- de megígéred, hogy visszajössz majd? Tudod, nem szerencsés zöldszegélyes kísérő nélkül tartózkodni ezeken a folyosókon, na nem mintha félnék, de mióta Neehill Malfoyjal párbajozva rátok omlasztotta a tótartót egy kicsit nem szeretik a Hollóhátasokat errefelé. Én persze soha nem csinálnék ilyesmit-*biztosítja a fiút arról, hogy ő nem követne el olyan gonoszságot, mint amire Cellar nem is emlékszik, de megtörtént.*

 
Izabel Bishop [16:03]:   egyébként nekem külön varázspálcám van, nem kell az evőpálcika
Izabel Bishop [16:04]:   vmi rossz fáról törtem xD
Izabel Bishop [16:04]:   vagyok olyan tehetséges pálcakészítő, mint Neil


 

 

A Lebegő Vásár három nap, három éjjel tartó adventi happeningje, ("Garantáltan valódi hóeséssel, már pH semleges változatban is!") egyaránt vár kicsiket és nagyokat ("Törpéknek és manóknak a belépés féláron!", "Óriásoknak kiegészítő jegyet tessék váltani!")

 

 

Pontosztás: a Roxforti Merészségmérő első fordulóján való parádés légimutatványokért
Diákok nevei:   Gina Accipiter (15 pont), B. Lizandra Kenneth (10 pont), Sol N. Harington (10pont)
Házak: Griffendél, Hollóhát

---

---

   
Armiella Smith berobban... Visszatérem! ^^ *Seraphinra veti magát*
Armiella Smith:   Jujj, már nagyon hiányoztatok ám!
Seraphin Lamartin sikítva elszalad
 

 

Ha azt hittétek, megúszhatjátok ezt a bált figyelő szemek nélkül, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Szeretett prefektusotok, Cassius Neehill árgus szemei végigpásztáztak mindent és mindenkit, most pedig itt az idő, hogy megtudjátok a fájdalmas vagy éppen örömteli igazságot arról, hogyan is mutattatok valójában.      Először is kedves diákság, tudom, hogy néhányan azt hittétek, de nem, az Imbolc bál akármennyire is a tavasz köszöntéséről szól, NEM növénybörze. Komolyan, ha nem lennénk varázslók, mindenki miattatok rohant volna ki a teremből allergiás roham okán. Persze, a virágos megjelenésnek voltak kevésbé extrém és ijesztő esetei is.      A következő jelenség, amiről vagy inkább akiről be kell számolnom, egy ötödéves hugrabugos lány volt, aki első pillantásra úgy tűnt, visszafogott, mégis ragyogó összeállításával koronázatlan királynője lesz az estének. Aztán... Megpillantottam. Őt, a legrosszabbat mind közül. A cipőt. Csak egy kérdésem van hozzád, kislány, mégis mit gondoltál, mikor egybebűbájoltál egy terítőt a nagymamád egyik megunt cipőjével?      Viszont a sok negatívum után, úgy érzem, valami jót is kell mondanom, ezért szívesen bemutatom a legjobb kiegészítőket, amikhez, ha jó szemetek van, nektek is szerencsétek lehetett. Lányok figyelem! Az első kiemeltünk egy griffendéles fiú, akiről eddig keveset hallhattunk, de úgy látom, a cipője alapján több figyelmre lenne érdemes. A következő jelölt a hollóhátas fantaszta, aki ismét elkápráztatott minket egy csinos pávás fülbevaló és álarc kombinációval - ilyet biztosan nem lehet a boltban kapni. Az utolsó várományosunk szintén a maszkjával hódított, a kék indás, arcrasimuló darab tulajdonosa szintén a háztársam - nem is hiába. Hogy e közül a három közül melyik a legjobb, az már legyen a ti döntésetek.      Utam során eljutottam a puncsig is (ami egyébként kifejezetten finom volt), és miközben az italt kortyolgattam, megpillantottam az est legjobb ellentétpárját. Bár úgy tűnt, csak véletlenül keveredtek egymás mellé, az öltözékük harmóniája annyira szembeötlő volt, hogy arra kellett gondolnom, esetleg némi szándékosság is volt a dologban. A hatodéves, látványosan platinaszőke mardekáros lány csillogó ezüstbe öltözött, jól megválogatva mellé a kiegészítőket, egészen angyali hatást elérve, mellette a középkorú asztronómia professzor démoni külsejét kacskaringós, szénfekete (valószínűleg fém) maszkjával egyenesen ijesztővé vált.

