A mélyen tisztelt tanár úrnak

Szavaimat hosszabb csönd követi, nem kellemetlen sőt számomra kellemes és valószínűleg a
tanáromnak is az. Ő sem épp az a szószátyár típus, ez remek dolog.
Elmondása szerint mindent ért, ha nem is mindent annyit amennyit szükséges mindenképp
sikerült felfognia. Többet nem igazán fogok neki mondani magamról, bár furcsállom ,
hogy a korom nem is érdekli, ezek szerint ki tudta találni. Érdekes, legalább két évvel
idősebbnek tűnök, mint ahogyan a koromhoz képest ki kéne néznem.
Felnőttes a kinézetem is, de legfőképp a gondolkodásom, azt mondta valaki olyan
vagyok, mintha örökké középkorú lennék.
Bizarr dolog, de végül is nincs vele baj, ez vagyok én.
Craig megkérdezi nem akarok-e más helyre menni, megrázom a fejem és magam mellé teszem
az eddig ölemben pihenő fekete vászontáskám.
Egy összegyűrt galacsin kerül elő a zsebeiből, először érdeklődve méregetem majd,
ahogy mondja kibontom. Rúnák, rengeteg rúna egymás hegyén és hátán.
Először átfutom a szöveg első sorait, egy egy rúnát valóban nem ismerek fel, de
azt hiszem ki leszek képes következtetni a szövegkörnyezetből.
-A vikingek hite szerint a titkos tanok félszemű istene, Odin ajándékozta nekik ezt az írásformát. A legrégebbi rúnaírásos feliratok kb. 150-ből származnak. A rúna szó gótul titkot, ófelnémet nyelven pedig mormogást, bűvös cselekedetet, feliratot jelent. A rúnafeliratokat legtöbbször kardok pengéjébe, ékszerekbe, serlegekbe és más használati tárgyakba, illetve sziklákba vésve találjuk (legismertebb a Kylver kő, Gotlandban, Svédország). A keresztény vallás felvételével a rúnákat a latin ábécé rendszerint leváltotta, úgy 700-ban Közép-Európában, majd 1100 körül Skandináviában is. Akárhogyan is, a rúnaírás az utóbbi területen bizonyos célokra még sokkal tovább fennmaradt; legtovább Svédország bizonyos tájain, ahol még a XX. században is használták (dekorációs célokra).  Felolvasom az egészet ezután a rész után, mikor nem sokára befejezem
kérdően nézek a tanáromra, több dolgot csak sejtettem, de remélem jól sikerült megoldanom a feladatot.

A mélyen tisztelt tanár úrnak

Nem zavarja, hogy alig szólok, ami dicséretes mivel sok ember már a harmadik mondatom után azt
gyanítja, hogy valami különleges bajom van, a szimpla, távolságtartó tőmondataim nem egyvalakit
kergettek már az őrületbe!
Megkérdezi iszom e valamit én pedig udvariasan megrázom a fejem, nincs kedvem beszélni, pedig
valószínűleg illene megköszönni a meghívást, hogy a leendő tanárom ne higgyen udvariatlannak.
Ezt elkerülendően valami mosolyfélét erőltetek az arcomra és leülök.
Innentől kezdve kérdezgetni kezdett én pedig válaszoltam a tőlem megszokott színtelen hangon.
-Nem azért jöttem, mert bármiből rosszul állnék. Jó vagyok, de a legjobb akarok lenni.
Mondom különleges elhivatottsággal a hangomban, nem nézek a férfi szemébe. Sosem nézek az emberek
szemébe és szeretem, ha mások sem néznek az enyémbe. A szem elárul, a lélek tükre és én nem akarom
, hogy többet tudjanak rólam, mint, amit én hajlandó vagyok elárulni.
-Nem jártam ezelőtt magántanárhoz. Főként a rúnaismeret és az alkímia , ami miatt itt vagyok.
Ezekből és tökéletes vagyok, mint minden másból, de nekem ennél is jobb kell.
Jobbnak kell lennem a tökéletesnél, sokkal jobbnak. A felfogásom furcsa, néha még számomra is.
Nem sok dolgot akarok az életben, de amit igen, azért mindent megteszek.

