Üzenetek megtekintése
Oldalak: [1] 2
1  Múlt / Kagylólak / La chambre no2 Dátum: 2013. 06. 01. - 16:42:43

A második hálószoba az emeleten található, úgy, mint a fürdőszobánk. Itt mi szoktunk aludni, vagy ha Bill a Rend megbízásából távol van, akkor csak én várom őt egyedül.
2  Múlt / Kagylólak / La salle de bain Dátum: 2013. 06. 01. - 16:40:37

A fürdőszoba egyszerű, éppen a célra berendezve, a kádba azonban többféle fürdővíz is folyik egyszerre, ez Bill ötlete volt, a roxforti prefektusi fürdő alapján.
3  Múlt / Kagylólak / La chambre no1 Dátum: 2013. 06. 01. - 16:31:38

Az egyik háló a földszinten található, itt általában a vendégeinket helyezzük el. Egyszemélyes ágy áll benne, egy tükrös öltözőasztal, és egy fiókos éjjeliszekrény. Aki kedvet érez hozzá, az ablakból nézheti a tengert.
4  Múlt / Kagylólak / La cuisine Dátum: 2013. 06. 01. - 16:24:14

Mondanom sem kell, francia vagyok, a konyha a kedvenc helyiségem a házban. Imádok főzni, én magam rendeztem be, az viszont Bill ötlete volt, hogy az étkezések melletti beszélgetést elősegítve, az ebédlőt is itt rendezzük be.
5  Múlt / Kagylólak / La salle de séjour Dátum: 2013. 06. 01. - 16:20:58

A konyhával egybenyitott nappali talán kissé szűkös, de szerencsére, egyszerre csak annyi vendégünk van, hogy kényelmesen elférünk benne, nekünk, kettőnknek elég. A falon képek függnek, illetve a könyvespolc is ott áll. Középen a kanapé áll néhány magányos fotellel. A nappaliból nyílik egy hátsó ajtó, ami a kertbe vezet.
6  Múlt / Kagylólak / Le jardin Dátum: 2013. 06. 01. - 16:17:02

A ház mögött egy kis kertet alakítottunk ki. A homokos részt némi varázslattal alkalmassá tettük különböző zöldségek termesztésére, illetve Bill gyönyörű virágokat ültetett bele nekem.
7  Múlt / Kagylólak / La plage Dátum: 2013. 06. 01. - 16:14:25

A tengerpart éppen a házunk előtt húzódik, így minden reggel gyönyörködhetünk a felkelő napban, melynek sugarait megtörik a zord hullámok. Habár fürdésre nem alkalmas a zátonyok és a hideg szél miatt, hosszú sétákra nincs ennél jobb hely.
8  Karakterek / Harry - Ron - Hermione - A Trió / Re: Francica és Ron Dátum: 2011. 02. 01. - 00:02:09
●      ●      ●


 Szinte belebizseregett, amikor meglátta a dombok között a kastély kimagasló tornyait. Sosem volt még az iskolában, csak képekről, és történetekből tudott következtetni, hogy, hogy is nézhetett ki az ódon épület. Amikor megtudta, hogy a Roxfort Boszorkány-, és Varázslóképző Szakiskolában lesz megrendezve az idei Trimágus Tusa, teljesen bezsongott. Természetesen az iskolában volt egy kisebb előválogató, így a jelentkezők számát lecsökkentették pár száz főre. Hiszen nem tódulhatott oda az egész iskola! Már az előválogató is nehéz volt, bele sem mert gondolni, hogy milyen lehet a Tusa! Még, ha nem is ő lesz a szerencsés (vagy szerencsétlen) kiválasztott, még akkor is érdemes volt eljönni, mert biztosan felejthetetlen élmény lesz számára. Végignézni/élni egy Trimágus Tusát? Örök emlék!
   A kocsi ablakából, már figyelte a Roxfortot. Némiképp hasonlított a Beauxbatons épületére, de nem teljesen. Igazándiból csak annyi egyezett, hogy mindkettő egy jókora dombra épült, és eleganciát sugárzott. Csupán a Roxfort régies volt, míg a Beauxbatonst, inkább a nőiesség jellemezte. Természetesen rajongott az iskolájáért, és még mindig a legjobb boszorkányképzőnek tartja, de ettől függetlenül a Roxfort is lenyűgözte. Legszívesebben lefényképezett volna mindent, hogy megmutathassa Gabrielle-nek, apropó... Nem véletlenül örült, hogy a Roxfortban lesz... Alkalma nyílt, hogy találkozzon másik kishúgával, akit rég nem látott.
   Yvette-tel nem a legjobb a viszonyuk, de feltett szándéka volt, hogy ezen korrigáljon, itt léte alatt. Remélte, hogyha bejut a Tusára (ami áldás, és átok volna egyben), akkor az valamely fokon imponálni fog testvérének. Láthatja, hogy nővére is igazán bátor és erős tud lenni, ha akar! Csak előtte meg kellett keresni őt. Bár nagy az iskola, csak megtalálja benne a kistestvérét!

   Az első pár nap nagy zsongással telt. Ünnepséget rendeztek tiszteletünkre, ahol bemutatkozhattunk egy röpke kis koreográfiával, amit pár nap alatt sajátítottunk el. Illendően fogattak minket, és a folyosókat járva barátnőimmel a kastély belseje szinte teljesen elvarázsolt minket. Néha annyira, hogy alig találtunk vissza a számunkra fent tartott kidíszített hálókba. Sokszor kaptuk azon magunknak, hogy el-elbámészkodtunk, és már teljesen máshol találtuk magunkat. Sokszor szidtam az épületet, és veszekedtem a festményekkel, hogy micsoda iskola ez, hogy elkeverednek az emberek benne, de eddig valahogy mindig kijutottak a falak sűrűjéből.