Természetesen a hagyományos vonal követői sem maradtak otthon, igazából, az esemény profilját tekintve azt hihettük volna, többen lesznek azok, akiknek a ruhája státuszszimbólumként is fog szolgálni. Erre az egyik legjobb példa az indokolatlan sétapálcával fellépő mardekáros évfolyamtársam, aki ruhájának minden részletére gondosan odafigyelve hozta a szokásos eleganciáját. Csak találgathatunk, vajon kitől kapta azt a virágot, amit feltűzött. A másik, akit megfigyelhettünk, szintén a kígyók házából került ki, és egész arcát takaró, aranyszínű, koponyaszerű maszkjával akaratlanul is elgondolkodtatott bennünket. Vajon ez egy jelzés akar lenni?      Mielőtt még rátérnék a bál legszebb ruháira, szeretnék egy kis kitérőt tenni, és megmutatni az este legvadabb öltözékeit. A hollóhátas és a mardekáros hajtó mintha egymásra akart volna licitálni abban, hogy ki mer extrémebben felöltözni - én nem mertem volna a döntőbíró lenni. A szőke lány extrém, pink miniruhát választott, szénfekete, minimum tízcentis magassarkúval, míg a barna egy önmagában egyszerű és csinos estélyit dobott fel egy kívülre vett fűző és harisnyatartó kombinációval - vagy ez a szett része volt eredetileg?      Végül, de nem utolsó sorban szeretném bemutatni azokat a szerencséseket, akik mindketten első helyezést értek el szubjektív kis versenyemben. A griffendéles lányt leginkább ruhája könnyed szépsége és annak alkalomhoz illő színei, míg felnőtt vendégünket az egyszerű elegancia segítette a győzelemhez.

 

Ha azt hittétek, megúszhatjátok ezt a bált figyelő szemek nélkül, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Szeretett prefektusotok, Cassius Neehill árgus szemei végigpásztáztak mindent és mindenkit, most pedig itt az idő, hogy megtudjátok a fájdalmas vagy éppen örömteli igazságot arról, hogyan is mutattatok valójában.      Először is kedves diákság, tudom, hogy néhányan azt hittétek, de nem, az Imbolc bál akármennyire is a tavasz köszöntéséről szól, NEM növénybörze. Komolyan, ha nem lennénk varázslók, mindenki miattatok rohant volna ki a teremből allergiás roham okán. Persze, a virágos megjelenésnek voltak kevésbé extrém és ijesztő esetei is. (Jules M.)                                               (Seosaphine B.)      A következő jelenség, amiről vagy inkább akiről be kell számolnom, egy ötödéves hugrabugos lány volt, aki első pillantásra úgy tűnt, visszafogott, mégis ragyogó összeállításával koronázatlan királynője lesz az estének. Aztán... Megpillantottam. Őt, a legrosszabbat mind közül. A cipőt. Csak egy kérdésem van hozzád, kislány, mégis mit gondoltál, mikor egybebűbájoltál egy terítőt a nagymamád egyik megunt cipőjével?                                (Elisabeth St.P.)      Viszont a sok negatívum után, úgy érzem, valami jót is kell mondanom, ezért szívesen bemutatom a legjobb kiegészítőket, amikhez, ha jó szemetek van, nektek is szerencsétek lehetett. Lányok figyelem! Az első kiemeltünk egy griffendéles fiú, akiről eddig keveset hallhattunk, de úgy látom, a cipője alapján több figyelmre lenne érdemes. A következő jelölt a hollóhátas fantaszta, aki ismét elkápráztatott minket egy csinos pávás fülbevaló és álarc kombinációval - ilyet biztosan nem lehet a boltban kapni. Az utolsó várományosunk szintén a maszkjával hódított, a kék indás, arcrasimuló darab tulajdonosa szintén a háztársam - nem is hiába. Hogy e közül a három közül melyik a legjobb, az már legyen a ti döntésetek. (Daniel McD.)               (Mika H.)               (James W.)      Utam során eljutottam a puncsig is (ami egyébként kifejezetten finom volt), és miközben az italt kortyolgattam, megpillantottam az est legjobb ellentétpárját. Bár úgy tűnt, csak véletlenül keveredtek egymás mellé, az öltözékük harmóniája annyira szembeötlő volt, hogy arra kellett gondolnom, esetleg némi szándékosság is volt a dologban. A hatodéves, látványosan platinaszőke mardekáros lány csillogó ezüstbe öltözött, jól megválogatva mellé a kiegészítőket, egészen angyali hatást elérve, mellette a középkorú asztronómia professzor démoni külsejét kacskaringós, szénfekete (valószínűleg fém) maszkjával egyenesen ijesztővé vált.

