Legutóbbi hozzászólások: Raquel Palmer

Oldalak: [1] 2 3 ... 6

#1 Karakterek / Raquel Palmer / Re: Finnick Nott 14. születésnapja

Dátum: 2015. 12. 30. - 11:50:20

Nincs bajom a hagyományos, régibb bálokkal. Gyermekkoromban édesanyám sokat mesélt nekem középkori regékről, akkoriban teljesen oda-vissza voltam a románccal teletömött könyvektől, melyben gyakorta megjelent a jó és a rossz harca, a szerelmi vívódás, a király, ki hozzáadná lányát egy kegyetlen herceghez, majd jön egy másik, aki megszökteti ebből a fogságból. Akkor elképzeltem magam, hogy ott állok habos-babos ruhában, kitűnök a tömegből és táncolok, ameddig csak jól esik, de már nincs szükségem ezekre a tündérmesékre. Később a sárkányokról szívesebben olvastam, ma már inkább dokumentációkat, újabb felfedezéseket - be kell vallani, a muglik egész jó könyveket írnak, némelyeket persze nem raktam volna fel a polcokra, mert nem érdemlik meg, hogy könyvek legyenek.
Matt felnevet, viccesnek tartja Romant, legalábbis azt, ahogy mondta, én még azt is elképzelem előre, hogy megveregeti a vállát, de nem kockáztatja meg, nehogy szerencsétlen rosszul végezze. Mark sokkal inkább ad magára, mint ő, úriasabb, gyengédebb, de ha ketten vannak, akkor világvége. Matt igénytelenebb... nem azt mondom, hogy piszkos lenne, mert ad magára ugyanúgy, de sokszor elfelejti, hogy kivel beszél, milyen társaságban van, vagy egyáltalán azt, hogy társaságban van, s nem csak ő van egyedül.
- Ne aggódj, Roman, én megtalálom itt magamnak a megfelelő elfoglaltságot - kacsint, majd távozik is egy újabb kiszemelt asztalhoz. Már kezdem azt hinni, hogy Matt valójában azért van itt, hogy egy jót egyen, ugyanis otthon alig evett valamit végig azt hajtogatva, hogy "készülök az estére". Ameddig Roman és családja ezt nem sajnálják előle, ámen.
- Amíg itt vagy velem, teljesen mindegy, hol vagyok - megsimítom a kézfejét, bárhol lennék vele, még egy öt méteres mély, sötét lyukban is, ameddig velem van. De reméljük, olyanra nem kerül sor.
- Tény, hogy szívesebben lennék csak veled, de nem árt, ha van egy kis társaságunk. Sőt! Mindig elkápráztatott az a sok középkori regény, melyet édesanyám olvasott fel nekem, azt képzeltem, hogy rólam szólnak, hogy eltáncolom minden éjjel a cipőmet - jóízűen mosolygok rá, teljesen vicces elképzelni, de szerintem minden gyerek így lehet ezzel, amikor még kicsi. Most már nem csak álmodozni kell róla, de valóság. És persze, szívesen is táncolnék... valami mulatságosat. Nem tudom persze, hogy az mennyire megy, tekintve, hogy még soha életemben nem táncoltam. Arra viszont emlékszem, amire Roman a tengerparton megtanított.

#2 Karakterek / Clarice Edevane / Re: Kisiskolások, meg Tom, a vérszomjas vonat kalandjai

Dátum: 2015. 12. 30. - 11:30:11

A választ megkapva elgondolkodok. Teledoboz, muglik képeivel, ugyanúgy mozognak, mint a mieink. Ááá, tudom már! Csak hirtelen nem tudtam mire gondolni a teledoboz szó hallatán. O néninek is van odahaza, de neki már csak porfogó, nagyon ritkán láttam nézni, de fura, amikor teljesen magába beszél egy ilyen dobozhoz, és észrevettem rajta, hogy ideges is lesz tőle, gondolom ezért mondja Clar azt, hogy dilisek. O néni nem mugli, de megvannak a fura szokásai, például foglalkozik muglikkal, érdekesnek tartja őket, mert úgy véli, mind egytől egyig egy színes egyéniség, és a jég hátán is megélnek, történjen akármilyen szerencsétlenség.
Már nem fér belém több édesség, úgy érzem, kidurranok, így a szendvicset is olyan lassúsággal eszem, hogy a lajhár is megirigyelné, egyébként is bőven lesz még idő lakmározni a Roxfortban. Valószínű, hogy ezek után alig fogok tudni ránézni bármilyen ételre is, de abban reménykedem, hogy nem fog majd el a hányinger.
Clar keze érdekes. Főleg, mikor megtudom, hogy nem is varázslattal csinálja. Ez nem ijeszt meg persze, sokkal inkább ledöbbent, megpróbálom én is ugyanazt csinálni a kezemmel, de ha ennél hátrébb húznám az ujjam, nem csak fájdalmas lenne, még el is törne.
- Majd egyszer megértem - jelentem ki, az biztos nem most van, még nem tudnám felfogni, hogy mitől ilyen a keze és hogy csinálja.
A vonat pedig hirtelen megáll, amitől azt hisszük, már meg is érkeztünk. De túl korán van még ehhez.
- Nem, valami baj van - felállok, hogy megnézzem, de Machalon is eléggé nyűgös, így inkább visszadugom a "ketrecébe", ahonnan tovább fújtat. Az ablakon kinézve semmit sem látok, talán az is közrejátszhat, hogy jég vonja be az üveget. Lehetetlen, hiszen odakint meleg van! Vagy csak képzelem? Bent is mintha fagyosabb lenne az idő, a leheletem látszik. Túlságosan nagy a csend, s megtanultam már, ha nagy csend van, ott baj van. Odahaza se tudok úgy elaludni egyedül, hogy ne hallanék valami megnyugtató hangot.
Félelemben átülök Clar mellé és megragadom a kezét, most nem számít, mennyire állnak szerteszét az ujjai, de megnyugtat, hogy nem egyedül ülök vele szembe, hanem mellette. Remélem, nem csak valami alak szórakozik, s aztán kinevet majd, hogy mi ennyire besz*rik vagyunk.

