Csak úgy kavarognak a gondolatok a fejemben, Egy diák a folyosón ilyenkor… Piton szobája előtt, és ilyen hetykén beszólogat, ez csak egy mardekáros lehet, vagy egy Griffendéles aki megunta az életét. Bár a stílusból ítélve inkább Mardekáros. Tekintetem a talárján lévő címerre téved, s meghökkenve konstatálom, hogy nem is Mardekáros, és még csak nem is Griffendéles, hanem Hollóhátas. Ami azért meg kell hagyni eléggé meglepett.
Azt, hogy engem keres el eresztettem, a fülem mellett, de mégis csak felkeltette az érdeklődésemet. Miért keresne egy Hollóhátas könyvkukac engem, aki halálfaló hírében állok? Még végig sem tudtam gondolni, mire megint megszólalt. Ezt már nem tűrhettem szó nélkül…
 - Mi az, hogy lassabban, a pálcával? Kinek képzeled magad? Ha nem lennél Roxfortos, már rég halott lennél, de ha így folytatod, az év hátralévő részét anyucival meg apucival fogod tölteni.– mondom magamból kikelve, de mikor meglátom, hogy egy pillanatra elkomorul az arca még hozzáteszem– Á, szóval anya és apa nincsenek túl jól. Talán már meg is haltak? – kérdezem.
A srác próbál bátornak és magabiztosnak tűnni, de azért lenne még mit gyakorolnia.
Azt, hogy nem hallott semmit nem is érdekelt, mivel amúgy is tudtam. Ekkor, olyan dolgot teszek, amit még sohasem. Leeresztem a pálcámat, s a taláromba süllyesztem.
 - Amúgy, ha jót akarsz, ne vedd elő. – mondom, s a kezére sandítok. – Különben meg mit akarsz? – kérdezem, s közben megindulok a lépcsők felé. Ha valami komolyat akar, akkor úgyis követni fog, ha meg nem akkor annál jobb. Örüljön, hogy egyben megúszta. Ha nem velem fut össze, hanem mással az miszlikbe tépte volna. Ekkor megszólal, hogy biztonságos helyre akar menni és nem akarja, hogy az egész iskola erről harsogjon. Egyre jobban érdekel ez a fiú. Oda mer jönni egy halálfalóhoz, és simán leszólítja, mintha egy haverja lenne? Ehhez kell, bátorság ezt aláírom, de kellő szintű hülyeség is… Mondjuk, lássuk be az én image-emnek sem tenni valami túl jót, hogy egy gyerekkel sétálgatok az éjszaka kellős közepén. Főleg nem Piton folyosóján. Nem is értem miért nem költözött még fel Dumbledore szobájába. Valamit mondott, hogy majd valamikor, de azért megtehetné minél előbb… Mert már unom a pókokat és a nátronba áztatott patkányokat.
 - Azt hiszed, nincs jobb dolgom, mint téged pesztrálni? Takarodj vissza a háló körletedbe. Ha csak nem szeretnél a Próféta eltűnt személyek rovatában szerepelni. Mellesleg hogy hívnak? –Kérdezem mézes-mázos hangon. Felveszem a szokásos önelégült arckifejezésemet, s sétálok tovább. Mit akarhat tőlem? Talán szarban van a családja, és azt akarja, próbáljam meg lebeszélni Voldemortot valakije megöléséről? Ebben az esetben nem tudnék segíteni. Vagy csak megunta az életét, és azt akarja kiprovokálni, hogy Pitonhoz vigyem? Egyszerűen nem értem, miért vállal ekkora kockázatot egy Hollóhátas?
Végtére is felérek a lépcső tetejére de látom, a fiú ott jön mögöttem.
Ezt sehogy sem lehet levakarni? Ilyen nincs.

