Sziasztok!

Sajnos, vagy nem sajnos (kinek hogy..) de úgy döntöttem eltávozok az oldalról. Legalábbis egyenlőre. Az indokom csak annyi lenne, hogy nincs abszolút időm az oldalra, és ez a közeljövőben biztos nem változik. És igazából ihletem sincs egy karakteremhez sem. Sokáig halogattam az eltávot, de ma már úgy látom nincs értelme hogy itt porosodjanak a karaktereim.

Sok mindent köszönhetek ennek az oldalnak. Jó barátokat, meg egy fantasztikus talit, amit szerintem sosem felejtek el.

Akinek hiányzok úgy is megtalál.. És ki tudja; Meglehet, hogy egy nap még visszatérek.

Hiányozni fogtok, és jó játékokat Mindenkinek. És sűrű bocsánat azoktól, akikkel játszottam. Remélem nem haragszotok rám.

Az alábbi karakterekre kérem szépen azt a ronda fehér színt. : Andromeda Bucksworth, Summer Watson, Elektra Skouris.

:: REPÜLÉSTAN ::

A februári nap langyosan simogatja a Roxforti birtokot. Ugyan még érződik a távozó tél ereje hamarosan elmúlik, és felváltja a tavasz. Az égiek meghallgattak ma kedveznek Nekünk, és nem kell olyan mostoha időben kviddicseznünk, mint egy téli meccsen hóban, és kutya hidegben. Északi lányként persze semmi problémám a téllel alapvetően.

A tél szeretetét a génjeimben hordozom. Antonia haverom társaságában célba veszem a pályát, ahol a repüléstan óra vár rám. A pályához érve látom már páran megérkeztek. A Griffendél-ből Joanne Martint látom rajtunk kívül, a többi mind Hollós, és Mardekáros. Noha nem vagyok egy antiszociális típus, nem mondhatnám hogy bármelyikükkel olyan közeli barátságot ápolok.

-Jó reggelt Vulkanov professzor! Szasztok!- Köszönök hangosan, jól érthetően. Martin háztársam felé még egy mosolyt is küldök jelezvén, hogy örülök, hogy látom. Vulkanov professzor azonnal eligazítást tart, bár mondandója sokaságából leginkább a csokibéka hoz lázba. Édességfüggő vagyok garantáltan, nem szégyen ez, és még csak nem is szánalmas. -Miért, amúgy nem? -Viccelődök Martinnal miután az kijelenti, hogy aki először lő Nei gólt, az lelökheti a seprűjéről.

A kviddicsmeccsek alapvetően mindig jó hangulatban telnek, és ez most sem volt másképp. Jókat röhögünk ha valaki bakizik, és ha valaki elsüt egy jó viccet. Igen, még akkor is, ha Vulkanov szereti a fegyelmet az óráin. Egy kis lazulás még megengedhető. Szeretem a Professzorban, hogy kreatív, mindig kitalál valami újat az óráiban.

[Elnézést, hogy ilyen kis rövid reag lett, de most többre nem futja...]

Athalea...

Athalea Lestrange [19:33]:   jujj ^^ de jó nekem Lenni  :o  teljesen jó elfoglaltság. bár legalább napi 8 órámba telik

Bah! Hihetetlen milyen elvetemült tagok tarkítják a drága Föld nevű bolygó felszínét. A szikla takarásában Abbyvel az oldalamon rögtön valami hülyeségen kezdenék el agyalni, hogy miként szívathatnánk meg a Merlin adta barmokat, akik arra vetemednek, hogy gyermeket rabolgatnak itt karácsony előtt egy nappal. Abby szavaira egy pillanat erejéig elgondolkozom. –Passz! Egyelőre ötletem sincs, de az is lehet, hogy muglik. Ez esetben indulhat a móka és kacagás.  –Adom a spontán választ a kérdésre. Valljuk meg! Hatalmas mázlink lenne, ha nem varázstudók lennének az emberrablók. Ki kéne próbálni valahogyan, de egyelőre ötletem sincs hogyan. Bizonyára valami krimibe illő bűntény kellős közepébe cseppentünk Barátnémmal, és nem vagyok annyira hülye, hogy rögtön eltereljem a lényegről a figyelmet párosunkra. Először csak szépen tudjuk meg mi a tervük. Ha bűnözők bizonyára Azkaban, vagy a mugli világ rendőrsége szép vérdíjat tűzött ki a fejükre.

