 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
1
|
Karakterek / Charlaine Ruscio / Re: //Clyde// Egy ismerős ismeretlen
|
Dátum: 2010. 06. 22. - 11:08:53
|
|
A fekete felhők ostroma beszökik a kastélyba, átöleli a két tiltakozó szívet, hogy mégis valami groteszk és fekete nyomorban egyesítse majd őket. A halál násztánca ez.
Áll ott a falnak támaszkodva, és fittyet hányva a szabályokra, abban reménykedik, hogy az ismerős ismeretlen kisétál a dolgozószobából, és újra szemügyre veheti. Mintha ismerné. Vagy csak egy újabb lidérces álom? Mikor ébred fel belőle?
Halk nyikorgás, léptek zaja. Jön.
Végignéz rajta, megdermed, a szíve kihagy egy ütemet. Eltelik egy pillanat.
- Jézusom. Te is?! Úristen...
A plafon felé emeli a tekintetét. Mintha imádkozna, imádkozna egy szebb jövőért. Amiben nincsenek ilyen meglepetések, ahol nem kell újból és újból csalódnia senkiben. Főleg nem olyan személyekben akiket ismer, vagy csak ismerni vél.
- Miért?
Igazából felteszi a kérdést, de nem vár választ. Nem akarja tudni a választ. Annyira kiábrándító az egész szituáció, főleg azért, mert a boszorkánynak fogalma sincs arról, hogy a fiú miért is van pontosan a kastélyban. Elkapja, felkapja, fojtogatja, eldobja, megsemmisíti.
Kétségbeesetten fúrja íriszeit Clyde szemeibe. Újabb léptek. Ismerős, borzongató léptek.
- Szóval itt vagy Clyde. Ha jól emlékszem a manó a dolgozószobámba kísért, azt hittem a nagyapád megtanított arra, hogy illik ott megvárni a vendéglátót. Charlaine neked pedig már milliószor említettem, hogy ne beszélgess az ügyfeleimmel.
Sóhajt, majd folytatja.
- De a sors már csak ilyen. Úgy látszik valóban egymásnak teremtett titeket.
Eközben betereli a fiút a szalonban, ahol itallal kínálja, és hellyel. Anie dacosan az ablak felé fordul. Már tudja, hogy mi fog következni és felfordul a gyomra, ha belegondol. Ő nem akarja ezt. Nem és nem!
- Leányom, hadd mutassam be neked a jövendőbeli férjedet!
Még mindig nem fordul meg. Nem akar ránézni Clydera. Nem mer ránézni az apjára. Egy pár hete szakították ki abból a környezetből, ahol eddig nevelkedett. Pár hete tudta meg, hogy aranyvérű, hogy az apja egy halálfaló. És most...most egy olyan jegybe akarják kényszeríteni, amit nem kíván az életébe. Talán a fiú se. Ki tudja?
- Charlaine! Tiszteld meg azzal a vendégünket, hogy kimutatod örömödet!
Megremeg. Mérgében? Elfojtott dühében? Nem tudni. Ám ekkor megfordul, arcán az eddigi vad érzelmek elcsendesülnek, ártatlan, ám megjátszott mosoly kúszik cseresznyeajkaira.
- Clyde Irwine üdvözöllek a házunkban. A ... családunkban.
|
|
|
|
|
2
|
Karakterek / Charlaine Ruscio / Re: Egy auror meddig lehet jó?
|
Dátum: 2010. 06. 21. - 22:55:22
|
|
Csak megy előre. Nem néz hátra. Nem mer hátranézni. Olyan ez az egész, mint mikor kiderülnek, hogy a takaró alatt megbújó szörnyek valósak. Hogy a rémek bárki életébe beszökhetnek, a kérdés csupán az, hogy meddig védett egy ártatlan boszorkány? Mettől lesz védtelen? Meghatározható?
Szereti az estéket. Ha valaki megkérdezné, hogy ez miért van így, akkor nem tudna értelmes választ adni rá. Valami olyasmi lenne, hogy:
Kellemes, mikor a szél gyengéden végigsimít fedetlen karján. Oly mámorító, mikor a zefír mutatja az útját a végtelen feketeségben, mikor felnézhet a csillagokra. A kis tündérfény ugyanis mindig mindenkinek mást jelent. Charlaine számára a kiutat a reménytelenségből.
Ha felnéz a csillagpettyes égre, akkor tudja, érzi, hogy van ember, akinek rosszabb a sorsa mint neki. És ezt megnyugtató...egy ideig, legalábbis.
Ekkor azonban valami felrázza a gondolataiból. Vagy inkább valaki. Valaki?!
Automatikusan kapna a pálcája felé, még akkor is, hogy mugli környezetben nem varázsolhat, főleg mert még nincs 17. A másik ok, amiért nem folyamodik varázshoz, hogy az illető aki majdnem felborította, most olyan erővel tartja, hogy Charlainenak kezd hányingere lenni a gyorsan támadt közelségtől.
- Semmi baj. Tényleg semmi baj.
