Legutóbbi hozzászólások: Dashiell A. Reynolds

Üzenetek megtekintése
Oldalak: [1] 2 3

1	Múlt / London mugli része / Re: London utcái	Dátum: 2010. 04. 12. - 17:59:19
Mika Elég csípős választ kap a lánytól, de nem veszi fel. Hiszen úgyis csak elkíséri, és kész is. Hát akkor meg hol a probléma? Ugyan, pár órát csak kibír! Meg ha nem, majd hirtelen közbejött programra hivatkozik. De mondjon már valaki olyan példát, mikor Dash csak úgy se szó se beszéd elrohant a rossz társaság miatt! Hiszen ha suliba megy tovább, lehet kiálhatatlanabb emberek lesznek ott, mivelhogy ott majd nem ismerik, és így meg úgy... Szóval sosem árt, ha az ember ismer sok jellemet, és tud alkalmazkodni. Nem? Amúgy is. Most egy lánytól meneküljön? Laza mozdulattal elővesz egy csokit, fogával kibontja, és beleharap. Kókusz, és mogyoróbarabkák kényeztetik ízlelőbimbóit, hagyja, hogy lassan olvadjon a szájában... Észbekap, és a lány felé fordulva kérdezi: - Kérsz te is? Van még sima, és mogyorós ízben is... Nem zsugori, amúgy is mindig szivesen adott bárkinek, ha kért. Meg amúgy is. Lassan fogy el a csokija, de biztosan, és a lányt nézi, ahogy az hatalmas igyekezettel próbál eligazodni a közlekedésben. Dash belül ugyan kicsit mulat rajta, de nem teszi szóvá. Ám látja, hogy a bőrönd, ami minden bizonnyal elég nehéz lehet, elég sokszor megmakacsolja magát, és inkább mással folytatná útját. Dash átlép a lány másik oldalár, és finoman rákulcsolja ujjait a pakk fülére, majd a lányra néz. - Szabad? Bevetette az ellenállhatatlan kutya szemecskéket, amivel barátait vette rá anno hogy menjenek valahová elütni az időt, és ne otthon kuksoljanak. Senki sem bánta meg. Azonban látta, hogy a lány néha oldaltpillantásokat vet rá, és Dashben felmerült, hogy lehet a hírneve miatt van az, hogy mindenki előítéletekkel rendelkezik iránta. Nem tehet róla, hogy ő is csak azt keresi, amitől jobbnak érzi majd magát, ami miatt majd megváltozik, és végre megleli azt, ami miatt ennyire elfuseráltnak érzi ezt az egész életet. Hiszen lássuk be, kis gyári hiba csúszott be nála, és még nem tudta kiküszöbölni- megfelelő szerelő híjján? Ahogy előre néz, és halad a lány mellett, elkomorul az arca, és kis időre lemállik néhány réteg vakolat, s míg smaragd íriszei a távolba révednek, szája összeszorul, és úgy tűnik, őrlődik. Nem éppen az élet értelmén, hiszen azt annak elég sok szemszögből nézve meglátta már, inkább más irányú dolgokon tűnődik. A lány hangja rázza fel, szeme megrebben, majd Mikára néz. Mosolyt varázsol a semmiből arcára, nem a hódítós félét, nem a lehengerlőt, hanem a szabadkozósat, amolyan ,,bocsika, nem figyeltem” félét. Újra felölti az álarcot, és a lány szavai után totál lazán megjegyzi. - Nos, a tőzsdén most az én új részvényeim elég jól állnak, nem gondolod? Apum a szülinapomra nekem adta egy kisebb cégének részvényeit... Nem mondom, szépen, lassan halad felfelé a mutató. Igaz, a januárban volt egy csúnya visszaesés... A lány vetette fel a témát, és történetesen tényleg meg is történt. Mosolya újra vakítóan ragyog arcán, és totál lazán vonaglik mellette az utcán, és olyan közömbös arccal amúgy, mintha nem is vetődött volna fel benne a kérdés, hogy a lány nem akar erről beszélni. Hiszen ő hozta fel témának!

2	Múlt / London mugli része / Re: London utcái	Dátum: 2010. 02. 01. - 18:59:09
Mika Nos, az idő nem éppen a legjobb, de mire számítson az ember? Eltűnődött pár pillanatig azon, hogy az öregnek miféle összeköttetései is lehettek még, hiszen már most mennyi ember volt ott. Le merte volna fogadni, hogyha megszámolná, a Reynolds kúriában hányan fordulnak meg egy év alatt, az a szám tízzel beszorozva nem tenné ki Dumbika ismeretségi körét. Hát, van ez így. Hiszen ki tudja, hány éves is volt, és amilyen bölcs volt. Párszor beszélt személyesen Dashsal is, és bizony semmi kifogása nem lehetett. Udvarias, és nem csak ez, hanem még látszott, hogy csak a javát akarja. Szóval a vonatról leszállva a lány után szegődött, igaz, most az egyszer nem azért, mert ebből ki akart valamit csikarni, hanem mert... Szégyen nem szégyen, bizony már most látta, hogy a jó öreg Roxi nagyon fog neki hiányozni. Megszokta és szerette, igaz, hogy vannak, amik mostantól meg fognak változni, és ezt mindenki tudja, még akkor is, ha nem beszélnek róla. De már a folyosóbéli páncélszekrények is erről mesélnek lassan. Ő visszatért, Dumbledore meghalt... Szóval hogy is van ez? A lányt utoléri, és hiába a köhintés, a lány összerezzen, és ebből vagy arra lehet következtetni, hogy elgondolkozott, vagy kissé magányos, vagy a riadt nyuszi stílus. Kihagyott valamit? Sikítsanak! Megfordul, és pislog néhányat rá, és ha jól látja, a láda felé pislog. Dash követi a tekintetét. Nem tudja, mit láthat. A saját ládáján álcázó bűbáj van, elvégre a sulit elvégezte, és a RAVASZ nem dísznek van. A neve... hát persze. Rápislant a másik ládájára. Mika... Na, már dereng. Kékeknél látta, szóval akkor már biztos talajon van. Akkor mégsem tévesztette össze senkivel sem. Hugrabug. De fura. Mostantól már csak emlék. Ahogy a házak lakói masíroznak a hálókörlet felé, ahogy a pontversenyben küzdenek... Jelszavas ajtók... Tényleg, ez otthonra nem is rossz ötlet. Igaz, lehet naponta kellene cserélni... Sebaj. A lány először csak habog, majd egy újabb mondatnak álcázott kérdést kap. Miért kell mindig visszakérdezni? Á... Hosszú ez a nap, és itt a kikapcsolódás kulcsa, ő meg itt nyafog. Dash! Szedd össze magad! Szóval előkapta lehengerlő mosolyát, és válaszolt. - Nos, mint mondtam, lehet, haza sem megyek, hanem csak itt alszom valahol. Vagy haza sem megyek. Apámmal holnap készülünk a Gringottsba. Magyarázta, hogy a lány ne érezze azt, hogy csak miatta marad itt. Tulajdonképpen tényleg úgy volt, hogy együtt mennek, de a vonaton kapott egy levelet, hogy elfoglalt a jó öreg, mint mindig, ezért menjen csak egyedül. De ő megint olyan naiv, hogy azt hiszi, holnap mégiscsak feltűnik. De magától kérdezi, hogy vajon mikor fordult elő, amikor a nem helyett ,,mégis"-t kapott? Á... Ez a világ bolond... Ő meg egy jégsárkánynak érzi magát, aki ha véletlenül a szeretet lángja közelébe ér, elolvad. Valahol hallott erről. ÁÁ... Vissza! Dash! Ébredj!!! Szóval csak vállat von, és lazán somolyog féloldalasan. - Hát, ha a közelben vagy, akkor meg miért ne mehetnék veled. Esetleg itt út közben lepasszolom a kofferom, és mehetünk. Tudod, az év vége nagy rohanás volt, nem volt időm sem kikapcsolódni, sem beszélgetni senkivel egy jót. Csak a bűbájaimmal, meg a bájital receptekkel voltam összezárva, és azt hiszem, mondanom sem kell, hogy az nem egy jó társaság... Kissé elfintorodott, illetve elkámpicsorodott a sok jegyzethalom emlegetésekor, hiszen ki szereti a sok tanulást? És igaz, amit mond, mert ha a lány hallott róla, akkor azt is hallhatta, hogy hazudni átlagos dolgokban nem szokott. Sőt, semmiben nem hazudott még. Legalábbis ha ő elhiszi, hogy igaz, és közben mégsem, az nem számít hazugságnak, nem? De a mondóka végére sikerült egy mosolyt varázsolni újra arcára, és újra biztatón nézett Mikára. A kis csipkelődő mondatra meg szélesebbre fut a görbe. Na lám...A lány akaratlanul elárul magáról dolgokat, és csak kibújik a szög a zsákból. - Engem sosem pátyolgattak. Amióta emlékszem, egyedül jártam és jöttem az Express-hez. Otthon sosem gondolták úgy, hogy egy magamfajtát bárki is bántani akarna... Furcsa, torz mosoly. Dash kissé szétesett volna? Lehet. Vagy csak tényleg begolyózott a könyvek mellett? De ez így igaz. sosem szeretgették, vagy törődtek vele apró figyelmességgel. Amit meg egy lánytól kap, általában rajongás, vagy szerelemből születik. És az meg más. Elmúlik. A szeretet meg állítólag kitart... Na, szeretné... Vagy nem is, nem szeretné átélni. Biztos, hogy fájdalmas lehet, ha rossz vége van. Hány ember tört össze, ha az illető meghalt. Ebből talán mégsem kér. Csak néha... Végül megadóan mosolyintja el magát. - Na, akkor elkísérhetlek, vagy inkább egyedül bandukolunk mind a ketten? Cselesen tette fel a kérdést, hiszen még az előbb is önkénytelenül elárulta, hogy kell valaki, aki beszélget vele. Csak beszélgetés. Ha körbenéz, mindenkinek van kivel beszélni, család, ismerős, barát... Rokon, vagy testőr... és ő? Szóval Mika tényleg elég jó lenne, nem kell osztoznia a figyelmén, és még jól is járnak. Lehet erre nemet mondani, miközben néhány roxfortos lány sárgán néz Mikára, és minden bizonnyal sokan lennének a helyében?