Egy kis plusz zsebpénz mindig jól jön. Apám sosem volt az a fajta, aki agyonkényeztetett minket. A Burberry táskámra is hónapokig spóroltam, jó sok hónapig. Kihagyhatatlan vétel volt, hisz a Burberry Rock&Roll kollekciójából van a darab. Különben sem vagyok Én akkora divatbéjbi. –Tervem egyelőre nincs. Először hadd tudjuk, meg mit akarnak a kiskölökkel. Aztán majd imprózunk egyet. –Fakopáncs Fanni is megmondta: Ha bajban vagy improvizálj! Milyen igaza van. Időközben az emberrablók tovább haladnak az elhagyatott part mentén. Nagyon hosszú partszakasz. Szerintem akad rengeteg eldugott hely, ahol diszkéten véghezvihetik ördögi tervüket. De nagy eséllyel füstbe megy a tervük, mert itt vagyunk Mi, akik megakadályozzuk. Legalábbis nagyon remélem, hogy így fog elsülni. Az emberrabló banda közben elindul, és észak felé veszi az irányt.
 
Abby vonul ki elsőnek átmeneti fedezékünkből. Én felzárkózok Abby mellé és hozzá hasonlóan az előttünk haladók nyomába szegődök. És most, is mint mindig, jóleső érzéssel tölt el a testemben fokozatosan szerteáramló adrenalin.  Abby a követő akciót megszakítva behúzódik egy fa fedezékébe, Én pedig követem a fa mellé, és idejét látom annak, hogy felderítsük a helyzetet. Még ha kicsit kockázatos is, de ennyit megér Nekem a dolog. Négyükből három veszélyes, a kisfiú pedig valószínűleg nem is akar, de ha akarna, sem tudna ártani Nekünk. Pálcámat előhúzom télikabátom rejtekéből, és egy apró rontást küldök az egyikükre, a Declan néven emlegetettre. Mindössze egy szúnyogcsípéshez hasonlatos pillanatnyi fájdalmat érez. –Mi a fene..? Én eddig úgy tudtam télen nincsenek szúnyogok. –Veti oda kelletlen hangsúllyal, mire az egyik társa úgy kezdi méregetni, mint egy diliházba való komplett csökkentagyú idiótát. Nem rántott pálcát, tehát nem kell géniusznak lennem ahhoz, hogy megállapíthassam; ezek bizony egyszerű muglik. Na és a kissrác? Látszólag szeme sem rebbent a malőr láttán.

Szinte lélegzetvisszafojtva várom a fejleményeket. Logikus cselekedetre vallana, ha most körülszaglásznának. De a pillanatnyi meglepődöttség múltán továbbállnak. Előre megyek, és intek Abbynek, hogy kövessük Őket. A fás partszakasz majdnem negyed mérföldön át uralja a tájat, de ide nem sokan merészkednek pláne nem így, amikor a nap a pályáját is jócskán lefutotta volna. Kézenfekvő választás ez egy profinak tűnő bűnbandának. Elég eldugott hely, sok sok mérföldre minden lakott területtől. Egyszer csak a Négyes letér a keskeny fák övezte ösvényről, majd a ligetes-fás területen Belül egy kis házikó félét vélek felfedezni. Tisztes távolban vagyunk Tőlük, és annyira sietnek, hogy nem nagyon maradt arra idejük, hogy hátra sandítsanak. Ugyan ki számítana két kalandra éhes, elszánt tini lányra, pláne így sötétedés előtt. Az emberrablók a gyerekkel karöltve bevonulnak az elhagyatott viskóba. A ház ablakához sietek futva, hogy bekukkanthassak, az ablakon mi a fészkes francot csinálnak oda bent. Gyanítom nem buliznak egy jót.


//Sajnálom hogy ennyit kellett várnod rá. //

Pontosztás: a fanfic írása okán
Diák neve: James Wolf
Ház: Hollóhát

---

---

A kezdeti szárnycsapások...





jelszó ||  „Szótlanul tették meg az utat Roxmorts határáig.”
teljes név ||  Andromeda Victoria Bucksworth (A Victoriát nem használja^^)
becenév || Andy. (más fajta becézés szigorúan tilos… a saját testi épséged érdekében.)
nem || Nő
születési hely, idő || London; 1980. 10. 31. (Halloweeen )
kor || 16. (októberben lesz 17.^^)
vér || Félvér.
iskola || Jelenleg a Roxfortban tanul.
évfolyam || 6. (az idei tanévben.)
szak || –
munkahely || Roxfort.

