Craig
Az igencsak furcsára sikeredett Pete kimondottan gusztustalan, és a gyors kacaj után, ami elsősorban a saját bénaságomnak és a morbid jelenségnek szólt, hamar elhalt. Láttam már ocsmányabb dolgokat is, mint ez, de tény, hogy nálam ez a leg...egyedibb. Félrebillentett fejjel, gúnyosan mosolyogtam rá Craigre. Naná, hogy vigyorgott ő is, habár ha valaki az én házi kedvencemet változtatta volna deformált (és valószínűleg ehetetlen) gyümülccsé, némileg mérgesebb lettem volna. Ez is csak azt bizonyította, hogy a srác nem épelméjű.
- Hogyne. Ha szereted a patkányízű szőlőt, tényleg nem rossz, sőt, ez esetben kifejezetten príma az eredmény.
Fanyar arccal hallgattam végig az elhadart monológot.
- Köszönöm dícsírő szavait és biztatását, Mester, és egyetértek: nincs nekem erre szükségem. Arra lenne szükségem, hogy megtanuljak akarni átváltoztatni. Ugyanis a legkevésbé sem érdekel a téma - duzzogtam, mint egy ötéves. A gyomrom forgott magamtól, de mindig begorombulok, ha valami olyat kell csinálnom, amihez semmi kedvem. Az átváltoztatás igéjéről szóló kérdésre csak forgattam a szemeim. - A Roxfortba járok még, tehát nem húztak meg, ergo igen, azért a varázsigét ismerem. Mint látható... - böktem az immár ismét patkányalakot felvett Pete-re. Hallgattam, ahogy a gazdája tovább magyaráz, egyre lelkesebben. Nem tetszett ez nekem... Ha nekem nincs jó kedvem, hozzászoktam, hogy másnak se legyen, és összeszűkült szemmel méregettem a tanárt. Elgondolkoztam, vajon mivel tudnék kiszabadulni az óra alól.

Minden kedvem elment az egésztől, egyre melegebb lett, és az a kevés elszántság is párologni kezdett, amivel érkeztem. Vállat vontam, és arra a következtetésre jutottam, hogy az lesz a legegyszerűbb és legegészségesebb (számomra), ha a szokásos folyamatot aktivizálom, amiben részt vesz bosszantás, feszültséglevezetés, a végeredménye pedig az, hogy szabad vagyok.
Bele is kezdtem. Nem igazán foglalkoztam azzal, mit fog szólni Piton, esetleg a háztársaim, hogy nem tudok egy gyíkot pennává változtatni, de ha nagyon piszkálnának érte, majd kapnak egy kis nyúzáskor alkalmazandó, bőrtisztító főzetet az arcukba, vagy valami hasonlót.
Hátradőltem a helyemen.
- Ami azt illeti, egyáltalán nem akarok semmit sem átváltoztatni semmivé.

