Elindulunk, hogy igyunk valamit, jó is hiszen az éneklés közben alaposan kiszáradt a torkom.
Aztán Gris beszélni kezd arról, hogy fuccsolt be az első nagy szereplése, figyelek rá és kedvesen
mosolygok. Én még sosem énekeltem ennyi ember előtt, tudatosan még sosem énekeltem emberek
előtt, csak a macskámnak és talán anya is hallott belőle valamit.
Hallgatom, ahogy megoldja magával , hogy egyáltalán nem akar az éneklésből megélni.
-Nem kellett volna erőltetnie.
Fűzöm hozzá az első fellépésének történetéhez, engem sosem erőltettek semmire.
Talán ez így volt jó, mindent azért csináltam, mert jól esett nem azért, mert muszáj volt.
Megérkezünk és leülünk egy asztalhoz, Grisam nekem is rendel és még mielőtt elkezdenék
kutatni a pénztárcám után kijelenti, hogy a vendége vagyok.
-Köszönöm.

Mondom halkan, egy kicsi jobban örültem volna, ha kifizethetem nem akarom, hogy rám költse
a pénzét. A fejemben még mindig az a dal megy, amit énekeltünk.
Dudorászva üldögélek egy ideig aztán hirtelen megszólalok.
-Úgy érzem visszatudnék menni és énekelni megint, mondjuk... egy kicsit kevesebb embernek. Mondom kuncogva, hát igen az emberek eddig mindig megrémisztettek, de onnan nézve teljesen
más volt és be kell valljam, akkor az ott nagyon tetszett. Ez furcsa, mert legtöbbször zavarba jövök
nagy tömeg láttán és normális esetben meg sem tudok mukkanni. Most mégsem álltam ott , akár
valami templomi faszent, pozitívumnak minősítem a tényt, hogy Grisam sem bukott orra.

                                     Grisam

Bólint mikor elmondom a véleményem, biztos vagyok benne hogy tökéletesen
érti a problémát, hasonlóak vagyunk. Eközben az aranyos kislány befejezi az éneklést és egy
férfihez rohan. Biztos az apja, hirtelen elkomorodom. Én nem emlékszem ilyen pillanatokra az
apámmal, egyáltalán nem emlékszem belőle semmire. Hogy is emlékezhetnék hiszen sosem
találkoztam vele! Ő sem ismer engem, nem is fog. Sokat gondolkodtam azon ki lehet az apám,
a nevünk ugyanaz azt tudom, tehát egy másik Litwint keresek valahol a világban. Néha az jut
eszembe hogy, lehet egyszer elmentem mellette az utcán, nem ismerhetjük fel egymást.
Talán... majd egyszer, megkeres vagy én keresem meg őt.
Az ránt ki a gondolataimból amikor a műsorvezető beszél. Várja a merész jelentkezőket
karaokezni. Miután senki sem vállalkozik önként jön a választás. Apró kék madarak repülnek először
fel, aztán egyenesen közénk. Érdeklődve kémlelek körbe ki az a szerencsétlen akit megtalálnak.
Még mielőtt bármit tehetnék az egyik rárepül a vállamra és csiripelni kezd. Ijedten Grisamra
nézek. Amolyan "Ugye ez nem az amire gondolok?" nézéssel, de sajnos ez pont az amitől rettegtem.
A kék madárka kipukkan a vállamon de, még mielőtt jó barátom nevethetne a szerencsétlenségemen,
ő is hasonlóan jár. Tiltakozik, én egyre elkeseredettebben tekintgetek jobbra balra.
-Én se, egyáltalán.
Súgom oda alig hallhatóan Grisnek, jaj ne már! Miért mindig én járok rosszul?
Látom muszáj mennünk, ezt semmiképp nem úszhatjuk meg, nagyon félek.
Előre megyek a színpad felé, közben kék balerinacipőm orrát bámulom, jó hogy el nem
esek nagy szégyenemben. Grisam meg jön utánam, felérünk a színpadra. Aztán elmondja nekünk, mit
kell csinálnunk, én éneklem a kék feliratokat Gris meg a feketét. Megtudom hogy, a madarak tehetségre
mentek, de hát én nem is vagyok tehetséges?  Mire erre a rettenetes problémára ráébredek már a zene is
elkezdődik, nem tudom ismerem e de a dallama dereng. Az első rész feketével van, az meg ugye nem én vagyok.
Falfehéren bámulom a betűket és a belőlük összeálló szavakat. Jézus, miért pont egy ilyen dalt kaptunk?
Ez egy szerelmes szám, jó esetben szerelmesek éneklik együtt. Egyre sápadtabb leszek, mások elvörösödnek
ha, kellemetlen élményben van részük, nekem még az a kis szín is kifut az arcomból. Várom, hogy Grisam
énekeljen, nem nézek rá, nem nézek senkire. Nem merek. Kíváncsi vagyok milyen hangja van, nagyon kíváncsi.