        
1981. Októberében, pontosabban Halloween napján születtem egy hideg őszi napon, meglehetősen átlagos családba a Brit fővárosban, Londonban. Anya aranyvérű boszorkány, édesapám pedig félvér mágus. Édesanyám gyógyító a Szent Mungóban. Édesapám, pedig toxikológus szintén a Mungóban. Van egy nálam egy évvel idősebb nővérem, Norah. Származásom hát meglehetősen sokféle. Apám angol, illetve Skót, édesanyám pedig Norvég szülőktől származik. Gyermekkorom meglehetősen átlagosan telt. A szülőhelyemen, Londonban telepedtünk le, és még a mai napig is ott élünk egy szép –méreteiben kastélynak is beillő- családi házban. Nem igazán van okom panaszra. Szép környezet, tisztességes jóllét, szerető szülők, egyszóval minden, amit az ember kívánhat. Tehát majdnem minden adott volt a felhőtlen, gondoktól tökéletesen mentes gyermekkorhoz. Kiskorunkban Nővérem és Én rengeteg időt töltöttünk a Nagymamámnál, mert Anyu és Apu rengeteget dolgoztak. Nehezen viseltem. Ugyanis tesómmal ellentétben én nem szerettem a mamánál lenni. Egyszer –olyan öt évesen - nagyon meguntam már a banánt, és megszöktem. Nem törődtem azzal, hogy eltévedhetek, vagy elrabolhatnak. Csak mentem a saját fejem után, ahová a picike lábaim vittek. Egy Londoni parkban lévő tónál találtak rám. Azt, amit otthon kaptam nem tettem zsebre. Egy hétre bezártak a szobámba szobafogság címen, és nem mehettem ki a szabadba, se máshova. Pokoli napok voltak azok. Csak bámultam ki az ablakon a szép nyári napsütésbe. El tudod képzelni milyen rossz lehetett? De nem javultam meg ennek ellenére sem, mert már ekkor sem tanultam a hibáimból. Sosem engedelmeskedtem senkinek ez után a húzós büntetés után sem. És ez így maradt később is. Merőben más volt a nővérem, aki csak látszólag engedelmeskedett.

Valójában legbelül Ő is lázadott, de sosem mondta ki nyíltan. De hagyjuk ezt, ezek csak aprócska jelentéktelenségek, amiket nem kell, de nem is érdemes kihangsúlyozni. A leglényegesebb momentum az volt, amikor megleltem a varázserőmet. Négy éves lehettem, amikor egy újabb „hőstett” miatt ismét szobafogságra ítéltek, mert a nővéremet belelöktem a kertünkben lévő tavacskába. Megérdemelte, mert előtte kigáncsolt a nappaliban, és nagyon beütöttem a térdem. Szóval kihágásomnak köszönhetem még azt is, hogy felfedeztem a varázserőmet. Már annyira vártam. Képzelheted, hogy örültem neki, amikor felfedeztem magamban a varázserőmet. Irtó ciki lett volna, ha nem lenne varázserőm, és kvibli lettem volna. Szerencsére nem így történt. Miután bezártak persze megpróbáltam kiszökni a szobámból, ahogy mindig. Sajnos jól bereteszelték az ajtót, tehát bárhogyan is feszítettem a zárat, az nem nyílt ki. Már feladtam minden reményt, amikor egyszer csak kitárult az ajtó. Ujjongtam örömömben, ahogyan soha még. Végül viszont a szüleim is örültek, amikor elmeséltem nekik a dolgot, hogy felfedeztem a varázserőmet.

Szóval minden jó, ha jó a vége. De a letolást akkor sem úsztam meg. Ezen túl az ősök fokozottan rajtam tartották a szemüket. Na de meddig… Egészen addig, amíg egy évvel később meg nem született a nálam öt évvel fiatalabb húgom, Fiducia (latinul: remény^^). Sajnos megtörtént, amire senki nem számított. Fiducia édesanyánk életét követelte. Anyu gyermekágyi lázba halt bele. Ez mondanom sem kell mennyire szíven ütött mindenkit a családban. Fenekestül felfordult minden. Már semmi sem volt olyan, mint azelőtt. Gyűlöltem Fiduciat. A szó legszorosabb értelmében. Már amennyire egy öt éves gyermek gyűlölni tud. Látni sem akartam a korházból hazahozott újszülött csecsemő húgomat. Számomra Fiducia eszembe juttatta, és a mai napig is érezteti velem a veszteséget, amit Anya elvesztése okozott. Norahval sem volt ez másképp. Ő sem bírta még csak látni sem Fiduciat.