Egy nagyon hosszú este, ahol szellenanyagok is felszabadultak

[01:10]:   Nexine Redraven gyökerei tikos alagutakat ásnak
Izabel Bishop [01:11]:   üdv, kakkukolók^^
Izabel Bishop [01:11]:   ajaj, beletrappoltam valamibe? xD
[01:11]:   Nexine Redraven hamvait megeszi egy hal a tengerben, amit megesz Gary és ezáltal Nexine Redraven is megszállja Garyt
[01:11]:   Nexine Redraven nem neheztel Izabel Bishopra
[01:12]:   Gary Fitzroy segít Nexinenek egy ásóvarázslattal majd betemeti
[01:12]:   Gary Fitzroy -t nem lehet ilyen könnyen megszállni 
Norkys C. Graham [01:13]:   /me-nek mégis sikerült  :o
[01:13]:   Nexine Redraven nem létező arcával a föld alatt rondán néz, de közben igyekszik bennmaradni Garyben, akinek nem ismeri az emésztését
Norkys C. Graham [01:13]:   XDDD
Norkys C. Graham [01:13]:   a francba xD
Izabel Bishop [01:13]:   gyerekek, ez a sztori egyre bizarrabb Oo"
Gary Fitzroy [01:13]:   Nex én a másféle érintkezéseket jobban díjazom, de ha te így
[01:14]:   Nexine Redraven a moderátorhoz könyörög, hogy adja vissza a testét
Norkys C. Graham [01:14]:   az a cél 
Norkys C. Graham [01:14]:   nana , nem nyalunk  :o XDDDDDD
[01:14]:   Nexine Redraven is jobban díjazza, de Norkys C. Graham nem hagy választást
[01:15]:   Nexine Redraven csak szeretne megszólalni 
[01:15]:   Gary Fitzroy elsuhan egy energiaitalra
Norkys C. Graham [01:15]:   folyamatosan azt csinálod  :o xD
Norkys C. Graham [01:15]:   nekünk is 
[01:15]:   Nexine Redraven dudorászik a föld alatt
[01:16]:   Norkys C. Graham bedugja a fejét a földbe, mint egy strucc, és hallgatja a nótát *-*
Izabel Bishop [01:16]:   az csak Voldinak sikerülne...
Izabel Bishop [01:17]:   mármint nem a nóta... természetesen
[01:18]:   Nexine Redraven tovább dúdol Norkys C. Grahamnek
[01:20]:   Nexine Redraven ezt a dalt dúdolja, és ropja rá: http://www.youtube.com/watch?v=Bm2TbeREIP0
[01:20]:   Norkys C. Graham érzi a homokot a fülébe, ezért teljesen beássa magát a föld alá *-* vakkond *-* *hallgatvakondtáncotjár  *
[01:23]:   Griff Liman visszatért
[01:23]:   Nexine Redraven neki nem dúdol, csak ha lemászik
[01:24]:   Norkys C. Graham kavicsos vigyorral integet
Norkys C. Graham [01:24]:   meseszép, mi ? xD
Gary Fitzroy [01:24]:   ez a dal megérintő
[01:25]:   Nexine Redraven abbahagyja a dúdolást
Gary Fitzroy [01:26]:   mielőtt épp elnémítottalak volna Nex 
Norkys C. Graham [01:27]:   héé, hol a dalom ? -.-
[01:27]:   Nexine Redraven hívja a fülbemászóhadsereget
[01:28]:   Gary Fitzroy legyőzi a fülbemászóhadsereget
[01:28]:   Norkys C. Graham gyorsan kiássa magát . hát jujj  :o *ruhát söpör*
[01:28]:   Nexine Redraven ad Garynek a haluciogén szer ellenszeréből, mert a hadsereg még itt sincs
[01:29]:   Gary Fitzroy legyőzi a fülbemászóhadsereget -majd ha itt lesz-
[01:29]:   Griff Liman nézi a mozit
[01:30]:   Nexine Redraven tudatja Garyvel, hogy csak úgy tudja legyőzni, ha előtte megeszi a vezérüket, ahogy ő tette
[01:30]:   Norkys C. Graham hívja a férgeket, és beáll közéjük xD
[01:30]:   Nexine Redraven mesebeli szörnynek érzi magát, hogy ilyen instrukciókat ad
[01:30]:   Nexine Redraven fejbevágja Griff Limant egy nagy büdös ponttyal
[01:31]:   Gary Fitzroy úgyis erősebb a fülbemászóhadsereg vezérénél
[01:31]:   Griff Liman meghal és ellebeg mint egy szellen
[01:32]:   Nexine Redraven röhög a szellen szón
[01:32]:   Norkys C. Graham elterül, és röhög Nexen
[01:32]:   Gary Fitzroy méltatlankodva nézi a két fetrengőt
[01:33]:   Nexine Redraven megfenyegeti Gary Fitzroyt, hogy ráküldi szellent, ha tovább nézi őket
Griff Liman [01:33]:   /szellenné változtat mindenkit
Griff Liman [01:33]:   háháh piroooos
[01:34]:   Nexine Redraven könnyesre röhögi magát a föld alatt, miközben megérkeznek a fülbemászók, de meglátva a szellent, csak neki akarnak engedelmeskedni
[01:34]:   Griff Liman megszelleneskedi Nexine Redravent
[01:35]:   Norkys C. Graham rázkódik a röhögéstől, és epilepsziás rohamot kap xd
[01:35]:   Nexine Redraven megdöbben, de előkapja a szellenírtó fegyverét
[01:35]:   Gary Fitzroy Nexine tudtára adja hogy túl esetlen a fenyegetésekhez
[01:36]:   Nexine Redraven Gary tudtára adja, hogy ő ugyan esetlen, de nem szellen, ahogy Gary, akit Griff szellenné változtatott
[01:36]:   Griff Liman gyorsan szellenné változtatja Nexine Redravent
[01:37]:   Norkys C. Graham szétverte magát a nagy roham közepette, ami ugye senkit nem érdekelt te továbbra is röhög xD
[01:37]:   Nexine Redraven úgy érzi, itt szellentés történt
[01:38]:   Norkys C. Graham befogja az orrát
[01:39]:   Griff Liman Norkys C. Grahamet is szellenné változtatja
[01:39]:   Nexine Redraven kilebeg a földből, és terrorizálja a szaglójáratokat, és a fülbemászói megint csak őt követik
[01:40]:   Norkys C. Graham nem hajlandó ilyenné változni, mert makacs lény
[01:42]:   Griff Liman Érdeklődik Nexine Redraven egészségi állapota felől
[01:42]:   Nexine Redraven remekül elvan, ugyanis fülbemászói kis szellenné alakultak, és leigázzák a világot
[01:43]:   Norkys C. Graham büdösnek érzi ezt az új világot xD
[01:44]:   Griff Liman szerint Norkys C. Graham hamarosan meghal
[01:44]:   Norkys C. Graham szerint meg mindjárt Griff Liman lesz halott
[01:44]:   Nexine Redraven szerint is, aki hívja kis szelleneket és szellenanyagot bocsáttat ki velük
[01:45]:   Norkys C. Graham hívja a szellenirtókat
[01:46]:   Nexine Redraven kis szellenjei igazánt szellent alakok, és nem félnek
[01:46]:   Griff Liman Griff Liman szerint Norkys C. Graham butaságokat beszél, mert Griff Liman már halott
[01:47]:   Norkys C. Graham szerint ő maga nagyon okos, csak a szellen miatt az agya nem jut oxigénhez
[01:48]:   Nexine Redraven meg lett vádolva, hogy szív valamit - pedig mindenki más szív szellenéseket
[01:49]:   Norkys C. Graham úgy érzi, Nexine Redraven kiadja azt, amit msnen mond
[01:49]:   Griff Liman Nem beszélget Nexine Redravennel msnen
[01:49]:   Nexine Redraven úgy éri, a világnak joga van tudni, mielőtt utolsőt szippant a Griff által ráruházott hatalomnál fogva
[01:50]:   Norkys C. Graham jogosnak tartja, de reméli, azért nem minden kerül ide, amit ott mond 
[01:51]:   Nexine Redraven sosem tenne ilyet, pláne nem akkor, mikor épp világuralomra tör, és szellenanyag áramlik szét
[01:51]:   Norkys C. Graham tudja ezt legbelül, de azért jobb ez így biztosan. és közbe meg is érkeztek a szellenirtók
[01:52]:   Griff Liman Norkys C. Graham és Nexine Redraven által le lett győzetve
[01:53]:   Norkys C. Graham győzedelmi zászlót lenget, és Griss Liman holttestén ugrál magasarkúban persze xd
[01:53]:   Nexine Redraven fülbemászói túl kis szellenek még ehhez, ezért inkább elmenekülnek, cserbenhagyva úrnőjüket, aki kénytelen megszellenelni más szörnyeket, hogy aszisztáljanak a világuralomhz, amit Griff adott a kezébe
[01:54]:   Griff Liman már nem érzi az ugrálást mert meghalt és a teste lassan elszele
[01:54]:   Griff Liman szerint lemaradt egy l betű a végéről
[01:54]:   Norkys C. Graham fog egy gigantikus morzsaszívót, és begyűjti a kis szelleneket, muhaha Men?
[01:54]:   Norkys C. Graham akkor is addig ugrál rajta, amíg lyukak nem lesznek a testén, és bele nem fér az összes kis szellen
[01:55]:   Nexine Redraven megaszellenné változik, látva kis porontyai halálát, és magáhpz hívja Griff szellenét
[01:55]:   Norkys C. Graham beleengedi a lyukakba a szelleneket, bevarrja, és felgyújtja
[01:55]:   Griff Liman nem érti h egyesek miért bántják
[01:55]:   Nexine Redraven homályosan észleli, hogy kényszerzubbonyt akarnak rá húzni, de ő tivábbra is az elszelelt Griffet szólítja
[01:55]:   Norkys C. Graham nem egyes, hanem kettes
[01:56]:   Norkys C. Graham látja, ahogy elviszik Nexine Redravent a bolondok házába, és mint egyetlen túlélő, integet
[01:57]:   Nexine Redraven nem alkalmas a kényszerzubbony viselésére, és az áplók riadtan veszik tudomásul, hogy egy szellentettel van dolguk
[01:57]:   Griff Liman érdeklődik a kényszerzubbonyos szellent felé hogy hogy áll a reaggyártással
[01:58]:   Nexine Redraven nem érti, melyik reagra gondol, közben továbbra is küzd
[01:58]:   Norkys C. Graham látja, ahogy az ápolók behajítják Nexine Redravent az autóba, és elszirénáznak vele Men?
[01:58]:   Norkys C. Graham látja a szellenálló feliratot az autó hátulján
[01:59]:   Nexine Redraven úgy érzi, szellentétek húzódnak közte, és az emberiség közt
[02:00]:   Norkys C. Graham érzi, hogy legyőzte a szellenfelet Men?
[02:00]:   Griff Liman feltámad a sírjából és magához szólítja a szellenfeleket
[02:01]:   Griff Liman azután érdeklődik, hogy sokat kell-e még pórolnia
[02:01]:   Norkys C. Graham szerint Griff Liman nem támadhat csak úgy fel, mikor lyukas a teste, és elégették
[02:02]:   Nexine Redraven értetlen, és azon gondolkzik, a pórolnia vajon spórákkal van-e összefüggésben
Tristram de Crasso [02:02]:   tudtátok, hogy a legkomolyabb pszichózisok ott kezdődnek, hogy harmadik személyben beszéltek magatokról?
[02:02]:   Nexine Redraven szerint igenis feltámadhat, hiszen szellen... talán épp Gary szellentette, aki eltűnt
[02:03]:   Griff Liman elírta a pótolniát pórolniára
[02:03]:   Norkys C. Graham értetlenül nézi a fekete színű egyedet
[02:04]:   Griff Liman szerint Tristram de C. egy kis színt hoz az egyhangúságba
[02:04]:   Nexine Redraven szerint a fekete nem szín
[02:04]:   Norkys C. Graham szerint a fekete nem is szín
Norkys C. Graham [02:04]:   omg xD
Emily M. Dean [02:05]:   *nevet Tristen* xD
Emily M. Dean [02:05]:   Trist *-*
Emily M. Dean [02:05]:   Vagyis... o.O Professzorúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúr *______________*
[02:05]:   Norkys C. Graham boldogan integet Emilynek *__*
Emily M. Dean [02:05]:   *integet Kysnek* Men?
[02:06]:   Nexine Redraven nézi a megjelent színeket, és szellent akar rájuk küldeni, mert nem felejtette el, mit tettek a kis szellenjeivel, majd rondán néz a morzsaszívóra
Emily M. Dean [02:06]:   -.-
[02:06]:   Norkys C. Graham villogtatja a mega-giga nagy morzsaszívót, és elkezdi szívatni Nexine haját aztán fejét
[02:06]:   Nexine Redraven akkor is rondán néz - habár kicsit bizonytalanabbul
Emily M. Dean [02:07]:   o.o
[02:07]:   Griff Liman Griff Liman fagyit eszik
Tristram de Crasso [02:07]:   hát akkor én meg elköszönök Bibíí jó éjt fórum Vigyorog
Tristram de Crasso [02:07]:   *mindenkire feladja a kényszerzubbonyt és betakarja a betegeket*
[02:07]:   Nexine Redraven nézi a megkettőződött Griff Limant, és nézi a kényszerzubbonnyal közeledő színtelent
[02:08]:   Norkys C. Graham nem érzi magát fórumnak, de azért jóéjt kíván a kényszerzunnonyozó fekete alaknak
[02:08]:   Griff Liman a kényszerzubbony alatt is fagyit eszik miközben integet a távozó Blacknek
Norkys C. Graham [02:09]:   kényszerzunnonyozó ? komolyan ezt írtam ?
[02:09]:   Nexine Redraven röhög
[02:09]:   Griff Liman csatlakozik a röhögőhöz
[02:10]:   Nexine Redraven kihívóan vinnyogni kezd, vajon Griff vele vinnyog-e
[02:10]:   Norkys C. Graham hahotázik, csak hogy ne röhögjön
[02:10]:   Norkys C. Graham vonyít
[02:11]:   Nexine Redraven hívja az állatmentőket, és elbújik
[02:11]:   Norkys C. Graham kiszimatolja, hol van, és elkezdi rágcsálni
[02:12]:   Nexine Redraven tudja, hogy ez nem volt nehéz, elvégre szellent
[02:12]:   Griff Liman Befogja a veszett állatot
[02:12]:   Norkys C. Graham letépi a karját, és habzik a szája
[02:13]:   Nexine Redraven néz ki a gyökerek közül
Griff Liman [02:13]:   /kergeti mint Pitont a samponnal
[02:13]:   Norkys C. Graham reméli, nem rá érti a gyökér szót Nexine
[02:13]:   Griff Liman kergeti mint Pitont a samponnal
[02:14]:   Norkys C. Graham szerint Griff kicsit mellényúlt
[02:14]:   Norkys C. Graham boldog, mert Pitont se érték utol soha a látszat szerint
[02:14]:   Griff Liman szerint Griff Liman már csak ilyen..
[02:14]:   Nexine Redraven most röhög, mert eredetileg a gyökérszindrómát értette ezalatt, de Norkys C. Graham beletrafált
[02:15]:   Nexine Redraven gratulál Griff Limannek, hogy még mindig bírja a strapát
[02:15]:   Norkys C. Graham ismeri ezt a gyökszindrómát, és ma jót is röhögött rajta
[02:15]:   Norkys C. Graham kezet nyújt Griffnek, noha az egyiket már letépte neki
[02:15]:   Griff Liman Griff Liman délbe kelt ezért bírja jól
[02:16]:   Nexine Redraven nem érti, miért rövidíti mindenki gyökszindrómának, mikor az hivatalosan is gyökérszindróma
[02:16]:   Griff Liman szerint ha a fél karját letéptékakkor megkettőződik
[02:16]:   Norkys C. Graham szerint Griff Liman skizó énjének lett még egy énje. kettőskizó O.o
[02:16]:   Nexine Redraven szerint Griff Limannek hidraősei vannak
[02:16]:   Norkys C. Graham szeret rövidíteni
[02:16]:   Norkys C. Graham szerint Griss Liman bizonyára gyík
Norkys C. Graham [02:17]:   *Griff, na 
[02:17]:   Nexine Redraven a gyökerek közül oktatja Norkys C. Grahamet, hogy akkor a nyelvújítás menni fog
[02:17]:   Norkys C. Graham erősen bólogat Xinenek (új becenév, muhahaha  )
[02:18]:   Griff Liman rájön hogy gyík, ezért gyorsan bekúszik a gyökerek alá
[02:18]:   Nexine Redraven gratulál Norkys C. Grahamnek, amiért ilyen intelligens, és helyet szorít Griff Liman Gyíknak, aki már nem szellen
[02:18]:   Norkys C. Graham szétdarabolja a gyíkot, úgyis mindene visszanő
[02:19]:   Nexine Redraven megijed, mert nem marad neki hely
[02:19]:   Norkys C. Graham próbálja felfogni Redraven gondolatmenetét, végül sikerül is
[02:19]:   Nexine Redraven újfent gratulál, és kétségbeesetten nézi, ahogy Griff Limanből sok kis Liman lesz
[02:20]:   Norkys C. Graham röhög az osztódáson, egyedfejlődés Men?
[02:21]:   Nexine Redraven lelke mélyén feléled az ösztön, és megint visszaemlékszik kis szellentettjeire, mikor a kis Limaneket nézi, és bosszút esküszik a veszett vad ellen
[02:21]:   Griff Liman szétdarabolódik, majd a sok kis Limanból egy óriási Liman gyík lesz, ami gyíktrágyát potyogtat Norkys C. Grahamra
[02:22]:   Norkys C. Graham pajzsbűbáj segítségével kivédi a nagy rakás trágyát, de kerülgeti a hányinger
[02:22]:   Nexine Redraven mekönnyebbülten helyezkedik el, mikor a sok kis Liman kimászik
[02:23]:   Nexine Redraven sosem röhögött még ennyit gyökerek közt
[02:23]:   Griff Liman megagyík ürüléke erősebb mint a pajzsbűbáj, így elkezd áthatolni azon
[02:23]:   Norkys C. Graham röhögi, hogy Nexből kijött a kis Liman
[02:23]:   Norkys C. Graham csóválja a fejét, mert a tárgya nem lehet ilyen erős.
[02:23]:   Nexine Redraven eszébe most jut csak el, hogy Liman miféle pótlásról beszélt és vinnyog, ugyanis kis Liman nem jött ki belőle, max egy szellen
[02:24]:   Norkys C. Graham szerint erős szexuális feszültség van Nexine és Liman között, elvégre Nexbe belehatol egy kis Liman o.o
[02:25]:   Griff Liman röhög
[02:25]:   Nexine Redraven csodálkozva néz, mert ő nem érezte, hogy kis Liman hatolt volna belé... nagyon kis Liman lehetett
[02:26]:   Norkys C. Graham röhög a bébirépán
[02:26]:   Nexine Redraven röhög Norkys C. Grahamen, és azon gondolkozik, mi köze Liman gyíkknak a bébirépához...
[02:27]:   Norkys C. Graham felvonja a szemöldökét, és tovább röhög. kis gyík, kis Liman,ergo bébirépa
[02:27]:   Griff Liman röhögve eltaposa N.C.K.-t
[02:27]:   Nexine Redraven még mindig nem érti az összefüggést, hiszen Liman Gyík és a bébirépa két külön faj... elgondolkozik, hogy vajon Liman Gyíknak honnan volt bébirépája?
[02:27]:   Griff Liman helyesbít N. C. G.-t
[02:28]:   Nexine Redraven így fél három körül nagyon filozofikus, és elgondolkozik, ki lehet az az N.C.K.
[02:28]:   Norkys C. Graham lefekszik a földre, és röhögésében püföli a földet a parányi ökleivel
[02:29]:   Norkys C. Graham szerint az enciklopédia rövidítése lehet az nck, de gyorsan kijavítja magát : enciklopédium, ha egy van belőle
[02:30]:   Nexine Redraven csodálkozik, hogy Norkys C. Graham mitől ilyen intelligens, és elmereng, hogy talán a veszettség az oka
[02:30]:   Griff Liman nézi a vak embereket
[02:30]:   Norkys C. Graham se érti, mitől ez a hirtelen okosság, de rájön, tuti valami filmből szedte ... xD
[02:31]:   Norkys C. Graham letörli a veszett habot a szája széléről.
[02:31]:   Nexine Redraven visszagondol az elmúlt pár órára, és elégedetten állapítja meg, hogy sem N.C.G-ről, sem G.L.-ről, sem róla nem lehet állítani, hogy normálisak
[02:31]:   Norkys C. Graham elégedetten dől hátra, hogy ma is alkotott valamit
[02:31]:   Nexine Redraven keresi a vak embereket
[02:32]:   Norkys C. Graham NR se komplett, de ez csupa dícséret Puszi
[02:32]:   Griff Liman szerint NR nem láthatja ha maga is az
[02:32]:   Nexine Redraven riadtan veszi tudomásul, hogy ő vak
[02:33]:   Norkys C. Graham még látja, hogy két vak botorkák körülötte, tehát tuti nem vak
[02:33]:   Nexine Redraven rájön, hogy Griff Liman Gigagyík becsapta
[02:33]:   Griff Liman szerint NR még gyógyítható
[02:34]:   Nexine Redraven nem hisz Griff Limannak, és megijed, mikor usere anyja berobbana szobába, miszerint túl hangosan kopácsol a billentyűzeten
[02:34]:   Griff Liman meglepetten veszi tudomásul hogy egyre nő
[02:35]:   Nexine Redraven megállapítja, hogy bizony Griff Liman hallucinál
[02:35]:   Norkys C. Graham csodálkozik, hogy Nexine userének anyukája még fen kuruttyol . szerintem rosszban sántikál xD
[02:36]:   Griff Liman szerint Griff Liman valószínüleg nem halucinál ugyanis Nexine Redraven nevezte már gigagyíknak
[02:36]:   Nexine Redraven userének édesanyja felriadt user kopácsolására és röhögésére
[02:36]:   Nexine Redraven szerint a Gigagyík nem nő tovább - avagy tényleg megvakult
[02:37]:   Norkys C. Graham részvétét nyilvánítja Nexine Redraven userének édesanyjának, mert nem hagyja a gyereke aludni, ami részben neki is köszönhető
[02:37]:   Norkys C. Graham szerint a Gigagyíkból még lehet Megagyík is
[02:38]:   Nexine Redraven szerint a Megagyík nem olyan menő, és nem tanácsolja Griff Limannak, hogy Megagyík legyen, mert az olyan, mint a Penny a Tesco mellett
[02:38]:   Griff Liman szerint Norkys C. Graham elfelejtette hogy megagyík már volt. annak az átalakulása a gigagyík
[02:38]:   Norkys C. Graham szerint Megatron is menő, ergo a Megagyík is
[02:38]:   Nexine Redraven röhög
[02:39]:   Nexine Redraven emlékezteti Norkys C. Grahamet, hogy Megatront elpusztították és felelősségre vonja, hogy ezt as sorsot szánja-e a Megagyíknak is?
[02:39]:   Griff Liman szerint Megatron szar
[02:40]:   Norkys C. Graham szerint Optimus jobb. de Lenox meg még jobb...
[02:40]:   Nexine Redraven szerint itt hamarosan lilaság lesz xDDD