Még jó, hogy az est sötétsége mindent eltakar jótékonyan, így a boszorkánynak nem kell szembesülnie a ténnyel, hogy a férfi elpirul. Hogy miként reagálna rá? Vagy kinevetné, vagy maga is zavarba jönne. Nem tudni. Mostanában elég furcsán reagál mindenre. Nehéz kiismerni.
- A nevem Charlaine. Mondd mit keresel te itt ilyenkor? Elég elhagyatott környék.
Mivel nagyjából vele egykorú lehet a fiú, így a lány fejében meg se fordul, hogy magázódjon. Lehetséges, hogy hiba, de nem érdekli.
- Amúgy meg nem állok szóba idegenekkel!
Vigyorodik el.
|
|
|
|
|
3
|
Múlt / Roxfort Expressz / Re: 9-es kupé
|
Dátum: 2010. 06. 21. - 22:23:18
|
End;; Nem ijed meg? Vajon mitől lehet? Ki lehet ez a lány? Mert az az egy biztos, hogy Ő már réges-rég nem az a Charlaine aki a nyári szünetre ott hagyta a Roxfortot. Hogy miben változott, azt még maga se tudná megmondani, de érzi, érzi, valami nem stimmel. Valahol benn a lelkében, a meggyötört kis szívénél, igen abban a tátongó lyukban. Milyen messze van még a vég.
- Pazar. Szóval tudsz? És láthatnék is valamit, vagy titok a nagy mestermű?
Kérdezi, és kissé előrehajol, kezébe veszi a pálcáját és tekintetét újra Endre függeszti. Nagyszerű. Ha a sors legalább egy csendes Hollóhátassal hozta volna össze, de nem. Miért is tett volna ilyet? Hogy is reménykedhetett ilyenben? Az összes kék taláros ugyanis szeret dicsekedni a tudásával. Kivéve talán pár embert, köztük Charlainet.
Első próbálkozás. Kisebb kudarc. Vissza kell fognia magát, hogy ne kezdjen el bravózás közben tapsolni. Ennyire azért szorult belé egy kis illem. Kissé azért elmosolyodik. A pálcájával automatikusan utánozza a fiú mozdulatait, de nem varázsol. Az egyik ok az, hogy nem találna magában egyetlen szép emléket sem jelenleg.
- Azt hittem legalább megkérdezed, honnan tudom ki vagy. De úgy látszik, hiába reménykedik az ember, akarom mondani a boszorka.
És hirtelen felkel. Kinyújtózkodik, majd nekitámaszkodik az ablaknak.
- Te voltál a nagy hősi szerelme egyik volt barátnőmnek. Nem tudom mit evett rajtad. Tényleg nem.
Kissé összehúzza az ajkait, mikor rádöbben, hogy ezt hangosan is kimondta. Ekkor zavarba jön, és a macskája után kapna, de végül a pálcáját lendíti meg. Az állat felrepül jó két métert, majd lepuffan az ülésre. Anie a szája elé kapja a kezét.
- Jajj cica. Úgy sajnálom!
Mostanában képtelen kontrolálni magát. Főleg azért mert állandóan a varázsláson jár az esze, de eközben minden más is ott kavarog. Legutóbb meggyújtotta a jegyzeteit. Amikor varázslattal akarta eloltani, akkor még nagyobbak lettek a lángok.
- Öhm nem mindig vagyok ám ilyen ügyetlen, de majd idén úgyis meglátod a kviddics edzéseken. Tavaly elég jól szerepeltem a válogatáson, de mégis más kapta meg a hajtó posztot. De kaptam nyáron egy levelet, hogy a lány nem tér vissza a suliba, így ha van kedvem akkor enyém a hely. És hát miért ne lenne? Túl sokat beszélek ugye?
Már megint...vagy néma, vagy csicsergő kismadár, akit lelőni se lehet. És eközben ott van benne az a kimerülhetetlen félelem és gyűlölet. A rettegés, a sötétség. A végletek boszorkánya. Mintha időzítve lenne, hogy egyszer így, egyszer úgy viselkedjen.
És csak most veszi észre...
- Áúcs, letörött a körmöm!
Elnémul. Úgy néz a másikra, mintha egy nyuszi bámulna a fényszóróba. Tudja, hogy az utolsó pillanat, és vége, kész. Nem próbál menekülni.
- Miért nem mondod ki, hogy Voldemort? És azt hiszem nincs itt az ideje, hogy ezt megvitassuk.
|
|
|
|
|
4
|
Karakterek / Charlaine Ruscio / Egy auror meddig lehet jó?
|
Dátum: 2010. 06. 19. - 22:06:45
|
Neked, még én se tudom pontosan kinek. 
London. Muglik világa. Játszótér. Éjszaka.
Gyermek volna, vagy felnőtt? Mi a különbség a kettő között? Talán onnantól válunk felnőtté, hogy vállaljuk döntéseink következményeit. De mi történik akkor, ha erre valaki képtelen? Ha eldobja magától a lehetőséget, hogy bízzon abban, a sors előre megvan írva?
