Időnként teljesen elszabadulnak az indulatok!


És néha jobb lenne, ha nem lenne minden baromnál fényképezőgép, hogy ezt megörökítse!^^


A képen Jael Goodwinnal eszébe jut , hogy többet ivott a kelleténél valamint a lottó nyeremény összege. Mennyi???

Látom az arcán, hogy nem érti, mosolygok kedves tőle, hogy legalább úgy tesz. A következő kérdés
hatására nevetve mentegetőzni kezdek.
-Ja, nem vagyok rosszul! Csak egyszerre lassulok és pörgök, ami egy kicsit fura lehet neked,
de hidd el nekem marha jó. Még egy ideig.
Hadarom el, gyorsan, de azért még érhetően és beletúrok a hajamba, nem vagyok rosszul egyáltalán. A
rosszullét majd holnap reggel tör rám, mikor megint nem lesz semmim. Végül is hogyan értethetném meg
vele, hogy nekem ez az mikor jól vagyok?! Sehogy, azt hiszem jobb is neki tudatlanul, legalább nem aggódik
értem túl sokat fölöslegesen. Azt csak a szüleim teszik, de anya is olyan, mint Peter... tudatlan. És még
egy jó ideig az is marad hála a Jóistennek én rohadtul nem hiszek Istenben, de ilyen helyzetekben képes
vagyok hozzá fordulni. Kissé beteg elképzeléseim vannak a hitről, én a fehér porba, a cigarettába no meg
a tablettákba hiszek igazán. A többi meg nem érdekel, egyáltalán.
Megkérdezi mióta üldögélek itt, be kéne vallanom, hogy nem tudom merre van a haza, de ezt még
egyenlőre nem szeretném, ehhez még túl jól vagyok majd ha már úgysem tudok mit tenni, akkor
elsütöm, mint valami jó kis poént. Mikor azt mondja megfázhatok vállat vonok, nem szokásom.
Aztán rátér Anara, na ez már engem is elgondolkodtat.
-Hűű, wow! Fogalmam sincs, úgy negyed órája jöttem el, de már nem tudom honnan. Szerintem Annie még ott van. Lehet keres, de.. nem tudom. Szerintem nem vette észre, hogy elmentem.
Nem sokat beszéltem vele a buli alatt, emlékszem pár srácra akikkel lógtam, de semmi több.
Felállok én is, de megtántorodom és kénytelen vagyok Peter vállába megkapaszkodni. Aztán már megbírok
állni a lábamon, a feltápászkodás mindig nehéz. Viszont sikeres, rámosolygok ahelyett, hogy elnézést kérnék.
Furcsa helyzet, nagyon furcsa.

A nyugtató kezdi elhomályosítani az agyamat, félelmetes mennyire szeretném most látni azokat a
jól ismert fényeket, amik ilyenkor jelennek meg.
Megkedveltem őket, olyanok mintha pillangók lennének csupa csupa fényből, hol vannak?
 Csak Yast látom, megijeszt, amit mondott.
Vannak problémáim, talán súlyosabbak , mint másoknak. Nekem kéne segítenem magamon, újra
olyannak kéne lennem, mint a drog előtt. Gondtalannak, gyereknek, boldognak.
Boldog. Nem voltam boldog, az egész életem el van cseszve attól kezdve, hogy a valódi apám
elhagyott és tizennégy éve felém sem nézett.
Dühösnek kéne lennem, de rohadtul nem vagyok az. Yas elgondolkodtat, furcsát érzek, nem jönnek
a pillangók, hogy elvigyék az összes rossz érzést és itt hagyják a mámort.
Bámulok magam elé, mint egy őrült. Csak egy kislány vagyok.
Nem vagyok az , aki lenni akartam, akkor régen, én akartam lenni maga a tökély, de nem lettem senki.
-Igazad van, valóban nem ismersz. Fogalmad sincs miket tettem, ha tudnád talán... megvetnél.
Nehezen keresem a szavakat, amiket eddig könnyű volt megtalálnom. Zavart lettem, két perc alatt
változik meg a viselkedésem. Jogosan gondolkodhat ki vagyok én? Magam sem tudom megmagyarázni.
A következő mondata feldühít, azért, mert minden szava igaz.
Becsukom a szemem aztán újra kinyitom, lássak már valamit basszus! Tudni akarom, hogy megőrültem,
tudni, hogy nem fogok megváltozni soha.
Értem, bólintok, segíteni akar. Nekem nem lehet segíteni, aki nekem segít azt én leköpöm és belerúgok.
Elfordítom a tekintetem Yasról, bár ne tenném, hallucináció meg kezdődött. Nem pillangó, nem is fény, hanem
maga a sötét félelem és rettegés. Sötét alakot látok, felém közeledik jobban megrémiszt, mint bármi.
A szívverésem felgyorsul, szédülök és iszonyat gyorsan kezdem szedni a levegőt. Remegni kezdek, csak nyugtató
 nem szabadna, hogy ilyen hatása legyen. Kábulat, ez az igazi kábulat az furcsaságnak csak a két szemét
látom, ezüst szemek, jeges tűz ég bennük. Közeledik, ha ideér megöl.
Halál. Istenem, én nem akarok meghalni! Élni akarok, rendbe akarom hozni az egészet!
Rémülten nézek Yasra, tudom, hogy nem látja nem láthatja.
Azt fogja hinni megőrültem, talán... talán tényleg így van.