   - Neked nágyobb esélyed ván! - mondta komolyan Juliette. Bár valahol mélyen jól esett neki, mégis illendő volt ellenkeznie.
   - Ugyán! - nevette el halkan magát, és végignézett a többi iskolatársán. - Egytől- egyig fántásztikusák vágytok! Ákárhki kerhül be, biztos, 'ogy győzni fog! - győzködte őket Fleur.
   Lassan mindennapos programjukká vált az esélyek latolgatása. Két napon belül a kupa ki fogja dobni a neveket. Felmérték az ellenfeleket, és természetesen kiválasztották a charme-osabb egyedeket is, hogy kikkel vívnának együtt harcot. Hmm, akadt pár! Fleur is szemezgetett már egy Roxfortos fiúval, egy bizonyos Roger Davies-szel. Roger is észrevette őt, és nem kerülhette el a figyelmét a fiú elegáns megjelenése, és viselkedése. Ugyan a közelgő bálra már meghívta egy magas, jóképű vörös hajú fiú, de valamiért nemet mondott... Ő se tudja miért, igazából csak nem volt kedve igennel válaszolni, és nem is teljesen ráfigyelt. Mindegy is, hiszen majdnem biztos volt benne, hogy Roger is ugyanolyan megfelelő pár lesz számára, mint az a fiú, sőt talán még jobb is! De ehhez előbb el kellett hívnia Fleurt. Jahj, bárcsak!
   - Úgysem fog tudni ellenállni neked! - jegyezte meg Felicia. - Gyönyörhű vágy!
   - Köszönöm! - néztem rá pirulva. Jól esett, amikor dicsértek.
   - Máximum májd szerhelmi bájitált keverh á fiú italába! - bökött oldalba Lilien, mire felnevettünk.
   Lassan kezdett hideg lenni az udvaron. Indulnunk kéne...
9  Karakterek / Fleur Delacour / Re: Beavatás - Smoke Smokeold Dátum: 2010. 11. 02. - 14:38:38
Mister Smokeold
~ a zöldfülű


  Durván fejezné ki magát, ha azt mondja, utálja a Rendes feladatokat, de akkor egyáltalán nem túloz, amikor azt mondja, hogy szörnyen nem kedveli. Magát a Főnix-Rendjét szereti, hiszen több időt lehet BIllel, sok barátot szerzett ott, és még ha nem is egy kávézás alkalmával találkoznak, legalább együtt tölthetik az időt. A másik pozitívuma, hogy jó ügy érdekében csinálják mindezt, verejtékes munkával, életüket kockáztatva. És itt a baj: az életüket kockáztatva. Fleur a legkisebb feladatokat szereti ellátni, és ha nem muszáj, sosem megy ki 'terepre'. Szívesebben ápolja a sebesülteket, vigyázz a búvóhelyre, nyugtatja meg a stresszes társait. Inkább anyáskodott, mint, hogy harcolni kelljen. Természetesen, ha kötelező, nem mondja, hogy nem, de fanyar mosollyal bólint rá az utasításra. Példa erre a Hyde parki hercehurca... Mondjuk abban is volt egy jó dolog, hogy megismerte Biancát. De attól még majdnem otthagyta a fogát...
   Talán McGalagony is tisztában van Fleur viszonyulásával, épp ezért hagyta rá a beavatásokat is.
   Ezek a beavatások roppant egyszerűek voltak, viszont annál könnyebben lehetett rajta elbukni. Akkor pedig nem volt mese, az illetőre felejtés-átok, és au revoir! Általában ugyanazt a szituációt használják fel Rend-tagok alkalmassági vizsgáján, de időnként 'frissítenek', vagy egy apró részleten változtatnak, ami lényegesen változtat a helyes reagálásra, amivel átmegy a vizsgán. Így kiküszöbölik azt, hogy ne talán tán egy Rend-tag segítsen bejutni egy ismerősének a Rendbe. Meg persze McGalagony is utána néz, hogy mi fán terem a jelentkező, hiszen nem engedhetnek be, minden utcabéli lázadó mágust, akit nem tudjuk, honnan szalajtottak.
   Kellő információt kapott a beavatni való alanyáról, és ez aggasztja a legjobban. Ugyanis az illető amolyan nyomozó. Azaz sosem tudhatják, miben sántikál, és nem tudhatják, hogy felbérelték-e, hogy beépüljön a Rendbe, vagy sem. A mai világban, mióta elkezdődött a háború egyre nagyobb jelentőséget kapnak a magánnyomozók. Természetesen a Rend meggyőződött arról, hogy nem a munkája vezérelte, de Fleur jobban szeret félni, mint megijedni. Épp ezért egy nehezebb próba elé állítja, mint a többi beavatni való személyt.

   Hogy tökéletesre sikeredjen felkérte az egyik ismerősét, hogy segítsen neki, hogy a vizsga első része tökéletesre sikeredjen. Viszonylag nehéz feladatot talált ki, hogy csak akkor menjen át a rostán a férfi, ha valóban a Rendben van a helye.
   Egy sarokház rejtekében várakoztak Fleur és az ismerőse. A lány egy fehér farmernadrágban volt, hozzá, egy világoskék felsőt húzott magára, haját lófarokba kötve egy rózsaszín virág díszítette. A mellette álló férfi már nem öltözött ilyen bájosan. Egy fekete köpenyt viselt, aminek a csuklyája elrejtette arcát. Elég testes, félelemkeltő volt; borostás arcát alig lehetett látni, s messze meg volt két méter.
   A találkozóra megbeszélt időpont előtt már fél órával megjelentek, hogy biztosra menjenek. Fleur felment az ismerőse lakásába, ami nem volt messze a találka helyétől, és ott kötöző átkot szórt magára, míg a férfinek az volt a dolga, hogy odavigye Smoke-ot. Fleurrel minden egyes részletet egyeztettek, nem hibázhatták el.

   Smokeold időben érkezett, pontosan. Éppen háttal állt a férfinek, egy jó kétszáz méterre, tökéletes volt a felállás. Szinte biztos volt benne, hogy az alany felkészült, azaz pálcánál van a keze. A férfi mögötti helyre koncentrált, és szinte tökéletesen mögé hoppanált. Pálcáját a férfi nyakához szorította.
   - Ha meg mer mozdulni, a kis francia cicusnak annyi... - Smokeold úgy tudta, hogy csupán egy apró megbeszélés lesz, így nem tudhatta, hogy feladat is vár rá, sőt az egész beavatósdit sem mesélték el neki. - Most pedig eljön velem, különben a lány torka bánja. - mondta kimért, hűvös, ellentmondást nem tűrő hangon. Másik kezével Smokeold zsebébe nyúl, és kirántja onnan a pálcáját. Körbenéz, és ellenőrzi, hogy senki nem látja őket, és felkészül a társashoppanálásra.
   - Semmi trükk! -
10  Múlt / Soho / Re: The French House Dátum: 2010. 10. 04. - 12:37:03
Sky Andles