Nicolas
Szerencsém volt, vagy egyszerűen nem az volt a helyzet Nicolassal, mint vártam, és nem sietett annyira haza. Örültem, hogy nem kell egyedül mászkálnom a városban, semmi kedvem nem volt visszamenni. Fanyar mosoly és bólintás kíséretében felálltam. Azt vártam, hogy az innivalótól majd megszédülök, vagy ilyesmi, de erősebb voltam, mint hittem, a hatás elmaradt. Mikor felemelkedtem, a szemem sarkából láttam, hogy pár fej felém billen. Kihúztam magam.
- Akkor gyerünk!
Nicolas is felkászálódott mire mellé értem, és együtt sétáltunk ki az ivóból. Meglepve vettem észre, hogy mennyit nőtt az utóbbi időben, nekem legalábbis úgy tűnt, vagy tíz centivel megnyúlt legutóbbi találkozásunk óta. Elismerő pillantást vetettem rá, és elmosolyodtam. Elállt az eső is.
- Na, csak nem mellénk állt a szerencse? - dünnyögtem a még mindig fenyegetően felhős égre pillantva. Nem hát, válaszoltam magamnak. Mellém nem sűrűn merészkedik, de azt hittem, megint elázok majd. Nem így lett.

Furcsa, kellemes hangulatom lett, amit a piának tulajdonítottam, de cseppet sem zavart, az viszont igen, hogy ötletem sem volt, hogy hová mehetnénk. Nick a zacskóval a kezében pedig szintén tanácstalannak tűnt. Már amennyire Nicolas Baxton valaha is érzett már tanácstalanságot... Nick az egyik legmagabiztosabb ember volt, akit ismertem. Hunyorogva néztem jobbra, aztán balra, hátha ötletet meríthetek a környezetből. Hiába. Sóhajtottam.
- Tipp, hogy hova menjünk?
Elsétált előttünk egy család, a kisfiú kezében fagyi volt. Csodálkoztam, hogy ilyen időben kaphat egy gyerek ilyet, és nem féltik, hogy megbetegszik. Az apa észrevette a pillantásom, és Nickre meg rám pillantott, elég rondán. Lehet, hogy nem tetszett neki, hogy két ilyen fiatal egy kocsmában tölti az idejét? Kit izgat? Csábos mosollyal válaszoltam a tekintetre, az anya pedig mintha befogta volna az "idegen nőneműek mosolya a férjemnek" radarral a vigyorom, felpillantott. A következő pillanatban már vitte is tovább a gyereket, és a pasiba karolva vonult el.

- Hah... - böktem ki vidáman, és elindultam a másik irányba. Néha azért nem olyan rossz móka, ha az ember feltűnő. - Mit szólnál, ha erre mennénk? Út közben meg mesélhetnél valamit a nyaradról, ha már az enyém olyan iszonyatosan pocsék.
Az utolsó szót szinte köptem a keserűségtől. Utáltam a gondolatot, hogy nemsokára vissza kell mennem Peterhez.