Köpenyem szegélye csak úgy csapdosta az őszi avart, a csizmám orrán még látszottak a kis vízcseppek, melyek még Anglia másik felében ragadtak rá a Birtokom melletti kis tisztáson.
Egy kis kerítés szegélyezi utamat, nem is törődök, vele átlépem, s haladok tovább. Nem értem mi a franc lehetett ilyen sürgős Pitonnak, hogy most az éjszaka közepén iderángatott. De ha nem valami életbevágóan, fontos én nem tudom, mit csinálok vele. Ilyen gondolatokkal lépdelek végig a pusztán ami Roxmort’s előtt terül el, s bár tudom, hogy elég feltűnő jelenség vagyok egyedül az éjszakában, mégsem teszek, semmit csak haladok előre Roxmort’s kapuja felé. Mikor beérek Roxmort’s-ba furcsa kietlenség fogad, csak egy pár ember van az utcán rajtam kívül, de azok mind hazafelé igyekeztek, vagy a Szárnyas vadkanba. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy betérek egy körre, bár igaz, ami igaz már nagyon szomjas voltam.
De csak konokul baktattam, végig Zonkó Csodabazára előtt, amiből most nem szűrődött ki gyerekzsivaj sem trágyagránát szag… Roxmort’s éjszaka mutatja meg igazi arcát, régi, házak, poros utcák, itt is ott is vajsörösüvegek hevertek.
Így haladtam egészen a szellemszállásig, ahol elnéztem a távolba. El nem tudom képzelni, hogy mi lehet ilyen fontos, de ha már idáig eljöttem… Amúgy sem szeretem, ha csak úgy ide-oda rángatnak, vagy küldözgetnek, főleg ha az a valaki Piton. Mindig is utáltam, hozzá menni le az alagsorba be a pincetermébe jobban utálom azt a helyiséget, mint a gazdáját…
Lekapom a pillantásom szellemszállásról, s sétálok tovább. Itt meg változik a táj arculata itt is ott is kivillan a Roxfort fenséges Sziluettje és a tornyai. Pár perc kitartó, gyaloglás után elérek a szárnyas vadkanokkal szegélyezett kapuig, ahol már egy fekete alak áll, feltételezésem szerint Piton de nemsokára kiderül. Az alak úgy állt ott, mint egy kőszobor, a denevérszerű talárjában, s a zsíros hajával. Ez minden kétséget kizáróan Piton lesz. Pálcájával rákoppint a kapura, s a lánc nyikorogva oldódik le a nehéz vasrácsokról, s amikor már teljesen letekeredett a kapuszárnyak kitárulnak, mint valami szárnyak. Üdvözlés nélkül besietet, s megállok Piton mellet és csak ennyit mondok:
 - Remélem nyomós oka van annak, hogy iderángattál, mert nem vagyok túl jó kedvemben. – sziszegem a fülébe, s megindulok az iskola felé. Pár méter után Piton is csatlakozik, hozzám s így már ketten haladunk fölfelé.
 - hidd, el Griffin nekem is lenne jobb dolgom, mint téged pesztrálni, de amit mutatni fogok, az mindkettőnknek nagyon érdekes lehet. – a tölgyfaajtóig ennyi volt az, amit egymáshoz szóltunk, mintha nem is látnánk a másikat úgy haladtunk egymás mellett. Mikor beértünk az előcsarnokba szokatlan kihaltság fogadott. A diákok már biztos lefeküdtek gondoltam, s tovább baktattam az alagsor felé. Mikor beléptem Piton szobájába a szokásos kép fogadott, pár bubógumógennyes fiola, egy két konzervált doxi, sőt pár unikornis szarv is lógott a plafonról. Megvártam, míg a társam becsapja az ajtót, s most fordultam hozzá először.
 - Nos, mi az a hihetetlen fontos dolog, ami miatt le kellett mondanom a lotyót?? – kérdeztem szarkasztikusan, s ledobtam magam az íróasztalára.
 - Ez – mondta hűvösen, s a fiókjából elővett egy mívesen faragott dobozt. S elém rakta.
Én kíváncsian vettem a kezembe, s felnyitottam, de azonnal vissza is csuktam, mert elfogott a hányinger. Miután, sikerült magamat megnyugtatnom ismét felnyitottam, de most már olyan szenvtelenséggel, mintha egy újságcikket olvasnék.
Miután alaposan megnéztem lecsuktam, s visszanyújtottam Pitonnak. Majd csak ennyit mondtam:
 - És? – s leszálltam az asztalról, őszülő hajamon csillogott a gyertya fénye, s az arcomon nem látszott semmi abból a tépelődésből, ami most bennem lejátszódott.
 - Mit és? - kérdezi dühösen Piton – Te is láttad, nem? – erre mintegy helyeslés képen bólintok – Akkor? Most mit csináljunk?- kérdezi.
 - Semmit, ezt meg tüntesd el minél hamarabb. – s a dobozra bökök a pálcámmal.
 - Mi az, hogy SEMMIT? – sziszegi Piton
 - Az, hogy úgy csinálunk, mintha nem is tudnánk róla. És részemről ennyi is volt. – mondom, s faképnél hagyom az elképedt Pitont, s kiviharzok a folyosóra. Ahol legnagyobb meglepetésemre egy diákot találok.
 - Te, meg mi a francot keresel itt? – rivallok rá, s fejemben felsejlik egy baljós gondolat, hogy hátha kihallgatta a beszélgetésünket. Pálcát rántok, s a fiúnak szegezem.
 - Mit hallottál??? – kérdezem villogó szemmel.