3	Múlt / Déli szárny / Re: Használaton kívüli Rúnatanterem	Dátum: 2010. 01. 27. - 17:08:18
Abigail Érdekes. Abigail, már ez a név is elég érdekes ahhoz, hogy Dash ne hagyja figyelmen kívül. Olyan, mintha valami nagyon vonzaná arrafelé. És ő maga is egy nagy újdonság. Hiába, hogy itt van előtte, ez a lány mégsem olyan tizenkettő-egytucat féle. Más. Nem a szokásos divatmacska, nem is a stílusmaki, aki az első szembejövő fazonját leutánozza, mert az talán menőbb, mint a mostani... Nem is olyannak látja, aki a báli ruhákért nyávog otthon, ha nem kaphatja meg. Nem a sportos, és vagány, és ,,tökös” csajszi, mégsem a finomkodó porcelánbaba. És mindezek ellenére mégsem hétköznapi. Különleges, igaz talán ő nem is sejti. Ez valami más. Biztos, hogy nincs tisztában azzal, hogy micsoda erővel bír. Mert hogy nem hétköznapi, az biztos. Talán ezért az a vonzás, az a kíváncsiság, amit érez a lány felé, igaz, hogy ez az érzés több, mint biztos, hogy elmúlik. Talán ez volna a szeretet egyik... Elkorcsosult fajtája? Akkor nem is kellene neki! Csak kínozza, és gyötri állandóan. Vagy ez valami más? Ki tudja... Laza, mégis szép, formás, azonkívül egyedi. És ez tetszik talán neki benne. Hogy nem csak egy átlagos minden szembejövő stílust leutánzó lány. Hanem valami más. Talán nagyon is különbözik attól, amit eddig látott, és tapasztalt, talán csak jól rejti, hogy mégsem... Nem tudni, de azért jó abban hinni, hogy ez nem a hétköznapi fajtából való. A csoda tekintete egy idő után kissé ködösül, mintha konfúziós bűbájt bocsájtottak volna rá, és még ígyis olyan, mint egy kora reggeli séta közben látott természeti káprázat, ahogy a fűszálak tetején gubbaszt a kis harmatcsepp, és mulattatóan hintázik... A köd éppen felszáll a tó felől... Olyan. Utánozhatatlan, és többnyire hiába is festjük vagy fénykéezzük, esetleg ,,videózzuk” le, akkor sem lesz az igazi, hiszen mindig csak egyszer ismétlődik meg, és soha kétszer ugyanúgy. Abigail is ilyen, bár lehet nem tudja. Lassan kerül közelebb, szinte észrevétlenül Abigailhoz, mint amikor egy szép virágot akar megcsodálni, vagy valamit, amit meglátott, és a kíváncsiságánál fogva közelebbről is meg akarja vizsgálni. De a szempárt hiába is kutatja... Mert azok bizony továbbra sem beszélnek, nem olyan beszédesek, mint az eddigiek. Ez új, és különleges. Talán neki fel sem tűnt, és az is lehet, hogy bár sokat nézi magát a tükörben, mikor mondjuk festi magát... de Dash, aki már talánévek óta fürkészi a két csillagot, még mindig nem lát semmit. A lány lassan ébred rá, hogy mi lehet Dashiell célja, és úgy tűnik nem bánja. A fiú nem kényszeríti semmire sem, igaz, szeretné, ha maradna. Nem, nem éppen egy dumaparti jött itt össze, nem az időjárásról, vagy a vacsora állagáról fognak itt szócsaták elhangozni, nem csendül fel sem szapulás sem dicsérés a tanulás listáját bővítendő. Még csak nem is korrepetálásról van itt szó. Ahogy Dash megáll, hiszen ő nem kétségei miatt torpant meg, hanem azért, mert mégsem akarja rákényszeríteni a lányra magát, hanem még választást is ad... Akkor a másik közeledik, és a fiúban ez úgy könyvelődik el, hogy talán ő is úgy vonzza a másikat, mint őt amaz. A tekintet szinte várakozó... Ekkor áll be az a pillanatka, amikor a másik mérlegel, tegye-e, vagy sem, és Dash türelmesen vár. Zöld tekintetésel tovább bűvöli a kicsi madárkát, trilláját szeretné hallani, a hangját... vagy csak kóstolná? Aztán a lány íriszei változtak, a döntés megszületett. Az ő zöld szemeiben nyoma sem volt sürgetésnek, vagy türelmetlenségnek. Inkább nyugalom, és az ő részéről ,,felkínálás”. Aztán a lány mégis megszólal, és ezzel már el is dőlt az első dominó. De vajon lesz-e valaki, vagy valami, ami megállítja? Mert Dasht most semmi sem gátolja... Mégis, ahogy a lány elhallgat, és egyre közelebb kerül... Az ő gyomra ilyenkor mindig ökölméretűre ugrik össze, Vajon miért van ez? Mi az ördög? Mi készteti arra, hogy a szíve meglóduljon, és a vérét gyors ütemben pumpálja szét testében? Már olyan közel van a lányhoz, hogy a szempilláit is meg tudná számolni... A smink még erőteljesebbnek tűnik... az illata mint a kedve szerint kevert csokoládé illata. Vagy talán csak ő érzi így? Talán... Aztán ajkaik összeérnek, és kész... Filmszakadás. Az a keze, amelyiket Abigail fogta, óvatosan, lassú mozdulattal megfordul, és a tenyerébe fogja a lány kacsóját, majd a hüvelykujjával lágyan cirógatja végig. A csók mézédes, olyan mintha nektárt inna, könnyed, enyhe kíváncsisággal, egy halvány játékos árnyalattal, mégis az érzékeket felébresztő. Nyelve komiszan végigtapogatja, felfedezi a másik puha ajkait, körbejárja, incselkedve, mégis egy pici komolyságot őrizve. Vajon meddig megy el Abigail?