A gyógyszer hatására felül, nem csodálom megmondom őszintén én már indulnék is érte. Durva dolgokra képes
a függő ember, tudom, mert annyi mindent tettem már, hogy hozzájussak valamihez.
Yas furcsán beszél olyan... merev lett. Mugli vackok! Ha tudná mennyit segítenek?
Nem gyógyszernek kell, nem kérdezhettem ugyanezt kokainnal vagy LSD-vel. Akkor elárulnám magam.
Ez is sok volt, ha nem látja rajtam a drog hatását, akkor nem is kell, hogy tudjon róla.
Keserűen felkacagok, mikor azt mondja, hogy cs én magam vagyok képes segíteni a bajaimon.
-Ugyan! Ha képes lennék segíteni magamon gondolod, hogy még ilyen lennék?
Kérdezem gúnyosan és végignézek magamon, nem tetszik a látvány. A metadontól sem lesz szebb az ember!
Közli, hogy elmosódott a szemfestékem, egy gyors mozdulattal lekenem és az ingembe törlöm.
Kisöpri az arcomból a hajam, bizalmatlanul nézek vissza rá.
Néha annyira elmondanék mindent, a drogokról, a nővéremről és a bajokról. Ki hallgatna meg?
Én nem igazán érdeklek senkit, rám hagyják a gondjaimat, amiket képtelen vagyok átlátni a heroin mocsarán
keresztül.
Segíteni kéne, a francba is!
Segíteni magamon, Anán.  Elvonó.
Nem bírnám, a zsigereimen érzem, hogy belepusztulnék és annyira még nem vagyok kétségbeesve.
Addig jó míg a tanárok vagy a javasasszony nem tud semmit, ezért nem fordulok meg gyakran a gyengélkedőn.
Látom magamon én is, biztosan nem maradna szó nélkül.
Olyan jó, mikor egy kicsit boldogabb vagyok, betépve lehetek csak igazán önmagam.
A régi önmagam nem szeretem, gyűlölöm a kislányt, akit csúnyán kihasználtak, az már nem én vagyok.
Yas megkérdezi jól vagyok-e. Bágyadtan mosolygok rá és megrázom a fejem.
-Fogalmam sincs. Talán jól leszek.
Próbálom nem észrevenni a szemébe a furcsa félelmet, nem sokan jönnek oda hozzám ilyen furcsán... kedvesen.
Számkivetettként nem érdeklek sok embert, akik jól ismernek azok sem jönnek szívesen a közelembe.
Azt mondják agresszív és kiszámíthatatlan vagyok vagy csak... meg nem értett.
Ez úgy hangzik mintha valami művész lennék, nem vagyok én senki.