(Oscar H.)                                                    (Angelle. A.)      Természetesen a hagyományos vonal követői sem maradtak otthon, igazából, az esemény profilját tekintve azt hihettük volna, többen lesznek azok, akiknek a ruhája státuszszimbólumként is fog szolgálni. Erre az egyik legjobb példa az indokolatlan sétapálcával fellépő mardekáros évfolyamtársam, aki ruhájának minden részletére gondosan odafigyelve hozta a szokásos eleganciáját. Csak találgathatunk, vajon kitől kapta azt a virágot, amit feltűzött. A másik, akit megfigyelhettünk, szintén a kígyók házából került ki, és egész arcát takaró, aranyszínű, koponyaszerű maszkjával akaratlanul is elgondolkodtatott bennünket. Vajon ez egy jelzés akar lenni? (Seraphin L.)                                                    (Sence I.)      Mielőtt még rátérnék a bál legszebb ruháira, szeretnék egy kis kitérőt tenni, és megmutatni az este legvadabb öltözékeit. A hollóhátas és a mardekáros hajtó mintha egymásra akart volna licitálni abban, hogy ki mer extrémebben felöltözni - én nem mertem volna a döntőbíró lenni. A szőke lány extrém, pink miniruhát választott, szénfekete, minimum tízcentis magassarkúval, míg a barna egy önmagában egyszerű és csinos estélyit dobott fel egy kívülre vett fűző és harisnyatartó kombinációval - vagy ez a szett része volt eredetileg? (Nadine M.)                                                       (Elena P.)      Végül, de nem utolsó sorban szeretném bemutatni azokat a szerencséseket, akik mindketten első helyezést értek el szubjektív kis versenyemben. A griffendéles lányt leginkább ruhája könnyed szépsége és annak alkalomhoz illő színei, míg felnőtt vendégünket az egyszerű elegancia segítette a győzelemhez. (Jada B.)                                                            (Evolet L.)

kétoszlopos cikknél egy oszlopba tehető kép mérete: 309px

 

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. In nunc augue, vulputate quis convallis eu, ullamcorper vel eros. Vivamus velit ante, rutrum ut consequat ac, consequat ut turpis. Praesent dictum laoreet ultrices. Vivamus at eleifend lacus. Nulla fermentum augue at elit varius ultricies. Nam sodales facilisis enim, ac porta dui bibendum vitae. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent per conubia nostra, per inceptos himenaeos. Suspendisse libero nunc, ullamcorper eu facilisis a, convallis ac arcu. Duis nunc nibh, pulvinar vel vehicula quis, varius nec dui. Ut eget libero nec velit venenatis egestas. Proin ut mi eu sem commodo pulvinar ut nec erat. Morbi tincidunt urna id magna adipiscing commodo. Mauris bibendum varius nisl, quis vestibulum nisl auctor ac. kevésbé extrém               és               ijesztő esetei is.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. In nunc augue, vulputate quis convallis eu, ullamcorper vel eros. Vivamus velit ante, rutrum ut consequat ac, consequat ut turpis. Praesent dictum laoreet ultrices. Vivamus at eleifend lacus. Nulla fermentum augue at elit varius ultricies. Nam sodales facilisis enim, ac porta dui bibendum vitae. Class aptent taciti sociosqu ad litora torquent per conubia nostra, per inceptos himenaeos. Suspendisse libero nunc, ullamcorper eu facilisis a, convallis ac arcu. Duis nunc nibh, pulvinar vel vehicula quis, varius nec dui. Ut eget libero nec velit venenatis egestas. Proin ut mi eu sem commodo pulvinar ut nec erat. Morbi tincidunt urna id magna adipiscing commodo. Mauris bibendum varius nisl, quis vestibulum nisl auctor ac.

