[/size]
A két hölgy meglepő módon egész jól kijött egymással. Mikor rám terelődött a szó, ismét az az érzés kerülgetett, hogy le fogok égni előttük. Nem akartam válaszolni, így gyorsan ki kell találnom valami indokot, hogy miért megyek el. Ha azt mondanám, hogy tanulni megyek, akkor Alyssa biztos ismét leszólna. Azt pedig nem nagyon szeretném, azt sem mondhatom, hogy egy találkát beszéltem meg valakivel, hiszen tudják, hogy nem sűrűn beszélgetek. Talán az egyetlen menedék, amit kihasználhatok, az "tudomki". Szerencsére nem árultam el, hogy ki ő, így bármikor ki tudom használni ezt a lehetőséget. Ezután pedig, úgy tettem mintha a válaszomon gondolkodnék, miközben egy iskolatárs közeledését vártam. Aztán egyszer csak jött a felmentő sereg. Egy hugrabugos lány közeledett felénk. Nem tudom miért tartott a sírkert felé, de nem is érdekelt. Halkan megszólaltam.
- Itt van tudomki, én most elmegyek sziasztok! - Hadartam nekik,majd a lábaim rögtön futásnak is eredtek. A birtokról a hatalmas épületbe belépve, rögtön a házam klub helységébe vezető lépcsők felé vettem az irányt. Hogy ha esetleg követne volna valamelyik hölgy, akkor meg tudjak menekülni, a lépcsőfokokat hármasával szedtem, majd bő 5 perc múlva már a kandalló melegítette fel a testemet.

Miután a hölgyek is megszólaltak, az első kérdésem az lett volna, hogy mégis ki az a Draco? De inkább maradtam a tudatlanságnál, hiszen ha olyan, mint amilyennek Alyssa mondja, akkor lehet, hogy még jobban berágna rám vagy megsértődne, de bármit el tudnék képzelni... Ám, hogy ne bukjak le inkább másik "vágányra" tereltem a témát.
- Visszatérve "Tudomkire", még régebben az apám a Trellyg család egyik aranyvérű lányával össze akarna házasítani. Ezt a család tudtára is adta, akik beleegyeztek az eljegyzésbe, ám hosszas veszekedésnek köszönhetően, állítólag felbontották azt.  Ám, hogy ebből mennyi igaz, azt nem tudom.  Ami biztos, hogy állandóan engem piszkál, amióta  a roxfortba jár.- Feleltem nekik, majd az ő megjegyzéseikhez is hozzászóltam. -Evvel a Malfoyyal bármikor beszélek, de nem nagyon rajongok az ismerkedésért ... - Majd, hogy javítsak a helyzeten én is feltettem egy kérdést. - Na és nektek, van valami családi titkotok, vagy rossz élményetek? - Kérdeztem tőlük, bár szerintem csak az én családom lett ilyen zűrös. Eddig észre se vettem, hogy itt van ez a sírkert, miden bizonnyal azért, mert nem nagyon járkálok a birtokon.

Miután Afon elment a griffendélesek hálókörletébe elraknia a könyveit, a beszélgetésünkben "kínos" csönd állt be. Éppenséggel, nyilván a világ 70%-ával ellentétben, szerettem a csendet. Mindig is szerettem ha csönd van, végre nyugodt mindenki és hallani a természet hangjait, már ha akkor éppenséggel van. Például, ha hajnalban van nagy csönd, ez gyakran szokott lenni, akkor hallani lehet a tücskök ciripelését, kora reggel pedig az ébredező madarak énekeit lehetett hallani. A most beállt csöndben csupán a fák leveleinek lágy rezgését lehet hallani. Ezen hang nekem sokkal, de sokkal jobban tetszett, mint az emberi. Majd végül az emberi hang legyőzte a természet halk zaját és Alyssa a beálló csöndben egy kérdést irányított felém. A kérdése nem túlságosan lepett meg, nyilvánvalóan kíváncsi volt egy-két dologra és ez is közéjük tartozott, na de erről nem tehet senki. Elgondolkodtam, hogy egyáltalán feleljek-e neki és ha felelek is, mennyit mondjak el. Végül döntöttem, az igazságnak egy részét mondom csak el, majd időközben Afton is megérkezett. Majd megszólaltam.
- Szerintem indulhatunk, ha mindkettőtöknek megfelel! - Majd nem is húztam az időt én elindultam, a "barátaim" ha kissé dühösen is, de követtek. Az utat lassan tettük meg, az ismételten beálló csöndben, amit nyilván Alyssa nem rég feltett kérdése váltott ki, amire még most is várja a választ. Végül találtunk egy megfelelően napos helyet, amely a sírkerthez egész közel volt. Ismét csönd, majd egy ideig még élveztem a halk és kellemes szótlanságot, majd hogy elkerüljem, hogy a türelmetlen mardekáros leányzó ismételten megtörje a természet gyönyörű hangját feleltem neki. Felé fordultam és egyenesen a szemébe mondtam a dolgot.
- A kérdésedre az egyszavas válasz, "tudomki" lenne. - Majd hogy elkerüljem a további kérdéseket folytattam. - Nem, nem beszélek félre, nem tudodki, vagy tudjukki, hanem "tudomki" számomra tudjukkinél sokkal rémisztőbb és félelmetesebb boszorkányról beszélek. Tudjátok van vele egyfajta kapcsolatom, ami szerinte őt felhatalmazza arra, hogy ha teheti húzza az idegeimet és állandóan rajtam lógjon. - Majd vártam, hogya válaszom mit hoz ki a hölgyeményekből ...