#3 Múlt / Keleti szárny / Re: Nagyterem

Dátum: 2015. 12. 19. - 04:02:26

Nem mondanám, hogy nagyon vágytam a Roxfort falai közé, de azt sem, hogy a legszívesebben elkerülném azt. Ami a legjobban hiányzott, az a baráti társaság, mégpedig azok arca, akiket a nyári szünet alatt egyáltalán nem láttam. A legtöbb időmet Clarice-szel és Roman-nel töltöttem, de belátom, nem volt elég - mert velük sosem elég! A jókedvem sem hagyott alább akkor sem, amikor újra a vonaton kötöttem ki, újfent kedvenc útitársammal, és legjobb barátnőmmel, Clarice-szel. Az út alatt a jelenlegi tanévet beszéltük át, hogy mire várhatunk, milyen újítások jöhetnek és mi az, amitől meg kell majd válnunk.

A nagyteremben Minnie mellett foglaltam el a helyem, elvégre őt már jól ismerem - ha már a szobatársam, illendő, nem? -, persze azért hiányzott, hogy mégis olyanok társaságában legyek, mint mondjuk Clar... esküszöm, nem tudom elhagyni egy pillanatra sem, pedig nemrég váltam el tőle.
- Szia, Minnie - mosolygok rá a megszokottan, s azt várom, hogy elkezdődjön a ceremónia, hogy minél hamarabb befejezhessük. Egy darabig unottan bámulok az asztalra, s az érkező elsős seregre, mintha csak csokiosztogatás lenne folyamatban, megjegyzem, arra én is vevő lennék, engem csokival meg lehet vesztegetni. Áttekintek persze a Mardekárosok asztalára csak egy pillanatra, s megakad a szemem Clar-en, aki épp Roman mellett ül: azért reménykedem benne, hogy ez a kettő egyszer jó barátságra lel, s végre Clar is rájön, hogy Roman nem egy rossz ember, s meglátja benne azt, amit én láttam meg benne egykor... persze kicsit másképp. A szememmel köszönök Clar-nek is, ha már épp összetalálkozik a tekintetünk egy pillanatra, s akkor veszem észre, hogy Roman engem néz, ami nem is olyan zavarba ejtő, inkább kellemes, nyugalommal tölt el. Felékacsintok. Amint vége lesz ennek, kerítek rá egy alkalmat, hogy vele lehessek.

Ahogy a ceremónia megkezdődött, McGalagony professzor szólalt fel, annak következtében mindenki elcsendesült. Tulajdonképpen már unalmas volt sokadjára végigülni ugyanazt az ünnepséget, abban persze mégis más volt, hogy egy igen eseménydús cselekmény bontakozott ki a hátunk mögött, ez pedig hatással van a jelenünkre is. Talán most minden másképp lesz. Talán eljön a jó, talán visszatér a sötét - mondja ezt a süveg. Nem lomboz le ugyan, mert nem tud. Eddig is túléltem, most is túl fogom élni, de nem egyedül, mert mindig lesznek mellettem, akik segítenek átvészelni ezt a nehéz időszakot. Főleg a mostanit... gondolkozom a jövőben a Pszicho-medimágus szakon, és a Bájitalmester medimágus szakon, valószínű, hogy az utóbbi testhez állóbb, de ezt megvitatom majd Clar-rel és Romannel is, hogy mit gondolnak róla. Már most mélyen el kell gondolkodnom róla nekem is, hogy mit szeretnék a jövőben, de már ez a kettő is haladás... ugyanis ha jól belegondolok, ezelőtt egy évvel még azt sem tudtam, hogy mi szeretnék lenni, ha elhagytam a Roxfort falait. Odelyn néni persze mindig azt mondja, hogy számomra minden szak tökéletes lenne, de ez csak az ő meglátása szerint van így. A bátyáim azt mondják, kövessem őket - legalábbis Mark -, Matt pedig azt vallja, hogy tanulni hülyeség.

A beosztásról az jut eszembe, amikor én voltam ebben a helyzetben - persze minden évben eszembe jut, amikor eljátszuk ugyanezt -, és a végéhez érve mindig ott lyukadok ki, hogy az évek haladtával rémisztőbbnek tűnnek az első éves tetteim, az első lépéseim, megnyilvánulásaim, barátságos megközelítéseim és megfigyeléseim. Akkor egy cseppet sem aggasztottak, mert kis naiv voltam, mit tudhattam én még a Roxfortról... ma már biztos nem tennék olyan elhamarkodott lépéseket. Az biztos, hogy a nyár sokat változtatott rajtam, hogy megismertem más családok szokásait, hogy mindenki egy más normát képvisel. Biztos vagyok benne, hogy az elsősök majd hamar hozzászoknak az új életmódjukhoz... ha nem, hát segítünk nekik! Én mindenképpen. Nem szeretem látni, ha valaki olyan eltévedt, s inkább a szárnyam alá veszem őket, még annak a tudatában is, hogy kisember vagyok, engem is eltiporhatnak.

Érdekes arcokat vélek felfedezni a tanári karban, akiket eddig még sosem láttam, vagy ha mégis, akkor csak egy pillanatra kaptam el a tekintetüket, de semmiképp sem jegyeztem meg, hogy láttam már valahol. A tekintetek szigorúnak tűnnek, némelyek szimpatikusak, úgyhogy megfigyelem, kinek az óráira járnék be szívesen, kiére nem: mindig ezzel szórakozok az első percekben.
- Valahogy már nem olyan ez a légkör, mint régen - fintorodok el Minnie felé beszélve csak úgy, hogy ő hallja, ugyanis észreveszem a tanárok közt a nyomott levegőt, s ez valahogy rámnyom egy bélyeget. Már csak azt kívánom, legyen ennek vége. Minél hamarabb.