Bárkinekakitérdekel_és_türelmes_és_nemtudomkinek_és_akárkinekItt-ott ismerős arcok bukkantak fel a leginkább csendbe burkolózó emberek közt. Akadtak köztük elkeseredettek, tétovák, értetlenek, de legtöbbjük kajánul vigyorgott, izgatottan ágaskodott, hogy jobban lássa az új tanári kart, és a sárvérűek rémületét. Én érdektelenséget álcaként használva lejtettem végig a Mardekár asztala mellett. Akármennyire is igyekeztem, nem tudtam elnyomni magamban a döbbenetet. A többi asztalnak talán ha a fele érkezett meg, míg az én házam nagy része már ült is. Alig találtam helyet, igaz, nem is nagyon kerestem. El voltam foglalva azzal, hogy mérlegeljem a helyzetet. Valahol az asztal közepe táján végül sikerült leülnöm, miután visszafordultam. Nem akartam ugyanolyan gátlástalanul nézni az új tanárokat, mint a legtöbben... Nem is igazán érdekeltek. Az elkövetkezendő napokra, hetekre gondoltam, és magamra, aztán arra, amit már az Expresszen is kielemeztem: hogy kibírtam egy újabb nyarat Peter társaságban, és vállon veregettem magam gondolatban. A srác még mindig nem sejti, hogy tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy csak ki akar használni. Idén azonban olyasmit is kihallottam a szavaiból, amitől felfordult a gyomrom, és először nem is igazán tudtam reagálni rá: Peter ugyan visszafogott, de egyértelmű utalásokat tett rá, hogy már nem húgaként tekint rám, hanem egészen másképp... Azt kellett volna mondanom neki, hogy én sem bátyámként látom, hanem egy hatalmas, visszataszító féregnek, de az agyam rejtett zugában, amit nem takart be a döbbenet sötét köde, megszólalt egy hang, és emlékeztetett rá, hogy ez mekkora adu a kezemben. Hiszen állítólag egy sebzett szív, ha elmérged, képes tönkretenni egy életet. Azt persze nem tudhattam, igazat mond-e.
Félig figyeltem csak McGalagony halk beszédére. Hirtelen feltűnt a szokatlan csend, de nem foglalkoztam vele. Aranyvérű vagyok, nem kell félnem semmitől, ellentétben a többi asztal nagy részétől. Egy-két háztársam is félénken húzta össze magát, mikor elsorolták és bemutatták az új tanárokat. Eleinte nem figyeltem, hiszen volt, akit ismertem, és velük kezdték a sort. Viszont nem egy új név is felcsendült, és látva a különfélébbnél különfélébb arckifejezéseket, győzött a kíváncsiságom, és jobban megnéztem őket.
Meglepetésemre itt láttam egyik régi iskolatársam, akinek a húga még mindig a Roxfort tanulója. Sőt. Ő maga is csak két éve végzett. Vagy három. Összehúztam a szemem, és megnövekedett figyelemmel hallgatóztam, miközben teljesen a tanulók asztalára merőleges asztal felé fordultam. Egy másodikos hátrafordult, hogy megpróbáljon rondán rám nézni, amiért kicsit meglöktem. Nem sikerült neki, ellenben nekem egy apró kis pillantás mellékelésével sikerült visszafordítanom, hogy aztán megint a tanárokra figyelhessek.
Azt be kellett vallanom, hogy csinosabb arcokkal volt tele a kar, mint Piton... Szép vonásokból, határozott tekintetekből, öntudatos gesztusokból akadt bőven. Nyoma sem volt az egykori émelyítő vidámságnak, ami Dumbledore nyitóbeszédeit követte, mégis... valamiért akkor kevésbé borsódzott a hátam. McGalagony gyászos hangnemben adta elő magát, amit végül is meg tudtam érteni, elvégre ő a Rendben volt, mellette pedig úgy sejtettem, nem egy halálfaló is helyet foglalt. Libabőrös lettem, és akármennyire is rühelltem az óráit és a tantárgyát, sőt magát a Szigor Nagyasszonyát is, átéreztem a helyzetét.
De akadt olyan is, akit már ismertem. Foley-val sosem volt problémám, de úgy tűnt, neki annál több akad a helyzetével. Elég furcsán nézett, és csak alig-alig a kollégáira, legalábbis úgy látszott, kerüli a tekintetüket, sőt, a látványukat is.
Az új arcok közül is volt ismerős Tristanon kívül (vagy Tristram? franc tudja), mégpedig egy bolgár alak, a "híres" kviddicsező... Sosem rajongtam ezért a sportért, aranyvér ide vagy oda, de a fickó egészen jó formájú volt, és így közelről láthattam, mikor bárgyú vigyorral az arcán biccentett a rajongóknak hitt tanulóknak. Jóval fiatalabb, mint aminek hittem, mikor először (és eddig összesen egyszer) láttam. Jobban körülnézve megállapítottam, hogy az átlagéletkor el sem éri a harmincat. Pár háztársamnak szintén ez juthatott eszébe, mert kaján hangokat véltem hallani, miszerint ez az év a szórakozásé. Pár lány is ragyogó tekintettel meredt az újdonsült mentorokra, fél füllel hallottam a lelkendezésüket, és a bolgár sportember máris veszített a vonzerejéből.
Egy lestrapált alak is helyet foglalt  a sorban. Talán ez is vérfarkas, mint Lupin volt? Korra is kábé annyi lehetett, talán pár évvel fiatalabb. A nem messze tőle ülő, feltűnően helyes, fiatal alak azonban láthatóan jól érezte magát. A Hugrabug asztala felé mosolygott, de valahogy úgy éreztem, ez a mosoly nem sok jót ígér. Pláne az inspektortól, ahogy McGalagony közölte. Brandon Gray... Gray... Mintha lenne egy rokona az iskolában. De a Gray gyakori név, meg nem is igazán hittem, hogy a Roxfortból családi vállalkozás lett, habár mikor egy Mirolt is bemutattak, a tekintetem egyenesen ellenségessé vált, pedig nem állt szándékomban szemmel verni az új tanárokat.
Mi ez? Mindenki hozhat egy rokont tanárnak? Ez valami vicc? Tüntetően visszafordultam az asztalhoz, és vártam, hogy legalább valami ehető megjelenjen előttem. Sokan követték a példámat, mivel McGalagony már csak a megváltozott tananyagról és tanrendről beszélt, az pedig nem érdekelt szinte senkit, eltekintve a félvérektől és sárvérűektől. Nekik lesz min agyalniuk az elkövetkezendő időkben.
- Nekiállhatnánk? - mondtam kissé hangosan és az eseményektől dühösen a tányéromnak. Az nagy csendben elég feltűnő lehetett, sőt, talán kétértelmű is, tekintve az elmondottak lényegét, miszerint a varázslótársadalom alaposan ki lesz gyomlálva. Kényelmetlenül kellett volna éreznem magam, és úgy is volt, csak nem attól, hogy belesziszegtem az elkeseredett némaságba, hanem attól, hogy a némaság engem is bántott. A nyáron történtek dolgok, és ijedten vettem tudomásul, hogy a világ megfordulni látszott a szememben. Amit régen kerestem, idegenné vált, és amitől tartózkodtam, vonzani kezdett. Már nem éreztem elégtételt, mikor megrémítettem a mellettem kuporgó, gerinctelen kis másodikost; hiányzott Dumbledore beszédének a kifigurázása; a hideg futkosott a hátamon, mikor az asztalnál ülő fiatal nőre néztem, akinél biztos voltam abban, hogy ha valaki felkeresi lelki gonddal, megcsonkított lélekkel tér vissza a beszélgetésről... Pislogtam csak a tányéromra, nem néztem a körülöttem ülőkre, akik öt évig a társaim voltak; akik nagy része olyan volt mint én, mégis teljesen más.
Hirtelen idegennek éreztem magam köztük. Fogaim összecsattantak, mire a velem szemben ülő felkapta a fejét. Viszonoztam a pillantását, de nem hiszem, hogy értette, mi bajom van... Hiszen még én sem voltam tisztában vele.

Marcus
Az adrenalin bár eltűnt, a nyoma megmaradt. Olyan volt, mintha foltokban rászáradt volna a bensőmre, és megmerevedett volna, mint egy máz, amitől mozdulatlanná dermedtem. Ismerős érzés volt, cseppet sem szokatlan. Mindig is kissé heves volt a természetem, ebből kifolyólag a jellemem is szélsőséges, tökéletesen tisztában vagyok vele. Azzal is, hogy ez sok embernek nem tetszik, de ez nem érdekel, nem ez zavar ebben a visszásságban, hanem az, hogy én magam sem tudok dűlőre jutni a saját érzéseimmel. Ahogy ott ültem a szélben, hátamat az érdes törzsnek vetve, a fa másik oldalán a fura fazonnal, a haragom nyirkos köddé vált. Hátra döntöttem a fejem, és lehunytam a szemem. Azt képzeltem, máshol vagyok, egy másik világban, egy másik emberként. Alig jutott el a tudatomig Marcus fecsegése.

- Ami jó - vágtam rá. Nem hittem, hogy bunkónak hangzom, nem is ez volt a célom már, egyszerűen megszoktam, hogy nem cseverészek, hanem odavetek pár mondatot, és eltűnök, ha valaki nem szimpatikus. Valamiért mégis úgy éreztem, nem ártana, ha nem csak az olyan emberekkel foglalkoznék, akik közt felnőttem. Csak valamiért nem tudtam elképzelni erről a Marcusról, hogy olyan kellemes és jó alak lenne, mint amilyennek beállítja magát. Nem is kellett sokat várnom, hogy kibújjon a szög a zsákból. Az első, "még akár mardisnak is elmennék" mondattól csak elkerekedett a szemem, és kiegyenesedtem, de mikor folytatta, kitört belőlem a kacagás, nem minden gúny nélkül. - Tudod, Marcus, a "mardisok" többsége ravaszabb annál, hogy ilyenfajta játékokkal vegyenek rá mást, hogy infókkal szolgáljanak. Vagy épp agresszívebbek - vontam vállat, még mindig mosolyogva, és megint elhajítottam egy követ, ezúttal már enyhe kis derűvel. - Egy hollóhátastól ennél intelligensebb vagy kifinomultabb módszert vártam volna. Ami pedig engem illet, hát rólam gyakorlatilag csak olyan tudást fedezhetsz fel, ami abszolút nem mondható "jónak", úgyhogy nem vagyok túl érdekes.
Az utolsó szót ugyanúgy megnyomtam, mint ő, még a fejemet is illegettem hozzá, de biztos nem látta. Hirtelen dúdolni támadt kedvem.