   A mondat meglepően hatott Fleurre, inkább várta azt, hogy ez a férfi is csak azért "mentette" meg, hogy övé legyen a zsákmány, azaz Ő. Fleur hatalmas megkönnyebbülésére nem erről volt szó, hanem arról, amiben az elejétől fogva reménykedett. Bár most nem szívesen mondott senkinek sem igent, de bólogatva, lábait szedve, amilyen gyorsan csak tudott ki menekült a kocsmából a városrész utcáira. Meg sem várta a megmentőjét, átrohant az utca másik oldalára - már amennyire tudott futni a macskaköveken -, és remegve várta, hogy most mi lesz.
   Legszívesebben ott hagyta volna az egész hülye környéket, ahogy van, és minél hamarabb eljutni Feliciához, aki bizonyára már fehérre aggódta magát, hogy hol maradhatott barátnője. Ilyenkor szidja a muglikat, hogy nekik miért van olyan hordozható kommunikációs kütyüjük, amivel tudnak egymással beszélni, akármennyire messze vannak egymástól. A mágusoknak miért nincs ilyen? Bezzeg ezeknek a barbár mugliknak van... Mindig is tudta, hogy használni kéne pár ilyen fontos kütyüt, amit a varázstalanok használnak, de hát most már mindegy volt.
   - A fenébe! - mormogott az orra alatt, s ismét a sírás kerülgette, de lenyelte könnyeit, mert különben még több kétes alakot vonz maga köré, akiket a háta közepére nem kívánt. Sőt, senkit nem kívánt most a háta közepére.

   A gondolatot még be sem fejezte, illetve a magában való szitkozódást, amivel leírta az összes muglit, és egész Londont, és megjelent a férfi a pubból. Több, mint valószínű, hogy észreveszi őt, és odamegy hozzá, de ő nem igazán akar még egy részeggel diskurálni. Már a meleg -fúj! - leheletéből érezni lehetett az alkohol szagot, így kicsit félve, még mindig remegő hangon szólalt meg.
   - Köszönöm... - motyogta, majd eltipródott még egy helyben. Mi tévő legyen? Nem merte csak úgy ott hagyni a férfit, mert lehet, hogy ő is részegen képes lenne rátámadni, és most nincs a közelben senki olyannak mondható, aki megmentene egy lányt, egy illuminált állapotban lévő szadistától. - ... nem tudom, mi lett volná, 'a nem jön... -
   Nem is akart belegondolni, akár meg is fojthatták volna, ó, mi lett volna vele, ha nem avatkozik bele ez a férfi! Valahol tartott tőle, de azért mélységes köszönet járt érte.
   - 'álás vágyok!
11  Múlt / Soho / Re: The French House Dátum: 2010. 08. 08. - 21:09:56
Sky Andles



  Ijedten kapálózott, de sehogy sem jutott levegőhöz. Miért nem segít senki neki? Még csak nem is figyeltek fel az eseményekre, mindenki lélek nyugalommal szürcsölgeti az italát, míg őt majdnem megfojtják! Hangot alig bír kiadni, de valahogy csak kinyög már mondatot.
   - Libération! Laissez-moi la paix! – ijedten látta, hogy egy következő férfi is beszállt a küzdelemre, ő pedig egyre kevésbé érzi magát biztonságban. - Vous aussi, vous le bâtard! – miután elengedte a férfi, és végre levegőhöz jutott, egy jobb egyenessel gyomron vágta a férfit, aki az előbb lefogta. A másik férfit, aki az imént érkezett, próbálta őt is megütni, de csak gyengére sikeredett, mert már félig elhajolt. Viszont az ütésbe szörnyen belefájdult az ökle – Áu! Aide, aide!
   A két férfi egymással kezdett foglalkozni, ő pedig nem tudott mit tenni, tehetetlenül állt a két férfi és a bárpult közé szorítva. Oldalához szorított kezeivel próbált minél kevesebbet érintkezni a két verekedő férfival. Hirtelen merészséggel töltött ötlet vezérelte, amikor csukott szemmel, összeszorított ököllel ütött előre egyet. Valami keményet eltalált, amitől szörnyen sajogni kezdett az ökle. Meg sem nézte kit ütött, és az eredményt sem várta meg, gyorsan kibújt a gyűrűből, és ijedten a bárpult mögé szaladt. A pincérnő már nem volt ott, így nem tudott kivel konzultálni. Már jó pár vendég felfigyelt a sikítására, de inkább csak mérgelődve pillantottak Fleurre, de nyelve egyet visszatemetkeztek az alkoholba. Nem szeretett volna kocsmai verekedést kiprovokálni. Szinte lehetetlen volt megpróbálkozni  kijutni, mert A placc közepén verekedtek tovább a férfiak. Szíve már a pálcája felé húzta, de tudta, hogy nem lehet mugli előtt varázsolni, vagyis kockázatos, így csak rettegve figyelte őket, hogy mikor lesz már vége. Nem állt senki oldalán – azt sem tudta, hogy a magas, jól öltözött fiatalember az ő oldalán e egyáltalán -, csupán egyszerűen ki akart jutni, végül hangosan felkiáltott a pult mögül.
   - ’Agyják abba! – ijedt szemekkel figyelte az eseményeket.
   A büdös kocsmás a földön fájlalta az egyik testrészét, a "másik" pedig tétlenül állt vele szemben, vajon most azt fontolgatja, hogy kitűzze a nőt célul, vagy, hogy megmentse? Ha nekitámad, Merlin biza, pálcát ránt a mugli férfira.
12  Múlt / Soho / Re: The French House Dátum: 2010. 08. 06. - 10:54:17
Sky Andles