Miután Afton válaszolt nekem, Alyssa, természetéhez híven, megjegyzést tett erről is. Ahogy az előzőket is, mindenki biztonsága érdekében elengedtem a fülem mellett.  Majd Windham ismét egy kérdést tett fel, amire Sour mardekároshoz méltóan válaszolt. Náluk minden bizonnyal normális ez a dolog, ám inkább nem követem a boszi példáját és teszek őrá egy megjegyzést. Végül pedig nem kis meglepetésemre a griffenséles boszorkány a stréberségem ellen szólt. Ennek külön örültem, hiszen egyáltalán nem vagyok stréber, min5t a többi hollóhátas. Majd végül a mardekáros boszi egy ajánlatot tett nekünk, mire én feleltem neki először.
- Nekem megfelel, bár igaz ami igaz, úgy emlékszem Te is befelé  jöttél, de erről inkább nem nyitnék vitát. - Feleltem neki, majd a végére egy mosolyt is sikerült összeszednem, ám hirtelen le is hervadt, visszaemlékeztem arra, amikor Alyssát menedékként használt. A (K)egyetlenem is éppen az udvarra tartott, na mindegy remélem nem futok össze vele, legfeljebb ismét hölgyek háta mögé bújok... De ha mégis észrevenne, akkor mit csináljak, küldjek rá egy némító átkot, vagy egyszerűen meneküljek el. Talán a könyvtárba nem jönne utánam, de hogy a férfi mellékhelység előtt megvárna, annak több esélye van. Mindenesetre, most kiszabadulok egy kicsit és csak isten áldásában reménykedhetem.

Miután Afton megköszönte Alyssa segítségét, a mardekáros leányzó közönyösen felelt neki. Majd miután az újonnan érkező hölgyemény feltett egy kérdést, arra Sourheart "kisasszony" készségesen felelt. Miközben rám is tett megjegyzéseket. A "csípős szájú"/AS Alyssa/ megjegyzéseit inkább elengedtem a fülem mellet, majd én is megszólaltam végre valahára.
- Igaz, nem figyeltem oda, de te is el lehettél foglalva, hogy még kikerülni se próbáltál! - Majd eszembe jutott, hogy van egy "külső szemlélő" is, aki teljesen pártatlan. Talán ha nekem nem hisz, neki fog. - Afton, eben egyetértesz velem, vagy nem? - Kérdeztem tőle ellentmondást nem tűrő hangon, amelyben minden valószínűség szerint igazam volt. Majd visszatértem Alyssa megjegyzésére a könyvekkel kapcsolatban. Igaz ami igaz a tankönyveket én is elégetném, bár én nem azért, mert nem szeretek olvasni vagy mert nem tudom megtanulni. Hanem azért, mert azt is egy tanár parancsára kell olvasnom, sokkal jobban tetszik, ha azt olvasok, amit én akarok nem pedig azt, amit mások mondanak. De vajon, miért gondolja azt Sour, hogy stréber vagyok? Csak azért mert hollóhátas vagyok, nem jelenti azt, hogy stréber vagyok, hiszen ő mardekáros létére segített egy griffendéles diáknak. Talán mégis jobb lett volna lefotózni azt a pillanatot, akkor minden bizonnyal nem piszkálna, vagy legalábbis nem ennyire.Mindegy, ami történt megtörtént, de nagyon úgy tűnik, hogy valóban nem lesz szükség pálcára, legalábbis addig, amíg bírom tettetni a süketet. 