A mélyen tisztelt tanár úrnak

Időre jöttem, hogy is ne jöttem volna időre, hiszen mindig pontos vagyok. Fájdalmasan pontos és precíz.
Járatom körbe a tekintetem egy fiatal férfi jelez nekem, valószínűleg ő lesz a tanárom
Nem épp az a klasszikus nagy szakállú, süveges , de a tanár kinézete igazándiból teljesen mindegy,
a lényeg az, hogy jól tanítson.
Bizonytalan léptekkel ahhoz az asztalhoz sétálok, amelyiknél ül, amint odaérek be is mutatkozik. Már a nevem
is tudja, nem Nataliet mond, hanem Natashát. Határozottan kezd szimpatikusnak lenni.
Mindenki Natalienak hív, nem jegyzik meg a nevem én pedig teljes mértékben megértem őket.
Nem beszélek senkivel, nem mutatkozom be miért is tudnák egy idegen nevét? Nem bennük van a hiba, de
nem is bennem. Mindenkiben van egy kicsi.

-Napot! Igen én vagyok Natasha.
Mondom halkan és leülök, újdonsült tanáromnak ritka furcsa akcentusa van, sajnos nem tudom milyen,
de az teljesen biztos, hogy nem angol. Nem kérdezem meg tőle, annyira nem foglalkoztat a dolog, hogy
többet beszéljek a szokásosnál, ha akar valamit megkérdezi. Semmi flegmaság vagy bunkóság nincs
bennem, azt viszont tény, hogy nem szeretek beszélni. Van , mikor napokig meg sem szólalok, egyszerűen
nincs mondandóm, ha van az meg várhat. Most sincs semmi, amit halaszthatatlan lenne elmondanom.

A mélyen tisztelt tanár úrnak

Magánóra, magántanár a szabadidőmben.
Más üvöltve menekülne ,de én nem vagyok más. Pontosabban más vagyok, más, mint mások. Talán túlságosan
más. Ez az én problémám már elég rég óta.
Engem nem zavar, hogy tanulnom kell, én akartam így. Sokat kell tudnom ahhoz, hogy egyszer majd
olyan remek auror legyek , mint a szüleim voltak. Az igaziak.
Istenem, milyen távolinak érzem őket, sosem voltak közel.
Célirányosan mentem a Foltozott Üst felé, ahol remélhetőleg hamarosan találkozom a tanárommal.
Nem tudom mennyire lesz nehéz megtalálnom, bőséges információval nem igazán láttak el vele kapcsolatban,
csak annyit tudok, hogy egy férfit kell keresnem.
Tű a szénakazalban, igaz? Remélhetőleg ő képes lesz arra, hogy felismerjen engem.
Kisimítom a frufrumat a szememből és meghúzom, már így is fájdalmasan szoros lófarkam.
Belépek az ivóba, valahogy furcsán zavarban érzem magam.
Idegesen járatom körül a tekintetem és próbálok kitalálni ki lehet az, akit én keresek.
Férfi. Elég sok férfit látok, köszönöm. Lehorgonyozok és csak nézek magam elé, hátha akkor
lesz valami. Szörnyen kellemetlen itt állni és várni, a franc tudja mire vagy franc tudja kire.
Mégsem mehetek körbe és kérdezhetem meg minden férfitől , hogy nem tanár e és nem vár e
épp diákot. Nem röhögtetem ki magam, elkezdem a tenyerembe vájni a hosszú körmeimet és várok.

