 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1]
|
|
1
|
Karakterek / Bianca Grosiean / Játékaim.
|
Dátum: 2011. 07. 06. - 14:43:52
|
Bianca Kitty Grosiean 96/97 - Emma és a többiek... – Best friend is... – Gavin – Meghalt
- Nyugati szárny – Hisztis Myrtle mosdója – Gabriella - Lezárt
97/98 - Kalandok – Hyde Park - A levelek lehullnak - Lezárt
lezárt
folyamatban
passzív
|
|
|
|
|
2
|
Múlt / Conolly birtok / Re: Könyvtár
|
Dátum: 2010. 08. 09. - 23:11:39
|
Luc fölé magasodok, s lehet, hogy ezzel kissé megsértem az intim szféráját, de ez az ami most a legkevésbé érdekel. magyarázatokat akarok. Most! Toporzékolni tudnék dühömben, de nem teszem, mert tudom, hogy semmire nem mennék vele.
Pár pillanatra kikapcsolok, s beleveszek arcának tanulmányozásba, ahogyan minden egyes ponton átfutom szemem, s rá kell jönnöm a kicsi Lucas immár felnőtt férfi lett… nem is akármilyen, hűha! Ha nem lennénk, ezeréves barátok megpróbálnék rányomulni, de azok vagyunk és ő mindig is egy barát marad számomra. Talán ezzel egy csodás kapcsolatot ronthatnék el, de túl fontos nekem ahhoz, hogy egy félresikerült párkapcsolat után elveszítsem. Nem tudom, mi lenne velem nélküle. Minden bizonnyal az már nem élet lenne…
- Igen, el. – feleltem csípősen, keményen, s már emeltem is a kezeimet, hogy mellkasom előtt, felvegyem a makacs testtartásomat, de ebben megakadályozott Lucas, aki hirtelen felállt a székből, s a közelség miatt most kezeim mellkasára simultak, én meg félősen néztem fel a szemeibe. Hajam hirtelen kezdett visszaszőkülni, s kitáguló pupilláim is elnyerték eredeti színüket. A haragom egy pillanat alatt elszáll, és minden mást kitöltenek a fiúról szóló gondolataim. Hogy mennyire jóképű, és, hogy mennyire féltem. Már tudom, hogy akármit is mondok, nincsen választásom. Tudom, hogy nem én döntöm el, hogy vele megyek-e vagy nem. Mert ez már el van döntve. Már rég megfogalmazódott bennem egyfajta érzés, mely most csak erősíti ezt a kapcsolatot és megerősíti abba vetett hitemet, hogy helyesen cselekszem, ha nem tágítok innen.
- Bo- bocsi. – mondtam, kapkodva a levegőt, majd olyan gyorsan, ahogyan mindez történt, úgy fordultam el tőle, s a szőnyeget bámulva próbáltam összeszedni magam.
Nyugi Bianca! Semmi gond!
Nem tettél semmi rosszat! Nem… semmi baj.
Való igaz, ez az iménti jelenet elég furcsa és egyedi volt ahhoz, hogy így felzaklasson érzelmileg. Sokan most labilisnak mondhatnak emiatt, de nincs igazuk. Ha tudnák, hogy Lucas és köztem milyen ritka a fizikai érintkezés, akkor nem mondanának ilyeneket. Ha tudnák, mi zajlott le bennem, hogy a barátságról alkotott képem mennyire összezsugorodott pillanatok alatt és mennyire úgy éreztem, ez már több annál, mikor semmi okom nem volt rá.
Sóhajtottam egy utolsót. Vagyis szerettem volna, de ekkor – egy újabb érintkezés alkalmával – Luc megragadta a karom és hirtelen rántott rajtam egyet. A lábaim automatikus működésbe kezdtek. Bíztam benne annyira, hogy kövessem. Még ha nem is lenne így, még mindig az utóbbi pillanatok hatása alatt voltam, úgyhogy ellenkezni se nagyon tudtam volna.
Nem kérdezem meg, hogy hova tartunk, pedig érdekelne, ha még nem mindig azzal lennék elfoglalva, hogy úgy ahogy rendbe szedjem magam. Hajam sötétbarnára varázsoltam időközben, csak, hogy ne annyira tűnjön fel, hogy mennyire kócos, szemeim meg a szokásos barátságos barna színekben ragyognak. S most azon munkálkodok, hogy valami nem-ijedtségféle kifejezést hozzak össze.
Luc hátra szól, én meg bólintok, amit szerintem nem vesz észre. Hagyom, hogy még mindig ő irányítson. Egyrészt, mert fogalmam sincs, merre menjek, másrészt meg, mert jólesik kezének melege.
A gondolatra elpirulok, s már csupán megszokásból fehérebbre alakítom arcom színét, hogy ne látszódjon az oda felszaladt vér.
Lépcső. Fürgén szedem a lábaimat, úgy, ahogyan az előttem trappoló Lucas is, s felérve egy hatalmas ajtó elé érünk. De szó szerint hatalmas ajtó ám ez!
A fiú egy pillanatra mintha megtorpanna, én meg kilesek a háta mögül, s próbálom megnézni mit, csinál. Áhá, egy bűbájos ajtó. Szuper! A francia kúriánk is tele van ilyenekkel, de… én már nem nyithatom ki egyiket sem…
… ilyenkor azért sajnálom, hogy a szemembe gyűlő könnyeket nem tudom hipp-hopp felszárítani. Csak ruhám ujjával kisöpörni szememből.
Könnyeimmel törődve sétáltam be a nagy könyvtárba, mely az ajtó méreteihez képest kicsit csalódást okozott, de nem mindig a külcsíny a lényeg. Ezt már milliószor megtanultam.
Lucas elengedi kezem, én pedig fázósan végigsimítok karjaimon. A tűzhely felé nézek, ahol már készülnek a melengető lángok. No, mifene. Luc felcsapott gondolatolvasónak? hehe… édes.
- Felvágós. – nem bírom ki, hogy ne tegyek egy halk megjegyzést a formás kis lángokra, melyek oly trükkösen születtek. Való igaz, még nem láttam ilyen port, és még én hittem azt, hogy mi élünk teljes pompában?
Elmélázva bámultam a tüzet és csak akkor eszméltem fel rá, hogy mennyire lefagytam, mikor halottam a vitrin ajtajának csapódását. Ijedten rezzentem össze, fordultam meg és szaladtam tipegve a székhez, melynek háttámlájára támasztottam a kezem és úgy figyeltem a fiút, aki most egy könyvet elővéve ült le elém, majd kínált hellyel. Bólintottam neki, megköszönvén a gesztust, majd ahogy kérte, el is foglaltam azt a bizonyos helyet.
Egy ideig még izegtem mozogtam a székben, de mikor beszélni kezdett, befejeztem.
Amit mond… az kissé rosszul esik, mert úgy érzem részben azért nem beszélt nekem eddig ezekről a dolgokról, mert nem bízott bennem, de belül meg tudom, hogy ez nem így van, hiszen most akkor nem itt tartanánk. Így hát csak türelmesen bólintok, hogy folytassa és igyekszek nem kifejezni nem tetszésemet.
Miután ismételten befejezte a beszédet sóhajtottam egy nagyot. Nem tudom, hol kezdjem, amit mondani akarok, mivel addig világos, hogy jól átgondolta és nem tágít az elképzelése mellől, de eddig feltett szándékom volt lebeszélni. Mindegy. Úgyis tudtam, hogy reménytelen. És, hogy felkészült-e az nem kérdés. Elég izomtól dagadó karjaira vetnem pár pillantást, habár sokkalta többet is megérne.
Megrázom fejem, jelezvén, hogy eddig semmi ellenvetnivalót nem találtam. Bizonyára meglepetésként fogja érni, de… nem tudok mit tenni.
Majd a kérdésére újból megrázom a fejem, s kerülöm a pillantását.
Bűntudatom van, amiért akarva akaratlan kirángattam belőle ezeket az információkat, melyekről egészen nyilvánvalóan nem szívesen beszél. A felém lökött levelet azonban gyengéden a kezeim közé fogom, mintha attól félnék, hogy bármelyik pillanatban elszakadna, s elolvasom.