Amy
Édes kiscicalány,szőrös kicsi talány.
Egy kicsit büdös, egy kicsit különös.

Szöszke, hát igen elmosolyodom a szőke hajszín a legtöbb embernél egy dolgot jelent. Buta, szép de buta semmiképp sem hozható kapcsolatban az intelligenciával. Pedig a szőkék nem feltétlenül ostobák. Aztán az Aley becenevemet kérdezi, persze hisz nem teljes nevet mondtam. Szétszórt vagyok és figyelmetlen, megint.
-A teljes nevem Aleydis Mirabella Litwin csak így hosszú lenne , nem szokásom így bemutatkozni. Nem, tényleg nem szokásom mondjuk jobb mintha olyan nevem lenne amit le sem tudnék betűzni. Aztán megkér hogy gyakoroljunk együtt, eléggé szeretem a tantárgyakat amikre rákérdezett és nem is vagyok rossz belőlük. Persze ez nem öndicséret, nem szeretem magamat ajnározni.
-Elég jó vagyok belőlük. Szívesen gyakorlok veled.
Kedvesen mosolygok csak máskor vigyázzon arra hogy merre gyakorolgat mert nem biztos hogy mindenki örülni fog a rontásainak. Nekem végül is pont mindegy, időm van bőven nem sietek. Ha már idő, az is egész kibírható, nem lesz itt nagy probléma.

Amy

Elfogadja a kezem és megrázza, valószínű hogy szegény még mindig szégyenli magát az előbbi incidens miatt pedig én nem haragszom. Akkor se haragudnék nagyon ha direkt lett volna pláne így hogy véletlen volt. Bemutatkozik és megdicséri a nevem, aztán elmondja a becenevét cica hmm. Érdekes lehet hogy kedves és hízelkedő esetleg mindig talpra esik. Én néha pofára, lejjebb húzom a rövid sötétkék ruhámat.
-A te neved is jó. Rövid és kellemes hangzású.
A második mondat egy kicsit halkabb végül is nem akartam igazán kimondani csak hangosabban gondolkodtam a kelleténél, nem tudom hallotta-e Amy és ha hallotta is akkor sem valószínű hogy kifejezetten érdekelné a beható véleményem.
-Engem általában Dr. Szöszinek vagy porcelán babának hívnak.
Nem tudom miért mondom hiszen egyik becenevemet sem szeretem ezért teszem gyorsan hozzá az előbbi mondathoz a következőket.
-Viszont jobban szeretem ha csak Bellának vagy Aley-nek hívnak.
Nehogy az előbb elhangzott neveken szólítson mert azoktól a plafonon vagyok. Érthető becenevek, érhetőbbek mint az övé szőke vagyok, fehér bőrű és hollós. Valamilyen szinten okos vagyok. azt hiszem. Vagy valami ilyesmi. Legalább nem úgy jártam mint egy másik lány akit "lassú víz partot mos"-nak becéznek, idióta becenév és hosszú is. Legalább nem az enyém.

Amy

Sétálni indultam ma reggel a Gyakorlópálya környékén kötöttem ki, ez a mai rendkívül unalmasnak és eseménytelennek tűnt. Amint kiléptem egy furán hatalmasra nőtt  mögül előre nem látható igalom következett be. Pontosítva egy nem várt bénító varázslatnak lettem gazdája csak pislogni tudtam tulajdonképpen csak a szemem járt meglepődve jobbra-balra valahogy nem ilyesfajta izgalomra számítottam de kezdetnek ez is jó lesz. Aztán egy ijedt lány vágódik elém nedves ruhában és bocsánatot kér én azonnal mondanám is neki hogy minden rendben de egyszerűen a bénító következtében nem tudok megszólalni. Aztán végre feloldja az átkot. Nagyot sóhajtva engedem ki a levegőt a tüdőmből.
-Szia! Semmi baj..azt hiszem már jóvá tetted! Mondom mosolyogva, lihegéssel keverve mert eddig nem nagyon tudtam levegőt venni.
- Egyébként Bella Litwin vagyok. Nyújtok neki kezet, jó erős átok volt én sem csináltam volna jobban csak nem biztos hogy magamnak küldtem volna.

Debora
Meg kell járnunk a saját poklainkat. Ennek elviselésében segíthetünk egymásnak.

Csendben hallgatom Debora-t és bármilyen furcsa megértem. Hogy minden elrontok bárhányszor próbálom helyrehozni? Ezt pontosan értem, erről szól a kapcsolatom anyámmal valamit egyszer nagyon régen elrontottam és nem tudom helyrehozni nem valószínű hogy valaha is képes leszek rá. Rosszul érzem magam ha erre gondolok, nagyon rosszul egyszerre vagyok dühös és szomorú mert még a saját anyám sem képes engem elfogadni. Nagyot sóhajtok.
-Értelek. Tudom vagy is gondolom hogy sokan mondták már neked de ha mindent gyűlölsz az nem megoldás. És én tudom hogy tényleg nem az, attól hogy mindenkit ellöktem magamtól semmi sem rendeződött csak annyit értem el hogy nem voltak barátaim és nehéz volt újra visszaszerezni őket, de rendbe jöttem látszólag, mindenki jó fej megértő okos és rendezett lánynak gondol de az életem továbbra sincs rendben. Viszont remekül tartom fönn a látszatomat. Kár hogy ez nagyon műanyag.
-És..köszönöm hogy elmondtad. Tényleg jó hogy elmondta nem is kellett erőltetnem , nem is akartam nem szoktam a bajaikat harapófogóval kihúzni az emberekből. Halványan mosolygok a lányra, ez most igazi mosoly keserű és szomorú de igazi.