Szerintem szuper ötlet
Én most álltam neki az Imbolcos cikknek, de tele lesz képekkel meg minden, szóval még szerintem egy-két nap, mire végső formába hozom. Levi, te hogy állsz?

 
Sol N. Harington [21:26]:   legbutább hollós? *vgégi pörgeti magában az oldal hollósait* nem tudnék dönteni Wolf, Bishop, Neehill, Nadine és köztem
 

 

Figyelő tekintetek mindenütt, bár ügyesek, ezt meg kell hagyni, a fiú talán észre sem venné a bámészkodókat, ha – és erre csak most döbben rá – nem ez lenne az első alkalom, hogy nyilvánosság előtt mutatkoznak. Igaz, neki ez nem természetes közeg, és a franciának sem lehet az, mégha olyan könnyedén be is olvad. Túlságosan elegáns és arisztokratikus ő az ilyesmihez, ezt Cassius azonnal kiszúrja az emberekben, mivel már megtanulta a normákat, amikhez bizonyos körökben nem árt alkalmazkodni. Megtanulta, bár nem tanította senki, muglinak nevelték, nem úgy, mint Alecet, ezt kiérezni már a lélegzetvételéből is. Cassius mostanra ügyesen leplezi saját hiányosságait, lehetetlen lenne róla megmondani, hogy nem varázsló családban nőtt fel, de hogy aranyvérű lenne? Az egészen más. Ebben a fülledt helyiségben egyetlen tisztavérű varázsló van – a kitagadtak és a letagadtak nem számítanak – és az éppen a combjait simogatja, hogy utána sokkal kényesebb területekre merészkedjen. Ne most, ne itt, dorgálná a férfit, de azzal mindkettőjüket kellemetlen helyzetbe sodorná. Tisztában van vele, hogy kizárólag azért tűrik meg, mert nem mernek pálcát rántani arra, akihez tartozik, de amint a közöttük lévő kapocs gyengülni látszik, az ő torka lenne az első, amit elmetszenének, bár ki tudja, mit szenvedhetne el még az áldott halál előtt. Visszafogja magát, mert egy dolog az összetartozás és egy másik a nyilvános kéjelgés, így bármilyen jóleső érzéssel is töltené el az érintésbe simulni, inkább marad, vár, jelre vagy bármire. Kissé kellemetlen megállni a mocorgást, ami kellemetlen következményekkel járna, de végülis valakihez tartozni – vagy legalább úgy tenni – nem látszik rossz dolognak, amíg nem alacsonyítják szajhává. Nem, Alec nem tenne olyat, nem alázná meg csak azért, hogy egy kicsit szórakozzon rajta és a dühén, az ellenállásán. Bár akkor nyáron megtette, az mégis más volt. Más volt, ugye?
- Nem kell aggódnod, nem vetélytárs. Messze felülmúlsz mindenkit, ha a nevemre adott reakciókról van szó. – Mások most mindketten, a környezet megköveteli a szerepeket, az udvariaskodókat pedig kegyetlenül gyengének bélyegzi. Hát ki akarna gyenge lenni? Cassius többek között ezért sem viseli túl jól a kioktatást a játékról. Igen, az ő borsónyinak tűnő agyában is megfordult, hogy valami ivós játék zajlik épp, de azt a poharat ő nyújtotta, mint valaki, aki fölötte áll minden játéknak, csak lehet kivételt tenni ilyenkor, nem? Bár az