#4 Karakterek / Raquel Palmer / Re: Finnick Nott 14. születésnapja

Dátum: 2015. 09. 23. - 21:08:16

Igen, most már emlékszem, s talán ennek a gondolata miatt jelent meg egy pír az arcomon. Mostanában eléggé vizuális típus vagyok, eddig is az voltam, de mióta együtt vagyok Romannel, ez még rosszabb irányba fordult - már attól függ, ez kinek rossz. Tulajdonképpen, ha egy társaságban vagyok, és elképzelek valamit, annak következményei vannak az arcomon, azt pedig mindenki maga döntse el, hogy ciki e a helyzet vagy sem.
Néha úgy érzem, Roman úgy beszél hozzám, mint valami természetfeletti élőlényhez, akihez senki sem elég méltó arra, hogy hozzászóljon, s talán még a lábaim nyomát is végigcsókolná. Azonban ilyet biztosan nem engednék meg neki, s nem is kérném rá, mert nem akarom olyan helyzetbe hozni, ami megalázná őt. Tulajdonképpen nem kérnék tőle semmi olyasmit, nem mintha tudnék, mert nem bővelkedem kívánságlistában. Roman az a férfi, aki egyébként is tudja, hogy mire van szükségem. Elég nekem az, ha mellette lehetek, s ő is mellettem van.
A "képzelj el mindenkit meztelenül" egy bevált terv volt. Még komolyan, feszülten sétáltam le a lépcsőkön, de amikor ránéztem a tömegre, rögtön beugrott a kép, aminek nem kellett volna. Próbáltam visszafojtani a nevetést, de végül kitört belőlem, úgyhogy muszáj volt a szám elé tennem a kezem. Ezek az emberek most nem is tudják, hogy mennyire kínos helyzetbe kerültek a tudatukon kívül... szemérmetlenül kínos helyzetbe. Amikor persze Roman igyekezett odavinni valamilyen ismerőseihez, akiket én egyáltalán nem ismertem, sikerült visszaerőltetnem magamra a komoly arckifejezésem, s csak akkor megengedni magamnak egy megszokott csábos mosolyt, amikor valakit üdvözöltem. Bemutatkoztam persze, hogy tudják, kivel beszélnek, ha egyáltalán hozzám intézik a szavaikat. Nem tudom, hogy Roman mit tervez a későbbiekre, hogy egyáltalán meddig kíván beszélgetni tovább az itt jelenlévőkkel, de amikor kapok az alkalmon, akkor kézenfogom, s odasétálok a bátyámhoz - persze, hogy a hülyébbikhez, aki Matt -, s éppen akkor törli meg a kezét az öltönyében. Miért is ne, jobb helyet biztos nem találna neki.
- Ah, Nelly, ha nem tudnám, hogy a húgom vagy, magam is lecsapnék rád - kezdek félni szerintem, Roman meg ki tudja, mit mond erre.
- Tégy meg nekem valamit, Roman. Védd meg Nelly-t az olyan alakoktól, mint én - előre féltem azt, akinek összeakadna a bajsza Romannel. Kedves a bátyámtól, hogy ennyire aggódik miattam, de nem hiszem, hogy ilyenek miatt aggódnia kellene. Roman mellett akkor is biztonságban érzem magam, amikor nincs mellettem, s tudom, hogy bármikor számíthatok rá, mert megóvna a legkisebb bajoktól is. Bár elkerülöm a bajokat magamtól is, legalábbis igyekszem, ha éppen nem keres meg egyik sem.
- Amiatt szerintem nem kell aggódnod - rámosolygok Romanre. El sem tudom képzelni, hogy mennyire jóban lettek a bátyáimmal és az unokaöcséimmel. Bár őket annyira nem érdekli a dolog, mert nincsenek benne abban a korban, hogy érdeklődést mutassanak egy lány iránt, de a bátyáim annak ellenére, hogy nagyon is féltenek, összebarátkoztak Roman-nel és elfogadták olyannak, amilyen. Itt kezdődik az igazi család.