4	Múlt / London mugli része / Re: London utcái	Dátum: 2010. 01. 27. - 16:01:10
Mika Furcsa ez a nap. Hideg, magányos, és nem utolsó sorban olyan... Borús hangulat is van. Az egy dolog, hogy Dumbledore temetése ma volt. Sokan hazamentek már a Roxfortból, de Dash maradt. Mindennek ellenére nem kívánkozott haza, és bírta az öreget. Megnyugtató volt tudni, hogy az iskolában van, még akkor is, ha tudta, hogy néha titokban elmegy... de akkor is! Roxfort nincs Dumbledore nélkül. A következő tanév, ha lesz, már úgysem Dash dolga. Kijárta az iskolát, szerencsére, vagy éppen szerencsétlenségére kijárta az iskolát, és már nem mint bakfis diák tér majd vissza. A vizsgátról majd értesítik, remélte, hogy sok RAVASZ-t szerzett, igaz, az utóbbi időben csak tanult... Egészen, amíg.. Sóhajtott, és a ládáját, mely feltűnően könnyűnek tűnt, lazán húzta maga után, másik kezében pedig egy kis széldzseki volt, amit laza mozdulattal a vállán átvetett, majd nekiindult. Leemelte a vonatról a poggyászt, néhány lánynak is segített, igaz az arca egyszer sem lett mosolygós... De legalább a gesztus megmarad majd. Jövőre már nem lesz itt. Legalábbis nagyon nem valószínű, hogy eljön ide. Miért is jönne? Megállt, és nézte, ahogy a piros Express szépen pöfögve szusszan, majd lassan továbbindul. Utoljára látta? Vagy remélhetőleg nem? Mennyi minden változik majd meg, hogy az öreg, és mindent tudó és látó varázsló elment? Jó helyen van? Sóhajtott, a gondolatokat a háta mögé dobta, és megfordult. Ennek is vége. Jöhet a lazítás tantárgyak terén, viszont minden valószínűség szerint apja most fogja csak igazán befogni a vállalatba. Bár tudná, mi az... az is lehet, hogy Tudjukki vállalatában dolgozik. Nem csodálná. Bár apját nem olyannak ismeri, aki szeret muglikkal játszani, ő kicsit méltóságteljesebbnek tűnik. Vagy mégsem? Ruganyos lépései csak vitték, ment, meg ment, arca kifejezéstelen, és igyekezett elvegyülni a tömegben, ahol családtagok találtak egymásra, sírtak, mert ugye temetésről jöttek... Esetleg családok tömege szállt le, és némelyikük majdnem fellökte, de idejében észrevették, és vagy tudták, ki ő, vagy csak diszkréten félreállt. Próbálta találgatni, ők mit látnak arcán. Egyedül volt. Elé sosem jöttek, minek is? Mardekáros, aranyvérű, ugyan ki állítaná meg? Ráadásul felnőtt varázsló... megállt, és sóhajtott. Igenám, de nem lesz olyan könnyű. Új kötelességek, új élet, új szemléletek, új mércék, amiknek meg kell felelnie. Áá... Franc se érti ezt. Ekkor akadt meg egy lányon a tekintete. Szintén egyedül volt, és azt onnan látta, hogy lassan vonult, márpedig aki a családja védő szárnyacskái alá rohan, azt nem lehet megállítani. Ő viszont csak sétált. És ahogy közeledett, úgy tűnt Dashnak, hogy látta is már a lányt. Hm... Hogy is hívták? Abban biztos, hogy nem Mardekáros. A Grifiseknél sem látta. Akkor marad a másik két ház. A sárgák általában többet vigyorognak. Bár a mai napon miért vigyorognának? Hollóhát? Vagy Hugrás lenne? Állj, beszélt róla neki valaki a vonaton. Vagy csak említették? Erre sem figyelt. Újra meglódult, és mivel tudta, hogy úgysem várja senkisem őt itt, csak a város szélén, hogy hoppanáljon, és eltűnjön... Vagy szállba megy, és egy ideig csak lazít. Ez sem rossz. Deee... a lány mellé ér, és barátságosan rámosolyog, halkan köhint is, hogy ne ijessze meg hirtelen megszólalásával: - Szia! Eléd se jött senki? Elkísérjelek valamerre? Persze, csak ha nem gond. Én most úgysem megyek haza. És a mai világban sosem tudhatja az ember... Na igen. Társaság kell neki. Arca nyílt, és mosolyog tőle szokatlanul. Udvariasan felkínálja segítségét, hiszen a lány ha vele tart, inkább kell attól félnie, hogy Dash halálra dicséri, minthogy valaki is megtámadja őket. Az utolsó érv, miszerint sosem lehet tudni, hogy kivel találják szembe magukat meg elég nyomós ok lehet ahhoz, hogy a lány egy ,,talán”-t mondjon, ami már egy igennel is felér. Hiszen nem konkrét nem...

5	Múlt / Keleti szárny - A Főépület / Re: Nagyterem	Dátum: 2010. 01. 25. - 18:24:37
Theo Mikor megérkezett, bizony Theo eléggé el volt foglalva azzal, hogy a piritóssal játszik, és az jutott eszébe, hogy kicsi korában az elsők között volt, amit mondtak neki, hogy ne játsszon az étellel. Nos, nem minden esetben tartja ezt be, és be is ismeri, ha kell, még hangosan is, hiszen szinte mindenki tudja róla, hogy gyakrabban váltja a barátnőit, mint más a nadrágját. Nem tehetett róla, hogy ez volt, egyszerűen képtelen volt megtartani valakit, aki egy idő után csak kolonc volt, és akit nem szeretett. Igaz, vele még nem fordult elő, hogy szeretett volna valakit... Theo szórakozott, ezt látta... a kakó, és az étel... a pillantás.. vagy csak ideges? Feszült lenne? Dash néha lopva a szeme sakából odapillantott, és nem trődött azzal a sutyorgással, amit a Hugrás asztalnál üldögélése okozott. Theo szavai belőle egy játékos mosolyt váltanak ki. Hát még a tekintete! Dash ekkor küldött a fiú felé egy mély, és jelentőségteljes pillantást, miközben elkapta a tekintetét. És a szemekben látta a meglepődést. Miért lepődött meg? Hiszen mondta, hogy eljön? Vagy ha nem mondta, akkor is tudni kellene, hogy Dash... Ki tudja? Még ő sem! Kicsit sok ez neki, de hát istenem. Carpe diem! Ahogy eszik, érzi a pillantást, érzi a sürgetést, és a fürkésző tekintetet magán, de nem tördik vele. Egyrészt mert ahhoz meg kellene szólalnia, és nem érzi magát belül olyan magabiztosnak, mint amilyennek kívülről tűnik. Bizsereg a bőre, ahol csak a szörke tekintet figyeli, és éri, de nem néz fel, vagy csak egy villanásnyi ideig, zöld szemei odavilannak, elkapják a másik íriszeit, majd a kis szorongatás után máris elengedi, hogy a figyelmét újra a vacsorája felé fordítsa. Sóhajtás... Dash lassan úgy érzi, hogy itt az ideje annak, hogy most cselekedjen. És mégsem teszi. A terem fokozatosan csendesül, és már kevesebben vannak, mégis milliónak tűnik a tömeg. Theo feláll, és Dashiell kezében megáll a kés. Idegei pattanásig feszülnek, és látszik rajta, hogy megmerevedik. Egész micsodát e miatt a fiú miatt csinálja! Most meg elmegy? Ennyi? Visszaül. Theo felé fordul lassan, és most már a figyelmét neki szenteli. És igen. Újra megszólal. Kérdez. És Dash nem lepődik meg, vagy háborodik fel. Hanem halkan, és csendesen válaszol neki. - Mert itt kell lennem. Az én kis esőfelhőm csak itt nem ontja könnyeit. Nem látod? A fejem felett, egy nagy szürke gomolyog, és állandóan ver. Nincs erőm eltüntetni... csak megszüntetni ideiglenesen. És nálad mindig süt a nap... Nem vetted észre? Burkoltan nagyjából, hallgatózó füleknek totál káoszt küldve... De Theonak szólt. És nagyjából az ő fejében ez annyit tett, hogy ő nem tud szeretni. Állandó eső, és magány. Hideg... Borús idő. Viszont a másik fiúnál, kai itt ül vele szemben, és figyeli, annak társaságában jól érzi magát, mert az mindig mosolyog, és jó vele. Vidám, és személyisége is van. Süt a nap. Társaság, meleg, és napfény.. Az evőeszközöket kissé leteszi, és alig láthatóan Theo felé fordul. Ez az igazság. Miért ülne akkor a Mardekárnál, ha ide hívták, és jól érzi magát? Mégha nem is tudja kimutatni, mert... Mert nem megy. Sajnos, őszinte érzelmeket ritkán mutatja ki. Talán mert nem tudja, hogyan kell...