Luke, eljött hozzánk... Szeretünk. Kérlek, te biztonságban vagy, ne...
Arcomra félelemmel vegyes sajnálat és bánat ül ki, a csodálkozást nem is említve. De nem nézek fel, inkább csak lefele, a szőnyegre, s úgy ejtem vissza az asztalra a papírfecnit.
- Sajnálom. – elsőre csak ennyit sikerül kinyögni.
Felnézek. Egyenesen a szemébe.
Sajnálom, ami vele történt, és sajnálom, ami fog történni vele, és…
- Sajnálom Lucas. Tudom, hogy nem akarod, hogy veled menjek, mert féltesz, de nem érdekel. Ha még úgy bánsz velem, mint egy olcsó manóval…. akkor is melletted leszek, és addig nem tágítok, amíg mindkettőnkkel nem végeznek a halálfalók… úgyhogy… már előre is bocsi, azért, hogy rád akaszkodok, de féltelek és nem engedhetem, hogy bajod essen. Ha meg elkerülhetetlen, akkor nélküled úgyse sokat érne az életem, úgyhogy teljesen mindegy lenne. Akkor legalább veled lehetek és kiélvezhetem az együtt eltöltött időt az utolsó percig… - hangom nem vált érzelmessé, mint ahogyan azt elvárnánk. Sokkal inkább elelnvetést nem tűrő, határozott hangnem volt. Nem szántam ennyire kitárulkozni előtte, de a szavak csak úgy ömlöttek belőlem, nem törődve vele, hogy a fiú mégis mit vélhet rólam.
Szemem lesütöm, s ölembe hajtott tenyeremet bámulom. Nem az én stílusom ez a szégyenlős -elpirulós - szemérmes kislány, de valamiért most ezt hozza ki belőlem.
Jah igen…. a hangulatváltozásaim… |
|
|
|
|
3
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Hisztis Myrtle mosdója
|
Dátum: 2010. 06. 28. - 13:38:33
|
Ellibbenek előtte, majd hátat fordítván neki ismét az ablakhoz tatok közben pedig grimaszolva hallgatom mondatait.
Szegény
Mintha kicsit össze lenne zavarodva, vagy én nem is tudom. talán az iménti mutatványom miatt, vagy valami más baja lehet. Mit tudom én, de már egyből menni készül pedig még csak most jött. Alig beszélgettünk, de ha nem akar, hát nem kell. Én nem erőltetem rá. Úgy látszik, amúgy sem lenne meg a közös téma melyről akár órákat beszélgethetnénk, mint a mugli lányok a telefonokon.
Én megpróbáltam kellemesen elcsevegni vele, de ha nem hát nem. Engem ezek után senki ne hibáztasson!
Egyébként is kicsit furcsa nekem ez a lány. Myrtle-l levelezni meg hogy majd í neki. Minek? Erről nem is beszéltünk. Csupán megemlítettem, hogy a kísértetlány milyen furcsa erre ő már a levelezésnél tart.
Hagyjuk.
- Igen, az. – mondom felhúzott szemöldökkel. Mi más lennék, heh? Megbűvölt pincsikutya? Nem áll módomban ezek után beszélgetésbe elegyedni vele. Mikor köszönésként odaböki, hogy majd í, én csak bólintok egyet, melyet vagy észrevett, vagy nem. A táblámért sétálok, kezembe veszem, majd visszaülök az ablakba. Még pár kósza gondolatot a lányra szánok aztán megcsóválom fejem, s ismét kitekintek a birtokra. :: köszönöm a játékot!
|
|
|
|
|
4
|
Múlt / Conolly birtok / Re: A vörös nappali
|
Dátum: 2010. 06. 22. - 21:35:47
|
Tekintetem egy ideig elidőzött Lucason, miközben a manó, idegesítően sipító hangján belekezdett a szánalmas, számomra mégis megdöbbentő, s érdekes magyarázatba.
Elmennie?
Lucasnak?
Mégis hova?
És én miért nem tudok erről semmit?
Szemöldököm felvonom, s kérdőn tekintek Lucra. Próbálom leplezni döbbenetem és inkább egy kis szigort vinni a stílusomba. Vagy egy kis sértődöttséget. Számonkérést. Mert igenis van hozzá jogom, a barátja vagyok és a manója éppen emiatt hívott ide.
Aztán folytatja. Bárcsak ne tenné. Most már a düh fortyogásával is meg kell birkóznom.
Mi az, hogy olvasta a magánlevelezésünket? Hol tarthatta őket Lucas, hogy egy egyszerű házimanó így megtalálta őket?
Döbbenten meredek a manóra. Egyrészt, mivel még sosem hallottam volna, hogy a fiú társaságában bárki is a szüleit emlegette. Még én is erősen hanyagoltam ezt a témát, mivel tudtam, hogy esetlegesen fájdalmat okoznék neki. Azután pedig. Egyedül menni a gonoszok közé? Meg van ez húzatva? Remélem, hogy nem gondolta komolyan, mert ha igen, akkor én… személyesen fosztom meg férfiasságától.
Kissé elpirulva tekintek hol Lucasra, hol pedig Munarra. Nem tudom mitévő legyek. Legszívesebben arrébb taszítanám a felém közeledő, szánalmas lényt és saját magam esnék neki a fiúnak, amiért engem érdekes módon „elfelejtett” felvilágosítani veszélyes terveiről. Ide egy egyszerű bocsánatkérés nem lesz elég.
Vele akarok menni.
Vele fogok menni.
Kezem leveszem térdemről, a tartást is hagyom. Kényelmesen dőlök hátra a fotelban, miközben a manó bocsánatkérését hallgatom. Csendesen, s kissé hisztérikusan, már csupán kínomban felnevetek, majd felállok a kényelmes fotelből, majdnem feldöntve az alacsony szolgát, s az asztal mellé lépek. Most már csupán pár lépés választ el Lucastól.
- Nem haragszom Munar. – mondom, félig hátrafordulva – Rád nem. – szemöldököm felvonom, szám lebiggyesztem, hajam pedig vészesen közeledni kezd a piros legvilágosabb, legvadabb árnyalatához, s közben Luc szemébe nézek, koromfeketére vált íriszeimmel, csak, hogy értse, mire gondolok.
Vagyis… mindegy. Lehet, hogy haragudnom kéne a manóra, amiért figyelt. Ki tudja, miket tud még rólam, ám most pillanatnyilag nem érzem azt a haragot, melyet becsületem megsértéséért kéne.
A manó még választ adott gazdája kérdésére, majd végül elhallgatott. Rá néztem, majd megcsóváltam a fejem, s visszafordultam a fiú felé, aki időközben már egy kis szekrényhez tartott.
És akkor megdördült az ég.
Ijedtemben összerándultam, majd szememmel követtem a fiút, ahogyan visszatelepszik ülőhelyére.
A felkínált alkoholt figyelmen kívül hagytam. Lucast viszont nem.
Mióta a manó a beszámolójába kezdett, ő erősen kerülte a tekintetem. Nem is csodálom, én is félnék magamtól egy ilyen szituációban. Főleg, hogyha közben látnám is magam.
Aztán megszólal.
Én meg felhorkanok. Höh. Ezek után csak ennyit képes kinyögni?
- Igen. Tőle igen. – mutatok a manóra – Te viszont elfelejtettél említeni pár fontos dolgot. – jelentem ki ellenkezést nem tűrő hangon. Persze, lehet, hogy most kidob a házból. Akkor a küszöbön alszok. Nekem mindegy, de akkor is vele tartok. Ha törik, ha szakad.
Nem hagyhatom, hogy baja essen.
Ahhoz túl fontos nekem. |
|
|
|
|
5
|
Karakterek / Bianca Grosiean / Re: Best friend is a sibling destiny forgot to give to you.
|
Dátum: 2010. 04. 05. - 17:11:07
|
|
Uh, szegény Gavin. Lehet, hogy nem kéne ezt csinálnom vele, hiszen azért csak szemét dolog leitatni, csak hogy aztán „használhassam”. Szörnyű vagyok, és ezt sosem fogom megbocsátani magamnak, de már nincs visszaút. Bájosan mosolyogva figyelem, ahogyan lehajtja a bort. Az üveg már csak félig van, én pedig igyekszek minél kevesebbet inni, hiszen nekem nem kéne berúgnom, így amíg nem figyel, én a hátam mögé löttyintem a harmadik és a negyedik pohár tartalmát. Ő pedig. Azt mondja, kissé szédül, vagyis kezd hatni a bor. Ez volt a cél.