Ahogy a lány mosolyog, én inkább valamiféle szégyent érzek. Nem kellett volna ennyit se mondanom,
hiszen nem akarom beavatni az életembe. Még soha senkinek sem beszéltem Davidról, akik itt ismernek
minket azok testvérként emlékeznek ránk és nem ... miként is? Igazából semmi sem volt köztünk, talán egy
csók, egy ártatlan csók, ami nem jelentett semmit. Legalábbis én így gondolom, mert így akarom gondolni.
Kicsit elmerülök a gondolataimban, nem kellett volna beszélnem. Megkerestem volna egy szótárban, az
mégis kellemesebb mint, most itt állni lehajtott fejjel, ostobán.
Shaynek igaza van, ez nem baráti és főképp nem testvéri eredetű szeretet. Bólintok, rágni kezdem az ajkaimat,
mint mindig , mikor kellemetlenül érzem magam.
Megkérdezi merre tartok, elgondolkodom. Már nem kell a könyvtár, hova is menjek?
-Nem tudom. Mondtam egyszerűen.
Valószínűleg vele megyek tovább, az elmémben cikáznak a gondolatok. Hirtelen megszólalok.
-Belemennél egy olyan kapcsolatba, amit csak a fájdalom és az elkeseredés tart össze?
A hangom nagyon halk volt és bizonytalan. Újra lefelé néztem, miközben a hajam végét birizgáltam.
David bolond, három évvel fiatalabb vagyok nála és egy igazi csődtömeg. Akkor miért? Miért én?
Ezeket a kérdéseket sem merem neki feltenni, mert félek. Ezt sem ismerem be soha, hogy a legtöbb dologtól félek.
Félek a tömegtől, félek az emberektől, félek bízni és barátokat szerezni. Egyedül lenni viszont nem félek.
Egyedül biztonságosabb, mint bárki mással a világon.
Azt hiszem könnyebb is a láthatatlan embert játszani, mint tenni valamit. Én inkább az előbbit
választom, nem fogok megváltozni.

Mikor az átokról beszél halványan elmosolyodom. Nem gyártok átkokat, van elég azokat használom.
Nem valószínű, hogy szükségem van újakra. Megrázom a fejem, hogy biztosítsam ennek az
ellentétéről. Nem sántikálok rosszban, egyáltalán nem sántikálok semmiben.
Hirtelen mosolyogni kezd én pedig finoman fölvonom a jobb szemöldököm.
A kérdésére válaszolva akkorát bólintok, hogy majdnem lefejelem a saját mellkasomat.
Mikor megérkezik David kis feladványának megfejtése én egy az egyben elfehéredem.
Úgy kezdem rágni a számat mintha kötelező lenne közben pedig azt kívánom, hogy
bár ne mondtam volna inkább semmit. Örökké szeretni fog, hányszor mondtam hogy,
felejtsen el ha nem is mondtam akkor is ezt üzentem a szememmel. Istenem David!
Miért ilyen értetlen! Shay megkérdezi ki volt ez a bizonyos ismerős, ha lehet én még jobban
elsápadok de nagy nehezen kinyögök valamit.
-Öhm.. jó barátom.
Keresem a megfelelő szavakat, óriási levegőt veszek. Ez szörnyen kellemetlen! Az ilyen
helyzeteket én egyszerűen képtelen vagyok kezelni.
-Olyan nekem mintha a ... bátyám lenne.
Ez a mondat csak úgy hirtelen csusszant ki a számon, vissza is szívnám de már nem lehet.
Tulajdonképpen a bátyám is csak épp vér szerint nem az.

Shay leporolja magát, én is hasonlóan teszek, takaríthatnák időnként a folyosókat de amint ezt a több réteg
évszázados kosz mutatja nem fér bele a keretbe. Ide nem is takarítás kéne, inkább régész .
Új ismerősöm egy kis idő múlva válaszol a kérdésemre, bólogatok. Vajon mennyire alap David kis
mondata, folyton olaszul beszél ezzel kíváncsivá tesz, ő olasz legalábbis részben én meg...
nem egészen vagyok az aminek mondani szoktak de erre még gondolni sem valami kellemes.
Megkérdezi mire kellhet nekem az ő olasz tudása, látom gyanakszik de vajon mi a fenére? Mit kezdhetnék
én szegény szerencsétlen az olasszal? Semmit, legalábbis tudtommal.
-Egy ismerősöm mondott valamit amit sajnos nem értek teljesen.
Mondom és mosolyogni próbálok bár inkább furcsa vigyorgás felé hajló fintor lesz belőle.
Fő a kedvesség ahogy ezt mondani szokták mások.
-Ti amerò per sempre. Nem tudod mit jelent? 
Kíváncsiskodtam hátha, ha nem akkor irány a könyvtár és belevetem magam az olasz szótárakba.