Egy törékeny porcelánbaba üldögél az egyik padon, felhúzott lábakkal, mugli ruhában. 16 év körüli lehet. Egyáltalán nem érdekli a külvilág, elvan a saját, maga teremtett univerzumában, ahova még nem szökött be a gonosz. Vajon meddig lehet minden tökéletes?
Félve rezzen össze, ahogy zajt hall az egyik fa mögül. Aztán megnyugszik, hisz első ránézésre ki tudhatná, hogy boszorkány? Ezt nem lehet csak úgy megérezni. Tettek kellenek, hogy valakiről eldöntsük, bír e varázserővel.
Nem kell félnie. Maximum attól, ha visszatér apjához. De az nem ma lesz. Még meg kell látogatnia nevelőszüleit. Igen...az lesz a leghelyesebb amit a mai éjszakán tehet. Helyes? Lehet bármi jó, ami tőle származik?
Némán nézi, ahogy a szél a lombokat rázza.
Észre se veszi, hogy egy tíz percen belül feláll, és elindul valamerre az egyik utcán. Fogalma sincs merre tart, és hová fog megérkezni. Egyszerűen csak mennie kell. Érzi. Mintha nem is talajon járna. Ujjaival a játszótért körbeölelő kerítésen játszik. Tekintetével búcsút int. Vajon mások már sejtik, hogy egy halálfalóhoz költözött? Vajon lesznek barátai még, mikor szeptemberben visszatér az iskolába? |
|
|
|
|
5
|
Karakterek / Charlaine Ruscio / //Clyde// Egy ismerős ismeretlen
|
Dátum: 2010. 06. 19. - 21:09:35
|
Ezer és ezer gondolat közepette. Ha elvesznek a gondolataink. Mondd, te utánuk mennél?  
Avagy hivatalos látogatás egy kúriában, ahol nem azt találod, akit vártál.
Ezernyi könny zuhog a sötét égből. Dörög és villámlik. Akár egy horrorfilmben. Ül a szalonban és semmi pénzért nem tenné ki a lábát a kastélyból ezen a késő délutánon. Ez az első hét vége amit ebben a kúriában tölt. Fél itt lenni. Úgy érzi magát, mintha valóban egy királylány lenne, akit bezártak, és egy sárkány őrzi.
Furcsa de már ebben a pár napban is olyan furcsa emberekkel találkozott, akikkel soha többé nem szeretne. Halálfalókkal.
Szép.
Egy új világra vágyott, és ezt kapta cserébe.
Unottan csíp bele a ruhába amit rá aggattak. Halványsárga kis csoda, talán selyemből lehet. Fogalma sincs, de egész kis költemény az egész. Hányinger. Apja szerint egy előkelő fiatal nő csak így mutatkozhat. Minő meglepetés.
Szép arca elfintorodik, ajkaira gúny kúszik. Talán még a vállát is megrántja flegmán a gondolatra. Annyira unja már most, de tudja, ha visszamegy mugli nevelőihez, akkor meghalnak. Lehet, hogy neki is ez a sorsa? Csak mondjuk előtte kiszórakozza magát az apja. Nagyszerű. Csodálatos.
Állítólag megint érkezik valaki ma a kastélyba valami megbeszélésre. Az apja nem szereti ha beszélget velük. Nem tudni miért. Anie szerint attól tart, hogy szégyent hoz a fejére. Mennyire kiábrándító. Halkan felsóhajt, és feláll, az ablakhoz sétál. Hosszú szőke haja a hátát simogatja.
Ujjbegyével végigsimít a hideg üvegen. Ahhoz képest, hogy az időnek melegnek kéne lennie, a zivatar miatt eléggé lehűlt. Vagy tán a távolban járőröző Dementorok az oka? Oly friss még az emlék, ahogy a halálfalók betörtek a Roxfortba. Hisz még csak egy 3 hete volt. Megremeg.
Téged várnak. Igen...Téged. Talán még te se tudod, hogy pontosan milyen ügyben, de mivel halálfaló vagy, az ilyen nem is számít. Sötét idők jönnek, ezt tudnod kell, és azt is, hogy meg kell felelned. A kastélyhoz érve egy manó fogad. Marrie.
Beljebb tessékel. Egyenesen a szalon mellett haladtok el. Nem beszél sokat, lehet, hogy némító varázst szórtak rá? Már ekkor érezheted magadon valakinek a tekintetét. A manó a dolgozószobában hellyel kínál. Eltelik egy kis idő. Majd sok. Senki se jelenik meg. Ha esetleg kimész a szobából, a folyosón a szalon ajtajának támaszkodva ott találod Aniet. A lányt akit a muglik neveltek fel. A lányt, aki a Hollóhát tanulója. Csak egy lányt, aki ismerős lehet. Egy lányt, akiről soha nem gondoltad volna, hogy egy halálfaló kastélyában találkozol vele.