- Nagyon kedves vagy Gavin, köszönöm. Te is nagyon... fess vagy ma este. – mondom, csupán udvariasságból. Sosem kezdenék ki vele, s biztos vagyok benne, hogy ő is csupán az alkohol hatására teszi mindezt. Ránézek, és úgy döntök, még nem ivott eleget, így hát lassan, kissé lekezelő stílusban szólok hozzá.
- Figyelj csak. Szerintem Dumbledore professzor nem örülne, ha megtudná, hogy őt kihagytuk a sorból. Szerintem igyunk egyet rá is, hogy sokáig éljen, satöbbi. – mosolyom változatlan, ahogyan arckifejezésem is. Töltök neki, majd megvárom, míg felhajtja. Ezúttal magamnak direkt nem öntöttem, úgysem tűnik már fel neki. Miután végzett a bort a földre rakom, a poharakat eltüntetem, majd belékarolok, s elindulok vele ki a folyosókra.
- Gyere Gav, menjünk akkor vissza a klubhelyiségbe. – mondom neki, miközben elkezdem vezetni le, a pince felé. Útközben vidáman csacsogok neki mindenféle hülyeségről, melyről normális esetben nem is beszélnék neki, s őt nem is érdekelné, na de ez egyáltalán nem normális eset. Sőt!
Már az alagsori folyosókra vezető lépcsőkön járunk, s én óvatosan sandítok barátom felé. Na most már ez itt kritikus pont lesz, mivel itt biztos vagyok benne, hogy észreveszi, hogy átvertem. Az alagsort mindenki meg tudja különböztetni a lépcsőháztól, így most elérkeztünk a dolog buktató részéhez, de már nem fordulunk vissza. Biztos vagyok benne, hogy nem. Ha mégis ellenkezni akar, én megyek tovább. Úgysem merne egyedül hagyni. Ahhoz túlságosan is félt.
|
|
|
|
|
6
|
Karakterek / Bianca Grosiean / Re: Best friend is a sibling destiny forgot to give to you.
|
Dátum: 2010. 04. 04. - 22:42:35
|
|
Mindig is kedveltem Gavint és sokszor, ha megkérdezik, hogy mi fogott meg benne, amiért éppen vele barátkozok, nem tudok mit mondani, pedig pontosan tudom, csak néha kissé meghaladja az agyi kapacitásomat, hogy elővegyem őket. Tulajdonképpen az a jó benne hogy mindig belém lát, tudja, mit akarok, és hogy mikor mit érzek, ami igen, tényleg nem nagydolog, hiszen a hajam színe általában elárulja, de nem mindig szoktam váltogatni. Csak ha olyan kedvem van, de Gav még akkor is észreveszi rajtam, ha semmit nem változtatok. Még a 200 wattos mosolyom mögött is észreveszi, ha szarul vagyok.
Csak egy baja van neki. Borzasztóan makacs és szabálymániás. Túlságosan is jó kisfiú és igaz, erről nem tehet, de azért néha tehetne ellene valamit. Néha neki is jól jönne egy kis lazítás és hát, legyen itt az ideje. A poharat kecsesen tartom ujjaim közt, s közben szépen mosolygok a fiúra. Arckifejezésem semmit nem árul el. Úgy gondolom ilyenkor még neki is nagyon nehéz lehet mögém látni. Vagy talán nem is tud, nem tudom.
- Igen, nem tetszik a dolog, de már lemondtam róla. – álmodban - Sikerült meggyőznöd és igazad van. – mint mindig – és amúgy is, ki vagyok én, hogy veszélybe sodorjalak téged? Sose lennék rá képes. – kamu. Mentségemre legyen, hogy nem szoktam hazudni, csak ha nagyon muszáj. Hát most nagyon muszáj. Fogalma sincs róla, hogy milyen jó is lehet az ilyen. Ha tudná, hogy milyen jól fogunk szórakozni… minden szó nélkül belemenne.
Felé nyújtom a poharat, majd egy rövid kis tépelődés után elfogadja, de azért előtte még jól körbe kémlelte a területet. Istenem, nem tudom, mitől szarik ennyire. Úgy csinál, mintha minden sarkon éhes hegyi trollokra számítana, vagy én nem is tudom. Nagy késztetést érzek rá, hogy megkérdezzem tele van-e már a libero, de inkább most magamban tartom az efféle megjegyzéseim és mosolyogva figyelem, ahogyan orrához emeli a poharat.
- Csak szép lassacskán nagyfiú. Ne siessük el a dolgot! - szólalok meg, még mielőtt felhörpintené a bort, így kötelezvén engem arra, hogy betartsam, amit mondott. Nem hagyom ám annyiban. – Megiszod velem ezt a pohár bort és én lemondok az ötletemről. – beeep, a hazugságvizsgáló így sípolna, ha most itt lenne – Iszunk még egy pohárral, és te visszakísérsz a hálókörletemhez. – beep beeep – A következő pohár… elmegyek és lefekszek aludni. – diadalmas mosollyal fejezem be, látszik rajtam, hogy élvezem a helyzetet, majd gyorsan felhörpintem a bort. Arcomon kis fintor jelenik meg, a bor sosem tartozott a kedvenceim közé. – És ha már ittunk rám, akkor innunk kell rád is! – mondom serényen, majd gyorsan töltök neki. Újra. Jó, egy kicsit aljas vagyok, hogy így szedem rá az egyik legjopbb barátomat valamire, de meg kell tennem. Utólag úgyis belátja, hogy milyen jó ötlet volt. Mármint ha sikerül.
|
|
|
|
|
7
|
Múlt / Conolly birtok / Re: A vörös nappali
|
Dátum: 2010. 04. 04. - 19:54:00
|
Küldök Luc felé egy biztató mosolyt, ahogyan elküldi a szánalmas kis teremtményt, majd az invitálására belépek a nappaliba, mely gyönyörűen van berendezve, csodaszép, de engem az ilyen már rég nem nyűgöz le és amúgy is nekem jobban tetszik a sajátunk. Kinek a pap kinek a papné, ugyebár így szól a mondás.
Amint beléptünk a szobába, a fiú tűzre lobbantotta a kandallóban fekvő hatalmas hasábokat, így meghitt, talán kicsit romantikus, narancssárga fény töltötte be a termet. Élveztem a hőmérsékletet és úgy az egész légkört. Örültem, hogy itt lehetek. Előkaptam pálcámat, s lassan végighúztam ruháimon, mire azok száradni kezdtek. Élveztem, hogy már a sulin kívül is varázsolhatok, főleg, hogy nonverbálisan. Emlékszem régen még mennyire utáltam, de most, hogy már ennyit alkalmazom gyakorlatban, be kellett látnom, roppant hasznos dolog. Helyet foglalok egy kényelmesebb fotelban, majd kicsit rendbe szedem magam. Egy gyors Suvickus- sal lecsutakolom csizmámat, hajam színe ismét szőkére változik, megigazítom benne a fehér hajpántot, blúzomat kicsit kijjebb gombolom, így valamennyire betekintést enged a dekoltázsomba. Talán kicsit többet mutat a kelleténél, de jelenleg kisebb bajom is nagyobb ennél, így nem is igazán foglalkozok vele, meg hát pont Lucas indulna be rám? Ez nevetséges, biztosan nem! Jobb lábam átlendítem a balon, kezem térdemre helyezem, s kecsesen kihúzom magam, fejem pedig Lucas felé fordítom, hogy lássa, száz százalékosan is rá figyelek. Lassan végigmérem. A szokásos elegancia és a már jól ismert arckifejezés. Én kicsit tartózkodóan kerültem a tekintetét. Így telt el pár perc, majd a fiú még mindig nem szólalt meg, én pedig, hogy jelezzem, válaszra várok, felhúztam szemöldököm és azt hiszem ezzel sikert értem el.
- Semmi baj Lucas, nem haragszom. – úgy gondolom ez a legkevesebb. Meg hát miért is haragudnék, elvégre úgy néz ki nem ő volt a bűnös, szóval ez letudva.