A lány ha jól tudom Shaelynn morog aztán dudorászik, na ez sem mindennapos az én
nyomorult kis életemben. Elmondja hogy problémája akadt valószínű hogy a két
ronda, tagbaszakadt mardekáros tyúkagyúról van szó, én sosem kedveltem ez ilyen végtelenül
hülye embereket, mondjuk szerintem még ők sem képesek kedvelni saját magukat. Elfogadom a
kezét és kelés közben gyorsan bemutatkozom.
-Natasha Márquez.
Hadarom a nevem és majdnem Natalie-t mondtam, hogy miért? Mert annyira láthatatlan vagyok
hogy sokan még a nevemet is eltévesztik., igazi kaméleon vagyok sosem látszom semmilyen
felületen de ez nem igazán az én hibám. Aztán a mit keresel itt kérdésre megvonom a vállam.
-Gondolkodtam.
Itt pár perc szünet következik majd hirtelen megszólalok.
-Nem tudsz véletlenül olaszul?
Kérdezem reménykedve, ha tudna igazán sokat tudna segíteni David rejtélyes kijelentésében.
Ha nem, hát az sem akkora tragédia csak magamnak kell átnyálaznom a szótárakat megint.

Ti amerò per sempre. Mi a fenét jelenthet ez a "Ti amerò per sempre". Mégis mi ösztönzi arra a mostohabátyámat
hogy ekkora bődületes marhaságot mondjon nekem. Tudja hogy igen korlátozottan értek olaszul, ebből is csak az ameró szót fogtam fel. Az szeretni, de vajon a többi a fészkes rákfenét jelent.
Ezzel túráztatom az agyam mikor Monstro megáll előttem, ha jól emlékszem ő Malfoy egyik haverja. Na igen,
valószínű hogyha megkérdezném tőle mennyi kettő  meg kettő a tudása csődöt mondana, szegény
kegyetlen rossz lehet ilyen ostobának lenni. Megáll előttem és percekig csúnyán néz rám, kezdem megunni
tehát megszólalok.
-Most azt ne mondd hogy mikor így nézel akkor gondolkodsz. Tudom hogy te arra képtelen vagy de legalább tégy úgy mintha lenne egy kis eszed rendben?
Költői kérdés volt afféle amire nem várok választ csak úgy mondom, az észkombájn jó ideig rágódhat még rajta.
Még csak összetett mondat sem volt pedig egy kétszeresen összetett mondattal teljesen összetudtam volna kavarni azt az ostoba fejét. A gondolataim visszatérnek David olasz mondatára mikor hirtelen elvágódom.
Először azt hittem valamiben aztán rájöttem valakinek sikerült rendesen nekiütköznöm. A földön szedegetem a cuccaimat.
-Elnézést. Dörmögöm anélkül hogy felnéznék, na igen ez szép volt. Így neki ütközni valakinek, iszonyat milyen béna tudok lenni ha nem figyelek.

A zsenialitás és a hülyeség között az a különbség,

hogy az előbbinek határai vannak.

Oliver  láthatóan marhára igyekszik összetuszkolni a sárkányrepülő különböző részeit.
-Már megbocsáss de ezt nem biztos hogy így kéne.
Jegyzem meg pofákat vágva majd elgondolkozom azon hogy mennyivel jobban járnánk mindketten ha ténylegesen a falára csinálnánk ezt az izét dísznek. De ha nem hát nem, én csak józanul gondolkozom.
Aztán felém fordul, semmi jót nem sejtek és elég jogos hogy tartok Oliver-től mikor így vigyorog és közeledik felém. Átkarolta a derekam és túlságosan is közeledett az ajka az enyémhez. Ránéztem és felvontam a szemöldököm. "Ha hozzám érsz véged" nézéssel néztem rá ami teljesen fölösleges volt, de azért minden gonosz energiámat latba vetettem hátha elérek vele valamit. Nem értem, sajnálatos módon mert felkap és már tudom mi fog történni. Hiába kapálódzom össze-vissza és hiába rúgok, csípek karmolok. Amikor a fürdéshez ér ránézek, a tekintetem dühös. A pálcámtól is megszabadított, megölöm, feldarabolom és a kutyák elé vetem, valamiképpen végzek vele az biztos. Már időm sincs becsukni a szemem, csobbanunk a hideg vízbe. Egyedül talán azért áldhatom ezt a szerencsétlent mert a karomnál fogva megtartott, köhögtem és prüszköltem. A tökéletesen összefogott hajam szétment és csuromvizes vagyok. Nehezen kievickélek a sekélyebb vízbe és ráordítok.
-Te teljesen hülye vagy! Ezért még egyszer esküszöm hogy kicsinállak. Komolyan mondom, óvakodj mert.. De mielőtt még sikeresen befejezhetném a halálos fenyegetést elcsúszom és háttal újra a vízbe esem. Nem látom ahogy prüszkölve és dideregve kimászom a partra de biztos hogy röhög. A rohadék, hát röhögjön csak már nem sokáig röhöghet. Nem törődve azzal hogy ki lát és ki nem leveszem a pólómat és kiterítem a fűre száradni, hiába vagyok melltartóban megpróbálok királyi pózt fölvenni. Igen én most megsértődtem, nagyon dühös vagyok. Komolyan utána tudnám vágni az egész nyomorult sárkányrepülőjét. Most aztán repülhet ahová csak akar.