Miután Afton felelt nekünk, sajnálatos módon leestek a könyvei, épp használtam volna a pálcámat, hogy segítsek neki felszedni a könyveit, amikor meglepő látvány fogadott. Alyssa lehajolt segíteni, az újonnan megismert Clovernek. Normál esetben, nyilván a varázserejét használta volna, ám az iskolatársa láttán, ez nyilván kiment a fejéből.Na mindegy, reménykedjünk, hogy nem járnak erre papparazzik, mert Alysat éveken keresztül kirekesztenék a mardekárosok. Majd miután a két leányzó felszedte a griffendéles könyveit felálltak, majd Sourheart bemutatkozott. Ezután fejével rám bökött és motyogott rólam valamit. Nem akartam inkább megérteni, hogy mit mond, de szerintem jobban is tettem.  Végül eldöntöttem, hogy bemutatkozok neki is.
- Fredy Vilative, egy évfolyamba járok veletek, ahogy mondtad és nem tudok mást mint téged ismételni, ugyanis valóban hollóhátas vagyok. Bár ezt szerintem a talárom árulta el. - Majd úgy gondoltam illene érdeklődnöm az új lánnyal kapcsolatban is. - Egyébként minek ennyi könyv, csak nem tanulni mész? - Épp azon gondolkodtam, hogy az egyik könyvét ne hívjam-e magamhoz a begyűjtő bűbájjal, de végül arra gondoltam, hogy az udvariatlan lenne, így elvetettem az ötletet. Vajon miért segített Aly az új hölgynek, esetleg szeretné a jó mardekáros benyomását kelteni?  Biztos a közelébe akar férkőzni, hogy könnyebben tönkre tudja tenni, vagy esetleg valami más dolog áll a hátérben? Mindegy a lényeg, hogy nagy eséllyel, nem most fognak párbajozni ...

Miután visszaszólt nekem a mardekáros, majd láttam, hogy pálcát vett elő. Felkészültem rá, hogy varázslatot fog alkalmazni, de szerencséjére ez nem történt meg. Egy ugyancsak velünk egykorúnak tűnő griffendéles hölgy bukkant elő. valamit panaszkodott nekünk, nekem pedig megfordult a fejemben, hogy esetleg most kéne megátkoznom a mardekárost csajt, de megúszta. Majd Alyssa ismételten visszaszólt, megjegyezném, hogy kivételesen nem nekem.  Megpróbáltam még a griffendéles hölgy előtt megszólalni, ami szerencsére sikerült.
- Mielőtt veszekedésbe kezdenétek, ahogy a két rivális ház tagjához illik, megkérdezhetném a Te becses neved? - Kérdeztem az újonnan megjelent hölgyeményt. Majd kicsit elgondolkodtam, hogy mégis mit fog kezdeni ez a két hölgyemény egymással. Azon sem csodálkoznék, ha elkezdenék egymást gyilkos átkokkal támadni. A biztonság kedvvért a kezemet a talárom belsejében pihenő pálcámra helyeztem. Szeszélyesek ezek a mai boszorkányok, nem tudni mikor kezdnek el átkot szórni. Reménykedtem, hogy minél hamarabb feltűnjön a színen egy tanár, vagy legalább egy prefektus, nem szeretném egyedül megállítani a két hölgyeményt. Ahogy Alysáról sem, úgy az újonnan feltűnt lányról sem kezdtem el kutatni emlékeimben. Biztos voltam benne, hogy nem fogok találni semmit.