Viszont a következő mondata. Eléggé kusza és rejtelmes én mégis leszűröm a mondanivalóját. A háta közepére sem kellek neki, na de nehogy azt higgye, hogy ilyen könnyen megszabadul tőlem. Nem, engem ennél keményebb fából faragtak, nem tudom, mit képzel magáról, de ha azt gondolja, hogy sikerül elküldenie, hát nagyon téved. Én tudom, hogy valami baj van, még ha ő nem is hajlandó ezt megosztani velem és azt hiszem, ez eléggé rosszul esik. Elvégre én majdhogynem mindent megosztok vele. Ő a legjobb barátom. Vagyis az egyik közülük és én teljes mértékben megbízok benne. Számmal kissé csücsörítek, de aztán mégsem szólalok meg. Azt hiszem, nem lenne túl sok értelme védekeznem, hiszen lehet, hogy besülnék. Lehet, hogy nincs is semmiféle baj, bár ezt erősen kétlem, és ha most elkezdenék érvelni tulajdonképpen a semmi mellett az nagyon gáz, lenne. Nem. Én megvárom a házimanót. Kíváncsi vagyok. Nagyon kíváncsi.
És akkor belépett a szalonba az aprócska teremtmény. Kezében tálca, teával, cukortartóval, tejjel, csészékkel és citrommal, melyek szépen, egymás mellett helyezkedtek el, a kis edényeken a Conolly család díszes címere volt látható. A teremtmény annyira remegett, hogy már szinte hallani lehetett a koccanásokat, ahogyan a tálcán felsorakoztatott tárgyak egymáshoz értek. Éppen, hogy sikerül neki elosztani a csészéket, menekülne is gazdájától de Lucas sem az a fajta, aki annyiban hagyja a dolgokat. Keményen rádörrent a házimanóra, s számon kéri azt, természetesen itt tartózkodásom felől. Kissé elpirulok, elfordítom tekintetem, de aztán egyből a védelmére kelek.
- Nyugi Lucas, biztosan nem akart rosszat, legyél vele kissé megértőbb, kérlek. – kettőnk közül mindig is én voltam a kegyesebb. Aki mindig megsajnálja az ilyen kis gyámoltalanokat, persze csak ha megérdemlik, és úgy érzem, ő most megérdemelte. Biztos vagyok benne, hogy jót akart a gazdájának.
- Viszont tényleg nem ártana, ha megmagyaráznád a dolgot. – ezt már a manónak szánom, s az ember azt várná el, hogy ezek után kedvesen nézzek rá, nos, én abszolút nem nézek rá kedvesen, sőt, talán egy kis utálat lakozik szemeimben, de ezt inkább Lucas vagy a házimanó tudná megmondani. |
|
|
|
|
8
|
Múlt / Conolly birtok / Re: Az északi zongoraterem
|
Dátum: 2010. 02. 13. - 19:16:35
|
Szédülés, forgás, sötétség, majd homályosság, s végül víz. Tócsa. Sár. Ragadós. Gusztustalan. Fúj.
Mindig is gyűlöltem hoppanálni. Naná, hogy gyűlöltem, a lehető legpocsékabb közlekedési mód a világon, de egyben a leggyorsabb és legkönnyebb is, így muszáj alkalmaznom néhanapján, mondjuk, mikor már nagyon rászorulok, és igen. Ezúttal nagyon rászorulok.
Lábam felemelem, majd mérgesen lepillantok a földre. Bravó Bianca. Szuper. A célzásod még mindig egyenlő a nullával. Így kell ezt csinálni. Csizmám nagy cuppanással válik ki a hatalmas tócsa közepéből, majd amilyen messzire csak tudom, ismét a földbe mélyesztem a kék, gumiból készült lábbelit, s a másikat is igyekszem utána vonszolni.
Dühösen megcsóválom a fejem, majd folytatom a lépkedést ebből a szörnyűséges időjárási viszonyok által létrehozott, egyébként tök átlagos, saras tócsából.
- Kutya legyek, ha legközelebb… - egy aprócska ugrással sikerül kijutnom a pocsolyából, ám a következő, igencsak figyelmetlen lépésem alkalmával, már benne is vagyok a következőben. Csodás.
Apu és anyu kérdőn merednek rám, én meg csak mosolygok. Mi mást tehetnék? Most mondjam el, hova akarok elmenni. Meg, hogy miért. Na, azt már nem. Először is, totál idiótának néznének, másodszor pedig el sem engednének, no, szerintem így sem fognak eleget tenni a kérésemnek, de gondoltam megpróbálom. Legalább majd tudni fogják, hogy nem azért szöktem meg, hogy csatlakozzak Voldemorthoz, vagy, hogy öngyilkos legyek, hanem azért, hogy ellenük harcoljak.
Előrébb hajolok a kényelmes fotelben. Anyu elgondolkodva figyel, miközben apu ölében ül, apu pedig kezével lágyan dobol anyu combján, miközben kitartóan figyel. Ő nem kalandozott el saját gondolatai közt, ő várja a választ.
Halkan felsóhajtok. Már annyira unom ezt az egészet. Az isten szerelmére, nagykorú vagyok, miért kell még most is megmagyaráznom minden lépésem? Engedjenek már ki ebből az idióta karanténból. Gyűlölöm.
Egy szőke hajtincset arrébb söprök arcomból, majd kihúzom magam, jobb lábam átvetem a balon, s kezemet összekulcsolom jobb térdem fölött, s méltóságteljesen nézek vissza szüleimre.
- A lényeg, hogy pár óra múlva elmegyek az egyik kedves barátomhoz és majd csak a szokásos, családi nyaralásra térek vissza… - … ha egyáltalán visszatérek valamikor. – Remélem nincs több ellenvetésetek. Garantálom, jó kezekben leszek. Már nagylány vagyok és tudok vigyázni magamra. – a mondat befejeztével felállok, hozzájuk lépek, majd mindkettőjüktől elbúcsúzok egy kedves puszival, majd kisietek a nappaliból. Még pakolnom kell.
- Ha legközelebb idevonszolom magam… - Újabb ugrásra készülök. Hajam ezúttal szőke, göndör tincsekbe alakítottam, ám ennek már nem sok jelentősége van, ugyanis minden egyes hajszálam abban leli élvezetét, hogy arcomra tapadhasson, teljesen eláztathassa azt. Már rég felhúztam a csuklyámat, de semmit sem ér. Ebben a viharban maximum a jetik érzik jól magukat, de szerintem még azok sem. Én mindenesetre gyűlölöm.
Ugrok éés… sikerül megállnom két lábon, s most már szilárd talajon. A tócsákat és a saras területeket magam mögött hagytam, a bejáróútra értem, mely nem úszik annyira, mint az előbbi övezet, de még így is elég veszélyes, így igyekszem minél előbb bejutni a házba.
- Egy rohadt házimanó miatt.
Demetrius, édesapám baglya két nappal ezelőtt érkezett egy pacás, fehér zoknival, melyre egy levelet firkantottak. Tudom, értelmes ember el sem olvassa a hasonló leveleket, de mivel az én nevem állt rajta, és gondoltam eléggé fontos lehet, ha már zoknira írták megtettem. Az illető, aki írta, elmondása szerint a Conolly ház, házimanója volt és a gazdájának segítségre volt szüksége. Lucas jó barátom volt, és rögtön tudtam, hogy nem sokáig élvezhetem a nyári szünetet, hamarosan indulnom kell, és hát most itt vagyok.
Éppen meg akarom markolni a kilincset, amikor kicsapódik előttem az ajtó, s rögvest egy felém meredő pálcával találom szembe magam. Csodás. Ez a Lucas, mindig tudja, hogyan kell még jobban elrontani az ember kedvét. Ő mindig be tudja bizonyítani, hogy igen, lehet ennél rosszabb is. De én nem az a fajta vagyok, aki megijed egy ilyentől. Miért félnék, hiszen Conolly fiatalabb nálam, és amúgy se merne bántani. Még mielőtt megszólalhattam volna, a srác kapcsolt, s gyorsan beengedett.