Édasapámnak rengeteg fejtörést okozott, hogy megértesse velünk, hogy Kishúgunk nem tehet semmiről sem. Nem sikerült neki. Olyannyira nem, hogy úgy döntött, elküld Noraht, és Engem Norvégiába a Nagyanyánkhoz. Ódzkodtam a dologtól, de Apu hajthatatlan volt. Nem sokkal később tehát öt évesen elutaztunk Norahval a Nagyihoz Norvégiába. A Nagyi nagyon jófejnek bizonyult, de ami ennél is lényegesebb elég nagyfokú lexikális tudással rendelkezett. Műveltségben nehezen pipálta le akárki. Nővéremnek és Nekem segített feldolgozni szeretett Anyánk elvesztését. Valamint megtanultuk tőle, hogy a szépség nem minden. Agyban is nagynak kell lenni. Sokat mesélt nekünk, amíg nála voltunk. Végül mire hazaértünk Chamberpotba egészen helyre jöttünk lelkileg. Ám a Kishúgunkkal való kibékülés folyamata még sokáig tartott. Fiducia ahogy cseperedett egyre nehezebben viselte azt, hogy idősebb nővérei kirekesztik. Ám egy napon úgy esett, hogy együtt maradtunk otthon kettesben. Fiducia és Én rengeteget beszélgettünk. Végül megértettem, hogy Őt sokkal jobba bántja Anyánk elvesztése mint Engem. Ennek a beszélgetésnek a hatására átértékelődött bennem minden, és onnantól kezdve már nem utáltam (annyira) Hugómat…        

Egy meleg júliusi napon végre megérkezett a bagoly a várva várt levéllel. Felvettek a Roxfortba!! Végre mágiát tanulhatok. Már alig vártam, hogy megtanulhassam azt a rengeteg mindent a mágiával kapcsolatban, amit a szüleim is oly nagyszerűen alkalmaztak mind a munkában, mind a mindennapi életben egyaránt. Tehát nagy örömmel, és lelkesedéssel csücsültem fel nővéremmel együtt a Roxfort Expresszre, hogy felfedezhessem a varázsvilágot. Fiducia persze pityergett egy kicsit, de majd lenyugszik, ha küldök neki levelet a felvételem örömére ajándékozott baglyommal, akit édesanyám után Malinnak neveztem el.  Izgalmas kalandokat sejtettem a Roxfort falain belül. Sejtéseim hamarosan be is igazolódtak. A Roxi bizony nem uncsi egy hely. De én ezt imádom. Egyszerűen imádom, ha zajlik az élet, és nem csak úgy punnyadunk a hálókörletben.

Bizony jócskán kivettem részem a kalandokból, és a tilosban járkálásból is. Számon sem tudom tartani barátnőimmel mi minden írható a számlánkra. A legelső talán az volt, amikor Tiffanyval - aki mai napig is az egyik legjobb barátnőm- éjszaka sétafikáltam néhányszor a folyósokon. Persze sokszor lebuktunk, és a büntetőmunkákból is volt részünk emiatt bőven, na meg a házunk is vesztett pontokat miattunk, amit sajnáltunk mind ketten, de ez van javíthatatlanok voltunk mindig is, és azok is maradunk az idők végezetéig:D8)... Friccs irodájában lassan törzsvendégnek vagyunk nyilvántartva, és nem jó szántamból, elhiheted. A másik, akin előszeretettel éltem ki dühömet, és ma is napig is kiélem, az Hisztis Mirtil. Egyfolytában vattát, és még ki tudja, miket gyömöszölök a lefolyókba, ahol tanyázni szokott. Persze tud róla az a rusnya kis béka, de emiatt nem zavartatom magam.