- Clyde? |
|
|
|
|
6
|
Múlt / Roxfort Expressz / Re: 9-es kupé
|
Dátum: 2010. 06. 08. - 22:22:53
|
End;; "Nem kértem életet, nem kértem bánatot, sem szenvedést,
De kaptam eleget, hidd el, mellé félelmet meg rettegést.
Most itt állok, a szellő fúj fülembe síró dallamot,
A könnyek porba hullnak, én meg magányosan ballagok." Szeme sarkából látja, hogy a fiú leveszi a napszemüveget. Talán sikerült úgy meghökkentenie, mint neki őt. Még váratja kicsit, csak aztán figyel újra rá. Kegyeskedik ilyet tenni. Nagyszerű!
End lehet azt hiszi, hogy egy szőke buta kislánnyal hozta össze a sors, pedig ez nagyon nem így van. Anie csak figyel. Egyszerűen minden egyes mozdulatra, reagálásra, és szóra. Amolyan génkódolás lehet ez. Felméri a terepet, megismeri az ellenséget, a lehetséges barátokat. Figyel.De szólj, ha netán titeket is meglátogattak volna a csini fekete taláros bácsik, és lemészárolták a fél családod és barátaid. Csak felsóhajt. Nem rémül meg, és nem szalad ki sírva a kupéból. A vele szemközt ülő fiúnak fogalma sincs, hogy miket látott a nyár folyamán, hogy volt olyan reggel, hogy ki se akarta nyitni a szemeit, mert félt, hogy akkor minden igazzá válik, ami addig szimpla rémálomnak tűnt.
Eközben hagyja, hogy macskája kicsússzon ujjai közül. Hirtelen olyan hiányérzete támad, ahogy tekintete végigkúszik az állat selymes bundáján. Mintha pillantásával könyörögne, hogy ne hagyja magára. Azonban, mikor erre rádöbben, gyorsan másfelé néz. Íriszei megremegnek. Látszik, hogy fél.- Szólok...Elhallgat. Mit mondhatna? Szólok, hogy az apám egy halálfaló? Hogy végignéztem pár mugli megkínzását? Elnémul. Nem akar magyarázkodni! Az egész nem az Ő hibája volt!
A vonaton sokfajta ember ül. Van aki retteg, van aki még bízik, és vannak az olyanok, mint Charlaine akiből kiveszni látszik az élet. Lassan és fokozatosan. Egy ideig még lángra lobbantotta a remény szikráját az emberekben, ám saját magában már egy ideje képtelen. Talán már nem is akarja. Vagy csak neki is szüksége lenne valakire, aki ezt megteszi helyette?- Én...Habog. Próbál valami értelmeset kinyögni, de lehetetlen ebben a helyzetben. Mit mondjon? Hogy sajnálja? Hogy tudja, milyen elveszíteni valakit, akit szeretünk? Hogy a gyász előbb vagy utóbb csendesül?
Inkább nem szól. Nem mer szólni. Nem akarja elrémiszteni a fiút. Hagyja, hogy olyan legyen, mint egy gyermek, aki álomvilágba ringatja magát. Aki nem meri elhinni, hogy bárki lehet szörnyeteg. A szomszéd, a lány a könyvtárból, a szépen kacagó barát, vagy épp a vele szemközt ülő királylány.- Tudom ki vagy.Mondja csendesen, és most először néz rá a másikra azóta, hogy semmi értelmeset nem tudott összekaparni.- Charlaine Ruscio.És kezet fognak. Rég nem érintett meg mást. Ez a kézfogás most más. Több mindennél. Emberi érintés, nem lidércé. Nem egy rémé. Lehetséges, hogy egy másodpercnél tovább tartja törékeny ujjai között a fiú kezét. Elpirul. Elereszti. Lesüti szemét.
Lelkébe mar valami. Valami félelmetes, megmagyarázhatatlan. A köd széttépi, és eldobja. Sosincs egyedül.- Tudom mi az, de nem tudok idézni. És te? |
|
|
|
|
7
|
Ősi tekercsek / Kviddics / Re: Hollóhát
|
Dátum: 2010. 06. 06. - 12:07:16
|
|
Sziasztok!
Én szívesen jelentkeznék a hajtó posztra, amennyiben az említett személy nem teszi meg.
|
|
|
|
|
8
|
Múlt / Roxfort Expressz / Re: 9-es kupé
|
Dátum: 2010. 06. 03. - 11:57:23
|
End;; Általában jól nevelt. És érdeklődik. Ám ez a nap másmilyen, mint a többi.
Semmi se olyan, mint régen. Úgy gondolta, hogy meghúzza magát, és nem szól senkihez semmit, ám a terv csúfosan megbukott, mikor egy olyan kupéba rontott be, ahol már üldögélt valaki.
Hogy miért tesz magasról az illemre? Mert valahova mindenkinek le kell ülnie. És a srác ráadásul háztársa. Miért jópofizzon? Nem Mardekáros egyikük se. Nem gonoszak...vagy legalábbis ezt egyelőre nem lehet így kijelenteni. Nem tudni, hogy mi lakozik bizonyos emberekben, bár Charlainenak semmi joga megítélni bárkit is, főleg, mert saját magáról se képes nyilatkozni. Gonosz volna? Vagy jó? A vér válhat vízzé?