- Szervusz Lucas, köszi, hogy nem öltél meg egyből. Igazán hálás vagyok. – bólogatok gúnyosan, majd kezébe nyomom a bőröndömet. Egy úriembertől elvárnám, hogy segítsen cipelni a cuccomat, s Lucas bizony úriember volt, nem is akármilyen.
Elfordulok tőle, majd lekapom magamról a csuromvizes köpenyt, s gyorsan felakasztom az első fogasra, melyet találok. Hajam félig-meddig kisöpröm arcomból, majd a fiú felé fordulok, hogy végre megkérdezhessem, amit már napok óta szeretnék, ám ismét az előremeredő pálcát pillantom meg. Nem tudok mit csinálni, halkan elröhögöm magam. Ez komolyan, olyan nevetséges. Nem tudom, mit képzel…
- Persze Lucas. Csak nyugodtan. Figyelj csak, a melltartómba nem nézel be? Vagy mondjuk a bugyimba? Csak nyugodtan próbáld meg. Úgyis tudod, hogy ha én vagyok, akkor utána két napig nem állsz fel, s ezt értheted többféleképpen is. – mondom neki keményen. Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát. Mit gondol ez magáról? Ide jövök neki segíteni, erre ezt csinálja. Tudom, hogy fő a biztonság, na de ez már túlzás. Majd mikor felém nyújtja az üveget, végleg kifakadok, ám ezúttal a házimanónak szól a prédikáció. – Na, idefigyelj te kis idióta. Ha most azonnal nem mondod el a gazdádnak, s legfőképp nekem, hogy miért hívtál ide, én esküszöm, holnapra már csak a rongyaidat fogják megtalálni. – általában barátságos vagyok a házimanókkal, de most rosszkedvemben találtak. Csuromvizes vagyok. Fázok. Tiszta ruha kéne, ráadásul egy idegesítő pálca szándékozik kiszúrni a szemem. – Te pedig. – Fordulok Conolly felé. – Ha most azonnal nem rakod el a pálcádat, én… én… - hajam lángvörösbe vált, majd kezeimet összefonva mellem előtt, dühösen meredek a furcsa párosra. Pasik. Jellemző. |
|
|
|
|
9
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Hisztis Myrtle mosdója
|
Dátum: 2009. 12. 19. - 21:12:28
|
A tó, az erdő, a park, a gyönyörű táj. Mind egytől egyig szép, meg minden, de lerajzolni… most inkább kihagynám. Egyikhez sincs kedvem. Mind olyan unalmas, é már vagy százan vászonra vitték. Nem, ennél valami érdekesebb kell.
Hirtelen egy hang húz vissza gondolataim távoli szegletéből, s odakapom fejem, ahonnan eme hangot hallottam, mely mintha a nevemen szólított volna.
- Igen? – reagálok automatikusan, majd miután felismerem a lányt, Gabit, egyből tudom, ma már nem fogok rajzolni. – Szia, Gabi. Mi újság? Áh, dehogyis. – mondom vidáman. Tényleg nem zavart meg, hiszen amit még nem kezdtem el, azt nem lehet megzavarni. Pont jókor jött, egy kis társaság rendes esetben zavart volna, de Gabi, aki úgymond hozzám hasonló, mindketten különlegesek vagyunk. Ő animágus én meg metamorfmágus. Róla szinte mindenki tudja, rólam viszont már kevesebben. Sőt, úgy tűnik ő sem, de ez nem is baj. Nem szeretem, ha furcsán néznek rám. De csupán a humor kedvéért most tarthatok egy kisebb bemutatót, abba még senki sem halt bele, úgy vélem.
- Áh, hát úgy ismersz engem? – kérdem, majd leugrok az ablakról, megcsóválom fejem, s közben hajam tűzvörösre változik, majd a táblámat a mosdókagylóra dobom, ellibegek a lány előtt s közben hajam ismét színt vált, méghozzá szőkére, majd marad mostani állapotában. Arcomon angyali mosoly jelenik meg, kiválóan szórakozok, élvezem a helyzetet, s szinte már kihívóvá válik a légkör, majd megtöröm a csendet.
- Mondd csak Gabi, hogyhogy erre tévedtél? Ritkán látok erre embereket, leginkább csak az az idióta Myrtle van itt… Ne értsd félre, nem azért mondom, örülök, hogy itt vagy, csak hát… fura. nah EZ lett szar! :S
|
|
|
|
|
10
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Hisztis Myrtle mosdója
|
Dátum: 2009. 12. 12. - 20:37:19
|
|
Mindig is szerettem rajzolni. Fákat, embereket, tárgyakat, mindent. Mindig megnyugtatott, ha dühös voltam, és ha egyedül akartam lenni, akkor is jó volt, elterelte a gondolataimat és lefoglalt. Ráadásul szépen is rajzolok, jó kézügyességgel áldott meg a nagyhatalmú, nem úgy, mint anyut, vagy aput, nem is értem kitől örökölhettem.
Lépteimet csak én hallottam, ahogyan visszhangoztak a kihalt folyosón. Persze, hisz ki jönne erre? Senki sem keresi fel szívesen Myrtle mosdóját. Annyira én sem rajongok azért a helyért, de tökéletes, ha rajzolni akarok, vagy egy kis egyedüllétre vágyok. Megtorpanok az ajtó előtt. Körbenézek. Szőke hajam, mely most két dilis coffba van kötve, csak úgy ugrál vállamon, s én diadalittasan mosolyodok el, mikor látom, hogy még mindig üres, majd lelkesen lenyomom a kilincset és belépek a második emeleti, használaton kívüli leány wc-be.
Nem is tudom mit vártam, mikor beléptem, de komolyan. Kissé alábbhagyott a kedvem mikor egy kisebb tócsába léptem, majd miután megcsapta orromat az a szag, végképp. Legközelebb jobban teszem, ha hozok valami illatosítót vagy valamit, csak ne kelljen ezt a bűzt szagolnom. Erre még a hajam is feketére „festem”, s amint látszik is, a szőke egészen sötétbe borul. Ez legalább még örömet okoz, hogy gyorsabb vagyok, mint a legprofibb mugli mesterfodrász.
Pár pálcaintéssel kinyitok egy-két ablakot, hátha sikerül kiszellőztetni, majd beülök az egyik sarkába, ölembe veszem a rajztáblát, kezembe a ceruzát, majd tekintetem az ablakon keresztül a birtokra függesztettem. Mint mikor egy nagyvad préda után néz.
|
|
|
|
|
11
|
Karakterek / Bianca Grosiean / Re: Best friend is a sibling destiny forgot to give to you.
|
Dátum: 2009. 11. 21. - 09:51:43
|
|
Léptek.
Egyre erősödő, kopogó hangok, melyek enyhe visszhangot vernek a folyosók szűk falai között. Na most már vagy szerencsém lesz és Gavin lép be, a szokásos, kissé visszafogott mosolyával arcán, vagy Piton bácsi, netán valamely másik tanár talál rám, nem tudom, de rohadtul nem is érdekel, mármint ha az utóbbi történne. Kimagyaráznám magam… valahogy.
De nem, itt nem lesz szükség magyarázkodásra, mivel szerencsém van, Gavin az. Arcomra mosolyt varázsolok, s lelkesen felpattanok a kőtömbről, a bort pedig elrejtem hátam mögött. Gav mindig is az a fajta srác volt, aki szeretett csendben maradni és mindennemű veszélyes, vagy szabálysértő dologból kivonni magát. Egyszóval egy unalmas, tanulós srác volt, akinek minden vágya a K-átlag elérése és a szabálykönyv megtanulása volt. Na, jó, azért nem ennyire vészes a dolog, s én ezek ellenére nagyon szeretem, persze csupán baráti alapon, s tudom, hogy nem díjazná, ha rájönne, hogy éppen arra készülök, hogy jól leitassam, majd rávegyem, hogy segítsen nekem. Aljas egy dolog, de hát én nem csinálok rosszat, csupán erősebbé teszem Gavin „bensőbb énjét” aki ujjongva fogadná az ötletemet.
- Szia Gav! – köszöntöm csacsogva, majd előrébb lépkedek, közben hajam eléri a szőke legvilágosabb árnyalatát. Ezt olyankor szoktam csinálni, mikor boldog vagyok, szeretem, ha mások is látják ezt rajtam.
