A griffendélesek és mardekárosok tényleg nincsenek jó viszonyban, ám, hogy mégse adjak igazat Fredynek, visszafogtam magam. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam.
- Én ugyan nem fogok összeveszni vele - böktem a griffendéles csajra a mondat végén. - Lehet, hogy ő az általam leginkább gyűlölt házba jár, ám én nem fogok lemenni a többi mardekáros és griffendéles szintjére, akik megállás nélkül szapulják egymást.
Afton, mi? Legalább a nevét elárulta...  Most, hogy jobban megnézem, ő is ismerős. Mi ez itt, évfolyam-találkozó?
A lány ismét megszólalt. Nem bírta megállni, hogy ne szóljon be nekünk, bár lehet jobban tette volna, ha kivételesen nem nyitja ki a lepénylesőjét. Mivel már kezdtem belefáradni a vitába, megadóan legyintettem szavaira. Ekkora azonban hangos puffanás következtében lepotyogtak a könyvei.
Hát, mára úgyis kivitatkoztam magam. Akár segíthetnék is összeszedni... De most hajoljak le egy griffendéleshez? Remélem ezt nem fényképezik le!
Kényszeredetten guggoltam le a lány mellé, majd felvettem egy könyvet és a kupaca tetejére csaptam.
- Az én nevem, Alyssa Sourheart - mondtam, majd felegyenesedtem. - A kollégát - itt Fredyre böktem -, inkább nem mutatnám be. Van neki is szája.
Lehet, hogy nem kellett volna segítenem neki? Most már mindegy... Megtörtént. Egyébként jól esett! Kifejezetten jobban érzem magam, bár rendszert nem fogok csinálni belőle.

Mikor megfogta a fejem, már akkor tudtam, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége. Kezemmel a talárom alá nyúltam pálcámért, ám a mozdulatot hirtelen abbahagytam.
Ez meg honnan tudja, hogy aranyvérű vagyok? Talán találkoztunk már? Mindegy, ez most nem lényeg... De azért mégis jó lenne tudni! Inkább rákérdezek, mint hogy ezen törjem a fejem!
Kihúztam kezem a talár alól, majd azzal a mozdulattal, amit korábban már bemutattam, leemeltem a fejemről a kezét.
- Mondtam már, hogy ne nyúlj hozzám a koszos mancsoddal! Különben is, honnan tudod, hogy aranyvérű vagyok? Ismernem kellene téged?
Próbáltam felidézni valami halvány emléket a fiúról, de semmi nem ugrott be. Bár, most, hogy jobban megnézem elég ismerős arca van. Talán... Mintha már láttam volna valahol, de sehogy sem akart élesen bevillanni a kép. Aztán megtörtént...
- Hát persze! Te is ötödikes vagy - tört ki belőlem - Kis hollóhátas stréber... Jellemző! De a neved... A neved akkor sem tudom.
Mindenesetre elég helyes. Na de kérlek... Biztosan nem aranyvérű! Akkor tuti, hogy ismerném. Maradt a sár-, illetve a félvér.
Konkrét előítéleteim nem voltak a hovatartozást illetően, ám az mégsem méltó hozzám, hogy leereszkedjek a sárvérűek közé, márpedig fenn állt a lehetősége annak, hogy ez a srác az. Az olyan aranyvérűeket, akik "azokkal vegyültek, nem nagyon szívlelték a Mardekárban, én pedig nem akartam kilógni a sorból ilyen tekintetben. Hiszen az mégis más, hogy az embert a szépségéről ismerik fel, minthogy arról, hogy sárvérűekkel barátkozik-e avagy mégsem. A helyszínről egyelőre nem távoztam, vártam a srác hátha elmond magáról valamit, azon kívül, hogy kerül valakit.
Jut eszembe! Ha kerül valakit, akkor még mindig fennáll a McGalagony-elmélet! Bárcsak ez állna mögötte! Meglenne a téma pár hónapra.
Bár ez a variáció egyre kevésbé valószínűnek látszott, hisz a fiú minden zavartság nélkül közölte velem az információt, reménykedtem, hogy valóra válik az elképzelésem...

Nagyon szépen köszönöm! 