Nem akar szólni. Olyan, mint egy dacos kisgyerek. Néma.
Csak nézi az embereket, nézi az eltűnő tömeget, és keze alatt az ülés karfája benyomódik,
ahogy elfehéredő ujjai belemarnak. Fél. Kétség se fér hozzá, hogy fél. Miután már csak az eltűnő emberek sziluettjei égnek retinájában, ránéz a fiúra. Tekintete furcsa. Kérdő.
- Ne hisztizz. Egy, ez az utolsó olyan kupé ahova beférek. Kettő, háztársak vagyunk. Három, ha nem fejezed be, akkor kapsz egy csúnya rontást. Így már megfelel?
Húzza mosolyra a száját, ami annak a bizonyítéka, hogy nem gondolja komolyan. Keze eközben újra a macskát kezdi simogatni. Megnyugtatja ez a berögzült mozdulat. Nincs már más számára, ami ilyen békét hozhatna az életébe, mint ez az állat. Hisz Ő nem vár el semmit. Se azt, hogy legyen jó vagy rossz, legyen gazdag vagy szegény...úgy szereti, ahogy van. Amilyen ember.
- Remélem Te se gondoltad komolyan, hogy egész úton egyedül lehetsz. Hidd el, én se vágytam társra az úton. De ez van. Fogadd el. Ha nem tetszek, ne nézz rám.
Mondja, és újra az ablak felé fordul. Tüntetően? Talán. De ezt nem tudni meg, mert fél perccel később újra a fiút figyeli. Beletúr hosszú szőke hajába és nézi a szemüveget. Idegesíti, hogy nem tud a szemébe nézni. Vajon miért zavarja ennyire?
Az emberek tekintetéből mindig kitud olvasni valamit. És most...tehetetlennek érzi magát. Maga se érti. Ezt az egész helyzetet, ezt az egész napot nem érti! Annyi meglepetést tartogat még! Jókat, rosszakat egyaránt. Egyelőre képtelenség eldönteni, hogy a fiú melyik csoportba tartozik. Talán majd ha normálisabb hangnemet üt meg, akkor tárgyalhatnak.
- Hogy honnan jövök? Ne akard tudni, és akkor én se merülök bele a fantasztikus életem mesélésébe.
|
|
|
|
|
9
|
Múlt / Roxfort Expressz / Re: 9-es kupé
|
Dátum: 2010. 06. 02. - 22:40:41
|
End;; Vége. Nem nincs vége. Még csak most kezdődik. Ezerszer és ezerszer átkozná a napot, mikor levelet kapott a Roxfortból, ám most mégis felszegett fejjel lép fel a vonatra. Hosszú szőke haja méltóságteljesen omlik vállai alá, ahogy még egyszer hátranéz, hogy lássa, mit hagy maga után. A diáktenger fertelmesen kavarog, sikoltoznak, búcsúzkodnak, talán attól félnek, hogy soha nem látják viszont szeretteiket.
Nincs értelme maradni. Nincs értelme menni. De a szív húz, húz egy olyan helyre, ahol azok a személyek várnak ránk, akik valaha fontosak voltak nekünk. Ám ez a nyár mindenkiből kiölt valamit. Lehetséges volna, hogy a szeretetet? Hisz ez a cél!
Elfordítja a fejét. Nem akarja látni a kétségbeesett arcokat, akik félnek visszamenni az iskolába. Akik ugyanúgy, mint Ő, rettegnek. Egy jobb nap után ácsingóznak...ami soha nem jön már el. A gyertyaláng kialudni látszik Charlaine szívében. Annyiszor próbálta már újra lángra lobbantani, de a fény egyre csak halványul. Nincs menekvés. Elér, a szívedbe mar, és ott hagy.
Menekül. Lépteinek a zaja egészen a peron vége felé viszi, oda, ahova még nem ért el a zsivaj, ahol nem kell szembe találkoznia senkivel. Nincs ereje ahhoz, hogy bárkivel is harcoljon. Csak egyszerűen nincs és kész! A fenébe is! Megadóan húzza maga mögött a bőröndjét, és viszi kezében a hófehér macskát rejtő aprócska börtönt. Minek másnak is lehetne nevezni, hisz rács van az ajtaján! Börtön hozzá az egész világ, csak épp már a kalitkát nem látjuk...
Halkan felsóhajt, ahogy ujjai a kupé ajtajára siklanak. Belép..Annyira gondolataiba merül, hogy meg se fordul a fejében, hogy nem üres.
Néma mosollyal nyugtázza a gyorsan támadt természetellenes csendet, de csak ez után néz körbe. Egy hollóhátas fiú üldögél már ott benn. Nem mer szólni. Talán nincs is miről beszélni. Megdermed és a másik jogosan hiheti azt, hogy mindjárt kiszalad. Valahova, ahol egyedül lehet. De nem. Végül letelepszik az ablak mellé, és a diákokat figyeli. Nem kérdezi, hogy szabad-e. Nem kell kérdeznie ilyesmit. Tekintete elkalandozik egy szőke kisfiún. Mintha angyal volna. Ám az ördögök rég elpusztították volna, ha megneszelik ártatlanságát!