Kell valaki, akin ki tudom élni hiperaktivitásomat. Nem?? Persze a tanárok agyára is megyek sokszor. Na, nem mindenkiére, csak azt készítem ki, akit nem kedvelek. Ilyen volt Gilderoy „Öntelthiúbájgúnárbarom” Lockhart. Utáltam az összes fostalicska könyvét, amiből még volt pofája dolgozatot is íratni. Na, mindegy valahogy összeszedtem neki egy kitűnőt, de azt is csak azért, mert a nővérem oda volt érte, és állandóan róla áradozott. Unásig hallgathattam. Így Lockhart, úgy Lockhart. -.-. A másik problémaforrás Piton Bácsi volt. Valahogy sosem kedveltem, pedig mindig nagyon jól teljesítettem az óráin, már csak kitolásból is direkt készültem bájitaltanra. De idővel sajnos elfajult a helyzet. Olyannyira elviselhetetlen lettem, hogy azt már az Apám sem bírta idegileg. Képzeld másodikban nem mentem be az órákra elég sokszor, és feleseltem is a tanárokkal. Nem sokon múlt, hogy kirúgjanak a Roxfortból. Apu kitért volna s hitéből, ahogyan ki is tért, amikor meghallotta miket művelek. De valaki időben kapcsolt. McGallagony Professzor egy nap annyira megelégelte a kihágásaimat, hogy behívta édesapámat, és beszélt vele.

Szinte még most is a fülemben csengenek Apu szavai: „Csalódtam benned Andromeda! Az utóbbi időben minősíthetetlenül viselkedtél itt az iskolában. Problémásabb, vagy mint gondoltam. Ez nem maradhat büntetés nélkül. Nyáron Norvégiába küldelek, a Nagyanyádhoz ott majd megjavulsz. Csak augusztus végén jöhetsz haza.” Apu nem is késlekedett betartani az ígéretet, és a második év befejezése után elküldtek Norvégiába, hogy anyai nagyanyám megneveljen, ha Ők eddig nem tudtak. Egészen lelombozott a gondolat, hogy az egész nyarat ott kell töltenem nála, ám a végén kellemesen kellett csalódnom. A Norvég nagyi, akit utoljára olyan öt éves koromban bekövetkezett tragédiakor láttam utoljára sokkal jobb fej, mint emlékeztem. Így visszagondolva rengeteg mindent tanultam tőle. Ő tanított meg varázslósakkozni is, valamint megtanított bokmålul, azon a nyelven, amit Norvégiában beszélnek. Elmentünk hajókázni, túrázni a hegyekbe, zongorázni, vívni tanultam meg ilyenek. A Nagymamám aztán hihetetlenül művelt asszony.

Ez mindenképp kiderült számomra, hisz nem nagyon emlékeztem Rá, ugyanis öt éves koromban jártam nála azelőtt.  Szóval egy csomó élménnyel, és tapasztalattal, és nem utolsó sorban tudással tértem haza augusztus végén Chamberpotba. Apám és a tesóim rá se ismertek a tékozló, hiperaktív kiskamasz lányra, aki nyár elején ment el otthonról. Meglepődtek mennyi mindent tanultam Norvégiában. Valóságosan el voltak ájulva tudásomtól. Végül kénytelenek voltak beismerni, hogy nem vagyok teljes mértékben az a kezelhetetlen gyerek, akinek sokáig gondoltak. Végül annyira megszerettem Norvégiát, hogy ezután minden évben visszamentem nyaranta. Néha egyedül, néha a Nővéremmel együtt. Rengeteg mindent tanultam ott. Mivel a Nagyi nagy érdeklődést tanusított mindig is a mugli iránt bemutatott nekem néhány mugli sportot. Meg tanultam vívni, görkorcsolyázni, gitározni is. Elég fogékonynak bizonyultam, habár még nincs nagy gyakorlatom ezekben a dolgokban. Szüleimmel ez után végképp el tudtam hitetni, hogy megjavultam a Norvégiai vakációk alkalmával.  