6	Múlt / Déli szárny / Re: Használaton kívüli Rúnatanterem	Dátum: 2009. 12. 26. - 22:14:27
Abigail A lány szemeiben úszkált. Azok is ragyogó zöldek voltak, és a sötét szinek még jobban kiemelték az íriszeket, és valahogy mélyebbnek tűntek. Nem titkoktól terhes, vagy komor, zárt, hanem vidám, és kissé beszédes. Szerette ezt a két szemet. Nem ítélte el, megértőnek tűnt, és megnyugtató volt. Hiába, Dash is érző lény, és néha szüksége van egy normális társaságra, aki nem a pénzére hajt. Hirtelen átrohant agyán a gondolat, hogy vajon tudja-e a lány, hogy mekkora vagyon várományosa... Aztán elvetette. Miért izgassa magát ilyesmivel? Beszédes szempár. És mivel ennyire el van bennük merülve, tisztán lát minden villanást, és a gondolatok is szinte ki vannak írva. Feliratozva. Kicsit sóhajtott, mert tényleg élvezte a két szempár csendes figyelését. Meglepetten pislogtak, mikor a száján az óvatlan bók kicsúszott. Nem szándékozott ilyet mondani, de egyszerűen kicsúszott. Tényleg megnyugtató, hogy van egy ilyen két szép szempár. És még senki sem fedezte fel? Pff... Ezt nem hiszi el. Fiúk helyett vakondok vannak a Földön? Kissé tanácstalan villanást kap el, és Dash azon kapja magát, hogy úgy bámulja a két szempárt, mintha az élete múlna rajtuk... Kicsit köhintett, hogy zavarát álcázza, ám akkor egy vékony kéz kulcsolódik az ő kezére, és elhúzza Abigail felé. Ezért újra belső kényszer hatására a lány szemeibe néz. A bizonytalan bókra a szája sarka egyre feljebb csúszik, és bizony a mosoly még jobban kihangsúlyozza finom arcát, és szemei is melegebb fényben ragyognak. Aztán még közelebb... Nos, ha sakkoznának, elég egyértelmű lépés a lány részéről, nem? Lassan, mintha bizonytalan lenne, közelebb hajol, alig pár centire a lány arcától. Nem telt sokba a távolságot áthidalni, hiszen amúgy is elég közel volt... De megáll. Nem akar erőltetni semmit sem, a lánynak van választási lehetősége. Dash sosem erőltetett semmit egyik lánynál sem. Mindig gyengéden bánt mindenivel, és sosem hazudott. Nem szerette ha neki hazudnak. A levegő aprócska szikrákkal telt meg, ahogy közel hajolt, enyhe parfümillat keveredett a levegőben, míg ő teljesen közel került. A lány zöld szemeit bűvölte továbbra is, és a lehető legtürelmesebben várta a választ...*

7	Múlt / Keleti szárny - A Főépület / Re: Nagyterem	Dátum: 2009. 12. 23. - 22:28:23
Theo ~Mennyivel más ez a vacsora, mint a többi? Ugyan, semmi különleges nincs benne! Lemész, elsütsz pár cuki viccet, és... És? Aztán? ~ Dashiellt még most is a délutáni napsütés illata lengte körbe. Kifejezhetetlen napillata volt, hiszen csak fél órával ez előtt ment be, hogy átöltözzön. Sokáig állt két ing felett, nem tudta eldönteni, aztán mérgében egy harmadik mellett döntött. Csak azért, hogy a lépcsőről visszafordulva a világos bézs színűt húzza fel. Először is azon mérgelődött, hogy minek ez a sok készülődés. Csak egy normális, hétköznapi vacsora. A fejében egy gonosz hangocska szajkózta, hogy ,,de a Hugrásokkal, de a Hugrásokkal!” és ettől nem lett jobb. Szóval gyorsan felfrissítette magát kedvenc parfümjével, melynek finom és könnyed illata volt, melytől meg is nyugodott kissé, hosszú vászonnadrág, melynek olyan vasalása volt, hogy benne még karcsúbbnak tűnt, és egyszerű bész cipő. Az ing, melyet felhúzott, mint mindig, a nyakánál ki volt gombolva a két felső gomb, hogy a tekinteteket odavonzza, hosszú ujjú volt, lenge, és sármosnak tűnt benne. Még vizes fésűvel átszaladt haján is, elegánsabb kinézetet adva magának, és elégedetten nézett a tükörbe. Hirtelen késztetést érzett, hogy most szépen széttúrja, de... Meggondolta magát. A talárt most sem húzta fel, nem szerette, mert az emberek többsége elrohant a Mardekár jelét látva. Pedig ő még a talárban is kifejezetten helyesnek tűnt. Zsebre vágta az egyik kezét, a másik könnyedén lógott oldalán, magabiztosan lépkedett lefelé. Eddig még soha nem késett. Hajszál pontosan érkezett mindig, mert neki az volt egyik alapelve, késni nem szabad, mert illetlen, de... Theoval most más volt. Időt akart nyerni mindkettőjüknek. És amire leér, addigra elég sokan lesznek lent. Tudta ő jól, hogy a Hugrás fiú mit is akart ezzel az egész vacsorával, és mégis... Hallotta, ahogy mögötte összesúgtak, és mint mindig, most sem fordult meg. Hidegen hagyta mások véleménye. Kissé fennkölt arccal lépett a Nagyterem elé, felsőbbrendű arckifejezéssel lépett be. Először a szélen lévő Mardekár asztalra pillantott, és észrevett néhány reménykedő arcot, akik odébbhúzódtak, helyet csinálva neki, de a tekintete átsiklott rajtuk, át a Griffendél és a Hollóhát asztalán, végül a sárgán állapodott meg. Totál nemtörődöm arca volt, ugyan olyan lazasággal indult el az asztal felé, nyugodt, lassú léptekkel, és nem törődött a zúgással, ami ez után támadt. A nevét hallotta mindenfelől, de ő már enyhe mosollyal arcán a Hugrások felé tartott. A lányok odébb húzódtak, ragyogtak, de ő továbbra is kereső pillantással nézett végig.. Meglátta. Nem a vörös lányt, hanem Theot. Nyelt egyet, és rendíthetetlen léptekkel ment felé, mintha ezt tervezte volna, sőt, mintha teljesen hétköznapi volna, hogy mindig máshol eszik, sosem a saját házával. Megállt Theo széke mögött, és lenézett. Arcán puha mosoly, tekintete meg kifejezéstelen. Lehetetlen volt olvasni benne. Mint mindig, a vonásait tökéletesen uralta. Mint egy bálon, vagy gálán. Csak lazán, természetesen! - Szabad? Halkan kérdezte, mégis a hangja hangosnak tűnt, főleg, hogy az egyik kezét rátette Theo vállára. És kissé oldalra dőlt, hogy lássa a fiú arcát. Hétköznapi. És Dashtől tényleg az. Jó, nem éppen az, hogy más asztalnál ül, és bárki mellé leül, hanem hogy udvarias. Elegáns. Már-már észvesztően tökéletes. Az ,,üres” székre nézett, és szélesen elmosolyodott. Szabad keze átlibbent a haján, ellenőrizve minden tincset, majd rápillantott a környező vacsorázókra és biccentett. Szegény lányok fuldokolni kezdtek, vagy elvörösödtek... Dash mosolyogva elvette a tányérkát a székről, és lehuppant. Majd mintha a saját asztalánál ülne, a szalvétát az ölébe terítette, és szedett magának egy kis bundás kenyeret, hozzá uborkát és sajtot, meg tejet. Majd újra Theora pillantott, de most mélyen a szürkékbe nézett, és mintha mást mondana: - Jó étvágyat! Ha valaki messziről nézte, azt hihette, hogy bókolt, annyira átható pillantással nézett a fiúra, aztán minden figyelmét látszólag a tányérja tartalmának szentelte. Lehet, csak ügyetlen volt, de valahogy evés közben szemnek észrevehetetlenül, de érezhetően ,,véletlenül” meglökte könyökével a másikat, hogy aztán csendben, mély hangján bocsánatot kérjen, vagy csak kezével ért hozzá, ha a sóért nyúlt. Mindannyiszor a másik íriszeibe pillantott, és mosolyt csillantott fel. A mellette ülő feltűnő hölgyemény beszédbe akart vele elegyedni, de ő csak mosollyal, vagy biccentéssel válaszolt, így amaz feladta. És bár senki sem látta, Dash valahogy... aprócska elektromos szikrákat indított el, és szinte vibrált a levegő a két fiú között. Aprócska kisülések, és hiába, hogy érintésért ordítottak porcikái, továbbra is szorgalmasan kente a sajtot a kenyérre, sózta az uborkát, és szalvétába törölte a kezét, hogy leöblítse az egészet tejjel. Mintha ő nem érezné a szikrákat, és azt a furcsa légkört... Pedig belül igenis érezte. Ám erről még a látszólag tökéletesen nyugodt smaragdok sem árulkodtak, mozdulatai is kecsesek, táplálkozása nyugodt, ráérősen ízlelgette a vacsoráját. Csak azok a kis ,,véletlenek” ne volnának...