Hugrás, Yasmine, Yas és egy évvel idősebb nálam. Bólintok, Yasmine. Szép név, virágnév, nekem valamiért
hercegnős. Nekem nem lett hercegnős nevem, a Jayla nem emlékeztet semmire, a Jael, pedig rossz
emlékeket hordoz. Egyedül Liberatha tiszta, Libby. Jó név, de nem én vagyok egy szent nevét nem
használhatja egy olyan lány, mint én. Azt hiszem ezt hívnák szentségtörésnek vagy mi a fenének!
Kezet fogok a lánnyal és próbálok őszintébb mosolyt produkálni, mert az előzőt én magam sem hittem
el teljesen. Nem probléma végül is nem színész vagyok csupán egy furcsa lány.
Yas észrevétele helyes, valóban nem vagyok jól valahogy fizikailag sem.
Kikészítenek az elvonási tünetek, a nővérem sincs jobban csak ő még képtelen beismerni.
Ő fog előbb szerezni valamit, ami majd segít nekünk, hiszen tudja, hogy én inkább harcolok,
máshogy csillapítom a drog iránti szomjamat, minthogy bármit tennék.
Mert makacs vagyok, Jayla Goodwin soha nem adja föl! Jayla Goodwin nem adhatja föl!
-Jól mondod nem vagyok az.
Yas lefekszik a kőre, eszembe jut, ha csak ennyit mondok bármire következtethet.
Valamiért többet kéne mondanom, ebből azt hiheti, hogy a családommal van baj.
Nincs velük semmi, remekül vannak... nagyon remélem.
Engem meg nem nagyon piszkálnak, megismerték már, hogy milyen vagyok, a féktelenségem és
az öntörvényűségem nem egyszer sodort már bajba.
Nem tetszik ez az új rendszer, nem kedvelem sem a Nagyurat sem az ostoba csatlósait, nem is
rejtem véka alá a véleményem. Nem csinálom, amit mondanak és ezzel nem egyszer jól
felbőszítettem őket. Többen is mondták, hogy nem tanácsos szórakozni velük.
Néha annyira megölnék egyet, puszta kézzel tudnám megfojtani annyira gyűlölöm mindet.
-Nem nagy bajok csak... mások , másoké. Mindegy.
Mondom végül, nem akarom a marhaságaimmal untatni szerencsétlent, aki pont engem talált meg.
Talán benne egy barátra találtam? Most nem igazán vannak barátaim, mindenkit ellökök magamtól.
Engem nem lehet szeretni, mert, aki engem szeret én azt leköpöm és belerúgok.
Ezt Ana mondta rám és nagyon igaza volt. Miért vagyok én ilyen?
Hirtelen Yasra nézek és megszólalok, halkan, de tudom, hogy hallja.
-Nincs nálad valamilyen gyógyszer?
Kérdem mohón csillogó jég kék szemeimet rámeresztve. A fekete szemfesték kicsit elkenődött, de
nem igazán érdekel. Talán legkevésbé a külsőm számít.