Zane Worthington

Egy ideig csendben hallgatom Zane-t és az ajkamat rágom, eddig csak akkor rágtam ha ideges voltam de már sima gondolkozáshoz is kell. Amint a tiszta vérű szóhoz ér sóhajtok egyet, megvárom míg befejezi a mondatot és csak aztán szólalok meg, igen jólneveltség.
-Már megbocsáss, de szerintem az embereket nem a vérük és a családjuk határozza meg.
Mondom ezt én, akinek normális családja sincs csak emberek akik szánalomból eltartják. Rosszul vagyok ha erre gondolok, ezért érzem magam sokkal jobban a Roxfortban mint otthon. Otthon? Olyanom sincs, nem valószínű hogy a helyet ahol jelenleg lakom otthonnak nevezném. Aztán jön megjegyzés a pofozkodásra, dühkitörés közben nem tudok gondolkodni, nem figyelek semmire csak hogy ott okozzak fájdalmat valakinek ahol csak bírok és azzal ami csak van, abban az esetben a kezem volt. Mikor ez történik velem akkor nem én vagyok, vagyis én..de nem az a Natasha aki lenni szeretnék, az a Natasha teljesen rendben van nem szorul nyugtatókra. Én viszont igen. Visszaadja a könyvem én pedig visszateszem a táskámban. Zane láthatóan jól szórakozik rajtam, nekem meg mindegy mondjuk nem feltétlenül erre vagyok kitalálva de ha neki jó nekem is. Hát röhögje csak halálra magát ha attól jól érzi magát. Aztán felém fordul és beszélni kezd. Mikor azok hoz a szavakhoz ér hogy nem bízhatok senkiben az arcom megkeményedik de csak egy másodpercre. Tudom, én nem is bízom senkiben nem is tudnék. Néha annyira elmondanám valakinek de tudom hogy erre képtelen vagyok, ha bárhol a családról vagy a bizalomról, szeretetről van szó én biztosan eltűnök a közelből. Ilyen érzések rég nincsenek bennem. Ragaszkodás, bizalom, szeretet...ugyan már. 
-És ha meghalok? Kit érdekel?!
Mondom halkan de tudom hogy Zane hallja. Nem vagyok naiv, lehet hogy egyszer az voltam de mára már maximum a kiábrándult jelző lehet igaz rám, vagy a nemtörődöm.  Én csak a célomnak élek semmi másnak, gyakorlatilag tényleg ez tart életben. 13 évesen mások valószínűleg nem ilyen dolgokon gondolkodnak, de én más vagyok. Furcsa valószínűleg mindenki, Zane is egy szerencsétlen furabogárnak lát, de nem érdekel. Ez sem.