- Aha, semmi mást, mi? - kérdeztem vissza. - Maximum megint megcincálni egy kicsit az idegeim, hm? Áh... - döntöttem vissza a fejem, és tekintetem a megtépett lombkoronába fúrtam. - Semmi kedvem bájologni, ahhoz meg főképp, hogy esetleg leitass vagy megmérgezz, te hős lovag... Tudom! - mondtam egyből. - Eszedben sincs.
Hiába az enyhe igyekezet, nem tudtam magam meghazudtolni, a bizalmatlanság nem olyasmi, ami egyik percről a másikra eltűnik. Ráadásul újdonsült barátocskám nyíltan kifejtette, hogy nem a legjobb alak a környéken. Legutolsó mondatára csak prüszköltem. Ha annyi knútom lenne, ahányszor ezt vagy hasonló megjegyzést hallottam... Furcsa vonásaimat sokan vonzónak találják. Én visszataszítónak. Persze meg kell hagyni, annak sem örülnék, ha valaki odaállna elém, hogy hé, de rusnya vagy!

- Oké, egyezzünk meg - csúsztam kicsit arrébb, hogy ha nagyon megerőlteti magát, láthassa az oldalamat. - Itt maradok, és hajlandó vagyok megtűrni téged magam mellett, mi több, még beszélek is hozzád, ha muszáj. Cserébe pedig hagyod a személyeskedést. Áll az alku?
Én magamban egészen reális kompromisszumnak tartottam magamhoz képest. Persze eszembe jutott az is, hogy talán nem épp az utolsó békés nyári napomon kellene a lelkemben még fellehető enyhülést előcsalogatnom, és nem ilyen személyek számára, de valahol mindent el kell kezdeni.

Craig
Meglepve néztem rá a "tanárra". Azonnal hangot is adtam a kétségeimnek.
- Biztos vagy benne, hogy a patkányod életével akarsz játszani? Figyelmeztetlek, hogy engem ilyesmivel nem lehet motiválni...
Elővettem a pálcám, és méregetni kezdtem az állatot. Szőlőszemmé... Éljen a kreativitás. Megpróbáltam elképzelni, ahogy a rágcsáló összetöpörödik, és érett kis bogyóvá válik gazdája kezében; szép sárgás, lédús szőlőszemmé. A képzeletben lejátszottam a dolgot. A gyakorlatban azonban tudtam, hogy ennél jóval nehezebb dolgom lesz. - Nincs kérdés - tettem hozzá.

Hunyorogva koncentráltam, de nagyon zavart a srác pillantása, viszont nem mondhattam neki, hogy forduljon el... Mégis csak hivatott betölteni a tanár szerepét, és tudtam (reméltem), hogy csak azért bámul, hogy figyelje a kísérletemet. Eszembe jutott, vajon mit szólna Piton, ha látná, milyen fazont sikerült beválasztanom korrepetálás céljából.
Sóhaj. Na jó, vágjunk bele - gondoltam. Pálca lendít, varázszsavak kimondva, patkány bajusza remeg. Nem történt semmi, ami még mindig jobb, mint ha mondjuk a fejét levegővé változtattam volna. Craigre pillantottam, hogy lássam, tényleg olyan türelmes-e, mint mondta. Úgy tűnt, nem hazudott. Ugyanaz az unott arc. Persze az is megfordult a fejemben, hogy hiába zuhanyzott le, még mindig nem volt magánál teljesen.
- A szőlő sosem volt a kedvencem - rántottam meg a vállam. - Utálom a magokat.

Nem éreztem cikinek a helyzetet. Sosem voltam jó átváltoztatástanból, volt más, amihez értettem. Sajnos viszont az RBF nem kérdezi, hogy hányféle álomkeltő és gyógyító főzetet ismerek; hogy hányszor voltam képes otthon olyan bájitalokat készíteni, amihez RAVASZ szinten kellene lennem; hogy miket találtam ki én magam... Hogy mennyi nép múltját ismerem, beleértve még a muglikét is... Nem. Az RBF-en muszáj lesz narancsot golflabdává, madarat cipőkanállá változtatnom, vagy valami hasonló hülyeség, úgyhogy Roxmorts cuki kis szállodájában üldögéltem egy zenésszel, aki igyekezett ilyesmire megtanítani. Hát remek. A méregtől elszántabb lettem.
- Várj - szóltam, mielőtt elkezdett volna kioktatni. - Megpróbálom még egyszer.
Ugyanazt lejátszottam magamban, ezúttal azonban elképzeltem, ahogy a szőlőt apró kis cafatkákra robbantom, hogy a magok csak úgy repkednek szanaszét.
Pálca fel, varázsige: és a patkány bezöldült, és összement, lassan, de biztosan. A meglepettségtől leeresztettem a pálcám, mire megállt, és egy furcsa, kezeslábas zöld izé maradt a helyén.
- Hoppá. Majdnem. - böktem ki, és elnevettem magam.

Marcus
Ziháltam a meglepettség, a hirtelen támadt indulat és a szóáradat elegyétől. Így is meleg volt már az idő, de az, hogy felment a pulzusom, csak rontott a dolgon, és kivert a víz. Az adrenalintól kiélesedtek az érzékeim, mintha valami gyilkos rontott volna rám, nem pedig egy valószínűleg ártalmatlan iskolatársam, akit ráadásul még én akartam felhúzni, és szerencsétlen módon az egész visszafelé sült el.
Nyeltem egyet és összehúzott szemmel hallgattam, amit mondott. Nem hittem neki, ösztönösen eltaszítottam magamtól a lehetőséget, hogy tényleg segíteni akar, habár arról fogalmam sem volt, hogy miben. Abban az egy dologban, ami problémát okozott, senki sem tudott volna segíteni, amúgy pedig semmi bajom nem volt.
- Kösz szépen, de tökéletesen vagyok, nincs szükségem segítségre semmiben. Ti meg - szóltam oda a még mindig bámészkodó, de már lassan szétszéledő pár embernek - szedjétek a lábatokat, vagy átokkal segítek rá a menetre!
Szikrázó szemekkel néztem végig, ahogy durcásan és lenézően elmasíroznak, aztán visszafordultam ehhez a Marcushoz. Értetlenül figyelem, és a pálcámat a meglepettségtől automatikusan lejjebb eresztem.

- Hogy érted ezt? Mi az, hogy jobb kedvre derítenél? Megkínálsz csokibékával? Vagy valami édes kis bűbájjal óhajtasz megajándékozni? A legkönnyebben úgy tudnál jobb kedvre deríteni, ha abbahagynád ezeket a... manipulálás-szerű dolgaidat.
Nem mondtam, hogy semmi baj, mert igenis zavart, hogy így viselkedik. Kifejezetten tolakodónak éreztem, habár jól tudtam, hogy egy másik csaj nagy valószínűséggel ragyogó szemekkel vetette volna bele magát Marcus karjaiba, és elregélte volna minden gondját-búját. Csakhogy én nem voltam másik csaj, hanem az, aki soha nem dőlne be egy ilyen felkínálásnak. Amúgy sem értettem, mi veheti rá a srácot a "nemes gesztusra". A fa ágai közé közben befészkelte magát a hirtelen támadt erős szél, és úgy rázta, mintha ki akarná csavarni, néhány levelet hozzácsapva a környéken lévőkhöz, többek közt hozzám. A hajam mintha mágnessé változott volna, tele lett apró levélkékkel, de nem kerülte el a figyelmem, hogy Marcus is pálcát húz. Ettől újra elöntött az adrenalin, és valami furcsa elégedettség áradt szét bennem. Minden rossz érzésem előtörni készült, és bár tudtam, hogy igazságtalan volna és mellesleg házirendbe ütköző, ha párbajozni kezdenék, de a feszültségem robbanni készült.
- Az, hogy idősebb vagy, nem jelent semmit. Hollóhátas is, szóval biztos van olyasmi, amit te tudsz, én meg nem, viszont én pedig mardekáros, és tudom, mit gondolnak az emberek rólunk, nem mindig alaptalanul. Ráadásul elég kreatív is vagyok, úgyhogy nem kell félteni... - villantottam rá a tekintetem, higgadtabb hangon előadva a mondandóm. Képtelen voltam hinni neki, és nem is akartam, de azért szóvá tettem a dolgot, a remegő és meleg pálcát még mindig a kezemben tartva.