A következő évben immáron harmadikosként érkeztem Roxfortba. A harmadik év még a megszokottnál is nagyobb izgalmakat tartogatott. Meghirdették a Trimágus Tusát. Jönnek külföldi varázsló sulikból. A Durmstrangból, és a Beauxboutonsból. Valahogy Harry Potter is bekerült a bajnokok közé, pedig még nincs is tizenhét… Fura nem? Akkor még úgy gondoltam, hogy a harmadik évemet a Roxfortban a szurkolás teszi ki. Ám nem így lett. A Trimágus Tusa ugyanis nem csak a kihívásról, és a szurkolásról szólt. Először is: A Tusa után Harry azt állította, hogy Voldemort visszatért. Én hittem neki. Miért hazudna? Hisz Voldemort meg akarta ölni Harryt kiskorában. Biztosan visszatért. A később történt események ezt igazolják. Caramel állíthat akármit, meg a Reggeli Próféta is. Tisztára el akarják tusolni az ügyet. Hisz nem látják, hogy halálfalók már a spájzban Roxfortban vannak? Először Piton SVK tanár lett (Merlin segíts!! Ez gáz!!), aztán meg Dumbledore meghalt. Mi jöhet még? Én már nem csodálkozom semmin sem.

Most vajon mihez kezd Potter Dumbledore oltalmazó védelme nélkül? Egyre több a furcsaság, és a jó és a rossz párharca is egyre kiélezettebb, és nagyobb kihatással van az egész varázsvilágra. Azonban ami a varázs világban dúló háborút illeti. Mind végig szeretnék megmaradni pártatlannak. Semmi jó nem sülne ki abból, ha bármelyik „banda” mellett állást foglalnék. Nem mintha félnék egy esetleges harctól, de szerintem jobb ez így… A másik problémát a nővérem jelentette. Így utólag visszagondolva észrevehettem volna az előjeleket. Norah furcsán viselkedett már egy ideje, amikor elhatároztam, hogy szimatolok egy kicsit utána. Egy Roxmortsi kiruccanás alkalmával követtem őt, és azt kellett tapasztalnom, hogy iszik az akkor hatodikos nővérem. Egy lángnyelv whiskeys üveg társaságában találtam Rá. Nem sejtettem volna, hogy Anya halála emészti még mindig. Persze, hogy segítettem neki talpra állni. Együtt hamarosan legyőztük az alkoholt, és az óta Norah nem ivott egy kortyot sem.

Legalább is remélem. Láthatod hát kedves Olvasó, hogy bizony a nemesi származás, és a makulátlan külső nem garancia a tökéletes életre. Persze nem baj, ha problémák merülnek fel, mert hiszem, hogy egy kis fortéllyal, és leleménnyel mindent meg lehet oldani. Az én példám ezt bizonyítja. Túlél tettem magam Édesanyám elveztésén, együtt leküzdöttük Nővérem alkoholproblémáját… Jelenleg immáron hatod éve koptatom a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző padjait, és teszem a dolgom legjobb belátásom szerint. Még rengeteg dolgom van, ill. lesz itt a Roxfortban. Le kell tennem az RBF után a RAVASZT is, és lehetőleg nagyon jóra kell, hogy sikerüljön, ugyanis az orvosi pályához nagyon jól kell tanulni. Egyszóval zajlik az élet, de én egyáltalán nem bánom…




      

Andromeda Victoria Bucksworth egy hihetetlenül kitartó egyéniség, és rendkívül makacs. Ha valamit a fejébe vesz, azt nem ereszti, kerül, amibe kerül. Külseje ellenére nincs benne semmi Barbie babás-jókislányos. Ő bizony öntörvényű, kegyetlenül szókimondó, nyughatatlan és kicsit bunkó is. Na, jó nem kicsit, nagyon… Kezelhetetlen mindenki, még az apja számára is. Hát még a tanárok számára...Lehetetlen irányítani. Egyszóval Ő nem egy átlagos szőke lány. Gyűlöli, ha igazságtalanságot lát, és azt is, ha valakit a származása miatt elítélnek. Ő sem szereti, ha lenézik félvér származása miatt. Gyakran kiáll az mellett, akit bántanak a maga módján persze. Nagyon életrevaló, tűzről pattant fiatal leányzó. Bármilyen társaságban feltalálja magát. Elég szívós lány. Semmiért sem nyafog, vagy sír. Sírni még sosem látták. Nagyon bátor egyéniség, talán épp szókimondóságából adódóan. Még a mágiaügyi miniszternek is beszólna, ha arra kerülne a sor, és még Voldemorttól sem fél. Olyannyira nem, hogy a nevét bármikor, bármilyen körülmények között kimondja. Kedveli a sportokat, szinte mindig kipróbál valami új sportot, ha van rá módja. Egy örökmozgó lány, aki nem szeret a szobájában gubbasztani egy könyv fölött, ha jó az idő. Kísérletező típus. Mindig szeret valami újat tanulni, kipróbálni. Őt a változatosság gyönyörködteti. Kell ennél több??