 ,

Sir Victor B. Griffin


         Alapok

Jelszó || "A sebhelye tizenkilenc éve nem fájdult meg."
Teljes név|| Sir Victor Baskerville Griffin
Becenév || V
Nem || férfi
Születési hely, idő || 1956. 12. 31. 0:00, Liverpool
Kor || 40
Faj || Ember
Vér||Arany


       A múlt

Sötét borús éjszaka van, a felhők teljesen eltakarják a Holdat így a falu sötétbe burkolózik. Hiába világítaná meg a Hold fénye, akkor sem lehetne látni semmi különöset a kidőlt-bedőlt házakon és egy romos templomon kívül. A falut egykor sokan lakták, de a második világégés során a németek porig bombázták a helyet. Így a mai napig lakatlan. Mindenhol bombatámadásra utaló jelek látszanak, félig leszakadt tetők, kráterek, melyeket 50 év alatt már csaknem teljesen benőtt a fű. Ötven éve csend honol Yorkshire megye szívében, Levi’s hall-ban… Ijesztő, sőt baljós csend, amely valami nagyra, talán valami még rosszabbra akar figyelmeztetni, csak eddig senki nem értette meg a csend szavát. Hirtelen egy harang kondul, mely puskalövésként hat az évtizedes némaságban. Varjak ijesztő rikácsolása hallatszik, miképp kirepülnek a harangtoronyból otthagyva kicsinyeiket a természetnek kiszolgáltatottan… Tán búcsúkiáltás ez a halálraítélt fiókáknak, vagy csak e helynek szólt a károgásuk? Egyszerre két alak jelenik meg a semmiből. Az egyik egy magas férfi, a másik egy nő, karján egy csecsemővel. Igen érdekes történet vette kezdetét ’56 utolsó napján.
Ez a történet az én történetem kezdete, Sir Victor Griffin Baskerville-é. Egy ilyen napon születtem, egy ilyen helyen… Valószínűleg ez hatott ki a későbbi viselkedésemre is.
Valahol a távolban petárdák robbanása hallatszik, és tűzijáték festi meg az eget.
A nő és a férfi sebesebbre fogja lépteit, és átvágnak a kisebb erdőn, mely a templom mögött húzódik. Miután megbizonyosodtak róla, hogy senki sincs a környéken, ismét dehoppanáltak.