- Semmi okod nincs segíteni, és azt sem tudod, hogy mi bajom van. Nem rajtam kellene elkezdened az emberek analizálásának gyakorlását... A komolyabb kárról meg annyit - és hirtelen eltettem a pálcám - hogy nem érné meg a büntető.
Aztán arrébb léptem, és kifújtam a dühöm egy részét. Éreztem, ahogy az indulat megfordul bennem, mint valami torz magzat, és már nem is kifelé irányult, hanem engem kezdett mardosni. Összefontam a karjaim, és a fa másik oldalán letelepedtem. Az érzések megcsavarodása nem volt újdonság, néha egy egészen apró dolog mozdított ki a saját pokoli indulataimból. Hogy ezúttal mi miatt higgadtam le, nem tudom.
Mindenesetre lehuppantam a kövek közé, nekidöntöttem a hátam a hatalmas fának, mert végképp nem volt ahhoz kedvem, hogy a diákság közé visszamenjek, akiknek a parkban található része valószínűleg már engem emleget, na meg Marcust, aki az emberi szívek önkéntes gyógyítója. Látszólag.
- Nem hiszem, hogy ha nem tudsz társalogni, akkor jól olvasol az emberekben. A szavak sok mindent elárulnak, és könnyű a viselkedéssel hazudni, még ha látszólag, sőt! Bizonyítottan igazat is mond valaki...
Marcus nem tudhatta, kire célzok, egyedül én. Talán nem is értette, miről beszélek. Amúgy is lezártnak tekintettem a témát, és némán figyeltem az újra megjelenő madarakat a fűben, furcsa, üres érzéssel a mellkasomban.

Craig
Összevont szemöldökkel, enyhén sértett önérzettel hallgattam, ahogy kioktat. Nem tetszett, amiket mondott, de sikerült uralkodom magamon. Úgy döntöttem, megpróbálom a lehetetlent, és nem pofázok vissza. Elég szerencsétlenül nézett ki, körülbelül úgy, mint akit az éjjel alaposan megtáncoltattak valami szemét bűbájjal. Úgyhogy ártatlan kígyóvigyort erőltettem az arcomra, de néhány perc után befuccsolt az önuralom-tréningem.
- Erre nekem is sikerült rájönnöm - böktem vissza halkan a "ha így folytatjuk nem lesz semmi az egészből..." mondatra. Azt persze nem fűztem hozzá, hogy nekem szükségem volna erre a korrepetálásra, mert elég rosszul állok a tantárgyból. Viszont nem tartottam létfontosságúnak az egészet, szóval nem törtem magam különösebben, hogy kifejezzem ezt a vágyamat. Sosem szerettem tanulni, és ha sikerülne elérnem, hogy ő mondjon le a dologról (azaz rólam), akkor nyugodtan mondhatnám Piton professzornak, hogy a tanárral volt a probléma. Ha érdekelné, persze, amit kétlek. De aztán elhallgattam.

Kényelmesen elterültem a fotelban, már amennyire lehetett, és hallgattam Craig, azaz a tanár úr sóhajjal sűrűn teletűzdelt mondandóját. Iszonyatosan untam magam, és a pasas stílusa nem ébresztett fel. Úgy tűnt, mindjárt elalszik, de mégis elég sokat beszélt. Bólintottam.
- Rendben. Nekem megfelel... Habár még életemben nem voltam különtanárnál, szóval nem tudom, mennyit szokás ilyenkor fizetni.
A szüleimtől pedig nem kérdezhetem meg, mert hullák, akik felneveltek, azok meg magasról tesznek rám, és ez kölcsönös. De ezt nem mondtam ki hangosan.
Megláttam a fura patkányt a földön mászkálni, összecsomósodott szőrrel, mozgó bajusszal, és automatikusan elmosolyodtam. Mindig furcsálltam, hogy az emberek többsége irtózik ezektől az állatoktól. Én kifejezetten kedvelem ezeket a kicsi állatokat. Lóbáltam a karfára feltett lábam, elfordítottam a tekintetem a rágcsálóról, és a gazdájáról, a plafonra szegeztem a szemeim, és nyűgösségemet félretéve mesélni kezdtem, szünet nélkül, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. Kissé megalázónak éreztem ezt az egész pótórák-dolgot.
- Nos, most vagyok ötödikes, jön az RBF, és átváltoztatástanból igényelnék egy elég átfogó korrepetálást. Nem hiszem, hogy elég jól teljesítenék a vizsgán, és mindjárt itt van, úgyhogy minél hamarabb ráncba kéne szedni a tudásom, ami megjegyzem, elég hiányos. A vizsga pedig - már ha megtartják, tettem hozzá magamban - elég fontos. Elméletileg, ugyebár...

Forgattam a szemeim, és ránéztem. A hajamba túrtam, mert kezdett melegem lenni. Az elhúzott függönyök már nem védtek a napfénytől, én pedig szerintem kifejezetten allergiás vagyok a napra és a melegre. Még jó, hogy a sarokba, ahol ültem, nem húzódott be a fény.
- Akkor megoldható a dolog? Nem foglak sokáig nyaggatni, ha elég alapos leszel, ne aggódj - nyugtattam meg, és felkászálódtam. - Minél jobban megy a dolog, annál hamarabb végzünk majd, és annál kevesebbszer kell látnod az arrogáns fejem.
Nem volt értelme játszani, hogy bírom, és őt is megkíméltem tőle, habár nem úgy tűnt, mint akit különösebben izgat, mit gondolok. Tipikusan olyan arc volt, aki élvezi, ha ő uralkodik. Legalábbis elsőre úgy tűnt.

Marcus
Meglepett ez a tömény érdeklődés, amit a srác mutatott irányomba. Nem átallott betörni a személyes terembe, és állandóan a szememet mustrálta. Úgy éreztemm magam, mint egy csapdába ejtett kóbor kutya, akit épp el akar kapni a sintér némi kis kedvességgel és egy kutyakeksszel. És az emberek még csodálkoznak, hogy nem bízom senkiben? A cukrosbácsiknak nem szokás. Úgyhogy egyenesen visszabámultam a szemeibe, és kerek-perec, megvetően prüszkölve kijelentettem:
- Esélyed sincs, hogy megtudd, mi bajom van... - aztán folytattam a kövek hajigálását.
Ez a Marcus gyerek még koravénebb volt, mint én. Tisztára úgy viselkedett, mint egy mugli lélekturkáló vagy hogy nevezik. Az egyik szobatársam mesélte, hogy mugliismereten tanulnak az ilyenekről. Ezeknek az a céljuk, hogy kiszedjék belőled, mi bánt, aztán nagyon okosnak tűnő tanácsokkal és mindenféle tablettákkal látnak el. Kár, hogy nincs halálfaló-ivadék űző kapszula. Kérnék belőle párat.

Hitetlenkedve hallgattam a szavait, még a szám is kinyílt résnyire, hogy visszavágjak, de csak egy meglepett pillantásra futotta, mikor megint felé fordultam. Úgy gubbasztott ott, mint egy bagoly. Összevont szemöldökkel, értetlen mosollyal néztem rá.
- Most... te komolyan azt hiszed, hogy csak úgy nekiállok kibeszélni neked az életem problémáit? Tényleg?
Nyögtem egyet, és megint a köveknek szenteltem a figyelmem. De nem hagyott nyugodni ez az egész. Azonban még mielőtt bármit is tehettem vagy szólhattam volna, végképp átlépte a határt: minden átmenet nélkül hozzámért. Ráadásul az arcomhoz, eközben pedig úgy fúrta a tekintetét az enyémbe, hogy szinte átnyársalt! Meghökkenve kaptam el a fejem, és azonnal felpattantam. Éreztem, hogy bíbor köd lepi el az agyam. A pálcám már a kezemben volt, és kellemetlenül éreztem volna magam, ha nem lettem volna ledöbbenve ezen az arcátlanságon.

- Merlinre! - kiáltottam fel. - Eszednél vagy?! Mit fogdosol?
Lihegtem az indulattól, és a pálcám kezdett átmelegedni az ujjaim közt. A szemem sarkából láttam, hogy páran felénk fordultak a hisztérikus kitörésemnek köszönhetően.
- Tudod, a legkevésbé sem izgat, hogy mi volt a leveledben! Nekem is vannak leveleim. A francba is, mindenkinek vannak, akárcsak problémái! Nekem jelenleg az, hogy egy vadidegen eszement simogatja végig az arcom! Én a te helyedben a saját gondjaimmal foglalkoznék, mert ha most egy nálam kellemetlenebb alakot faggatsz a bajairól vagy ne adj isten fogdosol csak úgy meg, akkor akár már a gyengélkedőn is lehetnél, ujjak nélkül! Szóval Marcus, nem tudom, kik szokták neked kiönteni a lelküket, de én nem leszek a következő, és igazán értékelném, ha nem érnél hozzám csak úgy, mert még a végén elszabadul a pálcám! Te jó ég! - forgattam a szemeimet, kifulladva a szóáradattól, hátrébb lépve. - Még a barátaim sem fogdosnak csak úgy! Mi a fenét képzelsz magadról?
Nem elég, hogy úgy viselkedik velem, mintha egy csökött agyú kislány lennék, még ez is?!

Újdonsült "tanárom" nem siette el a dolgot... Ráérősen csorgott odabenn a víz, én csak ültem, néha kipislantottam ez egyre erősebb fénybe. Ráztam a lábam idegességemben, és már kezdett rajtam eluralkodni a mindent elsöprő, jellegzetes düh, de ekkor a víz abbahagyta a csobogást. Kihúztam magam, és vettem egy mély levegőt. Megköszörültem a torkom, csak halkan és diszkréten. A fürdőben motyogást hallottam, de mielőtt rájöhettem volna, kihez (vagy mihez beszél) a fickó, kitárult az ajtó.
Egészen normálisan nézett ki, ha nem számítjuk a fejét. Meg a csüngő pólóját. És a farmert, amit biztos nem mostanában vásárolt. Magamra erőltetett jóindulatom el is párolgott, mikor megéreztem az illatát. Abban a percben semmi sem hatott volna rám nyugtatólag, de a szúrósnak is nevezhető illatár, ami a párás fürdőből áradt az amúgy is egyre melegebb szobába, csak olaj volt a tűzre. És a szavai...