      

mindig ||
• ROCK zene. (Walpurgis Leányai)
• Csoki és édességek minden mennyiségben.
• Kviddics. (Nyaranta űzi kedvenc sportját nővérével és húgával.)
• Kék piros, és fekete színű ruhák, cuccok.
• Család+ Fiducia. (na, jó néha nem )
• Bátorság.
• Norvégia.
• Sportok. (vívás+görkori)
• Őszinteség.
• Animágia.

soha ||
× Voldemort, és a bandája.
× Buta hisztis „libuskák”.
× Ha nem mondhatja ki, amit gondol.
× Nyalizni a tanároknak.
× Rózsaszín. A hideg kirázza a rózsaszínű dolgoktól.
× Fennhéjazó, beképzelt emberek. Főleg ha nincs is mire legyenek beképzeltek. -.-
× Fiducia (bár látszólag megtanulta elfogadni őt… látszólag)

dementorok ||Az a pillanat villan be neki, amikor Apja közli vele az Anyja halálhírét.
mumus || Édesapja, Norah, és Fiducia holtan.
Edevis tükre || Édesanyjával kiegészültem a családja körében.
titkok ||
• Még mindig Fiduciát okolja titkon anyja elvesztéséért.
• Egyszer megkóstolta a lángnyelv Whiskeyt.
• Kiskorában beledobta a kerti tavukba Norah kedvenc babáját, amit sosem talált meg.
• Édesanyja halála óta hiperaktív, bár sosem diagnosztizáltál nála tulajdonképpen.
• Édesanyja nyomdokát követve gyógyító szeretne lenni.
• Volt már olyan, hogy vívás közben rásegített a győzelmére egy kis mágiával. PSSSZT!!

rossz szokás ||

• Káromkodik lány létére.
• Folyton valami csínyen töri buksiját.
• Reggelente nehezen ébred. Pontosabban úgy kell kirobbantani az ágyikójából.
• Előszeretettel keveredik bajba.
• Ha nagyon feldühítik, ki tudja miért, bokmålul, ill. nynorsk nyelven mondja a magáét.
• Képtelen veszíteni. Ha elveszt, mondjuk egy asszót, őrjöng.




      



apa || Harold Bucksworth; 42; félvér
anya || Malin Bucksworth; 40 lenne; aranyvérű (halott)
testvérek ||
•Norah Janine Bucksworth; 18; félvér
•Fiducia Brillance Bucksworth; 11 ; félvér

családi állapot || Egyedülálló egyenlőre.
állatok || Malin, az uhu.



Családtörténet ||
A néhai Malin Bucksworth Norvégiában született, és családja az Ő születése után költözött át az Egyesült Királyságba. Régi nemesi aranyvérű családból származik. Édesapja pedig félvér, bár régen, több generációval ezelőtt aranyvérű család volt. Malin és Ő a Mungóban ismerkedtek meg. Szinte azonnal egymásba szerettek. Megismerkedésük után egy évvel össze is házasodtak, egy évvel később pedig megszületett Norah, majd két évvel később Andromeda, aztán öt évvel később pedig Fiducia, aki édesanyja életét követelte…  


      


magasság || 180 cm.
tömeg || X kg.
szemszín || Kék.
hajszín || Szőke.
különleges ismertetőjel || Mindig egy bőrszálat köt a nyakára nyakláncként,+ korához képest magas termete.
kinézet || Északi típusú lány Norvég édesanyjának köszönhetően. Nagyon szőke, már már fehér színű haja van, porcelán babát meghazudtoló fehér bőre, és szürkéskék szemei. Kényelmes ruhákat hord, az öltözködésben esze ágában sincs követni a divatot, inkább megpróbálja a saját stílusát kialakítani. Szinte sosem látni a bőrnyaklánca nélkül, amit kabalának tart.
egészségi állapot || Hiperaktív, de ezt leszámítva teljesen egészséges^^.