#5 Karakterek / Raquel Palmer / Re: Finnick Nott 14. születésnapja

Dátum: 2015. 07. 04. - 16:29:48

Azért annyira nem is tartott olyan sokáig, hogy felöltözzem. Arra is volt időm közben, hogy én is nézzem Romant, ahogy öltözködik. Tényleg sokat változott azóta, mióta velem van. Nem azt mondom, mert eddig is jól nézett ki, de most olyan jó látni, hogy ő is elégedett magával, felszedett pár kilót, a vonásai férfiasabbak lettek. De ez annak is köszönhető, hogy előrehalad az idővel korban. Másik kérdésem pedig az lenne magamhoz, hogy hogy tudtam ennyire hatással lenni rá, hogy így megváltozott? Javarészt semmit nem tettem, ezt inkább magának köszönheti. Mert úgy nem segíthetek senkin, ha ő közben nem akar kilábalni, kellett hozzá egy minimum akaratszint.
Elmosolyodom, ahogy figyelem, amint összegombolja az inget magán. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer odajutok, hogy egy aranyvérű lesz a barátom, mellesleg ex-halálfaló, kifinomult fajta. Az érdekeink teljesen különböztek, ott jártunk, hogy talán semmi közös nem volt bennünk, de mégis egymásra találtunk. Pontosítva én találtam rá, de egy cseppet sem bánom, hogy így történt. Szeretem.
- Nem is várom el, mert akkor rám is ugyanez vonatkozik. Valószerűtlen lenne, én sem bírnám ki - nem akarom megzavarni az öltözésben, mert csak oda jutnék, hogy akkor még egyszer fel kell öltöznie, és nem akarom megváratni a vendégeket odalent. Főleg nem Finnicket, és az unokaöcséimet, bár őket ismerve egész jól feltalálják magukat, ha van társaságuk. Ami azt illeti, túl jól.
Ez a kacsintás annyira sokatmondó volt, hogy összeszűkült szemmel figyeltem Romanre - értem a gondolatát, ez pedig nem figyelmeztető tekintet, egyszerűen az, hogy sejtem.
- Nocsak, Roman Nott, mikor lettél ilyen huncut? - biztosan tudhatja, hogy általában akkor hívok valakit a teljes nevén, ha rosszat tett, vagy ha rosszat készül tenni, persze ezt nem negatívumban értendő. Tény, hogy egy párkapcsolatban az egyik fél eléggé meg tudja változtatni a párját, de én nem szándékoztam, éppen csak annyira, hogy jól érezze magát velem és főként a bőrében. Hogy boldog legyen.
- Remélem, hogy arra nem nagyon lesz szükség. De mindenesetre köszönöm - Roman annyira lovagias velem, hogy tényleg lovaggá kellene ütni. Nem ismertem tőle jobb srácot eddigi életem során, mert szinte minden megvan benne, amire egy magamajta lánynak szüksége lehet. Legfőképp az érzés, hogy törődik velem és tudom, hogy szeretve vagyok. Már most megszorítom a kezét, mert izgulok, hogy nagy tömeg előtt kell kiállnom, és alkalomadtán beszélnem, ha odajönnek hozzám.
Kilépünk az ajtón talán Roman nővérével egyszerre, aki - meg kell jegyeznem - a fiatalok körében sem szégyelli magát, persze nekem ezzel semmi bajom nincs.
- Köszönöm, te is nagyon csinos vagy ma - a bókot illik viszonozni. Roman még egy rövid csókot ad, mielőtt elindulunk, s legszívesebben visszarántanám, csak attól félek, hogy lehet, holnap estig nem jövünk ki ebből a szobából, márpedig akkor elkezdenének keresni minket.
A lépcsőn kicsit feszült vagyok, ahogy rámszegeződnek a szemek, s inkább Romanre nézek, hogy ez is elterelje a figyelmem a többiekről. Tudom, hogy suttoghatnak most, hogy ki is vagyok valójában, negatívakat vagy éppen pozitívakat, egyelőre nem akarom tudni akkor sem, ha fontos nekem mások rólam alkotott véleménye. Legalábbis az a része, hogy mennyire tartozom ide Roman mellé. Már most megszorítom a kezét, pedig semmi érdemleges nem történt, amiből ki kellene mentenie. Egyszerűen izgulok, mert még sosem néztek rám ennyien - ezért nézem őt, s azt hiszem, minden egyes pillanatban, újra meg újra, mint ahogy most is, beleszerettem.
Megvárom, míg az emberek nagyobb zajba nem csapnak újra, mert nem akarok úgy szólni, hogy mindenki engem halljon.
- Hagyom, hogy vezess - igazság szerint nem tudom, hogy merre akar menni, így inkább ráhagyom a vezetés szerepét. A távolból közben látom, hogy Matt bátyámat egyáltalán nem érdekli, hogy kik jelennek meg körülötte, egyszerűen fel-alá mászkál az asztalok mellett, s ha meglát valami érdekes külsejű süteményt, azonnal benyomja. Mark ezzel ellenben egy pezsgőspoharat tart a kezében, bizonyára a tartalma is pezsgő, másik keze pedig zsebre dugva, mintha azt várná, hogy valaki valami rosszat tegyen, és közéjük álljon... csakmert úgy néz, mint aki csodára vár. Az unokaöcséim pedig továbbra is élvezik Finnick társaságát.

#6 Általános / Társalgó :: Vicces dolgok / Re: MÉMelde

Dátum: 2015. 07. 04. - 15:55:35

#7 Karakterek / Louise Lott / Re: A vörösek mind gyanúsak...