Zene >> Just a girl : Trading Yesterday

Debora
Senki sem látja a valóságot olyannak, amilyen.

Örülök, legalább nem néz hülyének amiért ide tolom a képemet. Aztán ezt mondja nem tudom milyen neki.
-Nem, tényleg nem tudom. Mondom és átveszem azt a kicsit borús hangulatot amit ez az egész helyzet áraszt. Valamiért anya jut eszembe és a saját nyomorúságos kis problémáim, elhessegetem a gondolatokat.
-De szeretném megérteni, nem faggatni akarlak mert biztos vagyok benne hogy azt utálod.
Nem megnyugtató vagy megértő pláne nem faggató hangon beszélek, inkább barátságosnak mondanám Debora szimpatikus nekem lehet hogy én neki nem vagyok az de mivel nem látok bele a fejébe nem tudhatom biztosan. A patakot vizslatom a tekintetem nem lehet valami élénk inkább csak bambulok.
-Én is elvesztettem egy embert akit mindennél jobban szerettem. Bukik ki belőlem hirtelen nem is tudom miért, legszívesebben visszaszívnám, a nagymamám már 1 éve annak hogy meghalt de még mindig sírhatnékom lesz ha beszélnem kell róla, egy könnycsepp le is gördül az arcomon de gyorsan letörlöm de a sírás fojtogat, elfojtom nem akarom hogy bárki sírni lásson. Nagy levegőt veszek és próbálok nem gondolkodni.

Debora
Olyannak fogadd el az életet, amilyennek kaptad!

Nem lepődtem meg a tartózkodásán, ismertem már arcról de névről és most végre beugrott. Tudtam hogy kicsoda és azt is tudtam mennyire ódzkodik  a varázsvilágtól, már nem is tudom kitől hallottam. Nem bánt, bár egy kissé rossz érzést okozott hogy úgy kezel mintha pestisem lenne vagy leprában szenvednék. Nem várom el senkitől hogy szeressen, persze azért titokban mindig remélem. Nem néz rám, mintha valami félelem lenne benne és ebben a félelemben felismertem ezt amit az anyám váltott ki belőlem, nem az nem félelem hanem masszív rettegés. - Figyelj, tudom hogy nem könnyű most neked de csak hogy tudd elmondom hogy nem idegesíteni jöttelek, és ha nem vágysz a társaságomra nyugodtan elküldhetsz! *Mondom nagyot sóhajtva.*

Debora
Akadhat két ember, akinek hét esztendő is kevés volna a megismerkedésre, másoknak talán hét nap sem kell hozzá.

Unatkoztam, így jó szokásom szerint céltalan sétába kezdtem. Csak hagytam hogy vigyen a lábam és közben gondolkoztam, azon hpgy itt a Roxfortban mennyivel jobban érzem magam mint otthon az anyámmal. Sokáig elmélázva sétálgattam aztán egyszer csak megtorpantam megnézni hogy egyáltalán hova jutottam. A békalencsés kis patak. Hümmögve gondolkodtam el azon hogy miért nem jöttem erre eddig tudatosan hiszen már elég sokszor voltam itt, de sosem ez volt a végleges úti cél mindig tovább mentem. Aztán kezdtem felocsúdni és észrevettem hogy nem vagyok egyedül, egy lány már itt van.  Mintha már látásból ismerném de a nevére nem igazán emlékszem. -Szia...pfff! Nos ez lett a "Szia a nevem Mirabella Litwin! ˝ Kezdetű mondatból egy kis szél következtében ami a szemebe fújta a hosszú, szőke loboncomat. Nagyot prüszkölve próbáltam kisimítani az arcomból a hajamat, és folytattam a megkezdett mondatot. -Szia! A nevem Mirabella Litwin! Sikerül, immár végigmondani a teljes köszönést bemutatkozással megspékelve és leülök a lány mellé. Arra még eddig nem is gondoltam hogy esetleg nem akarja élvezni egy ügyetlen lány társaságát, de ha így van úgy is elhajt. Én senkire nem akarom ráerőszakolni magam. Egy barátságos mosolyt küldtem a lány felé.

##music##http://www.youtube.com/watch?v=WLi6xtJw6Ak Csak mert szeretem...
##megjegyzés## Nem is lett rossz! Sőt!

Javítottam!:)