Kérdésére felhúzom szemöldököm, majd gyorsan végigpillantok magamon. Tornacsuka, farmernadrág, blúz és világos színű melegítő felső.
- Nem! – jelentem ki határozottan, még mindig fülig érő szájjal, s kicsit elfordulok a srác oldala felé, megfeledkezve a borról, melyet mind idáig jól dugdostam, de most rájött, vagyis meglátta. Na, remek, most már magyarázkodhatok.
- Gondoltam jólesik majd egy kis bor. – még mindig az elbűvölő mosoly látható arcomon.
Hát ez elég béna magyarázat volt, kétlem, hogy bevenné. Látom, hogy körbenéz, majd a pillanatnyi arcpihentetés után ismét felizzik a mosoly arcomon. Fél. Fél, hogy valaki megtalál minket.
Hajam hirtelenjében sötétbarnára változik, Gav szavait hallván, majd arcomról is lefagy a mosoly, de hát, most mit döbbenek le, hiszen számítottam erre, tudtam, hogy megpróbál majd lebeszélni. De nem baj, tudom, hogy úgyis bele fog menni a dologba, csak kell egy kis segítség. Pálcám felemelem, majd egy suhintással elővarázsolok két poharat. Olyan szépet, amiből általában a bort szokták inni.
- Hát, ha nem hát nem. Én, nem kényszeríthetlek. – mondom halkabban, miközben hajam ismét világosabb és világosabb árnyalatokba borul, mígnem végül eléri a szokásos állapotát. Sokan nem szeretik, ha ezt csinálom, de úgy gondolom Gavin már megszokta, így nem idegesítem magam, hogy mi lesz, ha úgy néz rám…
- Kérsz ? – kérdem, a borosüveget felmutatva, majd válaszát meg se várva egy pálcaintéssel felnyitom a kábító nedű palackját és öntök belőle a poharakba. Az enyémbe kicsivel kevesebbet, én ma este nem akarok berúgni. Nagyon nem lenne jó vége.
|
|
|
|
|
12
|
Karakterek / Bianca Grosiean / Best friend is a sibling destiny forgot to give to you.
|
Dátum: 2009. 11. 18. - 21:28:49
|
#Gavin - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Ördögi, ravasz, mégis zseniális és fantasztikus, mely csakis az én fejemből pattanhatott ki! Az egy dolog, hogy a megvalósítása már más tészta, de nem érdekel, megcsinálom és kész. Amit én egyszer elhatározok az úgy is lesz, máskülönben ne legyen a nevem… szóval ne legyek Bianca, ha nem hajtom végre amit Gavinnel elhatároztunk. Igen, nem egyedül vagyok és az egyik legjobb haveromat is beleviszem a rosszba, tudom ez nem szép dolog, és Gav nem is akart benne lenni, csak hát nekem lehet nemet mondani? Na, ugye, hogy nem. Csak egy kis szempilla rebegtetés, szépen nézés, vagy ez esetben egy kis befolyásoló szer. Ne gondoljon senki semmi rosszra, nem drogot hoztam magammal vagy valami veszélyesebb cuccost, csak egy üveg, igen erős bort szorongatok kezemben, nyakánál szorítva a sötét színben pompázó flaskát, melyet csupán a hold halvány fénye világít meg a sötét éjszakában. Egy üres, mondhatni folyosóról nyíló rész, mely egyenesen a birtokra mutat. Semmi nincs itt csupán néhány kőtömb, amik valószínűleg az előttem tornyosuló, eléggé hiányos falról szakadtak le. Furcsa, hogy így magában mily romos, régi, rossz hatást kelt, de így, ha jobban megnézem, úgy a tájjal és mindennel együtt, valami fantasztikus. Még sosem szemléltem meg jobban a sulit, nincs nekem arra időm, meg azért annyira nem érdekelnek az ilyen dolgok. Csupán a pillanatok örömére, szépségére hasznosak, semmi másra. Egy tizenhét éves, nagykorú boszorkányt aligha nyűgöz le a kastély gigantikus mérete, az még másodikban elment, de most. Viszont az éjjeli tájat kevesen láthatják, pláne így, a telihold szépségében.
Már nem bírok ácsorogni. Hátrálok egyet, majd formás hátsómat az egyik, legsimább felületű kőtömbre rakom, vigyázva, hogy az émelyítő nedűnek, nehogy valami baja essék. Az még szép lenne, szaladhatnék a konyhára újabbért. Áh, így is útálom a házimanókat. Olyan… Nem tudom, megborzongok, akárhányszor csak meglátom őket, pedig ha jobban belegondolok, tök cukik meg minden. A gondolatra, szájfénnyel gondosan ellátott szám kissé feljebb húzódik, majd a pillanatnyi mosolyt felváltja az eddigi unalmas arckifejezésem, s kinézek a repedésekből verbuvált „ablakon”. Ajj... történjen már valami, unom ezt a punnyadást! |
|
|
|
|
13
|
Karakterek / Futottak még / Bianca Grosiean
|
Dátum: 2009. 11. 06. - 23:31:47
|
BIANCA KITTY JULIETTE GROSIEAN
Alapok
jelszó || "Perselus, kérlek!"
teljes név || Bianca Kitty Juliette Grosiean
becenév || Bia, Bianca, néha Kitty
nem || nő
születési hely, idő || Párizs, 1979. 06. 12.
kor || 19
vér || arany
iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola; illetve a mostani: Griffendél Godrik Akadémia
évfolyam || első
szak || protectori szak
munkahely || Reggeli Próféta szerkesztősége – gyakornok riporter A múltVannak, akik kiszámolják, hogy mikor fogantak, vannak, akik nyersen rákérdeznek a szüleiknél, vannak, akik sosem tudják meg, és nem is akarják, és bár kevesen, de vannak, akiknek a szülei úgy mesélnek arról a bizonyos éjszakáról, mintha egy mesebeli story lenne, melyet ők is csak álmaikban tudnak elképzelni, pedig ez nem álom, ez a puszta valóság, mely sokszor fájdalmas is lehet. Nos, én azon kevesek közé tartozom, akik a felsorolt példák közül kettőről elmondhatja, hogy tudja milyen, ha…
Még kisebb koromban, mikor sikeresen rájöttem, hogy nem, a gólyának semmi köze hozzám, a postásnak sem, és hogy mire is való a kisfiúk lába közötti izé - a pisilésen kívül. Anyuék egy este leültettek a kandalló elé, és egy fotóalbumot nyomtak a kezembe, majd mesélni kezdtek.
Egy üzleti úton voltak, Magyarországon, és ott is töltöttek pár igazán kellemes hetet. Éppen házassági évfordulójuk volt, és ezt kellőképpen megünnepelték, ahogyan az a képeken is látható volt, majd jócskán leitták magukat, és hát az éjszakájuk sem volt éppenséggel eseménytelen.(erről nem voltak képek ) Aznap este fogantam, egy hideg, októberi éjjelen, s a magyarországi kis kiruccanás emlékére kaptam francia helyett, kissé angol mintára átformált, magyar nevet.
A gyerekek többsége normális körülmények között nőhet fel. Iskolába jár, biciklizik délutánonként, a barátnőivel babázik, évente egyszer összeverekedik valamelyik osztálytársával, balettozni tanul, és ha rosszat csinál, az igazgatói irodában köt ki. Bulikba jár, és jól leissza magát, az osztályával elmegy kirándulni valami érdekes tájra, egy várhoz vagy kastélyhoz, mikor hova.
Nos, az én életem cseppet sem nevezhető normálisnak. Sokszor nem jó, ha az ember egy nagymúltú dinasztia majdnem legidősebb sarja. Nem járhattam iskolába, nem, én ahhoz túl elit vagyok. Engem nevelők, tanárok tanítottak. Ők jöttek hozzám. Nem biciklizhettem, nem is tudok biciklizni. Nem voltak barátaim, egyedül a testvéreimet ismertem, senki mást, akivel játszani tudtam volna. Még senkivel sem verekedtem, áh, ahhoz túlságosan is védelmeztek. Nem tudok balettozni sem, és a Roxfort az első iskola, ahová betettem a lábam. Itt voltak életem első bulijai, a francia, és londoni kúriánkon kívül sehol sem voltam kirándulni, nem láttam világot, és az előbbieken kívül, és életem során csupán a Roxfortot láttam, mint kastélyt. Szeretem a szüleimet, de azt, hogy nem volt normális, átlagos gyermekkorom, sosem bocsátom meg nekik.