Kattan zár, majd a macska édes lassúsággal mászik kifele a kék dobozból. Kedvesen odabújik a lányhoz, aki a megszokott mozdulattal kezdi simogatni végig a gerince mentén. Akárhányszor elhaladnak a kupé előtt, görcsbe rándul a gyomra, és amúgy is hatalmas gombóc nőtt oda. Lehet, hogy a fiú is közre játszik. Nem tudni pontosan miért. A dolog ugyanis két esélyes. Vagy fél, hogy kérdőre vonják, vagy pedig fél hogy kérdőre vonják...gyáva lett. Gusztustalan ez az egész helyzet.Megáll a keze az állat selymes szőrén.
- Ugye nem zavar a macska?
Kérdezi csendesen, de nem néz rá a másikra. Csak az ablakot figyeli, és megremeg, amint a füttyszó elhangzik. |
|
|
|
|
10
|
Karakterek / Futottak még / Charlaine Ruscio
|
Dátum: 2010. 05. 31. - 15:58:29
|
"Az élet nem arról szól,
hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról,
hogy megtanuljuk hogyan kell táncolni az esőben." Charlaine Ruscio
Alapok
jelszó || "Dumbeldore átka mindenkit utolér"
teljes név || Charlaine Ruscio
becenév || Anie
nem || nő
születési hely, idő || Britt szigetek, 1981. 10. 11.
kor || 16
vér || arany
iskola || Roxfort
évfolyam || 5.
szak || -
munkahely || -
A múltHiszel a csodákban? "Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. (...) A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. (...) Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél."A múlt csak egy pillanat, ami előbb vagy utóbb örökre eltűnik az ember életéből. Nem szeretek emlékezni. Legalábbis bizonyos dolgokra semmiképp. A jelen a legszebb dolog egy ember életében. Megélni a pillanatot. Elhinni, hogy minden lehet szép. Még akkor is, mikor a világ mást diktálna belénk.
Megszülettem. Meghaltam. Újjászülettem.
Mondd, hiszel bennem?
Fekete az ég. Egyetlen csillag ég csak. Én.
1981. október 11.
Fekete az ég. Egyetlen csillag alszik csak ki. Én.
Azt mondják egy gyermek sorsa már a születésénél eldöntetik milyen lesz. De ki volt az a merész, aki felőlem döntött? Ki volt az, aki megtette? Anyám? Apám? Vagy maga a világ?
Érdekes történet az enyém, de ha keresel, akkor biztosan találsz izgalmasabbat is. Aranyvérű vagyok, ám ezt csupán 2 hónapja tudtam meg. Nevetséges az egész. Agyrém.
Muglik gyermekeként nőttem fel, és bár megmutatkozott, hogy más vagyok, mint a többiek, az elején senki se keresett okokat. Hisz miért hinnél a varázsban, ha a létezéséről se tudsz? Miért hinnél a különlegesben, amíg nem kapsz belőle egy szeletet?
Anyám számára én voltam a kisbaba. A tökéletes kislány, akit kedvére formálhatott. A szőke angyalka. Az illedelmes tündér. Épp ezért magániskolába iratott be. Addig a napig nagyjából minden jól ment.
Addig a napig.
Rám néz. Ránézek. Kikacag. Kikacagom. Gyűlöl. Szeretem. Megüt. Védekezek. Elkap. Menekülök. Fojtogat. Sötétedik minden. Fojtogat...sötétedik minden...fojtogat...sötétedik minden...minden...minden...sötétedik. Felsikít. Szemeim fenn akadnak. Sikít. Nem értem. Sikít. Kitisztul a látásom. Sikít. Nem értem miért. Elsötétedik minden. Meleg van...túl meleg.
Pár órával később kórházban tértem magamhoz. Azt mondták baleset. Nem fogtam fel, hogy miről beszélnek. Megnyugtattak, hogy senki nem vádol engem. Bár elég furcsa az eset, de nem egyedi. Mi a fene történik? Majdnem sikítottam már. Aztán végre megtudtam. Bill Sanderson miután mérgében az életemre tört, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a függönyök a kandalló mellett lángra kapnak, majd leszakad a karnis.
Bill Sanderson 12 éves fiú volt abban az iskolában, ahova anyám beiratott. Az első szerelmem volt, és elterjesztettem róla egy elég gusztustalan pletykát, hogy a barátnője szakítson vele. Nem akart bántani tudom, hogy nem. De a fiatal gyermekek sosem tudják hol a határ. Csak meg akart leckéztetni. Végül én leckéztettem meg őt. Hiszen, még csak gyermekek voltunk...tényleg. Én még csak 10 éves. És mindent elhittem, amit mondtak nekem.
Egy évvel később ...