         alapok
jelszó || "Hessberöpsi Tündemanca!"
teljes név || Alyssa Jaina Sourheart
becenév || Lyssa
nem || nő
születési hely, idő || Heathfield; 1981. 03. 07.
kor || 16
faj || ember
vér || arany
évfolyam || ötödik
          a múlt
Egyszer csak egy szokatlan, hűvös helyen találtam magam. A puha, meleg otthon - legalábbis az a hely, amit eddig otthonnak hittem-, eltűnt. Helyette egy másik világban találtam magam, ami teljesen új volt számomra. Épp próbáltam kinyitni szemeim, de egyelőre csak hangokat hallottam. Akkor még nem tudtam mit jelentettek az elhangzott szavak és mondatok, ám mint később kiderült a szobában mindenki kétségbe volt esve. Hogy miért? A válasz egyszerű: nem sírtam fel. Akkor azonban még nem tudtam, hogy ezt kellene tennem, viszont azt éreztem, hogy ez a világ sokkal ridegebb, mint a másik. Arra gondoltam, hogy ez vajon büntetés lehet? Aztán hirtelen megtörtént. Sírni kezdtem. Sírtam, mert vissza akartam kapni azt a világot, amiből most kiszakadtam. Furcsa, de amint én szomorúságomnak adtam hangot sírásommal, mindenki megkönnyebbült. Már akkor tudtam, hogy ezekkel valami nincs rendben...
Pár évvel később, már sokkal jobban éreztem magam új helyemen. Közben az ispotály fehér falai közül egy sokkal barátságosabb, szebb és melegebb lakásba kerültem, amit ezek után otthonnak hívtam. Rájöttem, hogy ez a hely nem is olyan rossz, bár nyomába sem ér anya pocijának. Azonban kénytelen voltam megbarátkozni vele, hisz már nem volt visszaút. Azt hiszem, sikerült is ennek eleget tennem. Új embereket ismertem meg, sokkal okosabb lettem, mint egy percesen voltam, valamint meg is nőttem. Ám egy dolog sehogy sem fért a fejembe: az én bőröm színe miért más, mint a többieké?
Sok gondom adódott kreol bőrszínemből. Persze voltak, akik különlegesnek tartottak miatta és szívesen barátkoztak velem, ám voltak olyanok is, akik ezt betegségnek tekintették. Ők mindig gúnyoltak miatta és voltak, akik meg is vertek. Egy ilyen alkalommal épp Lolával - az akkori legjobb barátnőmmel és titokgazdámmal - tartottunk hazafelé a játszótérről, mikor két fehér bőrű fiú állta utunkat. Olyan szavakat vágtak a fejemhez, amiket akkor még nem értettem. Sokkal nagyobbak voltak nálunk és ebből adódóan erősebbek is voltak. Mi ketten el akartunk futni, ám ők elkaptak minket. Lolát nem bántották, hisz neki hozzájuk hasonló bőrszíne volt, ám engem csúnyán helybenhagytak. Már fiatalon megtapasztaltam azt, hogy sokan félnek attól, amit még nem ismernek.
Sokszor próbáltam érdeklődni azután, hogy tudnám megváltoztatni bőröm színét, míg egy nap lelkes segítőre akadtam Lola személyében. Elmagyarázta, hogy mivel tudnék sikert elérni a bőrszínváltás terén. Én lelkesen hallgattam az instrukcióit, majd alig vártam, hogy hazaérjek és kipróbálhassam. El is indultam haza, ám még előtte megöleltem a barátnőmet, örömkönnyekkel a szememben. Ez volt az utolsó ölelés köztünk... Hazaérve rögtön előkészítettem a kellékeket. A mosogató alatti szekrényből tömény hipót kotortam elő. Ezt még a cselédek is csak vízzel hígítva használták, mert tömény állapotban kimarja a bőrt. Vettem egy rongyot is, amire kiöntöttem a vegyszert, majd fogam összeszorítva rányomtam a kezemre és elkezdtem vele dörzsölni. Égetett, éreztem ahogy a vegyszer lemarja a bőröm felső rétegét és már a húsba hatol be. Könnyek szöktek a szemembe, de még mindig dörzsöltem. Mikor a kín elviselhetetlenné vált, és már a csontomhoz közelítettem a ronggyal, eldobtam azt és a fájdalomtól ordítva rogytam a földre. A szüleim azonnal a konyhába rohantak, én közben elájultam és a kórházban tértem magamhoz.
Később kiderült, hogy Lola tudta, mit fog művelni velem a hipó, s az is, hogy soha sem gondolt rám igaz barátként. A kezdetektől fogva csak eljátszotta a legjobb barátnő szerepét. Én megbíztam benne, de ő elárult. Ez volt életem legnagyobb csalódása, és jobban fájt, mint a húsomat kimaró vegyszer égő érzete.