  Fintorogva pislantott körbe. Undorító ez a hely. Járt már rosszabb helyeken is, de azt egyszerűen lepontozta. Ha most ez a helyet kéne pontozni egy tízes skálán, kapna egy olyan hármast... DE csak azért, mert eddig még nem történt semmi kellemetlen, és különösképpen nem foglalkoztak vele, így is maradjon! Minél-minél-minél hamarabb el akart rohanni onnan. Ha lett volna annyi gőg a pucájában, hogy felemelt állal kisétál a macskakövekre, mit sem törődve továbbhaladjon a büdös boszorkány útmutatásának az útvonalán, most nyomban felpattant volna. Mindenesetre nem volt, így csak kihúzott háttal - mutatva, hogy ő mégsem azért az ilyen söpredékek közé tartozik - ült magányosan a bárpultnál. Nem zavarta, hogy egyedül, sőt némiképp könnyített is a lelkén azzal, hogy eddig senki nem fordult hozzá, csak a pincérnő.
   Hamarosan kihozta a rendelést, de elnézve a három deciliteres üvegpoharat undor jelent meg az arcán. A pohár szája csorba volt, nem beszélve, hogy az ásványvíz - aminek kétségek merültek fel, hogy tiszta-e- korsóban volt felszolgálva, ami igencsak bökte Fleur csőrét. Látszik miért itt ontják szomjukat a csöve... vagyis a muglik. Idegesen dobolni kezdett az ujjaival a bárpulton, ismételten. Miközben vele szemben egy sört csapolt a pincérnő, egy szúrós pillantást vetett Fleurre, mire ő megint abbahagyta a dobolást. Ez még megismétlődött párszor, mikor már nem bírta a pincérnő az epés megjegyzést:
   - Nem tudnál máshol, másvalakit idegesíteni? - e mellé egy lenéző végigmérés is társult, ahogy egy lenéző tekintettel véleményezte az ezüstös felsőjét, és nagyon halvány térdig érő, lenge szoknyáját, illetve kiengedett szőke haját. Irigy a hülye liba...
   A megjegyzésre lesütötte a szemét és csak morgott valamit magának. Valami csúnyát, és valami franciát...
   Egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Bele-bele kortyolgatott a meleg, buborékosnak alig nevezhető ásványvízbe, de egyszerűen szörnyű volt. Hogy lehet a víz pocsék? Már ezt is tudja... Csak azért kényszerítette le a torkán, mert már kifizette. Már holtbiztos volt benne, hogy amint lehúzta az utolsó cseppet, kiviharzik ebből a koszfészekből. Reakcióból megint dobolni kezdett, de amint a nemtársa egy pillantást vetett rá, ökölbe szorítva a kezét próbálta máshogy levezetni feszültségét. Rózsaszín ajkait kezdte el harapdálni, de úgy, hogy már sajogni is kezdett. Még egyet kortyolt a poharából.
   - Elnézést Hölgyem...!
   Az érdes hangra összerázkódott. Nem a megszólítással volt a gondja, hanem a hanglejtés, amivel ki volt ejtve a mondat. Az orrfacsaró bűzből is és az érdekes, bizonytalan, részeges hangból is ki tudta következtetni, anélkül, hogy ránézett volna, hogy a mögötte álló személy nem enyhén illuminált állapotban lehetett. Elkerekedett szemmel ült megfeszülve, de még mindig háttal a személynek.
   - Szexi vagy! - már a levegővétel is nehéz volt. A következő pillanatban hátulról szorosan átölelte és felkiáltott. - Szeretlek!
   - Oooh vous ciel saint! - sikított fel, majd próbált felállni, de ő lenyomta, így megragadva a korsót, hátra vágta, így az oldalához csapódott az, ahol ripityára tört. Semmit nem segített. A férfi elengedte, vállait megragadva felhúzta állásba, és megfordította, majd szemből ölelte át, és szorította meg. Majd kinyomta belőle a szuszt! Ijedten próbált levegőt venni, de valahogy nehéznek tűnt a légzés, lassan szédelegni is elkezdett. Miért nem segít neki senki? Idióta muglik... és ha megfullad?!
13  Múlt / Soho / The French House Dátum: 2010. 08. 03. - 13:44:13
Sky Andles


  Hol a rémbányában lehet most? Felicia konkrétabban is mondhatta volna, hogy Covent Garden melyik részén fogja várni, hisz a "majd úgyis megtaláljuk egymást" nem volt biztató, de így, hogy most jelenleg azt se tudja, hogy melyik városrészben van, nem hogy utca, vagy Felicia! Nem szimpatikus neki a környék tele van gyanús küllemű alakkal. Még ha nála is van a pálcája - illetve izzítva átokszórásra -, nem volt benne biztos, hogyha rátámad egy illuminált állapotban lévő pszichopata mugli, le tudná magáról vakarni, így majdnem reszketve kopogott a macskaköveken.
   - Ezek a szörhnyű ma'skakövek! - szitkozódott hangosan, ahogyan próbált két lábon maradni a magassarkújában. - Peeeerhsze, ide is azt kellett lerhakni! - az emberek érdeklődve, kíváncsi, illetve meglepődve fordultak utána. Egyrészt külseje miatt - ami mellesleg nagyon nem illett a mocskos környékhez-, másrészt, hogy dühében magában beszélt, ami elég érdekes hatott, még itt is.
   - A fenébe... - már suttogott, és a sírás kerülgette. Ha ideges mindig elérzékenyül, de most dühös is. Lassan elerednek a könnyei, ahogy botorkál csak előre és előre, ki tudja hova. Már patakzottak a könnyei és szipogott is. Lassacskán minden szempár rászegeződött, vagy csak ő érezte úgy? Amennyire tudta megszaporázta a lépteit, de hamar lelassított. Nem bírta a tüdeje a futást, sírást, és hüppögést egyben, így nyafogva leült a közeli szétrongált padra. Hamar vigasztalásra talált, bár nem tudott őszintén örülni a dolognak.
   - Mi a bajod? - kérdezi egy boszorkány, aki helyet foglal mellette, nem igazán együtt érző hangnemben. Fleur az irtózatos bűztől és kosztól - amit a nő tett ki - , arrébb húzódott egy kicsit. Kényszeresen válaszolt.
   - Nem tudom 'ol vagyok... A Covent Garhdenbe akarhok jutni...
   - Hát az nem itt van - csóválta a fejét - Szedd össze magad, és menj tovább ezen az utcán. Balra, jobbra, egyenesen és utána már kiérsz Sohoból. - Fleur nem tudta mi az a Soho, talán ez a környék, de csak némán bólintott.
   Elmormogott egy "Köszönöm!"-öt, de talán már nem is hallotta a boszorkány, mert el is tűnt. Félénken, de már egy kicsit összeszedettebben neki indult az elmagyarázott útnak.