Lépteket hallok , de nem nézek fel remélhetőleg az illető elmegy mellettem esetleg megelégszik
valami apró, de fájdalmas beszólással.
Aztán az ismeretlen és egyenlőre arctalan személy elbotlik a lábamba, fölvonom a jobb szemöldököm
és kérdőn felnézek a vörös hajú lányra. Elgondolkodom, de nem tudom a nevét.
Miért is kéne tudnom minden egyes roxfortos nevét, aki ne adj Isten elbotlik bennem.
Majd fogom én őket kerülgetni! Öröm lenne szívemnek, ha végre mindenki megtanulna a
saját lába elé nézni és nem botlogna mindegyik, úgy mintha vak lenne.
Egyszer valamelyiket esküszöm elküldöm szemészhez, ez így egyszerűen nem állapot!
 A pillantásom elidőzik a lányon aztán visszatár a hideg kőpadlóra.
Unottan pattogtatom a fekete körmeimet, valószínűleg nem tűnök szimpatikusnak.
Nem is ajánlott velem haverkodni, mert még a végén kirekesztik akárcsak engem.
Furcsa ez az iskolai hierarchia. Miért vannak olyanok, akik jobbak másoknál?
nem jobbak, csak azt képzelik a sok hülye birka meg elhiszi nekik, azért mert ők a nagymenők.
Pár hajtincsem a szemembe hullik, de azokkal sem foglalkozom.
Várok hátha elmegy, de ahogy kevés idő eltelik egyre inkább azt látom, hogy ez az ötlet még nem
jutott eszébe. Sőt köszön és leül mellém. Nem zavar, végül is nem az enyém a folyosó.
Úgy néz ki most mégsem kapom meg a vágyott egyedüllétet, de nem baj így alakult.
Minek küldjem el a fenébe? Attól csak bunkónak fog tartani, mondjuk a rám ragasztott jelzőkhöz
képest a bunkó akár pozitívnak is vehető.
Biccentek neki, köszönni kellett volna rendesen, de most már nem teszem meg még egyszer.
Kedvesen mosolyog rám, talán már látott valahol, nekem is rémlik az arca de  a neve...
Valószínűleg azt várja, hogy mondjak valami értelmeset. Értelmeset! Ugyan már, az nem az én formám!
-Hát , akkor... szia Jael vagyok.
Mutatkozom be illendően és mosolyt erőltetek az  arcomra. Talán  most az egyszer megpróbálok
úgy tenni mintha normális lennék és nem ijesztem el ezt az igazán kedvesnek tűnő lányt.
Miért mondok kedvesnek tűnőt? Egy megnyerő mosolyról nem ismerhető meg senki, talán én is
kedvesnek tűnök, de ha valaki igazán ismer az tudja, hogy igazából nem vagyok az az aranyosan
mosolygó, egyenruhás jó kislány.

Valami hülye átrohan Jennyn és rajtam keresztül is, igazán nagy önuralmat kell tanúsítom, hogy
ne forduljak meg és mutassam fel a középső ujjamat. Fantasztikus vagyok komolyan mondom,
anyám kifejezetten büszke lenne, ha látna. Hát még az én félreke.. khm félrelépős nyomorult
aranyvérű apám , akiből soha semmit sem láttam. Igazán szép helyzet az enyém.
Egy kicsit arrébb megyek, nehogy még valamelyik vakegér belém jöjjön, mert , akkor enyhén
szólva kissé ideges leszek. Eddig nem sok embert ütöttem még agyon, de csak kérni kell
és igazán szívesen kivételt teszek.
Meghallgatom Jenny panaszait a szörnyű sötét karikáiról és elmosolyodom. Csupán olyan
vicces, hogy nekem legtöbbször kisebb bajom is nagyobb annál, hogyan nézek ki.
Végül is mindenkinek más a fontos, kinek a kinézete, kinek az, hogy összekaparja a nővérét
ha kikészül valami miatt. Nem érdekes a dolog.
-Ne foglalkozz senkivel.
Tanácsolom, mint valami szakértő, én úgy általában sem foglalkozom semmivel, pláne
a piszkálódó idiótákkal.
-Nagy az Isten állatkertje érdemes őket hagyni a francba.
Mosolygok, állatkert. Igaz ami igaz elég sok diákot inkább állatként tudnék preferálni egy ketrecben,
nem itt kint  vagy bárhol máshol emberek között.