Dátum: 2015. 07. 04. - 12:46:36

Legyintek, nem tesz semmit. Ezek szerint a lelkiismeretem rossz, mert általában azok az emberek ijednek meg a legkönnyebben. Pedig esküszöm, semmi olyat nem tettem mostanában, ami miatt lelkiismeretfurdalásom lenne. Ebben magabiztos vagyok... vagy mégsem?
Mark nem sokat mesél a jelenlegi tanulmányairól, pedig szinte minden nap látom, ahogy a könyveit bújja, már ha éppen nem más vonja el a figyelmét róla, úgyhogy biztosan elég kemény lehet, ami engem is felkészít a jövőbeli életemre. Nem kell mesélnie, leolvasom róla.
- Bájitalmester medimágus szakon van - tovább nem is mondom, mert még nekem is elég kimondani, meg megjegyezni az Intézet nevét, pedig szerintem elég egyszerű. De Lott biztosan tudja, hogy mire gondolok.
Matt komolyan csinált ilyet? Hol voltam én abban az időszakban? Bár biztosan nem érdekelt, csak a fejemet fognám, hogy mekkora idióta bátyám van, és a legrosszabb mindebben, hogy én pedig olyan húg vagyok, aki nem csak elmegy mellette, hanem fel is vállalja, mellesleg bevédi, ha kell.
- Erről pont lemaradtam! Elég azzal szembesülnöm, amikor az éjszaka közepén felkelek, mert éhes vagyok, lesétálok a hűtőhöz, és a kedves bátyám meztelenül áll olyan közel a hűtőajtóhoz, hogy azt hinnéd, ő maga a hűtő tartalma - ha nem a bátyám lenne, biztosan elégedett lennék a látvánnyal és azt mondom, hogy nézem még egy darabig, de nem.
- Hát, ilyen téren komoly kapcsolata még nem igazán volt, de nem is hiszem, hogy nagyon akarna, ha így csábít. Csak szórakozik egyelőre, ez eddig eléggé bevált módszer nála - közben felszállok vele a buszra, s végre sikerül megszabadulni a sok szempártól, avagy a pávagyerekektől, akik meg nem álltak a kémkedésben. Talán évek múlva sem fogunk rájönni arra, hogy ez mire volt nekik jó.
Támad egy ötletem is.
- Hé! Ha szeretnéd, gyere át hozzánk. Mark úgy tudom, pihenteti a hasát, biztosan örülne neked! Engem pedig nem zavar - nyilván a többieket sem. O-néni dolgozik, mint mindig, ha pedig mégsem, akkor is nagyon keveset van otthon, az unokaöcséim pedig úgy megvannak maguknak is. Bár most ők éppen Cambridge-ben vannak és nem Cardiffban, ami megkönnyíti a mi dolgunkat - avagy nem kell rájuk nagyon ügyelni. Cardiffban eszerint most csak én vagyok meg a két bátyám. Merlinre, teljesen elfeledkeztem arról, hogy a héten nincs velünk O-néni!
- Eddig úgy néz ki, hogy hárman vagyunk otthon... - jegyzem meg, hátha megkönnyebbül attól, hogy nem kell mindenkinek bemutatkoznia, hogy mégis ki ő. De lehet, hogy már ismeri Odelyn nénit is. Fogalmam sincs arról, hogy Mark elhozott e valakit a Roxfortos éveiben.

#8 Általános / Társalgó :: Vicces dolgok / Re: Aranyköpések

Dátum: 2015. 06. 25. - 20:15:28

Merel Everfen [20:13]:   Elég értelmes, meg vannak kifelyezetten érett pillanatai, csak ez nem nagyon bújik elő belőle
Raquel Palmer [20:13]:   ly -> j
Raquel Palmer [20:13]:   Hááát
Raquel Palmer [20:13]:   Erre volt egy kérdésem magamban: Az Iant ly-vel, vagy j-vel ejtenéd?

#9 Karakterek / Clarice Edevane / Re: Kisiskolások, meg Tom, a vérszomjas vonat kalandjai

Dátum: 2015. 06. 25. - 15:09:10

Clar macskája úgy tűnik, hogy nem akar megbarátkozni velünk, Machalon ezt tudomásul véve megnyalja a mancsát, amit aztán a pofijába dörzsöl. Nyávog egyet - szerinte is teljes butaság az egész, amiről az előbb szó esett. Nem mintha értené, hogy miről is hadoválunk itt össze-vissza, de abban biztos vagyok, hogy legalább azt felfogja, mi az, hogy hülyeség.
- Teledoboz?- lehet, hogy ezzel oktondinak tűnök, de kövezzen meg az, aki tudja, Clar mire gondol. Fogalmam sincs róla, hogy mit takar az a teledoboz, vagy lehet, hogy mégis, csak én éppen más szóhasználattal élek. Ahány nép, annyi szokás, nem csoda, ha nem értjük meg egymás nyelvét. Idővel biztosan belejövünk majd, elvégre még csak most ismertük meg egymást. Van egy érzésem, hogy jól megleszünk mi ketten, már most kezdünk egy ösvényen sétálni.
- Ezt nem értem. Mert tényleg lesz repülés óránk, akkor nem tudom, hogy miért nem lehet sajátod. Én nagyon szeretnék repülni. Nem tudom, hogy csak én vagyok úgy vele, hogy seprű nélkül is kipróbálnám, de akkor valószínűleg csak zuhannék. Hmm, jó, ha van seprű, akkor legalább magadhoz hívod, ha mégse úgy lenne, ahogy tervezted - a két bátyám most lesz negyedéves, mesélték már, hogy előfordult, amikor rosszkor voltak rossz helyen és a seprű nem volt náluk, de szerencséjükre eléggé közel volt ahhoz, hogy még idő előtt meg tudjanak benne kapaszkodni. Fogalmam sincs, hogy mi a fenét csinálhatnak, amitől egyszer csak elkezdenek zuhanni a magasból. Bár Matthew-ról el tudom képzelni, hogy a Roxfort legmagasabb pontján ácsorog és egy szabadugrást akar végrehajtani.
Megcsillan a szemem, annyira imádom a kókuszrudat, hogy odahaza egymás után kettőt is megeszek, de O-néni nem engedi a rumosat, mert... hát még nem szabad, ki tudja, milyen hatással lenne rám. Machalon felnéz rám, kunyerál, így letörök egy kis darabot, amit megszagol, de egyáltalán nem kóstol bele. Ráhagyom, ilyenkor csak kíváncsi, mert még sose látott olyat, de valószínűleg nem tetszik neki, úgyhogy nem kap belőle.
- Azért mégiscsak jó lenne, ha ennél valamit. Nem tudjuk, hogy milyen napunk lesz - érdekes módon a bátyáim nem mesélték, hogy milyen lesz az első napom, utamra engedtek azzal, hogy "majd meglátod". Remek.
Amint magamba tömöm a kókuszos rúdat, Clar meglep egy kérdéssel, de teliszájjal bólogatok, miért is ne? Persze a tettek meglepnek, eléggé ahhoz, hogy csak szépen lassan tudjam lenyelni a számban lévő falatot. Arckifejezéseim a különbözőbb állatfajtákon át megtekinthetőek, mondjuk a mókusról indulva az éjjeli makin át a lajhármakiig. Igen, ezek a nagy szeműek. Persze végül eljutok oda is, hogy meglepettségem kíváncsiságba csapjon át.
- Ezt milyen varázslattal csinálod? - ha engedi, hogy megfogjam a kezét, akkor közelebbről is tanulmányozom azt, mellesleg megmozgatom az ujjait egyesével.
- Fáj? Hogyhogy nem fáj? - kérdések kavarognak bennem, de leginkább az, hogy ez hogy lehetséges.