A gyerekkorom

 - Aggódunk a fiunk miatt. – hallatszik egy suttogó női hang. A Pincében hangzott el ez a mondat, körülbelül hat éves koromban. Anyám, apám és egy gyógyító volt bent. A gyertyák fénye megfestette a bent tartózkodók arcát, a gyógyító szemüvege meg-megcsillant, s fehér foltok táncoltak a falon lógó régi és már kopott festmények arcán. Kik már megszokták a sötétséget, ezért inkább kivonultak a keretükből, a gyertya fénye elől.
 - Nincs miért aggódniuk, Mrs. Baskerville. Teljesen normális, hogy kicsit visszahúzódóbb lett Victor. Ebben a korban ez szokványos… - mondta és kijjebb húzódott a gyertya fényköréből.
 - De hát előtte mindig is olyan boldog, életvidám kisfiú volt – fakadt ki az anyám.
 -  Most meg olyan mintha… mintha kicserélték volna, már nem is tudom, mióta nem láttam mosolyogni… - s zokogva bújt oda apámhoz, aki eddig lehorgasztott fejjel hallgatta a beszélgetést, s gépiesen átkarolta anyámat.
 - Sajnálom, de ennél többet nem tehetek, sem magukért, sem Victorért. És ha megbocsátanak, én most megyek. – apámmal kezet fogott, anyámnak biccentett, és kiviharzott az ajtón. A légáramlat, mely a gyógyító távozásakor keletkezett, eloltotta a gyertyát, így a helyiség sötétségbe burkolózott, s a csöndet is csak anyám csöndes zokogása törte meg.

Felnőtt évek

Hetedik év vége van Minden végzős a nagyteremben van, és tervezgeti a jövőjét. A Díszítés a szokásos lebegő gyertyákból és a győztes ház címerével díszített függönyökből áll. Ismét végzett egy évfolyam kitudja, hányadszor hiszen a Roxfortot senki sem tudja pontosan, hogy mikor alapították. Én még mindig az utazó ládámat pakolom be.
Sorban a talárokat, könyveket, üstöt és miegymást mikor a kezembe akadt egy női blúz, rögtön eszembe jutott egy régi történet. Igazából tavaly történt, de úgy érzem már évek teltek el az óta a nap óta.

Egyetlen felhő sincs az égen, egy átlagos júniusi napnak indult…
 Victor a szokásos sétáját tette a kastély parkjában, gondolataiba merülve lépdelt a kis kikövezett úton. Az út mellett kiégett fűsáv húzódott, rajta egy pokróccal s azon egy párral. Felgyorsítottam a lépteim mivel mindig is utáltam az efféle nyilvános nyalakodásokat, amik általában csak azért folynak, hogy „Látod ő a barátnőm”. A gondolataim már megint Ő rajta jártak egyszerűen nem voltam képes kiverni a fejemből… De hát minek is verném ki a fejemből, ha egyszer meg is kaphatnám? Sokszor szoktam magammal vitázni bár ezt sohasem ismerném be senkinek… Egyszer csak egy hang a nevem mondja. Egy lány hangja, méghozzá az övé.
 NEM!
 Nem lehet, hogy ő az. Pedig ő Allison Connors volt. Feltűnően lenge öltözékben.
 - Victor! Miért viselkedsz így velem? Látom rajtad, hogy szeretsz, de nem mered bevallani! – Allison arcán megjelent pár könnycsepp.
 – MIÉRT?- Kérdezi könnytől csillogó szemmel.
 - Neked is, szia! –vetem oda – Amúgy meg az öltözékedből látom, nem erre a válaszra számítottál… Hanem egy könnyed estére velem. Sajnos ez nem jöhet, össze mai esti programom már megvan Mugli pornó újságokat fogok hajnalig nézegetni… - És faképnél hagyom, gyors léptekkel haladok a Kastély felé minél messzebb a parktól, ettől a gyűlölt helytől. Ekkor meghallom a cipője kopogását és megtorpanok.
 - Szeretnél még valamit? Mert ha nem akkor várnak a félmeztelen Mugli lányok. – mondom élesen.
 - Igen méghozzá azt, hogy egyetlen egyszer félretedd ezt a szarkasztikus és, hú de racionális éned és rám figyelnél. Victor! Lépj egyet hátra s feledkezz meg magadról legalább egy estére! Tudom, hogy szeretsz! TUDOM!!! – a lány már őrjöngött megrendítő látvány volt, egy szál blúzban és miniszoknyában látni miközben minden egyes mondatot kétszer kell elkezdenie a patakzó könnyek miatt.
 - Akkor is, ezt mondanád, ha tudnád, hogy láttalak Aldrinnal smárolni? – kérdezem, se mélyen a szemébe fúrom a tekintetem.
 - Arról nem én tehetek ő mászott rám! – csattant fel és letörölte a könnyeit.
 - Engem nem érdekel ki tehet, róla láttam, amit láttam amúgy meg gondolom, hogy élvezted… Szánalmas vagy. – vágom a képébe
 - Én vagyok szánalmas? Én? Te bújsz egy álarc mögé, hogy senki még csak véletlenül se találjon hibát benned. Nem vagy isten, Victor! – Megint patakzottak a könnyei, nem is értem, hogy bánhattam ilyen könyörtelenül vele… Talán igaza van és egy álarc mögé bújok, de ez mit zavarja őt, nem az ő gondja…
  - Egy este nem több. Mára a tied vagyok – még csak egy mosoly sem tűnt fel az arcomon csak mentem mellette átkarolva a derekát. Szenvtelenül figyeltem a göndör szőke fürtjeit melyek a vállára lógnak…