Miután a kezemet leszedte a fejéről, rögtön válaszolt is. Majd kis szünetet hagyott és ismét szólásra nyitotta a száját, nyilván valami eszébe jutott. Majd miután befejezte mondandóját, láttam, hogy ismét elgondolkodik. Nyilván a véremmel kapcsolatban gondolkodik. Még szép, hogy avval kapcsolatban gondolkodik, ismerem én a fajtáját. Na mindegy, a csaj nyilván nem egy zseni, ha már a hollóhátiakat lestréberezi. Nyilván féltékeny a tudásra, pontosan ugyanúgy, mint minden másra, ami neki nincs meg.
- A nevem Fredy Vialtive és hogy a fel nem tett kérdésedre előre is válaszoljak félvér vagyok. Egyébként meg sajnálatos módon rólad semmire nem emlékszem, tudod onnan gondoltam, hogy aranyvérű vagy, mivel mardekáros lettél. Ott pedig ritka az olyan, amelyik nem aranyvérű. -  Majd kicsit elgondolkodtam, én még nem is kérdeztem tőle semmit. Talán valamilyen kérdést nekem is fel kéne tennem. - Na és mond, te honnan ismersz? Csak nem nézel a közös óráinkon? Egyébként meg min gondolkodsz mindig? Csak nem lassan mozognak a nem létező agyad kerekei? - Feleseltem neki, mire én is elmélyültem a gondolataimban. A csaj nem néz ki valami rosszul, de a stílusa nagyon nem tetszik ... Ráadásul, ha őt választanám, ugyanott járnék, mint "Tudomkivel", hiszen ő is aranyvérű ...

Miután visszafeleseltem a csajnak ő rákontrázott a dologra és kikérdezett. Szemében láttam, hogy nem épp ideillő dolgokon gondolkodik, hagytam, hogy hagy élvezze ki a perceket, amíg még ezt gondolhatja. Na de még visszaadom ezt neki valahogy. Miután azt vettem észre a szemében, hogy befejezte a képzelgéseit, nekem is mosolyra húzódott a szám. Úgy gondoltam nem szeretheti, ha érintkezik vele valaki, úgyhogy először is a fejére tettem a kezemet és elkezdtem a buksiját simogatni. Majd úgy feleltem neki.
- Az nem rád tartozik kicsi lány! De elárulom neked, hogy senki nem akar megverni, csupán kerülök egy illetőt. Egyébként meg, mint mondottam egy ütközéshez a két ember nem odafigyelés kell. Remélem azért "kedves" aranyvérű boszi létedre tudsz számolni, legalább kettőig. - Feleltem neki, majd felkészültem arra, hogy időben ki kell ugornom egy átok elől minimum. De erről az egészről nem is én tehetek, hisz én csak "véletlenül" nem odafigyeltem. Igaz bocsánatot kellett volna kérnem, de mivel nem csak én tehetek róla, jóbb lett volna, ha ő  teszi meg ezt először. Hiszen mégiscsak a hölgyeké az elsőbbség.

Miután eltakartam vele magamat "tudomkitől", ő rögtön leszedte a kezemet a válláról. Majd elkezdett magyarázni valamit, nem figyeltem rá, mivel sokkal jobban érdekelt, hogy ne vegyen észre Rosmerta. Végül észrevétlen maradtam a számára és eltűnt a szemem elől, nyilván kiment a roxforti birtokra. Ismételten a mardekáros hölggyel tudtam törődni. Azt vettem észre, hogy a z arcomat fürkészi. Valamire várt ... bárcsak tudnám, hogy mit mondott, akkor talán még tudnék is tenni valamit, hogy ne "verjen" a szemével. Eddig összegörnyedve álltam előtte, hogy az egész testemet fedje a (k)egyetlenemtől. Most kihúztam magamat és látni lehetett a körülbelül 30 cmes távolságot kettönk magassága között. Ismét szólásra nyitottam a számat.
- Kösz a menedéket, megkérhetlek rá, hogy az elkövetkezendő időkben nőj magasabbra, alig bírtam összegörnyedni, hogy ne vegyen észre ... - Majd azt vettem észre, hogy a lány szemei elkerekednek, nem lepödnék meg, hogyha ezt a szólásomat egy pofonnal, vagy egy kisebb átokkal díjazná. Ezen esetre reflexeimet "bekapcsoltam" és ha ütni, vagy varázsolni akarna, még talán időben le tudok bukni ...