#10 Karakterek / Felnőtt karakterek / Re: Roman Nott

Dátum: 2015. 06. 25. - 00:30:28

Az egyetlen

Tudom, hogy magamban sokat említettem, hogy nem fogom megtalálni az igaz szerelmet, de úgy tűnik, tévedtem. Napokig lappangott bennem, hogy mit lépjek, annak ellenére is, hogy elmondtad, mi vagy, ki vagy. Eljutottam oda, hogy ez ne foglalkoztasson, mert többet láttam benned, és te igenis megmutattad a szeretnivaló arcod. Bátran mondom azt, hogy a szerelmem vagy, s igyekszem bearanyozni minden napod, mert nagyon fontos nekem a boldogságod, örülök, ha láthatom magam mellett a mosolyod. És tudod mit? Az a cinikus mosoly is tetszik

Nincsenek előtted titkaim, mindenem odaadtam már, és ez így is fog maradni.
Nem szeretnélek elveszíteni, a jövőmet veled képzelem el. Boldog lennék, ha együtt öregednénk meg nézve, ahogy felnőnek a gyerekeink.

#11 Karakterek / Louise Lott / Re: A vörösek mind gyanúsak...

Dátum: 2015. 06. 24. - 21:00:32

Felnevetek a rémdenevéreken, bár ők ennek biztos nem örülnének, csak a fejüket fognák, és folyamatosan pörögne a fejükben a kérdés, hogy akkor most mik, vagy kik is vagyunk mi, és mik azok a rémdenevérek.
- Akkor még van kegyetlen nyolc percük arra, hogy kimulassák magukat - már ha ez nekik egyáltalán mulatságos. Bár nem tudom, a mai fiatalság az úgy működik a férfiak körében, hogy nem mernek leszólítani egy lányt, hanem a lánynak kell már lépnie, mert ezek olyanok, mint a díszpintyek - tényleg csak dísznek jók. Ahogy kinéznek szegények és már csak a viselkedés alapján is, ha odajönne hozzám egy szemtől szembe, biztos nem szólnék hozzá, inkább jó messziről elkerülném.
Lott fellelkesülése azonban akkora szívrohamot okoz, hogy megugrok mellette, talán látszik is, hogy a lelkem egy kis időre kibújt a bőrömből.
- Igen! Jézusom, azt hittem, hogy valami rosszat csinált. Nagyon megijesztettél! - igen, ezzel a felismeréssel körülbelül meg is teheti. Mark egyébként is Matt társaságában olyan ördögi, hogy nem tudnám megmondani, hogy hollóhátas volt ezelőtt, az idiótábbik bátyám beleviszi a rosszba.
- Tökéletesen van, már amikor a másik bátyám nem kergeti az őrületbe. Említett egy-két beszélgetésben, amikor még diák volt, jó barátnak tart téged - legalábbis most nem tudom, hogy annak tartja e még, de akkor az volt. Mark nem sokat mesél a személyes ügyeiről, Matt már annál inkább, szerintem ő egy nyitott könyv... nincsenek titkai, szerintem még azt sem titkolja senki elől, hogy éjszaka meztelenül rohangál a házban, és a húgára a szívbajt hozza, amikor kimegy éjszaka, mert szomjas, és a bátyókája ott áll a hűtő előtt egy szál semmiben. Ilyenkor fogom magam, s azzal az erővel, amivel lejöttem a szobámból, úgy megyek vissza fel.
- Igen, Matthew, a lökött... nem csoda, ha nem volt bennetek sok közös, ő tényleg egy nyitott könyv, de eléggé vicces. Ezzel csábítja el a nőket, akiket lehet, a legtöbbet, akik elég okosak, hogy ne menjenek a közelébe, azokat elriasztja - mármint a vicceivel, meg egyáltalán azzal, amilyen hülye. A kisugárzásával nincs baj, nem is értem, hogy lehetett Griffendéles, amikor inkább a Hugrabugban kellett volna kikötnie.
Nem tudom, a kölyöknek mi célja van azzal, hogy elénk jön, most inkább érdekesnek találja az arcunkat a hátsónk helyett? Felvont szemöldökkel nézek rá, körülbelül vesztőhelyre küldöm, mert eléggé gáz, amit leművelnek.
- Nem terveztem buszozni, de elkísérlek. Aztán majd hazaugrom, ráérek éppenséggel - közben meg kivesézhetjük a bátyám és a Lott közti kapcsolatot, hogy egyáltalán min mentek keresztül. Nem sokat hallottam vissza Mark-ról, önmagában nem volt rossz gyerek, csak az volt a bökkenő része, hogy sokat találkozott Matt-tel... meg amikor elsős voltam, engem kellett pesztrálni.