Ahogy megígértem a lánynak csak az az egy este volt utána ő sem keresett engem én se őt. És ha mégis találkoztunk volna elmentünk egymás mellett, mint két idegen.
Pedig igen is szerettem őt, de se neki se magamnak nem vallottam be soha.
A huszonötödik születésnapomon kaptam egy baglyot melyben értesítettek Allison haláláról, és hogy mikor lesz a temetés. A baglyot nem tudom ki küldte az azóta sem derült ki.
Minden esetre a hír letaglózott egész nap nem csináltam semmit csak a fotelben ültem egy üveg Lángnyelv whisky társaságában.
De úgy döntöttem a temetésre nem megyek el, mivel csak még jobban megtagadnám magamat. Pár nappal később kaptam egy baglyot benne egy levéllel melyen Allison írásával a következő állt: „Lépj egyet hátra s feledkezz meg magadról”
Két hétbe telt mire rászántam, hogy kiderítsem ki volt a tettes. A többi rendtagnak nem akartam szólni mivel ez az én ügyem egyedül az enyém. Kilépek a kapun s kisétálok a hopponálásgátló bűbáj hatókörén. Majd köddé válok. Egy kis faluba érkeztem. Cambridge mellett található Bottisham-be. Valamikor itt lakott Allison, s itt is érte a végzete. A kis faluban nem volt nehéz dolgom, mivel összesen volt vagy negyven ház. És csak az egyiknek volt berúgva az ajtaja… Lépteimet megszaporázom s egy percnyi gyaloglás után rögtön ott is voltam a ház előtt. Arrébb toltam a zsanérjaiból kifordult ajtót, s érthetetlen látvány terült a szemem elé. Minden a legnagyobb rendben volt, semmi sem utalt arra, hogy itt megöltek egy lányt.
Első gondolatom az volt, hogy rossz helyen vagyok, de mindenről csak úgy rikított Allison stílusa. Körülbelül egy órámba telt, míg az egész házat átkutattam a pincétől a padlásig, de semmi. Egyedül a por árulkodott arról, hogy már jó ideje nem járt itt senki.
Ekkor jött az ötlet, hogy megkérdezem a többi lakót hátha láttak valami furcsát. Bár kétlem, hogy valaki emlékezne bármire is, mivel ha máshol nem is, ilyen téren a Minisztérium jó munkát szokott végezni. Igazam is lett, senki az égadta egy világon nem emlékezett semmi különösre vagy szokatlanra, de mindegyikük említést tett egy öreg férfiről, aki az elmúlt egy hónapban teljesen megőrült és azt terjeszti, hogy látta az ördögöt. Ő lesz az én emberem, gondoltam, s elindultam az öregúr háza felé. Bekopogtam, s vártam. Ötpercnyi várakozás után már fontolóra vettem, hogy visszajövök később, de mikor épp indulni készültem kinyílt az ajtó. Én elmondtam, az öregembernek mit szeretnék, s ő mindent elmondott… Sőt még többet is. Megtudtam, hogy egy lebegő koponyát látott a ház felett és sikoltásokat is hallott.
Végighallgattam, s megköszöntem a segítségét majd egy emléktörlő bűbájjal, kiürítettem a fejéből az esetről szóló információkat. Mindenkinek jobb ez így…
Ő nem terjeszti, hogy találkozott az ördöggel, én meg szépen elsétálok erről az átkozott helyről.
"Lebegő koponya" rögtön tudhattam volna, hogy a halálfalók műve az egész, s ezért mérhetetlen harag gyűlt fel bennem. Ekkor határoztam, el hogy ezen túl vadászni fogok a halálfalókra égen, s földön egyaránt. Elég sajátos módját találtam meg ennek a vadászatnak.
Beléptem közéjük… S belülről bomlasztom őket, mivel kémkedek Voldemortról és a csatlósairól Dumbledorenak. Bár több évbe telt mire sikerült magam elfogadtatni Voldemorttal és a Halálfalókkal, mivel én Auror vagyok.  Ezért másnap Délután meglátogattam, Luciust… Apám, nagyon jóban volt Lucius apjával Abraxas Malfoyjal. bár ezt sosem értettem, az összes Malfoy ugyanolyan felfelé nyal, lefelé tapos...
Luciusszal mindig is igyekeztem, jó kapcsolatot ápolni, és elrejteni előle mit gondolok róla és a családjáról egyaránt Amúgy is tartozik nekem eggyel. Egyszer kihúztam, a csávából mikor már elfogytak a lefizethető emberek s Lucius szénája nem állt túl jól. Ezért kértem, tőle egy kis szívességet…