Zane Worthington

Aprócska gúnyos megjegyzést tesz, na szép már csak azért is mert elég jó vagyok bájitaltanból. Aztán saját agyi kapacitásáról beszél pff ha valaki bekerül egy házba annak megvannak az okai.
-Ha a fene nagy eszed ellenére nem a Hollóhátba kerültél annak az oka az lehet az hogy egy csöppet undok vagy tudomis én ilyen és ehhez hasonló jellemvonások. Mondom miközben a hajamat csavargatom ez ujjamra aztán gyorsan apró gúnyos mosoly kíséretében hozzáteszem.
-De meg ne sértődj! Mondom mintha komolyan gondolnám nem hiszem hogy bármin is megszokott sértődni nem olyannak tűnik ez a fiú. Nem egy érzékenylelkű típus. Piton szimpátiáját firtatja, vajon jó szó erre a szimpátia? Nem tudom de egyenlőre nem találok rá találó szót tehát ez marad. A robbantásnál lesütöm a szemem mert majdnem talált. Hmm..dühkitörés, enyhe de nagyon hatásos ugyan az illető ritka nagy bunkó volt de hát. Nem vagyok én olyan szörnyű legalábbis merem remélni hogy nem.
-Majdnem eltaláltad de nem én csak simán lepofoztam az idióta tahót. De nálam ez egyáltalán nem házfüggő. Teszem hozzá nehogy azt higgye előszeretettel pofozok fel griffendéleseket mágiatörténelem órák közepén. A bemutatkozásom után kelletlenül úgy is bemutatkozik, Zane mintha már hallottam volna a nevét de nem emlékszem különösebben.A rendszer, nem tudom. Vállat vonok, ingatom a fejem.
-Megmondom őszintén nekem minden jó amibe nem halok bele. Nem nézek rá elbámulok a fák irányába.

A zsenialitás és a hülyeség között az a különbség,

hogy az előbbinek határai vannak.

Az ütés meglepi kissé. Hogy én sietek-e? Időm mint a tenger no nem szigorúan véve mert az már túl sok lenne.
-Dehogy sietek. Csak kíváncsi vagyok. Vagy valami ilyesmi. Elmosolyodom, halvány de mosoly ami tőlem jó jel valamint tényleg kezdi bökni a csőrömet hogy vajon mi a fene lehet ez a marha fontos dolog. Aztán még tippeljek. Mindegy legyen ma neki karácsony tényleg tippelek de csak egyet és szerintem találót.
-Hmm.. veszélyes.  Mondtam magabiztosan mert szerintem talált.Különben is mi ez lottó hogy tippelgessek jobbra balra aztán nyerjek.Aztán maga után kezd húzni szinte gépiesen kezdem rágni a számat, a körömvájásról csak azért az egy okért mondok le mivel Oliver fogja a kezem és nem hiszem hogy különösebben örülne neki ha belevájnám a körmeimet.Beérünk ott egy nagyobb letakart kupac várt minket. Na puff neki nagyot sóhajtok teljesen na jó azért nem teljesen de megnyugodtam egy kupac akármi nem okozhat nagy bajt legalábbis nagyon remélem hogy nem.Aztán kijelenti hogy a kupac egy...sárkányrepülőt rejt. Kínomba még szorosabbra húzom az amúgy is fájdalmasan szoros lófarkamat és tátott szájjal meredek hol a fiúra hol a cuccokra. Óriásit nyelek. Csak nyugi Nata megépíted neki ezt az izét és ennyi. Nem nem ennyi hiába vitatkozom magammal egyre idegesebb leszek majd dupla fordulatot véve fordulok a sárkányrepülő darabjaihoz közben szépen pofoncsapom Olivert a hajammal bocsánatot sem kérek.Csak csóválom a fejem, ez biztos elmebeteg.
-Te teljesen hülye vagy? Remélem hogy nem akarod ezt a..mit tudom én mit ténylegesen használni. Zihálva veszem a levegőt ez tényleg fel akarja dobni a talpát vagy csak rosszul hallok. Nagyon ajánlom neki hogy az utóbbi legyen mert különben én nem tudom mit csinálok vele de hogy úgy megütöm hogy több füle lesz mint foga az garantált.Közben kisétál utána vágtatok, pakolja szerteszéjjel a sárkányrepülő darabjait .
  -Idefigyelj szépen kérlek rakd sebességbe az agyad mielőtt megszólalnál. Te unod az életed? Kérdeztem gúnyosan mert ha tényleg unja akkor tudok rajta segíteni.Végül is megadóan sóhajtok és odamegyek mellé szakszerűen bámulom az alkatrészeket pedig nem nagyon csináltam még ilyet.
-Megépítem veled de..Jelentőségteljesen pillantok rá. -Szépen kérlek ne használd mert ha itt halsz meg nekem az nem lesz valami kellemes. Főleg neked.   Mondom majd visszatérek drótok beható vizsgálatához.