Esett az eső. Kop-kop. Kip-kop.
Madár huhogott. Egyre hangosabban. A párnámat az ablakhoz vágtam. Hallottam ahogy szárnyaival csapdosott. Huhogott. És ahogy kinyitottam a szemem, egy új világ tárult elém. Egy világ megannyi csodálatos dologgal, egy világ megannyi félelmetes dologgal.
Bagoly. Levél.
Ön felvételt nyert...
Felvételt nyertem! De nem értettem, hogy hova. Semmit nem tudtam a mágusok világáról, a boszorkány szó nekem egyenlő volt a békát lemészároló átkokat szóró rusnyasággal. Azonnal belenéztem a tükörbe. Nem, én nem voltam ilyen.
Eltettem a levelet, nem törődtem vele. Vagy inkább nem mertem törődni vele, féltem, hogy tönkreteszi az életemet, hogy felforgatja úgy, amire még nem voltam felkészülve.
Eltelt kettő hét. És megjelent egy nő. Furcsán nézett rám, mintha tudná ki vagyok. Leültette a szüleimet a nappaliban. Engem is odahívott. Elmesélt mindent, amit tudnunk kellett.
Megijedtünk.
Boszorkányok, varázslók, muglik.
Mindez butaságnak tűnt. Ám valamiért mégis belementem a színjátékba. Elhittem mindent. És lám, mégse döntöttem akkor olyan rosszul. Boszorkánnyá váltam. Vagy mindig is az voltam?
Kitárta előttem a kapuit a Roxfort. Nem volt kérdéses, hogy mi történhetett, miért muglik neveltek fel. Anyám boszorkány volt, és árvaházba adott halála előtt, csupán magát az okokat nem tudtam meg egy jó ideig. De azt mondják, hogy jobb ha nem ásod magad bele a rejtélyekbe, mert azok mindig fájdalmas titkokat rejtenek.
Titkokat, amik előbb vagy utóbb úgyis napvilágot látnak, de amíg nem, addig garantálva van a lelki béke.
Egészen jó eredményeket produkáltam bájitaltanból. Meglepően jókat. Piton egyszer elszólta magát, azt mondta, hogy ebben is apámra ütöttem. Tudni akartam, honnan ismerte. Nem árult el semmit. Váltig állította, hogy félre hallottam, és édesanyámat emlegette.
Természetesen szereztem barátokat is. Amolyan központi figura lettem. Próbáltam segíteni másoknak, ám így is voltak sokan olyanok, akik a hátam mögött utolsó …-nak, neveztek. Sose érdekelt. Felemeltem a fejem és tovább mentem. Mert tudtam, hogy akik kedvelnek, sose hagynak magamra. Akkor még nem tudtam, amit ma már igen.
Voldemort? Pusztít. Elvakult ördög. Maga a megtestesült gonosz. Hány életet oltott már ki? Nem baj...ne feledjük el sose! Amíg egyetlen gyertya lángja ég a sötétben, addig van remény!
Ám a gyertyák lassan kialudtak. Eltűntek azok, akiket szerettünk. Az optimizmus percek alatt veszett ki az emberekből, hogy sötétség, és hideg vegye át a helyét.
Átkok röpültek. Átkok suhantak. Emberek haltak meg. A halálfalók pillanatnyi nyerési lehetőségüket ünnepelve betörtek a Roxfortba. És ekkor...
Ekkor...
Egy ismerős szempár nézett vissza rám a füst, és sikolyok sűrűjében. Az Én szempárom. Az Ő íriszei. Megállt a világ. Hirtelen megértettem mindent. Helyére került a puzzle utolsó darabja is. A férfi, aki megszabadult a maszktól, az apám volt.
Anyám azért halt meg, és azért adott árvaházba, mert nem akarta követni az apámat és az eszményeit.
Aranyvérű vagyok. Egy halálfaló lánya.
Nem tudtak elbújtatni, és senki nem sietett a segítségemre. Magamra maradtam. Vele. Magával vitt. Elrabolt? Vagy csak az apai szeretet mutatkozott meg? Nem tudom. De döntenem kellett. Vagy hozzáköltözök, és „boldogan” élem tovább az életem, vagy meghalok. Vagy önként választom a jobb sorsot, vagy meghalok. Azt hiszem a választás nem volt nehéz.
Minden megváltozott. Az élet felfedte a nagy titkot. Bár ne tette volna. Most, a Roxfortba egy halálfaló gyermekeként térhetek vissza, úgy, hogy mindenki tudja, hol töltöttem a nyarat. A kedves kis barbie mostantól mindenki szemében egy lesz a szörnyetegek egyikével. Pedig én nem...
A vér nem válik vízzé.Higgy a csodákban! Jellem
Tökéletesnek mutatkozik. De messziről sem az. Azonban ezt nem mindenkinek kell tudnia. Beskatulyázták a barbie baba csajok közé, pedig talán csak a külseje hasonlít rájuk. Fél. Igazából retteg, mert nem tudja, hogy valójában ki is ő.