   Már a második kanyarnál járt, maikor ijedten megállt a helyén. Szemben egy úttorlasz volt. Vagyis csak neki, hiszen egy csapat részeg hapsi dülöngélt, egyenesen felé. Kék szemeivel körbepillantott, és kővé válva konstatálta, hogy senki olyan nincs a közelben, aki a legrosszabb esetben a segítségére sietne. Lázasan kutatott valami menekülő út után, de sikertelenül, és a férfiak egyre közelebb jártak már hozzá, és már csak percek kérdése volt, hogy mikor veszik észre Fleurt.
   - Héééé Cica! - késő volt.
   Fleurt elfogta a hányinger. A gyomra összehúzódott a félelemtől, és ijedten iszkolt be a legközelebbi helyiségbe. Ahogy belépett egy pillanatra minden szempár rászegeződött. Kivételesen most nem érdekelte és nem mormogott maga elé francia szitokszavakat, most minél hamarabb azt akarta, hogy leüljön és megnyugodjon, biztonságban. Hátrapillantott. Az ajtóban látta az egyik férfit, aki vállat vonva elhaladt a pub előtt. Elmentek.
   Kicsit remegve felsóhajtott, és leült a legközelebbi székhez, a bárpulthoz. Nem a legkedveltebb helye, egy kocsmában, de úgysem marad sokáig. Próbált nem odafigyelni a mustráló pillantásokra, de amikor odajött hozzá a pincérnő, már viszonylag kényelmesebben érezte magát.
   - Mentavirhágos zöld teát kérhek! - adta le a rendelést, de elnézve a nő értetlenkedő és talán enyhén lesajnáló pillantását, úgy döntött mást kér. - Vagyis... Egy áshványvizet...
   A nő eltűnt a rendeléssel, ő pedig idegesen, hangtalanul dobolni kezdett az ujjával a pulton. Ilyen mocskos helyet! Minél előbb el akar tűnni innen.
14  Múlt / Abszol út / Re: Teaház a Zöld Macskához Dátum: 2010. 07. 01. - 19:53:33
Serpenrosa Hellsing


Furcsa időjárás volt aznap. Őszhöz képest is érdekes idő mutatkozott. Az ég tiszta volt, a Nap vakított, és szélcsend uralkodott, és mégis nyirkos volt a levegő. Megtévesztő azon hölgyek számára, akik kinézve az ablakon a sugárzó napfényt veszik észre. Fleur is ebbe a csoportba tartozott.

- Jó rheggelt Szívem! - szólt Fleur, ahogy a lépcső aljához ért, majd a férje arcára nyomott egy puszit.
- Szia Fleur drágám...- válaszolt Bill, majd egy nagyot szürcsölt a teájából, s lapozott az újságban. Már fel volt öltözve, ellentétben feleségével, aki még mindig egy szatén hálóingben illegett.
Csak egy futó pillantást vetett Bill arcán domborodó, pirosas hegre, melynek következtében azonnal megtelt a szeme sajnálattal. Nem bírja ki, hogy ne nézze meg minden reggel... Aggódik.
A férfi felnézett, mire gyorsan elkapta a tekintetét, arcára pedig kiült a pír, de Bill csak lágyan elmosolyodott.
- Gyönyörű vagy!
És valóban. Fleur - mint mindig-, gyönyörűen festett. A természetes szépséget egy alig észlelhető ezüstös fény vette körül, bőre kristályos, s tejföl szőke haja, már most kifésülve omlott a vállaira.
Reggelente szinte mindig üde, sosem karikásak a szemei, ahogy most sem, de a reggeli frissesség szikrája se látszódott a sima arcán, ám annál jobban érződött rajta a titkolózás, és talán a zavarodottság.
- Köszönöm - szólt, majd felkapva mandarint kiindult a konyhából.
- Várj! Dolgozol ma? - visszafordult Fleur.
- Igen...- válaszolt és eltűnt az ajtó mögött.

*    *    *

A ház elől hopponált, de már megbánta. Vissza kellett volna mennie átöltözni. Bár tűzött a nap, meglepetésére - és bánatára-, fázott.
Csak egy lenge nyári ruhácskát húzott magára, haját pedig kiengedte. Dideregve sietett a Zöld Macska teaházhoz, hogy igyon egy forró fekete teát.
Az ajtó csilingeléssel jelezte, ahogy belibbent. A férfi tekinteteket figyelmen kívül hagyva, egyenesen a hátsó részhez, a két személyes szabad asztalhoz tipegett, majd helyet foglalt. Körbenézett a kellemes hangulatú, meleg helységben. Meg kellett hagyni, hogy, így több év után is remek állapotban volt. Egy-egy helyen szobor és cserepes virág növelte a közérzetet.
Kezeit összedörzsölte, s kémlelni kezdte a kiszolgálópultot. Türelmetlenül dobolt az ujjaival, nyelvével pedig csattintott egyet. Mintha csak meghallotta volna a pincér, kijött egy lengőajtón és egyenesen felé vette az irányt. Fleur gyorsan felvette a legangyalibb arckifejezését, és kedvesen a kiszolgálóra mosolygott, amire egy fanyar fintor volt a válasz.
- Üdvözöljük a teaházunkban!- az unott hangnem bántotta a fülét- Mit óhajt?
- Anglais de bout...- mormogott az orra alatt, aztán angolul folytatta, immáron hangosabban - Erhdei rhózsavirhág teát.
Felvéve a rendelést a pincér el is tűnt a szeme elől.

*    *    *

Várt.
Türelmetlenül, pillogott körbe. Már vagy három perce itt ül és csak vár. Három kerek perce! Már kellően átmelegedett, nem is a teát várta, hanem...mást.
A nagy keresés közben megpillantotta azt, amire várt.
- De édes a rhu'ád! - szólította le a hölgyet csillogó szemekkel- Magad varhattad vagy vetted?
Remélte, hogy az álca be fog jönni, különben hiába hazudott Billnek.
15  Karakterek / Fleur Delacour / Az esküvő Dátum: 2010. 06. 22. - 16:13:53