- Nem látsz a szemedtől? Jobban tennéd, ha nem álmodoznál, mert közben letarolsz másokat! - Szidott le a hölgyemény, mire én enyhén feldühödtem. Egy ilyen balesethez nem elég egy ember, ő miért nem tudott figyelni? Gondolom magamban, miközben a boszorkány láthatóan le akart volna lépni. Na nem ...  most nem úszod meg ilyen könnyen ... Gyorsan megfogtam a vállát és felém fordítottam, hogy a szemébe tudjam mondani a dolgokat.
- Na és te? Te miért nem tudtál odafigyelni? Csak nem avval voltál elfoglalva, hogy a nem létező szél összeborzolja a hajadat? - Kérdeztem tőle, az átlagosnál valamivel hangosabban. Majd olyan dolog ütöte fel a fejét, amit alvás előtt szerettem volna elkerülni ... Éppen Rosmerta ment el tőlünk, úgy húsz méterre, kezemmel magam és a mumusom közé toltam, a nemrég megismert hölgyet, hogy ne vegyen észre az "egyetlenem" ...

Ismét egy unalmas fárasztó nap, a tanárok rengeteg leckét adtak, mint mindig. Miután véget értek óráim, arra gondoltam rögtön nekifogok a leckék megcsinálásban. Ám valami legbelül tiltakozott ez ellen, így elindultam az udvarra. Egész utamat, attól félve tettem meg, hogy összefutok "tudomkivel". Végül, miután rettegéssel teli utamat megtettem, elértem az udvart, ahol szerencsére nem voltak sokan. Rögtön le is ültem egy fa árnyékába és hagytam, hogy a lágy szellő finoman "piszkálja" a testemet. A nyugalmam nem volt felhőtlen, hiszen tudtam, hogy "ő akit én nem nevezek nevén" bármikor feltűnhet, akár a semmiből is. "Nyugalmam emiatt egyáltalán nem volt felhőtlen,  gyakran néztem körbe, hogy közeledik-e valahol, szerencsére sosem közeledett, így nyugodtan ültem vissza. Végül fél óra nézelődés után sikerült teljesen ellazulnom és elaludtam. Álmomban, melyet életem egyik legrosszabb élmények könyveltem el, a félelmemmel találkoztam. Az álmomban, beteljesült apám vágya és összeházasodtam Rosmertával, ám szerencsémre még a "boldogító" igen előtt felébredtem.  Arcom gondterhelt volt és nem csodálkoznék ha izzadtam is volna. Gondterhelten indultam vissza a hálótermembe, amikor egy mardekáros leányzóba ütköztem ...

A hibáimat javítottam, ha egséb hiba is felmerülne, vagy ha még mindig nem stimmelne valami, akkor szóljatok és megpróbálom javítani ...

Jelszó: "Hessberöpsi Tündemanca!"
Teljes név: Fredy Vilative
Becenév: Fred
Nem: Férfi
Születési hely, idő: London, 1980. Szept. 13.
Kor: 17 éves
Faj:  Ember
Vér: Félvér
Évfolyam: Ötödéves