asztaltársaság kétes, ahogy a helyiségben ülők nagyrésze is, a saját bizonytalan kis világukban értelmetlen szabályokat hozhatnak, hozzájuk méltó büntetéssel a megszegőiknek. Ez viszont csak egy magyarázat, jelképesen azonban visszautasították, így még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy robbanjon. Hirtelen semmi sem jó neki, minden hideg és idegen, az újabb csók a nyakába, az is hamis lehet, mégis belemarkol a fürtökbe, de eldönthetetlen, hogy maga felé húz vagy éppen taszít, váltakozik, mint a széljárás és maga sem tudja, mit akar. Elmenni, elrohanni egyedül? Ketten? Maradni és halomra gyilkolni a bolondokat, csak úgy, heccből? Vagy csak tovább ülni, játszani, színlelni? Hiszen még azt se tudja, a következő éjszakát hol fogja tölteni, csak azt, hogy hol nem.
- Kedves játék – jegyzi meg szárazon. Mennie kéne, még most, amíg nem rontja el ezt is, nem végzi ki azt a megmaradt kis kapcsolatot, amit még magáénak tudhat az emberiséggel. A hazugság most nem számít, nem is lenne képes rá, nincs is kedve és legfőképpen, nem is éri meg. Értékelte bármikor az apja, mikor kezdetben igaz, később már hamis dicsőségekkel felvértezve próbálta bekönyörögni magát a házába? Ahogy akkor is, most sem használna semmit, ha megpróbálná belopni magát fitymáló közönsége szívébe, senki maradna, felejthető.
A nyakán lévő pihék készségesen vigyázzba rendeződnek a fogak érdes simítására, egy pillanatra el is feledtetik vele, hol is van épp. Ebben a férfi verhetetlen – bár nyilván tudna találni még pár ilyen dolgot -, bárhol, bármikor képes elérni, hogy megfeledkezzen vagy meg akarjon feledkezni magáról és mindenki másról. Sokkal jobb, mint az alkohol.
- Azért lenne még elképzelésem erre az estére – jegyzi meg mellékesen, színtelen hangon incselkedve, nem éppen lelkesítő, a hangja sem ajzószer, egyszerű ígéret, egyszerű szavakkal. Persze, a változatosság kedvéért megtehetné, hogy nem issza le magát, de ki ő, hogy belerondítson ebbe a szép mintázatba a sorsa szövetén? Hagyja magát húzni, szomjazza az érintést, mégsem törleszkedik, ahogy már annyiszor tette szégyentelenül, csak enged, szelíden hajlik bele az ölelésbe, miközben a köréjük gyűlő társaság egyértelműen kifejezi, hogy a mosolyánál szívesebben látott vendég a vére. A felajánlás által kiváltott hatás nem olyan, mint amilyennek elképzelte, ő nem ellenfél, csupán áldozat, vele senki nem akar fogadni, mindenki ellene és egymással, az ellenségekből is alkalmi cimborák lesznek egy kis szórakozás kedvéért. Tisztán hallja, mikor valaki megjegyzi – kettő után már a pucéran fog a pulton táncolni, majd néhány sarló és knút csilingel bizonyításképp. Szó nélkül hagyja a megjegyzéseket, mivel az igazuk ugyanannyira nem bizonyítható, mint az ellenkezőjük, amíg meg nem próbálkozik a saját maga