Másnap délután három órakor Harry, Ron, Fred és George a gyümölcsöskertben ácsorogtak a nagy, fehér sátor bejáratánál, és várták a vendégeket. Harry nem sokkal korábban megivott egy nagy adag Százfűlé-főzetet, aminek következtében külsőre átalakult a közeli falu, Widra St. Capdel egyik lakójává, egy vörös hajú muglifiúvá, akitől Fred korábban begyűjtő bűbájjal hajszálakat lopott. Szerepe szerint ő volt „Barney, a távoli unokatestvér”, a népes Weasley-rokonság egy ritkán látott tagja.
A négy fiú az ülésrend egy-egy példányát szorongatta, hogy annak segítségével a helyükre kísérhessék a vendégeket. Egy órával korábban egy csapat fehér taláros pincér, valamint aranyló kabátba bújt zenészek érkeztek az Odúba – ők most a sátortól nem messze, egy fa alatt üldögéltek -, gomolygó kék pipafüst jelezte, hogy hol.
Harry háta mögött a sátorban egy hosszú, bíboros szőnyeg két oldalán több sorba rendezve megannyi karcsú lábú aranyszék állt. A sátor tartórúdjait fehér és arany virágok fonták körül, s a fölé a hely fölé, ahol Bill és Fleur majd hitvesi hűséget esküsznek egymásnak, Fred és George egy hatalmas csokor arany léggömböt akasztott föl. Kint a szabadban bágyadt pillangók és méhek szálldostak a fű és a sövény fölött.
- Ha én egyszer megnősülök – szólt a nyakát szellőztetve Fred -, biztos nem fogok ekkora felhajtást csinálni. Mindenki olyan ruhában jöhet majd, amilyenben akar, anyát pedig az esküvő idejére sóbálvánnyá változtatom.
- Ma délelőtt még egész normális volt – jegyezte meg George. – Egy kicsit pityergett ugyan, hogy miért nincs itt Percy, pedig kinek hiányzik az a tetű? Szent szalamandra, kössétek fel a talárt, jönnek!
Az udvar távoli kapuján túl sorban egymás után tarka alakok tűntek fel a semmiből. Perceken át gyűltek az érkezők, aztán oszlopba rendeződtek, és kígyózó menetben elindultak a kerten át a gyümölcsösben álló sátor felé. A boszorkányok süvegét egzotikus virágok és megbűvölt, verdeső madárkák díszítették, nem meg varázsló pedig csillogó drágakövekkel ékes nyakkendőben feszített. Ahogy a násznép közeledett, vidám zsivajuk lassan elnyomta a méhek zümmögését.
George a nyakát nyújtogatva fürkészte a közeledő társaságot.
- Szuper, látom, eljött pár véla-unokatestvér – állapította meg. – Szegények nem ismerik az angol szokásokat, muszáj lesz felkarolnom őket…
- Szemfületlen vagy te ahhoz – mondta Fred, azzal fürgén megkerülte a menet élén haladó középkorú boszorkányokat. – Permettez-moi, hogy én vous assiste – szólított meg két csinos francia lányt, akik némi kuncogás után engedték is, hogy Fred bekísérje őket a sátorba. George-nak így a középkorú boszorkányok maradtak, Ronnak apja minisztériumi kollégája, Perkins jutott, Harry pedig egy nagyothalló öreg házaspárt vezetett a helyére.
- Helló – szólította meg egy ismerős női hang, amikor visszatért a bejárathoz: Lupin és Tonks állt a sor elején. Utóbbi az esküvő alkalmából szőkére változtatta a haját. – Arthur mondta, hogy a göndör fiú vagy…
- Bocs a tegnap estéért – folytatta suttogva a boszorkány, mikor már a széksorok között lépkedtek. – Tudod, a minisztérium mostanában eléggé vérfarkasellenes, szóval a jelenlétünk kínos lehetett volna a számotokra.
- Semmi gond, világos – felelte Harry, inkább Lupinhoz mintsem Tonkshoz szólva. Nem tudott tovább foglalkozni velük, ugyanis Hagrid kisebb felfordulást okozott: félreértette Fred útbaigazítását, és nem a számára kijelölt, bűbájjal megnagyobbított és megerősített ülőalkalmatosságra telepedett el, hanem öt közönséges székre, amelyek ennek következtében most egy halom arany gyufaszálhoz hasonlítottak.
Mialatt Mr Weasley székeket javított, Hagrid pedig harsogva mentegetőzött mindazoknak, akik hajlandóak voltak odafigyelni rá, Harry visszasietett a sátor bejáratához. Ott nyomban megakadt a tekintete egy feltűnő külsejű varázslón, aki Ron előtt állt. Az illető enyhén kancsal volt, vállig érő fehér haja a vattacukor állagát idézte, sipkájának bojtja az orra előtt fityegett, és bántóan rikító sárga talár volt rajta.
- Xenophilius Lovegood – mutatkozott be a varázsló, kezet nyújtva Harrynek. – A lányommal a dombon túl lakunk, és Weasleyék voltak kedvesek meghívni minket. Ha jól tudom, te ismered is az én Lunámat – nézett Ronra.
- Igen. Ő nincs itt?
- Megállt egy percre abban a bűbájos kis kertben, hogy köszöntse a törpéket – káprázatos kolónia! Kevés varázsló van tisztában vele, milyen sokat tanulhatunk a bölcs gnómoktól – jobban mondva a Gernumblus hortensisektől.
- A mieink egy csomó káromkodást tudnak – jegyezte meg Ron -, de ez szerintem Fred meg George érdeme.
Azzal bevezetett a sátorba egycsapatnyi táltost. Alighogy eltűnt, felbukkant Luna.
- Szia Harry! – köszönt a lány.
- Öhm… engem Barneynak hívnak – hebegte döbbenten Harry.
- Vagy úgy, nevet is változtattál? – csacsogta vidáman Luna.
- Honnan tudtad, hogy…
- Csak az arckifejezésedből.
Akárcsak apja, Luna is rikító sárga talárt viselt, s kiegészítőnek egy jókora napraforgót tűzött a hajába. Ha a szem hozzászokott, hogy tetőtől talpig világít, az összhatás egészen kellemes volt – ezúttal legalább nem lógott retek a fülében.
Azzal ellibbent apja után. Addigra ismét feltűnt Ron; az öreg boszorkány, aki a karjába csimpaszkodott, horgas orrával, vörös karikás szemével és tollas, rózsaszínű süvegével úgy festett, mint egy mogorva flamingó.
- ….a hajad pedig túl hosszú, Ronald, egy pillanatig azt hittem, Ginerva vagy. Merlin szakállára i van ezen a Xenophilius Lovegoodon? Úgy néz ki, mint egy tányér rántotta. És te ki vagy? – reccsent rá Harryre.
- Muriel néni, bemutatom az unokatestvéremet, Barneyt.
- Még egy Weasley? Ti aztán úgy szaporodtok, int a kerti törpék. Harry Potter nincs itt? Pedig reméltem, hogy végre találkozhatom vele. Úgy tudtam, a barátod, vagy ár megint csak fel akartál vágni?
- Nem… nem tudott eljönni…
- Hmmm. Kimentette magát, mi? Akkor nem is olyan féleszű, mint amilyennek a fényképei mutatják. Most oktattam ki a menyasszonyt, hogy miként viselje a diadémomat! – kiabálta oda Muriel Harrynek. – Koboldmunka, ha nem tudnád, és évszázadok óta a családunk tulajdona. Nem mondom, szemrevaló fruska, de hát – francia. Na jól van, kísérj egy jó helyre, Ronald százkét éves vagyok, kímélnem kell a lábamat!