A múlt

Egy 13-ai napon születtem, Londonban. Szüleim nagyon boldogok voltak, nem is hiába, már kerek 9 hónapja vártak rám. Édesanyám barna hajú kék szemű nő volt, amíg édesapám kócos hajú sötétbarna szemű férfiú, aki nem mellesleg varázsló volt. Édesapám is csak félvér varázsló volt, akár csak én. A nagyszüleim sajnálatos módon már meghaltak, mind a két ágon, ám apám elmondása szerint, az ő édesanyja varázsló volt, amíg apja mugli.  Az első jeleit varázsló tudásomnak, hat évesen mutattam. Éppen az idegesítő nagynénim látogatott meg, aki állandóan puszilgatott és annak érdekében, hogy varázsoljak mindig szekált, vagy épp tárgyakat dobott felém. Tanulva előző látogatásaiból, amint megérkezett felmentem a szobámba és azt tettettem, hogy alszom. Ám sajnos rövid idő múlva lebuktam, szüleim lehívtak a konyhába, hogy beszélgessünk. Elég dühös voltam, ezért kissé zavaró tényező lehettem. Végül a nagynénim megunta, hogy már kerek 30 perce beszélünk és még nem vágott hozzám semmit. Megfogta, az első dolgot, ami a keze ügyébe került és felém dobta. A szüleim és a vendégünk is meglepődött, amikor a szemem előtt állt meg a pohár és a nagynénim felé indult meg. A rokonom sajnos nem volt már olyan fürge, így a pohár telibe kapta az arcát. Szerencsére nem volt súlyos a sérülése, így apám pár perc alatt meggyógyította. Ezután nem láttam túl sokat az idegesítő rokont, melynek külön örültem. A varázserőmet a továbbiakban próbáltam kontrollálni, amikor szüleim nem látták, még próbáltam is mozgatni, vagy legalább széttörni csupán a varázserőmmel a tárgyakat.  Végül 10 éves kóromban megérkezett a levél, mely szerint felvettek a roxfortba,  nagyon örültem a felvételemnek. A vonatra a szüleimmel együtt mentem, a könnyes búcsúzás után egyedül léptem fel a kocsira. Úgy a vonatút közben alakulhatott ki bennem a valódi jellemem, amely egy sötét alakot rejtett magába, aki csak szükség esetén lép a középpontba. A vonatút során elgondolkodtam az eddigi életemen, nagyjából semmiben nem tűntem ki a varázslótársadalomból,főleg nem a félvérségemmel. A házasság, melyet szüleim rendeltek el nagyon nem tetszett, ezért úgy gondoltam, csak a sötétben megbújva élhetem le életemet. Nem szeretnék senkinek a lába alatt lenni és nem is akarok egy jelentős figura lenni, inkább csak egy erős, de mégis a háttérbe szoruló varázsló. Amint a vonat megállt az elsőévesek hajón közelítették meg a Roxfort Varázsló- és Boszorkányképző Szakiskolát. A beavatási ceremónia után egyből a hálószobák felé vettem az irányt. A szobában könyveimet lapozgatva tanultam, a szobatársaim igencsak meglepődtek, hogy tanulok, de engem nem érdekelt. A roxforti napjaimat, szinte mindig egyedül töltöttem, a nyári szünet alatt is inkább szobámba zárkóztam és tanultam. Az órákon az átlag felett teljesítettem, ám erőmmel nem éltem vissza. Az iskolában, mindig előre néző tekintettel csöndesen közlekedtem.  Minden normálisan ment volna, ha 14 éves koromban édesapám nem hoz egy vendéget. A vendég éppenséggel egy nemesi származású varázsló család sarja volt, hosszú szőke haja volt és nem utolsó sorban szép telt keblekkel rendelkezett. Apám azt mondta, hogy ő lesz a jövendőbeli feleségem, bár tetszett a hölgyemény ez a „spártai” mód mégsem tetszett. Édesapámmal hosszas veszekedésbe kezdtem a házassággal kapcsolatban, mindenképp azt akarta, hogy boszorkányhoz menjek feleségül ez nekem nagyon nem tetszett. Talán első és egyetlen veszekedésem volt édesapámmal, melynek a végeredménye az lett, hogy az eljegyzést állítólag felbontották. Bár tudtam, hogy a családom nem tett le ilyen könnyen a dologról, nyilván csak arra várnak, hogy felismerjem, hogy mégis jobb lenne vele összeházasodni. Az eset után egy ideig nem nagyon beszéltem szüleimmel, inkább magamba fordulva próbálgattam varázserőmet. Pár héttel utána, már minden ugyanúgy volt, mint régen. Leszámítva azt, hogy jóval többet gyakoroltam. Most éppen az ötödik évemet töltöm a Roxfortban …

Jellem: Visszahúzódó sötét alak, aki csakis ha nagy szükség van rá, akkor lép ki a fényre. Utálja, ha valamit megparancsolnak neki(ez alól kivételt képez, ha órán ad parancsot neki egy tanár.), emiatt még ha kedvére való a dolog is nem teszi meg. Nem fél erőszakot alkalmazni, de általában békés. Gyorsan mozog a keze és ismer egy-két varázslatot. Erős személyiség, aki ha kitűz egy célt nehezen lehet megállítani.

Apróságok
Mindig: - Édességek
Alvás
Gyakorlás
Tanulás
Olvasás

Soha: - Parancsolgatás
Kvidiccsezés
Barátkozás
Ismerkedés idegenekkel
Beszélgetés bárkivel

Dementorok: Az időszak, amikor a nagynénim még terrorizált,avval hogy varázsoljak.
Mumus: A jövendőbelije, aki egy évvel alatta tanul.
Titkok: 1. A házasság, melyről senkinek nem beszél.
2.A szüleivel való kapcsolata.
3.Hogy fél a nagynénjétől, akivel már évek óta nem, találkozott.
4.Valójában fél, hogy kommunikálás közben valami olyat mond, amit nem kéne. Ezért menekül a könyveibe.
5.Nagy varázsló szeretne lenni, hogy bebizonyítsa apjának nem számít, hogy milyen a vér.