 - Griffin, Griffin, Griffin… Mit is kezdjek én veled? Egy Auror idejön, s azt állítja nekem, hogy átállna hozzám? És ráadásul, Lucius ajánlásával. Nem gondolod, hogy sántít egy kicsit? Hm, Griffin? – Ez a mondat Voldemort szájából hangzott el, mikor először találkozott velem. Nekem mindenesetre elég kellemetlen élmény maradt mindörökre… Ott feküdtem a padlón, maga tehetetlenül, csillapodni nem akaró fájdalommal. Amit az a pár Cruciatus átok okozott, amit az előbb Voldemort szórt rám. Beszélnem is fájt, de a hitelesség kedvéért kipréseltem magamból a szavakat:
 - Nagyuram, én hűségesen foglak szolgálni, halálomig! – felfordul magamtól a gyomrom, és csak is azért mondtam ezeket mivel ennyivel tartozom Allison emlékének…



Egyedül vagyok az utcán gyorsan, céltudatosan haladok. Bár akármelyik Mugli kinézne az ablakon, akkor sem látna meg mivel sűrű köd van, mellette még felhők is takarják a holdat.
Egyszóval olyan mintha ott sem lennék. Kiérek a település szélére és szabadon hopponálhatok. Körbefordulok a tengelyem körül és magam elé képzelem a Malfoy kúriát. Egy másodpercnyi fojtó űr, aztán ismét friss levegő áramolhat a tüdőmbe. Ott állok a kovácsoltvas kapu előtt és könnyedén átsétálok rajta. Talpam alatt ropog a murva, és a pávák elszállnak az utamból.
~Fölösleges fényűzés. De hát mit is várhatnék Luciustól olyan, mint egy gyerek és annyira el van telve a tiszta vérétől. Pedig a Malfoy név már korántsem olyan, mint régen. Malfoy papa jó vásárt csinált a fiának mikor megszerezte neki Narcissa kezét… Bár az alatt a 13 év alatt már igazán megszokhattam volna.~
Mire ennek a gondolatsornak a végére értem már ott is voltam a bejárati kapunál. Előhúzom zsebemből a kezem s kettőt koppantok az ajtóra. A második kopogtatásra rögtön kinyílt az ajtó, én meg ismerve a járást a „Sötét terem” felé vettem az irányt. A csizmám kopogott a fehér márványon, mígnem elértem a terem ajtaját. Mikor benyitottam a magas polírozott tölgyfa ajtókon azt láttam, meg amire vártam. Voldemort ott ült az asztalfőn. Jobb oldalán Piton bal oldalán pedig Bellatrix ült. A teremben hirtelen mindenki elnémult.
 - Á Victor csak téged vártunk… - szólalt meg Voldemort az éles hangján.
 - Milyen volt az utad? – kérdezi némi éllel a hangjában.
 - Jó volt semmilyen akadályba nem ütköztem. – válaszoltam, s továbbra sem rebbent még csak a szemem sem pedig Voldemort végig engem fixírozott.
Mivel Voldemort nem intézett más kérdést hozzám, ezért leültem a szokásos helyemre. Körbenézek a Halálfalókon, sehol nem látok egy értelmes arcot… Megjegyzem, rühellem az egész talpnyaló bandát… Pitonnal az élen bár elismerésre méltóan játssza a kettős ügynököt.