- Vigyázz már arra a diadémra! Koboldmunka, mondtam már? – hőbörgött Muriel.
- ’Sak párh százszorh… - mormogja az orra alatt Fleur.
A menyasszony az átalakított szoba közepén állt egy kis fehér sámlin, egy gigantikus tükör előtt. Nagyon egyszerű szabású fehér ruha zuhatagot viselt, melynek a felső részét gyöngyök, és egy kristályos vékony anyag fedte. A ruha combközépig rásimult a karcsú testre, és onnantól lefele pedig szétnyílt az alja. Haja szoros kontyba volt felfogva, melynek a szélén aprócska virágok futottak végig, de valami hiányzott még: a diadém, amit még Muriel néni szorongatott a lassan pipacs pirossá váló Fleur mellett.
- Rettentő figyelemmel kísérd mind végig - még a szertartás alatt is-, hogy megfelelően áll-e és nem imbolyog-e a kissé púpos fejeden!
- Mi’soda?! Púpos?! – Fleurt elfutotta a méreg, és egy gyors pillantást vetett a tükörbe, a tökéletes fejformájára.
Az Ön háta, az púpos, maga hólyag! – akarta mondani, de Mrs. Weasley még időben közbeszólt, megelőzve a vitát.
- Muriel Drágám, nem gondolod, hogy ki kéne menned? Sok barátod és rokonod már kint vár Téged! Hamarosan kezdődik úgyis! Mi elboldogulunk ketten is!
Fleur hálát adott az égnek, hogy most az egyszer Mrs. Weasleynek, hogy mellette állt, és elküldte a nagynénit. Muriel pufogva bár, de Mrs. Weasley kezébe adta az ezüst párnán pihenő diadémot.
- Hozzá ne érjen senki, csak a menyasszony! – szólt még, majd nagy kínkeservvel kitoloncolta magát az ajtón.
Fleur felszusszant, és lehuppant a sámliról, majd a diadémhoz igyekezett. Mrs. Weasley egy kicsit morgolódott, menye legalább egy köszönöm-öt mondhatott volna, de ő csak az ékszerrel volt elfoglalva.
A menyasszony viháncolva felkapta a diadémot, és a tükör elé igyekezve felhelyezte szőke hajkoronája tetejére. Akár egy kisgyerek úgy vigyorgott telibe a tükörnek, és élvezte saját gyönyörűségét.
- Ez a diadém egyszerhűen, ’sodálatos! – lelkendezett, majd párat még forgott a tükör előtt, és izgatottan fordult leendő anyósa felé – Szerhinted tetszeni fog Billynek?
- Biztosan…- válaszolt és feltűnéstelenül kitörölt egy könnycseppet a szeméből.
- Viktor megérhkezett márh? – tért át más témára.
Mrs. Weasley hirtelen nem tudta mihez nyúljon.
- Nem tudom Fleur, valószínű, de te csak készülődj, hamarosan kezdődik!

Hermione, Harry, Ron, Fred, és George a nagy nevetésekkel megtűzdelt beszélgetés közepette egyikük se vette észre a későn érkezőt; csak akkor figyeltek fel a fekete hajú, dús szemöldökű, görbe orrú fiatalemberre, mikor az átnyújtotta Ronnak a meghívóját, és Hermionéra pillantva így szólt:
- Te csodálatosan szép.
- Viktor! – sikoltott fel Hermione, és elejtette gyönggyel hímzett táskáját, ami csekély méretéhez képest meglepően hangos puffanással ért földet. Hermione kapkodva-pirulva lehajolt, hogy felemelje. – Nem tudtam, hogy te is… istenem, de örülök… hogy vagy?
Ronnak ekkor már lángolt a füle. Miután egy rossz hamisítványnak kijáró pillantást vetett Krum meghívójára, emelt hangon megkérdezte:
- Te meg hogy kerülsz ide?
Krum felvonta a szemöldökét.
- Fleur meghívott.
Harry, akinek nem volt miért neheztelnie Krumra, kezet rázott vele, majd, érezve, hogy jobb lesz, ha elviszi őt Ron közeléből, felajánlotta, hogy a helyére kíséri.
- A barátod nem örül, hogy itt vagyok – jegyezte meg Krum, mikor beléptek a zsúfolt sátorba. – Vagy rokonod? – kérdezte Harry göndör, vörös hajára pillantva.
- Az unokatestvérem – motyogta Harry, de Krum már alig figyelt rá. Megjelenése nem kis feltűnést keltett, különösen a véla-unokatestvérek körében – elvégre nemzetközi hírű kviddicsjátékos volt. Miközben a vendégek közül sokan a nyakukat nyújtogatták, hogy jobban lássák őt, besietett a széksorok közé Ron, Hermione, Fred, és George négyese.  
- Jobb lesz, ha leülünk – szólt oda Harrynek Fred -, különben elgázol minket a menyasszony.
Harry, Ron és Hermione leültek Fred és George mögé a második sorba. Hermione orcája még kissé piros volt, Ron füle pedig változatlanul lángolt. Utóbbi néhány másodperc üldögélés után odadörmögte Harrynek:
- Hülye kis szakállat növesztett, láttad?
Harry csak hümmögött, megőrizve semlegességét.