A legtöbb embert szereti a nagymamája, vesz neki édességet, és elviszi az állatkertbe meg a fagyizóba. Jó modorra neveli, és megóvja minden kis veszélytől. Nos, én is a nagyi kedvence voltam, akárcsak Jacob, vagy most Richard, egy ideig. Mikor betöltöttem a 17. életévemet, eljött a feladat, hogy a név és a családi medál kiérdemléséért végrehajtsak valami veszélyes, komoly, kegyetlen dolgot. Ez általában valami gyilkosság szokott lenni, méghozzá egy olyan emberrel kapcsolatban, aki ártott a nagyiéknak. Vagyis valami becsületes muksó megölése. Na, én mindig is tudtam, hogy más vagyok, mint a bátyám. Ő végrehajtotta a feladatot, én viszont egyszerűen képtelen voltam rá. Meghátráltam. Szombat volt, azt hiszem, mikor a nagyi lehívatott magához a dolgozószobába. Az ősrégi, bagószagú helyiségbe, mely a franciaországi kúria egyik legszebb terme volt. Kiskorunkban sokszor bújtam el a nagy szekrények, vagy fotelek alatt, mellett, amikor a testvéreimmel sikerült megszöknünk a nevelő elől, és bújócskáztunk, ám ez az idő már sajnos elmúlt. Vége. Azon a szombaton nem éppen játszani indultam le a terembe. Feladat várt rám, mégpedig, hogy végezzek a francia varázskommandó egyik befolyásos emberével, ki több alkalommal is átvizsgálta a kúriát, nem éppen legális holmik után kutatva. Nem talált semmit, a nagyszüleim mindig is jók voltak a konfúziós bűbájok terén, és az a rengeteg rejtett zug. Egyszerűen szörnyű, szerintem még ők sem tudják, hogy melyik hol van, csak néha-néha véletlenszerűen rácsapnak a falra, és hipp-hopp, kinyílt. Hadd ne mondjam, nem csak azért léptem vissza, mert a feladat lehetetlennek tűnt, hanem mert kénytelen lettem volna kiontani egy ártatlan ember életét, kinek a legnagyobb bűne csak az volt, hogy a munkáját végezte. Nem az a fajta vagyok, aki csak, hipp-hopp, kinyír egy embert. Egy érző, velem egyenjogú lényt. Ki vagyok én, hogy eldöntsem, megérdemli-e az életet? Úgy vélem, a nagyszüleimnek sincs joga hozzá, nemhogy még nekem.
Szóval nemet mondtam a nagyanyámnak. Eléggé vakmerő húzás volt, ezt még a saját bevallása szerint Carl bácsi sem merte volna megtenni, én pedig, egy akkor 17 éves kiscsaj, képes voltam rá, és bár anyuéknak és Jacobnak köszönhetően nem halálbüntetést kaptam, ahogyan ilyenkor szokás. Ám amit kaptam, az mégis a halállal volt egyenlő, mármint az ő szemükben az. Kitagadtak a családból, onnantól megszűntem létezni számukra. Nem küldtek több karácsonyi ajándékot, üdvözlőlapot szülinapomra, és rövid időn belül a nekik ajándékozott összes holmit, legyen az fénykép, vagy általam készített ajándék, mely rám emlékezteti őket, visszaküldték. Még most is itt porosodnak a szekrény legmélyén, a szakadt csomagolásban, pontosan úgy, ahogyan a megérkezést követően sírva behajítottam, fájdalmasan emlékeztetve arra, hogy miképp vesztettem el a nagyszüleimet, akik egykor szerettek, akiket egykor szerettem, és akik csupán a hagyományok miatt hagytak cserben.
A Roxfort. Természetesen időben megkaptam a levelemet, annak rendje és módja szerint. Akkor már Angliában laktunk. Nos, ez is egy különös story, s szintén drágalátos nagyanyámhoz köthető. Szóval anyu is aranyvérű, és ezzel semmi baj nem lenne, de a családja nem valami pénzes, és ez bizony szemet szúrt nagyiéknak, akik cseppet sem örültek a házasságnak, próbálták is lebeszélni aput róla, meg minden, de nem igazán hatották meg az idióta, aranyvérmániás érveikkel. Brr, még most is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy a nagyi valóban meg akarta mérgezni anyut. Hál’ istennek, sikertelenül járt, mi pedig Londonba költöztünk, jó távolra tőlük. Szerencsére.
Szóval igen, a Roxfort. Életem csúcspontja volt, mikor megjött a levél, meghozva az örömhírt. Végre kiszabadulhatok az otthoni fogságból, és igazi barátokra tehetek szert. Ez a gondolat segített át azon a röpke két és fél hónapon, ami a nyári szünetet jelentette. És lám, sikerrel jártam. Annak ellenére, hogy páran piszkáltak a képességeim miatt, amiatt, hogy metamorfmágus vagyok, rengeteg barátom van, akikről elmondhatom, hogy igen, igazi barátok, akikre bármikor számíthatok, akik biztos támaszt nyújtanak a nehéz időkben, akiket szeretek.
Harry Potter. Jött és kész. Mint valami üstökös, csapódott be a Roxfortba, s érkezése után sorra jöttek a különös esetek. Bölcsek Köve, Titkok Kamrája, aztán meg, hogy Sirius Black megszökött. Aputól olyat hallottam, hogy szegény Potterre vadászik, aztán meg nemrég meghalt a gazember. Volt itt minden. DS, melynek sajnos nem voltam a tagja. Áh, szörnyű időszak volt. Éppen akkor szakítottam Phillel, egy különösen tapló pasival. Milyen ízlésem volt nekem, te jó isten! Egyelőre elegem van a fiúkból, nem kell több. Éppen elég volt pár évvel ezelőtt, mikor itt voltak a Durmstrangosok. Trimágus Tusa. Szörnyű. Én is neveztem, de hát nem kerültem be, most már mindegy, sőt, talán szerencsém is volt, hogy nem kerültem be, hiszen akkor halt meg az egyik évfolyamtársam, Cedric Diggory. Igaz, nem ápoltam különösebben baráti kapcsolatot a sráccal, de eléggé ledöbbentett a halála. Úgy vélem, mindenkit, nem csak engem.
Az összes testvérem a Roxfortba jár, Jacob kivételével.
Jacob, őt szeretem a legjobban. Mindig kitart mellettem, és tudom, hogy szeret, nagyon odaadó testvér, egyszerűen imádom.
Richard. Hát, vele eléggé fagyos a kapcsolatunk, hiszen ő a nagyiék kis kedvence, akinek mindig mindent megadnak, és betáplálták szegény öcsém agyába, hogy én egy gonosz dög vagyok. Borzalmas, nem elég, amit tettek velem, még az öcsémet is ellenem fordították.
Angie. Imádom. Nagyon szeretem, ő a tökéletes kishúg, kit minden nagylány el tud képzelni magának.
És végül Mitch. Hát ő most éli kamaszkorát, nem nagyon tudok róla nyilatkozni, mindig más. Egyszer felfuvalkodott kis dög, akit legszívesebben lecsapnék, aztán meg rájövök, hogy mennyire is szeretem.
A Roxfort elvégzése után, szüleim kérésére felvételiztem a Godrikba, protectori szakra - auror életet nem nekem találták ki- s felvettek, ám eközben nem hagytam veszni egyik leghőbb álmom sem. Beálltam a Prófétához gyakornok riporternek. Jellem
Hát nem is tudom. Úgy vélem, ha most magamat egy szóval jellemeznem kéne, azt mondanám, hülye vagyok. Egy lány, aki szembeszegül szinte az egész családjával, csak mert neki nem olyanok az elképzelései, és az életszemlélete, hát ez eléggé vakmerő dolog, főleg a mi családunkban. Én szeretek élni, ám életet elvenni, főleg ártatlanokét, egyáltalán nem szeretem, sőt, nem is fogom. Kiállok az elveim mellett és nem hagyom, hogy más megváltoztassa. Szeretek piszkálódni, ez csupán ilyen gyerekes bolondság, és akik jól ismernek azok, tudják, hogy ilyenkor nem kell komolyan venni. Például a bátyáimat jócskán ki szoktam osztani, ha megérdemlik, ha nem, és olykor-olykor a tanárok is megkapják a magukét. Szemtelen vagyok, na és?