8	Múlt / Roxmorts / Re: Állomás	Dátum: 2009. 12. 15. - 14:08:42
Guin Na lám... Tökéletes hidegvérrel nézett a lány szemeibe, miközben az a pálcáját nekiszegezte. Nem zavarta, sőt mi több, nem is igen ijedt meg. Általában megszokta a hasonló reagálást, hiszen a legtöbb lány, akit hátrahagyott élete során, azok többsége így köszönti, persze sutyiban gyorsan leveszik a tőle kapott ékszereket... Kis áruló férgek... Na mindegy. Legalább egy okkal több, miért nem foglalkozik vagy foglalkozott velük jobban... Szóval csak lenyelte a falatot, ami a szájában volt, és Guint nézte. Az lassan meghökkent, döbbenet, mérlegelés, és még pár érzelem meg gondolat suhant át arcán, mielőtt rendezhette volna őket, majd zavartan eltette a pálcát. Dash most mosolyodott el újra, a hűvös nyugalom felengedett, és mosolygott. A Mardekárosokra jellemző, kissé fölényes mosollyal, persze csak a házbeliek értették meg a másikat, és nem értették fellengzősködésnek. Mert ez volt a természetes. Ártatlan szemeket meresztett a lányra, és úgy válaszolt. Már csak a glória kellett volna... - És? Ugyan... te vagy nagyon hirtelen. Egyáltalán nem lopóztam. Ha azt tettem volna, akkor befogom a szemed, és ,,Na ki vagyoook"- ennél két oktávval magasabban cincogott, hogy elváltoztassa a hangját, és be kell vallani, roppant vicces volt... - szöveggel jöttem volna, nem köszöntem volna.. Vagy nincs igazam? Felszaladt a szemöldöke a biztos tudatban, hogy igenis, csak igaza lehet. Nem köszönne, ha valami naaaagy terve volna a lánnyal... Ennyit erről. Széles mosollyal nyújtja át a csokit, és kacsint mellé. Bólintott, majd újra harapott a saját csokijából, és élvezte, ahogy az szétolvad a nyelvén, nyál futott össze a szájában, majd látható élvezettel lenyelte. A kérdésre csak felvont szemöldökkel bólintott. - Ja... A kígyóimat etetem meg... Persze nem a szobalánnyal... Pajkosan vigyorgott Guin felé, hiszen érdekes lenne, ahogy a nála lassan nagyobb kígyócskái megették volna a sikítozós lányt... Vállat vont, és elengedte a bőröndöt, ami halk puffanással landolt. Aztán zsebébe süllyesztette a másik kezét, és a lányra nézett. - Háklis vagyok arra, hogy ki ad nekik enni... Egyik lány egyszer például táskát csinált nekem az egyik kedvencemből... -hirtelen furcsán elsötétülnek a zöld szemei... - Hát igen... Szóval... És te merre? Csak úgy mászkálsz erre, vagy célod is van? Persze ha kérdésem nem zavar... Közben gondolatait a fentebb említett lányról az előtte álló, eléggé élő példányra pofozta, mosolyt varázsolt elő, és eltüntette a csokijának maradékát. Az üres csomagolást laza mozdulattal a szemetesbe küldte, és újra a másikra pillantott. Kissé ideges, elgondolkozó, zavart, kíváncsi... Összetett, és roppant érdekes hölgyemény... Vajon van barátja?