Fleur fehér arccal, és teljes pompájában várakozott a sátoron kívül. Legszívesebben bőgve rohant volna el, s miután teljesen kisírta magát, akkor visszajött volna megesküdni élete szerelmével. Tudta, hogy nehéz lesz a Weasley- családba beilleszkedni, de Ronald, és Ginny nagyon kedvesek voltak, ahogy Harry is bár ő nem volt hivatalos családtag. Elérkezett az idő odáig is, hogy Mrs. Weasley boldogan tekintett rá, és semmiféle gyűlölet, vagy harag nem irányult felé, képes volt elfogadni, hogy Ő bizony hozzá fog menni Billius Weasleyhez, ha törik, ha szakad.
Bár jéghideg nyugalommal markolta csokrát a kezében, belül lángolt az izgalomtól, a vágytól, és a jövőtől való félelem, kíváncsiság.
Hallotta, ahogy elcsendesül a sátor, ő pedig egy mély levegőt véve belépett a fényűző sátorba.

Az átmelegedett levegőjű sátorban fokozódó várakozás jellemezte a hangulatot; a násznép egyhangú zsongását néha egy-egy rövid, izgatott kacaj törte meg. A Weasley házaspár is feltűnt; mosolyogva, rokonoknak integetve siettek végig a széksorok között. Mrs. Weasley vadonatúj, ametisztszínű talárt és hozzá illő süveget viselt.
Az első sor belső végén most felállt Bill és Charlie – rajtuk is dísztalár volt, s a gomblyukukban rózsa fehérlett. Fred éles füttyel köszöntötte őket, amit a véla-lányok viháncolással jutalmaztak. Aztán a násznép elcsendesedett, mert felzengett a zene, mely mintha az arany léggömbökből szólt volna.
- Óóóó! – Hermione mint a rugó, úgy fordult ültében a bejárat felé.
Az összegyűlt boszorkányok és varázslók az ámulat sóhajával fogadták az apja oldalán belépő Fleurt. A menyasszony szinte lebegve siklott a bíbor szőnyegen; Monsieur Delacour döcögött és szélesen mosolygott. Fleur nagyon egyszerű szabású fehér ruhát viselt, és úgy tűnt, mintha pompa, ezüstös sugárzás áradna a testéből. Ez a fény, mely máskor elszürkítette a körülötte állókat, ma épp ellenkezőleg, megszépített mindenkit, akire ráhullott. Az arany ruhás Ginny és Gizelle még bájosabbak voltak, mint máskor, s miután Fleur odaért mellé, Bill is úgy festett, mintha sose találkozott volna Fenrir Greybackkel.
- Hölgyeim és uraim – csendült egy éneklős hang, és Harry kissé megdöbbenve ismert rá arra a bozontos hajú, pöttöm varázslóra, aki Dumbledore temetési szertartását vezette, s aki most Bill és FLeur előtt állt. – Azért gyűltünk ma össze, hogy megünnepeljük két hű szív frigyét…
- Hát igen, tudtam én, hogy kell ide a diadémom – jegyezte meg jó hangosan suttogva Muriel néni. – De fenntartom, hogy Ginerva ruhája túl mélyen dekoltált.
- Akarod-e, William Arthur, feleségedül a jelenlévő Fleur Isabelle-t…
Az első sorban ülő Mrs. Weasley és Madame Delacour csendesen belezokogtam egy-egy darab csipkébe. A háttérben felharsanó rekedt trombitaszó félreérthetetlenül jelezte, hogy Hagrid is használatba vette asztalterítőnyi zsebkendőjét. Hermione megfordult, és rámosolygott Harryre; az ő szeme is csordultig volt könnyel.
- ...akkor e perctől férj és feleség vagytok.
A bozontos kis varázsló Bill és Fleur fölé tartotta pálcáját, s hamarosan ezüst csillagok százai keringtek az ifjú pár ölelésében egyesülő alakja körül. Aztán Fred és George, valamint a példájukat követő násznép lelkes tapsa közepette kipukkadtak az arany léggömbök, és paradicsommadarak meg apró aranycsengettyűk libbentek ki belőlük, hogy dallal és csilingeléssel gazdagítsák az ovációt.
- Hölgyeim és uraim – harsogta a bozontos varázsló. – Kérem, álljanak fel!
Mindenki úgy tett – Muriel néni kelletlen morgás kíséretében.
A ceremóniamester intett a pálcájával, mire az aranyszékek kecsesen a levegőbe emelkedtek, és eltűntek a sátor vászonfalai; a vendégek immár egy hatalmas, aranyrudakra támaszkodó baldachin alatt álltak, s élvezhették a napfényben fürdő gyümölcsöskertre és a környező tájra húzódó kilátást. A fedett tér közepét most folyékony arany öntötte el: a jelenség kerek tóvá hízott, hogy aztán ragyogóan fényes táncparketté dermedjen. A lebegő székek fehér terítős kis asztalok köré rendeződtek a levegőben, majd azokkal együtt kecsesen leereszkedtek a földre. Bevonultak az aranykabátos zenészek, és elfoglalták a helyüket, a pódiumon.
- Profi – szólt elismerően Ron.
Ekkor minden oldalról pincérek tűntek fel. Többen közülük ezüst tálcán sütőtöklevet, vajsört és Lángnyelv-whiskeyt hoztak, mások gyümölcsös tortából és szendvicsekből rakott ingatag tornyokat cipeltek.
A zenészek rázendítettek. Elsőként az ifjú pár lépett a táncparkettre, a násznép tapsától kísérve. Egy perc múlva Mr Weasley táncba vitte Madame Delacourt, őket pedig Mrs. Weasley és Fleur apja követte.
Fleur sosem volt ennél boldogabb lágyan lépkedett Bill után, követte minden egyes apróbb mozdulatát. Összhangban keringtek a parketten, elzárva a külvilágtól. Élete helyrerázódott, és tökéletesnek bizonyult. Hamarosan beköltöznek a Kagylólakba. Vajon szül majd gyereket? Biztosan, egy kislányt... Nem tudott sokáig töprengeni rajta. Ekkor ugyanis ezüstös fényesség hatolt át a sátortető vásznán, s a következő pillanatban ragyogó hiúz alak landolt kecsesen a meglepett táncolók között. Minden fej arra fordult, a a legközelebb állók groteszk pózokba merevedtek, ahogy hirtelen abbahagyták a táncot. A patrónus kitátotta a száját, és Kingsley Shacklebolt zengő, mély hangján megszólalt:
- A minisztérium elesett. Scrimgeour meghalt. Jönnek.
Oldalak: [1] 2

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.08 másodperc alatt készült el 25 lekéréssel.