Yasmine

-Jael, az nyugtató nem az , amire te gondolsz! Suttogta a nővérem a folyosón aggódva.
Nem tudtam, mi a fenéért aggódik biztos vagyok benne, hogy ő sem csak nyugtatóként használja.
Minden gyógyszert meg kell becsülni, amit megtűrnek itt. Miért nem engedi meg végre, hogy
azt tegyem, amit akarok. Sosem vigyázott rám. Most sem igazán kéne neki.
Megvontam a vállam és egyszerre kaptam be belőle három darabot, óriásit nyeltem Ana, pedig
hasonló méretűeket pislogott. Csont nélkül! Ennyire megszoktam már a tablettákat, remek.
-Ne legyél már ennyire hülye! JJ ez igazi gyógyszer! Bolond vagy. Szűrte a fogain keresztül én pedig
elmosolyodtam, rázta a fejét és sarkon fordulni. Otthagyott egyedül minden közepén.
Pontosan úgy, ahogy szokott. Megropogtattam az ujjaim és leültem a hideg kőpadlóra.
Nyugtató, igaza volt semmire se lesz jó itt nem tudok semmiféle droghoz hasonlót szerezni.
Tiltja a szabályzat, nem mintha annyira érdekelne , de párszor már lebuktam. Fölöslegesnek
érzem, hogy újra és újra próbálkozzak.
Néha rám jön valami, valami , ami melankolikus gondolatokat ültet a fejembe.
Jó lenne néha picit abbahagyni az egészet, normálisnak lenni. Boldognak látni anyát, igazán
nevetni látni Anne-t, aki nem lenne többé Ana. És jónak magamat.
Az ilyen gondolatokra megvonom a vállam, inni kéne valamit. Erőset, alkoholt vagy csak hasonlót.
Itt azt sem lehet, itt néha sokkal rosszabb, mint máshol. Otthon a mugli barátokkal , akik nem néznek rám
furcsán és tudnak a legtöbb furcsa dolgomról. Nem zavarja őket semmi, elfogadnak teljes egészében.
Jó lenne egy barát, mert ellenségből már bőven elég volt ennyi.
Kihúzom a hajamból a hajgumit és kibontom a jól nevelt fonatokba rendezett hajamat.
Szétkapartam az ujjaimmal, hiányoztak a percek, mikor nem tudtam magamról. Jöttek a vad kényszerképzetek.

Úgy látszik ma senki sem lesz agyonütve, legalábbis már lecsillapodott a harci kedvem. Jennifer mosolyog
én igyekszem visszamosolyogni már inkább kínomban. Bólintok valóban biztató. Már csak azért is mert,
körülbelül öt perccel ezelőttig  letudtam volna ütni a fél Roxfortot.
Azt meg nem lehet, nem lehet mindenkit agyonütni. Az nem szép dolog azt mondják.
Vannak itt páran akik valószínűleg még nem találkoztak a Jael féle harcmodorral, de fognak az biztos.
Pár pillanattal később megtudom ,hogy Jennifernek sem volt kellemes napja. Megkérdezi mi történt,
ez már ijesztően kedves a legtöbben nem érdeklődnének.
-Szokásos. Pár idióta... hogy is mondjam, hogy szép legyen, leribancozott.
Nem volt szép, de legalább sikerült ordibálás nélkül elmondanom. Fő a hidegvér, jó nem fő mert,
attól még a hidegvér is melegvér lesz. Forróvér, így jobban hangzik.
-Igyekeztem megoldani a problémát, de egy nyomorult prefektus is egyet értett velük.
Patkány banda, az egész rohadt szemétdomb. Ki is idegeskedtem magam, azt hiszem már valahogy elleszek.
-Hát veled mi történt? Kérdeztem vissza, hisz vajon neki mi a problémája?
Őt általánosan kedvelik és nem tartják ribancnak sem. Tulajdonképpen Jennifernek elég jó.
Mondjuk ez úgy általában nem jelent semmit, én a legtöbb emberről azt hiszem, hogy nekik nagyon jó.
A végén mindig kiderül, hogy tévedtem. Igazából senkinek se jó.