- Cöh. Örülök, ha megfelel... - vágtam vissza hasonlóan csipkelődő hangon. - Csak aztán tessék is kiérdemelni, tanár úr!
Figyeltem, ahogy meglepett aztán kissé megvető pillantást vet a kupacra a sarokban. Eszemben sem volt felállni, inkább lustán követtem a tekintetét.
- Én - jelentettem ki. Mielőtt elkezdhettem volna szidni az állapotokat a szobában, belém fojtotta a szót. Az első pillanatban meglepődtem, de minden szava csak korbácsolta bennem azt a kis érzelmet, ami nem volt sem harag, sem bánat, hanem valahol a kettő közt. Kikerekedett szemmel, majd összeszorított szájjal hallgattam, amíg végigmondja a mondandóját. Közben lassan felálltam, de remegtek a tagjaim. Ő ugyanabba a testtartásba merevedett, mint én, és jót röhögött rajta. Nem tudhatta, hogy nem ezzel akasztott ki. Sőt, nem is ő volt ami kiváltotta belőlem ezt. Néztem, ahogy rendet tesz egy laza mozdulattal. Nem hatott meg. Mélyen beszívtam a levegőt és reszketve eresztettem ki. Lassan visszanyertem az önuralmam, és képes voltam válaszolni is.
Elfogadtam a kezet, de csak gyors kézrázásra futotta. Nem volt kedvem semmiféle kontaktusra, pláne nem testire...
- Nexine Redraven vagyok.

Kicsit elléptem, és visszaültem a fotelszerű ülőalkalmatosságba. Nem néztem rá, de körbejárattam a tekintetem a rendbe szedett szobán. A "tanárra" nézve láttam, hogy mennyire odavan magától. Gondolom ezzel akarta elállítani a lélegzetem. De fogalma sem volt, hogy engem nem lehet lenyűgözni ilyesmivel. Ahogy elnéztem, úgy éreztem, ez a fickó soha, semmivel sem lenne képes rá. Semmi tapintat, semmi érzékenység vagy segítőkészség. Egy nálam érzékenyebb diák könnybe lábadt szemmel, remegő ajkakkal nézte volna, miután végighallgatja a kioktatást. Én viszont egy finom mosollyal megtoldott választ adtam a "kedves" szavaiért cserébe.
- Nem azért vagyok itt, ha már kérdezed, hogy én takarítsak el utánad... Én speciel azért jöttem, hogy átváltoztatástant tanuljak. Az pedig, hogy kik és mik a szüleim, a legkevésbé sem rád tartozik. Arról biztosíthatlak, hogy nem házimanók, így nem is kell a te mocskaidat nekem eltakarítanom, nem igaz? Vagy ha az is benne van az oktatásban, én itt sem vagyok...
Mindezt egy szusszal mondtam el, és már az sem izgatott, ha ezért kidob. Semmi joga nem volt kioktatni. Ő a tanár, tehát segítenie kell. Abban pedig eddig nem jeleskedett. Nekem kéne megmutatnom, hogy megy ez?
- Mióta vállalsz ilyesmit? És most a magántanárkodásra gondolok, nem a rendrakásra. Az úgy látom nem az erősséged, vagy legalábbis nem gyakran alkalmazod, ha még a tanítvány érkezésekor is kupi van, tanár úr - villantottam rá egy apró félmosolyt, és félrebiccentettem a fejem. Kecsesen ültem, amennyire csak lehetett a kényelmetlen székszerű izében. Amilyen hangon előadtam, akár azt is mondhattam volna, hogy nem ismerek nála jobb embert a világon. Ami ha belegondolok, igaz is... Nem sok jó embert ismerek a világon, de Ez a Craig Nicholls sem lesz a kedvencem, láttam előre.
- Úgyhogy ha lehet, gyorsan beszéljük is meg a kényes anyagiakat, és vágjunk bele, jó? - kérdeztem, enyhe fáadtsággal a hangomban. Azt kívántam, bár gyorsan vége lenne már ennek a délutánnak...

Nicolas
Életuntan bámultam a poharamba, de hamar elszakítottam róla a pillantásom, mert kezdtem úgy festeni, mint a körülöttem iszogatók, és mit ne mondjak, úgy is éreztem magam. Csak mosolyogtam Nick válaszán, és azért örültem, hogy nem kapta fel a vizet a kétértelmű utalásommal az anyját illetően. Nem mintha olyan hirtelenharagúnak vagy mimózának ismertem volna meg... De ki tudja? Ha magamból indulok ki, akkor akár nekem is ugorhatott volna ott mindneki előtt. Persze nem tette, sőt, ahogy láttam, még mulatott is a feltételezésen.
- Az én nyaram? - kérdeztem vissza. - Az unalmas nem kifejezés...

És valóban. Nem volt unalmas, azt valójában nem mondhattam rá. Inkább feszült és várakozásteli. Minden pillanatban betoppanhatott egy csuklyás alak, hogy rávegyen, álljak anyám helyébe a körben, esetleg felmérje a képességeimet, nekem pedig semmi kedvem nem volt parasztot játszani a Sötét Nagyúr sakkábláján... Nem szerettem, hogy egész nyáron Peterrel és a sleppjével kellett együtt lennem, de nem volt más választásom. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy csak úgy lelépjek, és enyhe irigységgel mértem végig háztársamat. Lám, még ilyen veleéig zöld gyereknek is van családja, akivel törődhet, és aki törődik vele így, vagy úgy. Én viszont tökéletesen egyedül álltam a nagy büdös világegyetemben.
A második pohárkányi whisky kezdte éreztetni a hatását, és rám az alkohol nem kifejezetten üdítő hatással bír... Úgyhogy Nick felajánlására csak megcsóváltam a fejem.
- Nem, kösz. Én többet nem kérek... Még a végén valamelyik piás ölébe vetem magam véletlenül. és azt sosem bocsátanám meg magamnak...

Viszonoztam Nick pillantását. Hirtelen valami szomorkás érzés lett úrrá rajtam, amikor megláttam a szemében a jellegzetes mustrálást. Igazán nem tehetett róla, elvégre pasiból volt, de én attól még szinte barátként tekintettem rá, és bár tudtam, hogy ő sem vonzódik hozzám, de észrevehető volt a hatás. Sosem tartottam magam szépnek, nem is vagyok az. De még egy talárban is megnéznek az emberek, és papírzacskót meg zsákot kéne húznom magamra, hogy ne legyek olyan feltűnő. Kis fejcsóválással a poharamra szegeztem a pillantásom, és elfogott a vágy, hogy valahol máshol legyek. Sóhajtottam egyet, és felpillantottam. Nem szokásom kérni az emberektől semmit, de hirtelen elhatározással úgy döntöttem, feladom a makacs elveimet, és szórakozás, vagy inkább kedélyjavítás céljából ráakaszkodom Nickre egy kis időre. Maximum lekoptat. Hozzászoktam már, hogy lepöccintenek.
- Te figyelj... Mit szólnál hozzá, ha már ilyen szar napunk van, ha egy kis ideig elkísérnélek? Hátha valami jobb is kisülhet ebből.

Csak akkor vettem észre a srác furcsa akcentusát, mikor végre réthetően kezdett beszélni, de ez eltartott egy darabig. Cirógattam a fura kis rágcsálót, ami túlélte a gondolom meglehetősen vad éjszakát, és próbáltam úgy venni a levegőt, hogy ne sokat érezzek az egyre karakteresebb szagokból... És a patkány volt még szinte a legillatosabb. Egy ideig csend volt, nem szólaltam meg és a pasi is hallgatott, de nem érdekelt különösebben. Nem volt túl jó kedvem. Craig csak fintorgott a fénytől, valószínűleg úgy sajgott a feje, mintha baltával vágták volna ketté, mert ha egyedül itta meg a szobában fellelhető összes sörösdoboz tartalmát, már az sem lehetett kellemes így reggel. Meg aztán azt sem hittem, hogy beérte volna annyival.

Talán kissé lenézően vetettem rá egy pillantást a kihagyott teherbeejtési kísérletet illetően, és hirtelen elképzeltem az akciót. Fuh. Na nem. A fickó tökéletesen érdektelenül mozgolódott és igazgatta magát, mint valami kis kakas. A cucca ide-oda csúszkált rajta, fura hangokat adott ki, és az az érzésem támadt, hogy talán csak viccből adta fel azt a hirdetést. Viszont minden tapintat és kertelés nélkül a szemembe mondta, hogy rosszkor jöttem. Az őszinteség szobra. Csak bólintottam a szavaira, és letettem a patkányt. Automatikusan egymásra tettem a lábaim, és ráhelyeztem a kezeim. Gyanakodva néztem Craiget, ahogy totál kábán ásít, és hebegve előad valami olyasmit, hogy akár meg is várhatom, amíg fürdik. Eközben elkezdett sztriptízelni, de elég gyatrán, ráadásul a látvány sem volt elég ahhoz, hogy maradásra bírjon, sőt! Mindenféle nonfiguratív mintákat villogtatva a dereka körül elmasírozott előttem, és az én ízlésemnek ez nem igazán felelt meg. A pulcsiszerű rongy már a földön hevert.
- Jól értem? - kérdezem döbbenten, miközben figyeltem a lomha lépteket. - Te most el akarsz menni...
Csatt. -...fürdeni.
A fürdőszoba ajtaja becsukódott mögötte. Meglepettségemben még mérgelődni is elfelejtettem. Hallottam, ahogy odabenn megindul a víz, és fogcsikorgatva ismertem el magamban, hogy nem adhatom fel csak úgy, kénytelen leszek megvárni, hogy bebizonyosodjon, tényleg ért-e a varázsláshoz annyira, hogy csak egy hajszálnyit is javuljon a teljesítményem. Habár ha az alapján kellett volna döntenem, amennyit a jelenlétemben csillogtatott meg a tudásából, hát akkor a srác egy nulla. Ugyanis egy pillanatra sem használta a pálcáját.