#12 Karakterek / Raquel Palmer / Finnick Nott 14. születésnapja

Dátum: 2015. 06. 24. - 18:18:06

Eltelt már egy idő azóta, hogy aranyvérűként tengetem napjaimat - két hét? -, sok különbséget nem érzek. Az egészbe Roman miatt egyeztem bele, nem akartam, hogy a családjától távol kelljen élnie, ez a helyzet elfogadható. Nem sokan tudnak a családomról, ami azt illeti, én se sokat. Nem is igazán terjesztem, hogy félvérű vagyok, egyedül Clar tud róla, ő meg nem az a fajta, aki kipletykáljon másoknak, tisztában van az érzéseimmel, elvégre legjobb barátnők vagyunk. Ahogy ő tud az én dolgaimról, szinte mindenről, úgy én tudok az övéiről is. Nincs olyan nap ugyanis a Roxforton belül, amikor ne találkoznánk és ne beszélnénk ki egymást, persze csak egymás között. A szünetek másak, amikor van időnk, megosztjuk, s persze sose akarok arra az ágra verődni, hogy valaha is hátat kelljen fordítanunk egymásnak. Amikor szeretné, mindig van időm rá - igazság szerint akkor is, ha nem szeretné.
Roman szobájában vagyunk, éppen egy hosszú, zöld ruhát öltök magamra, aminek egyik oldalán egy bevágás van combközépig, úgyhogy tökéletesen ki tudom rajta nyújtani a lábam, mellesleg úgy mozogni, hogy ne zavarjon meg. Pántnélküli teljesen - igen, a melleim megtartják, meg a ruha magát -, s kissé hálós az anyaga, nem tudom miből van, nem értek hozzá, a lényeg az, hogy kényelmes.
A hajam az úgy néz ki, hogy elölről két oldalról felvettem a tincseket, és hátrafontam őket - teljesen egyszerű, nem szeretem, ha valami túl bonyolult, ezért is nem akartam úgy kinézni, mint egy karácsonyfa.
- Biztos jó ez így? - jobban izgulok, mint amikor RBF vizsgára kellett készülni, bár nem is értem, hogy miért, elvégre ez csak egy bál, mellesleg az öccse születésnapja. Augusztus tizedike... mintha csak tegnap jöttem volna össze Roman-nel, olyan gyorsan telnek a napok.
- Sminket nem dobok magamra, mert lenyalod - ez kicsit hülyén hangzott, és úgy értettem, hogy a számra nem akarok nagyon bármit is kenni, mert tényleg az lenne a veszte, hogy Roman megszabadul tőle. Egyedül a szempillám emeltem meg egy kicsit, úgysem látott még Roman így, biztos furcsa lesz neki.
- Legalább ezt meg tudom csinálni - hogy valami hülyéskedést is vigyek az életembe a mostani öt perc folyamán, kinyújtom a lábam a bevágáson át és úgy teszek, mint a feministák szokták, amikor az ajtón be akarnak lépni, de csak a lábukat nyújtják. Az arcom amolyan büszkén vicces hangulatot tükrözhet... vagy inkább viccesen büszkét? Igen, amiatt, mert ilyet tudok csinálni, pedig semmi tudás nem kell hozzá, csak egy jó ruha. A zöldet is Roman miatt választottam. Úgy tűnik, ma már mindent miatta teszek.
Kicsit félek lemenni arra gondolva, hogy mit mondhatnak majd rám, hogy nézek ki... és mégsem értem, miért van bennem ekkora izgalom.

#13 Karakterek / Raquel Palmer / Re: De ebből a labirintusból hogy jutunk ki?

Dátum: 2015. 06. 16. - 23:37:27

+16

Annyira örülök, hogy sikerült a jobb útra térítenem őt. Amikor megismerkedtünk, szinte majdnem végighazudta az életét arról, hogy ki ő és miket tett, arról, hogy mit érez pontosan. Most már nem kell emiatt aggódnom, hogy nem tudom majd leolvasni róla. Sokkal jobban elárulja őt egy arckifejezés, egy szempillantás, az, ha elhúzza a száját, és érzem a szavain is, hogy mennyire őszinték. Nem akartam őt megváltoztatni abban, hogy ki legyen, mert mindig is elfogadtam azt a Roman Nott-ot, aki valójában volt, de sokkal jobban tetszik az, ha nem kell titkolóznunk egymás előtt. Nincsenek titkok. Én már akkor felfedtem előtte mindent, amikor talán ő még nem is tudta azokról, hogy titkok.
Érzem, hogy nem kapok levegőt, viszont elegendő jut a tüdőmhöz belőle ahhoz, hogy ne fulladjak meg teljesen. Nem láthatja az ölelésben, hogy végig csak mosolygok, amikor nem győz nekem hálálkodni. Még most is melegnek érzem a testünket, ahogy közel érünk egymáshoz. Talán az első alkalom után maradt felhevült levegő, vagy a folytonos vágy, mit Roman iránt érzek és nem akar megszűnni.
- Annyiban talán igaz, hogy nem kell amiatt aggódniuk, hogy nincs. De azért jó, ha megtanulnak kicsit megdolgozni is érte - az se jó, ha elkényeztetettek, hogy mindent megkapnak gyerekkorukban. Én például kicsit mindig kiharcoltam magamnak, ha szükségem volt valamire, és keményen megdolgoztunk azért, amink most van. Mert ugyebár a Nottok sem születtek azonnal gazdagnak, valakinek el kellett indítania a folyamatot. Így hát mi sem pénzzel a bőrünk alatt születtünk.
- Azért mégis légy óvatos - megmosolyogtat. Azért kissé fura, hogy én őt a jó útra tereltem, ő pedig adott egy kis rosszaságot az ő életéből, hogy egyáltalán beleegyezzek a tilosban járásra, és mellesleg ez arra kényszerítsen, hogy én magam is megszeglyem a szabályokat. Persze, olykor arra valók. Nem lehetek világ életemben jó gyerek, egyszer el kell kezdenem valamikor.
Átölelem a nyakát, ahogy a párnára dönt, s magamhoz húzom még jobban a csók közben. Ezek azok a pillanatok, amikor a szívem minimum kétszer olyan gyorsan dobog, ahogy szokott. Roman kihozza belőlem azt az állapotot, amikor kellemesen fáj a mellkasom és tényleg úgy érzem, hogy felrobbanok. Gyengéden simogattam a vállát, amikor eszébe jut, hogy az előbb a versem akartam neki megmutatni.
- Rendben! - lelkesülök, szerintem kíváncsibb vagyok, hogy mennyire fogja értékelni, s tetszeni fog e neki. Tudom azt, hogy a családjában voltak írók, azt persze nem, hogy felérek e hozzájuk, vagy talán egyszer felérhetek e. Felállok, nem zavar, hogy nem takar ruha, közben vetek rá egy pillantást, hogy nem menekül olyan könnyen, ezt még később folytatjuk, amit félbehagytunk.
Kihúzom a fiókot, belőle pedig a papírt, majd vissza beülök Roman mellé. Ránézek, majd vissza a lapra egy halk sóhajtással. Kicsit félek, mert még soha nem volt hallgatóságom, azt hiszem, még O-néni sem igazán hallotta őket. Lassan kezdek bele, mindenhol hangsúlyozva a fontosabb részeket, ahol kell, szüneteket hagyva. A végén újra rápillantok, s pislogok, hogy vajon mit reagál rá. Már meg sem kérdezem azzal a sürgető "na" kérdéssel, mert tudom, hogy elmondja a véleményét, kinyilvánítja tetszését vagy nem-tetszését. Szerelmes verseket nem írok gyakran, ebben eléggé amatőr vagyok, talán azért, mert eddig nem volt kinek. Ha persze Romanre gondolok, dőlnek belőlem a szavak, s bár nehéz papírra vetni az érzéseket, mégiscsak könnyebb, ha előttem van az arca.