9	Múlt / Déli szárny / Re: Használaton kívüli Rúnatanterem	Dátum: 2009. 12. 15. - 13:52:57
Abigail Úgy tűnik, a lány most húzódik vissza, és Dashiell nem ezt szeretné elérni, meg elijeszteni szeretné. Semmi ijesztő nincsen rajta, tulajdonképpen sokan azt állították, hogy biztonságot sugároz, és mivel nem szokása hazudni, legalábbis csak a nagyon-nagyon szorult helyzetekben, még csak fel sem merülhet annak a lehetősége, hogy valaki ne bízzon meg benne. Persze, ez változó is lehet. Nem az első eset lenne, hogy rosszul ítélte meg a lányt. De itt most nem erről van szó. Úgy véli, ebben a hölgyeményben előtte sokkal több van, mint látni engedi. Elmosolyodik a válaszra, és a zöld smaragdjai is barátságosan nevetnek Abigailra. A kis kíváncsi kérdésre megszólal mély bársonyos hangján. - Nos... Remélem... Hogy nem fogsz csalódni. Vesztenivalód, igazad van, nincs.. És milyen igaz... Hiába, de a lány szemei vonzzák. Általában ezek az ékek azok, amik egy lányról nagyon sokat elárulnak. Beszédesebbek, és olykor még elbűvölőek is tudnak lenni. Elmerül a lányéban, szinte magába szippantja a másik szempár, ám Abigail elfordítja tekintetét, mintha zavarban lenne... és bocsánatot is kér. Dashiell lágyan a lány álla alá nyúl, és gyengéden maga felé fordítja a lány arcát, nem erőszakosan, éppen hogy gyengéden, meleg tenyerében tartva a finom arcocskát, majd amikor a lány újra rá néz, keze lassan elkóborol a kecses ívű állon, végigsimítja az arccsontot, és szórakozottan, mégis rejtett komolysággal válaszol. - Miért te? Jogos kérdés... -mintha magában mulatna, vagy elgondolkozna valamin... - Nos, tudod... Van benned valami, ami nagyon kíváncsivá tesz... Nem tudnám, megmondani, mi az, de... Tény, hogy roppant érdekes lány vagy... - Aztán az előbbi hangnemtől elütő, elgondolkozó, kissé elmélyült hanggal, meglepetten jegyzi meg- Milyen szép szemed van... Na puff... Ennyit arról, hogy nem rohanjuk le a lányt. De ha kicsúszott a száján! És ha igaz? Akkor mi van? Nem lehet igazat mondani, vagy bókolni nem szabad? És végülis ki tiltja meg? Senki... Kezét visszahúzza, de éppen csak annyira, hogyha a lány kicsit odébb csúsztatja a kezét, pont megfoghatja... Vagy hozzáér... Nem válaszol a ki nem mondott ,,miért ide" kérdésre. Ez inkább az ő titka. Az ő vacka... Itt szeret még csendes magányban üldögélni, ha úgy esik...

10	Múlt / London mugli része / Re: London teljes metró- villamos- és buszhálózata	Dátum: 2009. 12. 13. - 19:58:09
Gwen Ahogy most a karjai közé zárta a lányt, hirtelen megint megingott valami odabent. Újra csak kérdés kongott a fejében, hogy vajon mi vitte rá, hogy ezt a lányt is elbolondítsa. Jó kérdés. Van ez a birtoklási vágy, meg ilyesmikre is lehet fogni, de... Hogy mi volt az igazi ok, az tényleg nagy rejtély maradt. Minden esetre ez az érzés és gondolat állandó vendége volt, és ők tehettek arról, hogy a pillanatnyi párját minden téren kielégítse, és akármi is jut eszébe, azt megkapja. És ezt Gwen is tudhatta. Virágokat küldött, és egy kis nyakéket is postázott neki még tegnap... Nem szokott tétovázni, pénz volt, idő meg kevés... Egyik partner sem kötötte le annyira, hogy egy max másfél hétnél tovább legyen mellette. És a lányok többsége, akik az értelmesebbjét alakították, azok elfogadták, mert érezték, hogy bizony ebből a kapcsolatból valami hiányzik. Ők nem tudták mindig megmondani, csak véletlenül* csúszott ki szájukon hogy ,,Te már nem is szeretsz"... És csak ő tudta, mennyire közel járnak az igazsághoz. A lány arcán kis csillogó utacskák voltak, és Dash a szemekbe nézve tudta, hogy Gwen sírt. Letörölte a kis könnycseppeket, és mélyen a szemekbe nézett. Hallotta a pletykákat. Ki ne hallotta volna? És... Mélyen valahol tökéletesen mindegy volt neki. Nem rajongott a Halálfalókért, de nem is utálta őket. Igazból néha megfordult benne, hogy ő is lenne az, de... Elvetette... Hogy nézne ki a karján a tetkóval? De a lányok között inkább irigykedést váltott ki, hogy Dashiell Gwennel járt, hiába tudták, hogy nem fog sokáig tartani... Bólint a lány szavaira. Nem jó otthon... Ő aztán megérti. A lányt közel húzza, átöleli, majd körbepillant, és a lépcső falához húzza. Előveszi a pálcáját, és a lány ruháját pillanatokon belül meleggé, és szárazzá varázsolja. Aztán ujját a lányálla alá csúsztatja, és lassan felemeli. * - Tudom... Ne félj, itt biztonságban vagy... - tapasztalatból tudta, ha a másik fél szerelmes, és elég közel hajol az arcához, a gondolatait képes volt összekuszálni. Vajon Gwent így kissé meg tudja nyugtatni? - Itt vagyok. Azzal a pár centi távolságot áthidalta, és az ajkuk lágyan összeért. Dash sosem volt erőszakos, bár ereje megvolt hozzá, vagy durva, mindig gyengéd, és tényleg odafigyelt a másikra... Ideális lett volna... A csók pár pillanatig tartott, lassan vetett neki véget, aprócska puszikat osztott még szét utána, és közben két kezében tartotta a lányt. Majd rámosolygott melegen, és lassan elindultak felfelé a lépcsőn, sétálgatva. - Nem kérsz esetleg csokit? Vagy enni? Inni?

11	Múlt / Birtok / Re: Fűz a tó keleti partján	Dátum: 2009. 12. 12. - 10:11:19
Theo Végtelenül hosszúnak tűnt az a pillanat, amig Theo megfordult teljesen, és lassan visszasétált. A kis kígyócskának, ami a nyakában volt, puszit adott, de Dash nem kapott. Nézte a másik arcát, de semmit sem tudott onnan kiolvasni. Nos, így járt... Mindennek ára van, és ezen a világon bizony még talán a lélegzetvételt sem mérik ingyé... Akkor az ő tettéért mi lesz az ár? Hogy mondja meg Theonak, hogy ő alapjáraton gyári hibás, és hogy szeretni nem képes, viszont van benne valami, ami sokkal több, mint kíváncsiság... Hogy mondja el, hogy... Nos, biztos hogy nem ez a pillanat, amikor ezt el kell mondania. Hogy letisztázza... Mielőtt még a másik sikátorban fog bolyongani. Most ez viszont nem számít. Theo figyelmesen vizsgálgatja, és ő nem rejt el semmit sem, kivéve talán azt a keserűséget, ami bent marja szét, hiszen... Ő nem ilyen, ő nem ez, és mégis... Megtette, de most már túl késő bánkódni. Theo viszont úgy tűnik, valahogy kibogozta az arcát, és látta, hogy kissé fel van zaklatva. Igen.. Magány kell most neki, és mégis fél, hogyha egyedül marad a gondolataival, akkor el lesz veszve. Sok volt ez így... Ám Theo megint csak képes volt a gondolataiból kizökkenteni. Vacsoránál? A szemöldöke felcsusszant, és a smaragdzöld szemei kivillantak. Mosollyal megtűzve kapta ezt. Aztán a Hugrás eltűnt, és ott maradt Dashiell egyedül. Kétségekkel, gondolataival, kérdéseivel, és hatalmas zűrrel a fejében, amik rosszabbak voltak, mint a rinocéroszok, amik a gyomra helyén jártak csárdást. Lassan leült a földre, egyik lábát felhúzta, és a kezét rátette, míg a másik kezével hátul támaszkodott, és a másik lába meg kinyújtva maradt. Elnézett a tó felett, és hagyta, hogy a kígyó lassan lecsusszanjon róla, és a sás között újra eltűnjön. Sóhajtott, és a térdén pihentetett kezével előhúzott egy csokiszeletet, és azt kezdte el rágcsálni. Eszébe jutott, hogy egyszer valamelyik lány azt mondta neki, a csoki a szeretetéhség jele... Valóban az volna? Szeretetéhes? Mikor azt sem tudja, mi fán terem az ilyesmi... Aztán gondolatai új iránt vettek, és a vacsora körül kezdtek forogni. Egy Mardekáros, aki a Hugrásoknál ül... De ha annak a fiúnak ez olyan fontos, ám legyen. Szóval kicsit később megy le, hogy Theo már biztosan lent legyen, mert hogy csak úgy odaüljön, az roszabb volt, mintha egy éhes medve barlangjába rohant volna be ordítozva... Az ottani lányok...Erre a gondolatra már elnyúlt a földön, és hagyta, hogy a délutáni nap sugarai cirógassák... A fűszálak simogatták, és ő meg illuzionált magának valakit a természet helyére... Hogy nézzen ki? Jó kérdés... Lényegtelen... Egyik pillanatban még égkék szemek néztek rá, másikban acél... Hogy hosszú, szőke és puha fürtök lengtek a szélben, hol meg kis felzselézett tüsi ugrott be egy koboldszerű archoz. A Nagy Ő kérem változó. Szóval nem létezik... Létezik ilyesmi? Hirtelen ült fel, és körbenézett... Elaludt kint. Hűvösödött, és erre ébredt. Órára pillantott, és megállapította, ha most elindul, még lesz ideje ruhát is cserélni a vacsora előtt. Feltápászkodott, leporolta magát, majd francia nyelven káromkodott egyet, mikor egy zöld foltocskát látott meg egyik kedvenc ingén... Majd kivarázsolja... Aztán nem sokára ő is eltűnt a kastélyban...