      



varázslói ismeretek || Igyekszik megtanulni mindent, ami fontos, de amit nem muszáj, azzal ritkán terheli az agyát. Nagyon szerencsés lány, ugyanis jó észbeli képességekkel rendelkezik. Nem kell órákig tanulnia, hogy mindent jól megtanuljon. Kedvenc tantárgya a bűbájtan, ill. az átváltoztatás tan, valamint az SVK. A mágiatörténet órákat rendszerint átalussza, roppantul untatja az egész, de azért igyekszik azt is megtanulni rendesen. Azonban a bájitantannal nehezen jut dűlőre, de azért azt is megoldja valahogy.^^ Fáradságos munkája eredményeként animágus. Már évek óta tanulja könyvekből a mágia ezen ágát, és kitartóan dolgozik az ügyön, egyenlőre nem sok sikerrel.
felvett tantárgyak ||

•Alkímia
•Rúnaismeret

mugli képzettségek ||
• Teniszezik, vív és görkorizik nyaranta, gitározik, zongorázik, valamint anyanyelvi szinten beszél angol anyanyelvén kívül latinul, és norvégul.
pálca típusa || 12,5 hüvelyk, kentaurszőr mag, mahagóni
különlegesség || Animágus, alakja szirti sas (7.-től) + patrónusa fehérfarkas.


        



* Izgatottan lépdelek az iskola folyosóin. Fogalmam sincs, hogy sikerülni fog e. Hiszen évekig tanultam az elméletet, és a tanárom szerint nagyon jó képességekkel rendelkezem az animágia elsajátításához. Most minden kiderül, hogy mennyire is vagyok tehetséges animágus-jelölt. Szívem már majdnem kiugrik a helyéről, amint számolom az ajtókat, hogy mennyi van még hátra a tanteremig, ahol, ha minden igaz ma megtörténik velem a csoda… Huh… Hát itt vagyok. Egy nagy sóhaj, majd határozott kopogtatás az ajtón.
-Szabad!
* Hangzik a felelet a kopogtatásomra. Még egy nagy levegő, majd belépek az ajtón a hívásra. Le se tagadhatnám mennyire izgatott vagyok, pedig alapvetően ez nem jellemző rám. Mindenki határozottnak ismer, aki jól tudja, mindig mit akar. De úgy látszik, van az a helyzet, amikor még egy magamfajta nagyszájú lány is csődöt mond.*
- Izgatott vagy Andromeda? Nos, én azt javaslom ne is húzzuk az időt… Kérlek, állj ide a terem közepére.
* Tanárom rögtön a lényegre is tér. Én pedig most már valamivel határozottabban a terem közepén lévő körbe lépek. Nagyon hevesen dobog a szívem, mint ezelőtt még soha talán. Majd oktatóm odalép hozzám, és körbe járkál körülöttem, mint egy sas az áldozata fölött.*
- Nyugodj meg! Hunyd le a szemed! Zárj ki magad körül mindent. Most csak Te vagy, és az anyatermészet. Érezd, hogy körülötted minden mozgásban van, de Te a nyugalom szigete vagy. Fékezd meg háborgó gondolataid!
* Tanárom szavai nyugtatóan hatnak rám. Koncentrálok… Erősen koncentrálok… Egy gyönyörű szirti sas képe lebeg lelki szemeim előtt. Minden porcikáját szinte látom magam előtt. A zömök. erős testfelépítését, a méltóságteljesen örökké felszegett fejét… Most már tényleg nincs senki más, csak Én, és egy szirti sas, és a gondolat, ahogyan azzá válok. Aztán egyszer csak… Elviselhetetlen fájdalmat érzek. Sajog mindenem. A végtagjaim, a karjaim, egyszóval mindenem… Kinyitom a szemem. Immáron egy sas képében látom a világot, egy sas szemén keresztül. Csodálatos érzés. Leírhatatlanul jó sasnak lenni. Szabadnak érzem magam, sebezhetetlennek… Ekkora örömmámorban még az elviselhetetlen mértékű fájdalom is eltompul, ami ezzel jár. Kétségtelenül nagy árat fizetek érte, de most ebben a pillanatban semmilyen ár nem elég magas a számomra ezért a felejthetetlen élményért. Most azonban ideje visszaváltozni azzá, aki valójában vagyok… Amint visszaváltozom, ismét visszatér az elviselhetetlen mértékű fájdalom. Nem bírom tovább… Csak a kétségbeesett tanárom arcát látom, és ennyi… Lehunyom szememet. Nem sokkal később kinyitom a szemem…*
- Nagyon szépen csináltad. Gyakorolj csak, és minden rendben lesz.
- Köszönöm…
* Már csak ennyire telik, és érzem, amint minden erő kiszáll testemből, és ismét az önkívület mocsarában süllyedek…