akkor azokat szívesen simogatja de nem tartana 2-nél több állatot magának. Iris is csak azért van meg neki, mert anyja nem akarta egyedül hagyni.
De visszatérve. Túl van már az RBF-en melyek remekül, sikeredtek neki, hisz ő olyan tanuló, akinek ha kell akkor megtanulja, természetesen nem szívesen.
felvett tantárgyak ||
&& Alkímia
&& Rúnaismeret
mugli képzettségek || egészen ügyesen tud zongorázni ugyanis volt a könyvtárban egy ahol anyja dolgozott s néha olvasás helyett leült egy kicsit, s szórakoztatta az ott lévőket.
És imád énekelni amit ugyanígy tanult...
pálca típusa || 10 hüvelyk ; kellemesen rugalmas ; cseresznyefa ; unikornis szőr
különlegesség || - Szerepjáték-példa
Gabriella Dream multija vagyogatok  Egyéb
avialany|| Jessica Lowndes
Richard Grosiean bűntársa 
|
|
|
|
|