12	Múlt / London mugli része / Re: London teljes metró- villamos- és buszhálózata	Dátum: 2009. 12. 03. - 21:19:30
Gwen ~Fuj... Tiszta mocsok, és undorító szag... Na meg ez a csürhe erre... Csoda, hogy a társadalom pálcátlan tagjai mernek erre csak úgy mászkálni! Lépten nyomon valami kétes egyén, akivel ha fizetnének érte, sem állnék szóba! Pfff... Fuj... ~ Kis orrát ráncolta, és közben próbálta annyira lehajtani a fejét, hogy a sáljába rejthesse arcát, mert a szag, ami erre terjengett.. Förtelmes... Végre, egy átjáró! Gyorsan bekanyarodik, és elindul ara. Na, ott már jobb szagok is vannak... Szóval zsebre vágott kézzel folytatja. Hogy mit keres itt? Nos, úgy volt, hogy egy ismerőség kíséri metróra, mert az nem ismeri kii magát ezek között a kütyük között, és még nem hoppanálhat, szóval... És nincs, aki értejöjjön... Szóval maradt ez. És most ő lassan tíz kerek perce mászkál, mert úgy volt, hogy valahol a kitudja hányas utca mizéria nevű akárhol kellett volna kijönnie, de hiába, még nem volt meg a keresett lépcsősor. Szóval... Mászkált. Legfeljebb majd hoppanál innen. Ki hinne egy részeg kéregetőnek? Nem? Éppen egy lépcsőről jött lefelé, mert a folyosó végén lévő feljáró sem az általa keresett volt, amikor valami koppant, felkapta a fejét, és fejbe találta valami. Hát, ez fájt... Szikrázó szemeket vett elő. Ebben profi volt. Az öröm, a bánat, meg a düh ment a legjobban. Szóval most elővette az utóbbit, és arra nézett, amerről hangot hallott... ám mire odafordult, arca kíváncsivá vált. lámlám... Az ő Gwenje van errefelé... - Mon dieu... Gwen! Mit keresek? Valami Holborn nevű akármit,... Csak Holnborn legyen... Ja, és nem tudom, merre vagyunk... Mosolyodik el végre, és a lányhoz lép, hogy átölelje. Hát igen.. Kissé hirtelen jött, a francia máris felbukkant.. Üsse kő... Nem fontos... Odavonja magához a pirosodó lányt, és egy puszit nyom a fejére. Majd mosolygós hangon megszólal, jóval halkabban, csak a lánynak címezve. - És az én gyöngyöm mit keres itt? Menjünk valahova, ahol leülhetünk, és még kaja is van... Na? Kicsit elhajol, hogy a lány arcát láthassa, és melegen rámosolyog. Na igen... Ez is egy lerendezetlen ügy. Voltaképpen mióta is járnak? Két teljes napja? Hűha! Már fogalma sincs, hogy hogyan is jöttek össze pénteken, mielőtt elutazott haza, vagy miként, és hogy, vagy hol... De... Egész szombaton nem látta a lányt, valószínű szegény még most sem hiszi el... A jobb mutatóujjával végigsimítja a lány arcát kedveskedve, és kacsint, majd karját kínálja fel, hogyha a lány igent mond, indulhassanak valamerre...

13	Múlt / Birtok / Re: Fűz a tó keleti partján	Dátum: 2009. 12. 03. - 20:53:55
Theo A másik karjai között vergődik, nem tetszik neki, és ez elég egyértelmű, de Dash hirtelen nem akarja ezt figyelembe venni. A máskor figyelmes, és kedves, biztonságot árasztó Dashiell hirtelen változik valami akaratos, önző lénnyé, aki bármi áron meg akarja kapni azt, ami kell neki, és hirtelen elvakultan kapkod a másik után. Nem tudja mi ez. Ez a furcsa kell, ami hajtja, mert nem érzés, ez inkább valami ösztön... De hogy honnan, vagy miért, azt nem tudná megmagyarázni. Egyszerűen... Csak kell, és kész! Ellökik, és ő a két kezét még mindig felemelve hagyja. Kapkodja a levegőt, szépen kidolgozott mellkasa nagyon gyorsan süllyed és emelkedik újra, zöld tekintete követi Theo minden mozdulatát, sóvárogva. A két keze csak akkor hanyatlik le, mikor szó szerint szemére vetik tettét, és ekkor bizony nem csak a fejében megtörtént kép lesz, hanem valósággá válik, és Dashban tudatosul, hogy most ez nem csak a képzelete szüleménye, hogy ez nem csak egy illúzió. Ez a hideg valóság. MEgrebben a szeme, és az eddigi kissé tébolyult tekintet lecsillapodik, a világos szemek kissé tétován néznek a másikra. Aztán a pólóért kapnak, és elindulnak. Áll... Nem érti. Nem érti, hogy tehette, mi volt az, ami erre ösztökélte. Odabent sűrű köd, és zűrzavar, mindenki fejvesztve rohangált,és kereste a válaszokat, amiket sehogy sem talált. Csak pislogott, és nézte, ahogy Theo utolsó mondatai után megfordul, és elindul. MIÉRT? Hogyan... ??? Hol... Ki... Mikor...????? És annyi kérdés,meg töredék, hogy a feje belefájdult. Két keze esetlenül lógott mellette, és még mindig nem tudta elszakítani a tekintetét Róla. Hirtelen a szája kinyílik, és arra lesz figyelmes, hogy beszél. - Theo... Ne haragudj... Ne menj el... Az elején még elég érthetően mondta, de az utolsó mondatot szinte már suttogta, elég halkan mondta, de a másikhoz eljuthatott még, ha nagyon akarta. Egy ideig még bűvölte zöldjeivel Theo szürkéit,aztán valami megmoccant a nyakában. Összerezzent, és tétován nyúlt a kígyó után. Megsimogatta ujja hegyével a fejét, kissé kockás mozdulattal. Nem volt boldog, de nem is volt dühös... De... Ez még csak nem is szomorúság. Akkor mi ez az érzés? Csalódás? Nem... Érzett már ilyet, amikor egy lányról kiderült, hogy nem olyan, amilyennek tűnt... Ez valami új... Végül csak a tóra nézett, és próbálta a látványt magába szívni, a nyugalmat, hogy a belül saját magát ostorozó gondolatok megnyugodjanak. Állt, nézett maga elé, a hullámokat kapta el, miközben arcán is látszott, hogy odabent valami nincs rendben. Bűntudat? A szemöldöke halvány ráncokat rajzolt szeme felé, és közben ráharapott a nyelvére, mert francia szavak tódultak nyelére. Nem akart szólni. A húrt elszakította, és meg kel várni, míg új kerül helyére. Anélkül hamis lenne a zene. Valami sürgősen kell, ami lenyugtatja... A másik keze ökölbe szorult, és fejét még inkább elfordította. Fájt... Nem is az, hogy elutasították. Nem mindenki egyforma. Hanem... Valami más. Eddig nem ismerte volna önmagát? Mit csinált? Miért tette, amit tett? Mi volt az az érzés, ami elhatalmasodott rajta, és ami magával ragadta, és vitte, vitte őt az őrületbe? Hogyan történhetett ilyen? Nem akarta, hogy ez legyen a vége. Nem akarta, hogy egy barátság így végetérjen... Theo...