Az incidens után szüleim sokkal jobban odafigyeltek rám. Már azelőtt is én voltam a középpontban, ám így már sokkal elviselhetetlenebb volt ez a túlzott gondoskodás. Elmondtam, hogy mindig is csúfoltak a bőrszínem miatt - ezt idáig titkoltam szüleim elől -, és azt is, hogy szeretnék fehér lenni. Elmondták, hogy ezt nem mi választjuk és hogy ilyen bőrszínnel is teljes és boldog életet lehet élni, csak ki kell zárni azokat, akiknek nem tetszik a kreol bőr. Talán ez miatt a tanács miatt lettem olyan, amilyen.
Mikor megbarátkoztam azzal, hogy nem lehetek fehér és elfogadtam azt, sokkal egoistább és önzőbb lettem. Rájöttem arra, hogy szebb vagyok, mint az átlag és az előítéletek a korom növekedésével csökkentek. Megtanultam, hogy lehet a bőrszínem a saját javamra fordítani. Sokak igazi egzotikumnak tartották ezt, én pedig már büszkélkedtem vele, hogy nem vagyok fehér. Így sokkal nyitottabbá váltam és nem féltem attól, hogy mások megszólnak. Illetve az a pár ember, aki így tett nagy verés áldozata lett.
Otthon egyre elviselhetetlenebbé vált a gondoskodás. Szüleim jót akartak, ám ezt túlzásba vitték, sokkal több mindent adtak, mint amire szükségem volt. Jómódú család voltunk - és vagyunk is -, így ez nem esett nehezükre, sőt ezzel pótolták azt a hiányzó szeretetet, amit képtelenek voltak megadni. Nekem pedig inkább arra lett volna szükségem, mint a különböző ékszerekre.
Tizenegy évesen megkaptam a levelet, amiben közölték, hogy felvételt nyertem a Roxfortba. Azt hozzá kell tenni, hogy szüleim már korán közölték velem, más vagyok, mint a többi gyerek. És azt is a lelkemre kötötték, hogy ezt senkinek sem mondhatom el, de boszorkány vagyok. Persze a titokgazdámnak, Lolának - annak az áruló libának - elmondtam, szerencsémre ő azonban csak nevetett ezen. Mi lett volna, ha elhiszi és kiderül, hogy mágikus képességeim vannak... Belegondolni is rossz! Tehát, tizenegy évesen eljött az idő, mikor is bekerültem a Roxfortba. A tanév kezdetét megelőzően elmentünk bevásárolni az Abszol útra. Ezelőtt soha nem voltam hasonló, mágikus helyen. A szüleim nem akarták, hogy túlzottan elrugaszkodjam attól az élettől, amit a korombeli muglik - varázstalan emberek - élnek. A vásárlásunk legfontosabb állomása az állatvétel volt. Nagyon rég óta vágytam egy cicára, egy koromfeketére! Végre beteljesült az álmom.
A kereskedésbe lépve hirtelen hatalmas lárma csapta meg a fülem. Különféle bagolyhangok, békakuruttyolás és egércincogás valamint macskanyávogás. Az eladóhoz lépve arról érdeklődtem, van-e koromfekete cicája. Az a fejét rázta és közölte, hogy pár perccel ezelőtt vitték el az utolsót. Ettől nagyon elment a kedvem és ezért úgy döntöttem, hogy csak baglyot választok magamnak, hiszen ha nincs koromfekete cica, akkor nekem márpedig más kisállat nem kell! A választásom egy gyöngybagolyra esett, aki egy magasan lévő kalitkában gubbasztott. Nagyon szép madár volt és tekintete egyértelműen eleganciát sugárzott. Mikor kifizettük a madarat és kiléptünk volna az ajtón, egy fiú vágódott be azon és ordítozva követelte vissza a pénzét, mondván, hogy neki ez a macska nem kell, mert összekarmolta. Miután a fiú távozott, vetettem egy pillantást a visszahozott állatra. Az egy koromfekete macska volt, nyilván ez a fiú volt az, aki nem sokkal ezelőtt elvitte az utolsót. A szemem felcsillant és a férfihez ugrottam, majd mondtam, hogy nekem az a cicus kell. Miután ennek semmi akadálya nem volt, egy macskával bővülve távoztunk a boltból. Érdekes módon, engem nem karmolt össze, sőt az egész bevásárlókörúton karjaimban dorombolt.
A tankönyvek megvétele után, már csak egy dolog volt hátra: a pálcavétel. A sorozatos kudarcok után, amik nem kis kavalkádot okoztak a boltban, végre sikerült megtalálni a nekem megfelelő pálcát. Mintha csak a kezemre szabták volna! Tökéletesen illeszkedett, finom mozdulatokkal is egyszerűen irányíthattam. A pálca rózsafából készült, hossza 12 hüvelyk, magja pedig főnixtoll. Így most már teljes harci díszben indultam neki iskoláséveimnek, hát lássuk!