Ahogy ott dühöngök ( jó szokásomhoz híven a folyosó közepén) valami vakegér
gyönyörű szépen belém jött. Épp nyitom a számít hogy mondjak valami cifrát mikor
felnéz és még bocsánatot is kér. Jennifer az, háztárs, nálam meg az a szabály hogy
háztársat nem bántok ha, nem sértett meg és nem tett ellenem semmi rosszat.
Ezért inkább befogom a szám, a lány szemei alatt szép karikák vannak de nem olyan
igaziak mint az enyémek szoktak lenni. Jenny mindig szépen kifesti magát míg nálam
csak a mindennapos brutál fekete szemkihúzás látszik. Nem csak az ő szemei karikásak,
az én szemem alatt már inkább olimpia van de nekem végül is ez az egyik védjegyem.
Megkérdezi mi újság, igazán kedves tőle bár csupa negatívat bírok mondani.
Rendben, elképzelhető csak az a baj hogy, rossz napom van ilyenkor pedig még
a betonba is belekötök ami egyáltalán nem jó, mivel a betonnal még veszekedni sem lehet
tisztességesen. Elkínzottan rámosolygok.
-Iszonyatos napom van, ha más jött volna nekem akkor... már kikapartam volna a szemét.
Mondom kedvesen, kicsit agresszívan állok a dolgokhoz de ez nem akkora probléma.
Legalábbis nekem, annak akinek a szemevilágára nem vigyáztam volna kicsit nagyobb.
De... lényeg az hogy nem történt semmi komoly, még.

Mindjárt elájulok! Kinek hiányzott hogy egy alapjáraton förtelmes nap után még belekössenek?
Senkinek pláne nekem, néhány eszes mégis vette rá a fáradságot hogy felidegesítsenek,
leordibáltam őket természetesen nem hagyom hogy bárki sértegessen, nem vagyok én egy
mimóza kis ibolyavirág a rét széléről. Én Jayla Goodwin vagyok, egy Goodwinba pedig semmilyen
körülmények között nem jó belekötni ha láthatóan mogorva.
Amilyen szerencsém nekem van összefutottam valamelyik nyavalyás "olyan pedáns vagyok mindenre
hogy, az már nem is igaz" típusú prefektusba aki leszedett az idiótákról.
Nekik menni nem akartam, de néha akarva akaratlan is betelik a pohár.
Nem igazán kedvelnek az emberek. Vajon miért? Talán azért mert én megmondom ha ,
nem tetszik valami, én igenis kiosztok bárkit aki nincs rendben. Erről kéne leszokni.
Hála Istennek már köszönöm jobban vagyok, nem kaptam idegbajt.
Mostanra sikerült eljutnom a teljes lelki béke szintjére, nem is tudom igazán hogy értem ezt  az
állapotot bármilyen tudatmódosítószer nélkül, de  igazán kiegyensúlyozottnak érzem magam
szinte már furcsa. Persze, valamikor rá kellett jönnöm hogy nem jó ha mindenen felidegesítem magam
itt a Roxfortban, mert sajnálatosan én szoktam emiatt rosszul járni. Én ritkán fogom fel az ilyen fene nagy
igazságokat de be kell látnom jobb ha nem kakaskodom folyton, van nekem enélkül is épp elég bajom.
Kapok én folyamatosan hideget, meleget. Hideg-forró módszer, igazán jó hogy figyelnek arra mit csinálok
de kezd nekem ez egy picit sok lenni, enyhén szólva. Ásítok egyet, remekül belefáradtam a nagy büdös semmibe.

Cáfolja hogy megfázna majd tüsszent egyet, elmosolyodom majd vállat vonok. Ha ő így gondolja.
Hát istenem, legyen saját véleménye engem nem zavar. Aztán furcsa képet vág mintha gondolkodna
valamin vagy nem értene valamit aztán kérdez. A kérdése hallatán akaratlanul is felkacagtam,
rázott a nevetés.
-Jaj...bocs..hű! Nevettem és már a könnyem is kicsordult annyira.
Utána jöttem rá hogy ez az egész csak nálam megszokott. Nagy levegőt veszek és abbahagyom
a nevetgélést. Számomra nagyon vicces hogy Peter ezt nem tudta, de valószínű hogy rajtam
és Anne-en kívül senki sincs tisztába ezekkel a dolgokkal,
-Na ez azt jelenti hogy intravénásan juttatok a szervezetembe kábítószert.
Szép, ez egész kerek mondatocska volt ahhoz képest hogy ez előbb még itt röhögcséltem
mindenen ami csak az eszembe jutott. Most valószínű hogy hülyének tart de nem baj, sok-sok
ember tart még hülyének és velük sincs problémám. Az a szerencse hogy nem válok agresszívvá
a drogoktól legalábbis nem agresszívabbá mint amilyen egyébként is vagyok.
Mosolygok Peter-re , valószínű most áll össze a fejében az egész hülyeség. Valószínű
hogy ezt a Royfortból senki sem tudta volna a nővéremen kívül. Mi ezzel vagyunk
körülvéve jó hogy tudunk mindent a drogokról! Persze azért vicces Peter reakciója. Azért jó ha van
egy aggódó barátja az embernek.