által kiszabott feladattal. Alec újbóli leckéztetése végképp nem tesz jót az egójának, hát honnan tudhatta volna ő, hogy nem tartanak itt felespoharakat? Azt hihette könnyen, ez is csak valami furcsa szokás, hát csinálják ők így, minden valamire való helyen egyértelmű lenne, mire gondolt, de itt persze ebből is gúnyt kell űzni. A kis szorítás a combján rántja ki abból a furcsa rémálomból, amit a közönségük zsongása és a felelőtlen ajánlat okozott. Nem számít, lesz, ami lesz, most már végig kell csinálnia, vagy egy ilyen könnyűnek látszó feladat elől is bukottan, behúzott farokkal sunnyoghat el.
- Nagyfiú vagyok már, azt hittem, ebben legalább egyetértünk – kezdi fennhangon, majd a közelebb hajolva egészen halkan folytatja, hogy csak az hallhassa, akinek címzi a mondatot – ha nem, kénytelen leszek átértelmezni a tetteidet és felelősségre vonni.
- Ötöt mondtam – igaz, akkor még pohárról volt szó és nem kortyról, de a lelkes fogadásokból látszik, hogy van annyira erős az ital, hogy már a felénél ájulást feltételeznek róla. Kedves gondolat és igaz, hogy vékony, inas teste nem kecsegtet túl sok jóval, az eddigi tizenhét évet nem játékseprűkön lovagolva töltötte. Aztán meghallja a varázsszót. Igaz, csak egy kérdés, de az összes előzőleg felhalmozott, vélt összeesküvést semmissé teszi a maga egyszerűségében. Ha nem itt lennének, most azonnal mozdulna, fordulna, Alec nyaka köré fonná a karját vagy nem is, inkább villámgyorsan megszabadítani a felesleges ruháktól és... De itt vannak. A túlméretezett pohárra sandít, hat korty is simán kiférne belőle, így közelebb húzza magához, válaszképp, bár egy szükséges kiegészítést azért a férfi fülébe súg.
- Mikor... Ha én nem leszek képes, a testem fölött te rendelkezel. – Azzal egy határozott mozdulattal kortyol az italból. Az első után kénytelen megállni, nem volt felkészülve erre az íz és illat kombinációra, az utóbbi leginkább arra emlékeztet, mikor a nővére bosszúból szétlocsolta a szobájában a körömlakklemosóját. Ha jobban belegondol, annak az íze is ilyen lett volna, ha akkor megkóstolja. Amikor az utóízt megérzi, minden aznapi étel – szerény mennyiség – visszakívánkozik, egyenesen az anyaföldbe, bár kétes, hogy az visszafogadná, az eredeti formájukra már távolról sem emlékeztetnének az említett művelet után. Nem akarja, hogy megtörténjen, ezért mielőtt csorba esik az önérzetén, gyorsan, lélegzetvétel nélkül leküldi a maradék négy kortyot is.
Öklendezik, bár még egészen visszafogottan és a feje is szúró fájdalommal jutalmazza az előadást. Gyanítja, hogy még nincs vége a hatások sorának, mivel akkor veszi észre, hogy egészen eddig nem is hallotta vagy látta, mi történik körültte, az első hang, amire felfigyel, valahonnan mögüle érkezik.
- Most állj fel és forogj. Csak akkor érvényes.