Megint csak érzem a hopponálással járó űrt és a légmentességet, s ismét felüdülés a megérkezés. Mélyet lélegzek az éjjeli levegőből és megindulok a 11-es és a 13-as ház közötti korlát felé.
Mikor elsétálok a tizenhármas ház ódon ablakai alatt mintegy varázsütésre láthatóvá válik a tizenkettes ház nem is tétovázok, belépek a házba. Ismerős rikoltás kezdődik.
 - Sárvérű korcsok Vérárulók, Vérfarkasok…
 - Köszönöm a kérdést Mrs. Black én is jól vagyok. – s egy pálcaintéssel ráhúzom a függönyt.  
 ~Undok vén vérmániás szipirtyó~
 - Hé, Remus! – kiáltok, oda neki mikor éppen kifordul a konyhából. – Dumbledore itt van?
 - Sajnálom nincs itt, de holnap biztosan jön. –
 - Azért szólhatott volna, mielőtt iderángat… Istenem, szedjétek már le ezt a szart, mert már rohadtul idegesít!– s pálcámmal az előbbi heves asszony, Sirius édesanyja képét takaró függöny felé bökök. Mire az kigyullad, a szikrázó pálcától. Ha nem Victorral, azaz történik mindez akkor elég vicces is lenne a szituáció, de rajtam nem tanácsos nevetni. Ebből kifolyólag volt már egy-két csúnya eset… Egy laza pálcaintéssel eloltom a lángoló függönyt.
 - Nem valószínűleg Eternifixxel lett felrakva amúgy meg már megszoktuk…
 - Én még nem…- s pálcámat a köpenyembe rejtem. Nehogy kárt tegyek a „felbecsülhetetlen értékű” műkincsben.
  - Mivel látom nincs sok dolgod, megdobhatnál egy csésze kávéval. – s besétálok Lupin után a konyhába
  - Természetesen – s besétál a konyhába én meg követem. Szép kis ház lenne ez, ha ez Sipor a házimanó rendesen végezné a dolgát, de hát már kissé be van csavarodva…
Töltök magamnak a kávéból és örömmel konstatálom, hogy jó erős. Mivel ma már nem nagyon fogok aludni így gyorsan töltöttem még egy bögrét, bár lassan azt is kezdem már kiüríteni…
  - Fejlemények? – kérdezi Remus kissé álmos hangon
  - Semmi új, mellesleg miért pont veled osztanám meg? – válaszolom s lenyelem az utolsó kortyot is.
Majd köszönés nélkül felállok, mire tőle egy fáradt „Majd holnap találkozunk”-ot kapok válaszul... Leteszem, a kávéscsészét majd átvágok az előtéren s kilépek a szabadba.
S rögtön dehopponálok…






         Jellem

Sir Victor Griffin a megtestesült racionalitás. Magának való ember, aki nem kicsit antiszociális. Bár a Főnix rendjébe barátokra lelt itt sem bontakozott ki teljesen… Mindig a földön jár, sosem engedi meg magának, hogy álmodozzon vagy képzelegjen.  Sőt megveti azokat, akik ilyenre vetemednek…
Hogy milyen a jellem? Jobb inkább nem tudni ilyen antiszociális tapló és nyers modorú ember még nem nagyon járt a földön. Mindenkibe képes belekötni és szívózni vele. Bár a megfigyelőképessége vitathatatlan. Bár ezt beárnyékolja a narcisztikus viselkedése és a modora. Victor képtelen feldolgozni, ha valamiben veszít vagy nincs igaza ezért mindig is a tökéletességre törekedett. Voldemort belső körébe tartozik, de sosem süllyedt olyan mélyre, mint a talpnyaló Piton… Bár Pitonnal elég hasonló a helyzetük. Mindketten kémkednek és mindketten ugyanannak a Főnix rendjének. Bizony a zord külső és a narcisztikus viselkedés ellenére Victor mindig is a jó oldalon állt. Sosem szenvedhette, hogy átálljon Voldemorthoz bár modorához inkább ez az oldal illene.