Felálltam. Nem volt talpalatnyi szabad hely a földön, és dühömben fogtam a pálcám, aztán minden fellelhető dolgot, ami a földön volt, egy kupacba varázsoltam. Nem igazán izgatott, hogy a maradék sör esetleg eláztatja a ruhákat. Talán még jót is tett nekik. A fürdőhöz léptem, és nagyot koppintottam az ajtóra.
- Nem tudom, mondták-e már neked, hogy ez elég nagy bunkóság, tanár úr. Szerintem mielőtt nekikezdesz az oktatásnak, neked sem ártana néhány órát venned az etikettből, vagy legalább megkínálni a tanítványt is, ha iszol!
De ez sem lett volna jó ötlet. Az ócska piától maximum hányni lehet, nem ellazulni.
És gyúrhatnál is, öcsi... - tettem hozzá magamban, elnézegetve a ruhadarabokat, amik sátorként csüngtek az előbb a srácon. Pedig nem voltak olyan nagyok.
- Megvárlak itt, és ha lehet, ruhában gyere ki, szárazon és józanon. Tanulni jöttem ugyanis, és nem tűnsz akkora géniusznak, hogy másnaposan is brillírozz, úgyhogy ha az anyagiakról egyáltalán beszélni akarsz, akkor ajánlom, hogy mutass is fel valamit - közöltem vele egy szuszra az ajtón keresztül. Fogalmam sem volt, mennyit hallott belőle, vagy így visszagondolva hogy ki az a Pete, meg hogy hogyan reagál majd a stílusomra, de nem is érdekelt. Nehogy már a pálca vigye a mágust... Ellöktem magam az ajtótól, és tehetetlenül álltam a szűk szoba közepén. A patkány közben elődugta a fejét a ruha és mindenféle más alkotta kupac alól. Őszintén szólva vicces látvány volt, még el is mosolyodtam, de a fürdőből kihallatszó csobogás egyből visszarángatott a dacba. Úgyhogy inkább leültem az ágyra, és vártam. És vártam. És vártam.

Marcus
Sóhajtva dobtam el a huszadik követ. Azon gondolkoztam, mit kéne csinálnom, hogy a feltehetőleg ellenkező neműt ott a fa másik oldalán felhúzzam, és ne csak nekem legyen ilyen mocskosul tré kedvem... Úgy tűnt, a szerencsém megint elhagyott, és egy megingathatatlan, sziklalelkű akárki fekszik a túloldalon, az a szent típus, akit maximum úgy húzhatnék fel, ha nekimegyek pár elsősnek ok nélkül. De azt minek csináltam volna...?
Mélyet sóhajtottam, és nekidöntöttem a fejem a törzsnek. Lehunytam a szemem, és egy percre átadtam magam minden más érzékemnek. Szagoltam azt a jellegzetes, kesernyés fa illatot, a port a kavicsok közt, a közeli friss füvet. Hallottam a madarak csiripelését, az ágak közti szellőt, a tanulók zsivalyát - és a kövek megroppanását. Kinyitottam a szemem, és a szemem sarkából láttam, hogy a másik kidőlt oldalra, hogy megnézzen magának. Szemtelenül visszabámultam rá, ha már egyszer olyan nagyon néz. Már nyitottam volna a szám, hogy na végre, észrevetted, hogy cukkollak? De ő előbb szólalt meg, és sikerült végül neki felpaprikáznia engem.
Kislány?!

Felháborodott tekintettel néztem végig rajta, miközben ő a tekintetemet kereste. Kábé úgy viselkedett, mint egy új tanár, aki a diákban épp a nagy reménységet látná. De igaza volt. Nem ismertük egymást, és ami engem illet, abban a pillanatban jobban éreztem volna magam, ha nem is akart volna megismerni. Nem volt szokása az embereknek, hogy csak úgy letámadjanak ismerkedés szempontjából, ez a srác meg (aki ráadásul tökéletesen elütött a legtöbb roxfortostól) haverkodik itt velem. Furcsa, bizalmaskodó hangon szólalt meg, ami idegesített. Azt az egyet viszont értékeltem, hogy nem bámult. Legalábbis a szememen kívül semmi mást nem nézett, de azt nagyon.
Eldobtam még egy követ, és kicsit megcsóváltam a fejem.
- Nos, Marcus - feleltem fokcsikorgatva, de bájos mosolyt erőltetve az arcomra - Nexine Redravent tisztelheted bennem.
Nem adtam fel, hogy a rossz kedvemet máson vezessem le. A srác nem tűnt egy könnyen kizökkenthető fajtának, de lehet, hogy csak akkor kelt fel a puha ágyikóból, leslattyogott ide, és még nem fogott fel sokmindent a világból azon kívül, hogy minden csodás és napsütötte. Kicsit elgondolkoztam, hogy mi lenne a legjobb: ha beszélgetés közben csinálnék valamit, és úgy kezdenék bele valami kellemetlenségbe, avagy egyből kezdjem el a feszültség levezetését. Az az igazság, hogy egy cseppet elbizonytalanodtam, ahogy a derűs arcot néztem, mert  tökéletesen higgadtnak tűnt. A feszültségem visszafordult, és tovább kavargott bennem, ráadásul ez a tanácstalanság is társult a kevésbé kellemes érzések sorához.

Észrevettem, hogy a srác a Hollóhátba jár. Na, hát ez az a ház, ami a legkevésbé izgat. Ezekkel nem lehet csak úgy piszkálódni, ezek csapatban pláne erősek, velük okosnak és figyelmesnek kell lenni, különben visszcsapódhat a saját verbális pofonunk az arcunkra. Pechem van. Törhetem a fejem. Egyszerűbb lett volna egy kis hugrás, aki maga alá pisil, ha rondán nézek rá. Habár észrevettem, hogy már nem megy olyan könnyen az ilyesfajta levezetés nekem... Nem nagyon élvezem hosszú távon. De a gyors helyzetfelmérés után összevont szemöldökkel, érdeklődést tettetve fordultam egy kicsit oldalra, hogy ne kelljen kicsavarnom a fejem, hogy lássam.
- Csak ülök, és dobálom a köveket. Remek móka, jobbat el sem tudok képzelni, próbáld csak ki - válaszoltam cinikusan a "mi a helyzet" kérdésre. Felvettem még egyet, és bizonyítás gyanánt elpöccintettem. Egy madár riadtan reppent fel a fűből.
Legalább egy élőlényt sikerült kicsit megzavarnom. Micsoda sikerélmény...
- És te mit keresel itt lenn? - kontráztam, elvégre fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek magammal egy idősebb hollóhátas társaságában a magányos tölgy alatt, elszeparálva mindenki mástól. Lehet, hogy ott kellett volna hagynom, és könnyebb préda után néznem...

Marcus
Meleg, nyomott idő volt, szerencsétlenségemre nem az újabban kialakult időjárás jellegzetes hűvös-ködös változata. Gondoltam kilépek a kastélyból, ahol kellemesebb volt az idő, de kellemetlenebb a társaság. A "csapatom" valahova szétszéledt, és nem nagyon volt kedvem kerülgetni a többi diákot, de tény, hogy magányra sem vágytam. Kellemetlen hangulatban lézengtem a birtokon. Örülnöm kellett volna, hogy túl vagyok a vizsgákon, hogy jön a nyári szünet, hogy elszabadulhatok a kötelességek alól, és hogy megint nem kell mást tennem a túlélés érdekében, hogy elviseljem gyámom társaságát, és csendben figyeljem, hogy szövögeti a hálóját.
Még az is benne volt a pakliban, hogy megkeresnek. Őszintén szólva számítottam rá, hogy előbb-utóbb valaki rájön, hogy egy egykori erős és a saját körében talán híres halálfaló gyereke vagyok, küszöbön a nagykorúságom, és talán megkísérel bevezetni a csuklyások birodalmába.
Nem vagyok aggódós típus, mi több, mondhatni teszek rá, mi fog történni velem, de valahogy szerettem volna már túl lenni rajta. Szorult a hurok az egész varázslótársadalmon, és bár abban az egyben biztos voltam, hogy sosem állok a Jó oldalra, de nem tudtam magam tetovált szolgának sem elképzelni egy olyan seregben, ami egy törtető, kegyetlen és őrült akaratát teljesíti. De nem féltem. Sosem féltem, hiszen ami megtörténik, az megtörténik. Semminek sem kell, de előbb utóbb minden megtörténik.

Egy felhő végre eltakarta a tűző napot, enyhe árnyékot adott a néhány lézengő diáknak, akik legtöbbje a tóhoz ment, élvezni az utolsó együtt töltött napokat. Érezni, látni lehetett rajtuk, hogy tartanak a jövőtől. Ettől jobb kedvem lett. Ők nem tudták, amit én: hogy teljesen mindegy, most mit csinálnak. Aggódhatnak, de minek? Nem lesz jobb.
Észrevettem a távolban a hatalmas fát, amit mélyen belül mindig is csodáltam egy kicsit. Hatalmas volt, és büszke, akárhogy tépték a viharok, rendíthetetlenül, dacosan állt, nem érdekelte, hogy a varázslók közt háború dúl, hogy az alatt elterülő parkban mennyi zokogó diák pihent gyászhírt közlő levéllel az ölében. Semmi sem érdekelte. Kicsit úgy éreztem, hasonlítok rá, de a gondolataimat hamar kiráztam a fejemből. Kezdtem gyerekes lenni.
Borús hangulatom is visszatért a napsütéssel együtt. Siettem, hogy a tölgy árnyékába érjek. Őszinte sajnálatomra azonban már más terpeszkedett alatta. Csak a lábát láttam, mivel a vastag törzs másik oldalán dőlt neki a fának. Megtorpantam, de a mérgem, a dacom és a kavargó gondolataim nem hagytak csak úgy elsétálni. Fogtam magam, és levetődtem a fa másik oldalára, egyenesen a sziklás gyepre, hogy lehetőség szerint meghallja az illető ott a másik oldalon. Fogtam pár kavicsot, és hajigálni kezdtem abban a reményben, hogy a másikat zavarni fogja, és rajta vezethetem le a feszültségem...