 

Önmagát is meglepi az odaadó, érzéketlen semmilyenség, amivel egyszerűen belehúzódik a férfi ölébe. Szinte már neki hiányzik az értelmetlen ellenkezés, amivel újra és újra megpróbál kibújni a fogásból, mintha bármi esélyt látni az egyébként semmi kiváltsággal nem kecsegtető szabadulásban. Talán csak beleszokott a nem is kellemetlen szerepbe, felülkerekedett a gyerekes, örökké nem hozzáálláson és a jelenlévők véleménye sem zavarja tovább. Vagy a felsoroltaknak fele sem igaz, és egyszerűen csak hagyja magát legyőzni az ólmos fáradtság által, amit azóta érez, hogy kilépett házuk ajtaján. A tagjai merevek, a mozdulatai töredezettek és hiányzik belőlük a megszokott ruganyosság, saját bájának élvezete. Talán mindkettő szerepet játszik abban, hogy az asztaltársaság rosszallását csak egy fanyar kis mosollyal viszonozza, nem miattuk jött, és semmi kedve ahhoz, hogy a szokott módon mindenki kedvére tegyen.  Sokkal fontosabb feladat azt a személyt megtartani, aki úgy tűnik egyedülálló módon örül a társaságának, még ezen a napon is. A nyakába lehelt csók megnyugtatja kicsit a háborgó lelket, mosollyal jutalmazza a gesztust, bár nem viszonozza. Hatására a düh meglapul, de figyelmeztetően lobog az elme rejtett zugaiban, hogy a fiú ne felejthesse el – akármennyire is jól esik újra a közelében érezni a férfit, ezt az estét nem temetheti el magában ilyen egyszerűen.
- Kandúr – feleli elkalandozva, miközben a pohárra bámul. Ellenállhatatlan vágyat érez, hogy felhajtsa az egészet, akármennyire is orrfacsaró az illata, szaga, bűze, ahogy tetszik. Az átmeneti kellemetlenségekért kárpótolná a mámoros éjszaka, amire szeretője is biztosan rásegítene, és a másnapi fejfájást is kibírná. Szeretője? Mégis mikor vált azzá? A második alkalom automatikusan ilyen rangra emeli a partnert? Lehetséges, de nem valószínű. Mindegy is, mivel a gondolataiban úgy hívja, ahogyan csak szeretné, és ebből az italból akár egyetlen pohár után is felmentést nyerne minden mondatának jelentése alól. Pont ahogy, eddig is tette. Egy elhamarkodott érintést, kijelentést, olyan könnyű így megmagyarázni, sőt akár mondhatná azt is, hogy az alkohol és a felelőtlenség hozta ide, miért is ne? – Most nem, nem szeretném, ha kiszáradnál.
A hosszas levezetés után sikerül az ellenkezőjét tennie annak, amit gondolt. Jobb lesz így, még nem olyan szánalmas, hogy ilyesmire legyen szüksége ahhoz, hogy ne törjön össze. Semmi megbánást nem érez, amikor a férfi csukóját továbbvezetve az ő ajkai felé irányítja a poharat. Ha elfogadja, megvárja, hogy kortyoljon, nézi, ahogy az ital láthatóan végiggördül a torkán, miközben nyel, majd a látvánnyal kellemesen betelve szólal csak meg.
- Nem vagyunk még olyan viszonyban, hogy bemutassalak a szüleimnek... – Huncut mosoly játszik a szája szegletében, miközben kicsit hátradönti a fejét, hogy beszívhassa a férfi illatát, a göndörödő tincsek az arcát simíthassák. Lapos pillantásokkal végignéz a jelenlévőkön, majd aprót biccent. – Cassius. Kebelbarát és üzleti tanácsadó.
Nem akarta kimondani a nyilvánvaló, számára kedves igazságot, túlságosan félt, hogy még a végén megcáfolják. Hiszen ki is ő? Senki. Ahogy Alec mondta, csak beugrott. Összeszorul a torka, a mosoly dermedten hazudik, a szemei üresek. Pedig nincs ebben semmi új, mégis elszomorító a tény. Akárhová megy, csak beugrik, vendégeskedik  jó esetben, de semmiképp sincs otthon. Abból csak egy volt neki. A látogatás okáról éppen ezért inkább hallgat, senkinek, még Alecnek sem kell tudnia, hogy ő csak egy kivert kutya vagy inkább szökött ifjonc, akinek nincs közelebbi hozzátartozója – hozzátartozó egyáltalán? csak a szó nagyon tág értelmében -, mint a férfi, akivel kétszer oszotta meg az ágyat, még csak nem is a sajátját, vagy a másikét, fogadók személytelenségében lettek egymáséi. Nincs szüksége rá, hogy még ez is fájjon most, mégsem tehet ellene semmit, a játékosság halott a hangjában, a keze sután simul Alecére.
- Ugyan már, varázsló vagyok, nem fagytam meg. A hölgyek pedig, valamiért úgy érzem, ma éjjel is legfeljebb csak sírhatnak utánam. – Ha így halad, nem ők lesznek az egyetlenek, akik sírni fognak, ezért mielőtt még meggondolná magát, az újonnan megismertekre villantja a tekintetét. – Viszont én meggondoltam magam. Ki akar fogadni, hogy képes vagyok-e meginni ötöt ebből... – Alec poharára bök. – Mondjuk öt perc alatt?