Tanulni nem szeretek, de ha el akarom érni céljaimat, akkor sajnos, muszáj. Riporter akarok lenni, s ehhez megvan a legtöbb képességem, úgyhogy bizakodva gondolok a jövőre, miért is ne sikerülne?
Nem érdekel, hogy a többiek mit gondolnak rólam. Ha például felveszek egy olyan ruhát, melyet mások tuti nem, még akkor is mosolyogva sétálok végig a folyosón, még ha megbámulnak is, nem érdekel. Sokszor gúnyosan viselkedek másokkal, néha a felnőttekkel szemben szemtelenül, ezzel szemben szeretek barátkozni. Igen, vannak barátaim, olyan igaziak, akik kiállnak mellettem és úgy vélem én is ilyen vagyok. Ha arról van szó, akkor mindent megteszek egy barátomért, akár veszélybe forog az élete, akár nem. Minden élethelyzetben képes vagyok segíteni rajtuk, persze csak ahogyan a legjobb képességeim engedik.
Könnyen ki lehet hozni a sodromból, eléggé lobbanékony típus vagyok. Adrenalinlöket, azt hiszem, mondhatjuk így is. Mindig pörgök, és rengeteget beszélek. Imádok beszélni, tanítóim bosszúságára. Ha valaki megoszt velem egy titkot, az titok is marad, nem adom tovább, akármilyen szaftos pletykáról is van szó. Pletyka. Nem szeretek pletykálkodni.
Eléggé hangulatember vagyok, ha jókedvem van, akkor vidám, jókedvű és kedves, mármint magamhoz képest kedves vagyok, ha viszont szar kedvem van, akkor ne nagyon legyetek a közelemben, még a szokásosnál is undokabb és gúnyosabb vagyok, s olyankor egy kis megjegyzés is kihozhat a sodromból, aztán jajj mindenkinek. Ha szomorú vagyok, akkor komoran viselkedek, keveset beszélek és nem mosolygok.
Eléggé féltékeny típus vagyok, ha van pasim és megnéz magának egy másik csajt, akkor eléggé nagy jelenetet szervezek. Mi az, hogy miközben velem jár, csajokat nézeget? Mintha a vásárban lenne, és új barátnőt keresne magának, miközben ott vagyok mellette. Mondjuk nem sokszor fordult még elő ilyen, de épp elégszer ahhoz, hogy tudjam milyen érzés is.
Eléggé irányító, domináns típus vagyok, és ezt nagyon szeretem magamban. Mikor látom, hogy pár szempilla rebegtetéssel elérhetem a célomat. Eléggé akaratos vagyok, bármi áron megvalósítom céljaimat, persze a saját berkeim, kereteimen belül. Ha egy barátot kéne félresöpörni, vagy ölni kéne, akkor a cél elvesztése jobb döntés, legalábbis szerintem.
Ami a szívemen az a számon. Nem félek kimondani a véleményemet, úgy vélem ez jár nekem. Nem érdekel, hogy ez a többieknek tetszik-e vagy sem, én akkor is megmondom és kész.
Ha valami problémám van, akkor valamelyik barátomhoz fordulok, akiben teljességgel megbízok, és kiöntöm neki a lelkem.
Szabadidőmet a haverokkal töltöm. Vannak fiú és lány barátaim is, nem vagyok az a fajta, aki csak csajokkal barátkozik és plázába jár velük és így tovább.
Nagyon makacs vagyok, ezt már sokan mondták, és lám, így belegondolva igaz is. Ha valamit kitalálok, amellett kitartok, nem érdekel ki mit mond, én akkor is megteszem. Apróságok
mindig ||
° csokoládé
° szülei & testvérei
° Carl bácsi, ő volt az egyetlen a szüleimen kívül, aki kitartott mellettem
° Gilderoy Lockhart
° cicák
° újságírás
soha ||
° nagyszülei
° halálfalók & Voldi brancs
° Franciaország
° sárgadinnye
° dicsekedni a származásával
dementorok ||A jelenet, mikor nagyszüleim nyilvánosan megaláztak és kitagadtak a családból. Ezt soha nem fogom elfelejteni és egy dementortalálkozás a mai napig könnyeket csal szemembe.
mumus || Ettől mi lehet rosszabb? Mitől félhetek jobban mikor egy nagy múltú varázslócsalád legöregebb tagjai ellenem fordulnak? Nem sok félelmem van, ugyan mitől félnék. Nem riasztanak meg sem a pókok sem a bogarak, a kígyók sem különösképpen. És ha mumust látok? Hát eddig mindig sötét arcú, gonosz ember képében jelent meg. Igen, szembe akarok szegülni a halálfalókkal, ám még eggyel sem találkoztam. Ez a legnagyobb félelmem, azt hiszem, a halálfalók, akik az ismeretlent jelentik nálam.
Edevis tükre || A nagyszülei visszafogadják a családba, és minden ugyanúgy van, mint régen, illetve, hogy befutott riporter-újságíró lesz.
százfűlé-főzet || Szivárványszín, enyhén kiérződik belőle némi eperíz.
titkok ||
° Titkolja, hogy volt kapcsolata Neville Longbottommal. Ez így visszagondolva eléggé ciki.
° Nagyon kevesen tudnak, róla, hogy kitagadták. Ezt az információt titkolja a legjobban.
° Sokszor kívánta már azt, hogy bárcsak ne lenne varázsló, hogy bárcsak normális élete lenne, mikor tudja, hogy ezek nélkül nem tudna élni.
rossz szokás ||
° Ha felbosszantják, franciául káromkodik, vagy egy mondat közepén hirtelen átvált franciára. Ezt sokszor észre sem veszi, csak mikor már a többiek szólnak neki.
° Ha unatkozik, csavargatja a haját és idióta kérdésekkel, és megjegyzésekkel látja el társaságát. A család
apa || Philippe Grosiean, 47, aranyvérű
anya || Lucinda Benningales, 46, aranyvérű
testvérek || Jacob Grosiean (22), Richard Grosiean (18), Angela Grosiean (17), Mitch Grosiean (15)
családi állapot || egyedülálló
állatok || hát, ha Mitchi nem az akkor senki sem… egyébként egy termetileg igencsak kicsi, fekete Maine Coon kandúr, aki a JOEY névre hallgat.
Külsőségek
magasság || 167cm
tömeg || ha megmondanám, nem lenne titok
szemszín || mikor milyen
hajszín || néha szőke, néha barna…
különleges ismertetőjel || van egy köldökpiercingje, amit még pár évvel ezelőtt csináltatott, persze szülei tudta nélkül, ám aztán Jacob rájött és beárulta, így két hét szobafogságot kapott…
kinézet || Egy teljesen átlagos csaj, aki szeret márkás holmikban járni, de nem a ruhák megszállottja. Nem szereti a feltűnősködést vagy a hírnevet. Ezzel szemben sokan megbámulják, mivel, ha mondhatjuk, születési rendellenessége van. Bár ez nem is rendellenesség, inkább áldás, amit nagyanyjától örökölt. Szóval metamorfmágus, s emiatt sokan megnézik maguknak.
egészségi állapot || egészséges vagyok, köszi
A tudás
varázslói ismeretek ||
Már kijárta a Roxfortot, kitűnő RAVASZ vizsgákkal végzett. Legnagyobb vágya szerint riportreként tanul a Reggeli Prófétánál, s közben a Griffendél Godrik akadémia Protectori szakára jár.
mugli képzettségek || tökéletesen beszéli a francia nyelvet, azon kívül tud latinul is és családi hagyomány szerint zongorázni is megtanult
pálca típusa || 12 hüvelyk, egyszarvúszőr maggal és cseresznyefa
különlegesség || metamorfmágus, ezt nagyanyjától örökölte
Szerepjáték-példa
James Wolf multija Egyéb
avialany|| Keira Knightley
|
|
|
|
|