Rossz szokás:  /Előre szólok, hosszú/ Erősen antiszociális, gyakran emberkerülő, nagyon undok és akaratos. Szűkszavú erős jellem … és még sok minden.

A család
Apa: Gregor Vilative
Anya: Gerthrud Bastille
Testvér: -
Családi állapot: A titkos házasság.
Állatok:-
(K)Egyetlen nagynénim: Ervinath Vilative /Szintén félvér varázsló./


Külsőségek:
Magasság: 195 cm
Tömeg: 65 kg
Rassz:: Európai
Szemszín: Zöldeskék
Hajszín: Barna
Különleges ismertetőjel: Nincs.
Kinézet: Ha ránézünk, a túl korán felnőtt embert látjuk, aki mindig komor. Ritka alkalom mosolyogni látni. Az átlagosnál magasabb, hosszú barna haja van, mely bajt jósló szemeit nem takarja el. A testalkata nem túl izmos, a ruhái a megszokott varázslói talárban kimerülnek.
Egészség állapot:  Egészséges.
Varázsló ismeretek: SVKból, átváltoztatástanból, bájitaltanból,és bűbájtanból nagyon jó vagyok, de gyógynövénytanból is elfogadható feletti szinten teljesítek. Minden másból szinte elfogadhatatlan, az állatok félnek tőlem a kisugárzásom miatt. A jövőben nem  bízom, a csillagokat pedig még alvás előtt se nézegetném. A múlt sem érdekelt, ugyanúgy mint a jövő.
Mugli képzettségek: Nincs, édesapám meggyőzte anyámat, hogy nem kell az nekem. Végül nem írattak be mugli iskolába … A szüleim ezen hónapokon keresztül veszekedtek, végül apám nyerte meg a csatát.
Pálca típusa:8 és fél hüvelyk, tiszafa pálca a magja pedig sárkányszívizomhúr.
Különlegesség: Nincs.
Szerepjáték példa:

Ami kimaradt a múltból

A negyedik évem kezdtem meg a Roxfortban, sikerült egy teljesen üres helyet találnom. Már három órája egyedül üldögéltem, mikor egy lány nyitott be. Amint megláttam ki az, rögtön elbújtam a könyvem mögé.
Öhh.. Helló! A nevem Rosmerta Trellyg, aranyvérű varázsló vagyok! Véletlenül nem láttál egy békát, az egyik ügyetlen barátnőm elhagyta.
 Helló! A nevem … - Majd kihagytam egy kis szünetet, mivel gondolkodtam egy álnéven. Hogyha a jövendőbelimnek a rendes nevemen mutatkozok be, biztos megtudja ki vagyok és a hátralévő hat évben nem hagy békén. - John Durmer, a rokonságomban nincs varázsló. Sajnálom de nem láttam sehol sem békát. - Mondtam, majd fogaimat összeszorítva vártam a válaszát.
Értem … - Mondta, majd végigmért engemet, talán a magasságom miatt kicsit gyanakodhat ...- mégis mit olvasol? - Kérdezte tőlem, mire én majdnem beugrottam. A célja nyilván az volt, hogy a menedékként szolgáló könyvet megfordítsam, hogy eltudjam olvasni a címét. Szerencsére még éppen emlékeztem, hogy a „Vérfarkasok és kentaurok” című könyvet nézegettem.
 A vérfarkasok és kentaurok … de inkább csak nézegetem, nem nagyon szeretem a misztikus lényeket...  - Majd ismételten vártam a reakcióját.
Rendben, remélem még találkozunk! - Mondta mosolyogva, majd kinyitotta az ajtót és távozott. Amint kilépett az ajtón könyvemet leeresztettem és kifújtam magam. Újabb ajtónyitódás,  ám most nem sikerült időben magam elé tenni a könyvet, így lebuktam. Rosmerta rögtön „letámadott”. Azóta, szinte minden nap találkozom vele, olyan mint egy fantom, amit nem tudok lerázni …

Egyéb: Talán az állandóan feltűnő Rosmerta egy NJK lehetne, de nem sűrűn fogom használni... várom a jelentkezőket, hogy valaki irányítsa helyettem .. ^^