Az beilleszkedés zökkenőmentesen történt, rengeteg barátra tettem szert. Itt a bőrszín már nem jelentett akadályt, akadtak nálam sokkal "feketébbek" is. A kreol szín határozott előnnyé kovácsolódott, sok olyan visszajelzést kaptam, miszerint gyönyörű vagyok, a többiek pedig nyilván csak irigykedtek. Nehéz volt megszokni ezt a hatalmas váltást, de nagyon jól esett. Az eltelt négy év alatt - mivel most már az ötödikben járok -, több komolytalan kapcsolatom is volt már, egyelőre nincs pasim, de nem is számolok vele. Persze a flört akármikor jöhet! Harry Potter jelenléte hidegen hagyott. Személyes kapcsolatban nem álltam vele, így minek foglalkoztam volna vele? Bár az tény, hogy rengeteg furcsa dolog történt, amit neki tulajdonítottak, sőt később kiderült, hogy miatta is történtek. De én inkább élem a saját életem, a saját környezetemben, a barátaimmal. Ez bőven elég ahhoz, hogy jól érezzem magam!



          jellem
Nehéz behatárolni magam, egy biztos, kedvesnek semmiképp sem vagyok mondható, ám mogorva sem vagyok. Talán a legmegfelelőbb, ha hangulatembernek titulálom magam. Ha olyanom van, mosolygok és igyekszem felvidítani a többieket, ha nincs olyanom előfordul, hogy másokon verem le a gondjaimat. Az érdekeimet, ha kell alárendelem a közösség érdekeinek, ám mindig fontos, hogy mi a jó nekem! Szeretek irányítani, szeretem ha engedelmeskednek. Szívesen segítek másoknak, kivéve ha rossz kedvem van, akkor mindenki hagyjon békén, különben nagy ordításnak lehet kis gazdája!
Egészséges önbizalommal rendelkezem, ami néha túlcsordul, ilyenkor enyhe egoizmus jelei figyelhetőek meg. Szeretek visszaélni szépségemmel, ezzel zavarba hozni másokat. Bizonyos dolgokat könnyen megbocsátok, ám ha valaki nagyon megsért, az soha többet ne számítson arra, hogy kiengesztelhet. Szeretem, ha a békét mások kezdeményezik, akkor is, ha én bántottam meg őket, vagy esetleg nekem nem volt igazam (kivételes esetekben előfordulhat, hogy én kezdeményezek). Kiállok az igazam mellett, ám ha mégsem nekem lenne igazam, elismerem, hogy tévedtem. Viszont ha másnak nincs igaza, képes vagyok fölényeskedni, ez elég negatív tulajdonság. Senkitől - azt már nem mondanám, hogy semmitől - nem félek! Ha valaki belém köt, viselje a következményeit! Nagyon nagy az igazságérzetem, ezért nehezen tűröm az igazságtalanságot. Ebből eddig sok gondom adódott. Utálom, ha valaki hazudik, ám ha én teszem, azt elnézem magamnak. Rendkívül kitartó vagyok és ambiciózus. Nem tűröm a megalázottságot és ha megmondják mit csináljak, eléggé szabad szellemű vagyok. Ki nem állhatom a korlátokat. Hát igen, elég megosztó személyiség vagyok, ám a barátaimmal soha nem veszek össze komolyan. Ott próbálom visszafogni magam. Ez néha sikerül, néha nem, így kisebb összezördülések adódhatnak. A másik rossz tulajdonságom, hogy szeretek flörtölni és ebben nem mindig ismerem a határokat. Ilyenkor barátnőimnek kell leállítani. Előfordul, hogy kapcsolatban lévő pasikra vetek szemet, ez számomra nem akadály. Élelmes vagyok, az eszem pedig jól vág, így a tanulással nincs gondom, mindig az elsők közt vagyok, de sosem vagyok az első (kivéve a mágiatörténelem, ezt egyszerűen nem tudom befogadni). Általában minden helyzetet jól átlátok és tudom is kezelni őket, a problémamegoldó készségem elég jó Mindent összevetve nem hinném, hogy gonosz vagyok, csak kissé szenvedélyes.
          apróságok
mindig ||
● pasik
● barátok
● igazság
● bátorság
● csoki
● Zsepike


soha ||
● korlátok
● hazugság (kivéve az enyémek)
● békák
● kiszolgáltatottság
● megalázottság
● halálfalók és vezetőjük


dementorok || A csalódás, amit a barátnőm, Lola okozott számomra. Ezt soha sem fogom elfelejteni, hatalmas lelki sérülés volt.