Azt mondja nem tudja hogy miért jött, vicces de nem firtatom tovább a dolgot bár ha jól emlékszem ő
nem is erre lakik, valószínű hogy nem tud kitalálni semmi hihetőt. Aztán elkezdi levenni a kabátját de
mielőtt még visszautasíthatnám rám teríti, igazi lovagias marha, agyon fog fagyni.
-Most te fogsz megfázni. Jelentettem ki sajnálkozva de továbbra is
vigyorogva. Aztán megkérdezi hogy mit csináltam már megint, úgy beszél mint apa a lányával pedig én nem vagyok a lánya, nevetek az egész szituáción. Aztán eszembe jut hogy Anne-en keresztül ismertem meg Peter-t ,
végre emlékszem. Nagy levegőt veszek mielőtt válaszolnék a kérdéssorozatra.
-Ne aggódj csak egy kicsit belőttem magam, tényleg csak egy picikét.
Megint nevetek, először hallucináltam is egy csöppet de megvártam míg ez a része elmarad és csak utána
merészkedtem normális emberek közé. Imádom a hallucinációt ellazít,megnyugtat,felejtet.
Utána a következő kérdésre ugrok , hogy én mit csinálok itt? Még nem tudom de szerintem
hamarosan kiderül. De ha nem, az sem olyan rettenetes probléma.
-Csak buliztam Annie-vel egyet. Mondom vállat vonva, tényleg nem volt valami
nagy szám ez az egész még csak inni sem ittam és gyógyszereket sem vettem be. Igazán nem csináltam semmi rosszat.

Egy ideig remekül elidőzöm a hülye gondolataimmal, ilyen állapotba még azt a tudatot is rettentő
poénosnak tartottam hogy fogalmam sincs hogy kell innen hazajutni. Ráadásul már arra sem
emlékszem honnan jöttem el, kuncogok magamba és beleszívok a cigimbe. Az a mázlim hogy még arra emlékszem hogy lakom mert anélkül elég nehéz lenne oda jutnom. Olyan térkép nélküli tapogatózás a sötétben.
Jut eszembe sötét rosszul látok vagy tényleg nagyon kezd ködösödni az éjszaka!
Valószínű hogy az első mert én mindig is nagyon jól hallottam főleg ha nem voltak úgy
letompítva az érzékeim a drog által mint most. Érdekes határozottan érdekes.
 És más szempontból nagyon vicces, folyton nevetek abba sem hagyom, ilyenkor minden rohadt
kis problémám elveszik. Ebben a nyomorult londoni ködben. Hirtelen ismerős
arcot és egy hozzátartozó hasonlóan ismerős hangot pillantok meg. Hunyorítok hátha nem
az akinek gondolom de miután a hogylétem felől érdeklődik megbizonyosodom a dolgomban.
-Peter! Mondom még jobban vigyorogva és próbálok felállni de
váratlanul összecsuklom, olyan furán néz rám igazán kitalálhatja hogy szívtam nem olyan
bonyolult arra rájönni.
-Szia! Hát te mit keresel erre ?  Kérdeztem érdeklődve mert nem
hittem hogy bárki ismerőssel fogok itt minden közepén összefutni. Peter jó barátom
csak mindig túlzottan aggódik értem, válaszolok az első kérdésére.
-De egy csöppet..kicsit...talán. Megint nevettem még ennyi
töltelékszót sem halmoztam fel egy mondatban. Furcsa hogy itt látom nagyon furcsa de érdekes is.
Persze engem az ilyen hülye dolgok érdekelnek. Kérdően nézek rá. Vajon elítél majd mert így lát?