Egy angyal, akinek látni akarják, vagy pedig egy szörnyeteg, akinek apja akarja..?
Mások se tudják már régen eldönteni, de hogy is lehetnének képesek erre, mikor még ő maga se ismeri saját magát ennyire? Elvakítja, hogy jobb sorsot kapott az élettől, és elfelejti, hogy milyen áron. Ám egyszer ennek is eljön az ideje.
Apróságok
mindig || csokoládé, rózsa, eső, hó, ölelés
soha || tűz, hazugság, rémálom, pók, titok
dementorok || Egy álom csupán. Anyját látja halála előtt.
mumus || Egyszer felébred ebből az egészből, és kiderül, hogy csak álom.
Edevis tükre || Megtalálja élete szerelmét.
titkok || Esténként elalvás előtt megnézni anyja képét, néha levelet küld nevelőszüleinek, és hisz az igaz szerelemben
rossz szokás || Könnyen ijed meg, ilyenkor hangosan sikít. Ha mérges akkor franciául káromkodik.
A család
apa || Charles Cempten, 40, arany
anya || Georgina Cempten, halott, arany
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló
állatok || ciiiicuuus *___*
Családtörténet ||
Apja és anyja aranyvérű. Anyja halott. Apja halálfaló. Őt pedig muglik nevelték fel, mikor anyja, halála előtt árvaházba adta, ám most apja magához vette.
Külsőségek
magasság || 169 cm
tömeg || 52 kg
szemszín || kéék *__*
hajszín || búzaszőke ^^
különleges ismertetőjel || Van egy ezüstgyűrű a nyakában, egy nyakláncon
kinézet || Igazi szőke. Kék szemű, szép alkatú, amolyan nőies csaj. Tudja használni amit az élettől kapott, ám ritka, hogy visszaél vele. Haját általában laza hullámokban hordja, ajkait olykor tűzpirosra festi, de még olyankor is megmarad kislányosan veszélyes bája.
egészségi állapot || -
A tudás
varázslói ismeretek || 4 éves tudással rendelkezik, bájitaltanból nagyon jó, de például jóslástanból a legrosszabbak egyike volt. Minden olyasmi érdekli és leköti aminek valódi gyakorlati része van.
felvett tantárgyak || alkímia, rúnaismeret
mugli képzettségek || tud zongorázni
pálca típusa || cseresznye, 11,5 hüvelyk, sárkányszívizomhúr
különlegesség || -
Szerepjáték-példa
Csak áll némán és figyel. Mintha senki nem lenne rajta kívül a kastélyban. Ám tudja jól, hogy ez nem így van. Mégis nyugalommal tölti el mikor erre gondol. Mert nem kell senkinek megfelelnie, nem kell álszent mosoly mögé bújnia, és nem kell tettetnie, hogy néha nem hiányzik a régi élete. Ahogy gondolataiba merül, hirtelen jött melegség járja át a testét.
Selymes kéz kúszik a vállára, mely gyengéd erőszakkal próbálja megfordítani a lépcsők irányába. De Ő nem mozdul. Nem akar mozdulni. Még akkor sem, mikor édes suttogás töri meg a csendet.
- Anie...
Az ég sötéten kavarog. Túl sötéten. Mintha jelezni szeretne valamit. Valami szörnyű tragédiát. Ekkor a kéz a derékra siklik. Őrjítő lassúsággal, menthetetlen szeretettel, örökkévaló odaadással. Első ilyen mozdulat az életében. Első. Úgy látszik most mindenből megkapja az elsőt. Túl van az első könyörgésen, az első bocsánatkérésen...és most.
- Anie...
- Tom! Nem megy! Félek! Kérlek érts meg!
- Ssshh
Nem tiltakozik, mikor újból fordítani próbálják, hagyja azt is, hogy hideg ujj kússzon az ajkaira, hogy ezzel is csitítsák őt. Annyira közel vannak azok a szemek. És mennyire gyönyörűek. Egész éjjel eltudná nézegetni őket. Ahogy ott állnak, hirtelen minden szebb és jobb. De az ég suttogását még ez sem tudja elnyomni.
Közeledik. Közeledik...egyre csak közeledik.
Két forró száj olvad eggyé, ahogy az ajkak táncba kezdenek. Lehunyják szemeiket, a világ dorombolva veszi tudomásul, hogy ilyen szép is történhet még ezen az estén. Percek telnek el. Percek amik soha nem jönnek vissza.
Robbanás. Sikolyok. Füst.
Halálfalók.
Aki eddig oly gyengéden húzta magához, most tehetetlenül ereszti el, mikor eltalálja egy átok. Charlaine észre se veszi, hogy ekkor már könnyek potyognak az arcáról. Mi ez az egész? Miért csapódott Tom neki a falnak? Miért sikítanak ilyen félelemmel telve az emberek? Kik ezek?
Mielőtt azonban választ kaphatna kérdésire, saját sikolyát is elnyeli a halál, amely beszökött a kastély falai közé.
|
|
|
|
|