         Aprosagok

Mindig ||
- szarkazmus
- nárcizmus
- bunkóság
- mások hibáinak ecsetelés

Soha ||
- kedvesség
- barátok
- felfedni igazi valóját
- a sötét oldal

Dementorok || Azoknak az embereknek a képe, akiket nem tudott megvédeni a halálfalóktól.
Mumus || Kedvesen bánik valakivel.
Titkok || Minden, ami a múltjával kapcsolatos.
Rossz szokás || Nárcizmus, szarkazmus, bunkóság… Egyszóval az egész modora.

         A csalad

Apa || Charles Griffin Baskerville, 72 év, Aranyvér
Anya || Annabelle Badouin, 68 év, Aranyvér (francia származású)
Testvérek ||  -------
Családi állapot || egyedülálló
Állatok || nincs


       Külsoségek

Magasság || 185 cm
Tömeg || 82 kg
Rassz || európai
Szemszín || kék
Hajszín || barna
Különleges ismertetőjel || A borostája, sohasem, borotválkozik. Meg persze az elmaradhatatlan maszk.
Kinézet || Victor alapjába véve jóképű, na de azért nem az a lányok kedvence típus… Szinte sohasem borotválkozik, a borostájáról már messziről felismerhető. Már az arcáról sugárzik, hogy nem egy szeretni való nagybácsi… Legtöbbször fekete köpenyt húz, s hozzá fekete talárt. Amivel általában szintén feltűnést kelt. Victor mindig ad magára, és ha valami bálba készül, mindig az alkalomhoz illően öltözködik.
Egészségi állapot || egészséges


         A tudas

Varázslói ismeretek || A Roxfort hétéves tananyagát és Az Auror képzői tanulmányait tudhatja magáévá. Rendkívül jó eredményeket ért el Sötét Varázslatok Kivédésében és az Átváltoztatás tanban. Több tantárgyból kiváló Ravaszokat tett. Ezért tárt karokkal fogadták volna a Minisztériumban, de ő inkább az Auror képzőbe ment és kitűnő vizsgaeredménnyel el is végezte azt. Több évig tanulmányozta a főbenjáró átkok hatásait, és a maradandó sérüléseket illetve nyomokat azon, akin használták. Majd belépett a Főnix rendjébe és elkezdett kémkedni Dumbledorenak.
Mugli képzettségek || nincsenek
Pálca típusa || 14,5 hüvelyk, Mahagóni, Sárkányszívizomhúr
Patrónus || Antilop
Különlegesség || Animágus, Fehér sas alakját veszi fel


   Karrier

Végzettség|| Roxforti eredmények ( R.A.V.A.SZ.-ok) , és a kitűnő Auror képzői bizonyítvány
Foglalkozás|| Kém
Státusz || Nem tudják róla, hogy halálfaló viszont 14 éve szolgáltatja az információkat Nagyúrról. Igen sok idejébe telt mire felküzdötte magát idáig, és semmi sem rendítheti meg a szerepében.
Hogyan lenne a karaktered a Nagyúr hasznára? || Sehogy, mivel pont, hogy kémkedek ellene…

         Szerepjaték-példa

 Valakinek a multija… Az előtöri  mintában leírt szituációhoz, nem nagyon, tudok mit írni mivel. nem valószínű, hogy ilyen előfordul... De szívesen írok ide bármi másról egy hsz-t. ^^

           Egyéb

Szeretném ha Viki bírálna el.
Animágus, Fehér sas alakját veszi fel