A zsenialitás és a hülyeség között az a különbség,

hogy az előbbinek határai vannak.

Egy kislány jött oda hozzám a folyosón olyan aranyos kis elsősforma, és egy levelet nyomott a kezembe. Bólintottam és egy halvány mosoly kíséretében megköszöntem neki. Szétnyitottam és őrült sebességgel olvasni kezdtem. Oliver! Jézus, Mária, Szent József! Ha Oliver valamit totálisan oltárinak bélyegez meg én azt hülyeségnek tehát valami bődületes marhaságra kell hogy számítsak. Azt se tudom mennyi az idő, nem baj ha hamarabb ott leszek azonnal elindulok csónakházhoz, közben magamban rendesen vetem a kereszteket. Örülök hogy már nem egyenruha van rajtam merthogy úgy tíz perce sikerült átöltöznöm. Most rövid farmernadrágot viselek tornacipővel és egy egyszerű lila pólóval. Azt írta nem fogom megbánni hát én nem de arra sincs garancia hogy itt helyben nem patkol el.Ahogy rohanok majdnem sikeresen le is esem a lépcsőn nem örülnék ha itt törném össze magam. Lassan kiérek a kastélyból és rohanok tovább mint akit kergetnek. Végül kifulladva és idegesen érkezem a csónakházhoz. Oliver már ott van, láthatóan nem bírta ki hogy ne hűtse le magát se póló nincs rajta se cipő. Csendesen odalépek mögé majd egy kisebbet csapok a hátára ami számomra ugyan nagynak hat de neki biztosan nemm
-Szia! Na mit akartál annyira megmutatni? Kérdezem a tőlem várható maximum 10%-os lelkesedéssel, hát igen tőlem ennyi telik. Phű tényleg rettenetesen meleg van itt ez ellen egyenlőre csak annyit teszek hogy egy lila szalag segítségével magas lófarkba kötöm a barna hajam ami legalább úgy melegít mint valami sál. Legszívesebben fejest ugranék a vízbe ami elég furcsán venné ki magát tekintve hogy egyáltalán nem tudok úszni. Még mindig aggódom hogy valami iszonyatosan nagy hülyeséggel fog előállni mit tudom én például megépítette a világ első repülő klubhelyiségét róla ilyet is ellehet képzelni. Jobb ha nem is gondolkodom az ilyeneken mert a végén még tényleg eltalálom.

Zane Worthington

Az ismeretlen továbbra is ott álldogál és engem vizslat, csöppet idegesít éppen csak csöppet. Most tartok ott hogy vagy üljön le nagyon gyorsan vagy maradjon magának. Úgy néz ki döntött és egy enyhén gúnyosnak tűnő bocsánatkérés közepette letelepszik mellé. Mondhatom igazán örülök neki. Aztán tovább beszél a bájitalkészítési tehetségemről. Tea?! Ha már nem töltöttem volna ki a mérgem valaki máson most biztosan tennék róla hogy a fogai körmérkőzést játszanak a bennmaradásért, de hát milyen jó hogy már teljesen nyugodt vagyok. Megvárom amíg elmondja a mondatot majd válaszolok.
-Hát a teánál már jóval előrébb járok.
Halványan mosolygok egy kis műkedvesség sosem árt megjegyzem nem is használ de épp ehhez van kedvem. A bájitaltankönyvem kéri, én készségesen kiveszem a táskámból és átadom neki. Utána Piton kerül szóba, szerettem az óráit ha őt magát nem is nagyon.
-Nem vagyok stréber, mindössze jobban tanulok mint mások. Én elviseltem Piton professzort, ő elviselt engem.
Ilyen elven működött az egész ez volt a kulcs annak hogy Piton sosem piszkált és sosem gúnyolódott többnyire észre sem vett. Különben sem tartom magam strébernek hiszen nem jelentkezem az órán és még véletlenül sem pedálozok a tanároknál. Csak akkor szólok ha kérdeznek. Aztán erőt vesz rajtam a jómodor.
-Ha már így kényelembe helyezted magad, Natasha Márquez vagyok.
Bemutatkozom hiszen fő az udvariasság ahogy látom úgy sem fogja megjegyezni a nevem maximum annyit hogy nem ugrottam neki első szóra. Nagyjából ennyire fog emlékezni belőlem.