A verset röppentette a bagoly

#14 Karakterek / Clarice Edevane / Re: Kisiskolások, meg Tom, a vérszomjas vonat kalandjai

Dátum: 2015. 06. 16. - 22:06:54

Én már hozzá is láttam az édesség színes kavalkádjához, mert nem igazán tudtam ellenálni a kis drazséknak, a gumicukornak meg pláne nem tudnék. Lehetetlen eleget enni belőlük ahhoz, hogy úgy érezzem, végleg beteltem velük, főleg azokkal, amelyek még meg is vannak töltve. Machalon csúnyán nézett rám, ahogy begyűrtem az édességet, de be kell látnia, hogy ő nem kaphat ebből, ki tudja, mit ártana a hasikájának. Van neki külön kajája, éljen azon a kis drágaságom. Mindig, amikor ránézek, olyan kis zabálnivaló, hogy muszáj megsimogatnom. Eleinte eléggé félénk volt, amikor hozzánk került, de igazán huncut cica lett belőle - talán annak köszönhetően, hogy túlságosan elkényeztetem, és hozzászokott ahhoz, hogy mindent megkap. Megvakarom a füle tövét, amikor halkan dorombolni kezd, s a kezemnek nyomja jobban a fejét.
- Az öcséd macskája akkor nem lehet valami engedelmes. Machalon alapvetően nyugodt, legalábbis nem láttam más macskák közelében idegesnek, nem bántaná... ha erre érted - persze a párzásos időszakban lehet, hogy ezt ő is másképp gondolná, de ahhoz még elég kicsi, hogy mindezt igazán fel tudja fogni. Biztosan úgy van vele, hogyha megkedvel egy másik állatot, nem ugrana a nyakának. O-néni kuzinjának van egy kölyök kutyája, aludtak már együtt és akkor sem tépték szét egymást, viszont láttam már olyan esetet Machalonnal, amikor meg akarta védeni magát, hogy odapörkölt egy kutya orrának. Ha veszélyben érzi magát, nyilván ezt teszi. Még nem ismerem annyira a szokásait, nincs velem hosszú ideje.
- Szerintem sok különbség nincs a házak tanulási szokásai között. Miért kellene többet tudnia egy Hollóhátasnak, mint mondjuk egy Hugrásnak? - kicsit nekem furán jön le, végülis csak jellemben vagyunk másak, meg visszamenőleg a családjaink, talán az alapján is választhat a süveg, no meg mennyire lát bennünk potenciált... szóval kétlem, hogy többet kellene felmutatniuk tudás terén.
- Talán kicsit okoskodóbbak. Ezzel szöges ellentétek vagyunk, nekem a Mardekár nem való - belegondolva legalábbis abba, amiről meséltek a bátyáim, hogy kik vannak a Mardekárba, hogyan viselkednek, hogy képesek kitúrni a másikat az önös érdekeik miatt. Na, én azt nem tudnám megtenni, hogy bárkinek is ártsak, hacsak azt nem azért teszem, hogy megvédjem azt, aki nekem fontos. De eléggé nagy löket kellene hozzá.
- Igen, láttam azt a cikket! A muglik nem repülnek... nem tudnak. Apukádnak akkor elég sokat kellett eltusálnia. Érdekes munka ez? - nem tudom, pontosan mit csinál az, aki a muglikkal foglalkozik, mert még nem volt közünk muglikhoz... legalábbis nekem volt szerencsém egyhez, de ez másik történet. Annyira nem tűnnek érdekesnek, a varázsvilág sokkal inkább az!
- Nem tudom, nem volt még példa rá. Legalábbis nem tudok róla, vagy szimplán nem említették. Mert ugye mindenkinek név szerint kiküldik a levelet, akiről tudják, hogy különleges - azért eléggé nagy galiba lenne a rendszerrel akkor, ha mégiscsak valakit hazaküldenének egy ilyen eset után. Megtörtént a levélkiküldés, a süveg a fejére került, aztán menj haza, mert nem vagy idevaló. Nagyokat pislogok ebbe belegondolva.
- Most már tényleg kezdek izgulni - pedig eddig még a közelében sem voltam.

#15 Általános / Társalgó :: Vicces dolgok / Re: MÉMelde

Dátum: 2015. 06. 16. - 15:17:01

Oldalak: [1] 2 3 ... 6