14	Múlt / London mugli része / Re: Shopping Mall	Dátum: 2009. 12. 02. - 19:33:33
Bam Hát igen. Dash beszél olyasmiről, amiről fogalmas sincs, mindezt olyan nagy meggyőződéssel, mintha vagy hatvanszor élte volna át, pedig igazából halvány gőze sincs arról, nemhogy lila, hogy végülis mire jó az az érzés, vagy mi az. Sosem repkedett, nem ugrált a gyomra, legfeljebb ha a lányok hisztire készültek, és rózsaszín felhőkét még amúgy sem látott soha életében. Szóval... Erről ennyit. És Bam meg nevet. Furcsa csengéssel, de nem igazán érdekli. Aztán kiselőadást tart neki arról, hogy hogyan lehet sok sütit kapni, és Dash nem érti, hogy ezt mivel érdemelte ki. Sosem kellett neki különösebben semmit sem tennie, hogyha olyasmit kért, akkor megkapta, amúgy meg ha valamit kellett neki, kért, vagy megszerezte. Ennyi! Semmi különleges ezen a dolgon nem volt. És bizony neki, aki állandó fény és pompa között nőtt fel, kissé elképzelhetetlennek tűnt néhanapján, hogy valaki ne kapjon meg szintén mindent. Aztán persze leszállt a földre, és eszébe jutott, hogy az érte epekedő gyengébbik nem bizony nem mindig kapta meg őt... Vagy csak kevéske ideig. Azért is remélte, hogy ami csak kellett nekik a kapcsolatból, azt gyorsan elveszik, és továbbállnak. Persze erről szó sem volt, mert jöttek sorban a habcsókmesék mindenféle esküvőről, és hogy hány gyerek lesz... Dashnak kicsit lassítania kellett, és hálát adott a tömegnek. Megszédült, és kissé rosszul lett ennek emlékére, szóval azonnal lapozott. Nem kívánta megosztani a közönséggel ebédjének mibenlétét. Bam hangja ébreszti fel. Na igen... Ugyaaaaaan... A virágok éreznek? Elhúzza a száját. - Hát... A nők is amolyan virágok... És bizony azok éreznek... És a kis fintor ott maradt rajta, mintha valami roppant büdös dolog csapta volna meg orrát... A lányok viszont erre azonnal szaladtak volna parfümjükkel enyhíteni ezt. De ő addigra normálközeli arcot vágott... Amikor fejéhez vágnak egy jelzőt, finoman rezdül arca, szemei villannak nem sok jót ígérve, és amikor ,,megfenyegetik" mégha játékosan is, szemöldöke lassan, és hátborzongatóan csúszik felfelé. Cöcö... Tulajdonképpen egészen szimpatikus ez a vad tigris... Nem fél semmitől... Világítóan kék íriszek... Kissé álmatag mozdulattal szántott bele öt ujjával hajába, és öt barázdát hagyva utánuk a nyakára siklott a keze. Mintha támasztaná. Unná...Ám ekkor megragadják, és egy üzletbe vonszolják. Neki addigra már rosszullétig sok(kkkk) volt ruha. Meg a vásárlás. Ám Bam a kezébe nyomott egy halom ruhát, aztán eltűnt. Dash lazán megcsóválta a fejét, majd lecsapta őket valahol, és inkább eltűnt a kabátos állványok között. És véletlenül persze épp ott volt a próbafülke. Szóval megállt háttal az egyiknek, és maga elé morogta, mintha csak magának beszélne, de a bent öltözőnek szánta. - A babaruha még a kezemre sem megy rá... A kis cuki szoknyát nem húzom fel, mert combig menne... És nem vagyok hajlandó a csodálóim előtt égni. Ha más akar, csak tessék... Én nem ismerem az illetőt... Azzal dudorászva ,,csodálói" boldogságára odébbállt, és inkább kabátot próbált, meg sálat, vagy kesztyűt, és a körben-állók véleményét kérte ki, akik azonnali hatállyal véleményezték is.

15	Múlt / Déli szárny / Re: Használaton kívüli Rúnatanterem	Dátum: 2009. 12. 02. - 18:58:49
Abigail Lehetséges, hogy túl soknak tartja a lány ezeket, de Dashban ezek már benne vannak egészen kicsi korától, mert úgy nőtt fel, hogy ezt látta, tanulta, kötelezően, majd később ösztönösen ezt csinálta. Hiszen a lányokat mindig is csodálta. Mindig adtak a külsőre, és közben- jobb esetben- még csak nem is tökkel a nyakukon közlekedtek. Mret igenis voltak sokkal értelmesebb, és egészen normális emberek, akikkel jól el lehet beszélgetni, sőt még akár komolyabban társalogni, és nem akadnak el a nyelves csóknál... Mert voltak, akiknél még szólni sem kellett, illetve nem is tudott volna, hiszen az illem szerint teli szájjal nem beszélünk... Ennyit erről. A lánynak a tekintete elég sokszor megakad rajta, és láthatóan elég sokszor elkószáltak a gondolatai, míg leültek. Ő meg odaadással figyelt a lányra, szerette őket figyelmével elhalmozni, apróságokkal kényeztetni, és semmit sem érzett elégnek, hiszen volt, hogy a ,,kapcsolat" elején látta a szomorú véget, és így igyekezett kompenzálni. Bólint, ahogy a lány tanulást említ. - Na ja... Én meg RAVASZokra tanulok... Lassan a könyökömön jönnek már ezek ki... Komolyan! Milyen jó hogy csak ismételni kell! Nyögte, majd látványosan szemét forgatta, de közben azok az áruló zöld íriszek megcsillantak játékosan. A lány mondatát hallva meg szemei megvillantak, és széles mosolya lett. Biccentett, és széttárta a kezét. - Hát ha megelégszel szerény személyemmel, akkor... Remélem, nem fogsz csalódni.... Az utolsó mondata lett félreérthetőbb, de nem bánta. Nem játszott, egyáltalán, sőt valami sűrű igazság csendült ki hangjából, hiszen a lány ismerte, ha nem is annyira Dasht, akkor azt, aki a pletykarovat tetején szokott díszelegni. A dicséretre csak elmosolyodik, és biccent. Ególegyezés kipipálva. Már az plussz, hogy a lány eljött... - Kérsz esetleg valamit enni vagy inni, szép hölgyemény? Vagy ha nem vagy éhes, akkor elárulhatnád, hogy végül miért jöttél el amikor a levelem megkaptad. Érdekelne... Kíváncsiság? Ok? Cél? Mert véletlenek nincsenek... S közben az egyik felső zsebéből lazán előhúz egy csokiszeletet, és a lány felé nyújtja, ha mást nem is, ilyesmit kér-e. Aztán egy teljesen kétértelmű kacsintás, mosoly, és a végén elkapja a lány tekintetét, és hosszú ideig fogva tartja, bűvölve őket, kissé csintalan íriszeivel, melyekben talán kis buja fény is felvillan.

Oldalak: [1] 2 3

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.211 másodperc alatt készült el 25 lekéréssel.