mumus || egy hatalmas nyálas, varangyos béka
titkok ||
● egyszer lesmárolta fiú unokatestvérét
● véletlenül felgyújtotta a klubházban lévő szemetest
● takarítás közben véletlen kidobta szobatársa háziját, aki miatta büntetőmunkát kapott

rossz szokás ||
● nyelvöltögetés
● ha ideges, sokszor dobbant egyet lábával és megmordul
 
          a család
apa || Allaric Sourheart; 41; aranyvérű
anya || Morgana Sourheart; 36; aranyvérű
testvérek || nincs
családi állapot || egyedülálló
állatok || egy cicó ( Zsepike ) és egy bagoly ( Vespera )
          külsőségek
magasság || 164 cm
tömeg || 49 kg
rassz || latino
szemszín || zöldesbarna
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || nincs
kinézet || Átlagos magasságú és testsúlyú csaj, aki viszont szebb az átlagnál. Megjelenésével sokszor magára vonja a tekinteteket, feltűnő jelenség. Hosszú barna haját mindig kibontva hordja, általában kivasalja. Kreol színű bőre egzotikumnak számít.
egészségi állapot || teljesen ép
          a tudás
varázslói ismeretek || Az RBF vizsgáit ez év végén fogja letenni. A mágiatörténelemmel hadilábon áll, kedvence a bűbájtan, az SVK és a gyógynövénytan. Van érzéke a bájitaltanhoz, azonban nem mondható kiemelkedő tehetségnek. Képtelen a magolásra, ám nincs is rá szüksége, hisz mindent képes felfogni, méghozzá elég gyorsan.
mugli képzettségek || nincs
pálca típusa || 12 hüvelyk, rózsafa, magja pedig főnixtoll
különlegesség || nincs
          szerepjáték-példa
Kómásan kászálódtam ki puha és meleg ágyikómból, hogy újra egy értelmetlen nap elé nézzek. Lassan kicsoszogtam a fürdőbe, ahol megsikáltam a fogom, majd megmostam arcom. A falon lévő tükörben arcbőrömet pásztáztam, esetleges pattanásokat keresve. Furcsa, de nálam már elég korán jelentkeztek a pubertás kor jelei. Ennek kevésbé örültem, de nem volt mit tenni. Elégedetten konstatáltam, hogy semmi bőrhiba nem jelentkezett az arcomon, azonban kisebb mitesszerek előfordultak. Ezeket már én is csak úgy vettem észre, hogy arcomat a tükörre nyomtam, így nem vesződtem az eltávolításukkal. A fürdőben elvégzett teendők után, visszaindultam a szobámba, ahol felöltözködtem, majd a helyiségben található sminkasztalhoz ülve megfésülködtem és lementem a földszintre, hogy elfogyasszam a reggelim.
Ott lent, már meg volt terítve. Szüleim már csak rám vártak, a cselédek serényen mozgolódtak az ebédlő és a konyha közt.
- Jó reggelt! - köszöntött kórusban apám és anyám. Már megszoktam, mint egy rossz vígjáték, ahol az ideális családmodellt parodizálják.
- Sziasztok!
Miután viszonoztam a köszönést, helyet foglaltam, majd felvettem a tányérom mellett heverő villát és nekiláttam az omlettnek. Hamarosan egy felszolgáló lépett be, a bejárati ajtó felőli boltíven keresztül. Egy levelet adott át apámnak, aki megköszönte azt, majd megvizsgálta a feladót. Hirtelen hatalmas vigyor jelent meg ajkán, amit én elkerekedett szemekkel reagáltam le. Apám? Vigyorog? Ez a két dolog sehogy sem fért meg egymás mellett.
- Alyssa, gratulálok!
- Na, de mihez? - kérdeztem értetlenkedve. Csak pislogni tudtam, hisz fogalmam sem volt, mi történt körülöttem.
- Ez a levél a Roxfortból jött. Felvettek! Ó, az én kicsim, máris felnőtt!
A pillanatnyi sokk után, az én ajkaim is apáméhoz hasonló széles vigyorra húzódtak. Végre kitörhetek a családi börtönből, amit otthonnak hívnak. Kaptam egy lehetőséget az önállósodásra! Végre igazi boszorkány válhat belőlem!
          egyéb
Talán fontos lenne megemlíteni, hogy nagyon szép hangom van és hogy szeretek énekelni. Nem csak a zuhany alatt, hanem bárhol és bármikor. Még órán is...